Pesti Napló, 1888. szeptember (39. évfolyam, 242-270. szám)

1888-09-18 / 258. szám

trák-magyar bank mindenkori kamatlábánál. S így kell ennek lenni minden olyan város­ban, a­hol az osztrák-magyar banknak fiók­telepei vannak, mivel ellen esetben a pénzin­tézetek, az ügymenet természetéből kifolyó­lag, üzleti tőkéiket értékesíteni nem képesek. Az osztrák-magyar bank ugyanis lénye­gesen, habár még mindig nem elegendő arányban megszaporított fiók­telepeinél, me­lyek fentartása tetemes költséggel jár, szintén üzleteket óhajtván csinálni,­­ levetette az egykoron viselt vaskalapot, és sokkal köny­­nyebben hozzáférhetővé tette tőkéit azon, nem a szorosan vett kereskedelmi kötelékbe tarto­zók részére is, kik azelőtt üzletköréből kizárva voltak. Szerencséje a vidéki pénzintézeteknek, főleg azokénak, kik a közönség bizalma foly­tán feleslegesen rendelkeznek betéti tőkékkel, hogy az osztrák-magyar bank souverain ha­talmának öntudata miatt még most is van­nak, és valószínűleg mindig is lesznek ott, a benyújtással kapcsolatos olyan formai nehéz­ségek, melyek nem minden pénzkere­sőnek kényelmesek, se kényelmetlen formai nehézségek kikerülése végett, az­ 1 , 1­lla vagy 2 százalék különbözet dac­ára, szíve­sebben fordulnak azon pénzintézetekhez, me­lyeknél kisebb akadályokkal kell megkü­zde­­niök, hogy a kívánt pénzkölcsönhöz juthas­sanak. De ha az osztrák-magyar banknak min­den félszázalékos kamatlábemelése a vidéki pénzintézeteknél egyértelmű volna a pénz­nek 4 — 5 százalékkali megdrágulásával,­­ akkor a csak félig-meddig is jóhitelű c­égek és birtokosok bizonyára mellőznék a kényel­mi álláspontot, s ily tetemes kamatkülömbö­­zet, megkímélése végett, nem restellenék ma­gukat alávetni az osztrák-magyar bank for­­maiságának. De hogy azután még, az ilyen 4 - 5 száza­lékos kamatlábemelés mellett az említettem vidéki nagyobb városokban, hol az osztrák­magyar banknak fióktelepei vannak, a többi pénzintézeteknek felkopna az álluk, ehez azt hiszem, nem kell kommentár. Czikkiró véleménye szerint üdvös volna a magas kamatlábbal járó kalamitások meg­­gátlása végett a földbirtokos osztály részére mezőgazdasági hitelszervezetet alkotni, mely m­­agát a kereskedelmi hitelforrásoktól függet­leníthetvén, nem vallaná kárát azon jelensé­geknek, melyek a pénzintézeteknél az üzleti életet szabályozzák. Az én véleményem szerint addig is, míg ezen, még a messze távolból hazánkra kandi­­káló, kétségtelenül üdvös intézmény testté alakul, s egyelőre elegendő volna, ha az osztrák-magyar bank főtanácsa még minél több fióktelepet állítana fel az or­szágban, s ez után ellensúlyozná az in partibus infidelium gomba módra felszaporo­dott pénzintézetek további czéltalan keletke­zését, valamint az ilyen már meglevőknek csakis egyes-egy­edül saját érdekeiknek ki­aknázására irányított uzsoráskodását. E sorok tehát oltalmukba akarják venni a vi­déki pénzintézeteket a kamatláb emelkedéséről írt e bó 12-iki czikkünk ama pontja ellen, mely szerint az osztrák-magyar bank diszkontlábának drágulása a vi­déki takarékpénztáraknál azt fogja eredményezni. De bármennyire szerettünk is egy lényt, kinek ereiben nem saját vérünk folyik, kiragadtatván gon­dozó karjaink közül, akaratlanul is elidegenedünk tőle! És ha még tudjuk, hogy életünk összes keserveit e gyermek létezésének köszönjük ? E gyermeknek, ki­nek atyját gyűlöljük, és van okunk gyűlölni ? Sok, igen sok érzés tolult Olga szivéhez, de miután meg­lepetett, egyik sem birt határozott alakot ölteni. Épp oly kényelmetlen helyzet állott elő a grófné és a gyermek között, hogy Tibor közbelépése csak jótékonyan hathatott. Több szívélyesség volt keresetlen szavaiban, midőn kezét barátságosan nyújta a gyermek elé, de ez megpillantva őt, bátortalanul süti le szemét és egy reszkető kezecskét nyújtott neki. Az irgalmas néni, kinek saját életében is lehet­tek heves viharok, szerényen visszavonult, tudva, hogy az ő jelenléte