Pesti Napló, 1891. július (42. évfolyam, 178-208. szám)

1891-07-01 / 178. szám

év« évi folyam. 17 Sz­ám. Budapest, 1891. Szerda, julius 1. Szerkesztési iroda: ■rencziek-tere, Athenaeu­m-é­pület. X la­p &n részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bentien levelek csak ismert kezektől fogadtatnak é. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal­­ Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­t ill­e­t. A lap ai részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli pok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap, Előfizetési feltételek­­ A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten , kétszer házhoz hordva: havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai külünküldése kívántatik, postabélyegre havonként 35 kilg évnegyedenként 1 forint felülönezendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »­Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) béke biztosítása. Az­­ irredentisták görcsei között irdette ki mini miniszterelnök a hármas­­zövetség egtörtént aláírását. Ugyanezt Hamburg megüzente a német császár né­pének. Epára nézve e kijelentések nem képeznekeglepetést, de igenis megnyug­vást és élet. Tudtuk, hogy a szövetség meg fog iztatni, hiszen múlt év ősze óta, midőn, a szárok találkozásánál Caprivi és Kálnokyi helyzetet megbeszélték, folynak a hatalmai között az alkudozások. Sokkal könnye­bb lett volna a szövetséget egysze­rűen m­osszabbítani, ha a czélszerűség nem parssolja azon változtatni. Ezt azon­ban k­ivált II. Vilmos császár, kívántuk mi és kinta Olaszország. De Angliával is kellett kyalásokat folytatni, nem ugyan a szövetség lépés iránt, hanem egy közösen követen békepolitikának megállapítására, így a tönböző, de egymással összefüggő tárgya­k mostanáig késleltették a dolgot s úgy llik, csak a napokban történhetett meg az imányok kicserélése. Azt szerződés szövege még ismeretlen. Igen hivatos volna,hogy közzététessék,mert ez csakkozná a világrész megnyugtatását, mivel m­y még világosabb lenne a szövetség­nek teljes és kizárólag békés természete. Le­het, hol azon hatalmak,melyek ellen a közép­­európa követség 1878-ban megköttetett s 12 évi fenltás után ma a jövő évtől kezdődő újabb esztendőre megújittatott, Franczia­­ország, Oroszország a szövetség megújí­tása és korosabbra fűzése miatt még inkább fognám neheztelni, látván, hogy az irántuk való halmatlanság és az ő politikai ak­­c­ióik meghiusítása képezi a szövetség tar­­talmát.gen, de hisz ezt ők tudják régen. S az ós­zövetségben sem lesz rájuk nézve sértő,­­ ők a szerződéseket tiszteletben tart­ják s a békét sem meg nem szegik, se nem veszélyztetik. Azt azonban tudniok kell, hogy sstatus quo-t és az egyensúlyt nem­csak a Közép-tengeren kell megtartaniok, a­miért Olaszország a szövetségbe lépett, ha­nem a tatus quo-t és az egyensúlyt a Bal­­kán-félszigeten is, a mely miatt Ausztria és Magyaország kötött szövetséget s a status quo-t­yugaton, mely Németországot indítja arra, hgy háború esetére szövetséges társa­kat szeezzen. Bármennyire neheztelhetnek ezért a francziák és az oroszok, a ténynyel számoln­ok kell s abbanhagyni minden re­ményt e törekvést, hogy a szövetség időtar­tamára ily akc­iókat kezdjenek, melyek bá­bomra vezethetnek. Annyival inkább kény­telenek tartózkodni