Pesti Napló, 1888. szeptember (39. évfolyam, 242-270. szám)
1888-09-18 / 258. szám
trák-magyar bank mindenkori kamatlábánál. S így kell ennek lenni minden olyan városban, ahol az osztrák-magyar banknak fióktelepei vannak, mivel ellen esetben a pénzintézetek, az ügymenet természetéből kifolyólag, üzleti tőkéiket értékesíteni nem képesek. Az osztrák-magyar bank ugyanis lényegesen, habár még mindig nem elegendő arányban megszaporított fióktelepeinél, melyek fentartása tetemes költséggel jár, szintén üzleteket óhajtván csinálni, levetette az egykoron viselt vaskalapot, és sokkal könynyebben hozzáférhetővé tette tőkéit azon, nem a szorosan vett kereskedelmi kötelékbe tartozók részére is, kik azelőtt üzletköréből kizárva voltak. Szerencséje a vidéki pénzintézeteknek, főleg azokénak, kik a közönség bizalma folytán feleslegesen rendelkeznek betéti tőkékkel, hogy az osztrák-magyar bank souverain hatalmának öntudata miatt még most is vannak, és valószínűleg mindig is lesznek ott, a benyújtással kapcsolatos olyan formai nehézségek, melyek nem minden pénzkeresőnek kényelmesek, se kényelmetlen formai nehézségek kikerülése végett, az 1 , 1lla vagy 2 százalék különbözet dacára, szívesebben fordulnak azon pénzintézetekhez, melyeknél kisebb akadályokkal kell megküzdeniök, hogy a kívánt pénzkölcsönhöz juthassanak. De ha az osztrák-magyar banknak minden félszázalékos kamatlábemelése a vidéki pénzintézeteknél egyértelmű volna a pénznek 4 — 5 százalékkali megdrágulásával, akkor a csak félig-meddig is jóhitelű cégek és birtokosok bizonyára mellőznék a kényelmi álláspontot, s ily tetemes kamatkülömbözet, megkímélése végett, nem restellenék magukat alávetni az osztrák-magyar bank formaiságának. De hogy azután még, az ilyen 4 - 5 százalékos kamatlábemelés mellett az említettem vidéki nagyobb városokban, hol az osztrákmagyar banknak fióktelepei vannak, a többi pénzintézeteknek felkopna az álluk, ehez azt hiszem, nem kell kommentár. Czikkiró véleménye szerint üdvös volna a magas kamatlábbal járó kalamitások meggátlása végett a földbirtokos osztály részére mezőgazdasági hitelszervezetet alkotni, mely magát a kereskedelmi hitelforrásoktól függetleníthetvén, nem vallaná kárát azon jelenségeknek, melyek a pénzintézeteknél az üzleti életet szabályozzák. Az én véleményem szerint addig is, míg ezen, még a messze távolból hazánkra kandikáló, kétségtelenül üdvös intézmény testté alakul, s egyelőre elegendő volna, ha az osztrák-magyar bank főtanácsa még minél több fióktelepet állítana fel az országban, s ez után ellensúlyozná az in partibus infidelium gomba módra felszaporodott pénzintézetek további czéltalan keletkezését, valamint az ilyen már meglevőknek csakis egyes-egyedül saját érdekeiknek kiaknázására irányított uzsoráskodását. E sorok tehát oltalmukba akarják venni a vidéki pénzintézeteket a kamatláb emelkedéséről írt e bó 12-iki czikkünk ama pontja ellen, mely szerint az osztrák-magyar bank diszkontlábának drágulása a vidéki takarékpénztáraknál azt fogja eredményezni. De bármennyire szerettünk is egy lényt, kinek ereiben nem saját vérünk folyik, kiragadtatván gondozó karjaink közül, akaratlanul is elidegenedünk tőle! És ha még tudjuk, hogy életünk összes keserveit e gyermek létezésének köszönjük ? E gyermeknek, kinek atyját gyűlöljük, és van okunk gyűlölni ? Sok, igen sok érzés tolult Olga szivéhez, de miután meglepetett, egyik sem birt határozott alakot ölteni. Épp oly kényelmetlen helyzet állott elő a grófné és a gyermek között, hogy Tibor közbelépése csak jótékonyan hathatott. Több szívélyesség volt keresetlen szavaiban, midőn kezét barátságosan nyújta a gyermek elé, de ez megpillantva őt, bátortalanul süti le szemét és egy reszkető kezecskét nyújtott neki. Az irgalmas néni, kinek saját életében is lehettek heves viharok, szerényen visszavonult, tudva, hogy az ő jelenléte nem kívánatos. A