Pesti Napló, esti kiadás, 1887. május (38. évfolyam, 120-148. szám)
1887-05-02 / 120. szám
120. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadag közöli panaszok, hirdetmények, a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, 1887. Hétfő, május 2. 38. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 írt 50 kr. — 3 hónapra 4 írt 50 kr. — 6 hónapra 9 írt. Ha az esti kiadás postai külfbnf küldése kívántatik, postabélyegre havonként 85 kr., évnegyedenként 1 forint felill fizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a. kifesti 2STaplós kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Budapest, május 2. A pánszlávok, kiknek nem sikerült Bulgáriát fellázítani, most úgy látszik Kréta szigetén próbálnak szerencsét. A sziget tudvalevőleg igen nagy arányú önkormányzati jogok birtokában van, melyek a görög lakosság érdekeinek teljes védelmet nyújtanak. De azért görögök és törökök közt nem szűnik meg a súrlódás, mely az utóbbi napokban véres harczokra vezetett s számos emberéletbe került. Hogy e mozgalom külföldről jön szítva, az kétségtelen. Maga Görögország aligha érezhet kedvet arra, hogy a jelen pillanatban a portával össze akarna tűzni. Úgy látszik tehát, hogy azon elemek keltették a mozgalmat, melyek mindig a félhomályban izgatnak s fel akarják zavarni a kelet békéjét. A hírek, mintha olaszok és abissziniaiak közt újabb harczok vivattak volna, alaptalanoknak bizonyultak ugyan, de hogy a helyzet Masszovah környékén igen komoly s további küzdelmek várhatók, azt eléggé megmondja az a tény, hogy Saletta tábornok kihirdette az ostromállapotot, hazulról pedig élénken sürgeti a további erősbitések küldését. Ezek a hét folyamán indulnak útnak s remélhetőleg még idején megérkeznek a fenyegetett olasz birtokokra. A reichsrath képviselőházában a budgetvita általános része öt napi tartam után, mint távirataink jelentették, szombaton véget ért. Eredményekép a N. Fr. Presse elsősorban azt emeli ki, hogy a bírálat, melyet az ellenzék a politikai s a pénzügyi helyzeten gyakorolt, nagy hatást tett, annál inkább, mert a szónokok nem annyira erős kifejezésekkel, mint inkább nyilatkozataik meggyőződtető erejével akartak hatni. A Taaffe-kormány nyolcz évi működésének mérlege, folytatja a bécsi lap, a krónikussá lett deficit aggasztó szaporodásával, az állam eladósodásának folytonos emelkedésével, az adóügy terén az összes állambevételek emelésével záródik. A bevételek nagy arányokban emelkedtek, de azért a deficit is nőttön nőtt s az államadósság kamatai évről-évre emelkednek. Még kedvezőtlenebb a politikai helyzet képe.Míg a külső béke két hatalmas egyéniség idegeitől függ, az állam belsejében egyre fokozódnak a centrifugál törekvések ; a németség, a birodalomhoz hű s a birodalmat fentartó elem folyton inkább visszaszorittatik, a nemzetiségi viszály mindenütt élesbült s a népek ígért kibékülésétől ma Ausztria távolabb áll, mint valaha. Ez a politikai mérleg szaldója, mely az utóbbi napok vitáiból levonatott. Különösen Herbst vonta le e következtetéseket. Kimutatta, hogy nyolcz év alatt a deficit 9-ről 27 millióra nőtt, az államadósság évi kamatterhe 11 millióval emelkedett, a vasúti adósságok 450 millióval szaporodtak s igy a pénzügyek mindenütt feltűnő hanyatlást mutatnak. A román kereskedelmi szerződés ügyében hozzá intézett interpelláczióra az osztrák kereskedelmi miniszter szombaton felelt a képviselőházban. A beszéd azonban nem ad tájékozást a helyzetről s a szerződés kilátásairól. Ellenben román részről történt oly nyilatkozat, mely azt mutatja, hogy a két alkudozó fél közt igen messzemenő ellentétek