Pesti Napló esti kiadás, 1889. augusztus (40. évfolyam, 209-239. szám)
1889-08-02 / 210. szám
issgisaffigpji.’gi'»^ Budapest, 1889. Péntek, augusztus 2. 210. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Budapest, augusztus 2. A montenegrói fejedelem nyilatkozatai. Távirataink jelentették, hogy a montenegrói fejedelem a »Times« bécsi levelezője előtt saját egyéni szándékairól nagyon békés nyilatkozatokat tett. A »Times« ma érkezett száma tartalmazza a bécsi levelező erre vonatkozó sürgönyét, mely így szól: »Julius 30-ikán volt szerencsém a fejedelem által fogadtatni. Minthogy nem ez volt a legelső eset, hogy a fejedelem fogadott, kezdetben oly ügyek körül forgott a társalgás, melyek, bár a Balkán-államokat érintik, már pusztán történelmi jelentőséggel bírnak. De midőn a jelenlegi helyzetre tért át a beszélgetés, a fejedelem kijelentette, hogy az ő óhaja a béke teljes fenntartása minden irányban. Éppen nem akarja országának területét nagyobbítani. Feladatának azt tekinti, hogy a fejedelemséget legjobb tehetsége szerint kormányozza és egyetlen ujját sem fogja megmozdítani, hogy zavart idézzen elő bármely más államban. Ami különösen Szerbiát illeti, e tekintetben nincs más politikája, minthogy magukra a szerbekre bízza, hogy ők döntsék el, mily kormányzat alatt boldogulhatnak legjobban. Ha már — így folytatja a levelező — Miklós fejedelemről van szó, — lehetetlen ki nem emelnem azt a fényes személyi tulajdonokat, melyekben ő a Balkánfélsziget többi uralkodóit felülmúlja. Miklós fejedelem hat lábnál magasabb. Katona, államférfiú és költő egy személyben. Midőn saját országának belviszonyait érintettem, nagyot nevetett azon a feltevésen, hogy közte és alattvalói között nézeteltérés lehetne. Felemlítette, hogy hetenként egyszer személyesen szokott bíráskodni a fejedelmi parkban s minden alattvalója, a kinek valami baja van, ilyenkor megjelenhetik előtte és orvoslást nyerhet.« »Nix Dajcs.« A berlini konzervatív »Kreuz- Zg« ily czimü czikke, melyről már megemlékeztünk s mely a német-osztrák-magyar szövetségből a legképtelenebb következtetéseket vonja le, egész terjedelmében előttünk van. A czikk abból indul ki, hogy az 1879. okt. 7-ki szövetségszerződés a két állam külső biztonsága és belső nyugalma fentartását tűzi ki határozott czélul. »Nem szenved kétséget — folytatja, — hogy e szerződés német-nemzeti mozzanata Ausztria-Magyarországban egyáltalán nem jutott érvényre. Mindjárt nyilvánosságra hozatala után mozogni kezdett ez ellen az osztrák császári állam kis nemzetiségei, főleg a csehek és magyarok közt az ellenséges szellem. Csak a bécsi reichsrath felsőházában készített az aggó-osztrák államfői fiú, Schmerling lovag a szövetségnek a császár iránti hazafias tüntetéssel lelkesült fogadtatást. A képviselőházban a németbarát nyilatkozat ellen a szlávok, főleg a csehek ridegen felléptek. Még gyűlöletesebben történt ez a sajtóban. Rieger »Politikája kijelentette,hogy a sárga-fekete határsorompókon innen benső viszonyt Németországgal nem óhajtanak, hanem m utálnak. A »Narodni Listy« azt hirdette, hogy Ausztriának nem szabad valami német szövetségbe belebújnia s fölhívta a kormány lapjait, tiltakozzanak II. Vilmos trónbeszéde ellen, mely a szövetséget »német hagyaték«-nak mondta. A csehek magatartása nagyon élénken emlékeztetett az 1871-ki prágai országgyűlés nyilatkozatára, mely Elzász- Lotharingiának Németországba való kebelezése ellen irányult. A pesti országgyűlésen csak az erdélyi szászok egy képviselője adott a rokonszenvnek kifejezést a német szövetség irányában. Heves rendreutasítást idézett fel magára, mert Magyarország helyzetét Ausztriában reáluniónak mondotta. Csak későbbi időben tettek némely magyar parlamenti férfiak oly nyilatkozatot, hogy a »nemzet« a német szövetséget »helyesli.