Pesti Napló esti kiadás, 1891. január (42. évfolyam, 2-31. szám)
1891-01-02 / 2. szám
Budapest, január 2. Külpoltikai nyilatkozatok. A tegnapi újévi tisztelgéseknél egy európai uralkodó sem tett olyan nyilatkozatokat melyek a nemzetközi viszonyok szempontjából általánosabb figyelmet kelthetnének. És ez természetes. Elsősorban nem merült fel semmi speciális kérdés, mely aggodalmakat kelthetne a jövő alakulata iánt, másrészt pedig általános nyilatkozatokat a hlyzetről, legutóbbi hetekben majdnem mindegyk uralkodónak nyílt alkalma tenni a trónbeszédben, melylyel a parlament őszi vagy téli ülésszakát megnyitotta. Azóta az európai helyzet nem változott, a nagyhatalmak egymáshoz való viszonya a régi maradt s a békekilátások sem nem gyarapodtak, sem nem csökkentek s igy természetesen az újabb nyilatkozatok szüksége sem forog fenn. Vilmos császár tegnap is fogadta a diplomáczia és a tábornoki kar szokásos tisztelgését, de ő maga csak arra szorítkozott, hogy meleg szálakban köszönje meg a figyelmet. Ugyanígy tett Rómában Umberto király. Kissé bőbeszédűbb volt Párisban Carnotur, de az ő beszéde lényegileg mind egyformák s igy a tegnapi sem mond semmi újat. A szokásos frázisok vannak bene Francziaország nagyságáról, hatalmáról, haladásról és a szex etetéről minden más emzet iránt. Akis a franczia politika törekvéseit e beszédből akarná megemelni, az nagyon téves következményekre jutna. Izonyos figyelmet érdemelnek a brüsszeli tisztelgésk alkalmából tett nyilatkozatok, de tisztán csak fégitim saját belső, házi ügyei szempontjából. A polikai világot ott tudvalevőleg két nagy kérdés foglalkoztja: az általános szavazatjog és az általános védkötelezettség behozatala. A mostani kormánypárti többség egyik eszmével sem rokonszenvez, de tegnap csakis az általános szavazatjog ellen mert határozattan síkra szállani. Az üdvözlő beszédekre, melyet a képviselőház elnöke Lipót királyhoz intézett, szónok kiemelte, hogy merő agyrémek nem fogják a kamarát megtéveszteni. Ellenben Brüsszel város polgármestere az általános védkötelezettséget hozta szóba, reményét fejezve ki, hogy a belga véderő nemsokára ez alapon fog újjászerveztetni. II. Lipót király válaszáról a távirat nem ad felvilágosítást. Valószínűleg a királyném is reflektált a tvetett kérdésekre, mert mint alkotmányos uralkodó,nem akart a pártok küzdelmeibe avatkozni, s az isiekkel szemben személyesen is állást foglalni. la: A porta és ö rög patriarkátus. Amit előre lehetett látni, az n*történt. Oroszország hivatalosan bele iratkozott a török-görög egyházi viszályba, termész-etesen csak a legbékésebb szellemben, csupán azért,, hogy a portának baráti szolgálatokat tegyen, ami tudvalevőleg százados törekvése az orosz politikának. A múlt héten ugyanis a herakleai, darkoszi és khalonadoni metropoliták személyesen a szultán palotájába mentek, hogy előadják neki, milyen sajnos következményei vannak a mostani viszálynak s azon kérést intézték hozzá, hogy teljesítse a pátriárkátus kívánságait s ezzel állítsa vissza az egyházi békét. Az illetők ezen lépését Nelidov orosz nagykövet azzal támogatta, hogy első hragománját a palotába küldötte azon nyilatkozat tételére, hogy a szultán atyai belátását bízza eldönteni, nem lenne-e helyes a küszöbön álló görög ünnepekkel szemben a pátriárkhátusnak lehetőivé tenni, hogy a templomokat ismét megnyissa a hívek számára. Nelidov úr e kérése már ma egy hete történt, de még mindig nem tudni, volt-e gyakorlati sikere. Mindenesetre különös, hogy orosz részt vtt a szultánra, ki a dologban egészen ártatlan, sem a patriarkhátusra, mely a viszályt egyenesen provokálta, igyekeznek nyomást gyakorolni. A porta tett már elég engedményt, végre a pariarkátuson lenne a sor engedni. Figyelmet érdeml, hogy Athénból éppen most újabb zavargások helyeznek kilátásba