Pesti Napló esti kiadás, 1889. július (40. évfolyam, 178-208. szám)

1889-07-03 / 180. szám

Budapest, 1889.Szerda, Julius 3. 180. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Bosznia költségvetése. — Külön tudósítónk távirata. — Bécs, julius 3. Az egyesült négyes albizottság ma délelőtt 11 órakor tartotta első ülését. Elnök : T­i­s­z­a Lajos gróf; előadó: Rakovszky István. Jelen vannak az ülésen a közös minisztérium részéről: K­á­t­l­a­y közös pénzügyminiszter, Bauer b. kö­zös hadügyminiszter, K­á­l­n­o­k­y gróf közös külügy­miniszter, Szögyény első osztályfőnök, Tóth Vilmos, a közös főszámszék elnöke, Steineck b. tengernagy, B­a­r­k­a­s­s­y alezredes, Dell'Adami sorhajó­hadnagy, Páter százados, Lambert osztályfőnök, Pongr­ácz és T­a­­­lián b. titkár; a magyar kormány részéről :Wekerle és Orczy b. miniszterek. Rakovszky előadó röviden ismerteti a megszállási költségek előirányzatát és a költségvetés elfogadását kéri. Gyurkovics a földbirtok rendezé­sére vonatkozólag — melynek fokozatos megoldását kívánja — intéz kérdést, to­vábbá a lakosság hangulatát és a ko­szovói ünnepélylyel szemben tanúsított magatartást kívánja tudni. Hegedűs a zárszámadási ada­tokat akarja ismerni. Ezek szerinte fonto­sabbak az előirányzatnál. Azt kívánja, hogy a katonai kiadások nagyobb mértékben háríttassanak a megszállt tarto­mányokra. Végül még több rendbeli pénz­ügyi felvilágosítást kér: a dézsmajövedelem, a dohányjövedelem és a fogyasztási adók, nevezetesen a szeszadó iránt, valamint a só­jövedelem apadása, a vámjövedék és a keres­kedelmi forgalom apadása iránt. Apponyi Albert gróf a boszniai kato­naság fejlődését kivánja ismerni. Kállay közös pénzügyminisz­ter a megszállt tartományok pénzügyi helyzetét adatokkal illusztrálja és azt virágzónak mondja. A tized jövedelme évről-évre emelkedik.­­ Azt tartja, hogy Bosznia eleget áldoz katonai czélokra, mert aránylag jövedelmeiből épp annyit fordít erre, mint a monarchia két állama, tudniillik tizenegy százalékot. Nem tartaná méltányosnak ezenfelül a megszállási költségeket is reájuk róni. A megszállási hi­tel csö­kk­e­n­t­é­s­e csak a politikai viszonyok mikénti fejlődéséből származhatik. A bosz­niai csapatok 1882-ben n­é­g­y századból ál­lottak, most van harminczkettő, a jövő évben pedig már harminczhat lesz, nyolcz zászlóaljba beosztva. Bauer hadügyminiszter, Pulszky közbevető kérdésére kifejti, hogy ezek a zász­lóaljak egyenesen az országos parancs­nok alatt állanak. Kállay közös pénzügyminisz­ter folytatólag kifejti, hogy a boszniai költ­ségvetés fölösleges boszniai csapatok jobb felszerelésére fordíttattak, a­mi szintén Bosznia katonai teljesítéseihez számí­tandó.­ A birtokviszonyok önkén­tes megváltás útján módosulnak. Nyolczezer telek szabadult fel ezen az útón az okkupáczió óta,körülbelül negy­­v­e­n­e­z­e­r lakóval. A kormány azt előse­gíti hitelnyújtás és ingyenes telek­­könyvezés által. Három év óta hatszáz job­­bágy vett igénybe százhuszonnyolczezer fo­rintot. A nagybirtok ez által nem szenved. Szabad szerződés útján néhány helyen ú­j jobbágyi viszonyok keletkez­nek, de a kormány ezeket nem pártol­ja. Sok új nagybirtok alakul sza­bad vétel útján. A szocziális alakulás te­hát a kormány folytonos gondviselése mel­lett egészben és nagyjában üdvös irányt vesz, mely a politikára visszahat. A rigó­mezei csatát és Lázár czár emlékét egyházilag mindig megülték, ezt tehát az idén sem kifogásolta a kormány és sehol sem történt semmi,ami a lojalitással ellenkezett volna, sőt Szerajevóban egyene­sen nagy legális