« A czikk azután azt fejtegeti, hogy a két császárnak föltétlen joga van a parlamentek hozzájárulása nélkül is szövetséget kötni. Azután így folytatja : »A két fél birtokállományának védelme kétségtelenül csak akkor történhetik bénítatlan erővel, ha otthon a kormányhatalom egész teljében fennáll s a szövetség minden belső veszélyét ártalmatlanná teszi. Az Ausztria-Magyarorországban annyira felvergődött parlamentarizmusnak a szövetség kérdésébe való beavatkozása ügyében ez megtörtént. De mi még azt is reméljük, hogy a szövetség a divatban levő nemzeti mozgalmak egyike által sem fog megingattatni. E tekintetben persze reményünk híján van a teljes bizalomnak. Itt azon kérdés előtt állunk. A németellenes elemek formális terjesztése, mint az Őis- és Translajtániában félreismerhetlenül történik, a helyes eszköze-e annak, hogy az oly megingatásnak elejét vegyék? Bizonyára nem ! A 10—12 millió német-osztrák nemcsak a kultúra fővivője, hanem a császári állam erejének főalkatrésze is. Károsításuk a kis nemzetiségek által gyöngíti a monarchia erejét, melyet fentartani éppen úgy Ausztriának, mint Németországnak érdekében áll. És Németország az 1879-ki szövetséget bizonyára nem azért kötötte, hogy védelme alatt Ausztria-Magyarország az ellenséges népek táborává változzék át.« Ez agyafúrt, gyűlölködő czikknek Magyarország ellen irányuló állításai sokkal inkább magukon viseli a ráfogás bélyegét, semhogy megérdemelnék, hogy behatóbban foglalkozzunk velük. A felső-egyiptomi harcztér, Felső-Egyiptom tudvalevőleg ez idő szerint háború színhelye. A dervisek, amint a szudáni mohamedánok a mahdi hívei egy bizonyos körét nevezik, betörtek az országba. Az angolok az ellenség feltartóztatására siettek s azon intézkedésekből, melyeket Greenfell angol főparancsnok tett,azt lehetett következtetni, hogy a dervisek mielőbb teljesen tönkre fognak tétetni. Hisz az angolok egy ízben már föltétlen megadásra hívták fel az ellenséget, mit Londonban úgy magyaráztak, hogy az mindenfelől be van kerítve s meg fog semmisittetni. Eddig azonban a várakozás nem teljesült. Tegnap a táviró azt jelentette ugyan, hogy az angolok diadalt arattak a derviseken, de hogy ez nem volt döntő harcz, azt bizonyítja azon csekély veszteség, melyet az ellenség halottakban és sebesültekben szenvedett. Ami a katonai helyzetet Felső- Egyiptomban illeti, arról angol lapokban a következő leírást találjuk : A két fél hadereje a Bellangakerületben a Nílus jobb partján Farey falu körül Wadi Halfa és Koroszkó közt áll szemben egymással. A Nílus partjai itt halmosak, a keleti parton állanak az angol és egyiptomi csapatok, a nyugatin, kissé távolabb a folyótól egy széles völgyben, hol sok pusztán hagyott helység van, a dervisek foglaltak állást. Az említett falvak lakói azon helyekre menekültek, melyeket az angolok tartanak megszállva, miért is e helyek mind túltömvék. A folyó közepén van Bellanga vagy Bellati-sziget. Ott Woodhouse ezredes ütött tábort s megszállva tartja az ellenséggel szemben levő partok egy részét is. Éppen szemben a szigettel áll a jobbparton a 9. szudáni zászlóalj egy üteggel, a jobb szárnyat a 10, a balt a 11. zászlóalj alkotja. Ugyanitt van némi lovasság is. Ez összes csapatok főparancsnoka Woodhouse ezredes. A dervisek vezére Mad-el-Nyumi, ki a Nílus másik partján Khornál foglalt erődített állást. A két fél hadereje most még meglehetősen egyenlő s mindegyik erősbitésekre vár. Az angolok azonban gondoskodtak arról, hogy a Szudánból Khor felé vezető utakra némi csapatokat küldjenek s igy