Pesti Napló, 1889. február (40. évfolyam, 32-47. szám)
1889-02-05 / 36. szám
36. szám. Budapest, 1885). Kedd, február 5. 40. évi folyam. Szerkesztési Iroda: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap szelleres részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal:* Ferencziek tere, Athenaeum-épület. * A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körül panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. PESTI MPLO Politikai napilap. Előfizetési feltételek! A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 írt 50 kr. — 3 hónapra 4 írt 50 kr. — # hónapra 9 írt. B* u Mtt Vadis postal különkídése kivintatik, postabélyep« havonXCW ** — ' sT negyedenként 1 forint feldlfizetendó. Hirdetések szintúgy mint előfizetések __ , a »Festi 3NTapló« kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr., A királyfi temetése. Trón helyett koporsó, palota helyett sírbolt, koronázási ünnep helyett gyászszertartás, azután dicsőség helyett béke az örömtelen éjben. Rudolf trónörökösnek Isten akarata szerint igy dőlt el sorsa. Királyi herczegek közt, kiknek a jövendő mosolygott, legkeservesebb végzete lön nékie; olyan keserves, hogy párját hiába keresnék halálának a fejedelmek történetében. Regény és drámaírók nem tudnak mesélni rémségesebb históriát, mint ezen valóság. A halál így százszor szörnyűbbnek tetszik az élőknek. Maga a halott virágok közt pihen, nem érez fájdalmat. Minden fájdalmát az élőknek hagyta, kik őt temetik, és ezen fájdalom, tenger. Nem látott hasonló temetést a bécsi Burg soha. Volt ott már sok sírás, igaz könnyek nagy fejedelmekért, koronás nőkért ; szerető férj, ha hitves, kedves gyermek, sok halt meg már a régi falak közt s a kíméletlen halál felett, mely nem ismer különbséget az emberek közt, gyakran éreztek kétségbeesést a büszke Habsburgok. És gyakran támogatta a busuló fejedelmet s a lesújtott családot a népek részvéte. Volt úgy, hogy gyászolt az udvarral az egész ország, pór és nemes. Pompás gyászszertartásokban sem volt hiány, amelyek a császári és királyi méltóságot halálában is fényesen ünnepelték, oly pazar fájdalommal, hogy királyok halála se tessék — mint másoké — halandóságnak, hanem nagy emlékünnepnek tartassák. Rudolf temetése egészen más. Ennél a legmélyebben megrendítve a tragikus esemény által, a királyt és királynét, az özvegyet és az árvát megtört lélekkel látjuk temetni fiút, férjet, apát, a Habsburg-dinasztia reményét. A királyi család tagjai ijedt meghatottsággal követik a koporsót, mivel a lehetetlenből való lény az elképzelhetetlenből szörnyű tény lett. A veszteség érzete a milyen nagy, a haláleset rémsége által fokoztatik. A királyi család gyászát követi a nemzeteké, melyek körülötte gyülekeznek s mind azon osztatlan érzéssel vannak, mint maga a király, mind vele sirnak; Rudolfot is siratják, a királyt is és a királyi asszonyokat. Ezt a királyt, hogy ilyen csapás érte: szíve majd megszakad, szivünk fáj, ha rá gondolunk. Ezért a népek olyan nagyon busák, ezért azon temetés oly koromsötét. Nem ünnepély az, csak szertartás. Meg is van parancsolva, hogy kerültessék a zavaró pompa, hogy annál mélyebb legyen az érzés. Megadatik a halottnak minden tisztesség, mely a királyfit megilleti, de az egész gyászban mindenütt csak az hangzik fel: miserere, miserere. Mindenki sokat vesztett a halottban s az egész világ részvéttel van iránta; ám a király után a legnagyobb vesztes a magyar nemzet. Volt egy királyfi, háromszáz esztendő múlva, ki magyar volt, arra hivatva, hogy Magyarországot, annak régi dicsőségét feltámaszsza. Egyetlen volt, meghalt; fegyver oltotta ki drága életét, és mi nemzeti kincsünket elvesztettük örökre. Magyar koronánknak magyar örököse hol fog lenni, miután Rudolf már nincs ? Temessük, temessük el Magyarország megtört szívét bús harangszóval, forró imádsággal. Minden kis falu sirassa el a jó hazafi trónörököst. Talán az ország roppant bánata enyhíti a király fájdalmát. A kegyelmes Isten Rudolf trónörökös lelkét magához vette. Nekünk hagyta emlékét. Megőrizzük szeretettel, beirjuk történetünkbe fekete gyászlapra, s valahányszor nevét említjük, áldást mondunk reája. Legyen áldott, mert minket szeretett! A ravatal. A király ő Felsége, Stefánia trónörökösné és Mária Valéria főherczegnő tegnap fél órát imádkozva töltöttek a trónörökös koporsójánál. Délelőtt kilencz órakor a belga királyi pár és Balduin herczeg léptek a halottas szobába s ott fájdalomtól megtörten végezték imáikat. Vasárnap este tiz órakor a holttestet a Burgból az udvari kápolnába szállították át. Dr. Mayer Lőrincz udvari plébános előbb a halottas házban végezte a holttest beszentelését. Erre a koporsót fölemelték s a kápolnába vitték. Elől egy udvari farkr haladt. Utána jött az udvari zenekar énekkara Palestrina Misererejét énekelve, a papság, élén az udvari plébánossal. Közvetlenül a koporsó előtt ismét egy udvari farkr haladt, továbbá Bombelles gr. főudvarmester, gróf Rosenberg szárnysegéd s báró Giesl ordonáncztiszt. A holttest fehér talota lepellel volt takarva. Két arclére és két magyar királyi testőr, négy udvari drabant és négy udvari lovag testőr kisérték jobb- és balfelől a koporsót. Ugyancsak jobbról és balról három-három nemes apród haladt égő szövétnekkel. A menet az oszloplépcsőn, a színházi és nagyköveti folyosón át vonult a Burg kápolnájába, hol ő Felsége első főudvarmestere Hohenlohe herczeg és gróf Hunyady Kálmán főszertartásmester várta a holttestet. A koporsót bevitték a kápolnába s a ravatalra tették. Erre a holttestet újra beszentelték s a kápolnát be-A kápolna közepén és pedig a két oldal-oltár s a szószék közt állították fel a magas gyászemelvényt. Fekete posztóval van bevonva s csak az a hely, melyen a fekete bársonynyal bevont, gazdagon aranyrojttal, koronákkal és sasokkal s nagy aranykereszttel díszített koporsó áll, van aranyszövettel betakarva. A ravatal felébe szabadon lebegő fekete menyezet van alkalmazva. Fekete párnára tévék a császári herczegi korona, a főherczegi süveg és az elhunytnak tábornoki kalapja a karddal, továbbá számos rendelvénye — köztük az aranygyapjas. A ravatal körül magas girandolokon három sor gyertya ég. Az egész kápolna, valamint az oratórium feketével van bevonva, az oltárok fekete kendőkkel takarvák, melyeken az elhunytnak czimere látható s az imazsámolyokat és padokat is fekete szövet borítja. A fej felé eső oldalon több koszorú látható; köztük van Erzsébet királynénk, a trónörökösné, a kis Erzsébet főherczegnő koszorúja. A ravatalt szintén számos koszorú környezi, köztük Vilmos német császár, Albert walesi herczeg s mások gyönyörű koszorúja. Stefánia "trónörökösné koszorúja pálmából, cserfalevélből, ibolyából, nagy fehér rózsákból, szegfűből és nefelejtsből készült. A fehér szalagon következő felirat van: »A te Stefániádtól.