Pesti Napló, 1888. május (39. évfolyam, 121-150. szám)

1888-05-01 / 121. szám

121. szám. Budapest, 1888. Kedd, május 1.­39. évi folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­­­e­t. A lap tzelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak és kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p ft 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételek­­ A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Kate pesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 3 hónapra • firt. H»­SS utt kisdia poaui kUSnkaidéne kívántatik, poatabilngra linaile M ka, évnegyedenként 1 forint folSMae*—­” Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Naplót kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Németek és oroszok. — ápr. 30. A veszekedő szerelmesek históriája a vi­szony Németország és Oroszország között; ha összeperelnek, gyűlölik egymást, de alig vár­ják, hogy kibéküljenek s akkor egy kicsit a legbensőbb barátok, mig újra megneheztel­nek és összevesznek. Ezen játékot nézzük a politikában tíz év óta s a legkülönbözőbb vál­tozatokban, a hit ömlengéstől az életveszélyes fenyegetésig. Csak verekedésre nem került még a dolog, mi ha bekövetkeznék, az elválás volna. A legkülönösebb e viszonyban a part­ner. Mindeniknek a párból van még valakije, a kire hivatkozik, hogy az őt elveszi, ha a régi szeretője elhagyja s a féltékenység foko­zására nyilvánosan meg is jelennek Oroszor­szág, karján Francziaországgal és Németor­szág, ölben Ausztria-Magyarországgal. Ez a legnagyobb bosszúság, mit egymás ellen el­követhetnek, de még idáig mindig sikerült a czárnak, hogy ha Francziaországnak vizitet tett, Németországot engedékenységre bírni , viszont Németországnak, ha Ausztria-Magyar­­ország karjaiba dőlt, hogy a czárt Franczia­­országtól él és visszatérítse. Mert a valóság­ban a czár épp oly kevéssé szereti a reszpub­­likát, mint Berlin Bécset s Bismarck politikai rokonszenvei között legöregebb és legigazabb az, melyet Oroszország iránt érez, úgyszintén a Romanovoknak csakis a Hohenzollernek tetszenek. Minthogy azonban a politikában az ér­dekek határoznak és az érzelmek nem­­ meg­­eshetik, hogy az érdekek összeütközése a ba­rátság felmondását vonja maga után s hogy a mi idáig még csak falra vagy papírra festett mumus, a hatalmak új csoportosulása a diplo­­mácziai akták közül a politikai akc­ió terére átlép és nem pusztán írott szerződésekben, de élő valóságban megtörténik. A pánszlávizmus törekvéseinek a germanizmus érdekeivel való összeférhetlensége és összeütközése megszül­heti a franczia orosz ligát és megpecsételheti szövetségünket, Németországgal. E életbelép, mihelyt Németország kénytelen opcziót gyakorolni a muszkák és közöttünk, vagy ha Oroszország vele, bármi oknál fogva, szakított. Bismarck februári híres oroszellenes be­széde óta Oroszország ismét megtérni látszott Németországhoz ez pedig a legnagyobb szol­gálatkészséggel kereste a czár kedvét és aka­ratát. Vilmos császár halála s III. Frigyes császár trónra lépése óta valóságos mézeshe­tek folytak a német-orosz viszonyban, annyi bensőséggel viseltettek egymás iránt. Csak megemlítjük, hogy három orosz nagyherczeg ment a császár temetésére, kiket Vilmos trón­örökös minden mások felett leginkább kitün­tetett, hogy azután Battenberg Sándor herczeg és Viktória herczegkisasszony házassága, a czárra és Oroszországra való tekintettel ta­gadtatott meg a császárnénak, hogy Coburg Ferdinánd ellen Oroszország detronizáló lépé­seit Németország a legerélyesebben támogatta