Pesti Napló, 1888. augusztus (39. évfolyam, 212-241. szám)
1888-08-15 / 226. szám
39. évi folyam. 226. szám. Budapest, 1888. Szerda, augusztus 15. Szerkenteti Irod»: Ferencziek tere, Athenaeum és fir . t. i. Up Kellem részét illető minden közlemény a szerieeteségbu intézendő. Etnnentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Fereneziek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 4 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételen A reggeli 4* cetl kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétezer házhoz hordva . Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 írt 50 kr. — 8 hónapra 9 írt. He se Mit kiad*, postai különküldése kívántatik, poatabályegrs kavookéal M kr. évnegyedenként 1 forint felilifizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi ISTapló« kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-ípület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Regále-váltság. — aug. 14. Az egész országot érdeklő fontos ügy felett tanácskozást hivott össze Tisza Kálmán pénzügyminiszter. A kérdés régtől fogva égető, a megoldás ma is kétes s hogy jó lesz-e, egyátalán bizonytalan. Minden regálótulajdonos az országban, s ezeknek száma sok ezer adófizető polgár, nyugtalan, hogy megkapja-e a váltságban értékét annak, mivel jelenleg bír? S e nyugtalanság indokolt. A kincstárral, adófelügyelővel, pénzügyminisztériummal állván szemben, mindenki fél és senki sem bízik. E félelem tapasztalatilag indokolt a sok igazságtalanság miatt, melyet a kincstár és uralkodó közegei az emberekkel elkövettek és elkövetni megszoktak. Bizalomra Magyarországon a polgároknál a kincstár tarthat legkisebb igényt. Minden regálótulajdonos tehát attól fél, hogy a váltságtörvény akárminő lesz, a leszámolásnál annyit fog kapni, nem a mennyit elvesznek tőle, hanem a mennyit adnak neki. Az adófelügyelők buzgó önkénye ellen garancziákat keres a törvényben, ezeknek benne kell lenni. De a felebbezés nem sok garanczia, mert a felső hivatalok rendszerint csak leírják az első fórum határozatát. Fontosabb garanczia az, hogy mint szabja elő a törvény a megváltás módját? A regáleváltságban a főérdekelt most maga az állam, mint leendő általános regáletulajdonos; azután a jelenlegi regálebirtokosok tömege, mint leendő vesztes; továbbá a regálebérlők, kiknek szerződései kérdésessé válnak; a községek, melyek indirekte érdekelnek abban, hogy jövőre a korcsmákkal mi lesz; a bankok és a pénzpiac is érdeklődnek az új állampapír iránt, melyet áruba bocsájtanak; végre minden ember, ki szeszes italokat termel, vagy fogyaszt s kik az uj megadóztatási módhoz lesznek kénytelenek alkalmazkodni. így hát igazán általános érdekű a kérdés, de a legspecziálisabb érdekű a magyar földbirtokos osztályra nézve, mely már annyit áldozott földi jólétéből a hazának s melyet most ismét elővesznek, hogy a közjó érdekében, kárpótlás mellett, jogos javait a kincstár számára vindikálják. Igaz, a regáleváltságot mindenki óhajtja. S a regáletulajdonosok leginkább, feltéve, hogy az igazságos. Igazságos, ha biztosíttatnak, hogy sem csekélyebb tiszta jövedelmet, sem kisebb értéket nem kapnak váltságul a nagyobbért, melyet idáig tényleg élveztek. De ha a javasolt kulcs szerint, az adóalapot véve számítási kiindulási pontnak, annak, ki száz forint regale jövedelem