Pesti Napló esti kiadás, 1889. december (40. évfolyam, 332-360. szám)

1889-12-02 / 332. szám

Budapest, 1889.Hétfő, deczember 2. 332. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, deczember 2. Bulgária és monarchiánk. A párisi »Temps« azt a hirt kapja, hogy Bismarck herczeg, mikor Kál­­noky gróffal Friedrichsruhéban találkozott, elmondotta neki, hogy Sándor czár rész néven veszi, hogy a monarchia szófiai képviselője, Burián, igen benső érintkezésben áll Ferdinánd fejedelemmel, noha azt a hatalmak még nem ismerték el. Kálnoky gróf iga­zoltnak találta a panaszt s utasította Buriánt, hogy több tartózkodást kövessen. Az olasz-franczia viszonyokra I­mbertó király trónbeszéde igen kedvező benyomást gyakorolt. A­ diffe­­rencziális taristák megszüntetését a párisi lapok, ha nem épen tényleges közeledésnek, de legalább a köze­ledési szándék jelzésének tekintik s azt mondják, hogy az egyszerű udvariasság parancsolja Francziaország­­nak, hogy e kísérletet ridegen vissza ne utasítsa. Ki­emelik, hogy a tarista­ háború a két államot nemcsak rokonszenveiben, hanem érdekeiben is egyaránt sérti s hozzá­teszik, hogy ha az Umberto király által jel­zett rendszabályok csakugyan alkalmasak a vám­­háború megszüntetésének idejét siettetni, úgy »a két állam viszonyainak történetében — mondja a Temps —­ díszhelyet fognak érdemelni.« ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése decz. 2-án. A képviselőház ma kezdte meg a miniszterel­nöki tárcza részletes tárgyalását, s a mai vita — mint azt előre sejtettük — csakugyan egy nagyarányú diskussszióvá fejlődött ki. A vitát V­á­­r­y­­ Árpád kezdte meg s figyelem­mel hallgatott beszédében indítványt tett,hogy a mi­niszterek eskü mintái a törvény­­könyvbe czikkelyeztessenek. Ezt az in­dítványt a mérsékelt ellenzék részéről Beöthy Ákos szabályos támogatásban részesítette. Ezután következett Ugron Gábor nagysza­bású szónoklata Tisza Kálmán miniszterelnök 15 évi kormányférfiúi működéséről, s e beszéd nemcsak mint politikai szónoklat mondható remekműnek, ha­nem ép oly remekmű az, mint történetpolitikai essay; s nincs a miniszterelnök politikai egyéniségének s működésének olyan részlete, melyet a beszéd meg ne világított volna, az igazságnak világosságával. Ug­rán nagyszabású beszéde Tisza miniszterelnökre sú­­lyos csapásokat mért, — s rendkívüli hatást tett az egész ellenzékre. — E szónoklat ké­pezi a mai emlékezetes ülésnek egyik kima­gasló eseményét és sem annak államférfim fejtege­tését, sem művészi kidolgozott kritikáját nem lehet sem megdönteni, sem meggyöngíteni. Alább egész terjedelmében közöljük e remek szónoklatot, melynek politikai méltatására még visszatérünk. Ugrón után a kormánypárt soraiból Horváth Gyula állt fel, vagyis a legszellemesebb férfiú az egész többségben, mert más nem is merészelt volna arra vállalkozni, a­mit még Horváth Gyula sem tu­dott megoldani. Mert nem tudott. S bármily elmésen állította fel a tételeket, hogy igazolja azt, hogy a miniszterelnöknek van tekintélye, s hogy az ő további uralma korrekt parlamentáris alapon nyugszik, s hogy a ragaszkodás hozzá nem szemé­lyes természetű, é­s bármily ügyesen forgatta is e tételeket Horváth Gyula, de minél tovább haladt, annál több ellentmondásba keveredett, s a végén a fényes eszmesziporkák utján, egy sötét khaosz maradt a beszéd után. Mert csak az igazságok fénye állandó; a szellemsziporkák, melyek az igazság rovására akar­nak világítani, fölcsillámolhatnak, de rögtön ki is alusznak. Horváth Gyulának Apponyi rögtön felelni akart, de eközben felállt Tisza Kálmán miniszter­­elnök s rögtön elkezdődött a zajongás, és tartott is, míg csak P­é­c­h­y Tamásnak eszébe nem jutott az az ügyes ötlet, hogy megkérdő az ellenzéktől: »várjon azért nem akarja-e a miniszterelnököt meghallgatni, mert fél a beszédjétől?