Kréta szigetére. A görög kormány megtudta, hogy nagyobb számú menekült készül a szigetre visszatérni s ott uj zavargást előidézd. Ennek következtében Athénben állítólag bizonyos elővigyázati intézkedéseket tesz? /nek. Váljon ez intézkedések titkos czélja nem éppen az ellenkező, vagyis a krétai mozgalmak további szitása, az még a jövő titka. De Konstantinápolyban méltán gyanakodhatnak Delyanisz úr ezen elővigyázati intézkedéseinek őszinteségében. A főpapok hagyatéka. A királyi adományozásból egyházi javadalmat élvezett főpapok elhalálozása alkalmából a javadalmi törzsvagyonnak és az ingyen visszamaradó tárgyaknak a hagyatéki tömegből való elkülönítése és a hiányzó javadalmi értékeknek a tömegből való kiegészítése alkalmából a vallás- s közoktatásügyi miniszter mint az egyházi javadalom képviselője és az elhunyt főpap örökösei közt felmerülő vitás kérdések végérvényes eldöntésére hivatott vegyes bizottság tagjaivá az 1891-ik év tartalmára, mint értesülünk, a vallás- s közoktatásügyi minisztérium részéről Boncz Ferencz közalapítványi kir. ügyigazgató, egyszersmind előadóvá is ; — az igazságügyi minisztérium részéről Pechata Endre osztálytanácsos, a pénzügyminisztérium részéről dr. Perberg Artur osztálytanácsos, és a kir. kúria részéről Balázsy Antal és Osvald Sándor kúriai birák neveztettek ki. Újévi üdvözletek. Az országos függetlenségi és 48-as pártnak a fővárosban időző tagjai is tegnap szép számmal jelentek meg Irányi Dániel lakatosutczai lakásán, hogy az új év alkalmával üdvözöljék őt, mint a párt elnökét. Justh Gyula a párt egyik alelnöke intézett rövid beszéd Irányihoz, mint a párt elnökéhez és vezéréhez. Hangsúlyozta, hogy nem a szokás, hanem a benső vonzalom hozta el a párt tagjait hozzá, mint a párt kitűnő vezéréhez. Kivon neki minden jót, erőt és egészséget, kitartást a párt eszméiért való további küzdelemhez. Ők is hívek fognak maradni ezekhez a nagy eszmékhez, amelyekért lelkesedéssel fognak küzdeni, a nagyrabecsült vezér alatt. Az élénk éljenzéssel fogadott beszédre, mely Irányit észrevehetőig meghatotta, Irányi körülbelül a következőleg válaszolt : Ámbár kellemesen, de mégis meg vagyok lepetve tisztelt barátaim megjelenése és üdvözlése által, miután ez eddigelé a mi pártunkban nem volt szokás. A nélkül is meg voltam és meg lettem volna győződve, hogy önök irántam barátsággal és bizalommal viseltetnek, aminek annyi éven keresztül folytonos bizonyságát szolgáltatták. Nem tehetem azonban, hogy ezen megtisztelő látogatásukért hálás köszönetet ne mondjak. A múlt év, miként azt mindnyájan sajnosan tudjuk, válságos volt pártunkra nézve, mely válság azonban a nagy többség törhetetlen elvi hűsége, valamint polgártársainknak rendíthetetlen ragaszkodása folytán programmunkhoz nem volt oly káros, mint amilyen önöknek és választóinak elvhűsége nélkül lehetett volna. Én, tisztelt barátaim, egyenlő vagyok önökkel, önök bizalmából és legfeljebb, mint mondani szokás, első az egyenlők között. A mi pártunk vezére nem egy ember, hanem a programra, melyet közösen állapítottunk meg s amelyhez tántoríthatatlanul ragaszkodunk. A mai nappal kezdődő év erős küzdelemre fog újra alkalmat szolgáltatni nekünk. Egy ősi intézménynek, mely régebben az alkotmányos szabadságnak erős bástyája volt, védelmére kell síkra szállnunk. Mi azt a kötelességet is elszántan fogjuk teljesíteni s mig a közigazgatás megjavítását magunk is óhajtjuk, annak államosítását minden erőnkből ellenezni el vagyunk tökélve s remélem, hogy e harczban a nemzetnek úgy rokonszenvére, mint támogatására számíthatunk. És most fogadják, tisztelt barátaim, ismételt köszönetemet megjelenésükért és jókivánataikért és engedjék, hogy viszont én is az isten áldását kérjem arra, hogy engem jövőre is barátjuknak, testvérüknek tekintsenek, miként én barátaimnak és testvérimnek tekintem önöket. Az élénk helyeslésektől kísért és éljenzésekkel fogadott beszéd után a párt tagjai szives búcsút vettek Irányi Dánieltől. — — A horvát-szlavén nemzeti párt nevében Vukotinovich Lajos a pártklub elnöke a következő táviratot intézte báró Podmaniczky Frigyeshez, a szabadelvű párt elnökéhez: »Az új év leköszöntése alkalmából bátorkodom exczellencziádnak a horvát-szlavon nemzeti párt nevében alázatos és legőszintébb szerencse-kivánataimat tolmácsolni.