után fizetett tíz forint adót, levonnak 20°/o kezelési költséget s felvesznek nyolcvan forint tiszta jövedelmet, mely után járna 1550 frt névleges értékre szóló 5°/6-os államkötvény, de ez összegből levonják az épületek értékét, melyeket az állam nem köteles átvenni. kérdés mi marad a volt regaletulajdonosnak ? Senki erre felelni nem képes. Marad neki egy korcsmaépülete, melynek azonban többnyire csak részbirtokosa, úgy hogy hasznát senki nem veheti s eladóvá teszi mindenáron, és kap az 1550 írtból anynyit, a mennyi az épület becsértékének levonása után fenmarad. Lesz-e ezek után neki még száz forint évi jövedelme, mint volt K. sz. u. 1889. és Tisza Kálmán uralkodásának tizennegyedik évéig ? A pénzügyminiszter kijelentette, hogy az épületeket nem váltja meg semmi esetre, kivévén, ha a kincstárnak szüksége van rájuk s ekkor a kisajátítási eljárásnak van helye. Sok esetben a korcsmáltatási jog jövő tulajdonosának is fog kelleni a régi korcsma, mert épület nélkül nem veheti a regálénak hasznát, de ez már a kincstár dolga. A jelen tulajdonosokra nézve a törvényjavaslat úgy szól, hogy az épületek neki maradnak s azok értéke a váltságösszegből levonatik. Minthogy ebben és a 20°/0 kezelési levonásban van a legfenyegetőbb veszély, hogy értékben károsodni fognak, ezen csak úgy lehet segíteni, hogy ha az államnak az adóalap elég jó arra, hogy eszerint számítsa a váltságot, az épületeket is a hátbéradó alapján tegye levonásba a regálejövedelem kiszámításánál. Tényleg mit jövedelmezhet egy falusi korcsma, ha nincs hozzá kötve a regálejog? S ugyebár a kormány azt vitatja, hogy jövedelemben nem akarja a birtokosokat megkárosítani. Továbbá azon kérdés is merül fel, a 20°/o levonásban a tiszta jövedelem kiszámításánál a 10°/o jövedelemadó benne foglaltatik-e, vagy sem ? Mert jelenleg a száz forintos regále jövedelemből tíz forint az államé, ha még húsz forintot levon, csak hetven forint lesz a kárpótlandó összeg. De ha az adót a váltságnál levonná magának, akkor a váltságpapírnak adómentességet kellene adni, máskülönben két bőrt nyúz egy rókáról. Világosabb lehetett volna a dolog,ha a kormány, mint alkotmányos és szabadelvű miniszterhez illik, a törvényjavaslatot már eleve egész szövegében közzétette volna, hogy az nyilvános megvitatás tárgyát képezhesse s az által megérlelődjék. E helyett mindeddig titokban tartotta s egy kis kivonatot juttatott a lapoknak; továbbá előterjesztette egy zártkörű tanácskozmánynak, melynek tárgyalásairól egy félhivatalos csonka jelentés tétetik közzé, a félhomály terjesztésére. Pedig ez az ügy oly fontos és oly életbevágó, hogyaz országban minden gazdag regáletulajdonos és bérlő mohón várja, hogy minden részletében megismerhesse a rendszert és az alapot, melyen e nagy fontosságú művelet megindul; s meg vagyunk győződve, hogy nemcsak a gazdák érdekeinek, de magának az ügynek is szolgálatot teszünk, midőn mai számunkban a kormány javaslatait s azoknak indokolását egész terjedelmükben közöljük. Ami az ankétről kiadott félhivatalos jelentést illeti, ez is azt bizonyítja, hogy a kis bizottságban nagy nézeteltérések mutatkoztak, a kormány javaslata sokaknál heves ellenzésre talált. Ezt nem a szónokok nem közölt beszédeiből, hanem Tisza Kálmán polémiáiból vettük észre, ki Haller grófnak, a hit erdélyiek szószólójának