Pesti Napló, 1888. július (39. évfolyam, 181-211. szám)

1888-07-01 / 181. szám

181. szám. Budapest, 1888. Vasárnap, julius 1.­39. évi folyam. -------------------------------------------------------- Ilii- ■ ----- - --------------------. ■ '.1 .......i TMmm*****g***mmM^^ 111 m Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere, Athenaen m-é p n 1 e t, A lftp szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere, Athenaeum-épü­l­et. a lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiad­ás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadós postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai küldőküldést kívántatik, postabélyegre havonként 13 kr. évnegyedenként 1 forint felü­lfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Napló« kiadó­ hivatalába Budapest, ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Népzendülés. — junius 30. Az első oláh zendülés Erdélyben Föld­váron megtörtént. Ugyanazon jelenségek közt folyt le, mint Romániában a tavaszszal a pa­rasztlázadások. Földosztás és birtokviszonyok­ból kiindulva, izgatás az urak és hatóságok, bírák, jegyzők és szolgabirák ellen, összebe­szélés, erőszak, agyonverés, mit csak a kato­naság fegyveres fellépése birt megakadályozni, utczai harcz a bősz tömeg és a katonák, a kő­zápor és a golyók közt, mig végre a szerve­zett erő a nyers erőt legyűrhette. Azután vizsgálat és elfogatások, elnyomott, de le nem csillapult szenvedélyek. Vigyázzanak Erdélyben és egyebütt a hatóságok, hogy hasonló esetek ne ismétlőd­jenek. Szászok és oláhok közt lévén a véres veszedelem, remélhető, hogy a román sajtó ezért nem fogja okolni a magyar zsarnokokat. Különben a példa Romániából jött, hol nin­csenek magyarok. A mások földe, a tulajdon elsajátítása, idegen kaszálók, legelők és erdők illetéktelen használása tetszik a műveletlen köznépnek, ha arra bujtogatják, hogy az az övé. S ily buj­­togatók, kivált az oláhság közt, akadnak bő­ven, s hogy ezek mifélék, illusztrálja azon eset, midőn az oláh, ki négy ökröt lopott, azt vallotta a biró előtt, hogy ezen ökrök neki voltak odaígérve, hogy övéi lesznek, majd ha a czár eljön, de ő már nem bírta oly sokáig várni a czárt, hát ökreit elhajtotta. A földvári lázadás is készítve volt; mi­után észrevették, hogy a tagosítás miatt ott gyúanyag van bőven, nem készél­ a kanóczot elhelyezni és meggyújtani. A bíróság felső ura lesz a szálakat követni, hogy honnan in­dultak ki ? Nekünk ez eset intő jel, egyfelől arra nézve, hogy a helyi hatóságok ügyeljenek a népmozgalmakra s ne bízzák el magukat, másrészt hogy a kormány a községi és me­gyei hatóságokra vigyázzon, nehogy vissza­éléseikkel és zaklatásaikkal a köznépet inge­reljék. Mert bizony e népnek Magyarország sok vidékén nincsen jó dolga és a kis és nagy hivatalnokok nem jól, nem emberségesen, nem igazságosan, hanem csak keményen bán­nak vele, sokat dolgozik, keveset keres, kere­setét elveszik tőle adóra, közköltségre, pap­nak, tanítónak, kerületi orvosnak, bábának, halottkémnek stb. fizetésére, ártér, közmunka nyomja vállát, a végrehajtó rendesen elláto­gat a faluba és felszámítja napidíját, akárki jön hivatalos járatban, előfogatot hajt a kisbiró, s minden lépés, mit valamely hivatalnok a községben tesz, ennek, vagy az illetőnek pénzé­be kerül, azonkívül bélyegre is kell adni, ha pedig a paraszt megy be a hivatalba, mert dolga oda viszi, vagy