Pesti Napló, 1887. május (38. évfolyam, 119-148. szám)
1887-05-01 / 119. szám
119. szám. Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-építet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-építet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás korall panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1887. Vasárnap, május 1 Reggeli kiadás. 38. évi folyam. Előfizetési feltételek A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétezer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — S hónapra 4 írt 50 kr. — 6 hónapra 9 írt. Ha c* * «ott kiadás postai különküldése kivan útik, pontbély egr* bárónk int 95 kr., én» egyadonként 1 forint felülfizetendo. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó-hivatalaiba Budapest- Firsnozisk ters, Athenasmn épBIst, küldendők. Egyes szám 4 kr. —BBMBKHBB—BBBaHMPBBKWIBUWlBgWTinMlVfiPI Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ-gUf- Május 1-sejétől kezdve új előfizetést nyitunk lapunkra, melyre, tekintettel a választási mozgalmakra, különösen figyelmeztetjük a magyar olvasóközönséget. A Pesti Napló a legolcsóbb nagy politikai napilap. Előfizetési árak : (a Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reggel rendkívüli kiadásban.) Egy hónapra.............................. 1 írt 50 kr. Évnegyedre .............................. 4 frt 50 kr. jjjpsB ' Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek tere Athenaeum-épület) legczélszerűbben postai utalványnyal küldhetők. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, a bélyegre havonkint 35 kr., évnegyedenkint 1 forint felülfizetendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. A megszabadult rendőr. Egy kis forgószél volt a Schnäbele-ügy, nagy port kavart fel, de kárt nem tett. Immár vége van, Schnäbele Pagnyban családjánál emlékeit élvezi és csodálkozni fog rajta, mily világhírű emberré vált hirtelen és önérdemén kívül, csak azért, mert két porosz rendőr lefogta. Utóvégre is kémnek lenni nem nagy dicsőség, még ha rendőr is valaki, rajta kaparni magát pedig mindenkor ügyetlenség. Lehet, hogy Schnäbele ma igen népszerű ember hazájában, de semmi sem kvalifikálja őt hőssé s kormánya aligha nagyra van vele, miután a német kormány által átküldött okiratokból meggyőződhetett, hogy ezúttal Bismarcknak volt igaza. S ha daczára a kompromittáló üzelmeknek, melyek a franczia kormány nevében s ennek közegei által Elzászban folytattatnak s a Schnäbele elleni vizsgálat alkalmával lelepleztetek, a kanczellár a rendőrt szabadon ereszté, ezzel ismét fölényt gyakorolt s a franczia kormányt hozta azon kinos helyzetbe, hogy rábizonyított és rápiritott. Ez oknál fogva elöljárói Schnäbele urat aligha fogják gratulácziókkal elárasztani. Még pár napig hallani fogjuk az utóhangokat s azzal a Schnäbeleaffaire véget ért. Szerencsés véget, mert háború nem lett belőle. S ez kevésbé a franczia kormány elismerésre méltó mérsékletének, még kevésbé a francziák óvatosságának, mint inkább főleg Bismarck okosságának tudandó be, ki nem vala gyönge, midőn a francziák felindultak és nem vala kemény, midőn az lehetett volna, hanem szilárdul ragaszkodott a nemzetközi joghoz eleinte s midőn kiderité, hogy neki van igaza s miután czélját a vizsgálattal elérte, Schnäbele urat kitette a börtönből az utczára, fusson szabadon, a merre tetszik. Ha Bismarck akarta volna, a francziák háborút csinálnak neki. Úgy neki hevültek. Flourens és Groblet alig bírtak az áramlattal. Bismarcknak csak makacskodni kell és a francziák becsületkérdéssé