Pesti Napló, 1888. február (39. évfolyam, 32-60. szám)

1888-02-01 / 32. szám

Csa­k azt jegyzem meg, hogy az általam említett két ország között középen vagyunk mi. Értelmi tekintet­ben és a hitelviszonyokat illetőleg is, a két ország között állunk, azért sem az egyik, sem a másik hitel­formáinak teljes alkalmazása nem való Magyarország­nak, hanem a kettő között a középút lesz talán a he­lyes. (Helyeslés a baloldalon.) Én a németek korlát­lan szavatosságát a kis­gazdáknak, iparosoknak és napszámosoknak nem ajánlhatom, mert ez őket igen könnyen tönkreteheti, veszélybe sodorhatja őket. Lehet, hogy vagy 20 év múlva talán másképen fogok gondolkozni, de ma csak a korlátolt szavatosságot pártolhatom. A vidéki, falusi szövetkezetek létesítését jónak tartom. De ezen szövetkezeteknek Magyarországon még nincs meg az értelmi tőkéje és szükséges, hogy bizo­nyos felügyelet alatt álljanak, így Pest megye nemes kezdeményezése folytán ott alakultak ily falusi hitel­­szövetkezetek. Pest megye dotácziója és egyeseknek aláírása útján alakult azután egy megyei pénzintézet, mely a vidéki hitelszövetkezeteknek reescompteot nyújt, reájuk felügyel és minden eljárásukat teljes világlatban tartja. Az ekképen alakult megyei pénzin­tézet segélyével alakultak vidéki szövetkezetek a me­gyében, a­melyeknek száma ma 17-re rúg, annak da­czára, hogy ez intézet alig nyolcz hónapja alakult meg. (Helyeslés a baloldalon.) Eképpen tehát a fejlődés nem rohamosan tör­ténik, de ez nem is kívánatos , hiszen jobb, ha az ily apró szövetkezetek lassan és óvatosan keletkeznek. Tehát Pest megye példája biztos alapot nyújt arra, hogy az ily falusi hitelszövetkezetek mikép ke­letkezzenek. A pestmegyei intézetnél nem volt szük­ség állami segélyre, mint pl. Romániában és hiszem, hogy erre Magyarországon sehol reászorulni nem fognak, még akkor sem, ha a kormány a segélynyúj­tásra hajlandó volna is. Ez nem szükséges , hanem igenis szükséges, hogy a megyék alapítványokat te­gyenek s a­mennyiben egyesek ezt nem tudnák tenni, szerezzék be a megyék a szükséges pénzt, a pótadó kivetési jog alkalmazása útján. Ez Magyar­­országon mindenütt, a­hol értelmes nép van, köny­­nyen keresztülvihető lenne. Oly vidékeken ellenben, hol a nép nem értelmes, soha nem merném e hitel­­szövetkezetek létesítését ajánlani. Ebből az nem következik, hogy csak magyarok, németek, szászok, hanem hogy ezek legelőbb, a romá­nok s tótok pedig talán csak később fognak a szövet­kezetek jótéteményeiben részesülni. (Helyeslés jobb­­felől.) Részemről ma egyebet a szövetkezetek terjesz­tése érdekében nem kérnék a t. kormánytól, mint er­kölcsi támogatást, a­mely abból állna, hogy a kormány a pestmegyeihez hasonló eljárást, mert nem kell éppen ehhez kötni magunkat, ily c­élból ajánlja a megyék­nek. Kívánatos azonban másrészt, hogy járuljanak ott, hol egyesek kezdeményezése nem elég, a megyék pót­adó vagy más alapítványok útján az ily megyei hitel­szövetkezeti központok létesítéséhez. Végül nem kétlem, hogy a kormány nem fogja hiába vesztegetni a szót, ha megkísérli keresztül vin­ni az osztrák-magyar banknál azt, hogy a már jóknak bizonyult szövetkezetek váltóit számí­tolj­a le. (Általá­nos helyeslés.) S ha már e tárgyról beszélek, legyen szabad egyúttal felemlítenem azt, hogy vannak a szö­vetkezeti téren oly fejlődések ez idő szerint az ország­ban, a­melyek bizonyára nem egészségesek s ezért magát a szövetkezeti ügyet is veszélyeztetik. (Hall­juk !) Vannak t. i. vidéki takarékpénztárak, melyek hitelszövetkezeteket alkottak, olyanokat, melyek tu­lajdonkép nem hitelszövetkezetek, hanem csak úgy neveztetnek s melyeket inkább hitelegyleteknek szo­kás helyesen nevezni. Ezek tagjai egymásért jót áll­nak ugyan, de tulajdonkép nem is tudják, hogy a pénzt a takarékpénztártól mily egyéni alapon kap­ják. A hitelszövetkezeteknek azonban tulajdonképen nemcsak az a feladatuk, hogy kis embereknek hitelt szerezzenek, hanem hogy azokat összehozva és szer­vezve, értelmileg is vezessék s úgyszólván szellemi fej­lődésüket előmozditsák, a­mit önsegély utján lehet leginkább elérni, nem pedig oly alárendelt hitelszö­vetkezetek utján, mint a milyeneket említettem s a melyeknél tőkepénzbefizetés nincs, hanem csak egy­szerű hitelnyújtás. De észlelhető ezenkívül oly eljárás is, mely éppen káros, vannak oly hitelszövetkezetek