« A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Február 4. — A TOLVAJ ASSZONY. Regény. Két kötetben. 19 Irta: TOLNAI LAJOS ELSŐ KÖTET. VIII. FEJEZET. Ez a szó: tolvaj, mint a tűz lassú ropogása, terjedt odább, odább. Talpra késztetett mindenkit. A fiatal leányok az öregebb, tapasztaltabb varrónőket tartották tolvajoknak és meg is mertek volna rá esküdni, hogy a selymet, vásznat, gyolcsot, csipkét, zsinórt, drága gombokat hova rejtették el. Az idősebb hölgyek annyira felindultak e gyanakodó tekinteteken, hogy vizsgálatot indítványoztak. — Be kell zárni az ajtókat — rikácsolt egy sovány veres asszony — azonnal, azonnal. Halmossy gróféknál is igy csíptük el a drága tolvaj kisaszszonykát. — Bezárni, bezárni! Az én selymemből is hiányzik három méter. — Ebből a gyolcsból tiszta tíz méter. — Az én piquemből — de borzasztó. Kérem ide azt a métert. ahol van. Éppen nyolcz méter hiányzik. Mozogtak a mértékek, feszültek a karok, óriásivá növekedett a zaj. — És ne szemtelenkedjék — rúgott odább egy sápadt fiatal leány egy vén varrónőt — én az olcsó napidíjt nem szoktam bő lopással megtoldani. Én nem hordok szabónékhoz lopott kelméket. Varjasné vigyázzon. A maga férje csak egy szegény czipész — és a négy leánykája bársonyban, selyemben, a legdrágább szövetekben jár. Nem mondom, hogy lopja, de szeretném tudni mégis, melyik boltot boldogítja becses vásárlásaival. A varróleányok a sápadt leány mellé szoronkodtak és támadóikat fegyverkészen várták. — Én rendőrökért megyek. Lássuk ki a tolvaj — ugrott ki a csoportból egy magas, fekete szeplős leány, kinek nagy csillogó fogai elárulták, hogy nem fog elállani követelésétől. — Ohó! lesz itt zsinór, de bőven. — Legyen ha lesz — egy-egy duczczos kisaszszony maljd megsoványodik azonnal elől hátul. Láttam én már ilyen gyönyörű vizsgálatot. Kosarakra mert a lopott czikkek mennyisége. — Hagyják el — emelte föl kezeit Vilmanné, a vezetőnő. Néhányan örömteljesen lélekzettek föl e parancsra, máig voltak többen, kik a becsületökön ejtett csorbát emlegették, mialatt egy-egy ismertebb kezű varrónő szorgalmatosan egyengette ruhája dudorodásait. És bámulni lehet, hogy egy-egy szegény varrónőnek mily éber a lélekjelenléte; bár tudta, hogy csipett, dugott és zsebje nem üres, hatalmasan kiabálta: vizsgálatot, vizsgálatot! Én az én becsületemet nem féltem. — Én se — Én se féltem. — Ide álljon, aki nem félti. — Lássuk, hogy érte a becsület Irma kisasszony! — Ez mégis Schóberné — maga borzasztó. Maga egy csúf, irigy vénasszony. — Yen? ugyan ugye? Engem nem a Rókusból visznek ki a becsületemmel, de magát szivem onnan viszik ki. Nem olyan csúf ám az a vénség, mint a festék. Nekem tisztességes uram van, ha csak szegény hivatalszolga is, de magának a fényes gavallérja mit ér, ha csak ott ismeri meg, ahol nem látják. A vénebb varrónők lelkesedve vették körül védelmezőjüket. Elfelejtették, hogy mily kínos dolog oly hölgynek, aki már nem fiatal, nem szép, a mindennapi kenyeret, a házbért, a gyerekek ruháját, az adót, a rettenetes adót — tűvel szerezni meg. Mily kínos dolog