fújják fel a Schnäbeleügyet s belekötnek miatta Németországba, ez, mikor már elmérgesedett a dolog, közzéteheti az aktákat, hogy ime, mily okokért támadnak a francziák s a casus belli ezekre nézve silánynak és igazságtalannak van bélyegezve. De Bismarck rögtön megüzente Párisba, hogy Schnabele miatt nem akar háborút s igy módot nyújtott a franczia kormánynak is a békét megtartani. Mindkét kormányt elismerés illeti, de a nagyobb érdem és siker a kanczelláré. Nyomtalan azonban nem vész el ezen epizód sem a német-franczia viszonyok történetében. íme Herbette nagykövet Berlinből haza sietett Párisba jelentést tenni és tanácsokat adni. A német kormány Elzászban a franczia propaganda egész hálózatát felfedezte, a franczia hadügyminisztérium egész kémrendszerét felderíté, ez a túlfeszített viszonyokat csak még feszültebbekké teheti. A németek is ingerültek. Az elzásziak el vannak keseredve. Ott elfogatások történtek, a tartomány ostromállapotba fog helyeztetni, a Hohenlohe-féle békítő politika a választásokkal megszakadt, kezdődik ismét a porosz vaskéz nyomása. Elzász sírni fog és Francziaország haragja lobbot vet. A Schnäbele-ügy elintéztetett békésen, de a háború-veszély megmaradt. A kormányok békeszeretetük bizonyítványát adták, de a nemzetek közt a helyzet rosszabbra vált. Semmi vigasztaló a német-franczia viszonyokban nincs, éppen semmi. Elzászt a németek önként ki nem adják soha és Elzász németté nem lesz semmikor. A francziák 1681—1871-ig a népet francziává tették lélekben , a németek nem tudják visszahódítani. Páris közel van, Berlin messze. A franczia vonzerővel, a porosz taszító erővel bir. Francziaország szabad, Németország kényuraság. Elzász katholikus, Poroszország protestáns. Francziaország gazdag, Németország fukar. Elzászt csak várak és katonák tarthatják meg Németországnak, népe franczia marad. S a francziák mindig magukénak fogják tartani s hiába beszél nekik Zichy Antal a magyar képviselőházban, hogy mondjanak le Elzászról végkép. Bismarck igen jól tudja, hogy nem teszik s hogy háború lesz miatta nemsokára. Miért nemsokára ? Íme most is lehetett volna és mindkét fél elkerülte. Pedig nagyon neki vannak készülve mindkét részen. Azért nemsokára, mert ezen készültség nem tarthat örökké, mert kimeríti az erőket és a türelmet és mivel a két nemzet közti ellentét és gyűlölet évről évre fokozódik. De Bismarck nem akarja a háborút, míg az öreg Vilmos él. A francziák pedig nem merik a háborút megindítani, míg a muszka szövetség nem biztos. A béke a czár kezében nyugszik, az európai helyzet kulcsa Szent- Pétervárott keresendő. A Schnäbele-ügy csekélység, de szimptomatikus jelentősége nagy. Ezúttal a diplomácziának sikerült a veszélyt elhárítani, de Európa látja a veszély nagyságát és közelségét, hogy Suvalov gróf inkább, mint elődjei közül bárki, élvezi a kanczellár bizalmát, sőt barátságát is. Közben azonban meggyőződtek róla, hogy Suvalov gróf ezentúl is abban a helyzetben lesz, hogy befolyását a Németországgal való barátságos viszony fentartása érdekében érvényesíthesse s azóta az ügyet nem veszik oly komolyan. Igaz, hogy e pillanatban még nem tudni, milyen állás betöltését szánják majd Suvalov grófnak. Nemrég még azt hitték, hogy Giers helyébe a külügyi dolgok vezetésével fog megbizatni. Az utóbbinak állása már jórég megingott s azt hitték, hogy csak napok kérdése, hogy mással helyettesittessék. A legújabb pétervári jelentések azonban bizonyos határozottsággal állítják, hogy Giers egyelőre megmarad állásában s hogy Suvalov gróf