egyes vá­rosokban, a melynek ágenseik vannak, a­kik a vidék­re szaladnak s a tizedik és huszadik faluban, a har­madik vármegyében szereznek tagokat. Rábeszélik őket és azok aláírnak, belépnek és részt vesznek egy hitelszövetkezetben, mely őket nem ismeri s a melyet ők sem ismernek. Az ügynök eszközölteti velük az első befizetést, azután, ha valamelyikük hitelt kér, a köz­pontból azt válaszolják: nem ismerik, tehát nem kap hitelt s így mindaz, a­mit befizetett, kárba vész. Vagy megfordítva történik a dolog : a központ ad hitelt, de olyannak, a­ki meg nem érdemli. A központ ugyanis nem ismeri az illetőt, a­ki onnan messze lakik. S így az­tán a központ károsodik. A szövetkezeti személyes hitel kérdésénél az alapelv tehát ez: a faluban magában létez­zék a szövetkezet, hogy ott csak egymást ismerő és egymást kölcsönösen ellenőrző emberek legyenek egy szövetkezetben együtt. (Élénk helyeslés balfelől.) Kérem a t. kormányt, ezeknek figyelembe véte­lére. A hitelszövetkezet eszméjének terjedését szíves­kedjék előmozdítani. Nevezetesen a megyéket a kor­mány ez irányban utasítsa, hogy létesítsenek először megyei központi szövetkezeteket. Általában iparkod­junk társadalmi téren mindnyájan, egyenként és ösz­­szesen, ez irányban közreműködni. (Élénk helyeslés balfelől.) — jan. 31. A képviselőház zárszámadási bizottsága ma délután 5 órakor Rakovszky István elnöklete alatt ülést tartott, melynek napirendjére az igazság­ügyi s a honvédelmi tárc­ák voltak kitűzve. Az ülésen a bizottság tagjain kívül jelen vol­tak: F­ab­iny Teofil igazságügyminiszter, örö­mön honvédelmi min. államtitkár, Hosszú állam­­számszéki alelnök, Jankovi­ch pénzügymin. oszt. tanácsos, azonkívül a honvédelmi minisztérium részé­ről C­s­e­r­h­a­l­m­a­y vezérhadbiztos. Elnök az ülést megnyitván, Zay Adolf előadó előterjeszti az igazságügyi tárcza 1886. évi zárszámadását s kiemeli, hogy a budget ezúttal szi­gorúbban tartatott be, mint az előző években, midőn egyébiránt az előirányzatok is szerényebb mértékben történtek. Az 1. czim (központi igazgatás) alatt 4499 frt­­uskiadás merült fel, a­minek indokolására felhozatik, hogy az 1885. évben eszközölt némely beszerzéseket az 1886. év folyamán kellett kifizetni s hogy az 1885. évben Rómában tartott börtönügyi nemzetközi kon­gresszusra egy miniszteri tanácsos külde­tett ki. A bizottság a tulkiadásra a felmentvény meg­adását hozza javaslatba. A 2. 3. 6. czimek alatt előforduló csekélyebb hitel­­túllépések az előadó s Fabiny miniszter indokolá­sára jóváhagyatnak. A házbérek rovatánál Zay ama kívánságát fejezi ki, hogy a hivatalok czélszerűbb elhelyezése ezentúl csak akkor történjék, ha már erre a kormány a hitelt a törvényhozástól megkapta. F­a­b­i­n­y miniszter az elvi álláspontot helyesli. Boda Vilmos az eredményekből azt látja, hogy az előirányzatok nem voltak őszinték, remél­heti, hogy a jövőben az előirányzatokban sokkal na­gyobb óvatosságot fog a kormány tanúsítani, nehogy ismét ily túlkiadások merüljenek fel. Fabiny miniszter kijelenti, hogy e czimen többé a bizottság túlkiadásokkal nem fog találkozni. Erre Molnár felszólalása után a bizottság a fel­mentvény megadását hozza javaslatba. 7. czim. Királyi ügyészségek. A 1,364.900 frt előirányzattal szemben mutatkozik 1,568.684 frt 831/a kr utalványozás, tehát tulkiadás 203.871 frt 83­1/a kr. E tulkiadás a házbéreknél, épületfentartás, hivatal és irodaköltségek s­zaktartási költségeknél fordult elő. Az előbbi rovatok Zay és Fabiny miniszter felvilágosításai alapján elfogadtatnak, az utóbbi rovatnál Zay megjegyzi, hogy az előirányzat nem volt reális a rabtartási költségek ro­vatánál. Boda beismeri, hogy e tételnél van a legna­gyobb szerepe a véletlennek. Előre látni csakugyan nem lehet, hogy hány bűnvádi eljárás lesz folyamat­ban, hány rab fog élelmeztetni. Kérdi, hogy a rab­tartási költségek elég szigorral hajtatnak-e be. Fabiny reméli, hogy e rovat alatt a jövőben kiadási szaporulat nem lesz, az előirányzat meg fog felelni a valóságos szükségletnek, bár — mint Boda is helyesen jegyezte meg — éppen itt nem lehet po­­zitíve megállapítani előre a szükségletet. Boda kér­désére válaszolja, hogy a térítvények most már sokkal pontosabban folynak be, a behajtások szigor­ral, de nem túlszigorral folytattatnak. Hiszi, hogy a restanc­iák feldolgozása után az