Pesti Napló, 1888. július (39. évfolyam, 181-211. szám)

1888-07-01 / 181. szám

feándor czárhoz. Mintha bizony a császárok közti konspirácziónak nem lenne ezer más alkalmasabb formája, mint a személyes láto­gatás ! Mintha bizony a konspirácziók közt az lenne a legügyesebb és legbiztosabb, mely nyilvánosan és az egész világ szeme láttára történik! Nincs azonban kizárva és nem is lehet, hogy a német császár és az orosz czár közt az európai függő kérdések szóba kerülnek. De azt kizártnak tekintjük, hogy bármi irányban oly megegyezések jöhessenek létre, melyek monar­chiánk érdekkörére nézve sérelme­sek lehetnének. És éppen azért mi a ma­gunk részéről a német császár látogatásától,bár­mily tüntetésekkel fog is ez járni s bármilyen szivélyes fogadtatásban fog is részesülni, sem­miféle gyakorlati eredményt, olyat, mely az európai helyzetet gyökeresen szanálhatná — nem remélünk. Oroszország, hasznnleg a béke barátjának fogja is mutatni magát és ha meg is fogja kinálni a német császárt a kiegyen­lítő szerepével, nem fog akként cselekedni, hogy Európa tőle nyugodt lehessen, vagy vele együtt haladhasson. De ez esetben Vil­mos császár, a­ki viszont a saját birodalmá­nak érdekei által fogja vezettetni magát és mint ilyen, a legbensőbb baráti érzelmek ál­tal sem zavartathatja meg feladatát, elmond­hatja, hogy salvavi animam meam. A földvári parasztlázadás. — Saját tudósítónktól. — Brassó, jun. 29. Brassóból és Földvárról küldött távirataim már adtak hirt a földvári parasztlázadásról. A zendülés sokkal jelentékenyebb volt, mint első pillanatban hit­ték s a nép dühe túlcsapott minden korláton. Most már kétségtelen, hogy nem pillanatnyi fellobbanásról van szó, hanem lelketlen embe­rek tervszerű agitácziójáról, melynek véres következménye az izgatók méltó bűnhödését fogja maga után vonni. A lázadásról most a következő felette érdekes részle­teket írhatom: Földvár községére Scheip Péter birtokos, ottani postamester kért volt tagosítást. A tárgyalást a törvényszék e hó 27-ére tűzte ki — bár hivatalo­sam nem is lett értesítve a tárgyalásról. Minthogy azonban napok óta izgatott­ság volt észlelhető, különösen az ottani romá­nok közt, kiknek — mellesleg megjegyezve — alig van valami birtokuk, — nemkülönben a szegény­sorba szászok közt is. P­i­­­d­n­e­r Ferencz járási fő­szolgabíró két csendőrt rendelt ki s egy félszakasz gyaloghuszárt tartatott készletben a rend fenntar­tására. Szerdán reggel megjelent a főszolgabírónál Lengeni János brassói ügyvéd, a tago­sítás-ellenesek képviselője. Onnan elmen­­ve, Lengeni a földvári román iskolában gyűlést tartott az egybegyült csőcselékkel, ro­mánok, szászok, valamint Krizbáról s B.­Ujfaluról bejött magyarokkal, kik közt asszonyok is voltak. Megjegyzendő, hogy — hir szerint — Krizbán valóságos izgatást fejtetett ki, házról házra jártak, m­ert birsággal fenyeget­ve azokat, kik nem mennek el Földvárr­a, mert nekik a földvári határon mintegy ezer hold földjük van. Az értekezlet megállapodásai ismeretlenek. Annyi azonban bizonyos, hogy románokból és szászokból álló küldöttséget válasz­tottak, mely kijelentse a bíróságnak, hogy nekik semmi szín alatt sem kell a tagosítás. Időközben megérkezett a bíróság részéről Bisz­­tray Károly bíró és Séra jegyző. A tárgyalás a főszolgabíró hivatali helyiségében volt tartandó, hová a mintegy hatszáz főre felszaporo­­rodott tömeg behatolni akart. Pildner főszolgabírónak azonban sikerült a népet visszatartani. A szabály­­szerű eljárást megnyitva, Bisztray biró a ház tornáczá­ról hirdette ki a tömegnek a törvény megfelelő szaka­szát, felszólítva — előbb magyar, azután német nyelven — alakítsák meg a törvényben előírt csoportokat s küldjék ki képviselőiket. Mikor erre felkiáltások hallat­szottak, hogy nem értették a mondottakat, Pildner főszolgabíró előbb németül, azután magyarul s oláhul ismételte a biró szavait. Mikor végül azt a kérdést intézte a néphez: értették-e? — nagy zsivaj és lárma támadt, miközben ily kiáltás is hallatszott: Nem kell nekünk kommaszáczió! A lárma