Pesti Napló, 1891. március (42. évfolyam, 59-88. szám)
1891-03-15 / 73. szám
73. szám. Budapest, 1891. Vasárnap, márczius 15. 12. évi folyam. Szerkesztőség: Ferencziek-tera, Athenäenm-épeet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadás-ivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-ép fiet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt Ha az esti postai különküldésn kívántatik, postabélyegre havonként $5 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a „3 p esti ÜSTapló« kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) A szabadság. Márczius 15-én, midőn a nemzet megüli emlékét a napnak, melyen királyunk nemzetünk szabadságait megadta; midőn feltámadnak az eszmék, melyekért atyáink lelkesedtek, hogy kivívják nemzetünknek a jogokat és szabadságokat, melyeket a haladó század a czivilizált népeknek szerzett, mi lehetne méltóbb tárgya lelkünknek, mint a szabadság nagy értékét felfogni és átérezni. Mert oly idők következtek Magyarországra, hogy sokan nem a szabadságot tekintik legfőbb jónak, hanem gunynyal és váddal illetik az idealistákat, kik még a szabadságért bővülnek. Mi az a szabadság? Se kenyér, se kereset. Nem nyújt polgári állást s előmenetelt nem biztosit. Kinek volt valaha a szabadságból haszna ? Nem czim, nem rang, nem hisz, sőt nem is munka. Az állam feladatai között ezen realisták hiába keresik a szabadságot. A minisztériumokban elintézik az állam ügyeit, a hivatalokban a polgárokéit, az iratcsomókban az emberek viszonyai szabályoztatak s rend és fegyelem tartatik ez által a társadalomban , de szabadság a kormányzásban nincs s mi szükség lenne ott arra? A katonaság fegyvergyakorlatokat végez, engedelmességet tanul s hűséget esküszik a királynak, mint az állam fejének , de a hadseregben szabadság nem kell. Az igazságszolgáltatásban uralkodik a jog, mindenki az államban keresheti s a jogállamban kell, hogy megtalálja , de a jogszolgáltatás jogkényszer, nem pedig szabadság. Fizetünk adókat, hogy a pénzen fentartsuk az államot , de senki sem fizet adót a szabadságnak. Van törvényhozásunk olyan, amilyen, s azt mondják, az a szabadság, hogy 400 képviselő beszélhessen, ami neki tetszik , de az állam feladata nem a beszéd, hanem az intézkedés, mely a törvényben foglaltatik, s ez lehet jó vagy rossz, de minden törvény kötelező, abban tehát szabadság nincs. Az állam tehát mindenféle funkcióiban az emberi társadalom szervezete, de nem szabadság és a szabadság csak a frázis. Igaz. Szabadság nélkül lehet közigazgatás, lehet rendőrség, lehet katonaság, lehet gazdagság és lehet jog; lehet, rang és tudomány; lehet trón és nép; lehet kormány és törvényhozás, sőt szabadelvű párt is lehet szabadság nélkül, de szabad nemzet nem lehet a magyar szabadság nélkül. A szabadság a lélek a testben. Ki látta valaha a lelket? Minél jobban bonczolják a testet s minél apróbbra figyelik meg minden egyes szervének funkczióit az élettan kutatói — lelket nem találnak sehol. Mégis lélek nélkül holt terem az ember s a természet művészi szervezete, a test, bomlásnak indul s vegytani elemeire oszlik széjjel. Ilyen szellemi tulajdonság a népek életében a szabadság, mely ha nincs, minden nemzetnek kiolthatatlan vágya azt megszerezni s mely, ha van, erőit fokozza a népnek s nagy tettekre képesíti. Az emberiség egész története tanúskodik a szabadság nagy hatalmáról. Hellász és Róma, a kereszténység, a renaissance, a reformáczió és a XIX-ik század minden nagy alkotása, az uj világrész boldogsága és a réginek czivilizácziója hirdetik a szabadság teremtő erejét. Magyarország szabadság nélkül nem maradhat önálló állam. Szabadság nélkül a nemzet egysége felbomlanék osztályokra és