előirányzat és tényleges kiadás közt az összhang helyreálland. Kéri a fölmentvény megadását. — A bizottság az indokolást elfogadván, a fölmentvény meg­adását hozza a háznak javaslatba. Beruházások és Nyugdijak fejezetei észrevétel nélkül letárgyaltat­­ván, s ezzel az igazságügyi tárcza zárszámadásának tárgyalása bevégeztetvén, következett a honvé-telmi tárcza zárszámadása, melyet Mikó­r­p­á­d előadó terjesztett elő, ismertetvén azon fő­összegeket, melyeket e tárcza zárszámadása, kiadási és bevételi részeiben feltüntet. Áttérve a részletekre, az egyes czímeknél elő­forduló túlkiadások az előadó, Körömön De­zső államtitkár indokolásai alapján elfogadandóknak határoztatnak, s ezekre nézve a felmentvény javas­latba hozatik. A kevesebb bevételek hasonlókép in­dokoltaknak találtatván, a tárcza zárszámadása ezzel letárgyaltatott s az ülés napirendje kime­­rittetett. Szédelgő hitelszövetkezetek. A képviselőház mai ülésén úgy gróf Károlyi Sándor, mint Linder György rámutattak azokra a nagy károkra, melyeket egyes fővárosi hitelszövet­kezetek szédelgései a népies hitel fejlesztésének nagy és fontos ügyére nézve okozhatnak. Ez ügyről már törvényszéki tárgyalások is eleget beszéltek, de, sajnos, mindez nem volt elég arra, hogy e szédelgő irányzat a térről leszoruljon és az ellenőrzés nélküli kizsákmá­nyolás rendszere lehetetlenné tétessék. Éppen azért a sajtó odiózus bár, de múlhatlan kötelességet teljesít, ha ez üzelmekről kérlelhetetlenül lerántja a leplet és mindazokban, a­kik még áldozataivá nem lettek, fel­kelti az óvatosság érzetét. Nem akarunk kitérni e kö­telességnek s mivel a hitelszövetkezetek kérdése éppen napirenden van, közöljük az alábbi leírásokat, melyek tiszta fogalmat nyújthatnak ama visszaélésekről, me­lyekkel a hitelszövetkezetek ezége alatt a jóhiszemű­ség s tájékozatlanság kizsákmányoltatnak. A föv. hitelszövetkezet és utódainak története. K. J. állítólag volt vidéki (somogyi) hírlapíróé az érdem, hogy a parazitáknak egy uj neme honosult meg nálunk. 1884-ben egy a Kerepesi-ut végén kibé­relt hónapos szobácskában megalapította az »Or­szágos bank- és hitelszövetkezet« hang­zatos czime alatt az első ilynemű intézetet, mely ké­sőbb hivatva volt több szomorú hírre vergődött hitel­­szövetkezet anyjává lenni. K. volt az igazgató és P. J. ügynök a vezérügynök. A kereskedelmi törvény álta előírt felügyelő bizottság névsorát pedig részben e megtiszteltetésről mit sem tudó, részben pedig önké­nyesen csinált nevekből állították össze. Kibocsátot­tak egy röpiratot, mely az uj intézetnek a hitelnyúj­tás terén való áldásos hivatását fejtegette s mely­nek czimlapján nagy számokkal volt olvas­ható, 2.000.000 forint alaptőkére ala­pítva. A közönség ama rétegénél, melyre e röp­­irat számított, ez hatott is, daczára annak, hogy az igaz­gató úrnak nem volt meg a mindennapi kenye­re sem és az első időkben meglehetősen kopott ru­hában fogadta a lépre ment jelentkezőket, a­kik előtt azonban, hogy gyanút ne keltsen, a szerény titkári czímet vette fel. Az üzlet azonban nem virág­zott. Nem virágzott, mert csak a hírlapokban való hirdetgetés (melylyel a belépőknek rögtöni és tisztán személyi hitelre annyiszor 100 frtnyi kölcsön igértetik, ahány rész­jegyet csak jegyzett) volt képes a hiszékeny keblekre hatni és ez költségbe került. A vidéki la­pokra még tudtak hatni. Egy »budapesti pénzinté­zetnek, a vidéki lapok az összeg előleges beküldése nélkül is közölték a hirdetéseit, de azért tagok csak nem akartak jelentkezni. A fővárosi lapok kis hirde­téseinek kezelői azonban csak készpénzfizetés mellett akarták közölni e hirdetéseket és éppen ez hi­ányzott a kétmilliós bankkasszájából. Más methodus után láttak tehát. Fogdostak embereket ügynökökül jelentékeny fizetés ígérete mel­lett s az ezektől fölvett kaucziókból fe­dezték a szükséges üzleti költségeket, így lett G. S. a Magyar Hitel- és Taka­rékszövetkezet jelenlegi vezértitkára s a Fortunának volt lakója, igazgató, így lett B. A. minden egyéb foglalkozás nélküli egyén is igazgatóvá. A kereskedelmi törvényszék ki­fogásolta a szöve­t­kezet czimében az Országos Bank czimet, egy fővárosi részvénytársaság czimével való hasonlóság miatt. Fővárosi hitelszövetkezet­té alakult tehát át a társaság. D E ez év alatt megindult a hajsza hirdetések és ügynökök segélyével és pedig meglepő