Pesti Napló, 1888. december (39. évfolyam, 332-360. szám)

1888-12-05 / 336. szám

férfiénak emlékét, a­kinek számára a képviselőkéitől barátaitok helyet kértek a Pantheonban. De mi nem csatlakozhatunk választási manifesztáczióhoz, melyet a haldoklófélben levő képviselők és a conseil munici­pal tagjai rendeznek. Baudin méltatlankodó szelleme el fog fordulni tiszteletny­ilvánításuk előtt. A köztár­saság iránti szégyenérzetből és önön­magunk iránti tiszteletből nem követjük a kadetisták (rue cadet) által rendezett menetet a Montmartre temetőbe. Pol­gártársak! A kormán­y keresi a napot, hogy oly ürügy alatt, miszerint a köztársaságot meg akarja men­teni, Párist deczemberizálhassa. Ne engedjetek semmiféle provokácziónak! Ha az utczákon rendet­­lenkedések előfordulnának, hadd viselje maga a kor­mány a felelősséget érte. Polgártársak! Tiszteljétek Bandint, ki meghalt a köztársaságért. De Páris váro­sának nincs arra szüksége, hogy egy a kormány által rendezett proc­esszióban részt vegyen, hogy kitűnjék, miszerint Francziaország fővárosa a szabadság és forradalom városa maradt. Éljen Francziaország! Éljen a köztársaság! Aláírva: La Ligue d’ac­­tion republicain,La Federation revi- sioniste republicaine, Les Comités re­publicans revisionistes de la Seine. E lázító falragasz, melynek czélja volt a mai manifesztácziót legalább terjedelmében csökkenteni, éppen az ellenkező hatást gyakorolta és az utczákon hullámzó népsokaság számának folytonos növe­kedéséből bátran lehet következtetni, hogy a tüntetés óriási arányokat fog ölteni. Tíz óra tájban a Hotel de 'Villé körül mind élénkebbé lesz a tö­meg hul­lámzása. A deputác­iók kezdenek megérkezni. A vidéki küldöttségek, a párisi munkás­ egyletek szebbnél-szebb koszorúkat hoznak. Mindenütt nagy népcsoportok ácsorognak és gyönyörködnek az ízléses és drága koszorúkban. A küldöttségek szépen egymásután fel­vonulnak, a közönség mindnyájuknak készségesen utat nyit, a rendőrségnek alig kell közbelépnie. Tíz óra után érkezik meg Carlot a conseil municipal elnöke, hogy meggyőződést szerezzen, várjon utasításait pon­tosan végrehajtották-e. Pont tizenkét órakor érkezik meg maga a párisi conseil municipal, melyet a közön­ség lelkes éljenzéssel fogad. A küldöttségek és a közönség roppant nagy térséget foglal el, de a rend mind a mellett példás. A küldöttségekben képviselve vannak: 2 conseil d’arrondissement (Sceaux és Saint- Denis), 57 municipium, 14 sajtó­egyesület, továbbá a munkás unió föderácziója, a tanulók és a proskribál­­tak hat csoportja, százhatvan párisi kör és egyesület, 38 vidéki kör és egyesület, továbbá 40 szabad­kőmi­­ves páholy, 25 egyesülete a szabad gondolkozóknak, 25 ipartársulat, 7 munkás egyesület és 12 különféle egylet.­­ Mind e küldöttségek tagjai ünnepi öltözet­ben jelentek meg. Az összhangulat komoly és ünne­pélyes. Egy óra felé nagy mozgalom támad a tömeg­ben, a közönség hullámzani kezd és a menet a Hotel de Villétől az Avenue de Victorián át megindul a boulevard Sebastopol felé. Délután 5 órakor. A menet élén haladnak a képviselők és szená­torok, a­kik közül fölismerjük: De Heredia, Camille Pelletot, Yves Guyot, Delattre, de Bourneville, Cle­­menceau, Mathé, Boulard, Lefevre, Maillard, Geor­ges Perrin, Macier de Montjau, Martin Nadand, Du­­guyot-ot stb. Utánuk a conseil municipal tagjai és a küldöttségek, mindegyik a maga koszorújával. Előre sietek a Boulevard Stbastopolra, de már azt is egé­szen elözönlötte a nép. Csak nagy nehezen tudok alkalmi­­ helyhez jutni, a­honnan az egész menetet végig nézhetem. A küldöttségek felvonulása három­negyed órá­nál tovább tart és legalább is 300 koszorút visznek magukkal, hogy azokat Baudin sírjára helyezzék. A legszebb koszorúkat küldték: a párisi conseil gene­ral, a képviselőház szélső balja, a szenátus balpártja, Carcasson, Saint Gaudin és Limoges városok Denis Dussoules és Charpentier, az 1851—58 diki proscribáltak Marseilleből, a touloni szabadkőmű­­vesek, Troyes városának municzipiuma, Marseille városa, a béziersi conseil municipal, a Lot-Garon­­in republikánus kör, Aix városa, több fővárosi lap és ezek közt a legszebbiket a »Lanterne« szer­kesztősége. A menet felvonulása után mellékutczákon át előre sietek a Boulevard Strassburgra. Minden csen­des, minden nyugodt. Itt-ott egy-egy szerencsétlen újságárus elkiáltja magát: »Vive Boulanger!