beidézik, várhat óra­számra és nem végez semmit, mert nem vé­geznek vele, hanem menjen ügyvédhez, adja be írásban. A legdrágább és legrosszabb admi­­nisztráczió és igazságszolgáltatás okvetlen nálunk van, ezt csak az tudja igazán, kinek dolga volt vele s a felelős minisztérium tudja legkevésbbé: már most a szegény földmives, ki még a katonaszolgálatot is teljesiti, vagy ha öreg, fiait viszik el katonának, hogy éljen meg családjával kis darab földjén, mikor jö­vedelmét és keresetét annyiféleképen meg­csipkedik. Soha türelmesebb népet ennél a világon! Az alföldi, vagy dunántúli jómódú pa­rasztgazdákról nem beszélünk, azok dús jö­vedelmeikkel és kevés igényeikkel önkezelte birtokukban a legboldogabb néposztály ha­zánkban. Ép, erőteljes, iparkodó, pénzes, a vidéki takarékpénztárak közönsége. Nemze­tünk jövőjének alapja és reménye. De nem mindenütt vannak ily jó föld és kedvező bir­tokviszonyok. A felvidéken, Erdélyben egész másként van. Ott a köznép széles rétegek­ben szegény, kevés és rossz földje van, rosszul él, olcsó napszámba megy és legjobb sorsa van a cselédnek, melyről ura tartozik gondoskodni, hogy az élet szükségeit ne nél­külözze. De az urak is sorra tönkre mennek, mert az ő földjük is rossz, jövedelmük cse­kély, a régió felemészti, adóra, nevelésre, ház­tartásra már nem futja, adósságot kell csi­nálni és megbuknak, keserves viszonyok ezek. Erdélyben se tagosítás, se telekkönyv rendes (másutt is rendetlen, de mégis vala­melyes) tehát hitel sincs és nem is lehet. Évek óta egy földhitelbankot nem bírnak létre­hozni, vagy kivinni, hogy valamely hitelin­tézet erdélyi birtokokra kölcsönözzön. Vala­hogy tengődnek s a hajón, melyen szűkké vált az eledel, kitör a létért való küzdelem. A nemzet gondviselése ha volna ezen kormány, a népélet körülményeit, bajait, ezek okát és a segítség módját kutatná, keresné, tanulmányozná és a nép jólétéért tenne va­lamit. De nem, csak parancsolni szeret min­denki, a­ki az állam nevében beszél s minde­­nik azt tartja, l’état c’est moi és hogy az ő számára van az állam. Nem is fordul senki a hivatalokhoz, ha csak valamiképen elke­rülheti. Más országokban császárok, miniszte­rek, parlamentek törődnek az állam és a pa­­tika társadalmi alapjaival s a nép jólétét esz­közölni, a bajokon segíteni iparkodnak. Ma­gyarországon nincs más belpolitika, csak adó és katonaság, így aztán lassan kint dekomponálódik a társadalom s a kivándorlás és halandóság lesz a nép elégületlenségének hévmérője. S mindebből az a tanulság, hogy Magyarorszá­gon a belkormányzatnak a pénzügyen és a had­ügyen kívül még igen sok ága van, mely nem kevésbbé sürgős és aktuális. A PESTI NAPLÓ TÁRGYÁJA. — Junius 30. — A MÚLT. Eredeti regény.­­ Irta: Gosztonyin­é Bíró Kornélia. T­átr­af­ürede­n. Gyönyörű verőfényes reggel volt. A nap mint tüzes, fényes golyó tűnt elő rejtekéből, vörös koronája bíbor fénynyel világította meg az öreg Tátrát; suga­rai csak lassan kint szár­ták fel­ a sötét fenyőkön gyön­gyöző harmatcseppeket. A levegő bár kissé hűvös, de oly üdítőn balzsamos, hogy még azok az érdekte­len járókelők is, a kik e korai órákban kizárólagos közönségét képezték e fölötte szép vidéknek s a kik néma rezignáczióval kezdik, mint végzik nehéz napi munkájukat, azok is mélyen fellélegzettek, hogy egy só­hajjal beszivják tüdejükbe az üdítő felséges levegőt. És mialatt az utczaseprő szokott egykedvűséggel tel­jesíti