Pesti Napló esti kiadás, 1889. március (40. évfolyam, 60-88. szám)

1889-03-01 / 60. szám

Budapest, 1889. A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. Péntek, márczius 1. 60. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. A 25. §. ellen. A párdányi (torontáli megyei) választóke­rület módosi szabadelvű párti intel­­ligencziája levelet küldött képviselőjéhez, Csávossy Bélához, melyben felkéri, hogy a véderőjavaslatnak 14. és 25. §§ szaiban a haza és a magyar nyelv ellen in­tézett merényletet látván­y rázza le a pártfegyelem bilincseit s a haza ügyét előbbre helyezvén a kormányelnök személyénél, szava­zatával hasson oda, hogy a sérelmes §§-s­­ok törvénybe ne iktathas­sanak. * A trencséni választó­kerületnek a szabad­elvű párthoz tartozó választói nevében Simon Béla választási elnök az alábbi táviratot intézte Rakovszky Géza képviselőhöz: »Nagyságos Rakovszky Géza orsz. képviselő úrnak Budapesten. A felhábo­rodás a beterjesztett véderőtörvényjavaslat ellen Trencsén városában és a kerületben általános. Utasítást nem adhatunk, de kérve kérjük Nagyságodat, hogy a magyar nyelv és a hazai ifjúság szent érdekében a javas­lat sérelmes 25. §. ellen szavazni méltóztassék.« Elkeseredett választói nevében: Simon Béla takarékpénztári igazgató s választási el­nök, Dohnányi Lajos ügyvéd, Schlesinger Béla keres­kedő s városi tanácsnok, id. Melesiczky Miklós me­gyei főpénztárnok, Skarnitzl Ferencz könyvnyomda­tulajdonos s városi tanácsnok, Thurzó Dániel gyám­pénztári ellenőr, Hennel Jakab földbirtokos, Zár­­jeczky Alajos megyei házipénztári ellenőr, Schlesin­ger Gyula földbirtokos, Chudovszky Géza tervszéki jegyző, Czigler Gyula megyei főszámvevő, id. Schweri­ner Antal ügyvéd, Petras Károly megyei árva­széki elnök, dr. Weisz Sándor ügyvéd, Brix Vin­­cze kereskedő, Friml Ferencz magánzó és váro­si tanácsnok, Zsambokréthy Pál kereskedő, Poli­­czer György körjegyző, Dr. Ambró Zoltán városi főorvos, Cselkó Béla megyei házi főpénztárnok, Dr. Motkó Géza ügyvéd, Bangya Gusztáv megyei főjegyző, Kubicza Bálint földbirtokos, Barényi Ferencz t.­me­­gyei főjegyző, Donáth Manó ügyvéd, Némák József megyei tisztviselő, Káiser Henrik kereskedő, Ocsnay Ernő Trencsén szab. kir. város polgármestere, Tersz­­tyánszky Alajos földbirtokos, Frankl Henrik ügyvéd, Bánóczy Ádám földbirtokos, Miló Elek árvaszéki ülnök.« * Kalocsáról írják lapunknak tegnapi kelettel: Tévedés azt hinni, hogy a d­u­n­a-p­a­t­a­j­i választó­­kerület nem tudná hazafias kötelességét. Hisz már február 3-án tartott pártnélküli, nagy népgyűlést, melynek határozata fi­gyelmeztette Gajáry Ödön országos képviselőt, hogy a 14. és 25. §. nem ne­künk valók, és kérve kérték, hogy meg ne szavazza. De ugyanekkor már nagy titokban rebesgették a hozzá közelállók, hogy minek kellemet­lenséget okozni a képviselőnek; ő tudni fogja köte­lességét, mert maga fog megnyugtató határozati ja­vaslatot benyújtani. Javaslata előttünk van, d­e ember nincs e kerületben, — belső embereit kivéve — ki annak örülne. (E tárgyban egyébiránt Kalocsa városa már február hónap­o ikén rendkívüli közgyűlést tartott, melyben a 25. §. ellen létetett indítvány. Ez az indítvány azon­ban visszavonatott, mert maga a kalocsai érsek Haynald bíbornok vetette magát közbe indirekt után bár, de elég hatékonyan. Ennek daczára még sincs kizárva, hogy Kalocsán mozgalom fog megindulni.) ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése márczius 1-én. A képviselőház mai ülésén egy igen érdekes tapasztalat követelt megfigyelést. Az ülés elején Beöthy Ákos Tisza miniszterelnök tegnapi állítá­saival szemben két, reá vonatkozó állításnak abszo­lút valótlanságát mutatta ki és utasította vissza. Beöthy Ákos a szó legszorosabb értelmében rápirított a miniszterelnökre, és jellemezte azt a könnyelműséget (más kifejezést hasz­nálni nem akarunk), melylyel a miniszterelnök úr ellenfeleivel szemben valótlan állításokat forgalomba hozni szokott. Az egész ellenzék nagy lelkesedéssel fogadta Beöthy Ákosnak jogos és méltányos felszó­lalását , és maga Tisza miniszterelnök kénytelen volt beismerni, hogy Beöthy Ákosnak igaza van. Mikor a miniszterelnök felállt, hogy e bűnbánó vallomásokat megtegye, az ellenzék zúgott és zajongott. Tehát volt ismét »parlamenti jelenet.