Pesti Napló, 1888. április (39. évfolyam, 92-120. szám)

1888-04-01 / 92. szám

9*2. szám. Budapest, 1888. Vasárnap, április 1.­39. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ít 1­t­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Birmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal s Ferencziek­ tere, Athenben m­é­p­s­­­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételek­­ A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 M SO kr. — S hónapra 4 írt 60 kr. — 8 hónapra 9 frt Es M etS klaéés pesUl kSUnkflldéM Uvintetik, postabélyesre havmk­ést U te­­émsfvedenként 1 forint felülte etem«. Hirdetések szintúgy mint előfizetések » »Festi Naplót kiadó­ hivatalába Budapest, Firsnezlik-tszs, Athenaeum-ipület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Ünnepek gondja. — márcz. 31. Harangok zúgása egyformán kong mesz­­szire, végtől végig, örömre ha szólnak, bát ha kisérnek, vésztől ha riadnak. Nyelvök fel­hívja az emberiséget figyelni és résztvenni közös érzéssel, közakaratban, egymással, egy­másért. Húsvét vigságát Magyarországon bá­nat emészti nagy, a harangok tüzet és vizet hirdetnek, kárt és romlást tájról-tájra. Ezrek sírása nagyobb részvétet kelt milliók örömé­nél. Sokak pusztulását nem pótolhatja mások boldogsága. Mi lesz azokból az emberekből, kiknek husvétra mindenük odaveszett, házuk, kenyerük, keresetük? Kiknek földjük vízzé változott s búza helyett halált terem, mert az árvizeket az emberek közt járvány, az ál­latok közt dögvész szokta követni, mely a párolgó mocsárból az iszapos fűben nő s ter­jed. Mi lesz a hajléktalanokból, kiknek csa­ládi fészke összeomlott s nem maradt egye­bük, mint mit elvihetett a gyönge tutaj, vagy kiknek otthonuk elhamvadt s egy kis batyu rejti minden vagyonukat? Hova forduljanak reményért ? Istenhez s embertársaikhoz — ezt zúgják a húsvéti harangok. Éhínség nyomora kisért Magyarorszá­gon, nincs az embereknek betevő falatjuk se ma, se holnap. Az anya nem szoptathatja gyermekét száraz emlőjén s az atya nem ad­hat fiainak száraz kenyeret. A papok prédi­kálnak a feltámadott Krisztusról, ki a pusztá­ban éhező ezreket néhány megáldott kenyér­rel táplálta s a morzsákat összeszedte, s az ín­ségesek hallgatják: őket is a hit és a könyö­­rület táplálja. A morzsákon élnek, melyeket kioszt közöttük a király, az állam és a társa­dalom ; de legtöbbet azok a jószivü felebará­tok tesznek, kik a nyomorúságnak magok is részesei és tanúi, s kik látva az emberek kín­ját, saját utolsó falat kenyerüket is megoszt­ják azokkal, kiknek már semmijük nincs. Az ember jó, ilyennek teremtő Isten. Azok is jók, kik örülnek a vigadókkal, de még jobbak azok, kik búsulnak a siránko­­zókkal, legjobbak azok, kik segítenek az ügyefogyottakon. Megteszik ezt a gazdagok, de még inkább megteszik a szegények, mert ők ismerik a szegénységet. A szegény ember segít a szegény emberen legtöbbet, — a ta­pasztalás mutatja — mert látja, tudja, érti a bajt s megfogja kézzel; a jószivü gazdagok adnak sokat, de ritkán tudják, hogy hová te­szik, mert a nyomorúságot csak hitből isme­rik s vele — mert piszkos — közvetlenül nem érintkeznek. Bajban, részben, ínségben a nép bámulatos erénynyel segít magán s egy­máson, a­mig segíthet, csak mikor végkép ki­merül, esik kétségbe. Ilyenkor kötelessége az államnak és a szervezett társadalomnak köz­belépni buzdítólag és adakozással. Erre való a hatóság, az egyház, a veres kereszt s a többi jótékony egyesület és mindenki. Most