Pesti Napló, 1891. március (42. évfolyam, 59-88. szám)

1891-03-15 / 73. szám

73. szám. Budapest, 1891. Vasárnap, márczius 15. 12. évi folyam. Szerkesztőség: Ferencziek-tera, Athenäenm-épe­­­et. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadás-ivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é­p fi­­­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt Ha az esti postai különküldésn kívántatik, postabélyegre havonként $5 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a „3 p esti ÜSTapló« kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) A szabadság. Márczius 15-én, midőn a nemzet meg­üli emlékét a napnak, melyen királyunk nemzetünk szabadságait megadta; midőn fel­támadnak az eszmék, melyekért atyáink lel­kesedtek, hogy kivívják nemzetünknek a jo­gokat és szabadságokat, melyeket a haladó század a czivilizált népeknek szerzett, mi le­hetne méltóbb tárgya lelkünknek, mint a szabadság nagy értékét felfogni és átérezni. Mert oly idők következtek Magyarországra, hogy sokan nem a szabadságot tekintik leg­főbb jónak, hanem gunynyal és váddal ille­tik az idealistákat, kik még a szabadságért bővü­lnek. Mi az a szabadság? Se kenyér, se kereset. Nem nyújt polgári állást s előmene­telt nem biztosit. Kinek volt valaha a sza­badságból haszna ? Nem czim, nem rang, nem hisz, sőt nem is munka. Az állam feladatai között ezen realisták hiába keresik a szabad­ságot. A minisztériumokban elintézik az ál­lam ügyeit, a hivatalokban a polgárokéit, az iratcsomókban az emberek viszonyai szabá­lyoztatak s rend és fegyelem tartatik ez által a társadalomban , de szabadság a kormány­zásban nincs s mi szükség lenne ott arra? A katonaság fegyvergyakorlatokat végez, enge­delmességet tanul s hűséget esküszik a ki­rálynak, mint az állam fejének , de a had­seregben szabadság nem kell. Az igazság­szolgáltatásban uralkodik a jog, mindenki az államban keresheti s a jogállamban kell, hogy megtalálja , de a jogszolgáltatás jogkényszer, nem pedig szabadság. Fizetünk adókat, hogy a pénzen fentartsuk az államot , de senki sem fizet adót a szabadságnak. Van törvény­­hozásunk olyan, a­milyen, s azt mondják, az a szabadság, hogy 400 képviselő beszélhes­sen, a­mi neki tetszik , de az állam feladata nem a beszéd, hanem az intézkedés, mely a törvényben foglaltatik, s ez lehet jó vagy rossz, de minden törvény kötelező, abban te­hát szabadság nincs. Az állam tehát minden­féle funkc­ióiban az emberi társadalom szer­vezete, de nem szabadság és a szabadság csak a frázis. Igaz. Szabadság nélkül lehet közigazga­tás, lehet rendőrség, lehet katonaság, lehet gazdagság és lehet jog; lehet, rang és tudo­mány; lehet trón és nép; lehet kormány és törvényhozás, sőt szabadelvű párt is lehet szabadság nélkül, de szabad nemzet nem lehet a magyar szabadság nélkül. A szabadság a lélek a testben. Ki látta valaha a lelket? Minél jobban bonczolják a testet s minél apróbbra figyelik meg minden egyes szervének funkczióit az élettan kutatói — lelket nem találnak sehol. Mégis lélek nél­kül holt terem az ember s a természet mű­vészi szervezete, a test, bomlásnak indul s vegytani elemeire oszlik széjjel. Ilyen szel­lemi tulajdonság a népek életében a szabad­ság, mely ha nincs, minden nemzetnek kiolt­­hatatlan vágya azt megszerezni s mely, ha van, erőit fokozza a népnek s nagy tettekre képesíti. Az emberiség egész története tanús­kodik a szabadság nagy hatalmáról. Hel­lász és Róma, a kereszténység, a renais­sance, a reformáczió és a XIX-ik század minden nagy alkotása, az uj világrész bol­dogsága és a réginek czivilizácziója hirdetik a szabadság teremtő erejét. Magyarország szabadság nélkül nem maradhat önálló állam. Szabadság nélkül a nemzet egysége felbomlanék osztályokra és