egyáltalán nincs azok között, kiket utódjaként emlegetnek. Bizonyos körökben azt híresztelik, hogy a külügyminiszteri tárczát Dondukov-Korzakov herczeg fogja átvenni. A PESTI NAPLÓ TAROLJA. A május itt! Heine a május első napját tartja a legszebb napnak arra, hogy egy életunt szív, a természet szépségeinek csodálása között, keresztül lövesse magát. és "Wagner Rikhárd az első májust jelöli ama napul, melyen Tannhäuser elhagyja Vénuszt és a pásztor tilinkója mellett összeolvad ismét az eszményes világgal. Még alig kél a nap é s már a főváros utczáin katonai zenekar harsog végig, — s falakon a májusi fák szalag, selyem és narancs koronáját lengeti a hajnali szellő. Régi pogány kor maradványa az első májusi Ünnep, — de megmaradt, mert a májusi hajnal, (hacsak komor ég nem borul rá,) ezredek óta mit sem vesztett bűbájos mosolyából. — Hiába mondják, hogy hiszen április hímezi a rét virágait s május csak pompázik azokkal, mégis a májusé az ünnep, az övé a dicsőség. Mert nem az a kérdés, hogy kié az érdem, hanem az, hogy kié a siker. (Bizonyosan ez is a régi pogány világnézet maradványa.) És a fővárosokban első májussal kezdődik a tavaszi (hogy is mondjam ?) évad; a legnagyobb vonzerőt az előkelő világra a lóversenyek gyakorolják. (Hát ez vájjon nem szintén a régi pogány kedvtelések maradványa-e ?) Szegény Eötvös József, mikor az első államköltségvetést összeállították s valami hires ménió megvételére százezer forintot vettek föl, keservesen sóhajtotta: »hány száz szegény néptanítót tudnék én boldoggá tenni ezen a pénzen !« De Wenckheim Béla rögtön megvigasztalta: »Majd ha neked is olyan néptanitóid lesznek, hogy egy udvarlásukért ezer forintot fognak fizetni, akkor értük is megadunk százezer forintot.« — A gazdagságnak, mely a fényes életet mutogathatja, soha sincs kedvezőbb időszaka, mint a májusi, mikor mindenki az utczákon lakik és egymást nézi. Csak a fővárosi képviselőjelöltek lehetnek megakadva ilyenkor , mert vagy senkit sem találnak otthon, vagy pedig egyszerre találkoznak mindenkivel. Boldogabbak azok, akik ilyenkor tehetik a körutat a vidéki kerületekben : kivált ha a vidék is regényes. Ha a hegyek tetejét,(mint a magas Rikken) még vastagon borítja a hó, mely frissítő leheleteivel lehat a völgyig, hol másként már megrekkenne a hévnaptól a jég. Az ilyen levegőt lehet aztán szívni igazi tele tüdővel. S lehet a választókat kapaczitálni tele tüdővel. Ami azonban mindinkább tért enged más hatalmasabb érvelésnek. Az olyan hires népszónokok, amilyenek ezelőtt húsz évvel szerepeltek, alig akadnak már. Mert jó, ha a tüdő tele van, de azonkívül legyen tele egyéb is. Ritka már az olyan kerület, ahol a bizalom és vonzalom dönt. De ennek nem a kerületek az okai, hanem a képviselők. Mert a kerület éppen olyan, mint az asszony. A legjobb aszszonyból is lehet rossz asszonyt csinálni, ha bizalmával és vonzalmával visszaélnek, s a legrosszabb aszszonyt is meg lehet javítani gyöngédséggel és odaadással.* * b * Nem tudom, hány képviselő vagy képviselőjelölt teszi meg, hogy körútja alatt kiterjeszti figyelmét arra, hogy hány családnál talál könyvtárat s hány helyen tudakozódik, hogy milyen könyveket olvasnak ? Pedig alig van jobb alkalom elhinteni az üdvös eszméket, mint egy körút, mikor is a jelöltnek minden szava nyomós és emlékben marad. Az ország sorsán vajmi keveset változtat az, ha mindenki, aki törvényhozóvá lenni vágyik, belemarkol a magas politikába. Sok embernél, aki a nagy problémák betanult jelszavait forgatja, éppen úgy hangzik ez, mint a