elszenvedni a sértéseket csekélységekért, egy rosszul felvarrt gombért, egy kis ránczért, melyet a púpos ház vet. Elfelejtették, hogy nincs szerencsétlenebb nő, anya, feleség, mint akinek idős korában — óh mert a kegyetlen időt nem lehet tagadni, — rongyosan, betegen, éhezve kell munkát keresni a gyárakban, ahol ingyen követelik attól, a ki nem szép ■ a munkát. Hogy el kell menni a boltokba s ott alázatosan esedezni — mert a kevélység, a büszkeség ott nem használ — egy kis munkáért könyörögni a hetyke segédeknek, a szívtelen munkaosztónak. Mindent elfelejtenek, a mi zord életükben gyötrő, földig tipró, és boldogan és vidám örömmel kiabálták: igenis, lássuk, hol a becsület. És ott állt isteni arczulatával a becsület, de rongyos, kopott szoknyában, behorpadt mellel, sovány eres nyakkal, redős homlokkal, őszülő, ritkás fürtökkel, ránczos szemhéjakkal, melyeket a virrasztás és könnyek megpuffasztottak. Ott állott a becsület vékony ujjakkal, melyeket nyomorékká tett a kergetett olcsó munka ; ott állott oly elégedett mosolylyal, melyet csak a híven és becsületesen végzett munka tudata tehet oly tisztává és büszkévé. —• Nem engedem, hogy önök egymást sértegessék — emelte föl szavát Daróczy Ilona kisaszszony. Ha én senkit se vádolok tolvajsággal, mert nem is vádolhatnék, megtiltom, hogy itt az én jelenlétemben akárki is váddal illesse társát. — Hát hol vannak akkor a kelmék ? dühöngött Vilmanné. Ide ötven métert olvastam és van negyven, ide negyvenhármat — és — — Tíz méter hiányzik. — Itt tolvajnak kell lenni. — Magánál is hiányzik Ágnes ? — Nálam is. — Freund Eliza, hogy állnak a csipkékkel — ugrált, szaladt jobbra balra a munkavezetőnő — az mégis borzasztó lenne, ha azokból a drága jószágokból is. Súgott valamit a kisasszony Vilmannénak — mire ez összevonta szemöldeit és szilaj nevetéssel nézett szét. Ekkor lépett be Daróczy Ákosné leendő vejével Rom János úrral, ki különféle kisebb nagyobb csomagot tett le a hosszú munkaasztalra. Az édes anya arczán a ragyogó öröm és boldogság minden zajnak és kitörésnek elejét vette. — Az édes jó leányom készül az örömre, a meglepetésekre, ez a mi aranyos Jánosunk — mondtam Eggernél, ezek a tűk igen drágák lesznek — soha ily nagyszerű ékszereket. Ilona, te úgy fogsz kinézni, mint egy valóságos grófné, mint egy kis fejedelemné. S a boldog anya nem tudta megállani, hogy ott helyt, a munkásnők előtt ki ne bontsa a csomagokat. — Ah! kiáltottak fel — a fiatalabb leányok, s nem egynek kihullott szeméből a köny. Az öregebb nők oda dugták fejeket, mosolyogtak, kiáltoztak, csókolták a nagyságos asszony kezeit, hogy valamivel ők is járuljanak e rendkívüli kincsekhez. — Fogsz egy szép papagályt is kapni. — Jaj papagályt — visítottak a leányok. — Egy kis afrikai majmot tengerész ruhába öltöztetve — ölelte, csókolta leányát az anya. — Gróf Edelényi kisasszonynak is majmot adott ajándékba a vőlegénye — magyarázd Vilmanné. Most a főurak közt ez a divat. Oh én sok majmot láttam — fintorgató irigy sárgás arczát, mint oly hölgy, kit nem lehet meglepni semmi újsággal, mert ő a grófoknál már mindent látott. — Oh én egy kanárival is megelégedném — susogá egy szép barna leány társának. De látszott sóvárgó ifjú arczán, hogy a papagályt mégis többre becsülné, és még többre talán a majmot. Daróczyné