Pesti Napló esti kiadás, 1889. június (40. évfolyam, 150-176. szám)

1889-06-01 / 150. szám

Budapest, 1889. r­­­i ■ ^ ■■■■"■— 150. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. •.<... ggg*—ÉtaC ----------- ----------------*--■ - ■■— — Szombat, junius 1. Budapest, junius 1. Sándor czár beszéde. Egész Európa a czár is­mert toasztjának benyomása alatt áll s a benyomást, a mennyiben az eddigi távirati jelentésekből kivehető, egészben épen nem lehet megnyugta­­­tónak mondani. A czári nyilatkozat első­sorban általános meglepetést kelt s legalább is szokatlannak találják, hogy egy nagyhatalom uralkodója ilyen leple­zetlenül tárná fel politikai elszigeteltségét a többi álla­mokkal szemben. Mert hogy Montenegró szövetsége épen nem kárpótolhatja őt a többi hatalmak idegensé­­géért, az igen természetes. Néhol a czári nyilatkozatot inkább komikai színezetűnek találják s nem hiszik, hogy közvetlen visszahatással lehetne a politikai vi­szonyok alakulatára. Londonban elismerik, hogy itt a czár részéről nagy demonstráczió forog fenn, de lehetetlenségnek tartják, hogy Oroszország ezután sem fog mostani várakozó állásából kilépni. Bécsi lapok azon nézetüknek adnak kifejezést, hogy a Nikita fejedelemhez czimzett ováczió nem egyedül a fejedelmet, hanem a pánszlávizmust illeti, melynek ő egyik legismertebb képviselője. Határo­zottan kedvezőtlen benyomást keltett a czári beszéd Berlinben s ez nagyon érthető, mert Sándor czár egy látogatással adósa Vilmos császárnak s azt mindenesetre még a nyáron viszonozni lesz kénytelen. Hogy a tegnapelőtti beszéd nem va­lami udvarias bevezetése e látogatásnak, az termé­szetes. Berlin politikai köreiben nagyon élénken tag­lalják tehát a nyilatkozatot és sok felől az a nézet hangzik, hogy a czár beszédének provo­káló, fenyegető jellege van. Hogy Páriá­ban minő hatást tehetett a beszéd, azt e sorok írása­kor még nem tudjuk. A franczia hivatalos távíró még hallgat, a­mi annak a jele, hogy a párisiak nem igen vannak elragadtatva Nikita fejedelem ünnepeltetésé­­től. És ez nagyon érthető, hisz mikor a czár ünne­pélyesen kijelenti, hogy Oroszországnak csak egy igaz szövetségese van Európában, ezzel egyszersmind nem valami udvarias módon tör pálczát a francziák ismert törekvései felett. Azt persze, hogy az orosz-franczia szövetség egy bizonyos pillanatban valósággá váljék, a czári beszéd nem teszi lehetetlenné. De bizonyos, hogy a francziák tolakodásával szemben a czár fel­köszöntője nagyon is szembeszökő tartózkodást jelez, mely Párisban csak kellemetlen benyomást tehet. Román válsági hírek. A Catargi-kormány tud­valevőleg nem rendelkezik szilárd többséggel a tör­vényhozásban s tevékenysége sem olyan, hogy az el­lenzéki elemeket kibékíthette volna. Most, hogy a kamara ismét összegyűlt, Bukarestben nagyon való­színűnek tartják a kormány bukását. Már néhány nappal ezelőtt beszélték, hogy a leszavaztatás veszé­lyével szemben Catargi felhatalmazást kért a királytól a kamara feloszlatására. Beszélték azt is, hogy Károly király ez enge­délyt megtagadta s a mai táviratok csakugyan megerősítik a hírt. Másfelől azt jelentik, hogy több kiváló politikai egyéniség megtagadta a külföldi kö­veti állások elfogadását. Ezek után nem csoda, ha általánosan azt hiszik, hogy a Catargi-kormány napjai megszámlál­ták. