Pesti Napló, 1887. május (38. évfolyam, 119-148. szám)

1887-05-01 / 119. szám

119. szám. Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­í­t­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ít­­­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás korall panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1887. Vasárnap, május 1 Reggeli kiadás. 38. évi folyam. Előfizetési feltételek­­ A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétezer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — S hónapra 4 írt 50 kr. — 6 hónapra 9 írt. Ha c* * «ott kiadás postai különküldése kivan útik, pontbély egr* bárónk int 95 kr., én» egyad­onként 1 forint felülfizetendo. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó-hivatalaiba Budapest- Firsnozisk­ ters, Athenasmn­ épBIst, küldendők. Egyes szám 4 kr. —BBMBKHBB—BBBaHMPBBKWIBUWlBgWTinMlVfiPI Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ-gUf- Május 1-sejétől kezdve új előfizetést nyitunk la­punkra, melyre, tekintettel a választási mozgalmakra, különö­sen figyelmeztetjük a magyar olvasó­közönséget. A Pesti Napló a legolcsóbb nagy politikai napilap. Előfizetési árak : (a Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reggel rendkívüli kiadásban.) Egy hónapra.............................. 1 írt 50 kr. Évnegyedre .............................. 4 frt 50 kr. jjjpsB ' Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló kiadó­hivatalába (Ferencziek­ tere Athenaeum-épület) legczélszerűb­­ben postai utalványnyal küldhetők. Ha az esti kiadás postai kü­lönküldése kívántatik, a bélyegre havonkint 35 kr., évnegyedenkint 1 forint felül­fizetendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. A megszabadult rendőr. Egy kis forgószél volt a Schnäbele-ügy, nagy port kavart fel, de kárt nem tett. Immár vége van, Schnäbele Pagnyban családjánál emlékeit élvezi és csodálkozni fog rajta, mily világhírű emberré vált hirtelen és önérdemén kívül, csak azért, mert két porosz rendőr le­fogta. Utóvégre is kémnek lenni nem nagy dicsőség, még ha rendőr is valaki, rajta ka­­parni magát pedig mindenkor ügyetlenség. Lehet, hogy Schnäbele ma igen népszerű ember hazájában, de semmi sem kvalifikálja őt hőssé s kormánya aligha nagyra van vele, miután a német kormány által átküldött ok­iratokból meggyőződhetett, hogy ezúttal Bis­marcknak volt igaza. S ha daczára a kom­promittáló üzelmeknek, melyek a franczia kormány nevében s ennek közegei által El­zászban folytattatnak s a Schnäbele elleni vizsgálat alkalmával lelepleztetek, a kan­­czellár a rendőrt szabadon ereszté, ezzel ismét fölényt gyakorolt s a franczia kor­mányt hozta azon kinos helyzetbe, hogy rá­bizonyított és rápiritott. Ez oknál fogva elöl­járói Schnäbele urat aligha fogják gratulá­­cziókkal elárasztani. Még pár napig hallani fogjuk az utóhangokat s azzal a Schnäbele­­affaire véget ért. Szerencsés véget, mert háború nem lett belőle. S ez kevésb­é a franczia kormány el­ismerésre méltó mérsékletének, még kevésb­é a francziák óvatosságának, mint inkább főleg Bismarck okosságának tudandó be, ki nem vala gyönge, midőn a francziák felindultak és nem vala kemény, midőn az lehetett volna, hanem szilárdul ragaszkodott a nemzetközi joghoz eleinte s midőn kiderité, hogy neki van igaza s miután czélját a vizsgálattal el­érte, Schnäbele urat kitette a börtönből az utczára, fusson szabadon, a merre tetszik. Ha Bismarck akarta volna, a francziák háborút csinálnak neki. Úgy neki hevültek. Flourens és Groblet alig bírtak az áramlattal. Bismarcknak csak makacskodni kell és a fran­cziák