kötelességét, addig néhány hangosan czivakodó pinczér rendezgeti a vendéglő terasszán az asztalokat. Nem lévén kút és ivóvíz kora Tátra-Füreden, tehát nem is szokásos a korai felkelés , csupán néhány túl­buzgó pácziens, ki minden elgondolható kellemes és kellemetlen kúrán végig vonszolja fáradt tagjait, tesz sétákat téli kabátjába burkolva és issza a temérdek mennyiségű idegen ásványvizet, vagy megelégszik a helybeli vasas forrással. No de az ilyen szenvedélyes sétálók száma kevés. Végre eligazodtak a zajosan gesztikuláló pin­­czérek, az asztalok mind terítve. Most kilép a vendéglős, élvezettel legeltetve szemét a rend és tisztaságon, helyeslőleg bólint fejé­vel ; figyelme azonban különösen egy asztal felé irá­nyul, hol még mindig talál változtatni valót. A hosszú , vagy 14 személyre terített asztalt, díszesen hímzett drap­szinű abrosz födi. Egykoron József főherczeg családja költe el rajta reggelijét, most azonban nem lévén fejedelmi vendég a fürdőhelyen, a terassz szeg­lete, a legjobb hely, fel van tartva a créme de la crémenek. A kérdéses asztal teljes közepén egy szép csokor diszlik : a pinczér különös figyelemének jele ez, melyért azonban naponta megvárja a megérdem­lett jutalmat. A vendégek már érkeznek és lassan kint megte­lik a terassz, de a szegletasztalhoz senki sem közelít. Mert tudja már a közönség, hogy ehhez csak némi előjoggal lehet közeledni, vagyis tagjának kell lenni ama szoros barátságban élő társaságnak, mely »ide­gen e­sét« meg nem tűr maga között. Végre vala­­hára megérkeznek azok is, kiknek a külön asztal fenn volt tartva. Egy koros nő foglalja el a főhelyet, kit mindenki mint »n­a­g­y m­a­m­á«-t ismer; alkalmasint unokájáért nyerte a nevet, kit már 8 éven át gardíroz és most abban reménykedik,hogy a jelen fürdőidény végre is teljesíteni fogja várva várt óhaját és végre is jelentkezni fog az el­késett férj. Ki hymen édes lánczával magához bilincsel­ve a hervadozó rózsát, feloldandja szegény nagymamát fáradságos hivatalától. A nagymama korát senki sem tudná meghatározni, annyi azonban bizonyos,hogy em­léke vissza terjed egészen a rég­múltba, és sokszor cso­dálkozva kérdik tőle:tehát a nagymama még erre is em­lékszik, már akkor is a világon volt?« Ily­enkor halo­­vány pir futja át az aggnő arczát, mert resteli, hogy korát elárulta és lesütött szemekkel szabadkozik: »hogy a történteket csupán megboldogult édes­anyja elbeszéléséből ismeri.« Ő asszonyi hiúság! várjon hány évig kellene élnetek, hogy az ifjúság reményei­ről lemondjatok ? Nyúlánk termete, ruganyos mozdu­latai, sebes járása az igaz, hogy még ma is a 16 éves leányra emlékeztetnek, de a sok redő a keskeny sá­padt arczon tanúskodik arról, hogy a nagymama már a 70 évet is rég betölti. De ennek daczára »a nagymama« egy csodálatraméltó egyéniség, ki agg­korával ellentétben megőrzé ifjúkori ábrándjait, ki mindig lépést tartott a haladó világgal, ki mindig e­n fait van, ki politizál az urakkal, kik véleményét és tanácsát mindenkor tisztelettel kérik és végre akinek az ifjú leányok bízvást meggyónják szivök titkait és a ki mindig pártfogásába veszi a szerelmeseket! Ritka felvilágosodott nézetekkel bir, melyeket a számtalan átélt tapasztalat csak gazdagíthat. S még érdekesebb, hogy bár mindig a korral haladt, azért mégis meglátszik rajta, hogy még a régi világból van ; szeif modora, egyenes tartása, ma­gas öltözéke is egészen