Pesti Napló esti kiadás, 1889. május (40. évfolyam, 119-149. szám)

1889-05-01 / 119. szám

Budapest, 1889. A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. 119. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken S kr. Szerda, május 1. Budapest, május 1. Újabb főispáni felmentés. A hivatalos lap mai száma ism­ét egy főispán Rójnay Lajos fel­mentését közli. Az erre vonatkozó királyi kézirat így hangzik : A belügyminisztérium ideiglenes veze­tésével megbízott közmunka és közlekedésügyi mi­niszterem előterjesztésére, Rónay Lajos Csongrád­­vármegye főispánját ezen állásától, sok évi buzgó és hit szolgálatainak elismerése mellett saját kérelmére felmentem. Kelt Schönbrünnban 1889. évi április hó 28-án. Feren­cz József, s. k. Baross Gá­­b­o­r, s. k. Svájcz és Németország. Mint távirataink jelen­tették, Wohlgemuth német rendőrfelügyelőt a svájczi szövetségtanács tegnap elbocsátotta a fogságból, melybe husvét vasárnapján került. Az ügy, mint je­leztük, Németországban nagy feltűnést keltett s a ma érkezett német lapok is hasábszámra köztik az ide vonatkozó tudósításokat. A svájczi lapok előadása szerint nem szenvedhet kétséget, hogy Wohlgemuth olyan cselekményeket követett el, melyek a nemzet­közi jogba ütköznek s igazolttá teszik elfogatását. A svájczi német követ nyomban szabadlábra helye­zését kívánta, de a svájczi szövetségtanács nem teljesíthette e kívánságot, mert az előterjesztett okiratokból világosan kitűnt, hogy az aargaui rend­őrség, mely Wohlgemuthot letartóztatta, jogsze­rűen járt el. Az okmányok szerint ugyanis két­ségtelen, hogy a mühlhauseni német rendőrfelügyelő Svájczban nem csupán kémeket, hanem oly' egyéneket is fizetett, kiket határozottan agents pro­vocateuröknek lehet tekinteni. Az eset, mondják a svájczi lapok, annál súlyosabb, mert Wohlgemuth felsőbb tisztviselő s hivatalos minőség­ben ment az emített czélból svájczi területre. A svájczi törvények szerint csak kétféleképpen lehetett ott vele elbánni: esküdtszék elé állíthatták vagy Svájczból örökre kiutasíthatták. A svájczi szövetség­tanács, hogy Németország érzékenységét kímélje, ez utóbbit választotta. Elrendelte Wohlgemuth szabad­lábra helyezését, de ki is utasította őt Svájczból s csak bűntársa Lutz bázeli szabó ellen fogja a fenyitő eljárást megindítani. Remélhetőleg a két állam poli­tikai viszonyát e kellemetlen inc­idens érintetlenül fogja hagyni. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 1-én. A képviselőház ma megkezdte a költségvetés általános tárgyalását. A vita igen nagy tárgyiasság­­gal és nyugodtan indult meg. Hegedűs Sándor előadó, mint mindig, úgy ez­úttal is lehetőleg világos képet igyekezett adni a költségvetés pénzügyi és politikai tartalmáról , s habár a budget realitását több tekintetben hangsú­lyozta, de minden túlságos optimizmustól tartóz­kodott. Utána Horánszky Nándor szólalt fel s az ő beszéde képezi a mai vita eseményét. E beszéd fon­tossága mind pénzügyi, mind politikai tekintetben kimagasló. A pénzügyi kritikában épp oly objektív volt, mint a politikaiban. E beszéd egyszersmind ál­lásfoglalás a rekonstruált kormány­nyal szemben, s főként ebben rejlik messze ki­ható hordereje. Alább egész terjedelmében közöljük e nagy­szabású remek beszédet s politikai méltatására holnap reggel visszatérünk. Itt még csak azt emeljük ki, hogy Horánszky beszédének szónoki hatása is rendkívüli volt. Horánszky ma a tárgyismeretet és a politikai ítélet szuperioritását, a legsim­ább és legil­domosabb ékesszólással egyesítette. Előadásából szám­űzte a szarkazmust és mégis sima formában a leg­­séjtóbb igazságokat mondta a miniszterelnök sze­mébe. Horánszky sokat foglalkozott Szilágyi Dezsőnek pozsonyi levelével, s a beszédnek ez a része láthatólag érdekelte nemcsak az ellenzéket, hanem a kormánypártot is. Horánszky beszéde után az ellen­zék tagjai valódi lelkesedéssel siettek Horánszkyhoz, hogy gratuláljanak neki. És méltán , mert Horánszky beszéde az ellenzéki politikának ma ismét egyik diadala volt. Öt perc­ szünet után Mudrony Soma kö­vetkezett, ki a függetlenségi párt részéről, nagy tudo­mánynyal és szakismerettel részletezte a költség­vetést Mudrony beszéde főként pénzügyi és közgaz­dasági alapon nyugodott, s mint ilyen brit kiváló