becsületkérdéssé fújják fel a Schnäbele­­ügyet s belekötnek miatta Németországba, ez, mikor már elmérgesedett a dolog, közzéteheti az aktákat, hogy ime, mily okokért támadnak a francziák s a casus belli ezekre nézve silány­nak és igazságtalannak van bélyegezve. De Bismarck rögtön megüzente Párisba, hogy Schnabele miatt nem akar háborút s igy mó­dot nyújtott a franczia kormánynak is a békét megtartani. Mindkét kormányt elismerés illeti, de a nagyobb érdem és siker a kanczelláré. Nyomtalan azonban nem vész el ezen epizód sem a német-franczia viszonyok tör­ténetében. íme Herbette nagykövet Berlinből haza sietett Párisba jelentést tenni és taná­csokat adni. A német kormány Elzászban a franczia propaganda egész hálózatát felfedez­te, a franczia hadügyminisztérium egész kém­rendszerét felderíté, ez a túlfeszített viszonyo­kat csak még feszültebbekké teheti. A néme­tek is ingerültek. Az elzásziak el vannak ke­seredve. Ott elfogatások történtek, a tarto­mány ostromállapotba fog helyeztetni, a Ho­­henlohe-féle békítő politika a választásokkal megszakadt, kezdődik ismét a porosz vaskéz nyomása. Elzász sírni fog és Francziaország haragja lobbot vet. A Schnäbele-ügy elintéztetett békésen, de a háború-veszély megmaradt. A kormá­nyok békeszeretetük bizonyítványát adták, de a nemzetek közt a helyzet rosszabbra vált. Semmi vigasztaló a német-franczia viszonyok­ban nincs, éppen semmi. Elzászt a németek önként ki nem adják soha és Elzász németté nem lesz semmikor. A francziák 1681—1871-ig a népet fran­­cziává tették lélekben , a németek nem tud­ják visszahódítani. Páris közel van, Berlin messze. A franczia vonzerővel, a porosz taszító erővel bir. Francziaország szabad, Német­ország kényuraság. Elzász katholikus, Po­roszország protestáns. Francziaország gazdag, Németország fukar. Elzászt csak várak és ka­tonák tarthatják meg Németországnak, népe franczia marad. S a francziák mindig magukénak fogják tartani s hiába beszél nekik Zichy Antal a magyar képviselőházban, hogy mondjanak le Elzászról végkép. Bismarck igen jól tudja, hogy nem teszik s hogy háború lesz miatta nemsokára. Miért nemsokára ? Íme most is lehetett volna és mindkét fél elkerülte. Pedig nagyon neki vannak készülve mindkét részen. Azért nemsokára, mert ezen készültség nem tarthat örökké, mert kimeríti az erőket és a türelmet és mivel a két nemzet közti ellentét és gyű­lölet évről évre fokozódik. De Bismarck nem akarja a háborút, míg az öreg Vilmos él. A francziák pedig nem merik a háborút megindítani, míg a muszka szövetség nem biztos. A béke a czár kezében nyugszik, az európai helyzet kulcsa Szent- Pétervárott keresendő. A Schnäbele-ügy csekélység, de szimpto­matikus jelentősége nagy. Ezúttal a diplo­­mácziának sikerült a veszélyt elhárítani, de Európa látja a veszély nagyságát és kö­zelségét, hogy Suvalov gróf inkább, mint elődjei közül bárki, élvezi a kanczellár bizalmát, sőt barátságát is. Köz­ben azonban meggyőződtek róla, hogy Suvalov gróf ezentúl is abban a helyzetben lesz, hogy befolyását a Németországgal való barátságos viszony fentartása érdekében érvényesíthesse s azóta az ügyet nem ve­szik oly komolyan. Igaz, hogy e pillanatban még nem tudni, milyen állás betöltését szánják majd Suvalov grófnak. Nemrég még azt hitték, hogy Giers helyébe a külügyi dolgok vezetésével fog megbizatni. Az utób­binak állása már jórég megingott s azt hitték, hogy csak napok kérdése, hogy mással helyettesittessék. A legújabb pétervári jelentések azonban bizonyos hatá­rozottsággal állítják, hogy Giers egyelőre megmarad állásában s hogy Suvalov