« Báró Podmaniczky szívélyesen válaszolt e táviratra, viszonozván a szerencsekivánatokat, amaz óhaját fejezi ki, hogy a nemzeti párt a szabadelvű párttal mindig szívélyes egyetértésben éljen. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA, A feleletlen. Irta : SIDER HAGGARD. 1 1. Fejezet. Régent idők. Quatermain Allan megírta naplóját. Ennek utolsó lapjain, melyek közvetlenül halála előtti feljegyzéseit tartalmazzák, utal arra, hogy elhunyt nejéről máshol emlékezett meg hosszasan. Midőn Allan meghalt, papírjai az én kezembe kerültek, mert irodalmi hagyatékának rendezésével engem bízott meg. Két kéiratot találtam azokban, melyek közül ime itt az egek. A másik egy egyszerű elbeszélés, melyben Allan nem volt személyesen érdekelve. Egész zulu-novella, melynek meséjét maga annak hőse beszélte el Allannak. De ezzel most nincs semmi dolgunk. Az első kézirat így szól: Gyakran gondoltam arra, hogy le kellene írnom házasságom történetét és azt, miként vesztettem el nőmet, kit nem birok elfelejteni. Azóta számos év múlt el. A régi seb egy kissé behegedt, bár a jó Isten tudja, hogy mennyit szenvedtem. Kétszer, vagy háromszor hozzá fogtam az íráshoz. Egyszer azért hagytam azt félbe, mert nem tudtam elviselni a fájdalmat, mely az írás közben újra feléledt. Másodszor azért, mert el kellett utaznom s ez az utazás hónapokat vett igénybe. Harmadszor meg azért maradt félbe a munka, mert egy kaffir fiú azzal gyújtott be a kályhába. De most, miután itt vagyok Angliában s van elég szabad időm, negyedszer kísérlem meg a munkát. Ha sikerül bevégeznem, az elbeszélés talán érdekelni fog sokakat, kik azt halálom után olvassák. Előbb nem akarom, hogy nyilvánosságra jusson. — Elég borzalmas arra... hogy érdeket keltsen másokban is. Egy hittérítő fia vagyok. Atyám eredetileg egy kis plébánia gondozó volt Oxfordshireben. Anyámat már évekkel azét vette mielőtt oda jutó Négy gyermeke volt, akik közül én voltam a legifjabb. Meglehetősen emlékszem a helyre, ahol akkor éltünk. Régi, hosszan elnyúló szürke ház volt, mely az útra nézett. Terebélyes nagy fa volt a kertben, nem emlékszem rá, milyen. Odvas volt belül s mi gyermekek gyakran bújtunk el benne, midőn játszottunk. Még élénken áll előttem az a magas ágy, melyben feküdtünk. Édes anyánk fölénk hajolt és megcsókolt, midőn aludni mentünk. Hányszor ébredtem fel álmomból, ha gyertyával kezében állott ágyunknál s reánk hajolt. Ágyunk felett a falban egy keresztvas volt. Jól tudom még ma is, mennyire megrémültem, midőn legidősebb bátyám kezeimet arra illesztette s arra kényszerített, hogy a levegőben tartsam magamat. Mindössze ennyire emlékszem régi otthonunkról. Régóta elszakadtam onnan, de egyszer még meg fogom látogatni. Valamivel messzebb a háztól egy másik még nagyobb ház emelkedett az út mentén. Vastag vasrácsok zárták el a bejáratot. A két kapuoszlopon két kő oroszlán feküdt, melyektől rettenetesen féltem. Ez az érzés talán sejtelem volt. A ház sötéten nézett az útra és sűrü sövénynyel volt körülvéve. Nyáron néhány virág díszlett az udvarban, ami egy kissé barátságosabb szint adott a helynek. Carson úr lakott e házban. Valamelyik karácsony estéjén, apám kivándorlását közvetlenül megelőzőleg lehetett, mert máskép nem emlékezném reá , mi gyermekek oda mentünk a karácsony esti ünnepélyre. Nagy társaság volt együtt