eredménynyel. Alig egynegyed év le­forgása alatt, mint ez a budapesti fe­­nyítő törvényszék kezei között lévő pénztárkönyvből kitűnik, mintegy 7000 frt folyt be a szövetkezet pénztárába. Ez összeg következőkép használtatott föl. Minden jegyzett részvény után kapot az ügynök 3 frt proví­ziót, B. 50 frt, M. S. szintén igazgató 1 frtot, azután mindegyik igazgató 1800 frtig terjedő fixumot. A do­logi kiadások után megmaradt pénzt pedig kiadták kölcsön olyan formán, hogy pl. a G. igazgató kiskorú hajadon sógornője kapott 300 frtos kölcsönt s igy tovább. G. apósának kiadtak egy nyugtát arról, hogy az intézetben 1000 frtot helyezett el és ennek alap­ján fizetést kapott. Ha nem ügynök, hanem hirdetés után jött a tag, akkor a províziót valamelyik igazgató dugta zsebre. Valának pedig az igazgatók négyen: K. J., B. A., G. S. és végül M. S. azelőtt rozsnyói lakos. Ez utolsó ár különben hírhedt egy korábbi bűnügye miatt. Gömöri főügynöke volt egy hazai biz­tosító intézetnek, mint ilyen azzal vádolhatott, hogy részeges, elzüllött egyéneket biztosított a saját javára, a­kiket aztán a saját költségén addig itatott, míg vagy delirium tremensben vesztek el, vagy más után estek áldozatul iszákosságuknak.E bűnügy miatt hosz­­szabb időt vizsgálati fogságban is töltött. A hivatalos óra 992-ig tartott, mindazáltal bámulhatta a világ a most már Sándor­ u.-ban két szobát bíró intézet hivatal­nokainak ügybuzgalmát, mert az igazgató urak rend­szerint késő estig ott »működtek« a hivatalban, a­mennyiben mindegyikük leste, hogy egyedül fogad­hassa valamely kliensüket, vagy a pénzes levélhordót. E tanuk nélküli találkozásoknak azután semmi nyo­mát sem fedezhették fel a Fortuna vizsgáló szemei. Csak a postakönyv és a panaszosok bejelentése vezethettek itt nyomra, így a többi között egy kiváló állású és nevű hölgygyel i­s megtörtént, hogy hirtelen szük­sége lévén 3000 forintra, a hirdetések utána szövetkezethez fordult. Itt M. urat találta egyedül. Ez rögtön hivata­los írást adott ki igazgatói pecséttel és aláírással, melyben egy heti termi­nusra kiutalványozza a kívánt össze­geddé az alapszabályok értelmében 300 frt előleget kívánt. A magasrangu hölgy elő is teremtette ez összeget, de még a heti terminus letelte előtt be kellett látnia éppúgy, mint számos elő­dének, hogy befonták. 1885. évi márczius hó 15-én egy fiatal jogászt megválasz­tottak felügyelő bizottsági elnökké. E fia­tal­ember nem ismervén a társaságot, melybe ke­veredett, komolyan vette megbízását és a szövetkezet működését felülvizsgálgatni kezdte, miközben oly meglepő eredményekre bukkant, hogy az igazgatóság mellőzésével közgyűlést hívott össze, melyen előad­ván az általa tapasztalt bűnös üzelmeket, indítványoz­ta az igazgatóság elmozdítását és ellenük a bűnügyi feljelentés megtételét. Ez meg is történt. Ily módon ugrasztották szét a szövetkezetet; az ellene meg­indított bűnvizsgálat még folyamatban van. — Természetesen akadályozza a dolog teljes napfényre derítését, hogy sokan óvakodnak veszteségüket is bejelenteni, így a fent említett magas­rangú hölgy is rögtön visszaadta a nála lévő 300 frtos nyugtát és 3000 frtos utal­ványt és kérte, hogy az egész ügyét ta­gadják el. Szerencsére M. »igazgató« nem is vezetett be a könyvekbe egyetlen fillért sem a 300 írtból; nyom nélkül tüntette el az egész összeget. A szétugrasztott bank működő tagjai ekkor szétoszlottak. K. egyesült dr. F. K. ügyvéddel és meg­alapították a Budapesti általános hitelszövetkezetet. (Váczi-körút.) P. J. ügynök egyesült a Fővárosi Hi­telszövetkezet régi ügyvédjével és megalakították az Általános takarék- és hitelszövetkezetet. (Andrássy­­ut.) G. S. pedig a vele egyesült dr. Gy. Gy. ügyvéddel és W. M. ügynökkel elfoglalták a Magyar hitel- és takarékszövetkezetet. (Kerepesi-út) E szövetkezetét, melyben előbb az említett 6. háziszolgai teen­dőket végzett, később a hannoveri Militär-Ver­­sicherungs-Anstalt fiókjává akarták átalakítani s ezzel egy nálunk még ismeretlen biztosítási ágat, a besoroztatás esetére való pénzbiztositást kívánták nálunk meghonosítani. Azonban annyi küzdelmük volt G. Sámuel és érdektársaival, hogy otthagyva a szövetkezetbe már befektetett pénzüket és figyelmez­tetve a tagokat ez új emberek múltjára és szándé­kaira, végképen kiváltak a társulatból. Ekkor Gy. vezérigazgatóvá, G. vezértitkárrá