ó­divatú. Átélte a krinolinok korszakát a nélkül, hogy hódolt volna e minden bájt nélkülöző divatnak ; megmaradt a régi szűk ruhák­nál, melyeket első ifjúsága korszakában viseltek és türelemmel várta be az időt, míg öltözéke ismét di­vatba jött. A nagymama mellett egy még elég csinos nő ül, kire azt a franczia illedelmes megjegyzést le­hetne alkalmazni: »entre deux ages« és nem messze tőle leányai ülnek. A mama véghetetlen szi­gorú erkölcsű. Leányait is e nézetekben nevelte , a papa azonban ? — nos hát a pápa még mindig ra­jong a szép nőkért, sőt még nem is válogatós, így szegény Zányi grófné, ki még mindig szereti férjét, néha igen kínos és felette kellemetlen helyzetbe jő. Férje a jelen alkalommal is egy fess kaczérnő, V­á­r­­b­a­­­m­a­y báróné oldalán lép a terasszra. Még né­hány szép fiatal asszony, egy pár igénytelen Back­fish­, 3—4 fiatal ember, és az asztal, egy helyet kivéve, megtelt. — De hol marad Dargay ? — szólt néhány hang. Alig, hogy kiejték nevét, már­is ott termett a nevezett, egy korrektül öltözött fiatal ember. — Ily későn ? szólt Várbalmayné szemrehányó­­lag, illik az oly soká aludni ? — Bocsánat hölgyeim, én nem aludtam, sőt már nagyon is rég fenn vagyok, és az önök mulatta­­tásáért fáradoztam. Sok újságot, és felette érdekeset, kissé titokszerűt hallottam. Képzeljék csak a Scepu­­zia villából, minden lakót szépszerivel áthelyeznek, más kényelmetlen lakásba, avval hitegetve a szegény közprédára bocsájtott fürdő vendégeket, hogy ott szebb a kilátás, jobb a levegő, stb. — Csak ennyi ? vágott szavába duzzogva a szép báróné. — Kérem, kérem türelem, vagyis inkább kérek szót. Halljanak és bámuljanak! Az egész Scepuzia villa ki van véve a nyári idényre, de azt nem lehet ki tudni ki részére. Díszes bútorok, drága kárpitok, szőnyegek érkeznek, és az egész villa 3 lakosztályba lesz felosztva. Az illető szerette volna egész ház­tartását elhozni, de erre nem lévén alkalmas a villa be­rendezése, változásokat pedig nem akarnak eszkö­zölni, így csupán a komornokok és komornák kísére­tében érkezik a magas uraság. Azt is megtudtam, hogy a fürdővendégekkel nem akarnak érintkezésbe lépni, e czélből a földszinten egy elegáns ebédlő ren­deztetek be, mellette egy pazarfényű pipáló. A ko­mornyikok fogják a vendéglőből az ebédet felhordani, csakhogy senki idegen be ne hatoljon a lakba, mely varázsvesszővel egy tündérlakká alakíttatik át. — Az első tudósítást a házi szolgától nyertem, de a do­log annyira felingerle kíváncsiságomat, hogy egybe a fürdőigazgatósághoz siettem, megtudandó, hogy van-e némi alapjuk e híreknek ? Ott azután még a következő részleteket hallottam. A villát egy L­o­­r­o­d­y nevű úr bérelte. Ma érkeznek meg a fogatok, egy Viktória, egy penny-chaise, és 3 nyerges ló. — Most, mi természe­tesebb, minthogy az érdekes hít megerősíttetvén, siet­tem a tett színhelyére. A Scepuziát teljesen felfor­gatva találtam, nagy sietséggel folytatják a rendezést. Az idegen cselédség csak úgy nyüzsög, köztök egy sajátságos idegen kinézésű alak vonta magára figyel­memet, valami komornyik, vagy majordomus-féle osztogatja parancsait, csakhogy magyarul nem tud, így nehezen bír eligazodni, mindig egy grófnét emleget, kinek lakosztálya képezi legfőbb gondját. Ennél töb­bet nem bírtam belőle kitudni. Nagyon ügyes, hasz­­n­avehető ember lehet, ki a titkokat híven megőrzi. Nagyon alázatos volt — de néma maradt minden