Pesti Napló, 1888. augusztus (39. évfolyam, 212-241. szám)

1888-08-15 / 226. szám

39. évi folyam. 226. szám. Budapest, 1888. Szerda, augusztus 15. Szerkenteti Irod»: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m­ é­s fi­r . t. i. Up Kellem­ részét illető minden közlemény a szeri­eeteségbu intézendő. Etnnentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok nem adatnak vissza. K­iadó-hivatal: Fereneziek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiad­ás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 4 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételen­­ A reggeli 4* cetl kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétezer házhoz hordva . Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 írt 50 kr. — 8 hónapra 9 írt. He se Mit kiad*, postai különküldése kívántatik, poatabályegrs kavookéal M kr. évnegyedenként 1 forint felilifizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi ISTapló« kiadó­ hivatalá­ba Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-ípület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Regále-váltság. — aug. 14. Az egész országot érdeklő fontos ügy fe­lett tanácskozást hivott össze Tisza Kálmán pénzügyminiszter. A kérdés régtől fogva égető, a megoldás ma is kétes s h­ogy jó lesz-e, egyátalán bizonytalan. Minden regálótulajdonos az országban, s ezeknek száma sok ezer adófizető polgár, nyugtalan, hogy megkapja-e a váltságban ér­tékét annak, mivel jelenleg bír? S e nyugta­lanság indokolt. A kincstárral, adófelügyelő­vel, pénzügyminisztériummal állván szemben, mindenki fél és senki sem bízik. E félelem tapasztalatilag indokolt a sok igazságtalanság miatt, melyet a kincstár és uralkodó közegei az emberekkel elkövettek és elkövetni meg­szoktak. Bizalomra Magyarországon a polgá­roknál a kincstár tarthat legkisebb igényt. Minden regálótulajdonos tehát attól fél, hogy a váltságtörvény akárminő lesz, a leszámo­lásnál annyit fog kapni, nem a mennyit el­vesznek tőle, hanem a mennyit adnak neki. Az adófelügyelők buzgó önkénye ellen ga­­rancziákat keres a törvényben, ezeknek benne kell lenni. De a felebbezés nem sok garanczia, mert a felső hivatalok rendszerint csak leír­ják az első fórum határozatát. Fontosabb ga­ranczia az, hogy mint szabja elő a tör­vény a megváltás módját? A regáleváltságban a főérdekelt most maga az állam, mint leendő általános regále­tulajdonos; azután a jelenlegi regálebirtoko­­sok tömege, mint leendő vesztes; továbbá a regálebérlők, kiknek szerződései kérdésessé válnak; a községek, melyek indirekte érde­­kelnek abban, hogy jövőre a korcsmákkal mi lesz; a bankok és a pénzpiac­ is érdek­lődnek az új állampapír iránt, melyet áruba bocsájtanak; végre minden ember, ki szeszes italokat termel, vagy fogyaszt s kik az uj megadóztatási módhoz lesznek kénytelenek alkalmazkodni. így hát igazán általános ér­dekű a kérdés, de a legspecziálisabb érdekű a magyar földbirtokos osztályra nézve, mely már annyit áldozott földi jólé­téből a hazának s melyet most ismét elővesz­nek, hogy a közjó érdekében, kárpótlás mel­lett, jogos javait a kincstár számára vindi­kálják. Igaz, a regáleváltságot mindenki óhajtja. S a regáletulajdonosok leginkább, feltéve, hogy az igazságos. Igazságos, ha biztosíttat­nak, hogy sem csekélyebb tiszta jövedelmet, sem kisebb értéket nem kapnak váltságul a nagyobbért, melyet idáig tényleg