hallgatag gyermek nagy pecsétes levelet nyújtott át Tibornak: — Atyámtól! — szólt. Volt valami pathetikus, valami megható e szóban, melyet alighanem először és utoljára ejtett ki. Tibor csak most emlékezett e gyermek végtelen elhagyatottságára. Csak most tudta, mennyit vétett ellene, midőn Olgától eltaszitá. Az anyától elhagyatva, az atyától megtagadva, csak az ő karjaiban talált menedéket ez árva lélek, innen is kiragadta őt, most meg, midőn visszahelyezné, most már meghűlt a csók, és csak kötelességszerűen ölelték a karok. Ez a két lény, kiknek szive annyira össze volt nőve, teljesen elidegenedtek, elszakadtak egymástól. Reszkető kézzel bonta fel a pecsétet. Mi szava lehet hozzá Lorodynak? Olgát magához ölelve, készteté a levelet vele együtt olvasni, véget akart vetni minden titkolódzásnak, de nem volt ereje, hogy azt neki felolvassa. Váltakozó érzések között olvasta el a drámát, mely szeme előtt játszódott le, és melyet mégsem látott. Olga némán vette ki kezéből a levelet és apró darabokra tépve: — »tiz év múlva ítéljünk!« — szólt elhaló hangon. Nem volt bátorsága azon ember felett kimondani az ítéletet, ki megmérgezte életét, ki gátat vetett magasra törő reményeinek, ki megsemmisítő lelkében még a vágyat is a boldogságra! Fájdalmas érzelmektől gyötörve, férje keblére borult és zokogva panaszkodott. Panaszkodott először, mióta szenvedett! Az erős lelkek fájdalma leginkább indíttatik kifejezésre akkor, midőn fájdalmaik már csillapodtak! Tibor gyöngéden fonta Olga dereka köré pártfogó karját s elgondolva, hogy mily kezekre bizta ő éveken át azt a lényt, kit legjobban szeretett a világon, — eliszonyodott önmagán ; de meggyőződve arról, hogy egy felsőbb lény intézi utainkat, megnyugodott. Egy nyílt kérdés marad az olvasó előtt, hogy ki szerette jobban Olga grófnét, Lorody, ki kész voltérte vétkezni, vagy Szentimrey, ki csak tiszta homlokát érinthető ? (Folyt, köv.) hogy azok ezentúl 4—5°/0-al is fel fogják fokozni kamatigényeiket. Örvendünk e felszólalásnak, mert szeretjük látni, hogy vannak vidéki pénzintézetek is, melyek a hitelszükséglet kielégítése iránt helyes érzékkel bírván, saját üzleti szempontjukat a nemzetgazdasági érdek általánosabb tekintetével összeegyeztetik s a pénzt csak oly mérvben drágítják, amilyenben azt a pénzviszonyok szükségessé, vagy legalább elviselhetővé teszik. Ezekre azonban megjegyzésünk nem vonatkozott és egy vád fenn nem forogván : elesik a védelem is. Sajnos, hogy a vidék hitelviszonyai olyanok, hogy a pénzpiac konstelláczióihoz való alkalmazkodás s a nagyközönség érdekeinek figyelembe vétele csak kivételes jelenségek, míg az elviselhetetlen nagyságú kamatláb általános. Példa erre Erdély, a felvidék, sőt a magyar Mezopotámia több megyéje is. S hogy különben e baj fennáll és mindinkább fokozódik, azt leginkább bizonyítja a fenti közlemény, melyen a gombamódra szaporodó és tisztán saját önző érdekeiket előmozdító vidéki pénzintézetek miatt emelt panasz vonul végig. S ha czikkíró a vidéki takarékpénztárak reputácziója érdekében utal arra, hogy a különféle kereskedelmi-, ipar- és népbankokat és segélyegyleteket is bele kellett volna vonnunk rosszulásunk körébe , teljesítjük ió kívánságát s konstatáljuk, hogy a vidék egészségtelen hitelszervezetének ezek nem kevésbbé okozói, mint ama tulajdonképeni takarékpénztárak, melyek kamatlába a jegybankét nem 1,2 százalékkal, hanem a hivatalos tétel kétszeresével, sőt háromszorosával múlja felül. De saját igazolásunkra ismét meg kell jegyeznünk, hogy amidőn tisztán takarékpénztárakról szólottunk , ezt minden célzatosság nélkül, de a legöntudatosabban tettük, mert a vidéki takarékpénztárakra utalva, utaltunk egyszersmind a másnemű pénzintézetekre is. Hisz abban rejlik éppen a baj fő oka, hogy a takarékpénztárak teljesen kivetkőztek eredeti jellegükből, amely humanisztikus czélokat tűzött