értékkel. Utolsó szónok volt Orbán Balázs, ki a kor­mány gyönge oldalait ügyesen és hatásosan támadta. A kormánypártból, valamint a miniszterek kö­zül senki sem szólalt fel. Ez meglehet, hogy részben taktika, mely a budget-vita rövidítésére c­éloz, de másrészt bizonyára egyszersmind ama f­e­s­z­é l­y­e­­zettségnek következménye is, melyben nemcsak a kormány tagjai leledzenek, hanem a többség tagjai is. Zajos jelenetek ma nem fordultak elő , s csakis az ellenzék időnkinti fölzúdulása mutatta, hogy a mini­szterelnök irányában az ellenzék hangulata mit­­sem változott. S volt néhány sikerült közbeszólás, (gróf Károlyi Gáboré) a­mi zajos derültséget keltett. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Dárday Sándor, Tibád Antal, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Baross Gábor, Wekerle Sándor, gr. Szapáry Gyula, Szilágyi Dezső, dr. Fejérváry Géza, gr. Csáky Albin. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hite­lesíttetik. Elnök bemutatja Wekerle Sándor pénzügy­mi­niszter Szatmár megye nagybányai kerületében meg­választott képviselő megbízó levelét. (Éljenzés a jobb­oldalon.) Kiadatik az állandó igazoló bizottságnak. Felolvasásra kerül az elnök előterjesztése a füg­gőben levő ügyekről. Tudomásul szolgál. Az indítvány- és interpellácziós könyvben újabb bejegyzés nincsen. Következik a napirend: az 1847 — 48. III. trv.-cz. 14. §-ának módosításáról szóló törvényjavaslat harmadszori felolvasása. A javaslat harmadszori felolvasásban is elfo­­gadtatik s a törvényjavaslat alkotmányos tárgyalás és hozzájárulás végett megküldetik a főrendiháznak. A költségvetés tárgyalása. Következik: az 1889. évi állami költ­ségvetés általános tárgyalása. Hegedűs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója bevezetésül konstatálja, hogy a költségvetés beter­jesztése s az expozé óta egy fél esztendő telt el s hogy azóta a ház oly adatok birtokába jutott, melyek a költségvetés egyes pontjait megvilágíthatják. Ismer­teti ezután a költségvetés főbb tételeit, kifejtvén, hogy a budgetben a tényleges hiány 71l a millióval szerepel, amihez hozzáveendő tizenhárom millió, mint törlesztésekre fordított összeg és 5.600.000 forint, mint állami jószágok eladásából befolyt összeg. A pénzügyi bizottság nagyobb változtatások nélkül magáévá tette az előirányzatot, mert kiküszö­bölve látja belőle a túlkiadások régi hibáját , mert míg egyrészt a költségvetés megfelel a szükségnek és eredményeknek, addig másrészt annak keretében a fejlődés oly mértékű tényezőivel rendelkezik a nem­zet, melyek erőfeszítését lehetővé és a nehéz viszonyok között is gyümölcsözővé, versenyképessé teszik addig is, míg az államháztartás rendezésének arányában és befejezésével még több eszköz fog rendelkezésére áll­hatni az állam részéről is. A fejlődési tényezőknek az államháztartásban még mindig nem lehetett a kívánatos mértékben tért biztosítani, mert óvatosságot parancsol ránk egyrészt a rendezés nehéz munkája, másrészt pedig a nemzet­közi helyzetnek tartós feszültsége. A valószínű új kiadásokkal s az előre nem látható eseményekkel szemben első­sorban az erők összetartása szükséges s a pénzügyi bizottság éppen azért fogadta el a költ­ségvetést, mert ez irányban való törekvés biztos jeleit látta benne. Részletezi ezután a költségvetésnek az egyes tárc­ák szerint megoszló tételeit és sorra indo­kolja azokat a változtatásokat, melyeket a pénzügyi bizottság a költségvetésen tett. Ezek között alig van törlés, ellenben a földmű­velés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium tárcsájában a bizottság 442.000 írttal szaporította a kiadásokat, mert a c­ukoripar- és adózás fejlesztése és a ménes­birtokok jövedelmezőségének emelése szempontjából ez okvetlenül szükséges. Viszont azonban a bizottság néhány tételt leszállított, úgy hogy a bizottság módo­sítása következtében is csak 131,608 frttal nagyobb a költségelőirányzat, mint a kormány előterjesztésében volt. Sikló azt hiszi, hogy a költségvetés helyes ala­pokon nyugszik s hogy szigorú betartásával nagy lé­pést fogunk tenni a pénzügyi kibontakozás s az ál­lamháztartás teljes rendezése felé. Ennélfogva a költ­ségvetést általánosságban elfogadásra ajánlja. (He­lyeslés jobbfelől). Horánszky