« — Erre a kérdésre az ellenzék azzal felelt, hogy kihallgatta a miniszter­­elnököt, ámbár a miniszterelnök mai felszólalása nem volt sikerült. És a miniszterelnök azt, hogy őt ma kihallgat­ták, sietett is azzal viszonozni, hogy mihelyt beszédét végző, kisietett az ülésteremből, ami ép úgy tűnt fel, mintha Apponyi elől futott volna meg. Többen követték a miniszterelnök példáját, mire az ellenzék gúnyos megjegyzéseket tett. De hát a miniszterelnöktől nem lehet eltagadni, hogy ma igen jó érzéket tanúsított, midőn Apponyi elől a fo­lyosóra menekült, mert Apponyi talán még soha sem tartott oly fényes rögtönzést, mint ma, talán még so­hasem volt az igazságnak inspirácziója által úgy át­hatva, mint ma, midőn anélkül, hogy hitte volna, hogy föl kell szólalnia, egyikét rögtönözte a legnagy­szerűbb parlamenti szónoklatoknak. Apponyi Albert, minden szofizmától megtisztí­totta a politikai helyzet felfogását, s bemutatta azt, a miniszterelnök helyzetével szemben, a maga valóságá­ban és igazságában. S e beszédnek óriási sikere mellett, nem a leg­kisebb sikere az is, hogy a miniszterelnök, a­ki csak az imént fejtegette, hogy neki nemcsak joga, de k­ö­­telessége is részt venni a miniszterelnöki tárcza körül folyó diskusszióban, jónak látta e kötelességét Apponyi beszéde alatt a képviselőház folyosóján leróni. Az ellenzék Ugron és Apponyi beszédei­nek benyomása alatt nagyon lelkesült hangulatban hagyta el az üléstermet. A vitát holnap folytatják. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Dárday Sándor, dr. Roszner Ervin, Madarász József. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Wekerle Sándor, gr. Teleki Géza, Baross Gá­bor, Szilágyi Dezső, gr. Szapáry Gyula, Josipovich Imre, gr. Csáky Albin, dr. Fejérváry Géza. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hite­lesíttetik. Elnök meghatalmazást kér, hogy a Zalay István halálával megüresedett mádi kerületben az uj válasz­tást kiírhassa. Megadatik. Bemutatja Tisza-Bura község polgárainak Her­man Ottó képviselő által beadott kérvényét, melyben az 1879-dik évi 50. törvényczikk 31. §-ának módosí­tása iránt kérelmeznek. Felolvasásra kerül ezután az elnök havi jelen­tése, mely tudomásul szolgál. A kisebb tárczák. Következik a napirend :a jövő évi állami költségvetés tárgyalásának folytatása. A »miniszterelnökség« tételénél Vállyi Árpád felszólal, hogy a maga és elvtár­sai nevében határozati javaslatot terjeszszen be. Jól tudja, hogy minden államhivatalnok köteles hivatalba lépésekor esküt letenni, a­mely eskü formái ismerete­sek. Csak az állam első hivatalnokainak, a miniszte­reknek esküje ismeretlen, holott ez az első sorban, mely a nemzetet legjobban érdekelné. Mert a miniszterek épp úgy hivatalnokai a koronának, mint a nemzetnek s éppen ezért két­oldalú esküt kellene tenniök. Mint­hogy a miniszterek tettei sokszor vannak ellentétben a nemzet jogos igényeivel, az a hit kezd elterjedni, hogy a miniszterek esküjének ismerése megengedné a kulcsot e jelenség megértéséhez. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) Nézete szerint igen káros politika az, hogy terjedni engedik azt a hitet, mely szerint a mi­niszterek esküje ellentétben van a nemzet jogos igé­nyeivel s a kormánynak kötelessége volna ez esküfor­mát a nemzettel megismertetni s azt törvényköny­veinkbe iktatni. Ez okból a következő határozati ja­vaslatot terjeszti be: »Tekintve, hogy a miniszterek egyszersmind a korona tanácsosai és a nemzet meghatalmazottjai is, tehát a miniszteri eskünek összhangban kell állania a­­ corona és a nemzet jogaival, határozza el a képvise­lőház, miszerint utasítja a miniszterelnököt, hogy a miniszterek esküje szövegének törvénybe igtatása iránt terjeszszen be javaslatot.­ Kérem a t. házat, méltóztassék határozati javaslatomat elfogadni. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Beöthy Ákos nem szól a költségvetéshez, mert a miniszterelnök politikájáról, mely itt szóba jöhetne, már eleget beszéltek. Egy inczidensre azonban, mely a szombati ülésen történt, megjegyzést akar tenni. Midőn ugyanis Pázmándy Dénes elmondta azt a sé­relmet, hogy a delegáczió albizottságának üléseiről " képviselőket kizártak, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy az az ügy a delegácziók elé tartozik. Szóló nincs e véleményen, mert ha a képviselők jogának megóvá­­sár­ól van szó, akkor első­sorban a képviselőháznak van joga intézkedni. Meggyőződése szerint a delegá­cziók ügyrendjének nem szabad ellenkezésbe jönnie az országgyűlés két házának ügyrendjével. A képvi­selőknek joga van a képviselőházi bizottságok, a fő­rendeknek pedig