nemzetiségekre. A szabadság hozta létre 1848-ban a magyar állam újjászületését s nemzetünk jövőjét az biztosítá. Ha elveszte­­­nék vagy lemondanánk róla, hamar véget látnak reményeinknek. Mik azok a szabadságok, melyek össze­foglalása hazánkban a szabadság? Az alkot­mány a népnek szabadságot ad, hogy tet­szése szerint válaszszon képviselőket az or­­szággyűlésre. Ez — ha a szabadság tisztelet­ben tartatik s a nép és a kormány által meg­őriztetik — azt jelenti, hogy a magyar nem­zet maga szab törvényt önmagának, senki más. Jelenti azt is, hogy kormányoztassék saját törvényei és akarata szerint magyar felelős miniszterek által, kik jó hazafiak le­gyenek s ne merészeljék a nemzet szabadsá­gait megrontani. Mit jelent a szólásszabadság egyebet, mint hogy a kor eszmét lehessen hirdetni s az igazságot a hatalmasoknak szemébe mondani ? Ennek pedig hatása van, mert a leghatalmasabb ember is ad ember­társainak véleményére. Mit jelent a sajtósza­badság mást, mint azt, hogy létezzék általá­nos nyilvánosság s ennek ellenőrzése alatt álljon az állam és a közélet minden mozza­nata ; terjedjenek az ismeretek, mutatkozza­nak a nézetek, egyesüljenek az emberek czé­­lok és elvek szerint s képződjék a nemzetben erőteljes közvélemény, mely mint a nagy hajtó­kerék a gépet, azonképen mozgásban tartja a politikai élet tevékenységét. Mit je­lent az egyesületi szabadság? Jelenti a gyönge erőknek tömörülését. Mit tesz a vallásszabadság ? A lelkiismeretek nyugal­mát. Nem kell-e szabadságnak lenni a kormányzatban is ; a községben, hogy az együtt lakók egyetértéssel eszközöljék a közjót; és a megyében, hogy a vidék helyesebben intézze tanácsosal és kölcsönös támogatással helyi érdekeit? S nem kell-e szabadnak lennie a minisztériumnak is, hogy ne idegen államnak és idegen akaratnak hó­doljon, mert szolgalelkü miniszterek hajtják a népeket szolgaságba ? Szabad parlament, ez az, a miért Anglia A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. V i­ó r a. Az operaházban ma este volt »V i­ó r­a« eredeti eszményi hallétnek az első előadása, mely az egész estét betöltötte s melynek alkalmából zsúfolásig meg­telt a nézőtér. A mű szerzője Szabados Károly, e nagy tehetségű hazai zeneköltő, nem lehetett tanúja a nagy sikernek, melyben műve ma este részesült, miután — mint tudva van — már több év óta sú­lyos beteg s lelkének elhomályosulása nem is nyújt többé reményt arra, hogy a hazai zeneirodalmat még több művel gazdagítsa. — Az előbbi operai regime nagyon mostohán bánt vele, érdemetlenül mellőz­­te, e már elfogadott müvét háttérbe szorította s midőn ballet-i­gazgatói állásától megválni volt kénytelen, a mellett, hogy életrevaló művét, a mint ma be is bizonyult, — igazságtalanul leszorította, még csak kellő anyagi támogatásban sem részesítette. Gróf Zichy Géza intendáns valóban eléggé nem méltá­nyolható tettet követett el, midőn intendánssága első heteiben mindjárt azzal kezdte működését, hogy ez eredeti balletet kiragadta a mellőzés polczáról s le­hető gyorsan szezoniroztatta s betanittatta. Ezzel nemcsak nemes emberbaráti tettet követett el egy szerencsétlen magyar zeneiróval szemben , hanem a hazai művészetnek is szolgálatot tett, mert éppen nem vagyunk oly gazdagok, hogy még a kiválóan ér­tékes honi termékeket is ignorálhassuk. A ballet határozott sikert aratott s a közönség mind a három felvonás alatt minden egyes részletét zajos tapsaival tüntette ki, a­mi nemcsak a magasabb röptű és distingvált ízlésre valló zenével szemben volt indokolt, hanem a fényes kiállítás, díszletek és pom­pás jelmezekkel szemben is, melyek valóban méltók a m. kir. operaházhoz. A szöveg Jókai »A tengerszem tündére« czímű megragadó szépségű költői regéje után készült, melyhez