nem kívánatos. A hallgatag gyermek nagy pecsétes levelet nyújtott át Tibornak: — Atyámtól! — szólt. Volt valami pathetikus, valami megható e szó­ban, melyet alighanem először és utoljára ejtett ki. Tibor csak most emlékezett e gyermek végtelen elh­agyatottságára. Csak most tudta, mennyit vétett ellene, midőn Olgától eltaszitá. Az anyától elhagyatva, az atyától megtagadva, csak az ő karjaiban talált menedéket ez árva lélek, innen is kiragadta őt, most meg, midőn visszahelyezné, most már meghűlt a csók, és csak kötelességszerűen ölelték a karok. Ez a két lény, kiknek szive annyira össze volt nőve, teljesen elidegenedtek, elszakadtak egymástól. Reszkető kézzel bonta fel a pecsétet. Mi szava le­het hozzá Lorodynak? Olgát magához ölelve, készteté a levelet vele együtt olvasni, véget akart vetni min­den titkolódzásnak, de nem volt ereje, hogy azt neki felolvassa. Váltakozó érzések között olvasta el a drámát, mely szeme előtt játszódott le, és melyet még­sem látott. Olga némán vette ki kezéből a levelet és apró darabokra tépve: — »tiz év múlva ítéljünk!« — szólt elhaló hangon. Nem volt bátorsága azon ember felett kimon­dani az ítéletet, ki megmérgezte életét, ki gátat vetett magasra törő reményeinek, ki megsemmisítő lelkében még a vágyat is a boldogságra! Fájdalmas érzelmektől gyötörve, férje keblére borult és zokogva panaszkodott. Panaszkodott először­, mióta szenvedett! Az erős lelkek fájdalma leginkább indíttatik kifeje­zésre akkor, midőn fájdalmaik már csillapodtak! Tibor gyöngéden fonta Olga dereka köré párt­fogó karját s elgondolva, hogy mily kezekre bizta ő éveken át azt a lényt, kit legjobban szeretett a vilá­gon, — eliszonyodott önmagán ; de meggyőződve arról, hogy egy felsőbb lény intézi utainkat, megnyugodott. Egy nyílt kérdés marad az olvasó előtt, hogy ki szerette jobban Olga grófnét, Lorody, ki kész volt­­érte vétkezni, vagy Szentimrey, ki csak tiszta homlo­kát érinthető ? (Folyt, köv.) hogy azok ezentúl 4—5°/0-al is fel fogják fokozni ka­matigényeiket. Örvendünk e felszólalásnak, mert sze­retjük látni, hogy vannak vidéki pénzintézetek is, me­lyek a hitelszükséglet kielégítése iránt helyes érzék­kel bírván, saját üzleti szempontjukat a nemzetgaz­dasági érdek általánosabb tekintetével összeegyezte­tik s a pénzt csak oly mérvben drágítják, a­milyen­ben azt a pénzviszonyok szükségessé, vagy legalább elviselhetővé teszik. Ezekre azonban megjegyzé­sünk nem vonatkozott és egy vád fenn nem forog­ván : elesik a védelem is. Sajnos, hogy a vidék hitelvi­szonyai olyanok, hogy a pénzpiac­ konstelláczióihoz való alkalmazkodás s a nagy­közönség érdekeinek figyelembe vétele csak kivételes jelenségek, míg az elviselhetetlen nagyságú kamatláb általános. Példa erre Erdély, a felvidék, sőt a magyar Mezo­potámia több megyéje is. S hogy különben e baj fennáll és mindinkább fokozódik, azt leginkább bizonyítja a fenti közlemény, melyen a gom­­bamódra szaporodó és tisztán sa­ját önző érdekeiket előmozdító vidéki pénzintézetek miatt emelt panasz vo­nul végig. S ha czikkíró a vidéki takarékpénztá­rak reputácziója érdekében utal arra, hogy a külön­féle kereskedelmi-, ipar- és népbankokat és segély­egyleteket is bele kellett volna vonnunk rosszulásunk körébe , teljesítjük ió kívánságát s konstatáljuk, hogy a vidék egészségtelen hitelszervezetének ezek nem kevésbbé okozói, mint ama tulajdonképeni takarékpénztárak, melyek kamatlába a jegybankét nem 1,2 százalékkal, hanem a hivatalos tétel két­szeresével, sőt háromszorosával múlja felül. De saját igazolásunkra ismét meg kell jegyeznünk, hogy a­mi­dőn tisztán takarékpénztárakról szólot­­tunk , ezt minden c­élzatosság nélkül, de a l­e­g­ö­n­­tudatosabban tettük, mert a vidéki ta­karékpénztárakra utalva, utal­tunk egyszersmind a másnemű pénzintézetekre is. Hisz abban rej­lik éppen a baj fő oka, hogy a takarékpénztá­rak teljesen kivetkőztek eredeti jellegükből, a­mely humanisztikus