tüntetés volt. Bosz­niából összesen csak harmincz ember ment át Szerbiába az ünnepélyre és ezek is a mi hatóságaink, előzetes engedélyével mentek oda. A lakosság magatartása minden tekintetben példás volt, a mohamedánokkal szemben is. A szellem általában meg­bízható és lejális. Szalay Ödön kérdéseket tesz a pénz­ügyi részletekről. Wahrmann Mór hasonlóképen a pénz­ügyi kérdéseket érinti. Pulszky Ágost a bányákról és a ka­taszterről kér felvilágosításokat. Kállay Béni közös pénzügyminiszter mindezekre kimerítően válaszol, mire az álta­lános vita véget ért. Apponyi Albert gróf emel végül szót és Kállay Béni közös pénzügyminiszternek az eddig elért sikerekért és a fáradhatatlan buzgalomért, melylyel nehéz feladatát meg­oldani törekedett s folyvást törekszik, meleg szavakkal fejezi ki elismerését. Ugyanezt az albizottság is egyhangúlag magáévá tette és elhatároztatott, hogy a­z a jelentésbe is felvétetik. Ezután következett és befejeztetett a megszállási hitelnek részletes tárgyalása. * A magyar delegáczió ma délelőtt 10 órakor Zichy Ferencz gróf elnöklete alatt tartotta második nyilvános ülését. Jegy­zők : Rakovszky István és Hegedűs Sán­dor voltak. A kormány részéről jelen vannak: Baue­r­ közös hadügyminiszter, Kállay közös pénzügyminiszter, Steineck tengernagy, Szö­gyény első osztályfőnök, Barkassy vezérkari alezredes és Dell’Adams sorhajóhadnagy. A ma­gyar kormány részéről Wekerle és Orczy mi­niszterek. A jegyzőkönyv hitelesíttetvén az elnök jelenti, hogy a tengerészeti, pénzügyi és zárszámadási albizottságok jelentései beérkeztek. Kinyomatnak és szétosztatnak és a szombat délelőtt 11 órakor tar­tandó ülésre kitüzetnek. Wodianer a költségve­tési albizottság nevében beterjeszti a delegáczió költ­ségvetését, s a nyomtatványok kiállítására kötött szerződést. A költségvetés elfogadtatik, a szerződés jóváhagyatik. K­e­g­­­e­v­i­c­h három napi szabadsá­got kér. Megadatik. Ezzel az ülés véget ért. A leg­közelebbi ülés szombaton délelőtt 11 órakor lesz. Budapest, július 3. A függetlenségi párt Kossuthnál. A turin-párisi kirándulással tudvalevőleg több függetlenségi párti képviselő is elutazott, a­kik Turinba Kossuth Lajos­hoz a párt részéről politikai misszióval mennek. Ez ügyben június 28-án a függetlenségi és 48-as pártnak a fővárosban időző tagjai értekezletre gyűltek össze . Eötvös Károly elnöklete alatt — mint az »E—s« je­lenti — a következő határozatot hozták: Határozat. A függetlenségi és 48-as párt­nak következő tagjai: Ányos Tivadar, Czirer Ákos, Beniczky Árpád, B­­­rnemisza István, Boda Vilmos, Bartha Miklós, Dobay Antal, Eötvös Károly, Farkas Imre, Fornszek Sándor, Gulácsy Gyula, Gosztonyi Sándor, Hentaller Lajos, Herman Ottó, Holló Lajos, Horváth Ádám, Hevessy Benedek, báró Jeszenszky László, Illyés Bálint, Jeszenszky Ferencz, gróf Károlyi Gábor, Komjáthy Béla, Kossa Dezső, Kun Miklós, Kürthy Sándor, Lits Gyula, Luby Géza, Lukáts Gyula, Mat­­kovich Tivadar, Madarász József, Madarász Jenő, Madarász Imre, Majthényi Ádám, Meszlény Lajos, Mikecz János, Orbán Balázs, Papp Elek, Pázm­ándy Dénes, Petrich Ferencz, Polonyi Géza, Szabó László, Szadovszky József, Szalay Imre, Szalay Károly, Simonffay János, Somossy Béla, Udvary Ferencz, Ugrón Gábor, Uray Imre, Vé­­csey Endre, Tóth Ernő, Zboray Béla, tüze­tes megbeszélés alapján abban a meggyőződés­ben állapodtak meg, hogy a politikai helyzet, különösen a függetlenségi eszme térfoglalására s a jövőben követendő eljárás­ra való tekintetből Kossuth La­jos bölcs tanácsának kikérését szükségessé teszi. Ennélfogva