« — De ekkor Tisza mi­niszterelnök eltávozott az ülésteremből és többé az egész ülés folyamán nem is tért oda vissza. E­s imen parlamenti rend és nyugalom tel­jesen helyre volt állítva. Az elnöknek egyetlen egyszer sem kellett csöndet kérnie, pedig nemcsak a 25 ik­m. ellen mondattak beszédek, hanem mondattak mellette is. Jónás Ödön és K­a­r­a János szólaltak fel a javaslat vé­delmére, és az ellenzék nyugodtan kihallgatta őket, s ha egyes állítások ellen jogosan tiltakozott is, ámde ez sem a parlamenti rend, sem a parlamenti nyuga­lom rovására nem történt. Nevetséges ráfogás tehát azt állítani, hogy a parlamentarizmusban veszély van. Nem is volt és nem is lesz. A­ mai ülés elég bizonyság volt erre. A­mi a mai vitát illeti, annak kimagasló mozzanatát képezi báró P­r­ó­n­a­y Dezőnek remek szónoklata. E beszéd, melyben a hazafias hév nem ki­sebb, mint a legmélyebb államférfim gondolkozás) méltán nevezhető első rangú politikai eseménynek. De nem csak a beszéd tartalma és előadása, hanem a szónok kiváló egyénisége is nagy súlyt kölcsönöz e felszólalásnak. Báró Prónay Dezső egyik párt köte­lékébe sem tartozik, de mint a protestáns ágos­tai egyház főfelügyelője egyénileg igen nagy er­kölcsi súlyt képviselt. Báró Prónay Dezső a germanizáczió történetéből vont analógiát a 25-dik §-ra s beszédjének e része oly magas színvona­lon állt, mint Macaulay essayei báró Pró­nay politikai érvei a legfrappánsabb történeti igaz­ságok keretében jelentek meg. S bár ő maga az önálló magyar hadsereget tűzi ki czélul, de kijelenté, hogy ma a legnagyobb súlyt az 1867-iki közjogi vív­mányok megőrzésére kell fektetni. S e tekintetben igen nagy elismeréssel szólt gróf A­p­p­o­n­y­i Albert­­nek határozati javaslatáról. A vitát T­haly Kálmán beszéde fejezte be ma. E beszéd a legkitűnőbb támadó beszédek egyike volt, telve adatokkal és szellemes konklúz­ókkal. A ház valódi élvezettel hallgatta Thaly Kálmánt, az ellen­zék pedig folytonos és zajos tetszésnyilatkozatokkal , adózott neki. Thaly Kálmán számos epizódot vegyí­­­ tett beszédébe a német nyelv hatáskörének jellemzé­­­­sére. Mindegyik egyformán hatott és jóízűen megnem­i vettető a házat. De nem kevésbbé hatottak Thaly Kál­­­­mán komoly érvei is, s különösen az a kijelentése, hogy sohasem itthon, sem a külföldön nem szégyelte, ha német beszédéből ráismertek benne a magyarra. Megjegyezzük még, hogy az ellenzék báró Prónay beszéde után perczekig tartó ovácziókban ünnepelte a szónokot és hogy a kormánypárt soraiból is többen jöttek át gratulálni Prónay Dezsőnek. Elnök: Péchy Tamás. J­e­g­y z­ő­k : Joszipovich Géza, Szathmáry György, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, dr. Fejérváry Géza, Fabiny Theofil, Baross Gá­bor, gr. Széchenyi Pál. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hite­lesíttetik. Elnök jelenti, hogy Ábrányi Emil Pest Pi­­lis-Solt-Kiskun megye keczeli választókerületben meg­választott képviselő megválasztatása óta a szabály­szerű 30 nap eltelvén, a nélkül, hogy választása ellen kérvény adatott volna be s igy Ábrányi Emil a vég­leg igazolt képviselők jegyzékébe iktattatik. Bemu­tatja a földmivelés, ipar és kereskedelemügyi minisz­ter átiratát, melynek kapcsában megküldi az 1888. évben foganatosított gyárvizsgálatokról szóló jelentés 413. példányát. A jelentés példányai ki fognak osztatni a ház tagjai között. Bemutatja továbbá Sopron vármegye közönségének feliratát, mely­ben a véderőről szóló törvényjavaslat 25. §-ában fog­lalt intézkedéseket meg­ nem szavazni, az állam nyel­vének a közös hadseregben való elismerését s annak Magyarországon a tisztképzésnél való alkalmazását kivívni s törvényileg biztosítani kéri. Végül bemutatja a debreczeni törvényszék és járásbíróság biráinak Körösi Sándor, a kecskeméti