Pesti Napló, esti kiadás, 1887. augusztus (38. évfolyam, 210-238. szám)

1887-08-01 / 210. szám

379-re szökött fel.­­ A hírlapok és folyóiratokból postán szétküldöttek 1886-ban 52.894,320 példányt, tehát 2.949,299-el többet, mint a megelőző évben. A legnagyobb emelkedést itt a politikai tartamú lapok mutatják, hol egy év alatt 3.318,449 példánynyal többet küldöttek szét postán, mint a megelőző 1885-iki évben A 739 lap között volt 1888-ban 513 magyar, azaz 25-tel több, mint 1885-ben, további 126 német, 3 magyar és német, 3 franczia, 5 olasz, 35 horvát, 10 tót, 21 szerb, 18 román, 2 orosz, 1 bolgár és magyar, 1 héber és 1 bunyevácz hírlap. A szoczialista pap ügye. Július 10-én, vasárnap, olvasták fel New­ York kath­olikus templomaiban Corrigan érsek rendeletét, mely Me. Glynnt a pápai kúria iránti engedelmetlen­­ség folytán exkommunikálja, azaz az egyház kebelé­ből kitaszítja, az oltári szentségben s a község imái­ban való részvételre képtelennek mondja s neki, ha megmarad konok megátalkodottságában, az egyházi temetést halála után megtagadja. Az exkommunikálás ez alkalommal minden szertartás nélkül folyt le s elmaradt a szokásos fe­nyegetés, hogy azok, kik ezentúl is a kiközösített pap­pal tartanak, az egyház jótéteményeiből kizáratnak. Az exkommunikálás utáni estén Me. Glynn hívei oly nagy számban jelentek meg a zeneakadémia előtt, hogy a még hozzá kibérelt nagy terembe sem fértek el a a hívők s daczára az óriási forróságnak, ezren marad­tak künn az utczán. Midőn Me. Glynn a színpadra lépett, fiuk virágot szórtak eléje s egy sor leány csok­rokkal halmozta el. Ezután az exkommunikált pap beszédet tar­tott, melyben úgy a pápától, mint az érsektől elvitatja a jogot, hogy őt szociálpolitikai nézetei miatt kér­dőre vonják. Tudomásul veszi a kiközösítést s leg­­kevésbbé sem érzi lelkiismeretét nyugtalanítva. Ki­jelenti, hogy mint pap szükség esetén maga oszthatja magának az oltári szentséget. A beszéd alaphangja daczos, szilárd volt. Mc­­Glynn különbséget tett az egyház benseje s a külső szervezet közt. A­kik az egyház élén állanak, a fari­zeusokhoz hasonlítanak, mig a valódi katholicziz­­must oly papok képviselik, minek Assisi Ferencz stb. voltak, kik az által élesztették a Rómában való hitet, hogy a szenvedők pártját fogták. Most is vissza kell térni az őskeresztény szeretethez, hithez, ha az egy­ház a növekvő vallástalansággal sikeresen akar meg­küzdeni. Véget kell vetni a függésnek, melyben az alsóbb papság a püspökkel szemben van. A beszéd további folyamán Me. Glynn elvitatja Corrigan érsek és a pápa jogát, hogy őt a földbirtok­ról vallott elvei miatt állásától megfoszszák. Mert az exkommunikálás tulajdonképeni oka nem az, hogy nem ment Rómába, hanem az, hogy elveit nem akar­ták tűrni. Simeon érsek táviratilag utasította Corrigan érseket, szólítsa fel Mc. Glynnt, hogy elveit írásban visszavonja. Ez Mc. Glynn szerint annál elítélendőbb, mert Rómában nem is vizsgálták meg, mily elveket vall ő és sohasem olvasták Henry George műveit. Míg maga a pápa nem nyilatkozik ez elvekről, addig az elitélés jogtalan. A nagy beszéd után Henry George is megje­lent a teremben s szintén viharos tetszéssel fogadták. George következőkép nyilatkozott az eseményekről: »Róma kitaszította kebeléből Mc­­Glynnt. Várjuk meg, mit ér el ezzel Róma. Nem csak New­ York, de az egész ország katholikusai válaszolni fognak, a­hogy Írország tette : Küldjön neki Róma, a­mennyi vallást csak akar, de ne küldjön politikát. A­kik mozgalmunkat elfojtani akarják, azt csak erősítik. Az igazságot sohasem lehet erőszakos eszkö­zökkel megsemmisíteni. A jog utoljára is győzni fog.­ Az ügy további folyama ki fogja mutatni, van-e Me. Glynn és társainak annyi erejük, hogy Rómával daczoljanak. Mindenesetre nagy várakozással nézhe­tünk a küzdelem elé. Az ír tömegek rokonszenvét Me. Glynn birja, de a papság erélyesen küzd ellene. Mint egy new-yorki sürgöny jelenti, Me. Glynn, hogy a hosszas fáradalmakat kipihenje, Európába fog utazni s hihetőleg Írországba is eljő, hogy ott elveit hirdesse. Helyi hírek. — Öngyilkosság. Kudelka György 37 éves kő­­mives, a Tűzoltó­ utcza 12. számú ház pinczéjében tegnap délelőtt felakasztotta magát. Holttestét a Rókus halottas ka­marájába vitték. — Az Eskü-térről ma délelőtt Bauer M. 35 éves gy­ümölcsárusnő a Dunába ugrott. Matrózok csakhamar kihúzták a habokból az asszonyt, ki terhes állapotban követte el az öngyilkossági kísérletet. A vízből kimentve az asszonyt görcs fogta el s a Rókus-kórházba vitték. Felgyógyulásához alig van remény. A Pesti Napló táviratai: Depretis, Stradella, aug. 1. A városi tanács tegnapi ülé­sében foglalkozott a Depretis elhunyta alkalmából teendő intézkedésekkel. Határozatba ment, hogy a KÖZGAZDASÁG. Orosz pénzügyek. Péter­vár, aug. 1. A Birzsevija Vjedo-­­ mosti értesülése szerint a birodalmi banknak meghagyatott, hogy a tárczájában levő ne-­­­mességi mezőgazdasági bank zálogleveleiből 58 milliót, az 1884., 1885. és 1886 iki állami járadékkötvényekből pedig 125 milliót