ez az eset. Nagy vidékek elpusztul­tak már és kimerültek: Csallóköz, Bodrog­köz, Tiszavölgye, Szamosvölgye, Kőrösmente, Temesmente, Rábapartja, Vágpartja, áldoza­tul estek, Nagy-Kikinda csupa rom. Sok dús vidéken a gazdagnak sincs, a szegénynek sincs már semmije, a szomszéd városok és falvak elárasztva menekültekkel, kéregetőkkel, kik koldulni kénytelenek, mert ha volt és van is vagyonuk, víz elvitte, víz borítja. Rokonok, barátok, szomszédok a­mit tehettek, megtet­ték, meg is teszik, de ennyi sok népet eltar­tani nem képesek. Megtartani és együtt tar­tani e népet, nehogy elszóródjék és világgá menjen, az államnak legyen köteles gondja. Kötelessége volna ez akkor is, ha ok­talan és hibás vízszabályozásaival nem lenne főrésze az országos csapásban, mely bennünket ért és még fenyeget. A sze­rencsétlenség sújtotta vidékek nem bírják el­viselni maguk az őket ért roppant vesztesé­geket. S még adót és ártért fizessenek az államnak és az árvíztársulatoknak, melyek együttesen őket elöntik ? Az őszi vetés elpusz­tult, a tavaszi megkésett, se pénz, se munka­erő, se kenyér, készből kell élni őszig hitelbe, az eladósodott földesurak, a bérlők sorra buknak, a parasztgazdák elszegényednek, a pórnép tönkre megy, kivesz, kivándorol. A hegyeket megeszi a filloxéra, a völgyeket az árvíz, a városokat a tűzvész, hogyan lehessen itt exisztálni a népnek, miből ? Ipar nincs, a kereskedés pang, az állam az embereket el­viszi katonának s az adókat emeli egyre­­másra, az egész állampolgári hivatás ab­ból áll : fizess ide, fizess oda, mert fenye­get a végrehajtás s bár merre fordulsz, ez is, az is tartja a markát. Ilyen a rendszer. Jöjjön már most valami szerencsétlenség egyéni vagy általános : aszály, árvíz, tűzvész, járvány vagy akármi, a polgárok exisztencziájának vége, életük folytatása nyomorúság. Föld és ég megmaradnak ugyan s az élet is és a munka, de a jólét és öröm odavesztek. Mióta az állam »gép,« azóta nincs szive. S az államférfiak masiniszták, nem huma­nisták. Mai számunkhoz egy én fél iv melléklet van csatolva. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Márczius 31. — A f­ö­l­d. Előttem kedves, bármit mondjatok! Az ő porából lettem, ő alkotott, ő ápolt, ő adott Mindent, a mit szerettem. Nyugodtan dőlök bírs porába le, Ha majd enyészni kell, Mint álmos gyermek, a ki anyja keblét Csókolva szunnyad el. De hogyha van lét a halál után, Ha más csillagra szállhat Az őserő, mely testünkben lobog, S ott uj hazát találhat: Olyan csillagra szálljak, mint a föld, E más világba fönn Átélni újra minden szenvedésem És minden gyönyöröm! Hadd lássam újra a nyíló tavaszt, A rétet s tarka báját; Halljam madárkák csacska énekét, S a pásztor furulyáját. Bolyongjak erdők zúgó rejtekén, Bérezek kevély fokán; Ragadjon el üdvének himnuszával A boldog csalogány. S hadd lássak újra csöndes, méla őszt Magányos, bús vidéken, Elszálló fecskét, vándor fölleget Köny­ fátyolozta égen; Halljam lehulló sárga lomb neszét, — Érezzem újra át A hangtalan, megnyugvó hervadásnak Szelíd, szent bánatát. Övezzen újra csók és szerelem, A legfőbb gyönyörűség; Találjak szívet, melyben egyesül A jóság és a hűség. Ringassak újra játszó térdemen Mosolygó gyermeket, Ujjongva, hogyha fut, tánczol, dalolgat S zokogva, ha beteg. És küzdjek újra, mint küzdök alant Daczolva, büszke hévvel Azok között, a kik harczolnak az Igazság fegyverével. Az elnyomottak, szenvedők jogát Ott is daloljam én, S legyen jutalmam egy-egy csillogó