Pesti Napló esti kiadás, 1889. április (40. évfolyam, 90-118. szám)

1889-04-01 / 90. szám

Budapest, 1889.Hétfő, á­prilis 1. 90. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Budapest, április 1. Antoine és Boulanger. Antoine csakugyan meg­indította Boulanger ellenes hadjáratát Francziaországban. A múlt héten Párisban apostolkodott a köztársasági töredékek egyesítése ér­dekében, tegnap pedig H­a­v r­e­b­a ment s ott egy népgyűlésen tartott beszédet, immár élesen állást fog­lalva Boulanger ellen. Agitácziójának sikerére nézve azonban nagyon eltérők a nézetek, ámbár másrészt mindinkább igazolttá válik a német lapok azon állí­tása, hogy az opportunisták most a revanche­­eszme alapján igyekeznek elhalványult népszerűségüket első­sorban Antoine segélyével fölfrissíteni. Antoine minden beszédét azzal végzi: Éljen Elzász-Lothringia! Ez élénk viszhangot is kelt, csakhogy másrészt az egész agitáczió, ha nagyobb arányokat ölt, könnyen külső bonyodalmakra vezethet. A boulangista lapoknak meglehetősen iga­zuk van, midőn azt állítják, hogy Antoine, illetve patrónusai, az opportunisták ily módon sokkal in­kább fenyegetik a nemzetközi békét, mint Boulanger. Viktória angol és Krisztina spanyol királynők múlt heti találkozásáról angol lapok a következő részleteket jelentik: Ford angol követ Madridból számos spanyol főméltóság kíséretében szerdán reg­gel Irunba utazott, hogy Viktória királynőt spanyol földre léptekor üdvözölje Iránban. Ott egy gyalog­század teljes díszben is fel volt állítva. Viktória királynő Battenberg Henrik herczeg és neje kísé­retében szerdán — 27 én — déli tizenkét óra­kor indult el Biaritzból s egy óra felé érkezett a határállomásra. Mikor a királynő a spanyol udvari vonatra szállt, a katonai zenekar a brit néphimnuszt játszotta. A vonat tíz perc­c­el egy óra után érke­zett meg San­ Sebastianba ágyudörgés közepette. Krisztina régenskirálynő az indóházban várta vendé­geit. Jelen volt Sagasta miniszterelnök és számos hivatalos egyéniség is. Viktória királynő megölelte és megcsókolta Krisztinát, mire a bemutatások kö­vetkeztek. Azután a két királynő négyes fogatban zajos ovácziók közt Avete kastélyba ment, hol villásreggeli volt, mire a felségek megnézték a piaczon rendezett népünnepélyt. Később Viktória királynő visszaindult Biaritzba. Krisztina királynő a programm ellenére szintén az udvari kocsiba szállt s truáig kisérte vendégét. A két királynő találko­zásáról a »Nordd. Alig. Ztg« megjegyzi, hogy a franczia lapok azon bizonyos szándékossággal ter­jesztett­éire, hogy­­a találkozásnak egyáltalán nincs politikai jelentősége, nem egészen felel meg a való­ságnak. A lelkesült fogadtatásból, melyben a spa­nyolok Viktória királynőt részesítették, legalább azt lehet következtetni, hogy meg van a hajlam a két állam közti közeledésre s igy — mondja a berlini officziózus — a találkozás nem csupán történeti jelentőségű, hanem po­­litikai tekintetben is megérdemli a mél­tatást. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése április 1-én. A véderőjavaslat tárgyalása, mely január 1- én kezdődött el, ma a képviselőházban véget ért. Holnap még a javaslattal kapcsolatban két indítványt fog tár­gyalni a képviselőház s ezután meg fog történni a harmadszori felolvasás. A mai ülésen élénk volt a hangulat. A kato­nai büntetőtörvénykönyv tárgyalásánál Z­a­y Adolf zárbeszéde emelkedett ki. Hévteljesen védte a maga álláspontját Zay Adolf s nyomós érvekkel tá­mogatta indítványát, mely szerint a katonai bün­tető törvénykönyvre nézve a kormány még ezen or­szággyűlési cziklus alatt terjesszen elő törvényjavas­latot, é­s mely alól a kormány még ma is ki szeretne búj­ni , csakis egy meg nem határozott idő­pontot volna kész elfogadni. Érdekes volt, hogy midőn Zay Adolf a »leendő igazságügymi­niszter« szabadelvűségétől és »ismert genie«-jétől várta és remélte e kérdés megoldását, általános jön a kiáltozás: »Ki az ? Ki az ?