élveztek. De ha a javasolt kulcs szerint, az adó­alapot véve számítási kiindulási pontnak, annak, ki száz forint regale jövedelem után fizetett tíz forint adót, levonnak 20°/o kezelési költséget s felvesznek nyolc­van forint tiszta jövedelmet, mely után járna 1550 frt névle­ges értékre szóló 5°/6-os államkötvény, de ez összegből levonják az épületek értékét, melye­­ket az állam nem köteles átvenni. kérdés mi marad a volt regaletulajdonosnak ? Senki erre felelni nem képes. Marad neki egy korcsmaépülete, mely­nek azonban többnyire csak részbirtokosa, úgy hogy hasznát senki nem veheti s eladóvá teszi mindenáron, és kap az 1550 írtból any­­nyit, a mennyi az épület becsértékének levoná­sa után fenmarad. Lesz-e ezek után neki még száz forint évi jövedelme, mint volt K. sz. u. 1889. és Tisza Kálmán uralkodásának tizen­negyedik évéig ? A pénzügyminiszter kijelentette, hogy az épületeket nem váltja meg semmi esetre, kivévén, ha a kincstárnak szüksége van rájuk s ekkor a kisajátítási eljárásnak van helye. Sok esetben a korcsmáltatási jog jövő tulaj­donosának is fog kelleni a régi korcsma, mert épület nélkül nem veheti a regálénak hasz­nát, de ez már a kincstár dolga. A je­len tulajdonosokra nézve a törvényjavaslat úgy szól, hogy az épületek neki maradnak s azok értéke a váltságösszegből levonatik. Minthogy ebben és a 20°/0 kezelési levo­násban van a legfenyegetőbb veszély, hogy értékben károsodni fognak, ezen csak úgy le­het segíteni, hogy ha az államnak az adóalap elég jó arra, hogy esze­rint számítsa a váltságot, az épü­leteket is a hátbéradó alapján te­gye levonásba a regálejövedelem kiszámításánál. Tényleg mit jövedel­mezhet egy falusi korcsma, ha nincs hozzá kötve a regálejog? S ugyebár a kormány azt vitatja, hogy jövedelemben nem akarja a birtokosokat megkárosítani. Továbbá azon kérdés is merül fel, a 20°/o levonásban a tiszta jövedelem kiszámításánál a 10°/o jövedelem­adó benne foglaltatik-e, vagy sem ? Mert jelenleg a száz forintos regále jö­vedelemből tíz forint az államé, ha még húsz forintot levon, csak hetven forint lesz a kár­­pótlandó összeg. De ha az adót a váltságnál le­vonná magának, akkor a váltságpapírnak adó­­mentességet kellene adni, más­különben két bőrt nyúz egy rókáról. Világosabb lehetett volna a dolog,ha a kor­­mány, mint alkotmányos és szabadelvű minisz­terhez illik, a törvényjavaslatot már eleve egész szövegében közzétette volna, hogy az nyilvá­nos megvitatás tárgyát képezhesse s az által megérlelődjék. E helyett mindeddig titokban tartotta s egy kis kivonatot juttatott a lapok­nak; továbbá előterjesztette egy zártkörű ta­­nácskozmánynak, melynek tárgyalásairól egy félhivatalos csonka jelentés tétetik közzé, a félhomály terjesztésére. Pedig ez az ügy oly fontos és oly életbevágó, hogy­­az országban minden gazda­g regáletulajdonos és bérlő mo­hón várja, hogy minden részletében megis­merhesse a rendszert és az alapot, melyen e nagy fontosságú művelet megindul; s meg vagyunk győződve, hogy nemcsak a gazdák érdekeinek, de magának az ügynek is szolgá­latot teszünk, midőn mai számunkban a kormány javaslatait s azoknak indokolását egész terjedelmükben közöljük. A­mi az ankétről kiadott félhivatalos je­lentést illeti, ez is azt bizonyítja, hogy a kis bizottságban nagy nézeteltérések mutatkoz­tak, a kormány javaslata sokaknál heves el­lenzésre talált. Ezt nem a szónokok nem