Pesti Napló, 1887. március (38. évfolyam, 59-89. szám)

1887-03-14 / 72. szám

72. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p tt 1 e t. A lap szelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épít­­­et. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, 1887. Hétfő, márczius 14. Reggeli kiadás. 38. évi folyam Előfizettfai feltételek­­ A reggeli és esti kiadós postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 8 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különküldőne kívántatik, postabélyegre havonként 86 kr., évnegyedenként 1 forint felől fizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »­Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Szemle. A Depretis-kormány a pénteki nagyon kétes diadal után elnapolta a törvényhozást, még­pedig bizonytalan időre. Az ellenzék a királyi üzenetet gúnyos felkiáltásokkal fo­gadta s valóban a rendszabály, melyhez a kormány a végszükség pillanatában folyamo­dott, egész gyöngeségét föltárja a világ előtt. A szünetet Depretis kétségkívül a kabinet újjászervezésére fogja felhasználni. Megoldva tehát a kormányválság Olaszországban ma sincs s a parlamenti szünet attól fog függeni, mennyi időt vesznek a megindítandó újjá­­szervezési tárgyalások igénybe. Kétségtelen, hogy a kamara magaviselete nem Depretis személye, hanem egyes miniszterei s úgy lát­szik, legelső­sorban gróf Robilant külügymi­niszter ellen van intézve. Az ismeretes külpolitikai programra, a két közép-európai hatalommal való szövetség eszméje az, melylyel az olasz nemzet s kép­viselői többsége nem akar megbarátkozni. Mert a közvélemény szintén ellenzi a pro­­grammot. Igen természetes, hogy Depretis részéről a legegyszerűbb rendszabály a ka­mara feloszlatása lenne, ha ugyan sikert vár­hatna tőle. De a közhangulat olyan, hogy Depretis nem meri ügyét a választókhoz feleb­­bezni. A középeurópai szövetség eszméjé­nek legfőbb támasza jelenleg Olaszországban maga Umberto király. Csakhogy nagyon kérdéses, lehet-e sokáig olyan politikához ragaszkodnia, mely ellentétben áll a nemzet nagy többségének érzelmeivel. Még mindig bizonytalan, megkezdte-e már Oroszország napok óta hiresztelt akc­ió­­ját a bolgár kérdésben. Egy hír szerint csak­ugyan szétkü­ldé a jegyzéket, melyben föl­hívja a hatalmakat, akadályozzák meg a to­vábbi vérengzéseket Bulgáriában. Más hírek szerint ilyen jegyzék még nem készült, sőt nem is várható. E helyett már nemsokára konkrét javaslatokkal fog előállani a bolgár kérdés teljes rendezése tárgyában. A péter­­vári kabinet javaslatai állítólag teljesen mel­lőzik az okkupácziót s elég mérsékeltek lesz­nek. Annál feltűnőbb tehát, hogy egy bécsi félhivatalos közlöny éppen most hoz híreket Oroszország nagy arányú készülődéseiről s csapatszállitásairól. A bankjavaslat. A Narodni Listynek Bécsből tegnapelőtti kerettel azt jelentik, hogy a cseh képvise­lőket igen kínosan érintette a lengyel klubnak maga­tartása, melyet a plénum előtt fekvő bankjavaslattal szemben tanúsít. Midőn Trojannak a bankjegyek szö­vegére vonatkozó javaslatával szemben követendő ma­gatartása fölött tanácskoztak, kitűnt, hogy a lengyel­klubban is sok híve van a kormánynak, kik egészen a kormány intenczióihoz tartották magukat s igy nem voltak rávehetők Trojan javaslatának elfogadására. Általában azt hiszik, hogy ez rossz előjelnek vehető a czukoradó-kérdésre vonatkozólag is, mert attól tar­tanak, hogy a csehek ebben az ügyben is csak annyit érnek majd el, a­mennyit a kormány nekik engedni akar és semmi esetre sem egész teltét az albizottság határozatainak. A Cesky-klub szövetségesei nyilván abban a kérdésben sem fognak parlamenti szövetsé­geseik mellé állani, hanem a kormány mellé. Az em­lített lap ezek után a czukoradó kérdésének őszig való elhalasztásában, melyet Ausztriában és Magyar­­országban