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése június 1-én. A képviselőház ma ismét csak rövid ülést tar­tott. A cheque és clearing-forgalomról, továbbá a Csáktornyától Ukkig vezetendő helyi érdekű vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslatokat a ház vita nélkül fogadta el. A nemzetközi fillokszerű­ egyezmény kiegészítésének beczikkelyezéséről szóló törvényjavas­lat tárgyalásánál, mely tegnapról a miniszter, állam­titkár és előadó távolléte miatt maradt mára, Her­man Ottó szólalt fel. Baross Gábor miniszter vá­lasza után a ház ezt a törvényjavaslatot is elfogadta. A magyar földhitelintézet által engedélyezendő szabályozási és talajjavítási kölcsönről szóló törvény­­javaslat részletes tárgyalása során Tisza István módosítást nyújtott be, melyet azonban gróf D­es­se­w­f­f­y Aurél indokolt fejtegetései után visszavont. Tisza Istvánnak egy másik módosítványát és Széll Ákosnak egy módosítványát a ház elfogadta. Érdekesebb vita fejlődött ki az ötödik c­ímnél, hol György Endre a talajjavítási kölcsönök felvétele szempontjából kifogásolta a tervezett korlátozást. Gr. Dessewffy Aurél szintén osztozott György Endre ag­gályaiban, mire Baross Gábor kijelentette, hogy a fejezet rendelkezéseit a tapasztalatok alapján ki fog­ják egészíteni. Szólottak még e kérdéshez Horváth Gyula és Horánszky Nándor, mire a törvényja­vaslatot elfogadták. Hétfőn az appropiáczió kerül tárgyalásra és Szilágyi Dezső igazságügyminiszter fog válaszolni a naszódvidéki államjavak eladása tárgyában hozzá intézett interpelláczióra. Elnök: Péchy Tamás. J­e­g­y­z­ő­k: Dárday Sándor, Beöthy Algernon, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Wekerle Sándor, Baross Gábor, dr. Fejérváry Géza, Szilágyi Dezső. Az ülés kezdődik i. e. 10 óra után. Elnök az ülést megnyitván, a jegyzőkönyv hite­lesítése után bemutatja Dókus Ernő Zemplén megye sátoralja­ujhelyi választókerületben megválasztott or­szággyűlési képviselő megbízó levelét. Kiadatik z állandó igazoló bizottságnak tárgyalás és jelentésté­tel végett. Bemutatja Markovics Tivadar képviselő leve­lét, melyben egészségének helyreállítása czéljából négy heti szabadságidőt kér. A ház a szabadságidőt megadja. Bemutatja Ungvármegye közönségének felira­tát, melyben Zemplén vármegyének felterjesztését pártolván, a vármegyei törvényhatóságok évi javadal­mazását felemeltetni kéri. Ung vármegye közönségének feliratát, melyben Nagyvárad városnak felterjesztését pártolván, a nagy­váradi kir. jogakadémia, illetve a vidéki jogakadé­­miák korszerű fejlesztése iránt kérelmez. Ung vármegye közönségének feliratát, melyben az iránt kérvényez, hogy a törvényhatósági tisztvise­lők nyugdíjalap járulékokkal terhelt fizetéseinek, a levonás tartamára, adómentességben részesíttessenek. A brassómegyei tanítóegyesület központi vá­lasztmányának Maurer Mihály, a kecskeméti ev. reform, egyházmegyei tanitó­­egyletnek Kovács Albert, a petrovoszellói tanítóknak és a szent-tamási róm. kath. tanítóknak Pulszky Ágost képviselő által beadott kérvényeit, melyek­ben az 1875. évi, a tanítók nyugdíjazásáról szóló, 32. törvényczikk módosítását kérik. Mindazon feliratok és kérvények kiadatnak a ház kérvényi bizottságának tárgyalás és jelentéstétel végett. Baross Gábor kereskedelmi miniszter bemu­tatja a poprádvölgyi helyi érdekű vasút engedélyezé­séről szóló jelentését. A közlekedésügyi bizottsághoz utasíttatik. Hegedűs Sándor a pénzügyi bizottság jelenté­sét mutatja be az 1888. 36. t.-cz. (regale) alapján nyújtandó előlegekről szóló törvényjavaslat s a pénz­ügyminiszternek a pénzügyi közigazgatási bíróság végleges szervezéséről szóló jelentése tárgyában. A jelentések annak idejében napirendre fognak tűzetni. Elnök bemutatja az elnöki havi jelentést, mely felolvastatik és tudomásul vétetik. Beöthy Algernon jegyző jelenti, hogy sem az interpellácziós, sem az indítványkönyvben újabb be­jegyzés nem foglaltatik. Kisebb törvényjavaslatok. Következik a napirend. Tárgyalás alá vétetett az 1885: 9. t. sz. kiegé­szítéséről, illetőleg a cheque és clearing for­galomról szóló törvényjavaslat. Hegedűs Sándor a pénzügyi bizottság előadója indokolja a törvényjavaslatot, melylyel a kormány felhatalmazást kér arra nézve, hogy a postatakarék­pénztári intézménynél meghonosíthassa a cheque és clearing-forgalmat azon nagy előnyök biztosítása ér­dekében, melyekkel ez más államokban össze van kötve. A törvényjavaslat úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadtatott. A Csáktornyától Zalaszentivánon át Ukkig vezetendő helyiérdekű vasút en­gedélyezésére vonatkozó felhatalmazásról szóló törvényjavaslat, Neményi Ambrus előadó felszólalása után észrevétel nélkül elfogadtatott. Hasonlóképen elfogadtatott Dániel Ernő előadó indokoló beszéde után a honvédelmi minisztérium elhelyezésére szol­gáló államépület kiépítéséről szóló törvényjavaslat. Tárgyalás alá vétetett a nemzetközi fil­lé­r e­r­a-egyezmény kiegészítésének beczikkelye­zéséről szóló törvényjavaslat. Hegedűs Sándor előadó elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. Herman Ottó megjegyzi, hogy az egyezmény módosítása folytán a garancziák gyengébbek lesznek, mert igaz ugyan, hogy bizonyos területek az államok által egymással közöltetnek, de a községi hatósági bizonyítvány kötelező volta megszűnik. Nekünk még vannak filloxeramentes szőlőink s így a behozatalnál egész rigorozitással kellene eljárni, hogy csak fillo­xeramentes területről jöjjenek be növények. Csak azért szólalt fel, hogy az intakt szőlőterületek birto­kosai, ha már bizonyos kereskedelmi szempontok miatt meglazul a biztosítás, a maguk részéről köves­senek el mindent, hogy a területükre megrendelt behozandó növényekkel szemben a legnagyobb elővi­­gyázattal legyenek. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Baross Gábor biztosítja a házat, hogy a kor­mány a lehető legnagyobb éberséggel szándékozik eljárni. A földmivelési miniszter már azon alkalommal midőn a képviselőházban utólszor felszólalt, maga is elismerte ezen kérdésnek reánk nézve rendkívüli fon­tosságát ; kijelentette ugyanakkor, hogy a maga ré­széről ezen kérdésben a leghatározottabban és a szakkörökkel való folytonos érintkezés mellett szán­dékozik eljárni. Ebből következik, mint azt maga is hangsúlyozta, hogy a legnagyobb óvatosságot szándé­kozik ezen nemzeti vagyonúnkat a legközelebbről érdeklő kérdésben szem előtt tartani. Igaz, hogy itt a nemzetközi forgalomnak m­eg­­könnyítéséről van szó, a­mennyiben a törvényjavaslat általánosságban a községi, hatósági bizonylatok kiál­lításától eltekinteni szándékozik , de ezen bizonylatok helyét méltán pótolhatja és nagyobb biztosítékot nyújt azon államoknak garancziája, melyek e kérdés­ben érdekelve vannak. Mert a szerződő államok a filloxéramentes telepekről a nemzetközi egyezmény­nek megfelelőleg jegyzéket szerkeszteni, ezen jegy­zékbe minden változtatást pontosan bevezetni és egy­mással közölni kötelesek. Ha tehát az ilyen, állami­lag és az állam tekintélye alatt vezetett jegyzékbe valamely terület be van vezetve, mint olyan, melyről növények elszállítása megengedhető, azt hiszi ez ele­gendő garancziát képez. De ez nem menti fel a kor­mányt azon kötelesség alól, hogy a legéberebb fel­ügyeletet gyakorolja, és midőn Herman erre súlyt fektetett, tökéletesen azon állásponton áll, a­melyet a kormány e kérdésben kötelességszerűleg elfoglal. (Élénk helyeslés.) A törvényjavaslat ezután úgy általánoságban, mint részleteiben elfogadtatik. Tárgyalás alá vételik a magyar földhitelintézet által engedélyezendő szabályozási és talaj­javítási kölcsönről szóló törvényjavaslat. Darányi Ignácz előadó részletesen ismerteti a törvényjavaslat tartalmát és czélját s azt elfogadásra ajánlja. A törvényjavaslat általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatik. A részletes tárgyalásnál Tisza István a 2-ik szakasznál figyelmeztet arra, hogy vannak az országban testületek, melyek ármen­­tesítése még nem létetett folyamatba, hol tehát e sza­kasz értelmében sem a kataszteri jövedelem alapján, sem a mai értéknek 50°/6-áig terjedő kölcsön által oly fedezetet az illető társulatnak nyújtani nem lehet, melyből az nagyobb ármentesítési munkát végrehajt­hatna. Ennek folytán a második szakasz második be­kezdésének végéhez a következő toldást ajánlja: Ezen becslés alkalmával még nem ármentesí­­tett területeknél az árterületnek az ármentesités foly­tán várható értékemelkedése figyelembe veendő. (He­lyeslés jobbfelől.) Dessewffy Aurél gróf: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) A 2 § , a­mint méltóztatik tudni, a hitel­képesség azon határait szabja meg, a melynek kere­tén belül e kölcsönök engedélyezhetők lesznek. Itt az első bekezdésben a kataszteri tiszta jö­vedelem tizenkétszeres összege van felvéve mint ma­ximális határ, mivel azonban egyes vízszabályozási társulatok területe még mocsár s a kultúrának át­adva nincsen, vagy igen csekély kataszteri tiszta jö­vedelemmel vant felvéve, megtörténhetik egyes ese­tekben, hogy az ilyen területekre csak igen csekély hitel volna nyújtható. Ennek következtében vétetett fel a második bekezdésben az a provízió, hogy ezen biztos alapon kívül az intézetnek jogában áll becslést eszközölni és a felvett érték 50°­o­áig még hitelt adni. Ha jól értettem t. barátomnak indítványát, abban az foglaltatik, hogy a hiteladás ezen maximá­lis határon felül is menjen az intézet. Erre nézve csak egyéni véleményemet vagyok bátor kifejezni, a­mely abból áll, hogy ne méltóztassék a t. ház ezen módo­­sítványt elfogadni. (Helyeslés.) Méltóztatik ugyanis tudni, hogy ezen törvényjavaslat egyrészt a földhitel­­intézet, másrészt a kormány közötti megállapodás eredménye; erre nézve tehát én csak egyéni vé­leményemet mondhatok, mert nincs jogom sem az igazgatóság, sem a közgyűlés nevében — mely legfelsőbb hatóságunkat képezi — kötelező nyilat­kozatokat tenni. De én azt hiszem, hogy ezen módosítás által mintegy direktíva adatnék arra néz­ve, hogy a hitelképesség tekintetében tovább le­hessen menni, mint az előzetesen meg volt álla­pítva. Már­pedig az 5-ik §. úgyis megváltoztatta az eredetileg kontemplált biztosítékot, minthogy a pénz­ügyi bizottság szövegezése szerint a fensikok csakis annyiban szavatolnak a kölcsönökért, a­mennyiben a végrehajtás foganatosításakor a fensik az ártérrel együtt egy telekkönyvi jószágtestet képez. E módo­­sítvány elfogadása esetén tehát még sokkal cseké­lyebb lenne a biztosíték, mint az a mostani szöveg­ben kontemplálva volt. Kérem tehát a t. házat, mél­tóztassék a szöveget úgy, a­mint van, elfogadni. (He­lyeslés.) Tisza István nem látja ugyan be, miként okoz­hatna módosítványa nehézséget a földhitelintézetnek, de aggodalmat látván fenforgni, visszavonja módo­sítványát. A ház a szakaszt a bizottsági szöveg szerint fo­gadta el. A 17. §-nál Tisza István azt indítványozza, hogy ne az mondassék, hogy a kivetésnek a járadékot, vagy annak megfelelő hányadát legalább 5°/0-kal kell meghaladnia, hanem az, hogy »rendszerint« ennyivel kell meg­haladnia. A ház a kereskedelmi miniszter és az előadó pártoló felszólalása után elfogadta a módosítványt. A 28. §-nál Széll Ákos tüzetesen kimondatni kívánja, hogy a törvény 17. §-ában foglalt rendelke­zések itt is alkalmazandók. Wekerle Sándor pénzügyminiszter elfogadja a módosítványt, mely világosabban fejezi ki ugyanazt, a­mit a törvényjavaslat czéloz. A ház a módosítványhoz hozzájárul. A törvényjavaslat ötödik c­íménél. György Endre túlságos óvatosságot lát e fejezet rendelkezéseiben. A 34. §. a hitelképesség határát az illető egész jószágtest kataszteri tiszta jövedelmének 6-szorosában állapítja meg. Oly talajban fognak a munkák foganatosíttatni, melynek aktuális értéke nagyon csekély. Ha tehát ily majdnem semmi kát, jövedelem hatszorosáig preczizírozza a törvényhozás a hitelt, ez ennyit tesz, mint lehetetlenné tenni min­den előmunkálatot, tehát magát a talajjavítás ügyét és a kölcsönt is. Más országok sokkal liberálisabbak voltak e téren. Reménye, hogy a szerzendő tapaszta­latok alapján nálunk is más intézkedés fogja ezt felváltani. Dessewffy Aurél gróf, T. képviselőház! Meg­vallom előttem szólt t. barátommal, ki