érté­kesítsen. Gazdasági levél, Szombathely, jul. 29. Daczára a száraz időjárásnak, megyénkben a gabonatermést középen felülinek lehet mondani,­­ a szalma azonban rövid maradt. A zab kivételével, mely még most van aratás alatt, már több határban a gabonatermés behordása vége felé jár; némely határ­ban azonban még csak a jövő hét végével fog a már megkezdett hordás befejeztetni. A búzatermést külö­nösen sikerültnek lehet mondani mind mennyiségre, mind minőségre, a több helyen már megkezdett cséplés eredményéhez képest. A rozsból ugyan mérsékeltebb a termés, de minőségre jó. Árpatermésünk szép fe­hér, de nem gömbölyű, mennyiségre a termés ellen nem lehet panaszunk, de minőségre igen; a rekkenő melegség által siettetett érés akadályozta az árpának teljes kifejlődését. A gabonatermés szalmája fehér, mert nálunk alig volt csak jó harmathoz hasonlítható eső is. Megyénk azon részeiben, a­melyekben a rep­­czét a múlt őszszel felszántani nem kellett, a repcze középtermést adott, átlag lehet 1200 négyszögöles holdankint 5 mmázsát számítani. Nálunk irtóztató nagy a szárazság, réteinken, és lóheréseinken nem­­­hét sarjatermésre számíta­nunk, heréseinket marhák legelik, mert a várva-várt eső be nem következvén, lóhereseinket csak­is legelőnek használhatj­uk, tarló lóherre sem számíthatunk, a ta­­vaszszal szépen kikelt lóherveteményeink a ludborított legelőhöz hasonló kopárságnak. A tarlókban nincs fa. A zöld takarmányozásra szánt kukoricza, bükköny és egyéb veteményezéseink, részben ki sem keltek, rész­ben pedig egészen összefonyadva vannak; a csekély mennyiségben megtakarított szénatermést kénytele­nek gazdáink igavonó állataikkal és idei növendé­keikkel feletetni, a többi marháknak pedig több he­lyen már most este, hazahajtáskor szalmát adni, hogy étlenül el ne pusztuljanak,­­ mert a kopár legelőkön megélniük lehetetlen. Nehéz feladat vár a szegény mezőgazdákra , mert a gabonának is igen nyomott ára lévén, nem tudják, mire fordítsák annak eladá­sából befolyó csekély jövedelmüket; a rémítő nagy adót fizessék, tőketartozásaikat törleszszék, avagy marháik teleltethetésére szükségeseket vásároljanak-e azon ? Hát családaik miből élnek meg ? Nem kellene-e majd a veszélyes hitelművelet által magukat kisegí­teniük, melyből aztán dobszó nélkül kibontakozniuk alig lehetne. Az elszomorító teleltetés küzdelmeit kikerü­­lendők, számosan behajtják a hetenkint kedden váro­sunkban tartatni szokott vásárokra eladás végett I város zászlója fél évig gyász­fátyollal borittassék. A községi képviselőtestület valamennyi tagja testületi­leg vesz részt a temetésen. Depretis tiszteletére emlék­szobor fog felállíttatni, mely czélból a város 10,000 frankkal nyitja meg a gyűjtést; elhatároztatott to­vábbá, hogy egy hónap múlva emlékünnepély tartas­­sék és hogy Depretis lakóháza emléktáblával jelöltes­­­­sék meg. A német trónörökös Depretis özvegyének, Ká­l­noky gróf és Flourens külügyminiszterek az olasz kormánynak fejezték ki részvétüket. A montenegrói határ: Konstantinápoly, aug. 1. A Reuter-ügynökség értesülése szerint Djevad pasa, czettinjei török kö­­vet, a montenegrói határrendezés tárgyában új javas­latot dolgozott ki, mely most képezi tanulmány tárgyát a hadügyminisztériumban. A Ferrip-Boulanger párbaj. Paris, aug. 1. A Ferry által megneve­zett párbaj segédek még nem érkeztek vissza Párisba. Ferry alkalmasint kénytelen más se­gédeket megnevezni. Nem valószínű tehát, hogy a párbaj Boulangerrel kedd előtt meg­történik. Páris, aug. 1. Raynal és Perier távolléte foly­­­­tán, mint hírlik, Promt-Ferry és Desplauds­­ lesznek Ferry segédei. Az ügyre vonatkozó tárgyalá­­­­sokat ma valószínűleg befejezik. Boulanger eddig Clermontban, Ferry Saint-Dieben idézik­ marháikat, de daczára a marha olcsóságának, a húst mégis magas áron értékesítő mészárosaink javukra fordítják a szegény mezőgazda szorult helyzetét és csak potom áron­­ la vásárra hajtott állatok. Így a szegény mezőgazda két nagy baj között áll, alig képes magát elhatározni, vájjon bevárja-e mar­háival a telet és a teleltetés nehézségeit, avagy fél áron vesztegesse-e el állatait ? Elöl tűz, hátul víz. A rekkenő melegség miatt úgy néznek ki ná­lunk a különben életteljes fák, mintha már nov. ha­vában volnánk, mintha már a természet nyugalomra készülne. A szép reménynyel kecsegtetett gyümölcsö­seinkben annyi gyümölcs van a földön, míg a fákon, a­mi még le nem hullott is, el van nagy részben fér­gesülve, a nagy forróság miatt. Keménységünk egyedül bortermésünkre nézve áll fenn még, ha csak azt is valami fátum meg nem semmisiti, mert a mezőgazdászatnál szokott legin­kább a latin közmondás teljesülni »nulla calami­­tas sola.