Pesti Napló, 1888. február (39. évfolyam, 32-60. szám)

1888-02-01 / 32. szám

32. szám. Budapest, 1888. Szerda, február 1. 39. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferenczieli-tere, Athenaen­m-é­p­ü­­­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere, Athénben m­é­g ni­­­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Reorgreli kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva : Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt Ha az esti kiadta postai kü­lönküldése kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »3.esti Napló» kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Népies hitel. — jan. 31. Közgazdaságunk egyik égető sebére, a hitelszervezet hiányosságára, tette reá kezét gróf Károlyi Sándor­t, barátom a ház mai ülésében. Gróf Károlyi Sándort megilleti az, hogy a hitel kérdésének zsurnalisztikai meg­beszélése az ő felszólalásához fi­zessék, nem csupán mai beszédének tartalma és gyakorla­tias iránya, hanem talán még inkább e téren szerzett bokros érdemei, az általa máris elért tényleges eredmények miatt. Pest megye h­i­­telszervezete, mely néhány hónapi működés után igen szép sikereket mutathat föl, az ő fáradhatlan inic­iativájának műve. Ezért nálá­nál senki sem illetékesebb e kérdésben nyi­latkozni és meghallgattatni, még a kormány sem, mely ma is a rideg negáczió álláspontján maradt. Jellemző az a tény, hogy a közgazda­­sági tárc­a költségvetése fölötti általános vita abban a pillanatban válik érdekessé és fontossá, a­midőn a hitelszervezet kér­désével foglalkozik. Pedig ez is csak »spe­­c­iális« kérdés, mint akár a haltenyész­tés, vagy a mintapincze kérdése. És mégis, míg az utóbb említett kérdéseknek az általá­nos vitába vegyítésénél mindenki azt súgja szomszédjának : »hisz ez a részletekhez tar­toznék«, a hitelkérdés szóba hozatalánál ezt senki sem mondja, mert mindenki érzi, hogy népünk zömének egyik életkérdése, egész közgazdasági szervezetünk egyik fő problé­­mája érintetett. Ez a kérdés csakugyan az általános vitába való és méltán adja meg annak a típust és a tartalmat. A létező bajoknak nagysága, a meg­óvandó érdekek fontossága határozza meg e kérdésben a helyes kiindulási pontot. A hitel terén mutatkozó kártünetek, az uzsora,­­ a pénzviszonyok által nem indokolt magas ka­matláb pusztítják a haza lakosságának egy igen nagy és fölötte becses részét, azt a ré­szét, melynek fenmaradása a társadalmi épü­let szilárdságának, elégedettsége a társadalmi béke biztonságának, jólléte a nemzet katonai erejének, virágzása a nemzeti haladásnak egyik fő feltétele. A bajon tehát segí­­teni kell, hogy miként­ az relative másod­rendű kérdés; úgy, a­hogy lehet, de minden áron és föltétlenül. Ez az egyedül he­lyes kiindulási alap, és ebből a kormány azon quietizmusának, melyet Matlekovics államtitkár úr ma ismét tudományosan for­­mulázott, elítélése következik. Mit mond Matlekovics ? Körülbelül ezt : A személyes hitel az egyén gazdasági tulaj­donainak mérlegelésén alapul, hogy ez a mérlegelés a központoktól távolabb lakó szerényebb sorsú egyéneket utolérje, közvetí­tőkre van szükség, a­kik őket ismerik,­­ he­lyettük kezességet nyújtanak. Míg ilyen köz­vetítők nincsenek, nem lehet a szerényebb sorsúaknak személyes hitelük. Eddig helyes — eddig Károlyi Sándor is ugyanezt mond­ja. De most következik az a pont, a­hol szét­ágaznak. Ha tehát, így folytatja Matlekovics, a társadalom