a dervisek segélyére siető hadakat feltartóztassák, úgy látszik a tegnapi harcz is a vidéken vivatott s nem érinti a két fősereg poziczióját. Woodhouse ezredeshez egyiptomi és az angol csapatok nagyobb számmal indultak. Több ezer ember fog hozzá csatlakozni s akkor remélhető, hogy nem sokára megszabadítják Felső-Egyiptomot az inváziótól. Uralkodónk berlini látogatása. Ferencz József király berlini látogatásának programmja, mint reggeli lapunk egy távirat is jelentette, már minden pontjában kész, de azért még megeshetik, hogy kisebb módosításokat tesznek rajta. Jól értesült körökben azt beszélik, hogy a programm ekként van megállapítva : Ő Felsége és Ferencz Ferdinánd főherczeg hétfőn augusztus 12-én, délután öt órakor érkeznek. Az udvari vonat Vilmos császár rendeletére nem a Königgrätzer-strasszon levő anhalti indóháznál, a bécsi vonatok rendes megállóhelyénél, hanem az állatkert előtt a városi indóháznál fog megállani. Az idóháznál Vilmos császár legfőbb tisztviselőinek élén fogja vendégét üdvözölni. A két uralkodó ezután a nagy charlottenburgi után kocsival a királyi palotához hajtat, hol Ferencz József király látogatása idején lakni fog. Az indóháztól a palotáig a teljes berlini, spandaui és potsdami helyőrség fog eleven sövényt képezni. A palotában a császárné fogja a királyt várni és üdvözölni. Hat órakor Vilmos császár lakosztályában diner lesz, melyen csak a felséges család tagjai fognak részt venni. Félkilenczre a császári parkban nagy katonai takarodó van tervezve, melyre a helyőrség összes zenekarai és zenészei be vannak rendelve. Kedden, aug. 13-án délelőtt kilencz órakor nagy diszgyakorlat lesz a tempelhofi mezőn. A diszgyakorlat után 1 órakor dejeuner a kastélyban; délután a két uralkodó kocsin Charlottenburgba megy a mauzóleumba, hol Ferencz József császár és király koszorút tesz le Vilmos császár koporsójára. Hat órakor nagy diszebéd a berlini császári palotában. E diszebédre hivatalosak lesznek az összes miniszterek, a katonai méltóságok, a hatóságok fej- i s az osztrák-magyar nagykövetség tagjai. A diszebéd után Ferencz József király a palotában fog maradni. Szerdán, augusztus 14-én, reggel csapatgyakorlatok lesznek Berlin és Spandau környékén. Délután 2 órakor visszatérnek a városba. A négy órai decemer után a két uralkodó külön vonaton Potsdamba megy. Ferencz József császár és király ott meg fogja látogatni a béketemplomot s koszorút helyez Frigyes császár koporsójára. Ezután ő Felsége a babelsbergi kastélyba, Auguszta özvegy császárné székhelyére megy. A magas vendég Auguszta császárnét itt üdvözölni fogja; ezután diszebéd lesz a babelsbergi kastélyban, melyen a császárné s a királyi család összes tagjai részt vesznek. Csütörtökön, augusztus 15-én — katholikus ünnepnap — a Hedvig templomban istentisztelet lesz, melyen Ferencz József császár és király is jelen lesz. Ezután a Ferencz József tulajdonát képező Ferencz császár testőrezred kaszárnyájában az új gyakorlati szabályzat szerint díszgyakorlatokat fog tartani az ezred. A két uralkodó részt fog venni az ezred tisztjei által a kaszárnyában adott dejeuner-n s azután Ferencz József császár és király Vilmos császárral a királyi palotába hajtat, hol estig marad. Az elutazás órája még nincs megállapítva. — Pénteken, augusztus 16-án, ő Felsége visszatér Bécsbe. Vilmos császár rendeletére Ferencz József császár és király látogatása alkalmával a királyi család összes tagjai, az összes miniszterek és hatóságok Berlinben lesznek ; a szabadságon levők meg fogják szakítani szabadságidejüket s a látogatás tartamára Berlinbe érkeznek. Berlin városa részéről a hivatalos és ünnepélyes fogadtatás Ferencz