azt veti szemére, hogy »túlságosan feketének látja a viszonyokat,« a miből következtetni lehet, hogy gróf Haller a megváltás módját Erdélyre nézve nemcsak kielégítő és igazságosnak nem találta, hanem az ottani birtokos osztályra nézve végzetesnek. Horváth Gyula is az adósablon szerinti bánásmódot kifogásolta, Prokrusztes úr politikájának ezen legújabb fej, vagy lábmetsző kiadását. Az ellenzéki Helfyt a kormánypárti Wahrmann támogatta, a miniszter mindkettő ellen beszélt, az engedélyezési rendszert támadva. Mért nem mondja meg a félhivatalos jegyzék azt is, hogy amazok az engedélyezési rendszert hogyan javasolták? Mindenütt a kormány eljárásában a nyíltság hiányát kell tapasztalnunk. Avagy nem-e fogás Tiszától, hogy azon kezdi a regále-tulajdonosok megmentését, hogy előadja a regálék hanyatlását. Igaz, és ennek ki más az oka, mint a kormány, mely megengedte minden kereskedőnek, hogy boltjában szeszt áruljon s mindenféle czimen tűrte a regáletulajdon megsértését, azonkívül pedig felfokozta a fogyasztási adókat s miután így mesterségesen leszállította a regálebérleteket, a hanyatlásra hivatkozik, hogy indokolja eljárását, mely szerint jó olcsón és még a jelenlegi értéken is alul, a regálékat összevásárolja. Ily captacio benevolentiae nem méltányos. Mindenesetre a regáleváltság szükséges, az új szeszadótörvény után kikerülhetetlen. A kettőt egyszerre kellett volna beterjeszteni, nem pedig ígérettel elütni a dolgot, melyet a kormány igaz, bevált, de hogy ? A regáleváltságról szóló törvényjavaslat addig módosítandó, míg az igazságos, vagyis a tényleges értéknek megfelelő beváltásnak jobb és teljes garancziáit nyújtja. Mai számunknász egy és fél i? melléklet van csatolva. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Augusztus 14. — A MÚLT. Eredeti regény. 27 Irta: Rosztonyiné Biró Kornélia, Élvezet és hóbort. Midőn másnap Olga a reggelihez jött, csodálkozására itt készen találta a grófot. — Hogyan, ön oly hamar ráunt Párisra ? Páriára?!! tudja-e mit tesz e szó? Úgy érzem, mintha nem éltem volna az előtt, mielőtt Párist nem ismertem! Megfuladnék más légkörben! Ez a zaj, ez a változatosság, ez a zsibaj, ez a sürgés-forgás! — — Minden nap újat és szépet hoz számomra ! Soha nem unatkozom ! Ah!a ki nem ismeri Párist annak kár élnie! Én talán Soha el nem telhetek vele! — Nem is volna bátorságom, — szólt Tibor metsző gúnynyal — a grófnét magammal hívni. — No azt jól is teszi. — kaczagott Olga, — mert, mellesleg mondva, talán szót sem fogadnék. Tibor feltekintett és hosszasan nézte Olgát. De ez bátran állta ki fürkésző tekintetét. — Be kár, — szólt aztán Olga elégedetlenül, — úgy örültem jöttének, sőt be kell vallanom, hogy számítottam is önre. S. marquisné meghívott estélyére, ő a legdificzilisebb dáma, azt kívánja, hogy a nők nála férjeikkel jelenjenek meg : aki egyedül megy, annak ő mindjárt különös okot tulajdonít. »Elle fait la police pour les autres.