Pesti Napló esti kiadás, 1889. október (40. évfolyam, 270-300. szám)

1889-10-01 / 270. szám

Budapest, 1889.Kedd, október 1. 270. szám. — Egyes szám helyben 2 kr. vidéken 3 kr. Budapest, október 1. A szerb radikálisok és az Obrenovics-család. Natália királynét már belgrádi útja közben, a Maros gőzhajón megintervieválták. A többek közt azt kérdezték tőle, mit mond a radikálisok legújabb választási sikereihez. A királyné azt felelte : Már előre megjegyeztem, hogy mint anya me­gyek Belgrádba, a­ki gyermeke után vágyakozik. De nincs szándékom az ottani politikai pártosko­dásokba avatkozni. Egyébiránt ön ismeri politi­kai nézeteimet, melyek teljesen változatlanok maradtak.« A királynővel egy időben P­a­s­i­c­s a győzelmes radikális párt vezetője is nyilatkozott Szerbia belső helyzetéről s tiltakozott az ellen, hogy az Obreno­­vics-ház ellensége lenne. Nincs állam, mely annyira rászorulna mint Szerbia alkotmányos élete s a béke szilárdítására. Kiemelte, hogy a radikálisok az új szabadelvű alkotmánynyal többet értek el, mint valaha reméltek. Ez teljesen kielégítette őket. Ezen­kívül azon elégtételben részesültek, hogy Milán király leköszönt. Sándorba, a gyermek­ királyba a legszebb reményeket helyezik. Feladatuk most az, hogy őt mindenekelőtt oltalmazzák bárki ellen, a­ki trón­ját fenyegethetné. Benne látják egy uj korszak és az új parlamentarizmus képviselőjét. A szerb trón — mondá­s sohasem állt oly szilárdan, mint jelenleg s egy párt sem őrködött felette oly féltéke­nyen, mint most a radikálisok, kiket e kérdésben az egész nép támogat. Én is — végezte a radikális párt­vezér — őszinte barátja vagyok a régensségnek és a kormánynak s azt akarom, hogy az ország élén ma­radjon mig a király nagykorú nem lesz. — Pasics tehát politikai nézeteit illetőleg az utóbbi időben nagyon megváltozott, ha csakugyan így gondolkozik. Csak a jövő fogja megmutatni, hogy biztatásainak minő az igazi értékek. Még megemlítjük, hogy Ber­linben egy ottani távirat szerint, a belgrádi ese­ményeket a legnagyobb figyelemmel kí­sér­i­k, de egyelőre még nem formálnak róluk hatá­rozott véleményt. Azt hiszik, hogy az ügyek további fejlődése inkább a regensség, mint a királyné maga­tartásától függ. A berlini sajtó nem foglal állást, csak tudósítást közöl. A »Nordd. Allgemeine Zeitung« azt írja szemléjében, hogy a régensség magatartása láthatólag azt a törekvést tanúsítja hogy a törvé­nyes korrektség határai közt maradjon. A »Natio­­nality.« úgy véli, hogy Szerbia mióta királyság, most tekint a legjelentőségteljesebb vál­ság elé. A franczia mozgalmak, Carnot köztársasági elnök szombaton fogadta a kereskedelmi és iparügyi kongresszus küldöttségét. Ez alkalommal Carnot elég figyelemre méltó nyilatkozatokat tett a franczia bel­politika jövendőbeli irányáról. Hangsúlyozta, hogy ma, midőn a köztársasági Franc­­iaor­­szág jövője biztosítva van, szükséges, hogy a közelebb összeülő parlament kevésbbé a spe­­kuláczió-politikával foglalkozzék, ha­nem inkább gyakorlati feladatoknak szen­telje magát, olyanoknak, melyek anyagi és erkölcsi szempontból előmozdítják Francziaország békés fejlődését. Jules Ferry, az opportunista párt ve­zére, ki azonban tudvalevőleg szept. 22-én megbu­kott, szintén nyilatkozatot tesz közzé. A vesgesme­­gyei sz.-diói kerület választóinak többsége ejtette el s most ottani híveihez fordult Ferry egy levéllel, mely­ben a többek közt ezeket mondja : »A mi, kedves polgártársaim, engem illet, én sem a reményt, sem a bátorságot nem vesztettem el. Új próba, melynek súlyát nincs okom titkolni, járul azokhoz, melyek politikai életemet eddig kí­sérték. Míg azonban nálunk a szégyenletes elpár­tolást kell sajnálnunk, az egész országban győz a köztársasági politika, az egyesülés s a gyakorlati belátás politikája, melyet mindig ma­gasztaltam. A boulangizmus, melyek megbélyegzői közt én voltam az elsők egyike, agyon van sújtva. A revíziót a köztársasági Francziaország elveti. A köztársaság győzelmesen emelkedik ki a veszélyes válságból. Mi súlya van annak, hogy engem a harcz­­mezőn hagy! Éljen a köztársaság!