József császár és király kívánságára elmarad, de a királyi palota közelében levő házak lakói előkészületeket tesznek, hogy házaikat feldíszítsék s Ferencz József császár és király iránt rokonszenvüknek kifejezést adjanak. Az igen népes osztrák-magyar kolónia szintén ünnepélyes előkészületeket tesz. Ő Felsége a kolónia egy küldöttségét külön kihallgatáson fogja fogadni. * Berlin, aug. 2. Ferencz József ő Felsége mellé szolgálattételre kirendeltetett: Papé tábornagy, Berlin katonai parancsnoka, a gárda-hadtest volt parancsnoka, Wede gróf tábornok, volt bécsi katonai meghatalmazott, a Ferencz császár nevét viselő gárda-ezred és a Ferencz József ő Felsége nevét viselő 16. huszár-ezred ezredesei és Demnes őrnagy bécsi katonai meghatalmazott. Ferencz Ferdinánd főherczeg mellé szolgálattételre kirendeltetnek: Salms herczeg alezredes, a gárda-vértesezred parancsnoka és Dohna gróf hadnagy. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Augusztus 2. — A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (22) — Franczia regény. — Irta : JDj£±.-V~XUTI LAJOS. Fordította: Szigethyné-Szalay Erzsi. ELSŐ RÉSZ. Azután összekulcsolt kezeit fia fejére helyezve, magasztos hittől áthatva mondá: — Istenem! Nagyon megszenvedtettél szomorú életem folyása alatt, nos tehát ma este megbocsátok neked! József lassú léptekkel közeledett Ferenczhez. — Kegyeskedik-e, marquis úr, emlékezni öreg szobájára? — Én soha sem feledtelek el. Köszönöm hű szolgálataidat, és hidd el, egyike vagy azoknak, kiknek viszontlátása nekem örömet okoz. — Oh édes Ferenczem, — mondá anyja, — mily helyesen beszélsz s mily nemes szived van még mindig. — Emlékezzél csak vissza, hajdan egy kis büszkeséggel vádoltak. — A fiatalok oly ostobák. Katalin boldogan mosolygott, hogy nem csalatkozott s olyannak találja a marquist, a milyennek álmodó. — Péter, édes fiam, hát miért nem érkeztetek meg a déli vonattal, mint előre bejelentettétek ? — kérdezé a marquisné Malestroistól. — Marquisné, ha kegyeskedik visszaemlékezni, én az órát nem jelöltem meg. — Igaz, de mivel Páriából csupán egy postakocsi érkezik . .. Ah ! kedves gyermekeim, én már csak mindig egy dolgot ismétlek, de midőn a postakocsis azt mondá Keraviz abbénak : »Senki sem érkezett !« azt hittem mindennek vége van és hogy soha többé nem fogom viszontlátni fiamat. És ime hála a mindenhatónak ő mégis itt van, szólok hozzá, ő felel nekem, ez a szép ifjú nemes, ki jelenléte által fel fogja vidítani ezt az eddig elhagyott, szegény, szomorú, komor lakot, ez az én drága fiam, ez itt az úr, az én Ferenczem, kire már tíz év óta várakozom és ki épp oly szeretetteljesen jött haza édes anyja kebelére, mint mikor kis gyermekkorában lecsókolta a könyeket arczomról. Az álmarquis e szavakat hallva, anyja ölébe temeté fejét és sirt keservesen. A marquisnét pedig, midőn szivéhez szorította az ifjút, oly édes gyönyörteli érzés fogta el s oly felindulást érzett, hogy könyekben úszó arczát kezébe rejtve, karosszékébe hanyatlott vissza és félig lehunyva szemét, elnémult az üdvözítő boldogságtól, melynél nagyobbat édesanya még alig érezhetett. — Ah! marquis úr,— szólalt meg Júlia, — ha tudná, mily szép fogadtatás várt itt önre ma reggel. — Miért szólítasz te engemet marquis urnak ? — Mert az kötelességem. — Gróf urnak neveztél-e engemet távozásomkor ? — Igen, az igaz, Ferencznek neveztem akkor, de most .... — Nagyon megöregedtem, ugye? — Ah! hogyan gondolhat ilyesmit a marquis ur ? Hiszen még egészen fiatal. — Nevezz hát Ferencznek, mint hajdan. Barátságom irántad mit se változott, miért viselkednél hát másként velem szemben most, mint a múltban ? Azzal magához vonta a tűz mellett