nőttön­ nevén, Pildner főszolgabíró lement a nép közé, csitította, magyarázta nekik a dolgot, minek azután az lett a következménye, hogy a nép engedett s csoportonként megnevezte képvise­lőit. De mikor ezeknek a tárgyalási terembe kellett menniök, a felizgatott tömeg nem engedte őket, kö­vetelve, hogy Scheip Péter (a­ki kérte a ta­gosítást) ne lehessen jelen a tárgya­lásnál, hanem menjen köz­éj­ük. Termé­szetesen boszúl akartak állani rajta. Végre Pildner tapintatos eljárásának sikerült any­­nyira menni velük, hogy a megnevezettek felmentek a terembe. Mialatt azonban ez történt, a tömeg hurrah! kiáltá­sokba tört kis tódult az épület felé, fel akar­va menni. A két csendőrnek ugyancsak volt dolga vele. Ekkor Pilcner újból megjelent a nép között csi­­títva őket, de már kirendelte a készletben volt fél eskadron gyaloghuszárt, kik a csendőrökkel együtt körülzárták a házat, vissza­nyomva a népet. Ekkor dél felé közeledett már az idő­s Len­geri János ügyvéd ajánlotta, hogy a tárgyalás ha­­lasztassék délutánra, mi meg is történt. A bizottság tagjai, nemkülönben Pildner fő­szolgabíró, Fischer szolgabíró s más urak, köztük a tagosítást kérelmezett Scheip Péter is, a nagy vendéglőbe indultak ebédre, kö­vetve a katonák által. Mikor a tömeg látta Scheip-ot, ordítani kezdett s fenyegetni, hogy megölik őt s kiabálva: Apucate! (ra­gadjátok meg!) A vendéglőbe érve, az már zsúfolva volt nagyobbára oláh néppel. Az urak elhelyezkedtek az egyik szobában, köztük Lengem is s ebédeltek. De a nép mind fenyegetőbb állást kezdett foglalni. A vendéglő szűk folyosóját zsúfoltig megtöltötte s vala­hányszor a szoba ajtaja nyílt, fenyegető öklök mutat­koztak Scheip irányában. Mások meg bekiáltot­tak : Scheipnak ma még meg kell halnia! Ekkor Pildner főszolgabíró s Len­gem ügyvéd kimentek a nép közé, csitítandó azt. De a tömeggel nem lehetett bírni. Csak ordítoz­tak : nekünk semmi bajunk az urakkal, nekünk Scheip kell hogy megöljük! Még a katonaság kivonulásával történt fenyegetés sem használt, a tömeg nem tágult. Hirtelen nagy zaj hallatszott egy másik szoba felől. Pildner főszolgabíró rögtön ott termett. A n­é­p ott Bunna Sándor krizbai jegyző s Illyés András krizbai bíróra rohant, mint a­kik ellen valaki felizgatta, azt állítván, hogy ők is kívánják a tagosítást s részök van ebben. Csak a főszolgabíró erélyes közbelépésének köszönhető, hogy nagyobb baj nem történt s mindketten kiszaba­dultak a parasztok kezeiből. Ez alatt elérkezett az idő a tárgyalás folytatá­sára. Pildner főszolgabíró — látva a veszélyt, mely­ben első­sorban Scheip Péter forgott, hat gyaloghu­szárt s két csendőrt rendelt ki fedezetül, kik a tanács­házig kisérték. Ezek kivont karddal kisérték az ura­kat a korcsmából. Elől ment egy huszár kivont kard­dal, oldalt is 1—1, köztük Scheip Péter, azután a többiek s oldalt s hátul a kivont kardu huszárok s szuronyos csendőrök fedezték. Csak Lengeru J­ános ügy­véd nem ment most már velök a tárgyalás szándékolt folytatására. Alig, hogy a szobából kiléptek, a felvadult nép meg akarta ragadni Scheipot,­­ de a katonaság visszalökte. A­mint a korcsma kapuján kiléptek, az ez alatt mintegy 1500 főre felszaporodott tömeg dü­höngni kezdett, hatalmas ordításokba tört ki, sőt egy nagy kő repült el közvetlen Scheip füle mellett. Ez volt az első kő. Nemsokára követte a második, mely Scheip nyakát találta, ki egészen összerezzent a fájdalom alatt. A dühtől elkapatva, Scheip re­volvert rántott elő zsebéből, fenyegetve vele a vad tömeget, mit Fischer szolgabiró látva, gyorsan lenyomta kezét a revolverrel együtt. Lépésről-lépésre haladva, mind sűrűbb lett a kőzápor s Scheip is, más is, nem egy ke­mény dobást kapott hátba, fejbe. A katonaság és csendőrség borzasztó erőt fejtett ki a nép ellen, mely mindenképen kiragadni akarta Scheipot. Ez azonban fedezve a katonák által, mindinkább siettette lépteit, majd mintegy 100 lépésnyire jőve anyja háza elé, futás­nak eredt s beszökött szerencsésen a házba, melynek kapuját maga után jól bereteszelte. A dühöngő tömeg