« A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. VAK SZERELEM. Irta: WILKIE COLLINS. — Angol eredetiből. — (5) És midőn azon a ponton volt, hogy visszatérjen az útra : sötét árnyhoz hasonló valami kezdett homá­lyosan kibontakozni a mező felől. A következő pilla­natban már mozgó árnyként tűnt az föl. Iris feléje tartott s egy férfit pillantott meg, a ki megállt. — Jelszót! — mondá óvatosan halkitott han­gon a jövevény. — Hűség, — felelé Iris suttogva. Sokkal sötétebb volt, semhogy a férfi arczvoná­­sait fölismerhette volna, de fölismerő magas alakjá­ról s kiejtéséről, melylyel a jelszót kérdezé. A maga részéről pedig a lord Irist tévesen fér­finak nézvén, visszahúzódott tőle. Sir Giles maga­sabb, a köpenyes idegen pedig alacsonyabb terme­tű volt. — Ön nem az, a kit vártam , ki ön ? — kérdé a lord. Az Iris hü­szive vágyott megmondani az iga­zat, s a kísértés, hogy magát fölfedezve boldogságá­nak azt az édes vallomását megtegye, hogy éle­tét megmentette, diadalmaskodott volna is titoktar­tása fölött, ha mögöttük az után hirtelen zaj nem támad. Az idő és hely folytán szó sem lehetett téve­désről. Léptek zaja volt az. Éppen annyi ideje maradt, hogy lord Harry­­nak megsúghatta: — Sir Giles elárulta , meneküljön. — Köszönöm! bár ki legyen ön! E felelet után hirtelen eltűnt. Irisnek pedig eszébe jutott a kanális és feléje tartott. A boltozat alatt volt egy búvóhely. Ha csak idejében bejuthatna a kiszáradt árokba! Lábaival tapogatá útját annak lejtőjéhez, midőn vaskos kéz ragadá meg a karját s egy erős hang igy szólt: — Öt foglyom. Ezután Irist kivitte az útra, egyet füttyentett, mire még két más ember lépett elő. — Világíts — parancsolá, hogy lássuk ki le­gyen e ficzkó. A lámpa ellenzője féretolatván, a fogoly arcza teljesen meg lett világítva. A bámulat megdermesz­­tette a két közrendőrt. Az ájtatos katholikus őrmes­ter pedig e szavakba tört ki: — Szent Mária! — hisz’ ez nő! Hát nőket is soroznak be a titkos ír társula­tok ? s ez itt talán valamely modern Judith, a­ki egy bankár , Holofernes meggyilkolását tűzte czélul ? Ugyan mikép fogja majd magát igazolni ? s hogy le­het az, hogy egyedül van itt a mezőn ily esős éji időben ? A helyett azonban, hogy a rejtélyes idegen föl­­világosításokkal szolgált volna, röviden és merészen inkább maga fejezte ki kívánságát. — Vezessenek sir Gileshez, volt a válasz, a­mit az őrmesternek adott. Az őrmesternél már készletben voltak a kéz­­vasak, de miután a lámpa világánál meglátta a fo­goly finom kézcsuklóját, újra visszatéve azt zsebébe. — Kétségbevonhatlanul úri hölgy — szólt egyik segédéhez. Két embere pedig csintalan érdeklődéssel nézte, hogy mit teend legközelebb ? mert kegyes felebbvaló­­juk erénylajstroma, a nők iránt alkotmányos részre­hajlást foglalt magában, a­mely a törvény könyörüle­tes oldalát mutatta, valahányszor csak a delikvens szoknyát viseli. — Igen, sir Gileshez fogjuk önt vezetni, kis­asszony — szólt az őrmester s karját nyujtá a kéz­vas helyett. — Iris megértette őt s elfogadá a karját. Iris hallgatag — kísérői szerint megfoghatat­lanul hallgatag — volt az egész út alatt míg a város­ba értek. Csak sóhajtást hallatott olykor-olykor, mely egyszer úgy hangzott, mintha zokogás lett volna. A rendőrök aligha elképzelték, mi ment végbe ez idő szerint ama hallgatag nő lelkében. Az első, a­mi az Iris figyelmét igénybe vette, a lord Harry megmentése volt. Ezt elérve gondolatai Mountjoy Artúrhoz