lekuporodott nőcselédet s újra átölelé. — Kedves anyám, — mondá egyszerre d’Audienne kisasszony. — Keravitz úr ugyancsak boldog lesz holnap reggel. — Igen, leányom, és mily meglepetés lesz, majd ha a mise alatt felénk fordulva, meglátja fiamat anyja mellett térdelni! D’Audierne kisasszony elmondta az utasoknak Keravitz abbé történetét. Az öreg József szava, ki az ajtót feltárta, hallatszott most hirtelen: — Méltóságos marquisné, tálalva van. — Kár édesem, hogy az ebéd nem lesz oly díszes, mint a reggeli lett volna. — Miért? — A pompás evőeszközök, a szász porczellánkészlet, a velenczei kristály mind visszatértek rejtekeikbe. — Péter nyújtsd karodat d’Audierne kisaszszonynak. Én fiamra támaszkodom. Mielőtt az étterembe értek, keresztül kellett haladni a tágas előcsarnokon, melyben a kastély két emeletére szolgáló lépcső volt. A marquisné összes egyenruhás szolgái képeztek ott kétfelől sorfalat, mindenik egy lobogó szövétnekkel kezében, várta uruk elhaladását. Az étterembe lépve, újabb meglepetés várt reájuk. Az egész reggeli pompa ismétlődött, csakhogy még több fénynyel, melegséggel és igyekezettel. Az asztal csillogó pompája utánozhatlannak látszott, az ezüst és üvegnemüek ezerféle fénytől csilogtak s a drága vakító fehér damasz abroszon valóban kápráztató fényben úsztak. D’Audienne Katalin egyetlen szava újra elővarázsolta a reggeli csodás pompát. Fontbriand Ferenczet a terembe lépve József fogadta, egyik kezében aranyozott ezüst medenczét, a másikban ugyanolyan ezüst kannát tartva. A marquisné átvette a kannát és ősi szokás szerint néhány csepp vizet öntött fia ujjaira, a próféta szavainak kíséretében: »És beléptem házamba, kezeim megtisztultak legalázatosabb szolgáim által és bűneim alól feloldattam.« A marquis felindulástól reszketve lépdelt azon hely felé, hová udvarmestere vezette. Tányérja mellé volt helyezve a szolgaszemélyzet által nyújtott óriási virágcsokor. Mindenki elhelyezkedett az etiquette szabályai szerint. Péter a marquisné bal oldalán, d’Audierne kisasszony pedig Fontbriand marquis jobbján. — Méltóságos marquisné, esedezem azon kegyért, hogy én magam szolgálhassam ki uramat — könyörgött Julia. — Tedd azt, leányom, megérdemelted. Fontbriandné elfoglalván helyét, merően szegzé szemeit a csillogó fény által megvilágított fiára. Ferencz tekintete keresztező édes anyjának fürkésző nézését, de az anyai tekintet súlya alatt, mely kétségtelenül az elmúlt tiz év átélt örömeinek és szenvedéseinek nyomait kereste, az ifjú bűnös lehorgasztó fejét s a szégyen pirja arczába kergető a vért. A lovag attól tartva, hogy a társalgás oly fordulatot vehetne, mi nem válnék előnyükre, sokat beszélt, majd Fontbriandnéhoz, majd pedig d'Audierne kisasszonyhoz intézve szavait. A lovag kitűnő előadással bírt s a legegyszerűbb dolog is érdekessé vált az ő szájából. A marquis pedig tökéletes tapintatossággal támogatta szavait. Malestroist iparkodása csupán saját érdekükben történt, mert habár a marquisné nagyon figyelmes és előzékeny volt iránta, fiának jelenléte annyira elvonta e pillanatban egész lényét mindentől, hogy a körülre történők, egyáltalán képtelenek voltak lekötni figyelmét. A marquisné részéről tett megkülönböztetés azonnal feltűnhetett a modorból, melylyel a két férfi osztály különbségét jelezte. Fiát önözé a szertartásos ebéd alatt, és meglátszott, hogy minden gondolat, minden kiejtett szó egy-egy hódolat akar lenni az utolsó Fontbriand iránt. Malestroistot ellenben tegezte a marquisné, egyszerűen Péternek szól rá, minden szívélyességet jelző melléknév nélkül, azonban mégis úgy, hogy azt éreztesse vele, hogy ma is ugyanarra a gondos anyai szeretetre számíthat