Pesti Napló, 1888. december (39. évfolyam, 332-360. szám)
1888-12-05 / 336. szám
férfiénak emlékét, akinek számára a képviselőkéitől barátaitok helyet kértek a Pantheonban. De mi nem csatlakozhatunk választási manifesztáczióhoz, melyet a haldoklófélben levő képviselők és a conseil municipal tagjai rendeznek. Baudin méltatlankodó szelleme el fog fordulni tiszteletnyilvánításuk előtt. A köztársaság iránti szégyenérzetből és önönmagunk iránti tiszteletből nem követjük a kadetisták (rue cadet) által rendezett menetet a Montmartre temetőbe. Polgártársak! A kormány keresi a napot, hogy oly ürügy alatt, miszerint a köztársaságot meg akarja menteni, Párist deczemberizálhassa. Ne engedjetek semmiféle provokácziónak! Ha az utczákon rendetlenkedések előfordulnának, hadd viselje maga a kormány a felelősséget érte. Polgártársak! Tiszteljétek Bandint, ki meghalt a köztársaságért. De Páris városának nincs arra szüksége, hogy egy a kormány által rendezett processzióban részt vegyen, hogy kitűnjék, miszerint Francziaország fővárosa a szabadság és forradalom városa maradt. Éljen Francziaország! Éljen a köztársaság! Aláírva: La Ligue d’action republicain,La Federation revi- sioniste republicaine, Les Comités republicans revisionistes de la Seine. E lázító falragasz, melynek czélja volt a mai manifesztácziót legalább terjedelmében csökkenteni, éppen az ellenkező hatást gyakorolta és az utczákon hullámzó népsokaság számának folytonos növekedéséből bátran lehet következtetni, hogy a tüntetés óriási arányokat fog ölteni. Tíz óra tájban a Hotel de 'Villé körül mind élénkebbé lesz a tömeg hullámzása. A deputációk kezdenek megérkezni. A vidéki küldöttségek, a párisi munkás egyletek szebbnél-szebb koszorúkat hoznak. Mindenütt nagy népcsoportok ácsorognak és gyönyörködnek az ízléses és drága koszorúkban. A küldöttségek szépen egymásután felvonulnak, a közönség mindnyájuknak készségesen utat nyit, a rendőrségnek alig kell közbelépnie. Tíz óra után érkezik meg Carlot a conseil municipal elnöke, hogy meggyőződést szerezzen, várjon utasításait pontosan végrehajtották-e. Pont tizenkét órakor érkezik meg maga a párisi conseil municipal, melyet a közönség lelkes éljenzéssel fogad. A küldöttségek és a közönség roppant nagy térséget foglal el, de a rend mind a mellett példás. A küldöttségekben képviselve vannak: 2 conseil d’arrondissement (Sceaux és Saint- Denis), 57 municipium, 14 sajtóegyesület, továbbá a munkás unió föderácziója, a tanulók és a proskribáltak hat csoportja, százhatvan párisi kör és egyesület, 38 vidéki kör és egyesület, továbbá 40 szabadkőmives páholy, 25 egyesülete a szabad gondolkozóknak, 25 ipartársulat, 7 munkás egyesület és 12 különféle egylet. Mind e küldöttségek tagjai ünnepi öltözetben jelentek meg. Az összhangulat komoly és ünnepélyes. Egy óra felé nagy mozgalom támad a tömegben, a közönség hullámzani kezd és a menet a Hotel de Villétől az Avenue de Victorián át megindul a boulevard Sebastopol felé. Délután 5 órakor. A menet élén haladnak a képviselők és szenátorok, akik közül fölismerjük: De Heredia, Camille Pelletot, Yves Guyot, Delattre, de Bourneville, Clemenceau, Mathé, Boulard, Lefevre, Maillard, Georges Perrin, Macier de Montjau, Martin Nadand, Duguyot-ot stb. Utánuk a conseil municipal tagjai és a küldöttségek, mindegyik a maga koszorújával. Előre sietek a Boulevard Stbastopolra, de már azt is egészen elözönlötte a nép. Csak nagy nehezen tudok alkalmi helyhez jutni, ahonnan az egész menetet végig nézhetem. A küldöttségek felvonulása háromnegyed óránál tovább tart és legalább is 300 koszorút visznek magukkal, hogy azokat Baudin sírjára helyezzék. A legszebb koszorúkat küldték: a párisi conseil general, a képviselőház szélső balja, a szenátus balpártja, Carcasson, Saint Gaudin és Limoges városok Denis Dussoules és Charpentier, az 1851—58 diki proscribáltak Marseilleből, a touloni szabadkőművesek, Troyes városának municzipiuma, Marseille városa, a béziersi conseil municipal, a Lot-Garonin republikánus kör, Aix városa, több fővárosi lap és ezek közt a legszebbiket a »Lanterne« szerkesztősége. A menet felvonulása után mellékutczákon át előre sietek a Boulevard Strassburgra. Minden csendes, minden nyugodt. Itt-ott egy-egy szerencsétlen újságárus elkiáltja magát: »Vive Boulanger!