tértek vissza. Lehetetlen volt abban kételkednie, hogy a mért­­földkőnél tervezett találkának az volt czélja, hogy ott az Artúr élete megóvására szolgáló intézkedések fo­ganatosíttassanak. A gyávák többé-kevésbbé mindig kegyetelenek is. A sir Giles ép oly áruló, mint szívtelen intézke­dése, melylyel saját biztonságáról gondoskodott : el­odázta, vagy talán tényleg meg is akadályozta a lord Harry humánus szándékait, mert valószínű, rettenetesen valószínű volt, hogy gyors intézkedés szükségeltetett Artúrt az őt fenyegető meggyilkolta­tástól megmenteni. Ez izgató gondolatok behatása alatt Iris idege­sen siettette a rendőröket a menetelben. Sir Giles hivatalbeli magánszobájában várako­zott a nyerendő hírekre. Ott ült Howmore Dénes tár­saságában, hogy az érkezőket fogadja. Az őrmester egyedül ment be a bankárhoz je­lentését megtenni. A félig nyitva maradt ajtón át, Iris hallhatta a párbeszédet. — Elhozta a foglyot ? — kérdezé sir Giles. — Igenis, nagyságos uram. — Jól meg van vasalva a gaz ficzkó ? — Bocsánat uram, a fogoly nem férfi. — Hogy is nem kis fiú csak nem lehet ? Az őrmester helybenhagyá, hogy nem kis fiú. — Egy nő, — mondá. — Mi!!!« — Egy nő, ismételte az őrmester türelmesen. S hozzá még fiatal is. Önnel akar beszélni. — Vezesse be. Iris nem az volt, a ki bevárja, míg bekísérik, hanem­ önként belépett. VII. — Nagy Isten! —kiáltá sir Giles. — Iris! az én köpenyemben s az én kalapommal ! ! ! Őr­mester, itt valami rettenetes félreértésnek kellett történnie. Ez itt keresztleányom Henley kisasszony. — Ez ifjú hölgyet találtuk a mértföldkőnél s kívüle senki mást. Sir Giles gyámoltalanul fordult keresztleá­nyához. — Mit jelentsen ez ? — kérdé. Iris minden felelet helyett az őrmesterre nézett. De az őrmester viszont felelőssége érzetében megállta helyét s sir Gilesra nézett. Arcza elárulta, hogy ír humor­érzete csiklandozva lett, de nem mu­tatott semmi hajlandóságot a szobát elhagyni. Sir Giles belátván, hogy Iris nem fog magya­rázatokba bocsátkozni ez ember jelenlétében, így szólt hozzá: — Fölösleges tovább is várakoznia. — S mit kell a fogolylyal tennem, kérem alá­­san? — kérdé az őrmester. Sir Giles egy kézmozdulatával háríta el e fö­lösleges kérdést. Háromszorosan volt felelős, mint lovag, bankár s hozzá még városi tanácsos. — Én vagyok felelős Henley kisasszonyért, ha szükség lesz reá. Jó éjt! Az őrmester kötelességérzetének elég volt téve. Katonásan köszönt. Az ifjú hölgy iránti udvariassága pedig egy bók alakjában nyert kifejezést. Ekkor, s csakis ekkor távozott méltóságosan a szobából. — Most pedig, szólt Sir Giles Irishez, remélem számíthatok magyarázatodra. Mit jelent ez illet­lenség ? — Megmentettem azt, a­ki önnek e találkát adta; azt a szegény embert, aki nem viseltetett ön iránt rossz indulattal, s aki mindent koczkáztatott, hogy az ön öcscse életét megmentse. Oh! uram, ön­­irtóztatóan hibázott, midőn nem hitt ez embernek. Sir Giles, Irisnél a félelem nyilvánulására s sz alázatos mentegetődzésekre volt előkészülve. Ehelyett, Iris méltatlankodva, kipirult arczczal s könytelt sze­mekkel válaszolt neki. A bankár mélyen sértve érezte magát, társa­dalmi állása fontossága érzetében. — Ki az az ember, a kiről beszélsz ? — kérdé­sen héjázva, s mi a mentséged, hogy — az én köpe­nyembe rejtőzve s az én kalapom alá bújva a mért­­földjelzőhöz mentél — őt megmenteni ? — Ne vesztegesse felesleges kérdésekre a drága időt! — hangzott a kétségbeesett felelet, ha­nem tegye jóvá azt a kárt, a­melyet már eddig tett. Az ön segédkezése — óh! azt mondom a mit érzek — még megmentheti az Artur életét. Menjen a ta­nyára és mentse meg őt. (Folyt. köv.) A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (69) — Franczia regény. — Irta : TDI&.'V­.STL LAJOS. fordította: Szigethyné-Szalay Erzsi. MÁSODIK RÉSZ. D’Audienne kiasszony ezt a várost viszontlátva visszaemlékezett a saját kétségbeesésére, őrült futkosá­­saira, midőn hajdan kiszabadítani igyekezett övéit a hóhér kezeiből. A legrettenetesebb képek merültek fel elméjé­ben, melyek az utcza minden szögletéből rémesen kí­sértették. Ferencz nem kísérte el őket. Minden áron megmenteni óhajtván barátját a haláltól, úgy ő, mint Kergarian gróf és mások összeül­tek, hogy megegyezzenek a módban, miként lehetne a szegény fogolyt megmenteni. Charette azonban Keraviz abbé által értesülvén híveinek szándékáról, ünnepélyes parancs formában megszente nekik, hogy ne vállalkozzanak semmire az ő érdekében, hanem engedjék őt meghalni. — Elég már a véráldozatból, — mondá — hisz oly sok vér elfolyt négy esztendő óta, hogy óhaj­tom, miszerint az enyém legyen az utolsó csepp, mely kimutatik! D’Avaray marquis, miután Dugástól eltávozott, megmutatta magának az állam­ügyész lakását a fog­házban. Az álgabonakereskedő oda sietett, de a községi államügyészt nem találta honn, úgy vélték, hogy a törvényszékhez ment. Tíz órakor kellett ítélni Charette felett és a haditanács a Beffroy toronynak egyik termében volt megtartandó. A marquis ott jelentkezett tehát. A községi államügyész nem fogadhatta el, miu­tán éppen Dub­il tábornokkal tanácskozott, kit csakis azért küldtek oda Rennesből, hogy a haditanácsban elnököljön. A király meghitt barátja csakis közvetlen tíz óra előtt pár perc­c­el nyerhetett kihallgatást az államügyésznél. Fortélyos ügyessége folytán sikerült elhitetnie, hogy ő csakugyan Guichard kereskedő Vaulvesból és a Charette család bizalmas embere, intendánsa. — Nélkülem és jelentéseim, felvilágosításaim nélkül — mondá — a fogoly soha se lenne képes ügyeiben intézkedni. Kiszolgáltatták neki a látogatási engedélyt. Meglátogathatta urát, mihelyt az a tanácsterem­ből visszavezettetik börtönébe. Abban a pillanatban, midőn d’Avaray marquis lefelé lépdelt a torony lépcsőin, roppant tolongást, zűrzavaros lármát hallott, melyből tisztán ki lehetett venni a parancsnok vezényszavait, az aczél pengését s a lovak patkóinak éles dübörgését a kövezeten. A marquis gyorsan kirohant. Charettet kisérték oda. Látta őt a kocsiból kiszállani. A fogoly felkötve hordta karját. Feje selyemkendővel volt átkötve, de fölötte széles kalap volt, melyről a feltűzött fehér kokárda leért az arczra. DAvaray marquis addig hadonászott kézzel­­lábbal előre törtetve, mig a kiváncsiak első soraiba juthatott, úgy hogy midőn a chouvanok vezére arra el­haladt, a két királypártinak szemei keresztezték egy­mást. Látva a király hű barátját, azét a királyét, kiért halnia kellett, a fogoly nagy örömet érzett. Felemelte eddig lehorgasztott fejét, arcza pedig egy nagyszerű, magasztos gondolattal sugárzott. Délután két órakor újra felnyílt a Beffrey-to­­rony bejárata, a dobszó felharsant, a katonák csata­rendben sorakoztak, egy tiszt vezényelte a csapatot, míg a fogoly felszállott a kocsiba. Charette Athanaz gróf a királyi hadseregek vezértábornoka, generalissimusa azzal vádoltatva , hogy saját hazája ellen rántott fegyvert, halálra ítéltetett. A kivégezésnek még ugyanaz nap kellett végre­hajtatnia pontban öt órakor. Az elitélt meglehetősen tágas szobát foglalt el a börtönben, melyet valami előcsarnok fele előzött meg, hol két fapad volt a falhoz támasztva. Ebben az előcsarnokban tartózkodtak az öreg Charette grófné, d’Audierne Katalin, Keraviz abbé és a gabonakereskedő. Charette grófné a kőlapon térdelve könyörgött az éghez és pillanatra se szűnt meg imádkozni az isteni könyörületességért, hogy fiát a kínhaláltól váltsa meg. Egyszerre zörej hallatszott be kívülről. Többen jöttek felfelé a lépcsőn. Az ajtó felnyílt és Charette megjelent két