« De a tömeg nevetve tovább halad és talán csak két­szer fordult elő, hogy egy-egy ilyen rakonczátlanko­­dót jól el is páholtak. A közönség minden deputácziót külön »Vive la Republique« kiáltásokkal fogad és főleg élénken megéljezzi az államcsíny rokkantjait és a deákokat. De nagyobb lelkesedés sem a cortige­­ben, sem a nagy közönség körében nem tapasztalható. Hiányzik a tűz és lelkesedés, a hangulat nagyon is feszes és ünnepélyes. A menet ezután áttér a boule­vard Magentára, majd pedig a Boulevard Roche­­dieura. A hangulat és a kép változatlanul komoly és ünnepélyes. A­mint azonban a menet előre halad a külső boulevardokon és főleg a Clichy-boulevardon a nézők tömege más képet kezd ölteni. Mindinkább előtérbe lépnek a külvárosi munkások alakjai. Maga­tartásuk inkább közönyös, mint ellenséges. A menet ez alatt mindinkább közeledik a Montmartre temető felé. A deákok énekelik a »Marseillaiset« és a »Chant du depart«-ot. A zenekarok felváltva játszanak. Három és fél órakor a menet a temető elé ért, a­nélkül, hogy valamely nagyobb rendetlenség előfor­dult volna. A temető bejáratánál egy anarchista ki­bont egy vörös zászlót, de azonnal kitépik kezéből és ezzel az irezidensnek vége van. Közel a temetőhöz egy félszerféle épületben látni a lovas garde republi­­caint. Készen minden pillanatban közbelépni. A rend azonban nem zavartatik meg és Carlot a conseil mu­nicipal elnöke várakozás ellenére egy hosszabb beszé­det kezd Baudin emlékszobra előtt. Ez alatt hírül veszem, hogy a rue Blancheban kis boulangista tün­tetést inszczeniroztak, de az egész alig tartott egy-két pillanatig. Minden kilátás szerint az est nyugodtan fog elfúlni Grünwald Béla beszéde. A képviselőház deczember 4-diki ülésén. T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! Nagy zaj.) Csak néhány perc­re kívánom a t. képviselő­ház figyelmét igénybe venni s most mindjárt megval­lom, hogy engemet a felszólalásra Bokross Elek igen­­. képviselőtársam tegnapi beszéde indított, egy oly beszéd, mely minden­esetre egy kiváló szel­lemi tehetségnek nyilvánulása volt. (Egy hang a szélső baloldalon: Az igaz !) És én részemről csakis sajnálhatom, hogy egy ilyen kiváló szellemi tehetséget nem az alkotás terén látok. Ezt a becses adományt nem látom értékesítve az igazság érdekében, hanem az alkotás hiányából eredő bajok leplezgetésében és szépítgetésében. (He­lyeslés a baloldalon. Zaj. Halljuk ! Halljuk­­ a jobb­oldalon.) De tulajdonképen beszédének végső accordja volt az, mely fülemben csengett, s figyelmemet ma­gára vonta: a miniszterelnök úrnak egészen kivételes dicsőítése. Thaly Kálmán­t. barátom a vita megelőző nap­jának egyikén közbe kiáltott egy alkalommal a miniszterelnök úrnak, és azt mondotta: »Tán azt hiszi, hogy félisten!« Hát én meg vagyok győződve róla — bocsásson meg t. barátom — hogy a t. miniszterelnök úr ettől a tudat­tól eltöltve nincsen; de feltéve azt az esetet, hogy csakugyan el volna attól töltve, akkor Bokross Elek t. képviselő úr nálánál is tovább ment egy lépéssel és megtette őt egész istennek. (Derültség a baloldalon.) T. ház ! A t. képviselő úr beszédének fontossága, nézetem szerint, leginkább abban áll, hogy föllebben­­tette a fátyolt a ma uralkodó rendszernek mintegy alapgondolatáról, jelleméről, mely nem egyéb, mint az intézmények szükséges voltának megtagadása, és a személyes uralomnak proklamálása. (Helyeslés a bal és szélsőbalon) oly módon és oly formában, a­melyre, nézetem szerint, alkotmányos országban m­ég nem volt bátorsága senkinek. (Igaz ! Úgy van­­ a bal- és szélsőbalon.) Bokross Elek­­. képviselőtársam be­szédének végén azt mondotta ugyanis , hogy neki a jelen esetben teljességgel nincsen szük­sége arra, a­mit törvényes biztosítéknak nevezünk, azaz nem találja szükségesnek a törvényszerű intéz­mények szerint való eljárást és intézkedést, hanem teljesen megnyugszik egy nagyobb biztosítékban, a­mely a miniszterelnök úr nagy szellemében és jelle­mében rejlik. (Felkiáltások jobbfelől. Nem így mondta!) így mondta. (Igaz ! Ügy van­­ balfelől.) Te hát! A miniszterelnök úr jelleméről és szel­leméről nekem is megvannak a magam nézetei, s nem is fogok belőlök titkot csinálni s egész őszintén meg fogom mondani véleményemet. Ha valaki kételkedni