minden harczias külpo­litikától, mert a hármas­ szövetség mellett áll Anglia is. Azt tartjuk másokkal egyetemben, hogy az új szövetség szorosabb és szolidárisabb, mint volt a régi Bismarck-féle s hogy neve­zetesen Oroszország keleti törekvéseinek, melyek újabban igen előtérbe léptek kivált Szerbiában, Montenegróban és Görögország­ban, gát emeltessék. Bismarck ez ellen lár­mázott a »Hamburger Nachrichten «-ben, hogy Ausztria és Magyarország érdekeinek Németország tributariusává lesz, közvetítői szerepéről lemond s a hagyományos barát­ságot Oroszországgal Ausztria-Magyarország kedvéért teljesen elveszti. Ha ez így van, csak őszintén örülhetünk, hogy szerződésünk Németországgal, mely meglehetősen egyol­dalú volt, immár a kölcsönösség alapjaira fektettetik s nekünk nem kell folytonosan keleti érdekeinket alárendelni Németor­szágnak, hogy az a mi kárunkra tartsa fenn barátságát Oroszországgal. Mi nem provokáljuk Oroszországot, azelőtt se tet­tük, de jó h­a Oroszország tudja poli­tikájának határait s látja, hogy nem vá­logathat a hármas­­ szövetség tagjai kö­zött, mert azok mindenben szolidárisak. A szorosabb szövetségnek jele­s állandósá­gának nagy biztosítéka, ha sikerül a közép­európai vámegyességet őszig megkötni. Hisz­­szük, hogy ez is meglesz s nagy elégtétele és diadala lesz Rudimnak. Ő kormányra lépése óta sok megpróbáltatáson ment keresztül és sokat szenvedett a radikálisoktól és franczia felbujtóiktól. A kamara utolsó ülésében tör­tént verekedés azonban mindent felülmúl, a­mit egy elkeseredett ellenzék kétségbeesésé­ben egy kormány ellen elkövethet. E vere­kedés meg fogja besz­ülni magát azokon, a­kik kezdték, mert a hármas­ szövetségen im­már nem fognak változtatni semminő tünte­téssel avagy zendüléssel az olasz radikálisok, mivel hogy nemcsak a parlamentben, de azon­kívül is nagy kisebbségben vannak, miként ez nem rég a választásoknál kitűnt. Most is az olasz parlament kilencz tizedrésze s a szenátus egészen a béke és a hármas-szövet­ség mellett fogtak pártot. Hogy daczára az olasz szélsőbal leghevesebb izgatásainak éve­ken és hónapokon keresztül, a hármas-szö­vetség megköttethetett és aláíratott, ez oly veresége az irredentizmusnak, melynél na­gyobbat soha nem szenvedett. Ausztria- Magyarország és Olaszország között a vi­szony az által, hogy az oppoziczió da­czára köttetett meg a szerződés teljes egyet­értésben minden politikai kérdésre nézve s gazdasági szövetséggel in petto oly ben­sővé válik, a minő 1866. óta soha nem le­hetett. Még csak a dinasztiák közötti csa­ládi kapcsok megújítása volna kívánatos. Az irredentizmusnak pedig, bármi erős legyen a nemzetiségi érzés az olaszokban, vége vet­tetett s azt csak egy győzelmes franczia há­ború s a szövetség veresége hozhatná ismét előre. Tehát ezért is bensőbb lehet a vi­szony monarchiánk és Olaszország között. Az olasz parlamenti verekedés okozhat izgalmakat Olaszországban s árthat az olasz parlament tekintélyének külföldön, de nem változtat semmit a politikai helyzeten a hár­mas­ szövetség kárára; ezt nagyobb súlyú erők tartják fenn; árthat csak magának a radikalizmusnak, mert reakc­iót szül a köz­véleményben. Ez tehát csak epizód és nem történet. De már a német császár utazása Angliá­ba Hollandián keresztül történeti jelentőségű a jelen pillanatban, mert ez a