nemzetiségekre. A szabadság hozta létre 1848-ban a magyar állam újjászületését s nemzetünk jövőjét az biztosítá. Ha elvesztenék vagy lemondanánk róla, hamar véget látnak reményeinknek. Mik azok a szabadságok, melyek összefoglalása hazánkban a szabadság? Az alkotmány a népnek szabadságot ad, hogy tetszése szerint válaszszon képviselőket az országgyűlésre. Ez — ha a szabadság tiszteletben tartatik s a nép és a kormány által megőriztetik — azt jelenti, hogy a magyar nemzet maga szab törvényt önmagának, senki más. Jelenti azt is, hogy kormányoztassék saját törvényei és akarata szerint magyar felelős miniszterek által, kik jó hazafiak legyenek s ne merészeljék a nemzet szabadságait megrontani. Mit jelent a szólásszabadság egyebet, mint hogy a kor eszmét lehessen hirdetni s az igazságot a hatalmasoknak szemébe mondani ? Ennek pedig hatása van, mert a leghatalmasabb ember is ad embertársainak véleményére. Mit jelent a sajtószabadság mást, mint azt, hogy létezzék általános nyilvánosság s ennek ellenőrzése alatt álljon az állam és a közélet minden mozzanata ; terjedjenek az ismeretek, mutatkozzanak a nézetek, egyesüljenek az emberek czélok és elvek szerint s képződjék a nemzetben erőteljes közvélemény, mely mint a nagy hajtókerék a gépet, azonképen mozgásban tartja a politikai élet tevékenységét. Mit jelent az egyesületi szabadság? Jelenti a gyönge erőknek tömörülését. Mit tesz a vallásszabadság ? A lelkiismeretek nyugalmát. Nem kell-e szabadságnak lenni a kormányzatban is ; a községben, hogy az együtt lakók egyetértéssel eszközöljék a közjót; és a megyében, hogy a vidék helyesebben intézze tanácsosal és kölcsönös támogatással helyi érdekeit? S nem kell-e szabadnak lennie a minisztériumnak is, hogy ne idegen államnak és idegen akaratnak hódoljon, mert szolgalelkü miniszterek hajtják a népeket szolgaságba ? Szabad parlament, ez az, a miért Anglia A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. V ió r a. Az operaházban ma este volt »V ió ra« eredeti eszményi hallétnek az első előadása, mely az egész estét betöltötte s melynek alkalmából zsúfolásig megtelt a nézőtér. A mű szerzője Szabados Károly, e nagy tehetségű hazai zeneköltő, nem lehetett tanúja a nagy sikernek, melyben műve ma este részesült, miután — mint tudva van — már több év óta súlyos beteg s lelkének elhomályosulása nem is nyújt többé reményt arra, hogy a hazai zeneirodalmat még több művel gazdagítsa. — Az előbbi operai regime nagyon mostohán bánt vele, érdemetlenül mellőzte, e már elfogadott müvét háttérbe szorította s midőn ballet-igazgatói állásától megválni volt kénytelen, a mellett, hogy életrevaló művét, a mint ma be is bizonyult, — igazságtalanul leszorította, még csak kellő anyagi támogatásban sem részesítette. Gróf Zichy Géza intendáns valóban eléggé nem méltányolható tettet követett el, midőn intendánssága első heteiben mindjárt azzal kezdte működését, hogy ez eredeti balletet kiragadta a mellőzés polczáról s lehető gyorsan szezoniroztatta s betanittatta. Ezzel nemcsak nemes emberbaráti tettet követett el egy szerencsétlen magyar zeneiróval szemben , hanem a hazai művészetnek is szolgálatot tett, mert éppen nem vagyunk oly gazdagok, hogy még a kiválóan értékes honi termékeket is ignorálhassuk. A ballet határozott sikert aratott s a közönség mind a három felvonás alatt minden egyes részletét zajos tapsaival tüntette ki, ami nemcsak a magasabb röptű és distingvált ízlésre valló zenével szemben volt indokolt, hanem a fényes kiállítás, díszletek és pompás jelmezekkel szemben is, melyek valóban méltók a m. kir. operaházhoz. A szöveg Jókai »A tengerszem tündére« czímű megragadó szépségű költői regéje után készült, melyhez