forognak fenn. Aurelianu, a Bécsbe küldött román delegátusok feje, egy lapban czikket közöl, mely főleg az állategészségügyi egyezményt ítéli el a legélesebben. Kijelenti, hogy a monarchia részéről előterjesztett egyezmény egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a megegyezés alapjául szolgáljon. A javaslat nagyon hasonlít a Szerbia és monarchiánk közt fennálló egyezményhez. De a románok már kezdettől fogva kijelentették, hogy meg nem engedhetik, hogy az ő marhakereskedésük a szerbiai egyezmény szerint szabályoztassék. Ha Románia a marhakivitelre nézve Ausztria-Magyarországgal kedvező egyezséget nem köthet, akkor nem is érdemes vele szerződést kötni. »Mi — mondja Aurelianu — az állategészségügyi egyezményt úgy értjük, hogy marhakivitelünk Ausztria-Magyarországba akkor se szakíttassék meg, ha az ország valamely pontján felmerülne a marhavész.« Aurelianu azt kívánja, hogy ne a szerbiai, hanem a monarchia és Olaszország közt fennálló állategészségügyi egyezmény vézessék a román-osztrák-magyar tárgyalások alapjául. Katkov lapja és a Nordd. Alig. Ztg. Előre volt látható, hogy Katkov lapja nem fog adós maradni a válaszszal a Nordd. Alig. Ztg czikkeire. A német lap első czikkére Katkov lényegében a következőket jegyzi meg: Gorcsakov nem szorította Ausztria-Magyarországot a kelet felé. Értjük a Nordd. Alig. org célzásait, de a berlini tárgyalások csak akkor indultak meg, mikor a Balkán-félszigeten már kitörtek volt a zavarok. Bismarck nagyon jól tudja, hogy ki kezdte azokat, valamint azt is, hogy miben áll Ausztria-Magyarország politikájának programmja, a mint azt Andrássy gróf felállította, ki a birodalmi kanczellárral teljesen egyetértőleg gondolkodott és cselekedett. Andrássy Gyula ezt a programmot az osztrákmagyar delegácziókban teljes nyázsággal kifejtette. Egyszerűen Oroszországnak a keletről való kiszorítását czélozza, amit eddig sikeresen is tudtak érvényesíteni. Az orosz diplomácziát e programmért nem terheli felelősség, mert nem ő gondolta ki, csak nem szállott ellene kellő erélylyel síkra. Azok az engedmények, melyeket Gorcsakov Berlinben tett, csak azt mutatják, hogy diplomácziánk hajlandó magát idegen nézeteknek alávetni s idegen terveket kivinni s hogy a rája bízott érdekeket nem tudja kellőleg felfogni és megvédeni. Ami a berlini megállapodást illeti, egy véres háború után minden jelentőségét elvesztette s ha Ausztria-Magyarország valami különös czimen annektálta Boszniát és Herczegovinát, az csak a berlini szerződés segélyével történt. Katkov aztán hozzáfűzi a kelet jövőjéről szőtt fantáziáit. Eszerint Oroszország a Balkánfélszigeten egy hatalommal sem osztozkodhatik. Egészen és csorbítatlanul a rajta lakó s Oroszországgal rokon népeké kell, hogy legyen, ama népeké, melyek Oroszországgal egy rendszert alkotnak, egy világot, melyben mindenik csak magát tarthatja fenn és maga őrizheti meg nemzetiségét. A kelet sérthetetlensége éppoly fontos és drága Oroszországra nézve, mint saját területének épsége. Minden engedmény, melyet e tekintetben egy más hatalomnak önként vagy önkéntelenül, tudva vagy öntudatlanul tenne, árulás volna az ő részéről, mely létének alapjait megingatná, meggyöngítené. Talán még azt is megérjük, hogy a berlini politikusok az orosz diplomáczia engedményeire hárítják a felelősséget azért is, ami a Balkán-félszigeten mostanában végbe megy. Legyetek egyszer őszinték ti, berlini politikusok , nem az orosz diplomáczia gondolta ki Oroszország Bulgáriából való kiszorításának csodálatos tervét, a minthogy Szerbiából és Romániából való kiszorítását s ez országoknak azt az átváltozását