« Zay azonban nem vála­­­­szolt e kérdésre, mert hisz jól tudta, hogy akik kér­dik, azok is épp úgy tudják, hogy kire gondolt ő, mint maga a szónok. Még egy igen érdekes inc­idens merült fel a vita további folyamán a 63. §-nál. Itt a képviselői im­munitás kérdése merült föl . I­r­á­n­y­i Dániel tör­vénybe kívánta vétetni, hogy az országgyűlés tagjai az ülésszak tartama alatt csakis a ház engedélyével hívhatók be gyakorlatra. Ez az indítvány nagy zavart idézett elő a több­ség soraiban is, és sokan voltak ott, a­kik hajlandók­nak mutatkoztak elfogadni. Dr. Fejérváry nem is merte az indítványt egyszerűen visszautasítani, ha­nem azzal tért ki, hogy legjobb megoldás lenne e kér­dést egy külön törvényjavaslatban megoldani. Irányi indítványát Szederkényi, Thaly Kálmán, Beöthy Ákos, Györy Elek és Györffy Gyula támogatták s ugyancsak megnehezítették a kormány­nak az indítvány visszautasítását. Most Tisza Kálmán miniszterelnök emelt szót és oly értelemben mint báró Fejérváry tett nyilatkozatot. De föl­állt gr. A­p­p­o­n­y­i Albert s kiemelte, hogy csak abban az esetben fogadhatná el Tisza Kálmán állás­pontját, ha a miniszterelnök a beterjesztendő törvény­­javaslatot záros és rövid határidőhöz kötné. A miniszterelnök kénytelen volt engedni és megígérni, hogy a kérdéses törvényjavaslatot még ezen ülésszak alatt fogja benyújtani. Ezután még egy érdekes mozzanata volt a mai ülésnek a 75. §-nál. Itt ugyanis az ellenzék azt kérte, hogy a 25. §. alkalmazása az ifjúságra nézve csak négy év múlva lépjen ha­tályba. M­e­s­z­l­é­n­y­i Lajos tett erre nézve indít­ványt s ugyane tárgyban szólalt fel, s tarta első par­lamenti beszédjét a mérsékelt ellenzék egyik rokon­szenves és szép készü­ltségü ifjú tagja, L­á­z­á­r Árpád. Beszédét az egész ház rokonszenves figyelemben ré­szesítette s az ellenzék sűrűen helyeselte. Az ülés végén, midőn a javaslat tárgyalása be­­rekesztetett, búcsúzóul az ellenzék zajos »Hoch«-kiál­tásokban tört ki, mire a többség a miniszterelnök él­jenzésével hagyta el a termet. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Szathmáry György, Dárday Sándor, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Baross Gábor, dr. Fejérváry Géza, dr. Orczy Béla. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hite­lesíttetik. Elnök meleg szavakban emlékezik meg báró Bánffy György szilágy­somlyói képviselő elhalálo­zásáról, mely fölött érzett részvétének a ház jegyző­könyvileg ad kifejezést. Bemutatja ezután­ a tordai állami polgári iskolák tantestülete tagjainak Pap Samu képviselő által bea­dott kérvényét, melyben az iránt kérelmeznek, hogy az 1885. évi XI. t. sz. intézkedései a polgári iskolai ta­nítókra is kiterjesztessenek. Kiadatik a ház kérvényi bizottságának. Fölolvastatja az elnök havi előterjesztését a függőben lévő ügyekről. A Lukáts Gyula által megsürgetett tengerészeti rendtartásról szóló bizottsági jelentés tárgyában a közgazdasági bizottságtól átirat érkezett, mely igy hangzik: Nagyméltóságu Péchy Tamás urnak, mint a képviselőház elnökének Budapesten. Mint a közgazdasági bizottság elnökéhez inté­zett és f. évi február hó 20-án 1658/87/92. sz. a. kelt nagybecsű átiratában Nagyméltóságod arra nézve méltóztatott megkeresni, hogy az 1887. évi október hó 12 én tartott képviselőházi ülésben 94. sz. a. a köz­­gazdasági bizottsághoz tárgyalás és jelentéstétel vé­gett utasított tengerészeti rendtartásról szóló törvény­­javaslat tárgyalása iránt intézkedjem. Ezen felhívásnak megfelelve, a közgazdasági bizottság legközelebbi 1. évi márczius hó 21-én tar­tott ülésében felolvastattam Nagyméltóságod elnöki átiratát és felkértem mind a t. szakminiszter urat, mind pedig a bizottsági tagokat, az ügy iránt való