felhatal­mazzák Polonyi Géza képviselőt és az országgyű­lési függetlenségi és 48-as párt egyik alelnökét arra, hogy Turinba menve Kossuth Lajos előtt a helyzetet kifejtse, a tanácsát kikérje, az eredményt pedig velünk annak ide­jén közölje, hogy a nyert alapon a további teendők iránt határozhassunk. Kelt Budapesten, 1889. ju­nius hó 28-án. Az értekezlet megbízásából Eöt­vös K­á­r­o­l­y s. k., értekezleti elnök. Horváth Ádám s. k., értekezleti jegyző. Oroszország a Fekete tengeren. Az orosz kor­mány végleg széttépni készül az 1856-ks párisi szerződést, mely azért köttetett, hogy előnyomulását a Bosporusz felé feltartóztassa. Míg 1870-ben fölmondotta a Fekete-tengeren semlegessé­gét, Batumból a berlini szerződés tilalma daczára hadi kikötőt csinált, a Fekete-tengeren pedig hatalmas hajórajt szervezett. Most Szebasztopolt, mely eddig kereskedelmi kikötő volt, elsőrangú ten­geri kikötővé akarja átalakítani, no­ha a párisi szerződésben kötelezte magát, hogy a Fekete-tenger partjain nem állít katonai-tengerészeti arzenált. Maga Szebasztopol városi képviselete kérte a kormányt, hagyassák meg a kikötő a kereskedelem czéljainak. Pétervárról azonban azt felelték, hogy a birodalom tengeri hatalmi állása megköveteli, hogy Szebasztopol katonai kikötővé alakíttassák át. Választások Csehországban és Galicziában. A cseh és a galicziai tartománygyűlésekhez a képviselő­­választások tegnap vették kezdetüket. Tegnap a vi­déki kerületek választottak s az eredmény mind­két országban rendkívüli meglepetést kelt. A­mi Csehországot illeti, itt a válasz­tási tusa két irányban vetett nagyobb hullámokat. Először is németek és csehek küzdöttek egy­mással. Csakhogy a német és cseh nemzetiségi terü­let már oly szabatosan körül van határolva, hogy a küzdelem ott csak arra irányult, hogy mindegyik párt lehetőleg megtartsa eddigi birtokállomá­nyát. Ez tegnap nem is szenvedett változást. Avon 79 kerületből, mely tegnap választott, eddig 29 volt német. Tegnap a németek ez összes ke­rületeket megtartották, sőt egyet, a Krumau-Kal­­sching-Oberplannt, melyet legutóbb Schwarzenberg herczeg elhódított tőlök, ismét visszaszereztek. Lét­számuk tehát a vidéki kerületek választottai sorában összesen harminc, ; mindnyájan egyetértenek abban, hogy mint eddig, úgy ezután is távol marad­nak a tartománygyűléstől Sokkal érdekesebb az a küzdelem, mely magában a cseh táborban folyt. Itt fiatal­ és a­ csehek állottak szemben egy­mással s ez utóbbiak elmondhatni teljes vereséget szenvedtek. Eddig övék volt a vi­déki kerületekben a többség. A tegnapi eredmény el­lenben következő :A 49 cseh kerületben meg­­választatott 29 ifju-cseh, 17 ó-cseh, 1 pártonkivüli cseh, két kerületben új választás szükséges. Ha már e számok ma­guk egészen meglepők, még érdekesebbekké teszik azo­kat bizonyos részletek. Maga Rieger ősi kerületé­ben, Sémiiben csak 9 többséget kapott Tuma szer­kesztő ellen, ki csak az utolsó pillanatban lépett fel. E­z a­z egyetemi tanár, Rieger veje megbukott. Ugyan­így járt Zellhamer Ottokár, a párt egyik kitű­nősége, ki Karolinenth­alban egy szavazattal megbu­kott, Gregr Gyula szerkesztő, Gregr Ede a fiatal csehek vezérének testvére ellen. — Az ismertebb ó-csehek közül megbuktak továbbá: Trojan, J e r a b e k, mások pedig csak igen csekély többség­gel kaptak mandátumot. Mindezek következtében a tartománygyűlés vidéki kerületi kúriájában, hol ed­dig csak hat szavazattal bírtak, most a fiatal cseheké a többség. A városi kerületekben jú­lius 5-én lesznek a választások s a fiatalok itt