« De a tömeg nevetve tovább halad és talán csak kétszer fordult elő, hogy egy-egy ilyen rakonczátlankodót jól el is páholtak. A közönség minden deputácziót külön »Vive la Republique« kiáltásokkal fogad és főleg élénken megéljezzi az államcsíny rokkantjait és a deákokat. De nagyobb lelkesedés sem a cortigeben, sem a nagy közönség körében nem tapasztalható. Hiányzik a tűz és lelkesedés, a hangulat nagyon is feszes és ünnepélyes. A menet ezután áttér a boulevard Magentára, majd pedig a Boulevard Rochedieura. A hangulat és a kép változatlanul komoly és ünnepélyes. Amint azonban a menet előre halad a külső boulevardokon és főleg a Clichy-boulevardon a nézők tömege más képet kezd ölteni. Mindinkább előtérbe lépnek a külvárosi munkások alakjai. Magatartásuk inkább közönyös, mint ellenséges. A menet ez alatt mindinkább közeledik a Montmartre temető felé. A deákok énekelik a »Marseillaiset« és a »Chant du depart«-ot. A zenekarok felváltva játszanak. Három és fél órakor a menet a temető elé ért, anélkül, hogy valamely nagyobb rendetlenség előfordult volna. A temető bejáratánál egy anarchista kibont egy vörös zászlót, de azonnal kitépik kezéből és ezzel az irezidensnek vége van. Közel a temetőhöz egy félszerféle épületben látni a lovas garde republicaint. Készen minden pillanatban közbelépni. A rend azonban nem zavartatik meg és Carlot a conseil municipal elnöke várakozás ellenére egy hosszabb beszédet kezd Baudin emlékszobra előtt. Ez alatt hírül veszem, hogy a rue Blancheban kis boulangista tüntetést inszczeniroztak, de az egész alig tartott egy-két pillanatig. Minden kilátás szerint az est nyugodtan fog elfúlni Grünwald Béla beszéde. A képviselőház deczember 4-diki ülésén. T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! Nagy zaj.) Csak néhány percre kívánom a t. képviselőház figyelmét igénybe venni s most mindjárt megvallom, hogy engemet a felszólalásra Bokross Elek igen. képviselőtársam tegnapi beszéde indított, egy oly beszéd, mely mindenesetre egy kiváló szellemi tehetségnek nyilvánulása volt. (Egy hang a szélső baloldalon: Az igaz !) És én részemről csakis sajnálhatom, hogy egy ilyen kiváló szellemi tehetséget nem az alkotás terén látok. Ezt a becses adományt nem látom értékesítve az igazság érdekében, hanem az alkotás hiányából eredő bajok leplezgetésében és szépítgetésében. (Helyeslés a baloldalon. Zaj. Halljuk ! Halljuk a jobboldalon.) De tulajdonképen beszédének végső accordja volt az, mely fülemben csengett, s figyelmemet magára vonta: a miniszterelnök úrnak egészen kivételes dicsőítése. Thaly Kálmánt. barátom a vita megelőző napjának egyikén közbe kiáltott egy alkalommal a miniszterelnök úrnak, és azt mondotta: »Tán azt hiszi, hogy félisten!« Hát én meg vagyok győződve róla — bocsásson meg t. barátom — hogy a t. miniszterelnök úr ettől a tudattól eltöltve nincsen; de feltéve azt az esetet, hogy csakugyan el volna attól töltve, akkor Bokross Elek t. képviselő úr nálánál is tovább ment egy lépéssel és megtette őt egész istennek. (Derültség a baloldalon.) T. ház ! A t. képviselő úr beszédének fontossága, nézetem szerint, leginkább abban áll, hogy föllebbentette a fátyolt a ma uralkodó rendszernek mintegy alapgondolatáról, jelleméről, mely nem egyéb, mint az intézmények szükséges voltának megtagadása, és a személyes uralomnak proklamálása. (Helyeslés a bal és szélsőbalon) oly módon és oly formában, amelyre, nézetem szerint, alkotmányos országban még nem volt bátorsága senkinek. (Igaz ! Úgy van a bal- és szélsőbalon.) Bokross Elek. képviselőtársam beszédének végén azt mondotta ugyanis , hogy neki a jelen esetben teljességgel nincsen szüksége arra, amit törvényes biztosítéknak nevezünk, azaz nem találja szükségesnek a törvényszerű intézmények szerint való eljárást és intézkedést, hanem teljesen megnyugszik egy nagyobb biztosítékban, amely a miniszterelnök úr nagy szellemében és jellemében rejlik. (Felkiáltások jobbfelől. Nem így mondta!) így mondta. (Igaz ! Ügy van balfelől.) Te hát! A miniszterelnök úr jelleméről és szelleméről nekem is megvannak a magam nézetei, s nem is fogok belőlök titkot csinálni s egész őszintén meg fogom mondani véleményemet. Ha valaki kételkedni merne azon s