Pesti Napló, esti kiadás, 1887. április (38. évfolyam, 90-118. szám)

1887-04-01 / 90. szám

90. szám. Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­l­et. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények, a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, 1887. Péntek, április­­ 38. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva . Havonként 1 frt 50 kr. — 6 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai kü­lönkíödése kívántatik, postabélyegre havonként 85 kr., évnegyedenként 1 forint felü­lfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Budapest, ápril 1. Az orosz lapok, Katkoff nyomán indulva, ismét találnak valami okot a nyugtalankodásra. Most Várna új erődítése képezi a szálkát szemükben. Mi szükség van arra ? Természetesen csak az, hogy az oroszelle­nes háborúban megszálló alapul szolgálhasson az an­gol, illetve a szövetkezett hajóhad számára. A Mosk. Vjd. legvilágosabban beszél: Várna megerődítésében új változatát látja annak a régi thémának, hogy Ausztria-Magyarország védnöksége alatt egy balkán­szövetség alakul s hozzáteszi még, hogy Ausztria- Magyarország Várna árán meg akarja nyerni az in­gadozó Angliát a hármas­ szövetségnek. Törökorszá­got sem igen dédelgetik most az orosz lapok. Azt mondják, hogy Oroszországnak több biztosítékot kell tőle követelnie s nem szabad továbbra is ígéretekkel megelégednie. A portára való harag arra a hirre ve­zethető vissza, hogy az angolok pénzzel állítólag ki­vitték volna, hogy nekik a Boszporus ázsiai partján mélységi méreteket eszközölni megengedtessék. A gacsillai merénylettel szemben is al­kalmazzák Pétervárról az eltusolás rendsze­rét. Egyelőre mélyen hallgatnak az ügyről, míg ellenben Bécsből és Berlinből azt híresz­­telik, hogy ott nem tudnak róla semmit. Csak­hogy ez még nem c­áfolata a merényletnek. Ugyanazt állították márczius 14-én az egy nappal előbb történt m merényletről, mely pe­dig mégis igaznak bizonyult. Az említett ber­lini és bécsi táviratoknak annál kevésbbé lehet komoly hitelt adni, mert a Standard Kopen­­hágából vett értesülései szintén megerősítik az újabb merénylet hírét. Általában az angol diplomáczia kitűnően van a pétervári esemé­nyekről értesülve, s minthogy az orosz-angol viszonyok kissé feszültek, nem is igyekszik híveit titokban tartani, hanem a közönség rendelkezésére bocsátja azokat. Masszoval környékén az olasz csapa­toknak ismét voltak apróbb harczaik s min­den jel azt mutatja, hogy a viszály Abissziniá­­val még nincs kiegyenlítve, hanem folyton inkább elmérgesedik. Ez is siettetheti a Dep­­retis-kormány felbomlását. Rómában élénken folynak a tanácskozások az egyes pártvezé­rekkel s úgy látszik, ez­úttal csakugyan sike­rül koalicziós kormányt alakítani. Az olasz ellenzéki vezérférfiak végre is kénytelenek a befejezett tényeket elfogadni s a legutóbbi szövetségeket elismerni. Ezt, úgy látszik, már megtették s igy kormányra léptek nem ütkö­zik többé elháríthatatlan akadályokba. A főrendiház közjogi-, pénzügyi- és közgazda­­sági bizottsága S­z­­­á­v­y József koronaőr elnöklete alatt ma délelőtt tartott ülésében elfogadta a bank­szabadalom meghosszabbításáról és a 80 millió forin­tos kölcsönről szóló törvényjavaslatot változatlanul, a képviselőház szövegezése szerint. Az általános vitá­ban résztvettek Lukács Antal, Kautz Gyula és We­­kerle államtitkár. A kormány részéről Tisza miniszterelnök és W­ekerle államtitkár voltak jelen. Az orosz represszáriók a porosz kiutasítások ellen újabban nagyobb mérveket fognak ölteni. Jelen­leg Pétervárott tanácskozások folynak az iránt, hogy az orosz nyugati tartományokban megakadályoztassék az idegen elemek felszaporodása. Ezek az elemek túl­nyomó nagy számban