a főrendiházi bizottságok ülésein megjelenni, a­minek logikus következése az, hogy ha van egy bizottság, mely mind a két házé, akkor annak bizottsági ülésein mindkét ház tagjainak joga van megjelenni. E bizottsági üléseken oly dolgokat tár­gyalnak, melyek a képviselőházban is szó tár­gyát képezik; nem szabad tehát megtagadni a képvi­selőktől az informác­iót oly dolgokban, mint a had­ügy és kü­lügy. Ne beszéljenek arról, hogy e bizottsá­gok ülései azért nem nyíltak, mert ott státustitkokról folyik beszéd. A státustitkok hangoztatása csak arra való, hogy mindenkit felültessenek vele. A német de­legáczió nem csinált titkot bizottságainak üléseiből s hasonlóképp kellene nálunk is eljárni. Végre meg­jegyzi, hogy Vállyi Árpád határozati javaslatához, mely valóban hézagpótló, örömmel hozzájárul. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Ugron Gábor: T. ház! Alkotmányos államok­ban a miniszterelnök állása mindig nagy jelentőségű; most a korona és nemzet egyetértése, közös akarattal megválasztott minisztériumban jelentkezik. A korona a nemzet által kijelölt férfiak közül megválaszt egyet, kit megbíz a kabinet alakításával. Midőn ezt a megbí­zást adja, reá ruházza az államnak hatalmát, erejé­nek felhasználását, védelmezését, a nemzeti munka vezetése és szervezése czéljából. A nemzet munkássága nagyon hasonlít egy mo­numentális góth templom felépítéséhez. Elkészül a terv, melyben az egység elvei valósulnak A­ki megcsinálja azt a tervet, jól tudja, hogy a munkát nem ő, hanem szá­zadok fogják befejezni. És mindaz, a­ki átveszi a munka vezetését ezen nagy épület megalkotásánál, tudja és érzi, hogy csakis bizonyos időn keresztül le­het ezen nagy épület munka­vezetője, mert mások fogják átvenni az ő feladatát és folytatni azt a mun­kát. De azért, hogy megoszlik egyének és idő közt a munka végrehajtása, már a terv nagysága, monumen­tális volta és stílszerűsége által meg vannak szabva azon elvek, melyek értelmében kell, hogy a munka létesüljön. Egy darab kő sem jöhet oda, a­mely meg ne lenne próbálva, hogy vájjon azon időnek, mely idő számára emeltetik azon épület, tartósságát bírja-e ? Egyetlen egy kő sem illeszthető be oda, a­mely, mi­dőn kifaragtatott, meg nem bíráltatott volna, hogy vájjon az egészszel összhangban fog-e állni, és az egészbe beilleszthető lesz-e? A miniszterelnök állása ezen nagy építész állá­sával egyezik. A munkák vezetőit ő választja, ő osztja fel, kik a különböző helyekben, különböző részletek­ben vezetik a munkát, azt a munkát, a­mely nem egyszerűen falak emeléséből áll, hanem — mint minden gothikus épület — több száz csúcsban végző­dik, s minden csúcsnak alapja akként van lerakva, hogy a föléje tervezett épületet elbírja. Minden csúcs megszűnik emelkedni, a­mint in­dokolva van, hogy belső természeténél fogva tovább emelkedni képes nem volt. (Igaz! Úgy van­ a szélső baloldalon.) Ilyen az egészet átölelő nagy munkának a ve­zetése, szervezése a miniszterelnök feladata minden alkotmányos államban. (Igaz! Úgy van­ a szélső baloldalon.) Mi nálunk ennél több a miniszterelnök feladata. 1848. előtt és 1848-ban is a nádori méltóság az or­szág hatalmainak és hatóságainak szervezetéhez tar­tozott. A 48-diki törvények nem törölték el a nádori méltóságot, mert akként gondolkodtak, hogy a ha nincsen nemzeti uralkodóház, nincsen nemzeti ud­vartartás ott kell lenni egy főméltóságnak, a­mely­ben a nemzet méltósága, nagysága, ereje és tekintélye konc­entrálódik. A 67-diki törvé­nyek, nézetem szerint helyesen s az alkotmányos kö­vetelményeknek megfelelően, megszüntették a nádori méltóságot, de ugyanakkor mindezen feladatokat, mindezen hatást a miniszterelnökre ruházták át. A miniszterelnök ezen állásában úgy a külföld­del szemben, mint Ausztriával szemben, úgy itthon, mint a bécsi udvarnál Magyarország nagyságát, Ma­gyarország hatalmát, Magyarország jogát, Magyar­­ország törekvését, Magyarország öntudatát kell, hogy képviselője. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon). Es, te hát, midőn Magyarország miniszterelnöke valahol megjelenik, minden emberben azon gondolatnak kell felébrednie: ime itt jön Magyarország, itt itt látjuk bevonulni Magyarországot, itt látjuk Ma­gyarország méltóságát, itt látjuk Magyarország nagy­ságát , megjelenésével szintén rengeni kell a földnek a nagyság érzetétől és súlyától. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Magyarország miniszterelnöke, a­ki egyszer­smind Magyarországnak külügyminisztere, mert a külügyi politika a magyar kormány tudtával és bele­egyezésével intézhető el törvényeink értelmében, kép­viseli a külfölddel szemben is a nemzetet. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Magyarország miniszterelnökének az a feladata, hogy ha valaki a magyar nemzetet keresi, azt mivel nem találja meg a király udvarában, meg kell találnia a magyar miniszterelnök udvarában.­­Élénk helyeslés a szélsőbalon. Az központja kell, hogy legyen a magyar nemzetnek és a magyar társadalomnak. És hogy a miniszterelnök ezen feladatát, ezen állását miként érvényesítette, miként értette meg, nem kell hosszasan rajzolnom, te hát, önök tud­hatják azt mindnyájan. (Igaz! Úgy van­ a szél­sőbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) Hiszen Magyar­­ország erejét kellett volna, hogy pótolja az erélylyel; Magyarország hatalmából, a­mi hiányzik, azt ki kellett volna, hogy egészítse a lovagiasságái. A mi Magyarország tartalmából hiányzik, azt be kel­lett volna töltenie szeretetreméltósággal, Magyaror­szág szegénységét tiszeletre méltóvá kellett volna tennie vendégszeretettel. (Igaz! ügy van­­ a szélső­­baloldalon.) S ha külföldről idejött valaki és ke­reste ezt a Magyarországot, vagy nem volt itthon a miniszterelnök úr, úgymint a kiállítás idején, midőn egész Európát meghívtuk vendégül, vagy ha itthon volt is, hiába kereste és hiába kutatta, hogy meglássa Magyarországot, nem látott mást, mint Tisza Kálmánt.­­Igaz! Í­gy van! Tetszés a szélsőbal­­oldalon. Mert Magyarországnak méltósága sokkal nagyobb, mintsem hogy beférjen egy számozatlan térkocsiba. (Igaz! Úgy van! Tetszés a szélsőbalolda­­lé. Derültség jobbfelől.) Magyarországnak tekintélye, hatalma sokkal súlyosabb, mintsem hogy elbírná két szürke ló. (Igaz! Úgy van! Tetszés a szélső­­baloldalon. Derültség jobbfelől.) Magyarország csak megjelenhetik, midőn individualizálva van, de nem uvarozható. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső­­baloldalon. Derültség jobbfelől.) Külügyi kérdésekben igen sokszor nyilatkozott a miniszterelnök úr, (Halljuk! Halljuk!) s azt tapasz­taljuk, hogy egy ideig bizonyos szerencsével, a­mire sze­retnek hívei hivatkozni addig az ideig, a­míg kezében tartotta azt az ismeretes külügyminiszteri kék papi­rost, de egyetlen egyszer nyilatkozott saját fejéből és saját impulzusából a párisi kiállítás alkalmával (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon) és képes volt — most az események igazolják — képes volt e nemzet iránt való rokonszenvet egy nagy nemzetnél megtámadni, megsemmisíteni és tekintélyét lerombolni. (Zajos helyeslés a bal és szélsőbaloldalon.) A magyar miniszterelnök hivatása, hogy az egész nemzetet vezesse a nemzet királya elé, a trón zsámolyához, s ott ekként kellene nyilatkoznia: Uram király! Engemet te egy párt kebeléből emeltél a mi­niszterelnöki székbe, de én nem egy pártnak, egy nemzetnek vagyok kormányfeje. (Igaz! Úgy van­ a szélsőbaloldalon.) Te is nem egy pártnak, hanem egy nemzetnek vagy királya s én ime elédbe vezetem az egész nemzetet, e nemzetnek színét, virágát és min­den előkelőségét, hogy te ismerhesd meg ezen nem­zetben nemcsak azokat, a­kik a jelennek munkásai, nemcsak azokat, kik a mát képviselik, hanem azo­­kat is, kik a holnapot és a holnaputánt, hogy te és örökösöd győződhessél meg arról, hogy a ma, a holnap és a holnapután bár különböző áramlatot jelent, de azok egész egységet képeznek és mindig a trón körül csoportosulnak. (Igaz ! úgy van­ a bal- és szélsőbaloldalon.) Azt kellett volna tennie, hogy a trón megismer­je mindazokat, a­kikkel nemcsak a jelenben, de a közeljövőben, a későbbi jövőben is majd együtt kell, hogy a nemzet munkáját és feladatait teljesítse. S e kell­ett mit tapasztalunk ? A király udva­rához mindig csak saját pártfeleit vitte el, nagy po­litikai családjával jelent ott meg, (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) és a­kik nem voltak hívei, azo­kat úgy kizárta