Konstantinápolyban és egyebütt,hogy az orosz sereg a német határon nem szaporíttatott többé, csak Galiczia felé, hogy az orosz sajtó alább hagyott a franczia kultuszszal s a németek szidásával, sőt a Nord és a szent­pétervári fél­­hivatalos lapok a kanc­ellárválságban meleg pártját fogták Bismarcknak, viszont Németor­szág az orosz értékpapírok kidobálásával és a rubel értékének lenyomásával felhagyott volt. Nem aggodalom nélkül láttuk mi Né­metország ezen magatar­tását. Ha nem kétel­kedtünk is Németország szavában és szerző­désében, rosszul esett a mellőztetés és a keleti érdekeinknek kiszolgáltatása szövetségesünk által Oroszországnak, mert ez több volt a semlegességnél ; ez pártállás­foglalás volt Oroszország mellett, tehát ellenünk. Ám tűr­tünk és vártunk, hogy ebből mi lesz? És ime, újra összevesztek s a neheztelé­süket nem is titkolják. Boulanger oka ennek, vagy Hitrovo összeesküvése Hohenzollern Károly trónja ellen, nem tudhatjuk, vagy talán a császári és czári családok közt merültek fel félreértések? Elég az hozzá, az orosz lapok nem szidják Boulangert s az orosz czár rehabilitálta a németfaló Bogdano­­vics tábornokot, kit Bismarck bosszúja kitö­ríth­etett az orosz hadseregből. Ezért most Berlinben haragusznak. Jól van jól, csak nehezteljenek. A barát­ság megpattant serlegén a repedés mindig tovább hat, míg végre is az edény törve szét­esik. Azt megdrótozni a reakczionárius érde­kek szolidaritása nem lesz elég erős. Hogy Viktória királynő berlini látoga­tásának, Bismarckkal való értekezésének volt része e fordulatban is, erősen hiszszü­k a Norddeutsche Alig. Itt? angol barát fwake „fán. A nagy a nagylelkű Viktória császárné és a nagyeszű Bismarck közt közeledés vagy kibékülés történt, őszintén örvendünk. Ez sem kedves Oroszországnak, mely szereti, ha Berlinben viszályok dúlnak s emésztik Bis­marck erejét s lekötik Németországét. Most már megint hangsúlyozzák az osz­trák-magyar szövetség változatlanságát és becsét s a kölcsönös hit ragaszkodást ahhoz. Mi igenis híven ragaszkodunk hozzá s nem is kokettirozunk se muszkával, se fran­­cziával; s csak azt kívánjuk, hogy a néme­tek is bűn tartsák meg a szerződést velünk s a hitestárs mellett és ennek rovására ne tart­sanak maguknak orosz maitresset. — ápr. 30. Közös miniszteri értekezlet. A félhivatalos Bud. Korr.-nek táviratozzák Bécsből. Ma délután a kül­ügyi hivatalban Kálnoky gróf elnöklete alatt 1 órától fél ötig közös miniszteri értekezlet volt, melyben Bauer báró, Kállay Benjamin, Tisza Kálmán, Fejér­­váry báró, Dunajewski és Adelsersheimb gróf minisz­terek vettek részt. Taaffe gróf miniszterelnök, a kép­viselőházban tartott ülés által akadályozva lévén, a tanácskozás elején nem jelenhetett meg. A d­e­l­e­­gáczióknak bemutatandó előterjesztéseknek, ezek között a hadügyi kormányzat egy nem jelentéktelen rendkívüli hitel­igényének megbeszélését holnap még folytatni fogják. A magyar miniszterek minden­esetre két, esetleg még három napig Bécsben maradnak, úgy­hogy a három vasút biztosított kamat­jainak felemelésére vonatkozó, nem­rég elő­terjesztett törvényjavaslatot csak e hét végén fogják a képviselőházban tárgyalhatni. A delegácziók minden­esetre csak május végére lesznek egybe­­hívhatók, mert a szeszadótörvényjavasla­tot, feltéve hogy — a­mint az most már való­színű — az osztrák képviselőház e törvényjavas­latot az adótétel, valamint a felosztási számok meg­változtatása nélkül fogja megszavazni, előbb még a magyar képviselőház pénzügyi bizottságában és teljes ülésében kell elintézni, hogy az ülésszak