e kételynek kifejezést is merne adni nyilvánosan, hogy a miniszterelnök úr nem nagy szellemi tehetség, ennek szükségszerű következménye egyszerűen az volna, hogy nevetségessé tenné magát. Ami a miniszterelnök úr magánjellemét illeti,azt hiszem, Magyarországon megtisztelő értelme van annak, ha azt mondom, hogy minden vagyonomat a legnagyobb megnyugvással tudnám a miniszterelnök úr kezeire bízni és ha én haldokló atya volnék, ki árvákat hagy maga után, a legnagyobb megnyugvással bíznám őket, vagyonukat, nevelésüket a miniszterelnök úrra (Élénk helyeslés jobbfelől), mert tudom, hogy a legjobb kezekbe volna letéve. Azonban ha arról volna szó, hogy én mint haldokló atya miniszterelnök úr hatósága, kezeibe tegyem le az én árváim vagyona kezelését (Elénk tetszés és derültség a bal- és szélsőbaloldalon) korántsem volnék annyira megnyugodva, mint hogyha egyenesen az ő kezeibe tehetném le, sőt egyenesen megvallom, hogy a legkomolyabb aggodalmak marczangolnának végső perczeimben. (Tetszés és derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) S ime, t. hát, ezzel mintegy megmagyaráztam a különbséget, mely a miniszterelnök úr magánjelleme s azon funkcziók között van, melyeket Magyarország közéletében végez. (Élénk helyeslés balfelől.) A miniszterelnök úr magán jellemében, szellemi képességei ritkasága és kiválóságában kételkedni senkinek sem jut eszébe, de méltán kételkedhetni azon, vájjon az a szellem, melyet a miniszterelnök úr Magyarország közéletében képvisel, melylyel Magyarország institucióit tölti meg, oly természetű-e, hogy azt a megnyugvást, azt a nagymérvű bizalmat kelthesse, melynek Bokross I. képviselő úr kifejezést adott ? És itt, te hát, más nem is jöhet tekintetbe. Mert midőn a miniszterelnök urat állítja az intézmények helyébe, midőn azt mondja, hogy az intézmények feleslegesek, elég egy ember nagy szelleme és jelleme, akkor, mondom, egy embert állított az intézmények helyébe, mégpedig hogyan ? Úgy, tehát, hogy feltéve, hogy az az ember az ő privát életének összes erényeit, erkölcsi szigorúságát be akarná vinni intézményeinkbe, ha egész bölcsességével akarná azokat megtölteni, az ő egyéni életének korlátoltsága nem engedi, hogy egy szűk körön kívül éreztesse annak hatását, de hogy szükségképen ellankad egy bizonyos távolságban és akkor azután bekövetkezik az, hogy egészen más emberek végzik azokat a funkciókat, amelyeket Bokross Elek t. képviselő úr a miniszterelnök úrra akar bízni, olyanok, akik bizonyára nem lesznek oly nagy szellemek, oly nagy jellemek, mint a miniszterelnök úr. A jelen esetben, t. képviselőház, ez éppen úgy fen forog, mint minden más esetben. Hiszen ha egyes emberek pótolhatnának instituciókat, akkor meglehet, hogy az emberek ezt az expedienst választották volna, de éppen az egyéni erő korlátoltsága és az emberi élet rövidsége okozza azt, hogy az államban az állandó, örökké élő nagy czélokra, állandó, maradandó orgánumokat, törvényes intézményeket akarunk alkotni. (Élénk helyeslés és tetszés a bal és szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! így állván a dolog, hogy a miniszterelnök úr bölcsessége, jelleme ily mérvben nem érvényesíthető, és valóságos képtelenség feltenni, hogy a miniszterelnök úr annyi ezer meg ezer ügyet önmaga intézzen el, vagy a kormányzat bármely körében a részletekkel, az egyes esetek ezreivel, millióival foglalkozzék , várjon a miniszterelnök úr nyújt-e megnyugtató biztosítékokat, hogy azok, akikre nem intézményszerűen, hanem azzal a korlátlan hatalommal felruházva bízza maga helyett az ügyek elintézését, legalább lehetőleg megfelelő szellemmel és jellemmel bírnak ? Azt hiszem, t. képviselőház, a miniszterelnök sem fogja nekem rossz néven venni, ha konstatálom, hogy legalább a közvélemény előtt a miniszterelnök úr nem áll abban a hírben, hogy valami skrupulozitással válogatná meg az egyéneket (Úgy van ! balfelől, és hogy értelmi és erkölcsi tekintetben nagyon szigorú követelményekkel lépne fel ezekkel az egyénekkel szemben. (Tetszés balfelől.) Ismeretes, t. képviselőház, hogy ő az a nagy felfedező, aki fel tudja találni azokat a szellemi és erkölcsi kincseket, amelyeket hasonlóan az igazságügyminiszter úr liberalizmusához mélyen hordanak elrejtve magukban az