czélokat tűzött eléjük, s ugyanoly pénzintézetekké lettek, akár csak a bankok. Nincs köztük határvonás. Rész­vénytársaságok kezelése alatt állván, óriási részük nyereséget kereső üzleti válla­lattá lett. Vidéki takarékpénztáraink a be­téti bankok jellegével bírnak, s ez alapon sok visszásságot kell náluk tapasztal­nunk. A banküzletek legkülönbözőbb ágait űzvén: betétforgalmuk gyarapítására törekszenek, s mert betéteik összege aránytalan nagy­­ságban meghaladja alaptőkéjü­ket, s tartalékuk is kevés: elvesztik azt az alapot, melyben a közönség bizalma korábban leginkább gyökeredzett. Pénzügyi statisztikánk hiányossága következté­ben nem rendelkezünk a legutóbbi évekről oly cso­portosításokkal, melyekkel a betétek és az alap­tőkék közt való aránytalanságot legújabb nyilvá­­nulásában bemutathatnók. Ez irányban azonban már a korábbi évek tanúsága is eléggé tájékoztató. Már 1883-ban 314 millió forintnyi betét állt 29 milliónyi (!)alaptőkével szemben. A ta­karékpénztárak száma akkor 349-et tett. Hogy meny­nyire rúg most, azt föltétlen pontossággal meg nem mondhatjuk, de úgy tudjuk, hogy közel jár az ötöd­­fél­százhoz. Feltétlen biztonsággal tudjuk azon­ban, hogy számos szerény alaptőkével létesült vidéki takarékpénztárnak is, bankszerű berendez­kedése és törekvései következtében, betétfor­galma mennél nagyobb arányokban való fejlesztése képezi főprinc­ipiumát, mivel saját alaptőkéjével, s szűkebb körű betétösszeggel nincs módjában űzni a bank- és tőzsdeügyletek mindamaz ágait, a­melyek a vidéki takarékpénztárak hivatásszerű üzlet­körén kívül esnek, s a betevőknek egyáltalán nem állanak érdekében. Ami pedig a kamatláb számszerű átlagát illeti: saját számításaink, s a­mennyire e tárgyban egyáltalán lehetséges, statisztikai adatok alapján állíthatjuk, hogy az 11, sőt 12°­0-ig is fel­megy. S ehhez nem kell kommentár. Jó szerencse, hogy vannak a vidéken hivatásukat félre nem ismerő takarékpénztárak is, a­melyek mérsékelt feltételeikkel lehetségessé teszik, hogy az átlagos kamatláb legalább e szám fölé ne emelkedjék. A mezőgazdasági hitelszervezet javításának egyik módját látnék abban, ha a vidéki takarékpénz­tárakról levedlenék az a legújabb kereskedelmi irány. Már t. i. azokról, a­melyeken meg van. A szövet­kezetekben azonban — melyeket a fent idézett közlemény szintén a perkorreskálandók körébe von — egyáltalán nem látunk oly intézményeket, melyek­nek mennél szélesebb körben való terjedése kívánatos ne volna. Nincs olyan érdek, mely ellenük szól, de nagyon sok érdek szól mellettük. Németország pél­dája eléggé beigazolja, hogy a szövetkezeti rendszer mennél szélesebb körben való és egészséges fejlesz­tése mily fontos szolgálatot tett a hitel ügyének. S a szövetkezetnek nálunk is kiváló szerepe juthatna a földművelő osztály, s különösen a kisgazda hitel­­szükségletének kielégítésében, a­mennyiben nem­csak biztos, de egyben olcsó segélyforrást is nyújt­hatnának a kötelékükbe tartozóknak.­­ Nyilván­való, hogy a szövetkezeteknél is az a főszempont, hogy tagjaik érdekének szolgálatába szegődjenek, mihelyt önző czéloknak szolgálnak, épp oly kevéssé hasznos faktorai a hitelszervezetnek, mint ama pénzintézetek, melyek elviselhetetlen terhet rónak az adósra. H­s­gy tudjuk, hogy ez idő szerint 68 különböző szövetkezet létezik a vidéken, melyek felett nem akarunk bírálatot gyakorolni. Ha meg­felelnek azoknak a czéloknak, melyeket például gróf Károlyi Sándor a hitelkordás leg­utóbbi parlamenti tárgyalása alkalmával a népies hitel szervezése érdekében hangoztatott, akkor üdvösek; ha nem, akkor kevés a hasznuk, s csak az a kívánatos, hogy helyükön mennél több oly szö­vetkezet keletkezzék, mely a szövetkezeti tagoknál mutatkozó közvetlen, népies hitelszükséglet kielégíté­séről olcsón és czélirányosan gondoskodik. Teljesen csatlakozunk azonban a czikkíró ama véleményéhez, mely a vidéki városok egészségesebb hitelélete érdekében az osztrák-magyar bank főtanácsától azt kívánja, hogy a vidéki fiókok számát gyarapítsa. Budapest, szept. 