ilyen közvetítőket, mint a minek p. o. a hitelszövetkezetek lehetnek, nem ter­emt, helyes és czélszerű hitelszervezet nem kép­zelhető. Tehát, így­mond viszont Károlyi, ilyen közvetítőket okvetlen létesíteni kell és ilyenek a hitelszövetkezetek; azt kell tehát kutatnunk, minő módon biztosíthatjuk azok­nak létrejövetelét és helyes irányú működését, mennyit képes tenni ezen a téren a társadalom, mennyit kell pótolni az állami élet tényezői­nek , mert a társadalom akc­ióképességének hiányaiból nem az következik, hogy egy föl­tétlenül megoldandó problémát elejtsünk és vállvonítva nézzük a haj által okozott pusztí­tásokat, hanem az, hogy az állami tényezők tevékenységét kiterjeszszük azon határig, a­melyig a másik oldalról el bír jutni a társa­dalom ereje, hogy egymással kezet fogva, lé­tesítsék az elérendő eredményt. Hol van tehát az a határ, hol a társa­dalom és az állam tevékenysége találkozik? A felelet különböző országokban, különböző fog lenni. Gróf Károlyi Sándor biztos látás­sal és frappáns összehasonlítás által kidom­borítva megjelölte azt hazánkra nézve. Né­metországban, a fejlett czivilizáczió és gazda­sági erények országában, a társadalmi öntevékenység, — még pedig a perifériá­kon, az egyes falvakban, minden hiva­talos támogatás nélkül meg tudta ol­dani a kis­gazda személyes hitelének problé­máját, a Raiffeisen-féle hitelszövetkezetek útján, a városokban pedig Schultze-De­­litzsch­ útmutatása szerint. Az ezzel ellentétes típuszt látjuk Romániában, hol az állam a maga pénzerejével és saját­­tőzegeinek túlnyomó vezérlete mellett terem­tett meg egy, az egész országra kiterjedő h­i- fedszervezetet. Magyarország mai haladási stádiuma a kettő közt középen állva, a hitelkérdés meg­oldása nálunk sem a támogatás nélkül ha­gyott merő társadalmi tevékenységre nem bízható, — mely vagy nem tud megindulni, vagy — a­mint példák mutatják, fonák és káros irányban fajul el; — sem az állam di­rekt intézésének feladatát nem képezheti, nemcsak, mert az állam pénzügyi ereje erre nem elégséges, hanem főleg azért, mert a tár­sadalom képességeit igénybe venni és fejlesz­teni magasabb szempontokból szükséges. Ma­gyarországon a társadalom e téren nem tehetetlen, népünk nagy részében az ön­tőke gyűjtésre, sőt annak kezelésére és saját hitelügyének vezetésére, a köré­ben lakó intelligenc­ia segítségé­­vel, megvan a képesség; ezt a képességet fel nem használni, nem fejleszteni, bűn volna nemzetünk jövője iránt. De ez a képesség még kezdetleges. Nehezen ébred, tehát buzdításra van szüksége; anyagi eszközei sok helyen elégtelenek, tehát kiegészítést igényel­nek­; a pénz- és hitel kezelésében járatlan, te­hát vezetésre és felügyeletre van szüksége. Az az intelligenc­ia, melynek közreműködése nélkülözhetetlen, nem található minden falu­ban, de bizonyára minden me­gyében. Társadalmunk ezen állapotának megfi­gyelése adja kezünkbe a vezérfonalat, a kér­dés gyakorlati megoldásához. Már maga a társadalmi tevékenység sem indulhat ki a legtöbb helyen a perifériákból , úgy mint Németországban, t. i. az egyes falvakból, ha­nem onnan, abból a legkisebb territo­riális egységből, melyben a szükséges értelmi tőke biztosan megtalálható­ a tör­vényhatóságból.