Pesti Napló, 1888. február (39. évfolyam, 32-60. szám)
1888-02-01 / 32. szám
32. szám. Budapest, 1888. Szerda, február 1. 39. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferenczieli-tere, Athenaenm-épüet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athénben még niet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Reorgreli kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva : Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt Ha az esti kiadta postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »3.esti Napló» kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Népies hitel. — jan. 31. Közgazdaságunk egyik égető sebére, a hitelszervezet hiányosságára, tette reá kezét gróf Károlyi Sándort, barátom a ház mai ülésében. Gróf Károlyi Sándort megilleti az, hogy a hitel kérdésének zsurnalisztikai megbeszélése az ő felszólalásához fizessék, nem csupán mai beszédének tartalma és gyakorlatias iránya, hanem talán még inkább e téren szerzett bokros érdemei, az általa máris elért tényleges eredmények miatt. Pest megye hitelszervezete, mely néhány hónapi működés után igen szép sikereket mutathat föl, az ő fáradhatlan iniciativájának műve. Ezért nálánál senki sem illetékesebb e kérdésben nyilatkozni és meghallgattatni, még a kormány sem, mely ma is a rideg negáczió álláspontján maradt. Jellemző az a tény, hogy a közgazdasági tárca költségvetése fölötti általános vita abban a pillanatban válik érdekessé és fontossá, amidőn a hitelszervezet kérdésével foglalkozik. Pedig ez is csak »speciális« kérdés, mint akár a haltenyésztés, vagy a mintapincze kérdése. És mégis, míg az utóbb említett kérdéseknek az általános vitába vegyítésénél mindenki azt súgja szomszédjának : »hisz ez a részletekhez tartoznék«, a hitelkérdés szóba hozatalánál ezt senki sem mondja, mert mindenki érzi, hogy népünk zömének egyik életkérdése, egész közgazdasági szervezetünk egyik fő problémája érintetett. Ez a kérdés csakugyan az általános vitába való és méltán adja meg annak a típust és a tartalmat. A létező bajoknak nagysága, a megóvandó érdekek fontossága határozza meg e kérdésben a helyes kiindulási pontot. A hitel terén mutatkozó kártünetek, az uzsora, a pénzviszonyok által nem indokolt magas kamatláb pusztítják a haza lakosságának egy igen nagy és fölötte becses részét, azt a részét, melynek fenmaradása a társadalmi épület szilárdságának, elégedettsége a társadalmi béke biztonságának, jólléte a nemzet katonai erejének, virágzása a nemzeti haladásnak egyik fő feltétele. A bajon tehát segíteni kell, hogy miként az relative másodrendű kérdés; úgy, ahogy lehet, de minden áron és föltétlenül. Ez az egyedül helyes kiindulási alap, és ebből a kormány azon quietizmusának, melyet Matlekovics államtitkár úr ma ismét tudományosan formulázott, elítélése következik. Mit mond Matlekovics ? Körülbelül ezt : A személyes hitel az egyén gazdasági tulajdonainak mérlegelésén alapul, hogy ez a mérlegelés a központoktól távolabb lakó szerényebb sorsú egyéneket utolérje, közvetítőkre van szükség, akik őket ismerik, helyettük kezességet nyújtanak. Míg ilyen közvetítők nincsenek, nem lehet a szerényebb sorsúaknak személyes hitelük. Eddig helyes — eddig Károlyi Sándor is ugyanezt mondja. De most következik az a pont, ahol szétágaznak. Ha tehát, így folytatja Matlekovics, a társadalom ilyen közvetítőket, mint a minek p. o. a hitelszövetkezetek lehetnek, nem teremt, helyes és czélszerű hitelszervezet nem képzelhető. Tehát, ígymond viszont Károlyi, ilyen közvetítőket okvetlen létesíteni kell és ilyenek a hitelszövetkezetek; azt kell tehát kutatnunk, minő módon biztosíthatjuk azoknak létrejövetelét és helyes irányú működését, mennyit képes tenni ezen a téren a társadalom, mennyit kell pótolni az állami élet tényezőinek , mert a társadalom akcióképességének hiányaiból nem az