Pesti Napló, 1891. május (42. évfolyam, 119-148. szám)

1891-05-14 / 132. szám

Melléklet a »Pesti Napló« május 14-ei (132.) számához. A közigazgatási bizottság jelentése »a közigazgatás és az önkormányzat rendezéséről a vármegyékben szóló törvényjavaslat tárgyában.« Az esti lapunkban közlöttek folytatásául itt adjuk a jelentés szövegének további részét: I. A bíróság szervezete. Minden tör­vényhatóságban egy közigazgatási bíróság szerve­zendő, ezen felül Budapesten egy felső közigazgatási bíróság. Az elsőfokú közigazgatási bíró­ságnak a vármegyékben elnöke a főispán, tagjai az alispán és a tiszti főügyész (egyszersmind előadó) a közigazgatási bizottság által kebeléből vá­lasztott 2 tag, és 1 póttag, a jegyzőkönyv vezetésére egy jegyző, szavazat nélkül. A felső közigazgatási bíróság úgy alakítandó, hogy a fennálló pénzügyi bíróság e felső közigazga­tási bírósággal egyesíttetik, azonban két külön osz­tályban fog működni. E felső biróság élén fognak állni egy elnök és egy vagy két alelnök. A pénzügyi osztályban fentartatnék a pénzügyi bíróságról szóló 1883. 43. t.-czikkben megállapított kvalifikáczió. A közigazgatási tanácsokban alkalmazott bí­rákra nézve szintén megkivántatik, hogy tagjainak fele bírói kval­­ikáczióval, másik fele magasabb köz­­igazgatási tisztviselői kvalifikáczióval bírjon, ezen fe­lül ezen utóbbiakra megkivántatik 10 évi közigazga­tási szolgálat, a­melyből az utolsó 5 év magasabb ál­lásban töltetett (alispán, osztálytanácsos.) A bírák számát egyelőre a minisztérium állapítja meg, 5 év alatt a létszám megállapítására előterjesztés teendő a törvényhozásnak. II. A biróság hatásköre. A közigazga­tási biróság egyesek és testületek jogai védelmére ál­líttatok fel. Jogalapul a közigazgatási bíróság­­előtti eljá­rásra csak törvény, miniszteri rendelet, vagy jogérvé­­nyes szabályrendelet szolgálhat. A közigazgatási bírósághoz utalt kontenc­iózus ügyek taxatíve lesznek a törvényben felsorolandók, szabályul állapíttatván meg, hogy a hatáskörök úgy oszlassanak meg, hogy a közigazgatási bírósághoz utalt ügyek a miniszterek hatásköréből elvonatnak, hogy a miniszterek intézkedései a bíróság elé ne vizessenek, s hogy a miniszterek általános ren­deleteinek érvényessége vagy érvénytelensége fö­lött nem dönt a bíróság, de egyes eset eldönté­se alkalmából a rendelet alkalmazását a bíró­ság megtagadhatja, úgy a mint az a magánjogi bíró­ságokra nézve az 1869. IV. t.-cz.-ben meg van ál­lapítva. A közigazgatási biróság hatásköre az alkotan­dó törvényben részletesen lesz körülírandó ; tájékozá­sul a következő ügyeket említem fel, melyek oda utalandók lesznek: A­ községi ügyekben: a törvényható­ság illetéktelen beavatkozása községi ügyekbe; választók összeírása elleni sérelmek ; községi elöljáró választására vonatkozó sé­relmek ; községek hozzájárulása körjegyző, körorvos stb. költségeihez; pótadóval való megterheltetésre vonatkozó kér­dések ; B) törvényhatósági ügyekben:a tör­vényben részletesen meg lesz állapítandó, mely ese­tekben fordulhat a vármegye, önkormányzati jogai­nak megóvása czéljából a bírósághoz; a bizottsági tagok választására és a virilista névsor összeállítására vonatkozó kérdések, pótadókhoz való hozzájárulás; C) a törvényben tüzetesen meghatározandó rendőri kihágási ügyekben a felső köz­­igazgatási bíróság lesz hivatva végleg dönteni. D) Gyámsági és gondnoksági kon­tencziózus ügyekben az első fokú gyámható­sági intézkedések és határozatok a felső közigazgatási birósághoz lesznek felebbezhetők. E) Adó- és illetékügyekben megma­rad hatásköre úgy, miként azt az 1883. 43. és az 1­889. 18. t.cz. a pénzügyi közigazgatási biróság ré­szére megállapítják.