Várady Antal írt poetikus magyaráza­tot. A székelyföld havasainak egyik hegyi tengersze­me mellett játszik, hol a vizi tündérek, hogy az arra járó székely legények s vadászok elcsábítását még biztosabban eszközölhessék s a vizfenékre hurczol­­hassák, a közeli remetelak szentelt harangját egy pásztorfiu által elraboltatják, s jutalmul aztán őt is ! Mai számunkhoz fél év a viz alá merítik, így tesznek másokkal is, mig a vizi­­király egyik leánya maga is lépre kerül, szerelemre gyuladva egy székely vadász iránt, kivel aztán fel is cseréli tündérségét földi urasággal. Ez az első felvo­nás cselekvénye. A második székely nászünnepet tüntet fel, me­lyen a fiatal párt megáldja a harangját vesztett re­mete, de egyúttal az új harangot is fel akarja szentel­ni, de az aktus közben elsülyed az villám s dörgés közt, majd szent látománya támad, mely azt jelzi, hogy az elorozott harangot vissza kell hódítani a vizi királytól. Erre aztán Harmat, a későbbi Vióra, a vizikirály leánya vállalkozik vadász férjével, kik a remete szent keresztjével le is mennek a tengerszem fenekére. Ezzel végződik a második felvonás. A­k­ik a vizfenekén játszik, a vizikirály ragyogó fényű palotájában, hol a vadászt mindenféleképpen el akarják a tündérek, törpék és viziszörnyetegek ve­szíteni, de Vióra minden cselfogást meghiusit s végre is felhozzák a szentelt harangot a székely nép nagy örömére. Már ebből is kitűnik, hogy a szöveg, mint ballet­­tárgy, igen hálás s kitűnő mozzanatokat szolgáltat úgy a zenének, mint a szczeneriának. A vizikirály pa­lotája kápráztatóan szép és változatos; a székely menyegző és népünnep legeredetibb, a­mi színpadra még eddigelé hozatott. Felette érdekes benne a székely »Boricza« táncz, melyet két székely tánczos: Péter Mózes és Tóth György — mind a kettő tagbaszakadt székely legény, kiket az igazgatóság a hely­színéről szerződtetett, — mutatott be oly ritka eredetiséggel, hogy a közönség szűnni nem akaró tapsaira a tánczot ismételni kellett. Ennek a zenéje is igen eredeti és zseniális. Maga a táncz valódi és eredeti képét mutatja meg az Árpád-korszakabeli ballet-plasztikának, mely, úgy látszik, ott még ma is az ős színvonalon maradt, de hát ép ebben fekszik meglepő eredetisége. A zene magyaros jelleget aztán csak is e jele­netben élt, míg a többi részekben az »eszményi« czímnek felel meg, mindenféle rhytmusaival a szokott kozmopolitikus ballet-zenének. Ezek közül kiváltké­pen kitűnik egy keringő, mely elbájoló, melódikus hatású, s mely úgyszólván mint főmotívum az egé­szen átvonul. Szerencsésen eltalálta szerző a groteszk tánczok zene-rhytmusait is, de leginkább ama jele­­netekéit, melyek inkább drámai mint lyrai ecsetelése­­ket igényelnek. Azért az egész mű hatása a haliga-­­ tóra inkább is komoly, heves és szenvedélyes, mint behízelgő, lágy és könnyed dallamfolyása. Ha szerző nem ballett-, hanem valamely drámai szövegre használja fel, egységesebb hatásokat is ért volna el. — A hangszerelés mindig érdekes, átgondolt s nagy technikai routinra valló. Van benne magvasság, erő és szenvedély, mely a ballett zene kecsességének rovására néha talán túlságosan is áradozó. Mindez azonban keveset von le a mű egészének az értékéből, mely életképességét biztosítja. Méltó kiemelés illeti Mazzantini ballet­­mestert, ki az egészet nagy műgonddal tanította be, valamint Müller K. első ballerinát s M a r u­z­z­i és Ferenczy P. tánczosnőket is, kikkel szemben a közönség szintén nem volt fukar kitüntető tap­saival. (i. 1.) A márczius 15-iki pontok. Az 1848. évi márczius 15-ike az ország főváro­sában történt események által vésődött be az egész nemzet tudatába. A tizenhárom pont, melyben a sajtó­­szabadság kimondatott, s nyomban effektuáltatott továbbá ennek