sem, hogy ahol annyi orosz vér folyt, most oroszellenes fondorlatok tanyája létezik csak. Már az is elég, ha a berlini politika gúnyosan megjegyzi, hogy diplomácziánk mindezekben segítségére volt. államtitkár előadása nagy fesztelenségről és az újabb pénzügyi előterjesztések egyes részleteinek szabatos ismeretéről tett tanúságot, de modorának és fellépésének valamivel több tartózkodás nagy előnyére lett volna. Az ellenzékre az új pénzügyi államtitkár meglehetősen kedvezőtlen benyomást tett s az visszatetszésének nem is tartózkodott kifejezést adni, mert beszédének különösen második felét folytonos közbeszólásokkal szakította meg. Két állítása igen érdekes. Az egyik által bevallotta, hogy a kormánynak csakugyan nincs pénzügyi programmja ma sem és pedig annyira nincs, hogy ha az mai éretlen állapotában terjesztetnék elő, ennek káros hatása elmaradhatlan lenne. A másik állítása pedig szerfelett furcsának mutatja közgazdasági felfogását. Azt mondta t. i., hogy a kormány 32 milliós előterjesztésének egyik előnyét az is képezi, hogy amennyiben az államnak igénybe nem vett pénzkészletei lesznek, ezekkel majd támogathatja a közgazdaságot. Ilyen túlbuzgó érvelésekkel az államtitkár úr nem nagy szolgálatokat fog tehetni az általa ezentúl védendő ügynek. Ha pedig csakugyan ő van kiszemelve arra, hogy pénzügyeinket rendezze, az általa nyilvánított általános közgazdasági és azokból folyó pénzügyi nézetek szomorú kilátásokat nyújtanak az országnak. Weckerle előtt szólottak Hegedűs előadó, Helfy Ignácz, Horánszky; utána Hoitsy, gr. Szapáry Gyula, Csanády, Wahrmann (személyes kérdésben, Csanády által provokálva,) s végül Tisza Kálmán. Az ellenzéki szónokok különösen azt kifogásolták, hogy a kormány más czélokra megszavazott pénzeket, »a mások pénzét« folyó állami kiadásokra fordította. Hoitsy azt mondá, hogy ha alsóbbrendű hivatalnok tenne ilyesmit, a bünfenyitő törvényszéknek adnák át. Ez ellen védekezett gr. Szapáry s Tisza. — Orbán Balázs, az ülés végén felhívott szónok, holnap mondja el beszédét. szág között kötött kereskedelmi egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. A közgazdasági bizottsághoz utasíttatik. Földváry Miklós a ház számvizsgáló bizottságának jelentését mutatja be a múlt év második felének számadásaira vonatkozólag. Annak idejében napirendre tűzetik. A pénztári készletek. Tárgyalás alá vétetett az álami pénztárak tartalékkészleteinek kiegészítéséről szóló törvényjavaslat. Hegedűs Sándor a pénzügyi bizottság nevében elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. Azon meggyőződésnek ad kifejezést a bizottság nevében is, hogy az államháztartás vezetése úgy, amint most vitetik, hosszabb ideig nem tarthat, hanem szükséges arra törekedni, hogy az államháztartás vezetésének biztosítékai megszereztessenek. Ajánlja a törvényjavaslat elfogadását. (Helyeslés a jobboldalon. Helfy Ignácz a póthitelekkel és a tartalékkészletek kiegészítésére kért összegekkel vitt gazdálkodást jellemzi s a volt pénzügyminisztert vádolja, hogy ami most a ház előtt fekszik, annak nagy részben ő az oka. A következő határozati javaslatot terjeszti elő. Mondja ki a képviselőház, hogy a jelen kormánynak, mely az általa követett rossz pénzügyi politikát még ily példátlan, laza, rendetlen, a törvényhozást tévútra vezető, ennek budgetjogát, sőt világos törvényeket sértő pénztári kezeléssel is tetézte, a kért felhatalmazást meg nem adja, következőleg az állami pénztári tartalékkészletekről szóló törvényjavaslatot visszautasítja. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Ezután Horánszky Nándor szólalt fel, kinek beszédére, valamint az lés további folyamára, reggeli lapunkban visszatérünk. A PESTI NAPLÓ TÁNCILA. JULIA. Regény. 5 Irta, : O a bázism. III. — Jó napot fiacskám, szólítottam meg a gyermeket, ki szavamra elpirult és egészen beletemetkezett a könyvbe. — Mit csinál itt maga ? kérdem, s hogy felbátorítsam, megezirógatom az arczát. O rám sem pillantva felsóhajtott, mint a gyermekek szoktak hosszas sírás után. Nem válaszolt, csak tovább darálta leczkéjét: »A szigorú István királynak sok ellensége volt . . . stb.« — Mit csinálsz itt, kicsikém ? kérdeztem újólag. A fiú zavartan tekintett rám, s halkan mondá: — Meg vagyok büntetve .... — Megbüntetve ? kérdem részvéttel. S miért ? — Nem tudtam a leczkémet. — Leczkét? Hiszen még szünidő van. — Nekem soha sincs szünidőm! . . Apa engem mindig tanít. . . szólt búsan lapozva könyvében. — És mi a neved, fiacskám ? — Klein Dezső . . . Apám tanító úr. — Tanító ? Itt ? — Itt. — Leendő kollega, súgta atyám, aztán ő kérdezte a kisfiút: — Hány éves maga? — Tíz múltam, volt a habozó válasz. — Már? kiáltottunk fel mindketten, mert a gyermek sokkal fiatalabbnak látszott. Meglepetésünk észrevehetően elkedvetlenítő, s némi nehezteléssel jegyezte meg : — Beteg voltam ám! . . . — Szegény gyermek, szólt atyám, de egyszersmind intett nekem, hogy menjünk, mert az igazgatót látja jönni a barátságos »iskolamester«-rel. Nem tudtam ellentállni, valami úgy odabilincselt e fiúhoz, mintha szellemi karok érintését éreztem volna, melyek hozzá vonzottak. Úgy tetszett nekem, mintha egy világos perez alatt egész élete történetét belátnám. Ez érzéstől elragadtatva, mielőtt kiléptem a szobából, lehajoltam hozzá, s megcsókoltam a homlokát. Egyszerre olyan piros lett, mint a vér, beletemetkezett a könyvébe és szörnyű gyorsan darálta: »A szigorú István királynak sok ellensége volt« .... stb. — Bocsánat! kiáltá az igazgató már messziről, mind a két kezét atyám felé nyújtva. — Bocsánat! De valóban nem is reméltem, hogy önök ilyen pontosak lesznek. Darnóczy Pál úrhoz van szerencsém, ugye ? . . . a kisasszony ? . . . kérdé, engem üdvözölve. — Leányom, Julia. — szólt atyám. — Örvendek. Isten hozta. Én Murányi Béla, igazgató vagyok. Aztán a barátságos iskolamesterhez fordult: — Gója! Egymásután vigye fel a kisasszony podgyászát az udvari szobába, s mondja meg a szolgálónak, hogy tüstént rendezzenek el mindent. Ezzel karját nyújta nekem, s fölvezetett a lépcsőn. Útközben folyton beszélt. — Bocsánatot kérek, hogy senki sem volt itt, aki fogadta volna önöket, de a feleségem fekvő beteg, nekem pedig konferencziám volt a papunknál. Hanem azért rendbe fogunk mi jönni nagyon hamar. Gója előttünk ment, vállán hurczolva a ládámat, de minden lépcsőfokon akkorát tántorgott, hogy féltem, vájjon nem esik-e mindenestől a nyakunk közé ? . . . — Ez az iskolaszolga, súgta fülembe az igazgató, Gójára mutatva. Áldott jó ember, csak az a baj, hogy néha kissé többet iszik a kelleténél, s olyankor azt képzeli magáról, hogy ő itt a legnagyobb úr. Az emeletre értünk, s bevezettek egy meglehetősen csínnal bútorozott, de nagyon kicsiny szobába, hol Gója, egy neki gyürkőzött cseléddel tologatta a szekrényeket, asztalokat. A másik szoba ajtaja nyitva volt, s beléptünkkor rekedtes köhögés hallatszott onnan, s egy kétségbeesett hang kiáltá: — Béla! Csukjátok be az ajtót! Fürdőm! -- Ez ő, a feleségem, jegyzé meg hanyagul az igazgató, és bezárta az ajtót, s megparancsolta Gojának, hogy az egyik szekrényt tolják ez ajtó elé. — Ez lesz itt a kegyed szobája, a mienk mellett. A szekrény tökéletesen elzárja a közös ajtót, s mi majd a konyhán keresztül fogunk