­­) A tisztviselők elleni fegyelmi eljárás külön törvény által lesz szabályozandó. Egy legfelső fegyelmi fórum életbeléptetéséig a köz­ A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA Grünwald Béláról. Irta: Gáspár Imre. A­ki visszaemlékszik a 60-as évek társas éle­tére, az tanúskodhatok arról, hogy ezeknek társas élete pezsgőbb és élénkebb volt a mai mester­ségesen fentartott politikai és társadalmi ellentétek által feszélyezett társas életnél. Az ötvenes évek csüggedt, komor hangulatát életkedv és tetszvágy váltotta fel s bár az 1861. év csalódásainak behatása még el nem veszett, volt valami a levegőben, ami a helyzet közelgő változását sejtette. Az életkedv és tetszvágy — miután a politikai porond sorompói még el voltak zárva — társadalmi mozgalmakban talált kielégülést. A legkisebb városban is egymást érték a jótékonyczélú vigalmak, hangversenyek és műkedvelő előadások, csak némi hírrel is bíró vándorpoéták és művészek ünnepeltetései, irodalmi emlékünnepek, gyülésezések és egyéb hazafias nyilatkozatokkal ös­-­­­szekapcs­olható mozgalmak. A felvidéki városok ka­­­­szinói az akkor még túlnyomóan német nyelvű­­ törzspolgárságnak adtak tanyát s (mint p. o. Besz-­­­terczebányán) ott tarokkoztak a magyar szellemű kö-­­­zönség által éppen nem kedvelt Bach-huszárok és a­­ pánszláv tanárok s általában a népszerűtlenebb ele­­­­mek. Ha ugyan nem követtek el tisztességtelen dol­­­­gokat.; ekkor, mint mikor a kétfejű sasok repültek­­ egy izben bámulatos egyetértéssel a kövezetre, kipusz­­tították ekemeiket. A kaszinói nyárspolgárias és a közönség haza­fias hangulatának meg nem felelő nyomasztó légkör tűrhetetlenné vált, kivált a Beszterczebányán forgo­lódó közönség azon részére, melyet az ország ifjúsá­ga, az első­sorban magyar érzelmű családok s a kör­nyékbeli gentry képeztek. Ezek alapították az egyle­tet, a­mely aztán magyar szellemű vigalmakat, hang­versenyeket és műkedvelő előadásokat rendezett, ma­gyar hírlapokat járatott s különösen csinos magyar­­nyelvű kölcsönkönyvtárt rendezett be. A városiakon kívül a Radvánszky, Platthy, Lehóczky, Fluck, Bab­­righ, Osztroluczky, Bezzegh, Sztrakoniczky és más gentry családok tagjai léptek be s oly kedves világ volt akkor az ős Urpin hegy által körülölelt Garam­­mosta felvidéki városban, a­mely úgy vidámság, mint magyarosság tekintetében ritkította párját. A pán­szláv és schwarzgelb áramlatok körülvehették a ma­gyar szigetet, de nem csaphattak rajta keresztül. 1864. körül kis diák voltam, tökéletesen emlék­szem mind e mozgalmakra. Emlékszem az akkori kath. gimnázium hírhedt igazgatójára Csulenre, ki­nek vállig érő hajfürtös, pir­os-kék nyakkendős zsi­­ó­zó, tanítványai fáklyás­ zenét is adtak. A híres pán­szláv agitátor három nyelven f­elmondott válaszát a következő velős mondással kezdette: »Minden ember ember, de nem minden ember emberséges ember!« Éveken át egyetlen egy magyar érzelmű tanára volt e gimnáziumnak, a mostani miniszteri tanácsos dr. Klamarik János, ki átment a későbbi magyar régiméhez is. — A nyolczadik osztály magyar nyelvű tanítása abból állott,­­hogy a miatyánkot és a hiszek­egyet tanították be nékiek magyarul. A pánszláv főiskola méltó párja volt a pánszláv káptalan. A most Szentkeresztre internált Chrasztek kanonokkal, ki 1865-ben föl is lépett nemzetiségi programmal, de — Ruttkay 48/49 közhonvéd-exalezredessel szemben csúfosan el is bukott. Ezeket a mozzanatokat nem szabad figyelmen kívül hagynunk, amidőn Grünwald Béláról irunk. Ekkor nyerte impulzusát a nagy nemzeti küzdelem­hez s ő maga mondotta évek múltán, mint Zólyom­­vármegye alispánja, ekkor már hires publiczista és fáradhatatlan bajnok a magyar nemzeti eszme lobo­gója alatt: — »Uram, tehetetlen düh fogott el, a mikor a tanintézet fényes palotája mellett vitt el az utam s én tudtam, hogy e falakon belül e pillanatban is há­­zámat, nemzetemet szidalmazzák. Pedig nem tudtam mikép, de már éreztem, hogy szét fogom rombolni azt a rablóvárat.« Szét is rombolta. A lutheránus egyház keretén belül báró Radvánszky Antal főispán, a katholikus egyházban a pánszláv Mózes püspököt felváltó Ipo­lyi püspök és mások állottak oldala mellé, hogy hatalmas ökölcsapásait megérezzék a beszter­­czebányai pánszláv fészkek, a turócz-szent-mártoni Maticza, a nagyrőczei pánszláv gimnázium s mind­azon helyek, a melyeken söpörni kezdte Augias is­tállóját. De mindez később, jóval később következett be. Maradjunk csak az »Egylet« korszakánál, a melynek lelkes műkedvelői egymásután adták elő a Kisfaludy Károly s az akkor envegve állott Kövér Lajos víg­­játékait, így ellensúlyozták a pánszláv fáklyás-ze­néket s a viszont Turócz-Szent-Mártonban folyó tót műkedvelő­ előadásokat. A tótok p. o. egyszer előad­ták Kotzebue »Wirwar« czimű vigjátékát, a melynek czime hangzatos tót nyelven »Trmavrma«. Az egylet tagjai különben magyar ruhát viseltek, a férfiak tol­las kucsmái s a hölgyek ingvállai, fátyolos főkötői és pártái uralkodtak a sétányokon és a szalonokban. Ezen időtájt költözék Beszterczebányán lakó szüleihez Grünwald Béla. Párisból érkezett, azonban végzetes volt reája. Megérkezése szenzácziót keltett, s ami nem csoda, mert a kis város patriczius cs­­ilád­ f­­aihoz rokoni összeköttetés fűzte s a nagytekintélyű vagy dúsgazdag Majovszky, Heincz, Sztrakoniczky és más beszterczebányai családok hozzá közel állot­tak. Kiváló szellemi tulajdonságait környezete még nem ismerte s e helyett párisi élményei környezték némi nimbussal otthonában, ahol az »Egylet« lelkes, de naiv világa aligha pótolta Páris fényét és előkelő­ségét s a dúdoló Garam sem volt oly hatalmas és mélységes mély, mint a Szajna, a­mely (óh! kétségbe­ejtő emberi sors!) évek múlva temetési kart harsog­tatok, a­mint elhömpölygött a kiváló magyar állam­férfin véráztatott tetemei mellett... Grünwald Bélát jómódú , egészen modern látkörrel biró szülei Párisba küldötték. Ellátták a tehetségeikhez mért készpénzzel, a melyet később meg-meg toldották. Mi történt az élénk szellemű, nyugtalan vérű ifjúval Parisban, azt nem tudjuk, de kétségtelen, hogy kalandjai voltak s élményei olya­nok, a melyek impresszionabilis lelkekben hosszú életre kiható nyomokat hagynak, s e kalandok, ez élmények édesek, emlékeik boldogítók le­hettek, mert hiszen Grünwald vissza-visszatért Pá­risba, hogy úgy mondjuk állandó lakosa volt a világ szállodájának, a­mely az ő szemeiben is Európa fő­városa volt. Visszatért a reá nézve — ime — annyira végzetes városba s e csodálatos világ-fővá­ros földjében kívánta sírját föltalálni. Grünwald Béla a nagy szellemű publiczista már halott volt, a midőn Páris határkövére lépett — utoljára és az egyszerű Gerard, az érzékeny lelkű, kétségbeesett Gerard volt az, a­ki még egyszer fölkereste a rég elröppent álmok, letűnt szerelmek, elröppent kések színhelyeit... Talán egy padlás-szobácskát, illatos buddk­et, vagy árnyas-lombos helyet és aztán sie­tett .. . meghalni. De volt-e valaha boldog ifjúkorában, vagy a­mikor készültségben, tapasztalatokban gazdagon visszatért a szülői házba — akkor, a honnét emléke­zésünk fonala kiindult ? Ekkor sem volt boldog s most kezdődtek csak a valódi küzdelmei. Úgy emlékszünk, hogy Beszterczebányára köl­tözve, Grünwald rögtön megyei hivatalt vállalt, vagy legalább tiszteletbeli czimmel ruházta fel báró Rad­vánszky Antal főispán. Csakhamar az egész intelli­gens társaság központjává, vezetőjévé len s vezető­jévé lett s vezette azután is, a midőn (a nemzet alkot­mányos korszakának bekövetkezésével) az »Egyleti­re többé szükség nem volt s a küzdelem erőteljesebb eszközökkel, szélesebb téren folyhatott tovább. Foly­vást élénk részt vett azonban a társaséletben is, melynek köreiben úgy szelleme, mint nem annyira szép, mint rendkívül érdekes megjelenése rögtön el­­lenállhatlan hóditóvá tették. A nők szemeiben keres­ték azt a varázst, mely őket megigézte. Egy öngyil­kos leány s egy őrült nő szelleme állhat e percz­ben kiszenvedett holtteste fölött, s ha igaz az, hogy a nő, ki igazán szeretett, megbocsátva hal meg s szerel­mét szövi tovább a halálban is, e mély érzésű lények mosolyogva fogadják a jobb élet kapui előtt őt, a szegény kiszenvedett...........Gerardot! Volt éle­tének Beszterczebányán más mozzanata is, a mely egész életére kihatott s a melyet a közélet heves küzdelmeiben ádázul használtak ki ellene. A pán­szláv sajtó, mikor Grünwald már megmutatta erejét, színdarabban spanyolos hangzásúvá ferdített, de azért felismerhető nevek szerepeltetésével szedte össze mind­azon gyanúsításokat, a­melyek felőle közszájon forog­tak. Az ócska barlangjaikból kiröppentett denevérek dühéhez járult a kisvárosi pletyka, továbbá a városi és megyei elemeknek némely vidéken ma is folyó, sa­játságos harczból kifolyó gyűlölet, mely a Grünwald Béla életét évek hosszú során keserűvé, néha elvisel­­hetlenné tette. Régi történet, kelepczébe csalt sas