bezár­ható és a második ülésszak megnyitása után a dele­­gáczió tagjainak megválasztása eszközölhető legyen. Különben a szeszadótörvényjavaslatot a magyar kép­viselőháznak az új ülésszakban újra be kellene ter­jeszteni. A főrendiházban való tárgyalásra nézve az új ülésszak megnyitása nem képez akadályt. Németország keleti politikájáról a müncheni Alig. org nagyérdekű czikkben elmélkedik. A czikk telje­sen tarthatatlannak találja a föltevést, mintha Bis­marck herczeg valaha hajlandó lehetne Konstantiná­polyt az oroszoknak átengedni, vagy oly lépéseket tá­mogatni, melyek Oroszországot a czélhoz közelebb hozhatnák. A herczeg, írja a lap, nagyon jól tudja, minő veszélylyel fenyegeti egész Európát az orosz túlsúly. Hisz már Nagy Frigyes ezen »rettentő hata­ív uUUllUAt!vill lAm 4 alnntTAmn l*í nái. ' ’ * hasonlította össze s általános koalicziót ajánlott elle­­ne. Már első Napoleon azt mondotta I. Sándor czár­nak, ki tőle Konstantinápolyt kérte: Konstantiná­polyi? Soha! Ez a világuralom lenne! Ha Oroszor­szág uralkodnék a Boszporuson és a Dardenelláknál, túlsúlyának nyomását Németország éppen úgy érezné Memelben, Danzigban, Pozenben, mint egész keleti kereskedelmének megsemmisítésében. Még hihetetle­nebbnek tartja a müncheni lap azon fölte­vést,hogy Ausz­­tria-Magyarországot is meg lehetne nyerni az európai Törökország feldarabolása eszméjének. Lehet, hogy néhány abszolutista érzelmű tábornok Bécsben he­lyesli ez eszmét. De a bécsi politikára nézve az iránt kétség sem foroghat fenn, hisz az egyetlen kísérlet, mely ez irányban létetett, II. József szövetsége Kata­lin czárével, olyan szerencsétlenül végződött, hogy A PESTI MPLÓ TÁRCZÁJA. — Április 30. — Keleti képek. (Irta Adorján Sándor; megjelent Singer és Wolfner kiadásában ; ára 1 frt 50 kr.) A Keleti képek Íróját már régebben ismeri az újságolvasó közönség. Nevével gyakran találkozha­­tik egy előkelő napilapunk hasábjain, a­melynek évek óta tárczaírója. Nem is hiszszük, hogy volna olvasó, a­ki ha egyszer megismerkedik vele, egyszersmind meg ne kedvelje, Írói egyéniségében megvan mindaz, a­mi a zsurnalisztikai irmodor művészetének lényeges al­katelemét képezi, az élénk szellem, a derűs humor, a stíl könnyedsége és gördülékenysége. Nem tárczairó a szónak általános értelmében, szabatosabban par excellence zsurnaliszta tárczairónak nevezhetnők őt, a­ki e minőségében leírja annak titkát, mikép eszméit, tapasztalatait, benyomásait az ízlésnek és a szellemi nivealnak annyi sokféleségét képviselő hírlapolvasó közönség kedve szerint és úgy közölte, hogy a hatást sehol el ne téveszsze. A meder, melyet eszméinek áram­lata vájt magának, igaz, nem mély, de a maga szelle­mének területét bearanyozza elméssége és ötletszerű­sége napsugarával és a színjáték frissesége és válto­zatossága élvezetet nyújt bárkinek. E pár vonással nemcsak azért jellemeztük Ador­ján Sándort, mert neve ma először jelenik meg egy önálló kötet élén, hanem mert ezzel egyszersmind első és reméljük nem utolsó művének karakterisztikonját kívánjuk adni. A Keleti képek egy érdekes és tanul­ságos utazás reflexeit alkotják, a­melyet a szerző egy nagyobb társasággal a múlt év őszén tett meg; har­­minc­ nap alatt bejárván 3900 mértföldet, három vi­lágrészben, Afrikában, Ázsiában és Európa keleti ré­szében. Az út épp oly hosszú, mint a­mily rövid a meg­tételére ráfordított idő; ki is gondolhatna arra, hogy a szerzett benyomások egy rendszeres vagy alapos mű­ben nyerhessenek feldolgozást. De egy szellemes és élesen látó ember kihasználhatja az