kö­zölt beszédeiből, hanem Tisza Kálmán polé­miáiból vettük észre, ki Haller grófnak, a hit erdélyiek szószólójának azt veti szemére, hogy »túlságosan feketének látja a viszonyokat,« a miből következtetni lehet, hogy gróf Haller a megváltás módját Erdélyre nézve nemcsak kielégítő és igazságosnak nem találta, hanem az ottani birtokos osztályra nézve végzetes­nek. Horváth Gyula is az adó­sablon szerinti bánásmódot kifogásolta, Prokrusztes úr poli­tikájának ezen legújabb fej, vagy lábmetsző kiadását. Az ellenzéki Helfyt a kormánypárti Wahrmann támogatta, a miniszter mindkettő ellen beszélt, az engedélyezési rendszert tá­madva. Mért nem mondja meg a félhivatalos jegyzék azt is, hogy amazok az engedélyezési rendszert hogyan javasolták? Mindenütt a kormány eljárásában a nyíltság hiányát kell tapasztalnunk. Avagy nem-e fogás Tiszától, hogy azon kezdi a regále-tulajdonosok megmentését, hogy elő­adja a regálék hanyatlását. Igaz, és ennek ki más az oka, mint a kormány, mely megen­gedte minden kereskedőnek, hogy boltjában szeszt áruljon s mindenféle czimen tűrte a regáletulajdon megsértését, azonkívül pedig felfokozta a fogyasztási adókat s miután így mesterségesen leszállította a regálebérleteket, a hanyatlásra hivatkozik, hogy indokolja el­járását, mely szerint jó olcsón és még a je­lenlegi értéken is alul, a regálékat összevásá­rolja. Ily captacio benevolentiae nem mél­tányos. Mindenesetre a regáleváltság szükséges, az új szeszadótörvény után kikerülhetetlen. A kettőt egyszerre kellett volna beterjeszteni, nem pedig ígérettel elütni a dolgot, melyet a kormány igaz, bevált, de hogy ? A regále­váltságról szóló törvényjavas­lat addig módosítandó, míg az igazságos, vagyis a tényleges értéknek meg­felelő beváltásnak jobb és teljes garancziáit nyújtja. Mai számunkn­ász egy és fél i? melléklet van csatolva. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Augusztus 14. — A MÚLT. Eredeti regény. 27 Irta: Rosztonyiné Biró Kornélia, Élvezet és hóbort. Midőn másnap Olga a reggelihez jött, csodálko­zására itt­ készen találta a grófot. — Hogyan, ön oly hamar ráunt Párisra ? Pá­riára?!! tudja-e mit tesz e szó? Úgy érzem, mintha nem éltem volna az előtt, mielőtt Párist nem ismer­tem! Megfuladnék más légkörben! Ez a zaj, ez a változatosság, ez a zsibaj, ez a sürgés-forgás! — — Minden nap újat és szépet hoz számomra ! Soha nem unatkozom ! Ah!­a ki nem ismeri Párist annak kár élnie! Én talán Soha el nem telhetek vele! — Nem is volna bátorságom, — szólt Tibor metsző gúnynyal — a grófnét magammal hívni. — No azt jól is teszi. — kaczagott Olga, — mert, mellesleg mondva, talán szót sem fogadnék. Tibor feltekintett és hosszasan nézte Olgát. De ez bátran állta ki fürkésző tekintetét. — Be kár, — szólt aztán Olga elégedetlenül, — úgy örültem jöttének, sőt be kell vallanom, hogy számítottam is önre. S. marquisné meghívott estélyé­re, ő a legdificzilisebb dáma, azt kívánja, hogy a nők nála férjeikkel jelenjenek meg : a­ki egyedül megy, annak ő mindjár­t különös okot tulajdonít. »Elle fait la police pour les autres.