nyilatkozatra. Behatóbb tanácskozás folytán a közgazdasági bizottság abban állapodott meg, hogy tekintettel arra, hogy a kérdéses javaslat még Ausztriában sem vétetett bizottsági tárgyalás alá, a­hol az ügy iránti általánosabb érdeklődés folytán talán némi módosítá­sok eshetősége sincsen kizárva és tekintettel a képvi­selőház teendőinek nagy halmazára, a törvényjavas­lat tárgyalását későbbre halasztja. Midőn a közgazdasági bizottság ezen megálla­podását, tiszteletteljesen elnök úrnak bejelentenénk, egyúttal kérjük, hogy fogadja Nagyméltóságod meg­különböztetett és őszinte tiszteletünk nyilvánítását. Budapesten, 1889. márcz. 22-én. Folk Miksa s. k., a közgazdasági bizottság elnöke. Emich­ Gusztáv 8. k., a közgazdasági bizottság jegyzője. Tudomásul szolgál. Széll Ákos beterjeszti az állandó igazoló bizott­ság jelentését, melynek értelmében dr. Jeszenszky László Pinczehelyen megválasztott orsz. képviselő a szokásos harmincz napi fenntartás mellett igazolt képviselőnek mondatik ki. Münnich Aurél beterjeszti a véderő-bizottság jelentését a Fenyvessy Ferencz és Nagy István által beterjesztett indítványok tárgyában. Elnök indítványozza, hogy e jelentést a ház hol­nap vegye tárgyalás alá. Nagy István tekintettel indítványának fontossá­gára s arra a körülményre, hogy a jelentés csak hol­nap lesz a ház tagjai között szétosztható, kéri, hogy a jelentés tárgyalása csak a szerdai ülésre tűzessék ki. Elnök azt hiszi, hogy a jelentés még ma szét lesz osztható s igy a tárgyalást holnapra mégis ki lehetne tűzni. A jelentés holnap fog tárgyaltatni. A katonai büntető­ törvénykönyv, Györy Elek a napirend előtt szükségesnek tartja kijelenteni, hogy a Vesztes­ Imre módosítványának pártolását csak tévedésből ígérte meg. Miután a mó­­dosítvány lényegét nem helyesli, nem is fog reá szavazni. Következik a napirend: a katonai vita foly­tatása. Thaly Kálmán a 62. §. negyedik pontjának igazi értelme iránt felvilágosítást kér a honvédelmi minisztertől s megkapván azt, a szöveg világosabbá tétele végett stiláris módosítványt ajánl. Azonkívül módosít­ást ajánl, melynek értelmében a negyedik bekezdésből e szavak: »tiszti minőségben katonai egyenruhában« hagyassanak ki. Elnök a vitát bezárja. Dr. Fehérváry Géza honvédelmi miniszter Zay Adolf határozati javaslatát csak a Matuska Péter ál­tal javasolt formában fogadhatná el, mert a katonai büntetőtörvénykönyv létesítését ő is föltétlenül szük­ségesnek tartja, de a fennforgó nehézségekre való tekintettel a kormány kezét megkötni nem tartja he­lyesnek. Veszter Imre és Thaly módosítványait nem fogadhatja el, hanem kéri azok változatlan elfo­gadását. Thaly Kálmán a ház engedélyével röviden in­dokolja módosítványát. A bűn büntetését ő is akar­ja, de nem azért, mert katonai ruhában követtetik el. Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter ki­jelenti, hogy csakis katonai bűntényekről van szó e paragrafusban. A fegyelem fentartása czéljából ismé­telten kéri a szakasz elfogadását. Elnök jelenti, hogy Zay Adolfot, mint tíz kép­viselő által aláírt határozati javaslat benyújtóját, zár­szó illeti meg. Zay Adolf kijelenti, hogy fenntartja határozati j­avaslatát s csupán azért reflektál Matuska szombati felszólalására, melyet különben kollegiális érzésből szó nélkül hagyott volna, mert a honvédelmi miniszter arra hivatkozott. Mindenekelőtt megjegyzi, hogy Ma­tuska azt sem tudja, hogy Ausztriában 1873 óta élet­ben van az új s mindenki által jónak elismert büntető eljárás, melyről Matuska azt mondta, hogy nem léte­zik. A másik érve sem áll Matuskának, mert a bűn­vádi eljárás elvei már a kormány által meg vannak állapítva s igy nincs akadály a katonai büntető eljá­rás javaslatának megalkotásában. Utal Ausztriára, hol maga a többség sürgette a katonai büntető törvények reformját. A büntetőjogi bizottság