törvényszék és járásbíróság biráinak Ugron Gábor, a soproni törvényszék és járásbíróság biráinak Han­nibál József, a hajdú­böszörményi járásbíróság bi­ráinak P­a­p­p Elek képviselők által beadott kérvényeit, melyekben javadalmazásuknak kellő mértékre való felemeltetését kérik. Elnök felolvastatja elnöki jelen­tését a februárban beterjesztett indítványok és inter­­pellácziók mikénti elintézéséről. Tudomásul szolgál. Napirend előtt felszólal Beöthy Ákos: T. ház! (Halljuk ! Halljuk!) A tegnapi napon a miniszterelnök úr szíves volt múltkori beszédemmel foglalkozni épen akkor, mi­kor én véletlenül a házban nem voltam jelen. A mi­niszterelnök úr beszédében — azt hiszem min­den czélzat és szándék nélkül — beszédem több részét alaposan félreértette és félremagyarázta; azon­kívül pedig az én rovásomra felhozott egy oly tény­körülményt, mely a tényleges valóságnak egyszerűen nem felel meg. Szalay Imre : Régi szokás. Beöthy Ákos: Méltóztassék ennélfogva nékem a t. ház megengedni, hogy mindezeket rektifikáljam. (Halljuk! Halljuk!) Előre kijelentem, hogy annak, a­mit mondok semmi személyes éle nincs és a legszigorúbban tárgyi­lagos leszek, de egy kis időre szükségem lesz és azért kérem a t. házat, méltóztassék pár perczig kegye­sen türelmével engem megajándékozni. (Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Azt hiszem, a t. ház méltóztatik ebbe beleegyezni. Beöthy Ákos : A t. miniszterelnök úr azt mondta, hogy én — bizonyos rezervákkal ugyan — a hadsereg kettéválasztását akarom. Én egész határo­zottan kijelentettem, hogy a katonai szétválasztást nem akarom , de igenis akarom azt, hogy a hadse­regnek magyar állami és közjogi jellege megóvassék. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Felhoztam példa gyanánt Németország hadseregét, ezen hadse­reg egyes kontingensének viszonyát s azt, hogy azok »formell juristisch« külön közjogi állással bírnak. A t. miniszterelnök úr erre azt kérdezte, hogy voltaképpen mit akarok ezzel bizonyítani ? Igen egy­szerűen azt akartam és akarom bizonyítani, hogyha a magyar hadseregnek magyar állami karaktere a kö­zös hadsereg keretében kiemeltetik, ennek a kon­­zekvenc­iája az, hogy az a hadsereg a magyar állam iránt azon kötelezettséggel bír," hogy tartozik a ma­gyar állameszmét propagálni, (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon,) tartozik elismerni a magyar alkot­mány fenhatóságát, (ügy van­­ a bal- és szélsőbalolda­­lon,) és azonkívül következik ebből az, hogy akkor abban a hadseregben a magyar állam nyelvének is helyt kell foglalni. (Helyeslés a bal- és szélsőbal­oldalon.) Éppen így félreértette a t, miniszterelnök úr, a­mit én a fejedelem személyének közösségére, a fel­ségjogokra­­ és a vétóra nézve mondtam. A minisz­terelnök úr figyelmeztetett engem arra, hogy a feje­delem személye közös, míg ellenben Németországban külön dinasztiák és külön fejedelmek vannak. Az én egész érvelésem abban kulminált, hogy kiemeltem, hogy a fejedelem fizikai személyének közössége mel­lett két közjogi személy van, két suveren van, két korona van, hogy tehát a magyar király az osztrák császártól közjogilag éppen úgy különbözik, mint a német fejedelmek különböznek egymástól. (Helyeslés a bal és szélső baloldalon.) Ebben a tekintetben tehát különbség nincs. De van különbség másutt, jelesen van ott, hogy a né­met fejedelmek a német birodalom fenhatósága alatt állanak; annak rendeleteit effektuálni tartoznak, mert ha nem effektuálják, rájuk küldik a »Bundes Exekucziót«; a magyar király pedig nem áll az osztrák császár fenhatósága alatt. (Úgy van a bal és szélsőbaloldalon.) Azokat a történeti példákat és történeti deduk­­c­iókat, melyeket én a felségjogok korlátozását ille­tőleg felhoztam, a miniszterelnök úr aképpen ma­gyarázta és interpr­etálta, hogy Magyarországon a felségjogok korlátozása mindig csak­is nagy válságok után történt. Ennek, t. ház, éppen ellenkezője történt. Nagy alkotmányos válságok után a felségjogok sohasem korlátozottak, hanem inkább bővíttettek. Így volt az 