béke-ligának kiterjesztése és megpecsételése s az angol nemzet helyeslésének és hozzájárulásának kikérése. Valóban az angolok pártkülönbség nélkül lelkes helyesléssel fogadják a hármas­­szövetség megújításának hírét s kifejezést adnak a felfogásnak, hogy Anglia is köteles a világbéke fentartásáért a hármas­ szövet­séggel közreműködni, azért készülnek oly nagy tüntetésekre a német császár mellett. Tehát hat esztendeig előre láthatólag nem lesz háború. Ebből azt következtetjük, hogy ez évek alatt mindenek előtt be kell fejeznünk Magyarország állami és társadal­mi újjá­szervezését, erőinket gyűjtsük és fejleszszük. Sok időt elvesztegettünk már is. Hazánk politikai önállóságát, közjogi pozí­­c­ióját Ausztriával szövetségben, de függet­lenségének és érdekeinek teljes megóvásá­val, nemzeti egységünket, keleti befolyásun­kat gondozzuk és alapítsuk meg. Nem há­borgat ezekben senki. De ha a béke hat esz­tendőre biztosítva van, tartsunk mértéket a hadi kiadásokban s hadseregünk fejlesztését és felszerelését oszszuk be ezen évek sorára, hogy elbírjuk a terheket s meg ne rontsuk államháztartásunkat. Oroszország hadi ké­­szülődési kényszeríthetnek bennünket a szük­séges ellenintézkedések megtételére, de van idő, hogy a szükséges munkát fokozatosan végezzük. Budapest, jan. 30. Az osztrák parlamentből, Bécsből sürgöny­zik a képviselőház ülésének esti lapunkban kö­zölt tudósítása folytatásául. Gautsch köz­oktatásügyi miniszter megc­áfolja azt az állí­tást, hogy az iskolákban az imát megszüntette volna; a miniszter ezt nemcsak vallásos gyakor­latnak, hanem fontos nevelési eszköznek tartja. Csak kevés esetben, ott, a­hol a kisebbségben levő tanulók vallásos érzülete sértetett meg, gon­doskodtak olyan imákról, a­melyeket a gyerme­kek nyugodtan imádkozhattak el együtt, áttérve a galicziai iskolaügyekre, sajnálkozását fejezi ki a miniszter a krakói események fölött, a­hol külső befolyás következtében az akadé­miai ifjúság kebelében oly mozgalom indult A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Mindenféle. (A zenei holt idény alkalmából.) Régi szokásom, hogy eltett irataim, levelezé­seim, családi s egyéb okmányaim, valamint több évtized óta a különböző lapok, folyóiratok, sőt — mi tűrés-tagadás benne, mikor a körülmény úgy hozta magával, — még a naptárak szépirodalmi ré­szében is megjelent s kiollózott közleményeim hal­maza közt szeretek időnként keresgélni, szemlét tartani a homogén falvak felett s összefüggő sze­meket keresni abban a hosszú emlék-lánczolatban, mely minden embernél annyi változatos alak s ké­pekben köti össze a múltat a jelennel. Így jutott a kezembe egy tárczaczikkem is, melyet éppen két éve, hogy szintén a fenti czimen és szintén a »Pesti Napló«-ba írtam. Végig olvasva, látom, hogy abban nemcsak szoká­sos holtidényi reflexiókkal töltöttem be a hasábo­kat, hanem aféle zenészes divinácziókra is vál­lalkoztam, már tudniillik, hogy remélhetőleg mi minden fog a legközelebbi évad és évek alatt bekövetkezni a hazai művészet érdekében? »Na ez jó fogás, — gondolom magamban — ez jó anyagot nyújt az idei zenei holtidényről is írni egy tárczát. Legalább konstatálhatom, hogy több dologra nézve mennyiben voltam jó, vagy­­rossz próféta ?