és vörös mellényes szolgák állottak az ajtónál. Az ebédlőben, mely sötéten volt bebutorozva, állott a karácsonyfa. Carson úr előtte állott. Hatalmas fekete ember volt. Egész magatartása a megtestesült nyugalmat mutatta s vastag aranyláncra telve volt lelógó csecsebecsékkel. Mi gyermekek azt hittük, hogy Carson öregember már, de tény, hogy akkor nem volt több negyven évesnél. Fiatal korában, mint később értesültem, sokat utazott. Hat vagy hét évvel e karácsonyest előtt nősült meg. Egy félig spanyol nőt vett el, pápistát, mint apám szokta mondani. Nagyon jól emlékezem még reá. Kis nőcske volt, rendkívül csinos, kerekded arccal. Fekete szemei és fehér fogai egyaránt fénylettek. Furcsa kiejtéssel beszélt angolul. De úgy hiszem, hogy én is különösen nézhettem ki. Hajam ég felé állott, mint most, mert ma is birtokomban van egy kis arczkép, melyet anyám készített, s ezen a képen különös gond volt a hajra fordítva, mert úgy látszik, ez tűnt fel rajtam leginkább. Emlékezetembe vésődött ez az est. Carson aszszony egy idegenszerű úrhoz fordult, aki mellette állott, s aranykeretű szemüvegével annak vállaira ütve, így szólott hozzá: — Nézd csak, kedves unokafivérem, nézd csak azt a kis fiút azokkal a nagy, barna szemekkel. Haja úgy áll, — mit is mondjak, — mint akár egy kefe. Milyen különös kis fiú. A szélles válla idegen ur bajuszát simogatta és Carson asszony kezét megfogván, az én hajamat igyekezett elsimítani. E közben hallottam, hogy Carson asszony halkan ezt mondta: — Ereszd el a kezemet. Tamás ide néz s arczán viharos fellegek ülnek. Tamás volt Carson asszony urának a keresztneve. Én elbújtam, amennyire tehettem, egy nagy szék mögé, mert nagyon félős gyermek voltam. De annál figyelmesebben és állhatatosabban kísértem a kis Carson Stellát, Carson urnak egyetlen gyermekét, aki a karácsonyfáról szétosztotta a falu aprósága között az ajándékokat. Kis Jézuskának volt öltözve. Szép arczát valami fehér szövet vette körül. Bájosan nézett ki a szép teremtés. Korom fekete szemei szinte besugározták a nagy termet. Azt hiszem, hogy e szemeknél szebb a világon nem létezik. Legvégül én reám került a sor. Egy nagy majmot vett le a karácsonyfáról, ami a karácsonyfa alsó ágai egyikén csüngött. Midőn azt átadta nekem, megnyíltak ajkai: — Ezt adom neked, kis Allan, karácsonyi ajándékul. Midőn az ajándékot átadta, karjával úgy látszik, hozzá ért Az egyik gyertyához. A könnyű szövet, melyet hordott, rögtön tüzet fogott, magam sem tudom, miként. A tűz egyszerre elterjedt egész alakján s derekán melléig felfutott. A kis leányka nyugodtan állott. Úgy gondolom, a rémület dermesztette meg. A nők, akik köröskörül állottak, elkezdtek jajgatni, de egyik sem mozdult meg s nem igyekezett segíteni. Egyszerre én mozdultam meg. Mondhatnám, hogy nem az ész, hanem az ösztön nyilatkozott bennem, mert hiszen kis gyermek voltam még. Oda rohantam a kis Stellához s kezeimmel oltottam a tüzet. Ő folyton nyugodt maradt s nekem sikerült az égő ruhán a tüzet eloltanom. Stellának nem történt baja, csak a mellén maradt egy kis égési seb, de az én kezeim és karjaim egészen összeégtek. Rögtön gyapotba kötötték be és én hosszú időn át hordtam meg a köteléket. Mindössze ez az, amire abból a karácsonyestből emlékezem. Hogy mi történt később, az kiment eszemből. De azóta is gyakran látom álmomban a hű Stella kedves arczát és fekete szemeiben a nagy rémületet, midőn a tűz végig szaladt karjain. Ez azonban nem csoda, mert megmentettem annak életét, aki arra volt rendelve az ég által, hogy nem legyen. A legközelebbi eset, amelyre tisztán emlékezem még, az volt ezután, hogy anyám és három fivérem súlyosan megbetegedett. Veszedelmes lázba estek mind a hárman, mert, mint azután megtudtam, a vizet megmérgezték rosszakaratú emberek, kik egy döglött állatot dobtak be. Az