gyöngy A koldusok szemén. Csodáljam újra a lángész művét Betűben, dalban, kőben; Égő hitemmel gyújtsak új reményt A gyáva csüggedőben; S ha fáj az élet, — gúny és rágalom Ha megdobál gazul: Dicső ábrándja egy tisztább világnak Maradjon vigaszul. Oh! hogyha van lét a halál után, Ha más csillagra szállhat Az ős­erő, mely testünkben lobog S ott uj hazát találhat: Olyan csillagra szálljak, mint a föld, E más világban fönn Átélni újra minden szenvedésem És minden gyönyöröm. ÁBRÁNYI EMIL: Husvét. Gróf Széchenyi Ferencz halála előtt levelet irt fiához gróf Széchenyi Istvánhoz, s e levélben a vallás­nak, a szív és lélek erkölcseinek legszebb elveit fog­lalta egybe, hogy azokat, mint az elmúló szülőnek bucsuszózatát (melyről tudta, hogy a fiú előtt felejt­hetetlen marad) fiának lelkébe csepegtesse. Gróf Széchenyi Ferencz vallási és erkölcsi elvei nem csu­pán hideg dogmák: az emberi természet lüktető ere­jéből van az merítve mind, s az igazságos, józan és jóságos életbölcsességen átszűrve. És nem találtak-e mindezek az elvek gróf Széchenyi Istvánban nemes és fogékony anyagot ? Nem volt-e gróf Széchenyi Ist­ván mindazokkal az erényekkel fölruházva, melyek, egyenkint véve is, a szellemi nagyság példány­képeit teremthetik meg ? Mint ember nem ol­vadt-e föl az általánosban ? mint lángész, nem volt-e másoknak szövétneke ? mint rangban és módban született, nem volt-e közmunkása a hazának ? Nem fáradt, nem munkált, nem töprengett-e évtizedeken keresztül, hogy nemzetét fölemelje ? Nem egyesült-e lelkében vallás és tudomány ? s nem volt-e jelleme az élet ismerete és a saját nemessége által kemén­­­­nyé edzve s gyöngéddé finomítva ? nem volt-e önma­gának irataiban, naplójában,magán­leveleiben minden­kor szigorú, majdnem kegyetlen bírálója ? És mégis! Habár a búcsúzó apának minden vallási és erkölcsi elve megfogant és kihajtott fiában : mi volt gróf Széchenyi István életének lefolyása ezeknek az el­veknek tükréből tekintve ? * * * Míg hivatásának tudatára nem ébred, mint ka­tona, átrohan az élet elvein, melyek idegeit kifáraszt­ják és lelkét üresen hagyják. Minden éjjel lelki furda­­lásokat érez, s keserű szemrehányásokat tesz önma­gának. Az égő vágy lelkében lobog a megtisztulásért, de tovább tévelyeg. Végre a varázsszó kilebben ajká­ról , s a léha ifjúság után férfikorában önmagát fel­találja. „Másokért élni, másokat boldoggá tenni! — S megindul a megvalósításhoz. De mialatt lelke minden nyűgtől fölszabadul, szive fogolylyá lesz. Végzetes mélységgel beleszeret egy nőbe, kinek azonban férje van. Úfjabb összeütközés. Minden eszközzel szerelmének viszonzására törekszik , s szenved és boldogtalan , ha reménye sebet kap. — Hol vannak a vallási elvek ? — Tetterejét ez a szerelem megtízszerezi. Egy egész világot, At­­laszként, kész vállaira emelni, csakhogy az imádott nőnek tetszését megnyerje. Nemzetének tapsai közt legboldogabbá azok a rövid sorok teszik, melyeket az imádott nő könyveinek margóira ir. Pedig e nőt sze­relmi vágygyal szeretnie nem szabad. De a férj meg­hal , és Széchenyi István most már Isten és világ előtt boldog lehet szíve összhangjában. A teljes vallási és erkölcsi összhang tehát­­ismét helyre állott. De meddig tart ? A közpályán meg­jelenik gróf Széchenyi István félelmes versenytársa Kossuth Lajos. S a rajongás, melylyel Széchenyi nemzete iránt viseltetik, a legszenvedélyesebb félté­kenységbe s gyűlöletbe csap át Kossuth ellen. És e féltékenység és gyűlölet gyakran, a lángész