17. Bismarck herczeg visszalépése. A brüsszeli »Ind. Beige« közelebb egy berlini levelet közölt, mely bizonyos eshetőségekre kilátásba helyezi Bismarck herczeg visszalépését vagy legalább mostani hatáskörének lényeges megszorítását. A levél nem kel­tett figyelmet, mert tartalma, vagyis a hírek, melye­ket reprodukál, az utóbbi időben többé-kevés­ébé ille­tékes részről már megc­áfoltattak. Annál nagyobb feltűnést kelt Berlinben, hogy a levelet a félhivata­los »Nordd. Alig. Ztg.« nemcsak reprodukálja, ha­nem azon megjegyzéssel kiséri, hogy a közlemény olyan részről származik, mely a berlini véleményekről nagyon jól van tájékozva. Az ekkép nagy fontosságot nyerő levél Moltke állását összehasonlítja a Bismarck herczegével s kiemeli, hogy azon legigazoltabb szem­rehányások egyike, melyeket a kanczellárnak még legjobb barátai is tesznek, az, hogy a német biroda­lomban minden akkép van szervezve, mintha senki más sem léteznék valamely kérdés eldöntésére, mint ő s mintha a herczeg örökre változatlan birtokában maradhatna szellemi képességeinek és munkaerejé­nek. Azon tény, hogy a birodalmi főhivatalok reorga­­nizácziójának hírét ellenzéki lapok hozták először s az officziózusok nem nyomban dementálták, világo­san mutatja, hogy a dolog olyan körben játszódott le, hol nagyon jól ismerik a fiatal II. Vilmos császár haj­lamait. A birodalmi főhatóságok reorganizácziójának szellőztetése csakugyan úgy látszik, nem ellenséges, ha­nem jóindulatú figyelmeztetés volt Bismarck herczegre. II. Vilmost nem köti, mint nagyatyját, a visszavonha­tatlan »soha« ; ő reá nézve Bismarck­ig néha kényel­metlen tanácsadó. Bismarck herczeg jó emberei e te­kintetben nem ringatják magukat csalódásban. Előbb­­utóbb Bismarcknak meg kell azzal barátkoznia, hogy ne maga uralkodjék s meg kellene elégednie azzal, hogy az ügyekre csak olyan felügyeletet gyakoroljon mint gyakorolt Moltke a hadügyekre. A »Nordd. Alig. Ztg« már régebben megjegyezte, hogy az itt jelzett változások mindenesetre csak későbbre várhatók. Az osztrák-magyar hajóraj egy osztálya fog­október 10-én a nápolyi öbölbe indulni, hogy jelen legyen Nápolyban akkor, mikor Vilmos császár ott időzik. Az olasz sajtó már hetek óta foglalkozik ez eshetőséggel s flottánk megjelenésének nagy politikai jelentőséget tulajdonít. Sőt az olaszok mindenképen franczia-ellenes színezetet akarnak az ügynek adni, ámbár kétségtelen, hogy itt szó sem lehet tüntetés­ről. Hajórajunk megjelenése az olasz vizeken leg­­följebb azt fogja bizonyítani, a­mi úgy is tudva van, hogy monarchiánk benső viszonyban áll Olasz­országgal, de nem azt, hogy provokálni akarná Fran­­cziaországot. Az osztrák-magyar hajóraj a következő hadi­hajókból fog állani: Kaiser, Custozza, Lissa, Tegetthoff, Kaiser Max nagy pánczélos hajók, Leo­pard és Faxana jelző hajók. A flottát több torpedó­­naszád kiséri. Főparancsnoka Sterneck tengernagy s a Kaiser Max hajón lesz István főherczeg is. A Strossmayer-ügyről a »Frankfurter Ztg.« ma érkezett számában hosszú czikket találunk, mely igen élesen elitéli a püspök agitáczióit s egész jelentőségé­ben felfogja a felség ismeretes fellépését. Hogy a császár személyesen eszközölte a rendreutasítást — mondja a czikk — annak különös oka van. Stross­­mayer, Starcsevics és híveik a horvát népben mindig azt a mesét terjesztik, hogy a magyarok úgy­szólván tirannizálják a császárt, ki nem igen szereti őket s a horvát ellenzékkel rokonszenvez. A horvát nép cse­kély műveltsége mellett ez a legenda folyton hitelre talált. Most a császár maga beszélt; magyar minisz­ter vagy magyar hivatalnok a Felség­e lépéséért fele­lőssé nem tehető. Most tehát a diakovári püspök hívei sem lesznek képesek az uralkodó szavait jelen­tőségükből kivetkőztetni. Annál inkább védik Stross­­mayert a franczia lapok s kifejezik azon reményüket, hogy