ezen 33—34. és 35. §§-okra nézve azon szerkezetben, a­mint előt­tünk vannak, azon véleményben van, hogy ez csekély mértékben fog megfelelni a várakozásoknak, melyek hozzá köttettek, tökéletesen egyetértek, mivel — a­mint helyesen megjegyezte — már az 1885. XXIII. tvezikkben kontemplált patakszabályozási, lecsapolási, mocsárkiszáritási, alagcsövezési, lonkolási és öntö­zési munkálatok mind oly természetűek, melyek na­gyobb költséget igényelnek és tulajdonkép nagyobb költséggel járnak. Egyáltalában a vízszabályozási kölcsönök azok, melyek ily nagy befektetést igénylő munkálatokat nem kívánnak s mégis, ha ezen törvényjavaslatot te­kintjük, kénytelen vagyok azon felfogás ellen tilta­kozni, hogy mi, kik sokat foglalkoztunk ezen kérdés­sel, szűkkeblűen akartuk volna azt megoldani. Mél­tóztassék tekintetbe venni azon intencziót, mely az eredeti törvényjavaslatban volt és melyet a pénzügyi bizottságban az igazságügyminisztérium képviselője változtatott meg. Ezen kérdés megoldása az által lett ily szűk korlátok közé szorítva, hogy az illető jószágtest, melyre a kölcsön nyújtatik, bizonyos fen­­siki részeket is foglal magában. Ebből csak azt akarom kihozni, hogy igaza van György Endre képviselő úrnak abban, hogy úgy, a­mint most meg van szabva a hitelnyújtásnak ha­tára, mely a kataszteri tiszta jövedelemnek csupán hatszorosáig megyen, csak ritka esetben lesz alkal­mazható és ennélfogva kevés talajjavítási kölcsönök fognak létesülhetni. Más volna a helyzet, ha az ere­deti szövegben fogadtatnék el a szakasz a ház által, a­mely mint az egész telekkönyvi birtok képezte volna a nyújtandó talajjavítási kölcsön biztosítékát. Én tehát tökéletesen osztozom t. barátomnak aggá­lyaiban s csak az ellen vagyok bátor tiltakozni, mintha mi a magunk részéről ezen kérdést szűkkeb­lűen kívántuk volna megoldani. Mi csak meghajol­tunk azon jogi­ aggályok előtt, melyek az elsőbbség megállapítása által az egész kérdést sokkal szűkebb korlátok között vélték megoldhatónak. (Helyeslés.) Baross Gábor kereskedelmi miniszter elismeri, hogy e fejezet tényleg bizonyos korlátozást tartalmaz a talajjavítási kölcsönök felvétele szempontjából. A­mennyiben a biztosítási alap meg van szorítva, ön­kényt érthetőleg a biztosítási alapot igénybe vevő és ahhoz alkalmazkodó kölcsönök is kisebb mértékben lesznek majd az ügy javára fordíthatók. A kormány az eredeti javaslatban nagyobb ala­pot szándékozott lekötni; később a bizottsági tárgya­lások folyamán némi módosítás ajánltatott, a­melyhez a kormány hozzájárult. Az első kísérletnél e részben különösen hazai viszonyaink közt óvatosaknak kell lennünk (Helyeslés jobbfelől.) s ezen óvatosságot jelzi nemcsak a biztosíték bizonyos megszorított volta, ha­nem jelzik azon további intézkedések is, melyek kü­lönösen az ily kölcsönök terhére végrehajtandó mun­kák engedélyezésére és azok végrehajtásának ellenőr­zésére is vonatkoznak. Ha a tapasztalás azt fogná mutatni, hogy ezen eszközök tényleg nem elegendők az ügyek fejleszté­sére, az illetékes faktorok mindig fognak módot ta­lálni arra, hogy a tapasztalatokhoz képest az ide vo­natkozó rendelkezéseket javítsák, kiegészítsék és eset­leg bővítsék. (Helyeslés jobbfelől.) Horváth Gyula: T. ház!­ítészemről osztozom György Endre t. képviselőtársam felfogásában. Nem szólaltam volna fel ezen kérdésben, ha Dessewffy Aurél gróf képviselő úr fel nem hozta volna, hogy a kormánynak eredeti javaslatában az volt kontemlálva, hogy egy sokkal nagyobb mérvű hitel legyen igénybe vehető oly módon, hogy nem az egyes telekkönyvi külön részletek, hanem az egész telekkönyvi testek szolgálja­nak a hitel alapjául, és ha nem említette volna fel a képviselő úr, hogy ha valakit szükkeblűséggel kell vádolni, e vád a földhitelintézetet bizonyosan nem érinti. Te hát! Én a felfogásban teljesen eltérek, mert itt nem a szükkeblűség kérdése forog