onnan, mintha nem volnának hívei magának az uralkodó háznak. (Úgy van­ a szélső­baloldalon.) Sőt előkelő férfiak, kiknek konzervatívségükhöz, ragaszkodásukhoz és hűségükhöz semmi kétely nem fér, mihelyt megszűntek tisztelni a miniszterelnök urat, egy észrevétlen hatalom sugalmazásából, mellő­zésben részesültek, kéz nem nyújtatott, meg nem szó­­líttattak, mintha az lett volna a czél, hogy a trón tá­mogassa a miniszterelnök urat, nem pedig az, hogy a miniszterelnök úr összesítse saját kezében és szemé­lyében a nemzet összes hatalmát, s azt vezesse a trón zsámolyához. (Helyeslés e szélső baloldalon.) Téves felfogás az, melyet a miniszterelnök úr inaugurált a politikában e hazában, mert a nemzet­nél van az erő, a nemzet nyújthatja a támogatást, s a trónnak csak annyi ereje és hatalma van, a­meny­nyit e nemzet lelkesedése, ereje neki szolgáltatni ké­pes. (Úgy van! Úgy van­­ a szélsőbaloldalon.) Nem a trónról kell, hogy a magyar államfér­fiak támogatassanak a nemzettel vagy a nemzet kö­zönyével szemben, hanem a nemzet­ által kell, hogy felemeltessenek a trón lépcsőjéhez. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon). A nemzet számára teremthetett volna, ép azért, mert az uralkodónak — mivel két államnak uralko­dója — nem lehet itt itthona a király udvarában egy otthont, ahol egyesítette volna a nemzetet és annak minden törekvéseit a trón körül. E helyett csak saját pártját és politikai családját ve­­tte a trón elé; meg­feledkezett arról, hogy a király palotájára építhet a fecske fészket, mert észrevehetőn kicsiny, de nem rakhatja rá a fészkét a gólya. (Tetszés a bal- és szél­sőbalon. Magyarország miniszterelnöke képviseli Ausz­tria örökös tartományaival szemben a magyar jog éle­tét, a magyar öntudatot, a magyar törvényes állapo­tot. (Igaz! Úgy van­­ a bal és szélsőbalon.­ És várjon a miniszterelnök úr azon 1867: XII. törvényt, a­melynek alapján kormányra lépett és melynek körvo­nalai között kormányzott, mint élő jogérzetet érvé­­nyesítette-e Ausztriával szemben, igen, vagy nem ? folyton, időről-időre mindig ezen jogérzeten saját ke­zével ejtette a csorbát. Egész sorozatát lehet felsorolni azon ügyeknek, a melyek az 1867 : XII. t.-cz. által közösekké nem tétettek, és melyek a miniszterelnök ur alatt közö­sekké váltak vagy általa közöseknek deklaráltattak. (Igaz ! Úgy van­ a bal és szélsőbaloldalon.) Így mind­járt a királyi udvartartás, melyről csak most volt szó. Az 1867 : XII. t.-cz. azt mondja, hogy a nemzet magának tartja fenn a katonaság elhelyezését. Ezen fontos jog, a­mely egyszersmind az alkotmánynak biztosítékát képezheti, 1879-ben a miniszterelnök úr vezérlete alatt az elszállásolási törvényben feladatott. (Igaz! Úgy van! a bal és szélsőbalon.) A hadsereg élelmezésének és felszerelésének joga fenn van tartva a nemzet számára. Soha a miniszterelnök úr ezt igény­be nem vette. (Igaz! Úgy van! a bal és szélsőbal­oldalon.) Közös miniszteri tanácskozások tartatnak, a­hol a közös miniszterek és Magyarország s Ausztria mi­niszterei összegyűlnek birodalmi kormányba. Ez új kö­zös ügy, amelyre sehol törvényeinkben alapot nem talá­lunk, mert Magyarországnak ügyeibe Ausztria mi­niszterei bele nem szólhatnak; mi megtiltjuk törvé­nyeink értelmében saját érdekünkben, hogy Ausztria ügyeire a magyar miniszterek befolyást gyakorolja­nak, mert ezzel csak Lajthán­túlnak ellenszenvét hív­ják ki Magyarország ellen. (Úgy van­ a szélsőbal­oldalon.) Várjon a jegybankot nem a miniszterelnök úr idejében tették közössé? 80.000.000 frt bankadósság szintén közösügygyé vált. Bosznia ma már egy közös­ügyes közigazgatási terület. A Romániával kötött határegyezmény által Magyarország és Ausztria ha­tára mint egységes egész jelent meg és ez törvénybe is iktattatott; csak egy jegyzőkönyv kautélája áll fenn jogunkra nézve. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon). Sőt utóbbi időben olvashatj­uk, hogy Londonban közös ipar- és kereskedelmi kamarák alkottattak, holott mindenki tudja, hogy Magyarország kereske­delme és ipara annak saját külön belügye és a kül­földdel szemben is joga van azt külön érvényesíteni, és minden törekvés, mely közös iparra és kereskede­lemre irányul, ezen törvényes önállás ellen van. (Igaz ! Úgy van­ a szélsőbaloldalon.) Voltak osztrák és magyar segélyegyletek a külföldön, melyek a követek és konzulok atyai gon­doskodása alatt hol erőszakosan, hol barátságosan kö­zösekké alkottattak át. (Igaz! Úgy van­ a szélsőbal­oldalon.) Felemlíttetett, hogy már egy közös litteratura van, van közös írói rendjel, a közös haza is megta­lálta a maga poétáját. (Élénk derültség és tetszés a szélsőbaloldalon.) Mit jelent e sorozat mindvégig? (Halljuk! Halljuk!) A nemzet azon közjogi állásponton volt, hogy Ausztriával szemben közös érdekeink vannak. A 67-iki törvényhozás megalkotta a közös ügyet, tehát létrehozta a közösséget anyagi téren, de csak korlátolt közösséget. A miniszterelnök úr, ki a tör­vény ellenzője volt, a közös ügyet tovább fejlesztette, sőt most az anyagi közösség tetejében a szellemi kö­zösség előállítására is megkezdte a munkát. Csak arról szólok, hogy mily veszélyes s káros ez utóbbi. Magyarországnak külön jogtörténelmi fejlődése van ; Ausztriának szintén. (Igaz! Úgy van ! a szélsőbalol­dalon.) Magyarország érdekei Ausztriáétól nemcsak különböznek, de azokkal ellentétesek is (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Magyarországnak a jelenje nem egyforma Ausztriáéval, jövője sem fog egyforma lenni. (Ugye van ! Úgy van­ a szélsőbalolda­lon.) Magyarországban van egy korona, egy szuveritás, egy állami hatalom és az egységnek ezer meg ezer kap­csa; Ausztriában pedig az osztr­ császárság nem egyéb, mint a királyságok császársága és az osztrák császár koronája nem egyéb, mint a koronák koronája. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Magyarország, hogy fel­­adatát megoldhassa, egységes kell, hogy legyen és min­den érdeke a keleten fekszik. Ausztria a nyugati czivili­­záczióhoz tartozik teljesen ;ipara, kereskedelme aszerint fejlődött ki, hogy népeit a különböző tartományokban összetarthassa, a nemzeti egyéniség kifejlesztésére kell, hogy alkalmat adjon, mert csak akkor marad­hat fenn, ha a csehek, lengyelek lehetnek azok, a­mik, mert csak akkor szűnik meg ezeknél, a vagy szlávokká, a németeknél a vágy germánokká lenni. (Élénk he­lyeslés a szélsőbalon.) Magyarország az egységes ál­lam élet feltételével bír, a felé kell hogy haladjon, Ausztria a föderáczió felé halad és fejlődik. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Veszélyes e szellemi közösség, mely létreho­­zatai czéloztatik, mert az elv, mely az összes ausztriai tartományok társadalmát átlengi, Magyar­­országon a felbomlás társadalmát alkotná meg. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbaloldalon) az az elv pe­dig, mely Magyarországot élteti és a jövőben is fenn fogja tartani, Ausztria népei számára csak a rabszol­gaságot és a bilincseket jelentené. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Nem gondolt a miniszterelnök úr a mi nemzeti egyéniségünk kifejtésével kifelé. Hogy ezt hosszasan ne biz­nyítsam, elég csak arra hivatkoznom, hogy ő Felsége személye körül, az osztrák közélet fócusán Orczy Béla miniszter urat tartja, kinek személye kezesség mindenki számára a La­jthán túl, a tekintetben, hogy Magyarország érde­keit erős kéz támogatni nem fogja. (Ellenmondás a jobboldalon. Úgy van! Úgy van! balfelől.) A t. miniszterelnök úr bizonyosan a nemzet belső k­onzolidácziójának megalkotásával, belső orga­­nizác­iójával volt elfoglalva, valószínűleg ezen felada­tainak keresztülvitele közben nem érkezett rá a nem­zetet képviselni, érvényesíteni a külfölddel és Auszt­riával szemben. A belső konzolidácziónak elemei, ha fel akarja egy államférfit keresni, keresnie kell azt a társa­dalomban, mely az állami élet keretébe van befoglalva; a társadalom minden rétegét, minden különbözőleg fejlődött csúcsát egy egészben kell, hogy összefoglalja, konc­entrálnia kell. Mert a­ki a társadalom munkássá­gának vezetéséről lemondott, az csak az állam mun­kásságának vezetésével, kevés sikert fog elérni. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az állam és társadalom egymással és együtt élnek és haladnak. Az egyiknek munkássága megtölti a politikai intézményeket élettel, a másiknak tehetet­lensége megrontja a társadalomnak benső fejlődését. (Élénk helyeslés és nagy tetszés a bal- és szélsőbal­oldalon.) A miniszterelnök úr a­helyett, hogy Magyar­­ország társadalmát konc­entrálta volna, a­helyett, hogy a társadalomban központ lett volna, még a budapesti társaságnak sem lett központja. (Úgy van­ a bal- és szélső baloldalon.) Hiszen, ha tekintjük, hogy Magyarországnak társadalma milyen volt ezelőtt 20, mondjuk csak 15 évvel is, midőn a miniszterelnök úr átvette a vezetést, pezsgő társadalmi élet volt a fővárosban és egész Magyarországon. Egységes gondolat, egységes vezéreszme, egységes törekvés vezette a nemze­tet, tartotta össze és lelkesítette. Ma ilyen eszmével nem bír a társadalom. (ügy van­ a bal- és szélső­baloldalon.) Teljes ziláltságban van, munkássága vezetés hiá­nyában fel van bomolva. Minden társadalmi osztály önmagának kezdett elélni, mert az összekötő kapocs az eszmékben, melyek az embereket egyesítik, teljesen nélkülözte, hanem megkapta a miniszterelnök úrtól cserébe az érdekeket, az érdekek működését, melyek mindig megosztanak egy nemzetet és sohasem kon­­czentrálnak. (Élénk helyeslés, ügy van­ a bal- és szél­sőbaloldalon.) A miniszterelnök úrnak konczentrálnia kellett volna a nemzet társadalmát, konczentrálnia maga körül a nemzeti és állami feladatok érdeké­ben is. De ezt a miniszterelnök úr nem tette, nem te­hette , mert akkor fel kellett volna, hogy emelkedjék arra a magaslatra, a­honnan a dolgok és személyek­­ egymás közötti viszonylatait látja az ember; a mi­niszterelnök úr pedig alant járt a földön, a porban, mindig csak a saját személyével való viszonylatot te­kinthette. (Igaz! ügy van­ a bal- és szélsőbal­oldalon.) De kell, hogy mentséget is felhozzak mellette. A miniszterelnök úr nem tette, mert ez lélektani tu­lajdonságaival teljesen ellenkezik. Az ország egyik legjelesebb szónokai közé számítják őt. Midőn a miniszterelnök urat e téren tanulmá­nyozom, azt tapasztalom, hogy az általa felvetett kér­désnek közepére és mélyére soha nem törekedett. (Úgy van ! a bal- és szélsőbaloldalon.) mindig csak a peripheriának egy pontján vagy annak egy kis fona­lán szaladgált. (Úgy van! a bal és szélsőbaloldalon.) Midőn agya működésének megismerése végett mon­datkötését bírálom, akkor azt tapasztalom, hogy akár ír, akár beszél, mondatainak keze lába ki van törve, megérthetővé teszi magát, de a hangsúlyozás által nem pedig a szórenddel. (Úgy van­ a bal- és szélső­baloldalon.) így vagyunk vele a politikai intézményekkel is. Kezében az intézmények nem azt az értelmet nyerik, a­melyet törvénynél és rendeltetésüknél fogva nyer­niük kellene, hanem azt, a­mely tartalmat ő ad nekik. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélsőbalol­dalon.). Államot kellett volna szerveznie és organizált egy pártot. (ügy van­ a bal- és szélsőbaloldalon.) Életet, nemzeti élet­rendszert kellett volna alkotnia és csak kormányképességének megélhetéséről gon­doskodott ; intézményeket kellett volna a nemzet szá­mára alkotnia és csak hivatalokat rendszeresített. (Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) A közhatalmat kellett volna rendszerbe tagoznia és helyette kortes­hálózatot szőtt. (Úgy van! Úgy van! a bal- és a szél­sőbaloldalon.) A jogot összecserélte a formával, az igazságot a pajtáskodással, az eszméket az érdekekkel, az elve­ket a furfanggal; (Zajos helyeslés a bal és szélsőba­lon.) az érdemet a szolgálattal (Úgy van ! Úgy van ! a bal és szélsőbaloldalon). Akkor azután elénk állott és a nemzeti öntudatot kormányképtelennek nyilvá­nította ; a polgári önérzetet ellenzéki viszketegnek, (ügy van ! a bal és szélsőbaloldalon) a nemzeti törek­vések hangoztatását dhauvinizmusnak, a megalkuvást államférfi- bölcseségnek, a jogfeladást politikai axi­ómának. (ügy van! Úgy van ! Zajos helyeslés a bal és szélsőbaloldalon.) A nemzet agyával kellett volna gondolkoznia és a nemzet gyomrára spekulált, a nem­zet tettvágyát kellett volna harczba vinnie és a nem­zet étvágyával dolgozott. (Zajos tetszés. Úgy van! Úgy van ! a bal és szélsőbaloldalon.) Ne csodálkozzunk tehát, te­hát, ha egy egész ka­binet politikájának vezére még a belügyi államélet terét is nemcsak, hogy ki nem használta, hanem a megoldatlan kérdések egész özönét hagyja reánk. Például Magyarország czimere és zászlója — ámbár