« Roppant erényhesnő ! nő de jó drágán vásárolta meg a jogot mások felett pálczát törni. Azt beszélik, hogy 40 éves korában volt az utolsó kalandja, a tizenharmadik. Most 50 éves, tehát 10 évi erényes élet! valóban ez már komolyan elkeseríthet, és a szélsőségekre sodorhat egy franczia asszonyt. Himlője volt a szerencsétlennek! Lássa ilyenek a franczia nők ! Azok a legveszedelmesebbek, akik az erényt színlelik! Ezek az estélyek néha igen unalmasak, de az előkelő társaság mindig ott van. It is respectable to go. Ezek után nem merek elmenni a marquisnéhoz az ön kísérete nélkül, — kacagott tovább Olga. Szegény férjek, mennyire sóhajtoznak, hogy egy éjjel nem láthatják klubjukat, nejeik pedig e sóhajok hídján tánczolnak, és reménytelen levélke ugyanazon tartalommal nyugszik a postaszekrényben. — »Ő is jelen lesz«! És ön csakugyan elutazik? —kérdé ismételten férjét. — El, de ha úgy tetszik, visszatérek sóhajtozni. Mikor lesz az estély ? — 18-dikán, alig néhány nap múltán, kérem legyen pontos! — Tehát 18-dikán este 10l/2 órakor a szalonban és nem többé utjasan, — mosolygott gúnyosan Tibor. Ezzel meghajtva magát távozni készült. Az ajtónál azonban tétovázva megállóit. — Fog ön is írni, oly »egyenlő tartalmú« leveleket, és hányat? kérdé nyomatékkal. — Oh igen, vagy 28-at! — válaszolt gyorsan a grófné; — de nem, többet! kerek szám 30-at. Legalább annyian vallottak már szerelmet, vagy sejteték velem, hogy epednek utánam. De ön valóban jó gondolatot adott; ha csakugyan mind a 30-nak írnék, nem volna tánczos a marquisné bálján, és kénytelenek lennénk férjeinkkel tánczolni. — Comme cela serait gentil. Csodálom hogy a marquisné még nem adott hasonló estélyeket. It would he so respectable. — Vigyázzon grófné, hogy a 30 levél közül ne tévedjen egy véletlenül a postaszekrényben vetett véget Szentimrey neje sztárjának, és e szavak szigorúan és fenyegető hangon voltak mondva. A nevezett estélyen csakugyan megjelent Tibor, és azóta folyton kisérte Olgát, úgy hogy az udvarlók már már alkalmatlannak találták jelenlétét. Olga azért megmaradt az, aki volt; Szentimrey nem feszélyezte őt legkevésbbé. Imádóit mind kigúnyolta, de el nem utasította, egynek sem adva előnyt a másik felett, így megtarta a félúton valamennyit. Bármennyire is szerette Olga Párist, mégis meg kellett tőle válnia. Az idény véget érve, az ismerős társaság szétoszlott, így a grófné is kénytelen volt a vándorbotot felvenni. Ismét utaztak és pedig különböző irányban. Olga társalkodónét fogadott, és néhány hetet fürdőben töltött. Aztán nagyobb utazást tett, de a társalkodónét hamar elbocsájta. Tibor előtt, kinek határozott ellenzésével találkozott e cselekedete, azzal szabadkozott, hogy nincs választása. Az ifjú leányoknak nagyon sok ábrándjuk van, az idősebbek épp meghiúsult ábrándjukat siratják, azt meg már nem kívánhatja Tibor, hogy egy öreg matrónát, ki már az élettel végzett, vegyen magához. Ezzel véget vetett Szentimrey kívánságának. Sajátságos, hogy Olga soha sem emlékezett meg ama szerencsétlen gyermekről, soha sem kérdezősködött sem Tibortól, sem Lorodytól hogyléte felől. Szentimreynek rögtön feltűnt e körülmény, de azt hitte, hogy titokban mégis értesül gyermekéről, de mélyebben kutatva, belátta, hogy ez mégis lehetetlen. A grófné soha sem kapott és soha sem írt leveleket, kivéve a meghívókat; senkivel sem kötött szorosabb barátságot, mindenkit kigúnyolt, saját érzelmeit pedig senkivel sem közölte. XVIII. Az évek múltak és a viszonyok változatlanok maradtak. Csupán abban különbözött a Szentimreyháztartás, hogy a párisi tartózkodást néha Londonnal, néha Pétervárral cserélték fel. Szentimrey meg évenként résztvett a Scotch moors-i vadászatokon. Egy új ismerőse, egy