« . .. A t. olvasó szíves türelmére támaszkodva, ezennel tehát amúgy melegében be is számolok a divináczió két évi eredményével. * * * Hogy milyen az »ex professo« zenészek vi­lága — a­miről abban első­sorban megemlékeztem, — s hogy az emberi lények minő különleges fajá­ból áll az ? Erre nézve két év leforgása annyi kü­lönbséget sem tesz, mint a Sirius csillag távolsá­gán nem változtat az, ha innen a földről két lépést teszünk feléje. Mert talán hamarább elhomályosul ez a fényes égi­test és hamarább kihűl, megsemmi­sül , mintsem bekövetkeznék valaha az az eset, hogy egy nagy gázsihoz szoktatott tenorista vagy primadonna ne magát tekintené a színpad legelső csillagának; egy európai hirű virtuóz ne magát tartaná a legh­ódítóbbnak; egy némi hírre szert tett nagyképű kozmopolitikus kompozitor ne hinne saját Beethoven-i halhatatlanságában; vagy egy akadémiai tanár le ne nézné minden kollegáját a világon, ha mindjárt Liszt volna is a neve. — Efelett tehát bátran napirendre térhetünk. A napirenden pedig semmi sem áll most akutabban nálunk, mint a m. kir. operaház ügye s az a kérdés, jobban mondva találga­tás, hogy miként fogja az magát bemutatni a jövő évadban, a­mitől aztán működésének további sorsa is föltételezve van ? — Mert hát a­mióta gr. Zichy Géza vette át a kormányrudat, bi­zony nagyot fordult ott sarkán a világ, a tíz évre kontemplált műigazgatási személykérdés és rend­szer oly császárvágáson menvén keresztül, melyet sokan még azok közül is megéreztek, a­kik külön­ben eléggé kívül esnek az opera közvetlen kulisz­­száinak az érdekkörén, különben is oly nem­csak művészeti, hanem társadalmi sebkérdés is állván ezzel elő, melyet sokáig nem fognak behegedni engedni ama körök, melyek annak erősnek vélt várát képezték. — Az aknák ké­szülnek is már előlegesen erősen, — egyelőre ugyan még csak úgy titokban, vagy legfölebb egy pár világba kilőtt szúró nyilak alakjában a sajtó terén, de ha majd az őszi semperflorens rózsák kora beáll, biztosra vehető, hogy a magyar kir. operaházat is nem azok illatos légköre, hanem tö­visei fogják körülvenni. Hiszen a nemzeti aspirá­­cziók ellen tüntető és ágáló magyar fővárosi gyász­hazafiak tábora, mely az operai uj inta ’^gtura el­len is ez okból feni a kést, csakjócsapata flebbi napok alatt nyert hathatós segfgjaiish ^ a fővá­rosi közgyűlés bizottsági trpéliF.u. többségében is, t­elén maguk a jó­­ -, ml elölmenni hi­vatott polgármesterekké — mely bizonyára az örök időre engedélyezett új német szín­ház igazgatója program­mjába azt is fel fogja majd vetetni, hogy ne csak a szavaló, hanem az éneklő és zenélő német múzsa is versenyre keljen a magyarral. Ezt oly biztosra lehet venni, mint kétszer kettő: négy. Mert hát semmivel sem lehet köny­­nyebben s hozzáférhetlenebb alakban elterelni s megmérgezni a nemzeti érzelmeket (ugyan hány századszor lett már ez a pusztába, de még mindig hiába kiáltva ?!) mint az éneklő és zenélő múzsá­val. A magyar »Davidsbündlerek« kemény har­­czát fogja ez felidézni szemben a német »Schul­verein «-i filiszterekkel, kiktől nem is fog ez a szegé­ny Magyarország addig megszabadulni, mig vala­­ újabb keletű alföldi vihar tövestől ki nem csa­lja majd azt a korhadt, idegen, vén fatör­zs m melynek szerteszét nyúló ágazatain filloxerai és munkát végeznek századokon keresztül. Különben e részben én nem féltem gr. Z­i­­c Gézát, a­ki bizonyára se nem fog