története, a­melynek nincs tette, hogy szárnyait a repüléshez ki­bonthassa. Ösmerük a kisszerű körülmények közé származott nagy szellemek. Grünwald Béla azonban túltette magát a nem­zetiségi izgatók gyűlöletén, a kasztgyűlöleten, a kis­városi viszonyokon és görögette tovább Ixion kerekét. A megye főjegyzőjévé, később alispánjává lett. Eddig csupán a beavatott körök ismerték public­isztikai munkásságát, s tudtuk azt róla, hogy a »Pester Lloyd« C. jelű közigazgatási czikkei tőle származnak. Az első szenzácziót a felföldi nemzetiségekről szóló híres röpiratával, majd a pánszláv kulturális intéze­tek ellen indított támadásaival keltette fel. E mel­lett növekedtek érdemei a közszolgálat terén s egye­nesen az ő törekvéseinek eredménye, hogy Zólyom­­megyének alatta mintaszerű közigazgatását képzett és igyekvő városi elemre bízta, melyet kivált Beszter­czebányán s a családjának tulajdonképe­ni törzshelyét képező Breznóbányán vélt feltalálhatni. 1874—76 körül Grünwald Béla már országos hirü ember volt, a kinek a közigazgatás, irodalom és általában a köz­élet terén folytatott s végre a parlamentben tetőpont­jára lépett munkássága ezentúl ország-világ szeme láttára folyik le s igy méltatásába bocsátkoznunk fö­lösleges volna. Ez időben jelent meg e sorok írójától is a »H­e­gy­e­s-v­e­­­g­y­e­s felföld« czimü kötet, a melynek tartalmát a hazai szláv irodalom történeté­nek rövid vázlata, a zólyomi népéletből vett rajzok s a tót nép és néhány költőjének műveiből vett for­dítások képezték. Engem akkor a zólyomi »Junker­thum« életmódja vett körül, a­melynek irodalmi törekvései, sőt ismeretei sincsenek, de (mint a hazai gentry egy része ma is) gúnynyal, csaknem megvetés­sel szemlélték írói dilettantizmusomat. Súlyos betege­s­ségemen kívül e körülmény tette rideggé, kétségbe­esetté életemet s mi természetesebb, hogy a Zólyom­­megyében lakó szláv írókra utalt a közös foglalkozás szeretete s az irodalmi érintkezés utáni epedő vágy. E társaság vesztegette meg a húsz éves idealista szi­vét, a mihez járult a hatalmában növekvő Grünwald Béla s a »Junkerthum« között folyt küzdelem né­mely kifolyása s a két körülményből egy hónapokig tartó elkeseredett polémia, melyeten a »Figyelő«-ben és »Egyetértés«-ben, Grünwald Béla a »Pesti Napló«­­ban s az általa alapított »Svornost« czimü szláv lap­ban folytatott. Tévedtem, nem értettem meg ezt a nagy szellemet, a midőn nemzetemért, hazámért s tulajdonképen érettem is küzdött valódi élet-halál harczot s e vallomást jólesik papírra ten­nem most, a midőn a fájdalom könyeivel adózom e miszticikus tragédia elvérzett hősének... De minek idézzük fel a feledés homályából egy nagyszabású életpálya e kicsinyes epizódját? Nagy elmék fogják ez élet sikereit méltatni, s végére tehe­­tetlen mélységek alatt találja meg a búvár az arany­kulcsot, a­mely kárbavesztének misztériumát meg­oldja. Nagyobb szabású elmék ily katasztrófáinak oka nem lehet kisszerű; betegség, anyagi zavar nem szolgáltatnak elfogadható magyarázatot, valamint a hatalmas vasúti vonal kizökkenésének oka sem lehet egy a kerekek alá dobott kavics. Halálának borzalmát a gróf Teleky Lászlóé­hoz, életének eszményét a gróf Széchenyi István ideáljához hasonlítják. Nemzeti állam az állami köz­­igazgatás alapján... Ez az ő eszméje, az ő élettörek­véseinek központja volt. A végzet úgy akarta, hogy ő ne vehessen részt megalkotásában s az mégis valósul­jon meg, csakhogy nem általa, de más által, nem úgy, ahogy ő akarta, de másképen... És ebben óriási tra­gikumot látott, elég nagyot arra, hogy miatta egy nagy lélek összhangját elveszítse, múltját kárba ve­szettnek, jövőjét czéltalannak tekintse. Ily megha­­sonlás hajthatta kétségbeesésbe a Telekyeket, Széchenyieket s ebben találom a Grün­wild Béla am­biciózus szellemének, meghasonlásának s kétségbe­esett elhatározásának magyarázatát. Nem látta nagyságát és kétségbeesett. Ki­oltotta szellemének fényét, a mely világított nemzete előtt! — »Grünwald Béla meghalt«, hangzott a sze­gény Gerard távirata pártvezéréhez. A thermopü­­lei hős jelentése a sírig teljesített kötelességről... A nemzet azonban, mely napokig nem hitte el Grünwald Béla halálhírét, biztos az