papagály szájában a beszéd. De nincs olyan jelölt, aki jót nem tehet, ha mindenütt, ahol jár, a közművelődés kérdéseit hozza szóba s kedvet olt a könyvek szeretetéhez. Hisz tagadhatatlan, hogy ma sokkal többen és többet olvasnak, mint azelőtt húsz évvel. De sok helyen ez is baj. Mert inkább ne olvasnának semmit, mint léha s ponyvára se való termékeket. A külföld zugirodalmának minálunk sok helyen nagyobb kerete van, mint a saját irodalmunk színe javának. Lelketlen könyvüzérek vakondmunkája ez , s nagyobb csapás mint a filloxéra. Pedig a helyes érzék és a hajlam a közművelődésre megvan, úgyszólván, mindenütt. Mutatja ezt az az őszinte kegyelet, mely a szellemi küzdelmek bajnokai iránt még a népnek lelkületében is megvan. Ki tudja azt, hogy ki uralkodott egykor a galgóczi várban, melynek düledékei komoran néznek a Sajó völgyére ? Kutassák a historikusok ! De egy elrejtett kis faluról, a Bikk hegység egyik völgykatlanában, ma is mindenki tudja, hogy ott rejtőzött a forradalom után, a vértörvényszék elől bújdosva Jókai Mór. Ott rejtőzött hónapokon át, mint a tatárjárás alatt,az elvesztett muhi pusztai csata után a szétzüllött magyarok, akiknek szintén a Bikk hegység nyújtott menedéket. Tardona a neve annak a falunak, melyben Jókai a Csataképeket és még más forradalom utáni műveit irta, s hol mint ifjú házas, egyedül élt s igazi nevét csak a tardonai ref. tiszteletes tudta, Rácz András, az ő akkori egyedüli társasága. Most is él még Rácz András tiszteletes ur, a hosszú idő, mely a forradalom óta lefolyt, csak még jobban megkeményitette kemény nyakát, mely hajolni nem tud s még a kornak súlya alatt sem görnyed. Gondolkozásához nem fért soha a világi érdekek zsibvásárja s az élet egyformaságában aczéllá vált benne a következetesség. Talán minden szóra még ma is emlékszik, melyeket Jókaival, az alkonyi séták alatt váltott. Hogy vájjon lesz-e még igazi magyar szabadság ? — Világnak neki Tardona, ma is elég i de szabadságnak, még az is, a mi van, ma is kevés. Imponáló s tipikus alak, örökké gondolkozva s gondolatait legtöbbször elhallgatva. De meggyőződését, ha kell, szemébe mondva bárkinek s mindenkinek.* * * A hegyek nem változnak s erdőbozontjuk nem ritkulna, ha nem irtanák, — a hegyi források ki nem apadnak s útjaikat se cserélik; de az emberi kéz nem nyugszik s ha Jókai ma körülnézne ott, a hol a szabadság ügyének önkéntes foglya volt, — mily változást látna. — A tardonai harangozó igaz, hogy ma is akkor harangozza a delet, mikor megéhezik s az estét, mikor még jól fent van a nap , de azért a ki akarja tudni, mindig pontosan tudhatja : hányat ütött az óra. Mert az ózdi vasgyárból, (több mértföldnyi távolságból,) odáig hallatszik a Vas Jankó fütyülése. Ez az a gőzsip, mely reggel 6 órakor jelenti a munka kezdetét, 12 órakor a delett esti 6 órakor a nappali munka végét. — jelenti ugyanolyan hangon, mint a tengeri hajókon szól a gőzsíp, mikor köd ereszkedik. Tudni szabályozni és felhasználni az időt, ez az ipar lelke. S ahol az ipar megveti lábát, ott elkezd aranyat teremni a vas és virágzani a kőszén. S annak a vidéknek mindkettője van. S a csehek, akik rablóváraikat hajdan odaépítették, csak most tudnák, hogy mennyit lehetett volna rabolni ott. A Sajó mentén, mikor a gömöri vasutat építették, sokat neveztek, hogy azt iparvasutnak nevezték. Azóta igazán azzá lett s egyre-másra csatlakoznak hozzá a szárnyvasutak. Egyik Barczikánál vaskövet hord, a másik Vadnánál kőszenet, a harmadik Bánrévétől egészen Nádasdig fut s onnan már kidolgozott gyári