gróf egyáltalán nincs azok között, kiket utódjaként emlegetnek. Bizonyos körök­ben azt híresztelik, hogy a külügyminiszteri tárczát Dondukov-Korzakov herczeg fogja átvenni. A PESTI NAPLÓ TAROLJA. A május itt! Heine a május első napját tartja a legszebb napnak arra, hogy egy életunt szív, a természet szép­ségeinek csodálása között, keresztül lövesse magát. é­s "Wagner Rikhárd az első májust jelöli ama napul, melyen Tannhäuser elhagyja Vénuszt és a pásztor tilinkója mellett összeolvad ismét az eszményes világ­gal. Még alig kél a nap é s már a főváros utczáin ka­tonai zenekar harsog végig, — s falakon a májusi fák szalag, selyem és narancs koronáját lengeti a haj­nali szellő. Régi pogány kor maradványa az első májusi Ünnep, — de megmaradt, mert a májusi hajnal, (hacsak komor ég nem borul rá,) ezre­­dek óta mit sem vesztett bűbájos mosolyából. — Hiába mondják, hogy hiszen április hímezi a rét virágait s május csak pompázik azokkal, mégis a májusé az ünnep, az övé a dicsőség. Mert nem az a kérdés, hogy kié az érdem, hanem az, hogy kié a si­ker. (Bizonyosan ez is a régi pogány világnézet ma­radványa.) És a fővárosokban első májussal kezdődik a tavaszi (hogy is mondjam ?) évad; a legnagyobb vonzerőt az előkelő világra a lóversenyek gyakorol­ják. (Hát ez vájjon nem szintén a régi pogány kedv­telések maradványa-e ?) Szegény Eötvös József, mi­kor az első államköltségvetést összeállították s vala­mi hires ménió megvételére százezer forintot vettek föl, keservesen sóhajtotta: »hány száz szegény nép­tanítót tudnék én boldoggá tenni ezen a pén­zen !« De Wenckheim Béla rögtön megvigasztalta: »Majd ha neked is olyan néptanitóid lesznek, hogy egy udvarlásukért ezer forintot fognak fizetni, ak­kor értük is megadunk százezer forintot.« — A gaz­dagságnak, mely a fényes életet mutogathatja, soha sincs kedvezőbb időszaka, mint a májusi, mikor min­denki az utczákon lakik és egymást nézi. Csak a fő­városi képviselőjelöltek lehetnek megakadva ilyen­kor , mert vagy senkit sem találnak otthon, vagy pe­dig egyszerre találkoznak mindenkivel. Boldogabbak azok, a­kik ilyenkor tehetik a körutat a vidéki kerü­letekben : kivált ha a vidék is regényes. Ha a hegyek tetejét,(mint a magas Rikken) még vastagon borítja a hó, mely frissítő leheleteivel lehat a völgyig, hol másként már megrekkenne a hévnaptól a jég. Az ilyen levegőt lehet aztán szívni igazi tele tüdővel. S lehet a választókat kapaczitálni tele tüdővel. Ami azonban mindinkább tért en­ged más hatalmasabb érvelésnek. Az olyan hires népszónokok, amilyenek ezelőtt húsz évvel szerepel­tek, alig akadnak már. Mert jó, ha a tüdő tele van, de azonkívül legyen tele egyéb is. Ritka már az olyan kerület, ahol a bizalom és vonzalom dönt. De ennek nem a kerületek az okai, hanem a képviselők. Mert a kerület éppen olyan, mint az asszony. A legjobb asz­­szonyból is lehet rossz asszonyt csinálni, ha bizalmá­val és vonzalmával visszaélnek, s a legrosszabb asz­­szonyt is meg lehet javítani gyöngédséggel és oda­adással.* * b * Nem tudom, hány képviselő vagy képviselőjelölt teszi meg, hogy körútja alatt kiterjeszti figyelmét arra, hogy hány családnál talál könyvtárat s hány helyen tudakozódik, hogy milyen könyveket olvasnak ? Pedig alig van jobb alkalom elhinteni az üdvös esz­méket, mint egy körút, mikor is a jelöltnek minden szava nyomós és emlékben marad. Az ország sorsán vajmi keveset változtat az, ha mindenki, aki törvényho­zóvá lenni vágyik, belemarkol a magas politikába. Sok embernél, aki a nagy problémák betanult jelszavait forgatja, éppen úgy hangzik ez, mint a