megijedni a­­ taga árnyékától, se nem fog egy szemernyit is en­gedni abból a magyar irányú szellemből, melyet magával hozott az intendáns­ székbe. Mert a­kinek volt erkölcsi bátorsága a legvaskosabb­­ vaskaput Botond-i erővel bedönteni, az meg fogja helyét állani a fából készült vaskarikás faltörő kosokkal is szemben. * * * »Ad vocem« magyar irány, magyar szellem! Most két éve egy kis parlamenti vihar s a közoktatási miniszter nyilatkozata alapján is ki­látás nyilván arra, hogy a magyar királyi zeneakadémiában több évi beszüntetés után végre ismét föl fog állíttatni az épp oda illő »ma­gyar zenészeti« tanszék: magam is örvendetesen emlékeztem meg ez uj fordulatról s legjobb remé­nyemnek adtam kifejezést annál is inkább, mert e czélból a »magyar zene sajátságait« tárgyaló tan­könyvre nyilvános pályázat is lett hirdetve. Csak sajnálható tehát, hogy az akkori divináczió két év alatt nem hogy teljesedésbe ment volna, ha­nem — a­mint ma áll a dolog, — talán még másik két év múltán is csak ott fog állani, a­hol akkoron állott. Mert e pályázat sorsa két év után is oda lyukadván ki, hogy — a­mint hírlik — a beérkezett egyetlen pálya­művet is visszavonta annak szerzője; nem marad más hátra, mint vagy új pályázatot hirdetni, mely ismét eltarthat két évig s ismét meddő maradhat; vagy az egész kérdést levenni a programmról, mely talán legjobban is megfelelne a mai német színházi konc­essziós világ intencziójának. Más­különben az én csekély véleményem szerint leg­­czélszerűbben cselekednének az intéző körök, ha féretéve az úgyis hosszú és bizonytalan pályázati utat, egyenesen fölkérnének e tanszék elfoglalá­sára valakit, vagy a zeneakadémia tudós tanárai, vagy a magyar tudományos akadémia talán még tudósabb tagjai közül, kik ott a magyar zenészeti osztályt képviselik. Az illető majd ima aztán tankönyvet is a maga és az intéző körök szájize szerint s a czél legalább már a jövő tanév kezdetével el lenne érve, ami pedig fődolog, nem pedig az, hogy a jövő századig húzzák-halaszszák a kérdés eldöntését! Rossz próféta voltam — beismerem — a két év előtt tartott szegedi országos dal- s zeneünne­pély fényes reményű sikerére nézve is. Mert az bi­zony nem vált be annak sok tekintetben, aminek ugyan nem annyira Szeged városa volt az oka, mint inkább az a több év óta az egyesület kebelében összegyűlt dynamit-anyag, míg ott elementárisan felrobbanásra került. De hát örök igazság lévén, hogy minden rossznak meg­van a maga jó oldala, vele szemben is egy nagy előny mégis érte a testes­től lelkestől magyar irányú s érzületű orsz. egyesüle­tet, az tudniillik, hogy egy oly erélyes, buzgó és az ügy iránt lelkesülni tudó vezérelnököt kapott Láng György fővárosi tanácsnok személyében, ki a jövő évi budapesti jubiláris orsz­­dal-­s zene­ünnepélyt nemcsak hivatva van a legfényesebb eredményre vezetni, hanem kezességet is nyújt arra nézve, hogy az nem is fog kimaradni. Az ő fáradhatlan buzgalmának lehet tulajdonítani azt is a többek közt, hogy a­mit az egyesület tíz év alatt nem volt képes megvalósítani: a »m­a­­gyar király-himnusz« megteremtését, annak az ő elnöksége alatt bizton nézhetünk elébe. A múlt vasárnap az ő elnöklete alatt tar­tott ig. vál­ gyűlésen került eldöntés alá az e czélra kiírt zenészeti pályázatra beérkezett 141 pályamű elbírálási