« Ha az isteni gondviselés még sokáig le nem te­kint a minden irányban nyomorgatott szegény mező­gazdákra, — ha a hatalmasok azokat pártfogásaikba és pedig minél előbb fel nem veszik; — ha a sors áldásait azoktól még sokáig meg­vonja, úgy az élet nehéz és meddő küzdelmeiben teljesen kimerült mező­gazdáknak menthetlenül tönkre kell menniök. Adja az ég, hogy az be ne következnék. —.. Vegyes hírek. Winter Jakab budapesti bornagykereskedő be­szüntette fizetéseit. A passzívák körülbelül 85.000 frtra rúgnak, ezzel szemben 35—40.000 frtnyi aktiva áll. A fizetésképtelen czég egyezkedni akar. Sorsolás, Bécs, aug. 1. Az 1860-ik évi államsorsjegyek hú­zásánál a következő sorozatszámok huzattak ki: 476 1­680 727 1046 1078 1201 1566 1701 1757 1878 2149 1 2195 2200 2346 2616 2813 3205 3299 3788 3939­­ 3957 4132 4136 4180 4212 4343 4367 4665 4814­­ 4924 5314 5631 5792 6313 6341 6429 6476 6562­­ 6697 7202 7224 7348 7355 7486 7538 8384 8521­­ 8546 8894 9139 9193 9219 9255 9293 9374 9434 9480 9513 9517 9580 9673 10058 10165 10338 10584 10622 10648 10701 10737 10828 11251 11398 11428 11458 11743 12054 12087 12763 12857 12894 12908 12939 12989 13170 13268 13520 13625 14022 14092 14156 14329 14332 14565 14634 15000 15011 15019 15049 15088 15191 15404 15493 15494 15572 16031 16046 16090 16185 16229 16668 16726 16810 16874 16942 17056 17133 17363 17375 17585 17614 17700 17981 18480 18675 18696 18717 18858 19051 19304 19504 19595 19790 19852 19883 19940. A budapesti gabonatőzsdéről. Búzában ma már elegendő uj áru kináltatott, ellen­ben a vételkedv gyöngébb volt s a malmok tartózkodó állás­pontra helyezkedtek. Csak 8000 mmázsa került forgalomba, még pedig finomabb áru 10, kevésbbé finom 15 krral olcsób­ban. R­o­z­s nyugodt, de megtartotta árát. Árpa, zab és tengeri forgalom nélkül maradt, nyugodt. Elkelt: Búza tiszavidéki: 400 mm. 82 k. 7 frt 70 kr, 300 mm. 82 k. 7 frt 70 kr, 500 mm. 81 k. 7 frt 70 kr, 200 mm. 81 k. 7 frt 70 kr, 100 mm. 81 k. 7 frt 55 kr, 100­ mm. 81 k. 7 frt 65 kr, 100 mm. 80'7 k. 7 frt 55 kr, 300 mm. 80'5 k 7 frt 50 kr, 300 mm. 80'5 k. 7 frt 50 kr, 600 mm. 80 k. 7 frt 50 kr, 100 mm. 80 k. 7 frt 50 kr, 200 mm. 80 k. 7 frt 50 kr, 100 mm. 79'3 k. 7 frt 30 kr, 100 mm. 77'5 k. 7 frt 35 kr, mind időre. Pestvidéki: 1200 mm. 82 k. 7 frt 67* 1/« kr, 100 mm. 82 k. 7 frt 521a kr, 200 mm. 82 k. 7 frt 521/» kr, mind időre. Bánsági: 200 mm. 80 k. 7 frt 30 kr, 500 mm. 80 5 k. 7 frt 50 kr, mind időre. Bácskai: 100 mm. 80'5 k. 7 frt 70 kr, mind időre. Ó-b­ú­z­a : Tiszavidéki: 500 mm. 81 k. 8 frt 35 kr, 200 mm. 80­5 k. 8 frt 35 kr, mind időre. Rozs : 300 mm. 5 frt 35 kr, 400 mm. 5 frt 60 kr, 100 mm. 5 frt 70 kr, 300 mm. 5 frt 55 kr, 100 mm. 5 frt 40 kr, mind készfizetéssel. A határidők lanyhán és csökkenő irányzattal indultak. A déli tőzsdén búza ára ismét csökkent néhány krral, tengeri és zab változatlan. Eladatott: búza ta­vaszra 7.64—7.54 írton, búza őszre 7.10—7.02 írton, ten­geri május—júniusra 5.70—5.64—5.67 írton. A határidők hivatalos jegyzése: Búza tavaszra 7.53—7.55 írton, búza őszre 7.02—7.03 írton, ten­geri május—júniusra 5.65—5.67 írton, tengeri julius—augusz­tusra —.—.— írton, zab őszre 5.60—5.62 írton, káposzta­­repere aug.—szept.-re ll5/s—ll'/s forinton' A budapesti terménytőzsdéről. Terményekben igen gyér volt a forgalom. Zsiradék változatlan Szilva csöndes, boszniai zsák­áru okt.—nov.-re 100 dbos 7.50 frton köttetett 56 kilónkint. A budapesti értéktőzsdéről. A tőzsde ma ki nem elégítő külföldi jelentésekre kedv- és üzlettel­en hangulatban folyt le, minek következtében a főbb értékek kurzusa mérsékelten csökkent. Vasúti értékek igen nyugodtak. A helyi piacz is el volt hanyagolva. Valuta lany­hult s részben olcsóbbodott. Az előtőzsdén nem volt üzlet. Osztrák hitel­­részvény 281,90 frton, magyar 4 százalékos aranyjáradék A budapesti gabona- és értéktőzsde hivatalos jegyzései 1887. augusztus 1. A bécsi tőzsdei árfolyamok július 30. £* ►»■t. " ] . Utolsó 5 Utolsó •• Utolsó -3 Utolsó . # • . £ . . . W b it 100J!gr­­ij 100Ark'(tr- Különféle irány- Aru Értékpapírok árkelet 1 Értékpapírok árkelet S Értékpapírok árkelet 1 Értékpapírok árkelet Értékpapírok Pénz Áru Értékpapírok Pénz Áru Értékpapírok Pénz Árú Gabona 5^________________________ termények zat -jH frt____________________pénz iH" I_______________________pénz Árú ja | I pénz | árú | jg | | pénz | árú || |[■■ ....... ■ '| , 1 " I........... '1 ' " . ...... ■■­­I ■ | ■ ' ■ || •O 55 | frtig frtt611 fr*1|--------------------------------------------------------------—.... r *)Il. államartóssáz M. jelzálogb...........5'/.°/. 102.25103.25 M. hitelbank 200 frt.... 287 50287.75 ... .. . Budapest jöv. köles. e) lak.-pénztárak. 200 Báttasz.-d.-z. v.. .50/. 98.75 99 25­0 art anamanussz*. Magy.jelzb.dijsorsi.'t»/o 104.50 105 A.-auszt.lesz.-tár.500frt 165.­570. — binai gt...............áj n —.---------.— 75 —.-------.— francia’111*87*1 5°’Ij 56‘ AllamadOSSag. 1S80...........5»/. 102.— 102.50 50 Bpest in. ker...................... 103.— 105.— Déli vasuttárs___4*/. —— —.— Egys. jk­. bkj. 100 frt Kisb. országos földhitel- Magyar leszámítoló ér ‘ 16_______77 -__________ Heremnag — ............... “'­­ —. Szerb nyer. k. . .3*/. 30 50 31.50 300 Orsi. kozp....................475.—480.—’ 122 «,__________ máj.-nov. 5*/. 81.50 81.10 Intézete............5\V/. —.— 102.25 pénzváltó bank........... 96.75 97 50 " ?! 