óhajtanak s a csehek ellenkezése daczára is keresztül fognak vinni, rossz előjelt lát a csehek kívánságaira vonatkozólag, annál is inkább, mert a Cesky-klub a nemzeti képviselők ellenzése daczára szintén beleegyezett ez elhalasztásba. Egy pétervári orosz lap hosszabb czikkben fog­lalkozik hadseregünkkel. A czikkből a következő jel­lemző részleteket reprodukáljuk. Hogy valamely had­sereg az ellenség országába benyomulhasson s az el­ért vívmányokat meg is tarthassa, a következő felté­telek szükségesek: 1. Hogy gyorsabban mozgósittas­­sék, mint az ellenségé, 2. hogy gyorsan összpontosit­­tassék a határon és 3. hogy a mozgósított hadtestek azonnal harczkészek legyenek. Ezekből akarván meg­ítélni, hogy az osztrák-magyar hadsereg eláraszthat­­ja-e határtartományainkat, a következőket kell tekin­tetbe venni: 1. A hadsereg igen gyorsan egészíti ki magát, mert minden hadosztály abból a kerületből kapja a legénységet és lovakat, melyben állomásozik. A gyalogság 6—8 nap alatt készen áll, a lovasságnak pedig csak 1—4 napra van szüksége e czélból. 2. A Galicziába való bevonulás már nagyobb nehézségek­kel jár, mert e czélra a Kárpátokon át csak három vasúti vonal áll rendelkezésre, még­pedig a kassa­­przemisli, kassa-tarkolyoi és a bécs-krakói. A negye­dik, a mukacsev­szrnyi vonal még nem épült ki. Hogy három vonalon egy milliónyi hadsereg szállítassék oda, ahhoz legalább is 2— 3 hónap szük­séges, mert vele kell szállítani a fölszereléseket, tábori készleteket és kórházi szükségleteket stb. is. A gyor­san mozgósítható hadsereg tehát nem juthat épp oly gyorsan a határhoz. Egy részének nyilván gyalog kellene a Kárpátokon átkelnie s ennélfogva a háború kitörésekor a hadseregnek csak egy aránylag kis tö­redéke lehetne a határon, míg az egész hadsereg csak 2—3 hónap után érhetne oda. 3. Mennyire harczké­­pes a hadsereg közvetlenül a mozgósítás után ? Ez első­sorban a hadsereg béke létszámának nagyságától függ s azután attól is, hogy a tartalékosok kiképzése és használhatósága milyen fokot ért el. .. A czikk szerzője erre azt feleli, hogy az osz­trák-magyar hadsereg e tekintetben nem áll éppen valami magas fokon. Oroszországban a hadsereg bé­kelétszáma a hadilétszám felét teszi ki, Németország­ban 60 százalékát, Ausztria-Magyarországban ellen­ben csak egy harmadát s minthogy a tartalék legény­sége csak 2—21/2 évig szolgált, ennélfogva a hadse­reg egy zászlóalja, mely erejének két harmadrészét ebből a tartalékból s csak éppen a mozgósítás alkal­mával nyeri, nem nagyon sokat ér. A czikk végül eze­ket mondja: 1866 óta a hadsereg kiegészítésében teljes változás állott be. Minden ezred abból a vidék­ből egészíti ki magát, melyben állomásozik. Ennél­fogva a következő eredménynek kell beállania: A 102 osztrák-magyar ezred közül 32 tisz­tán szláv, közte 8 orosz, 5 cseh, 4 lengyel, 3 szerb, 2 horvát, 1 tót és 8 olyan, mely kétféle szláv nemzetiségből áll. Más 36 ezredben ismét a szlávok más nemzetiségű katonákkal vannak vegyítve.­­ A 43 lovas­ezred közül 10 tisztán szláv, e között 5 orosz és 1 tisztán lengyel, azonkívül 22 más lovasezredben szin­tén vannak szláv elemek. A következtetést ám vonja le ezekből az olvasó maga. A PESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. Árnyékban. — Irta: Roland d’ Aubien. — Mint az út mellett, dudva között, hervad el egy­­egy virágszál örök árnyékban, senkitől sem észrevéve, senkitől sem szeretve, úgy az élet nagy országutján hány emberi élet teng komor sötétségben s nem érinti soha a boldogság sugara s nem aranyozza be soha az üröm napja. Az a karcsú leányalak, ki kulcsolt kézzel ült az ablak mellett távolba tekintve, ott viselte sápadt az­­ozán a szenvedés mély nyomait, minek csak súlyos küzdelmek után jelentkeznek. Nem az alkonyba borult tájat nézte; pillantása a messze múltban kalandozott