következtében a Petőfi költeményének felolvasása, és a békés forradalmi körmenet, melynek záradéka volt Stancsics kiszabadítása: mindez kitörölhetetlenül van a nemzet emlékezetébe bevésve, és mint egy tüneményes álom, úgy jelenik meg az utókor képzeletében, Petőfi, Jókai, Irányi, E­g­r­e­s­s­i stb. alakjaival egyetemben. Csakhogy e tüneményes álom nem egyenest az égből jött, hanem — mint minden ami az események logikájából származik, — itt e földön készíttetett el. És ha a történelem adalékait fürkészszük, arra a meglepő fölfedezésre jutunk, hogy mindaz, ami a márczius 15-iki tizenhárom pontban itt a fővárosban »rögtönöztetett«, mindaz már márczius 11-én Komárom megye közgyűlésén, határozatilag in­dítványba hozatott P­e­r­c­z­e­l Móricz által és el is fogadtatván, a többi megyékkel közöltetni elhatá­roztatott. A határozat Komárommegye 1848. évi már­czius hó 11 — 14-iki közgyűlésén Perczel Móricz indítványára hozatott és szóról szóra az ő szerkesz­tése és fogalmazása szerint iktattatván jegyzőkönyv­be, kinyomatott és minden törvényhatóságnak meg­küldetett. Ezen indítványt és határozatot követő márczius 14-én egy másik, illetőleg pótinditványa Perczel Móricznak és határozata Komárommegyének, mely kivonatilag a »Pesti Hírlap« márczius 18-iki számában is közölteték. Komárommegye szinejava és Ko­márom város legjelesebb és legelőke­­lőbb polgárai roppant népröm kísére­tében ez alkalommal Perczel Mórt fáklyás zenével tisztelték meg. A márczius 11-ikén elfogadott határozat eredeti szövegében a következő volt: A karok és rendek áthatva azon rendkívüli ese­ményektől, minek a közelebbi napokban az európai nemzetek nagyobb részének belviszonyait, azok álla­­dalmi és társas intézményeit, nem kevésbbé, mint egymás irányában eddig elfoglalt helyzetét, egy gyö­keres átalakulás és megváltozás elébe vezérlik, különösen pedig komoly figyelmükre méltatva, a szeretett hazának ama készületlenségét és bonyolult állapotát, mint a minőben ez az ér­intett, példátlan nagyszerű népmozgalmak által meglepe­­tés, a józan ész, az önfentartási vágy és a hon iránti hűség, közösen előidézte és kifejtette ösztönüknél és polgári kötelességük felismerésénél fogva, eltökélték magukat, a lehetőleg bekövetkezhető veszélyek kellő megelőzésére, a nemzeti függetlenség és alkotmányos­ság részint megőrzésére, részint gyarapítására, a mindenekfeletti szükséges belbéke fentartására szol­gáló és vezető olyan intézkedéseknek megtételéhez és illetőleg indítványba hozatalához, a­melyek a tör­vényszabta jogok körén túl nem terjeszkedve, bár mégis a még eleve ki sem számítható következ­ményeknek és alig megjósolható kül-­s jelzava­­roknak szerencsés és veszteség nélküli kiállha­­tására és átélhetésére elég erősnek, felkészült­nek és alkalmasnak tegyék és képezzék ki a magyar álladalmat. A karok és rendek mindenek előtt kije­lenték, miként ők az úgynevezett adminisztrátori rendszer iránt kibocsátott kir. leiratnak tartalmában nemcsak nem látják az 1486. évi 9., 1548. évi 70., az 1536. évi 32., az 1613. évi 23. és 24., az 1681. évi 10., az 1723. évi 56., az 1790. évi 12. és 14. törvény­­czikkelyek szabályozta megyei, önigazgatási és bírás­kodása megbecsülhetlen nemzeti jogaikon a közelebbi négy éven által ejtett sérveiket orvosoltatva, sőt az által, hogy a k. k. leiratban a kormány e kérdé­ses és általuk behozatala alkalmával is már alkotmányellenesnek és kárhozatosnak kijelentett eljárást ismételve törvényesnek és jónak állítja és vallja be, bántalmakat újítva és aggodalmaikat meg­szűnés helyett sokszorozva tapasztalják. Tekintetbe vévék és emlékezetükben feleleveníték továbbá a kor­mánynak az utóbbi négy éven át a nemzet és alkot­mány ellenében elkövetett egyéb méltatlanságait