79 .............iát m­aran-viL^v.l­i. 100 90 101 20 b^v. ny. k.mi. i2S 50m so,^.................7275-7325--^Dunigozh-társ,- ^1 -—• ««4.000« oszt.jeszgb.«ou^, — — * ....................... 80 —---------— 81 —.-------.— ................... 39‘ 140' „ 10000 frt 4»/o —.— —.­ Részvényp.k. 200 Egyes. bp. föv............1*73.— 475.— 300 » ■ 7­6 *“/1 — — —— jan.-jul. 5% 82.80 83.— „­ Elsőbbségi köt». M. jelzálogb. 200 frt .. —.-------.— tisiavidéki .... - 74 —.------.— 75 —.-------.— 77 M. papirj.st. .5«/. 87.40 87.70 " 100 M. ált. takarékp......... 94.— 95.— 300 Éjszaka. vasút.. .5»|, 98.75 99.50 Sors. 1854.250 frt pp. 4«/. 129.75130 25 Landerb. 200 frt ar. 50».„ st.— 121.50 ” 76 —.____77 —._________.— nyers, azon. szál. M. vasúti k. 120 frt a) Bankok. 10oo . „ar. 5«.—„ 1860.500 frt oé. 5»/0 —.--------.— Alföldi op. 200 frt ez. 5„/„ 101.40101.80 Osztr.-m. bank 600 frt .183.­ 185.— ’ [!!!”'' ” 78 — --------— 79 7.20 7.30 ingyenhordó­ szilárd finomított...... 30 59^ 31.- o. é. (300fős) . .5«/„ 150.50 151 50 120 Angol-osztrák bank. —.— —.— f) Különféle vállal. 200 „ ar. 6«/0 ——.— ,, 1860.100frt oé.5«/0 —.-------.- Dunagözb.-társ..........5»/„ —.--------.- anio bank 100 frt oé.. 87.- 88.— ” ................. _ 80 7.25 7.40 81 7.40 7.50 őszi, kétsz. fin —.--------M vasuti k. 120 frtos 100 Bpesti bankegy......... 101.75 102.25 , 147 _ 180 — 200 Észak-m. e. kösz. b. —— —— » 1864.100frt­oé------ 163. —163.50 „ „ ... .6»/o 109.--------— Ált. forg. bank 140 frt. 151.-152 -d pestvidéki........... . 74­­.-------.- 75 --------------------------------------------------------------------------------------------darabokban ..-5»/» 151 25 152 - 200 Horvát lesz. bank .. --------.- t,lg“‘„'' 7' ............ ?8_ TS - 200 Magy.-gal. vasút .... 99.- 99.50 „ 1864. 50 frt oé.... 162 75163.25 Duna-dráv.200 ft't­ez.5­/» 98.75 99.­„ : ::::::::: : ?! z;i=:= 8 — — K&A.nk::8n:“*“:i *«■@•-“• fehSrmegye.:::: I U U Q.»Jpog*c»« “Várd repce, préselt ** *g » IS Z.Z ' " »«•“-»*— — b) k bír. tan. képr. =!= Zü Afi. pp. ~ * l l ?! -I-------ll i.n IM csendes P»9**..................... 56 - seso v.ez.(elaöbb.:)5S 127,50 128.- OszTnWteHnt^'1'.'iSl'eOSSl'sO KerMk 7P°tüet..........680- -'s“. 1*5-50 126.50 orsz. allamadossaga. Kán-L^vp-SOOIWav! lOASOlOO.W k­i!ébrt“b'2Wkfrt“pfr' 'n - l7!.^ ' . ” 80 7.30 7.45 81 7.45 7.56 Ingyenhordó vidéki................. -------Magyar 1876. kel. v. 600 O.-magy. bank......... 883— 885.- .........Ua a«n 200 I. erdélyi vasút.. .5% 98 50 99.50 Osztr. aranyjáradék 4»­. 1t2 60112 80 Kassa-oderb. 200 frt 5% 101.30101 90 Ford. éjsz.v. lOOOfrtpp 2521 2526 m bácskai­.­............ . 74­­.-------.- 75 -.-------.------------------------------------------------------------------------------- aranyban . 6«/. 115.75 116.50 150 j. m ^„bank .... 158.50 159.5« TM­­QT?4TM“ .............200 Qyer - Sopron - ebenf. „ papirjáradék 5»/„ 66.55 96.75 „ ep.-tar. v. 300 frt 5»/. 100.40101— Per.-Józs. v. 200 frt ez. --------— fl “ ; W -— — n —— m.f.légen.«... 51— 52— M.nyer.kincs.100fr 124— 124..75 500 Pesti m.ker.b........ 667— 670— »0 PMlIs 1 nv r­t........ 170 - 175 - TM TM8ut...................„ osztr. v. 1879.200 frt 101 75 — Pécs-barcsi 200 frt.... — „ ................. s 78 — — 79 7.25 7.35 Szalonna szilárd városi, régensz.. 48 — 48.50 ft V . 123 60 m'30 100 Sziszek­ hitelbank..­­.--------— TM KÖ8Zénb. (DrZsobej­ .' 235— 238— L“ Kassa-odb. v. ez. 5»/„ ^» 7° A m. ker. orsz. ,. m. v. 1879. (ar.) 5%­­.--------— Kar-Lajtos v.200 M pp 214. - 214.50 ” ................. „ 80 7 30 7.45 81 7.45 7.50 füstölt, azonnal. 53— 54— re 200 Union bank............... Ion Nemz­wage­n 66 — 68 - 300 „­­eperj. tarn. v. államadóssága. Lemb.-Czere.-Jassy vp. Kassa-oderbergi 200 frt. 145.2­45.76 m. északvidéki.. ” 74 75 —­­.­ _____________________________­________ kölcsön ... .40/. 123 50 124 50 mmamsf Áriv' '' 98 25 93 75 m. r.) ez..............5./„ 100.25 100. 75 * 1865. 300 frt...........5»/. 81.75 82.25 Lemb.-Czer. Jassy 200 fr. 223.75 124.25 ” 76_______— 77_________.... .... — 1871. m. allamkölcs. zilizt, társasagok. Rimám. s. tárj. v.... 98.25 98 76 200 Kassa-odb. v.­­osztr. M. aranyjár................4°„ 101 —101.20 Osztr.-magy. Lloyd... —.--------— Osz.-m. Lloyd 500 frt pp. 180— 182 — 1 . I 78 -------— 79 _.-------._ F 8r.,fy0 szilárd olvasztott........... SI— 32— kotv. sterlingX 5*/. _.--------•- 200 Bécsi bizt. társ.......... 194— 198— ISS ...........­«'_!??'_ v.) 1879. kib... .5*/. -•--------•- M. papirjár................5«/. 87.45 87.65 O.éjsz.ny.v.200 frt­­.5* . 106.80 107 20 O. éjszakny. v. 200 frt. 163— 16S.50 " ................. „ 80 -------— 81­­.-------.- —1 7 ——------------------------- 1873 mallamkolos. 200 Bécsi életjár. b. int.. 195— 200— nádiadé­b m.......... 875 — 885 — Kassa-odb. v. (m. v.) M. vas. killcs. 120 frt 5»/. —­-------— „ „ Ht. B. „ „ 5«/. 104.80 105.30 „ „ h­t. B. 200 fr. m 50 171 75 . SzUg* . boszniai h. új... kotv. szerl. f. .. 5»/„ —— ——JoOO Elsö m. ált.b.t......... 2910- 2920— TM utcahizlal. ..........29s'_ eos _ 1879. kib. ar. . .5”/» ——— M. állam katv. keleti v. Rudolf vp. 300 frt.. .4«/„ —­— —— Rudolf vp. 200 frt ez. .. 