asszonyság, miután megengedte, hogy a munkásnők teljenek be örömmel a nagyszerű ajándékok látásán, veje karjába öltötte karját s át lebegett a szalonba. Kedves fiam — addig mondom, mig leányom be nem jő — tudja-e, hogy Hanámat a megyéből a legelőkelőbb ifjak egyike kérte meg ? Nem — mondtam — te senkié sem fogsz másé lenni, mint Rom Jánosé. Rom János egy igen finom ember, egy tökéletes gavallér, éppen ilyen volt atyád ; én azt akarom, hogy te boldog légy. Rom János úr hódolattal csókolta meg számtalanszor anyósa kezeit, sőt mint egy előkelő gavallértól látta egy alkalommal a színház egyik páholyában, a tiszteletre méltó urhölgy kezét szivéhez vitte, s ott tartotta éppen addig (a mennyire visszaemlékezhetett) a meddig ez a főúri gavallér tartotta ott szive fölött azt a drága kezet. E kellemes jelenet hatása alatt folytatta Daróczyné oktatásait és anyai nyilatkozatait. — Édes fiam, én olyan leányt adok magának, aki kész nagyúri dáma. Úgy neveltem, hogy a legmagasabb társaságokban első lehessen. Remek tánczos, azt mondhatom ; remekül zongoráz, azt állíthahatom ; felségesen énekel, azt meg vallhatom. Lovagol, de hogy, óh ebben tökéletesítettem, lovat úgy hajtani a Szécsenyi kisasszony se tudott. János fiam, értse meg, én főispánt reméltem férjemből, leányomat ahhoz készítettem, öltözetében, ezt értse meg, háztartásában, jövőjében, ezt vegye irányadóul. Segíteni fogom önt mindenben, és én érzem, hogy férfinak születtem, én meg nem állottam volna a legmagasabbig. Férjem gyönge volt! Isten talán kezembe adta az elejtett fonalat. Ezért a fonálért Rom János ismét kezet csókolt, és a kezet ismét szívéhez nyomkodta. A sors örvendhetett, hogy itt két lélek mily szépen megérti egymást... Daróczy Ákosné csak egy röpke pillantással besuhant Taksony megyébe; Taksony városába; a főbb nemesség kastélyaiba; a különböző egyletekbe, hol a törekvő nők vezérszerepeket osztatnak ki maguknak, és férjeiket az adósságcsinálásban erélyesen támogatják; hamarosan megjelent egy fényes megyei ünnepélyen leányával, vejével, és alighanem unokájával, és elragadtatással szemlélte, hogy a régi szép napok tízszeres fénynyel jöttek vissza. Nem tudta megállani legbensőbb boldogságában, hogy ne mosolyogjon az emberek gyávaságán, hiszékenységén, és szolgai alázatosságán. Kik úgy ellenök fordultak akkor — most épp azok legnagyobb tisztelőik. Azon is nevetett, hogy ez a János egy közönséges lakatoslegényből föl tudta magát küzdeni a kevély Taksony vármegye első képviselőjévé, vezérférfiává, hogy mit faragott ő ebből a kis műveletlen emberből. Mint vallásos hölgy, e látások után hálákat adott istennek és folytatta oktatásait, azt lehetne mondani parancsait. — Kedves fiam, hogy rendezte ön el a lakodalmi menetet ? A mágnások templomában akarom, hogy történjék az esküvő. A taksonyi bibornok-érsek fogja önöket összeadni. Ez a legszebben nyitja meg az ön pályáját. — De-------és Rom ur újból megragadta az intéző kezeket. . — Ezt bízza én reám. Én már ezt megírtam az érseknek. — Akkor .... — Természetesen az érsekhez illő lakodalmi vendég koszorúról kell gondoskodnunk. — Oh én már Halászy Sándor barátommal, ki több lapok számára küld saját tudósításokat, az egész lakodalmi, esketési Feszzugot le is írattam. Csak beküldjük a lapokhoz és