a diakovári események után sem fogja bátorságát elveszteni. Hitrovo Bécsben, Oroszország sokat emlegetett bukaresti követe, a Balkánon folyó pánszláv üzelmek egyik főtényezője, mint a bécsi lapok jelentik, néhány nap óta Bécsben időzik. Csakhogy nem diplomácziai misszióban van ott, hanem dr. Löw szanatóriumában a Mariannengasszeban fekszik betegen. Valami sérü­lést szenvedett, még­pedig, mint hivatalosan mondják, »egy harmadik személy ügyetlensége által«. Mások azonban azt állítják, hogy Hitrovo párbajban sebesült meg. Sebe semmi esetre sem lehet ve­szélyes, mert néhány nap múlva már visszatér Bu­karestbe. Fővárosi ügyek. A közrendészeti bizottság ma­r­ad a M. alpol­gármester elnöklete alatt ülést tartott, a­melyen J­e 11­­­n­e­k Henrik közúti vasúti vezérigazgató is je­len volt. Megállapították a közúti vasút téli menet­rendjét az igazgatóság által bemutatott tervezet sze­rint. A bizottság ez alkalomból, tekintettel arra, hogy Újpestről számosan fordultak a közúti vasúthoz, sőt maga Újpest községe is irt hozzá oly irányban, hogy a várakozások s közlekedés-fennakadások kikerülése végett a második vágány eme vonalon lefektettessék, a közönség érdekében előterjesztést intéz a tanács­hoz, hogy a második vágánynak, habár ideiglenes jelleggel is, lefektetését engedélyezze. Az ideiglenes vágányt a társulat hatósági felszólalásra különben is eltávolítani köteles. Az ülés végén F­­­­­e­p­p Károly interpellált, hogy a hirdetési oszlopok több pontján a városnak oly czélszerűtlenül állíttattak fel, hogy a legélénkebb közlekedésnek útjában állanak. Kada válaszoló, hogy a felállítások teljes befejezése után az oszlopok bizottságilag megvizsgáltatnak s akkor majd figyelembe veszik ezeket. Új építkezések. A magánépítési bizottság mai ülésén a következő nagyobb építési engedélyeket hozta javaslatba, u. m. özv. Tordai Ferencznének Ferencz­­körut 42. sz. a. háromemeletes házra; Medek J. Vin­­czének Arena-ut 2799. sz. a. háromemeletes házra ; Tholnay Gábornak Dob- és Hársfa-utcza sarkán 37.sz. a. kétemeletes házra; Wolfram Gergelynek Külső-Dob­­utcza 3651. sz. a. kétemeletes házra; Fritz Jánosnak Szerdahelyi-utcza 13. sz. a. egyemeletes házra; to­vábbá földszintes házakra : Ott Antalnak a Győri­­uton, dr. Apaticzky Sándornak Gizella-út 2606. sz. a., Garai Kálmánnak Madách-utcza 19. sz. a.; toldalé­kokra : Kerbler Ferencznek Rózsa-utcza 70. sz. a.; Strebek Józsefnek Hantos-utcza 157. sz. a.; Kafka Károlynénak a Rézmáldűlőben, Kanczler Annának a­­ szept. 17. II. Vilmos császár Bécsben. Vilmos császár okt. 3-án érkezik Münchenből Bécsbe és pedig délelőtt kilencz órakor a nyugati vasút külön vonatán. Reuss herczeg német nagykövet a határon várja s Bécsbe kiséri a császárt. Bécs egész helyőrsége és az összes zenekarok kivonulnak s a nyugati vasút indóházától kezdve az utczákon, hol a császár áthalad, sorfalat fognak állani. A megérkezés napján délután udvari diszebéd, ezután Hellmesberger vezetése alatt udvari konc­ert lesz egészen olyan programmal, mint az olasz királyi pár bécsi időzésekor tartatott. A hang­versenyben Lucca asszony s más elsőrendű művé­szi erők működnek közre. Minthogy éppen októ­berben bocsátják haza a tartalékosokat, mi a csa­patok létszámát egy harmaddal apasztja, a helyőrség feletti díszszemle elmarad. Vilmos császár bécsi idő­zése egyelőre két napra van tervezve. Okt. 4-dikén díszebéd lesz a burgban. Ezenkívül Károly Lajos fő­herczeg a saját palotájában teaestélyt rendez a csá­szár tiszteletére. 