is több mandátumra számítanak, úgy hogy a cseh tartomány­gyűlés pártviszonyai teljes átalakulásnak mennek eléje. Az eredmény Rieger pártjára lesújtó benyo­mást tett, ellenben a Gregr hívei a legnagyobb lelke­sedéssel fogadták az érkező híreket s nagy tüntetést rendeztek vezérüknek. Nem ily nagy arányú, de azért figyelemre méltó eredményeket hozott a választás tegnap Galicziában. Ott összesen 74 vidéki kerület választott. Lengye­lek és ruthének küzdöttek egymással s ez utóbbiak meglehetős eredményeket értek el. Összesen ö­t kerületet nyertek s igy a tartománygyűlésben olyan számmal lesznek, hogy önálló indítványokat fognak tehetni. Mindkét vezetőjük : Romanczuk és Antonie­­wicz újra megválasztatott. Érdekes az is, hogy a meg­választott képviselők közt hat paraszt van, még pedig két ruthén és négy lengyel. E­ddig a tartomány­gyűlésben nem volt parasztképviselő. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Julius 3. — Egy nő naplója. (17) Irta: FEUILLET OKTÁV. Francziából fordította : Ábrányi-Katona Klem­entin. MÁSODIK RÉSZ. Noha sajátszerű ellentétet képez e levél hangja az azt megelőzőjével, mégis természetesnek és igaz­nak tetszett az nekem, s tudván, hogy d’Eblis a kö­vetkező héten volt Párisba visszatérendő, mindama kínos aggálytól megmenekülve érzem magamat, mely Louvercybe jöttemkor nehezedett lelkemre. Deczember 17-én este anyósommal s leányom­mal éppen elvégeztük az ebédet, midőn csörgőket s ostorpattogást véltünk hallani a kapu felől. Mind a hárman meglepetten hallgattunk, mert nagyon visszavonultan éltünk; a plébános és orvos kivételé­vel, kik a nap folytán már voltak nálunk, senkit sem fogadtunk, s annál kevésbbé vártunk idegenek láto­gatását, minthogy az időjárás is rendkívül szigorú volt. Erős fagy állt be, s a múlt nap óta nagy meny­­nyiségű hó esett, mely egészen eltemetett erdőinkbe, s elválasztott a világtól. — Falun könnyen kiváncsi az ember. Leányom egy ablakhoz futott: — Egy ko­csi ! mondálátom a lámpákat... mindig közelebb jönnek... Én is fölkeltem; zsebkendőmmel letöröl­tem az ablakról a zuzmarát, s valóban egy kocsit pil­­lantok meg a hóborította talajból kiemelkedni, a be­fagyott tavat megkerülve. A csörgők halk zaját ki­véve, semmi zajt nem lehetett hallani; a kerekek in­kább csak csúsztak, mintsem forogtak a vastag hó­szőnyegen. Ányósommal találgattuk a vendég kilétét, mi­dőn az ajtó hirtelen föltárult. Nem tudtuk a csodál­kozás egy fölkiáltását elnyomni, Cécilt látván belépni. Heves és gyors léptekkel közeledett felénk, megcsó­kolta nénjét, aztán engemet, s ideges nevetéssel így szólt: — Meg akartalak lepni benneteket... Férjem azt irta, hogy nem jöhet haza nyolcz napnál előbb, s igy az az ötletem támadt, hogy veletek töltöm el a nyolcz napot. íme tehát itt vagyok!.. csakhogy majd­nem belevesztem a nagy hóban... több mint három órába került mig az állomástól ideérkeztünk... meg vagyok dermedve... didergem! — S valóban minden tagjában remegett; megdöbbentem arczának hal­vány­ságán s elváltozásán, melyet a hidegnek s az abból származó ross­z­ullétnek tulajdonitok. Mig nénje szelíden dorgáló hóbortos ötletéért, egyidejűleg megköszönve neki figyelmét. Én a tűz elé ültettem , aztán ebédet rendeltem számára. De sem­mit sem akart magához venni: amint mondá, Mantes­­ban ebédelt. Az lázas szószaporítással kezdé elbeszél­ni útvéleményeit, hogy mily fáradtságába került ko­csit kapnia az állomásnál, komornája ijedtségét a hóval fedett erdő közepén. Időnként félbeszaktta magát, s merev sze­mekkel bámult maga elé. Aztán hamar