emberek, de soha senki más annak nyomát felfedezni bennük nem képes. (Elénk derültség és tetszés a bal- és szélsőbaloldalon.) De, t. képviselőház, hova vezet tulajdonképen e felfogás következetes alkalmazása ? Tekintsünk kissé vissza a múltba, (Halljuk !) mikor az igen t. miniszterelnök úr belügyminiszter volt, akkor tárgyaltunk törvényjavaslatokat, amelyek, mondhatom, egyéb jelentőséggel nem is bírtak, mint azzal, hogy előbbeni intézményeinknek, hogy úgy mondjam, törvényszerű, intézményszerű természetét megszüntessék és helyükbe ott is, a belügyi közigazgatás terén egyenesen és kizárólag a személyes uralom lépjen életbe. (Úgy van balfelől.) A legnagyobb mérvű centralizácziót létesítette a miniszterelnök úr, melyhez hasonló ma Európában nincs. (Halljuk !) A belügyminiszteri tárca tulajdonképen egy óriási szolgabírói hivatallá lett, (Zajos derültség és tetszés balfelől.) a mely a legapróbb rendőri ügyeket is magához vonja és mig a legnagyobb problémák teljesen el vannak hanyagolva, bizonyos kéjelgéssel foglalkozik apró rendőri ügyek elintézésével. (Élénk helyeslés és tetszés balfelől.) A személyes uralomnak azt az elvét természetesen át kellett vinni a vidékre is és ott is egészen felelősség nélküli orgánumokat látunk a főispánokban, akik ugyanazon elvek szerint kénytelenek működni, mint aminek a czentrumban uralkodnak. És midőn mi ezen oldalról arra figyelmeztettük az urakat, hogy hiszen nekünk talán intézményekre volna szükségünk, hogy intézményekre volna szüksége ezen szegény országnak és melynek szüksége van ez intézményükbe azért, hogy ezek legyenek az összekötő kapocs egy ilyen polyglott, széjjelhúzó elemekből álló országban , s mert csakis a czélszerű intézmények lehetnek nemzeti czéljaink megvalósításának egyedüli eszközei, akkor önök azt mondták, nekünk, nincs szükségünk törvényes biztosítékokra, nincs szükségünk intézményekre, mi bizalommal, feltétlen bizalommal viseltetünk a miniszterelnök úr iránt. S önök lerombolták a törvényesség, garancziáit a közigazgatás terén s átadták a személyes uralom gyakorlatát és annak föltételeit a miniszterelnök úrnak. (Ügy van ! Úgy van! balfelől.) S azóta mi történt ? A miniszterelnök úr elhagyta a belügyminisztériumot, s átment a pénzügyminisztériumhoz és most a pénzügyminisztérium kebelében ugyanazon jelenség mutatkozik. (Úgy van ! Úgy van balfelől.) Amint alkalom van rá, önök azt mondják a pénzügyminiszterrel szemben: nekünk nincs szükségünk törvényes biztosítékokra, intézményekre, itt van nekünk a mindennél nagyobb biztosíték: a miniszterelnök úr nagy szelleme és jelleme. Már most mi fog történni ? Hátha majd egykor bekövetkezik az az idő, hogy a miniszterelnök úr jónak fogja látni nem foglalkozni többé Magyarország súlyos pénzügyeivel,hanem meglehet, hogy akkor — amit a gondviselés tartóztasson — az igazságügyminiszteri karszék lesz üresedésben (Derültség balfelől) és nem lévén más alkalmas jelölt az igazságügyminiszteri tárczára, a miniszterelnök úr lesz kénytelen az igazságügyminiszteri tárczát elvállalni. (Élénk tetszés balfelől.) Akkor, a miniszterelnök úr adandó alkalommal ki fogja jelenteni, hogy ő az igazságszolgáltatás érdekeinek megvalósításáért nem vállalhatja el a felelősséget, ha megmaradnak azok a jogi biztosítékok, melyek igazságszolgáltatásunk terén ma még fennállnak s okvetetlenül szüksége van arra, hogy legfőbb fokban hozzá történjék a felebbezés a bíróságoktól. (Élénk tetszés balfelől.) S akkor Bokross Elek képviselőtársam, ha következetes akar maradni, kénytelen lesz elsőnek fölkelni s azt mondani: én helyesnek tartom a miniszterelnök úr követelését, mert nekem törvényes biztosítékra, intézményekre nincs szükségem akkor, midőn egy sokkal nagyobb biztosítékkal bírok, t. i. a miniszterelnök úr nagy szellemével és jellemével. (Élénk tetszés és derültség balfelől. Azt hiszem, t. ház, ez egészen következetes eljárás lesz; hogy vájjon az igazságszolgáltatás érdekében álló lesz-e, az egészen más kérdés. De, t. ház, mi ebből a következés ? Méltóztatik látni, hogy ez az elv következetesen alkalmazva, amint a miniszterelnök úr tovább lépdel közéletünk egyes köreiben ; amint a belügyminisztériumot elhagyva átmegy a pénzügyminisztériumba, vagy az igazságügyminisztériumba, mindenütt