látva, hogy a kisze­­melt áldozat megmenekült, a bizottságra vetette magát. Kő-kő­­után hullott, akár csak süni kőzápor s most már Pildner főszolgabíró, Fischer szolgabíró, a bizottság többi tagja is erős dobásokat kaptak. A katonák és csendőrök sem maradtak megkímélve. Egyszerre nagy tömeg vette körül egyrészt Pildner főszolgabírót, másrészt Bisztray eljáró bírót, kik me­nekülni akartak. De a nép csak rohant feléjök. A legválságosabb perczben, midőn már-már élet­veszély fenyegette mindkettőjüket a vad oláh hordák már a katonaság s csendőrök mögé kerültek, ezeket is fenyegetve, a z­s­a­n­­ilárok lőttek, de csak a levegő­be. De ez sem használt. Ekkor a csendőrök a tömeg közé lőttek s egy Scheip Bertalan ne­vű szász embert, a község legnagyobb izgat­óját, épp abban a perczben lőtték le, mikor egy nagy követ akart dobni. A golyó homlokán hatolt be s szörnyet halt. Egy má­sik barcza­uj­falusi ember megsebesült. A lövés a legválságosabb pillanatban történt, midőn a helyzet már tarthatatlanná vált s ha ez nem történik, úgy Bisztray biró, mint Pildner főszolga­bíró veszve vannak. Ugyanekkor Séra jegyző oly hatalmas dobást kapott fejére, hogy menten ösz­­sze­rogyott. Most a nép, látva a halottat, még nagyobb düh­vel rontott a főszolgabíróra, a­ki szerintük a lövést elrendelte, holott ő legalább 100 lépésnyire volt a a zsandároktól. A tömeg alighanem megölte volna a főszolgabírót, ha Mikics József földvári oláh pópa nem furakodik közelébe s azon ürügy alatt, hogy beszélni akar vele, daczára a tömeg ordításának, hogy: na slobot! (nem szabad) stb. félre nem vezeti, miáltal Pildner megmenekült, a korcsma udvarára sza­ladt, átmászott a kerítésen s kerteken keresztül a táviróhivatalba sietett, jelentést teendő az esetről az alispánnak. Megjegyzendő, hogy Illyés krizbai biró és Bunna jegyző is csak titokban menekülhettek a tömeg elől. A nép kereste a főszolgabírót, hogy bosszúját kitölthesse rajta, de persze nem találta. Nemso­kára báró Gablenz Henrik huszárfő­hadnagy hat lovas huszárt küldött a távíró hivatalba, fedezetül a főszolgabírónak, ki ezek­kel most vissza­jött. Ekkor úgy fél 5 óra lehetett. Időközben báró Gablenz Höltövényből is fél eskadron huszárt rendelt ki, a­kik megérkezvén a rend némileg ismét helyreállott. Csak a halott eltakarítását nem akarták engedni, de végre ez is sikerült a főszolgabíró erélyes fellépésének. A nép szétoszlott, a szászok és magyarok hazafelé, az oláhok pedig a korcsmába, hol még soká dühöngtek. Az egész zavargás alatt bámulatra méltó hig­gadtságot és tapintatot fejtett ki Pildner Ferencz főszolgabíró, kinek nagy érdeme, hogy még nagyobb baj nem történt. Elismerés illeti báró Gablenz Henrik huszár­­főhadnagyot erélyes magatartásáért s szavakban ki nem mondható dicséret azt a derék, bátor két csend­őrt s a huszárokat, kik csekély számuk daczára oly sikerrel küzdöttek közel kétezer főnyi vad tömeggel. A huszár­ tizedes jobb kezét a kövek annyira összerontották, hogy legalább három hétig szenvedhet vele. A lázadás minden kétséget kizárólag értelmes emberek által — előre volt készítve. Igazolja ezt az oláh tem­plomban tartott értekezlet s az a körülmény, hogy a lázadás csak délután, a tárgyalás elhalasztása után tört ki, végül­­ leginkább az, hogy a kövek oly nagy mennyiségét előbb kellett előkészíteni, mert a­z­u­t­o­n csak kis kavicsok vannak, téglák egy­általában nem, holott a dobálások na­gyobbára két ökölnyi nagyságú kövek­kel és fél téglákkal történtek. Igazolja ezt a feltevést továbbá a Krizbán eszközölt izgatás, a krizbai bíró s jegyző megtámadása s az is, hogy egyes oláhok még aznap délelőtt beszélték, hogy itt ma még nagy dolgok fognak történni. Pildner Ferencz főszolgabíró azonnal intézke­dett katonai őrjáratokról, megerősíttette négy legény­nyel a csendőrséget is és jelentést tett az esetről a bíróságnak is egyúttal. Éjjel 11 órakor Phleps Ferencz kir. ügyész három csendőr kíséretében már megjelent a helyszí­nen, felveendő a vizsgálatot, 28-án reggel 7 órakor már Arzt János tervszéki vizsgáló