talán, melylyel őt gyermekkorában elárasztó-Mi Ferenczet illeti, ő úgy érezé, mintha oda volna lánczolva az asztalhoz, és rendkívül félt, nehogy valami dőreséget mondjon, vagy ügyetlenséget kövessen el. Különben, ha esetleg valamely reá nézve kevésbbé szilárd talajú térre ragadtatott, Malestroist ritka szerencsével tudta kiszabadítani kényes helyzetéből. Noha csupa figyelem s előzékenység volt anyjával szemben, azért mégis rendkívül feszélyezve volt. — Mi terved van a jövőre, kedves fiam ? — kérdezé a marquisné. — Édes anyám mellett maradni, hogy kárpótolhassam magamat a tíz évi távollét szenvedéseiért. — Ez a legjobb és szívem hálás lesz szeretőtednek ez újabb jeléért, de. .. aztán? — Hogyan, aztán ? — Nem állottál az Egyesült Államok szolgálatába ? — Édes jó anyám, amint értesítettek, hogy Francziaországba visszatérnem lehetséges, azonnal beadtam lemondásomat, Malestroist pedig követte példámat. — E szerint hát teljesen szabad vagy ? — Tökéletesen. — Istenem! ilyen boldogságot nem is reméltem. — Mialatt Malestroist barátom a király megbízásából bejárja Európát, én itt maradok édes jó anyám mellett. — Ezt nem egészen értem, jegyző meg a marquisné. — Szerencsések valánk ő Felsége által Velenczében elfogadtatni és ő Felsége megbízott érdekeinek képviseletével oly egyéniségeknél, kiknek közreműködése, reméljük, tökéletesen meg fogja változtatni a dolgok jelenlegi állását. — Neked jutott tehát a szerencse, Péter, hogy a király választása reád esett ?.... — Mindkettőnké a kitüntetés marquisnő, sőt inkább Ferenczet érte a bizalom, de egy közbejött esemény engem arra kényszerített, hogy Németországban én helyettesítsem Ferenczet. — Szerencsés vagy szerencsétlen esemény volt az ? — Balesetet kellett volna mondanom. — Beszélj el mindent. Mi történt ? — Ne aggódjék kedves anyám, — nyugtatá Ferencz a marquisnét. — Hogyan, fiam, ne aggódjam, midőn Malestroist szavai azt sejtetik velem, hogy veszélyben forogtál. A két férfi jelentőségteljesen tekintett egymásra. — Beszéld el azt a balesetet, Péter, követelem. — Miután elmúlt a veszély — biztató Ferencz Jánost közölhetünk mindent anyámmal. Nem tűnik fel a marquisnénak, — kérdezé Malestroist, hogy az érkezésünket jelentő levélben az én s nem a Ferencz kézvonásait látta ? — Az csakugyan nagyon meglepett. De hát miért is írtál te nekem s nem Ferencz ? — Mert Ferencz sebesülten ágyban feküdt. — Sebesülten ? Hol történt a szerencsétlenség, hogyan és ki által ? — Ha meg akarja hallgatni jó anyám, Péter majd elmondja. — De most már tökéletesen begyógyult sebed, ugye ? — Jele, hogy itt vagyok. — Az eset Frankfurtban történt; Enghien herczegtől visszajövet, kihez ő Felsége által küldettünk. Visszautazásunk sürgős lévén, én előre siettem szállodánkba számlánk kigyengítése végett és intézkedni, hogy összes málháinkat szállítsák a kocsipostához. Kezdett már besötétedni, az éj közelgett. Abban a pillanatban, midőn mindent elvégezve arra a helyre érkeztem, hova találkát adtunk egymásnak, egy a folyam mentén lévő sikátorból zaj és tompa kiáltás ütötte meg fülemet, s olyan kardcsörtetést hallottam, mely élet-halál tusát látszék jelezni. Egyszere Ferencz hangját véltem felismerni, ki segélyért kiáltott... Alig ejte ki a lovag ez utolsó szavakat, a hang elhalt ajkain, holt halavány lett és fagyos nagy verejtékcseppek gyöngyöztek homlokán. Hazugságaiba belemélyedve, meg se gondolta, mit beszél, de most egyszerre felmerült emlékezetében a kehli híd mellett lefolyt rettenetes esemény, a halálküzdelem, és ott az édesanya előtt, a bájos fiatal leány jelenlétében, bűntársa megszegzett szemeinek önsúlya alatt úgy rémlett neki, mintha most is hallaná áldozata