eléjük, s ugyanoly pénzintézetekké lettek, akár csak a bankok. Nincs köztük határvonás. Részvénytársaságok kezelése alatt állván, óriási részük nyereséget kereső üzleti vállalattá lett. Vidéki takarékpénztáraink a betéti bankok jellegével bírnak, s ez alapon sok visszásságot kell náluk tapasztalnunk. A banküzletek legkülönbözőbb ágait űzvén: betétforgalmuk gyarapítására törekszenek, s mert betéteik összege aránytalan nagyságban meghaladja alaptőkéjüket, s tartalékuk is kevés: elvesztik azt az alapot, melyben a közönség bizalma korábban leginkább gyökeredzett. Pénzügyi statisztikánk hiányossága következtében nem rendelkezünk a legutóbbi évekről oly csoportosításokkal, melyekkel a betétek és az alaptőkék közt való aránytalanságot legújabb nyilvánulásában bemutathatnók. Ez irányban azonban már a korábbi évek tanúsága is eléggé tájékoztató. Már 1883-ban 314 millió forintnyi betét állt 29 milliónyi (!)alaptőkével szemben. A takarékpénztárak száma akkor 349-et tett. Hogy menynyire rúg most, azt föltétlen pontossággal meg nem mondhatjuk, de úgy tudjuk, hogy közel jár az ötödfélszázhoz. Feltétlen biztonsággal tudjuk azonban, hogy számos szerény alaptőkével létesült vidéki takarékpénztárnak is, bankszerű berendezkedése és törekvései következtében, betétforgalma mennél nagyobb arányokban való fejlesztése képezi főprincipiumát, mivel saját alaptőkéjével, s szűkebb körű betétösszeggel nincs módjában űzni a bank- és tőzsdeügyletek mindamaz ágait, amelyek a vidéki takarékpénztárak hivatásszerű üzletkörén kívül esnek, s a betevőknek egyáltalán nem állanak érdekében. Ami pedig a kamatláb számszerű átlagát illeti: saját számításaink, s amennyire e tárgyban egyáltalán lehetséges, statisztikai adatok alapján állíthatjuk, hogy az 11, sőt 12°0-ig is felmegy. S ehhez nem kell kommentár. Jó szerencse, hogy vannak a vidéken hivatásukat félre nem ismerő takarékpénztárak is, amelyek mérsékelt feltételeikkel lehetségessé teszik, hogy az átlagos kamatláb legalább e szám fölé ne emelkedjék. A mezőgazdasági hitelszervezet javításának egyik módját látnék abban, ha a vidéki takarékpénztárakról levedlenék az a legújabb kereskedelmi irány. Már t. i. azokról, amelyeken meg van. A szövetkezetekben azonban — melyeket a fent idézett közlemény szintén a perkorreskálandók körébe von — egyáltalán nem látunk oly intézményeket, melyeknek mennél szélesebb körben való terjedése kívánatos ne volna. Nincs olyan érdek, mely ellenük szól, de nagyon sok érdek szól mellettük. Németország példája eléggé beigazolja, hogy a szövetkezeti rendszer mennél szélesebb körben való és egészséges fejlesztése mily fontos szolgálatot tett a hitel ügyének. S a szövetkezetnek nálunk is kiváló szerepe juthatna a földművelő osztály, s különösen a kisgazda hitelszükségletének kielégítésében, amennyiben nemcsak biztos, de egyben olcsó segélyforrást is nyújthatnának a kötelékükbe tartozóknak. Nyilvánvaló, hogy a szövetkezeteknél is az a főszempont, hogy tagjaik érdekének szolgálatába szegődjenek, mihelyt önző czéloknak szolgálnak, épp oly kevéssé hasznos faktorai a hitelszervezetnek, mint ama pénzintézetek, melyek elviselhetetlen terhet rónak az adósra. Hsgy tudjuk, hogy ez idő szerint 68 különböző szövetkezet létezik a vidéken, melyek felett nem akarunk bírálatot gyakorolni. Ha megfelelnek azoknak a czéloknak, melyeket például gróf Károlyi Sándor a hitelkordás legutóbbi parlamenti tárgyalása alkalmával a népies hitel szervezése érdekében hangoztatott, akkor üdvösek; ha nem, akkor kevés a hasznuk, s csak az a kívánatos, hogy helyükön mennél több oly szövetkezet keletkezzék, mely a szövetkezeti tagoknál mutatkozó közvetlen, népies hitelszükséglet kielégítéséről olcsón és czélirányosan gondoskodik. Teljesen csatlakozunk azonban a czikkíró ama véleményéhez, mely a vidéki városok egészségesebb hitelélete érdekében az osztrák-magyar bank főtanácsától azt kívánja, hogy a vidéki fiókok számát gyarapítsa. Budapest, szept. 