merne azon s e kételynek kifejezést is merne adni nyil­vánosan, hogy a miniszterelnök úr nem nagy szellemi tehetség, ennek szükségszerű következménye egy­szerűen az volna, hogy nevetségessé tenné magát. A­mi a miniszterelnök úr magánjellemét illeti,azt hiszem, Magyarországon megtisztelő értelme van an­nak, ha azt mondom, hogy minden vagyonomat a legnagyobb megnyugvással tudnám a miniszterelnök úr kezeire bízni és ha én haldokló atya volnék, ki ár­vákat hagy maga után, a legnagyobb megnyugvással bíznám őket, vagyonukat, nevelésüket a miniszterel­nök úrra (Élénk helyeslés jobbfelől), mert tudom, hogy a legjobb kezekbe volna letéve. Azonban ha arról volna szó, hogy én mint haldokló atya minisz­terelnök úr hatósága, kezeibe tegyem le az én árváim vagyona kezelését (Elénk tetszés és derültség a bal- és szélsőbaloldalon) korántsem volnék annyira meg­nyugodva, mint hogyha egyenesen az ő kezeibe te­hetném le, sőt egyenesen megvallom, hogy a legkomo­lyabb aggodalmak marczangolnának végső perczeim­­ben. (Tetszés és derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) S ime, t. hát, ezzel mintegy megmagyaráztam a kü­lönbséget, mely a miniszterelnök úr magánjelleme s azon funkcziók között van, melyeket Magyarország közéletében végez. (Élénk helyeslés balfelől.) A miniszterelnök úr magán jellemében, szellemi képességei ritkasága­ és kiválóságában kételkedni senkinek sem jut eszébe, de méltán kételkedhetni azon, vájjon az a szellem, melyet a miniszterelnök úr Magyarország közéletében képvisel, melyly­el Magyar­­ország instituc­ióit tölti meg, oly természetű-e, hogy azt a megnyugvást, azt a nagymérvű bizalmat kelt­hesse, melynek Bokross I. képviselő úr kifejezést adott ? És itt, te hát, más nem is jöhet tekintetbe. Mert midőn a miniszterelnök urat állítja az intézmé­nyek helyébe, midőn azt mondja, hogy az intézmé­nyek feleslegesek, elég egy ember nagy szelleme és jelleme, akkor, mondom, egy embert állított az intéz­mények helyébe, még­pedig hogyan ? Úgy, te­hát, hogy feltéve, hogy az az ember az ő privát életének összes erényeit, erkölcsi szigorúságát be akarná vinni intézményeinkbe, ha egész bölcsességével akarná azo­kat megtölteni, az ő egyéni életének korlátoltsága nem engedi, hogy egy szűk körön kívül éreztesse annak hatását, de hogy szükségképen ellankad egy bizonyos távolságban és akkor azután bekövetkezik az, hogy egé­szen más emberek végzik azokat a funkc­iókat, a­me­lyeket Bokross Elek t. képviselő úr a miniszterelnök úrra akar bízni, olyanok, a­kik bizonyára nem lesz­nek oly nagy szellemek, oly nagy jellemek, mint a mi­niszterelnök úr. A jelen esetben, t. képviselőház, ez éppen úgy fen forog, mint minden más esetben. Hiszen ha egyes emberek pótolhatnának instituc­iókat, akkor megle­het, hogy az emberek ezt az expedienst választották volna, de éppen az egyéni erő korlátoltsága és az em­beri élet rövidsége okozza azt, hogy az államban az állandó, örökké élő nagy czélokra, állandó, maradan­dó orgánumokat, törvényes intézményeket akarunk alkotni. (Élénk helyeslés és tetszés a bal és szélsőbal­­oldalon.) T. képviselőház ! így állván a dolog, hogy a mi­niszterelnök úr bölcsessége, jelleme ily mérvben nem érvényesíthető, és valóságos képtelenség feltenni, hogy a miniszterelnök úr annyi ezer meg ezer ügyet önma­ga intézzen el, vagy a kormányzat bármely körében a részletekkel, az egyes esetek ezreivel, millióival fog­lalkozzék , várjon a miniszterelnök úr nyújt-e meg­nyugtató biztosítékokat, hogy azok, a­kikre nem in­­tézményszerűen, hanem azzal a korlátlan hatalommal felruházva bízza maga helyett az ügyek elintézését, legalább lehetőleg megfelelő szellemmel és jellemmel bírnak ? Azt hiszem, t. képviselőház, a miniszterelnök sem fogja nekem rossz néven venni, ha konstatálom, hogy legalább a közvélemény előtt a miniszterelnök úr nem áll abban a hírben, hogy valami skrupulozi­­tással válogatná meg az egyéneket (Úgy van ! balfe­lől,­ és hogy értelmi és erkölcsi tekintetben nagyon szigorú követelményekkel lépne fel ezekkel az egyé­nekkel szemben. (Tetszés balfelől.) Ismeretes, t. képviselőház, hogy ő az a nagy felfedező, a­ki fel tudja találni azokat a szellemi és erkölcsi kincseket, a­melyeket hasonlóan az igazság­­ü­gyminiszter úr liberalizmusához mélyen hordanak elrejtve magukban az emberek, de