és törvénytelenségeit, mik közül csak a horvát tartomá­nyi gyűlés törvényhozáson kívüli rendezését és a ne­mességnek onnét puszta hatalomszavak­ kiszoríttatá­­sát, a világszerte utált dohánymonopólium behozata­lának részint ténylegesen való, részint erkölcstelen iz­­gatásokkali megkísérlését, továbbá Mosony megyében az ország határai csorbításának, a kormány részéről, nemcsak eltűrését, de elősegítését, sőt még azon ha­zafiaknak, kik e csorbítási határozat közbevetésé­vel akarák meggátolni, perbefogatása elrendelését, a Pest, Pozsony és több megyei küldöttségeknek a trón elébe járulhatástól történt politikában s bot­rányos elutaltatását; a kamarai tiszségeknek világos törvényeink ellenére ujdonan rendszeresített sős­­konziliáriusokkali szaporittatását az 1845 évi 3. t.-cz. engedményeinek a görög nem egye­sültekre történt önkéntes kiterjesztése által a nemzet törvényhozási részvétének kijátszását akarják és kí­vánják e helyett elősorolni; végre még különösen szem előtt tartva megmérhetlen súlyát azon veszte­ségnek és kipótolhatatlanságát azon hátramaradás­nak, mely a kormány ama megbocsájthatlan és épen a közelebbi négy éven át élességgel folytatott törvény­­ellen­es eljárásának tulajdonítandó, miszerint a nem­zet lelkesebbjei által indítványba hozatott reform­kér­dések megoldásának könnyítése és elősegítése helyett azokkal részint nyílt erőszak és ellentállás, részint közvetve űzött vesztegetés és meghasonlítás haszná­lata mellett szembe szállva a nemzetet szüntelen csak őseitől öröklött függetlensége romjainak és régi sza­badságai csekély maradványainak védelmére kénysze­rítő és így a kor szelleme, a haza boldogsága és a ne­messég bátorítása végett igényelt sürgős javítások életbeléptetésétől eltartóztató, egyszersmind a mos­tani zivataros idők rohanó veszélyeinek készületlen kergető elébe. Mindezen indokoknál és aggasztó kö­rülményeknél fogva a karok és rendek a követ urak­nak meghagyják, hogy azon királyi főbb hivatalnokok­nak és királyi tanácsnokoknak is, kik ezen kárhozatos kormányzási eljárásnak főrészesei felősegitői az 1507 és 1588: 48, az 1790: 18, továbbá az ő Felsége esküje által is szentesített 1222 »aranybulla« 14. és 31. az 1586 :36., 164., 76. és az 1825: 27., az 1635 :9. t.-czikkek értelmében történendő szigorú feleletre vonatását, s mind olyan egyéneknek, kik iránt a nemzet legkisebb bizalommal sem viseltetik, és kik a fejedelem bizalmával visszaélve, s alkotmányellenes törekvéseiknek és kormányzási ügyetlenségeiknek többnél­ több jeleit és próbáit adva, a mostani körül­mények parancsolta nagyszerű intézkedések létesíté­sére semmikép sem alkalmatosak, a közigazgatás pol­­czairól való hova hamarabbi leszoríttatását a legelső kerületi ülésben indítványba hozzák és e tör­vényhozásnál e részbeni megbízatásuknak balső melléklet van csatolva, népe oly férfias elszántsággal küzdött, s mi­dőn kivívta, a szabad parlamentnek köszön­heti saját nagy szabadságát és virágzását. Szabad parlament kell Magyarországnak is, hogy minden egyéb szabadságát el ne ve­szítse.És őrizze a nemzet féltékenyen, a mi sza­badsága van és szaporítsa szabadságának ga­­rancziáit. Fel pedig szabadságainak egyi­két se áldozza soha, mert szabadság nélkül nem élhet. Budapest, márczius 14. A főrendiház gazdasági bizottsága holnap déli 11 órakor, az elnök szállásán (Angol királynő, I. emelet) ülést tart. Tárgyak: 1) a főrendiház ingósá­gairól 1891. évre felvett leltár bemutatása; 2) a fő­rendiháznak 1000 forintnál kisebb évi fizetéssel biró alkalmazottainak drágasági pótlékot szorgalmazó kérvényük tárgyalása. Minisztertanács. A »Bud. Korr.