az »és« már régen használtatik, — a követségeknél és konzulátusoknál nincs használatban, a közös kivá­lókkal szemben a magyar nyelv a magyar hatóságok érintkezésében tömegesen elismerve és érvényre jut­tatva nincs. (Úgy van­ a bal és szélsőbaloldalon.) Megdicsérte Jókai Mór képviselő úr, hogy millió­kat építettünk be Fiuméba, és elég nekünk arra mu­tatni, hogy a milliókkal fényesebbé és gazdagabbá lett Fiume kié , holott a határőrvidék rendezésének kér­dése alkalmával azt is meg lehetett volna oldani. (Egy hang jobbfelől: Meg van oldva!) Vállyi Árpád­­. barátom az imént benyújtott in­dítványa azt mutatja, hogy alkotmányosságunk leg­elemibb része, a korona és kormány, a miniszterek és a nemzet közti viszonynak törvénybe igtatására, az alkotmányos élet biztosítására és kiegészítésére a szük­séges lépéseket meg nem tette. Minden tevékenységet elkerült és csak akkor cselekedett, ha rákényszerült és ott van politikájának legnagyobb bűne, mert mikor aztán már kénytelen volt cselekedni, akkor a kény­szernek és nem elveknek, nem követelményeknek meg­felelőig kellett, hogy a kérdések megoldassanak. (Úgy van! úgy van­ a bal- és szélső baloldalon. Félig akart mindent, s a­mit nem akart, azt örökké egészen akarni látszott, hogy annál inkább elodázhassa. (úgy van! Úgy van­ a szélsőbalon.) Van-e nekünk kereskedelmi politikánk? Ipar­­politikánkról beszélnek, de még annak vázlata sincsen megkészítve; majdnem hihetetlen, de földművelési po­litikánk is hiányzik, és önök hirdették és hirdetik, hogy a jogállamok sorába kell Magyarországnak lép­ni. Önök hirdették, hogy az adminisztrác­ió tartha­tatlan állapotban van; én teljesen igazat adok önök­nek, de akkor le kell belőlük vonni a konzekvenc­iat Mit érhet az a komány, mely a gyakorlati élet po­litikáját a nemzet számára nem dolgozta ki, a jogélet valósítását pedig teljesen elhanyagolta. (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon.) És ha a miniszterelnök urat itt megítélni akar­juk, meg kell keresni azt, hogy milyen volt, és milyenné tette a belügyi adminisztrác­iót, a­melybe egész lel­két átültette 12 évi belügyminisztersége alatt. (Tet­szés a bal- és szélsőbalon.) Önök mindnyájan a túlsó oldalon azt hirdetik, hogy a belügyi közigazgatást reformálni kell, s ezzel Tisza Kálmánt is reformálni akarják. (Derültség és tetszés a bal- és szélsőbaloldalon.) Mi is az a jelenlegi közigazgatás ? Mi annak a feje ? A belügyminisztérium, — mert nem akarok az intézményekre visszatérni — tehát Tisza Kálmán öröksége egy nagy alispáni hivatal, mely egyenesen érintkezett az ország szolgabíróival és elintézte azok­nak ügyeit, de másfelől a főispánoktól vette át az ügyeket elintézés végett. (Igaz! ügy van­ a bal- és szélsőbaloldalon.) Az volt a gyakorlat, hogy bármi ügy érkezett be a belügyminisztériumhoz, a szakrefe­rens elküldte azt az illetékes főispánnak, még ha jogi kérdést is tartalmazott, hogy abban nyilatkozzék. (Úgy van­ a bal- és szélsőbalon.) Mindnyájan tanúságot tehetünk arról, hogy a­helyett, hogy a belügyminisztérium egy közigazgatás egységét ké­pezte volna, nem volt egyéb mint alkalom arra, hogy az ország főispánságokra, valóságos satrapiákra osz­­tassék föl. (Úgy van! Úgy van ! Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon) a­helyett, hogy az összetartozandóság kapcsa lett volna, a szétbomlásnak nyújtott alkalmat, a­helyett, hogy egységet teremtett volna, a főispánok egyénisége szerint darabolta fel az országot. (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélsőbalon.) A belügyminiszter elintézte az ügyet, mely be­küldetett referáca végett a főispánhoz a szerint, a­mint a főispán azt referálta; úgy, hogy megtörtént az, hogy ugyanazon ügyben, ugyanazon községben, és nemcsak ugyanazon vármegyében, nemcsak a szom­széd vármegyék közt, két különböző döntvénye jött le a belügyminisztériumnak. (Úgy van! Úgy van ! he­lyeslés a bal- és szélsőbalon.) Várjon tett-e valamit arra, hogy ezen bizonyta­lan közigazgatási jogélet megszűnjék ? Semmit. Köz­­igazgatási jogunkat nem kodifikálta, közigazgatási eljárásunknak törvénybe foglaásával nem is g­ond­ot (Igaz! ügy van! a bal- és szélsőbalon.) Hát, te hát, a­ki ilyen belügyi politikát követel

Next