soha senki más annak nyomát felfedezni bennük nem képes. (Elénk derültség és tetszés a bal- és szélsőbaloldalon.) De, t. képviselőház, hova vezet tulajdonképen e felfogás következetes alkalmazása ? Tekintsünk kissé vissza a múltba, (Halljuk !) mikor az igen t. minisz­terelnök úr belügyminiszter volt, akkor tárgyaltunk törvényjavaslatokat, a­melyek, mondhatom, egyéb jelen­tőséggel nem is bírtak, mint azzal, hogy előbbeni intéz­ményeinknek, hogy úgy mondjam, törvényszerű, intéz­­ményszerű természetét megszüntessék és helyükbe ott is, a belügyi közigazgatás terén egyenesen és kizáró­lag a személyes uralom lépjen életbe. (Úgy van­­ bal­felől.) A legnagyobb mérvű c­entralizácziót létesí­­tette a miniszterelnök úr, melyhez hasonló ma Euró­pában nincs. (Halljuk !) A belügyminiszteri tárc­a tulajdonképen egy óriási szolgabírói hivatallá lett, (Zajos derültség és tetszés balfelől.) a mely a legap­róbb rendőri ügyeket is magához vonja és mig a leg­nagyobb problémák teljesen el vannak hanyagolva, bizonyos kéjelgéssel foglalkozik apró rendőri ügyek elintézésével. (Élénk helyeslés és tetszés balfelől.) A személyes uralomnak azt az elvét természe­tesen át kellett vinni a vidékre is és ott is egészen felelősség nélküli orgánumokat látunk a főispánok­ban, a­kik ugyanazon elvek szerint kénytelenek mű­ködni, mint a­minek a czentrumban uralkodnak. És midőn mi ezen oldalról arra figyelmeztettük az ura­kat, hogy hiszen nekünk talán intézményekre volna szükségünk, hogy intézményekre volna szüksége ezen szegény országnak és melynek szüksége van ez intéz­ményükbe azért, hogy ezek legyenek az összekötő ka­pocs egy ilyen polyglott, széjjelhúzó elemekből álló országban , s mert csakis a czélszerű in­tézmények lehetnek nemzeti czéljaink megvalósí­tásának egyedüli eszközei, akkor önök azt mondták, nekünk, nincs szükségünk törvényes biztosítékokra, nincs szükségünk intézményekre, mi bizalommal, fel­tétlen bizalommal viseltetünk a miniszterelnök úr iránt. S önök lerombolták a törvényesség, garancziáit a közigazgatás terén s átadták a személyes uralom gyakorlatát és annak föltételeit a miniszterelnök úr­nak. (Ügy van ! Úgy van! balfelől.) S azóta mi történt ? A miniszterelnök úr el­hagyta a belügyminisztériumot, s átment a pénzügy­minisztériumhoz és most a pénzügyminisztérium ke­belében ugyanazon jelenség mutatkozik. (Úgy van ! Úgy van­­ balfelől.) A­mint alkalom van rá, önök azt mondják a pénzügyminiszterrel szemben: nekünk nincs szükségünk törvényes biztosítékokra, intézmé­nyekre, itt van nekünk a mindennél nagyobb biztosí­ték: a miniszterelnök úr nagy szelleme és jelleme. Már most mi fog történni ? Hátha majd egykor bekövetkezik az az idő, hogy a miniszterelnök úr jónak fogja látni nem foglalkozni többé Magyarország súlyos pénzügyeivel,hanem meglehet, hogy akkor — amit a gondviselés tartóztasson — az igazságügyminiszteri karszék lesz üresedésben (Derültség balfelől) és nem lévén más alkalmas jelölt az igazságügyminiszteri tárczára, a miniszterelnök úr lesz kénytelen az igaz­ságügyminiszteri tárczát elvállalni. (Élénk tetszés balfelől.) Akkor, a miniszterelnök úr adandó alka­lommal ki fogja jelenteni, hogy ő az igazságszolgál­tatás érdekeinek megvalósításáért nem vállalhatja el a felelősséget, ha megmaradnak azok a jogi biztosíté­kok, melyek igazságszolgáltatásunk terén ma még fennállnak s okvetetlenül szüksége van arra, hogy legfőbb fokban hozzá történjék a felebbezés a bírósá­goktól. (Élénk tetszés balfelől.) S akkor Bokross Elek képviselőtársam, ha következetes akar maradni, kénytelen lesz elsőnek fölkelni s azt mondani: én helyesnek tartom a miniszterelnök úr követelését, mert nekem törvényes biztosítékra, intézményekre nincs szükségem akkor, midőn egy sokkal nagyobb biztosítékkal bírok, t. i. a­ miniszterelnök úr nagy szellemével és jellemév­el. (Élénk tetszés és derültség balfelől­. Azt hiszem, t. ház, ez egészen következetes eljá­rás lesz; hogy vájjon az igazságszolgáltatás érdeké­ben álló lesz-e, az egészen más kérdés. De, t. ház, mi ebből a következés ? Méltóztatik látni, hogy ez az elv következetesen alkalmazva, a­mint a miniszterelnök úr tovább lépdel közéletünk egyes köreiben ; a­mint a belügyminisztériumot elhagyva átmegy a pénzügy­minisztériumba, vagy az igazságügyminisztériumba, mindenütt