5-én délután a dejeuner után Vilmos császár Rudolf trónörökös s számos vendég kíséreté­ben Stájerországba megy vadászatra, mely négy napra van tervezve. A császár azután visszatér Bécsbe, hon­nan Rómába utazik, még pedig Alá s nem Velencze felé. Alában Umberto király főhadsegéde Pasi tábor­nok üdvözli a császárt s kiséri Rómába, honnan Ná­polyba is ellátogat. Tompa emléke: Tompa Mihály, a jeles költő, 1866 nyarán a feketehegyi fürdőben keresett üdülést. A fürdő idei vendégei elhatározták, hogy a költő ott tartózkodásának emlékére felállítják mellszobrát. A gyűjtés útján befolyt pénzekből a márvány mellszobor el is készült s talapzatát már fel is állították a feke­tehegyi hidegvíz-gyógyintézetben. A leleplezési ünne­pélyt azonban csak a jövő év július havában fogják megtartani. A tizenhárom vértanú, Aradról távírják mai kelettel. A 13 vértanú kivégeztetésének 39-ik évfor­dulója alkalmából, Arad város e gyászos emlékű napjának megünneplése tárgyában, tegnap dr. B­a­­r­abás Béla ügyvéd elnöklete alatt népes értekezlet tartatott, melyen elhatározták, hogy e kegyeletes ün­nepélyre az ország összes honvédegyletei, az egyetemi és jogakadémiai ifjúság, a városi egyesületek és tes­tületek meg fognak hivatni. A kivégzés helyén az emlékoszlop előtt dr. P­r­­­e­g­­ István ügyvéd fogja az ünnepi szónoklatot tartani. A részletes program­­mot egy kiküldött nagy bizottság állítja össze. írói s művészi kongresszus Velenczében. Ve­lenczében ma a beszéd főtárgyát természetesen csak a kongresszus ülései képezik. A városi képviselők testülete hetek óta készül a vendéglátó házigazda szerepére . Serego Allighieri Dante polgármester, az »isteni költő« egyik utódja, is­mert szívélyességével fogadja az érkező vendé­geket, a bizottságok naponkint kétszer is ülé­seznek , lesz fényes kivilágítás, lesznek szere­nádok, szóval — írja tudósítónk — bőviben leszünk mindazon látványosságoknak, a­melyek Velenczé­ben gyakran ismétlődnek, a­nélkül, hogy valaha el­veszítenék érdekességüket. A tanácskozások az elsőrangú irodalmi nagyságok elmaradása daczára is igen érdekesek lesznek. A nemzetközi irodalmi és művészeti szövetkezet életbevágó kérdések tisz­tázását tűzte ki maga elé s ezért nagyon megér­demli az általános érdeklődést. Czélja nem más, mint védelmezése az írói és művészi tulajdonjognak, melyet már az 1793-diki párisi konvenczió a »legszentebb, legigazabb és leg­egyénibb jognak« nevezett. Tiz év óta működik ebben az irányban s ha mostan még távol van is attól a nagy czéltól, mely alapítója , Hugo Viktor előtt lebegett, (»De l’alliance des lettres peut surgir la pacification des âmes«), sok üdvös indítványt hozott fölszínre, és a­mi szintén lényeges do­log : a különböző nemzetek íróit és művészeit szorosabb érintkezésbe hozt­a egymással. London­ban, Lissabonban, Bécsben, Rómában, Amsterdam­ban, Antwerpenben, Brüsselben, Genfben, Madrid­ban tartott kongresszusokat, s tanácskozásai, ha nem vezettek is mindenkor pozitív eredményekre, legalább előkészítették a szellemeket arra, hogy a felvetett kérdésekről komolyabban gondolkozzanak. A szövet­kezetnek sok akadálylyal kellett megküzdenie. A kisebb nemzetek nem örömest mondanak le arról, hogy a mások tulajdonában számadás nélkül gaz­dálkodjanak, sőt akadt franczia kiadó is (s nem jelentéktelenebb egyén, mint a párisi Caiman Levy), aki hatalmas érvekkel kelt síkra a szövetkezet nem egy terve ellen. A vezérférfiak azonban nem veszítették el kitartásukat, és ma jobban hiszik, mint valaha, hogy a feladat megoldása már csak az idő kérdése. Legtöbb eredménye a berni ta­nácskozásoknak volt. Ezekben, ha nem is véglege­sen, megállapították a főbb alapelveket, s Anglia, Belgium, Svájc­, Német-, Franczia-, Spanyol- és Olaszország itt szövetkeztek a szellemi tulajdonjog megoltalmazására. Hozzájuk fognak csatlakozni előbb vagy utóbb a többi országok is, mert az »Allia­n­­c­e« vándorgyűlései évről-évre több hívet szereznek a testvéries egyesülés nagy eszméjének. Ebben fára­dozik a jelenleg Velenczében ülésező kongresszus, melyet ma délben egy órakor nyitottak meg nagy ünnepélyességgel. A szövetkezet tagjai, a hatóságok és sajtó képviselői, valamint a város intelligenc­iája, a doge-palota egyik legfényesebb termében, a sala dei Pregadiban gyűltek össze, mely emlékezetes nagy szerepet játszik Velencze régi történeté­ben.