gazdag amerikai, nagy erdőket vásárolt egy angoltól Skócziában és nagyszerű vadászatokat rendezett. Az egész fashionable világ jelen volt a shootingen. Midőn meg elérkezett a baden-badeni versenyek idénye, akkor meg ott futtatott. Egyáltalában, ha voltak is a grófnénak drága szeszélyei, úgy viszont a gróf sem tagadta meg magától a költséges passziókat; és ha azok a nagyrabecsült ősök láthatták volna utódaikat, — mint emésztik fel lassacskán, de biztosan a nagy Szentimrey-vagyont, — úgy alighanem vétót kiáltottak volna. Szentimrey keveset volt neje társaságában , de azért Olga sohasem volt ment a meglepetésektől. Néha midőn egy estélyről késő éjjel visszatért, szalonjában találta férjét, egykedvűen és kényelmesen sziva czigaretteit; máskor meg ha a meghívó kettőjüknek szólt, Tibor a kellő órákban is váratlanul megjelent a társaság között. Azonban mindenben amit tett, dilc és eleganczia volt, sohasem sérte meg a jó ízlést, soha sem keltett feltűnést, nem vádolhatták féltékenységgel, csak egyszerűen elnevezték »bolygó hollandinak«, kinek sehol sincs maradása. — Alighanem sok bűne van, s nem tiszta a lelkiismerete, fenyelegtek vele az asszonyok. És igy bármennyire önkényére is bízatott Olga, de azért mindig éreztette vele Tibor, hogy ura és parancsolója. Mikor legkevésbbé várta, akkor jelent meg oldala mellett: valamely képcsarnokban vagy intimebb látogatásnál és midőn Kelet-Indiából érkezve hidegben sok comtesse-jával benyitott Olga páholyába, akkor ez tudta, hogy bármit tegyen, bárhová menjen, férje minden léptéről értesítve van. Egy zajos londoni season közepett a legelőkelőbb szalonban váratlanul találkozott Olga férjével. A bájos grófné, ki annyi szivet meghódított, ma egy conquettal többet számolt. Pedig ezen conquette felért mindama dicsőséggel, melyet eddig aratott. Egy, bár nem ifjú, de igen magasrangu egyéniség, annyira kitüntető, hogy a szigorú háziasszony, biztosan nem hagyta volna megjegyzés nélkül, ha nem lett volna az udvarló épp az a magasrangú egyéniség. Olga meg piquec au jeu, eltérve eddigi gúnyos modorától,szívesen fogadta az udvarlást. Hiúság volt-e ez pusztán ? vagy örült a társaság boszúságán, hogy azt az egész estén át ignorálta az ünnepelt, kinek tiszteletére adatott az ünnepély ? nem lehetne eldönteni. Az ünnepelt férfiú amióta meglátta Olgát, el sem mozdult oldala mellől! Az urak nyugtalanul tekintettek a grófra, de ennek szokott hideg modora a legkisebb izgatottságot vagy kontrarietást sem árult el. Pedig ő nem tartozott azok közé, kik szerencséjének tartják, ha egy ily magasrangú egyéniség nejére emeli szemét! Látni pedig kellett neki, hogy egész éjjel meg nem mozdul neje oldala mellől, hisz nem kártyázott mindig, a fő szalonban tartózkodott. És a csodák csodája, még az elmenetelt sem sürgető, már sokan távoztak volt, midőn neje hozzá küldött, hogy fáradt, haza akar menni. Midőn a kocsiba ültek, a legkedélyesebben beszélgettek, Olga soha sem látta férjét oly jó kedvűen. Aztán azt a sok érdekes észrevételt, amit a hölgyek öltözékére és modorára tett. Tudta, hogy mindegyik mily ékszert viselt, végül meg Olga öltözékén talált kifogást. Soha sem látott Worthtól ily ízléstelen ruhát, talán Elise and Viril készítette ? Meg az ékszer sehogysem illett, a gyöngyök helyett határozottan a gyémántokat választotta