kér­­dezősködéseimmel szemben. Egy feltűnően csúnya em­ber, kis szürke, fürkésző tekintetével és egész modo­rával azon benyomást teszi, mintha valami kém volna. Folyékonyan beszél angolul és francziául, egy kitű­nően kiművelt és jól betanított szolgának látszik. — Nos remélem megvannak velem elégedve, nem vesz­tegettem időmet , sőt gondoskodtam a társaság mu­­lattatásáról. Ugyan kérem vallják be, hogy önök is kiváncsiak, ki lehet ez a titokszerű grófnő ? — Talán valami magas rangú vendég, ki in­kognitóban utazik! — A román királyné ! — szóltak a szőkék egy­szerre. — Inkább valami gazdag bankár családostól, ki feltűnést akar kelteni! — jegyzé meg fitymálóan Zányi grófné. — Vagy talán azoknál is külömb, va­lami »pikáns szépség« — szólt a báróné, egy hamiskás tekintetet vetve Zányi grófra. — Én meg vagyok győződve, hogy egy magas­­rangú egyéniség, ki inkognitóban utazik — szólt közbe a nagymama. — Bárki légyen is az uj jövevény — folytatá Dargay, az bizonyos, hogy az egyhangú fürdő­élet új élénkséget nyer általa. Ha csak a gróf­né nézete is beteljesedik, akkor is jól mulathatunk az új vendégeken, ez esetben nem lesz hiány az érde­kes és nevetséges epizódokban, s én mindenesetre éber figyelemmel kísérendem a Scepuzia-villa lakóit. Dargay részletes elbeszélése alatt a társaság elvégezte a reggelit, a tárgy is ki volt merítve, né­hány arczon már az unalom jelei mutatkoztak; csu­pán Otto gróf, látva az érdeklődést, mit elbeszélése keltett, ragaszkodott még mindig meséjéhez, és ipar­­­kodott azt újra felélénkíteni, felkelt helyéből és fel­­szólitá a grófnét, nem volna-e kedve a kérdéses vil­lát, — mely a jelen állapotban érdekes képet nyújt, megtekinteni ? — Már csak hová gondol ? válaszolt a grófné megbotránkozva, — csak nem fogok idegenek laká­sára menni! A­mily visszatetsző volt azonban e terv a grófné előtt, annyira megnyerte a báróné ízlését, aki rögtön felállt s igy szólt: — Menjünk, menjünk! jöjjön gróf, hátha uj felfedezéseket tehetünk, a mi útba igazitana, a vendégek kilétét kitudni; hátha ve­lem szemben közlékenyebb lesz az a csúnya, de »mü­veit« komornyik. Ha már a szolga oly érdekes, minő lehet még az úrnő! — Ezzel feloszlott a társa­ság, a kiváncsiak a villához siettek, mások sétálni, vagy fürödni, csupán néhány nő, közöttük a nagyma­ma és Zányi grófné maradtak. Kézimunkájukat kivéve, újból megbeszélték az Otto gróf által hozott hírt, mindenféle sejtelmek, a legvalószínűtlenebb gondola­tok kíséretében. Kis idő múlva visszatértek a kémkedők. A báróné igen kedvetlennek látszott. — Semmit, semmit sem tudunk. Az a komor­nyik még csak figyelmére sem méltatott, úgy látszott, mintha jelenlétünk csak terhére volna. De én istenem, ki lehet az az elkényeztetett nő, ki még egy rövid fürdőidényre is saját bútorát, saját fogatát hozatja el, mig mi megelégszünk azzal, a­mit helyben kapunk ? Vájjon szép és fiatal-e ? végré el gondolkodva a bárónő. — Csak nem öreg — viszonzá nevetve Zányi. Hogy gondolja, hogy egy vén asszonyért, ennyi fárad­ságot vegyenek maguknak ? A grófné elszörnyülködve férje meggondolat­lanul kiejtett szavain, egy tekintettel figyelmezteté őt a »nagymama« jelenlétére; de ez csupán egy kézmozdulattal válaszolt intésére, mely azt látszott kifejezni, »hisz az öreg úgyis siket.