és W. vezérügynök­ké lettek s megindítottak egy a megboldogult Fővá­rosi Hitelszövetkezet működéséhez hasonló, de na­gyobb mérvű mozgalmat, melynek egyedüli czélja a hiszékeny emberek lépre csalása és megkoppasztása volt. Módszerüket, melylyel ezt tették, következőkben ismertetjük : A Magyar Hitel és Takarékszövetkezet „üzleti“ eljárása. Ügynökök és hirdetések által ígértetett a szö­vetkezet mindenfelé »s­zem­ély­e­s hi­t­el«-re köl­csönt, még pedig annyit, amennyi tetszik. Az érdek­lődő felek ekkor az ajánlkozó ügynökhöz fordultak bővebb felvilágosításért, a­melyet a következőkben kaptak meg: A tag belépésénél jegyez bizonyos számú 50 írtról szóló részvényt. Minden részvényért köteles 4 frt tagdijat lefizetni s azután, mindaddig heti 25 krt részvényenkint, mig az 50 írtok befizetve nincse­nek. Ez a kötelesség. A jog pedig az, hogy belépése után, a­hány részvényt csak jegyzett, annyiszor 50 frtot kap­­, mondd három nap múlva kölcsön. Ezrekre megy azoknak száma, a­kik egy lépre mentek. Apró összegekből naponkint több száz forint folyt ily módon a szövetkezet pénztárába, úgy, hogy rövid félév alatt mintegy 30.000, mondd harminczezer forintot szedett be az­­»áldásos működésű« intézet. Ho­vá tűnt el ez összeg? Mindenekelőtt Gy. Gy. és G. S. abban a házban, hol a szövetkezet helyisége volt, fényes és drága lakást kaptak a szövetkezet költségén. Minden tagtól minden részvény után befi­zetett 4 frtből első­sorban lefogtak 2 frtot »ügynöki dij« czimén. Most már, ha ügynök hozta a tagot, 1—1 frt 50 frt ez kapott a 2 frtból, a fölösleget és — ha nem ügynök hozta a tagot — az egész 2 frtot a bensők, az igazgatóság és a vezértitkárság rakta zsebre. Azonkivül ez urak fényes fixumot is húztak. To­vábbá tantiémek is osztogattattak. Pl. a társigazgató R. F.,mert nevét szintén hozzá kölcsönözte az üzelmek­­hez, bár különben meglehetősen passzív szerepet ját­szott, csak egy alkalommal 300 frtot kapott osztalék czimén. Az atyafiság fényes alkalmazásokat kapott. Pl. egy G.-vel régi összeköttetésben álló egyén nagy fize­téshez jutott azért, hogy a tagok lakás-, családi, va­gyoni viszonyait tanulmányozza. Ezzel természetesen port hintettek a tagok sze­mébe, kiknek látniok kellett, hogy a szövetkezet mégis gondol a hiteladás eshetőségeire is s nem is sejthet­ték, hogy ez csak szinekura teremtéséért történik. — Azonkívül a mikor eszükbe jutott, tudatták a tagokkal, hogy egy tagtárs meghalt, fizessenek 40—50 krt. Ez elég gyakran történt, sok tag fizetett s a szövetkezet ve­zérlőinek volt mit zsebre rakniok. Sok volt a szükségte­len dologi kiadás is, de erre kénytelenek voltak, hogy bizalom támadjon a hívőkben. A pénznek csekély ré­szét kiadták kölcsönképen. A kölcsönt kapott egyé­nek két csoportba oszthatók. Egyik csoportbeliek azok, kik lármát csaptak akkor, a­midőn kitűnt, hogy az ügynökök elámították őket. A felvételnél ugyanis a szövetkezetben nem ha­zudtolták meg az ügynököket, csak a rövid terminus leteltével adták tudtára a tagnak, hogy három hónap múlva jöjjön, az idő leteltével pedig oly váltókat kö­veteltek, a­melyeket akármelyik előkelő bank is szí­vesen számítolna le. E lármázók verekedéseket is pro­vokáltak a szövetkezetben és rendőrséggel fenyege­tőztek. Ezeknek be kellett tömni a száját. 50 frt he­lyett azonban csak 35 — 40—45 frtot kaptak. A kölcsönben részesülők második csoportja jó­formán csak névleg szerepel és az állítólag kikölcsön­zött összeg megint csak a megosztozás sorsára jutott. Meglepő lehet az ez üzelmeken át nem látó szemnek, hogy majdnem 20000 frtnyi váltót képesek Gy.-ék fölmutatni a szövetkezet váltótárczájában. Ezt nem­csak a csinált váltók okozzák, hanem legnagyobbrészt az, hogy a tagoktól váltót vettek az általuk jegyzett részvények értékéről, a­mit a sok tapasztalatlantól és a sok olyantól, kiknek úgy sincs mit veszíteniük, köny­­nyen kieszközölhettek. E váltókat azután hamisan úgy szerepeltetik, mintha kikölcsönzött értékekről szólanának. Szóval a begyűlt s leginkább a leg­­szegényebb néposztálytól kizsarolt 30,000 f­­or­int­nál többre rugó összeget majdem teljesen elharácsolták, a ma­guknak ily módon busás jövedelmet biztosító vezénylők. Ekkor közbelépett a törvényszék és vizsgálati fogságba helyezte Gy. Gy.-t, G. S.-t, W. M.