zsidókból és németekből álla­nak. Az ez idő szerint Pétervárott tartózkodó főkor­mányzókat, nevezetesen Gurko (Varsó) és Drentelen (Kiev) tábornokokat szintén bevonták az ez irányban folytatott tárgyalásokba. Mint különböző külföldi lapok jelentik, már tényleg utasítottak ki a határ­tartományokból német és osztrák alattvalókat, töb­beknek kiutasítása pedig még tervbe van véve. Itt-ott olyan eset is fordult elő, hogy Oroszországba beván­dorlótt németek a fenyegető veszedelemtől való félel­mükben a német kormányhoz fordultak segítségért. A Köln. hrg erre vonatkozólag megjegyzi: Vájjon érnek-e ezzel a lépésükkel valamit az orosz kormány­nál, ha a most tanácskozás tárgyát képező intézkedé­sek egyszer törvényekké váltak, nagyon kétes. Azt az egyet azonban mindenesetre elérik, hogy saját kor­mányuknak, a németnek kellemetlen nehézségeket okoznak. Oly helyzetbe hozzák ezt, hogy vagy e­l­­utasítja őket kérelmükkel s akkor oly szinben fog feltűnni, mintha nem viselné eléggé szirén alatt­valóinak ügyét, vagy pedig az orosz kormány u­t­a­­sítja őt el. Egyik eset sem lehet valami kellemes a német kormányra nézve. A lap végül azt tanácsolja az oroszországi németeknek, hogy legyenek orosz alattvalókká. Meglehetősen praktikus, de nem éppen hazafias megoldási mód. A PESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. ARANYFÜST. — Regény. — 62 Irta: WOHL STEFANIE. IV. KÖNYV, tiltott gesztu­m.ölcs*. 38. FEJEZET. A vak asszony nem láthatta, hogy is láthatta volna, a hirtelen pirt, mely e szavaknál Mária arczát elözönlé, sem a komoly tekintetet, melylyel szemeit lesütötte. — S hogy nem élünk együtt ? — folytatá Van­­derbiltné rövid szünet után, kezét a fiatal asszony le­hajtott fejére téve. — Azért élünk távol egymástól, mert ő kívánta. Talán, ha Elza nem avatkozik sor­sunkba, ő sem kívánta volna. Elza jó, de saját fedd­hetetlenségének érzetében kemény, sőt kérlelhetlen tud lenni minden olyan hibával és fogyatkozással szemben, mely szerinte a becsületbe ütközik. Nem ve­szi eléggé számba az emberi gyengeséget. — Ilma néni igazságtalan. Mama hogyne lenne kemény, hogyne lenne kérlelhetlen azon ember iránt, ki Ilma nénit vakká, gyermekeit koldusokká tette! — »Ez az ember«, férjem. Első, tiszta, egyetlen szerelmem tárgya. Azt mondod, hogy gyer­mekeimet koldusokká tette! Igaz, de régen beismer­tem, hogy ez javukra szolgált. Felixből kitűnő ember lett, tán kitűnőbb, mintha a gazdagság kényelme és kísértései közepette fejlett volna férfiúvá, Alicet pe­dig nem féltem. Ő egy megbecsülhetetlen kincs, ki­fogyhatatlan gazdagsággal bír önmagában. S mi vak­ságomat illeti .... nem fogod elhinni, Mária, de szinte megszerettem vakságomat — mert ő reá emlé­keztet — folytatá Vanderbiltné, mindjobban felhevül­­ve, majd suttogva hozzá téve : — Tudod, még alig múlt két éve, hogy férjem itt volt. Visszatért hozzám, mert nagyon rosszul ment a dolga. Alice és én itt rejtegettük a kis kastélyban vagy egy hónapig. Ekkor rájött Elza és távoznia kellett. Megrendítő jelenet volt. Elza borzasztó tud lenni! Szerencsére Alice még egyedül beszélhetett apjával és legalább egy időre menthette meg a szükségtől. — De hiszen ez földöntúli jóság! Gondolja meg Ilma néni, hisz semmivel, de semmivel sem tar­tozik neki! — kiálta Mária könytelt szemekkel. — Róbertnek ne tartoznám semmivel ? Gyer­mekeim atyjának, életem társának, kit senki el nem választhat szivemtől! Ha ma kívánja, mindent itt ha­gyok, hogy száműzetésbe, szűkölködésbe, a legvégső nyomorba kövessem. S te ezt nem érted, Mária, te, ki szerelemből mentél férjhez, és kinek már eddig — mert mindnyájunknak hibáink vannak, egyikünk sem járhat botlás nélkül — tudnia kellene, mi az a szere­tet, mely mindeneket elfedez, mindeneket hiszen, min­deneket remél, mindeneket eltűr ?