szóban, hanem az, hogy jogosítva van-e egyáltalában a törvényhozás arra, hogy midőn meghatároz egy jelzálogot, abba oly természetű birtokokat is belevonjon, melyek termé­­mészetszerűleg nem tartoznak oda , és váljon jo­gos, helyes intézkedés-e az, hogy akkor, mikor akár ármentesítés, akár a talajjavítás érdekében szüksége van bizonyos területekre, a tulajdonosok akaratán kívül törvényhozási intézkedéssel más területet is be­levonjon. E kérdés felvetésétől tartózkodtam volna most, de annyit kénytelen vagyok elmondani, hogy a kér­désnek így redukált módon való felvetése is, egyálta­lában nem lesz előnyös a vizek melleti területek bir­tokosaira nézve, mert a törvényhozásnak eddigi ár­mentesítési intézkedéseivel, a­hol az árvízszin magas­sága minduntalan emelkedett, újabb és újabb terü­letek vonattak be, de a hitel alapja tekintetében ma a folyók mentén levő összes birtokok csaknem kivétel nélkül bevonattak. Ez az általános bevonás az­által, hogy most az egyes telekkönyvi testekre vonatkozik, valamit redu­kált ugyan, de még most is ezen intézkedés mellett igen nagy területek vonatnak be hitelalapként azon területekből, a­melyek az ármentesítés költségeit még szavatosság tekintetéből sem kötelesek viselni. Hogy a törvényhozás és a t. kormány ezentúl nem ment, az A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Junius 1. — ■ »■ ...... . .....i. . .. i .....­­ . -t—­.......­­ ...... Megbeszulva. Angolból fordította Bohn Gyuláné. VI. FEJEZET. — Hallottam a szomorú történetet, — mondá Douglas szelíden, s szeretném látni arczképeiket. A szoba, melyben a festmények lógtak, nem volt nagyon tágas; oktogont képzett s fölülről volt világítva. Minden nyolczszegben egy nagy olajfestmény vagy több kisebb kép ugyanannak a személynek vo­násaival volt elhelyezve. Susan megmagyarázta Douglasnak, hogy különféle korokban lettek levéve a gyermekek. — Látja egy sem volt idősebb tizenkét évnél. Csak kettő lett idősebb s ezeknek itt vannak az arcz­­képei. — Egy nehéz bársony függönyt húzott félre, mely mögött két fiatal leányt ábrázoló nagy olajfest­mény lógott. Mind a kettő bájos, de egymástól egé­szen eltérő szépség volt — az egyik oly szőke s vilá­gos, mint egy nyári reggel, a másik pedig sötét mint az éj volt; az egyik arcz szendeséget, bizalmat s engedékeny természetet, a másik büszkeséget bi­zalmatlanságot, de sok szellemet árult el. A­mint az öreg nő lassan félre húzta a füg­gönyt, egy napsugár élénken világította meg a fest­ményt. Douglas ez arczok megpillantásakor fájdal­mas felkiáltással tántorgott vissza. — Ah Istenem ! megbolondultam-e ? Hiszen ez anyámnak arczképe. Tüzes betűkkel van emlékeze­tembe bevésve. Az ő arcza ez, habár fiatalabbnak s boldogabbnak tünteti itt fel. — Fiatal ember, — mondá a gazdasszony re­megő hangon, kegyed álmodik. Ez a két szép nő régen meghalt. Megcsalták s elhagyták az életben, de most nyugszanék örökre. — Igen, — mondá Douglas, ki mély gondola­tokba volt merülve, azt mondotta ő is, hogy meg­csalták. Hadd emlékezzem vissza ama szavaira, me­lyeket fiatal gyermeklelkembe, mintha tüzes betűk­kel írtak volna. Vidd fiamat síromhoz Maggie s mondd neki, hogy nagy igazságtalanságot szenvedtem s tanítsd arra, hogy megboszuljon. E szavakat tisztán ejté ki s a mozdulatlan alak, mely a szoba bejárásánál állt szinte meghal­lotta őket. — Maggie ? — kérdé Susan. Most az a titok, mely oly nyomasztóan fekszik úrnőm kedélyén fel fog tán derittetni. Maggiet emlegette kegyed ? Hiszen ez sok év előtt ama szép lányoknak dajkájuk volt. Ön uram, annyira hasonlít a bárónéhez, mikor ez fiatal volt, éppen ilyen volt. Mondjon el mindent az ég sze­relméért ! Bizonyos benne, hogy édes­anyja arczát pil­lantotta meg ezen festményen ? — Ez mind igen szomorú, — viszonzó Doug­las. Egy nyomorult történet, melyet — — Nekem el kell mondanod, szólt az öreg bá­róné, kire mind a kettő