következik, hogy egy föltétlenül megoldandó problémát elejtsünk és vállvonítva nézzük a haj által okozott pusztításokat, hanem az, hogy az állami tényezők tevékenységét kiterjeszszük azon határig, amelyig a másik oldalról el bír jutni a társadalom ereje, hogy egymással kezet fogva, létesítsék az elérendő eredményt. Hol van tehát az a határ, hol a társadalom és az állam tevékenysége találkozik? A felelet különböző országokban, különböző fog lenni. Gróf Károlyi Sándor biztos látással és frappáns összehasonlítás által kidomborítva megjelölte azt hazánkra nézve. Németországban, a fejlett czivilizáczió és gazdasági erények országában, a társadalmi öntevékenység, — még pedig a perifériákon, az egyes falvakban, minden hivatalos támogatás nélkül meg tudta oldani a kisgazda személyes hitelének problémáját, a Raiffeisen-féle hitelszövetkezetek útján, a városokban pedig Schultze-Delitzsch útmutatása szerint. Az ezzel ellentétes típuszt látjuk Romániában, hol az állam a maga pénzerejével és sajáttőzegeinek túlnyomó vezérlete mellett teremtett meg egy, az egész országra kiterjedő hi- fedszervezetet. Magyarország mai haladási stádiuma a kettő közt középen állva, a hitelkérdés megoldása nálunk sem a támogatás nélkül hagyott merő társadalmi tevékenységre nem bízható, — mely vagy nem tud megindulni, vagy — amint példák mutatják, fonák és káros irányban fajul el; — sem az állam direkt intézésének feladatát nem képezheti, nemcsak, mert az állam pénzügyi ereje erre nem elégséges, hanem főleg azért, mert a társadalom képességeit igénybe venni és fejleszteni magasabb szempontokból szükséges. Magyarországon a társadalom e téren nem tehetetlen, népünk nagy részében az öntőke gyűjtésre, sőt annak kezelésére és saját hitelügyének vezetésére, a körében lakó intelligencia segítségével, megvan a képesség; ezt a képességet fel nem használni, nem fejleszteni, bűn volna nemzetünk jövője iránt. De ez a képesség még kezdetleges. Nehezen ébred, tehát buzdításra van szüksége; anyagi eszközei sok helyen elégtelenek, tehát kiegészítést igényelnek; a pénz- és hitel kezelésében járatlan, tehát vezetésre és felügyeletre van szüksége. Az az intelligencia, melynek közreműködése nélkülözhetetlen, nem található minden faluban, de bizonyára minden megyében. Társadalmunk ezen állapotának megfigyelése adja kezünkbe a vezérfonalat, a kérdés gyakorlati megoldásához. Már maga a társadalmi tevékenység sem indulhat ki a legtöbb helyen a perifériákból , úgy mint Németországban, t. i. az egyes falvakból, hanem onnan, abból a legkisebb territoriális egységből, melyben a szükséges értelmi tőke biztosan megtalálható a törvényhatóságból. A törvényhatóság, melynek életében a társadalmi szabad alakulás és az állami organizáció elemei egyesülnek, egyszersmind legalkalmasabb arra, hogy körében esetről-esetre meghatározást nyerjen az az arány, melyben a társadalomnak és az állami szervezetnek ereje, a kérdés megoldásában részt venni hivatva van. A törvényhatóság körében találkoznak azok az elemek, melyek a hitelszövetkezeti ügyet egy oly területen vezetni hivatva vannak, mely nem oly nagy, hogy legalább minden községének erkölcsi és anyagi állapota a központon ismerve ne legyen. Ott találkoznak azok, akiknek magánalapítványai a falusi szövetkezetek támogatásához szükséges külső pénzerő egy részét fogják tenni. Ott fog kiderülni, esetleg mennyivel kellene ehhez a pénzerőhöz hozzájárulnia magának a törvényhatóságnak, a pótadó alapján. Ott kezeltetnek oly alapok és közpénzek, melyek egy helyes személyi hitelszervezetben, az elhelyezés egyik legjobb formáját találhatják. Onnan indulhat ki az iniciatíva, az útmutatás, a rendszeres munkamegosztás, arra nézve, hogy a megyei központ felügyelete és támogatása mellett a falusi hitelszövetkezetek létesittessenek, és eredménynyel működhessenek. És ez az ellenzék vezérférfiai