papagály szá­jában a beszéd. De nincs olyan jelölt, aki jót nem tehet, ha mindenütt, a­hol jár, a közművelődés kérdé­seit hozza szóba s kedvet olt a könyvek szeretetéhez. Hisz tagadhatatlan, hogy ma sokkal többen és többet olvasnak, mint azelőtt húsz évvel. De sok helyen ez is baj. Mert inkább ne olvasnának semmit, mint léha s ponyvára se való termékeket. A külföld zugirodalmának minálunk sok helyen nagyobb kerete van, mint a saját irodalmunk színe javának. Lelket­len könyvüzérek vakondmunkája ez , s nagyobb csa­pás mint a filloxéra. Pedig a helyes érzék és a haj­lam a közművelődésre megvan, úgyszólván, minde­nütt. Mutatja ezt az az őszinte kegyelet, mely a szel­lemi küzdelmek bajnokai iránt még a népnek lelkü­­letében is megvan. Ki tudja azt, hogy ki uralkodott egykor a galgóczi várban, melynek düledékei komo­ran néznek a Sajó völgyére ? Kutassák a historiku­sok ! De egy elrejtett kis faluról, a Bikk hegység egyik völgykatlanában, ma is mindenki tudja, hogy ott rejtőzött a forradalom után, a vértörvényszék elől bújd­osva Jókai Mór. Ott rejtőzött hónapokon át, mint a tatárjárás alatt,az elvesztett muhi pusztai csata után a szétzüllött magyarok, akiknek szintén a Bikk hegység nyújtott menedéket. Tardona a neve annak a falunak, melyben Jókai a Csata­képeket és még más forradalom utáni műveit irta, s hol mint ifjú házas, egyedül élt s igazi nevét csak a tardonai ref. tiszteletes tudta, Rácz András, az ő akkori egyedüli társasága. Most is él még Rácz András tiszteletes ur, a hosszú idő, mely a forrada­lom óta lefolyt, csak még jobban megkeményitette kemény nyakát, mely hajolni nem tud s még a kor­nak súlya alatt sem görnyed. Gondolkozásához nem fért soha a világi érdekek zsibvásárja s az élet egy­formaságában aczéllá vált benne a következetesség. Talán minden szóra még ma is emlékszik, melyeket Jókaival, az alkonyi séták alatt váltott. Hogy vájjon lesz-e még igazi magyar szabadság ? — Világnak neki Tardona, ma is elég i de szabadságnak, még az is, a mi van, ma is kevés. Imponáló s tipikus alak, örökké gondolkozva s gondolatait legtöbbször elhall­gatva. De meggyőződését, ha kell, szemébe mondva bárkinek s mindenkinek.* * * A hegyek nem változnak s erdőbozontjuk nem ritkulna, ha nem irtanák, — a hegyi források ki nem apadnak s útjaikat se cserélik; de az emberi kéz nem nyugszik s ha Jókai ma körülnézne ott, a hol a sza­badság ügyének önkéntes foglya volt, — mily válto­zást látna. — A tardonai harangozó igaz, hogy ma is akkor harangozza a delet, mikor megéhezik s az estét, mikor még jól fent van a nap , de azért a ki akarja tudni, mindig pontosan tudhatja : hányat ütött az óra. Mert az ózdi vasgyárból, (több mértföldnyi távolságból,) odáig hallatszik a Vas Jankó fütyü­lése. Ez az a gőzsip, mely reggel 6 órakor jelenti a munka kezdetét, 12 órakor a delet­t esti 6 órakor a nappali munka végét. — jelenti ugyanolyan hangon, mint a tengeri hajókon szól a gőzsíp, mikor köd ereszkedik. Tudni szabályozni és felhasználni az időt, ez az ipar lelke. S ahol az ipar megveti lábát, ott el­kezd aranyat teremni a vas és virágzani a kőszén. S annak a vidéknek mindkettője van. S a csehek, akik rablóváraikat hajdan odaépítették, csak most tudnák, hogy mennyit lehetett volna rabolni ott. A Sajó mentén, mikor a gömöri vasutat építették, sokat ne­veztek, hogy azt iparvasutnak nevezték. Azóta igazán azzá lett s egyre-másra csatlakoznak hozzá a szárny­­vasutak. Egyik Barczikánál vaskövet hord, a másik Vadnánál kőszenet, a harmadik Bánrévétől egészen Nádasdig fut s onnan már kidolgozott gyári vasat hord, mely