----------------------­A vak asszony arczát e szavaknál túlvilági fény áraszta el, de Mária ezt nem láthatta többé. A felin­dulás, mit eddig egész erővel visszafojtott, végre ki­tört, még pedig feltartózhatlanul. S míg az alacsony székről, melyen ült, térdeire csúszott le, arczát a gyöngéd karok közé temette, melyek oly melegen át­ölelték és hangos, heves zokogásra fakadt. 39. FEJEZET. Szelényi komor, borongó hangulatban érkezett az osztrák határon a hegyek közt fekvő dukovári va­dászkastélyba. A kormány kivívott sikere ez egyszer nem nagy örömére szolgált, mert újból megerősítette Jelenffy állását, s az ő kormányelnökségét bizonyta­lan időre elhalasztotta. Másrészt a találkozás Lizá­val, melyhez oly vérmes reményeket fűzött, keserű felháborodást hagyott hátra benne. És mégis ! Bár egész lelkét Liza emléke töltötte be, tán Mária után vágyott inkább. Annyi éven keresztül felesége volt az, kivel minden baját, kellemetlenségét közölte, hogy mostani kedélyállapotában, mit a magány, a közélet megszokott izgalmainak hiánya még nyomottabbá tett, ismét nélkülözni kezdte mindig kész, mindig egyformán élénk rokonszenvét. Mindazáltal egyetlen egyszer sem jutott eszébe nejét megkérlelni. — Hadd duzzogja ki magát — gondolta magában, bár midőn nap nap után múlt és 5B3M3BMKMBB1­­­PB­HMM1V8THE Máriától nem érkezett hír, legyőzhetetlen nyugtalan­ság fogta el. Daczára annak, hogy reggeltől estig vadászott, nemsokára már tűrhetetlennek találta a helyzetet és elhatározta, hogy megrövidíti itteni tartózkodását, midőn este hazatértekor a komornyik, kivel a lépcsőn találkozott, rejtélyes mosolyával és azon hírrel fogad­ta, hogy egy hölgy érkezett meg a délután folyamá­ban. Nyilván meg volt hagyva ez embernek, hogy el ne árulja a vendég kilétét. Szelényi első gondolata Liza volt; második gondolata az, hogy ez lehetetlenség. Néhány ugrással fenntermett a lépcsőn és belépett a nappaliba. A szo­ba szépen meg volt világítva, a theaasztalon a szamo­várban sisteregve forrt a víz, és mellette csinos angol ruhában, lebocsájtott baj fonatokkal, egészen úgy, a­hogy azelőtt, házasságuk első boldog éveiben szokta hazavárni, állt — Mária. — »Ha nem nyerhetjük el azt, a­mit szeretünk, szeretnünk kell azt, a mivel birunk,d­e szellemes fran­­czia mondás lehetne a házas­élet jeligéje, — gon­dolta magában Szelényi, másnap reggel. A tegnapi est rövid magyarázatokkal és hosszú kibéküléssel telt el és Mária még most is aludt, olyan álommal, min­t hónapok óta nem ismert. Szerencse, hogy férje czinikus észjárásának ezen legújabb eredményét nem foglalta szavakba. Mert ez ugyancsak hideg víz lett volna a fiatal asszony emel­kedett hangulatára és főkép azon jó szándékokra, melyekkel visszatért hozzá. Nagy diadalt vívott ki önmaga fölött, midőn ő tette az első lépést a kibékü­lésre, de Szelényi töredékes vallomásai azonnal meg­győzték arról, hogy ezzel a diadallal kezdődött csak az igazi küzdelem. Mária nem volt Grizeldis-természet, és Ilma nénje eszményi megadására soha sem lett volna képes. A maga módjára, élénk, szenvedélyes, tevékeny szel­lemében igyekezett kötelességeit ezentúl bővebben teljesíteni, önmegtagadással az igaz, de szükség ese­tén nem a lemondás, hanem a küzdelem, a versengés terére lépve. Egy jelenlevő szép asszony pedig, ki sze­ret és ezt mindenképen kimutatja, egy időre legalább minden esetre ellensúlyozni képes egy távollevő szép asszony hatalmát,ki szerelmének semmi jelét nem adja. Sajátságos második mézesheteket élt át ez az­­ újból egyesült pár előbb a dukovári magányban, majd­­ a normandiai tengerpart vadregényes sziklái között. Sajátságos mézesheteket már azért is, mert azoknak tán egy