által már régen sürgetett, és gróf Károlyi Sándor által ma előadott konczepcziónak magva. Nem oly egyszerű, mint akár a német, akár a román rendszer, melyeknek egyike egyedül a társadalomtól, másika egyedül az államtól vár mindent; alkalmazásában változékony, a helyi körülményekhez képest, de épp azért gyakorlatias és egészséges, mert a hajszálig megfelel hazánk igényeinek és mai fejlettségi stádiumának. De ennek a koncepcziónak keresztülvitelében, habár egyelőre, míg a tapasztalás annak szükségét nem bizonyítja, direkt állami segély nem kívántatik, a kormány tevékenységének lényeges szerep jut. Valamint az egyes falvak ritkán mozdulnának meg a törvényhatóság nógatása és vezetése nélkül, úgy, sajnos, kevés törvényhatóság lesz, mely ezt az ügyet fölkarolja a kormány erélyes impulzusa nélkül. Bizonyítsa tehát be a kormány, hogy nemcsak a párturalom czéljaira vannak főispánjai a megyékben, hogy nemcsak az uralkodó pártnak tett szolgálatok idézik elő a kitüntetések és a magashegy minden egyéb nyilvánulásainak termékenyítő esejét, hanem hogy főispánjai a törvényhatóságnak ily üdvös és természetszerű hivatásának betöltésében vezérei tudnak lenni, hogy kegyeltjei ezen minőségükre hazánk népének tett ily üdvös szolgálatok által szereztek igényt. Ki nem ismeri a kormány rengeteg befolyását törvényhatóságainkra, azok összes hivatalos személyzetére és kiváló társadalmi elemeire? Hát csak akkor, midőn népünk egy élet kérdésének megoldásáról, egy minden jóakaratú hazafi által pártkülönbség nélkül támogatott akcióról van szó, csak akkor zsibbadna el az a hatalom, az a befolyás, mely a legnagyobb politikai küzdelmekkel győzelmesen tud szembeszállani ? Ki fogná ezt komolyan állítani, vagy ha állíttatik, elhinni? Gróf Apponyi Albert. — jan. 31. Képviselőház. Holnap a kereskedelmi tárczához első szónok lesz Gaál Jenő, ki a hitelszervezés kérdésében ugyanazon nyomon fog részletesebb fejtegetéseket tenni, melyet gróf Károlyi Sándor a mai ülésen megjelölt. Igen érdekes mozzanata lesz a holnapi ülésnek Tisza István első parlamenti beszéde, mely a mai ülésről leszorult. Érdekkel tekint mindenki a miniszterelnök fiának debütje elé, mert tanulmányainak komolysága megelőzte képviselői szereplését. A mai ülésen gróf Károlyi Sándor beszéde mellett is említésre méltó marad Linder Györgynek felszólalása, melyben a gazdasági hitel kérdéseit egészen helyes gyakorlati megvilágításban és minden politikai él nélkül világította meg. Linder György, ki számos évekig mint körjegyző a néppel való közvetlen érintkezésben tanulta megismerni mindazokat, amik az elméleti képzettség előtt, még ha mindent egyesítenek is, legtöbbször zárva maradnak, a parlament igen hasznos tagjának mutatta be magát, kitől a jövőben is sok czélszerű és praktikus fejtegetést várhatunk. A belügyminisztériumban közelebb megtörtént, hogy báró Orczy Béla miniszter, ki a belügyi tárczát különben is csak ideiglenesen veezeti, hivatalos ügyekben több napot Bécsben volt kénytelen tölteni. Lukács György helyettes államtitkár pedig gyöngélkedett, míg Beniczky Ferencz államtitkárt a kormánybiztosi teendők az operánál és a nemzeti színháznál teljesen igénybe vették, úgy, hogy a minisztérium úgyszólván vezetés nélkül maradt. Az is mindinkább kitűnik, hogy Beniczky Ferencz kormánybiztosi működése, a kormánybiztos fáradhatatlan buzgalma daczára, aránylag hosszabb időre fog terjedni, mint kezdetben hitték s minthogy ez az állás maga is teljesen igénybe veszi viselője minden idejét,politikai köreinkben élénken ventillálják azon eszmét, hogy a belügyminisztériumban egy második valóságos államtitkári állást kellene rendszeresíteni. Valószínűnek tartják, hogy a budget letárgyalása után ez a terv aktuálissá válik s ez okból már a személykérdés megvitatásával is foglalkoznak. Némelyek gróf Csáky Albin szepesmegyei főispánt