« A szegény jó öreg nagymama pedig sokkal jobban el volt foglalva e pillanatban, hogy sem a hitvesek között lefolyt, a reá vonatkozó néma társalgást észre vette volna. — Lehet, hogy egy beteges öreg nő, — szólt ismét Dargay kissé elkedvetlenedve tódítván a felte­vések hosszú sorozatát, — s azért van szüksége ma­gányra és nagy kényelemre, holnapután majd meg­tudjuk. — Az még messze van — sohajta haragosan a báróné. (Folyt. köv.) Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva, Budapest, junius 30. A Neue Preussische Zeitung versenyezni akar a Kreuzzeitunggal a magyar viszonyok és sajtó­­nyilvánítások czélzatos elferdítésében. Ebben is, miután porosz íróra vagy politikusra nézve lehetet­lenség, hogy a budapesti sajtó nyilatkozatai mellett még az erdélyi lapok nyilatkozatait is czélzatosan csoportosítsa, föltétlenül az erdélyi schulvereines szászok némelyikének fondorlatára ismerünk. És figyelmeztetjük a németországi sajtót, hogy e fondor­latoknak, melyek nem is az erdélyi szász néptől, hanem csak azok egyes nagyzó, hóbortos, vagy hiú­ságában sértett tagjától származnak, fel ne üljön. Polémiát kezdeni e czélzatos ferdítésekkel nem aka­runk, de nagyon sajnálnánk, ha eféle turpisságok a német sajtóban még ezután is helyet találnának. Magyar-román határrendezés. Brassóból távírják mai kelettel. A magyar-román határrendező bizottság háromszék megyei szakasza fennakadás nél­kül befejezte működését s a munka vezetését a bodzai vámnál átadta a brassómegyei szakasznak. A román kiküldött­ Ploiesti prefektus már ideérkezett s a ma­gyar bizottsággal a határra ment. A porosz képviselőválasztások az ősz folyamán fognak megtartatni. Noha a választás napja, még is­meretlen, a választási mozgalom már megkezdődött s a különböző pártok vezetői az országgyűlés pár napi ülésszaka alatt közös eljárás megállapítása végett értekezletet tartottak. Eddig tudvalevőleg a nemzeti szabadelvűek, a szabad konzervatívok és a konzerva­­tívok közt kartell állott fen­n a töredékek, melyek a porosz képviselőházban a kormánypárti többséget al­kotják, a választásokban is kölcsönösen támogatják egymást. Az eddigi viszony megújítása volt a legkö­zelebbi értekezletnek tárgya. A nemzeti­ szabadelvűek azonban, mint egy berlini lap írja, határozottan meg­tagadták a kartell megújítását s kijelentették, hogy minden egyes választókerületben párthíveik belátá­sára bízzák, hogy akár önálló jelöltet léptessenek fel, akár ama párttal egyezkedjenek, mely iránt a leg­több rokonszenvvel viseltetnek. Ellenben a szabad­­konzervatívok és a konzervatívok megújították a régi kartellviszonyt. A czentrum­párt az ülésszak bere­kesztése előtt szintén tartott értekezletet, melyben a választásokkal foglalkozott, melyek mindenesetre igen élénkeknek ígérkeznek. A német trónbeszéd hatása. A franczia sajtó ítéletét Vilmos császár trónbeszédéről a német officziózusok nagy figyelemmel kísérik. Fentartás nélkül elismerik azt, hogy a mérsékelt köztársasági párt összes közlönyei őszinte elégtétellel szólanak az uj császár békepolitikájáról s hogy azért a radikális és orleanista lapok hazaárulással vádolják őket. Ez utóbbiak részéről azonban egyre az a kiáltás hangzik: Készülődjünk! A National kije­lenti, hogy »az erő, melyet nekünk igaz jogunk és az igazság adnak, nem elég arra, hogy az 1789-ki for­radalom zavartalan ünnepét biztosítsa számunkra, ha nem lennénk képesek három millió katonát és 2500 ágyút síkra állítani. A XIX. század végén ez több hasznunkra van, mint igaz jogunk.