órája sem múlt el pillanatnyi keserűség nél­kül. A­mily hősiesen határozta el magát Mária arra, hogy ezentúl szemet fog hányni férje szenvedélye előtt és soha egy szemrehányással nem fogja illetni, el nem zárhatta magát azon érzés elől, hogy Liza köztük van mindig. Bármilyen érdekes dolgokról beszéltek is, és Mária értett férje mulattatásához, megtörtént, hogy beszélgetés közben azt a bizo­nyos távolba tekintést fedezte fel szemeiben, mely el­árulta, mikép este egészen másutt jár. Egy ízben, midőn Mária éppen egész ékesszólással beszélt Dumas egy új drámájáról, mely akkor nagy feltűnést okozott, Szelényi egyszerre merőn nézett feleségére. — Mit gondolsz, csakugyan zárdába lép Liza ? — kérdé. — Bár igaz volna, bár soha se látnám többé! — kiáltott fel a szegény asszony kétségbeesetten. Egy más alkalommal St. Luc-be mentek át, midőn egy fiatal angolnő lépett a hajóra. Magas volt és gyönyörű szőke hajjal bírt. Szelényi egészen elme­rült nézésébe. — Azok a szőkék, azok a szőkék! — tört ki belőle végre. — Hiába, Éva is szőke volt és Évától fogva mindazok az asszonyok, kik a férfiakat meg­rontották. S erre ama félhangon elmondott, alig fátyolo­zott vallomások egyike következett, melyeket Sze­lényi, hogy szivén könnyítsen, nem igen vont meg magától. Igaz, hogy szerelméről, mint egy elmúlt, eltemetett dologról beszélt, de minden szavából ki­tűnt, hogy lelke egész erejével csügg a múlton, mely­nek felélesztésére a legcsekélyebb alkalom is elég volna. Mária ilyenkor hallgatott, már azért is, mert nem birt szóhoz jutni a szívdobogástól. És Szelényi, kit e hallgatás felbiztatott, mind nyíltabbá, mind őszintébbé vált, észre nem véve, ömlengései mennyire fájnak Máriának. S ha aztán megtörtént, hogy a fiatal asszony elkomorodott, elcsüggedt, Szelényi nyugtalankodni kezdett. Nem bírta szomorúnak látni. Szüksége volt­­ élénkségre, mindig éber rokonszenvére, mely szóra­­­­koztatta és könnyebbülést szerzett neki. S hogy Má­riát felvidítsa, ilyenkor egész szeretetreméltóságát fejtette ki, szellemének kápráztató csillogásával, egyéniségének páratlan delejével annyira megbabo­názva nejét, hogy az csókjai között mindent elfe­lejtett. Egyszer egy ilyen gyöngéd jelenet után Sze­lényi mosolyogva nézett Máriára. — Úgy hiszem, azzal fogom megörökíteni neve­met, hogy a polygamiát hozom be Magyarországba — mondá enyelegve. Máriát ez a tréfa most e rövid, boldog perczben szivén találta. Felelet helyett sirva fakadt. Szelényi erre dühösen fogta kalapját és elment. Mária oktalan érzékenysége által méltán sértve érez­hette magát. Hisz ő nem volt szándékosan kegyetlen, sőt mutatós szeretetreméltósága rendesen a valódi szivjóság melegével hatott környezetére. A kínzások, melyekben nejét részesítő, csupán önzésszü­lte kímé­letlenségből eredtek és mivel a teljes természetesség naivitásával követte el azokat, váratlan hatásuk fe­lette kellemetlenül lepte meg. Az ilyen kínos epizódok daczára Mária szive mégis összeszorult, midőn az új ülésszak és a delegá­­cziók hazatérésre kényszeríték őket. Az utóbbi he­tekben legalább csak egy árny, egy emlék ellen kellett küzdenie és szerelmének kifogyhatatlan talá­lékonysága órákra elűzhette ezt az árnyat. De mi lesz majd otthon ? Egyetlen egy perczig sem hitt Liza viszavonulásába a világtól. És miután érezte, mikép saját érdeke kívánja, hogy a szép asszonyt szívesen fo­gadja, ha az, mit biztosra vett,télen visszatér Pestre, már előre is rettegett e megpróbáltatástól. Meg volt győ­ződve arról, hogy Blanche szorgalmasan terjesztette az etelligeti események minden legkisebb részletét és így csak az által tarthatta fenn házi boldogsága lát­szatát, ha Lizával barátságos viszonyt folytatva, el­hallgattatja a pletykát. Oh, az a látszat! az a látszat! Tapasztalatlan­ságában azelőtt mily kevésbe vette, mennyire lenézte. Most, ő is rabja lett, lesve csalékony ábrázatát és a nő, a feleség büszkeségét lába alá taposva, hogy neki meghódoljon. (Folyt. köt.) ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése ápril 1-én. I. Több helyi érdekű vasút engedélyezé­sére vonatkozó felhatalmazás tárgyaltatott le a mai ülésen. A szent-anna-kisjenői vasútnál Madarász József felszólalására Baross közlekedésügyi miniszter válaszolt. A szi­lágysági, továbbá a csata-lévai vasutak szó nélkül tárgyaltattak le. A szigetkamara-róna­­széki és sugatagi vasút engedélyokmányának módosítása ellen Madarász József indít­ványt nyújtott be, Csanády Sándor pár­­tolólag szólalt fel az ellenindítvány mellett, melyet azonban a közlekedésügyi miniszter felszólalása után a többség mellőzött. A Bu­dapest-czinkotai vasútnál Visi Imre és Ma­darász József szólottak, Baross közleke­dési miniszter a budapesti gőzmozdonyú köz­úti vaspályákra vonatkozólag nyilatkozott. Holnap déli 12 órakor ülés lesz. II. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Tibád Antal, Szathmáry György, Zay Adolf. A kormány részéről jelen vannak: Baross Gá­bor, Babiny Teofil, Trefort Ágoston. Az ülés kezdődik i. e. 11 óra után. Bejelentések. Elnök az ülést megnyitván, a jegyzőkönyv hite­lesítése után bemutatja a főrendiház elnökének 115. évi. sz. átiratát, mely szerint a főrendiház a chilei köztársaságnak Peru és Bolívia ellen folytatott há­borúja alkalmával hadikárokat szenvedett magyar és osztrák alattvalók kártérítési követelései iránt Chi­lével 1885. évi július 15-én kötött nemzetközi egyez­mény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot a képviselőház által megállapított szerkezetben módo­sítás nélkül elfogadta. E szerint a törvényjavaslatra nézve a két ház közt teljes egyetértés létesülvén, az legfelsőbb szentesítés czéljából ő Felsége elé terjesz­tetni határoztatik. Bemutatja a főrendiház kétrendbeli átiratát, melyek szerint a főrendiház »az 1878. évi XX. tör­­vényczikkbe iktatott vám és kereskedelmi szövetség meghosszabbításáról« szóló törvényjavaslatot és »az osztrák-magyar vámterület általános vámtarifájáról szóló 1882. évi XVI. t.-cz. módosításáról« szóló tvja­­vaslatot a mellékelt jegyzőkönyvi kivonatban megje­lölt módosít­­ókkal elfogadta. Ezen két törvényjavaslatra nézve a főrendiház által módosítások tétettek s igy azok a közgazdasági bizottsághoz utasittatnak. Az elnöki havi jelentés felolvastatik. Trefort Ágost jelenti, hogy holnap fog Mada­rász József interpellác­iójára válaszolni. Baross Gábor közlekedési miniszter benyújtja a Budapestről Szent-Endréig vezetendő helyiérdekű vasút engedélyezéséről szóló jelentést. A közlekedési bizottsághoz utasíttatott. Bejelentetik a múlt ülésben történt választás­nak általunk már közlött eredménye. A helyi érdekű­ vasutak. Tárgyalás alá vézetett a Szt-Annától Kis-Je­nőig vezetendő helyi érdekű vasút engedélyezésére vonatkozó felhatalmazásról szóló törvényjavaslat. Darányi Ignácz a közlekedési bizottság nevében elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. Madarász József helyteleníti azt, hogy kedvez­mény adatott ezen vasútnak adóelengedés tekinte­tében. Baross Gábor közlekedési miniszter utal arra, hogy a helyi vasutak engedélyezéséről szóló törvény­ben ezen kedvezmény biztosítva van s azt a helyi ér­dekű vasút joggal igényelheti. A törvényjavaslat elfogadtatott. A szigetkamra-rónaszéki és sugatagi helyi ér­dekű vasút engedélyokmányának módosítása tárgyá­ban beadott s a Darányi Ignácz előadó által indokolt jelentéshez Madarász József ellenindítványt nyújt be,mely­ben az ezen vasútnak megadott pénzügyi kedvezmény