a törvényes intézmények romjaira fogunk találni, a merre megy. (Élénk helyeslés és tetszés balfelől.) Mert az az elv nem alkotó, hanem romboló elv. (úgy van 1 ügy van 1 balfelől) T. képviselőház ! Bokross Elek t. képviselőtár­samnak azon kijelentését, melyet többször idézni nem akarok, úgy lehet röviden jellemezni, hogy az már nem is bizalom, az egyszerűen istenítés. (Derültség balfelől.) De, t. hát, ha magasabb szempontból te­kintjük ezt a bókot, akkor kitűnik, hogy annak a mi­niszterelnök úrra tulajdonképen nem is volt oly hízelgő tartalma, mint a­hogyan első pillanatra látszik. Eddig azt hittük , ez volt a használt mérték az államférfiak megítélésénél, hogy ki micsoda intézmé­nyeket volt képes megalkotni és valóban maradandó intézményeket volt-e képes hagyni a késő nemzedé­kekre. Minél nagyobb alkotásokat hagy maga után egy államférfi, annál nagyobb volt a dicsősége, — meglehet nem éppen az élők, hanem a késő nemzedé­kek, az utókor szemében. A történelem ezen ragyogó neveket azért jegyezte fel, mert, mint mondom, ál­landó, maradandó, üdvös alkotások voltak emlékükkel egy­befűzve. Emberek, kiket a dicsőség legintenzívebb fénye övezett, ambic­ionálták a nagy szervező rangját. Leg­fényesebb példa e tekintetben I. Napóleon, a­ki, mi­dőn az egész világot lábai előtt látta, Franczia­­országban arra törekedett, hogy nevét állandó czél­­szerű, hasznos institucziók alkotásával megörökítse. S mit tett? Maga köré gyűjtötte Francziaország leg­jelesebb embereit pártkülönbség nélkül, felszólította őket, hogy tudományuk, tapasztalataik kincseit adják rendelkezésére, mert ő maradandót akar alkotni. Nem hitte lehetségesnek ez a nagy ember, hogy nagy talentum, nagy szellemi erő, nagy komolyság, nagy jellem nélkül állandó, maradandó dolgot lehessen alkotni. És ez csakugyan sikerült. Francziaország előz­mények nélkül, egészen új prinezipiumok alapján a szervezésnek oly kolosszális emlékét emelte, mely példátlan a maga nemében a világtörténelemben. De nemcsak Francziaországban volthoz jó, ha­nem a­hova a franczia fegyver elhatott, elvitte ma­gával a institucziókat és midőn a franczia hatalom rég megszűnt, midőn a franczia fegyverek elhagytak nem egy országot és tartományt, a franczia törvé­nyekhez annyira ragaszkodtak, hogy az új nemzeti kormányok alatt sem akartak ezen törvényektől meg­válni. Ez volt a franczia szellemnek tulajdonkép egyik legnagyobb diadala. Most­­. képviselőház, Bokross Elek t. képviselő­­társam mit mond a miniszterelnök úrról ? Azt hiszem, hogy a képviselő úr nem fog meghazudtolni, ha kö­vetkezőleg interpretálom szavait: »Világosan látom, hogy a miniszterelnök úr intézményeket nem akar; világosan látom, hogy ellentétben áll azzal az irány­zattal, a­mely minden téren intézményeket köve­tel.­ Ezt látva, kétségkívül arra az eredményre kell jutnom, hogy a miniszterelnök úr nem érzi magát elemében akkor, a­midőn intézmények meg­alkotásáról van szó. Ennél fogva a képviselő úr megtalálta azt a formulát, a­mely a miniszterelnök úrra nézve talán hízelgőnek látszik, de tulajdonkép mégis azt jelenti, hogy ő nem hisz a miniszterelnök úr hivatásában az intézmények alkotására. Végső elemzé­sében tehát szavainak értelme az, hogy a miniszterel­nök úrtól megtagadván az intézmények alkotására való hajlamot és képességet, tulajdonkép az igazi államférfim nagyságot tagadta meg tőle. (Derültség és tetszés bal felől. Mozgás a jobboldalon.) T. képviselőház! Csak néhány szót méltóztas­­sék még megengedni. (Halljuk ! Halljuk !) A­ki az intézmények jelentőségét kicsinyli, az világos jelét adja annak, hogy nem fogta fel tisztán az állam nagy hivatását, nem fogta fel tisztán azokat a komplikált viszonyokat, a­melyek egy államban vannak és sej­telme sincs arról, hogy az állam czéljait máskép mint intézményekkel megvalósítani lehessen. Az államférfiú, a­kinek eszméje van, keresi az esz­közt ennek az eszmének a megvalósítására és ha azt látja, hogy a fennálló intézmények az ő esz­méjének megvalósítására nem alkalmasak, akkor meg fogja azokat változtatni, ha pedig nincsenek ily intéz­mények, akkor meg fogja azokat alkotni. A­mint valaki ily intézmények megalkotására nem törekszik, az legvilágosabb bizonyítéka annak, hogy politikai problémái és politikai czéljai nincsenek. Hogy áll Magyarországon a dolog ? Ma­gyarország elmaradt ország, a­melynek kifejlett instituc­iói nem voltak, legalább olyanok nem, melyek a kor követelményeinek, a nemzet fejlődésé­nek megfeleltek volna. Tudjuk azt, hogy az intézményeknek mily óriási összetartó erejük van. Tekintsünk csak saját múl­túnkra vissza. A nemzet a rendiség formáiban élt és volt rendi alkotmány, mely körébe nem vette fel az egész nemzetet, hanem a rendi alkotmány természete szerint csak a kiváltságos osztályokat. A kiváltságos osztályok ragaszkodtak ehhez az alkotmányhoz, egész erejükkel védték azt s ámbár ez az alkotmány nem volt a nemzet érdekeinek megfelelő, egy későbbi kor­ban mégis mily jó szolgálatot tett az alkotmányos formákhoz való ragaszkodás. Ez volt az egyedüli forma, melyben a nemzet közjogi különállása nyilvá­nult és igy e csonka, megroncsolt alapintézményhez való ragaszkodás a defenzívának hatalmas eszköze volt, mely lehetővé tette azt, hogy későbbi idő­ben egész más tartalommal töltse el ugyanazon ki­váltságos osztályt és megalkossa belőle a parlamen­táris intézményt, mely akkor, ha ez nem lett volna meg, kétségkívül lehetetlenné vált volna. (Tetszés balfelől.) Képzeljük azt, t, képviselőház, hogy Magyar­­országon egy államférfin támad, a­ki az összes intéz­ményeket a kor követelményeinek megfelelőleg kifejti, alkot közigazgatást, igazságszolgáltatást, egy szóval minden intézményt a nemzet czéljainak, a dolog ter­mészetének megfelelőleg. Képzeljük magunknak azt, hogy Magyarország állampolgárai ez életformákban megnyugodva élnek; képzeljük, hogy meg fogják szok­ni e formákat. Mily összetartó kapocs lehetne ez Ma­gyarország különböző ajkú és vallású lakosaira nézve ! Ez volna hatalmas eszköze a politikai asszimiláczió­­nak; ez volna eszköze Magyarország jövője biztosítá­sának, Magyarország megszilárdításának. (Zajos he­lyeslés balfelől.) Minél több czélszerű, a közérdeket kielégítő in­tézményt alkot valaki, annál jobban járul hozzá Magyarország megszilárdításához. Legyünk tisztában­­, képviselőház, hogy egy ember a maga erejével — legyen az bármi nagy — Magyarországon nemzeti politikát nem csinálhat a nemzet nagy érdekeinek megfelelelő intézmények­ nélkül. (Úgy van­­ balfelől) A­ki tehát, t. képviselőház, bármi tekintetben akadályozza Magyarországon a törvényszerű intézmények fejlődé­sét, melyeknek megélésére, teljes kifejtésére úgyis ge­­nerácziók szükségesek, az Magyarország megszilárdu­lását akadályozza meg, az lehetetlenné teszi a nem­zeti politikát (Zajos helyeslés a bal- és szélső­balol­dalon.) És a­ki Magyarországon a személyes uralmat akarja helyezni az intézmények helyébe, az Magyar­­országon a nemzeti politikát teszi lehetetlenné, az Magyarország dekompozíczióját idézi elő. (Élénk he­lyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) T. képviselőház !Minthogy e konkrét esetben a kormány törvényjavaslatában foglalt intézkedés nyil­ván oda c­éloz, hogy a jelen esetben is a személyes uralmat helyezze az intézményszerű eljárás helyére, annálfogva én ahoz nem járulhatok, hanem elfogadom Unger Alajos t. barátom indítványát. (Hosszan tartó, zajos helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) A szavazás. A 11. §. mellett (tehát Unger indítványa ellen) szavaztak: Ordódy Pál, Országh Sándor, Pap Sámuel, Perlaky Elek, Podmaniczky Frigyes báró, Pongrácz Károly gróf, Popovics Vazul, Probstner Arthur, Pulszky Ágost, Piukovics József, Radocza János, Rakovszky Géza, Rakovszky István, Rezey Silvius, Rohonyi Gyula, Rosner Ervin báró, Roszi­­val István, Rónay János, Schwarcz Gyula, Schwicker Henrik, Sigmond Dezső, Simó Lajos, Smialovszky Valér, Spóner Andor, Szapáry Gyula gr., Szath­­máry György, Szájbely Gyula, Szegedy Béla, Szende Béla, Szerb György, Széchenyi Pál gróf, Széll Ákos, Széll Kálmán, Szitányi Barnát, Szivák Imre, Szlávy Olivér, Szomjas József, Sztojacskovics Sándor, Szu­­lyovszky Ignácz, Tarnóczy Gusztáv, Teleki Do­mokos gróf idősb, Teleki Domokos gróf ifj., Te­leki Géza gr., Teleki József gr., Teleszky István, Tisza István, Tisza Kálmán, Tisza Lajos gr., Tisza László, Torma Miklós, Ullmann Sándor, Urbanovszky Ernő, Vadnay Károly, Varasdy Károly, Vargics Imre, Vay Elemér br., Várady Gábor, Véghső Gellért, Vietorisz Miklós, Visi Imre, Vojnics István, Wahrmann Mór, Wasmer Adolf br., Wekerle