elnöke, Lienbacher egyenesen reakczionárius hitben állott s e bizottság sürgette a reformot, míg nálunk a liberális jogászok­nak csak jámbor óhajaik vannak e tekintetben s nincs bátorságuk határozatilag utasítani a kormányt. Matuska Péter tegnapelőtti nyilatkozata azt jelenti, hogy a ház látszassék tenni valamit, de semmi se le­gyen benn a hozandó határozatban. Az ország eleget várt eddig a katonai büntető törvények reformjára, most már, a szerzett tapasztalatok után joga van kö­vetelni a reformot. Szükség van ily hozandó határo­zatra azért is, hogy a kormány támogatást nyerjen a maga eljárásában a hadügyi vezető egyénekkel szem­ben a parlament részéről. Ha a ház meg fog győződni arról, hogy legyőz­­hetlen akadályok hátráltatták a kitűzendő határidő betartását, valamint eddig más esetekben, ezen kér­désnél is meg fogja hosszabbítani a határidőt. Ha a többség elveti a határozati javaslatot, ezt nem fogja nyugodt lelkiismerettel tehetni, s jogérzetéről nem fog fényes bizonyítékot nyújtani; mert csakugyan iga­zolatlan eljárás, hogy a véderőhöz tartozó személyek legbecsesebb javainak, szabadságuknak és becsüle­tüknek oltalma elvonatik tőlük ugyanakkor, midőn vállaikra egy nehéz kötelesség teljesítése rovatik s kitétetnek egy haszontalan törvény visszásságainak. Ajánlja határozati javaslatának elfogadását. (Helyes­lés a baloldalon.) Matuska Péter, mint az igazságügyi bizottság előadója némi helyreigazítások czéljából szólal fel. Az osztrák képviselőházban is oly értelmű határozati javaslatot fogadtak el, hogy a katonai büntetőtör­vénykönyv »mielőbb« nyújtassék be. Ha Zay határo­zati javaslatát szintén így módosítja, akkor azt az igazságügyi bizottság is el fogja fogadni. Beöthy Ákos: No még csak az kellene. (Nagy derültség a bal- és szélsőbalon). Matuska Péter kéri a házat és kéri az indítvá­nyozót, hogy határozati javaslatot a szóló által mó­dosított formában fogadják el. Beöthy Ákos: Olyan nincs! Dr. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter idő­előttinek tartja, hogy Zay a jövő igazságügyminiszter politikájáról már most beszél. Tiltakozik az ellen, hogy a katonai szabályok törvénytelenek volnának. Zay Adolf, miután felszólíttatott javaslatának módosítására, kijelenti, hogy azt nem teszi, s hogy nem fog megszűnni évről-évre döngetni azon a kapun, mely a katonai büntetőtörvénykönyvet rejti. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Thaly Kálmán kijelenti, hogy az esetre, ha a miniszternek az ő módosítására vonatkozó szavai jegyzőkönyve vétetnek, módosítványát visszavonja. Elnök konstatálja, hogy a miniszter szavai már jegyzőkönyvbe vannak véve s igy Thaly módositvá­nyát visszavontunk mondja ki. Veszter Imre úgy találja, hogy Thaly módosit­­szinonim az övével s igy ő is visszavonja módosit­ványát. A ház a szakaszt Thaly stiláris módosításával fogadja el. A vita folytatása. A 63. §-nál Münnich Aurél stiláris módosítványt ajánl. Irányi Dániel a szakaszhoz új bekezdést indít­ványoz, melynek értelmében az Országgyűlés tagjai az ülésszak tartama alatt csak­is a ház engedélyével hívhatók be gya­korlatra. A bizottságban is helyeselték ez indít­ványt, de csak határozati javaslatba akarták bevenni, a míg szóló ezt törvénybe akarja igtattatni. Utal arra , hogy képviselőket még főbenjáró bűn esetén is ki kel kérni a háztól; ne adassék tehát a közös hadügy­i kormány csak oly jog, melyet a törvényhozás a leg­­­főbb ítélőszéktől is megtagadott. Dr. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter el­ismeri a kérdés fontosságát, de azt hiszi, hogy ez hir­telenében nem intézhető el. Azt hiszi, legjobb meg­oldás volna egy törvényjavaslat benyújtása, mely­lyel a kérdés minden irányban megoldatnék. E tör­vényjavaslatot a kormány a ház elnökével egyetértve dolgozná ki. Szederkényi Nándor azt hiszi, hogy a képvise­lőt immunitása minden irányban védi. Az immunitás törvényben van biztosítva s ez irányban újabb tör­vényre szükség sem volna. Itt egy puszta összeü­tkö­­zési esetről van szó s azt hiszi, elegendő volna, ha Irányi indítványa a mentelmi bizottságnak adatnék ki, melyről a háznak jelentést tenne. Thaly Kálmán volt az, ki e kérdést a bizottság­ban fölvetette. Szóló nagyobb biztosítékot látna ab­ban, ha Irányi indítványa fogadtatnék el, de hozzá­járul oly határozati javaslathoz is, melylyel a kor­mány egy a kérdést megoldó törvényjavaslat benyúj­tására köteleztetnék. Beöthy Ákos Irányi indítványát elfogadja. Tud­juk mi már azt, hogy mit jelent az, ha a kormány egy kérdést fontosnak talál s annak tanulmányozását ígéri. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a kérdést ad graecas calendas halasztja. A katonai büntető-tör­vénykönyvet húsz év óta tanulmányozzák s a kor­mány csak az előbb ígérte, hogy ismét tanulmányozni fogja. Négy év előtt szóló e tárgyban kérdést intézett a delegáczióban a közös hadügyminiszterhez, ki ak­kor egész világosan azt mondta, hogy a katonai bün­tető­ törvénykönyv már készen van. De azért ma is ott tartunk, a­hol húsz év előtt. Ha most az Irányi által fölvetett kérdést szintén a kormány tanulmányozására bízzuk, akkor e kérdés a katonai büntető törvények sorsára fog jutni. (Élénk helyeslék a bal és szélső balon.) Itt egyszerűen col­­lisio officiorum esetéről van szó. A képviselői hatás­kör összeütközése a katonai hatáskörrel. Ily esetek­ben a magasabb hatáskörnek kell érvényre jutnia. Már­pedig a törvényhozás felette áll a hadseregnek s igy a fölmerült kérdés a törvényhozás szuverenitá­sának kérdése. Már puszta opportunitási szempontból is el kell tehát fogadni Irányi indítványát. E kérdést diskusszió tárgyává sem volna szabad tenni. Ha az indítványt bizottsághoz vagy kormányhoz engedjük utasítani, ezzel a törvényhozás szuverenitását aláren­deljük a hadseregnek. (Élénk helyeslés a bal- és szél­sőbaloldalon.) Györy Elek azt találja, hogy itt az immunitás más irányban is érdekelve van, mert a képviselők, ha a gyakorlatról egy nappal elkésnének, katonai tünte­téssel sújthatok. Pártolja tehát Irányi indítványát, mely e bajnak elejét veszi. Helfy Ignácz legjobbnak tartaná, ha a kérdés a véderő-bizottsághoz utasittatnék; ott megjelennék a kormány, odakéretnék a ház elnöke s a bizottság egy nap alatt jelentést tehetne a kérdésről. Győrffy Gyula: T. képviselőház! E kérdés fel­vetésével kapcsolatosan bátorkodom a t. honvédelmi miniszter úr, de még inkább a t. ház előtt még egy másik kérdést is felvetni. (Halljuk !) Tudva levő dolog hogy a képviselői immunitás joga, a ház kivételes és kizárólagos jogát képezi és hogy ezen jogot a ház saját tagjai számára minden körülmények között megóvni köteles, hogy ezt a ház kizárólagosan és feltétlenül gyakorolja. (Helyeslés a bal és szélsőbaloldalon.) Ha tehát a behívott képviselő a katonai kormányzatnak és vezényletnek feltétlenül át van adva gyakorlat czéljából, kérdem, hogy ezen idő alatt a katonaság és a hadügyi kormány miként fogja vele szemben a fe­gyelmi és büntető eljárást gyakorolni ? Mert te­hát erre nézve mindez ideig sem a pa­rancsnokság, sem az illető képviselők soha tisztában nem voltak és nem is lehettek. A katonaság magának vindikálja azt a jogot — bár tudtommal gyakorlati­lag sohasem élt vele — hogy feltétlenül gyakorolja az illető egyenruhában öltözött katona felett a fe­gyelmi és büntető jogot. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Április 1. — Az elitélt leánya. 