Nándor: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn a tárgyalás alatt levő állandó költ­ségvetésre és ezzel kapcsolatosan magára a politikai helyzetre vonatkozólag is álláspontomat jelezni és kifejteni kívánom, szükségesnek tartom előrebocsátani, hogy számtételek felsorolásába csakis annyiban fogok bocsátkozni, a­mennyiben azt egyfelől a helyzetnek konstatálása, másfelől a jövendő fejlődés esélyeinek kombinálása megkívánja. Teszem pedig ezt azért, mert azon súlyos hibák, a­melyek a múltban elkövet­tettek és a­melyeknek árát a nemzet oly drágán fizeti meg (igaz! balfelől), sokkal ismeretesebbek, semhogy azokkal részletesebben foglalkoznom kellene, más­részről pedig a jövendő fejlődésnek tényezői ma még annyira ismeretlenek, különösen az egyensúly helyre­állítására való tekintettel, hogy azokhoz kombiná­­cziókat fűzni ugyan lehet, de azokra ma még építeni nem lehet. Álláspontom tehát, melyet pénzügyeinknek jövő fejlődésével szemben elfoglalni kívánok — a múltról, e perekben még megemlékezni nem akarok — a vára­kozónak álláspontja, mert a törvényhozás által köze­lebb megszavazott rendkívüli terhek folytán ma még korai, minden oly kombináczió, a­melyet arra nézve felállítani akarnánk és óhajtanánk, hogy váljon azok következtében az óhajtott siker: az egyensúly helyre­állítása be fog-e következni, vagy sem. E keretben kívánom­­, képviselőház, beszéde­met tartani és azt óhajtom, hogy jellegét képezze azon kritikának, melyet a jövőre vonatkozólag ezúttal gyakorolni kívánok. (Halljuk ! Halljuk!) Megemlékezett a volt t. pénzügyminiszter úr expozéjában épúgy, mint a t. előadó úr is iménti fel­szólalásában a 87-iki zárszámadási eredményekről. Én sem akarom elhallgatni, t.­hát, — mert igazságos kí­vánok lenni minden körülmények közt; hitem szerint az is voltam mindig, ha néha erősebb is voltam — hogy az 1887.évi államháztartásban a zárszámadások szerint több rend, több realitás és szoliditás mutatkozik, és ennek,­­ legalább részben ennek eredménye az, hogy a zárszámadások szerint az 1887. év tagadhatatlanul akkér záratott le, hogy az eredmények az előirány­zattal szemben kedvezők voltak, mert tény, hogy az eredmény, szemben az előirányzattal az előírás tekin­tetében — az. előadó úr csakis ezen tételt említette 8.900.000 frttal kedvezőbb, ellenben a pénztári ered­mény csak 4.200.000 frttal kedvezőbb. De ha ezt konstatálom is, lehetetlen, hogy eb­ből, a t. kormány részére érdemet koncredáljak, mert ez az első és primitív kötelessége minden pénzügyi kormányzatnak, (Úgy van! Úgy van balfelől), melyből érdemet senki sem faraghat. Ha érdem van e tekintetben, az bennünket il­let, kik mindig sürgettük a reális költségvetést és a szoliditást, ezen eredmények pedig nekünk adtak iga­zat, és­pedig abban, hogy ha ez az út következik, a jó eredménynek a valóságban is meg kell lenni. Azon­ban még az 1887-iki államháztartásban sem vagyunk túl egészen, te­hát, az eddigi tapasztalatokon, mert igaz ugyan, hogy van megtakarítás is, 8 millió 900,000 frt, de vannak túlkiadások is 6 millió 200,000 frt és ha az ember ezeket a saját kategóriájuk szerint tekinti, azt látja, hogy míg a megtakarítások az államház­tartás azon ágazataiban mutatkoznak, a­hol azok nem állandók, nem maradandók és egy bizonyos fokig a pénzügyi kormányzatnak jóformán saját be­folyása alatt állanak, mint például a dohánynál 1.500.000 forint, az üzemeknél 1.500.000 frt, mi t. i. ezeknek megszorításából származik, de semmi körülmények közt állandónak és nem malé­kony természetűnek nem mondható, addig fáj­dalom, a túlkiadásoknál uj tételekkel találkozunk a melyek maradandóak és súlyosak, mert a nyugdí­jaknak, az államadósságok kamatainak szaporodása, a tárczák egyes tételeinél a szaporodás mind oly ter­mészetű, a­minek eltüntetése nem úgy, mint az üze­meknél, rajtunk nem áll, hanem ezek az államháztar­tást állandóan terhelni fogják. Midőn tehát a magam í­észéről konstatálom hogy az 1887-iki államháztartásban több renddel és szoliditással találkozunk, ezt a kormány érdemének el nem ismerhetem, másfelől pedig rá kell mutatnom arra, hogy tovább menő intézkedésekre és gondos fel­ügyeletre van szükség, hogy a túlkiadások úgy, mint 1887-ben 6 millió s néhány százezer frtnyi összegben semmi körülmények