ellen nyilatkozik s azt mellőztetni kéri. Csanády Sándor csatlakozik Madarász ellenin­­dítványához. A ház a jelentést tudomásul vette. A szilágysági helyi­ érdekű vasút, a csata-lévai helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában beadott kormányjelentések Darányi Ignácz indokoló felszóla­lása után, miután Madarász József a jelentések külön-külön tárgyalását kívánta, a­mi megtörtént, tudomásul vétettek. A budapest-czinkotai helyi érdekű vasút enge­délyezése tárgyában beadott miniszteri jelentés vétet­vén tárgyalás alá. Visi Imre örömmel konstatálja azon örvendetes lendületet, mely a főváros körüli helyi érdekű vasutak létrejöttében mutatkozik s egyúttal a kormány figyel­mébe ajánlja a Budapesten tervezett közúti gőzmoz­dony- vonalak ügyét. (Helyeslés a jobboldalon.) Madarász József a fővárosi törvényhatóság ne­­táni külön álláspontjának figyelembe vételét kívánja. Baross Gábor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Magam is osztozom azon nézetben, hogy a Budapest főváros területén czélba vett közúti gőzmozdonyú vas­utak ügye a kormány figyelmét megérdemli. E tekin­tetben a kormány megtette eddig is kötelességét és pedig éppen azon irányban, mint azt előttem szóló t. képviselő úr is felemlí­tette, t. i. a főváros jól felfo­gott érdekeinek szem előtt tartásával. Máskép ez nem is lehet. A főváros jogkörét eziránt a törvény bizto­sítja. A kisajátításról szóló 1881. XL. t.-cz. is bizto­sít bizonyos előjogokat a főváros részére, a­melyeket a kormány respektálni mindig kész. De ha tekintetbe veszem azt, hogy alig van vá­ros, mely oly szerencsés helyzetbe jutott, hogy mint­egy fejlődésével karöltve egészítheti ki közlekedési hálózatát; ha tekintetbe veszem azt, hogy épp a fővá­ros különböző érdekeinek szempontjából fölöttébb szükséges, hogy ezen hálózat minél előbb kiépíttessék, a kormánynak nemcsak az a kötelessége, hogy figye­lemmel kísérje e vasút fejlődését, hanem kötelessége az is, hogy esetleg közbelépjen ott, a­hol látja, hogy éppen az első­sorban ezen érdekek gondozására hi­vatott tényezők eljárásában netalán a czél mielőbbi elérésének meg nem felelő lassúság mutatkozik. Én így fogom fel kötelességemet, hogy tekintet­tel a vasúti hálózat rendkívüli fontosságára, semmit se mulasszak el, mi annak létesítését előmozdítja és valamint eddig figyelemmel kísértem a dolgot, úgy a jövőben is figyelemmel fogom kísérni és értesíthetem a t. házat, hogy azon vonalak, melyeket Visi­t. kép­viselő úr felemlíteni szíves volt, már a tárgyalások oly stádiumában vannak, hogy hacsak a főváros ér­dekeivel ellenkezésben levő elemek nem fognak gátló befolyást gyakorolni, nem­sokára tényleges kivitelhez fognak jutni. Felszólalásommal csak az iránt akartam a t. képviselő urat megnyugtatni, hogy a magam részéről semmit sem mulasztok el, hogy a nagyfontosságu KÜLÖNFÉLÉK — A hír­­lapból. Frankwelli dr. Umlauf Gyula pozsonyi ügyvéd a közügyek terén szerzett érdemei elis­meréséül a királyi tanácsosi czímet, Elischer János Gölnicz­­bánya város árvaszéki pénztárnoka, sok évi közszolgálata alatt szerzett érdemi elismeréséül, a koronás arany érdem­­keresztet nyerte. — Ő Felsége, az országos magyar kertészeti egyesület részére, az ezen egyesület által folyó évi április hóban Budapesten rendezendő tavaszi kiállí­tás alkalmából, ötven darab aranyból álló királyi dijat magánpénztárából adományozott. — Parcsetich Felix bajai főispán székfoglalója. Bajáról írják nekünk : A népszerű főispán útja Új­vidékről Baja felé egy kis diadalúthoz hasonlított. Majdnem minden állomásnál számos tisztelője várta és rokonszenvesen üdvözölte őt. Újvidékről meg éppen díszes küldöttség kisérte Bajára, Popovits polgármes­ter, Frankl igazgató,­ Kopper