Sándor, Wodianer Béla, Zalay István, Zayk Dániel, Zeyk Károly, Almássy Géza, Ambrózy Béla br., Amon Ede, Andaházy László, Apáthy István, Arany László, Asbóth János, Antunovics József, Baki­n Milos br., Baranyi Ödön, Baross Gábor, Bausznern Guido, Bárczay Gyula, Be­nedek Elek, Beniczky Ferencz, Bohus László, Bokross Elek, Boncza Miklós, Bornemisza Ádám, Bornemisza Károly br., Boross Bálint, Bossányi László, Busbach Péter, Csáky László gr., Csernátony Lajos, Darányi Ignácz, Darvas Ferencz, Dániel Gábor, Dániel Már­ton, Dániel Pál, Dárdai Sándor, Demkó Pál, Degen­­feld Lajos gr.,Domahidy István, Eitner Sándor, Emich Gusztáv, Ercsey Géza, Esterházy Kálmán gr., Éles Henrik, Fabiny Teofil, Bach Károly, Fáik Miksa, Fáy László, Fejérváry Géza br., Fernbach Antal, Fest Lajos, Feszty Adolf, Firczák Gyula, Fluger Károly, Földváry Elemér, Földváry Miklós, Frölich Gusztáv, Gajáry Ödön, Gaál Jenő (felvinczi), Gergelyi Tiva­dar, Görgey Béla, Gromon Dezső, Gutenau Károly, Hagara Viktor, Haller Jenő gr., Hannibal József, Harkányi Frigyes, Harsányi József, Hegedűs Sándor, Hertelendy Béla, Hock János, Horváth Béla, Hor­váth Gyula, Huszár Károly br., Ivánka Imre, Ivan­­kovics János, Jókai Mór, Jónás Ödön, Justh György, Kajuck József, Kazy János, Kállay Zoltán, Kemény Endre br., Kemény Géza br., Kemény János br., Koczkár Zsigmond, Konstantiny György, Körösi Sándor, Krajtsik Ferencz, Kralitz Béla, Kricsfalussy Vilmos, Kubinyi Árpád, Latinovics Ernő, Latinovics Gábor, Latkóczy Imre, Láng Lajos, László Mihály, Lévay Antal, Lukács Béla, Luppa Péter, Matlekovics Sándor, Matuska Péter, Maurer Mihály, Miksa Elek, Molnár Viktor, Móricz Pál, Münnich Aurél, Nákó Kálmán gr., Neményi Ambrus, Nyáry Béla dr. Ellene (tehát Unger indítványa mellett) szavaztak: Orbán Balázs, Ónody Géza, Pap Elek, Pappszász Károly, Perczel Miklós, Petrich Ferencz, Polonyi Géza, Schuszter József, Simonfay János, Szadovszky József, Szalay Imre, Szalay Károly, Szecsődy Kálmán, Szederkényi Nándor, Szentiványi Kálmán, Szentkirályi Albert, Szilágyi Dezső, Thaly Kálmán, Tolnay Gábor, Tomcsányi László, Tóth KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, deczember 5 A képviselőház ülése délelőtt 10 órakor. A horvát miniszter fogad d. e. 10— d. u. 2. A főváros közgyűlése d. u. 4 órakor az új városházán. Az erkölcsnemesítő-egyesület ülése a képviselőházban d. u. 6 órakor. Kranosevics-féle négyes társulat hang­versenye este­­1,9 órakor a Vigadóban. Nemzeti múzeum: képtár d. e. 9— d. u. 1. Nyilvános könyvtárak: akadémiai d. u. 3—7, egyetemi d. e. 10—12 és d. u. 4—8, múzeumi d. e. 9 — d. u. 1 óráig. Hazai termékek a 11 and­ó ki­á­ll­­­t­á­s­a a kereskedelmi múzeumban. Városligeti iparcsarnok. Na­ponként szabad bemenet mellett nyitva a. e. 11— d. u. 4. Grand Caf­é-R­­estaurant de l’Opera. An­­drássy-ut, a kir. operaháznak átellenében, az összes helyi­ségek villamos világítással. Az idegenek találkozási helye. — decz. 4. A király ő Felsége magánpénztárából kétszáz forintot utalványozott a gödöllői szegények számára s ez összeget elküldötte Pestmegye alispánjának, ki a szétosztás iránt már megtette a szükséges intézke­déseket. Sastakov tengernagy orosz tengerészeti minisz­ter — pétervári távirataink szerint — ma hirte­len meghalt. Éppen Szebasztopolban volt, mely­nek erődítményei visszaállításán , általában az orosz fekete tengeri hajóraj reorganizáczióján nagy ered­­ménynyel munkálkodott. Valami spec­iális fontosabb esemény azonban nem fűződik pályájához; olyan volt, mint a legtöbb orosz miniszter, első­sorban udvari ember és azért nem lesz nehéz helyére utódot találni. A Ludoviczeumból. A honvédségi Ludovika­­akadémiában a múlt hóban kezdődött meg az 1888/9-iki tanév s az igazgatóság most állította össze a kimutatást a hallgatókról. E szerint a törzstiszti tanfolyamnak húsz százados, a felsőbb tiszti tanfolyam­nak tizenöt és a lovastiszti tanfolyamnak huszonegy tiszt hallgatója van. A tényleges állományú tanfo­lyam négy évfolyamának összesen kétszáznegyvenkét, a szabadságolt állományú tisztképző tanfolyam ötven­két, az egyéves önkéntesi tanfolyamnak pedig száz hallgatója van. Fidélis elöljáróság. A jászkarajenői községi elöljáróság kötelességéhez híven minden jóban elöl jár. Nemrég is nagyobb szabású mulatságra készült, melynek hivatalos neve: »halászmuri« volt. Ehhez képest gondoskodni kellett megfelelő mennyiségű halról s az elöljáróság meg is rendelt több, mint száz kilogramm halat, még pedig könnyebbség okáért — mint a »Magyar Híradó« állítja — a községi pénztár terhére. Az illető halász, kinél a meg­rendelés történt, természetesen habozás nélkül be­szállította a hivatalosan megrendelt halat s csak akkor nézett nagyot, mikor az elfogyasztott halnak árát — körülbelül száz forintot — követelte s a köz­ségi pénztárnok nem akarta kifizetni, mert az nem volt hivatalos kiadás. A szegény halász nem tehetett egyebet, mint hogy bepörölte a fidélis elöljáróságot s a járásbíróság ki is adta a tárgyalásra idéző végzést, de időközben a szolgabiró tudomást nyert a dologról s megindította a fegyelmi vizsgálatot a közköltségen mulató elöljáróság ellen. Steinacker búcsúja. Mint Nagyszebenből távírják lapunknak, Steinacker Ödön vasárnap búcsú­zott el Disznódon a választóitól. Az új választás ki­tűzése czéljából a központi bizottság e hó 7­ ikén fog ülést tartani. Politikai elfogatások. A trieszti »Piccolo« írja a következőket: Szombaton este a Via S. Ca­­terinán letartóztattak egy fiatal­embert, aki 1­á­z­­­t­ó tartalmú falragaszokat akart kifüggesz­teni s vele együtt letartóztattak már három ifjút is, akik letartóztatását meg akarták akadályozni. Más­nap elfogták a st.-justhi harangozót is; ez a szeren­csétlen ember az utczán talált egy csomó nyomtat­ványt s minthogy — olvasni nem tudván — tartal­mukat nem ismerte, gyanútlanul osztogatta szét a lakosság között. A nyomtatványok pedig lázitó fel­hívások voltak. A harangozót ugyan, minthogy ártat­lansága kiderült, csakhamar szabadon bocsájtották, de még aznap többeknél tartottak házmotozást s több elfogatás is történt. Mindezt a rendőrség szigorúan titkolja, de itt azt hiszik, hogy a rejtélyes elfogatá­sok kapcsolatban állanak a tegnap elfogott vesze­delmes irredentistának vallomásaival. Önmagát gyújtotta föl, mint levelezőnk írja, a napokban a lámpája helyett egy szerencsétlen gyula­­fehérvári lámpagyújtogató. Az est beálltával épen a lámpák újra­töltésével s meggyújtásával foglalkozott, midőn a petroleumos korsó olyan szerencsétlenül for­dult ki a kezéből, hogy a kiömlő folyadék jobbot ve­tett sőt magát is lángba borította. Az égő ember borzalmas látványt nyújtott a járó­kelőknek, kik alig tudták a lángokat elfojtani. A kórházba szál­lították, hol sebeiben most haldoklik. A szegedi kenderfonógyár égése. Szegeden a Bakay-féle kötélgyár tegnap reggel kigyulladt. A tűz a padláson levő gombolyító helyiségben ütött ki, és óriási gyorsasággal terjedt; alig egy negyedóra alatt a gyártelep Zoltán­ utczai részén levő nagy gombolyító­ épület padlása és tetőzete lángban állott. A lobbanékony kender egyszerre oly óriási tüzet növelt, hogy a ház oltására gondolni sem lehetett és a tűzoltók csak a tűz lokalizálásán fáradoztak. Két tűzoltó áldozatul esett a tűzvésznek; az egyik Pataki tűzoltó-csővezető, a­ki, a­mikor a gépház üvegtetején végig futott, alatta egy üvegtábla szétroppant és ő arc­c­al a gép kerekei közé esett, és fején életveszé­lyes sérülést szenvedett. A másik szerencsétlenül járt tűzoltó Tornyai, a­kinek egy mellette álló tűzoltó Ernő, Tors Kálmán, Tulok Benő, Unger Alajos, Veszter Imre, Vécsey Endre, Vidliczkay József, Wenckheim Frigyes gr., Zboray Béla, Almásy Sán­dor, Apponyi Albert gr., Ábrányi Kornél, Balogh Géza, Beniczky Árpád, Beöthy Ákos, Bolgár Fe­rencz , Bornemisza István, Bujanovits Sándor, Czierer Ákos, Csatár Zsigmond, Dessewffy Aurél gr., Detrich Péter, Dörr Soma, Fenyvessy Ferencz, Fornszek Sándor, Filtsch József, Gál Jenő pécskai, Gosztonyi Sándor, Grünwald Béla, Gull József, Gull­­ner Gyula, Győry Elek, Haviar Dániel, Helfy Ignácz, Hevessy Benedek, Hodossy Imre, Hoitsy Pál, Ho­­ránszky Nándor, Horváth Ádám, Horváth Boldizsár, Horváth Lajos, Illyés Bálint, Irányi Dániel, Isaák Dezső, Ivády Béla, Jeszenszky Ferencz, Justh Gyula, Kaas Ivor br., Kaiser János, Károlyi Gábor gr., Kästner Henrik, Királyi Pál, Kiss Albert, Kom­játhy Béla, Konkoly-Thege József, Kovács Albert, Kürthy Sándor, Kun Miklós, Liptay Károly, Lits Gyula, Lukáts Gyula, Madarász Jenő, Madarász Jó­zsef, Majthényi Ádám, Majthényi István, Meltzl Osz­kár, Mocsáry Lajos, Nagy Ferencz, Nagy István.

Next