ka­tona fedezete mellett. A X. magyar jogászgyülés. — Saját tudósítónktól. — A magyar jogászgyülés két szakosztálya folyta­tott ma délelőtt tanácskozást s megállapodásait a plénum elé fogja terjeszteni. A szakosztályok üléseit ma nem valami sokan látogatták, de a vita egyes pontjai iránt nagy érdeklődés mutatkozott. Az aláb­­biakban adjuk tudósításunkat: A második szakosztály Környey Ede elnöklete alatt folytatta ma délelőtt kilencz órakor tanácskozá­sát. Tárgyalás alá került a következő kérdés: A tőzs­dei különbözeti ügyletekből eredő követelések bírói után érvényesíthetők legyenek-e vagy sem és ha igen, feltétlenül-e, avagy mily megszorításokkal ? E kérdésre, melynek előadója dr. Félegy­­házy Ágost budapesti tőzdei jogügyi titkár volt, két véleményes indítvány érkezett be, az egyik ifj. dr. Neumann Sándortól, a­ki ezt indítványozza: »Mondja ki a jogászgyűlés, hogy a tőzsdei kü­lönbözeti ügyletekből eredő követelések bírói után való érvényesítésének bárminő irányban való korlá­tozása nem indokolható.« Ezzel szemben a második véleményes indítvány, a­melyet dr. "Weinek József ügyvéd nyújtott be, oda irányul, hogy a tőzsdei különbözeti ügyletek bí­rói után nem érvényesíthetők. Félegyházy Ágost előadó ismertetve a két véleményes indítványt, a maga részéről is oly irányú javaslatot tesz, hogy a tőzsdei ügyletekből eredő kö­veteléseknek bírói úton való érvényesítése nem kor­látozandó. Dr. M­i­s­z­n­e­r Ignácz elismeri az ügyletek legitimitását, de czélszerűségi szempontból a tőzsdei ügyletekből az u. n. Stellage- és prémium-üzleteket ki akarja zárni, egyúttal bejegyzett kereskedőkre korlátozni a kereshetőségi jog megadását. Dr. Neumann Ármin hangsúlyozza a nem­zetgazdasági szempontot, a­mely a szakvéleményben kellő kifejezésre nem jutott. Csatlakozik az előadó véleményéhez. Dr. G­o­­­d Simon a kereshetőségi jog megadá­sát csak tőzsdén kötött ügyletekre és bejegyzett ke­reskedőkre kívánja korlátozni. Hozzászóltak még a kérdéshez: Dr. Weinek József, W­i­tt­m­a­n­n Mór, ifj. Neumann Sándor, Székely Lajos, H­e­i­n József és Neumann Károly. Az előadó zárszava után nagy sza­vazattöbbséggel az ő indítványát fo­gadták el. Ezzel a szakosztály befejezte működését. * Nagy érdeklődés mellett ment végbe a ne­gyedik szakosztály ülése, melyen Dárday Sándor elnö­költ Mindenekelőtt a jogi szakoktatás reform­jának kérdése került megbeszélésre s elsőnek dr. S­á­g­h­y Gyula emelt szót. S­á­g­h­y fejtegetéseiben követni akarja az előadót. Az egyetemi rendszert tartja az egyedül he­lyesnek. Beszél a bifurkáczióról s kiemeli, hogy az ál­lamtudományok a jogtudományok rovására behatóbb művelésben részesültek. A bifurkácziót fenntartandó­­nak véli, de olyképes, hogy az egyoldalú kiképzés megszüntettessék. A­ki a jogtudományi térre lép, ne terheltessék túl államtudományi ismeretekkel és vi­szont. A közigazgatási tisztviselőnek szüksége van büntető­jog, magánjog ismeretére, de kérdi a szóló, mi szüksége van a váltójogra ? Épp ily c­ímen lehet­ne kívánni, hogy az orvosok, minthogy törvényszéki része is van működésüknek, a büntetőjogból is vizs­gázzanak. Szóló kimondatni kívánja, hogy a bi­­furkáczió mellett is keresztülvihető a tanrendszer reformja, de csak amennyiben biztosít az egyoldalú­ság ellen. A tananyagra vonatkozólag polemizál az előadóval. A római jog tanítását, mint alapvetőt föl­tétlenül fentartandónak tarja. Az előadó hibáztatta azt a rendszert, mely szerint a jogvégzettnek, aki már a gyakorlat terére lép, a szigorlatokon még elméleti tárgyakkal is kell foglalkoznia; a szóló azonban helyesli a rendszert, mert tudvalevő, hogy a szigorlati kényszer nélkül a jogvégzettek önszántukból alig foglalkoznának elmélettel. Általában az egyetemi szakoktatásnak a tudomány színvonalán kell