Várady Antal írt poetikus magyarázatot. A székelyföld havasainak egyik hegyi tengerszeme mellett játszik, hol a vizi tündérek, hogy az arra járó székely legények s vadászok elcsábítását még biztosabban eszközölhessék s a vizfenékre hurczolhassák, a közeli remetelak szentelt harangját egy pásztorfiu által elraboltatják, s jutalmul aztán őt is ! Mai számunkhoz fél év a viz alá merítik, így tesznek másokkal is, mig a vizikirály egyik leánya maga is lépre kerül, szerelemre gyuladva egy székely vadász iránt, kivel aztán fel is cseréli tündérségét földi urasággal. Ez az első felvonás cselekvénye. A második székely nászünnepet tüntet fel, melyen a fiatal párt megáldja a harangját vesztett remete, de egyúttal az új harangot is fel akarja szentelni, de az aktus közben elsülyed az villám s dörgés közt, majd szent látománya támad, mely azt jelzi, hogy az elorozott harangot vissza kell hódítani a vizi királytól. Erre aztán Harmat, a későbbi Vióra, a vizikirály leánya vállalkozik vadász férjével, kik a remete szent keresztjével le is mennek a tengerszem fenekére. Ezzel végződik a második felvonás. Akik a vizfenekén játszik, a vizikirály ragyogó fényű palotájában, hol a vadászt mindenféleképpen el akarják a tündérek, törpék és viziszörnyetegek veszíteni, de Vióra minden cselfogást meghiusit s végre is felhozzák a szentelt harangot a székely nép nagy örömére. Már ebből is kitűnik, hogy a szöveg, mint ballettárgy, igen hálás s kitűnő mozzanatokat szolgáltat úgy a zenének, mint a szczeneriának. A vizikirály palotája kápráztatóan szép és változatos; a székely menyegző és népünnep legeredetibb, ami színpadra még eddigelé hozatott. Felette érdekes benne a székely »Boricza« táncz, melyet két székely tánczos: Péter Mózes és Tóth György — mind a kettő tagbaszakadt székely legény, kiket az igazgatóság a helyszínéről szerződtetett, — mutatott be oly ritka eredetiséggel, hogy a közönség szűnni nem akaró tapsaira a tánczot ismételni kellett. Ennek a zenéje is igen eredeti és zseniális. Maga a táncz valódi és eredeti képét mutatja meg az Árpád-korszakabeli ballet-plasztikának, mely, úgy látszik, ott még ma is az ős színvonalon maradt, de hát ép ebben fekszik meglepő eredetisége. A zene magyaros jelleget aztán csak is e jelenetben élt, míg a többi részekben az »eszményi« czímnek felel meg, mindenféle rhytmusaival a szokott kozmopolitikus ballet-zenének. Ezek közül kiváltképen kitűnik egy keringő, mely elbájoló, melódikus hatású, s mely úgyszólván mint főmotívum az egészen átvonul. Szerencsésen eltalálta szerző a groteszk tánczok zene-rhytmusait is, de leginkább ama jelenetekéit, melyek inkább drámai mint lyrai ecseteléseket igényelnek. Azért az egész mű hatása a haliga- tóra inkább is komoly, heves és szenvedélyes, mint behízelgő, lágy és könnyed dallamfolyása. Ha szerző nem ballett-, hanem valamely drámai szövegre használja fel, egységesebb hatásokat is ért volna el. — A hangszerelés mindig érdekes, átgondolt s nagy technikai routinra valló. Van benne magvasság, erő és szenvedély, mely a ballett zene kecsességének rovására néha talán túlságosan is áradozó. Mindez azonban keveset von le a mű egészének az értékéből, mely életképességét biztosítja. Méltó kiemelés illeti Mazzantini balletmestert, ki az egészet nagy műgonddal tanította be, valamint Müller K. első ballerinát s M a r uzzi és Ferenczy P. tánczosnőket is, kikkel szemben a közönség szintén nem volt fukar kitüntető tapsaival. (i. 1.) A márczius 15-iki pontok. Az 1848. évi márczius 15-ike az ország fővárosában történt események által vésődött be az egész nemzet tudatába. A tizenhárom pont, melyben a sajtószabadság kimondatott, s nyomban effektuáltatott továbbá