megdöbbenve nézett, midőn gyönge léptekkel feléjük közeledett, mig Susan a függönyt visszaereszté a képekre. Douglas az öreg asszony mellé ült s oly kíméle­tesen, mint csak tudta, beszélte neki el, Londonnak egy zugában átélt gyermekkori élményeit; anyjának hanyatló egészségének, iránta tanúsított szenvedélyes szeretetének, a nyomorult temetési szertartásnak, s végre Carlisle lord házában való felvételének tör­ténetét. — S most, hogy férfivá fejlődtél, mily állást foglalsz el házában ? — Unokaöcscseként szerepeltem eddig, — fe­lesé Douglas lassan. Ő arról akart meggyőzni, hogy a nő, kit eltemetni láttam, dajkám s nem édes anyám volt. De esküszöm, hogy ugyanaz a nő volt, kit itt ez arczképen láttam. — Igen te unokám vagy — mondá a báróné ünnepélyesen. Istenem, most hagy békében behunyni szemeimet. Kibékültem a sorssal. — Unokájának hisz ? kérdé Douglas átszelle­mült arczczal — tehát nincsen szégyenfolt a születé­semen s becsületes névnek birtokában közelíthetek egy előkelő lányhoz mint kérő ? — Minden bizonynyal — mondá a báróné, nem jelezi becstelenség születésedet, kivévén atyád­nak árulását. Magamat kell vádolnom ; midőn anyád nővérének vőlegényével eltűnt, visszautasítottam le­veleinek olvasását. Meghalt számomra s e szívtelen­ségért keservesen bűnhődtem. Azt mondod, hogy nyo­morban s szegénységben halt meg ? De hiszen Carlisle lord halála előtt jóval előbb nősült meg másod­szor. Ez alatt még egy sajátságos titok rejlik, de csak is te vagy a lordnak jogos örököse, s ennek bebizo­nyítására egy óra se legyen elmulasztva. Douglas hallgatott. Boldog érzelmei közepett, hirtelen eszébe jutottak Mabel­l Alec ifjúkorának e drága társai, s a gondolat, hogy a nemeslelkű nője, ki évek óta miként egy fényes csillag ragyogott az előkelő társaság élén, ő most gyalázatot hozzon, mély rémülettel töltötte be szívét. Carlisba lordot is most sokkal kevésbbé szigorúan ítélte meg s hangja von­tatott volt, midőn a legutóbb történt borzasztó ese­ményt s ennek előzményeit elmondta nagyanyjának, kinek szerető karjai közé csakis a véletlen vezette. — Igazad van, Douglas. Kíméletesen kell bán­nunk azokkal, kik jószívűek voltak irántad, de jogai­dat én védeni fogom míg még élek. Susan húzd félre a képről a függönyt. Most el bírom viselni látványát, mióta tudom, mily nemeslelkű unokát hagyott vissza számomra. Szegény, szerető, engedékeny gyermekem. Nem volt ő oly erős jellemű, mint önálló gyermeke. Kevésbbé szigorúan fogsz ítélni fölötte, hogy ha képét látod előtted. Douglas, ő gyenge volt, de ezen gyön­­geség természetében rejlett. Susan félre vonta a függönyt s a két szép arca teljesen feléjük volt fordítva. Douglas egy dara­big komolyan nézte, azután egy sóhajjal elfor­dult tőlük. — A jellemleírás nem illik anyámra, bárónő. Édes­anyám inkább mindig igen sok jellemet tanúsí­tott — büszke, akaratos s épen nem engedékeny volt. Fekete szemei néha oly tüzes tekinteteket vetettek, hogy szinte féltem olykor tőle. — Melyikről beszélsz ? — kérdé a báróné iz­gatottan. — A bal falon levőről — asszonyom — a fe­kete hajúról. — Nem volt az anyád. A te anyád szőke s sze­mei kékek voltak, mint a tied. A barnaszemű apád­nak megcsalt menyaszszonya volt. — Akkor mindent értek, — mondá Douglas lassan. — Ez volt boszura, azért élt ő oly számos éven keresztül mély titokban, mig bele nem halt a nyomorusággali küzdelembe; de a titkot magával vitte a sírba. Nővérének gyermeke voltam, de ő atyám kedvéért szeretett annyira. — Igen, s az úristen bocsássa meg neki tettét, — mondá a báróné meghatottan, — hidd el gyerme­kem, ő nem tudta mit mivel, hiszen anyádnak házas­sága után néhány hónapig tökéletesen őrült volt. — De hogyan találta fel Carlisle bárónét? — kérdé Susan. — Csak egy levelet olvastam el szerencsétlen szőke gyermekemtől s kétségkívül ezt látta Helén, s igy tudta meg, hol van nővére. De