­­ A törvényhatóság, melynek életében a társadalmi szabad alaku­lás és az állami organizác­ió elemei egye­sülnek, egyszersmind legalkalmasabb arra, hogy körében esetről-esetre meghatározást nyerjen az az arány, melyben a társadalom­nak és az állami szervezetnek ereje, a kérdés megoldásában részt venni hivatva van. A tör­vényhatóság körében találkoznak azok az elemek, melyek a hitelszövetkezeti ügyet egy oly területen vezetni hivatva vannak, mely nem oly nagy, hogy legalább minden közsé­gének erkölcsi és anyagi állapota a közpon­ton ismerve ne legyen. Ott találkoznak azok, a­kiknek magán­alapítványai a fa­lusi szövetkezetek támogatásához szüksé­ges külső pénzerő egy részét fogják ten­ni. Ott fog kiderülni, esetleg mennyivel kellene ehhez a pénzerőhöz hozzájárulnia magának a törvényhatóságnak, a pótadó alapján. Ott kezeltetnek oly alapok és közpénzek, melyek egy helyes sze­mélyi hitelszervezetben, az elhelye­zés egyik legjobb formáját találhatják. Onnan indulhat ki az inic­iatíva, az útmutatás, a rendszeres munkamegosztás, arra nézve, hogy a megyei központ felügyelete és támogatása mellett a falusi hitelszövetkezetek létesittessenek, és eredménynyel működhes­senek. És ez az ellenzék vezérférfiai által már régen sürgetett, és gróf Károlyi Sándor által ma előadott konczepcziónak magva. Nem oly egyszerű, mint akár a német, akár a ro­mán rendszer, melyeknek egyike egyedül a társadalomtól, másika egyedül az államtól vár mindent; alkalmazásában változékony, a helyi körülményekhez képest, de épp azért gyakorlatias és egészséges, mert a hajszálig megfelel hazánk igényeinek és mai fejlettségi stádiumának. De ennek a konc­epcziónak keresztülvi­telében, habár egyelőre, míg a tapasztalás annak szükségét nem bizonyítja, direkt állami segély nem kívántatik, a kormány tevékenységének lényeges szerep jut. Valamint az egyes falvak ritkán mozdul­nának meg a törvényhatóság nógatása és vezetése nélkül, úgy, sajnos, kevés törvényha­tóság lesz, mely ezt az ügyet fölkarolja a kor­mány erélyes impulzusa nélkül. Bizonyítsa tehát be a kormány, hogy nemcsak a párt­uralom czéljaira vannak főispánjai a megyék­ben, hogy nemcsak az uralkodó pártnak tett szolgálatok idézik elő a kitüntetések és a magash­­egy minden egyéb nyilvánulásainak termékenyítő esejét, hanem hogy főispánjai a törvényhatóságnak ily üdvös és természet­szerű hivatásának betöltésében vezérei tudnak lenni, hogy kegyeltjei ezen minő­ségükre hazánk népének tett ily üdvös szol­gálatok által szereztek igényt. Ki nem ismeri a kormány rengeteg be­folyását törvényhatóságainkra, azok összes hivatalos személyzetére és kiváló társadal­mi elemeire? Hát csak akkor, midőn népünk egy élet kérdésének megoldásáról, egy min­den jóakaratú hazafi által pártkülönb­ség nélkül támogatott akc­ióról van szó, csak akkor zsibbadna el az a hatalom, az a befolyás, mely a legnagyobb poli­tikai küzdelmekkel győzelmesen tud szem­­beszállani ? Ki fogná ezt komolyan állítani, vagy ha állíttatik, elhinni? Gróf Apponyi Albert. — jan. 31. Képviselőház. Holnap a kereskedelmi tárczához első szónok lesz G­a­á­l Jenő, ki a hitelszervezés kér­désében ugyanazon nyomon fog részletesebb fejtege­téseket tenni, melyet gróf Károlyi Sándor a mai ülésen megjelölt. Igen érdekes mozzanata lesz a holnapi ülésnek Tisza István első parlamenti beszéde, mely a mai ülésről leszorult. Érdek­kel tekint mindenki a miniszterelnök fiának de­­büt­je elé, mert tanulmányainak komolysága meg­előzte képviselői szereplését. A mai ülésen gróf Károlyi Sándor beszéde mellett is emlí­tésre méltó marad Linder Györgynek felszó­lalása, melyben a gazdasági hitel