újra kezdte gyermekded elbeszéléseit és nevetéseit. Kilencz órakor még mindig gyöngélkedő anyó­som kimenté magát s szobájába vonult. — Jól tennéd szólok Cécilhez, ha te is nyugodni mennél, nagyon fáradtan nézel ki... holnap aztán kedvünkre kibeszéljük magunkat. — Nem, nem! — mondá — már magamhoz jöttem... menjünk a te szobádba... ott jobban cse­veghetünk mint a salonban. Szobám ugyanaz volt, melyet Louvercyben tett első látogatásunk alkalmával, hat évvel ezelőtt elfog­laltam, a kastély saroktornyában. Mindeniknél job­ban szerettem azt, a hozzáfűződő emlékek miatt; azonkívül ama szobákba nyílt, melyeket nagyanyám lakott volt, s hová most leányomat szállásoltam. Oda követtük Hémercynét a házvezetőnőt, a­ki karos­­gyertyatartóval világított előttünk. Megigazitá a tü­zet s aztán magunkra hagyott. Alig hogy távozott Cécil az ágyra dobá ka­lapját s élénk mozdulattal sietett bezárni a félig nyit­va maradt kettős ajtókat; aztán gépiesen hozzám visszatérve, szemeit a téboly rémletes kifejezésével me­­reszté reám; s aztán két kezét vállaimra téve, rövid és tompa hangon, melyet soha el nem fogok feledni, igy szólt: — Sarolta! el vagyok veszve! — Halálos hideg­ség terjedt szét ereimben. — Istenem ! mit mondasz ? — A valót, — szólt ugyanazon a hangon, — el vagyok veszve! Nehány perczig szó és mozdulat nélkül megkö­vülve álltam ; aztán kérdőleg tekintve reá, mondám: — A herczeg ? Fejével szomorúan intett igenlőleg. — Kedvese vagy ? kérdem még halkabban. — Kedvese voltam ... igen ... tegnap , a bál­ból kijőve . . . Hogyan ? miért ? . . . nem tudom! . . . Odaadtam magamat . . . értelem . . . szenvedély . . . hajlam . . . mentség nélkül . . . mint egy nyomorult kéj hölgy! Láttam, hogy támolyog ; támogattam, s segítet­tem egy pamlaghoz, melyen elterült. — Térdre estem előtte, s fejemet kezeimbe temetve sirtam. Pár pillanat múlva érzem a mint ujjaival haja­mat megérintő: — Jó Saroltám! — susogá, — te siratsz en­gem !... Ah! hidd el, hogy mind ez ideig becsületes asszony voltam, ... s ha elgondolom, hogy soha többé nem lehetek az... soha többé... hogy halálomig kell viselnem e foltot homlokomon s a szégyent szive­men !... Csakugyan igaz hát ? lehetséges-e ?... Nagy Isten! minő ébredés!. .. Oh! ha ezt előre tud­nánk .. .ha előrejsejtenénk!... — Oh! szegény gyermekem! mondám kezeit csókolva. E szavakkal visszavánta tőlem azokat: — Nem! nem! kérlek ! Nem vagyok többé mél­tó... Irtózom önmagamtól!.. . Oh! Istenem! irgal­­mazz! Add, hogy megörüljek, imádkozom ezért hoz­zád!. . .s görcsösen kulcsoló össze esdő kezeit. S aztán hirtelen felugorva folytató : — Mi tévő legyek ? Mert hazudtam az imént, azt mondván, hogy férjem csak egy hét múlva tér visz­­sza. . .már holnap megjön! — érted? holnap, íme ezért menekültem ide. .. ezért futottam hozzád se­gítségért... hogy megkérdjem tőled mit tegyek... Lehetetlen őt viszontlátnom, lehetetlen!... ő oly jó volt irántam... oly jó!... s ő oly becsületes! — Kedvesem, viszont kell őt látnod, szólok kényeimen keresztül. — Hogy kívánhatod ?... ez lehetlen... kivéve, ha mindent bevallok neki!... igen, szeretnék neki mindent bevallani; bármi történjék aztán... ha megöl, vagy megbocsát... meg lennék szabadítva... Ugy­e, vallani kell. .. te is azt tanácsolod? Semmit sem felelek. Akkor felállva igy szólt: — így hát nem marad számomra egyéb hátra, mint megölni magamat! Szelíden újra leültetem, s magam is mellé ültem. — Csillapulj, csillapuljunk mindketten, esede­zem . . . engedj gondolkoznom . . . Mindez oly hirte­len jött s oly zavarba ejtő . . . Lássuk, te azt kérded tőlem, hogy bevalld e hibádat férjednek . . . Istenem! alig merlek ettől visszatartani, . . . mert elvégre is ez jó ösztön ... és mégis, nem hiszem, hogy ez okos dolog lenne . . . Először is, az eféle hibát soha sem bocsátják meg a férfiak. . . . aztán férjed megbeszulni akarná magát... te nem neveznél meg senkit, jól tudom, de fürkészné... s aligha meg nem tudná a valót... átláthatod, mi tör­ténnék akkor.. . S végre még ha elháríthatnánk is e veszélyt, még ha föl­tehetnénk is bocsánatot, azt hi­szem, hogy hibádat bevallva, ez annyi lenne, mint koczkáztatni, sőt biztosan elveszteni azt a kevés bol­dogságot is, melyet még együtt remélhettek. — Nagy Isten i­s minő boldogságot képzelsz, hogy remélhetek, vagy neki nyújthatok, bűnöm e tit­kával köztünk. — E bűnről legalább csak magad fogsz tudni, s csak magad fogsz miatta szenvedni... Úgy tetszik nekem, hogy csak súlyosbítanád az által, ha fájdalmát és szégyenét megosztanád férjeddel... de ha annak minden keserűségét egyedül magadnak tartod, ez annyi lesz mint vezeklés. — Nem leszek képes! szólt halkan, s kábultan rázta fejét. Kibontott szép haja betöm­te vállait s félig el­­fedé homlokát; karjai erőtlenül csüngtek alá; kiszá­radt szemei ijesztő merevséggel néztek a semmibe. Oly szivszaggató képe volt ez a vigasztalan kétség­­beesésnek, hogy minden jónak tetszett bátorságát kissé felébreszteni: — Drágám, szólok, őt szívemre szorítva, azt hitted, hogy nem szerettetel ... s ez veszített el. . . nem akarnám túlságosan szépíteni hibádat, a­mely igen nagy ... de mégis van némi mentséged . . . leg­alább azt hitted, hogy van. — Mentségem! mondá keserűen, árnyékával sem bírok! — Emlékszel, hogy nemrég azt írtad nekem, hogy férjed közönye s az általa való elhanyagolta­­tás ösztönzött e kábító és rendetlen életmódra... Emlékezz csak vissza ! — Hazudtam ! — felelé zordan. — S te jól tudod azt! Én kedvetlenitem el férjemet... én hagytam el őt. .. én voltam az, a­ki elébe tettem az ő szeretetének, a boldogságnak s a becsületnek őrült kedvteléseimet ! íme, ez a való !. .. Te magad jósol­tad meg azt, hogy mindez hova vezetend... Nem ! egyetlen mentségem sincs... egyetlenegy sem ! — Még sincs minden elveszve. Akarod-e tudni, mit tennék én, ha bűnös s egyidejűleg bűnbánó vol­nék mint te.. . megmondjam mibe kapaszkodnék’ mily érzelemhez, mily reményhez ? — Mondd! — Halld tehát.. . fejletem­ hátralevő részét arra fordítanám, hogy hibámat helyrehozzam, még­pedig oly életmód által, mely pedig oly életmód által, mely egészen az ellenkezője az eddiginek, a mely oly bűnössé, s oly nyomorulttá tett. . . Be­falaznám magamat, mint kolostorba, kötelességeim közzé, hogy megszerettessem s áldassam maga­mat az által, kit az eltévedés egy pillanatában oly boldogtalan voltam becsületében megsérteni; mindenről lemondanék, csakhogy neki tessem.. .csak érte élnék, neki szentelném s áldoznám fel maga­mat, ... azt tenném meg érte, a­mit egy apácza tesz meg az Istenért!... S hidd el, eljönne az óra, hol megvigasztalva és megtisztelve érezném magamat! Szemei felvidultak, megcsókolt: — Azt hi­szem megmentesz, mondá. — Igen, azt hiszem ez le­hetséges ... Csakhogy nem bírok többé gondolkozni... szegény elmém eltévelyeg... Tehát valóban azt hi­szed, hogy viszontláthatom őt ? — Kétségkívül. Megteheted és meg is kell tenned. Egy megijedt gyermek kifejezésével nézett rám. — S megcsókoltam ? — kérdé. Igenlőleg intettem. — Vissza kell tehát mennem Párisba holnap reggel. .. mert férjem délután négy órakor érkezik. — Igen, azt