nehéz és kényes kérdése is. A többféle vélemény-elágazások közepette az ő elnöki tapintatos eljárásának e részben is sikerült meg­találni az elbírálásnak azt az arany középútját,mely a czélnak legjobban megfelel. Az ig. vál. öt fővá­rosi és két vidéki, összesen hat jury-tagot válasz­tott, kiknek feladata az első nagy rosta szerepét végezni s a 141 pályamű közül a 12 legjobb s a czélnak legjobban megfelelő mü­vet kiválasztani. A 12 mű aztán sokszorosittatik s az egyesület minden tagegyletének megküldetik, hogy azok közül háromra szavazzanak. A legtöbb szavazatot nyert három pályamű fog aztán a jövő jubiláris dalünnepen nyilvánosan bemutattatni s a pályadij annak fog kiadatni, mely a nagy közön­ség ítélete után a szak-jurgével is találkozand. * * * A filharmóniai társulatról is megemlékezvén két év előtti tárczámban, az, a lefolyt két év alatt Erkel Sándor vezénylete alatt, teljesen bevál­totta a hozzá méltán fűzött reményeket. Mert nem­csak sok újat, becseset, kiválót hozott felszínre, hanem oly magaslatra is emelkedett, melyen bár­mely világhírű zenekarral is kiállhatja a ver­senyt.­­ Nagy előszeretettel kultiválta ez idő alatt különösen a szláv és skandináv zeneirók mű­veit. Többet határozott sikert is aratott. Ezután talán a magyar zeneirókkal is többet lehetne fog­lalkozni. A szláv zeneköltőkről eszembe jut egy érde­kes levél, melyet nemrég kaptam hozzám czimezve Prágából, egy ottani hírneves zeneiró és kritikus­tól, ki többféle ügyben fordult hozzám tájékozta­tás végett s ki a magyar nemzeti zeneirodalom és zeneirók iránt kivételes rokonszenvvel látszik vi­seltetni. — Nevét elhallgatom. A többek közt meg­emlékezik a nálunk is megfordult s kitüntetőleg fogadott Dvorcák zeneköltő honfitársáról is, kinek minden évben találkozhatunk valamely mű­vével zenekari hangversenyeink műsorán. Nem kevesebbre figyelmeztet, mint arra, hogy a magya­rok ne igen túlságosan lelkesedjenek, már t. i. Dvorcák személye iránt, mert ő a magyarnak in­­karnátus ellensége. — Íme, hogy belejátszik a művészet a politika és a nemzeti aspirácziókba is! — Nem első eset különben, hogy a magyar kö­vet kap cserébe kenyér helyett! A filharmoniku­sok dolga tehát ezután is tömjén-vagy más füsttel szolgálni a híres szláv zeneköltőnek. Én csak re­gisztráltam e talán nem éppen érdektelen in­­czidenst. * * * Van még két intézetünk, melyekre nézve szintén bevált örvendetesen a divináczióm. Egyike a nemzeti zenede­s másika a legfiatalabb magyar zeneiskola. Az előbbi az idén méltán megülhette félszá­zados jubileumát, mert a­mit ez idő alatt tett s a­hová főleg az utolsó évtized alatt fejlődött manap­­ságig B­a­r­t­a­y Ede igazgatása alatt, az a legki­­hatóbb számba mehet zenészeti életünkben. Olyan ez a mű­intézet, őszintén és »sans phrase« legyen mondva, mint a cremonai hegedűk. Mentél több évet hagynak hátra maguk után, annál értékeseb­bek s emelkedőbbek hitel és kihatás tekintetében. Hogy mennyire át van hatva nemzeti feladatától, azzal is tanuss­á legújabban, hogy mindeddig a magas zeneintézetek falai közül jogtalanul kizárt specziális magyar hangszert a czimbalmot is tanszéki magaslatra emeli a jövő tanév­től fogva. — Jogtalanul mondom, mert a mióta Erkel Ferencz e hangszert, elévülhet­­len »Bánk bán« operájával szoros kapcsolatba hozta, s a­mióta e