volna, különösen ily fényes alkalomra! — És sajátszerű, amit Tibor mondott, mindaz nem volt hiába való beszéd, hanem a legtalálóbb igazság. Szégyenkezve vallotta be Olga, hogy Tibornak tökéletesen igaza van , s ígérte, hogy majd máskor tanácsát fogja kérni. Midőn megérkeztek, Tibor felvezette a grófnét a lépcsőn, aztán elbocsájtva karjait, nyugodtan vette ki óráját: — Még egy fél órája van átöltözni grófné, Phillinek meg a legszükségesebbet becsomagolni, és átkelhetünk a kanálison; holnapután van a marquisné estélye, ahol férj és feleségnek együtt kell megjelenni , végre szokott mosolyával. Olgának sokkal jobb ízlése volt, minthogy ellenkezett volna, aztán meg tudta, hogy Tiborral vitatkozni nem lehet. Szelíden mint egy kis bárányka engedelmeskedett. * * Ők úgy látszott azért, hogy nagyon rossz napot választottak az átkelésre. Bár nem hosszú a tengeri út, de a kanális roppant veszélyes, néha fölemelkedik a szél és napokig tart az utazás, még pedig nem minden veszély nélkül. Most meg amély gyorsan esteledett, olyan rohamosan fokozódott a szél. Egyszerre koromsötétség lett. Az utasok egy része a kabinéba rejtőzött, mások meg a közös termekben jajgattak és szenvedtek. Szentimrey, ki megszokta a tengeri utazást, nem veszte el lélekjelenlétét. Először is Phillit és Smithet kereste. Majdnem egy órát töltött el a kereséssel, végre megtalálta egyiket egy szegletben összegörnyedve, a másikat a hajó túlsó végén sóhajtozva. Borzasztó pusztítást vitt véghez bennök a kór. No ezekre ugyan nem számíthatott. De Olga ? hol lehet Olga ? Több órája, hogy nem látta, bizton az előre lefoglalt kabinéban lesz. Felkeresse ? Minek ? Ő nem szokott beteg lenni, sem szárazon, sem vizen. Mégis nyugtalankodott. Biztonság okáért felkeresi, legalább értesíti, hogy Phillire ne számoljon. De mii a kabiné üres? Hol lehet Olga? Mielőtt kitört a zivatar, a fedélzeten volt és pilegmatikusan olvasott, most csak nem lehet ott , hisz az őrültség volna! a kapitány senkit sem enged fent maradni. — Minden ellenbiztosítás daczára felsietett. Kétszer átfutotta a fedélzetet, senki végre kétségbeesetten kiáltott. — Olga, Olga! Erre nem messze tőle egy sötét alak bontakozott ki a feketeségből. Tibor szemei hozzászokva a sötétséghez, felismerték Olgát, kendő és felöltő nélkül, csupán fején volt egy csipke, melyet ide-oda himbált a szél. — Olga az Istenért hogy lehet itt ? — Miért? — kérdé Olga legnyugodtabban, akár otthon volna jól berendezett lakásában. — Miért? Hát nem tudja, hogy ez veszedelmes ? — És azután? — De szerencsétlen! nem tudja, hogy életére játszik ? — És azután? kérdé szárazon Olga. Mintha kést szúrtak volna Tibor szivébe, neki magának is azt kellett kérdeznie: és azután. De egy másik hatalmasabb hang szólalt meg belsejében, az az örökké ott lappangó hang, melyet elnémítani sohasem bírt. Most, midőn tudta, hogy ez az élet veszélyben forog, most ismét tudta, hogy az az élet drága volt neki... De nem merte gondolatát befejezni... — És a kapitány nem volt a fedélzeten ? — Itt volt, de nem látott. Egyszerűen megfeledkeztek rólam kedvesem, és én néhány órája élvezem e gyönyörű látványt! Nézze, nézze a hullámokat, mint csapnak fel idáig! és valóban eső és hullámverejtékkel vizes lett keze. — Jöjjön, jöjjön kérem, szólt esdekelve Szentimrey. — Parancsolja ? — kérdé nyomatékosan Olga. — Nem, kérem — válaszolt hévvel Tibor. — Ehhez önnek nincs joga, önnek csak parancsolni van joga. (Folyt. köv.) Budapest, aug. 14. Khuen-Héderváry horvát bán lemondásának és magyar belügyminiszterré való kinevezésének hirét a félhivatalos Bad. Korr. ma a következő kommünikével czáfolja meg. Miután — Khuen gróf Győrött tett nyilatkozatának daczára — még mindig a legkülön- t kifiusíiiasakééi"r -ttí ".