1687-ben I. Lipót uralkodása alatt, igy volt 1867-ben. A példákat akkor voltam bátor előhozni. Különben azon kérdésre nézve, melyet én felvetettem, nem ez képezi a határozó momentumot, hanem az és ez adja meg az én előadásomnak a v­alódi érelmét, hogy Ma­gyarország alkotmánya történeti fejlődésű alkotmány, hogy itt a hatalmi viszonyok folytonosan változtak, hogy a hatalmi súlypontok folytonosan változnak és ennek következtében a legnormálisabb időben is — én a békés reformok idejét normális időnek nevezem — megtörténik az, hogy a felségi jogok esetleg korlátoz­­tatnak vagy bővíttetnek. És, te­hát, ezután különösen kiemeltem azt, hogy mivel a mostani időben, a védelem eszközei oly módon foganatosíttatnak, hogy az alkot­mányos kontroll rovására szertelen hatalom adatik a koronának és a kormánynak, más oldalról szükséges­nek tartom, hogy alkotmányos biztosítékaink erősít­­tessenek. (Helyeslés! Úgy van­­ a bal- és szélsőbal­oldalon.) A t. miniszterelnök úr azután azt is mondta, hogy a »vető« jogról beszélni csak úgy van értelme, hogyha az ember a régi kanc­elláriai és 47-ki rend­szert akarja visszaállítani, és hogy ez nem tartozik a parlamentáris rendszer keretébe. Már, hogy egy félkegyelmű ember legyen az országban, aki a 47-ei állapotokat akarja visszaállí­tani, azt én igazán nem hiszem. Az ilyen informác­ió ellen nem is védem magam. De tagadom azt, hogy a »vétó« jogának gyakorlása ellentétben állana a parla­mentáris rendszerrel. Mert én azt hiszem, hogy a parla­mentáris rendszer következtében a korona egyetlen egy felségjogtól sincsen megfosztva, azokat éppen úgy mint előbb, tetszése szerint gyakorolhatja. (Úgy van­ balfelől.) És én merem állítani, hogy ebben az adott esetben is, az az egyedüli parlamentáris eljárás, a­mit én felhoztam. (Úgy van­­ balfelől.) Mert ha az törté­nik, hogy az én indítványom elfogadtatik és a főren­diház ahhoz hozzájárul és a fejedelem azt találja, hogy az felségjogaiba ütközik, azt nem szankc­ionálja és ennek indokait velünk egy kegyelmes királyi leirat­ban tudatja; ezt a miniszterelnök úr ellenjegyzi, ő ellene pedig nekünk mindig van alkalmunk proc­e­­dálni. Ha pedig ennek ellenkezője történik , ha az történik, hogy Gajáry Ödön t. képviselő úr indítványa fogadtatik el, akkor az a kérdés, hogy miképpen ál­lunk a felségjogokkal szemben, még tisztázva nincsen és miután még tisztázva nincsen, mi a miniszterelnök ellen egyáltalán nem proc­edálhatunk, mert ennek alapja nincsen, (ügy van­­ balfelől.) Ezt kívántam, te­hát, szavaim félreértése követ­keztében elmondani. És most áttérek a tényleges rektifikáczióra. (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök úr, mikor meg­támadtam nézetváltoztatásáért, azt állította, hogy én is megváltoztattam nézetemet, és akkor a következő­ket mondotta: (Olvassa) »Hanem t. hát, a­nélkül, hogy azon kemény szavakat legtávolabb is viszonozni akarnám t. képviselőtársamra, mégis tán szabad lesz nekem is elmondanom, hogy ugyancsak 1875-ben a választások után, midőn itt e házban a legelső viták folytak, az én t. barátom« — már t. i. én (Derültség a bal és szélsőbalon) — »a­ki ma minden áron, bizo­nyos rezervával ugyan, de a hadsereg tényleges ketté­választásának akar kezére szolgálni, mint tagja e cse­kély számú, általam külömben személyileg igen t. ta­gokból álló pártnak »Halljuk«-szó és »helyeslő nagy tehetségeit legelőször is akkor próbálgatta, midőn azon párt egykori vezérszónoka még a honvédség el­törlését is indítványozta.