a sivár, magányos, örömtelen múltban, mely úgy állt szemei előtt, mint a haldokló őszi táj. Visszagondolt gyermekkorára, a szomorú évek­re, szigorú apja oldala mellett, a korán meghalt anyára, kinek szeretetét, nyájas gondozását soha sem érezte. Itt a kis falucskában nőtt fel Paysan Róza, a tanitó leánya, s itt serdült hajadonná. A fiatal leány mindig magára utalva, vigaszt apja kis könyvtárában keresett és talált is. Tanulási szomja fölébredt s ma­gányos óráiban gondolkodni tanult. Elméje megérett, de lelke mélyét gondosan elrejtette minden idegen szem előtt, hisz tudta, hogy e kis falucskában úgy sem értenék meg. így múltak el az évek, midőn egyszer mégis csak besütött a boldogság egy sugara sivár életébe. Egy ifjú deák, Párisból szünidőkre haza utazva, betévedt a falucskába. Meglátta Rózát s a komoly, hallgatag leány magához vonzotta. Néhány napig kellett volna a faluban tartózkodnia, de a leány kedvéért hetekre, hónapokra nyújtotta ottlétét. Hogy maradása föl ne tűnjék, Paysan urat segítette a tanításban, de kijelen­tette, hogy vagyoni viszonyai nem utalják őt e pályá­ra. Szép, fenséges idő volt ez Rózára; a boldogság megszépítette sápadt arczát s megindító volt gyön­géd szerelme Noir Jenő iránt. Boldog, napfényes életről álmodott és sugárzó szemekkel nézett a jövő elé. Várjon sejtették-e az emberek, hogy ő menyasszony? Senkinek sem­­beszélte el, senkinek sem vallotta be! S egy szép nyári napon, midőn a kis lugasban ült Jenő oldala mellett bizalmas csevegésbe merülve, a kavicsos után fehér felleg közeledett s egy elraga­­dón szép lény, tüzes szemekkel, fekete hajjal, mutatta be magát könnyedén meghajolva, mint Róza egy Pá­risból érkezett unokanővére, ki rövid tartózkodásra jött a csöndes faluba. Akadozva, félénken állt Paysan Róza a szép Roixon Angelinával szemben s nem vette észre, hogy vőlegénye szemében mély elragadtatás sugárzott a pá­risi leány láttára. Csak néhány szóval üdvözölte An­­gelinát. Mily új élet kezdődött most a máskor oly csön­des házikóban! Mint madárdal, mint ezüstharang­­csengés hangzott a kis szobákban Angelina hangja, behízelgő, kedves csevegése, sugárzó szeme, karcsú hajlékony termete mindenkit elbájolt. Még az öreg, mogorva tanító arcza is felderült s Angelina jelenléte egészen fölvillanyozta. Csak Róza nem vonzódott a párisi leányhoz, s mindig idegen maradt lelkének. Oh, mily boldog lett volna, ha Angelina nem lépett volna soha látkörébe! Fájdalmasan vette észre, mint hidegül el iránta Jenő, mint szenteli napról-napra egész figyelmét Angeli­­nának. Szorongó sejtelme megvalósult. Angelina egy napon lázasan nyaka köré fonta karjait s nevetve, sírva beszélte el, hogy Jenő szerelmet vallott neki s kezét is megkérte. Fájdalmas sikoltás tolult Róza ajkaira, de gör­csösen visszafojtotta magába. Sápadtan a magas zsöllyére támaszkodott s félig behunyt szemmel figyelt Angelina szavaira, melyek szivét szinte széjjeltépték. Semmi panasz, semmi szemrehányás nem hang­zott büszke ajkairól; nyugodtan viselte mély fájdal­mát, mely egy pillanatra majdnem földhöz sújtotta. S eljött a nap, melyen harang-kondulás hirdette, hogy Noir Jenő és Roixon Angelina a kis falusi templom virággal díszített oltára előtt egymásnak örök hűséget esküdtek. Midőn Jenő ifjú nejét ujong­­va karjai közé zárta s hintóba emelte, hogy új ott­honába vigye: Róza ájultan rogyott össze. Sokáig le­begett élet és halál között, míg végre hosszas szen­vedések után elhagyhatta ágyát, hogy a csöndes há­zikóban újra megkezdje zajtalan működését. A csöndes élet, mely Angelina érkezése előtt a házban uralkodott, ismét visszatért. Csöndesen, nesz­telenül, mint az árnyék, suhant Róza végig a házon s csak akkor ragyogtak föl szemei, ha Angelinától le­vél érkezett. S mégis mily kimondhatatlan fájdalom nyilatt át Róza szivén, midőn Angelina