« Sőt a radikálisok még ezt a három millió katonát sem tekintik elegendő békebiztosítéknak. »Németország — írja a Kappel — a békét akarja. Jó! Francziaország is akarja. De mivel Németország készülődik, hogy biztosítsa, bizto­sítsuk azt mi is úgy, mint ő teszi. Készülődjünk!« E szélső felfogás ellenében a Republique Frangaise azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy az európai béke a jövő évi párisi kiállítás berekesztéséig biz­tosítva marad. — Pétervárott a trónbeszéd, mint a félhivatalos Pol. Korr. ma jelenti, igen ked­vező fogadtatásra talált úgy a közvéleményben, mint a diplomácziai körökben. A fiatal uralkodó szi­lárd és egyúttal békés hangja megszerezheti neki az általános bizalmat és alkalmas arra, hogy a politikai intenczióira nézve kezdetben táplált aggodalma­kat teljesen eloszlassa. A trónbeszédnek Ausz­­tria-Magyarországra és Olaszországra vonatkozó részei itt egyáltalában nem okoztak lehangoltsá­got, mert e nyilatkozatokat igen természetesek­nek tartják s azért, mert éppenséggel nincs Orosz­ország ellen irányított élük, sőt ellenkezőleg Német­ország szövetségeinek békés jellegét hangsúlyozzák. Ezenfelül kiemelik, hogy e passzusok az Oroszorszá­got illető barátságos és jóakaró szavakkal szeren­csés kiegészítést nyertek. A trónbeszéd összbenyo­mása mindenesetre kitűnő volt és ha abban valamit nélkülöznek, az nem lehet más, mint néhány barátságos szó Francziaország számára. A közvélemény most már, midőn a béke fentarthatására és Németország további magatartására vonatkozólag nyugodtság észlelhető, azzal fog foglalkozni, vájjon az európai kabinetek a dolgok kedvező állását fel fog­ják-e használni a függőben maradt diplomácziai kér­dések elintézésére. II. Vilmos császár és a czár. — június 30. Ma már teljes bizonyossággal tudni le­het, hogy II. Vilmos német császár meg fogja látogatni III. Sándor czárt és pedig a köze­lebbi hetek alatt. Mi erről a találkozásról, mikor az még csak valószínűség ködében de­rengett, elmondtuk véleményünket, s e véle­ményünkön változtatni, vagy azt módosítani ma sincsen okunk. Megmondtuk, hogy teljes nyugalommal nézhetünk a német császár és az orosz czár találkozása elé, mert még az esetben is, ha e találkozás magántermészetű okai mellé politikai okok is járulnának, még akkor sincs okunk attól tartani, hogy a b­a­­ráti érzelmeknek e manifesztálása Vil­mos császár részéről érinthetné azon érdekkö­röket, melyeken az osztrák-magyar s német szövetség nyugszik. E véleményünkben még jobban megerő­sít e találkozás létrejöttének gyorsasága. Vilmos császár még alig hogy elfog­lalta trónját, még alig hogy mint csá­szár a bel- és külpolitika összes szálait akként tekinthette volna át, hogy az által egyéni nézetei vagy impressziói bármily irányban kidomborodhattak volna is, készül fejedelmi rokonát meglátogatni. Arról pedig, hogy az orosz és német politika között bár­mi oly momentumok merültek volna föl, melyeknek következményét képezné a német császár látogatása, szó sincs és nem is lehet. Abban a tekintetben sem érthetünk egyet a Times nézetével, hogy II. Vilmos német császárnak mielőtt az orosz czárt meg­látogatná, előbb Ferencz József császárt és királyt kellene meglátogatnia, miután Fe­rencz József idősb uralkodó, mint III. Sán­dor. Ausztria-Magyarország uralkodója egé­szen más viszonyban áll II. Vilmos császár­hoz, mint Sándor czár, Ausztria-Magyaror­szág és