óhajtanák ez állásban. Csakhogy e jelöltség sokfelől ellenmondással találkozik, egyrészt azért, mert a gróf a municipalizmus s a közigazgatási tisztviselők választása elvének kissé túlbuzgó hlve, másrészt azért, mert a kormánypárt ifjabb elemeiben igen élénken nyilvánul az óhaj, hogy az államtitkári állás valamely parlamenti tehetségre bízassák. Végül az erdélyiek erdélyi embert óhajtanak, minthogy a minisztériumok legfőbb köreiben jelenleg alig van erdélyi. Különböző nevek is vannak forgalomban, melyek közlésétől még tartózkodunk, minthogy az ügy, mint említettük, csak pár hét múlva fog aktuális jelentőséget nyerni. A képviselőház összeférhetlenségi bizottsága ma Csáky László gróf elnöklete alatt ülést tartott, melyen érdemleges tárgyalás alá vette Almássy Géza, Heves megye kápolnai kerületi képviselő összeférhetlenségi ügyét. Almássy Gézát tudniillik Heves megye közigazgatási bizottságába gazdasági előadónak nevezték ki. Miután ez állás sem fizetéssel, sem másnemű díjazással nem jár, e tisztet a bizottság a képviselői állással összeférhetőnek mondotta ki. Igazságügyi mizériáink orvoslása iránt, mint nemrég jelentettünk, az igazságügyminisztérium a képviselőház elé törvényjavaslatot fog terjeszteni, melynek lényeges tartalmát szintén jeleztük. Azóta volt alkalmunk kikérni irányadó bírói és jogászi szaktekintélyek véleményét a minisztérium tervezett intézkedésének gyakorlati értékéről. Az általános vélemény az, hogy az igazságügyminisztérium igyekezete, hogy a királyi tábla óriási restancziatömege feldolgoztassék, teljes méltánylást és dicséretet érdemel. A viszonyok már csakugyan tűrhetetlenekké váltak, mert például megtörtént, hogy márcziusban felérkezett ügyek csak most referáltattak. E szempontból tehát az intézkedés nemcsak múlhatlanul szükséges, hanem üdvös hatású is lesz, de csupán pillanatnyilag. Állandó következménye azonban nem lehet, mert egy bizonyos idő múlva a hátralékok ismét fel fognak halmozódni, nemcsak a királyi táblán, hanem azon törvényszékeknél is, honnan a bírák a fővárosba rendeltetnek. Távollétök idején az ő munkájukat nem fogja végezni más valaki s ugyanannyival, a mennyivel a hátralékok a királyi táblánál apadnak, fognak a restancziák az egyes törvényszékeknél szaporodni. A bírák berendelésének tehát megvannak a magok természetszerű hátrányai, nem is szólva arról, hogy mihelyt az ideiglenes intézkedés megszűnik, a kir. táblánál a mostani sajnos állapotok egyszerűen ismétlődni fognak. A baj gyökeres orvoslása egyes-egyedül a perrendtartás és a végrehajtási törvény némely szakaszainak novelláris úton való módosításától remélhető. Ezt sürgetik bírói köreink, de, mint állítják, Fabiny miniszter és Teleszky államtitkár ez idő szerint nem hajlandók ily irányú reformot kezdeményezni. Az országgyűlési szabadelvű párt ma délután 5 órakor Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt értekezletet tartott, melynek egyedüli tárgyát a Németországgal 1887. deczember 8-án kötött kereskedelmi egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat képezte. A törvényjavaslatot, melyet Láng Lajos előadó indokolt, úgy általánosságban, mint részleteiben vita nélkül elfogadták , ezzel a tanácskozás véget ért. Az olasz vámszerződés. — jan. 31. Az Olaszországgal kötött kereskedelmi szerződést nem valami fényes vívmánynak és közgazdasági politikánk nem igen nagy diadalának tünteti föl a közgazdasági bizottságnak erre vonatkozó tárgyalása. Maga a bizottsági előadó és a kormány is elismerte, hogy Olaszország kiindulási pontja az volt, hogy nekünk nagyobb koncessziókat kell tennünk, részéről pedig az eddig fennállott szerződés határozatainál kevésbbé kedvező engedményekkel megelégednünk, és hogy kormányunk— amint különben az egész szerződés bizonyítja — ezen olasz szempontnak meghódolt. Sikerült ugyan a lovak vámmentességét az Olaszországba