vasat hord, mely mind az ózdi s nádasdi vasgyárban készül s bármely külhoni vassal versenyez. A rimamurányi vasgyár társulat, (melyhez a salgótarjáni is odatartozik) néhány évtized alatt fölemelte az egész vidéket s most már jótékonyságát azzal tetézi, hogy a saját vasutját, melyet ő a saját költségén épit, átadja, illetőleg megosztja a közforgalommal. S a rossz utak nyűge tágul, és elrejtett, hozzáférhetlen hegyzugok, bányatorkokká nyílnak és a földbirtokosból széntermelő lesz s a hozzáférhetőség valódi kincsbányává teszi a sátai szenet, mely alighogy megjelenik, hiressé válik az egész környéken. Az erdők fái több kíméletben részesülnek, az erdőpusztitás dühe megáll, mert az olcsó kőszén a nép szükségleteit is kielégíti. S mig eleinte a földbirtokos panaszkodik a gyárra, hogy megdrágítja a munkabért; a gyár panaszkodik a földbirtokosra, hogy leköti vagy elvonja a munkáskezet; később mindkét panasz elnémul s az ellentétes érdekek közös érdekekké válnak. Mennyi, mennyi sok idegen millió pénz vándorolt be már Magyarországba húsz év alatt, hogy kivigye magával együtt a mienket is, és mily kevés jött be úgy, hogy itt maradt s a mienket is megszaporította! — A ki a rima-murányi vasgyártársulatot megalapitotta, (Laczkó Antal), ilyen külföldi tőkéket hozott be s becsületet szerzett vele nemcsak magának, de nekünk is. Azon a tűzön, mely a vasat megolvasztja, nem olvadt el a bankó, hanem a tűzpróbát kiállta, s a szoliditás megküzdött minden bajjal és nehézséggel. S ha az ember végig megy éjjel a várkonyi völgyön, ugyanazt tapasztalja, amit az, aki Angliában utazik éjjel. Majd minden félórában ijedten tekint ki a vasút ablakon, mert mintha egy egész város állana lángokban előtte. Pedig azok nem égő városok, hanem leendő városok. Mert minden gyár körül, mely lángot fut s kormot szór, városok fognak emelkedni. Mert a tűz mindent elpusztít, ha ő parancsol s mindent megalkot, ha nekik tudnak parancsolni. A. K. Minisztertanács volt tegnap este, mely több órán át tartott Horvát tartománygyűlés. Mint Zágrábból a B. K. értesül, a horvát tartománygyűlés május hónap végén vagy legkésőbb június hó első napjain rövid ülésszakra egybe fog hivatni és azután feloszlattatik, úgy, hogy Horvátországban is a választások még június hóban megtarthatók lesznek. A nemzeti párt — mint értesülünk — jelenleg egységesebb és az országban befolyásosabb, mint volt valaha. A lakosság örvend, hogy Végre-valahára az örökös huzavonák, czivakodások megszűntek és egy öntudatos erős kormány az ország érdekeit minden irányban előmozdítani akarja és tudja is. A berlini orosz nagykövet, Berlinből jelentik ápr. 28-iki kelettel. Itteni diplomácziai körökben bevégzett ténynek tekintik, hogy Suvalov Pál grófot nagykövetségi állásáról visszahívják. Az eset eleinte némi idegenkedést szült, mert általánosan tudva van. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselő Shiíz ülése ápril 30-án. I. Méltán megérdemelt megrovásban részesült a ház mai ülésében a közoktatási kormány azon eljárása, hogy a községeknek népoktatási czélokra járó állami segélyezését hónapokon át nem utalványozta. Ugron Gábor és Horánszky Nándor felszólalásai e tárgyban azon határozott nyilatkozatra kényszerítették a vallás és közoktatási minisztert és a miniszterelnököt, hogy e botrány jövőben nem fog ismétlődni. Az ülés végén három interpelláció terjesztetett elő. Ábrányi Kornél az illetékegyenérték utáni adó kivetése körül történő visszásságokra hívta fel a pénzügyminiszter figyelmét, szakszerű indokolás kíséretében