kérdéseit egé­szen helyes gyakorlati megvilágításban és min­den politikai él nélkül világította meg. Linder György, ki számos évekig mint körjegyző a nép­pel való közvetlen érintkezésben tanulta megis­merni mindazokat, a­mik az elméleti képzettség előtt, még ha mindent egyesítenek is, legtöbbször zárva maradnak, a parlament igen hasznos tagjának mutatta be magát, kitől a jövőben is sok czélszerű és praktikus fejtegetést várhatunk. A belügyminisztériumban közelebb megtörtént, hogy báró Orczy Béla miniszter, ki a belügyi tárczát különben is csak ideiglenesen veezeti, hivatalos ügyek­ben több napot Bécsben volt kénytelen tölteni. Lu­kács György helyettes államtitkár pedig gyöngélke­dett, míg Beniczky Ferencz államtitkárt a kormány­­biztosi teendők az operánál és a nemzeti színháznál teljesen igénybe vették, úgy, hogy a minisztérium úgyszólván vezetés nélkül maradt. Az is mindinkább kitűnik, hogy Beniczky Ferencz kormánybiztosi mű­­ködése, a kormánybiztos fáradhatatlan buzgalma daczára, aránylag hosszabb időre fog terjedni, mint kezdetben hitték s minthogy ez az állás maga is tel­jesen igénybe veszi viselője minden idejét,politikai köre­inkben élénken ventillálják azon eszmét, hogy a belügy­­minisztériumban egy második valóságos államtitkári állást kellene rendszeresíteni. Valószínűnek tartják, hogy a budget letárgyalása után ez a terv aktuálissá vá­lik s ez okból már a személykérdés megvitatásával is foglalkoznak. Némelyek gróf Csáky Albin szepesme­­gyei főispánt óhajtanák ez állásban. Csakhogy e je­löltség sokfelől ellenmondással találkozik, egy­részt azért, mert a gróf a munic­ipalizmus s a közigazga­tási tisztviselők választása elvének kissé túlbuzgó hlve, másrészt azért, mert a kormánypárt ifjabb ele­meiben igen élénken nyilvánul az óhaj, hogy az ál­lamtitkári állás valamely parlamenti tehetségre bízas­sák. Végül az erdélyiek erdélyi embert óhajtanak, mint­hogy a minisztériumok legfőbb köreiben jelenleg alig van erdélyi. Különböző nevek is vannak forgalomban, melyek közlésétől még tartózkodunk, minthogy az ügy, mint említettük, csak pár hét múlva fog aktuális jelentőséget nyerni. A képviselőház összeférhetlenségi bizottsága ma Csáky László gróf elnöklete alatt ülést tartott, me­lyen érdemleges tárgyalás alá vette Almássy Géza, Heves megye kápolnai kerületi képviselő összeférhet­lenségi ügyét. Almássy Gézát tudniillik Heves megye közigazgatási bizottságába gazdasági előadónak ne­vezték ki. Miután ez állás sem fizetéssel, sem más­nemű díjazással nem jár, e tisztet a bizottság a kép­viselői állással összeférhetőnek mondotta ki. Igazságügyi mizériáink orvoslása iránt, mint nem­rég jelentettünk, az igazságügyminisztérium a képviselőház elé törvényjavaslatot fog terjeszteni, melynek lényeges tartalmát szintén jeleztük. Azóta volt alkalmunk kikérni irányadó bírói és jogászi szak­­tekintélyek véleményét a minisztérium tervezett in­tézkedésének gyakorlati értékéről. Az általános véle­mény az, hogy az igazságügyminisztérium igyekezete, hogy a királyi tábla óriási restancziatömege feldol­­goztassék, teljes méltánylást és dicséretet érdemel. A viszonyok már csakugyan tűrhetetlenekké váltak, mert például megtörtént, hogy márcziusban felérke­zett ügyek csak most referáltattak. E szempontból tehát az intézkedés nemcsak múlhatlanul szük­séges, hanem üdvös hatású is lesz, de csupán pillanatnyilag.