mind az ózdi s nádasdi vasgyárban készül s bármely külhoni vassal versenyez. A rimamurányi vasgyár társulat, (melyhez a salgó­tarjáni is odatartozik) néhány évtized alatt föl­emelte az egész vidéket s most már jótékony­ságát azzal tetézi, hogy a saját vasutját, melyet ő a saját költségén épit, átadja, illetőleg megosztja a köz­forgalommal. S a rossz utak nyűge tágul, és elrejtett, hozzáférhetlen hegyzugok, bányatorkokká nyílnak és a földbirtokosból széntermelő lesz s a hozzáférhetőség valódi kincsbányává teszi a sátai szenet, mely alighogy megjelenik, hiressé válik az egész környéken. Az erdők fái több kíméletben részesülnek, az erdő­­pusztitás dühe megáll, mert az olcsó kőszén a nép szükségleteit is kielégíti. S mig eleinte a föld­­birtokos panaszkodik a gyárra, hogy megdrágítja a munkabért; a gyár panaszkodik a földbirtokosra, hogy leköti vagy elvonja a munkáskezet;­­ később mindkét panasz elnémul s az ellentétes érdekek kö­zös érdekekké válnak. Mennyi, mennyi sok idegen millió pénz vándorolt be már Magyarországba húsz év alatt, hogy kivigye magával együtt a mienket is, és mily kevés jött be úgy, hogy itt maradt s a mien­ket is megszaporította! — A ki a rima-murányi vas­gyártársulatot megalapitotta, (L­a­c­z­k­ó Antal), ilyen külföldi tőkéket hozott be s becsületet szerzett vele nemcsak magának, de nekünk is. Azon a tűzön, mely a vasat megolvasztja, nem olvadt el a bankó, hanem a tűzpróbát kiállta, s a szoliditás megkü­zdött minden bajjal és nehézséggel. S ha az ember végig megy éjjel a várkonyi völgyön, ugyanazt tapasztalja, a­mit az, a­ki Angliában utazik éjjel. Majd minden félórában ijedten tekint ki a vasút ablakon, mert mintha egy egész város állana lángokban előtte. Pedig azok nem égő városok, hanem leendő városok. Mert minden gyár körül, mely lángot fut s kormot szór, városok fognak emelkedni. Mert a tűz mindent elpusztít, ha ő parancsol s mindent megalkot, ha neki­k tudnak parancsolni. A. K. Minisztertanács volt tegnap este, mely több órán át tartott Horvát tartománygyűlés. Mint Zágrábból a B. K. értesül, a horvát tartománygyűlés május hónap vé­gén vagy legkésőbb június hó első napjain rövid ülés­szakra egybe fog hivatni és azután feloszlattatik, úgy, hogy Horvátországban is a választások még június hóban megtarthatók lesznek. A nemzeti­ párt — mint értesülünk — jelenleg egységesebb és az or­szágban befolyásosabb, mint volt valaha. A lakosság örvend, hogy Végre-valahára az örökös huza­vonák, czivakodások megszűntek és egy öntudatos erős kor­mány az ország érdekeit minden irányban előmozdí­tani akarja és tudja is. A berlini orosz nagykövet, Berlinből jelentik ápr. 28-iki kelettel. Itteni diplomácziai körökben be­­végzett ténynek tekintik, hogy Suvalov Pál grófot nagykövetségi állásáról visszahívják. Az eset eleinte némi idegenkedést szült, mert általánosan tudva van. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselő Shiíz ülése ápril 30-án. I. Méltán megérdemelt megrovásban része­sült a ház mai ülésében a közoktatási kor­mány azon eljárása, hogy a községeknek nép­oktatási czélokra járó állami segélyezését hó­napokon át nem utalványozta. Ugron Gábor és Horánszky Nándor felszólalásai e tárgy­ban azon határozott nyilatkozatra kényszerí­­tették a vallás és közoktatási minisztert és a miniszterelnököt, hogy e botrány jövőben nem fog ismétlődni. Az ülés végén három interpellác­ió ter­jesztetett elő. Ábr­á­n­y­i Kornél az illetékegyenérték utáni adó kivetése körül történő visszássá­gokra hívta fel a pénzügyminiszter figyelmét, szakszerű indokolás kíséretében azon kérdést