azon kérdést intézve hozzá, nem tartja-e czélszerűnek rendeletileg utasítani az adóhivatalokat az adó szabályszerű kivetésére és a törvényben biztosított adómentesség megtartására. Kégl György a ház nagy figyelme közben adókiviteli tilalom megszüntetése tárgyában intézett kérdést a miniszterelnökhöz, s az interpellációt az egész ház élénk tetszése mellett indokolta. A miniszterelnök rögtön válaszolt e kérdésre, kilátásba helyezvén a tilalomnak legalább részbeni megszüntetését. A harmadik interpelláció Veszter Imréé volt, ki a Mura folyó szabályozása és a folyó által előidézett közlekedési akadályok tárgyában intézett hatásos indokolás kíséretében kérdést a közlekedési miniszterhez. A miniszter válaszát, ki a régi hiány orvoslását ígérte, a ház tudomásul vette. II. A képviselőház mai ülésében jelentékenyebb vita fejlődött ki a háromszék megyei tanítótestület sepsi-olt vidéki járáskörének kérvénye fölött. E kérvényben, mely Polónyi Géza felszólalása folytán felolvastatott, a tanítók azt panaszolják, hogy a tanítók hónapok hosszú során át nem kapják ki fizetésüket. A kérvényi bizottság a kérvényt a vallás- és közoktatási miniszternek indítványozza kiadatni. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter kijelenti, hogy részvéttel viseltetik a tanítók sorsa iránt, de az állam nem fizeti a tanítókat, csak segélyezi a községeket s e segély a múlt évben fedezet hiányában nem volt utalványozható. A folyó évben e nehézség megszűnt. Ugron Gábor hátrányosnak tartja a kormány eljárását, midőn azt kell tapasztalni, hogy 10—20 milliónyi póthiteltől nem riad vissza a kormány, de a községek részére a törvényben biztosított segélyt nem utalványozza. A következő indítványt adja be: »A ház utasítja a vallás és közoktatásügyi minisztert, hogy a községi néptanítók fizetéseinek kiszolgáltatásában tartson rendet. (Élénk helyeslés a szélsőbalon. Zaj.) Trefort Ágost vallás- és közoktatásügyi miniszter ismétli, hogy a kormány csak segélyezi a községeket s az nincs meghatározva sehol, hogy mikor utalványoztassék a segély. Jövőre különben nem fog késedelem előfordulni. Horánszky Nándor : Egyet bátran lehet konstatálni, mert ezt a t. miniszter úr se vonta kétségbe, azt t. i. hogy a néptanítók szubvenciója nagy mértékben elkésetten szolgálatik ki az illető községeknek, melyeknek számára ez természetesen megszavazva lett. Én szívesen elhiszem at. miniszter úrnak, hogy ennek a körülménynek nem ő az oka. Hiszen a t. miniszter úr maga konstatálta, hogy ha pénz nincs, ő nem adhat. Ez a dolog természetében fekszik. De ha a dolog úgy áll, akkor azután ne méltóztassék a t. miniszter úr oly kifogásokkal élni, amelyekkel a kérdés orvosolva és gyógyítva nem lesz. A szubvenciónak természete kétségtelenül az, hogy oly időben szolgáltassék ki, amely időben az azon czéloknak, amelyeknek érdekében megszavaztatott, meg is felel. Midőn nemcsak a t. miniszter úr felszólalásából, hanem általában pénzügyeinknek most már meglehetősen ismert helyzetéből láthatjuk azt, hogy az állam maga is az év közepén sokszor oly hitelekre van szorulva, mint ezt a zárszámadások tételei mutatják, amelyek úgyszólván piaci adósságok, amelyek tetemes kamatot igényelnek, amiből tehát következik, hogy az állam most többen meg van szorulva és egyáltalában nem képes az államháztartásban rendet tartani, konstatálom, hogy ez oly szomorú jelenség, amelynek nyilvánulásait, fájdalom, napról-napra látjuk. Midőn tehát elismerem, hogy ennek nem a t. kultuszminiszter úr az oka, hanem általában a pénzügyi