« Roppant erényhesnő ! nő de jó drágán vásá­rolta meg a jogot mások felett pálczát törni. Azt beszélik, hogy 40 éves korában volt az utolsó ka­landja, a tizenharmadik. Most 50 éves, tehát 10 évi erényes élet! valóban ez már komolyan elke­seríthet, és a szélsőségekre sodorhat egy franczia asszonyt. Himlője volt a szerencsétlennek! Lássa ilyenek a franczia nők ! Azok a legveszedelmesebbek, a­kik az er­ényt színlelik! Ezek az estélyek néha igen unalmasak, de az előkelő társaság mindig ott van. It is respectab­le to go. Ezek után nem merek elmenni a marquisnéhoz az ön kísérete nélkül, — kac­agott tovább Olga. Szegény férjek, mennyire sóhajtoznak, hogy egy éjjel nem láthatják klubjukat, nejeik pedig e sóhajok híd­­ján tánczolnak, és reménytelen levélke ugyanazon tartalommal nyugszik a postaszekrényben. — »Ő is jelen lesz«! És ön csakugyan el­utazik? —kérdé ismételten férjét. — El, de ha úgy tetszik, visszatérek sóhajtoz­ni. Mikor lesz az estély ? — 18-dikán, alig néhány nap múltán, kérem legyen pontos! — Tehát 18-dikán este 10l/2 órakor a szalon­ban és nem többé utjasan, — mosolygott gúnyosan Tibor. Ezzel meghajtva magát távozni készült. Az ajtónál azonban tétovázva megállóit. — Fog ön is írni, oly »egyenlő tartal­mú« leveleket, és hányat? kérdé nyomatékkal. — Oh igen, vagy 28-at! — válaszolt gyorsan a grófné; — de nem, többet! kerek szám 30-at. Legalább annyian vallottak már szerelmet, vagy sej­­teték velem, hogy epednek utánam. De ön valóban jó gondolatot adott; ha csakugyan mind a 30-nak írnék, nem volna tánczos a marquisné bálján, és kénytele­nek lennénk fér­jeinkkel tánczolni. — Comme cela serait gentil. Csodálom hogy a marquisné még nem adott hasonló estélyeket. It would he so respectable. — Vigyázzon grófné, hogy a 30 levél közül ne tévedjen egy véletlenül a postaszekrényben vetett véget Szentimrey neje sztárjának, és e szavak szi­gorúan és fenyegető hangon voltak mondva. A nevezett estélyen csakugyan megjelent Tibor, és azóta folyton kisérte Olgát, úgy hogy az udvarlók már már alkalmatlannak találták jelenlétét. Olga azért megmaradt az, a­ki volt; Szentimrey nem feszé­lyezte őt legkevésbbé. Imádóit mind kigúnyolt­a, de el nem utasította, egynek sem adva előnyt a másik felett, így megtarta a félúton vala­mennyit. Bármennyire is szerette Olga Párist, mégis meg kellett tőle válnia. Az idény véget érve, az ismer­ős társaság szétoszlott, így a grófné is kénytelen volt a vándorbotot felvenni. Ismét utaztak és pedig külön­böző irányban. Olga társalkodónét fogadott, és né­hány hetet fürdőben töltött. Aztán nagyobb utazást tett, de a társalkodónét hamar elbocsájta. Tibor előtt, kinek határozott ellenzésével találkozott e cselekedete, azzal szabadkozott, hogy nincs választása. Az ifjú leányoknak nagyon sok ábrándjuk van, az idősebbek épp meghiúsult ábrándjukat siratják, azt meg már nem kívánhatja Tibor, hogy egy öreg matrónát, ki már az élettel végzett,­­­ vegyen magához. Ezzel véget vetett Szentimrey kívánságának. Sajátságos, hogy Olga soha sem emlékezett meg ama szerencsétlen gyermekről, soha sem kérde­zősködött sem Tibortól, sem Lorodytól hogyléte felől. Szentimreynek rögtön feltűnt e körülmény, de azt hitte, hogy titokban mégis értesül gyermekéről, de mélyebben kutatva, belátta, hogy ez mégis lehetetlen. A grófné soha sem kapott és soha sem írt leveleket, kivéve a meghívókat; senkivel sem kötött szorosabb barátságot, mindenkit kigúnyolt, saját érzelmeit pe­dig senkivel sem közölte. XVIII. Az évek múltak és a viszonyok változatlan­ok maradtak. Csupán abban különbözött a Szentimrey­­háztartás, hogy a párisi tartózkodást néha London­nal, néha Pétervárral cserélték fel. Szentimrey meg