minden sorá­ban az ifjú pár boldogságáról kellett olvasnia. De a levelek mind ritkábban érkeztek s végre teljesen el­maradtak. Jenő és Angelina többé nem került szóba a magányos lakban, de Róza mindig rájuk gondolt s mindig bő vágygyal várt birt felőlük. Végre évek múltán levél érkezett Angelinától. Kevés sort irt remegő kézzel s csengve kérte Rózát, hogy siessen hozzá, betegágyához. Órahosszat küz­dött Róza apjával, mig végre kivívta beleegyezését s a távol fekvő kis városba utazott, hol Angelina bete­gen feküdt. Tudakozódott a szegényes vendégfogadó után s egy kis szobácskába vezették. Angelina beteg­ségtől s gondtól megvénült vonásokkal feküdt az ágyon s már érintette a halál komor árnya. Minden ellenszenv, minden harag eltűnt Róza lelkéből, midőn az ágyhoz lépett. Angelina tört hangon elbeszélte neki, mint mentek tönkre férje könnyelműsége és pa­zarlása folytán, mint emelt Jenő fegyvert önmagával végezte be életét öngyilkossággal, mint hagyta őt el­hagyatva, nyomorban. A boldogtalan asszony önmagát is vádolta s beismerte, hogy ő is oka a szerencsétlen­ségnek, mely gyermekét sújtotta. E szavaknál a gyer­mekre mutatott, mely csendesen aludt a szoba egyik szögletében. Midőn Róza a gyermekhez lépett, ez kinyitotta szemeit. A gyermek halvány arczából J­enő sugárzó szemei néztek reá. Az ártatlan kis lény fölé hajolt s forró könyekkel áztatta a gyermek fekete fürtjeit. A beteg nehezen fölemelkedett ágyában, lázban égő szemekkel tekintett Rózára s a könnyebbülés sóhajá­val dőlt vissza a vánkosok közé. »Légy a gyermeknek jobb anyja, mint én vol­tam ; tudom, hogy nem maradok már soká közelé­ben«, suttogott a szegény nő remegő ajkkal s meg­ragadta Róza kezét, mialatt csengve tekintett a leány szemeibe. S Paysan Róza minden habozás nélkül megfo­gadta a haldokló kérését. Boldog mosoly játszott An­gelina ajkai körül, sugárzó pillantás jutalmazta Róza ígéretét s a beteg nő halva rogyott vissza párnáira. Miután a halottat eltemették, Róza a kis Noir Raoullal visszatért a kis falucskába. Előbb sem része­sült apjától barátságos bánásmódban s igy képzel­hető, mily szókkal üdvözölte a tanító őt a kis fogadott fiúval. A béke végkép eltűnt az iskola­ lakból. Paysan ur a gyermeket fölösleges tehernek tekintette s leá­nyának naponkint szemrehányásokat tett, hogy a falánk gyermeket házába hozta. Róza nyugodtan, türelmesen viselte a szemrehányásokat s a nélkülözé­seket. Szive minden szeretetével a gyermeket árasz­totta el: oly lény volt ez, melyet teljesen magáénak mondott, melyet senki sem rabolhatott el tőle. S mily nyájassággal csüngött a gyermek Rózán; bizalmas csevegések alkalmával Raoul anyjának nevezte őt, mig végre azt hitte, hogy máskép nem is nevezheti. Róza apja mind mogorvább, betegesebb lett s midőn a durva őszi szél végigsüvöltött a lombtalan fákon, őt is örök nyugalomba kisérték. Ott állt Róza az ablaknál s égő, könytelt szemekkel tekintett a távolba. A szomorú múlt emléke vonult el lelki szemei előtt. A jelen borzadálylyal töltötte el, félénk pillantással tekintett végig a kis szobán: széttaposott virágok borították el a padlót s a tömjén és viaszgyertyák illata töltötte el a helyiséget. Valami szorongó érzés lepte el Rózát s minden arra a pillanatra emlékez­tette, midőn atyja fölé borították a koporsó födelét. Egyedül maradt hát, egyedül a világon! Kétségbeesett fájdalmában kezeit tördelte. Mit kezdjen most? — Nem lett-e volna jobb, ha őt is elásták volna a hideg hantok alá ? Minek vonszolja tovább e szomorú, sivár életet ? Ott kint hömpöly­­gette a Szajna folyó hullámait. Egy ugrás és minden­nek vége! Térdre borult, hogy utolsó imáját elrebegje, de sápadt ajkaira nem jött ima­szó. Ekkor édes gyer­mek-hang csengett fülébe s az ajtóban megjelent Raoul fekete göndörhajú fejecskéje. »Itt vagy anyám ? Elmentek a fekete emberek ?