állani, de nem szabad a gyakorlatiasságot szem elől tévesz­teni. Szóló ezután foglalkozik Hoffmann fejtegetései­vel a tanszabadságot illetőleg, bámulattal nyilatkozik ama magas idealizmusról, mely Hoffmann szavaiban nyilatkozik. (Éljenzés.) Szóló maga is talán sohasem lépett volna a tu­dományos pályára s vidéki prókátorrá lett volna, ha e magas idealizmus neki irányt nem adott volna. Csakhogy sajnos az ifjúságból kevesen lépnek tudo­mányos szomjjal az egyetemre s igy csak kevesekre tenne üdvös hatást a tanszabadság korlátlan alkal­mazása. Az ifjak nagy tömege, melyet nem tudomá­nyos törekvések vezetnek, csak bizonyos korlátok mel­lett fejlődhetik. Miután szóló dr. Concha álláspontjá­val szemben is kifejezést adott saját felfogásának, áttért a tandij-rendszerre és Schwarz Gusztávval szemben foglalt állást. Schwarz véleményében bizo­nyos gyanúsítást lát s védi a tandíjrendszert. Mert ha a tanárok jól vannak dotálva, a tanári pályát vég­­czélnak tekintik. S ez a rendszer ösztönző hatással bír a tanárokra. Végül szóló összegezve fejtegetéseit, elmondja, hogy a tanszabadság nagy elvét kell alapul venni, de nem kell az elvet tel­je­s­ merevségében megvalósítani. A czél nem csupán tudósok művelése, hanem gyakorlati em­berek képzése. Szóló a következő indítványt terjeszti be: »Mondja ki a magyar jogászgyűlés , hogy a jogi szak­oktatás reformja feltétlenül szükséges, de az úgy a tudomány, mint a gyakorlati élet igényeinek megfe­lelően csak az egyetemi rendszer és tanszabadság alapján, még­pedig a törvényhozás útján eszközöl­hető.« Hoffmann Pál szólalt fel azután,hogy ismé­telten néhány szóval álláspontját jelezte. Az a­mit Sághy magas idealizm­usnak mondott, a szóló szerint nem oly túlságos ideális, hanem igen­is reális felfo­gás. Ott van a tanszabadságra példa: a német egye­temi rendszer. Különben szóló kijelenti, hogy ő nem lépett volt fel indítványnyal, csupán csak felvetette a kérdést, vájjon kell-e még a tan­kényszert fokozni, vagy pedig tanácsos lenne-e a korlátokat tágítani. Dr. W­e­i­s­z Ödön nyilatkozott ezután hatásos szavakban a tanszabadság mellett. Az állam nevelje a bürokban embereit, de hagyja az egyetemet a tudo­mánynak. Nekünk nem leszállítanunk kell az egye­tem színvonalát, hanem a szabadelvű eszmék szerint emelnünk. Miután D­a­e­m­p­f Sándor járult hozzá Sághy indítványához, dr. N­a­g­y Ferencz előadó emelt szót, hogy a saját indítványát Concha és Sághy indítványai ellenében megvédje. Kijelenti, hogy vélemény­­eltérés aziránt nincs, hogy reform szük­ség. Ez is már valamelyes pozitív eredmény. A múltkor annyit sem mondott ki a jogászgyűlés. De még ennél is többet mondhat ki a gyűlés, hogy a jogi oktatásnál a tudomány is c­él s a gyakorlatiasság is c­él. Az egyetem nemcsak tudományos intézet, ha­nem tanintézet. Konstatálja, hogy csak árnyalatok­ban van eltérés a különböző felfogások közt. (Ellent­mondás.) Ezután szóló különösen Conchával bo­csátkozott polémiába s a józan, praktikus s az idealizmussal nem sokat törődő felfogásoknak adott kifejezést. E mellett a franczia irány hívének mondta magát s Conchát a német irány hívének nevezte. Concha el van ragadtatva a németek által. Erre vonatkozólag idézi, a­mit a híres Müller Miksa dr. Pulszky Ágostnak mondott, hogy a német tudo­mány 1870. óta dekadencziában van. Majd kifejti az előadó, hogy praktikus szempontból véve a dolgot, szem előtt kell tartani, mi érhető el a kor­mánytól. Már­pedig azt nem hiszi, hogy a kor­mánytól a föltétlen tanszabadság el volna érhető. Sághy indítványa ellen mást nem hoz fel, mint azt, hogy nincs elég hús benne. Mielőtt indítványát szavazás alá bocsátja, kéri az elnököt, hogy az indítvány fölött pontonként szavaz­tasson. Az elnök röviden ismerteti a különböző vé­leményeket s