hangszert, a hazai műipar elő­nyére, Se­hund­a W. József udv. hangszergyáros zseniális pedál-találmánya által világpolgárjogra emelte : azóta nem ignorálható az a hazai maga­sabb zeneiskolákban, hol magyar zeneiró nemze­déket nevelni a főfeladat. Dicséretre méltó jó példával ment ebben elöl az említettem »magyar zeneiskola«, mely körében mindjárt keletkezésekor meghonosította azt s máris igen széles elterjesztést és sikeres rend­szeres oktatást fejt ki érdekében. Ezek után, midőn bezárom ezúttal »Minden­félémet a zenéről«, tartózkodom újabb diviná­­cziókba bocsátkozni, szem előtt tartva, hogy a­ki keveset hisz és remél, keveset is csalódik. A z­e­n­e a nélkül is a legcsalékonyabb mű­vészet. Olyan, mint a délibáb. Mást mutat, mint a­mit valóságban nyújt. Vagy még inkább olyan, mint a lidércz-fény. Sokan követik vakító rezgé­sét , sokan futnak utána lelkendezve, de sokan is esnek a verembe, a mocsárba! Sokan elmondhatják e részben, hogy : »ex­­perto cresse Ruperto!« Idősb Ábrányi E. meg, a mely a kedélyeket veszedelmesen fölizgatta és tiltott cselekedetekre vezette. Az akadémiai sze­nátus ítéletei jogosak voltak. Megkísérlették, hogy a mozgalom a középiskolákra is kiterjesztessék, sőt egy tanulót vallásháborítás miatt kénytelenek voltak elítélni. Feltétlenül szükséges, hogy az ifjú­ság félrevezetői erélyesen üldöztessenek. A minisz­ter kifejti továbbá, hogy a közoktatásügyi kor­mányzat Ausztria összes középiskoláiban és a gimnáziumokban is, kötelezővé fogja tenni a torna­­tanítást. Ama vádat illetőleg, hogy az iskolákban a zsidó fiúk gúnyolják a keresztény tanulókat, a miniszter ugyan a mostani áramlat után ítélve inkább volna hajlandó az ellenkezőt hinni, de mi ellenvetése sem lehet az ellen, hogy ilyen esetek­ben, épp úgy akkor, ha az ellenkező történik, az illető példaadás okáért büntetéssel fenyíttessék. Barvinsky kiemeli, hogy Galiczia mily sokat tett az iskolák érdekében és a ruthéneket, kik Ausztriában látják nemzetiségük vadszirtjét, a kormány jóindulatába ajánlja. A ruthén nép kul­turális fejlesztése a birodalomnak valóságos vad­­bástyát teremtene a keleten. (Tetszés jobbról.) Sürgős tárgyalásban elfogadták a brüsszeli rab­szolgaellenes konferenczia főokmányát Kozlowski előadó ajánlatához képest, ki hangsúlyozta, hogy Ausztria-Magyarország minden erejét fel fogja használni a rabszolgaság bűntettének kiirtására, továbbá utalt a katholikus lengyelek üldözésére Oroszországban.­­ Ezután interpellácziók követ­keznek, köztük Ebenboche a nyilvános munka miatt ünnep- és vasárnapokon, és Gessmanné egy antiliberális újság lefoglalása miatt. — Schönborn gróf igazságügy miniszter benyújtja a bűntettek­ről, vétségekről és kihágásokról szóló büntető­­törvényjavaslatot, továbbá a büntető eljárás mó­dosításáról szóló törvényjavaslatot. — A képviselő­­ház esti ülésében a közoktatási költségvetés rész­letes tárgyalását folytatta. Massarik vezér­szónok az iskolák hiányait fejtegeti. Panaszkodik, hogy a cseh nyelv tanítása felületes, míg a német nyelv tanítása fölött árgus szemekkel őrködnek. Kimutatni igyekszik egy második cseh egyetem felállításának szükségességét. Az Olaszországgal kötendő vám- és kereskedelmi szerződés ügyében a kereskedelmi minisztériumban holnap délelőtt 10 órakor szaktanácskozmány lesz, melyen a kereskedelmi-, földművelési- és pénzügy­minisztérium képviselői vesznek részt. E­ tanács­kozások befejezése után, mint a »Magy. Ért.