ennek következtében a Petőfi költeményének felolvasása, és a békés forradalmi körmenet, melynek záradéka volt Stancsics kiszabadítása: mindez kitörölhetetlenül van a nemzet emlékezetébe bevésve, és mint egy tüneményes álom, úgy jelenik meg az utókor képzeletében, Petőfi, Jókai, Irányi, Egressi stb. alakjaival egyetemben. Csakhogy e tüneményes álom nem egyenest az égből jött, hanem — mint minden ami az események logikájából származik, — itt e földön készíttetett el. És ha a történelem adalékait fürkészszük, arra a meglepő fölfedezésre jutunk, hogy mindaz, ami a márczius 15-iki tizenhárom pontban itt a fővárosban »rögtönöztetett«, mindaz már márczius 11-én Komárom megye közgyűlésén, határozatilag indítványba hozatott Perczel Móricz által és el is fogadtatván, a többi megyékkel közöltetni elhatároztatott. A határozat Komárommegye 1848. évi márczius hó 11 — 14-iki közgyűlésén Perczel Móricz indítványára hozatott és szóról szóra az ő szerkesztése és fogalmazása szerint iktattatván jegyzőkönyvbe, kinyomatott és minden törvényhatóságnak megküldetett. Ezen indítványt és határozatot követő márczius 14-én egy másik, illetőleg pótinditványa Perczel Móricznak és határozata Komárommegyének, mely kivonatilag a »Pesti Hírlap« márczius 18-iki számában is közölteték. Komárommegye szinejava és Komárom város legjelesebb és legelőkelőbb polgárai roppant népröm kíséretében ez alkalommal Perczel Mórt fáklyás zenével tisztelték meg. A márczius 11-ikén elfogadott határozat eredeti szövegében a következő volt: A karok és rendek áthatva azon rendkívüli eseményektől, minek a közelebbi napokban az európai nemzetek nagyobb részének belviszonyait, azok álladalmi és társas intézményeit, nem kevésbbé, mint egymás irányában eddig elfoglalt helyzetét, egy gyökeres átalakulás és megváltozás elébe vezérlik, különösen pedig komoly figyelmükre méltatva, a szeretett hazának ama készületlenségét és bonyolult állapotát, mint a minőben ez az érintett, példátlan nagyszerű népmozgalmak által meglepetés, a józan ész, az önfentartási vágy és a hon iránti hűség, közösen előidézte és kifejtette ösztönüknél és polgári kötelességük felismerésénél fogva, eltökélték magukat, a lehetőleg bekövetkezhető veszélyek kellő megelőzésére, a nemzeti függetlenség és alkotmányosság részint megőrzésére, részint gyarapítására, a mindenekfeletti szükséges belbéke fentartására szolgáló és vezető olyan intézkedéseknek megtételéhez és illetőleg indítványba hozatalához, amelyek a törvényszabta jogok körén túl nem terjeszkedve, bár mégis a még eleve ki sem számítható következményeknek és alig megjósolható kül-s jelzavaroknak szerencsés és veszteség nélküli kiállhatására és átélhetésére elég erősnek, felkészültnek és alkalmasnak tegyék és képezzék ki a magyar álladalmat. A karok és rendek mindenek előtt kijelenték, miként ők az úgynevezett adminisztrátori rendszer iránt kibocsátott kir. leiratnak tartalmában nemcsak nem látják az 1486. évi 9., 1548. évi 70., az 1536. évi 32., az 1613. évi 23. és 24., az 1681. évi 10., az 1723. évi 56., az 1790. évi 12. és 14. törvényczikkelyek szabályozta megyei, önigazgatási és bíráskodása megbecsülhetlen nemzeti jogaikon a közelebbi négy éven által ejtett sérveiket orvosoltatva, sőt az által, hogy a k. k. leiratban a kormány e kérdéses és általuk behozatala alkalmával is már alkotmányellenesnek és kárhozatosnak kijelentett eljárást ismételve törvényesnek és jónak állítja és vallja be, bántalmakat újítva és aggodalmaikat megszűnés helyett sokszorozva tapasztalják. Tekintetbe vévék és emlékezetükben feleleveníték továbbá a kormánynak az utóbbi négy éven át a nemzet és alkotmány ellenében elkövetett egyéb méltatlanságait