« Mindkét állításból egy betű sem igaz, t. ház. (Élénk derültség a bal- és szélsőbalon.) A Sennyey pártnak programmját általán nem képezte a honvéd­ség eltörlése. Azon ismeretes, úgynevezett »zempléni 12 pontban,« mely a Sennyey-párt programmját tar­talmazza, a 8. pont így hangzott: (olvassa) »A mon­archia védképessége feltétlenül fenntartandó. Mi tisz­teljük a közös hadsereget, melyben fiaink szolgálnak, és azt erősnek akarjuk. A honvédség nemzeti intéz­ményét is fenn akarjuk tartani. A véderő elviselhetet­len költségeit úgy lehet kevesíteni, ha behozatik a területi rendszer és ha a honvédség ezzel kap­csolatba hozatik. Ez volt, a programm; az indít­vány pedig, melyet Ürményi Miksa képviselő ezen párt nevében 1875. évi deczember hó - án benyújtott, így hangzott : A képviselőház fel­hívja a honvédelmi minisztert, hogy a múlt évben ke­resztül vitt ujonczozások tényleges eredményeit ösze­­állitsa s ezen kimutatását a parancsnokoknak s ke­reteknek, az ennek alapján megállapítandó tervével együtt a képviselőháznak oly időben mutassa be, hogy az 1877. évi költségvetés már e szerint lenne tárgyal­ható.­ Ez volt az indítvány czélja s indoka ez volt. Rövid szóval te­hát, azt hiszem, hogy a honvédséghez a közvetlen újonczozás eszméjét el kell ejteni, és ezt azon módon mint Poroszország Landwehrjeivel csi­nálja: a közös hadseregben 8 — 9 évig szolgált kato­nákból kellene formálni.«­­ Ez volt az egész. És hogy az a képviselő — mert tartozom reputácziójának, miután itt a házban jelen nincs: Ürményi Miksa, —­ mily hazafias érzelmeket táplált erre nézve, még egy rövid paszust fogok beszé­déből felolvasni. (Habjuk! Halljuk ! olvassa): »De még tovább is kell menni. Ez bocsánatot kérek, egy sze­mélyes kedvencz eszme, hanem én már rég azt talá­lom, hogy egy katonai növelde a bécsújhelyinek min­tájára Budapesten vagy annak környékén mint a kö­zös hadsereg intézménye, de magyar tannyelvvel, mi­után magyar fiuk számára lenne szánva, igen hasznos lenne ! (Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon : Ma­gyar nyelven!) Hát, t. hát, igy indítványoztatott a honvédség eltörlése. Ami pedig engem illet én igen egyszerűen azért nem támogattam az indítványt, mert­­ 1875-ben a képviselőháznak tagja nem is voltam. (Élénk de­rültség a bal- és szélsőbaloldalon.) Én tehát, t. hát, nézeteimet ebben a kérdésben nem változtatom meg, hanem igenis, megváltoztattam más irányban, abban, hogy a­mikor mint deákpárti ember a politikai pályára léptem, nem láttam szüksé­gét annak, hogy a magyar államiság feltételeit és biz­tosítékait erősítsük, ma azonban ennek szükségét lá­tom. Ennyiben van nézetváltozás, ha ezzel elégtételt adhatok a t. miniszterelnök úrnak, igen örülök rajta, de többet csakugyan nem szolgálhatok. Köszönöm a t. háznak, hogy megengedte, hogy szíves türelmét igénybe vegyem. (Élénk éljenzés és helyeslés bal- és szélsőbalfelől.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Fel­kiáltások a szélsőbaloldalon: Hoch! Hoch ! Halljuk ! Halljuk! jobbfelől.) Én nem fogok újra vitatkozásba bocsátkozni, bár azt hiszem, hogy épp úgy kérhet­ném a t. házat, hogy azt megengedje, (Halljuk! Halljuk!) és épp úgy élhetnék ez engedélylyel, mint Beöthy Ákos t. képviselő úr, azonban két megjegy­zést mindenesetre tennem kell. (Halljuk ! Halljuk!) Az első az, hogy én kerestem tegnapi beszé­demben, de nem akadtam hirtelen rá, különben akárki elolvashatja, hogy én azt mondtam, hogy az, a­mit a t. képviselő úr akar, ha nem akarva is, de oda vezet, hogy a hadsereg kétfelé oszlassák. Én tehát őt azzal az intenczióval nem vádoltam. Ez az egyik. A­mi a másikat illeti, abban, megvallom téved­hettem. Tudtam, hogy a képviselő úr annak a párt­nak tagja volt, ahhoz számította magát ; azt hittem, hogy képviselő is volt. — Meglehet, — el kell hinnem, hogy ebben tévedtem. De bocsánatot ké­rek, maga a képviselő úr szíves volt igen helyesen fel­olvasni az indítványt; várjon — méltóztassanak meg­gondolni — az az indítvány, a­mely azt mondja, hogy az ujonczozás által a honvédség ne egészítessék ki, hanem csak a 10 évig, a közös hadseregben szolgál­tak helyeztessenek át a honvédséghez, a honvédségnek azon alakban, melyben az ma fennáll, s melyben azt a nemzet szerette, nem határozott megsemmisítése-e ? (Élénk helyeslés jobbfelől.) A honvédségnek határozott megsemmisítette ez Minden ember úgy fogta fel akkor, és minden ember, a ki a honvédséget azon szemmel tekinti, a melylyel az 1868-ban tekintetett és most tekintetik, úgy fogja felfogni. Ebben tehát állításomat határozottan