intézve hozzá, nem tartja-e czélszerűnek ren­deletileg utasítani az adóhivatalokat az adó szabályszerű kivetésére és a törvényben biz­tosított adómentesség megtartására. Kégl György a ház nagy figyelme közben a­dókiviteli tilalom megszüntetése tár­gyában intézett kérdést a miniszterelnökhöz, s az interpellác­iót az egész ház élénk tetszése mellett indokolta. A miniszterelnök rögtön válaszolt e kérdésre, kilátásba helyezvén a ti­lalomnak legalább részbeni megszüntetését. A harmadik interpellác­ió Vesz­ter Imréé volt, ki a Mura folyó szabályozása és a folyó által előidézett közlekedési akadá­lyok tárgyában intézett hatásos indokolás kí­séretében kérdést a közlekedési miniszterhez. A miniszter válaszát, ki a régi hiány orvoslá­sát ígérte, a ház tudomásul vette. II. A képviselőház mai ülésében jelentékenyebb vita fejlődött ki a háromszék megyei tanítótestület sepsi-olt vidéki járáskörének kérvénye fölött. E kérvényben, mely Polónyi Géza felszólalása folytán felolvastatott, a tanítók azt panaszolják, hogy a tanítók hónapok hosszú során át nem kapják ki fizetésüket. A kérvényi bizottság a kérvényt a vallás- és közoktatási miniszternek indítványozza kiadatni. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási minisz­ter kijelenti, hogy részvéttel viseltetik a tanítók sorsa iránt, de az állam nem fizeti a tanítókat, csak segé­lyezi a községeket s e segély a múlt évben fedezet hiányában nem volt utalványozható. A folyó évben e nehézség megszűnt. Ugron Gábor hátrányosnak tartja a kormány el­járását, midőn azt kell tapasztalni, hogy 10—20 mil­liónyi póthiteltől nem riad vissza a kormány, de a községek részére a törvényben biztosított segélyt nem utalványozza. A következő indítványt adja be: »A ház utasítja a vallás és közoktatásügyi mi­nisztert, hogy a községi néptanítók fizetéseinek ki­szolgáltatásában tartson rendet. (Élénk helyeslés a szélsőbalon. Zaj.) Trefort Ágost vallás- és közoktatásügyi minisz­ter ismétli, hogy a kormány csak segélyezi a közsé­geket s az nincs meghatározva sehol, hogy mikor utalványoztassék a segély. Jövőre különben nem fog késedelem előfordulni. Horánszky Nándor : Egyet bátran lehet konsta­tálni, mert ezt a t. miniszter úr se vonta kétségbe, azt t. i. hogy a néptanítók szubvenc­iója nagy mérték­ben elkésetten szolgálatik ki az illető községeknek, melyeknek számára ez természetesen megszavazva lett. Én szívesen elhiszem a­­t. miniszter úrnak, hogy ennek a körülménynek nem ő az oka. Hiszen a t. miniszter úr maga konstatálta, hogy ha pénz nincs, ő nem adhat. Ez a dolog természetében fekszik. De ha a dolog úgy áll, akkor azután ne méltóztassék a t. miniszter úr oly kifogásokkal élni, a­melyekkel a kér­dés orvosolva és gyógyítva nem lesz. A szubvenc­iónak természete kétségtelenül az, hogy oly időben szolgáltassék ki, a­mely időben az azon czéloknak, a­melyeknek érdekében megszavazta­tott, meg is felel. Midőn nemcsak a t. miniszter úr felszólalásából, hanem általában pénzügyeinknek most már meglehetősen ismert helyzetéből láthatjuk azt, hogy az állam maga is az év közepén sokszor oly hi­telekre van szorulva, mint ezt a zárszámadások tételei mutatják, a­melyek úgyszólván piac­i adós­ságok, a­melyek tetemes kamatot igényelnek, a­miből tehát következik, hogy az állam most töb­ben meg van szorulva és egyáltalában nem ké­pes az államháztartásban rendet tartani, konstatálom, hogy ez oly szomorú jelenség, a­melynek nyilvánulá­­sait, fájdalom, napról-napra látjuk. Midőn tehát elis­merem, hogy ennek nem a t. kultuszminiszter úr az oka, hanem általában a pénzügyi