32 — Regény. — Irta: DAUDET ERNŐ. XVII. E pillanatban megállották a Chauvigné palota terrassza előtt. — Ön nagyon megéhezhetett Guérand úr, — szólt a gróf, kisegítvén vendégét a kocsiból. — Nemcsak éhes vagyok, de majd eldülök ki­merültségtől is. — Akkor hát, mivel az ebéd készen vár reánk, egyenesen az ebédlőbe mehetünk. — Ha nem szeretném előbb lerázni magamról az úti port. — Majd elvezettetem önt saját szobájába, hová málháját is beszállítják azonnal. — Nem fogom önöket várakoztatni. Guérand James az inastól kisérve távozott, Ar­mand s Eduárd pedig magukba maradtak a szalonban várakozva reá. — Tudja-e édes Válton, hogy én nem értem önnek mai viseletét, — kezdé a gróf. Nem lenne szi­ves felvilágosítani, miért nem engedte, hogy Guérand James folytassa útját Mesmondba, hanem inkább szó­lított fel engem arra, hogy ide vezessük, és miért me­sélte neki azt, hogy Danvillersék távol vannak, mikor ma estére várnak bennünket, hiszen úgy egyez­tünk, hogy ma este ebéd után haza viszem önt ? — Miért ? Ennél mi sem lehet egyszerűbb. Dan­­villersné tegnap levelet írt Guérand Jamesnek. — Azt tudom. — Miután tegnap megírta neki, hogy ne jöjjön el, világos, hogy mára nem várják. Ő azonban állító­lag nem kapván a levelet, megérkezik. Meg akartam tehát kímélni öreg barátnőnket Susanne-nal együtt a kellemetlen meglepetéstől, mit nekik Guérand James váratlan megjelenése okozna. — Oh , most már értem, bocsánat édes Válton, én igazán ostoba vagyok. — Ebéd után, mialatt ön minden hatalmában lévő módon szórakoztatni fogja vendégét, én átrándu­­lok Mesmondba s figyelmeztetem Danvillersnét. Meg­beszéljük a teendőket, hogy mikép járjunk majd el ez emberrel szemben s hogy mi módon értesítsük Gué­rand James urat a kellemetlen hírről, mely reá Pá­risban várakozik, ha nem kapta volna meg már eljö­vetele előtt a lemondó levelet, mely Susanne tagadó válaszát foglalja magában. Ide hozva Guérand Ja­­­­mesat, pár órát szereztünk magunknak a tanács­kozásra. — Mindez bölcsen s óvatosan van kigondolva, miután pedig most már látom, hogy az én érdekem­ben működik, szívemből köszönöm édes barátom. Felesleges mondanom, hogy örömmel ragadnám meg az alkalmat, hogy ezt a szíves jóságot viszonoz­hassam. A párbeszédet Guérand James visszatérése szakítá félbe. — íme itt vagyok, hogy becsületére váljak az ön konyhájának, gróf úr, — szólt belépve. E pillanatban jelentette a komornyik, hogy tá­lalva van. Átmentek az ebédlőbe s asztalhoz ülvén Guérand James kényelmesen szemügyre vehette Chauvigné grófot, kinek arczát már tizenöt hónapja nem látta. Ekkor megállapítva a rokonszenves arcz vonzó fiatalságát, és értesülvén, hogy a kastély, mely­be őt a véletlen vezette, csak rövid távolságban van attól a helytől, hová ő készült menni, és visszaemlé­kezve mindarra, mit az előtt a gróf dúsgazdagsága felől hallott, arra a következtetésre jutott, hogy az mindenesetre fényesebb előnyökkel kecsegtető férj lehetne Danvillers Susanne számára, mint ő. — A gróf miatt nem tetszem neki többé, — mondá magában. A gyanú pillanat alatt meggyőződéssé szilár­dult agyában. Mindazonáltal bizonyosságot akart a valóság felől. De mi módon szerezze azt meg ? — Önök gyakran érintkezhetnek a Mesmon­­diakkal nemde ? kérdezé egyszerre. — Az ismeretség, vagyis jó barátság nem új, — felesé Armand mosolyogva. Két század óta él már a két kastély egymással jó baráti viszonyban. Dan­­villersné legjobb barátnője volt az én anyámnak, és mondhatom, hogy én az ő térdein nőttem fel. — E szerint Susanne kisasszonyt is régóta ismeri ? — Dehogy. Susanne kisasszony csakis szülei­nek halála után, vagyis az elmúlt évben jött nagy­nénjéhez lakni. Több ízben hallottam őt emlegetni az utóbbi által, de ezelőtt soha se láttam. Ön ismeri őt uram ? — Volt szerencsém őt láthatni Párisban nagy­­nénjénél. Nagyon szép hölgy. — Szép és jó. Nem is ismerek Helly kisasszo­nyon kívül mást, ki hozzá hasonlítható volna. — Ezzel már nekem akar hízelegni az én ked­ves Chauvigné barátom, — mondá nevelve Eduárd, — tudván, hogy szeretjük egymást. — Viszonozza neki ön is hasonlón, — jegyzé