helyzet, amelynek megteremtésében különben a t. miniszter úrnak is megvan a maga része, elfogadom az imént tett indítványt annyival inkább, mert ha segíteni akarunk a bajon, nem szabad, hogy’e kérvény csak egyszerűen utasíttassék a miniszter úrhoz, hanem úgy, hogy e határozatnak hatálya is legyen, hogy a rend azután helyre is álljon. (Helyeslés a bal és szélső baloldalon.) Komlóssy Ferencz hozzájárul Ugrón ellenindítványához. Polónyi Géza azt hozza fel, hogy a vasmegyei alapítványokból a tanítók a megállapított összegeket két év óta nem kapják. Pártolja Ugrón ellenindítványát , Trefort Ágost vallás-és közoktatási miniszter megjegyzi, hogy panasz esetén, ha az hozzá intéztetik, megteszi a kellő intézkedéseket. Tisza Kálmán utal arra, hogy a kormány a jelen évi budgetben már segített a bajon s igy nem fogadhatja el Ugrón elleninditványát. A ház a kérvényi bizottság javaslatát fogadta el s mellőzte Ugrón eleninditványát. Az interpellácziók előterjesztésére kerülvén a sor, először Ábrányi Kornél indokolta interpelláczióját. Ábrányi Kornél. T. ház ! (Halljuk). Az 1881. évi 26. t. ez. 22. §-a a. b. pontok alatt megjelöli azon javakat, javadalmakat és alapokat, melyek illeték egyenérték alá tartoznak. Ugyanezen t. ez. 24. §-a elősorolja azokat, melyek az illeték egyenérték alól mentesek. A 24. §. 1. pontja szerint ezek alá tartoznak: »a 22. §-ban említett javadalmak azon bizlalói, illetőleg élvezői, kiknek összes évi tiszta jövedelmük évi 400 birtot meg nem halad.« A 26. §., valamint a 27. §. is, világosan kiemeli, hogy mindenki, aki ily javak, vagy javadalmak birtokába, vagy élvezetébe lép, külön jogi személy s az illeték egyenérték az illetékköteles vagyonnak jövedelmét zálogjogilag terheli, de a törvény sehol sem mondja ki, sőt sehol sem engedi meg azt a magyarázatot, hogy például valamely egyház, melynek papja és tanítója külön jogi személy, és javadalma után külön-külön tartozik az illeték egyenérték alá, hogy az mint egy ezeket egybefoglaló közös vagyon után kumulative adóztassák meg. És mégis, a kezemnél levő adatok szerint, némely adóhivatal részéről, különösen a protestáns egyházakkal szemben ezen kumulatív megadóztatás gyakran előfordul, az illető egyházaknak tényleges és a törvény intencziójával ellenkező megrövidítésével. Mert az ily kumulatív megadóztatásnál teljesen ignoráltatik az előbb idézett 1881. t.-cz. 24. §-nak f) pontja, melynek értelme szerint, ha a jogi személynek nincs 400 frt tiszta jövedelme, akkor a javadalmához tartozó ingatlanok egyenértékadó-mentesek. Tudjuk , fájdalommal kell konstatálnunk, hogy az országban igen sok az olyan tanító, akinek összes jövedelme nem haladja meg az évi 400 forintot. Az ilyen tanító, habár valamelyik egyházhoz tartozik is, és javadalmai oly természetűek, melyek illetékegyenérték alá tartoznak — mindenesetre külön jogi személy és ő azért, mert ő — nem lévén 400 frt jövedelme az általa élvezett javadalmak után illetékegyenérték-adómentes — azért ő érette az egyházat nem szabad megadóztatni; már pedig ez történik, ha az adóhivatalok — mint erre több példa van — az egyházak illetékegyenérték alá tartozó javait kumulatíve veszik és így adóztatják meg, nem pedig azon funkcziók és külön-külön jogi személyek jövedelmei után, kik közt ezen javadalmak a funkcziók természete szerint megoszlanak. Az ily megterheltetés igazságtalan s orvoslásáról gondoskodni kell. Azért vagyok bátor a következő interpellácziót intézni a pénzügyminiszter úrhoz. (Halljuk !) (Az interpelláczió szövegét esti lapunkban