között elő ne forduljanak. (He­veslés balfelől.) És most, te hát, még azon körülményt óhajta­nám szintén konstatálni, hogy az 1887-ik évnek pénz­ügyi végeredménye szintén igen súlyos volt, mert ez az államjavakról bevett összegnek figyelembevételé­vel, a­mit minden körülmények között defic­itnek számítok, mert az tőkevagyon, körülbelül 55.700.000 i­tot tesz, mely összegben igaz benn voltak a rendkí­vüli katonai hitelek is, t. i. a honvédségé 6 millió 700 000 frttal és a közös hadseregé 9,600 000 frttal, tehát 16,300­ 000 frttal, de ha ez összeget az előbb említettből le is vonjuk, defic­itünk még mindig 40 millió körül volt, különösen akkor, ha figyelembe veszem, hogy ez évben a beruházások három mil­­ióval tettek kevesebbet. Midőn ezeket a zárszámadásokra vonatkozólag megjegyezni kívántam, egy tartozásomat kell, hogy erójam a jelenlegi pénzügyminiszter úr iránt azon múltkori vita következtében, a­mely köztem és közte­mfejlett akkor, mikor a törvényhozás által a vám­­bevételek visszamaradása czímén 3 millió és százezer érintőt szavaztatott meg. Akkor én a jelenlegi pénz­ügyminiszter úrhoz azon kérdést intéztem, mire szükséges e pénz, miután ez az összeg tényleg 1887- ben kifizettetett és midőn az államháztartás végered­ménye 4.200.000 frttal volt kedvezőbb az előirányzat­nál. A jelenlegi t. pénzügyminiszter úr akkor, úgy hiszem szorultságból, mert mást nem tehetek fel,oly in­dokoláshoz folyamodott, melyre akkor a házszabályok szerint már nem felelhettem, de melyet szó nélkül nem hagyhatok. Azt mondo­t­­i, hogy ebben egyfelől tisz­telete rejlik a budgetjognak, másfelől pedig abban az alkotmányos szempont is kifejezésre jut, minthogy ezen összegek a delegációk által szavaztattak meg, tehát nem közvetlenül a törvényhozás által, és itt csak leállíttattak a költségvetésbe, kell tehát, hogy a kü­önböző természetű túlkiadások evidentiában tartas­sanak. Gondolom, ez volt a t. miniszter úr válaszának értelme. Én ezt nem koncredálom, mert bár elismerem, hogy ezek nem egyenlő természetű kiadások és óhaj­tottam volna, hogy bár mindig azt tegye a t. kor­mány, hogy valahányszor e téren több kiadás fordul elő, azt mindig előzetesen hozta volna a törvényhozás tudomására; de nem koncredálhatom egyszerűen azért, mert ez épp úgy budgettétel, mint a költségvetésnek más tétele, a­hol e túlkiadás is ugyanazon szempont alá esik, mint minden többi túlkiadás. Ugyanazért, midőn a t. pénzügyminiszter úr kizárólag csak ezen egy tételre kérte az utólagos jóváhagyást, eljárása, f­elfogásom szerint, nem volt helyes. De nem ez az, a­mit megjegyezni kívánok, ha­nem az, hogy ha ebben alkotmányos szempont fog­laltatik, kérdem — és talán lesz szíves reá a pénz­ügyminiszter úr felelni,­­ hogy midőn 1886-ban a vámvisszamaradásban hasonló természetű 2.330.000 frt túlkiadás jelentkezett, miért nem kérte akkor is a törvényhozás utólagos jóváhagyását? 1885-ben kérte, és erről törvény alkottatott. Várjon, ha csakugyan alkotmányos szempontról van szó; miért nem kérte azt 1886-ban is ? Mert a­mi alkotmányos szempont volt 1885-ben és 1887-ben, éppúgy kell, hogy alkot­mányos szempont legyen 1886-ban is. De én meg­mondom az okát, hogy miért nem kérte. Nem kérte azért, mert ez 1887-ben 1886 ra kérve, nagyon kellemetlen dolog lett volna, mert akkor estünk túl az ismert rettenetes túlkiadásokon. Nem kérte tehát azért, mert igaz, hogy állandóan pénzre van szükség az államháztartás folytonossága tekintetében, de ki akarta kerülni a kellemetlenségeket. (Igaz! ügy van­­ a bal- és szélső baloldalon.) Én a t. miniszter úrnak figyelmébe csak egyet ajánlok. Ha helyzete gyakran nehéz lesz is a jövőben, bármily nehéz legyen is az, legyen szíves kellő őszin­teséggel eljárni a törvényhozással szemben. (Ügy van! a bal és szélső baloldalon), és higyye el, helyzete minden körülmények közt könynyebbülni fog; de ne méltóztassék oly argumentáczióval élni, a minek sem­minemű komoly pénzügyi alapja nincsen. (ügy van­ a bal- és szélsőbalon.) Áttérek most, t. hát, magára az 1889-ki költ­ségvetésre. Én nem fogok annak egyes tételeire kifo­gásokat tenni sem a bevételek, sem a kiadások tekin­tetében. Nem azért nem fogok tenni kifogást, mintha annak egyes apróbb tételeihez szó nem férhetne, ha­nem azért nem, mert nagyban és egészben véve elis­merem, hogy a múltak hibáin és tapasztalatain okul­va, az 1889-ki költségelőirányzat realitás tekinteté­ben — mert csak erről kívánok szólni — a helyzet­nek meglehetősen megfelel. 