« suttogta a gyermek remegve, halkan. Róza nem válaszolt, csak két kezét arczára szorította. »Anyám, szereted-e Raoult?« A gyermek kis kacsáival gyöngéden átölelte Róza nyakát s mint ak­kor a haldokló ágya mellett, úgy most is könyekkel enyhítette bánatát. Hogy is feledkezhetett meg gyer­mekéről, szive bálványáról ? Érte akar élni, érte gon­doskodni, dolgozni. Fölegyenesedett­. Többé nem le­hetett itt maradása, néhány nap alatt el kellett hagy­nia e házat! Hová menjen, arra eddig nem gondolt, de most e gondolat aggodalommal töltötte el. Ekkor eszébe jutott, hogy időtöltésből mily gyakran készí­tett művirágokat, melyeket a kis falusi templom föl­­diszítésére használt. Meglehetős ügyességre tett szert a virág készítésében, talán értékesítheti is művészetét. A sötét jövőből egy reménysugár villant feléje. Lázas sietséggel készülődött a Párisba költözködésre. Ott akart magának és gyermekének kenyeret keres­ni. Kevés megtakarított pénzzel s a bútorok eladásá­val szerzett annyi pénzt, hogy Párisba utazhassák s ott rövid ideig megélhessen. Néhány héttel Paysan ur halála után elhagyta csöndes szülőfalvát s Párisba költözködött egy ház 5-ik emeleti padlás­szobájába. Mily soká kellett járnia, fáradoznia, hogy árui­nak vevőket szerezzen! Mennyi megalázást, boszan­­tást kellett tűrnie! Hányszor tért Raoullal együtt éhesen nyugovóra! s még mindig nem mondhatta, hogy annyit szerez, a mivel életét nyomorúságosan tengetheti. Csodálatos virágokat készített ügyes kezeivel s a szép hölgyek, kik e virágokkal ékeskedtek, nem is sejtették, hogy e virágok szűk padlásszobában készül­nek keserű könyek és sóhajok között. Ha Raoul nem élt volna, Róza már rég megtört volna a küzdelem súlya alatt, de édes csevegése, nevetése, gyöngéd sze­­retete mindig újabb életet öntött belé. Hónapok múltak nyomorban és nélkülözésben. Róza egyre sápadtabb lett s száraz köhögés kezdte kínozni, de ő mindezt csak a hideg időjárásnak tulaj­donította. Karácsonykor a kis padlásszobában is disz­lett karácsonyfa s a kis Raoul szive boldogan újon­­gott a vidám ünnep édes varázsától. Róza a gyermek mellé térdepelt a karácsonyfa alá s vele együtt adott hálát az égnek, hogy e boldog perczet megérni en­gedte. Majd ismét szomorú napok jöttek ; Róza napo­kon keresztül nem hagyhatta el a szobát, oly gyöngé­nek érezte magát. A nyomor végre oly nagy lett, hogy a szegény minden erejét összeszedve, kénytelen volt virágaival ismét útra kelni s Raoult a szomszé­dok őrizetére bízni. De még sohasem volt oly nehézi neki az út. A szél hópelyheket söpört arczába s a szél és hó ellen már alig volt képes küzdeni. A Pont Neuf mellett elhagyta ereje s nem birt tovább. Csak rövid ideig akart pihenni s ledőlt egy kőre. Szürkület borult az útra, csak kevés ember haladt el mellette, de egy sem tekintett rá, bizonyára koldusasszonynak gondolva őt. Róza föl akart emelkedni, de nem birt. Visszadőlt a kőre s édes álom játszott lelkével, a bol­dog mosoly legalább azt sejtette. S hópehely hullt hópehely után nesztelenül, csöndesen s nagy halotti lepedőt borított Paysan Rózára. Másnap halva találták boldog mosolylyal fony­­nyadt ajkain s a virágokkal dermedt kezében. Noir Raoul többé nem látta anyját. Előkelő emberek pártját fogták az árvának. Utján a boldog­ság napfénye kisérte s a múlt egy árnya sem zavarta a gyermek jövőjét. Mindent elkövettek, hogy a gyer­mek elfeledje szenvedéseit s Rózát, boldogtalan gyám anyját. Gyakran legboldogabb napjaiban, fénytől, gaz­dagságtól körülvéve, fölmerül a gyermek emlékében a kis szobácska a karácsonyfával s a sápadt nővel. Ilyenkor a gyermek szivét vágy, fájdalom szorítja össze s a rózsás arczot forró könyek borítják el a bolt anya után. De ez emlékek is elhalványodnak s a gyermek feledni fog. Raoul nem fog árnyékban elfonnyadni; fényben, napvilágban