elhunyt halha­tatlanságában, s azt szeni vissza Gerardnak: — »Grünwald Béla nem halhat meg, ő hal­hatatlan fia nemzetének, nyugodjék bár ott, Páris hantjai alatt... igazgatási birósághoz amaz esetek elbírálása szándé­koltatok utaltatni, a midőn a tisztviselő magánfél ré­széről azzal vádoltatok, hogy a közigazgatás és önkor­mányzat rendezéséről szóló törvény 14. §-a ellen vé­tett­­politikai pártgyűlésen, választási mozgalomban való részvét.) A fent elősoroltak nem merítik ki a közigazga­tási bíróság tervezett hatáskörét, mert ezeken kívül oda lesznek még utalandók: közegészségi, vízjogi, út- és vámügyi, állategészségi, erdészeti, vadászati iparügyi, cseléd- és munkásügyekre vonatkozó kér­dések. III. A bíróság előtti eljárás. Az el­járás akként lesz a törvényjavaslatban megállapí­tandó, hogy az a bírósági eljárás minden biztosíté­kait nyújtsa, e mellett azonban a felek részére lehető kevés megterheltetéssel járjon. E végett a törvényja­vaslatban megjelölendő lesz a panasz átvételére ille­tékes hatóság, a bejelentés határideje, a panaszirat kellékei, a különböző fórumok előtt az eljárás és fe­­lebbvitel módozatai. Már a közigazgatási bíróságról szóló törvény­ben is kimondandó lesz, hogy illetékességi vitás kérdések eldöntésére egy bíróság lesz felállítandó, amely a királyi kúria és a felső közigazgatási bíró­ság tagjai bevonásával alakítandó. E bíróság lesz hivatva dönteni minden illetékességi összeütközés esetén és így a közigazgatási hatóságok és a közigaz­gatási hatóságok és közigazgatási bíróság közt fel­merülő illetékességi kérdésekben is, addig azonban, míg e bíróság felállítható lesz, e jogot az eddigi tör­vény szerint a minisztertanács gyakorolja. Megnyugvással vette tudomásul továbbá a bi­zottság a miniszterelnök úrnak azt a nyilatkozatát,hogy a kormány a közig, bíróságról szóló törvényjavaslatot, mely máris munkálatban van, a jövő őszi ülésszakon benyújtani szándékozik és összes befolyását oda fogja irányítani, hogy az minél előbb törvény erejére emel­tessék, és hogy a kormány szándéka az, miszerint a közigazgatási bíróságról szóló törvény a vármegyei közigazgatás rendezéséről szóló törvénynyel egyidejű­leg lépjen életbe. Nagy súlyt fektetett továbbá a bizottság a most tárgyalás alatt levő ezen törvényjavaslattal szemben a választási szabadság követelményeinek kielégíté­sére, mely szempontból megnyugvással fogadta ugyan e törvényjavaslatnak azt a rendelkezését, hogy a tiszt­viselő azon területen, melyre működési köre kiterjed, képviselő meg nem választható, de ennél még to­vább menő rendelkezéseket is hoz javaslatba abban az irányban, mely az állami tisztviselőket, az őket megillető honpolgári jogok épségben tartása mellett, a választási mozgalmakban való tüntetésszerű részvé­teltől eltiltja; egy másik új szakaszban foglalt ren­delkezés által pedig a központi választmányt, mely­nek eddigi elnöke hivatalos állásánál fogva az alispán volt, jövőre felruházandónak véli azzal az eddig nem bírt jogkörrel, hogy elnökét a saját kebeléből választ­hassa. A fegyelmi törvénynyel kapcsolatos kérdések tárgyalásába a bizottság nem bocsátkozott, mert a mi­niszterelnök úrnak úgy a törvényjavaslat indokolásá­ban foglalt, valamint a bizottság előtt is kijelentett nyilatkozata szerint a fegyelmi eljárásra vonatkozó­lag, e közigazgatási reform-akc­ió tervszerű keresztül­vitele során, külön törvényjavaslat fog a törvényhozás elé terjesztetni; egyelőre megnyugvással járul a bi­zottság a kormány részéről javasolt ama rendelkezés­hez, hogy már e törvényjavaslat 13. §-ának kiegészí­téséül vetessék fel az a szabály, hogy a hivatalvesztés, fegyelmi úton csak minisztertanácsi határozat által mondható ki. Áttérve a törvényjavaslat ez elvi alapjainak kifejtése után a tisztviselői hatáskörök rendezésének kérdéseire,­­ a bizottság teljesen magáévá tette a törvényjavaslat álláspontját és csakis a főispánnak az önkormányzati testületekkel szemben való hatásköré­nek megállapításában tért el némileg a javaslat ál­láspontjától, a­mint ez a bizottság által beterjesztett szöveg 46., 47. és 138. szakaszainak, az eredeti ja­vaslat 41. és 42. szakaszával való egybevetéséből ki­tetszik. A­mi pedig