17. Bismarck herczeg visszalépése. A brüsszeli »Ind. Beige« közelebb egy berlini levelet közölt, mely bizonyos eshetőségekre kilátásba helyezi Bismarck herczeg visszalépését vagy legalább mostani hatáskörének lényeges megszorítását. A levél nem keltett figyelmet, mert tartalma, vagyis a hírek, melyeket reprodukál, az utóbbi időben többé-kevésébé illetékes részről már megcáfoltattak. Annál nagyobb feltűnést kelt Berlinben, hogy a levelet a félhivatalos »Nordd. Alig. Ztg.« nemcsak reprodukálja, hanem azon megjegyzéssel kiséri, hogy a közlemény olyan részről származik, mely a berlini véleményekről nagyon jól van tájékozva. Az ekkép nagy fontosságot nyerő levél Moltke állását összehasonlítja a Bismarck herczegével s kiemeli, hogy azon legigazoltabb szemrehányások egyike, melyeket a kanczellárnak még legjobb barátai is tesznek, az, hogy a német birodalomban minden akkép van szervezve, mintha senki más sem léteznék valamely kérdés eldöntésére, mint ő s mintha a herczeg örökre változatlan birtokában maradhatna szellemi képességeinek és munkaerejének. Azon tény, hogy a birodalmi főhivatalok reorganizácziójának hírét ellenzéki lapok hozták először s az officziózusok nem nyomban dementálták, világosan mutatja, hogy a dolog olyan körben játszódott le, hol nagyon jól ismerik a fiatal II. Vilmos császár hajlamait. A birodalmi főhatóságok reorganizácziójának szellőztetése csakugyan úgy látszik, nem ellenséges, hanem jóindulatú figyelmeztetés volt Bismarck herczegre. II. Vilmost nem köti, mint nagyatyját, a visszavonhatatlan »soha« ; ő reá nézve Bismarckig néha kényelmetlen tanácsadó. Bismarck herczeg jó emberei e tekintetben nem ringatják magukat csalódásban. Előbbutóbb Bismarcknak meg kell azzal barátkoznia, hogy ne maga uralkodjék s meg kellene elégednie azzal, hogy az ügyekre csak olyan felügyeletet gyakoroljon mint gyakorolt Moltke a hadügyekre. A »Nordd. Alig. Ztg« már régebben megjegyezte, hogy az itt jelzett változások mindenesetre csak későbbre várhatók. Az osztrák-magyar hajóraj egy osztálya fogoktóber 10-én a nápolyi öbölbe indulni, hogy jelen legyen Nápolyban akkor, mikor Vilmos császár ott időzik. Az olasz sajtó már hetek óta foglalkozik ez eshetőséggel s flottánk megjelenésének nagy politikai jelentőséget tulajdonít. Sőt az olaszok mindenképen franczia-ellenes színezetet akarnak az ügynek adni, ámbár kétségtelen, hogy itt szó sem lehet tüntetésről. Hajórajunk megjelenése az olasz vizeken legföljebb azt fogja bizonyítani, ami úgy is tudva van, hogy monarchiánk benső viszonyban áll Olaszországgal, de nem azt, hogy provokálni akarná Francziaországot. Az osztrák-magyar hajóraj a következő hadihajókból fog állani: Kaiser, Custozza, Lissa, Tegetthoff, Kaiser Max nagy pánczélos hajók, Leopard és Faxana jelző hajók. A flottát több torpedónaszád kiséri. Főparancsnoka Sterneck tengernagy s a Kaiser Max hajón lesz István főherczeg is. A Strossmayer-ügyről a »Frankfurter Ztg.« ma érkezett számában hosszú czikket találunk, mely igen élesen elitéli a püspök agitáczióit s egész jelentőségében felfogja a felség ismeretes fellépését. Hogy a császár személyesen eszközölte a rendreutasítást — mondja a czikk — annak különös oka van. Strossmayer, Starcsevics és híveik a horvát népben mindig azt a mesét terjesztik, hogy a magyarok úgyszólván tirannizálják a császárt, ki nem igen szereti őket s a horvát ellenzékkel rokonszenvez. A horvát nép csekély műveltsége mellett ez a legenda folyton hitelre talált. Most a császár maga beszélt; magyar miniszter vagy magyar hivatalnok a Felsége lépéséért felelőssé nem tehető. Most tehát a diakovári püspök hívei sem lesznek képesek az uralkodó szavait jelentőségükből kivetkőztetni. Annál inkább védik Strossmayert a franczia lapok s kifejezik azon reményüket, hogy