fen­tartom. (Helyeslés jobbfelől: Z­iros felkiáltások szélső­balfelől : Hoch! Hoch!) Következik a 24-dik és 25-dik §. tárgyalása. Jónás Ödön nem zárkózik el az aggodalmaktól, melyeket benne a 25. §. kelt. A határozati javaslat­ban, melyet Gajáry nyújtott be, meg van mondva, hogy a vizsgálaton a magyar nyelvet használhatják az egyéves önkéntesek minden megszorítás nélkül. (Helyeslés jobbfelől.) Nincs tehát kötve sem egyes tantárgyakhoz, sem pedig egyes tantárgyak részle­teihez, a­mint az a véderőbizottság határozati javas­latában van kifejezve. (Felkiáltások balfelől: Csak az van a vizsga folyamán !) Természetesen, mert az előtt, azon kívül használni még sem lehet. E szakasz szigorító rendszabályaival szemben aggályokat kelt az, hogy az eddigi gyakorlat szerint azok a tiszti kurzusok és előadások igen gyenge lábon állottak, és általában nem voltak úgy szervezve és úgy tartva, hogy azokból azon ifjú, ki törte a nyelvet és kinek szüksége volt segélyt nyújtó magyarázatra, azokban megtalálhatta volna a pótló eszközt. Legelső helyen meg kell jegyeznem, hogy ezek­re a tiszti kurzusokra kirendelt ezredbeli katonatisz­tek rendesen a legfiatalabbak voltak és pedig azért, mert tekintve a nagy tehert, melylyel az előadások járnak, a komoditás tekintetéből, az idősb tisztek jobbnak látták az elől kitérni. Egy másik baj az volt, hogy azon tiszteket évei,kint felcserélték éppen a megterheltetés szem­pontjából ; tehát megosztva, minden évben mások tar­tották az előadásokat, s így e tanerők nem tudtak egyáltalában olyan oktató képességre szert tenni, me­lyet tőlük méltán megkövetelni kell. De más­részt, hiányzott azon előadásokból még azon póteszköz is, mely a különben rossz előadást helyettesíthetné, azaz a jó tankönyvek. De most szóló meg van nyugtatva az erre vonatkozó miniszteri kijelentés által. Aggodal­­dalmat kelt szólóban a szegény államköltséges ön­kéntesek sorsa, de a miniszter erre vonatkozó kijelen­tése szintén megnyugtatja. Továbbá kifejezést ad szóló még annak az ag­gálynak is, mely arra az esetre vonatkozik, ha valaki egy véletlen esély folytán csak egy-két tantárgyból bukik el, vagy ha a vizsga­terminust valami körül­mény folytán be nem tarthatja. (Halljuk !) A t. mi­niszter úr szives volt beszédében erre czélozni s ki­jelentette, hogy a tiszti képesség megítélésében az általános benyomás lesz mérvadó. Szóló őszintén megvallja, hogy ez a válasz nem elé­gíti ki teljesen. (Halljuk ! Halljuk !) Azért nem elégíti ki, mert nagyon is az egyéni felfogás dol­ga, mi az az általános benyomás. S végül még egy aggályra akar rámutatni s ez az, mely a gyakorlati vizsgával áll kapcsolatban. Tudvalevőleg a legtöbb buktatás ezen a gyakorlati vizsgán történik. Ennek természetes oka abban rejlik, hogy nem nyertek kellő kiképzést a gyakorlati téren s hogy az eddigi gyakorlat szerint nem volt megadva az egyéves önkénteseknek az alkalom ezen routin és katonai magatartás elsajátítására. Ha a gyakorlati kiképzés úgy lesz berendezve a közös hadseregnél, mint van pl. berendezve a honvédségnél, hogy már kezdettől fogva erre az önállóságra szoktatják az önkéntest, ahhoz szóló a gyakorlati vizsgától sem fél (Helyeslés jobbfelől) s azért kéri a minisztert, hogy lépéseket te­gyen aziránt. Kijelenti, hogy nagy súlyt helyez­­a miniszter által nyújtott e biztosítékokra azért, mert először nem tételezheti fel, hogy egy miniszter az ország színe előtt félrevezessen bennünket (Úgy van! jobbfelől) és hogy valótlanságokat mondjon. (Helyes­lés jobbfelől.) Elfogadja tehát ezen biztosítékokat és meg­nyugszik bennök, kijelentve azt, hogy a szakaszt Ga­járy határozati javaslatával elfogadja. Báró Fejérváry Géza Jónás szavaira reflektálva elismeri, hogy itt-ott fordultak elő dolgok, mikről jobb lett volna, ha elő nem fordultak volna Hogy a tiszti vizsgánál az általános összbenyomás lesz mérvadó, arra vonatkozólag szóló megjegyzi, hogy a képviselők ne tessenek szavaihoz ragaszkodni, hanem az irány­hoz, szellemhez, (Közbekiáltások :Osztrák szel­lem!) mely szerint az »Utasítás« megállapittatni fog. Most az utasítás nincs is készen. (Zaj, közbe­kiáltások balfelől.) Hogy a t. képviselő urak itt (balra mutat) nem lesznek megelégedve, úgy is tudja. Bolgár szavaira reflektálva megjegyzi, hogy Bolgár új felfedezést tett, még­pedig azt, hogy a kor­mány takarja czéljait s nem a tisztek, hanem az al­tisztek szaporítása a czél. Ha más mondta volna, nem csodálkoznék rajta, de hogy volt katona mondja, azon csodálkozik. Ha volna altisztekben hiány, annak az volna-e módja, hogy teljesen tapasztalatlan fiatal embereket állítsanak oda a második évben altisztek­nek. Hisz azok a második évben még tanulnak. Nagy István fejtegetéseire megjegyzi, hogy igen nagy szor­galommal állította össze adatait, de statisztikai ada­tokat kiki kénye-kedve szerint csoportosíthat. (Zaj, derültség.) Föltéve, de meg nem engedve, hogy elég tiszt­a van is, mint Nagy István kifejti, de szükség van sok segédmunkásra, szükség van háború idején a támadt hézagok betöltése czéljából számos tisztre és szükség van a népfelkelés számára igen sok tisztre. Irányi Dániel azon kérdésére nézve, hogy a hadsereg harcz­­képessége csökken-e az által, ha az önkéntesek csakis magyar nyelven teszik le a vizsgát, azt feleli, hogy nem csökken, de igenis csökken az által, ha né­metül nem tudnak . Ha az önkéntesek előre tudják, hogy magyarul le lehet tenni a tiszti vizsgát, még kevesebbet tanulnának németül, mint így. (Zaj a bal­oldalon. Kiáltások: Jobb is volna!) A német nyelvr­e pedig a hadseregnek szüksége van. (Felkiáltás balról: A honvédségnél is ?) Igen a honvédségnél is elő fogjuk adatni és bizonyos, meg fogjuk követelni a németet. Újra kérik a képviselőket, hogy a múltkor kijelentett szavaihoz ne ragaszkodjék, hanem az irányt és szellemet tartsa szem előtt. Báró Prónay Dezső nagyhatású beszédét reg­geli lapunkban közöljük. Öt percznyi szünet után Kazy János panaszkodik, hogy a házból a szenvedély kiűzte a higgadtságot. Elfogadta a javas­latot s a 14-ik szakaszt is, mert nem látott abban al­kotmánysértést, de azért mégis örült, h­ogy a sza­kaszt megváltoztatták. Elfogadja a 25-ik szakaszt is, bár tudja, hogy sok hátrányt tartalmaz. Nem tekinti büntetésnek a második szolgálati évet. Nagyobb bün­tetésnek tekinti azt, hogy ha az egyéves önkéntes, ki az első év végén nem teszi le a tiszti vizsgát, mint közlegény vagy káplár tartozik szolgálni behívás ese­tén. A nyelvi kérdésre nézve a 25. szakaszban nem lát sérelmet. Eddig a német nyelv volt a gyakorlat­ban a tiszti vizsga nyelve, most a határozati javaslat a magyar nyelvnek is érvényt szerez a vizsgán,ha­mi kétségkívül vívmány. Csodálkozik, hogy sokan felhá­borodni tudtak a 25. szakasz fölött. A tüntetések tárgytalanok és érthetetlenek. Czéljuk nem lehetett más, mint a szenvedélyeket felkorbácsolni­­ a kor­mánypártot megfélemlíteni. De ez nem sikerült Az ellenzék magatartása csak a kormánypárt félreveze­tését czélozza. (Zajos »Hoch, Hoch«-kiáltások) A Csáky-féle rendeletre áttérve, megjegyzi, hogy sze­rencsétlen időben látott napvilágot, de benne sérelem nincs. Elfogadja a 25-ik szakaszt. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Thaly Kálmán reflektál az előtte szóló ama szavaira, hogy a Csáky-féle nyelvrendelet szerencsét­len epochában látott napvilágot. Ebben igaza van, mert a Tisza-epochában látott napvilá­got, (Zajos derültség a baloldalon,) ez pedig épp oly szerencsétlen epocha, mint a Kolonits-, Bach- és Schmerling-féle idők voltak. (Helyeslés a baloldalon.) Azt mondta továbbá az előtte szóló, hogy meg van győződve — valószínűleg »szentül« — hogy azt a rendeletet nem annyira, vagy nem éppen vagy éppen nem katonai szempontból, hanem magasabb szem­pontból hozatott. Igen, magasabb szempontból: ezt a magasabb szempontot az előtte szóló bizonyára a ger­mán kultúrában látja, melyet a Fekete-tenger felé ter­jeszteni akarnak a Schulverein példájára. A 25. szakasznál az előtte szóló félreértésről és félreveze­tésről beszélt. A félrevezetés a túloldal ereje, a bal­oldal még