bejárni. Köszönve intettem, hogy meg vagyok elégedve, s kezdtem rendbeszedni öltözékemet, de miután észrevettem, hogy az igazgatónak semmi szándéka minket magunkra hagyni, sőt kényelmesen letelepedett atyám mellé a pamlagra, s rendeletet adott, hogy terítsék föl az asztalt és hozzanak enni, inni valót, s abba hagytam szegényes holmim kicsomagolását, s leültem szembe az igazgatóval. Csak most volt alkalmam őt jobban megnézni. Az első tekintetre úgy tetszett nekem, mintha ez embert már láttam volna valahol, egy álomszerű múltban. Gyakran vagyunk úgy egészen idegen egyénekkel, hogy ismerősöknek tűnnek fel előttünk. Sőt nemcsak emberek, de néha egy-egy tájék, liget, erdőrészlet, ismeretlen város némely pontja, — ahol pedig előbb sohasem jártunk, — olyannak látszik, hogy szinte mondjuk magunkban: »Én már voltam itt valaha !«... Az ily egyének és helyek aztán rendesen végzetesekké válnak ránk nézve. Murányi Béla csinos ember volt s még fiatal; nem lehetett több harminczöt évesnél. Magas termetű, vállas és duzzadt az egészségtől. Sötét haja s kissé napbarnított bőre , férfias erőt, gyér körszakálla s bajusza derült kifejezést kölcsönzött arczának. De ezt a jó benyomást némileg elrontotta szemeinek sajátságos, hunyorgató nézése, mint az olyanoknál tapasztaljuk, kik rendesen mást mondanak, mint amit éreznek. Mintha ezek a szemek afféle szűrők lettek volna a gondolatok és a száj között, mely szűrő aztán egy részét a gondolatoknak visszatartja, másik részét pedig megváltoztatva bocsátja az ajakra. Nyájas beszédű volt, s némi látszólagos gyönyörűséggel ejté ki a szavakat, s ha beszélt, olyan mozdulatokat tett, mintha gömböstűt tartana ujjai között, melyre — mint a természetbúvár a bogarakat, — külön-külön felszurkál minden szót, s úgy helyezi a mondatba. Az iskoláról, a tanítókról s Váz hely társadalmi viszonyairól beszélgetett velünk. — Az emberek itt nem valami nagyon bálványozzák egymást, mondá ; sőt, — mint minden kis városban, — előszeretettel kutatják a más gyöngéit, hogy azokat saját hasznukra fordítsák; mások botlásait, hogy azokat dobra üssék, s szárnyat adhassanak ama vénasszonyok kedvencz madarának, melynek neve: »pletyka«. — Máshol is igy van ez , jegyezte meg apám. — De mégsem annyira, mint itt; sóhajtott az igazgató, egy tekintetet vetve a szomszéd szoba ajtaja felé, honnan a beteg asszony sipító, száraz köhögése hallatszott. Majd folytatá: — A családi élet is olyan laza ebben a városban, mint talán sehol. Kérem, uram, maga a papunk is elválva él a feleségétől, pedig hát ő a példaadó. Ha ilyen az isten szolgája, milyen legyen a nép ? . . . Atyám csodálkozó fejbólintással fogadta e nem éppen vigasztaló nyilatkozatot, és szánakozva tekintett rám. Az igazgató alkalmasint észrevette atyám nyugtalanságát, mert egyszerre felém fordult, s kezemet érintve, egész vidám hangon mondá: — Hanem azért én hiszem, hogy a kisasszonynak jó dolga lesz nálunk. Darnóczy úr pedig legyen egészen nyugodt, először látom most a kedves leányát, s mondhatom, már is nagyon szeretem. Atyám, kinek oly érzékeny lelke volt, mint a csiga szarva, nem szenvedhette az ilyen túlhajtott s emberét nagyon is jellemző nyilatkozatokat, különösen egy fiatal ember ajkairól, ki ezzel a tekintélyes pártfogó színében akar feltüni s éppen ezért, midőn Murányi később néhány perczre távozott a szobából, megölelt engem, gyöngéden súgva : — Vigyázz magadra, édes lányom. Ez az igazgató kissé könnyüvérü embernek látszik és .. . és. . . Különben akármit hozzon is a jövő, jusson eszedbe mindig az, amit oda lent az a kisfiú tanult: »Ha Isten velünk — ki ellenünk ?