szóról-szóra megjelenik. Igen. Daróczyné még ilyet — magas műveltsége mellett is — nem hallott. Mohón kapott ahhoz a laphoz, melyet Rom János belső zsebéből kivett. — Ez kitűnő gondolat. Ilyen csak Pesten történhetik. És már le van írva ? — Le. Ha megengedi, olvasom. »Házasság. Főpolgári esküvő. Az egyetemi templomban ma délelőtt esküdött örök hűséget------— Tegye oda, hogy az érsekbibornok eskette. — Tehát : örök hűséget — oda fogom tenni — örök hűséget Bomháry Rom János, korunk nagyratörekvő polgárságának vezéregyénisége, több egysületnek tagja és az » Excelsior «-egylet elnöke róczfay Daróczy Ilona kisasszonynak, Taksonyvármegye egykori ünnepelt alispánjának, Daróczfay Daróczy Ákos és Kudarfalvy Kudar Erzsébet Mária Antónia urhölgy egyetlen leányának. Nagyúri fény és pompa dolgában páratlan volt a fényes esküvő, mely egybegyűjtötte a polgári arisztokráczia szinevirágát. Óriási közönség nézte a nagyszerű nászmenet felvonulását a Koronaherczeg-utczán, az Egyetem-utczán, hova a Rózsaliget és Retek-utczából robogott a beláthatóan kocsik sora. A templom hajóját és a karzatokat a főváros és Taksonymegye legelőkelőbb közönsége lepte el, mely a nászközönség színgazdag képében talált ritkán élvezhető gyönyörűséget. A magyar díszruhák fénye és családi ékszerek ragyogása, almodora, toilettek páratlan elegancziája, egészen lekötötte a bámuló közönség figyelmét. A násznagy virágos bottal kezében------— — Jól megy, pompásan megy, kacsagott és sírt Daróczyné. (Vége az első kötetnek.) A Burg közelében. Reggeli 8 óra. Sötét felhők takarják az eget, a komor hangulatot fokozza a sok fekete lobogó, mely az összes házakon leng. Már kora reggel óta a feketébe öltözött emberek sűrű tömege, leginkább nők, fekete fátyollal özönlenek a város minden részéből a Burg felé, hogy bejuthassanak a kápolnába, hol a trónörökös ravatalra van téve. Minden uton, utczán és téren, mely a Burg felé vezet, csakhamar nagy tömeg verődik össze s a kivonult katonaság csak ügygyel-bajjal képes a Burg belsejébe vezető bejáratokat nyitva tartani. Az egyre jobban előnyomuló emberár nagyon megnehezíti a rend fentartását. A régi Burg-színház romján, mely már csaknem egészen le van hordva, élénken dolgoznak egy óriási tribün felállításán a temetés alkalmából. A Burg kapujánál óriási a tolongás; a tömeg innen visszaszorítva, a József-térről, a külső kaputól, a Bellária felől igyekszik a kápolnához eljutni. De minden hely tömve van s az udvari fogatok is csak nagynehezen képesek a sűrü tolongásban előre jutni. Csakhamar hire jár, hogy az óriási tolongásban több ember agyonnyomatott, vagy súlyos sérülést szenvedett. Csakhamar megjelentek a mentők, mi még inkább tápot ad a keringő híreknek. 9 óra. A Burg mindenfelől valóságos ostromzár alatt van s az összes oda vezető utczákat beláthatatlan néptömeg lepi el. De a külvárosokból folyton új embertömegek jönnek. Igen nagy már a tolongás a Rothenthurmstrassen és a Ringen is, mert mindenki a Burg felé törekszik. A Lobkovitz-téren és az Augustinerstrassen a tolongás leírhatatlan. Az utóbbiba teljes lehetetlen eljutni. Még az Albrecht főherczeg palotájának környékén is óriási a tömeg. A kocsiközlekedés ez utczákon meg is szűnt. A Józsefiért mindkét felől dragonyosok és gyalogság zárták el. A végtelen emberárból tompa