évenként résztvett a Scotch moors-i vadászato­kon. Egy új ismerőse, egy gazdag amerikai, nagy er­dőket vásárolt egy angoltól Skócziában és nagyszerű vadászatokat rendezett. Az egész fashionable világ jelen volt a shootingen. Midőn meg elérkezett a ba­­den-badeni versenyek idénye, akkor meg ott futtatott. Egyáltalában, ha voltak is a grófnénak drága szeszélyei, úgy viszont a gróf sem tagadta meg magá­tól a költséges passziókat; és ha azok a nagyrabe­­csült ősök láthatták volna utódaikat, — mint emész­tik fel lassacskán, de biztosan a nagy Szentimrey-va­­gyont, — úgy alighanem vétót kiáltottak volna. Szentimrey keveset volt neje társaságában , de azért Olga sohasem volt ment a meglepetésektől. Néha midőn egy estélyről késő éjjel visszatért, szalonjában találta férjét, egykedvűen és kényelmesen sziva czi­­garetteit; máskor meg ha a meghívó kettőjüknek szólt, Tibor a kellő órákban is váratlanul megjelent a tár­saság között. Azonban mindenben a­mit tett, dilc és eleganczia volt, sohasem sérte meg a jó ízlést, soha sem keltett feltűnést, nem vádolhatták féltékenység­gel, csak egyszerűen elnevezték »bolygó hollan­dinak«, kinek sehol sincs maradása. — Alighanem sok bűne van, s nem tiszta a lelkiismerete, f­enye­­legtek vele az asszonyok. És igy bármennyire önkényére is bízatott Olga, de azért mindig éreztette vele Tibor, hogy ura és parancsolója. Mikor legkevésbbé várta, akkor je­lent meg oldala mellett: valamely képcsarnokban vagy intimebb látogatásnál és midőn Kelet-Indiából érkezve hideg­ben sok­ comtesse-jával benyitott Olga páholyába, akkor ez tudta, hogy bármit tegyen, bárhová menjen, férje minden léptéről értesítve van. Egy zajos londoni season közepett a legelőke­lőbb szalonban váratlanul találkozott Olga férjével. A bájos grófné, ki annyi szivet meghódított, ma egy conquettal többet számolt. Pedig ezen conquette felért mindama dicsőséggel, melyet eddig aratott. Egy, bár nem ifjú, de igen magasrangu egyéniség, annyira kitüntető, hogy a szigorú háziasszony, bizto­san nem hagyta volna megjegyzés nélkül, ha nem lett volna az udvarló épp az a magasrangú egyéniség. Olga meg piquec au jeu, eltérve eddigi gúnyos modorától,szí­vesen fogadta az udvarlást. Hiúság volt-e ez pusztán ? vagy örült a társaság boszúságán, hogy azt az egész estén át ignorálta az ünnepelt, kinek tiszteletére ada­tott az ünnepély ? nem lehetne eldönteni. Az ünnepelt férfiú amióta meglátta Olgát, el sem mozdult oldala mellől! Az urak nyugtalanul tekintettek a grófra, de ennek szokott hideg modora a legkisebb izgatottságot vagy kontrarietást sem árult el. Pedig ő nem tarto­zott azok közé, kik szerencséjének tartják, ha egy ily magasrangú egyéniség nej­ére emeli szemét! Látni pedig kellett neki, hogy egész éjjel meg nem mozdul neje oldala mellől, hisz nem kártyázott mindig, a fő szalonban tartózkodott. És a csodák csodája, még az elmenetelt sem sürgető, már sokan távoztak volt, midőn neje hozzá küldött, hogy fáradt, haza akar menni. Midőn a kocsiba ültek, a legkedélyesebben be­szélgettek, Olga soha sem látta férjét oly jó kedvűen. Aztán azt a sok érdekes észrevételt, a­mit a hölgyek öltözékére és modorára tett. Tudta, hogy mind­egyik mily ékszert viselt, végül meg Olga öltözékén talált kifogást. Soha sem látott Worthtól ily ízléste­len ruhát, talán Elise and Viril készítette ? Meg az ékszer sehogysem illett, a gyöngyök he­lyett