kell tenned, drágám. Az nem le­het, hogy megérkezése pillanatában ott ne légy. Ma­gam viszlek ki az állomáshoz a kilencz órai vonathoz. Ebben állapodtunk meg, s hogy anyósom előtt d’Éblisnek egy képzeletbeli sürgönyével indokoljuk e hirtelen való elutazást. Ezután szobájába kisértem , segítettem neki a levetkőzésnél s csak akkor hagytam el, midőn az ágyban láttam. Ily nagy felindulás után kimerülve, nyugodtabbnak látszék lenni s elalvó fél­ben. Még egyszer s utoljára megcsókoltam s magára is nehány pillanatnyi nyugalmat mentem keresni, de a melyet föl nem találhattam. (Folyt, köv.) Szerb viszonyok. — Levél a szerkesztőhöz. — Bácsin egyéb öl. Milán Szerbia királyának lemondása a magyar­­országi szerbek között átalánosan­­örömöt okozott, a minek a radikális irányú »Zasztava« s a többi nem­zetiségi túlzó közlönyök siettek is kifejezést adni. Megütköztem a tapasztaltak felett, a mi szerb­jeink nyiltan eddig nem nyilatkoztak az állam-elsza­kadás mellett, sőt inkább gyakran hangoztatják, hogy ők hivei a magyar állameszmének. És ha hivei Magyarországnak, miféle érdek köti őket Szerbiához s az ott felmerülő belügyi kér­désekhez ? A szlávság eszméje az a közös érdek, melyért lelkesülnek, és óhajuk, hogy a Balkán államok, neveze­tesen Szerbia mint önálló állam területileg gyara­podjék, ekként Bosznia-Herczegovina és Maczedonia jelenlegi politikai helyzetük megváltozzék s kapja meg belőle részét Szerbia és Bulgária, nemkülönben Görögország is valamit. Ez a mi szerbjeink külügyi politikája, hiszik és remélik, hogy az ekként törté­nendő államalakulások után Oroszországra többé szük­ség nem lesz s ha ennek más önző czéljai is lenné­nek, bizonyára ellenállásra találnak a megerősödött Balkán államok részéről. Befelé ez alakulásnak azt a hatását remélik, hogy a magyarországi szlávok nemzetiségi aspirá­­czióik nagyobb méltánylásra fognak találni. A szerbek nálunk az alvidéken főleg azért ne­heztelnek, hogy nyelvüket a megyékben s bíróságok­nál nem használhatják, kulturális érdekeik állami istápolásban nem részesülnek, e tekintetben teljesen magukra vannak hagyatva és főleg autonómiájuk tisz­teletben nem tartatik. Ezek azok a sérelmek, melyeket hol nyiltan, hol titokban hangoztatnak, arról azonban, hogy az alvidéki szerb részek nagy Szerbiá­hoz csatoltassanak, komoly szerb poli­tikus tudni sem akar. Oroszországot minden szláv mint nemzet te­kinti, ki képes is rá és akarja is, hogy a világ szlávjai czéljaikat elérjék, míg ellenben Ausztria-Magyar­­országot mindegyik ellenségének tartja, mint a­ki útjában áll a szláv nemzetek terjeszkedésének. Igen természetes, hogy Oroszország titkos czéljait oko­san eltitkolja s ügynökeinek a rubelen kí­vül azért van hatásuk, mert minden szláv nemzet gyengéit dédelgetik s nem feledkeznek meg a termé­szetes ellenfél népszerűtlenítésén is dolgozni, a­mi nem nehéz dolog, mert csakugyan az a látszata a dolognak, hogy Ausztria-Magyarország Bosznia és Herczegovina elfoglalása óta, a keleten keres kár­pótlást. Németország egységének képe lebeg az éjszaki kolosszus szemei előtt. Ez egységet ugyan el nem éri Oroszország, de ha elérni találná, akkor a Balkán - államok függetlensége is meg lesz semmisítve. A szerbek külügyi politikája teljesen el van hi­bázva s végtelenül csalódnak, ha azt hiszik, hogy Oroszországot ki fogják játszani, melyre nekik csak addig van szükségük, mig a szerencsétlen nagyzási hóborttól felizgatott áramlat területnagyobbítással czélját nem éri. Keleten a legcsekélyebb átalakulást kell, hogy megelőzze Oroszország