a diakovári események után sem fogja bátorságát elveszteni. Hitrovo Bécsben, Oroszország sokat emlegetett bukaresti követe, a Balkánon folyó pánszláv üzelmek egyik főtényezője, mint a bécsi lapok jelentik, néhány nap óta Bécsben időzik. Csakhogy nem diplomácziai misszióban van ott, hanem dr. Löw szanatóriumában a Mariannengasszeban fekszik betegen. Valami sérülést szenvedett, mégpedig, mint hivatalosan mondják, »egy harmadik személy ügyetlensége által«. Mások azonban azt állítják, hogy Hitrovo párbajban sebesült meg. Sebe semmi esetre sem lehet veszélyes, mert néhány nap múlva már visszatér Bukarestbe. Fővárosi ügyek. A közrendészeti bizottság marad a M. alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen Je 11nek Henrik közúti vasúti vezérigazgató is jelen volt. Megállapították a közúti vasút téli menetrendjét az igazgatóság által bemutatott tervezet szerint. A bizottság ez alkalomból, tekintettel arra, hogy Újpestről számosan fordultak a közúti vasúthoz, sőt maga Újpest községe is irt hozzá oly irányban, hogy a várakozások s közlekedés-fennakadások kikerülése végett a második vágány eme vonalon lefektettessék, a közönség érdekében előterjesztést intéz a tanácshoz, hogy a második vágánynak, habár ideiglenes jelleggel is, lefektetését engedélyezze. Az ideiglenes vágányt a társulat hatósági felszólalásra különben is eltávolítani köteles. Az ülés végén Fepp Károly interpellált, hogy a hirdetési oszlopok több pontján a városnak oly czélszerűtlenül állíttattak fel, hogy a legélénkebb közlekedésnek útjában állanak. Kada válaszoló, hogy a felállítások teljes befejezése után az oszlopok bizottságilag megvizsgáltatnak s akkor majd figyelembe veszik ezeket. Új építkezések. A magánépítési bizottság mai ülésén a következő nagyobb építési engedélyeket hozta javaslatba, u. m. özv. Tordai Ferencznének Ferenczkörut 42. sz. a. háromemeletes házra; Medek J. Vinczének Arena-ut 2799. sz. a. háromemeletes házra ; Tholnay Gábornak Dob- és Hársfa-utcza sarkán 37.sz. a. kétemeletes házra; Wolfram Gergelynek Külső-Dobutcza 3651. sz. a. kétemeletes házra; Fritz Jánosnak Szerdahelyi-utcza 13. sz. a. egyemeletes házra; továbbá földszintes házakra : Ott Antalnak a Győriuton, dr. Apaticzky Sándornak Gizella-út 2606. sz. a., Garai Kálmánnak Madách-utcza 19. sz. a.; toldalékokra : Kerbler Ferencznek Rózsa-utcza 70. sz. a.; Strebek Józsefnek Hantos-utcza 157. sz. a.; Kafka Károlynénak a Rézmáldűlőben, Kanczler Annának a szept. 17. II. Vilmos császár Bécsben. Vilmos császár okt. 3-án érkezik Münchenből Bécsbe és pedig délelőtt kilencz órakor a nyugati vasút külön vonatán. Reuss herczeg német nagykövet a határon várja s Bécsbe kiséri a császárt. Bécs egész helyőrsége és az összes zenekarok kivonulnak s a nyugati vasút indóházától kezdve az utczákon, hol a császár áthalad, sorfalat fognak állani. A megérkezés napján délután udvari diszebéd, ezután Hellmesberger vezetése alatt udvari koncert lesz egészen olyan programmal, mint az olasz királyi pár bécsi időzésekor tartatott. A hangversenyben Lucca asszony s más elsőrendű művészi erők működnek közre. Minthogy éppen októberben bocsátják haza a tartalékosokat, mi a csapatok létszámát egy harmaddal apasztja, a helyőrség feletti díszszemle elmarad. Vilmos császár bécsi időzése egyelőre két napra van tervezve. Okt. 4-dikén díszebéd lesz a burgban. Ezenkívül Károly Lajos főherczeg a saját palotájában teaestélyt rendez a császár tiszteletére. 