bíró is eljött dr. Both József tervszéki orvossal. A vizsgálat folyamán még 28-án délelőtt tiz egyén elfogatott s több elfogatás is van még kilátásban. — Az e­l­fo­­g­o­t­t­a­k románok és szászok. E helyen kon­statálandó még az is, hogy a komoly gondolkozásu földvári jobb szászok, a túlnyomó elem, teljesen tartózkodott a zavargástól. A földvári zavargásnak még 27-éről 28-ára vir­­radó éjjelen Krizbán is kezdődött utójá­téka. Ugyanis a biró s jegyző komoly veszélyben fo­rogtak ott is a felbiztatott nép részéről s csak mind­kettő nagy tapintatának tulajdonítható, hogy komo­lyabb baj nem történt. A főszolgabíró intézkedett is már, hogy a csendőr­őrjárat Krizbára is kiterjesz­tessék. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ IPF* j­úlius-dec­emberi folyamára. "Víg Előfizetési árak: (A reggeli és esti kiadásra.) Félévre ....................................... 9 frt 1 kr. Évnegyedre.................................. 4 frt 50 kr. Egy hónapra....................... ....... 1 frt 50 kr. BV Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló ki­­adóhivatalába (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) leg­­czélszerűbben postai utalványnyal küldhetők. 8^“ Ha az esti kiadás postai kü­­lönküldése kívántatik, a bélyegre havonkint 35 kr, évnegyedenkint 1 frt felülfizetendő. A Pesti Napló kiadóhivatala. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, julius 1. A miniszterek nem fogadnak. Nagy dij­lövészet a budai polgári lövöldé­ben, kezdete d. u. 3 órakor. Nemzeti múz­eum : d. e. 9— d. u. 1. A könyvtárak zárva vannak. Grand Cat­é-R­estaurant de Po­p­e l a An­­dr­ássy-at, a kir. operaháznak átellenében, az összes helyi­ségek villamos világítással. Az idegenek találkozási helye. Lapunk legközelebbi száma, rendkívüli kia­dásban, hétfőn reggel jelen meg. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva, e tartalommal: A regále-jogok és Erdély. Tho­­roczk­y Lajostól. — A fővárosi közmunkák tanácsából. — Tárc­z­a : Báró Kemény Zsigmond. — Közgazda­ság: A lefolyt hét gazdasági története. — Üzleti heti szemlék a­­termény- és pénzpiaczról. — Vegyes közle­mények. — június 30. Személyi hírek. Tisza Kálmán miniszterelnök ma délután k­ét-három napi tartózkodásra Sajó-kazá­­ra (Borsodm.) utazott. — T­r­é­f­o­r­t Ágost közokta­tásügyi miniszter hétfőn július 2-án utazik el a főváros­­sal. Először a »Szepességre megy, hol Császka György püspököt is meglátogatja. — S­z­a­l­a­y Imre közoktatásügyi min.» osztálytanácsos ma több heti tartózkodásra a krajnai Feldenbe utazott. — Gróf Széchenyi Pál kereskedelmi miniszter tegnap a fővárosba érkezett, julius 4-én azonban újra elutazik Budapestről. — Vámb­éry Ármin jelenleg család­jával együtt Tirolban ny­aral. A jövő hó elején vissza­tér Budapestre s innen El-Füredre megy, hol augusz­tus végéig marad. Rudolf trónörökös boszniai körútjából ma reg­gel Ottó főherczeg kíséretében visszaérkezett Bécsbe s egyenesen a Burgba hajtatott, hova Stefánia trón­örökösné férjének üdvözlésiére már előbb megérkezett Laxenburgból. Délben a s­irály is üdvözölte a trón­örököst. Frigyes császár ked­vencz paripája, melyen a wörthi ütközetben lovagolt s mely ezért a »Wörth« nevet kapta, már rég nyugalomban éli aggkora nap­jait. Mert bizony rég elhullatta már a csikófogait. Mikor a wörthi csata ágyudörgése és puskaropogása közt büszke méltósággal hordozta urát, hét éves volt, jelenleg tehát huszonötödik évét tapossa. S még most is erőteljes, délczeg állat­ Utolsó »sze­replése« az volt, mikor Frigyes császár temetésén két lovászmestertől vezetve, urának koporsója után lépdelt. A könnyelmű párbajok ellen, Párisban a napok­ban fejezték be ama párbajügy bírói tárgyalását, mely néhány hóval ezelőtt ott nagy feltűnést keltett. Dupuis festőt Habért külvárosi hírlapíró párbajban agyonlőtte. A festő zokon vett néhány csípős meg­jegyzést, melyet róla Habért írt. Barátai feltüzelték, a segédek könnyelműen belementek a párbajba, mely nevetséges ok miatt vivatott s az Öreg Dupuis, gyá­szoló családot hagyva