halad át a boldog ifjúkoron. (Francziából.) lehetett. Jelen volt számos képviselő és katonatiszt — ez utóbbiak czivilben, — a köztársaság elnöke ka­tonai irodájának egy tagja, a hazafias liga számos tagja, a vádlott sok barátja, de kevés hölgy. Vádlott biztosra vette fölmentését s aránylag nyugodtan vi­selte magát, így kihallgatása sem volt valami nagyon érdekes. Az esküdtszék megalakulása s az inkrimi­nált közlemény s más iratok bemutatása után, G­e­­rard des Glageux elnök megkezdte vádlott ki­hallgatását. Elnök: Ön husz év óta sokat él külföldön s kalandos életet folytat. Ön Berlinben, Horvátor­szágban és Romániában tartózkodott. Zágrábból kiutasították, Berlinben becsukták önt. — Vád­lott: Nem vagyok kalandor. Magyarország­ban nevelő voltam gróf Károlyinál, s azért utasítottak ki, mert agitáczióm kellemetlen volt Andrássy grófnak. Berlinben az Unter den Linden fogtak el, mert Bis­marck herczegnek nem tetszettek czikkeim a kon­gresszus idején. Politikám mindig németellenes volt, husz év óta küzdök Poroszország ellen. — Elnök: Romániában való tartózkodásáról diplomácziai tájé­kozásaim vannak. Ott az ön magatartását kétkul­csosnak tartották. Ön úgy lépett föl, mint a sebesül­teket ápoló egylet tagja, de az Internationale tagjá­nak és agent provocateurnek nézték önt. — Vád­lott: Bratiano ellenezte kiutasításomat, mely csak két szótöbbséggel határoztatott el. Nem voltam az Internationale tagja, de Bismarck gyűlölete mindenütt üldözött, már pedig Románia uralkodója egy Hohen­­zollern. Elnök: Ön Francziaországban kereskedel­met űzött s mint a Publicitás vállalkozója csődbe ke­rült. — Vádlott: A Bazaine-per alkalmával min­denfelé küldöttem munkatársakat. Egyiknek egy vál­tót adtam, ki azt egy würtembergi embernek adta el s ez hajtott csődbe. — Elnök elmondja, hogy vád­lott már tizenegy lapot alapított s a Revancheot 1886-ban indította meg. — Vádlott: A Revanche nem ok, hanem okozat. Ily lap alapítása a levegőben feküdt. Előbb a lapot Juge úrnak adtam bérbe, kinek február 2-ig mindennap 120 frank defic­itje volt, noha 27.000 példány nyomatott. Később 15.000 fran­kot, melyet fivérem kölcsönzött, fektettem a vállalat­ba. — El­n­ö­k: A lap már megjelenése előtt zajos falragaszokkal vonta magára a figyelmet s már akkor összeütközésbe jutott az igazságszolgáltatással. — Vádlott: A legnagyobb reklámot éppen a törvény­szék csinálta nekem rendszabályaival. A dolgot egyéb­iránt bérlőm vezette. Ismertté akarta tenni a vállala­tot , ez jogunk. — Elnök: Lapja mindenesetre har­­czias magatartást követett, míg az egész többi sajtó békés maradt. — V­ádlott: Nem szólok kollegáim­ról, de csak lehet más nézetem, mint nekik. Raynaud főügyész előadja, hogy itt nem saj­­tóperről van szó, hanem arról, hogy vádlott olyan el­lenséges aktust követett el, mely a büntető törvény 84. §-a alá esik. A tett a német választások idején követtetett el. Gondoljuk meg, hogy akkor veszély forgott-e fenn vagy sem. És a tett indoka csakugyan oly önzetlen volt-e ? Egy czikkében vádlott azzal di­csekszik, hogy elhagyta Gambetta egy lapját, mert nem értett egyet Gambetta nézeteivel. De ez csak ön­dicsekvés. Tehát már Gambetta sem hazafi s a haza­­fiság privilégiumát egyedül vádlott bírja ? A hazafi­­ságnak tartózkodást is kell követni. Nem azok a leg­jobb hazafiak, kik a nyeglék színpadjára kiállanak s az országot veszélyeknek teszik ki. Vannak perczek, melyekben hallgatás a kötelesség. Francziaországban ezt mindenki felfogta; sem a parlament, sem a sajtó nem lépett ki a tartózkodásból. E magaviselet még ellenfeleink tiszteletét is megszerző nekünk, mert e nyugalmat senki sem magyarázta gyöngeségnek. A főügyész kötelességének tartja elismerését fejezni ki a franczia sajtó iránt. Csak vádlott kiabált, de nem kel­tett visszhangot Francziaországban. Február 