alatt történhetett, míg ők betegesen feküdtek, hogy Carson úr átjött hozzánk a plébániára. Az idő még mindig hideg volt, mert jól emlékszem, tűz égett az irodában. Én a kályha előtt ültem , írtam levelet, míg apám fel és alájárt a szobában és magával beszélgetett. Csak azután tudtam meg, hogy magában imádkozott anyám és testvéreim életéért. Ekkor nézett be az ajtón a cselédleány és beszólt, hogy valaki keresi apámat. — Carson ur van itt, mondá a leány s csak azért jött, hogy beszéljen önnel. — Jól van, válaszolt apám s alig mondta ki ezt, Carson ur belépett. Arcza halavány és szenvedő volt. Szemei pedig oly félelmetesen égtek, hogy megijedtem tőle. — Bocsásson meg, szólt apámhoz rekedt hangon, hogy ilyenkor zavarom önt, Quatermain úr. De holnap örökre elhagyom ezt a helységet. Előbb azonban okvetlenül beszélnem kell önnel, okvetlenül. — Elküldtem talán Allant ? mondá atyám, reám mutatva ? — Nem, hagyja őt ide benn. Nem fog megérteni. Csakugyan, nem igen értettem akkor, miről volt szó , de emlékeztem minden egyes szóra s évek múlva megtudtam azok értelmét. — De először is azt mondja meg nekem, folytatá, hogy vannak ők, felfelé mutatva ujjával. — Feleségem és kettő a gyermekek közül menthetlenül el van veszve, szólt apám fájdalomtól rezgő hangon. Nem tudom, mi lesz a harmadikkal. Legyen meg az urnák akarata! — Legyen meg az urnák akarata, ismételte Carson úr ünnepélyesen. És most, Quatermain, hallgasson reám: feleség elment. — Elment ? szólt apám meglepetve. Hogyan, kivel? — Unokafivérével, azzal az idegennel, akit ön nálam látott. Egy levélből, melyet visszahagyott, azt látom, hogy mindig őt szerette és nem engem. Azért lett nőm, mert azt hitte, hogy gazdag angol földbirtokos vagyok. Vagyonomnak legnagyobb részét elpazarolta és most itt hagyott. Nem tudom, hova ment. Szerencse még, hogy úgy látszik, terhére volt a gyermek. Stella nálam maradt. — így van az mindig, ha valaki pápistával kel egybe, Carson, mondá atyám. Ez volt az ő egyedüli gyengéje. A legjobb és legszeretetreméltóbb emberek egyike volt, akit valaha ismertem, de szörnyű bigott volt. — Mit akar ön tenni. Talán utánuk megy ? — szólt néhány pillanat múlva apám. — Utánuk menni? mondá Quatermain és keserűen nevetett.Miért menjek utánuk ?! Ha találkozom velük, megölöm vagy az egyiket, vagy a másikat, vagy mind a kettőt, mert szégyent hoznak gyermekeim nevére. Nem, sohasem akarom őt többé látni. Bíztam benne és ő megcsalt. Menjen és érje utól sorsa. De én is távozom. Unom az életet. (Folyt köv.) KÜLÖNFÉLÉK. Uj regényünk. Esti lapunk mai tárczájában új regényt kezdünk meg. Rider Haggardnak, a kedves angol írónak egyik megkapó elbeszélése ez, mely amily festőileg állítja elénk az angol családi életet egy-egy odavetett vonással, épp oly érdekes vázlatokban ismerteti meg Afrikának vadak által lakott ama részeit, ahol a regény meséje legnagyobb részben játszik. Az érzelmek közvetlensége és megragadóan egyszerű festése jellemzi Rider Haggard írói egyéniségét, mely e regényében legkiválóbb mértékben nyilatkozik. — január 2. Személyi hírek. Stefánia özvegy trónörökösné, mint lapunknak sürgönyzik, ma Abbáziába érkezett. — Szögyény László, ő Felsége személye körüli miniszter, egy táviratunk szerint, Bécsből Székesfehérvárra utazott. — A temesvári gör.-ker. püspöki egyházmegye kormányzatát, hir szerint, közvetlenül a gör.