diadala s feltéve — de meg nem engedve — hogy ez sikerül, azt hiszik a szerb államférfiak, hogy Oroszországnak ők fogják diktálni, mennyi részt vegyen ki a sikerből ? Pedig elég intő példa lehetne Ro­mánia esete, midőn legtermékenyebb területét volt kénytelen átengedni. A túlzó szerbek túlcsigázott képzelő tehetsé­güktől a valót nem látják, mert ha látnák, akkor nem azt tekintenék ellenségüknek, ki az ő közös ellensé­güknek útját iparkodik állam­, hanem éppen azt, a­kitől üdvöket várják. Mi történnék Szerbiában, ha ez egy keleti há­ború esetén Oroszország mellett foglalna állást s e háborúból mint legyőzöttek kerülnének ki ? Nagyon meg kell ezt fontolni Szerbiának, hol most a szabad alkotmány első évében a politikai ellennézet nyilvá­­nulását a legbrutánsabb módon megtámadták. Az államférfi- érettség nem abban nyilvánul, hogy a fékevesztett s felizgatott tömeg érzelmeinek hízeleg­ve intéztessék a külpolitika, mely végzetes lehet mindkét esetben épen Szerbiára: ha győz, ha veszít. A mi szerbjeink külpolitikai aspi­­ráczióit pedig erélyesen le kellene há­­t­e­n i­s megértetni velük, hogy Magyarország Nagy Lajos alatt kissé tágabb határokkal birt, mint ma bír és itt senki sem gondol arra, hogy történeti jogon törekedjünk a régi állapot restitúcziójára. Jó lesz ez őszinte sorokat figyelembe venni mindazoknak, a kiket megillet. KÜLÖNFÉLÉK. — julius 3. A hív. lapból. Királyi adományok. A király ő Felsége a nagyszöllösi Ferencz-rendi zárdának 300 frtot, az a­p­á­c­z­a­i ev. egyházközségnek, a s­z­k­o­­társzkai g. kath hitközségnek és a csávai r. kath. hitközségnek egyenkint 200 frtot, a perei gör. kath. hitközségnek 100 frtot adományozott templom- és iskola­­épitési czélokra. Kinevezések: Géczy Ábrahám nyíregyhá­zai trvszéki irodaigazgatóvá, H a 11 a Ferencz pestvidéki trvszéki s­­telekkönyvvezetővé , B­l­u­m Lajos erdődi, Gürtesch Gusztáv zsibói, Z­a­v­i­r­k­a Rudolf sze­rencsi és Schivulszk­y-K­ontratovics Mihály nagymihályi­­birósági írnokokká s Hubalovszky Károly posta, és távirda-számtanácsossá neveztettek ki. Jóváhagyás. A kalocsai ipartestület alapsza­bályai jóváhagyattak. Személyi hírek. Reusz Henrik herczeg, a bécsi német nagykövet szombaton Berlinbe utazott, a­hol vasárnap hivatalos volt a császári ebédre. — Gróf Szécsen, pétervári osztrák-magyar nagykövetségi tit­kár tegnap Pétervárról Berlinbe utazott. Tűz Csákvárott. E napokban tűzvész volt Csák­­várott s nyolcz ház és számos melléképület leégett. A tűzvész oltásánál segédkezett gróf Cziráky Antal is. Oltás közben egy Járó István nevű 21 éves ember áldozatul esett, a mennyiben egy sütőkemenetében porrá égett. Bérmáló körút. Mint Mármaros Szigetről írják, Meszlényi Gyula, a szatmári egyházmegye püspöke, bérmáló körútján a múlt hó 28-án érkezett Márma­­ros megyében, a­hol ünnepélyesen fogadták. Szaplon­­czay Miklós kir. tanácsos alispán és Nyegre László huszti főszolgabíró eléje mentek a főpásztornak Ki­rályházáig, honnan Huszt városáig kisérték. Huszton az indóháznál nagy nép­tömeg jelenlétében N­agy Fri­gyes huszti ev. r. lelkész üdvözölte a püspököt, ki kö­szönetet mondott a fogadásért. Huszton zöld gályákkal volt az út behintve a paplakásig, itt pedig diadalkapu állott. A főpásztor megtekintette a szép vidéket és Péter Pál ünnepén négyszáz hívőnek osztotta ki a bérmálás szentségét. Orosz Antal huszti r. k. esperes nagy lako­mát adott a püspök tiszteletére. Meszlényi Gyula püs­pök Visken, Técsőn is bérmált, e hó 5-én pedig Né­­met-Mokrán fogja kiosztani a bérmálás szentségét.

Next