plébános, Bulla főkapi­tány, Groszinger, Herger, egy nyugalmazott ezredes földbirtokos, Blatt ügyvéd, Faukovics törvényszéki biró s még számosan. Topolyán Szalik­ó-becsei pré­post csatlakozott s örömmel látta ott a tisztelgő fő­­szolgabirót az összes elöljárósággal s számos egye­bekkel. Szabadkán már bajai díszes küldöttség fogadta a főispánt, köztük Latinovics Gábor kano­nok, képviselő, Berényi apát, Czirfusz tanfelügyelő, Szutrélyi ügyvéd, Ivanovits Pál orvostudor. A vasúti vendéglőben a főispán jó ebéddel kedveskedett kí­séretének , aztán vidáman robogott a vonattal Bajára. Itt az indóháznál az esős idő sem gátolta a város lakosságának kivonulását. Drescher polgármester rö­viden, de lelkesen üdvözölte a főispánt, kinek vá­lasza látható jó benyomást tett, riadó éljenzést kel­tett. A főispán szívesen biztosította a közönséget, hogy minden tehetségét készségesen fordítja azon város jóllétének előmozdítására, melyhez őt jelen kö­telessége érzetén fölül is kedves emlékek kapcsolják. Parcsetich t. i. Baján fejezte be a főgimnáziumot s ott tette le az érettségi vizsgálatot. A lobogókkal dí­szített utczákon örvendő néptömeg közt vonult a hin­­tók hosszú sora a tanácsházhoz, hol a tisztelgések nemsokára megkezdődtek. A tanácsot a polgármester vezette s utána a papság következett. Berényi apát kedvesen üdvözölte a főispánt, vele voltak segédlel­készei : Szülik prépost, Csamáry nyug. plébános, Kuti plébános, Sarffenberger hitelemző, a szerb esperes és az ágost­ hitvallású lelkész. Parcsetich szívesen hang­súlyozta a kath. vallás iránti ragaszkodását, de a többi felekezetek iránt való szeretetteljes figyelmét is, örömét fejezvén ki a fölött, hogy több vallás pap­jai együttesen s nem különválva jelentek meg nála, a­miben a polgári életben annyira szükséges szép egyetértés jelét tekinti. Nagyon szép jelenet volt, mi­dőn a főispán egyenkint kezet szorítván a tisztelgők­kel, egykori tanárát, Csamáry nyug. plébánost a leg­édesebb meglepetéssel pillantva meg, átkarolta s ke­zét megcsókolta. E derék férfiú 36 év óta vívódik a halállal, azóta sok orvos, kik közeli halálát jósolták, elköltözött s ő folyton szenved ugyan, de él s vasár­­naponkint miséz is. Ez alkalommal összeszedve ere­jét, csatlakozott a tisztelgő papsághoz s a tanítvány kegyeletének e szép nyilvánulásán örvendhetett. Este a kaszinóban csendes vacsora volt a főispán és kísé­rete tiszteletére, melyben a város első emberei vettek részt. Vidékről ott láttuk Latinovics Gézát is. Az estély kedélyes társalgás mellett folyt, melyet a főis­pán fél 11 órakor hagyott el, mire a közönség is nem sokára szétoszlott. Ma féltizkor a kath. tem­plomban Veni Sancte lesz. Utána közgyűlés, délben fényes bankett. — Egy érdemes író kitüntetése. Úgy tekintjük, mint az egész magyar zsurnalisztika megtiszteltetését , ama szép határozatot, melyet Kaposvár képvise­lőtestülete, Németh Ignácz polgármester előter­jesztésére, R­o­b­o­z István, a Somogy szerkesztőjé­nek 40 éves írói és 24 éves szerkesztői jubileumának megünneplésére márcz. 23-iki ülésén hozott. N­é­­m­e­t­h Ignácz polgármester előterjesztése így hang­zott: Azon meggyőződéstől vezérelve, miszerint a te­kintetes képviselőtestület elnéző lesz irántam, ha a hivatalos ügyek tárgyalásától eltérve, ezúttal egy tár­sadalmi jelleggel bíró ügyben teszek előterjesztést: bá­tor vagyok a tek. képviselőtestület figyelmét a követke­ző indokok melletti indítványra tisztelettel felhívni. Magán után értesültem, hogy mozgalom indult meg arra nézve, miszerint Roboz István kaposvári hirlap­­szerkesztő 40 éves írói pályájának s közel 1j± száza­dos lapszerkesztői működésének jubileuma a jelen év folyamán megünnepeltessék. Maga azon körülmény, hogy egy