22-iki tette reklám volt lapja terjesztésére. Meglehet. De e reklám veszélyes volt, tehát büntetendő. Azért jö­vök én, hogy a haza nevében e bűnért megtorlást kérjek. Mély csönd követte a beszédet, mire Cartier védő emelt szót s kifejtette, hogy vádlott nem kalan­dor, legfölebb »makacs« hazafi. Elnök a február 22-ki reklámok tárgyában, mikor vádlott szerkesztőségét kivilágította s franczia és orosz zászlókkal diszité, intéz kérdéseket vád­lotthoz, ki tagadja, hogy eljárása a közönséget fel­izgatta volna. — Elnök: Tudom, hogy a dolog magában véve egyszerű, de ön mégis hadüzenetnek tette ki az országot. Van jogom, önnek azt mondani, hogy az adott körülmények közt veszélyes volt úgy tenni, a­hogy ön tett. — Vádlott: Erről később nyilatkozom. — Elnök: Figyelmeztetem, ne tart­son politikai beszédet s ne változtassa a törvényszéki termet népgyűléssé. — Vádlott: Ezt nem is aka­rom tenni. Egy rendőr kihallgatása után Raynaud fő­ügyész fentartja a vádat s figyelmezteti az esküdte­ket, úgy ítéljék meg a dolgot, minő hatást tehettek vádlott provokácziói idegenekre. Cartier védbeszédében vádlottat, mint nagy hazafit és politikust ünneplő. Vádlott az európai po­litikában rendkívül járatos. Alapeszméje az, hogy a szláv elem képezi Európa üdvét. Apos­tola ez eszmének. Horvátországban a hor­­vátok függetlenségéért küzdött s ezért utasították ki. Mikor Zágrábból elutazott, a lakos­ság ovácziókban részesíté. Biumében a felbuj­­togatott lakosság majd széttépte s csak a franczia konzul mentette meg. Védő felolvas több levelet, melyeket Decazes herczeg külügyminiszter intézett egykor vádlotthoz véleményét kérve az euró­pai helyzetről. Decazes herczeg küldte vádlottat Ber­linbe, hogy a helyzetet tanulmányozza. Akkor még nem volt meg a három császár szövetsége­s vádlott a berlini kongresszuskor meglátogatta Gorcsakov her­­czeget, miről jelentést tett. Mindezt önzetlenül tette. Vádlott február 22-ki eljárása nem vezethetett há­borúra. A kormány csak túlságos figyelemmel volt Németország érzékenységére. De ez nem méltó Fran­­cziaországhoz. Hisz különben minden czikkért, min­den dalért fenyítő pert lehetne indítani. Ha mindig arra kellene gondolnunk, mit mond most hozzá Né­metország, ez tűrhetetlen lenne. Mikor Kölnben a franczia hadügyminiszter arczképét felakasztották s két katona ütötte a mi­niszter-alakot, kért-e az ily szemtelen tréfáért Fran­­cziaország elégtételt? Védő emlékeztet a Nord czik­­kére, mely vádlott eszméjének diadalát jelenti. Szó­nok igy végzi két órai beszédét : Vádlott politikája a reményt jelenti. Ki tépheti ki e reményt a szívekből ? (Némi taps.) Elnök szigorúan : Ki mer itt tapsolni ? Ki­adtam a rendeletet, hogy elém vezessenek mindenkit, ki a legcsekélyebb tüntetést meri tenni. Vádlott lemond a szólás jogáról, mire az esküdtek visszavonulnak. Alig öt percz után vissza­térnek s jelentik, hogy a bűn kérdésében tagadólag feleltek. Erre a törvényszék vádlottat fölmentette és szabad lábra helyezte. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, márczius 14. Naptár: Hétfő, márczius 14. — Róm. kath.: Matild királyné. — Prot.: Zakariás. — Görög-orosz: (márcz. 2.) Herick. — Zsidó : (adar 18.) Jónás. — Nap kél 6 óra 16 perczkor reggel, nyugszik 6 óra 3 perczkor dél­után. — Hold kel 12 óra éjjel, nyugszik 9 óra 3 percz­kor reggel. Az igazságügyminiszter: fogad d. u. 5— V. 7 óráig. Horvát miniszter fogad délelőtt 10— dél­után 2 óráig. A főrendiház ülése délelőtt 11 órakor. A m­a­g­y­a­r t­u­domán­y­os akad­ém­ia III. (math. és term. tudományi) osztályának ülése délután 5 órakor. A fővárosi közigazgatási bizottság ülése d. e. 10 órakor az uj városház közgyűlési társalgó­termében. A jótékony zeneegyesület hangversenye este fél 8 órakor a Széchenyi-téren. A magyar mérnök- és építész-egyesü­l­­­e­t középítési