és törvénytelenségeit, mik közül csak a horvát tartományi gyűlés törvényhozáson kívüli rendezését és a nemességnek onnét puszta hatalomszavak kiszoríttatását, a világszerte utált dohánymonopólium behozatalának részint ténylegesen való, részint erkölcstelen izgatásokkali megkísérlését, továbbá Mosony megyében az ország határai csorbításának, a kormány részéről, nemcsak eltűrését, de elősegítését, sőt még azon hazafiaknak, kik e csorbítási határozat közbevetésével akarák meggátolni, perbefogatása elrendelését, a Pest, Pozsony és több megyei küldöttségeknek a trón elébe járulhatástól történt politikában s botrányos elutaltatását; a kamarai tiszségeknek világos törvényeink ellenére ujdonan rendszeresített sőskonziliáriusokkali szaporittatását az 1845 évi 3. t.-cz. engedményeinek a görög nem egyesültekre történt önkéntes kiterjesztése által a nemzet törvényhozási részvétének kijátszását akarják és kívánják e helyett elősorolni; végre még különösen szem előtt tartva megmérhetlen súlyát azon veszteségnek és kipótolhatatlanságát azon hátramaradásnak, mely a kormány ama megbocsájthatlan és épen a közelebbi négy éven át élességgel folytatott törvényellenes eljárásának tulajdonítandó, miszerint a nemzet lelkesebbjei által indítványba hozatott reformkérdések megoldásának könnyítése és elősegítése helyett azokkal részint nyílt erőszak és ellentállás, részint közvetve űzött vesztegetés és meghasonlítás használata mellett szembe szállva a nemzetet szüntelen csak őseitől öröklött függetlensége romjainak és régi szabadságai csekély maradványainak védelmére kényszerítő és így a kor szelleme, a haza boldogsága és a nemesség bátorítása végett igényelt sürgős javítások életbeléptetésétől eltartóztató, egyszersmind a mostani zivataros idők rohanó veszélyeinek készületlen kergető elébe. Mindezen indokoknál és aggasztó körülményeknél fogva a karok és rendek a követ uraknak meghagyják, hogy azon királyi főbb hivatalnokoknak és királyi tanácsnokoknak is, kik ezen kárhozatos kormányzási eljárásnak főrészesei felősegitői az 1507 és 1588: 48, az 1790: 18, továbbá az ő Felsége esküje által is szentesített 1222 »aranybulla« 14. és 31. az 1586 :36., 164., 76. és az 1825: 27., az 1635 :9. t.-czikkek értelmében történendő szigorú feleletre vonatását, s mind olyan egyéneknek, kik iránt a nemzet legkisebb bizalommal sem viseltetik, és kik a fejedelem bizalmával visszaélve, s alkotmányellenes törekvéseiknek és kormányzási ügyetlenségeiknek többnél több jeleit és próbáit adva, a mostani körülmények parancsolta nagyszerű intézkedések létesítésére semmikép sem alkalmatosak, a közigazgatás polczairól való hova hamarabbi leszoríttatását a legelső kerületi ülésben indítványba hozzák és e törvényhozásnál e részbeni megbízatásuknak balső melléklet van csatolva, népe oly férfias elszántsággal küzdött, s midőn kivívta, a szabad parlamentnek köszönheti saját nagy szabadságát és virágzását. Szabad parlament kell Magyarországnak is, hogy minden egyéb szabadságát el ne veszítse.És őrizze a nemzet féltékenyen, a mi szabadsága van és szaporítsa szabadságának garancziáit. Fel pedig szabadságainak egyikét se áldozza soha, mert szabadság nélkül nem élhet. Budapest, márczius 14. A főrendiház gazdasági bizottsága holnap déli 11 órakor, az elnök szállásán (Angol királynő, I. emelet) ülést tart. Tárgyak: 1) a főrendiház ingóságairól 1891. évre felvett leltár bemutatása; 2) a főrendiháznak 1000 forintnál kisebb évi fizetéssel biró alkalmazottainak drágasági pótlékot szorgalmazó kérvényük tárgyalása. Minisztertanács. A »Bud. Korr.