-keretiek újéve után Dimitrievics Nektár verseczi püspök veszi át. Jubiláló vidéki lap. A Temesvárott megjelenő »Temesvarer Zeitung« újévkor fennállásának negyvenedik évfordulójához ért s ez alkalomból tartalmas ünnepi számot adott ki. A jubiláns számban Baráth Ármin szerkesztő bevezető sorai után Horvát Boldizsár volt igazságügyminisztertől s a város képviselőjétől, Molnár Viktor főispántól, Deschán Achill alispántól, Telbisz polgármestertől, Török János főkapitánytól s a fővárosi és vidéki zsurnaliszták egész sorától olvasunk üdvözlő s további kitartásra buzdító szavakat. Vasúti baleset. Székesfehérvári lapokban olvassuk : Tegnap reggel a Kanizsára menő vonat a Sárrét mentén egy tehenet összegázolt. A vonatvezető észrevette ugyan már pár lépésről az állatot, mely közvetlen a sínek mellett levő mocsárból ivott, de már nem tudta a gyorsan rohanó vonatot megállítani. Az első kocsikban ülők közt kis pánik is volt, mert az erős zökkenéskor valami vasúti katasztrófától tartottak. A vonat emiatt pár percig a nyílt pályán vesztegelt. A marseillei párbajról, melyet röviden már említettünk, most még a következőket jelentik: A felek egyike gróf Tisza Lajosnak egy közeli rokona volt, mig a másik a párisi magas arisztokracziának egy tagja. A párbaj kétszeri golyóváltásra ment s Tisza rokonának a golyó nyakába hatolt, de szerencsére mindjárt ki lehetett venni. A párbaj okai, hír szerint, igen intim természetűek. A sebesült nejét, ki későn érkezett, hogy a párbajt megakadályozza,nem engedték be férjéhez s igy a nélkül, hogy látta volna, viszszautazott Párisba. Eddigelé még hallgat az esetről a párisi krónika, de azt mondják, hogy egy legközelebb meginduló válópor szellőztetni fogja az egész esetet. Mentés a veszélyből. Berlinben, Herbst illatszergyáros irodájában, az óév utolsó napján ismeretlen okból tűz ütött ki, mely csakhamar oly mérveket öltött, hogy az egész házat megtöltötte éles, maró füsttel. A kik a mentéshez siettek, elkövették azt a vigyázatlanságot, hogy a szűk udvaru ház lakásainak ajtait felszakitották s ennek következtében a jobbára szegény emberek által lakott lakások úgy megteltek füsttel, hogy a szerencsétlen lakosok a megfulladás veszélyének voltak kitéve. Egy anya öt gyermekével csak úgy menekült, hogy a negyedik emeletről a szomszédos ház födelére ereszkedett; egy özvegyasszony négy pici gyermekével a harmadik emeletről a tűzoltók által kifeszitett hálóba ugrott s igy menekült; egy hetvenéves vak aggastyánt, kit a negyedik emeleten felejtettek, a tűzoltók csak az utolsó pillanatban vettek észre, de még megmenthették. Több lakó s néhány tűzoltó szenvedett sérülést, de emberéletben szerencsére mégsem esett kár. A tüzet azután elfojtották. A tüdővész gyógyítása. A Koch-féle oltóanyaggal mind több beteget oltanak be az üllői-úti új kórházban dr. Hoch a 11 főorvos osztályán. Az utóbbi napokban oly tömeges volt a jelentkezés, hogy a betegek száma a múlt heti 22-ről több mint 50-re szökött fel. A betegek egy része külön szobákban van elhelyezve. A javulás általában minden betegnél tartós. Nagy tűz Badenben, Sylveszter éjjelén, kevéssel tizenkét óra előtt, a badeni toronyőr nagy tüzet jelzett a Malom utczában. Néhány percz múlva kivonult a tűz színhelyére az önkéntes tűzoltó testület, mely a Ferenczy János-féle hangszergyárat talált a lángokban. A tűz által a szomszéd házakat is veszély fenyegette, az oltást pedig nagyon megnehezítette a vízhiány. A tüzet a tűzoltóságnak csak két órai megfeszített munka után, a gőzszivattyú segélyével sikerült eloltani. A kár jelentékeny. Az indián háborúból. A táviratainkban már ismételten jelzett indián háborúról egy londoni jelentés ezeket mondja : A háború akkor indult meg, mikor a »nagylábu« főnök elfogott csapatát lefegyverezték. Nyolcz órakor a katonák készen állottak s csakhamar elindulván, megszállották az indián falut. Az ágyukat az indián tábornak szegezték s azután Fossyth ezredes felszólította a lázadó vörösbőrüeket, hogy jöjjenek ki a táborból, a mit azok meg is tettek. Félkörben leültették őket, megszámlálták s aztán felszólították, hogy adják elő fegyvereiket. Mindössze két fegyver került elő. Ekkor az ezredes katonákat küldött a faluba s ezek találtak is még harmincznyolcz fegyvert. Mig az