való bevitelnél megmenteni, de sem a gabonára, sem a lisztre nézve nem lehetett szerződéses tételt elérni; a szesz vámjának fölemelésébe bele kellett nyugodni; egyáltalán majdnem minden változtatás hátrányunkra ütött ki, s az eddigi helyzetet rosszabbá tette. Élénken illusztrálta ezt Gab Jenő, aki azt a frappáns tényt állította fejtegetéseinek élére,hogy a 78-as szerződés szerint 99 tétel foglaltatott, mely javunkra szolgált, a mostaniban csak 49 és ezek is nagyobb részt kedvezőtlenebbekké váltak; viszont Olaszország javára 78-ban 67 tétel köttetett le, most 74. Tehát az egyensúly viszonyok evidente a hátrányunkra változtak. Egyik főfontosságú hátrány, melyet szenvedünk, abban áll, hogy marhakivitelünk számára szerződéses vámtételeket egyáltalán elérni nem lehetett, holott ilyenek az eddigi szerződésben léteztek. Ez p. o. az ökörkivitelnél a vámnak több mint kétszeresére emelkedését jelenti. A szerződés tartama sem állapíttatott meg kielégítő módon, mert az olasz kormány már 1891-től kezdve fentartotta magának a felmondás jogát. Hogy mindezeknek daczára a szerződést a bizottságban az ellenzék is elfogadta, annak oka csak abban rejlik, hogy a szerződésnélküli állapot még rosszabb volna, mint az, melyet ez a szerződés létesít. Gaál Jenőéhez nagyon hasonló indokolással élt Wahrmann Mór, aki Gaállal egyetértőleg cáfolta azt a felfogást, mintha gabna- és lisztkivitelt Olaszországba nem lehetne létesíteni. Erről a tudósítás így szól: A képviselőház közgazdasági bizottsága Fálk Miksa elnöklete alatt tartott mai ülésében változatlanul elfogadván a főrendiház által az állategészségügyi törvényjavaslaton tett módosításokat, tárgyalás alá vette az Olaszországgal 1887. deczember 7-én kötött kereskedelmi és hajózási szerződésnek és a hozzátartozó tarifák, pótczikk, vámkartell és zárjegyzőkönyvek, valamint az ugyanazon napról kelt állategészségügyi egyezménynek beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. Láng Lajos előadó kiemeli, hogy a bennünket leginkább érdeklő két kiviteli czikkre, a lóra és — némi kivételekkel — a fára nézve a vámmentesség jövőre is fennmarad, hogy a sertés mérsékelt vám alá esik, hogy a gabnára és lisztre nézve a vám megkötése nem sikerült, hogy a mi részünkről Olaszországnak adott kedvezmények leginkább a pénzügyi vámoknál mutatkoznak: a szerződést s járulékait elfogadásra ajánlja. Gaál Jenő konstatálja, hogy az olasz kormány e szerződés által elérte azon czélját, hogy a viszonyt a maga részére javítsa s igy természetesen a mi hátrányunkra módosítsa. A mi pénzügyi vámjaink tekintetében nagymérvű engedmények adattak Olaszországnak, ellenben Olaszország pénzügyi vámjai érdekében megtagadta a gabonavámok megkötését. A marhakivitelre nézve a régi szerződésnek legalább tűrhető vámtételei voltak, az olasz kormány e vámokat se akarta lekötni. A fa és ló vámmentessége kétségkívül javunkra szolgál, de ez megvolt az eddigi szerződésben is. Ellenben mi nemcsak a pénzügyi vámoknál, hanem más vámtételeknél is engedményeket tettünk. A jelen szerződés határozottan kevésbbé előnyös a réginél szóló azonban ennek daczára, tekintettel a fenforgó politikai viszonyokra is, a szerződés elfogadása mellett nyilatkozik. Matlekovics államtitkár előadja, hogy a szerződésnek az olasz kormány részéről történt felmondása után a kiindulási pont az volt, vagy szerződni Olaszországgal a mostani tarifa alapján, vagy nem. Mi is, az olasz kormány is, nagyobb követelésekkel léptünk fel, természetesen, mindenik engedett s végre a középúton történt megállapodás. A pénzügyi vámoknál, amelyeknél engedtünk, főleg a narancs és czitromnál, a szabad kikötők küszöbön álló megszűnése következtében, bizonyos természetes ok volt rá, hogy koncessziók fejében engedjünk. A fügénél a pénzügyi vám, amit engedtünk, alig néhány ezer forintban találja kifejezését. E vámok