« írja: Ma dél­ben három óráig tartó minisztertanács volt. Azt hisszük, nem követünk el indiskrecziót annak megemlítésével, hogy a minisztertanács többek közt a szerződési tárgyalásokra kiküldött német megbízot­taknak legutóbbi, részben teljesen váratlan prepozí­cióival is foglalkozott. A magyar kormány meg­bízottai ma utasításokkal ellátva Bécsbe mennek, hogy a tárgyalásokat holnapután — föltéve, hogy a német kiküldöttek is megkapták utasításaikat — ismét megkezdhessék. A belga alkotmány revíziója. Ismételve megem­lékeztünk arról a nagy mozgalomról, mely Belgium­ban az alkotmány reformja ügyében megindult s azon fontos nyilatkozatokról, melyeket Bernaert miniszter­­elnök ez ügyben a héten tett. A miniszterelnök be­szédének szövegéből két fontos mozzanat tűnik ki; az egyik az, hogy Bernaert úr teljesen meg van a revízió eszményének nyelve, a má­sik meg az, hogy magának Lipót királynak is van több fontos kívánsága, melyeket a revideált alkotmányba föl akar vétetni. Így tehát az alkotmányrevízió nem csupán az alkotmány 47. pont­jára, a választói jogra terjedne ki, hanem gyökeres revízió eszközöltetnék, mely az alkotmány minden részét felölelné. A­mi a választói jogot illeti, Bernaert úr azt mondta, hogy Belgiumban jelenleg csak 134.437 választó van ; ha behozatnék az általános szavazat­jog s minden huszonöt éves állampolgár választó lenne, azok száma egyszerre 1.308.554-re nőne, vagyis éppen megtízszereződnék. Ilyen átmenet nélküli óriási szaporodás, mely még egy államban sem fordult elő, méltán aggodalmat kelthet s azért a miniszterelnök ellenzi az általános szavazatjogot. Ellenben elfogadja a szenzus leszállítását, mely a választók számát 600.000-re emeli. Kétségkívül ez is nagyszerű haladás lenne, mert megnyernék a szavazatjogot azok is, kik valami ingatlan után tíz frank adót fizetnek. A­mi viszont Lipót király óhajait illeti, ezek szerint az alkotmányba fölveendő, hogy Belgium szabadon szerezhet gyarmatokat; hogy bizonyos törvényjavaslatokat, melyeket a parla­ment két háza elfogadott, a király a parlament feloszlatása nélkül általános népszavazat alá bo­csáthat ; hogy a községi rendőrség szervezete a központi hatalom javára módosíttassék; hogy a királyi ház herczegei csak a király beleegyezésével nősülhetnek. Minthogy a kormánynak is különböző tervei vannak s ő különösen a szenátus választási rendszerét akarja átalakítani, a revízió igen nagy arányú lesz, ha ugyan egyhamar létrejön, mi azonban az összes érdekelt felek hajlandósága daczára még mindig kétséges. Éppen az fogja a kivitelt elhalasz­tani, hogy évek mulasztásait egyszerre akarják pó­tolni s annyi sok ellentétes kívánságot fűznek a reví­zióhoz, hogy ha azoknak csak egy része teljesül, Belgium eddigi alkotmányából igen kevés fog meg­maradni. Ez ugyan nem lenne baj, mert az alkot­mány nagy részben elavult, csakhogy az ilyen radi­kális reformhoz fölötte nehéz a többséget megszerezni. Milán és Garasanin: Az exhatalmasok hírlapi polémiája Belgrádban egyre folyik, a­mi azért meg­lepő, mert Milán és Garasanin is azzal végezte isme­retes levelét, hogy szóba sem áll többé a másik fél­lel. Ma Garasanin újra közzéteszi lapjában azt a paprikás levelet, melyben Milánnak válaszolt. A be­vezetésben, melyet a levélhez irt, hevesen neki megy a kormánynak s azt kérdi tőle, mért engedi meg egy bizonyos Takova grófnak, hogy büntetlenül tehesse közzé a »legaljasabb rágalmakat«, melyek »még az uralkodó király atyjának kormányzatára is a legfeketébb árnyékot vetik«. A kormány azonban ez ügyben nem gróf Takova, hanem Garasanin ellen in­dította meg a pörös eljárást. A bajor herczeg-régens, Luitpold herczeg, Bajorország régense, teg­napelőtt ünnepelte hetvenedik születésnapját s ez az ünnepély nemcsak a bajor törzs, hanem az egész német nemzet ünnepévé nőtte ki ma­gát. Ismeretes, mint rettentően