határozottan a gyémántokat választotta volna, különösen ily fényes alkalomra! — És saját­­szerű, a­mit Tibor mondott, mindaz nem volt hiába való beszéd, hanem a legtalálóbb igazság. Szégyen­kezve vallotta be Olga, hogy Tibornak tökéletesen igaza van , s ígérte, hogy majd máskor tanácsát fogja kérni. Midőn megérkeztek, Tibor felvezette a gróf­­nét a lépcsőn, aztán elbocsájtva karjait, nyugodtan vette ki óráját: — Még egy fél órája van átöltözni grófné, Phillinek meg a legszükségesebbet becsomagolni, és át­kelhetünk a kanálison; holnapután van a marquisné estélye, a­hol férj és feleségnek együtt kell megje­lenni , végre szokott mosolyával. Olgának sokkal jobb ízlése volt, minthogy ellenkezett volna, aztán meg tudta, hogy Tiborral vitatkozni nem lehet. Szelíden mint egy kis bárányka engedelmeskedett. * * Ők úgy látszott azért, hogy nagyon rossz napot vá­lasztottak az átkelésre. Bár nem hosszú a tengeri út, de a kanális roppant veszélyes, néha fölemelkedik a szél és napokig tart az utazás, még pedig nem min­den veszély nélkül. Most meg a­mély gyorsan esteledett, olyan ro­hamosan fokozódott a szél. Egyszerre koromsötétség lett. Az utasok egy része a kabinéba rejtőzött, mások meg a közös termekben jajgattak és szenvedtek. Szentimrey, ki megszokta a tengeri utazást, nem veszte el lélekjelenlétét. Először is Phillit és Smithet kereste. Majdnem egy órát töltött el a kereséssel, végre megtalálta egyiket egy szegletben össze­gör­nyedve, a másikat a hajó túlsó végén sóhajtozva. Bor­zasztó pusztítást vitt véghez bennök a kór. No ezekre ugyan nem számíthatott. De Olga ? hol lehet Olga ? Több órája, hogy nem látta, bizton az előre le­foglalt kabinéban lesz. Felkeresse ? Minek ? Ő nem szokott beteg lenni, sem szára­zon, sem vizen. Még­is nyugtalankodott. Biztonság okáért fel­keresi, legalább értesíti, hogy Phillire ne számoljon. De mi­i a kabiné üres? Hol lehet Olga? Mi­előtt kitört a zivatar, a fedélzeten volt és pileg­­matikusan olvasott, most csak nem lehet ott , hisz az őrültség volna! a kapitány senkit sem enged fent maradni. — Minden ellenbiztosítás daczára fel­sietett. Kétszer átfutotta a fedélzetet, senki­ végre kétségbeesetten kiáltott. — Olga, Olga! Erre nem messze tőle egy sötét alak bontakozott ki a fekete­ségből. Tibor szemei hozzászokva a sötétséghez, fel­ismerték Olgát, kendő és felöltő nélkül, csupán fején volt egy csipke, melyet ide-oda himbált a szél. — Olga az Istenért hogy lehet itt ? — Miért? — kérdé Olga legnyugodtabban, akár otthon volna jól berendezett lakásában. — Miért? Hát nem tudja, hogy ez vesze­delmes ? — És azután? — De szerencsétlen! nem tudja, hogy életé­re játszik ? — És azután? kérdé szárazon Olga. Mintha kést szúrtak volna Tibor szivébe, neki magának is azt kellett kérdeznie: és azután. De egy másik hatalmasabb hang szólalt meg belsejében, az az örökké ott lappangó hang, melyet elnémítani sohasem bírt. Most, midőn tudta, hogy ez az élet veszélyben fo­­rog, most ismét tudta, hogy az az élet drága volt neki... De nem merte gondolatát befejezni... — És a kapitány nem volt a fedélzeten ? — Itt volt, de nem látott. Egyszerűen megfe­ledkeztek rólam kedvesem, és én néhány órája élve­zem e gyönyörű látványt! Nézze, nézze a hullámokat, mint csapnak fel idáig! és valóban eső és hullámve­rejtékkel vizes lett keze. — Jöjjön, jöjjön kérem, szólt esdekelve Szent­imrey. — Parancsolja ? — kérdé nyomatékosan Olga. — Nem, kérem — válaszolt hévvel Tibor. — Ehhez önnek nincs joga, önnek csak pa­rancsolni van joga. (Folyt. köv.) Budapest, aug. 14. Khuen-Héderváry horvát bán lemondásának és magyar belügyminiszterré való kinevezésének hirét a félhivatalos Bad. Korr. ma a következő kommünikével czáfolja meg. Miután — Khuen gróf Győrött tett nyilatkozatának daczára — még mindig a legkülön- t kifiusíiiasakééi"r -ttí ".