a főispánnak főnöki jogkörét illeti a közigazgatási tisztviselőkkel szemben, a bizottság csakis az e törvényjavaslat intencziója szerint őt meg­illető felügyeleti és ellenőrzési jogkörnek pregnán­­sabb kifejezésére szorítkozott. A tisztviselők közvet­len alárendeltségi viszonyának e törvényjavaslatban foglalt egységes rendezése kétségtelenül egyik leg­főbb előnyét képezi ez újabb szervezésnek, a­melynek keretében azonban a főispán felügyeleti és ellen­őrzési jogköréből kifolyó rendelkezési joga koránt­sem foglalja magában a szakfőnökök intézkedési jog­körét, a­mely tekintetben a főispán a bizottság szö­vegezése szerinti 46. §. c) pontjában foglalt korláto­kon belül, azoknak csakis oly közérdekű intézkedései ellen élhet felterjesztéssel az illető miniszterhez, me­lyeket törvénybe, szabályrendeletbe, vagy állami köz­érdekbe ütközőknek tart. Az egyes tisztviselői hatásköröket érintő és a törvényjavaslat rendelkezéseitől eltérő, kevésbbé je­lentékeny módosítások ajánlását az alább következő részletes indokolás keretében terjesztvén a t. ház elé, — ez általános jelentésében a bizottság csak an­nak a helyeslésnek kíván kifejezést adni, melylyel a kormánynak a szolgabírói hivatalok személyzetének szám- és szakszerűség szempontjából való erősbítésére irányzott javaslatait fogadta. Végül még a közigazgatási bizottságnak ter­vezett átalakításáról kíván a bizottság ez általános jelentése keretében röviden megemlékezni. A közigaz­gatási bizottság intézményét, a­mely eddig is az ön­­kormányzat és az állami adminisztrác­ió között életké­pesnek bizonyult kapcsot képezett, jövőre is fentar­­tandónak tartjuk, annál is inkább, mert minden szer­ves közigazgatási törvényünk: a gyámügy, közegész­ségügy, az adókezelés, közmunkaügy, ipartörvény, vízjog, erdőtörvény, rendészet stb., szóval tehát az egész vonalon nemcsak az önkormányzat szűkebb, hanem az állami adminisztrác­iónak legkiterjedtebb körében is, az önkormányzati elem közrehatása ez intézmény útján érvényesül. E szervezetnek változtatása elke­­rülhetlenné tenné összes közigazgatási törvényeink­nek átalakítását, de ennek szükségét sem hozza ma­gával az a körülmény, hogy az eddig részben válasz­tott tisztviselők helyébe is kinevezett tisztviselők fog­nak lépni. A bizottság mindazonáltal annak a körül­ménynek tekintetbe vételével, hogy a közigazgatási bizottságnak eddig részben választott tisztviselőkből álló tagjai, habár hivataluknál fogva voltak e bizott­ság tagjai, még­is választóiknak megbízottjaiként voltak tekinthetők — szükségesnek tartotta a tisztvi­selők kineveztetése folytán e bizottságban az önkor­mányzati elemek képviseletének erősbítését. Már maga a törvényjavaslat is igyekezett ezeknek a kö­vetelményeknek megfelelni a választott bizottsági tagok számának fölemelése által, de a bizottság még a kinevezett tagok számának megfelelő apasz­­tása által is törekedett, a kormány hozzájárulása mellett, az önkormányzati elemeknek befolyását még hatékonyabban emelni. Azt, hogy a közigazgatásnak annyira elágazó, különböző szakképzettséget és ta­pasztalatot igénylő hatásköre folytán a törvényjavas­lat szakosztályok szervezésével igyekszik a közigaz­gatás különböző ügyágainak követelményeit kielégí­teni — a bizottság helyes megoldásnak tartja, melyre már ez intézménynek eddigi organikus fejlődése is utalt, az­által, hogy a közigazgatási bizottságnak je­lenlegi szervezete mellett is meg voltak törvényeink­ben megjelölt albizottságai, de e szétosztás mellett a közigazgatás összes ügyágaiban megkívántató egyön­tetűség biztosítása szempontjából czélszerűnek találta a bizottság, az alispánnak az összes szakosztályokban leendő tényleges részvételét biztosító rendelkezések javaslatba hozását, úgy ez, mint a részletek iránt ja­vaslatba hozott egyéb csekély eltérések indokolására nézve az alább következő részletes jelentésünk tar­talmára utalunk. Ez átalános jelentésünk kapcsán csakis a vár­megyék közigazgatásának jövőbeni költségei iránt a kormány részéről tájékoztatás végett előterjesztett költségelőirányzatot van szerencsénk 1. alatt bemu­tatni , oly kérelemmel, hogy azt pénzügyi szempont­ból leendő tárgyalás végett a ház