alkalmat; neki lesz mondani­valója elég és, azt el is mondja úgy, hogy szívesen meghallgatjuk. Éppen útirajzoknál kell, hogy érvényesüljön az írói egyéniség, a maga igazi szubjektív mivoltában. S kellemesebb elcsevegését a 3900 mértföldnyi utazásnak csakugyan kívánnunk sem lehet, mint Adorján Sándor könyve, a­melynek nem másodrendű előnye a tárgya, a háttere, az a titokzatos, csodálatos világ, melyet keletnek nevezünk. Az Orientnek a nyugati szokásoktól eltérő jel­lege, múltjának miszticzizmusa, sajátságos színpom­­pája könnyen érthetőleg mély benyomást tesznek a szemlélőre. A tulajdonképi kelettel először Alexan­driában ismerkedik meg a szerző, s nem is késik el­ragadtatásának e szavakban kifejezést adni: »Valódi tarkaságról, szép színekről alig lehet fogalma annak,­­ a­ki a keleten nem járt. Olyan ragyogó, káprázatos valami az, a mint hozzá az a tiszta, árnyalatom nap dsüt (a­hogy süt!), szinte szédítő. A legvakmerőbb ,észő ecsetje sem bir túlzásra vergődni e színek visz­­szaadásában s ahhoz képest eltörpül minden árnyala­tával maga a szivárvány is.« Azután így folytatja: »Csak a nők, az izlam e szegény áldozatai, a kikre pedig legjobban illenek minden pompája a keletnek, ezek itt szomorú, idomtalan, sötét lepelbe burkolt alakok. Termetük szépségét tökéletesen elfedi a fehredse, a mely mindig fekete s arczukból csak annyit láttat a fátyol, hogy ki tudnak nézni a világba abból a zsákruhából, a­melybe őket a vakbuzgó tudatlanság kényszeríti. A szegény nők! Hogy hozzá vannak már szokva, azt mondják itt. Hát lehet ahhoz hozzászokni nőnek, hogy az arcza szépségét ne mutassa ? S melyik ifjú hölgy nem tartja magát szépnek. Lehet-e hozzá szoknia ahhoz, hogy termetét ne lássák ? S ahhoz, hogy ajkai előtt folyton czipeljen egy fátyolból készült lakatot, melytől egy hangot nem szólhat — a nő! Kairóban konstatálja a szerző azt a kiváltságos uralmi állást, melyet az angol a Pharaok földjén el­foglal, de egyúttal azt a gyűlöletet, melylyel a ben­­szülött nép viseltetik iránta. Az angol kezé­ben van a fegyveres hatalom és a leghatalmasabb fegyver a pénz. Ez a kettő pórázon tartja a várost a környéket és az egész országot s tartja addig, míg az összegyűlt gyuanyag , mely rettentő tömegben van együtt — föl nem robban. A szerző kairói élményei közé tartozik az egyp­­tomi pénzügyminiszterrel Blum pasával való találko­zása is, ki tudvalevőleg hazánkfia és egyszerű bank­­hivatalnokból emelkedett föl a magas polczra. — »A pasa« — igy jellemzi őt — »még javakorában levő férfiú, typusra tiszta magyar, csak egy kicsit megszi­­nelve némi czigányos tarkasággal, a mi már az itteni éghajlat befolyása, de módtalanul illik neki. Nyájas, finom ur, a ki büszke magyarságára és annyira ra­gaszkodik hozzá, hogy minden évben itthon tölti a sza­badságidőt s hogy neki a városligetben van egy kis da­rab földje s attól meg nem válna semmi áron.« Kairó­ból indult ki a társaság a Chufa piramis megmászására, a melynek részleteit jóizű humorral festi a szerző, mig a következő fejezetben az úgynevezett fantázia táncz­nak találjuk erőteljes, valóban drámai leírását, me­lyet alig jellemezhetnénk jobban, mint hogy ha ide iktatjuk. A fantáziát rendszerint többen tánczolják egyszerre, csupán nők s kevesebben nézik, de csupán férfiak. A tánczosnők megjelenése a lehető leg­­igézőbb. Az öltözéken nincs mit leírni, czipőjük pic­iny sarkú papucs, néha piros, máskor aranyhímmel ki­­varrva. Egy lány az ujjaival veri az üstdobot és dalol hozzá. Kezdik lassan, kerülve, fordulva, hajlongva , szinte