segélykiáltásainak, utolsó hörgésének visszhangját. Felindulástól elfojtott hangja megtagadta a szolgálatot és mereven, mozdulatlanul ült székén, üveges szemeit kimeresztve. A marquisné észrevette elsápadását és abban a hitben, hogy a veszély gondolata, melyben Ferencz, az ő szeretett fia forgott, oka a hű barát kínos felindulásának, felkelt az asztaltól, s egyenesen a lovaghoz lépve, kezei közé fogta annak fejét és határtalan szeretetteljes gyöngédséggel csókold meg. — Te derék, becsületes lélek vagy, Péter. Talán kétkedtem benned egy kissé. De most meggyőződtem, mily őszintén szereted fiamat. Köszönöm, — hebegé Malestroist. Fontbriand marquis ránézett azt gondolva magában : — Meg vagyok győződve, hogy a nyomorult képes volna elbeszélni barátja meggyilkoltatását. (Folyt. köv.) KÜLÖNFÉLÉK. — aug. 2. A hiv. lapból. Kinevezések. A fölcsi nevelésügyi miniszter, gróf Bethlen Gábor főispánt a nagyküküllői philoxera-vész folytán teendő óvintézkedések foganatosítása végett, kormánybiztossá , a debreczeni tvszék elnöke, Medveczky Oreszt dijt. joggyakornokot díjas joggyakornokká nevezte ki. Névmagyarosítások. A belügyminiszter megengedte, hogy Spitzer Adolf hódmezővásárhelyi lakos »Ormos«-ra, Bischer Andor lévai lakos»Halasi«-ra, Krumpholcz Károly budapesti lakos »Harasztiéra és Nemecz Károly vásáruti lakos »Német«-re magyarosítsa vezetéknévét. Posta-és távirda. A budapest-lajosmizsei helyi érdekű vasútnak Babas, Lajos-Mizse, Ócsa és Örkény nevű állomásán állami- és magántávirati- és postai hivatal nyittatott. Alapszabály jóváhagyás. A budapesti szobafestő, mázoló és aranyozó segélypénztár, a krusevlyai temetkezési egylet, a tiszaföldvári függetlenségi 48-as pártkör és a barsi önkéntes tűzoltó egylet alapszabályait a kereskedelemügyi illetve a belügyminiszter jóváhagyta. Személyi hírek. Aostorg és neje szeptember havában Angliába utaznak, hogy ott Eugenia császárnénál látogatást tegyenek. — Genotte bárón, a szerencsétlenül járt osztálytanácsoson Mikesdorfer tanár amputálást eszközölt, amely sikerült. Albrecht főherczeg ma, mint egy táviratunk jelenti, a nagyszebeni s a gyakorlatra Nagyszebenbe érkezett csapattestek fölött szemlét tartott. A főherczeg megelégedésének és elismerésének adott kifejezést a csapatok kitűnő magatartása fölött s főleg az egyes csapattestek iskoláztatásáról és kiképeztetéséről nyilatkozott dicsérőleg. A csapatokat Waldstädten báró altábornagy vezényelte. A diszszemlét nagy számú közönség nézte végig. Viktória angol királynő Francziaországban egy kis birtokot vásárolt. Az adásvevés, melyre nézve hosszabb ideje folytak az értekezések, a napokban történt meg. A királynő módfelett megkedvelte az aix-les-bainsi fürdőt, mely nagyon enyhítette fájdalmait. Mint az angol lapok írják, lumbagoban szenved, a melyre a fürdő vize nagyon jó hatással van. A kis birtok, melynek tulajdonosává lett a királynő, Aixles-Bainshez közel fekszik s ott már meg is kezdték annak a szép nyaralónak építését, mely az egész környék dísze lesz. Nagykövetünk a szultánnál. Calico bárót, a konstantinápolyi osztrák-magyar nagykövetet a napokban nagy kitüntetésben részesítette a szultán. A nagykövet és családja, valamint a nagykövet vendége, Coronini gróf, meghívást nyertek a szultánhoz a Yildiz-parkba. A park taván a szultán csolnakázott vendégeivel és maga kezelte az evezőt. Majd visszatértek a termekbe, ahol a nagykövet fia néhány versenydarabot játszott hegedűn. Coronini gróf egy értékes tájképet kapott a szultántól ajándékba. Több órai tartózkodás után hagyta el csak a társaság a Yildiz-parkot. Az államvasúti nyugdíj-alapszabályok módosítása alkalmából felmerült hírekkel, kombinácziókkal