közöltük.) Az interpelláczió közöltetni határoztatott a pénzügyminiszterrel. Kégl György: (Halljuk! Halljuk!) T.képviselőház ! A magyar földművelő gazda már évek hosszú során át súlyos viszonyokkal küzködni kénytelen, (Igaz! Úgy van!) különösen a rossz termések miatt, amelyek bár évek óta egymást érik, a gabonaárak mégis mindig alant maradnak. Igaz, hogy a legközelebbi időben ezeknek némi örvendetes emelkedését tapasztaljuk , de hogy meddig fog ez tartani, hogy megmarad-e az új termésre is, azt senki sem tudná közülünk megmondani. A szarvasmarha, sertés, juh és gyapjú ára jelentékenyen hanyatlott; egyedül a ló az, a mely árát megtartotta, a mely folyton kelendőségnek örvendett és a melyből a földmivelő, a tenyésztőgazda némi jövedelemre bizton számíthatott. (Általános helyeslés.) Most a lókiviteli tilalom folytán a ló ára is jelentékenyen alászállott és a földművelő gazda a jövedelmétől is nagy részt elesett. (Igaz! ügy van!) Sajnosan tapasztalja azt a ház minden tagja, aki a lótenyésztéssel foglalkozik. Nem is volna szükség erre példákat felhozni, mégis felemlítem a legközelebb lefolyt győri és székesfehérvári országos vásárokat, amelyeken rengeteg ló volt vevő nélkül. A somogymegyei gazdasági egyesület Kaposvárott lóárverést tartott, a megjelent 200 ló közül elkelt 7, a fehérmegyei gazdasági egyesület is tartott Székes-Fehérváron lóárverést, be volt jelentve harmadfélszáz ló, elkelt 17. Miután az általános politikai áramlat és a közhangulat békés jellegű, miután Európában minden illetékes faktor békés érzelmeket hangoztat, miután a gyönyörű időjárás inkább ölelkezésre, mint öldöklésre ösztönöz mindenkit. (Általános élénk derültség és tetszés) de különösen Magyarország lóállománya oly nagy,hogy a bekövetkezhető netaláni bármi nagymérvű szükségletet könnyen képes fedezni, így a lókivitel tilalmának további fentartása legalább nézetem szerint semmiféle körülmény által nincs indokolva. Azért azon kérdést vagyok bátor a t. kormányhoz, illetőleg a t. kormányelnök úrhoz intézni. Hajlandó-e a t. kormány, illetve a kormányelnök úr befolyását a végre érvényesíteni, hogy a lókivitel tilalma mielőbb megszüntettessék és hogy addig is, míg ez teljes mérvben kivihető volna, legalább az u. n. fényűzési lovak szabad kivitele engedélyeztessék ? (Élénk helyeslés.) Tisza Kálmán miniszterelnök: Ha a t. ház megengedi, bátor leszek az interpelláczióra igen röviden azonnal válaszolni. (Halljuk!) Hogy a kormány a lókivitel tilalmának reánk nézve közgazdasági szempontból súlyos voltát érzi, azt kimutatta az által, hogy a legháborúsabb hírek idejében is a lótenyésztést folytató valamennyi nagyobb állam közül az utolsó volt, mely a lókiviteli tilalmat kimondta. Kimondta akkor is azért — és ebben a t. ház tagjai igazat fognak adni — mert a szomszéd hatalmasságok részére történt nagymérvű lókivitel folytán, ha csakugyan a háború bekövetkezett volna, lehetetlen volt kitenni az országot annak, hogy jó lovasságunk saját magunk által termelt, de a nálunk megmaradtakhoz képest jobb lovak miatt vereséget szenvedjen. (Helyeslés.) Az igaz, hála Istennek, a kilátások most békésebbek és igy biztosíthatom a t. házat, hogy a lókiviteli tilalomnak, mihelyt lehet, felfüggesztésére az előleges lépések már is megtörténtek a kormány részéről és mihelyt azon megnyugvást meríthetjük, hogy a lókiviteli tilalom megszüntetése által nem fogjuk hazánk és a monarchia védképességét kockáztatni, azaz hogy nem leszünk annak kitéve, hogy saját magunknak ne legyen meg azután, ha szükséges, a kellő