lángpallo­sa helyett, a mérgezett tőrnek használatára csábítja a nagyot. A gyűlölet felkorbácsolja benne a mágnásnak gőgjét, és Kossuth Lajosban végül már nem is a láng­észt, hanem csak az ámító prókátort tudja látni. Hol vannak a nemes vallási és erkölcsi elvek nagylelkűség­ről, gyöngédségről és türelemről? Pedig vájjon Kos­suth volt-e hibás abban, hogy a megindított lavina a hegy közepén soha meg nem állhat? Széchenyi,a le­­győzetés nagy fájdalmában látnokká lett. Látja a jö­vőt , de a jelent s a jelenben­­önmagát nem tudja tisz­tán látni. A legszebb s legigazabb vallási és erkölcsi elvek élnek lelkében, de az alkalmazásnál valameny­­nyien átlépik határaikat. S nem tud megnyugodni többé. Kétségbeesik, és összetörik lelki világában. Deák Ferencz nem kevésbbé szerette hazáját, mint Széchenyi István. Deák nem kevésbbé gyászolta a nemzet bukását, mint Széchenyi, ám Deák nyugodt maradt. S minél nagyobb volt a szerencsétlenség, an­nál nyugodtabb. Deákban nem volt meg a vallás miszticzizmusa, de tudott hinni: Széchenyiben a val­lásos érzésen kívül a miszticzizmus is megvolt s két­ségbeeséseinek pillanataiban mégsem tartható fenn. És lehet e valami a vallásos elvekkel ellenkezőbb, mint az öngyilkosság ? — És Széchenyi István mint öngyilkos olta ki életét. És éppen husvét ünnepe előtt, a feltámadás napján. Az örök remény és a megváltás ünnepén. És ime, a sorsnak mily véletlen játéka, hogy atyjának gróf Széchenyi Ferencznek levele is, mely a vallás vigaszával és oktatásával van telve, — szintén husvétkor lát először napvi­lágot. Majdnem ugyanazon a napon, melyen gróf Széchenyi István szétlőtte agyvelejét. Íme egy óriási diszharmónia, melynek minden mozgató rugója nemes : egy fenséges kép, de a tükör, mely visszaadja, törött. S miért ? mert a hiúság, még a legnemesb ve­­gyülékben is, tévútra csal; a gyűlölet, még a leger­kölcsibb alapon is, rombol; a legeszményibb dolgok után is a hírvágy, ha szenvedélyéé válik, önmagát vesztegeti el. Széchenyi Ferencz levele, abban egy halálát sejtő apának megtisztult világnézete, jóságos bölcses­sége, és fia iránti mély szeretete, megható. — De Széchenyi István élete, — különösen ha e levél tükré­ben tekintjük, — még meghatóbb. Majdnem két ez­redév telt el, mióta Krisztus tanított és kereszthalált szenvedett; két ezredév alatt az egész emberiség a krisztusi elvek alapján fejlődött ki, és a czivili­­záczió a keresztény világnézet szövetnekével ha­lad előre és mégis, a­hol állunk még mindig attól, hogy a krisztusi jóság és igazság ne csupán fejünk felett lobogó lángnyelv, hanem a szívünkben lobogó, éltető láng legyen ! Pedig minden életbölcsesség, tapasztalás, sőt maga a tudo­mány erkölcsi világa, mind, mind a krisztusi el­veket hirdetik s tanítják, éppen úgy, mint tanította fiának Széchenyi Ferencz , és vájjon kevésbbé fogé­kony-e az emberiség e tanokra, mint Széchenyi István volt ? — és mégis, — hogyan néz ki (Széchenyi Ist­ván életével együtt) az egész emberiség élete a krisz­tusi elvek tükrében ? S miben áll a megváltás ? Abban áll, hogy a teljes megtisztulásnak feltételei mindenkiben benne vannak. — Elérni azt nem lehetetlen. Olyan az, mint a szent Grál tüze,melyet mindenki,ha lelke büntelen s mocsok­­talan, megláthat. — De Krisztus szive még több mint a szent­ Grál tüze, mert azt még a bűnös is meglát­hatja. És a bűntől megtisztulni több, mint soha nem ismerni. — Mert az emberi természet örök és változha­­tatlan gyarlóságainál fogva büntelen