helyzet, a­melynek megteremtésében különben a t. miniszter úrnak is megvan a maga része, elfogadom az imént tett in­dítványt annyival inkább, mert ha segíteni akarunk a bajon, nem szabad, hogy’e kérvény csak egyszerűen utasíttassék a miniszter úrhoz, hanem úgy, hogy e határozatnak hatálya is legyen, hogy a rend azután helyre is álljon. (Helyeslés a bal és szélső baloldalon.) Komlóssy Ferencz hozzájárul Ugrón ellenin­­dítványához. Polónyi Géza azt hozza fel, hogy a vasmegyei alapítványokból a tanítók a megállapított összegeket két év óta nem kapják. Pártolja Ugrón ellenindít­­ványát­ , Trefort Ágost vallás-és közoktatási miniszter megjegyzi, hogy panasz esetén, ha az hozzá intézte­­tik, megteszi a kellő intézkedéseket. Tisza Kálmán utal arra, hogy a kormány a je­len évi budgetben már segített a bajon s igy nem fo­gadhatja el Ugrón elleninditványát. A ház a kérvényi bizottság javaslatát fogadta el s mellőzte Ugrón eleninditványát. Az interpellácziók előterjesztésére kerülvén a sor, először Ábrányi Kornél indokolta interpel­­láczióját. Ábrányi Kornél. T. ház ! (Halljuk). Az 1881. évi 26. t. ez. 22. §-a a. b. pontok alatt megjelöli azon javakat, javadalmakat és alapokat, melyek ille­ték egyenérték alá tartoznak. Ugyanezen t. ez. 24. §-a elősorolja azokat, me­lyek az illeték egyenérték alól mentesek. A 24. §. 1. pontja szerint ezek alá tartoznak: »a 22. §-ban említett javadalmak azon bizlalói, illető­leg élvezői, kiknek összes évi tiszta jövedelmük évi 400 birtot meg nem halad.« A 26. §., valamint a 27. §. is, világosan kiemeli, hogy mindenki, a­ki ily javak, vagy javadalmak bir­tokába, vagy élvezetébe lép, külön jogi személy s az illeték egyenérték az illetékköteles vagyonnak jövedel­mét zálogjogilag terheli,­­ de a törvény sehol sem mondja ki, sőt sehol sem engedi meg azt a magyará­zatot, hogy például valamely egyház, melynek papja és tanítója külön jogi személy, és javadalma után kü­­lön-külön tartozik az illeték egyenérték alá, hogy az mint egy ezeket egybefoglaló közös vagyon után ku­mulative adóztassák meg. És mégis, a kezemnél levő adatok szerint, né­mely adóhivatal részéről, különösen a protestáns egyházakkal szemben ezen kumulatív megadóztatás gyakran előfordul, az illető egyházaknak tényleges és a törvény intencziójával ellenkező megrövidítésével. Mert az ily kumulatív megadóztatásnál teljesen igno­­ráltatik az előbb idézett 1881. t.-cz. 24. §-nak f) pontja, melynek értelme szerint, ha a jogi személy­nek nincs 400 frt tiszta jövedelme, akkor a javadal­mához tartozó ingatlanok egyenértékad­ó-mentesek. Tudjuk , fájdalommal kell konstatálnunk, hogy az országban igen sok az olyan tanító, a­kinek összes jövedelme nem haladja meg az évi 400 forintot. Az ilyen tanító, habár valamelyik egyházhoz tartozik is, és javadalmai oly természetűek, melyek illetékegyen­érték alá tartoznak — mindenesetre külön jogi sze­mély és ő azért, mert ő — nem lévén 400 frt jöve­delme az általa élvezett javadalmak után illetékegyen­érték-adómentes — azért ő érette az egyházat nem szabad megadóztatni; már pedig ez történik, ha az adóhivatalok — mint erre több példa van — az egy­házak illetékegyenérték alá tartozó javait kumulatíve veszik és így adóztatják meg, nem pedig azon funk­­cziók és külön-külön jogi személyek jövedelmei után, kik közt ezen javadalmak a funkcziók természete sze­rint megoszlanak. Az ily megterheltetés igazságtalan s orvoslásáról gondoskodni kell. Azért vagyok bátor a következő interpellácziót intézni a pénzügyminisz­ter úrhoz. (Halljuk !) (Az interpelláczió szövegét esti lapunkban