meg Guérand James tartózkodó mosolylyal. — Akkor azt kellene tudnom, hogy ki az, a ki az ő szivét meghóditá, — válaszolá Eduárd, hirtelen elkomolyodva. — Vagy tévútra akar vezetni Válton, vagy pedig alaptalan a gyanúm, — gondolá a bankár. Eh! de mit bánom én, holnap majd megtudom a valót. Felkeltek az asztaltól. A szalonba átmenve kávézáshoz láttak. Eduárd szivarra gyújtván, egy nagy karosszékbe vetette magát s roppant fáradt­ságot szenvelgett. — Hiszen ön elalszik édes Válton, — figyel­meztető Guérand James. — Nagyon fáradt vagyok, és ha megengedik, le is fekszem azonnal. — Már! — kiáltott fel a gróf. — Légy elnéző, édes barátom, én nem bírok a te rendkívüli ruganyos életerőddel. Távozása pillanatában Guérand James a követ­kező szavakat súgta oda neki. — Szeretnék bizalmasan csevegni önnel. — Holnap kilencz órakor felkeresem szobájá­ban, — válaszolá Eduárd szintén súgva. — A gróf egyedül maradt a bankárral. — Ha nem akarja ön barátját követni, kedves gróf úr, s nem fekszik le a tyúkokkal, — kezdő az utóbbi Valton távozása után, — és ha van közelben kártya, úgy itt az alkalom, hogy revanchet adjon nekem. Szerény écartét indítványozok. — Szívesen rendelkezésére állok, uram. — Behozták a kártyát s a két férfi hozzálátott a játékhoz. Guérand James egy óra lefolyása alatt 700 frankot veszített. — Hagyjuk abba, — indítványozó a bankár, — úgy látszik kicsiben sincs nagyobb szerencsém mint nagyban. Azzal felkelt, hogy átmenjen szobájába. XVIII. Mesmond-kastélyban, Danvillersné és leánya Susanne, valamint Jeanne ebéd után a virágzó na­rancsfák és verbénák balzsamos illatától telitett ter­­rasszon csoportosultak az esteli üde levegőt besziva s várakozva Eduárdra és Armandra, kik már korán reggel kirándulásra mentek. Danvillersnének gyenge egészsége nem engedé meg a hosszas sétákat, sőt még a sok kocsizás is ártott neki, s így sajnálatára Su­sanne és Jeanne is meg lett fosztva ettől a nagy élvezettől, miután nélküle nem vehettek a kirán­dulásban részt. Boldogság és pedig tiszta, látszó­lag felleg nélküli boldogság uralkodott e pilla­natban a Mesmond kastélyban. A szerelem első haj­nala azon lényekre, kiknek szivében megfogamzik, aranyos szárnyainak meleg sugarát veti. Még a ke­serv, az aggály is édes, mit a lélekben felidéz, édes és gyönyörteli; szűzies befolyása alatt még a legszenve­dőbb s a legközönyösebb természetek is vigaszt ta­lálnak,­­felmelegszenek, így történt ez Susanne-nal és Jeanne-nal is. Susanne meggyőződvén Armand szerel­méről, megfeledkezett arról, miszerint már azon pon­ton volt, hogy magát örökre szerencsétlenné tegye Guérand James-mak­ házasságába való beleegyezé­sével. Úgy tűnt fel most már neki csupán, mint vala­mely gonosz álom, vagy valamely félig eloszlott köd­­fátyolkép, melyben fel-felmerültek az elmúlt napok, midőn még a szerelmet nem ismerve, életének sem volt még más czélja, mint közönséges, minden ma­gasztosságot nélkülöző ambícziójának kielégítése. Most magát emelkedettnek és sokkal jobbnak érezé, gyönyörrel engedte át magát azoknak az ábrándos boldogító gondolatoknak, melyek ezen nemes érzésből fakadva, betöl­thetik a fiatal szívet. Jeanne pedig újjá született a remény hatása alatt, mint a vihartól lekonyuló lankadt virág, mely a napsugár jótékony befolyása folytán újra kiegyenesíti szirmait. Többé nem kétkedett atyjának mielőbbi ki­­szabadulásában, se abban, hogy sértett becsülete fé­nyes elégtételre számíthat. Miként fog az bekövetkezni ? Azt még nem tudta, de hogy meg fog történni, abban biztos volt. És midőn elgondoló, hogy Eduárdnak fogja köszön­hetni ezt a hévvel óhajtott eredményt, midőn meg­gondoló, mennyi erélyt s buzgalmat fejtett ki ebben a hálátlan feladatban, mit magára vállalt, sőt czélul tűzött ki magának az ő iránta való vonzalomból, vég­telen hála érzete hatotta át, mely hála