Douglas, te most bizonyosan vissza akarsz térni Angolországba ? Olva­sok lelkedben:a lányka, kit szeretsz, sokat szenvedhe­tett. S ha nem csalódom Harold veled együtt fog örülni. Hiszen nem szorul gazdagságomra s szereti barátját. VII. FEJEZET. Sötét s komor volt most az a nyájas szoba, melyben nem régen Rolande marquist unokájával oldala mellett elhagytunk. Most ravatal állt a terem egyik végén s melegházi növényekkel volt díszítve az egész szoba. Mary mély gyászban öltözve egyik karszékben ült. Nem sir többé — annyit sirt, hogy könyei végre el­fogytak, de arcza határtalan fájdalmat s bánatot fejez ki. A redőkön keresztül a tengerre lát s köny­­telt szemei mindig ez irányt követik. Négy nappal ezelőtt Rolande marquis örökre elszenderült. Mélyen alva találták reggel, csakhogy ez álom után nem létezik ébredés. Midőn Douglas elhagyta Maryt, ennek szive majdnem megszakadt a fájdalomtól; lassanként nyu­­godtabb lett, de az a nyugodt bánat még szánandóbbá tette szegénykét; azután bekövetkezett nagyatyjának halála s ez végkép lesújtotta a gyönge lányt. Douglas­nak hirtelen távozása nagy zavart idézett elő Car­­villeban. A lord dolgozó­szobájába zárkózott be, s nem fogadott el senkit; vendégei azt hitték, hogy unokaöcscsének elutazása fölött búsul, de tényleg a lelkifurdalás s a szégyen előli rettegés okozta kétség­beesését. Carlisle lord egykor azon jó hiszemben, hogy első neje meghalt, újra megházasodott. Első nejét Bertát nemsokára házasságuk után Genuában hagyta el. Megunva már a magányos életet, Angolországba ment kissé szórakozni, de tovább maradt oda, mint­sem szándéka volt. Azonban egy nap levelet kapott, melyben nejének halálát tudatták vele. Azonnal visszasietett Olaszországba, de már csak nejének sírját találta, s fiáról nem tudtak neki hírt adni akkor sem. Évek múlva levelet kapott Femtownból, mely remegő kézzel alá volt írva, »Carlisle Berta«-val. Midőn oda érkezett, már késő volt, Berta el volt te­metve. Egy gyermek, a kis­fiú ott volt, s ezt magával vitte. Miként vallhatta volna be a történtek után, hogy jogszerűleg Douglas az igazi örökös s hogy má­sodik nejévek­ házassága törvénytelen ? Hogy mi okból menekült tőle Berta s miért tartotta titokban tartózkodásának helyét, azt a lord nem volt képes magának megmagyarázni. Berta örökre elnémult s csak a wakinghami temetőben levő szegényes sír adhatott volna felőle felvilágosítást. Az öreg báróné hollétéről a lord mitsem tudott. Nem látta többé azon idő óta, midőn egyik leányát meg­szöktette s a másikat őrültté tette. Mindez eszébe jutott, midőn kétségbeesett kedélyhangulatban járt fel s alá dolgozószobájában. Rolande marquis halála napjának Marynak elha­­gyatottsága s bánatos szemei láttára majdnem eszét vesztette, nem merte viszontlátni a fiatal lányt. Nem hívhatta vissza unokaöcscsét, mert ez neje s gyerme­keinek becsületébe került volna, pedig csak ezáltal segíthetett volna Maryn. Mabell­s nejét átküldte hozzá, de ezeket sem fogadta el a szegény lányka. Egyetlen vigasza a ten­ger örökös szemlélése volt ; ez vitte el Douglasot — talán valamely nap, hogyha ő tán már nem lesz az élők között — visszahozandja. — Ah, ha tudná, — sóhajtott Mary, — ha tudná bizonyosan visszatérne. Hiszen nincs senkinek reá oly szüksége, mint nekem, csak én vagyok annyira elhagyatva; nincs, a­ki szeressen s őt sem szereti senki, úgy mint én. Ah, Douglas, Douglas! jöjj vissza, mielőtt szívem megreped. Keserves sírással a koporsóra borult. — Nem akarok élni, — jajgatott, — nem akarok magam mar­adni! Határtalan fájdalmában nem vette észre az ajtó kinyílását; nem látta az ifjút, ki részvétteljesen állt meg mögötte, nem vett észre semmit. Csak mi­dőn két kar átkarolta s arczán csókokat érzett, akkor tudta, kinek karjai ölelik s egy felkiáltással a szen­vedéstől meghalványult arczát Douglas vállán elrejté. (Vége köv.) (8) ------­

Next