-t és F. M. ügynököt. (Ez utóbbi sorra­­szolgálta a fővárosi Hitelszövetkezetet, Budapesti Általánost és Magyar Hitel- és Takarékszövetkezetet.) A szövetkezet fe­­nyítő zárlat alá került és később a törvényszék az elfogottakat kibocsátotta a vizsgálati fogságból, abban a hiszemben, hogy a vizsgálat eredményes voltát már úgy sem hiúsíthatják meg. Ezeknek azonban, első dolguk volt egy rehabilitálási komédiát rendezni. Össze­hívtak egy közgyűlést. Erre csak annak volt belépési joga, a­ki könyvecskéjét előre bemutatta az igazgatóság­nál. Csakhogy éppen a panaszosok, akik tehát bírtak elég intelligenc­iával és erélylyel, hogy e szövetkezet ellen föllépjenek, ezt nem tehették meg, mert több mint kétszáznak tagsági könyvecskéje a vizsgáló­bírónál van deponálva. A­ki mégis be tu­dott jutni a protestálók közül, azt, mint annak idején néhány lap meg is írta, Gy. a jelenlévő rendőrség ál­tal a közgyűlési teremből el tudta távolíttatni. Gy. elő­adta a közgyűlésnek, hogy befolyt összesen mintegy 20000 frt, (a mintegy 10000 frtot kitevő minden részvény után provízió czimén elharácsolt 2—2 ftot, pontosan 4720 részvény után 9440 frtot pedig egysze­rűen eltagadta,) ami — az ismertetett minő­ségű — váltók által fedezve volna. Ennek alapján a közgyűlés Gy. Gy. és társainak bizalmat szavazott és elhatározta a szövetkezet to­vábbi fentartását. Elhatározták továbbá, hogy minden tag, ki ezentúl sem fizeti rendesen heti díjait, a tagok sorából törültetik; a gyanakodó tagok ter­mészetesen eddigi veszteségük után nem fognak további pénzeket ez igaz­gatóságnak befizetni, amiért töröltet­ni fognak s az igazgatóság könnyű szer­rel menekül áldozataitól. így kívánják ez urak magukat nemcsak a tör­vény keze alól kivonni eddigi eljárásukért, hanem még tovább is akarják háborítatlanul folytatni üzelmeiket. Fővárosi ügyek. A fővárosi egylet ma Királyi Pál elnöklete alatt tartott értekezletén mindenekelőtt ama tanácsi előterjesztés fölött folyt vita, hogy a Hunyady­­utczai elemi iskola és a Kisfaludy-utczai pol­gári leányiskola egy házban, a Kisfaludy-utcza és Prát­r-utcza sarkán helyeztessék-e el ? A tanács javaslata ellen D­e­m­e László tett észrevételeket, károsnak jelentvén ki a polgári leányiskola s az elemi fi- és leányiskola egy épületben való elhelyezését pe­dagógiai szempontból is, de még azért is, mert az elemi iskola befelé hozatala éppen ama vidékre ká­ros, amelynek számára az iskola nyittatott. Az észre­vételeket az értekezlet helyeselte és Morlin Imre ígéretet tett, hogy ily irányban a holnapi közgyűlésen indítványt nyújt be. A magyar fegyvergyár részére kért telekre nézve elnök megjegyezte, hogy egyik józsefvárosi biz.­tag különvéleményt nyújtott be, hogy csak az esetre járulnak é­s társai a javas­lathoz, ha a gyárban robbanó­szerek nem gyártat­nak. Dr. K­r­i­c­k Árpád és Reményi Antal fel­sz­ólalásai oda irányultak, hogy alig lehet tartani effélétől, különben a közgyűlésnek e tárgyban czél­­szerű volna a határozat előtt valódi szakemberektől kérni felvilágosítást. Az értekezlet a telekeladáshoz hozzájárult. A János-kórházi bizottság tegnap H­a­b­e­r­h­a­u­e­r tanácsos elnöklete alatt tartott ülésén tárgyalta a felső vízivárosi plébános kérvényét, hogy a jános-kórházi lelkészi szolgálatért a balparti szokás szerint őt is honoráriumban részesítse a város. Ki­mondták, hogy a kórházi szervezés életbeléptéig is, a plébános 100 frt évi tiszteletdíjat kapjon. Az ambu­láns betegek eddig a János-kórházban is köte­lesek voltak a kitett perselybe tetszés szerinti meny­­nyiségű pénzadományt tenni. A bizottság proponálja, hogy ez többé ne legyen kötelező, hanem csak egy figyelmeztető tábla hívja föl erre az ambuláns bete­gek figyelmét. A persely tartalma pedig többé ne szállíttassék be a se­tétpénztárba, hanem mindig az illető osztály folyó költségeire fordíttassék. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, február 1. A k­épviselőház ülése délelőtt 10 órakor. A honvédelmi miniszter fogad délután 2— 3 óráig. A horvát miniszter fogad d. e. 10— d. u. 2 óráig. A főváros törvényhatóságának köz­gyűlése délután 4 órakor az új városháza nagytermében. A magyarhoni földtani társulat köz­gyűlése d. u. 5 órakor az akadémia földszinti termében. A budapesti filológiai társulat ülése d. u. 5 órakor a magyar tud. akadémiai heti üléstermében. Az orsz. iparegyesület szeszes italok szak­osztályának ülése d. u. 5 órakor (Uj­ utcza 4. sz.) Pestmegyei bál a Vigadóban. Az önkéntes tűzolt­ó-testület zártkörű tánczvigalma a VI—VII. ker. kör termében. Nyilvános könyvtárak: akadémiai d. u. 3— 7, egyetemi d. e. 10—12 és d. u. 4—8, múzeumi d. e. 9— d. u. 5 óráig. Grand Café-Restaurant de l’O­p­e­r­a An­­drássy-at, a kir. operaháznak átellenében, az összes helyi­ségek villamos világítással. Az idegenek találkozási helye. — jan. 31. »A külföldi sajtó hiresztelgetései.