« írja: Ma délben három óráig tartó minisztertanács volt. Azt hisszük, nem követünk el indiskrecziót annak megemlítésével, hogy a minisztertanács többek közt a szerződési tárgyalásokra kiküldött német megbízottaknak legutóbbi, részben teljesen váratlan prepozícióival is foglalkozott. A magyar kormány megbízottai ma utasításokkal ellátva Bécsbe mennek, hogy a tárgyalásokat holnapután — föltéve, hogy a német kiküldöttek is megkapták utasításaikat — ismét megkezdhessék. A belga alkotmány revíziója. Ismételve megemlékeztünk arról a nagy mozgalomról, mely Belgiumban az alkotmány reformja ügyében megindult s azon fontos nyilatkozatokról, melyeket Bernaert miniszterelnök ez ügyben a héten tett. A miniszterelnök beszédének szövegéből két fontos mozzanat tűnik ki; az egyik az, hogy Bernaert úr teljesen meg van a revízió eszményének nyelve, a másik meg az, hogy magának Lipót királynak is van több fontos kívánsága, melyeket a revideált alkotmányba föl akar vétetni. Így tehát az alkotmányrevízió nem csupán az alkotmány 47. pontjára, a választói jogra terjedne ki, hanem gyökeres revízió eszközöltetnék, mely az alkotmány minden részét felölelné. Ami a választói jogot illeti, Bernaert úr azt mondta, hogy Belgiumban jelenleg csak 134.437 választó van ; ha behozatnék az általános szavazatjog s minden huszonöt éves állampolgár választó lenne, azok száma egyszerre 1.308.554-re nőne, vagyis éppen megtízszereződnék. Ilyen átmenet nélküli óriási szaporodás, mely még egy államban sem fordult elő, méltán aggodalmat kelthet s azért a miniszterelnök ellenzi az általános szavazatjogot. Ellenben elfogadja a szenzus leszállítását, mely a választók számát 600.000-re emeli. Kétségkívül ez is nagyszerű haladás lenne, mert megnyernék a szavazatjogot azok is, kik valami ingatlan után tíz frank adót fizetnek. Ami viszont Lipót király óhajait illeti, ezek szerint az alkotmányba fölveendő, hogy Belgium szabadon szerezhet gyarmatokat; hogy bizonyos törvényjavaslatokat, melyeket a parlament két háza elfogadott, a király a parlament feloszlatása nélkül általános népszavazat alá bocsáthat ; hogy a községi rendőrség szervezete a központi hatalom javára módosíttassék; hogy a királyi ház herczegei csak a király beleegyezésével nősülhetnek. Minthogy a kormánynak is különböző tervei vannak s ő különösen a szenátus választási rendszerét akarja átalakítani, a revízió igen nagy arányú lesz, ha ugyan egyhamar létrejön, mi azonban az összes érdekelt felek hajlandósága daczára még mindig kétséges. Éppen az fogja a kivitelt elhalasztani, hogy évek mulasztásait egyszerre akarják pótolni s annyi sok ellentétes kívánságot fűznek a revízióhoz, hogy ha azoknak csak egy része teljesül, Belgium eddigi alkotmányából igen kevés fog megmaradni. Ez ugyan nem lenne baj, mert az alkotmány nagy részben elavult, csakhogy az ilyen radikális reformhoz fölötte nehéz a többséget megszerezni. Milán és Garasanin: Az exhatalmasok hírlapi polémiája Belgrádban egyre folyik, ami azért meglepő, mert Milán és Garasanin is azzal végezte ismeretes levelét, hogy szóba sem áll többé a másik féllel. Ma Garasanin újra közzéteszi lapjában azt a paprikás levelet, melyben Milánnak válaszolt. A bevezetésben, melyet a levélhez irt, hevesen neki megy a kormánynak s azt kérdi tőle, mért engedi meg egy bizonyos Takova grófnak, hogy büntetlenül tehesse közzé a »legaljasabb rágalmakat«, melyek »még az uralkodó király atyjának kormányzatára is a legfeketébb árnyékot vetik«. A kormány azonban ez ügyben nem gróf Takova, hanem Garasanin ellen indította meg a pörös eljárást. A bajor herczeg-régens, Luitpold herczeg, Bajorország régense, tegnapelőtt ünnepelte hetvenedik születésnapját s ez az ünnepély nemcsak a bajor törzs, hanem az egész német nemzet ünnepévé nőtte ki magát. Ismeretes, mint