—---------------------------—fi­úr a lány tudvalevőleg néhány héttel ezelőtt felmentett állásától, Köchlin a konzervatívokre számít. Anglia védereje. A háromegy királyság tengeri véderejét a most folyamatban levő gyakorlatok igen komor színben tüntetik fel. Az egész angol közvéle­ményt nagy aggodalomba ejtette az a tény, hogy Try­on tengernagy a Liverpool előtti tengerzárt, me­lyet egy sokkal erősebb flotta alkotott, kisebb haderő­vel áttörte, a­nélkül hogy a legcsekélyebb ellenál­lásra talált volna. A Times erre azt a megjegyzést teszi, hogy ugyanazt, a­mit Tryon tengernagy vég­hezvitt, egy franczia, vagy egy német tengernagy is megteheti s ebben fekszik a veszély Angliára nézve. Mert hogy Liverpoolnak elfoglalása a mostani gya­korlatok folyamában egyenesen az angol hajóhad számszerű elégtelenségére vihető vissza, azt a City­­lap kétségtelennek tartja. A St. James Gazette azt a nézetet fejezi ki, hogy Tryon tengernagynak sikerült megmutatnia, mily gyengén van a hajóhad által Ang­lia megvédelmezve.­­Pénzügyi szempontok, — így szól e lap — kétségtelenül súlylyal bírnak a hadse­regnél és a hajóhadnál is, de mindenesetre megköve­telendő, hogy egyszer határozottan állapítsa meg a kormány, mily nagynak kellene Anglia hajóhadának lennie, egészen eltekintve attól a kérdéstől, megsza­vazza-e, vagy sem a parlament a szükséges összege­ket, melyekből a kiegészítés eszközölhető volna, úgy látszik, a tengerészeti miniszter tevékenységét az a tudat zsibbasztja meg, hogy javaslatainak keresz­tülvitelére a kellő hatalommal nem rendelkezik.E­lözőbb kombinácziók füzetnek ama, a valószínűtlen­ség jellegét magán hordó, tendencziózus jelentéshez, hogy Khuen-Héderváry gr. horvátországi dán belügyminiszternek van kijelölve, megbízható informá­­cziók alapján kijelenthetjük, hogy mé­rvadókörök­­ben hasonló kombináczióról soha szó sem volt. Különben legkevésbbé sem aktuális a belügyminiszter kinevezésének kérdése. Bizonyos uraknak Horvátországban mindenesetre kellemes le­hetne, ha Khuen gróf akár magasabbra jutva is Zágrábot elhagyná; a miniszterelnöknek azonban bi­zonyára nem jut eszébe javasolni, hogy Khuen gróf számára — ki Zágrábban oly kitűnően betöltötte helyét — más hatáskör jelöltessék ki. Elzász-Lotharingiát a német császár az idén nem fogja meglátogatni. Ezt a választ kapta leg­utóbb Berlinben Elzász-Lotharingiának helytartója, ki biztos informác­iót akart ott szerezni, tervben van-e a látogatás, hogy megtehesse a szükséges intézkedé­seket. Kezdetben tudvalevőleg az a hír volt elterjedve, hogy a német császár már az idén szándékozik Elzász-Lotharingiába menni. Az Alig. 7. berlini le­velezője erre azt jegyzi meg, hogy ez az utazás egyálta­lában nem volt tervbe véve. II. Vilmos császár ideje a nyár végével és az ősz legnagyobb részében annyira igénybe van véve, hogy egyáltalában lehetetlen lett volna ez az utazás. Eltekintve a portugall és svéd ki­rályok berlini