az általános vámtarifába különben is mint tárgyalási objektumok Olaszországgal voltak odaállítva. A minket közelebbről érdeklő sertéskereskedés fejlődő forgalma érdekében Olaszország tett engedményt s a szeszre nézve is, melynek olasz piaczát fentartani határozott érdekünkben áll, az eddigi állapot marad fenn. Wahrmann elfogadja a szerződést, mert arra kell törekednünk, hogy ahol nagy hátránynyal nem jár, tarifa-szerződést kössünk. Szóló is azt hiszi, hogy Olaszországgal szemben nem értük el mindazt, amit kívánhattunk, de szóló ezt a szerződést Magyarországra nézve valami nagyobb fontosságúnak nem tartja. Nagyon sajnálja szóló, hogy a gabonára és lisztre nézve nem sikerült eredményt elérnünk, míg a mostani kedvezőtlen viszonyok közt is van kivitelünk e czikkekben Olaszországba és hogy az nem nagyobb, annak egyik oka az, hogy a malomipar nem karolja a kivitelt elég erélylyel fel. A fára nézve határozott előnyt lát szóló a szerződésben s a mai viszonyok közt a lóra nézve is előnynek kell tekintenie az eddigi állapot fentartását. A pénzügyi vámoknál részünkről tett engedményeket nem tartja szóló oly nagyoknak, hogy ezekért az eredményt kockáztatná. Baross miniszter forgalompolitikai szempontból készséggel járul e szerződés megkötéséhez, kétséget nem szenved, hogy üdvözölnünk kell a kereskedelmi minisztériumot azért, hogy a mai viszonyok közt sikerült tarifa-szerződést kötni, a mely megkönynyíti a forgalom-politikai tekintetek érvényesítését. Fakivitelünk Fiuméból tetemesen emelkedik s ennek egy része, a puhafa, Olaszországba megy, a mély kivitel emeléséhez bizonyára hozzá fog járulni az e szerződésben nyilatkozó akció is. Mudrony elfogadja a szerződést, valamint általában a saját álláspontjáról minden oly szerződést helyesel, amely nemcsak az igazi vámokat leszállítja, hanem egyes czikkekben kivitelünket is elősegíti. Hogy nem lát ugyan a javaslatban nagy előnyöket Magyarországra nézve, de a mi részünkről tett koncessziókat sem tartja olyanoknak, hogy belőlük veszedelem származhatnék. Hátrány, hogy a bornál, a gabonánál nem tudtunk engedményeket elérni, de reméli, hogy a szállítási politikával lehetni fog annak bizonyos fokig korrektívumát megtalálni. E szempontból szóló is hozzájárul a javaslathoz. Perlaky megnyugvással járul hozzá e szerződéshez. A bizottság ezek után általánosságban és minden érdemleges módosítás nélkül részleteiben is elfogadta. A törvényjavaslat elfogadása a kormányra nézve felhatalmazásul tekintetik arra nézve is, hogy a len- és selyemárukra nézve a zárjegyzőkönyvben fentartott opcziót gyakorolhassa. Ezzel az ülés véget ért. Gróf Károlyi Sándor beszéde a képviselőház jan. 31-iki ülésében. Károlyi Sándor gr.: T. képviselőház! (Halljuk!) Azokat, a miket Dárday Sándor t. képviselőtársam az, imént elmondott, már 1879-ben Apponyi Albert gr. t. barátom is elmondotta. (Így van balfelől.) Ezeket a t. ház akkor úgy elvben helyeselte és helyesli most is; de azon nagy tétlenség, mely nálunk tapasztalható, valószínűnek tünteti fel, hogy még 10 év múlva sem lesz a dologból valami. Elég szomorú, hogy ez így van, azért oda kellene törekednünk, hogy kevesebbet beszélve, annál többet tegyünk. (Helyeslés balfelől.) Magamnak is van a hitelkérdésre vonatkozólag a kereskedelmi tárca általános tárgyalása alkalmából mondani valóm, éspedig a népies hitelre — a credit populaire-re — vonatkozólag, mely Európaszerte szintén nagyban halad, csupán nálunk fejlődik lassan. Éppen azért, mert ezt fájlalom, bátor leszek elmondani azt, amit e tekintetben tapasztaltam, mert azt hiszem, hogy a haladást kevéssel elő lehetne segíteni. A nép személyi hitele nálunk rossz, mert drága. Drága pedig azért, mert mai hitelszervezetünk olyan, hogy azokhoz, akik ezen hitelt valóban megérdemlik, az nem juthat el. (Így van balfelől.) Ez onnan van, mert a megyei központoktól