moraj hangzik, rettenetes lehet a tömeg közepette lenni. A hírek, hogy sok embert agyonnyomtak, nem akarnak megszűnni. Egyik ember beszélt a másiknak, de azért senki sem akar helyéről távozni. A mentőtársulat több rögtönzött állomást állított fel, de a tömeg egészen elzárja őket a a kat vont sorfalat áttörték s igy sokaknak *»(@^ág által zseftélt burgkapuhoz eljutni. Ekkor a zűrzavar még inkább fokozódik. A rendőrség a tömegből több elájult nőt emel ki s viszi az Augustinerstrasse 12. számú házába. Beszélik, hogy egy gyermeket agyonnyomtak. A zsebmetszők is felhasználták a jó alkalmat, számos zsebtolvajlás történt. Egy tolvajt tetten ért a rendőrség. 10 óra. A Michaelerplatz felől a burgba vezető utak elzárattak. De azért itt is óriási tömeg tolong s be igyekszik jutni. A rendőrség csak a legnagyobb erőlködéssel tudja a tömeget visszatartani. Új rendőrszakaszok érkeznek.A Graben, Kohlmarkt, a Plankengasse, szóval a Burghoz vezető összes utczák tömvék. Csak a legnagyobb bajjal lehet áthatolni. Még küldöttségek, melyek kocsin koszorút hoznak, is alig képesek a Burgba jutni. 12 óra. A tömeg még mindig szaporodik. Intézkedések létettek, hogy az Augustinerstrassen a közlekedés nyitva tartassék. Ma 12 órakor egy vadászzászlóalj jelent meg s elzárta a Lobkovitz-tért, mig a szintén szaporitott rendőrség az utcza másik végét zárta el. Ekkor a tömeg, mely előre haladni nem birt, elárasztotta a Lobkovitz-tért. 1ia 1 óra. Hire jár, hogy eddig tizenöt ember szenvedett súlyos sérülést, sőt három ha 1 o 11- ról is beszélnek. Ez azonban nincs megerősítve. A mentőtársulat 45 tagja báró Mundy vezetése alatt reggel óta talpon van. 1 óra. A heves hózivatar daczára a tömeg nem távozik. Hire jár, hogy a József-téren, midőn a tömeget erőszakosan visszaszorították, egy nőnek mellkasát betörték. E bir azonban nincs megerősítve. De sok nőt ájultan szállítottak el. Csakugyan megsebesültek a tolongásban Thaler Anna, Lamiech Anna és Müller Anna. Mindhárman azonnal orvosi segélyben részesültek. Az Augustinerstrassen levő franczia nagykövetség palotájától kezdve ez az utcza s több mellékutcza még mindig katonai kordonnal van elzárva, de a közönséget alig lehet visszatartani. A trónörökös a közegészségügyről. Hogy Rudolf trónörökös mennyire át volt hatva az emberi élet jelentőségének tudatától, semmi sem mutathatná jellemzőbben, mint az a beszéd, melyet két évvel ezelőtt a hygienikusok nemzetközi kongresszusán mondott. A kongresszus szervezőbizottságának elnöke, dr. Ludwig Ernő tanár köszönetet mondott Rudolf trónörökösnek, hogy elvállalta a kongresszus védnökségét, mire a trónörökös így válaszolt : »Tisztelt uraim! Szívélyes köszönetet mondva a szervezőbizottság elnökének megtisztelő szavaiért, biztosítom önöket, uraim, hogy az öröm és büszkeség érzetével tölt el az, hogy védnökül állhatok a VI. nemzetközi hygienikus kongresszus élén. Az állam és a társadalom legbecsesebb tőkéje az ember. Minden egyes élet bizonyos határozott értéket képvisel. Ezt megtartani és a természettől változhatlanul megszabott határáig lehetőleg érintetlenül megőrizni, nemcsak a humanitás parancsa, hanem egyik legelső feladata minden közösségnek. Az egyes ember, bármily nagyok is az eszközök, melyek saját javának védelmére rendelkezésére állanak,mégis