­­ Állandó következménye azonban nem lehet, mert egy bizonyos idő múlva a hátralékok ismét fel fognak halmozódni, nemcsak a királyi táblán, hanem azon törvényszékeknél is, honnan a bírák a fővárosba rendeltetnek. Távollétök idején az ő mun­kájukat nem fogja végezni más valaki s ugyanannyi­val, a mennyivel a hátralékok a királyi táblánál apad­nak, fognak a restancziák az egyes törvényszékeknél szaporodni. A bírák berendelésének tehát meg­van­nak a magok természetszerű hátrányai, nem is szólva arról, hogy mihelyt az ideiglenes intézkedés megszű­nik, a kir. táblánál a mostani sajnos állapotok egy­szerűen ismétlődni fognak. A baj gyökeres orvoslása egyes-egyedül a perrendtartás és a végrehajtási tör­vény némely szakaszainak novelláris úton való mó­dosításától remélhető. Ezt sürgetik bírói köreink, de, mint állítják, Fabiny miniszter és Teleszky államtit­kár ez idő szerint nem hajlandók ily irányú reformot kezdeményezni. Az országgyűlési szabadelvű párt ma délután 5 órakor Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt értekez­letet tartott, melynek egyedüli tárgyát a Németor­szággal 1887. deczember 8-án kötött kereskedelmi egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat képezte. A törvényjavaslatot, melyet Láng Lajos elő­adó indokolt, úgy általánosságban, mint részleteiben vita nélkül elfogadták , ezzel a tanácskozás véget ért. Az olasz vámszerződés. — jan. 31. Az Olaszországgal kötött kereskedelmi szer­ződést nem valami fényes vívmánynak és közgaz­dasági politikánk nem igen nagy diadalának tün­teti föl a közgazdasági bizottságnak erre vonat­kozó tárgyalása. Maga a bizottsági előadó és a kormány is elismerte, hogy Olaszország kiindu­lási pontja az volt, hogy nekünk nagyobb konc­esszió­­kat kell tennünk, részéről pedig az eddig fennállott szerződés határozatainál kevésbbé kedvező engedmé­nyekkel megelégednünk, és hogy kormányunk­­— a­mint különben az egész szerződés bizonyítja — ezen olasz szempontnak meghódolt. Sikerült ugyan a lovak vámmentességét az Olaszországba való bevitelnél megmenteni, de sem a gabonára, sem a lisztre nézve nem lehetett szerződéses tételt elérni; a szesz vámjá­nak fölemelésébe bele kellett nyugodni; egyáltalán majdnem minden változtatás hátrányunkra ütött ki, s az eddigi helyzetet rosszabbá tette. Élénken illusz­trálta ezt G­a­b­­ Jenő, a­ki azt a frappáns tényt állí­totta fejtegetéseinek élére,hogy a 78-as szerződés szerint 99 tétel foglaltatott, mely javunkra szolgált, a mos­taniban csak 49 és ezek is nagyobb részt kedvezőtle­nebbekké váltak; viszont Olaszország javára 78-ban 67 tétel köttetett le, most 74. Tehát az egyensúly vi­szonyok evidente a hátrányunkra változtak. Egyik fő­­fontosságú hátrány, melyet szenvedünk, abban áll, hogy marhakivitelünk számára szerződéses vámtétele­ket egyáltalán elérni nem lehetett, holott ilyenek az ed­digi szerződésben léteztek. Ez p. o. az ökörkivitelnél a vámnak több mint kétszeresére emelkedését jelenti. A szerződés tartama sem állapíttatott meg kielégítő mó­don, mert az olasz kormány már 1891-től kezdve fen­­tartotta magának a felmondás jogát. Hogy mindezek­nek daczára a szerződést a bizottságban az ellenzék is elfogadta, annak oka csak abban rejlik, hogy a szerződésnélküli állapot még rosszabb volna, mint az, melyet ez a szerződés létesít. Gaál Jenőéhez nagyon hasonló indokolással élt Wahrmann Mór, a­ki Gaállal egyetértőleg c­áfolta azt a felfogást, mintha gabna- és lisztkivitelt Olaszországba