­­ A kongresszus tagjai az emelvényen le­vő félkör­ alakú üléseket foglalták el, közbül az asz­tal mellett a hivatalos egyéniségek, a kongresszus elnökei és titkárai foglaltak helyet. A közoktatásügyi miniszter nevében Brescia Morra báró üdvözölte a megjelenteket, majd a város nevében Lorenzo Tiepolo gróf tartott rövid, de igen tartalmas beszé­det, futólagos pillantást vetve Velencze múltjára s megvilágítva a kongresszus törekvéseit. Az irodalmi és művészeti szövetkezet részéről Ratisbonne szó­lott, ékesen és szellemesen, kerülve a pathost, mely­től az olasz kollegák — csak ritka esetben tudnak megszabadulni. — Nagy hatást keltettek a spa­nyol kortes tagjának , C­a­­­z­a­d­o-nak szavai, ki hévvel és poézissel dicsőítette Velencze múltját sárra a viszonyra emlékeztetett, a­melyben Moliére, Moreto és Goldoni, a vígjáték legfényesebb képviselői állnak egymással. Szóltak még Clifford Millage, a a »Daily Chronicle« képviselője, Cattreux Ul­bach és végül Türr tábornok, kit, mint Velencze régi barátját, élénken megéljeneztek. Ez­zel véget ért az ünnepélyes megnyitás s holnap már a tanácskozások veszik kezdetüket. A kon­gresszusra Olaszországon kívül Svájc­, Franczia-, Spanyol-, Angol- és Magyarország, Belgium és Ausztria előre bejelentett küldöttei, nem tudni mi okból, elmaradtak. Legnagyobb számban jelentek meg a francziák, köztük néhány nem elsőrangú, de azért ismert író s egy-két jelentékenyebb kiadó. Itt van Comtesse Diane, a szellemes franczia írónő is, a­ki azonban, bár általános érdeklődés tárgya, nem mu­tatta magát az első ünnepélyes ülésen. A holnapi ülés első tárgya az ismert velenczei író­ M o­­ m e n t i fel­olvasása lesz. A tiszántúli egyházmegye — mint lapunknak Debreczenből táviratozzák — ma tartotta meg köz­gyűlésének első napját. Elnökök Révész Bálint püspök és Vályi Jenő gondnok voltak. A szokásos ima után Révész püspök emelkedett hangú meg­nyitót mondott, melyben először is tudomásra juttatta Trefort miniszter elhunytat, bár nem folyt be az egyházmegyei ügyekbe, de a magyar kultúra fejlesz­tése körül elévülhetlen érdemei vannak; indítványozza, hogy emléke jegyzőkönyvben megörökíttessék és a gyászoló családhoz részvéttávirat küldessék. Indítvá­nyát egyhangúlag elfogadták. Katona Endre nánási lelkész és V­a­s­s Pál főiskolai kertész emlékei szin­tén megörökittetnek. Pilisi László F. szabolcsi egyházmegyei gondnok lemondván,helye választás által betöltetni rendeltetett. Az esperesi kar jelentése a lelkészképességi vizsgákról tudomásul vétetik. A vizsgát tett 30 egyén közül csak kettő utasíttatik pótvizsgára. A lelkészi szolgálatok díjazásának egy­öntetű megállapítása tárgyában beadott indítvány az egyházmegyéknek adatik ki véleményezés végett. A lelkészminősítési szabályok reformja tárgyában be­adott javaslat élénk vitát keltett. A javaslatot az es­peresi kar adta be és C­s­i­k­y Lajos hittanár külön indítványt terjesztett be. Dr. Tisza István kifogá­solta e különvéleményt s többek felszólalása után az egész javaslat visszaadatott az esperesi kar­nak, hogy annak hiányait kipótolván, azt még az ülés alatt újra adja be. — Igen zajos és szenvedélyes vitát keltett a konventi tagok választásának kérdése. Péterdy Károly több társa nevében is indítványozta, hogy ezek választása a preszbitériumra ruháztassék és csak ez indítvány rendszeres tárgyalása után ejtessék meg a választás. Nagy és heves küzdelmek folytak már ez ügyben és maga a konvent is olyan nézetben volt erre nézve, hogy azt csak a zsinat döntheti el. Gróf Degenfeld és társai most akarják megejteni a választást és nem bánják, ha aztán a tavaszi közgyűlés tárgyalja is a Péterdy indítványát. Végre szavazásra kerülvén a do­log, 39 szavazattal 28 ellenében elhatározták, hogy a konventi képviselők most választassanak meg. A választás holnap lesz. Egy láda dinamitot talált két gyermek a pozso­nyi felső vaspályaudvar közelében, egy sorompó tö­vén. A