pénzügyi bizottsá­gához utasítani méltóztassék. — E főbb szempon­tok jelzése után, mellőzve a lényegtelen és inkább irályi szempontból tett módosításokat, valamint hangsúlyozva azt, hogy a bizottság a törvényja­vaslatban váltakozva előforduló törvényhatóság és vármegye megnevezésekből mindenütt következete­sen az utóbbinak használását fogadta el, a bizottsá­gi jelentésben csak a javaslat ama részeire kívánja a t. ház figyelmét felhívni, melyeknél a bizottság ál­tal megállapított szöveg az eredeti törvényjavaslat­tól eltér. A főváros közgyűlése. — Saját tudósítónktól. — A törvényhatósági bizottság mai közgyűlése nem kevesebb, mint öt interpelláczióval vette kezdetét, a­melyek közül főleg Pártos Gyula építésze érdemel figyelmet, a­ki az épí­tési rendszabályok tervezetének a köz­gyűlés elé leendő terjesztését sürgette. Indokolt fel­szólalására Gerlóczy Károly alpolgármester ki­látásba helyezte, hogy e régóta húzódó ügy még a nyári szünet előtt fel lesz véve a közgyűlés napirend­jére.­­ A mai ülésnek legfontosabb tárgyát a vásárcsarnokok létesítésére vo­natkozó javaslat képezte. Dr. Havass Rezső és M­e­d­r­e­y Zsigmond, a­kik a bizottságokban is a mellett küzdöttek, hogy a központi vásárcsarnok helyéül a Boráros­ tért jelöljék ki, ma is mindent el­követtek, hogy a közgyűlés tagjait ez eszmének meg­nyerjék. Törekvésük azonban nem sikerült; a köz­gyűlés, amely türelmét vesztetten alig akarta őket meghallgatni, túlnyomó többséggel a bizottságok és a tanács javaslatait változatlanul elfogadta. A közgyűlést holnap folytatják. Az ülés lefolyásáról adjuk a következő tudó­sítást : Gerlóczy Károly alpolgármester az ülést délután 4 órakor megnyitván, első­sorban a bejelen­tett interpellácziók terjesztetnek elő. Garagos János sürgeti, hogy minden buda­pesti ház láttassák el éjjeli csengetyűvel. Az elnök fölhívja őt, hogy ez irányban tegyen konkrét indít­ványt. Pártos Gyula kérdi, hogy az építési rend­­szabályzat tárgyalása miért szenved újabb halasztást. Az elnök kijelenti, hogy ez ügyben a tárgyalások mi­előbb meg lesznek indítva. Dr. Utt­m­a­n­n Pál kifo­gásolta azt, hogy a budai vízműtől, a Margithídon át nem az eredetileg megszabott 10.000, hanem csak 6000 köbméter víz jön át, kérdi az elnöktől, hajlandó-e megtenni a lépéseket az iránt, hogy megállapíttas­­sék, kit terhel ez ügyben a felelősség. Az interpellá­­czió kiadatok jelentéstétel végett a tanácsnak. — R­á­c­z Károly kérdi, van-e az elnöknek tudomása arról, hogy a Szalay­ utcza végkép elhanyagolt álla­potban van s szándékozik-e ennek elhárítása végett lépéseket tenni. Az elnök kijelenti, hogy a kellő in­tézkedéseket megtétezi. Ugyancsak R­á­c­z Károly sürgeti a vásárfelügyelőségi szervezet rég húzódó ügyének megoldását. Az elnök kijelenti, hogy az ügyet megsürgeti. Ezután a napirendre tűzött tárgyak kerültek sorra. Márkus tanácsos több rendbeli telek­el­adás és bérbeadás ügyét terjesztette elő. Ugyancsak az ő előadása alapján elfogadták a pénzügyi és gaz­dasági bizottság előterjesztését a fővárosi közpénzek elhelyezésére szolgáló pénzintézetek kijelölése tár­gyában. Elfogadták a régibb kölcsönök konvertálása következtében megtakarított összegnek külön alap­­ként leendő kezelésére vonatkozó bizottsági és ta­nácsi előterjesztést is. A 45-ös központi bizottság ajánlata folytán megválasztották a központi vá­lasztmányba: Kollár Lajost, a közegész­­ségügyi bizottságba: dr. Poór Imrét, a köz­­építésügyi bizottságba: Biscara Endrét és Michl Alajost, az adó-és katonaügyi bizott­­ságba: Medrey Zsigmondot, a képzőművé­szeti bizottságba: Kauser Jánost, a köz­­élelmezési és közgazdasági bizott­ságba: Burg Ferenczet. Ezután M­a­t­u­s­k­a Alajos tanácsos a vá­sárcsarnokok ügyét terjesztette elő. Az ügyet, a bizottságokban történt tárgyalásokról szóló tudósí­tásainkban, annak idejében kimerítőleg ismertettük s most csak annak fölemlítésére szorítkozunk, hogy az idevonatkozólag Matuska Alajos tanácsostól ki­dolgozott javaslatot a közélelmezési, középítési és pénzügyi s gazdasági bizottságok elfogadták s e sze­rint egy központi és hat detail-csarnok lesz létesítendő, 6 millió maximális költséggel s akként, hogy a köz­ponti vásárcsarnok a régi sóház-telkeken s a mel­lette kisajátítandó területen építtessék föl. A tárgyhoz való hozzászólásra többen voltak följegyezve, a közgyűlés azonban már az első föl­szólalót, H­avass Rezsőt is zajos »eláll!