hátra, a párbaj színhelyén ellen­felének golyója által meghalt. A párisi Figaro vezérczikkben foglalkozik ez esettel s a következőket mondja: »A bíróság kezei meg voltak kötve. Nem ítélhette el a párbajvivőt, a ki életben maradt, mert daczára elkövetett hibáinak, nem gyilkos, hanem olyan ember, a­ki maga is életével játszott. Felmentetvén a fővádlott, még kevésbbé lehetett a segédeket elítélni. De a segédurak ne feledjék el, a közvélemény előtt ujjaikon ott van Dupuis festő vére, mert ezt a pár­bajt meglehetett és meg kellett volna akadályozni, egyszerűen azért, mert nevetséges volt. Ily tényekkel szemben nem érkezett volna el az ideje annak, hogy a párbajt törvény által szabályozzuk ? Ne filozofál­junk a párbaj fölött. Minden ember életében fordul­hat elő oly pillanat, melyben, ha diszkvalifikáltatni nem akar, kezébe kell adni a fegyvert, hogy meg­védje a maga becsületét. De a tanúk, kik nem állanak a sértés hatása alatt, kötelesek lelkiismeretükben aggódva mérlegelni, kell e párbajnak vitatnia ? Azt nem lehet tűrni, hogy a törvény oltalma alatt egy ember életével négy szeleburdi könnyelműen játszszék. A­ki segéd akar lenni, az ismerje kötelességeit. Pedig mily egyszerűen lehetne törvény által is segíteni a bajon. E törvény mindössze ebből állana: »1. §. Min­den franczia polgár, ha megsértetik, párbajt vívhat. 2. §. Egy hónaptól öt hónapig terjedhető fogsággal büntettetnek ama tanuk, kik nem teljesítették ama kötelességüket, hogy a párbajt megakadályozzák.« Ily törvény megszabadítaná a társadalmat a vért szomjazó segédektől, ettől a nagy veszedelemtől, mely több embert ölt meg, mint a mennyit a fegyverek megölhettek volna: a nevének nyilvánosságra jutását óhajtó párbaj­segédektől és az ügyetlen segédektől, kik a halálba viszik feleiket, a­nélkül, hogy tudnák, mit cselekesznek. Ha ily törvényünk lenne, egysze­rűen fogságra vethető lett volna mind a négy segéd és ez az ítélet megfelelt volna úgy az igazságszolgál­tatás követelményeinek, mint a közérzület felfogá­sának. Aumale herczeg levele. A franczia Institut elnökének és tagjainak Aumale herczeg rövid levél­kében köszönte meg sikertelen fáradozásukat szám­űzetésének megszüntetése érdekében. A levél, melyet a ma érkezett franczia lapok közölnek, igy szól: »El­nök úr! kedves kortárs! Az Institut eltalálta vágya­mat, mely lelkemet eltölti. Mélyen meg vagyok hatva kollegáim eljárása által. Fejezze ki ez érzelmeimet kérem, ama fényes testület tagjainak, melyhez most büszkébb vagyok, mint valaha, hogy tartozom, és fogadja legőszintébb nagyrabecsülésemet. H. D’Or­­leans:« E levelet a franczia akadémiában múlt csü­törtökön olvasták fel, hol az nagy rokonszenvvel fogadtatott. A Ludovika-akadémia zárvizsgái, mint a Katonai Lapok értesül, a következő sorrendben fognak meg­történni : Julius 26-án lesz a lovas tiszti tanfolyam zárvizsgája (állomány: 8 hallgató.) Julius 27—28-án a felsőbb tiszti tanfolyam zárvizsgája (állomány: 9 hallgató). Julius 30—31-én az egyéves önkéntes tan­folyam zárvizsgája (állomány: 90 hallgató), s ezzel kapcsolatban augusztus 1-én a lovasok lovaglása. Augusztus 2-án a tényleges és szak­­állományú tiszt­képző és egyéves önkéntesi tanfolyam zárvizsgája. Gyakorlat és csapatszolgálat (állomány: 244 hall­gató). Augusztus 3—­ én a szabadságolt állományú tisztképző tanfolyam zárvizsgái (állomány 40 hall­gató). Augusztus 6-án a III. évfolyam lovaglási és a IV. évfolyam torna és vívás gyakorlatai. Augusztus 7-én a IV. évfolyam lovaglása és a III. évfolyam tornászata s vívása. Augusztus 8-án a tettleges és szabadságolt állományú tiszti vizsgára berendeltek megvizsgálása. — E mellett e három utóbbi napon a törzstiszti tanfolyam vizsgája. Augusztus 9 — 10-én a tényleges állományú tisztképző tanfolyam III. évfo­lyamának vizsgái (állomány: 56 hallgató) és végül augusztus 11., 13. és 14. napjain a tettleges állo­mányú tisztképző tanfolyam IV. évfolyamának zár­vizsgái (állomány: 58 hallgató). Dérouléde jellemrajza. Dérouléderől egy fiatal­kori barátja a következő néhány szavas jellemrajzát közli egy párisi lapban: »Hosszú és szikár, mint egy böjti prédikáczió, roppant nagy horgas orral. Szakasz­tott mása a Don Quixote-típusnak. De ha felnyitja száját, meglep: ebben a Don Quixoteban Sancho Pan­­zának a szelleme lakik. Egyenes, nyers, találó. Alap­jában igen jó fiú, vidám, eleven, nyílt természetű.