187 25 187.75 Ingyenhordó , „ zsák...­­—­­— M. foldteher m. k. 5». 104.25 105.25 100 Fonetére pesti b. 1. . 69.50 70— l.antilV.,' 11 n_ m' O.­m. áll. v...........5•/. “•---------•“­els. 1869..................5•/. 97.70 98.20 Erdélyi vp.200 frt ez.5«,„ 98 70 99.10 Erdélyi vp. 200 frt.... 180.25 181 — ___________________________________ t.s.hordó és csendes szerbiai hordó. -—-— Ugyanaz 1867. zára­ a 200 Magy.-franczia b. t.. 210— 212— Ir ny .. 1883. kib.. .4»/„ -■--------•­ Ugyanaz 1873............5•/. -.--------— AlLamv. COOfrnk db 3». 200 50 201— Államv. 2­0 frt............... 231 50 23175 ' I a I i . -i zsákokban „ zsák... dekkal ...........5«/. 104.25 105.25 300 Pannonia vb. 1.......... 820— 830— Il'i« VV *T'~ ,■ X. kib.1885.3% -•--------— „ 1876...........5«,« 115 76116 25 dtto kib. 1874.........3»/, —— 192— Deli v. 200 frt (500 fre) 85.21 85 75 Iff _.-------------------------------------------------------------------------------- M. földteherment. k. TM ?' lgy'I a 100 Tiszav. vasút ... .5*/. ——— M. szölödézsmaváltság . 100. 50 101.— Déli vp. 500 frank. .3% 142 50143.50 Tiszav. vp. 200 frt......... — —____ „ . b „ Irány- Sú'y 100 klgr. boszniai, okt-nov — „te““1 .............­5*/. 104.25 105.25 „­ dlózsaalmok. nöztévi gy köb'“'“'245 - 256­- 100 BpMti linMhid ''6° •M. dijkölcsün................. 123 80124— „ 200 frt ez. v. a. 5»/„ 122.25 122 7. Bécsi Tramway 170 m­ 127 2. 227 50 Gabona f­zat­er‘ csendes8““,, H J 12- M18ATA 104.25 105.25 600 Concordia m............... 430- 435- 2!“ ^OrfAny.ei-V. ^50 100 U.yod-épüle..........5-/. 99.50 100- Tiszai sorsjegy. 100 frt 123 50,24 - Tiszav. vplOO, frt ^‘lg'»1“'“ «• ^ ^ 50 --------------2.---------|-----------gftgi ____TAia MSHTa ... ...1:SE-::::::S::£: L ““"«.»ff::: S.SIS-roie............. új — cBend. 70—72 5.55 5.75 Szilva-lx szlavóniaiul I ^rdélyi^TMTM^ 104 25 105 25 ^ 0^MTmajom..­­.!! 240!— 242— M. foldb. int. p. ..5»/0 101 25 102.25 Nyk^á.bpestífpótv’.b. 8.20 8.50 6'ir“»?»48.................104 — IMW m' beruh * ’ 125 70 126 30 0 ,l.*rT111' ré«*ré|ijek. ‘r::::::: : S -*****■­: EaEKJ:: «„I ' ' KSMr.­:-5.S188 'O zal _ csend 39__41 5 20 5 70 1 H°iT* M. jelzálogba*• .5./«0,0102.75 103.60 . ” io 2S 10 7»S Horvát-Szlavonorsz.5°/0 104.60106.50 Salgó­tarj. kosz. 100 frt —­h Snfk­ri 2 bánsági „ 75 5155 5160 Határidő szlav.szept.-okt 14. J 14 50 d. Köztek Tállal »» »» 101.— 101.50 Magy. vör. k. • Erdély.......................5»/o 104.50105 20 Hitelsorsj. 100 frt........... 179. —179 50 Bécsi fegyvergy. 180 frt 227 - 229 — angan. .. . ” 73 - 50 5 50 Szilva-és csendes bánsági „ 13.60 1­1-A.— SzőlödózsnoAválts. k. J KOElei. Tállá . ........................... __ »» *» »* 19.n 50 Temesi bánság.........5% 104.25105.— Clary 40 frt pp................. —.— —Pesti vagyonk.r.­t. 80 frt 74 — 76.— M • ............. ^másnemű „ 73 ^.50 _5.65 __________________ ____________^___ 1­0*)••.........&•/. 100. - 101. - 100 , Adria“ m. t. h. t...­­.---------.- áW o.^földh.L5»V 102— 102.50 »» . „ kisorsTl867. 5«/. 104.25 105.- D.-gözh. társ. 100 frt pp. 114.25 115.- Tör. doh. e.yedá. társ. 51-50 52 -* b­1h»*****‘" a i on ttVio nélkül á «ín a 70 I kam- kincst. ut. 200 Alföld-fiumei v. .5% 183.— 184.— k0/ vin 25 100 75 Oszt. fldh. i. k. ny.j. • Magyarország...........5°/p 104.50105.10 Insbrucki 20 frt pé. ... 21.— —.— sfesa* = - = ásás *“ - “A d:::».« s:s S£ÍS£r: =:= Th»«*. . w magyar I».................................»“8- »M* «I« 81.75 200 BAm'dÄ^v.'6*/! 175! 50 176! 50 piti 102— 102.50 Cs. k. arany (vert)... 5.90 5.94 .j Ma. «yUr. kölcsön. Bnda“fan.“ « frt !!!." !!— 49— l-—^— GnbHC« _ szerbiai.............. Egyes adóssez.k. 200 Bpest-pécsi v.r.t.5»/. 174— 176— „SV.*! 101—101.50 O’­magyl’s frto. ar! . 9.92 9.96 Dunaszab. sij. 100 frt 5*/. 118.50 119— PAlffy 40frt..................... 46.75 47.25 Német bankok..........3 61.50 61 70 burok nélkül boszniai......................................jan.-jul.... .4»/..*/. 82.50 83— 100 Bpest-Szt-Lorincz v. ..----------— ” ” 5«/1 101 — 101.50 a frenkns arany 9.92 9 96 Pest. köles. 1871... .6»/. 108— 109— Osztr. vörös-kereszt.... 15.90 16.20 London 10 st............2 125.25 125 50 ' jj ' Egyes, adóss. ez. k. 100 „ „ els.r. —— —— ” ” ” ” a./.»/. 98 — 98.50 In „12 27 12.31 Budap. „ 1880___ 50 0 101.76 —— Magy. vörös-kereszt... 10.50 10.80 Marseille 100 frank .3 -------­--------------—......... .................. fehér la „ J­iIpHl-okt... 4»/..*/. 82^^50 83— 100 Debr-hajd. v. t. e. r.­­.---------— Epistim. k.b.kk.4' 99.50 100— Tarkarany líra !!!.' -■--------— Bécs vár. köles. 1867.5».. 106— 196.40 Rudolf 10 frt................... 20— 20.50 Páris..........................3 49 67 49.771 100 Algr. ára Bork» (term.) ............. 75.-^ 82— Osztr. aranyjár. .4»/. 112.50 113 — 200 Déli vasút...........5»/.—.---------— ,Albina“ t.s.h. i. 6»/ 101 — 102 — Oszt és magv ezüst­­.---------— „ „ dijk. srj. 1874. 126.50127 — Salm 40 frt pp................. 68.50 —— Zürich 100 frank ...2'/. 