« fölkiál­tásokkal fogadta. A nyugtalanság és zaj még inkább növekedett, midőn Havass a sóház-terek mellőzését kérte, azzal, hogy a központi vásárcsarnok a Boráros­­téren állíttassák föl, úgy azonban, hogy a j­ó h­á­z­­telken a belváros részére detail-csar­nok létesíttessék. (Nagy zaj, ellentmondások; Polonyi Géza közbekiáltja: köszönjük, a belváros részére detail-csarnokot ajánl a Ferenczvárosban! Nem kérünk belőle!) Medrey Zsigmond főleg pénzügyi szempon­tokból ellenzi a sóház-telkek felhasználását, mert az ő nézete szerint a Boráros-téren leendő építés fél­millióval kevesebbe kerül. Ez egyszersmind a VI.-, VII.-, VIII.- és IX-ik kerületek igényeit is inkább kielégítené, mint a sóház-telken létesítendő központi csarnok. R­á­c­z Károly úgy látja — s ez eléggé szomo­rú dolog — hogy mint majd minden fővárosi ügyet, ezt is a szűkebb kerületi érdekek szempontjából íté­lik meg igen sokan a bizottság tagjai közül. A ta­pasztalat azt mutatja, hogy a vámháztéri piac­ot ed­dig is fölkeresték a vevők a főváros legtávolabbi ré­szeiből s bizonyára akkor, ha a vásárcsarnok ott lé­tesül, a főbb élelmi czikkeket még inkább ott fogják beszerezni, örül azon, hogy e nagyfontosságú kérdés már valahára a kivitel stádiumába jutott s készsége­sen elfogadja az előterjesztett javaslatot. Dezsényi és Moskovics Iván a sóháztelek mellett nyilatkozott. M­­­­­a­s­s­­­n Mihály azt kívánja, hogy a csarnokok fölépítése iránt ne hirdettessék nyilvános pályázat, hanem maga a főváros, saját költségén intézze e munkálatot. Végül Del Medico Ágost azt indítványozza, hogy a központi árucsarnok a Margit-híd melletti városi telkeken építtessék. A közgyűlés igen nagy szótöbbséggel a sóház-telek mellett nyilatkozott. Minthogy a detail-csarnokokra nézve ellenin­­dítvány nem merült föl, a tanács idevonatkozó javas­latát a közgyűlés szintén elfogadja. Az ülés */1 8 órakor ért véget. A közgyűlést holnap délután 4 órakor folytatják._________ KÖZGAZDASÁG. A horvát szlavón földtehermentesítés. A horvát-szlavón földtehermentesítési pótlék ügyének végleges szabályozására vonatkozólag a ma­gyar országos bizottság a képviselőház mai ülésén terjesztette be jelentését, a­mely a következő javas­latban kulminál: »Törvényjavaslat az 1868. XXX. t.-cz. 21. §-a módosítása tárgyában. Egy­részről Magyarország országgyűlése, másrészről Hor­­vát-Szlavon- és Dalmátországok országgyűlése kö­zött az 1868: XXX. t.-cz. 70 §-ban rendelt módon történt közös megállapodás szerint, mely ő cs. és ap. kir. Felsége által is jóváhagyva, megerősítve és szen­tesítve lett, az 1868 : XXX. t.-cz. 21. §-a akként módosíttatok, hogy az jövőben következőkép fog szólni: 21. §. A horvát-szlavón földtehermentesítési adósság évi törlesztési, kamat- és kezelési szükség­lete a földtehermentesítési országos adósság teljes törlesztéséig az egyesített horvát-szlavónországi egye­nes adók és földtehermentesítési pótlékok bevételei­ből fog fedeztetni és az ezen szükségletnek megfelelő összegek a horvát-szlavon földtehermentesitési igaz­gatóság pénztárának fognak kiadatni. Ezen határoz­­mány már az 1890. évre vonatkozólag Magyarország és Horvát-Szlavonországok közt megejtendő leszá­molásnál is alkalmazandó. Az 1889. deczember 31-ig a horvát-szlavon földtehermentesitési pótlékok bevé­teleiből felhalmozódott feleslegekről, melyeknek ösz­­szege közös egyetértéssel 2.660.000 írtban állapitta­­tik meg, külön törvény intézkedik aáz 1880: LIV. t.-cz. 5. §-ának 1. és 2. bekezdése értelmében. A ma­gyar korona országainak közös jótállása ezen föld­tehermentesítési adósságra nézve ezentúl is fenn­marad.« Iparhatósági biztosok rendbirságolása. Az országos iparegyesület ipartestületi szak­osztálya az iparhatósági biztosok rendbirságolása tár­gyában a következő feliratot intézte a kereskedelmi miniszterhez: Egyesületünk ipartestületi szakosztályában többször merültek föl oly panaszok, hogy a békéltető bizottságok miként járjanak el azok ellen, kik a tár-

Next