« Tisztelgés a miniszterelnöknél. A fővárosi I. ke­rületi kör idei közgyűlése tudvalevőleg tiszteleti tag­jául választotta Tisza Kálmán miniszterelnököt. A választásról szóló diszokmányt ma délelőtt nagyobb küldöttségnek élén dr. Schwarzer Ottó nyújtotta át a miniszterelnöknek, hosszabb beszédben kérvén őt a választás elfogadására. A miniszterelnök rövid sza­vakkal köszönte meg e megtiszteltetést s a választást elfogadta. A »Jó szív« pénztárába e hó 23-áig befolyt 92.368 frt 27 kr. Azóta: frankfurti osztrák-magyar konzulátus adománya 123 frt 40 kr, Laky Adolf 100 frt, Algátzy Lázár adófelügyelő gyűjtése 310 frt 36 kr, Pesti Hírlap gyűjtése 759 frt 35 kr, szabadkai négy nőegylet által rendezett hangverseny és népün­nepély tiszta jövedelme, Vojnits-Szemző Jozefa és társai által 3300 frt, beregszászi »Jó szív« által ren­dezett nyári mulatság jövedelme 300 frt, egyéb kisebb adományok 8433 frt 3 kr. — Június 30-áig tehát ösz­­szesen befolyt 105.694 frt 75 kr. A szórakozott polgármester, Páris harmadik kerületének polgármesterét nemrég nyugalmazták, mivel féloldali szélhűdés érte és a szellemi zavartság tünetei is mutatkoztak rajta. Utóbbi időben már igen feltűnő volt szórakozott magaviselete. A házasságkö­téseknél sok komikus tévedés esett meg rajta, így egy alkalommal a menyasszony apját akarta a vőlegény anyjával megesketni, s mikor észrevette, hogy így nem lesz rendjén a dolog, a vőlegényt leendő anyó­sával akarta összeházasítani. Dinamit-kezelési és robbantási gyakorlatok. A Katonai Lapok jelenti: A tavalyi jászberényi katasztrófa óta Laskay Gábor honvéd százados és Ludovika akadémiai tanár vezetése alatt augusztus hóban megtartott első dynamit-kezelési tanfolyamot, követte az idén a második szintén Laskay százados vezetése alatt, melyen azonban nemcsak a központi lovasutász tanosztály részéről kiszemelt minden huszár­ezredből vezényelt tisztek, hanem az összes tanosztály legénysége is részt vett. A dinamit-kezelési és robbanási gyakorlatok e hó 18-tól bezárólag 23-ik a lovas-utász tanosztálynak a főváros által egyszer­­s mindenkorra átengedett rákosfalvai gyakorlóterén lettek megtartva, mondhatni kitűnő eredménynyel. Ez oktatásnál, kísérleteknél és robbantásoknál, melyeket, mint halljuk, Laskay százados a legnagyobb szigor­ral és félelem nélküli óvatossággal vezetett, lovag Henneberg altábornagy és lovassági felügyelő is naponta, kezdettől végéig részt vett, részt vettek továbbá a Ludovika akadémiából a múlt évben ki­lépett huszár-tiszthelyettesek is. A 23-án megejtett vrgyakorlatra, melyet egy lovasított huszár szakasz­­szal tartottak meg a közös hadsereg lovassági gya­korlóterén, részt vettek továbbá a Ludovika akadé­mia lovas növendékei és huszár önkéntesei, a központi ekvitáczió, a Budapesten állomásozó 1. honvéd huszár­ezred két századja, a honvédség és közös had­sereg számos tisztje és az itteni közös huszár­ezred egyéves önkéntesei parancsnokuk vezetése alatt. Tisztek, tiszthelyettesek és legénység, kik mindannyian kezdetben nagy tartózkodással visel­kedtek, csakhamar belátták, hogy szakismeret, szigor és lelkiismeretes gondosság mellett a robbantó és gyújtó szerekkel való bánásmód veszélylyel nem jár. E tanfolyam befejeztével, úgy mondják huszárjaink, a bizalom, mely a tavalyi katasztrófa által nemcsak nálunk, hanem a közös hadsereg lovas utászainál is megrendült, ismét helyreállott. Tizenhárom év után, Zárából írják : Stankovacz községben a napokban egy bűntett nyomára jöttek, melyet tizenhárom évvel ezelőtt követtek el. 1875-ben történt ugyanis, hogy Orlovic Dmitar stankovaczi birtokos egy napon vadászni ment s azóta nem tért vissza. Minthogy a megindított rendőri nyomozat sem­miféle