« E kifejezést használta a külföldi sajtó által közlött álhírekre T­i­­s­z­a Kálmán miniszterelnök a külügyi interpellá­­c­iókra adott válaszában. Nagy töprengés támadt a magas politikával foglalkozók körében, hogy várjon Tisza Kálmán az orosz vagy a franczia sajtóra ér­­tette-e e kifejezést. Meg is interpellálták bi­zalmasan a miniszterelnököt pártkülönbség nél­kül igen sokan, de a miniszterelnök maka­csul hallgatott és megtagadott minden felvilá­gosítást. Ma azonban a miniszterelnököt a kormány­pártnak egy tréfáról híres tagja teljesen sarokba szo­rította. Mondván neki: »Most már feltétlenül bizonyos, hogy a franczia sajtóra értette exczellencziád az alaptalan hiresztelgetések vádját.« »Miből volna fel­tétlenül bizonyos?« kérdé a miniszterelnök. »Ebből ni !« — szólt a képviselő és a miniszterelnök szeme elé tartá a madame Adam által szerkesztett N­o­u­­velle Revue ma érkezett számát, melyben egy a magyar sajtóról írt lapszemlében szóról-szóra ez olvasható: »Pesti Napló, le journal de monsieur Tisza.« (A Pesti Napló, Tisza Kál­mán közlönye.) A miniszterelnök erre nem mondha­tott kadencziát s csak egy jóizű kaczagással ismerte be, hogy a franczia sajtó csakugyan magas fokon áll az »alapos« hírek közlésében. A Sl­.-Istvén-társulat tudományos és irodalmi osztálya ma tarta a társulat dísztermében téli osz­­tálygyűlését a rendes tagok és a közönség élénk ér­deklődése mellett. — Nagyban emelte a gyűlés jelen­tőségét az osztály két kitűnő tagjának,,dr. F­r­a­k­n­ó­i Vilmos apátkanonok és L­u­b­r­i­c­h Ágost egyetemi tanár felolvasása. — A gyülésen dr. Steiner Fü­­­löp pápai k. prelátus elnökölt. — Első felolvasó L­u­b­r­i­c­h Ágost egyet. tanár volt. Felolvasásának czime: »A régi és az uj gimnázium szer­vezete.« A tudós tanár történeti visszapillantást vetett a görög s római nevelési rendszerekre, kiemelte a középkor kiváló pedagógusainak elméleteit, az újkor s a XIX. század bölcsészetének behatása alatt készült mai gimnáziumi tantervet szembeállító a jezsuiták által inaugurált tanulmányi rendszerrel. Érdekesen fejtegette a feltűnő ellentéteket s reá mutatott társa­dalmunk, nevezetesen a mai iskolarendszer számos bajaira. Az elnök az osztály nevében köszönetet sza­vazott a tudós felolvasónak. A felolvasó asztalt ezután dr­. Fraknói Vilmos apátkanonok foglalta el. »Zrednai Vitéz János prímás szárma­zása« volt felolvasásának tárgya. 1879-ben a Szent-István társulat kiadásában jelent meg tör­ténetírásunk e jelesének ily czimű munkája »Vi­téz János esztergomi érsek élete.« Az a bizonytalanság, mely a családi nevek haszná­latánál a XVI. századot megelőző századokban ural­kodott, a történetírót említett műve hősének szárma­zásában tévútra vezeté. Most, hogy a horvátországi vonatkozású okiratok Zágrábból az ország levéltá­rába visszahozattak, Zrednai Vitéz János szárma­zását illetőleg felolvasónak alkalma nyílt újabb kutatást eszközölni. Az akkori tévedést kijavítja s örvend azon, hogy azt a Szt.­István­ Társulat tudo­mányos és iroda­osztálya kebelében teheti. Dr. Stei­ner Fülöp elnök, meleg szavakban köszöni meg a rendkívül érdekes felolvasást. Következtek a folyó ügyek. Hummer Nándor titkár előterjesztő az osztály költségvetését. Az osztály az 1888. évben 1030 frt 68 krt fordít irodalmi czélokra. Ezen ösz­­szeg mire forditása felett az osztály a tavaszi gyűlé­sen fog határozni. Felolvasta továbbá dr­. Bozóky Alajos nagyváradi jogakadémiai igazgató, rendes tag azon indítványát, hogy Pastor »Papstgeschich­­te« czimű munkája lefordíttassék. Ez indítvány áttétetett az illető szakosztályhoz. Felolvasta­­tott ezután dr. B­i­t­a Dezső egyetemi tanár rendes tag és az első szakosztály előadójának in­dítványa, hogy azon rendes tagok, kik tényleg két­­három szakosztályba iratkoztak, a zavarok kikerülése végett, szólhassanak fel, melyik szakosztályban akar­ják jogaikat gyakorolni. Az osztály elhatározta, hogy a tagokhoz ily értelmű felhívást intéz az elnökség.