gyermekek a ládából egy kilogrammnyi dina­mitot magukhoz vettek, a töltényeket a vásártéren mutogatták mindenkinek, többek között egy napszá­mosnak is, ki valamikor a pozsonyi dinamitgyárban dolgozott s igy a gyermekek veszedelmes játékszerét azonnal felismerte. Jelentésére a gyerekeket a rend­őrséghez vitték, kik ott aztán pontosan megha­tározták azt a helyet, hol az általuk séta közben felfedezett dinamitláda megtalálható. Egy rendőrbiztos a pozsonyi dinamitgyár igazgatójával és az állomás­főnökkel a ládát a mondott helyen megtalálta. Kon­statálták, hogy a ládában nettó 20 kilo­gramm dinamitnak kellett eredetileg l­e­n­n­i­e, a gyermekek által kiszedett 1 kilogrammon kívül azonban még 4*/4 k­g­r. hiányzik onnan. A dinamitgyár igazgatójának előadásai közben ki­tűnt, hogy a talált láda a pozsonyi dina­­mitgyárból való s a múlt héten e ládát is több más ládával együtt egy vagyonba rak­ták be, ugyanabba a vagyonba, melyen a pozsonyi dinamitgyárból nagyobb mennyiségű­ dinamit in­díttatott Pöstyénbe s a mely nagyon szabálysze­rűen pánczélozva volt. Bachó rendőrbiztos titok­ban rögtön megindította a nyomozást. Intézkedé­seinek eredményeként ma kapott Zsolnáról hatá­rozott választ, hogy a vagyon ez idő szerint odáig érkezett, a pánczélok fel vannak törve; egy láda dinamit hiányzik; a vaggon fenekén csomagolatlanul, szétszórva 41­4 kilogramm dinami­tot találtak.­­ A rendőrség azt hiszi, hogy még eddig ismeretlen tettesek azért törték fel a vagyont, mert azt hitték, hogy abban érté­kesebb portékát találnak; mikor azonban a vagyon­­ból kiemelt láda tartalma tévedésükről meggyőzte őket, a ládát a sorompó tövébe dobták. Az a 4-4 kgr. dinamit pedig, mely a ládából hiányzik s melyet a zsolnaiak a vagyon fenekén csomagolatlanul találtak meg, alkalmasint a láda kiemelése közben szóratott el. A nyomozást erélyesen folytatják. Az egyetem freskói. A lebontott, most épülő egyetem régi dísztermének freskója nem tűnt el vég­kép, mint sokan hiszik. A festmény eredetijét, egy Schmutzer nevű művész által készített egykorú tol­l­­rajzot, még most is őrzik a rektori hivatalban és erről fog készülni az a nagyméretű freskó, mely az egyetem téri főhomlokzat közepén elhelyezendő dísz­terem falát fogja ékesíteni. Lesz e teremben még több freskó is, melyeknek egy részénél szintén a Schmutzer egykorú rajzait fogják fölhasználni. Czápák az adriai tengerben, Fiuméból távirják mai kelettel. Lukovai halászok tegnap újra nagy czápát fogtak s ide szállították. — Egy helyi gőzös tegnap Stari-Gradnál a part közelében egy más, sokkal nagyobb czápát látott a gőzös közvetlen köze­lében elvonulni. Kirabolt pénztár. Szelvényben, mint Kun- Szt.-Mártonból Írják, a község pénztárát kirabol­­t­á­k. A tettesek elvittek egy ezer írtról szóló kötvényt, melyet gróf Almássy ajándékozott a községnek Puszta-Gyaluról, azonkívül hatszáz forint adópénzt és a negyedfél mázsás Wertheim-szekrényt, melynek faállványát ott hagyták. A rablóknak eddig még semmi nyomuk. Községi pénztár zár alatt. Megyei pótadóhát­ralék miatt zár alá helyezték Örkény pestmegyei község pénztárát s most a községi tisztviselők s a szolgaszemélyzet, mert nem kapják fizetésüket, a községet beperelni akarják. Pénz nincs s a község a legszükségesebb kiadásokat sem fedezheti. Ezért fel­­terjesztést tett a főszolgabiróhoz, hogy a zár alól való feloldás iránt intézkedjék. Szemlőhegyen­ elutasíttattak: Turóczy György, Dura Tamásné, Teirich és Leopolder, Protschkó Mihály, Laszó Károly és Tausz Ferencz. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, szeptember 18. A miniszterelnök mint pénzügymi­niszter fogad d. u. 5—6 óráig. A kereskedelmi államtitkár fogad dél­előtt, a hivatalos órák alatt. A horvát miniszter fogad d. e. 10- d. n. 2. Nemzeti múz­eum : régiségtár d. e. 9— d. n. 1. Nyilvános könyvtárak: akadémiai d. u. 3—7, egyetemi d. e. 10—12 és d. u. 4—8, múzeumi 9— d. e. d. n. 1 óráig.

Next