1887 ben felemeltettek a rendes kiadások 8.600.000 frttal, éppen azért, hogy a költségelőirányzat betartható legyen. E költségelőirányzat keretei 2 éven keresztül meglehetősen beváltak és így, midőn tisztán pénzügyi szempontból vizsgálom a költségelőirányzatot, elis­merem, hogy az, a­mint van, habár a pénzügyi hely­zet különben nem jó, alig kifogásolható. De mindjárt hozzáteszem, hogy az 1889-iki költségelőirányzat pénzügyi végeredményében kedvezőtlenebb, mint az 1888-iki, mert míg 1888-ban a defic­it azon keretek­ben, a­melyekben költségvetésünk mozog, 12,400.000 frt volt, a folyó évre pedig 7,400.000 frt, tehát a ja­vulás 5 millió, addig ezzel szemben áll az, hogy a költségvetés bevételi tételei között már az új fogyasz­tási adók egy része be van állítva körülbelül 12 mil­lió forinttal. Ha most ezen összegből az 5 millió javulást le­vonom, az látszik, hogy a költségvetés 6 millióval re­latíve kedvezőtlenebb, mint a múlt évben volt. Ez természetes is, mert a múlt évhez képest 9.400.000 forinttal van több kiadás e költségvetésben s ez meg­fejti, hogy miért kedvezőtlenebb relatíve ez a költség­­vetés, mint volt a múlt évi. Én, mint mondom, a költ­ségvetésre vonatkozólag számszerűleg bővebben fog­lalkozni nem akarván, és még csak azt akarom kon­statálni, hogy a 7.400.000 frtnyi defic­it, mely feltün­tetve van, ez összegnél sokkal nagyobb lesz. Nagyobb lesz, mert a folyó évben az államadósságok törlesz­tésére szükséges összeget köztudomás szerint szintén hozzá kell számítanom, nem különben az államjavak eladásából — mit szintén defic­itnek kell vennem — bejövő 6 milliót is, ezzel tehát a hiány körülbelől 26.500.000 irtot tesz, de ha veszem a rendkívüli hi­teleket, melyek időközben megszavaztattak és ha ezek szintén az 1889-iki háztartást fogják terhelni, akkor a pénzügyi eredmény, tekintettel arra, hogy a közös ügyekre 14.800,000 s egyéb póthitelekre köze­lebbről 4.200,000 frt szükségeltetik még, ha ebből a vámbevétel visszamaradása czimén kért 3 100,000 frtra nem számíttatik is, a folyó évi háztartásnak is­mét 40 millió összeg körül lesz a deficzitje. Ez volt az állandó defic­it eddig is, ez lesz a folyó évben is. Hogy miképen alakul jövőre, az a megalkotott törvé­nyek nyomán, a jövő kérdése. Épen azért nem va­gyok azon szerencsés helyzetben, melyben a pénz­ügyi bizottság, hogy a jövő fejlődésének sikere iránt oly feltétlen reményeket tápláljak. Még kevésb­é osztozhatom pedig azon meleg és mélyreható elismerésben, mely a pénzügyi bizottság jelentésében — igaz — a nemzet részére is nyújtatik, de hasonlóképpen a t. kormány részére is. Erre vo­natkozólag a pénzügyi bizottság jelentése többi kö­zött a következő sajátságos passzust tartalmazza: (Olvassa.) » .. . mert az államháztartás rendezésére még csak kilátásaink és tényezőink javultak; még csak az annak elérésére vezető út czélszerűsége felől győződtünk meg az eddigi eredmények alapján; és annak következetes követésében van a czél elérésére biztosítékunk , de az egész eredmény még nincs ke­zünkben, és így azt koc­káztatnunk sokkal könnyebb, hogysem szabad és megengedhető lenne. De ha már erre minden meg van téve, minden eszköz megszerezve, ebben is olyan erőfeszítése nyilvánul a nemzetnek, melyet csak hálával kell említenünk és másfelől van ebben — s erre kérem a t. ház figyelmét — olyan érdeme a kormánynak is, melyet csak a leg­melegebb elismerés illet meg. (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon) úgy is mint jutalom, úgy is mint biz­tatás a jövő magatartására nézve. (Derültség és moz­gás a bal és szélsőbaloldalon.) Legelsőbben, t. hát, különböztessünk egy kissé. Én szerintem az egyensúly helyreállítása és az állam­háztartás rendezése két különböző fogalom. Az egyen­súlyt helyre lehet állítani rideg és banális adóemelé­sekkel, a­miként ez munkában is van. Ehhez nem szükséges más, mint a számvevőségi személyzetnek, a pénzügyőröknek és az adóvégrehaj­tóknak szaporítása. (Úgy van! Úgy van ! a bal- és szélsőbaloldalon.) Az államháztartás