ezredes ezekkel foglalatoskodott, az indiánok hirtelen talpra ugrottak, rejtekhelyeikről fegyvert ragadtak s gyilkos tüzelést kezdtek a csak mintegy húsz lábnyi távolságban álló katonák ellen. Akiknek fegyverük nem volt, bankósókkal és skalpirozó késsel rohantak a katonákra. Wallace kapitányt egy bunkóval leütötték. Az indiánok már legalább is százszor lőttek, mielőtt a katonák egyáltalán használni kezdték volna fegyvereiket. De ekkor aztán gyorsan fordult a sor. A vörösbőrűek nem tölthették meg másodszor puskáikat, mert a katonák rettentő mészárlást kezdtek soraikban. Az indiánok csakhamar futásra vették a dolgot, míg a katonák folytonos tüzeléssel voltak a nyomukban. A harcz másfél óráig tartott s mire az éj leszállóit, a százötven főnyi indián csapatból hírmondónak is alig maradt valaki. Az asszonyok és gyermekek még idejekorán elmenekültek s igy közülök aránylag keveset öltek meg. Megrabolta az atyját. A székesfehérvári rendőrségnél Galamb István pénzügyőri tisztviselő bepanaszolta 17 éves fiát, hogy az őt megrabolta. Behatolt szobájába, revolvert szegezett atyja mellének és durva hangon pénzt követelt. Ily módon a romlott gyermek nagyobb összeg pénzt csikart ki az atyjától, de még ezzel sem elégedett meg, hanem feltörte atyja íróasztalát s kilopta belőle a takarékpénztári könyvet. Az alig 17 éves derék ifjú különben már évek óta károsítja atyját s csak nemrégiben is 20 aranyat lopott el tőle. A pénzt azután könnyelmű társaságban elvette. Poczer alkapitány mindjárt megindította a vizsgálatot, s a tettest le is tartóztatta, de annak sikerült a kocsiból kiszökni. Tegnap újból letartóztatták. A takarékpénztárból a betétkönyv alapján körülbelül ezer forintot vett ki. Uj találmányok. Villamos zongora. E találmány ügyvédi agynak terméke. — Elrendezése a Helmholz által megejtett kísérleteken alapszik, melyek szerint a hangadó részek a villamos áram közvetítésével volnának működésbe helyezendők, miáltal azután a kalapács mechanikus felütése a húrokra teljesen mellőztetnék. A közeljövőben már oly hangszerek fognak gyártatni, amelyeknél a billentyűkalapácsok helyett a villamos áram fogja a húrokat rezgetni és pengetni. — Az ily hangszer húrjai felett, körülbelül 8 cm. távolságban, egy vas ráma van keresztbe megerősítve, melyre — a húrok számának megfelelő egy-egy tetszés szerint szabályozható kettős elektromágnes van kellő magasságban elhelyezve a megfelelő húr pengetésére. Ezen mágnesek egyrészt az áramot fejlesztő száraz elemekkel, melyek a zongora alá illesztett kis ládában vannak elhelyezve, másrészt pedig a sodronyok által minden egyes billentyűvel vannak összeköttetésben. A billentyű és pedál megnyomása következtében a villamos áram egy mechanizmus közvetítésével a megfelelő húr feletti mágnesbe vezettetik, miáltal ez utóbbi a húrt magához vonzza. Hogy azonban eme vonzerő következtében a húr ne tapadjon egyszerűen a mágnesre, a rezonancz fenéken elhelyezett készülék által rögtön visszavonatik és ismét szabadon bocsáttatik, úgy, hogy most ismét a mágneshez ugrik viszsza, mindaddig, míg a megpendüléshez szükséges rezgéseket megtette. Az ekkér nyert hang nagyon tiszta; a felsőbb regiszterekben az aeélhárfa, a középfekvésben a cella, a mély fekvésben pedig az orgona hangjához hasonlítható. Kiemelendő még, hogy a hang tetszés szerinti erőben és ideig kitartható az által, hogy a villamos áramot egyszerűen működésben hagyjuk. — Étvágy mesterséges után. Pentzold erlangeni tanár a sósavas »phenil-dihydrochinazolin«-ban állítólag egy oly szert fedezett fel, amely étvágyat gerjeszt. Ezen szernek hordereje tehát, tekintettel azon körülményre, miszerint több betegségnél csak elgyengülés következtében áll be a halál, legalább is világra szóló. Az új szer, amely csak mérsékelt adagban vehető be, nagy adagban pedig veszélyes, oly csodálatos módon fokozza az étvágyat és emésztést, hogy betegek és gyengélkedők jó evőképesség mellett, még erő és súly tekintetében is sokat nyernek. Pentzold úr, a gyomorbajosok Pasteurje és Kochja »Orexin« (étvágy) névre keresztelte találmánya tárgyát, tekintet nélkül az elkeresztelési vita mai stádiumára.