nem lehetne lé­tesíteni. Erről a tudósítás így szól: A képviselőház közgazdasági bizottsága Fálk Miksa elnöklete alatt tartott mai ülésében változatla­nul elfogadván a főrendiház által az állategészség­ügyi törvényjavaslaton tett módosításokat, tárgyalás alá vette az Olaszországgal 1887. deczember 7-én kötött kereskedelmi és hajózási szer­ződésnek és a hozzátartozó tarifák, pótczikk, vám­­kartell és zárjegyzőkönyvek, valamint az ugyanazon napról kelt állategészségügyi egyezménynek beczik­kelyezéséről szóló törvényjavaslatot. Láng Lajos előadó kiemeli, hogy a bennünket leginkább érdeklő két kiviteli czikkre, a lóra és — némi kivételekkel — a fára nézve a vámmentesség jö­vőre is fennmarad, hogy a sertés mérsékelt vám alá esik, hogy a gabnára és lisztre nézve a vám megkö­tése nem sikerült, hogy a mi részünkről Olaszország­nak adott kedvezmények leginkább a pénzügyi vá­moknál mutatkoznak: a szerződést s járulékait elfo­gadásra ajánlja. G­a­á­l Jenő konstatálja, hogy az olasz kor­mány e szerződés által elérte azon czélját, hogy a vi­szonyt a maga részére javítsa s igy természetesen a mi hátrányunkra módosítsa. A mi pénzügyi vámjaink tekintetében nagymérvű engedmények adattak Olasz­országnak, ellenben Olaszország pénzügyi vámjai érdekében megtagadta a gabonavámok megkötését. A marhakivitelre nézve a régi szerződésnek legalább tűrhető vámtételei voltak, az olasz kormány e vámo­kat se akarta lekötni. A fa és ló vámmentessége két­ségkívül javunkra szolgál, de ez megvolt az eddigi szerződésben is. Ellenben mi nemcsak a pénzügyi vámoknál, hanem más vámtételeknél is engedménye­ket tettünk. A jelen szerződés határozottan kevésbbé előnyös a réginél­­ szóló azonban ennek daczára, te­kintettel a fenforgó politikai viszonyokra is, a szerző­dés elfogadása mellett nyilatkozik. Matlekovics államtitkár előadja, hogy a szerződésnek az olasz kormány részéről történt fel­mondása után a kiindulási pont az volt, vagy szer­ződni Olaszországgal a mostani tarifa alapján, vagy nem. Mi is, az olasz kormány is, nagyobb követelésekkel léptünk fel, természetesen, mindenik engedett s végre a középúton történt meg­állapodás. A pénzügyi vámoknál, a­melyeknél enged­tünk, főleg a narancs és czitromnál, a szabad kikötők küszöbön álló megszűnése következtében, bizonyos ter­mészetes ok volt rá, hogy konc­essziók fejében en­gedjünk. A fügénél a pénzügyi vám, a­mit engedtünk, alig néhány ezer forintban találja kifejezését. E vá­mok az általános vámtarifába különben is mint tár­gyalási objektumok Olaszországgal voltak odaállítva. A minket közelebbről érdeklő sertéskereskedés fejlődő forgalma érdekében Olaszország tett engedményt s a szeszre nézve is, melynek olasz piaczát fentartani ha­tározott érdekünkben áll, az eddigi állapot ma­rad fenn. Wahrmann elfogadja a szerződést, mert arra kell törekednünk, hogy a­hol nagy hátránynyal nem jár, tarifa-szerződést kössünk. Szóló is azt hiszi, hogy Olaszországgal szemben nem értük el mindazt, a­mit kívánhattunk, de szóló ezt a szerződést Magyar­­országra nézve valami nagyobb fontosságúnak nem tartja. Nagyon sajnálja szóló, hogy a gabonára és lisztre nézve nem sikerült eredményt elérnünk, míg a mostani kedvezőtlen viszonyok közt is van kivitelünk e czikkekben Olaszországba és hogy az nem nagyobb, annak egyik oka az, hogy a malomipar nem karolja a kivitelt elég erélylyel fel. A fára nézve határozott előnyt lát szóló a