játszva, egymással a többiek, négyen-öten, ki­terjesztett karjaikkal a legkecsesebb mozdulatokat­­ teszik és dúdolnak hozzá valamennyien. Az üstdob­­ perdülése gyorsabb, az ének lázasabbá válik. A lányok­­ forgása kezd hasonló lenni a tánczoló dervisekéhez;­­ az ének ritkábban hallik ajkaikról, legföljebb egyes­­ kilökött hangok alakjában, a­mit szinte a maguk ser­­­­kentésére, tüzelésére kiáltanak.Ez így tart néhány per-­r­czig. A lányok arczán keresztül az aranysárga hamvas­­ságon kiüt a láz pirossága,szemük szinte vésztj­óssan csil­log. A dob pörgése most már hasonlít a távolról hal­latszó csatazajhoz; apró puskatűz ropogását nagy puffanások váltják fel, mintha ágyuszó hallanék közbe s a tánczos lányok ajkán is inkább sikolyok törnek elő, mint nóta hangjai. S ezután kezdődik az őrjön­gés. A tánczosnők átkarolják egymást, járják a vad lányok úgy, mintha saját halálukat akarnák előidézni, olyan dühhel, többé nem dalolnak, nem tapsolnak, csak zihálás, a­mit megbirnak, forognak, reszketnek, s a szemük már nem szikrázik, de olyan, mint egy-egy izzó parázs, de szemük bélját is lehunyják s az alól úgy szúr elő a tekintet, mint az üszök. Nincs határa, nincs mértéke többé a táncznak. Az örjöngők szinte eszméletüket vesztik, a­mint az üstdob folyton erősebbeket puffog, a néző pedig már elfelejti, hogy ez táncz, inkább valami vad babonás isteni tiszteletnek nézi az egészet s nem gyönyörköd­teti, de megboszantja. A dob még néhányat dong kétségbeesett erővel, a lányok egyszerre abba­hagy­ják az őrületes ugrálást, hajladoznak egymással, egy­másra néhányat olyan kecsesen, hogy szinte csoda, most mosolyognak ismét, édesen, csábítóan, aztán összerogynak valamennyien s a kábulástól, fáradság­tól szinte megsemmisülve maradnak néhány perczig a földön.« A csodás tánczot valóban megérzékítik az idé­zett sorok. Egyébként, hogy mennyire birtokában van Adorján nem csak a nyelv szépségeinek, de azon ké­pességnek is, hogy hangulatot ébreszszen az olvasó­ban, azt legjobban bizonyítja a két szenthely czímű fejezet, mely Jeruzsálem keltét viseli. A­ műnek egyik legszebb része ez, a­mely épp oly melegen érző ke­­délylyel, mint kiváló tehetséggel van megírva. Az egész kereszténység ájtatossága fordul a szent sír felé, amely mellett régi idők nem kevésbbé hatalmas em­lékköve gyanánt áll fenn Salamon templomának egyetlen maradványa, a zsidók kegyeletének legdrá­gább kincse. A reflexiók, amelyekkel Adorján e két szenthely leírását kíséri, csak megerősítik azt a természeti igazságot, hogy mélyebbre kell leszállnunk, ha valódi gyöngyöt kívánunk felszínre hozni. Persze alig is van hely, mely a kedélynek és elmélkedés mun­kájának annyi tápot volna képes nyújtani, mint az a föld, ahonnan — mint a szerző megjegyzi — oly ir­tózatos erő és fény áradt szét az emberiségre. Nem lehet szándékunk lépésről-lépésre követni egy utazó társaságot, amelynek tagjaiban bizonyára­­ a legélénkebben felújulnak a távolban átélt napok emlékei, ha Adorján könyvét olvassuk. Ámde nem csak a közvetlenül érdekelt fogja a művet meg­becsülni érdeme szerint, hanem újra élvezetet fog találni benne az az olvasó is, aki nem annyira a saját benyomásainak visszfényét, mint inkább egy általános irodalmi értékkel bíró úti vázlat, egy ügyes és szellemes elbeszélő közléseit keresi a rajzolt képek­ben. A Keleti képek­ben általában oly becses írói tulajdonságok jutnak nyilvánulásra, mikép csak óhajtanunk lehet, hogy Adorján Sándor nevével mi­nél hamarább találkozzunk ismét a könyvpiaczon. H. S. a Balkán népek rokonszenvét el nem