távol eső falvakban lakó és hitelt érdemlő egyén a takarékpénztárnál kölcsönt nem nyerhet, hanem kérelmével elutasíttatik. Az illető aztán kénytelen az uzsoráshoz pénzért fordulni. Az uzsorástól, ki pénzét a megyei takarékpénztárból és egyéb pénzintézettől olcsón szerezi meg, nyer ugyan hitelt, de csak magas kamatra, ami az uzsorásnak jó lehet, de az összességnek kárára van. (Így van ! balfelől.) A nép személyi hitelének rendezése tehát az uzsora korlátozása végett szükséges. (Tgy van ! balfelől.) E tekintetben Európaszerte történtek lépések. Németországban a »Raiffeisen« féle hitelszövetkezetek tömegesen keletkeztek s ezek megalkotását ma már nemcsak nem gátolják, hanem államilag mozdítják elő. Régebben ugyan küzdeniük kellett a bankok ellen, amelyek veszedelmet láttak magukra nézve ezen szövetkezetek keletkezésében. A Raiffeisen-féle alapra fektetett szövetkezeteknél a szavatosság korlátlan s a hitel egyszerű megszavazás útján adatik. Az illető szövetkezet garancziát nyújt és e garanczia alapján az illető váltó mindenütt szívesen leszámoltatik, mert az jó és biztos pénzelhelyezésnek tekintetik. Csak évek során át lehetett Németországban ez eredményt elérni, mert a német bankok kezdetben az ily váltókat nem szívesen vagy éppen nem fogadták el és örültek annak, hogy ha eme kis intézeteket fejlődésükben akadályozhatták. De a Raiffeisen-féle intézetek csak azon nagyon felvilágosodott, értelmes és szorgalmas népfajnak valók, mely azokat tényleg használja is. Beismerem, hogy ha a maga helyén a korlátlan szavatosságnak vannak is előnyei, nálunk annak alkalmazása szerfelett kockázatos lenne. Véleményem az, hogy csakis korlátolt szavatosságot tartsunk szemeink előtt, midőn Magyarországon hitelszövetkezeteket akarunk létesíteni. (Helyeslés balfelől.) Mi általában nem mérkőzhetünk a német nép kultúrájával, sem a hitel, sem a földmivelés kérdéseiben, de felette állunk keleti szomszédainknak, pl. a románoknak, ahol — az idén ott járván — hasonló intézeteket láttam létesítve. A maguk nemében ezek is felette érdekesek. Nem éppen hitelszövetkezetek, hanem alapeszméjüket véve figyelembe, tulajdonképen a Francziaországban néhány évvel ezelőtt létesített credit agricol-nak utánzatait képezik. Romániában erről törvényt alkottak, mely elrendeli, hogy az állam minden megyében egy bankot állítson fel akként, hogy az alaptőke összegének kétharmadát a kincstár, egyharmadát pedig a megye, esetleg egyesek, mint részvényesek adják. így történt, hogy az állam és a megyék körülbelül 9 millió lejt fektettek be, mely összeg egy részét magánosok részvények útján átvették. Ez alaptőkével minden megye képes volt birtokosainak hitelt szerezni, de oly alapon, amely másutt mindenütt teljesen ismeretlen, t. S főleg nem személyes hitelre adtak ott kölcsönöket s nem is reálhitelre, mert a román nép vagyona el nem zálogosítható, miután el nem adható, — lévén e részben oly értelmű törvényeik, melyek még bizonyos ideig fenn fognak állani, — hanem gondoskodtak az ingókra alapított zálogkölcsönök egy különös formájáról. Egy szekérnek, egy bizonyos mennyiségű búzának, szesznek, más anyagnak, vagy állatnak, szóval mindenféle ingónak lekötése mellett nyujtatik hitel. Ezen formákat talán felesleges volna itt elsorolni s csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy ily módon teremtetett ott a mezőgazdasági hitel. Néhány év óta szép eredmények mutathatók fel e részben. A czél ugyanaz volt, ami Németországban, t. i. az uzsorának korlátozása és visszaszorítása a bizonytalan hitelű emberek körére, ellenben a hitelnyújtás biztos a hitelt érdemlők részére. (Helyeslés a baloldalon.) Románia ily módon elérte a czélt. Németországon a Raiffeisen-féle módon érték el azt. Nem beszélek a többi különféle szövetkezetekről, amelyek inkább a városi kisiparosok igényeinek felelnek meg, hanemg