időzésétől s amaz ünnepélyességektől, melyekkel a császár újszülött fiának keresztelése egybekötve lesz, kilátásba van véve rövid utazás Reinhardsbrunnba és Bayreuthba. Ezt követik amaz előintézkedések, melyeket a szövetségi tanács és a par­lamentek ülései tesznek szükségesekké. Ha ezek el lesznek végezve, a császár Németország déli részeit fogja meglátogatni. Ily körülmények között egyálta­lában lehetetlenné vált az elzász-lotharingiai utazás terve, még ha az tényleg létezett volna is. Boulanger tábornok jelöltségét Nordmegyében és Charente-inferieure-ben tényleg fentartja. A nord­­megyei választókhoz intézett felhívás a következő fr­ázissal végződik : »Rajtatok a sor most már, hogy visszaszólítsátok helyeikre azokat a politikusokat, kik azért vannak, hogy a ti parancsaitokat fogadják és e helyett elég vakmerőek arra, hogy nektek parancsol­janak, ők­, a kik alázatos szolgák gyanánt mu­tatták be magukat és ma uraitok akarnának lenni.« A charentei választóknak szóló felhívás is igen heves passzust tartalmaz, melyet itt köz­lünk : »A kamara, mely semmit sem tett, sőt még a legelőnyösebb fekvésű kikötőket sem he­lyezte védképes állapotba, száz meg száz milliót pazarol haszontalan vagy gyanús vállalkozásokra. Segélyeszközeink, melyekből egy fillért sem szabadna kiadnunk sürgős szükség nélkül, önkényüleg beledob­ják a tikos alapok örvényébe vagy bűnös könnyelmű­séggel választási czélokra pazarolják. A költségvetés elejétől végig hazugság éppúgy, mint azok az ígé­retek, melyeket a választóknak tesznek. — Azok, kiknek az volna a feladatuk, hogy a köztársaság­nak védelmére keljenek és számára a szíveket megnyerjék, úgy látszik, csak arra törekszenek, hogy azt kompromittálják.« Nord megyében egészen várat­lanul még egy más jelölt is lép fel e jelszavakkal: »Revízió és feloszlatás«, tudniillik a párisi nyolc­a­­dik kerület volt maireje Köchlin-Schwarz, kit a kor­ Német-orosz kereskedelmi szerződés. — aug. 14. Három hónappal ezelőtt a német­orosz gazdasági háború eshetősége épp oly határozott alakban lépett fel, mint most a német-orosz kereskedelmi szer­ződés terve. Igaz, hogy azóta nagyon sok történt: III. Frigyes császár meghalt és II. V­i­l­m­o­s, az új német császár Peterhof­­ban volt fejedelmi találkozóra. E találkozás közvetlen eredménye gyanánt merült fel a szerződés eszméje ama két hatalom közt, a­melyek gazdasági tekintetben feszült viszony­ban vannak most is, hónapokkal ezelőtt pedig a legelkeseredettebb nyílt harczot folytatták egymás ellen. a harcz kiindulási pontja a berlini tőzsde volt, mely, a­midőn az orosz értékek óriási tömege összpontosult forgalmában, a kormány hivatalos közlönyeinek feladására, oly nagy mérvben dobta a rubelt piaczra, hogy annak csaknem teljes elértéktelenedését idézte elő. Ettől fogva az orosz valutának a közép-euró­pai piac­okon nem volt maradása, de kevés becse volt magában Oroszországban is. Hogy Oroszország pénzügyi veresége teljes legyen, a közép-európai pénzcsoportok is bezárták Visnegradszky előtt ajtóikat, s így tör­tént, hogy az orosz pénzügyminiszter minden hitelnyargalása eredménytelen maradt. A büszke keleti kolosszus ez okból a Nyugat felé fordult, a­hol kapott volna is hitelt a zálog ellenében, s mivel ekként a Németországból kiindult harc­ Oroszország teljes vereségével járt: az orosz kormány más búrokat kezdett pengetni, s alig hunyt el az

Next