ujoncz benne s az is kíván maradni. (De­rültség a baloldalon) Félreértést is emlegetett a t. képviselő úr, nem tudja megérteni, honnan keletkeztek e félreértések. Hát itt nincs szó félreértésről. Azt mondja, nincs szó a szakaszban a magyar nyelvről. Hiszen épp az a sé­relem. A honvédelmi miniszter a bizottságban az ő ékes germán­ magyarságával felolvasta a javaslatot s a magyar nyelv említve volt a »Muttersprache«-k sorában s ki volt mondva, hogy a vizsgáló bizottság tagjai kötelesek lesznek tekintettel lenni a »Mutter­sprache«­kra. Itt van sérelem. A magyar nyelv egy sorba van állítva a szlo­vén, ruthén stb. nyelvvel. Kell-e fejtegetni, hogy mi különbség van a magyar államnyelv és az ily apró­­cseprő »Muttersprachek« közt? Ezer éves múltúnk megkövetelheti, hogy a honvédelmi miniszter ne so­rozza a magyar államnyelvet holmi kétes exiszten­­cziáju »Muttersprachek« sorába. Ez a szégyen pírját kergeti a magyar ember ar­­czába. Ez az oka az általános felháborodásnak, me­lyet semmi szakasz köpenyével eltakarni nem lehet. Fenyvessy Ferencz: Kilátszik a lóláb. Thaly Kálmán : A felségjogokra áttérve, han­goztatja, hogy Irányi Dániel, Beöthy Ákos és báró Prónay Dezső eléggé utasították vissza a hamis tano­kat. Csak annyit akar megjegyezni, hogy a régi idők­ben, még Mária Terézia idejében is a parancsnokok maguk intézkedtek a vezénylet nyelvét illetőleg, s ma­gyar volt a vezényleti nyelv. Később a német nyel­vet a hadseregbe becsempészték. Mária Terézia és Il­dik József uralkodása idejében 26 éven át nem volt országgyűlés s akkor titokban germ­ani­­zálták a hadsereget. Szóló ezután érdekesen ismerteti a hadseregnek Mária Terézia kora alatti germani­­zálását. Később vérbe és börtönökbe fojtották a tö­rekvést, hogy a magyar nyelv legyen ismét a szolgá­lati és vezényleti nyelv. Tagadja, hogy a hadsereg nyelve a felségjogok közé tartozik. Arra vonatkozó­lag, hogy mily érvénye van a magyarságnak külföl­dön, elmond egy esetet keleti útjából. Konstantinápolyban az osztrák-magyar konzu­látus úgy állította ki útlevelét, hogy »Hazája : Ausztria, alattvaló: osztrák, vallása: róm. katho­­likus.« (Zajos derültség.) Ezt az utóbbit nem veszi dehonesztácziónak, de hát nem igaz. Végére járt a dolognak s megtudta, hogy a konstantinápolyi nagy­­követségnél minden magyar embert úgy írnak be, hogy hazája Ausztria, osztrák alattvaló és vallásra nézve mind valamennyi összevéve róm. katholikus. íme igy vagyunk a diplomácziával. Közjogunk sark­pontjai igy vannak elismerve. Gajáry az ő százliliom illatú beszédébe­n a né­met nyelvet csak érintkezési nyelvnek nevezte. De fájdalom nem csak érintkezési nyelv, hanem hivata­los nyelv. Mikép germanizál a hadsereg, arra vonat­kozólag elmond egy esetet a katonai életből, midőn egy huszárezred-parancsnok megmondta tisztjeinek, hogy magyarul ne társalogjanak. Polonyi Géza: Debreczenben honvéd mondott német toasztot. Fejérváry báró: Itt meg »Hoch«-ol a szél­sőbal. Thaly Kálmán: íme még a társalgási nyelvnek sem engedik meg a magyart a hadseregben. Elmond egy daliás magyar fiatal emberről egy esetet s felol­vas egy katonai bizonyítványt, mely így hangzik: »Wegen ungenügender Kenntniss der deutschen Sprache zum Offizier nicht geeignet, — zum Feld­webel geeignet.« Pedig ez a fiatal ember teljes erejé­­vel feküdt neki a német nyelv tanulmányozásának. Folytonos derültség közt kijelenti a szóló, hogy bár maga is tanulmányozta a németet, még­sem tudja — még pedig elvből nem akarja tudni — a der-die-das-t, hogy még akkor is, ha németül beszél, megismerjék rajta, hogy nem német. — Majd kimutatja, hogy a hadsereg rendszeresen germanizál s garancziát a németesítés ellen más nem nyújt, mint a törvény. Ha az az »Utasítás” ki is fog adatni az »Armee Ver­­ordnungsblatt«-ban, ez mit sem ér, mert vannak az ily általános utasítások mellett időleges, titkos utasítások, melyekben meghagyatik a parancsno­koknak, hogy mily mértékben kövessék a nyílt utas­­­í­tásokat Pártolja Bolgár külön­véleményét. Ülés vége 2 órakor.

Next