Németország között oly szövetségi szerződés áll fenn, melynek éle Oroszország ellen irányul. E szövetségi szerződés nyilvá­nosságra hozatott és II. Vilmos által nyíltan elismertetett. Ily szövetségi szerződés teljesen feleslegessé teszi azon etikett-kérdéseket, me­lyek itt a Times által érintettek. A magánélet­ben is a jó barátok közt sokkal kisebb fontos­sággal bir az etikett megtartása, mint azok közt, kiket nem intim barátság köt össze. S midőn Vilmos császár hivatalosan tudatja és mint­egy előre bejelenti Ausztria-Magyarország uralkodójának, hogy az orosz czárt megláto­gatni készül, ezzel nem csak a szövetségi vi­szony bensősége nyer kifejezést, hanem az etikett is. S másfelől Vilmos császár, midőn az orosz czár irányában baráti érzelmeit ki­fejezni akarja látogatása által, minden esetre kell hogy tekintettel legyen arra, hogy ez a látogatás semmi irányban, de főként az orosz czár irányában ne viseljen magán oly jelle­get, mely eleve kedvetlenséget vagy érzé­kenységet támaszthasson Szent-Pétervárott. Hisz már maga az a tény, hogy az osztrák­­magyar-német szövetség fennáll s Vilmos császár által ünnepélyesen elismertetett, elég ok az érzékenységre és kedvetlenségre az orosz czár részéről. Teljesen érthető tehát, ha Vilmos császár nem akarja látogatásának azt a szint kölcsönözni, mintha az pusztán csak politikai természetű lenne, mely esetben a baráti érzelmek hangsúlyo­zása vajmi keveset jelentene, s ezért van, hogy az orosz czárnak adja meg az elsőséget, és pedig oly előzmények után és oly körül­mények között, hogy e látogatás alig jelent­het mást, mint pusztán csak a baráti érzel­mek nyilvánítását. Ha Vilmos császár nem így tesz, ha­nem először szövetségesét látogatja meg és csak azután az orosz czárt, akkor e látogatás a politikai jellegtől elválaszthatatlan. És pe­dig azzal a distinkczióval, mely a szövet­séges és a nem szövetséges uralkodót egymástól élesen megkülönbözteti. S hogy ez a distinkc­ió előtérbe álljon e látogatás­nál, nincs okunk, sem érdekünk kívánni. Mert a német császár látogatása csak is így maradhat meg azon keretek közt, melyek a békére szövetkezett hatalmak érdekeivel is azonosak. Oroszország folyton azt hirdeti és pana­szolja, hogy a béke­szövetség rá nézve fenye­gető és hogy az tulajdonképen nem is vé­delmi, hanem támadási háttérrel bír. Orosz­ország mindazt, a­mit tesz s a­mi által az európai békét folyton fenyegeti, azzal indo­kolja, hogy erre mint önvédelemre kénysze­­ríttetik. Ezen panaszokkal és szemrehányá­sokkal szemben mondja Vilmos császár, hogy baráti érzelmekkel viseltetik az orosz czár iránt és elmegy meglátogatni őt, hogy e sza­vakat ténynyel bizonyítsa és hogy e ténynyel c­áfolja meg mindazt, a­mit Oroszország a béke­szövetségről hirdet. S mint ilyen ez a látogatás politikai szem­pontból is indokolt. Mert ezután ha Oroszország továbbra is ugyanazt a politikát folytatja, a­me­lyet máig folytatott,­­ nem használhatja többé azt a kifogást, hogy erre mint önvédelemre kényszeríttetik. És már ez a tény is elég, hogy a helyzet tisztulásához hozzájárulhasson. A­mi a kombinácziókat és a konjunktú­rákat illeti, melyeket a politikusok és a poli­­tizálók e látogatáshoz fűznek, azok természe­tesen tarkábbnál tarkábbak lehetnek és előre­láthatólag lesznek is. Sőt az a feltevés sem fog sok ember fejében képtelenségnek lát­szani, hogy Vilmos császár konspirálni megy

Next