nyomra sem vezetett, azt hitték, hogy Orlovic szerencsétlenül járt s talán valami szakadékba esett. Pedig nem úgy volt. Az öreget saját felesége, mos­toha fia és unokaöcscse ölték meg, mikor a va­dászatról éjjel hazatért, mert Orlovic valami ezüstedényeket magának követelt. Egyesült erővel megölték s éjjel lóháton kivitték egy szakadékhoz, hol holttestét lelökték. A bűntett csak most tudódott ki s most is csak véletlenül. A mostoháim és az unokaöcs ugyanis valamin összevesztek s ekkor az unokaöcs dühében czélozgatni kezdett a gyilkosságra, följelentéssel fenyegetőzvén. A jelenetnek tanúi vol­tak, a rendőrség is neszét vette s a két legényt, a meggyilkolt özvegyével együtt letartóztatták. Az el­­fogottak beismerő vallomást tettek. Hamis bankjegyek. A Banque de France eddig 116 darab hamisított ötszáz frankos bankjegyet vett be, s azt hiszi, egyelőre nem fordul elő több, mert az utóbbi két hét alatt nem találtak újabb hamisítványt. A hamisítókat még nem kerítették kézre. Nagy sztrájk hírét hozza ma a táviró Ameri­kából Newy­or­kon át. Eszerint a nyugati vi­dékek összes vasgyárai, melyekben a mun­kásegyletek tagjai dolgoznak, bezárják ma mű­helyeiket, mert a munkások vonakodnak a gyá­rosok által megállapított munkabér mellett dolgozni. A sztrájk körülbelül százezer mun­kást sújt. Nő mint a becsületrend lovagja. Párisi lapok azt írják, hogy a júl. 14-én tartandó nemzeti ünne­pély alkalmával a hadügyminiszter D r­o­u a­n asz­szonyt, az 59. gyalogezred kantin-korcsmárosnőjét­ a becsületrend lovagkeresztjével való kitüntetésre fogja fölterjeszteni. Drouan asszony bajor származású, részt vett az 1865—1867-iki olasz hadjáratban és a német­­franczia háborúban, melyben Metznél hadi­fogságba is esett. A kitüntetésre főkép azzal szerzett érdemet, hogy a franczia sebesülteket önfeláldozó gonddal ápolta. A debreczeni apagyilkosság. A Móricz-ügyben már megindult a vizsgálat. A lapokhoz intézett leve­leinek kéziratát a bíróság magához veszi. Megjegy­zendő, hogy ilyen levelet a gyilkos állítólag tizenki­­lenc­et irt, köztük egyet a királynak és Jó­zsef főherczegnek is. A vizsgálat két fon­tos adatot már­is kiderített. Először is, hogy a levelek legtöbbje azért lehet ápr. 12-étől keltezve, mert ezen a napon rendelte el a kir. tábla Móriczné vagyonára a zárlatot, másodszor pedig az, hogy a levelek a gyil­kosság után miként jutottak postára. Erre vonatko­zólag a meggyilkolt özvegyének ügyvédje, Juhász Ig­­nácz a következőket adta elő: Kedden, e hó 26-án hajnalban erős csöngetés verte fel álmából. A ház­mester kinyitotta a kaput s aztán bement az ügyvéd­hez, elmondván neki, hogy egy kisasszony kíván vele azonnal beszélni. Mikor megtudta, hogy a künn vá­rakozó kisasszony Móri­cz Erzsébet, agyában szörnyű gyanú vert fészket. Tudta, hogy Móricz Erzsébet kapta volt rajta bátyját, midőn áprilisben a leveleket irtá, hogy azóta sokszor beszélte le bátyját szörnyű gondola­tairól. Mire az ügyvéd felöltözködött,Móricz Erzsébet­ kiáltással rontott be hozzá: »Ügyvéd úr! Apám nincs többé!« Egyúttal a remegő leány az ügyvédnek egy csomó levelet adott át, melyeket a gyilkos az ablakon dobott be anyjához, mikor tettének végrehajtása után odament, hogy fegyverét eltegye. Juhász a megczim­­zett levelek borítékain végig futva, kivette azt, mely neki szólott s a többit visszaadta Móricz Erzsébet­nek, hogy tegye postára, a mi kilencz óra tájban meg is történt. — A meggyilkolt Móricz András ter­jedelmes emlékiratából, melyet, mint már jelentettük, Révész Bálint református püspökhöz intézett, a kö­vetkező adatokat érdemes fölemlíteni. Neje a meg­gyilkoltnak, ki háromszor megtörte hűség esküjét, a mennyiben hite, tudta nélkül válópert indított és vagyonára zárlatot és tömeggondnokot kért. Ez meg is történt. A gazdát a házából kizárták, vagyonát pe­dig lefoglalták. Elkeseredésében arra gondolt, hogy egész családját kiirtja, de ezt még sem tette. Hanem vagyonát rá akarta íratni második házasságából szár­mazott József és Erzsébet kiskorú gyermekeire, első házasságából