nem lehet. De nemességénél fogva minden bűntől megtisztulhat. S az emberiség szenvedései, a nagyok tragikuma, a kicsi­nyek irigykedése, az érdekek folytonos harcza, az erő­szakos uralkodás, s még erőszakosabb forradalmak, — mind-mind az élet tengerének örökös viharai és hullámai, melyek mindenkit elnyeléssel fenyegetnek. A viszonyok hatalma s az emberi akarat örök ellen­felek , s a kiegyenlítés csak a krisztusi lemondásban rejlik. S minél kietlenebb a kor, minél sivárabb az uralkodó szellem, minél ridegebb a hatalom rend­szere: annál jobban vérzenek Krisztus sebei, de annál jobban gyógyítanak e vérző sebeknek megváltó csöppjei. x—y—z. Az emberek azonban Istentől embereket teremtve, lélekkel bírnak, mely érez és együtt érez. A szomorúak bánata meghatja őket, hogy embertársaikról gondoskodjanak. Hus­­vétot úgy ünnepeljük, hogy adjon mindenki a szegényeknek. — márcz. 31. A kormány pénzügyi műveletei az utóbbi időben nem igen szerencsések. A múlt évben, midőn a hitel­­szükséglet beszerzésének kedvező pillanatát elszalasz­totta, nem tanúsított elég előrelátást, és most, midőn szemben a pénzpiac­ világszerte érezhető tartózkodá­sával, midőn még az aranyrente elhelyezése is nagy nehézségekkel jár, hogy most ezzel szemben számos milliókra menő összeget, s­o­r­s­j­á­t­é­k-kölcsön útján kíván beszerezni, nem tanúsít kellő óvatosságot. A sorsjáték-kölcsönök, a világ összes komoly pénz­ügyi körei előtt, azon módok közé tartoznak, melyekhez — kivált ha nagyobb összegekről van szó, — államok csak végső szükségben vagy megszorultságban nyúlnak. — S midőn a deák­párti kormányok e félét tettek, a jelenlegi pénzügy­­miniszter volt, a­ki ebben az egész rendszert a leghe­vesebben ostromolta. S hogy most a kormány maga is erre az útra akar lépni, igen különös. Főként oly helyzetben, mint a­milyenben vagyunk, midőn előre­láthatólag akár háborús hitel, akár az évi hiány fede­zetének alakjában, föltétlenül újabb és nagyobb hi­telre lesz szükség. A kormánypárt pénzügyi politiku­sai gyakran vádolták az ellenzéket, hogy kritikájával az állam hitelét rontja,­­ pedig elhihetik, hogy a legfeketébb szemüvegű kritika sem árthat az állam­hitelnek annyira, mint az, ha maga az állam jár elől a va banque játék realizálásában, s az emberek já­tékszenvedélyében keresi hitelszükségleteinek elhe­lyezési eszközét. A gyalogsági főfelügyelő. A sorrend és időpont, melyben Rudolf trónörökös, gyalogsági főfelügyelő a különböző hadtestek gyalogsági csapatai fölött szemlét fog tartani, eddigelé még nincsenek véglege­sen megállapítva. Ő Fensége azonban — mint a Bad. Korr.-nek Bécsből jelentik — előreláthatólag a közös hadsereg összes hadtesteit meg fogja vizsgálni s en­nélfogva — valószínűleg júniusban — a XV. hadtest megszemlélése alkalmával Boszniát és Her­­czegovinát is meglátogatja. Törvény a pótbirákról. A pótbiráknak a buda­pesti kir. ítélőtáblán­ál való alkalmazásáról szóló s­ebet­­sége legfelsőbb szentesítésével ellátott törvény kihir­detése a legközelebbi napokban meg fog történni. Az igazságügyminiszter legkésőbb április 10-ig 15 vagy 16 pótbírót fog kinevezni, miután az új bíráknak már április 16-án meg kell kezdeniük működésüket a ki­rályi táblánál. A kir. kúria elnökének kine­vezésére vonatkozólag eddigelé még nem határoztak. A franczia válság,­­ márcz. 