«. . . Megcsókoltam a drága kezet, mely áldólag pihent fejemen. Vacsora után atyám búcsút vett tőlem, ő még az éjjeli vonattal haza akart utazni, s örömmel fogadta az igazgató ajánlatát, ki őt a pályaházhoz akarta kisérni. Erre hosszantartó ölelkezés következett, mely alatt én igyekeztem parancsolni érzelmeimnek s atyámnak is csak a keze reszketett nagyon. Határozottan lépdelt, s azt a megjegyzést koczkáztatta, hogy az igazgató úr szivarja neki nagyon erős. Aztán még egy ölelés, még egy csók, ... s én egyedül maradtam. Elrendeztem holmimat s lefekvés előtt kissé körültekintettem uj otthonomban. A falon, éppen szemben az ágyammal, két nagy arczkóp függött; az igazgatóé és ... a másik kétség kívül feleségét ábrázolja. Véletlenségből-e, vagy akarattal, de e képek úgy voltak elhelyezve, hogy férj és feleség egymásnak hátat fordított. Az igazgató arcza itt feltűnő ostobának látszott, ellenkezőleg mint az életben; az igazgatóné meg a kit a művész mélyen kivágott, zöld selyem ruhában festett — oly haragosan nézett le a falról éppen rám, hogy el kellett fordítanom a fejemet, mert ki nem állhattam ezt a viszszatasitó, festett pillantást. Ugyane perezben hangzott fel megint — éppen azon az oldalon, hol a kép függött — a sipító köhögés s nekem hirtelenében úgy tetszett, mint ha a kép köhögne. Lefeküdtem, de daczára, hogy nagyon el voltam fáradva a szokatlan hely okozta izgatottság miatt, jó ideig nem tudtam elaludni. Szendergésemből hangos beszéd zaja vert föl; az igazgató jött haza s a szomszéd szobába nyitott. Szinte véltem látni, hogy miként bandukol a sötétben, tapogatódzva, egyik bútortól a másikhoz. Megbotlott valamiben és zajt csinált. Aztán a gyufa sistergését hallottam, mire a beteg asszony fölébredt s a házaspár el kezdett czivakodni. — Szép! Szép!... Én akár a lelkemet is kiadhatom,. .. törődöl is te velem !. .. — Jó, jó, csak aludj. Ördög vigye azt a leányt, mindig máshová teszi a gyufát!.. — Elmegy délután a czimborái közé,... mulat. . . iszik,. . . dorbézol,... és csak azért vetődik haza, hogy újdonsült professzornékkal nyájaskodjék! — Pszt!... s a férj valamit suttogott, mire az asszony ingerülten kiáltá: — Hát hadd hallja! Bánom is én, ha hallja is a lelkem!... Volt nekünk erre szükségünk? Nem tudsz te megélni a fizetésedből ? Ilyen galiba a háznál........... — De ne kiálts hát! — Ilyen galiba... éppen most, mikor megint rosszabbra fordult az állapotom. Látszik ebből is, hogy már úgy tekintesz, mintha nem is volnék. Oh!.. Oh!... Sirt, köhögött és fújta az orrát. A férj vigasztalta suttogó hangon, de visszautasíttatott. — Hagyj békét! Ne szólj, te gyilkos !. . Átkozott a perez, melyben megláttalak!.. Te ... Te... — Jó, jó. Mindezt hallottam már százszor, csak ne kiálts! — De kiáltok! Igen! Ha te megmérgezed az én életemet, én sem leszek különb.... bolond volunk!.. . ’Hát kiálts, akár reggelig!... (Folyt. köv.) ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 2-án. Z. Weckerle Sándor pénzügyminiszteri államtitkár ma tartotta szűzbeszédét, mert eddigi felszólalásai a képviselőházban, akkor, midőn még képviselő sem volt, egyszerű felvilágosítások voltak, melyekben nem volt alkalma felfogását is bemutatni. A pénzügyminiszteri H. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Tibád Antal, Beöthy Algernon, Zay Adolf. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kálmán, Trefort Ágoston, Fabiny Teofil, Széchenyi Pál gr., Orczy Béla dr. Az ülés kezdődik d. e. 10 óra után. Bejelentések: Elnök az ülést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítése után bemutatja a belügyminisztérium átiratát, mely szerint boldogult Mária Anna császárné s királyné ő Felségéért a szokásos ünnepélyes gyászistentisztelet halála évfordulóján, vagyis folyó évi május hó 4-dikén d. e. 10 órakor fog a várbeli helyőrségi templomban megtartatni. Tudomásul vétetik. A budapesti mindkét egyetem polgárainak Horváth Gyula képviselő által beadott kérvényét, melyben a közös hadsereg magyar ezredeiben a magyar állam nyelvének érvényre emelése iránt kérelmeznek. Kiadatik a kérvényi bizottságnak tárgyalás és jelezéstétel végett. Bemutatja végül az elnöki havi előterjesztést, mely tudomásul vétetik. Széchenyi Pál gr. közgazdasági miniszter bemutatja az osztrák-magyar monarchia és Görögor képviselőválasztási mozgalmak. Török-Kanizsáról írják nekünk május 1-éről. A mai nap d. e. óráiban Török-Kanizsán (Torontálmegye) Sváb Károly úr elnöklete alatt tartott igen népes értekezleten a kerület szabadelvű pártja megalakult és zombori Rónay János urat kiáltotta ki egyhangúlag és kitörő lelkesedéssel a kerület képviselőjelöltjének. A párt által Dézsán Arthur elnöklete alatt megválasztott küldöttség f. hó 5-áp fogja Rónay János urat felkérni a jelöltség elfogadására. — Rónay János úr 1861 óta egyik legkedveltebb szolgabirája volt a kerületnek, erre vezethető vissza a személye iránt nyilvánuló általános rokonszenv. Miskolczon a függetlenségi párt, hogy a korteskedéseket lehetetlenné tegye, Vadnay Károly ellenében nem állít jelöltet. Horváth Lajosnak nincs ellenjelöltje és így Miskolczon egyhangú lesz a választás. A jákóhalmai kerület függetlenségi pártja a tegnap Árokszálláson tartott értekezleten Tassy Gézát, a mostani képviselőt kérte fel jelöltnek. Tassy a jelöltséget elfogadta. (Ered. sürg.) Ráczkeve, május 1. A ráczkevei kerület függetlenségi pártjának ma tartott értekezletén dr. Halász Géza — daczára felolvasott s a jelöltség el nem fogadhatását indokoló levelének — nagy lelkesedéssel a ráczkevei kerület képviselőjelöltjének egyhangúlag kikiáltatott. A jelöltség elfogadására küldöttségileg fog felkéretni. KÜLÖNFÉLÉK. — A lliv. lapból Woyta József, Pápa város volt polgármestere, a közszolgálat terén szerzett érdemei elismeréséül, a Ferencz József-rend lovagkeresztjét nyerte. Az igazságügyminiszter, aljegyzőkké: a debreczeni törvényszékhez : dr. Dicsőfi Sándor ottani ; a tornallyai járásbírósághoz : Cseh István rozsnyói járásbirósági; az alsó-lendvai járásbírósághoz : dr. Pap Gyula veszprémi törvényszéki jog-gyakornokot, Kriszt Béla budapesti törvényszéki jog-gyakornokokat dr. Vaisz-féle segélydíjas jog-gyakornokká, telekkönyvvezetőkké, a brassói törvényszékhez : Udvarnoky István ottani , a dévai törvényszékhez : Bartha Miklós dévai, az aradi törvényszékhez : Keresztes Mihály aradi törvényszéki segédtelekkönyvvezetőket; irnokokká: a gyöngyösi járásbirósághoz : Sextius Lajos losonczi ; a szent-gotthárdi járásbirósághoz : Borovits Adolf német-ujvári ; a módosi járásbirósághoz : Kohn Ferencz ottani járásbirósági; a homonnai járásbirósághoz : Hankus Béla sátoraljaujhelyi; a tiszalöki járásbirósághoz : Papp Antal szatmárnémeti törvényszéki bijnokokat, családfővé: a kolozsvári javítóintézethez : Andráscsik Károly aszódi javítóintézeti tiszti írnokot nevezte ki. — Dr. Thassy János alsólendvai járásbirósági aljegyzőt a zalaegerszegi törvényszékhez, Ambrózy László perlaszi járásbirósági telekkönyvvezetőt a nagybecskereki és Regedi Péter hajdúböszörményi járásbirósági segédtelekkönyvvezetőt a székesfehérvári törvényszékhez, Káposztás István kisvárdai járásbírósági írnokot a tiszalöki járásbirósághoz, Szank János gödöllői járásbirósági végrehajtót a váczi és