elmondja, hogy három különböző indít­vány adatott be s mindenekelőtt a fölött szavazzon a gyűlés, melyeket fogadja el. Az előadó, valamint Conchának indítványát erre a gyűlés elvetette és Sá­­ghynak fentebb közölt indítványát fogadta el. A­z előadó indítványának egyetlen pont­ját sem tette magáévá a tanácskoz­mán­y. Az ügy előadója a plénum előtt Sághy lesz. Az előadó külön véleményt­ nem fog a plénum elé terjeszteni. Miután így a jogi szakoktatás kérdését letár­gyalták, a következő kérdés került megbeszélésre: »1. Kívánatos-e, hogy az egyes bíróságok (já­rásbíróságok) hatáskörébe tartozzék minden akár ingó, akár ingatlanra vonatkozó vagyonjogi per, melynek értéke 500 frtot meg nem halad ? 2. Kívá­natos- e, hogy járásbírósági perekben a királyi tör­vényszékek, törvényszéki perekben a kir. táblák gya­korolják a felebbezési bíráskodást és hogy ezen má­­sodbiróságok végítéletei ellen a kir. kúriához csak valamely törvénynek nem alkalmazása, vagy helyte­len alkalmazása miatt legyen felülvizsgálati kérelem­nek helye ? Tagadó válasz esetében mikép volna az első folyamodása és a felebbviteli bíróságok hatásköre szabályozandó ?« E kérdések előadója dr. K­r­á­l­i­k Lajos ügy­véd volt. Králik az első kérdésre igenlőleg válaszol s ezért elvetni kéri Ökröse Bálint indítványát, mely azt óhajtja, hogy már a 200 frtot meghaladó kere­setek a járásbíróságoktól a törvényszékekhez utasít­­tassanak. A második kérdésnél pedig hivatkozott az 1870-iki jogászgyűlés határozatára. Miután a kérdéshez még többen akartak szó­lani, az elnök a tárgyalást berekesztette. A vitát folytatni fogják. KÜLÖNFÉLÉK. okt. 1. A hiv. lapból. Kinevezések. A kereskedelem­ügyi miniszter : M­i­x­t­c­h Lajos és Kralovics Gyula posta- és távirda-számtiszteket végi, posta- és távirda­­számvizsgálókká, M­e­r­e­d­e­r Károly posta- és távirda­­segédtisztet, továbbá K­o­t­z­ó S­ándor és Kucsera Ist­ván mindkét szakból vizsgázott posta- és távirda-gyakor­­nokokat régi. posta- és távirda-tisztekké, a m. kir. pénz­ügyminiszter , G­y­u­k József III. oszt. adóhivatali ellen­őrt a girálti adóhivatalhoz III. oszt. adótárnokká, B­y­b­e­r Elek és Zaho­ray Kálmán pénzügyigazgatósági szám­tiszteket, M­e­r­k­á­s István fogyasztási adóhivatali tisz­tet, G­y­ö­r­k­o­v­á­c­s János, Mód­er László, Varga Ödön, Vertse Károly, Durugy Ferencz, Simkó János, Krausz Miksa Rezső, T­u­r­n­y József, Havas Simon, D­a­r­k­ó Elek és Nemessányi Gyula adótisz­teket, továbbá Hoffmann Márkus, H­a­j­e­k Ottokár és Nagy Rezső adóhivatali számtiszteket, B­a­l­á­s­y Ber­talan állami végrehajtót és Gödri János pénzügyigaz­gatósági iroda-segédt­sztet ideig­ czukorgyári ellenőrökké nevezte ki. N­év magyarosítások. Wenczel Endre székesfejérvári lakos vezetéknevét »Ormos« ra, Kiskorú Klein Lörincz és Klein Márton vártelki lakosok veze­téknevét »Kis«-re és Kohn Adolf fiumei lakos vezeték­nevét .Reményére magyarosította belügyminiszeri en­gedélyei. Alapszabály -jóvá­hagyás. A homok­czi és enyedi önkéntes tűzoltó egyletek valamint a gyöngyösi dalegyesület alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. Uj pályázatok. A bosznia és herczegovinai általános elemi iskoláknál több tanító és segédtanítói áll. 500 frt fiz. 2 hót. Személyi hírek. A király ő Felsége, mint egy táviratunk jelenti, ma reggel Ferdinánd toszká­­nai nagyherczeg és L­i­p­ó­t bajor herczeg társaságá­ban Gödöllőről Bécsbe érkezett. A Fovinyák honvéd kerületi parancsnoknak József főherczeg honvéd fő­­parancsnok helyettesévé való kinevezése jól értesült katonai körök nézete szerint küszöbön áll. Albrecht főherczeg, mint a párisi »Figaro« írja, legközelebb Spanyolországba utazik, a spanyol király­né meglátogatása czéljából. A főherczeg ugyane lap szerint, Párisban csak annyi ideig