31. A nagy hét, mely Boulanger nyugdíja­zásával kezdődött, kormányválsággal végző­dött Francziaországban. A nagypénteki ülés­ben a képviselőház megbuktatta a miniszté­riumot. Csupán ez bukott meg s nem sodor­ja-e magával az egész mostani kormányrend­­szert, sőt a köztársaságot? E kérdések egy idő óta minden válság alkalmával — tehát elég gyakran — fölmerültek, de Párisban azzal vigasztalták magukat, hogy a gyakori válság daczára még mindig fennáll a res­publika. Megvan, az bizonyos, de hogy rette­netesen megviselték a legutóbbi események, az is kétségtelen. A kamarában a köztársaság ellenségei vannak többségben s radikálisok és monar­­chisták döntenek a köztársasági kormány té­tele s a köztársaság legfontosabb életérdekei felett. Maga a közvélemény, a­hol a választá­sokban nyilatkozik, kommunistákat vagy a legveszélyesebb kalandos eszmék képviselőit emeli diadalra. A mostani többséggel kor­mányozni nem lehet, ezt tudja mindenki. De még kevésbbé merik a házat feloszlatni, mert az új választás a forradalmi eszmék hívei ke­zébe juttatná a hatalmat. Ez a köztársaság helyzete már két év óta s hogy ez a kétség­­beesett helyzet előbb-utóbb nem fogna döntő katasztrófára vezetni, az alig képzelhető. Mikor négy hónappal ezelőtt a Rouvier­­kormány megbukott s Grévy helyét Carnot foglalta el, csaknem két hétig eltartott, míg nagy nehezen egy elég színtelen kormányt lehetett alakítani. Ellenségei kegyelméből ez a minisztérium tegnapig csak megélt vala­hogy, sőt a körülményekhez képest ügyesen viselte magát. Boulanger megfenyítésével, különböző utczai tüntetések és mozgalmak elfojtásával bebizonyította szilárd akaratát és képességét a rend fentartására. Nem volt mél­tatlan arra, hogy a nyugalom és a belső béke hivei támogassák. De azért mégis megbukott. Miért ? Ennek okát ép oly bajos meghatároz­ni, mint az előbbi válságokét. Elnyelte őt is az az örvény, melybe elődei hanyatlottak. Nem a saját bűneinek esett áldozatául. Fran­­cziaország összes közállapotai betegek, for­rong a társadalom, ingadozik az államszerve­zet s a zűrzavaros közviszonyok folyton újabb áldozatokat kívánnak. E kilátásokkal szemben csakugyan bajos lesz Tirard számára utódot találni. Meglehet, hogy Floquet végre ráadja magát a kormány­alakításra. Kibékült a czárral s az orosz szö­vetség kétes dicsfeje övezi homlokát. Csak­hogy e dicsfény nagyon hamar el fog oszlani, ha a chauvinista részről hőn óhajtott háború egy ideig még elmarad. A mostani képviselő­házban Floquet, ha a béke minisztere akar lenni, vajmi kevés babért arathat. Lejárja magát ő is, mint Freycinet, Goblet, Rouvier, Tirard és a többi államférfin, a­ki ren­des viszonyokban kitűnően betöltötte volna állását. Többre mint ők, Floquet sem fog me­hetni, mert azok a belpolitikai eszmék, me­lyeket ő képvisel, elvesztették varázsukat a franczia nép előtt. A fölkavart politikai szen­vedélyeket ő sem fogja lecsillapítani. Akár ő, akár más jut az új kormány élére, a válság, az állami és politikai válság állandósítva ma­rad Francziaországban. A kamara lehetetlenné tesz minden rendes kormányzatot, a nép pe­dig a Boulanger-kat és Pyat-kat küldi a tör­vényhozásba. E képtelen állapot, melyből alig van kibontakozás, a franczia politikai életet ellenállhatatlan erővel sodorja oda, hol nincs más választás, mint vagy az anarchia, vagy a háború. Maican ezredes haditanács előtt. — Saját levelezőnktől. — Bukarest, márcz. 