5-én délután a dejeuner után Vilmos császár Rudolf trónörökös s számos vendég kíséretében Stájerországba megy vadászatra, mely négy napra van tervezve. A császár azután visszatér Bécsbe, honnan Rómába utazik, még pedig Alá s nem Velencze felé. Alában Umberto király főhadsegéde Pasi tábornok üdvözli a császárt s kiséri Rómába, honnan Nápolyba is ellátogat. Tompa emléke: Tompa Mihály, a jeles költő, 1866 nyarán a feketehegyi fürdőben keresett üdülést. A fürdő idei vendégei elhatározták, hogy a költő ott tartózkodásának emlékére felállítják mellszobrát. A gyűjtés útján befolyt pénzekből a márvány mellszobor el is készült s talapzatát már fel is állították a feketehegyi hidegvíz-gyógyintézetben. A leleplezési ünnepélyt azonban csak a jövő év július havában fogják megtartani. A tizenhárom vértanú, Aradról távírják mai kelettel. A 13 vértanú kivégeztetésének 39-ik évfordulója alkalmából, Arad város e gyászos emlékű napjának megünneplése tárgyában, tegnap dr. Barabás Béla ügyvéd elnöklete alatt népes értekezlet tartatott, melyen elhatározták, hogy e kegyeletes ünnepélyre az ország összes honvédegyletei, az egyetemi és jogakadémiai ifjúság, a városi egyesületek és testületek meg fognak hivatni. A kivégzés helyén az emlékoszlop előtt dr. Preg István ügyvéd fogja az ünnepi szónoklatot tartani. A részletes programmot egy kiküldött nagy bizottság állítja össze. írói s művészi kongresszus Velenczében. Velenczében ma a beszéd főtárgyát természetesen csak a kongresszus ülései képezik. A városi képviselők testülete hetek óta készül a vendéglátó házigazda szerepére . Serego Allighieri Dante polgármester, az »isteni költő« egyik utódja, ismert szívélyességével fogadja az érkező vendégeket, a bizottságok naponkint kétszer is üléseznek , lesz fényes kivilágítás, lesznek szerenádok, szóval — írja tudósítónk — bőviben leszünk mindazon látványosságoknak, amelyek Velenczében gyakran ismétlődnek, anélkül, hogy valaha elveszítenék érdekességüket. A tanácskozások az elsőrangú irodalmi nagyságok elmaradása daczára is igen érdekesek lesznek. A nemzetközi irodalmi és művészeti szövetkezet életbevágó kérdések tisztázását tűzte ki maga elé s ezért nagyon megérdemli az általános érdeklődést. Czélja nem más, mint védelmezése az írói és művészi tulajdonjognak, melyet már az 1793-diki párisi konvenczió a »legszentebb, legigazabb és legegyénibb jognak« nevezett. Tiz év óta működik ebben az irányban s ha mostan még távol van is attól a nagy czéltól, mely alapítója , Hugo Viktor előtt lebegett, (»De l’alliance des lettres peut surgir la pacification des âmes«), sok üdvös indítványt hozott fölszínre, és ami szintén lényeges dolog : a különböző nemzetek íróit és művészeit szorosabb érintkezésbe hozta egymással. Londonban, Lissabonban, Bécsben, Rómában, Amsterdamban, Antwerpenben, Brüsselben, Genfben, Madridban tartott kongresszusokat, s tanácskozásai, ha nem vezettek is mindenkor pozitív eredményekre, legalább előkészítették a szellemeket arra, hogy a felvetett kérdésekről komolyabban gondolkozzanak. A szövetkezetnek sok akadálylyal kellett megküzdenie. A kisebb nemzetek nem örömest mondanak le arról, hogy a mások tulajdonában számadás nélkül gazdálkodjanak, sőt akadt franczia kiadó is (s nem jelentéktelenebb egyén, mint a párisi Caiman Levy), aki hatalmas érvekkel kelt síkra a szövetkezet nem egy terve ellen. A vezérférfiak azonban nem veszítették el kitartásukat, és ma jobban hiszik, mint valaha, hogy a feladat megoldása már csak az idő kérdése. Legtöbb eredménye a berni tanácskozásoknak volt. Ezekben, ha nem is véglegesen, megállapították a főbb alapelveket, s Anglia, Belgium, Svájc, Német-, Franczia-, Spanyol- és Olaszország itt szövetkeztek a szellemi tulajdonjog megoltalmazására. Hozzájuk fognak csatlakozni előbb vagy utóbb a többi országok is, mert az »Alliance« vándorgyűlései évről-évre több hívet szereznek a testvéries egyesülés nagy eszméjének. Ebben fáradozik a jelenleg Velenczében ülésező kongresszus, melyet ma délben egy órakor nyitottak meg nagy ünnepélyességgel. A szövetkezet tagjai, a hatóságok és sajtó képviselői, valamint a város intelligenciája, a doge-palota egyik legfényesebb termében, a sala dei Pregadiban gyűltek össze, mely emlékezetes nagy szerepet játszik Velencze régi