vidéki lap, a Somogy, ily hosszú időn át fen­­tartotta magát, nem minden­napi jelenség s kétségte­len bizonyítéka annak, hogy a lap fennállását csak is az tette lehetővé, miszerint az a közönség érdekeit jól és híven szolgálta s mint ilyen ismertetett­el és részesült támogatásban. Kétségtelen, hogy azon szel­lemi munkás, ki 24 éven át buzgón, tapintattal és a közönség elismerését kiérdemelve vezette a lapot, nem csekély érdemet szerzett magának a közügy és munka mezején. Senki sem ütközik meg azon, ha e munkás minden feltűnés, vagy "minden mellékgondo­lat nélkül arra gondol: én 24 év óta szolgáltam a közügyet, buzgó munkása voltam a hazának, művelő­désnek, társadalomnak,­­ nem akarok még megpi­henni, de megünneplem a napot, mint a majd negyed százados munkám emlékét, barátaim, családom, pálya­társaim, ismerőseim körében. E munkás,­t. képviselő­­testület, a mint fentebb emlitem — Roboz István, So­­mogy megye szülötte, Kaposvár város polgára, a So­mogy politikai lap szerkesztője, s az egy lap melletti folytonosságot tekintve, jelenleg legrégibb szerkesztője az országnak. Az érdem e téren őt méltán illeti meg, nem feltűnő, hogy ezt mások is észrevették és a mozgalmat indították.De Roboz István nemcsak lapszerkesztő, ha­nem író is, egész hazában ismert jó nevű, népszerű író, a Jókai-Petőfi ifjuságbeli iskolából, azoknak kor- és ta­nuló társa. Az irodalmi pályát 1847-ik évben, tehát 40 évvel ezelőtt kezdte; először az akkori győri lap­ban, majd a Vahot Imre és Brankenburg Adolf által szerkesztett Divat Lapok, Életképek czímű folyóira­tokban jelentek meg dolgozatai. A Nagy Ignácz ál­tal kiadott Hölgyfutár­ban az 50-es években pedig már a magyar irodalomnak egyik legmunkásabb tag­ja volt, a­mely lapokba nem minden kezdő író jutha­tott be kísérleteivel. Ez óta folytonosan az irodalom­mal foglalkozott, gazdálkodás és több évig viselt hivata­­li állásából elvonható idejét az irodalomnak szentelte; a hirlapszerkesztésen kívül hat kötetnyi önálló könyv, temérdek apró dolgozat s az országosan ismert és 1849-ik évben szerzett Kossuth imája a ká­polnai elestek felett, mely művét az országos sajtó a legelismerőbb kritikával méltatta, az ő tollából került ki. írói működését azonban nem csupán arra szentelte, hogy kiváló jó zamata, sokban Jókai isko­láját tükröző választékos felfogás és ritka érzékkel irt művei által az íróművészet babérját önmagának megszerezze. Roboz István mint iró s kiválóan mint köztéren szereplő hírlapíró, irói hivatását az ember hivatásával, a jótékony közczélok előmozdításával fűz­te össze. Azt lehet mondani, hogy a tollat, melynek ihlettségét tőle meg nem vonhatjuk, ő nagy részben azon eszköznek, azon emeltyűnek tekintette, melylyel felemelkedhetünk a költészet elragadó magasába, de le kell szállnunk a földre, a nyomorultak, ínségesek, sze­gények közé, hogy azokat megvigasztaljuk, kényeiket letöröljük, szenvedéseiket enyhítsük. Kevés vidéki szó van e szempontból hozzá hasonló. Ő volt az,ki a jótékony czélú közügyek körüli kezdeményezése s fáradhatlan buzgósága általa történt hírlapi gyűjtések, jótékony­­czélű előadások, ünnepélyek útján 25 év alatt közel tizenkilenczezer forintot gyűjtött társadalmi intézmé­nyek, segélyezések javára és ugyanezen idő alatt több mint ezerötszáz kaposvári sze­gény iskolás gyermeket öltöztetett fel teli ruházattal. És irodalmi munkássága épp­úgy, mint a fentebb intézett jótékony irányú fa-czél a főváros érdekében minél előbb eléressék. (He­lyeslés jobbfelől.) A törvényjavaslat elfogadtatott. A legközelebbi ülés holnap déli 12 órakor tar­­tozik, melyen a közoktatási és igazságügyi, valamint a miniszterelnök interpellác­ióra fognak válaszolni. Az ülés 121/2 órakor ért véget.

Next