Holosy Arnold szegedi járásbírósági végrehajtót a gödöllői járásbírósághoz helyezte át. A kecskeméti ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Móczár Kálmán kunfélegyházai ügyvéd önkéntes lemondása, B. Tóth László kecskeméti ügyvéd pedig az ügyvédi állással össze nem férő clégfestészet iparszervezése miatt, — a m. kir. kúria által is helybenhagyott 40. jegy. 1887. sz. ítélettel történt elmozdítása folytán, a kamara lajstromából kitöröltettek. — Somosheöy nro 2. Az ál-Wenckheim-Degenfeld grófot (Coldbergert), kinek Egerben történt elfogatásáról reggeli lapunkban adtunk hirt, Bóday Aurél egri vizsgálóbíró tegnap hallgatta ki. E kihallgatás lefolyásáról a B. H.-nak következőket jelentik: Az álgróf a vizsgálóbíró előtt elmondta, hogy Kis- Kemenczén született, 24 éves, zsidó, könyvelő. A 65. gyalogezredben szolgált mint tizedes. Csak február 26-án szabadult ki s egyenesen atyjához, Goldberger Mórhoz ment Budapestre s kérte őt, hogy ha már fölnevelte, taníttatta — most segítse is. Atyja azonban megtagadta tőle a segedelmet, mire odahagyta Budapestet s Munkácsra ment, hol egy nyilvános házban egy hónapig volt zongoramester. Innen Kis- Várdára utazott s ott Török Napóleon főispán fiának adva ki magát, 20 frtot csalt ki Hrabovszky Guidó ügyvédtől. Majd Ungvár felé vette útját s itt Ullmann ezredestől, Wenckheim gróf neve alatt, 20 frtot kért kölcsön. Ugyanitt valami szakaszvezetőtől útlevelet is kapott Wenckheim névre, melylyel aztán S.-A.Ujhelyen a katonai irodából 5 frt hivatalos pénzt vett fel. Miskolczra utazott s ott Goldschmied és Melczer alezredesektől 20—20 frtot csalt ki. Ezután betért Szirma-Bessenyőre, hol Szirmay gróftól, mint Wenckheim gróf, 20 frtot kapott. Majd Debreczenbe ment, Degenfeld József grófhoz s neki is Wenckheim Béla gróf gyanánt mutatta be magát. A gróf — mondja a szélhámos — fölismerte benne természetes fiát és adott neki 50 frtot, de egyúttal megkérte, hogy rögtön utazzék el Debreczenből. Ugyancsak itt még Teleki Sándor ezredestől 20 frtot kért kölcsön. Nagyváradon meglátogatta Kornis grófot, kitől mint Wenckheim gróf 100 frtot kapott kölcsön. Ez összeget visszaadta s az alispántól kért ugyanannyit. Nagyváradról elutazva a vasúton, találkozott Teleki Domokos gróffal s vele utazott Budapestig, hol tőle 150 forintot kölcsönzött, ezúttalWenckheim Béla gróf név alatt Budapestről Érsekújvárra ment. Ott már Wenckheim Viktor gróf gyanánt szerepelt — s mint ő maga mondja — egy ismeretlen úrtól, a ki bírónak látszott, 120 frtot kért kölcsön, de csak 70 frtot kapott. Azt mondja különben, hogy nem áll az, amit a lapok is írtak, hogy ő revolverrel kényszerítette volna a járásbirót pénzének átadására. Érsekújvárról Pozsonyba utazott. Wenckheim grófnak adta ki magát, de értesülvén arról, hogy az öreg Wenckheim ott lakik, jónak látta odább állni. Időközben Mackó szabótól 30 frtot meg egy szalonruhát csalt ki s ezzel Szegedre ment, hol már mint Degenfeld László gróf szerepelt s Kállay főispántól kicsalt 80 frtot. A »Tisza« vendéglőben lakott s onnan egy hölgygyel utazott Budapest felé. Kísérője azonban Kőbányáról visszatért s ő álmos fővel megfeledkezett karpereczéről, melyet magánál tartott. Tagadja azt a vádat, mintha ellopta volna a karpereczet, melyet át is adott nyomban a vizsgálóbírónak. Ezután Debreczenbe készült. Kényszeríteni akarta — úgymond — Degenfeld grófot, hogy ismerje el őt fiának. Útközben betért Ecsédre s ott Bay Zoltántól 100 fotot csalt ki, majd a vasúton találkozván Müller alezredessel, ennek a kedvéért Egerbe jött, hol azonban — a lapunkban már leirt körülmények között — elfogták.