tehetetlen a természet amaz általános káros befolyásaival szemben, melyek mindnyájunkat környeznek. Itt csak közös törekvés segíthet. E nagy feladatot szolgálja a néprajz segélyével a hygieniaségeknek előírja amaz utakat, melyeken az egészség ápolásának gyakorlati czéljait elérheti. Ha áttekintjük e kongresszus egyes tudósítóinak jelentéseit, bámulni fogjuk, hogy az a tudomány, melyet önök annyi odaadással szolgálnak mindent magába ölel: a házat és az iskolát, a termelést és a háborút, a városokat és a falut, a közlekedést és az ipart. Hogy minden nemzet és állam oly jeles képviselőket küldött a mai gyűlésre, bizonyságát adja annak, mekkora a hygiéniának valósággal nemzetközi fontossága. Benső megelégedéssel tölt el, hogy önöket uraim ebben a városban üdvözölhetem, mely serény tudományos munkásság és komoly kutatás középpontja. Ő Felségének a királynak, legkegyelmesebb uramnak nevében megnyitottnak nyilvánítom a VI. nemzetközi hygienikus és néprajzi kongreszszust.« Országos gyász. Dr. Kringer István egyetemi rektor és dr. Heinrich Gusztáv, bölcsészetkari dékán ma reggel Bécsbe utaztak, hogy Rudolf trónörökös temetésén a tudomány-egyetemet képviseljék. — A tudomány és műegyetemi olvasókör ma a következő felhívást bocsátotta ki: »Honfiak! Egyetemi polgárok! Nagy csapás érte nemzetünket! koronás királyunknak egyetlen fia, kihez annyi szép reményt fűzött hazánk, halva fekszik ravatalán. Rövid volt élete s gyászos a halála! Ő, kiben oly jó királyt s atyát vártunk, nem nyújthat orvoslást a nemzet sérelmeinek s nem vigasztalhatja nemzetünket. Mindenki, kiben egy kis nyoma van a hazafias érzületnek, siratja e pótolhatlan veszteséget. Járuljunk mi is polgártársak a nemzeti gyászhoz s adjunk külsőleg is kifejezést ezen érzületnek azáltal, hogy mi is elfogadjuk a bizottságok által elfogadott karkötő gyászjelvényt.« * A kúria és királyi tábla tanácsüléseit e héten az országos gyász miatt csak szerdán kezdi meg.* Az állatorvosi tanintézetben az országos gyász miatt megszüntetett előadásokat szerdán veszik fel újból.* A népszínházban Rudolf trónörökös gyászos elhunyta és az országos csapás következtében holnap, kedden, a temetés napján és holnapután, szerdán, mint a vigíliák első estéjén, nem lesz előadás.* A budai zeneakadémia, melynek az elhunyt trónörökös húsz év óta védnöke volt, részvétfeliratot intézett a király ő Felségéhez. Az akadémia a trónörökös ravatalára koszorút is küldött, szalagjain e felírással: »Felejthetetlen védnökének — a budai zeneakadémia.« * Al. ker. állami főreáliskola tanári kara ma délben rendkívüli ülést tartott, melyen Mayer József igazgató meghatottan emlékezett meg az országot ért nagy csapásról. A tanári kar részvétének jegyzőkönyvileg adott kifejezést s elhatározta, hogy a hivatalos rekviemen képviselteti magát * z r-------— ——— —“•—* 2*-1’ Kalocsáról sürgönyzik, hogy Haynald bibornoknak heveny tüdőhurutja miatt orvosai meg nem engedték a Bécsbe való utazást s igy Haynald nem vesz részt a temetésen. * A budapesti áru- és értéktőzsde holnap Rudolf trónörökös temetése napján zárva marad. * A fővárosi nagykereskedők a trónörökös temetése alkalmából üzleteiket holnap, kedden délután zárva tartandják.*■ A budai kereskedőifjak bálját az országos gyász miatt február 9-éről 23-ára halasztott