akarták játsza­ni. Az akkori politika teljesen sikeres volt, mert Ausztria-Magyarország stratégiailag parancsoló ál­lást szerzett a Balkán-félszigeten, míg ellenben az oroszok ki vannak szorítva Bulgáriából. Most min­­den osztozás Oroszországgal oktalan­ság l­e­n­n­e, m­ert ha ez utóbbi uralkodnék Konstantiná­polyban, Ausztria-Magyarország helyzete előbb-utóbb tarthatatlanná válnék a félsziget nyugati részeiben. Ha Kálnoky gróf 1886. május havában kijelenté, hogy Bulgáriának egyszerű megszállása sem tűrhető, hogyan képzelhető, hogy Magyarország, mely a kül­politikára mérvadó, valaha beleegyeznék az oszto­­zásba? Bismarck 1866-ban maga mondotta: szüksé­günk van Ausztriára a keleten. Ezzel elismerte, hogy ennek keleti érdekei német érdekek is. Bismarck a müncheni lap nézete szerint nem azért tanúsít kö­zönyt Bulgáriával szemben, mert Oroszország kezére akarná játszani a Balkán-szorosokat. Magatartását azon tudat sugalja, hogy más hatalmaknak sokkal sürgősebb érdekek Bulgáriát védeni s hogy e miatt Németországnak nem kell magát költségbe vernie. A karánsebesi mandátum. A képviselőház összeférhetlenségi bizottsága, Csáky László gr. elnöklete alatt ma délután 5 órakor ülést tartott, melyben tárgyalás alá vette Popovics Mihály karánsebesi képviselő ügyét. Felolvasták a hivatalos értesítést arról, hogy a bizottsági ülésre való megidézést Popovicsnak e­ső 16-án kézbesítet­ték, továbbá Popovicsnak a h­á­z­h­o­z intézett levelét, melyben kijelenti, hogy a ház tanácskozásaiban nem vehet részt, mandátumáról le nem mondhat, de meg­bízó levelét sem mutathatja be. Felolvasták továbbá Popovicsnak a bizottsághoz intézett rövid nyi­latkozatát, mely egyszerűen hivatkozik az imént felsorolt indokokra. Végül felolvasásra került a Popovics megválasztásáról felvett jegyzőkönyvnek a belügyminisztériumtól bekért példánya. V­e­s­z­t­e­r ama nézetének ad kifejezést, hogy a Popovics által a házhoz intézett nyilatkozatban foglalt államellenes dolgokat a bizottságnak nem szabad ignorálnia. Fest Lajos hasonló értelemben nyilatkozik. Szom­jas, Hertelendy, Andaházy és Zboray felszólalása után a bizottság elhatározta, hogy az ügy e részét nem vonja eljárása körébe. Miután a benyúj­tott nyilatkozat által a megbízó levél benyújtására fe­­lír?­1.1 Orcz.­ 6. §-a értelmében Popovics megbízását egyhangúlag megszüntnek, s­őt magát három évig meg nem választ­­hatónak jelenti ki. Ezt az ítéletet az elnök szabályszerűleg, nyílt ajtók mellett hirdette ki. A Crispi-kormány az utóbbi napokban a kép­­viselőházban sokféle támadásnak volt kitéve s az ott lejátszódó kellemetlen jelenetek Olaszországban nagy feltűnést keltenek. Már a budgetviták folyamán sok­féle apró támadás intéztetett a kormány ellen. Leg­utóbb azonban Cavallotti képviselő a külügyminisz­tert a közigazgatás némely belső ügyeire nézve inter­pellálni akarta. Crispi kissé éles szavakban kijelenté, hogy ily interpelláczióra nem is válaszol. Cavallotti e miatt roppant zajt csapott, hevesen megtámadta a kormányt s azt mondá, hogy eljárása hallatlan az olasz parlamentarizmus történetében. Crispi felhívta a kama­ CSERESS GÁBOR. Regény. Két kötetben. 