fog tartózkodni, a­mennyit a vasúti csatlakozás miatt ott időzni kény­telen lesz. Csáky miniszter látogatásai. C­s­á­k­y Albin gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter ma délelőtt foly­tatta látogatásait a főváros kulturális intézeteiben. Délelőtti 11 órakor a kir. kath. tanítóképez­­d­é­b­e­n jelent meg, Klamarik, Abt osztálytaná­­csosok és V­e­r­é­d­y tanfelügyelő kíséretében. A mi­niszter több osztályban meghallgatta a tanárok elő­adásait és a tanítójelöltek feleleteit s több kérdést maga intézett a növendékekhez. A látogatás befejez­tével Schiffer Ferencz prelátus-igazgató köszönetet mondott a miniszternek látogatásáért. Gróf Csáky válaszában kiemelte a tanítói képzés fontosságát és miután fokozott buzgalomra ösztönözte a tanári kart, elismerését fejezte ki előtte. A tanítóképzőből a mi­niszter a mentő­ egyesület központi állo­más­á­t látogatta meg, a­hol Gelléri Szabó János alelnök, dr. Kresz Géza igazgató, lovag Faik Zsig­­mond pénztárnok, továbbá az intéző személyzet és választmányi tagok fogadták a minisztert. A minisz­ter megszemlélte az összes helyiségeket, fölszerelvé­­nyeket s a látottak fölött elismerésének adott kifeje­zést s köszönetet mondott úgy az igazgatónak, mint a működő tagoknak emberbaráti működésükért. Csáky gróf ott időzése alatt három eset fordult elő s a mi­niszter ez alkalommal élénk érdeklődéssel nézte a mentők gyors készülődéseit. Ajándék a török császár részére. Angolország­ban nagy mozgalom indult meg abból a czélból, hogy a török szultán rendelkezésére egy új pánczélos hajót bocsássanak. Az angol török­ barátok e hajó építésé­nek költségeire aláírásokat gyűjtenek, melyek kír szerint már­is szép eredményt mutatnak fel. A pán­­czélos hajó a technika legújabb vívmányainak megfe­­lelőleg készülne. Az angol török­ barátokat azonban most nyilvánosan arra figyelmeztetik más­ oldalról, hogy a pánczélos hajó egymagában nem lesz elégsé­ges, hanem egy időre legalább annak szénszükségle­tét is kell biztosítani, mert ha ez nem történik, akkor az a veszedelem forog fenn, hogy a pánczélos hajó az arany­szarvból sohasem fog kimozdulni. Magyar tudósok Konstantinápolyban. Mint tudó­sításaink már jelentették, az akadémia küldöttsége a török császári könyvtárban számos becses könyvre bukkant. Kiválóan érdekes egy írott hártya kódix, Ptolemeus földirati munkájának egy kötete. Vitéz János példányának tartják, de nem lehetetlen, hogy a Korvinák számát fogja egygyel szaporítani. Teljes egészet képez két gyönyörű Antiphonale, Mátyás vagy II. Ulászló idejéből. A legteljesebb egyházi éne­kes könyv, a­mit e korról felmutathatni. Legjobban érdekel bennünket a Turóczi krónikája brünni kiadá­sa. Czimlapja hiányzik ugyan, de érdekessé teszik a jegyzetek, melyek magyar ember kezére vallanak. A boríték belső oldalára rá van írva: Benedictus Ko­­wachy habet 1540, kissé lejebb meg: Ladislaus Dersy seripsit 1540. Szintén érdekes könyv a Liber cronicarum képekkel, 1497 körül.­­ Ta­láltak továbbá egy 1738-ban kötött szövetségleve­let: Instrumentum Pacti inter Augustissimum­ impe­­ratorem Sultan Mahmud Han, et primum­ Josephum Principem Rákóczy. A könyv, mely az eredeti szer­ződést tartalmazza, arany brokáddal és selyem-virá­gokkal díszített táblába van bekötve és Rákóczi József sajátkezű aláírásával van ellátva. Végül sok, XIII., XIV., XV. Lajos korából eredő francia dísz­­könyv. 1511—26. évi időközökben nyomtatott klaszi­­kusok és számos görög kódex, melyeknek első pontos determinálását magyar kezekből kapja meg a tudós világ. A top-kapui szeráj után a levéltárra és a dsámik könyvtáraira kerül a sor. Nemzetközi kiállítás Madridban. Az 1890. év április havában Madridban nemzetközi képzőmű­vészeti kiállítást rendeznek. Európa összes országait

Next