történetében. A kongresszus tagjai az emelvényen levő félkör alakú üléseket foglalták el, közbül az asztal mellett a hivatalos egyéniségek, a kongresszus elnökei és titkárai foglaltak helyet. A közoktatásügyi miniszter nevében Brescia Morra báró üdvözölte a megjelenteket, majd a város nevében Lorenzo Tiepolo gróf tartott rövid, de igen tartalmas beszédet, futólagos pillantást vetve Velencze múltjára s megvilágítva a kongresszus törekvéseit. Az irodalmi és művészeti szövetkezet részéről Ratisbonne szólott, ékesen és szellemesen, kerülve a pathost, melytől az olasz kollegák — csak ritka esetben tudnak megszabadulni. — Nagy hatást keltettek a spanyol kortes tagjának , Cazado-nak szavai, ki hévvel és poézissel dicsőítette Velencze múltját sárra a viszonyra emlékeztetett, amelyben Moliére, Moreto és Goldoni, a vígjáték legfényesebb képviselői állnak egymással. Szóltak még Clifford Millage, a a »Daily Chronicle« képviselője, Cattreux Ulbach és végül Türr tábornok, kit, mint Velencze régi barátját, élénken megéljeneztek. Ezzel véget ért az ünnepélyes megnyitás s holnap már a tanácskozások veszik kezdetüket. A kongresszusra Olaszországon kívül Svájc, Franczia-, Spanyol-, Angol- és Magyarország, Belgium és Ausztria előre bejelentett küldöttei, nem tudni mi okból, elmaradtak. Legnagyobb számban jelentek meg a francziák, köztük néhány nem elsőrangú, de azért ismert író s egy-két jelentékenyebb kiadó. Itt van Comtesse Diane, a szellemes franczia írónő is, aki azonban, bár általános érdeklődés tárgya, nem mutatta magát az első ünnepélyes ülésen. A holnapi ülés első tárgya az ismert velenczei író M o m e n t i felolvasása lesz. A tiszántúli egyházmegye — mint lapunknak Debreczenből táviratozzák — ma tartotta meg közgyűlésének első napját. Elnökök Révész Bálint püspök és Vályi Jenő gondnok voltak. A szokásos ima után Révész püspök emelkedett hangú megnyitót mondott, melyben először is tudomásra juttatta Trefort miniszter elhunytat, bár nem folyt be az egyházmegyei ügyekbe, de a magyar kultúra fejlesztése körül elévülhetlen érdemei vannak; indítványozza, hogy emléke jegyzőkönyvben megörökíttessék és a gyászoló családhoz részvéttávirat küldessék. Indítványát egyhangúlag elfogadták. Katona Endre nánási lelkész és Vass Pál főiskolai kertész emlékei szintén megörökittetnek. Pilisi László F. szabolcsi egyházmegyei gondnok lemondván,helye választás által betöltetni rendeltetett. Az esperesi kar jelentése a lelkészképességi vizsgákról tudomásul vétetik. A vizsgát tett 30 egyén közül csak kettő utasíttatik pótvizsgára. A lelkészi szolgálatok díjazásának egyöntetű megállapítása tárgyában beadott indítvány az egyházmegyéknek adatik ki véleményezés végett. A lelkészminősítési szabályok reformja tárgyában beadott javaslat élénk vitát keltett. A javaslatot az esperesi kar adta be és Csiky Lajos hittanár külön indítványt terjesztett be. Dr. Tisza István kifogásolta e különvéleményt s többek felszólalása után az egész javaslat visszaadatott az esperesi karnak, hogy annak hiányait kipótolván, azt még az ülés alatt újra adja be. — Igen zajos és szenvedélyes vitát keltett a konventi tagok választásának kérdése. Péterdy Károly több társa nevében is indítványozta, hogy ezek választása a preszbitériumra ruháztassék és csak ez indítvány rendszeres tárgyalása után ejtessék meg a választás. Nagy és heves küzdelmek folytak már ez ügyben és maga a konvent is olyan nézetben volt erre nézve, hogy azt csak a zsinat döntheti el. Gróf Degenfeld és társai most akarják megejteni a választást és nem bánják, ha aztán a tavaszi közgyűlés tárgyalja is a Péterdy indítványát. Végre szavazásra kerülvén a dolog, 39 szavazattal 28 ellenében elhatározták, hogy a konventi képviselők most választassanak meg. A választás holnap lesz. Egy láda dinamitot talált két gyermek a pozsonyi felső vaspályaudvar közelében, egy sorompó