30 Irta: PRÉM JÓZSEF. MÁSODIK KÖTET. XIV. E közben belépett Gárdonyi Bandi és Gerzson Anasztáz. Az őrnagy a legmegközelithetlenebb halandók közé tartozott. Minden szava, minden mozdulata, minden tekintete kimért vala. Katona a javából, ki­nek első és utolsó gondja a fényes carriére. Magyar a neve, de osztrák a gondolkodása s e miatt Hargitthay­­val, a régi negyvennyolczas honvéddel nem egyszer félreértései is voltak. Torzonborz fekete szakált viselt. Ezen a téren méltán vetélkedett az igazgatóval. S most mind a katonai, mind a polgári híres két galam­bosvári szakás rendelkezésemre állt. — Minthogy a sértés csekély, kezdte Gárdonyi halk, hideg hangon, hosszan nyújtva a szavakat — a segédek kardban állapodtak meg, természetesen a végkimerülésig. — Ezt is sokaltam ! — tette hozzá Gerzson. — Újólag figyelmeztetem, kedves kollega, hogy a miniszternél rossz vért fog szülni. S épp most, a­mi­kor az igazgatói szék vár önre. Félek, felfüggesztés, vizsgálat lesz a vége. — Megfontoltam. S ha a miniszter nem hasz­nálhat párbajozó tanárokat, úgy hiszem, még ke­vésbbé használhat gyávákat és jellemteleneket. Hargitthay e közben a fürtőztetés legvégső ha­táráig is elment. Bántotta, hogy az őrnagy az egyik segéd, mert gyűlölte a katonákat, a »béke elszánt­­ vitézei«-t. Többé nem birt magával. — ügy van! — dörmögé közbe. S a­ki gyáva és jellemtelen, az a párbaj után is az marad! Az el­lenfél tiszt ugyan — Az őrnagy fölkapta fejét. — Kérem folytassa! Az ellenfél — nos ? Ne feledje doktor úr, hogy Lányi úrnak tiszti bojtja van, s én följebb valója vagyok! Ha valami kifogása van, én becsületbiróságot proponálok. Mindent tisztán és világosan! Ebben nem ismerek tréfát. A tiszti bojt, méltóztatik tudni — — Tudom, tudom! — fakadt ki a doktor, kinek hiába intettem. Oh, nekem is van tiszti bojtom, ha nem is olyan! Látta azt Vácz és Isaszeg! Most is otthon függ a múzeumomban. De nem érte ám más folt, mint az a fekete-sárga vér, mely rajta piroslik. Igenis! Bármint mosolyognak, a fekete-sárga vér most is piroslik rajta. — Elég! — intett az őrnagy keztyüs kezével. — Figyelmeztetem a doktor urat, hogy az efféle kité­teleket, én mint­ha katona és alkotmányos hazafi nem hallgathatom, s nem tűrhetem ! Az 1867-iki kiegyezés óta e szó fekete-sárga, mely — — Mi ? Hogyan kérem ? Az őrnagy ur felül akar múlni engem hazafiasságban, a trón iránti hűség­ben ! Az nem fog sikerülni, őrnagy ur! De a múlt, az mult! S én harminczhét évvel fiatalabbnak érzem magam, ha erről a múltról van szó! Különben — folytatta könnyedén mosolyogva s az őrnagy rettent­­hetlen flegmája által legyőzve, — minden vér meg­szokott feketedni s utóbb végkép elsárgul! Én mon­dom, az orvos. S az orvosi tudományban, úgy hiszem, nem vindikál magának előnyt őrnagy úr! Gárdonyi fekete bajuszának két kinyúló vége kissé fölfelé rándult s e mozdulatot hirtelen utánoz­ták a fülei, ráadásul két felső foga is kikandikált, de csak egy szempillantásra. Mindezt együtt véve: az őrnagy egy elégedett mosolya volt. — Meg vagyok nyugtatva, — mondá aztán. — Köszönöm. De hát mit is méltóztatott mondani Lá­nyi úrról? Valami kifogás talán? — Félreértés! Szót se érdemel. — siettem közbe lépni teljes erélylyel. — A doktor úrnak sze­mélyes ellenszenve itt nem jöhet számba. Egyenesen tőlem függ, várjon kivánjam-e, hogy ellenfelem előbb a doktor úrral rendezze egy korábbi ügyét, s nekem, a ki ismerem azt az ártatlan vitát, éppenséggel nincs kifogásom Lányi úr ellen. Mint kihívott fél ragasz­kodom e jogomhoz, és semmi szín alatt nem állok el attól. Segédeim igazat adtak, és végre útra kel­hettünk. Hargitthay mellém került a kocsiban. Többé nem hallott, mintha teljesen megsüketült volna és nem szólt semmit, mintha némaság lepte volna meg. Csak a­mikor a kis Tabyt, az ellenfél orvosát is ott látta, a lovaskaszárnya egyik hosszú szobájában, mé­lyen morgott néhányat mellettem. Alig egy félórára rá kardom kihullott lankadt kezemből s