és mozgalmakkal szemben Ludvigh Gyula miniszteri tanácsos és a m. kir. államvasutak elnökigazgatója a következő rendeletet intézte az összes vasúti közegekhez : Ismételve hallottuk, hogy személyzetünk körében alattomos izgatók és bujtogatók oly galád híreket terjesztenek, hogy a nyugdíjalap az állam által elkoboztatni, a nyugdíjigények csorbíttatni, általában a nyugdíjak és illetmények a szerzett jogok csonkításával leszállíttatni szándékoltatnak, újabban pedig az is híreszteltetik, hogy a zónatarifa életbeléptetése napjával a mozdony-személyzet megtakarítási jutaléka és kilométer-pénze megvonatni, jelesen pedig a gépszolgálat alkalmazottjainak nyugdíjigényei terveztetnek leszállíttatni. Miután hasonló álhírek terjesztése a személyzet nyugalmának zavarása által egyenesen a szolgálat érdekei ellen fordul, határozottan kijelentjük, hogy az említett s hasonló egyéb híresztelések az azokból vont következtetésekkel együtt teljesen alaptalanok, valótlanok és hogy e híresztelések terjesztői ellen a törvény és a szolgálati rendtartás teljes szigorával fogunk eljárni. Ámbár e különböző alapú híresztelésekkel különböző időkben ismételve találkoztunk és ámbátor éppen nem nehéz azoknak rosszakaratú célzatosságát látni, mégis, nehogy a legsúlyosabb következmények éppen a félrevezetett ártatlan közegeket érjék, szükségesnek tartottuk ezúttal összes személyzetünket e határozott megczáfolás utján megnyugtatni, elvárva mindenkitől, a ki intézetünk iránt a köteles odaadással és hűséggel viseltetik, hogy az álhirek terjesztőit visszautasítani s azok nyomára felebbvalóikat rávezetni hivatalos kötelességüknek fogják ismerni. Kultuszminiszteri rendelet. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a hivatalos lap közlése szerint a következő rendeletet intézte valamennyi kir. tanfelügyelőséghez : Az állami és községi népoktatási tanintézetek bizonyítvány - másodlatainak kiállítása körül követendő eljárást szükségesnek találtam következőleg szabályozni: 1. A népoktatási tanintézetek osztálybizonyítványairól a másodlatokat, ha a kérelmezők a bizonyítványok elveszését kellően igazolni tudják, az intézeti igazgatók szóbeli kérelemre is, minden felsőbb engedély nélkül kiállíthatják. 2. Az elemi és polgári iskolai tanképesítő oklevelek, valamint a kereskedelmi iskolai érettségi bizonyítványok másodlatainak engedélyezését, az igazgatóság által tett és a királyi tanfelügyelő útján fölterjesztett jelentés alapján, az eddig szokásos módon a jövőben is fentartom magamnak. 3. Másodlatok kiállítása oly czélból, hogy az eredeti birtokosnak több példányban legyen meg bizonyítványa, meg nem engedhető; még az esetben sem állítható ki másodlat, ha az eredeti bizonyítvány nem volna a birtokos kezénél. Ha ily esetben valamely hatóságnál sürgősen kell igazolni valakinek tanulmány végzését, ez a tanintézet igazgatósága által az illető hatósáságokhoz intézett hivatalos átiratban történhetik meg. A bizonyítvány másodlat kiállításának tehát csakis az eredeti elveszése esetében van helye. 4. A bizonyítvány-másodlatra mindig ráírandó a »másodlat« jelzés, s az iskolai igtatókönyvbe bejegyzendő a másodlat kiállítása, annak keltével és számával. A másodlatnak szóról szóra úgy kell kiállítva lennie, mint az eredeti volt. 5. A népoktatási tanintézetek osztálybizonyítványainak másodlatai minden díj nélkül, az elemi és polgári iskolai tanképesítő oklevelek, valamint a középkereskedelmi iskolák érettségi bizonyítványainak másodlatai, előzetes engedélyezésem alapján, 1 forint díj lefizetése mellett állítandók ki, mely összeg az illető tanintézet valamely jótékony czélú egylete javára fordítandó. Felhívom a