szerződésben s a mai viszonyok közt a lóra nézve is előnynek kell tekintenie az eddigi állapot fentartását. A pénzügyi vámoknál részünkről tett engedményeket nem tartja szóló oly nagyoknak, hogy ezekért az eredményt koc­káztatná. Baross miniszter forgalompolitikai szempont­ból készséggel járul e szerződés megkötéséhez, két­séget nem szenved, hogy üdvözölnünk kell a kereske­delmi minisztériumot azért, hogy a mai viszonyok közt sikerült tarifa-szerződést kötni, a mely megköny­­nyíti a forgalom-politikai tekintetek érvényesítését. Fakivitelünk Fiu­m­éból tetemesen emelkedik s ennek egy része, a puhafa, Olaszországba megy, a mély ki­vitel emeléséhez bizonyára hozzá fog járulni az e szer­ződésben nyilatkozó akc­ió is. Mudrony elfogadja a szerződést, valamint ál­talában a saját álláspontjáról minden oly szerződést helyesel, a­mely nemcsak az igazi vámokat leszállítja, hanem egyes czikkekben kivitelünket is elősegíti. H­o­­­­­g­y nem lát ugyan a javaslatban nagy előnyöket Magyarországra nézve, de a mi részünkről tett konc­essziókat sem tartja olyanoknak, hogy be­lőlük veszedelem származhatnék. Hátrány, hogy a bornál, a gabonánál nem tudtunk engedményeket el­érni, de reméli, hogy a szállítási politikával lehetni fog annak bizonyos fokig korrektívumát megtalálni. E szempontból szóló is hozzájárul a javaslathoz. Per­laky megnyugvással járul hozzá e szer­ződéshez. A bizottság ezek után általánosságban és min­den érdemleges módosítás nélkül részleteiben is el­fogadta. A törvényjavaslat elfogadása a kormányra nézve felhatalmazásul tekintetik arra nézve is, hogy a len- és selyemárukra nézve a zárjegyzőkönyvben fen­­tartott opcziót gyakorolhassa. Ezzel az ülés véget ért. Gróf Károlyi Sándor beszéde a képviselőház jan. 31-iki ülésében. Károlyi Sándor gr.: T. képviselőház! (Halljuk!) Azokat, a miket Dárday Sándor t. képviselőtársam az, imént elmondott, már 1879-ben Apponyi Albert gr. t. barátom is elmondotta. (Így van­ balfelől.) Eze­ket a t. ház akkor úgy elvben helyeselte és helyesli most is; de azon nagy tétlenség, mely nálunk tapasz­talható, valószínűnek tünteti fel, hogy még 10 év múl­va sem lesz a dologból valami. Elég szomorú, hogy ez így van, azért oda kellene törekednünk, hogy keveseb­bet beszélve, annál többet tegyünk. (Helyeslés bal­felől.) Magamnak is van a hitelkérdésre vonatkozólag a kereskedelmi tárc­a általános tárgyalása alkalmá­ból mondani valóm, és­pedig a népies hitelre — a credit populaire-re — vonatkozólag, mely Európa­­szerte szintén nagyban halad, csupán nálunk fejlődik lassan. Éppen azért, mert ezt fájlalom, bátor leszek elmondani azt, a­mit e tekintetben tapasztaltam, mert azt hiszem, hogy a haladást kevéssel elő lehetne segíteni. A nép személyi hitele nálunk rossz, mert drága. Drága pedig azért, mert mai hitelszervezetünk olyan, hogy azokhoz, a­kik ezen hitelt valóban megérdemlik, az nem juthat el. (Így van­­ balfelől.) Ez onnan van, mert a megyei központoktól távol eső falvakban lakó és hitelt érdemlő egyén a takarékpénztárnál kölcsönt nem nyerhet, hanem kérelmével elutasíttatik. Az il­lető aztán kénytelen az uzsoráshoz pénzért fordulni. Az uzsorástól, ki pénzét a megyei takarékpénztárból és egyéb pénzintézettől olcsón szerezi meg, nyer ugyan hitelt, de csak magas kamatra, a­mi az uzsorás­nak jó lehet, de az összességnek kárára van. (Így van ! balfelől.) A nép személyi hitelének rendezése tehát az uzsora korlátozása