a törvényes intézmények romjaira fogunk találni, a merre megy. (Élénk helyeslés és tetszés balfelől.) Mert az az elv nem alkotó, hanem romboló elv. (úgy van 1 ügy van 1 balfelől) T. képviselőház ! Bokross Elek t. képviselőtársamnak azon kijelentését, melyet többször idézni nem akarok, úgy lehet röviden jellemezni, hogy az már nem is bizalom, az egyszerűen istenítés. (Derültség balfelől.) De, t. hát, ha magasabb szempontból tekintjük ezt a bókot, akkor kitűnik, hogy annak a miniszterelnök úrra tulajdonképen nem is volt oly hízelgő tartalma, mint ahogyan első pillanatra látszik. Eddig azt hittük , ez volt a használt mérték az államférfiak megítélésénél, hogy ki micsoda intézményeket volt képes megalkotni és valóban maradandó intézményeket volt-e képes hagyni a késő nemzedékekre. Minél nagyobb alkotásokat hagy maga után egy államférfi, annál nagyobb volt a dicsősége, — meglehet nem éppen az élők, hanem a késő nemzedékek, az utókor szemében. A történelem ezen ragyogó neveket azért jegyezte fel, mert, mint mondom, állandó, maradandó, üdvös alkotások voltak emlékükkel egybefűzve. Emberek, kiket a dicsőség legintenzívebb fénye övezett, ambicionálták a nagy szervező rangját. Legfényesebb példa e tekintetben I. Napóleon, aki, midőn az egész világot lábai előtt látta, Francziaországban arra törekedett, hogy nevét állandó czélszerű, hasznos institucziók alkotásával megörökítse. S mit tett? Maga köré gyűjtötte Francziaország legjelesebb embereit pártkülönbség nélkül, felszólította őket, hogy tudományuk, tapasztalataik kincseit adják rendelkezésére, mert ő maradandót akar alkotni. Nem hitte lehetségesnek ez a nagy ember, hogy nagy talentum, nagy szellemi erő, nagy komolyság, nagy jellem nélkül állandó, maradandó dolgot lehessen alkotni. És ez csakugyan sikerült. Francziaország előzmények nélkül, egészen új prinezipiumok alapján a szervezésnek oly kolosszális emlékét emelte, mely példátlan a maga nemében a világtörténelemben. De nemcsak Francziaországban volthoz jó, hanem ahova a franczia fegyver elhatott, elvitte magával a institucziókat és midőn a franczia hatalom rég megszűnt, midőn a franczia fegyverek elhagytak nem egy országot és tartományt, a franczia törvényekhez annyira ragaszkodtak, hogy az új nemzeti kormányok alatt sem akartak ezen törvényektől megválni. Ez volt a franczia szellemnek tulajdonkép egyik legnagyobb diadala. Most. képviselőház, Bokross Elek t. képviselőtársam mit mond a miniszterelnök úrról ? Azt hiszem, hogy a képviselő úr nem fog meghazudtolni, ha következőleg interpretálom szavait: »Világosan látom, hogy a miniszterelnök úr intézményeket nem akar; világosan látom, hogy ellentétben áll azzal az irányzattal, amely minden téren intézményeket követel. Ezt látva, kétségkívül arra az eredményre kell jutnom, hogy a miniszterelnök úr nem érzi magát elemében akkor, amidőn intézmények megalkotásáról van szó. Ennél fogva a képviselő úr megtalálta azt a formulát, amely a miniszterelnök úrra nézve talán hízelgőnek látszik, de tulajdonkép mégis azt jelenti, hogy ő nem hisz a miniszterelnök úr hivatásában az intézmények alkotására. Végső elemzésében tehát szavainak értelme az, hogy a miniszterelnök úrtól megtagadván az intézmények alkotására való hajlamot és képességet, tulajdonkép az igazi államférfim nagyságot tagadta meg tőle. (Derültség és tetszés bal felől. Mozgás a jobboldalon.) T. képviselőház! Csak néhány szót méltóztassék még megengedni. (Halljuk ! Halljuk !) Aki az intézmények jelentőségét kicsinyli, az világos jelét adja annak, hogy nem fogta fel tisztán az állam nagy hivatását, nem fogta fel tisztán azokat a komplikált viszonyokat, amelyek egy államban vannak és sejtelme sincs arról, hogy az állam czéljait máskép mint intézményekkel megvalósítani lehessen. Az államférfiú, akinek eszméje van, keresi az eszközt ennek az eszmének a megvalósítására és ha azt látja, hogy a fennálló intézmények az ő eszméjének megvalósítására nem alkalmasak, akkor meg fogja azokat változtatni, ha pedig nincsenek ily intézmények, akkor meg fogja azokat alkotni. Amint valaki ily intézmények megalkotására nem törekszik, az legvilágosabb bizonyítéka annak, hogy politikai problémái és politikai czéljai nincsenek. Hogy áll Magyarországon a dolog ? Magyarország elmaradt ország, amelynek kifejlett instituciói nem voltak, legalább olyanok nem, melyek a kor követelményeinek, a nemzet fejlődésének megfeleltek volna. Tudjuk azt, hogy az intézményeknek mily óriási összetartó erejük van. Tekintsünk csak saját múltúnkra vissza. A nemzet a rendiség formáiban élt és volt rendi alkotmány, mely körébe nem vette fel az egész nemzetet, hanem a rendi alkotmány természete szerint csak a kiváltságos osztályokat. A kiváltságos osztályok ragaszkodtak ehhez az alkotmányhoz, egész erejükkel védték azt s ámbár ez az alkotmány nem volt a nemzet érdekeinek megfelelő, egy későbbi korban mégis mily jó szolgálatot tett az alkotmányos formákhoz való ragaszkodás. Ez volt az egyedüli forma, melyben a nemzet közjogi különállása nyilvánult és igy e csonka, megroncsolt alapintézményhez való ragaszkodás a defenzívának hatalmas eszköze volt, mely lehetővé tette azt, hogy későbbi időben egész más tartalommal töltse el ugyanazon kiváltságos osztályt és megalkossa belőle a parlamentáris intézményt, mely akkor, ha ez nem lett volna meg, kétségkívül lehetetlenné vált volna. (Tetszés balfelől.) Képzeljük azt, t, képviselőház, hogy Magyarországon egy államférfin támad, aki az összes intézményeket a kor követelményeinek megfelelőleg kifejti, alkot közigazgatást, igazságszolgáltatást, egy szóval minden intézményt a nemzet czéljainak, a dolog természetének megfelelőleg. Képzeljük magunknak azt, hogy Magyarország állampolgárai ez életformákban megnyugodva élnek; képzeljük, hogy meg fogják szokni e formákat. Mily összetartó kapocs lehetne ez Magyarország különböző ajkú és vallású lakosaira nézve ! Ez volna hatalmas eszköze a politikai asszimilácziónak; ez volna eszköze Magyarország jövője biztosításának, Magyarország megszilárdításának. (Zajos helyeslés balfelől.) Minél több czélszerű, a közérdeket kielégítő intézményt alkot valaki, annál jobban járul hozzá Magyarország megszilárdításához. Legyünk tisztában, képviselőház, hogy egy ember a maga erejével — legyen az bármi nagy — Magyarországon nemzeti politikát nem csinálhat a nemzet nagy érdekeinek megfelelelő intézmények nélkül. (Úgy van balfelől) Aki tehát, t. képviselőház, bármi tekintetben akadályozza Magyarországon a törvényszerű intézmények fejlődését, melyeknek megélésére, teljes kifejtésére úgyis generácziók szükségesek, az Magyarország megszilárdulását akadályozza meg, az lehetetlenné teszi a nemzeti politikát (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) És aki Magyarországon a személyes uralmat akarja helyezni az intézmények helyébe, az Magyarországon a nemzeti politikát teszi lehetetlenné, az Magyarország dekompozíczióját idézi elő. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) T. képviselőház !Minthogy e konkrét esetben a kormány törvényjavaslatában foglalt intézkedés nyilván oda céloz, hogy a jelen esetben is a személyes uralmat helyezze az intézményszerű eljárás helyére, annálfogva én ahoz nem járulhatok, hanem elfogadom Unger Alajos t. barátom indítványát. (Hosszan tartó, zajos helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) A szavazás. A 11. §. mellett (tehát Unger indítványa ellen) szavaztak: Ordódy Pál, Országh Sándor, Pap Sámuel, Perlaky Elek, Podmaniczky Frigyes báró, Pongrácz Károly gróf, Popovics Vazul, Probstner Arthur, Pulszky Ágost, Piukovics József, Radocza János, Rakovszky Géza, Rakovszky István, Rezey Silvius, Rohonyi Gyula, Rosner Ervin báró, Roszival István, Rónay János, Schwarcz Gyula, Schwicker Henrik, Sigmond Dezső, Simó Lajos, Smialovszky Valér, Spóner Andor, Szapáry Gyula gr., Szathmáry György, Szájbely Gyula, Szegedy Béla, Szende Béla, Szerb György, Széchenyi Pál gróf, Széll Ákos, Széll Kálmán, Szitányi Barnát, Szivák Imre, Szlávy Olivér, Szomjas József, Sztojacskovics Sándor, Szulyovszky Ignácz, Tarnóczy Gusztáv, Teleki Domokos gróf idősb, Teleki Domokos gróf ifj., Teleki Géza gr., Teleki József gr., Teleszky István, Tisza István, Tisza Kálmán, Tisza Lajos gr., Tisza László, Torma Miklós, Ullmann Sándor, Urbanovszky Ernő, Vadnay Károly, Varasdy Károly, Vargics Imre, Vay Elemér br., Várady Gábor, Véghső Gellért, Vietorisz Miklós, Visi Imre, Vojnics István, Wahrmann Mór, Wasmer Adolf br., Wekerle