szakosztályainak ülése d. u. 6 és fél órakor. Nemzeti múzeum term. és néprajzi tár d. e. d. u. 9—1 óráig. Technológiai múzeum (a Kerepesi-útcn Beleznay-kert) nyitva van: d. e. 9—d. u. 1 és a. u. 3—5 óráig. Akadémiai könyvtár d. u. 3—7. Egyetemi könyvtár d. e. 10—12 és d. u. 4—8 óráig. Múzeumi könyvtár d. e. 9— d. u. 1 óráig. Grand Café-Restaurant de l’opera Andrássy-út, a kir. operaháznak átellenében, az összes helyiségek villamos világitással. Az idegenek találkozás helye. A hiv. lapból. A földmivelés-, ipar- és kereske­delemügyi m. kir. miniszter, jekel- és margitfalvi Jekel­­falussy Zoltán­t a vezetése alatt álló minisztériumhoz fize­­téstelen miniszteri segéd-fogalmazóvá, és Jász-Nagykun- Szolnok vármegye közgazdasági előadójává Jurenák Sán­dor lemondása folytán ifj. Schefftsik István földbirtokost nevezte ki . A budai királyi palotai kápolnában a tegnapi böjtvasárnapon reggeli 8 órakor csöndes mise volt, melynél báró Hornig Károly püspök czelebrált. A misén a király és egész kísérete megjelent. Dél­előtt 11 órakor ünnepi nagy mise lett volna orgona­­kisérettel, de a királyné kívánságára, ki inkább sze­reti az áhitatos csendü isteni tiszteletet, ez elmaradt s helyette Maszlaghy prépost plébános csöndes misét szolgáltatott, melyen E­rzsébet királyné ud­varhölgyeivel mindvégig jelen volt. Ő Felségeik kü­lönben a tegnapi napot a kedvezőtlen idő miatt is ott­hon töltötték. A király ma, hétfőn, d. e. 10 órakor kihallgatást ad, ezen kívül még egy általános au­­dienczia lesz márczius 17-én, csütörtökön. — Alazziában a mostani szép tavaszi napok alatt új sport keletkezett, mely iránt Stefánia trón­örökösné is nagyon érdeklődik. Öt ifjú hölgy az arisz­­tokrácziából : Nádasdy, Breunst, Zichy, Thurn grófnők és Czartom­sky herczegnő, kiket Littow tengerészeti felügyelő tanított meg evezni, matrózjelmezben egy gigen csónakáznak a tengeren és a part mentén igen csodálatraméltó fegye­lemmel tesznek egyes kis kirándulásokat. Stefánia főherczegnő, ki e sportban szakértő, sokszor elnézi a hölgyeket, kik a főherczegnő előtt matróz módon tisz­telegnek. — A bobról választókerületben a képviselővá­lasztás e hó 21-re van kitűzve. Minthogy dr. W­e­­k­e­r­­­e államtitkárnak, a kormánypárt jelöltjének, nincs ellenjelöltje, előreláthatólag egyhangúlag fog képviselőnek megválasztatni.­­ A budapesti ügyvédi kamara dr. Szedenics János elnöklete alatt tegnap rendkívüli közgyűlést tartott, melynek tárgyát az ügyvéd segélyezésének kérdése képezte. Eme fontos kérdés tanulmányozására a kamara még a múlt évben egy 12 tagú bizottságot küldött ki, mely bizottság Unger Alajos elnöklete alatt az ügyet beható tanulmányozás tárgyává tévén, arról szóló jelentését dr. Králik Lajos előadó útján terjedelmes írott memorandumban mutatta be a köz­gyűlésnek. E memorandumban foglaltak fölött kellett volna határozni a rendkívüli közgyűlésnek. Miután azonban az elnök megütközéssel konstatálta, hogy 790 kamarai tag közül e fontos tárgy megvitatására mindössze 14-en jelentek meg. Bernáth Béla kamarai tag indítványára elhatároztatott, hogy ez ügy, újabb közgyűlés tárgyává tétetik, a kamarai tagok pedig, nem a hírlapok útján,­­ hanem külön meghívókkal értesíttetnek a gyűlés határnapjáról. — Szenzácziós öngyilkosság. Szabadkáról e tudósítást vettük szombatról. Vense Ágost közös hadseregbeli huszárezredes ma esti 8 órakor vadász­­fegyverével főbe lőtte magát s azonnal kimúlt. Ma jött Egyes szám 2 kr. ■HMMBBMIlFIIilllWblI IWiIWHWÍWiIFIH fTiH I A »Revanche «-por. Mint távirataink jelentették, a párisi esküdt­szék szombaton tárgyalta Rigondaut Felix Lajos, más néven Peyramont, a »Revanche« szerkesztője perét. A hatóság sokféle óvatossági intézkedést tett, mely azonban feleslegesnek bizonyult. A tárgyalási terem megtelt ugyan, de nem oly nagyon, mint várni

Next