végett szükséges. (T­gy van ! balfelől.) E tekintetben Európaszerte történtek lépések. Németországban a »Raiffeisen« féle hitelszövetkeze­tek tömegesen keletkeztek s ezek megalkotását ma már nemcsak nem gátolják, hanem államilag mozdít­ják elő. Régebben ugyan küzdeniük kellett a bankok ellen, a­melyek veszedelmet láttak magukra nézve ezen szövetkezetek keletkezésében. A Raiffeisen-féle alapra fektetett szövetkezeteknél a szavatosság korlát­lan s a hitel egyszerű megszavazás útján adatik. Az illető szövetkezet garancziát nyújt és e garanczia alapján az illető váltó mindenütt szívesen leszámol­­tatik, mert az jó és biztos pénzelhelyezésnek tekin­tetik. Csak évek során át lehetett Németországban ez eredményt elérni, mert a német bankok kezdetben az ily váltókat nem szívesen vagy éppen nem fogadták el és örültek annak, hogy ha eme kis intézeteket fej­lődésükben akadályozhatták. De a Raiffeisen-féle intézetek csak azon nagyon felvilágosodott, értelmes és szorgalmas népfajnak valók, mely azokat tényleg használja is. Beismerem, hogy ha a maga helyén a korlátlan szavatosságnak vannak is előnyei, nálunk annak alkalmazása szerfe­lett koc­kázatos lenne. Véleményem az, hogy csakis korlátolt szavatosságot tartsunk szemeink előtt, mi­dőn Magyarországon hitelszövetkezeteket akarunk lé­tesíteni. (Helyeslés balfelől.) Mi általában nem mér­kőzhetünk a német nép kultúrájával, sem a hitel, sem a földmivelés kérdéseiben, de felette állunk ke­leti szomszédainknak, pl. a románoknak, a­hol — az idén ott járván — hasonló intézeteket láttam létesítve. A maguk nemében ezek is felette érdekesek. Nem ép­pen hitelszövetkezetek, hanem alapeszméjüket véve figyelembe, tulajdonképen a Francziaországban né­hány évvel ezelőtt létesített credit agricol-nak után­zatait képezik. Romániában erről törvényt alkottak, mely el­rendeli, hogy az állam minden megyében egy bankot állítson fel akként, hogy az alaptőke összegének két­harmadát a kincstár,­­ egy­harmadát pedig a megye, esetleg egyesek, mint részvényesek adják. így történt, hogy az állam és a megyék körülbelül 9 millió lejt fektettek be, mely összeg egy részét magánosok rész­vények útján átvették. Ez alaptőkével minden megye képes volt birtokosainak hitelt szerezni, de oly ala­pon, a­mely másutt mindenütt teljesen ismeretlen, t. S főleg nem személyes hitelre adtak ott kölcsönöket s nem is reálhitelre, mert a román nép vagyona el nem zálogosítható, miután el nem adható, — lévén e részben oly értelmű törvényeik, melyek még bizonyos ideig fenn fognak állani, — hanem gondoskodtak az ingókra alapított zálogkölcsönök egy különös formá­járól. Egy szekérnek, egy bizonyos mennyiségű búzá­nak, szesznek, más anyagnak, vagy állatnak, szóval mindenféle ingónak lekötése mellett nyujtatik hitel. Ezen formákat talán felesleges volna itt elsorolni s csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy ily módon teremtetett ott a mezőgazdasági hitel. Néhány év óta szép eredmények mutathatók fel e részben. A czél ugyanaz volt, a­mi Németországban, t. i. az uzsorának korlátozása és visszaszorítása a bizonyta­lan hitelű emberek körére, ellenben a hitelnyújtás biztos a hitelt érdemlők részére. (Helyeslés a balolda­lon.) Románia ily módon elérte a czélt. Németorszá­gon a Raiffeisen-féle módon érték el azt. Nem beszélek a többi különféle szövetkezetekről, a­melyek inkább a városi kisiparosok igényeinek felelnek meg, hanemg

Next