49.57 49.67 „­­ Irány- -------------------- hordó nélkül ,k­lírd IU............. _ n'11- 96 60 »LU ^ ÉjiJ^-kri.U v.. — 166— 167— Nagysz. földh.....5» 100— 100.50 — Séme“i“ bj 100 m. 61.35 61.55 Olasz járadék...........5»/. ---------------- Salzburgi 20 frt............... 23.50 24.25 Svájczi helyek lOOfr.2'., 49.57 49.67 Gabona 10 t u»t»K­ap ira TOr“................... 55— 65— Osztr. adósság 1854. 200 Erdélyi vasút.. .6»/, 180—181— ' , .5 V.»! 101 75 102 25-“1 J . Töröksorsj. 400 frank.. 18— 16.40 St.-Genois 40 frt pp. ... 58.75 59.25 ZT.­ f. .------------------------------------------------------------------------------- 250 frt p.............4»/. 129.75 130.50 200 Győr-sepr. ebf.v. 6»/, —— —— ” ” 6».103 50 _____S S Váltók árfolyama Szerb dijsorsjegy........... 30 40 30 70 Stanislau vár. 100 frtpp. 30— 30.50 kJ Erczpénzek árf. m m kr nyers, min. szer. —_____ Osztr. adósság 1860. 200 Kassa-oderb. v.. .4»/. 145— 146— Bd közu.v.r k. 5«/.»/. 102.25 102.50M S Hátra 1 Triesti vár. 100frtpp.. 136.50 137.50 „ . Sréz csendes sárga, csurgatott —--------— 500 frt ........ 5«/0 —— —— 200 Magyar-gal. v. . .5«» 170.60 171.50 M. feszb. ny. k. k. 4«„ 104.50 105. — * . Catra.) Záloglevelek. „ „ 4»/„50 frt v. a. 68.75 69.26 Us.k­wany.................. 5.92 5.94 hu,. tavaszra 7 53 7 55 netto tara csendea fehér.................. Osztr. adósság 1860. 200 M. nyugati v. . ..5% 166.60 167.50 1 iBgy 14— 16— 3 Ném. bp. 100 bír. m. 61.45 61.60 Waldstein 20 frt pp........ 39.25 39.75 20 frankos...................... 9.94 9.95 1 ................. őszre­­ 7 021 7 03 apró hordókban. —— —— 100 frt...............5»/, 139.50 140.50 100 Márm. sév. r. t. e. r. 93.50 94__ oszt’f 1 I k' k *3»/ 101 50 102 50 21/« Amsterd. 100 holl. frt 103 80 104— Alt. oszt. földh. st.41/.»/» 124.75 125.25 vWindischgrätz 20 frtpp. 46 50 47.-- 20 márkás...................... 12.29 12.31 J tanoari...................... mailun-ra 5 65 5 67 __________________________­_______________ __L_ Osztr. adósság 1864. 200 O.­m. á. v. sz. n. 5»/. 232— 232.50 hazat etp ‘m 02 - 3‘/« BruMel 100 frank.. —­­— 50 ev. alatt sors. 4V.»/„ 100.90101.40 “g PP Orosz Imperial.............. 10.24 10 26 fJ .,n#f rl............ ” mi­nug­ra - - - - 100 frt..................... 163— 164— 200 Pécs-barcsi v... .5».­­.--------— Pesti hazai a. tp. 5»/, 101-75 102. ' pária 100 ,. ..49.70 49.80 Záloglev. sorsj... .S»/„ 102- 102.50 íy Balikok ré,„é i. Angol sovereign............ 12.5112.56 gs „h" ...................... tavasz8­­5 94 5 96 Viasz szilárd K°Á?,?01 ............. 124—125— Osztr. adósság 1864. 500 Szamosv. v. t. e. r. .­­— 89.75 ” » ””499' 99 3» „ Marseille 100 „ Osztr.-m. bank.. .4'/.«/. 102.75103.25 1 Török Ura arany.......... 11.29 1131 SS ................... S*TM ......... I en­­ cs b4ái................. -•--------•- 50 frt................. 162.50 163.50 100 Szatmár-nb. v. e. r.. ..--------— c. *■/. Svájci piacok 100 fk. 49.60 49.70 E. C. tpt. 30 év. sor.50/.»/. 102 75103 25 Aug.-o. b.200 frt­ez. 60­/. 107.­­ 107.25 Ezüst.............................. --------— ?! ...................... „ fi. j, „-------------------------------------------------------------------—-------- A temes-bégavölgyi 200 Tiszavidéki v. . .50/, — — —— EISODDSege K. 2'/, Zürich 100 frank .... 49.60 49.70 M. földh. int..........6'lfl.­­.--------— Bécsi bankegyl. 100 frt. 93,75 94— Ezüst szelvények........... -------— repcze....... „ g. p.. 0 1 Szesz jj vizszab. társ.. .5»/« 96— 97 500 Jiunagözh. társ. .5»/» 416— 420— 200 Alföldi vasút.....5»/, 101.25 101.75 2 London 10 font sterl. 125.40 125.70 M. földh. int. 89 év 5»/0 101.25102.25 Osztr. földh. 200 frt40»/i 234.25234.75 Német bír. bkj......... 61 50 61.651 JS 100 liter száza- szilárd szesz................... 26.75 27.25 Pestv. k. 1870. . .6»/, 106.50 107.50 200 Pesti közúti vp......... 400 — 404— „ „ 1874. 5»/. —— —— 5»/, Szentpéterv. 100 rub. —.— —— M. földh. int..............4’/, 100.80101.40 1 esti m. keresk. bank.. —.— —— Olasz bkt. 100 Ura......... 49.26 49.35 1 fokonként szesz-élesztő ... 29—­­ 29.25 Pestv. k. 1871. ..6»/, 108— 109— Pesti k. v. élv. j___ 215 — 220 — 200 Bpest-pécsi vasút 5»/, 101— 102— 5'/, Olasz bankp. 100 Ura —.— —— M. földh. 89 év (ar.) 5«/, 180.50131.50 Osztr. hitelint. 180 frt.. 282 — 282 40 Orosz rubel.................... 1­09­ 1.10— I II 100.97*/» frton, magyar papirjáradék 87.45 frton, magyar leszámítoló- és pénzváltóbank 97.25 frton került forgalomba. A déli tőzsdén magyar 4 százalékos aranyjára­dék 100.90—100.85 frton, magyar 5 százalékos papírjára­dék 87.421/s— 87.40 frton, magyar leszámítoló- és pénzváltó­bank 97­/s—97 frton, osztrák hitelrészvény 281.80—281.70 frton, pesti magyar kereskedelmi bank 670 frton, pesti közúti vaspálya 400 frton köttetett. A bécsi értéktőzsdéről. Bécs, aug. 1. (Előtőzsde.) Osztr. hitelintézeti rész­vény 281.80. — Unio-bank-részvény 206.25. — 20 frankos arany 994.—. — Magy. hitelrészvény 287.75. — Angol-osztrák bank­részvény —.—. — Déli vasúti részv. —.