29. Maican ezredes csalási és megvesztegetési ügyét ma vette tárgyalás alá a haditanács, mely Radovics Sándor hadosztályparancsnok elnöklete alatt, Cre­­czeán Viktor, Árion Herakliusz tábornokokból, Obi­­riczeszky Miklós és Markulesku György ezredesek­ből állott. A vádat Algin J. ezredes, mint ez ügyben kiküldött kir. biztos képviselte, helyettese Gherghel Demeter, szintén kir. biztos volt. A védelemmel Cornea Mihály és Bordea P. bu­karesti ügyvédek voltak megbízva. Közönség nagy. Vádlott bevezettetik, az ajtónál fegyveres őrök állanak. — Felolvastatik a hadügyminiszter rende­lete a haditanács megalakítására vonatkozólag. A tanácstagok leteszik az esküt. Mindenekelőtt felolvastatik a hadügyminiszter kérése, hogy Maiian törvényszék elé állíttassék. Elnök: Mi a neve? Vádlott: Marian- Dumitrescu Miklós. Ein.: Hol született ? Vád­lott: Kalarasiban. Ein.: Hol lakott utoljára? Vádlott: Ugyanott. Elnök: Mi a foglalkozása ? Vádi.: Katona, tüzérezredes vagyok. Elnök: Hány éves ön ? Vádi.: 44. Jegyző a tanuk neveit olvassa fel. Tanuk kö­zül többen hiányzanak. A haditörvényszék e tekint A franczia „halhatatlanok“ Boulangerrel. A Figaró Francziaország több kiváló férfiának véleményét kérte ki Boulanger felől. Egyik munka­társa elment Berthelothoz, Renanhoz, Tai­­nehez, Broglie herczeghez és Zolához s a lap ma érkezett száma közli ezek nyilatkozatait. Berthelot. Berthelot a Goblet kabinetben Boulanger­­nek minisztertársa volt s a közoktatási tárczát ke­zelte. Most a szenátusban foglal helyet. Ön meg fogja nekem engedni, — igy szólott Berthelot, — hogy ne szigorúan politikai szempont­ból nyilatkozzam. Úgy beszélek, mint egyszerű szem­lélője az eseményeknek, mint filozófus. Mint politikus mindig másodrangu ember leszek, mert nem bírok szónoki tehetséggel s folyton távol tartottam maga­mat a politika cselszövényeitől és versengéseitől. Miniszter koromban ismertem meg Boulanger tábornokot s mint katonát becsülni tanultam. Uj szel­lemet hozott ressortjába s oly erélyt és munkásságot fejtett ki, mely bizalmat kelthetett a hadseregben. Meg is dicsértem őt egy ízben érte. De azt is ki kell mondanom, hogy mint politi­kust nagy nullának tartom. Ezért sajnáltam, hogy gyenge jelleme a rossz politikusok körébe vitte, kik éppen nem válogatósak az eszközökben, melyeket egyé­ni nagyravágyásuk kielégítésére használhatnak fel. E pillanattól kezdve az az előérzetem volt, hogy Boulanger vesztébe rohan. Ma határozottan rossza­lom eljárását s helyeslem a kormány erélyes cselek­vését. Nagyon sajnálom a történteket, mert mindig kínos hatást gyakorol reám, ha az ország elveszt oly erőt, mely hasznára válhatott volna. Katonai pályá­jának vége van. Mit fog csinálni a kamarában, ha megválasztatik ? Semmit, ami saját magának és az országnak becsületére válhatnék. Bénán. Renan véleménye így hangzik: Nem vagyok egészen tájékozva a részletek iránt. Néhány nap óta rheuma gyötör s nem igen vettem kezembe hírlapot. De hallom a lármát, mely az utczán érvényesíti ma­gát. Én ezt rosszalom. A kommentárok, a fejtegeté­sek, a kombinácziók, melyeket ezen esethez fűznek, csak növelik ezt a csúnya lármát, mert én annak tartom az egész esetet. Ha az utczán csoportosulás támad, melyből lázadás fejlődhetik, miért kellene elősegíteni a tömeg növekedését ? A nyugodt és okos ember otthon ma­rad és félrevonul. Ha tűz üt ki, senki sem fog olajat önteni a tűzre. A tűznek viz és vizes ponyva kell! És nevetve tette hozzá: — Igen, vizes ponyva! Hé! hé! Vizes ponyvá! Ez kell! Ha! ha! Tanne. T­a­­­n­e rendkívül tartózkodó volt s nem akart véleményt mondani. — Én nem vagyok politikus, szólt s nem tudok véleményt mondani Boulanger tábornok fölött._____

Next