rendezése más fogalom, eb­ben kell, hogy ingrediencziája foglaltassák az állam­­férfiúi felfogásnak, akc­ióknak, ténykedéseknek és azok eredményeinek. Az államháztartás rendezése oly pénzügyi politikai eljárást igényel, melyben a nemzet összes közgazdasági tényezőivel számol, a­hol a pénz­ügyek rendezése nem tisztán és kizárólag azon alap­szik, hogy több kell, tehát vessünk ki több adót. Pe­dig, te­hát, a kormány csak az előbbit tette és ha ezen banalitással szemben az ország adózó polgárai részére meleg elismerést szavaztunk, az rendén van; de hogy ezt a kormány részére is akarják tenni, ez oly­­durva megsértése az igazságnak (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon) méltatlan provokálása a nemzet áldozat­készségének, (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon), a­mely pedig az önök bűne és az ÖDÖK eljárásainak ered­ményei, de a­melyekért ha a kormány részére ily me­leg és mélyreható elismerést szavaznak meg, az csak oly országban történhetik, a­hol általában kritikai közérzület nincs, és a­hol (Egy hang balfelől, a­hol Tisza miniszterelnök) minden a feje tetejére van ál­lítva. (Élénk helyeslés balfelől.) Hát azt akarják, hogy a hivatalos szépítgeté­­sek ideje újra kezdődjék? Elfelejtették, t. ház, az 1885-iki költségvetést, a melyben az egyensúly az ordináriumban helyre volt állítva s a melyet szintén megtapsoltak, de melyre azután 40 millió deficzit válaszolt. Elfelejtették azon reális költségvetéseket, a melyekre vonatkozólag, a­mint azt már említettem, az 1887-iki költsévetésben az ordináriumban 8 millió 600 ezer frttal kellett a kiadási tételeket emelni, hogy azok beválthatók legyenek ? Elfelejtették a 22 milliós túlkiadást, a földművelési minisztériumi palo­tákat, a vasúti beruházásokat, az ismételten elkopott pénztári készletek történetét ? Avagy azért szavazunk a kormánynak meleg és mélyreható elismerést, hogy az adókat, az utóbbi indirekt adókat is beleszámítva, mintegy 70 millióval emelték s hogy a járadék kibo­csátásánál a folyó évben talán az 1000-ik millió ju­bileumát (Élénk tetszés balfelől.) meg fogjuk érni? Vagy hogy az államjavak jó részét elköltöttük s költ­ségvetési czélokra használtuk fel; vagy hogy a kon­verzió an­ diák kamat eredményeinek figyelembe vétele nélkül tisztán prolongáczió útján a törlesztési köl­csönök felvételének elodázása kedvéért áldozatul ho­zatott avagy azért herüljün­k s szavazzuk meg a kormány részére a meleg és mélyreható elis­merést, hogy egészséges és igazságos adó­poli­tikát követni nem tud vagy nem képes és men­tül igazságtalanabbak az adóknak kivetési alap­jai, annál nagyobb igazságtalanság az, ha azokra to­vábbi emeleteket rakunk. (Élénk helyeslés balfelől.) Vagy azért szavazzunk meg meleg és mélyreható elismerést a kormány részére, hogy a pénzügyi admi­­nisztrác­ióban még mindig dívik az a valóságos ázsiai állapot, (Élénk helyeslés balfelől.) a­melyet önök or­vosolni nem tudnak vagy nem akarnak. Méltóztassék megengedni, te hát, a kormány csak elnézésért s bo­csánatért könyöröghet a nemzetnél, hogy ily súlyos hibáit bocsássa meg, (Élénk helyeslés balfelől.) de hogy az önök részére a nemzet maga, — mert hi­szen fájdalom más a pénzügyi bizottságban az efféléket elismerni és ezt — közérzületnek viszo­nyaink között nem fogadhatom el — elismerést szavazzon, ez semmi egyéb, mint az igazság­nak a provokácziója és a komoly politikával nem biró oly eljárás, melyet igenis elítélünk, de melyért elis­merést szavazni semmi körülmények közt nem lehet. (Élénk helyeslés balfelől.) Egyébiránt, miként említeni bátor voltam, én a pénzügyi kibontakozási politika sikereinek esélyeivel szemben ezúttal állást elfoglalni nem kívánok, hanem megelégszem azzal, hogy figyelmeztessem a t. kor­mányt és a t. házat azon körülményekre, melyek a kormány kalkulusát már eddig is megzavarták. A volt t. pénzügyminiszter úr, midőn kibonta­kozási tervezetét a törvényhozás és ország elé ter­jesztette és a­melynek csak végeredményeiről kívá­nok szól­ni, azt mondotta, hogyha azon három felté­tel bekövetkezik, melyekhez a pénzügyek szanálását és szanálhatását kötötte, hogy t. i. a külügyi viszo­nyok nem úgy fognak fejlődni, hogy azok egy há­ború közelségét kilátásba helyezzék, ha továbbá­­ benyújtott adótörvényjavaslatok kellő időben meg­szavaztatnak és végre az államháztartás ama keret­ben fog megmaradni, melyben akkor mozgott. Gondolom, hogy ez mind bekövetkezett. (A miniszterelnök tagadólag int.) Megengedem, hogy a katonai hitelek némileg megzavarták a számítást bár ezek előre láthatók voltak. De megengedem, hogy nem voltak előreláthatók. De hiszen ez nem sokat vál­toztat a dolgon, mert ezeknek csak kamatai jelent­keznek a költségvetésben. Ismétlem tehát, hogy a­­ miniszter úr azt mondá, hogy 1889-ben a defic­it az előirányzatban legfelebb 2,3 millió lesz. Íme most látjuk, hogy az előirányzatban a valóságos defic­it 7 és '/6 millió. Igen, de itt még egy tétellel kell számolnunk. A volt pénzügyminiszter úr, kibontakozási tervében ugyanis 1889-re már bennfng­altatott a honvédség részére beszerzendő fegyverek első részlete mintegy öt millió, de ez most 1889-re nincsen beállítva a költ­ségvetésbe. Ha tehát e tételt hozzá­adom a 7 millió 400,000 írthoz, akkor ott vagyunk, hogy a defic­it 1889-ben 12 millió 400,000 frt, következőleg a ter­vezet immár megromlott mintegy 9 millió 400 000 forinttal. De térjünk át az 1889-iki kilátásokhoz. Ha az előirányzat ugyanazon keretben fog mozogni, mint az idén, tehát alapul véve a 7 millió 400.000 frt defic­i­­tet, jövőre, hogy fogunk állani ? Az államjavak eladásából nem hiszem, hogy be lehet állítani 6 millió bevételt, mert hiszen az államjavak nem tartanak örökké és nem lehet azok­ból minden évben ugyanannyit eladni. Ha jövőre mégis az ellenkező történnék, kevesebb lesz a defic­it, de még akkor is az összeredmény kedvezőtlenebb esz, mert a honvédség kiadása 2 millióval lesz na­gyobb a folyó évinél. Továbbá a rendkívüli katonai hitelek kamatai, az idei defic­itre felveendő kölcsö­nök kamatai az utolsó időben megszavazott póthite­­ek kamatai, feltéve, hogy azok realizáltatnak, a­z összegre fognak rúgni, melyre az ez időszerűit mu­tatkozó legkedvezőbb kurzus szerint is mintegy 27 millió hitelművelet lesz szükséges, melynek ka­matai tehát a jövő évi háztartást 1 millió 400 000 forinttal fogják emelni. Szaporodni fognak továbbá a nyugdíjak is. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Fő­ispánok !) És itt meg kell említenem, hogy az esetre, ha a kormány komolyan törekszik az államháztartás ren­dezésére, első­sorban kötelessége lett volna benyúj­tani oly törvényjavaslatot, melyekkel az igazolatlan és igazolhatatlan főispáni nyugdíjakat eltörli. Mert ha tömeges elbocsátások nem is lesznek, az, t. ház, meg­­engedhetlen, hogy egy tisztán bizalmi állás nyugdíj­jal járjon oly országban, hol a legcsekélyebb összegek is az adózó polgárok terheit képezvén, súlyos izzadás árán állíthatók elő. (Élénk helyeslés bal- és szélső­balról.) Továbbá a konverzió eredménye is államháztar­tásunkban valószínűleg jelentkezni fog, a­mennyi­ben el fog esni azon bevételi tétel, mely eddig a földtehermentesítés szelvényadóiból befolyt és mely szintén hatszáz és néhány ezer forintra tehető; végül bizonyos, hogy ha nem is teljes összegben, de jelent­kezni fog a jövő évben az elfogadott véderőtörvény­nek pénzügyi eredménye is, bár végleg szerintem sok­kal nagyobb összegben, mint mondatott, de egy bizo­nyos összegben a jövő évi költségvetésben ez is kife­jezésre fog jutni. (Igaz! ügy van­ balfelől.) Ha ezeket, te­hát, figyelembe veszem, akkor azt látom, hogy még az esetre is, ha a konverzió teljesen keresztülvitetik és törlesztési kölcsönökre szükség nem lesz; a ma számba vehető tényezők szerint mintegy 4,5 millió vagy talán több is lesz azon összeg, mely a jövő évi költségvetésben hi­telfedezetre fog szorulni. Igen, de már akkor ki lesz merítve minden oly lehető és képzelhető forrás, melynek felhasználásához és igénybevételéhez a tör­vényhozás és a kormány az egyensúly helyreállítását kötötte. Te hát! Hogyha mindezek, úgy a­hogy mondom, be nem is fognak következni, még mindig igen nagy kérdés marad,hogy váljon az államháztartásnak ilyetén rendezése is permanens lesz-e ? Én ezekre az esélyekre kiterjeszkedni nem akarok, de figyelmeztetem a t. kormányt arra, hogy ezt minden körülmények közt számon fogjuk tőle kérni. Én a magam részé­ről a dicsőségben osztozkodni nem akarok, habár bona fide meg is