—. — Osztrák államvasuti részvény 232.10. — 4 százalékos magyar arany, járadék 100.97. — 5 százalékos magyar papirjáradék 87.40. Az irányzat gyenge. Bécs, aug. 1. (Megnyitás.) Osztrák hitelrészvény 281.90. — 20 frankos arany 994.—. — Magyar jelz. hitelbank részvény —.—. — Magyar orsz. bankrészvény —.—. — Ma­gyar hitelbank-részvény —.—. — Magy. 4 százalékos arany­járadék 101.—. — Magyar leszámítoló és váltóbank-részvény — .—. Az irányzat csendes. Hivatal­os felszámolási árfolyam Magyar hitelrészvény....................... 288.— Osztrák hitelrészvény....................... 282.— Magyar 4°/o­kos aranyjáradék. . . . 101.— Magyar papírjáradék....................... 87.50 Angol-osztrák bankrészvény . . . . ..— Magyar leszámitoló­ bank . . . . . 97 — Tiszai és szegedi kölcsön...................— Magyar jelzálogbank..........................130.— Rima-murányi gyár...........................98.— A pozsonyi szarvasmarh­avásár. Pozsony, aug 1. (O. É.) A mai szarvasmarha­vásárra 1204 drb hízott marhát hajtottak fel, nevezetesen : 930 darab magyar ökröt, 46 darab tehenet, 1 darab bikát, 14 drb bivalyt, 195 darab német ökröt, 6 darab tehenet, 10 darab bikát és 1 drb bivalyt. Élénk irányzat mellett a következő árak jegyeztettek : Magyar hízott ökör 51—58 frt, kivételesen — frt, német ökör 53—59,50 frt, kivételesen — frt métermázsánkint. A vidéki piaczokról. H.-H.-Ydrdsberg, julius 30. Csak most, midőn már termelőink javában csépelnek és nyomtatnak, látják, hogy mily óriási nagy termésünk van. Mindenkinek több gabonája lesz, mint amennyire számított, mert kis holdan­kint a búza 8—10, sőt 12 mmázsát is fizet, árpa és zab szintén fizet 8—10 mmázsát, kukoricza-vetéseink eddig jól állanak, azonban jó nagy eső már nagyon kívánatos volna. Gabona-üzletünk a nagy terméssel szemben pang, ide­gen vevő nemcsak, hogy nem jött még hozzánk, hanem kérdé­sek is csak kevés helyről jöttek, a gabona­árak és minősége fe­lől. Úgy látszik, hogy az idén nagyon gyenge kivitelünk lesz, mert a mai napig városunkból csak 500 mmázsa újbúza külde­tett el, az is próbára, igaz ugyan, hogy a próbát búzáink kiáll­ják, de kérdés, hogy Svájc­ és Dél-Németország nálunk fogják-e szükségletüket fedezni ? Eddig a­mi piaczra jött, azt keres­kedőkkel versenyezve spekulánsok vásárolták össze, még­pe­dig aránylag magas árakon, u. m.: I. a piros búza 82 k. 7 frt, 81 k. 6.90 frt, sárgás búza 82 k. 6.80 frt, 81 k. 6.70 frt, sárga búza 6.50, árpa 4.40 frt, zab még nincs, kukoricza 5—5.29 frt, minden 100 kilogrammonkint. Tegnapelőtt az úgynevezett kenyereparti szőlőben nagy jégeső volt,mely az egész termést elverte. Tegnap este vol kevés esőnk, azonban a kukoriczára és legelőkre több óráig tartó eső volna szükséges. Kivonat a Budapesti Közlönyből. — Julius 31. — Árverések Budapesten: Aug. 3. Bartu­­nek és Horváth ez. ingós. 3156 frt (Kerepesi-út 51 sz.) — Aug. 9. Frey György és neje ingós. 467 frt (Kiskorona­ utcza 43 sz.) Árverések a vidéken: Temesvár, október 26. Nagy-Topolovecz községe ing. 15,443 frt. — Csóka (Nagy- Kikinda), nov. 28. Macsugin Gyula ing. 2046 frt. Pályázatok: A kisvárdai bíróságnál albirói áll. 2 h. a. — A tornaallyai­­ bíróságnál al­birói áll. 2 h. a. — A lu­­gosi ügyészségnél ügyészi áll 2 h. a. — [Postamesteri áll. Ka­nak (Torontálm) községben 3 h. u. — A privigyei kabh algim­náziumnál tornatanitól áll. aug. 26-ig. Idegenek Budapesten. Marsch­al-Angol királynő szálloda : Br. Nikolics F. Rudna. — Gr. Zichy E. Kölesd. — Miloszavlye­­vics E. Badacsony. — Krause R. Maincz — Lottits M. Újvidék. Vadászkürt szálloda : Malonyay F. Zemplén. — Ferenczy Gy. Heves. — Warch P. Bécs. — Girst A. Paks. — Pintner E. Settenberg. — Ollendorf J. Boroszló. — Kósa J. Nyitra. — Kramplin L. Szegzárd. — Richter Gy. és Rudolf I. Warnsdorf. — Zsolnay M. Pécs — Geiduschek F. Bécs. Hungária szálloda : Koos J. Tornya. — Maro­­ceanu M. Bukarest. — Altin H. Paris. — Lehmer G. Kalkutta. — Löew A. Bukarest. — Breggan A. Amsterdam. — Lipo­­csencsics J. Szabadka. — Kat K. Hága. — Schulhof R. Bécs. — Zdeborszky J. Végles. — Halász K. Versecz. — Klinger I. Bécs. — Schvarcz M. Bécs. — Weisz A. Bécs. — Brüller K. Bécs. — Hirsch K. Bécs. — Kahn M. Stuttgart. — Unraudh A. Gleiwicz. — Schwarcz J. Temesvár. — Nebel A. Hildesheim. Holzwarth­-Frokner szálloda: Viktoria F. Zágráb. — Altmann R. Erfurth. — Ullrich I. P. és Weikum Gy. Bécs. — Zelinka S. Debreczen. — Eizner E. Zágráb. — Tamele G. Betler. — Leipprand R. Frankfurt. — Ehrenfeld S. Bécs. — Letz I. Segesvár. — Klein L. és neje B.-Szt-Ke­­reszt. — Szenczy G. és neje és Szalay S. Czegléd. — Heufeld S. és Reisz S. N.­Becskerek. — Szinger A. Győr. — Gaiger L. Mi­kolcz. — Landauer A. Rimaszombat. — Winkler A. Szeged. Magyar király szálloda : Adler F. Szoboszló. — Kaltenecker M. Bécs. — Polgár J. Arad. — Br. Betelli V. Póla. — Weisz I. Szackó. — Neumann M. Gráez — Weinber­ger L. és Rosenberg M. Nagyvárad — Lunyák A. Haida. — Seibereder A. Bécs. — Stanislaus L. Boroszló. Walther Fehérle-szálloda: Török I. és Be­­rényi M. Miskolcz. — Debinszky A. Szabolcs. — Gurgurics I. Ny.