­­ A titkár ezután felolvasta az egri egyházmegyei iro­dalmi egylet Zsendovics József elnök és dr. Zudor Sándor titkár által aláírt üdvözlő levelét, melyben a nevezett egylet meleg hangon üdvözli a Szt-István­­társulat tud. és irod. osztályát. A legbensőbb rokon­­szenvvel tekint az osztály működése elé, és a legjobb kivánataival kiséri azt. Az osztály éljenzéssel fogadta az üdvözlő iratot s elhatározta, hogy elnöksége által viszonozza az egyh. irod. egylet jóindulatát. Végül az elnök a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Pauler Gyula és dr. Aschenbrier Antal r. tagokat kérte fel. Az orosz udvari bálról a Pol. Korr. pétervári levelezője utólag a következő érdekes részleteket közli: Feltűnést keltett, hogy a czárné, daczára annak, hogy az első négyest eredetileg Sakir pasá­val kellett volna tánczolnia, erre Wolkenstein g­róf­o­t, monarchiánk nagykövetét szólit­­tat­t­a, a mi a figyelem különös jelének tekinthető. A szokásos három körsétánál a czár először a czár­­nét, utána Wolkenstein grófnét, azután pedig lady Morriert vezette karján. Kárpótlásul azután a va­csora alkalmával a czárné jobbján nyert Sakir pasa helyet, a­kinek tudtul adták, hogy a már bevett szokás megváltoztatásával nem akarták sérteni sem személyét, sem azt az országot, melyet képvisel. A német trónörökös gégéjét ma — mint egy táviratunk jelenti, — újból megvizsgálta Mackenzie tanár, a többi orvosokkal együtt. Valamennyi orvos megállapodott abban, hogy a trónörökös baja peri­chondritis. Továbbá azt hiszik az orvosok, hogy azok az apró részletek, melyek a napokban a gégéről leváltak, nem porezhanem felhámrészletek. Ezeket ismét Virchovnak küldték s most várják az ő jelen­tését, mely nélkül hivatalos bulletint nem lehet ki­adni, a betegség jelen állásáról. Legújabb megálla­podás szerint a német trónörökös nem szándékozik május előtt visszatérni Berlinbe. Eddigi terv szerint innen egyenesen Potsdamba, azután pedig Griesbe megy. Olasz nagykövetünk estélye. Rómából táviratoz­­zák mai kelettel. Bruck báró osztrák-magyar nagy­követ a tegnapról mára virradó éjjelen a királyi ud­var tiszteletére bált adott. A követségi palota ez al­kalommal olyan fényes külsőt öltött, a­milyennel Haymerle ideje óta nem bírt. A nagykövet a királyi párt és a trónörököst a palota lépcsője előtt fogadta és felkísérte az udvart a Ferencz József császár-ki­rály képével díszített tánczterembe. A tánczok soro­zatát négyessel kezdték meg, melyben Bruck báró nagykövet a királynéval és az olasz trónörökös a házi­asszonynyal tánczolt. Éjfél után két órakor, a­mikor az udvar eltávozott, a képcsarnokban souper volt. Róma egész előkelősége jelen volt a bálon, mely egy­általán pompásan sikerült. Eugénia excsászárné egy idő óta roppant izga­tott s éjjel-nappal láz gyötri. Betegségét a nemrég elhalt bavenoi herczegnőnek egy állítólagos furcsa le­velével hozzák kapcsolatban, melyben — hír szerint — ezek voltak megírva: Kedves Eugénia! Néhány óra múlva látni fogom Lajosodat. Ne félj, nem áru­lom el neki, hogy milyen elhagyatottnak és nyomo­rultnak érzed magad. Nagyon bántaná ez. De annyit megmondok majd neki, hogy — rövid idő múlva vár­hat téged. Irodalmi viszonyaink jellemzésére volt alkalmunk mostanában elég sok lehangoló tapasztalást regisz­trálnunk. Végre közölhetünk egy önendetesebb tényt is. Szilágyi Sándor becses vállalatának, a Történelmi Életrajzoknak, legközelebbi füzete gróf Thurzó Imre életrajzát fogja közölni ifjabb Kubinyi Miklóstól. A vállalat ezen füzeteiből gróf Zichy Edmund, az iroda­lom és művészet ismert pártfogója, külön ö­t­v­e­n pél­dányt rendelt meg az árvái — egykor Thurzó-birtok — uradalom tisztjei számára. Ő maga természetesen állandó előfizetője a vállalatnak. Törvényszéki írnokok — hivatalszolgák. A kapos­vári kir. törvényszék, kir. járásbíróságok és ügyészség segéd- és kezelőszemélyzete most kérvénynyel fordul a képviselőházhoz, melyben élénken illusztrálva az igaz­ságügyminiszteri hivatalnokok mostoha javadalma­zását, kitüntetik azt a sérelmes anomáliát, hogy a törvényszéki írnok évi fizetése egyen­lő a hivatalszolgáéval. A királyi bírói és bírósági hivatalnokok rangfokozatát — mondja a kér­vény — megállapította a király ő Felségének 1874.

Next