közöltük.) Az interpelláczió közöltetni határoztatott a pénzügyminiszterrel. Kégl György: (Halljuk! Halljuk!) T.képviselő­ház ! A magyar földművelő gazda már évek hosszú során át súlyos viszonyokkal küzködni kénytelen, (Igaz! Úgy van!) különösen a rossz termések miatt, a­melyek bár évek óta egymást érik, a gabonaárak mégis mindig alant maradnak. Igaz, hogy a legköze­lebbi időben ezeknek némi örvendetes emelkedését ta­pasztaljuk , de hogy meddig fog ez tartani, hogy meg­marad-e az új termésre is, azt senki sem tudná közü­lünk megmondani. A szarvasmarha, sertés, juh és gyapjú ára jelentékenyen hanyatlott; egyedül a ló az, a mely árát megtartotta, a mely folyton kelendőség­nek örvendett és a melyből a földmivelő, a tenyésztő­gazda némi jövedelemre bizton számíthatott. (Álta­lános helyeslés.) Most a lókiviteli tilalom folytán a ló ára is jelentékenyen alászállott és a földművelő gazda a jövedelmétől is nagy részt elesett. (Igaz! ügy van!) Sajnosan tapasztalja azt a ház minden tag­ja, a­ki a lótenyésztéssel foglalkozik. Nem is vol­na szükség erre példákat felhozni, mégis felem­lítem a legközelebb lefolyt győri és székesfehér­vári országos vásárokat, a­melyeken rengeteg ló volt vevő nélkül. A somogymegyei gazdasági egye­sület Kaposvárott lóárverést tartott, a megjelent 200 ló közül elkelt 7, a fehérmegyei gazdasági egye­sület is tartott Székes-Fehérváron lóárverést, be volt jelentve harmadfélszáz ló, elkelt 17. Miután az általános politikai áramlat és a köz­hangulat békés jellegű, miután Európában minden illetékes faktor békés érzelmeket hangoztat, miután a gyönyörű időjárás inkább ölelkezésre, mint öldöklés­re ösztönöz mindenkit. (Általános élénk derültség és tetszés) de különösen Magyarország lóállománya oly nagy,hogy a bekövetkezhető netaláni bármi nagymérvű szükségletet könnyen képes fedezni, így a lókivitel tilalmának további fentartása legalább nézetem sze­rint semmiféle körülmény által nincs indokolva. Azért azon kérdést vagyok bátor a t. kormányhoz, illetőleg a t. kormányelnök úrhoz intézni. Hajlandó-e a t. kormány, illetve a kormányel­nök úr befolyását a végre érvényesíteni, hogy a lóki­vitel tilalma mielőbb megszüntettessék és hogy addig is, míg ez teljes mérvben kivihető volna, legalább az u. n. fényűzési lovak szabad kivitele engedélyeztessék ? (Élénk helyeslés.) Tisza Kálmán miniszterelnök: Ha a t. ház megengedi, bátor leszek az interpelláczióra igen rö­viden azonnal válaszolni. (Halljuk!) Hogy a kormány a lókivitel tilalmának reánk nézve közgazdasági szem­pontból súlyos voltát érzi, azt kimutatta az által, hogy a legháborúsabb hírek idejében is a lótenyész­tést folytató valamennyi nagyobb állam közül az utolsó volt, mely a lókiviteli tilalmat kimondta. Ki­mondta akkor is azért — és ebben a t. ház tagjai igazat fognak adni — mert a szomszéd hatalmassá­gok részére történt nagymérvű lókivitel folytán, ha csakugyan a háború bekövetkezett volna, lehetetlen volt kitenni az országot annak, hogy jó lovasságunk saját magunk által termelt, de a nálunk megmarad­­takhoz képest jobb lovak miatt vereséget szenvedjen. (Helyeslés.) Az igaz, hála Istennek, a kilátások most béké­sebbek és igy biztosíthatom a t. házat, hogy a lókivi­teli tilalomnak, mihelyt lehet, felfüggesztésére az elő­­leges lépések már is megtörténtek a kormány részé­ről és mihelyt azon megnyugvást meríthetjük, hogy a lókiviteli tilalom megszüntetése által nem fogjuk ha­zánk és a monarchia védképességét koc­káztatni, azaz hogy nem leszünk annak kitéve, hogy saját magunk­nak ne legyen meg azután, ha szükséges, a kellő

Next