Sándor, Wodianer Béla, Zalay István, Zayk Dániel, Zeyk Károly, Almássy Géza, Ambrózy Béla br., Amon Ede, Andaházy László, Apáthy István, Arany László, Asbóth János, Antunovics József, Bakin Milos br., Baranyi Ödön, Baross Gábor, Bausznern Guido, Bárczay Gyula, Benedek Elek, Beniczky Ferencz, Bohus László, Bokross Elek, Boncza Miklós, Bornemisza Ádám, Bornemisza Károly br., Boross Bálint, Bossányi László, Busbach Péter, Csáky László gr., Csernátony Lajos, Darányi Ignácz, Darvas Ferencz, Dániel Gábor, Dániel Márton, Dániel Pál, Dárdai Sándor, Demkó Pál, Degenfeld Lajos gr.,Domahidy István, Eitner Sándor, Emich Gusztáv, Ercsey Géza, Esterházy Kálmán gr., Éles Henrik, Fabiny Teofil, Bach Károly, Fáik Miksa, Fáy László, Fejérváry Géza br., Fernbach Antal, Fest Lajos, Feszty Adolf, Firczák Gyula, Fluger Károly, Földváry Elemér, Földváry Miklós, Frölich Gusztáv, Gajáry Ödön, Gaál Jenő (felvinczi), Gergelyi Tivadar, Görgey Béla, Gromon Dezső, Gutenau Károly, Hagara Viktor, Haller Jenő gr., Hannibal József, Harkányi Frigyes, Harsányi József, Hegedűs Sándor, Hertelendy Béla, Hock János, Horváth Béla, Horváth Gyula, Huszár Károly br., Ivánka Imre, Ivankovics János, Jókai Mór, Jónás Ödön, Justh György, Kajuck József, Kazy János, Kállay Zoltán, Kemény Endre br., Kemény Géza br., Kemény János br., Koczkár Zsigmond, Konstantiny György, Körösi Sándor, Krajtsik Ferencz, Kralitz Béla, Kricsfalussy Vilmos, Kubinyi Árpád, Latinovics Ernő, Latinovics Gábor, Latkóczy Imre, Láng Lajos, László Mihály, Lévay Antal, Lukács Béla, Luppa Péter, Matlekovics Sándor, Matuska Péter, Maurer Mihály, Miksa Elek, Molnár Viktor, Móricz Pál, Münnich Aurél, Nákó Kálmán gr., Neményi Ambrus, Nyáry Béla dr. Ellene (tehát Unger indítványa mellett) szavaztak: Orbán Balázs, Ónody Géza, Pap Elek, Pappszász Károly, Perczel Miklós, Petrich Ferencz, Polonyi Géza, Schuszter József, Simonfay János, Szadovszky József, Szalay Imre, Szalay Károly, Szecsődy Kálmán, Szederkényi Nándor, Szentiványi Kálmán, Szentkirályi Albert, Szilágyi Dezső, Thaly Kálmán, Tolnay Gábor, Tomcsányi László, Tóth KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, deczember 5 A képviselőház ülése délelőtt 10 órakor. A horvát miniszter fogad d. e. 10— d. u. 2. A főváros közgyűlése d. u. 4 órakor az új városházán. Az erkölcsnemesítő-egyesület ülése a képviselőházban d. u. 6 órakor. Kranosevics-féle négyes társulat hangversenye este1,9 órakor a Vigadóban. Nemzeti múzeum: képtár d. e. 9— d. u. 1. Nyilvános könyvtárak: akadémiai d. u. 3—7, egyetemi d. e. 10—12 és d. u. 4—8, múzeumi d. e. 9 — d. u. 1 óráig. Hazai termékek a 11 andó kiálltása a kereskedelmi múzeumban. Városligeti iparcsarnok. Naponként szabad bemenet mellett nyitva a. e. 11— d. u. 4. Grand Café-Restaurant de l’Opera. Andrássy-ut, a kir. operaháznak átellenében, az összes helyiségek villamos világítással. Az idegenek találkozási helye. — decz. 4. A király ő Felsége magánpénztárából kétszáz forintot utalványozott a gödöllői szegények számára s ez összeget elküldötte Pestmegye alispánjának, ki a szétosztás iránt már megtette a szükséges intézkedéseket. Sastakov tengernagy orosz tengerészeti miniszter — pétervári távirataink szerint — ma hirtelen meghalt. Éppen Szebasztopolban volt, melynek erődítményei visszaállításán , általában az orosz fekete tengeri hajóraj reorganizáczióján nagy eredménynyel munkálkodott. Valami speciális fontosabb esemény azonban nem fűződik pályájához; olyan volt, mint a legtöbb orosz miniszter, elsősorban udvari ember és azért nem lesz nehéz helyére utódot találni. A Ludoviczeumból. A honvédségi Ludovikaakadémiában a múlt hóban kezdődött meg az 1888/9-iki tanév s az igazgatóság most állította össze a kimutatást a hallgatókról. E szerint a törzstiszti tanfolyamnak húsz százados, a felsőbb tiszti tanfolyamnak tizenöt és a lovastiszti tanfolyamnak huszonegy tiszt hallgatója van. A tényleges állományú tanfolyam négy évfolyamának összesen kétszáznegyvenkét, a szabadságolt állományú tisztképző tanfolyam ötvenkét, az egyéves önkéntesi tanfolyamnak pedig száz hallgatója van. Fidélis elöljáróság. A jászkarajenői községi elöljáróság kötelességéhez híven minden jóban elöl jár. Nemrég is nagyobb szabású mulatságra készült, melynek hivatalos