karomon, mellemen egy-egy tátongó seb ontotta vérét, mig a kaczkiás, neki bátorodott ellenfél­­ csak egy-két karczolást kapott ablakra kapaszkodt , ujjaira és keze fejére, teljes képtelenség ismételni. Az 1876-ki reichstadti egyezmény, melyben Ausztria-Magyarország a Bal­kántól délre szabad kezet engedett Oroszországnak, nem szól — mondja a czikk — említett föltevésünk ellen. Bécsben akkor nem védhették a portát, ha csak rát, döntse ő el a dolgot, mire a ház csekély többséggel — kevesen voltak jelen — elvetette az interpellácziót. Erre azután Cavallotti leköszönt képviselői állásáról. Az ügy a sajtóban nagy mozgalmat keltett s sokfelől hevesen megtámadták Crispit. Azzal vádolják, hogy parlamenti diktatúrára törekszik, hogy demokrata múltját megtagadja s mióta Friedrichsruheban járt, olasz Bismarckká akarja magát kijátszani. Mindez események nagyban előmozdítják azon törekvéseket, hogy az olasz képviselőházban az ellenzék formáiig párttá szervezkedjék Crispi ellen. Ilyen szervezett párt eddig nem állott Crispivel szemben s ez a körül­mény tette mindez ideig oly szilárddá parlamenti po­­zíc­ióját. Az öröklési jog. A képviselőház igaz­ságügyi bizottsága ma délután 5 órakor ülést tartott, melyben folytatta az öröklési jogról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását a helyettesítés­ről szóló fejezetnél. (210—218. §§-ok.) A 213. §-t, mely szerint »ha az örökhagyó az örökösnevezést fel­tételhez kötötte, de a feltételt a helyettesítésnél nem ismételte, a helyettesített örökösre nézve a feltétel kétség esetén nem létezőnek tekintendő«. — Győry indítványára oda módosította a bizottság, hogy ha az örökhagyó az örökösnevezést feltételhez, vagy időmeghatározáshoz kötötte, habár azt a he­lyettesítésnél nem ismételte is, átszáll az a he­lyettesítettre is, hacsak az örökhagyó kifejezetten ellenkezőleg nem intézkedett, vagy a rendelkezésből ki nem tűnik, hogy a feltétel kizárólag az örökös személyére vonatkozik. A 205. §. rendelkezéseit mint feleslegeseket törölték. Csak annak a kimondását fogadták el, hogy ha a helyettesített örökös után további helyettesítések rendeltettek, ezekre nézve is a helyettesítésre vonatkozó szabályok megfelelően alkalmazandók. A 218 §-t, mely szerint, ha az örök­hagyó leszármazó, vagy felmenő rokonát, vagy oldal­rokonát az unoka­testvérekig bezárólag nevezte örökösnek s a kinevezett örökös az örökhagyót meg­előzőleg hal el, az örökös leszármazás hallgatag helyet­tesített örökösöknek sekartanák ki, hiittn­t tartalmaz «. — T­o­v­e­s­z­k­y államtitkár és S­z­i­v­á­k előadó indo­kolása után, mint a családiasság alapgondolatán nyugvó rendelkezést elvben elfogadta a bizottság, de az itt szóban forgó helyettesítési prezumpcziót — a törvényjavaslat eredeti álláspontjával megegyzőleg a fel- és lemenőkre s testvérekre korlátozta, megtold­­ván a szakaszt azzal, hogy a leszármazók részesedési arányára a törvényes örökösödés szabályai alkalma­zandók. Áttérvén ezután a bizottság az utóörökösö­désről szóló fejezetre, Chor­in kijelente, hogy a hitbizományokra vonatkozó nézeteit a házban fogja kifejteni s hogy ő az utóörökösödést is elvben sem jogi, sem gazdasági szempontból nem tartja helyes­nek s mindenesetre a legszűkebb körre véli korláto­zandónak, az utóörökösödési intézmény elvileg már az általános vita eredménye által elfogadottnak te­kintetvén, a fejezet egyes szakaszának tárgyalását a szerdán délután 5 órakor tartandó ülésre halasztották. Az országgyűlési mérsékelt ellenzék holnap, kedden délután 5 órakor értekezletet tart.

Next