tövén. A gyermekek a ládából egy kilogrammnyi dinamitot magukhoz vettek, a töltényeket a vásártéren mutogatták mindenkinek, többek között egy napszámosnak is, ki valamikor a pozsonyi dinamitgyárban dolgozott s igy a gyermekek veszedelmes játékszerét azonnal felismerte. Jelentésére a gyerekeket a rendőrséghez vitték, kik ott aztán pontosan meghatározták azt a helyet, hol az általuk séta közben felfedezett dinamitláda megtalálható. Egy rendőrbiztos a pozsonyi dinamitgyár igazgatójával és az állomásfőnökkel a ládát a mondott helyen megtalálta. Konstatálták, hogy a ládában nettó 20 kilogramm dinamitnak kellett eredetileg lennie, a gyermekek által kiszedett 1 kilogrammon kívül azonban még 4*/4 kgr. hiányzik onnan. A dinamitgyár igazgatójának előadásai közben kitűnt, hogy a talált láda a pozsonyi dinamitgyárból való s a múlt héten e ládát is több más ládával együtt egy vagyonba rakták be, ugyanabba a vagyonba, melyen a pozsonyi dinamitgyárból nagyobb mennyiségű dinamit indíttatott Pöstyénbe s a mely nagyon szabályszerűen pánczélozva volt. Bachó rendőrbiztos titokban rögtön megindította a nyomozást. Intézkedéseinek eredményeként ma kapott Zsolnáról határozott választ, hogy a vagyon ez idő szerint odáig érkezett, a pánczélok fel vannak törve; egy láda dinamit hiányzik; a vaggon fenekén csomagolatlanul, szétszórva 414 kilogramm dinamitot találtak. A rendőrség azt hiszi, hogy még eddig ismeretlen tettesek azért törték fel a vagyont, mert azt hitték, hogy abban értékesebb portékát találnak; mikor azonban a vagyonból kiemelt láda tartalma tévedésükről meggyőzte őket, a ládát a sorompó tövébe dobták. Az a 4-4 kgr. dinamit pedig, mely a ládából hiányzik s melyet a zsolnaiak a vagyon fenekén csomagolatlanul találtak meg, alkalmasint a láda kiemelése közben szóratott el. A nyomozást erélyesen folytatják. Az egyetem freskói. A lebontott, most épülő egyetem régi dísztermének freskója nem tűnt el végkép, mint sokan hiszik. A festmény eredetijét, egy Schmutzer nevű művész által készített egykorú tollrajzot, még most is őrzik a rektori hivatalban és erről fog készülni az a nagyméretű freskó, mely az egyetem téri főhomlokzat közepén elhelyezendő díszterem falát fogja ékesíteni. Lesz e teremben még több freskó is, melyeknek egy részénél szintén a Schmutzer egykorú rajzait fogják fölhasználni. Czápák az adriai tengerben, Fiuméból távirják mai kelettel. Lukovai halászok tegnap újra nagy czápát fogtak s ide szállították. — Egy helyi gőzös tegnap Stari-Gradnál a part közelében egy más, sokkal nagyobb czápát látott a gőzös közvetlen közelében elvonulni. Kirabolt pénztár. Szelvényben, mint Kun- Szt.-Mártonból Írják, a község pénztárát kirabolták. A tettesek elvittek egy ezer írtról szóló kötvényt, melyet gróf Almássy ajándékozott a községnek Puszta-Gyaluról, azonkívül hatszáz forint adópénzt és a negyedfél mázsás Wertheim-szekrényt, melynek faállványát ott hagyták. A rablóknak eddig még semmi nyomuk. Községi pénztár zár alatt. Megyei pótadóhátralék miatt zár alá helyezték Örkény pestmegyei község pénztárát s most a községi tisztviselők s a szolgaszemélyzet, mert nem kapják fizetésüket, a községet beperelni akarják. Pénz nincs s a község a legszükségesebb kiadásokat sem fedezheti. Ezért felterjesztést tett a főszolgabiróhoz, hogy a zár alól való feloldás iránt intézkedjék. Szemlőhegyen elutasíttattak: Turóczy György, Dura Tamásné, Teirich és Leopolder, Protschkó Mihály, Laszó Károly és Tausz Ferencz. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, szeptember 18. A miniszterelnök mint pénzügyminiszter fogad d. u. 5—6 óráig. A kereskedelmi államtitkár fogad délelőtt, a hivatalos órák alatt. A horvát miniszter fogad d. e. 10- d. n. 2. Nemzeti múzeum : régiségtár d. e. 9— d. n. 1. Nyilvános könyvtárak: akadémiai d. u. 3—7, egyetemi d. e. 10—12 és d. u. 4—8, múzeumi 9— d. e. d. n. 1 óráig.