tragikus kö­rülmények közt lépett a herczeg a bajor nép élére. II. Lajos király a starkenbergita hullá­maiban lelte halálát, a törvényes trónörökös Otto pedig már régóta gyógyíthatlan elme­betegségben sínylődött. Otto a trónörökösödés szigorú rendje szerint fölvette ugyan a ki­rályi czímet, de a felségjogok közvetlen gya­korlata az alkotmány értelmében a beteg ki­rály legközelebbi férfirokonára, Luitpold her­­czegre, mint régensre ruháztatott. Ez 1886. június első felében történt. Azóta Luitpold herczeg, ki tulajdonképen csak akkor kezdte meg nyilvános politikai szerepét, mert addig leginkább a hadsereg körében működött, a legteljesebb mértékben megnyerte alattvalói szeretetét. És ez éppen nem könnyen ment. II. La­jos királyt romantikus, nagy részt beteges hajlamai a legfurcsább extravagancziákra vezették, még­pedig nem csupán pénzügyi téren. A királyi czivillistában beállt zűrza­vart s a felhalmozódott adósságtömeget még könnyebben lehetett rendezni, mint a sok más tekintetben felmerült kellemetlenségeket elhárítani. A politikai pártok és felekezetek tusája Bajorországban valósággal a tűrhe­­tetlenségig elmérgesedett s a két tábor hí­vei csaknem a késig menő küzdelmet folytat­tak. Növelte a helyzet bajait az, hogy egy ízben a két párt teljesen egyforma szám­arányban jelent meg a bajor képviselőház­­ban s igy csaknem lehetetlenné tett minden kormányzást. Ha már a belügyi viszonyok meglehetősen elvadultak, Bajorország hely­zete a német birodalomban is kedvezőtlenre fordult. München és Berlin közt félreértések merültek föl, melyek könnyen viszályt idéz­hettek volna föl. Luitpold herczeg-régensre komoly és bonyolult feladat várakozott tehát, melynek megoldása sok odaadást, tapintatot és tehet­séget igényelt. Öt év alatt a herczeg-régens ezt a feladatot teljes mértékben megoldotta. A kéziratban, melyet minisztériumához inté­zett, maga sorolja föl a végzett munka min­den egyes mozzanatát. Elmondja, hogy Ba­jorország a német birodalom ügyeiben im­már őszinte hűséggel a szövetség iránt vesz tevékeny részt; hogy az országban a belső béke gyarapszik ; az állam minden tőle tel­hetőt megtesz a társadalmi ellentétek kiegyen­­lítésére; hogy az egyház az alkotmány vé­delme alatt végezi szent hivatását, de azért a két felekezet paritása sértetlenül megóvatik, hogy tudomány és irodalom, igazságszol­gáltatás és közlekedés, mezőgazdaság, ipar és műipar, a pénzügyek és a hadsereg a lehető legkielégítőbb állapotban vannak. Ezek Luit­pold herczeg uralkodásának főbb eredményei, hasonlókkal kevés állam uralkodója dicse­kedhetik s valóban nem sok ország van oly virágzó állapotban, mint ez idő szerint Bajor­ország. A tél folyamán szenzácziót hajhászó la­pok azt híresztelték, hogy a jubiláris ünne­pély alkalmul fog használtatni arra, hogy Luitpold herczeg Bajorország királyává kiál­­tassék ki. Minthogy ez a czim az alkotmány szerint egyedül és kizárólag Ottó királyt illeti meg, minthogy betegsége nem szolgál­hat törvényes okul arra, hogy e czimtől meg­­fosztassék, ő viszont elmebeli állapotánál fog­va nincs azon helyzetben, hogy önkényt és jogérvényesen lemondhasson róla, a herczeg­­régensnek királylyá proklamálása a szigorú jog elveivel nem állt volna összhangban. Igaz ugyan, hogy itt csupa merő formaságról van szó, hogy már öt év óta Luitpold her­czeg a tényleges király s ő gyakorolja az összes felségjogokat. Az is igaz, hogy a király halála pillanatában ipso jure reá száll a czim is, mert mint legközelebbi férfirokon ő a trón törvényes örököse. Ilyen körülmények közt valóban senkin sem esett volna sérelem és legkevésbbé a szerencsétlen Ottó királyon, ha Luitpold herczeg a régensi czim helyett a királyit vette volna föl. De a herczeg sokkal

Next