teljesen be­­töltvén fiatal lelkét, abban a magasztos, édes szere­lem virágát nyílásra fakasztó és arra képesstő, hogy határtalan gyöngéd érzelemmel viszonozza az ifjú sze­relméből kifolyó gyöngédséget. Mikor ehhez hasonló gondolatok töltik be a lelket, akkor a homlok nyugodt és sugárzó. Boldogság uralkodott tehát Mesmondban, és a két fiatal leány türelmetlenül várta Armand s Eduárd érkezését. Miután azonban Susanne keveset beszélt és teljesen belemerült merengésébe, Jeanne faggatni kezde: — Mi bánt tégedet kedves Susanne ? — kér­dezé tőle. — Azzal tépelődöm, hogy Guérand Jamesnek ma reggel kellett megkapnia azt a levelet, melyben nagynéném elhatározásomat tudatja vele, és hogy holnap bizonyosan megkapjuk szemrehányásokkal teli ingerült hangon itt, de alkalmasint mégis érdeklő válaszát. — Nos tehát akkor legfeljebb tűzbe dobod a levelet, s azzal vége lesz mindennek. — Azt hiszed, Jeanne? — Ugyan mitől tartasz ? — Valami váratlan csapástól. Az az ember nem fogja akarni elfogadni kikosarazását, s nem vallja be magát legyőzöttnek. Bizonyosan kísérletet teend, hogy rábeszéljen s e miatt üldözni fog. — Ez ugyan el nem ijesztene engemet; vannak védelmezőink. — Éppen ez az, a­mitől én félek; hátha egyi­­köket annyira ragadná a túlbuzgó hév, hogy kihívná Guérand Jamest vagy általa kihivatnék, s párbaj ol­daná meg a dolgot. Jeanne fejét rázta, s szemei megvetést fejez­tek ki. — Nem hiszem, hogy Guérand James nyíltan síkra szálljon ellenségeivel, — felesé Jeanne. Becsü­letes embernek különben sem lenne szabad vele meg­vívni, és ha kihívná is őket, nem tartanák érdemes­nek vele megverekedni. Legfeljebb a szolgákkal do­bathatnák ki, ha elég vakmerő lenne sértőleg fellépni. — Tudod-e, Jeanne, hogy te rettenetes vádat emelsz Guérand James ellen; olyan nyomorult hit­vány egyéniség lenne ez az ember ? — Kedves kicsikém — szólt közbe e pillanat­ban Danvillersné — jól tudod, hogy Eduárd akkor is gyakran figyelmeztetett téged s iparkodott kiáb­rándítani, mikor még szívesen fogadtad Guérand James hódolatait. Ennek pedig nem volt más oka, mint az, hogy komoly gyanút s kételyt táplált ez em­ber erkölcsisége s jelleme ellen. Gyanúsításai most már alaposaknak bizonyultak be, annyira, hogy ha te le nem mondasz önkényt ez összeköttetésről, mi még akkor is minden áron megakadályoztuk volna ezt a házasságot. Ez a rövid magyarázat megértetheti ve­led Jeanne szavait. — Igen, de ez nem oszlatja el az én aggodal­maimat , mert ha mindez, a­mit itt hallok igaz, akkor Guérand James úr annál félelmesebb és veszedelme­sebb ember. — Egy kis türelem, és ő fog félni mi tőlünk; reszketni fog mi előttünk, — felesé Jeanne. E szavak hangsúlyozása hideg borzadályt oko­zott Susannenak. Pár pillanatnyi gondolkozás után így szólott: — Mióta csak Guérand Jameset ismerem, foly­ton titkolództak előttem és soha se világosítottak fel az­ok iránt, hogy miért ne fogadjam el komoly udvar­lását , s én mindazáltal nem bírtam kikutatni és ki­puhatolni a titkolódzás okát. De ime most egyszerre kiviláglik a való szavaidból, Jeanne. Tegnap közölted velem, hogy mostoha anyád gyilkosának nyomába ju­tottatok ; ez a gyilkos nem lehet más, mint... Nem fejezhette be, mert Jeanne hozzáfutott a száját betakaró kezével, élénken rebegve: — Hallgass, óh hallgass, Susanne! Még meghall­hat valaki, és Eduárd vállalata hajótörést szenvedne. — Tartsd meg e titkot szived mélyében ama napig, midőn a világosság napfényre jön, — tévé utána Danvillersné. — Az különben lehetséges, hogy Guérand James levelem vétele daczára is ide jön... . s én jól látom, hogy Susannet is ez nyugtalanítja... de nekem úgy tetszik, hogy ha fennhangon ismétel­nénk azt, mit magunkban gondolunk, nem lennénk többé képesek annyira uralkodni magunkon, hogy igazi érzelmeinket elpalástolhassuk előtte. (Folyt, köv.)

Next