szavaztam a fogyasztási adókat, de az egyensúlyt számon fogjuk kérni a t. kormány­tól, mert az országban minden irányban kimeríteni a megterheltetés minden mértékét és az államháztar­tást még sem rendezni ebből, az után csakugyan nem következhetik más, mint az, hogy az államháztartás­nak még a terhek rengeteg súlya mellett is össze kell omlani. (Élénk helyeslés bal- és szélsőbaloldalon.) Én tehát tartok tőle — megvallom — hogy a fogyasztási adók eredményei nem fognak teljesen be­válni, de még ha beválnak is, akkor is tovább menő erőfeszítésekre lesz szükség, még azon esetben is, ha államháztartásunk azon keretben fog maradni, mely­ben ma még van és még akkor is, ha kény­telenek leszünk összes kulturális, humanitárius és egyéb szükségleteinktől a különben naponként mutatkozó szükségeket és ezeknek fedezetét meg­tagadni, pedig ott vagyunk, hogy akkor, midőn az adminisztrác­ió rendezéséről van szó, azt mondják: az államháztartás helyzete nem engedi ; mikor az igazságszolgáltatás reformjáról van szó, azt mond­ják : az államháztartás helyzete nem engedi; midőn az oktatásügy fejlesztéséről van szó, a legnagyobb szükségekkel szemben is azt mondják : az államháztartás olyan, melynél fogva e minden­napi szükségeit sem elégíthetjük ki ; hogy ily helyzetben azután mennyire érdemel egy kormány elismerést, azt ítélje meg a nemzet. Én magam ezt azon politika ter­mészetes kifolyásának tartom, mely jelszavakból, hangulatcsinálásból él, melyet komolyság nem vezetett, — legalább a dolgok nagy részében melylyel szemben tehát a lehető legmesszebb menő bizalmatlanságra vagyok utalva. (Élénk helyeslés bal és szélsőbaloldalon.) Mielőtt, t. ház, beszédem pénzügyi részét be­fejezném, még egy hasonló természetű kérdésre vo­natkozólag kívánom a t. háznak és magának a nem­zetnek is figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Valahányszor a rossz pénzügyi helyzetet akár a sajtó, akár egyesek indokolni kívánják, mindannyi­szor ott találjuk indokolásul azon körülményeknek felemlítését, hogy hiszen az európai helyzetben s az ezen helyzetből kifolyó állandó fegyveres békében fekszik egyik oka és alapja a rossz pénzügyeknek és a pénzügyi helyzet megrontásának. T. képviselőház! Én ezt határozottan tagadom. Nem akarom ugyan ezzel azt mondani, hogy az or­szág hadügyi terhei nem nagyok és nem súlyosak. E ismerem ezt én is, sőt azt is, hogy óhajtandó volna, mikép ezen terhek kevesbedjenek. De hogy ezen had­ügyi kiadások nyakába akaszszuk ezen rossz pénz­ügyi politikának következményeit, ezt megengedni nem szabad, ez ellen tiltakoznunk kell. T. képviselőház! Ha mi figyelembe vesszük 1876-tól kezdve a közös hadügyi kiadásokat akár a delegácziók által megállapított bruttó összegekben, akár pedig a vámbevételek nettó összegeinek beillesz­tésével, akkor is azt látjuk, hogy 1876. óta egyetlen egy esztendő sem múlt el, az okkupáczionális és láza­dási éveket nem számítva, a­melyben ezen kiadások, — úgy a rendes, mint a rendkívülieket együttvéve, — a mi qvótánk tekintetében 14 millió írtnál maga­sabbra emelkedtek volna. 1876-ban a rendes és rend­kívüli közös kiadások 35,400 000 írtra rúgtak. — A tényleges pénzügyi kiadásokat számitom, pedig ez­­ kedvezőtlenebb rám nézve, mert a fogyasztási adó visszatérések lényeges befolyással vannak az eredmé­nyek megítélésére és ezek kedvező faktort képeznek. — 1877-ben a kiadás volt 34,500.000 frt. 1880-ban — 1878 és 1879 okkupáczionális esztendő volt, ezekről majd később fogok egy pár szót szólani — 34 millió 400 000. 1881-ben 38,100.000. Ebben az évben különösen sok volt az adó visszatérítés. Mert tudjuk, hogy nem sok maradt az összes vámbevételekből, a többi pedig a visszatéríté­sekre fordittatott 1882 r®, mely lázadási esztendő volt, külön fogok szólani. 1883-ban 34.800,000; 1884-ben 30 millió; 1885-ben 36.900,000; 1886-ban 33.600,000 frt volt a közös hadügyi kiadás. Ezen évekből tehát azt látjuk, t. képviselőház, hogy a közös hadügyi kiadások egyetlen egy eszten­dőben sem emelkedtek 4 millió írton túl többre. Sok ez is, t. képviselőház ; de hogy a 70 millió írt adó­emelés, hogy a rengeteg adósságcsinálás, hogy az állami jószágok eladása és elidegenítése, szóval mind­ezen súlyos következmények a közös hadügyi kiadások

Next