neve: »halászmuri« volt. Ehhez képest gondoskodni kellett megfelelő mennyiségű halról s az elöljáróság meg is rendelt több, mint száz kilogramm halat, még pedig könnyebbség okáért — mint a »Magyar Híradó« állítja — a községi pénztár terhére. Az illető halász, kinél a megrendelés történt, természetesen habozás nélkül beszállította a hivatalosan megrendelt halat s csak akkor nézett nagyot, mikor az elfogyasztott halnak árát — körülbelül száz forintot — követelte s a községi pénztárnok nem akarta kifizetni, mert az nem volt hivatalos kiadás. A szegény halász nem tehetett egyebet, mint hogy bepörölte a fidélis elöljáróságot s a járásbíróság ki is adta a tárgyalásra idéző végzést, de időközben a szolgabiró tudomást nyert a dologról s megindította a fegyelmi vizsgálatot a közköltségen mulató elöljáróság ellen. Steinacker búcsúja. Mint Nagyszebenből távírják lapunknak, Steinacker Ödön vasárnap búcsúzott el Disznódon a választóitól. Az új választás kitűzése czéljából a központi bizottság e hó 7 ikén fog ülést tartani. Politikai elfogatások. A trieszti »Piccolo« írja a következőket: Szombaton este a Via S. Caterinán letartóztattak egy fiatalembert, aki 1áztó tartalmú falragaszokat akart kifüggeszteni s vele együtt letartóztattak már három ifjút is, akik letartóztatását meg akarták akadályozni. Másnap elfogták a st.-justhi harangozót is; ez a szerencsétlen ember az utczán talált egy csomó nyomtatványt s minthogy — olvasni nem tudván — tartalmukat nem ismerte, gyanútlanul osztogatta szét a lakosság között. A nyomtatványok pedig lázitó felhívások voltak. A harangozót ugyan, minthogy ártatlansága kiderült, csakhamar szabadon bocsájtották, de még aznap többeknél tartottak házmotozást s több elfogatás is történt. Mindezt a rendőrség szigorúan titkolja, de itt azt hiszik, hogy a rejtélyes elfogatások kapcsolatban állanak a tegnap elfogott veszedelmes irredentistának vallomásaival. Önmagát gyújtotta föl, mint levelezőnk írja, a napokban a lámpája helyett egy szerencsétlen gyulafehérvári lámpagyújtogató. Az est beálltával épen a lámpák újratöltésével s meggyújtásával foglalkozott, midőn a petroleumos korsó olyan szerencsétlenül fordult ki a kezéből, hogy a kiömlő folyadék jobbot vetett sőt magát is lángba borította. Az égő ember borzalmas látványt nyújtott a járókelőknek, kik alig tudták a lángokat elfojtani. A kórházba szállították, hol sebeiben most haldoklik. A szegedi kenderfonógyár égése. Szegeden a Bakay-féle kötélgyár tegnap reggel kigyulladt. A tűz a padláson levő gombolyító helyiségben ütött ki, és óriási gyorsasággal terjedt; alig egy negyedóra alatt a gyártelep Zoltán utczai részén levő nagy gombolyító épület padlása és tetőzete lángban állott. A lobbanékony kender egyszerre oly óriási tüzet növelt, hogy a ház oltására gondolni sem lehetett és a tűzoltók csak a tűz lokalizálásán fáradoztak. Két tűzoltó áldozatul esett a tűzvésznek; az egyik Pataki tűzoltó-csővezető, aki, amikor a gépház üvegtetején végig futott, alatta egy üvegtábla szétroppant és ő arccal a gép kerekei közé esett, és fején életveszélyes sérülést szenvedett. A másik szerencsétlenül járt tűzoltó Tornyai, akinek egy mellette álló tűzoltó Ernő, Tors Kálmán, Tulok Benő, Unger Alajos, Veszter Imre, Vécsey Endre, Vidliczkay József, Wenckheim Frigyes gr., Zboray Béla, Almásy Sándor, Apponyi Albert gr., Ábrányi Kornél, Balogh Géza, Beniczky Árpád, Beöthy Ákos, Bolgár Ferencz , Bornemisza István, Bujanovits Sándor, Czierer Ákos, Csatár Zsigmond, Dessewffy Aurél gr., Detrich Péter, Dörr Soma, Fenyvessy Ferencz, Fornszek Sándor, Filtsch József, Gál Jenő pécskai, Gosztonyi Sándor, Grünwald Béla, Gull József, Gullner Gyula, Győry Elek, Haviar Dániel, Helfy Ignácz, Hevessy Benedek, Hodossy Imre, Hoitsy Pál, Horánszky Nándor, Horváth Ádám, Horváth Boldizsár, Horváth Lajos, Illyés Bálint, Irányi Dániel, Isaák Dezső, Ivády Béla, Jeszenszky Ferencz, Justh Gyula, Kaas Ivor br., Kaiser János, Károlyi Gábor gr., Kästner Henrik, Királyi Pál, Kiss Albert, Komjáthy Béla, Konkoly-Thege József, Kovács Albert, Kürthy Sándor, Kun Miklós, Liptay Károly, Lits Gyula, Lukáts Gyula, Madarász Jenő, Madarász József, Majthényi Ádám, Majthényi István, Meltzl Oszkár, Mocsáry Lajos, Nagy Ferencz, Nagy István.