« je­lenti, a magyar képviselők Bécsbe mennek, hol az olaszországi tárgyalások július hó közepe felé ve­szik kezdetöket. A hollandi ünnepélyek. Az Északi-tenger ama partvidékei, me­lyeket a hollandi nép szívós kitartása hódí­tott el az óczeán romboló habjaitól s valami ezer évi szakadatlan munkával az európai polgárosodás egyik legvirágzóbb középpont­jává emelt, holnap fényes ünnepélyek szín­helyei lesznek. Az udvar a hatalmas szom­széd német birodalom uralkodóját üdvözli vendégképen s a császári vendég fogadásá­ban önkéntesen részt vesz a hivatalos világ mellett a társadalom minden rétege. Hol­land azon szerencsés országok közé tartozik, melyekkel csak ilyen kivételes alkalmakkor szokott behatóbban foglalkozni az európai közvélemény. Fejlődése szabályos és zavartalan; zen­dülések, véres belháborúk, veszélyes agitá­­cziók­ nem szokták zavarni s aránylag eléggé mentve maradt azoktól a bajoktól, melyek­ben más kisebb monarchikus államok síny­lődnek. Az államhatalom szervezete egészsé­ges ; a nemrég végbe ment trónváltozás, no­ha a korona kiskorú leányra szállt, épp oly kevéssé zavarta meg a politikai élet rendes menetét, a­mint a legutóbbi képviselőválasz­tások nem akasztották meg a belső fejlődést, noha a kormány és pártja kisebbségben ma­radt s már legközelebb a diadalmas ellen­zéknek lesz kénytelen a hatalmat áten­gedni. Még a szocziális bajok sem vezettek Hollandban oly véres mozgalmakra, mint akár a szomszéd Belgiumban. Az ellentét szegénység és gazdagság közt megvan ott is, a szoczialista tanok apostolai ott sem pi­hennek, sőt az ősi respublikában — Holland csak századunk elején kapott monarchikus államformát — a köztársaságnak is vannak hívei. Csakhogy eddig nem sok vizet zavar­tak s a kormány mindig elég erős volt arra, hogy érvényt szerezzen a törvénynek. A szoczialista párt vezére eddig a kép­viselőházban is helyet foglalt, de a múlt heti választásban nem bírta mandátumát meg­tartani s most népgyű­lésekben folytatja is­meretes agitáczióit. Ezek az államfelforgató elemek pár nap óta kísérletet tettek arra is, hogy disszonancziát hozzanak az ünnepi han­gulatba, melylyel a hollandi nép az érkező német császárt fogadni akarja. A két ünnep­nap folyamán tartott szoczialista népgyűlé­­seken a szónokok azzal bujtogatták hallga­tóikat, mint roppant összegeket költ a kor­mány egy idegen uralkodó fogadására s hogy e pénzt sokkal inkább a nép nyomorá­nak enyhítésére kellene fordítani. Kétségkívül van nyomor mindenütt, a­hol emberek élnek s igy van a máskülönben dúsgazdag Hollandban is. De ebből a nyomor­ból vajmi keveset lehetne azzal a pár száz­ezer forinttal orvosolni, melybe a császár fogadtatása kerül. Különben is a hollandi nép elég gazdag arra, hogy megengedje ma­gának azt a fényűzést, hogy egy szomszéd barátságos nagyhatalom uralkodóját, kinek jó indulatát annyiszor volt alkalma tapasz­talni, a kellő udvariassággal lássa el, míg körében időzik. E tekintetben nem is lesz ok a panasz­ra s a szoczialista agitácziók sehol sem kel­tettek visszhangot. De legújabban egy má­sik agitáczió is folyik, mely azonban már inkább a német politika ellen irányul. A hollandi sajtó egy része félreismeri Vilmos

Next