származott András fiának pedig kielé­gítést akart adni. De az árvaszék ez intézkedését nem hagyta jóvá. Elmondja ezután Móricz András, hogy mily gondosan nevelte József fiát, mennyit költött rá, hogy tanuljon. De a fiú nagyon rossz volt, folyton édes­anyjával tartott és vele apja ellen szövetkezett. Felesége először orvosi bizonyítványok alapján Mó­ricz Andrást bolondnak akarta kimondani, majd azért fordult a törvényszékhez, hogy három hónapra válaszszák el őket ágytól és asztaltól. De még ez sem volt elég, hanem egyesség útján arra akarták rá­bírni, hogy írassa át minden vagyonát felesége nevére, maga pedig elégedjék meg azzal, hogy élete fogytáig tisztességesen eltartják, de hogy miből állt volna ez a »tisztességes eltartás«, az iránt nem akartak nyilat­kozni, s ezért az öreg ezt az egyességet határozottan visszautasította. Az asszony azonban nem nyugodott, hanem egy 10,000 írtról szóló váltót írt alá, s azt fiának adta, ki a váltó alapján a törvényszéknél anyja vagyonára foglalást kért. A fiú tehát lefoglaltatta az öreg vagyonából az édes­anyját illető fele részt. Még a mezőgazdasághoz tartozó szerszámokat, lovakat, mar­hákat is zár alá vetette. Mikor ez megtörtént, a múlt év augusztus 8-án este az öreget megetették to­jással, éjféltájban pedig párnát tettek a szájára s meg akarták fojtani. Ez alatt az anya és a fiú feltörték az asztalfiókot és abból mindent kiraboltak. Az öregnek azonban nem ártott a méreg s a párnától sem fuladt meg. Másnap vásárra akart menni, hogy marháit eladja, de marhaleveleit ellopták, mi­dőn hazulról eltávozott, hogy a munkások után nézzen, felesége az egész bútorzatot elvitte, a cselé­deket pedig elkergette, úgy hogy az öreg maga ma­radt, felesége pedig, midőn már mindent elrendezett, leányával elhagyták a házat és a bártfai fürdőbe uta­zott­­ üdülni. Mindent elvitt, csak egy sánta gebét hagyott a háznál. Az emlékirat­ félének itt vége szakad. Katonai küldöncz-posta. A cs. és kir. lovas dan­dárparancsnokság július és augusztus tartamára a bu­dapesti Ferencz József-laktanya és a pilis­csabai tá­bor közt katonai küldöncz-postát állít fel. E postának Hidegkút és Vörösvár községekben lesznek állomásai s az e helyekre kirendelt öt-öt ember és öt-öt ló elhe­lyezése iránt a megyei hatóság már megtette a szük­séges intézkedéseket. Körözött ezermester. Fényképész, mérnök, fod­rász és énekes egy személyben az a Smolszki Henrik (alias Janelli Antal) nevű individuum, kit a budapesti törvényszék most lopás miatt országszerte köröztet. Az idők jele tán, hogy ennyi becsületes mester­ség mellett is lopásra kellett magát adnia szegény Smolszkinak ? Clinchamp grófnő. A franczia köztársasági la­pok nemrég azt írták, hogy Aumale­ng nőül veszi Clinchamp grófnőt, ki hosszú ideje vezeti a herczeg háztartását. Azt állították, hogy a herczeg ezzel boszantani akarja családja többi tagjait s ez a czél vezette akkor is, mikor a Chantilly uradalmat a franczia akadémiának ajándékozta. A Figaro kapcso­latban e házassági hírrel elmondja a grófnő élettör­ténetét. A grófnő régi nemes franczia család tagja, melyet a sors teljesen megfosztott egykori vagyoná­tól. Mint fiatal, szép és rendkívül művelt leány Aumale herczegnő házába jutott, ki akkor szám­űzetésben élt Angliában férjével együtt s ott si­ratta öt gyermekét, kik gyorsan egymásután hal­tak el. Midőn a herczegnő 1869-ben Wood Nor­tonban meghalt, Clinchamp kisasszony a herczeg anyósának udvari hölgye lett s azzal együtt Chan­­tillyben lakott. Aumale herczeg anyósa, de Salerne herczegnő, 1871-ben halt meg s uralkodónk ama gondteljes ápolás jutalmául, melyben a herczegnőt részesitő, csalagkeresztes hölgygyé nevezte ki Clin­champ grófnőt. Aumale herczeg anyósa halála után felkérte a grófnőt, hogy Chantillyben a háztartást jövőre is vezesse. A herczeg legutolsó fiának, Guise herczegnek betegágyánál anyai önfeláldozással vir­­rasztott a grófnő éjjelek hosszú során át, de a beteget nem lehetett megmenteni. — Ez időtől kezdve a grófnő nem hagyta el Aumale herczeget, s

Next