—---------------------------—fiúr a lány tudvalevőleg néhány héttel ezelőtt felmentett állásától, Köchlin a konzervatívokre számít. Anglia védereje. A háromegy királyság tengeri véderejét a most folyamatban levő gyakorlatok igen komor színben tüntetik fel. Az egész angol közvéleményt nagy aggodalomba ejtette az a tény, hogy Tryon tengernagy a Liverpool előtti tengerzárt, melyet egy sokkal erősebb flotta alkotott, kisebb haderővel áttörte, anélkül hogy a legcsekélyebb ellenállásra talált volna. A Times erre azt a megjegyzést teszi, hogy ugyanazt, amit Tryon tengernagy véghezvitt, egy franczia, vagy egy német tengernagy is megteheti s ebben fekszik a veszély Angliára nézve. Mert hogy Liverpoolnak elfoglalása a mostani gyakorlatok folyamában egyenesen az angol hajóhad számszerű elégtelenségére vihető vissza, azt a Citylap kétségtelennek tartja. A St. James Gazette azt a nézetet fejezi ki, hogy Tryon tengernagynak sikerült megmutatnia, mily gyengén van a hajóhad által Anglia megvédelmezve.Pénzügyi szempontok, — így szól e lap — kétségtelenül súlylyal bírnak a hadseregnél és a hajóhadnál is, de mindenesetre megkövetelendő, hogy egyszer határozottan állapítsa meg a kormány, mily nagynak kellene Anglia hajóhadának lennie, egészen eltekintve attól a kérdéstől, megszavazza-e, vagy sem a parlament a szükséges összegeket, melyekből a kiegészítés eszközölhető volna, úgy látszik, a tengerészeti miniszter tevékenységét az a tudat zsibbasztja meg, hogy javaslatainak keresztülvitelére a kellő hatalommal nem rendelkezik.Elözőbb kombinácziók füzetnek ama, a valószínűtlenség jellegét magán hordó, tendencziózus jelentéshez, hogy Khuen-Héderváry gr. horvátországi dán belügyminiszternek van kijelölve, megbízható informácziók alapján kijelenthetjük, hogy mérvadókörökben hasonló kombináczióról soha szó sem volt. Különben legkevésbbé sem aktuális a belügyminiszter kinevezésének kérdése. Bizonyos uraknak Horvátországban mindenesetre kellemes lehetne, ha Khuen gróf akár magasabbra jutva is Zágrábot elhagyná; a miniszterelnöknek azonban bizonyára nem jut eszébe javasolni, hogy Khuen gróf számára — ki Zágrábban oly kitűnően betöltötte helyét — más hatáskör jelöltessék ki. Elzász-Lotharingiát a német császár az idén nem fogja meglátogatni. Ezt a választ kapta legutóbb Berlinben Elzász-Lotharingiának helytartója, ki biztos információt akart ott szerezni, tervben van-e a látogatás, hogy megtehesse a szükséges intézkedéseket. Kezdetben tudvalevőleg az a hír volt elterjedve, hogy a német császár már az idén szándékozik Elzász-Lotharingiába menni. Az Alig. 7. berlini levelezője erre azt jegyzi meg, hogy ez az utazás egyáltalában nem volt tervbe véve. II. Vilmos császár ideje a nyár végével és az ősz legnagyobb részében annyira igénybe van véve, hogy egyáltalában lehetetlen lett volna ez az utazás. Eltekintve a portugall és svéd királyok berlini időzésétől s amaz