rettentően tragikus körülmények közt lépett a herczeg a bajor nép élére. II. Lajos király a starkenbergita hullámaiban lelte halálát, a törvényes trónörökös Otto pedig már régóta gyógyíthatlan elmebetegségben sínylődött. Otto a trónörökösödés szigorú rendje szerint fölvette ugyan a királyi czímet, de a felségjogok közvetlen gyakorlata az alkotmány értelmében a beteg király legközelebbi férfirokonára, Luitpold herczegre, mint régensre ruháztatott. Ez 1886. június első felében történt. Azóta Luitpold herczeg, ki tulajdonképen csak akkor kezdte meg nyilvános politikai szerepét, mert addig leginkább a hadsereg körében működött, a legteljesebb mértékben megnyerte alattvalói szeretetét. És ez éppen nem könnyen ment. II. Lajos királyt romantikus, nagy részt beteges hajlamai a legfurcsább extravagancziákra vezették, mégpedig nem csupán pénzügyi téren. A királyi czivillistában beállt zűrzavart s a felhalmozódott adósságtömeget még könnyebben lehetett rendezni, mint a sok más tekintetben felmerült kellemetlenségeket elhárítani. A politikai pártok és felekezetek tusája Bajorországban valósággal a tűrhetetlenségig elmérgesedett s a két tábor hívei csaknem a késig menő küzdelmet folytattak. Növelte a helyzet bajait az, hogy egy ízben a két párt teljesen egyforma számarányban jelent meg a bajor képviselőházban s igy csaknem lehetetlenné tett minden kormányzást. Ha már a belügyi viszonyok meglehetősen elvadultak, Bajorország helyzete a német birodalomban is kedvezőtlenre fordult. München és Berlin közt félreértések merültek föl, melyek könnyen viszályt idézhettek volna föl. Luitpold herczeg-régensre komoly és bonyolult feladat várakozott tehát, melynek megoldása sok odaadást, tapintatot és tehetséget igényelt. Öt év alatt a herczeg-régens ezt a feladatot teljes mértékben megoldotta. A kéziratban, melyet minisztériumához intézett, maga sorolja föl a végzett munka minden egyes mozzanatát. Elmondja, hogy Bajorország a német birodalom ügyeiben immár őszinte hűséggel a szövetség iránt vesz tevékeny részt; hogy az országban a belső béke gyarapszik ; az állam minden tőle telhetőt megtesz a társadalmi ellentétek kiegyenlítésére; hogy az egyház az alkotmány védelme alatt végezi szent hivatását, de azért a két felekezet paritása sértetlenül megóvatik, hogy tudomány és irodalom, igazságszolgáltatás és közlekedés, mezőgazdaság, ipar és műipar, a pénzügyek és a hadsereg a lehető legkielégítőbb állapotban vannak. Ezek Luitpold herczeg uralkodásának főbb eredményei, hasonlókkal kevés állam uralkodója dicsekedhetik s valóban nem sok ország van oly virágzó állapotban, mint ez idő szerint Bajorország. A tél folyamán szenzácziót hajhászó lapok azt híresztelték, hogy a jubiláris ünnepély alkalmul fog használtatni arra, hogy Luitpold herczeg Bajorország királyává kiáltassék ki. Minthogy ez a czim az alkotmány szerint egyedül és kizárólag Ottó királyt illeti meg, minthogy betegsége nem szolgálhat törvényes okul arra, hogy e czimtől megfosztassék, ő viszont elmebeli állapotánál fogva nincs azon helyzetben, hogy önkényt és jogérvényesen lemondhasson róla, a herczegrégensnek királylyá proklamálása a szigorú jog elveivel nem állt volna összhangban. Igaz ugyan, hogy itt csupa merő formaságról van szó, hogy már öt év óta Luitpold herczeg a tényleges király s ő gyakorolja az összes felségjogokat. Az is igaz, hogy a király halála pillanatában ipso jure reá száll a czim is, mert mint legközelebbi férfirokon ő a trón törvényes örököse. Ilyen körülmények közt valóban senkin sem esett volna sérelem és legkevésbbé a szerencsétlen Ottó királyon, ha Luitpold herczeg a régensi czim helyett a királyit vette volna föl. De a herczeg sokkal