-Ujfalu. — Held M. Keszthely. — Bartl R. Tolna. — Kiss I. Pápa. — Monori A. Kassa. — Soilvics A. N.-Szeben. — Gu­­lassa I. és Schvarcz I. Pozsony. — Kazinczy K. P.-Csaba. — A kiadótulajdonos irodalmi 8 nyomdai r. társulat betűivel. Budapest, barátok­ tere, Athanaeum-épület. Lingicz I. Mosony. — Csirke I. Ozora. — Fischbein M. Ör­­kény. — Molnár B. Heves. — Klein I. Bécs. — Feigl M. Bécs. Rémi­ Nemzeti szálloda: Mac-Fergon P. és neje London. — Thomson G. B. Chelsea. — Kaalte I. és Her­­man G. Hollandia. — Dr. Zomborcsevics I. Szabadka. — Dr. Schostal K. Bécs. — Lovassy I. Kisújszállás. — Beretvás F. és Ádám L. N.­Kőrös. — Zsuffa P. Solt. — Günsberger S. Te­­rebesd. — Millár M. Zágráb. — Dischka V. Pécs. — Jehlin I. München. — Dr. Schostal K. Bécs. — Hampel H. Mühlbach. — Sachs I. Bécs. — Wenger K. Bécs. Pannónia szálloda : Máriássy I. A.-Maróth. — Sarkadi-Nagy M. Szentes. — Kőszeghy M. M.-Kövesd. — Ha­vas L. Baja. — Jancsár I. Losoncz. — Schimmer P. és Mazer B. M.-Kövesd. — Perjesy P.-né Rimaszombat. — Balas P.-né Orsová. — Andreics I. és Milosevics H. Selmeczbánya. — Já­­ros I. Kis-Szálas. — Szabó K. Sztancsova. — Neurer P. Bécs. — Máthé I. Szülök. — Kleinetzer L. Tolna. — Roth G. Be­regszász. — Baros I. Jászkisér. — Jurgovics K. Szeged. — Schmidt B. Baranya. — Basch B. P.­Csefai. — Löwinger A. Pécska. — Hirschkron A. Párkány. — Classen K. Versecz. — Patatich P. Dusnok. — Lugerth K. Tolna. Siondon szálloda : Eitler M. Szeged. — Popescu J. N.­Bogsán. — Korbauer J. Karlsburg. — Wakene R. Bécs. — Jarosch F. Bécs. — Popper M. Königsdoff. — Török J. Temesvár. Aranysas szálloda : Hőgyész P. Sz.-Sárkány. — Mészáros L. Nógrád. — Pauschitz L. Halászi. — Újvári M. Szászberek. — Soós J. és Varga J. Szentes. — Sebestyén L. Komárom. — Atzél B. N.­Enyed. — Buzási F. Zólyom. — Spitzer J. Veszprém. — Rosner L. Pozsony. — Rosenfeld I. Bécs. Időjárás augusztus 1. reggeli 7 órakor. Az időjelző intézet távirati jelentése. Szél i Ho-Á, I ... „ „ n Lég: iránya és mérséklet Csapa- Felho-1 1 O m­ a S O k nyomás ereje , Celsius- dé/,% /ez ___________700+ (1—12)­­ fokban Jelek magyarázata : © = szélcsend, Q = tiszta, de­rült, ® = '/» felhős, 3 = */• felhős, © = */» felhős, © = bo­rult, • : = eső, $ — hó, A = jégeső, = = köd, 0O , gőz,­­ zivatar, a villám. Áttekintése a mai időjárásnak : Európában: A nagy légnyomás (764 766) a kon­tinens nyugat-keleti közép táján, a depresszió (759) Görög- és Törökországban van. Az idő Közép-Európában száraz, nagyon meleg. Hazánkban: Keleties, kis részben északi­ és dé­­lies, gyenge szelek mellett, a hőség kevéssel még nagyobb lett, a légnyomás általában keveset változott.­­ Az idő többnyire derült, száraz, rendkívül meleg. Csekély eső Nagy­szebenben és Ungváron mutatkozott. Kilátás a jövő időre : Hazánkban. Többnyire csendes, derült, nagyon meleg időt várhatni. ..............................................­...........I...................... Arad................. 62.3 K 1 22.9 — O Besztereze ... — — j — ] — — Beszterczebánya . 62.5 i 1 21.0 — O Budapest. . . . 62.6 i i 26.0 — O Zsáktornya . . . 62.1 Ny 1 20.6 — O Debreczen . . . 61.6 ENy 1 21.0 j — O Eger.................... 63.9 EK 4 23.5 j — O Eszék...................... — — —­­ — — Fiume................. 62 3­­ 1 24 7 — O Késmárk .... 64.9 K 1 17.4 — O Keszthely . . . 63.1 E 1 24.8 — O Kolozsvár ... — — I — — — Magyar-Óvár . 62.3 DK 1 23.5 — O Akna-Szlatina 63.8 K 3 18.6 — O Nagy-Enyed . . 61.9 K 1 21.0 — Q Nagy-Szeben.. . 62.1 D 3 18.7 — O Nagy-Várad. . . — —­­ — — — Orsova................ 62.5 D 1 23.8 — Q Pancsova . . . 62.3 DNy 1 24.9 — Q Selmeczbánya. . 63.3 DK 1 25.0 — Q Sopron................. 63.7 ENy 1 22.6 — Q Szatmár-Németi. 64 6 K 2 22.7 — Q Szeged....................... — — | — — — Sepsi-Szt-György — — | — — — Szolnok .... 63.1 K 1 25.4 — O Temesvár . . . 63.2 K 3 26.0 — Q Trencsin .... 62 6 K 2 20.2 — Q Ungvár .... 62.5 EK 4 19 9 — O Zágráb................. 62.7 UK 1 22.2 — | Q Bécs..................... 63.4 K | 22.0 — | Q Bregenz .... 65.2 © ! 20.8 — i 3 Konstantinápoly. 59.3 E 2 25,1 — 3 Lesina..................... 61.9 © j 26.3 — j Q Póla..................... 62.7 EK 1 27.0 — 1 Q Prága...................... 63.9 © ! 22.1 — 1 Q Szurm­a .... 60.8 E 3 23.7 — 1 O Szerajevo . . . 62.4 K 1 19.0 2 O Vízállás 1887. augusztus 1. Felelős szerkesztő: URVÁRY LAJOS. Méter Méter o Változik N17 . o Változik szerint. u szerint a fölött | alatt fölött ! alatt | Duna [ Tisza Pozsony 1 90 — apadó IM.-Sziget 0 66­ — apadó Komárom 1.75 — változatl. V.Namény 0 781 — változatl. Budapest 1.86 — apadó Tokaj 0 16 — apadó Mohács 12.52 — apadó Szolnok 0 18 — apadó Vukovár­­ — — — Szeged 0 86 — apadó Újvidék 2 90 — apadó Bodrog Pancsova —o.84 — apadó Sárosp. 0.19 — apadó Orsova 1.65 — apadó Szamos ,,­­ Szatmár 0.36 — apadó­­ Kőrös Barcs 0 96 — apadó B.­Gyula — 0 12 apadó Eszék 11.56 — apadó Maros Száva­­ Arad — 0 82 apadó Sziszek­­ — 1.35 apadó Mitrovicza 1.01 — t apadó Temesvár 0 08 — áradó

Next