ünnepélyességektől, melyekkel a császár újszülött fiának keresztelése egybekötve lesz, kilátásba van véve rövid utazás Reinhardsbrunnba és Bayreuthba. Ezt követik amaz előintézkedések, melyeket a szövetségi tanács és a parlamentek ülései tesznek szükségesekké. Ha ezek el lesznek végezve, a császár Németország déli részeit fogja meglátogatni. Ily körülmények között egyáltalában lehetetlenné vált az elzász-lotharingiai utazás terve, még ha az tényleg létezett volna is. Boulanger tábornok jelöltségét Nordmegyében és Charente-inferieure-ben tényleg fentartja. A nordmegyei választókhoz intézett felhívás a következő frázissal végződik : »Rajtatok a sor most már, hogy visszaszólítsátok helyeikre azokat a politikusokat, kik azért vannak, hogy a ti parancsaitokat fogadják és e helyett elég vakmerőek arra, hogy nektek parancsoljanak, ők, a kik alázatos szolgák gyanánt mutatták be magukat és ma uraitok akarnának lenni.« A charentei választóknak szóló felhívás is igen heves passzust tartalmaz, melyet itt közlünk : »A kamara, mely semmit sem tett, sőt még a legelőnyösebb fekvésű kikötőket sem helyezte védképes állapotba, száz meg száz milliót pazarol haszontalan vagy gyanús vállalkozásokra. Segélyeszközeink, melyekből egy fillért sem szabadna kiadnunk sürgős szükség nélkül, önkényüleg beledobják a tikos alapok örvényébe vagy bűnös könnyelműséggel választási czélokra pazarolják. A költségvetés elejétől végig hazugság éppúgy, mint azok az ígéretek, melyeket a választóknak tesznek. — Azok, kiknek az volna a feladatuk, hogy a köztársaságnak védelmére keljenek és számára a szíveket megnyerjék, úgy látszik, csak arra törekszenek, hogy azt kompromittálják.« Nord megyében egészen váratlanul még egy más jelölt is lép fel e jelszavakkal: »Revízió és feloszlatás«, tudniillik a párisi nyolcadik kerület volt maireje Köchlin-Schwarz, kit a kor Német-orosz kereskedelmi szerződés. — aug. 14. Három hónappal ezelőtt a németorosz gazdasági háború eshetősége épp oly határozott alakban lépett fel, mint most a német-orosz kereskedelmi szerződés terve. Igaz, hogy azóta nagyon sok történt: III. Frigyes császár meghalt és II. Vilmos, az új német császár Peterhofban volt fejedelmi találkozóra. E találkozás közvetlen eredménye gyanánt merült fel a szerződés eszméje ama két hatalom közt, amelyek gazdasági tekintetben feszült viszonyban vannak most is, hónapokkal ezelőtt pedig a legelkeseredettebb nyílt harczot folytatták egymás ellen. a harcz kiindulási pontja a berlini tőzsde volt, mely, amidőn az orosz értékek óriási tömege összpontosult forgalmában, a kormány hivatalos közlönyeinek feladására, oly nagy mérvben dobta a rubelt piaczra, hogy annak csaknem teljes elértéktelenedését idézte elő. Ettől fogva az orosz valutának a közép-európai piacokon nem volt maradása, de kevés becse volt magában Oroszországban is. Hogy Oroszország pénzügyi veresége teljes legyen, a közép-európai pénzcsoportok is bezárták Visnegradszky előtt ajtóikat, s így történt, hogy az orosz pénzügyminiszter minden hitelnyargalása eredménytelen maradt. A büszke keleti kolosszus ez okból a Nyugat felé fordult, ahol kapott volna is hitelt a zálog ellenében, s mivel ekként a Németországból kiindult harc Oroszország teljes vereségével járt: az orosz kormány más búrokat kezdett pengetni, s alig hunyt el az