—Villamos halászhorog.Egy Sipari nevű olasz feltaláló a villamosságot még halfogásra is előnyösnek találta, eddigelé azonban hiányoznak a bizonyító adatok aziránt, hogy mily alakban és irányban válik hasznossá Lipák úr különös találmánya. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy a szellemes feltaláló egy általa készített villamos horgot kipróbált és igen alkalmasnak találta azt. Az eszköz előállításához egy elektromágnes és egy pár Leclauché-féle elem szükséges ; az utóbbiak azonban egy füst alatt több horogra is alkalmazhatók. — Zsebóra vakok szára ára. Svájczi órások találtak fel egy ily órát, melyet világtalan embertársaink biztosan jó szívvel fognak üdvözölni. Minden szám közepén egy kis peczek van alkalmazva, mi azonban azon óraszámnál eltűnik, amelyre a mutató érkezik. Ha ezen óra viselője az időt óhajtja tudni, tapogatva kikeresi azon számot, melynél a kis peczek eltűnt, visszaolvas 12-ig és megtudja a kívánt időt. Megégett iskolásleánykák. Londonból táviratozzák ma : Wortleyban, Leeds mellett, a karácsonyi ünnepségeken sok iskolásgyermek vett részt, kik könynyed, tündérszerű öltönyben khinai lámpásokat hordoztak. A tulajdonképeni előadás kezdete előtt néhány lampion tüzet fogott; a lángok a leánykák ruháira csaptak, kik közül tizenöt megsebesült, néhány életveszélyesen. Az anyós, Mezőtúrról Írják: Gellért István jómódú gazdaember ez őszön másodszor nősült. Fiatal, húsz éves nejét azonban nem szerette, hanem e helyett anyósával folytatott viszonyt. Neje csakhamar észrevette e viszonyt s szemrehányást tett a férjének. Ettől fogva nem volt nyugta a fiatal asszonynak. A legdurvább munkát végeztették vele s nem engedték meg, hogy velük egy asztalhoz üljön. De még ezzel sem elégedtek meg, hanem arra vetemedtek a bűnös szerelmesek, hogy a fiatal asszonyt megfojtották, azután a boglya kemenezébe tették s tüzet raktak holttestére. Az eset még a múlt hó 23-ikán történt s az ismerősöknek és rokonoknak feltűnt a fiatal asszony távolléte, a férj bűnös viszonyát pedig ismerve, roszszat sejtettek. Utána jártak a dolognak s ekkor kiderült minden. A csendőrség már letartóztatta a gyilkos szerelmes párt. Borzasztó szerencsétlenség történt hétfőn este az anhalti vasúton. Köter mozdonyvezető ugyanis a bitterfeldi állomás közelében kihajolt a mozdonyból, hogy egy jelzést megfigyeljen. A vonat azonban ugyanekkor egy hídhoz ért, amit Köter, úgy látszik, nem vett észre. A sűtő egyszerre rémes kiáltást hallott, majd tompa zuhanást s mikor a vonatot megállították, a szerencsétlen mozdonyvezetőt összeroncsoltan, halva találtak. A hid egy pillérébe ütközött s ez fejét majdnem teljesen leszakította. Játékasztalra tett vagyon. Kennedy az amerikai kártyabüvész a new-yorki lapokban egy játszma pókere következő érdekes történetét beszéli el, mely egy Ausztráliából Angolországba induló gőzös dohányzó termében esett meg. E teremben ugyanis egy kis társaság »szolid kártyajátékot« kezdett meg, amely meglehetős unalmasan folyt, mígnem Kennedy egy szép délután sikerült tréfával életet öntött a dologba. Kennedy egy barátján Collinson kívül négy nábob ült a kártyaasztal körül; egy gazdag német lókereskedő, egy ausztráliai ültetvényes, a Walker és társa czég főnöke, az u. n. »Whisky-ember« és egy ismert amerikai pénzkirály barátja. Alig öt perczig gwy i mt mw...................... 11ni > —--------------------------* Péntek, január 2. Budapest, 1891. 2. szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.)