Pesti Napló esti kiadás, 1891. július (42. évfolyam, 180-207. szám)

1891-07-03 / 180. szám

ő$$2 és hossza 50 angol mértföld lenne s költségei m­értföldenkint 2 millió dollárral vannak előirá­nyozva. Az uj tervet sokan ellenzik s ma még nem­­tudható, vájjon egyáltalában fog-e s ha igen, minő­­módosításokkal megvalósíttatni; tény azonban, hogy a New-Yorkban fennálló s 1890-ben 202 millió utast szállított négy maga­s vasút a forga­lom legyőzésére már elégtelen. A königgrätzi csata emlékünnepélyére — mint Königgrätzból távírják — számos, a csatában részt vett aggharczos és tiszt, valamint a szász harczos egylet 170 tagja érkezett oda. A vendégeket a pá­lyaudvaron fogadták. A helyőrségi parancsnokság épígete előtt tegnap zenével egybekötött takaró­dét rendeztek. A mai ünnepély a székesegyház­ban requiemmel kezdődik. Azután tábori is­teni tisztelet lesz, a mauzóleum előtt, a­melyet a katholikus és evangélikus lelkészek és a rabbinus czelebrálnak. A díszőrséget a 8-ik dra­­gonyosezred, a 14-dik gyalogezred és a 10-ik porosz gránátosezred képviselői fogják képezni. Egyidejűleg a csata színterén fekvő 48 községben misét tartanak. Azután beszentelik és megkoszo­rúzzák az új emlékkövet, majd a csatatért szemlé­­li­e meg.­­ A königgrätzi csata emlékünnepét a 49. gyalogezrednek a csatában akkoron résztvett tagjai méltón megülték. Az elesett Binder ezre­des emlékét megkoszorúzták. Véletlenségből agyonlőtte magát Zentán Nagy -ny Urák József. A dolog úgy történt, hogy a sze­rencsétlen ember kis­fia számára színes tollú ma­darat akart lődi s be ment az istállóba, hogy a fa sem jó magasra felakasztott pisztolyt előhozza. Minthogy a pisztolyt el nem érhette, létrát tá­masztott a falhoz , vagy két lépcsőfokot fölhágva a torkolatával lefelé álló pisztoly csövét megfogta. Alig rántotta meg a fegyvert, eldördült a lövés, mert a pisztoly kakasa föl volt húzva s a billen­tyűjénél fogva volt felakasztva. A golyó N. Gyurák Jánosnak éppen a szemébe fúródott s rögtöni ha­lálát okozta. Hazai fürdőinkből. A legutóbb beküldött für­dőkimutatások szerint a pöstyéni fürdőben 1243, a koritniczai fürdőben­ 162, Balaton-Füreden 237, Cserkulesfürdőben 1371, Tátrafüreden 537, Alsó- Tátrafüreden 284, a trencsén-tepliczi fürdőben 93 és a lublói fürdőben 89 állandó fürdővendég van. A sáskák. A Reuter ügynökségnek jelentik Kalkuttából, hogy tegnap a sáskák óriási tö­­rvegben ellepték Hazaribagh környékét a bengá­­liai kerületben és elpusztították az egész v­­i­d­é­k­e­t. Megc­áfolt kolera-hír. Egy konstantinápolyi sürgöny jelenti: A Galignani-féle »Messanger« az a jelentése, hogy Konstantinápolyban kolera ütött ki, teljesen hamis. Az egészségi állapotok kitűnőek. Halálos baleset. Zentán Petronac Jocó paraszt­­gazda, késő éjf­élig mulatott egy korcsmában s egyszer csak fölkelt, hogy megnézze, nem loptak-e el vala­mit a szekeréről. Az udvaron megbotlott s a kút­ba, esett, mire kihúzták, már meg volt halva. Szökési kísérlet. Zsombolyáról jelentik, hogy az ottani járásbíróság börtönéből Szabó István herkulesi erejű csavargó éjjel meg akart szökni. Lefeszítve a börtönablaknak egy vasrácsát, már a börtön bolthajtását akarta áttörni. Még csak egy vékony deszkaréteget kellett volna eltávolitania, mtt időn Kovács László börtönőr észrevette szándé­kát. Szabó leugrott az ágyról, melyet állványnak használt és mikor az őr belépett, rávetette magát. Torkon ragadta s a börtönbe igyekezett, vonszolni, hogy ott megfojthassa. Kovács kétségbeesetten védte magát és ekkor kettőjük közt valóságos élet­hálál harcz fejlődött ki, miközben a rab leha­­r­a­p­t­a az őr egyik ujját és azonkívül több helyen megsebezte. Dulakodás közben végre az udvarra kerültek és itt Kovács segélyért kezdett kiabálni. Demkó András hivatalszolga rögtön oda­sietett, ekkor a két embernek közös erővel nehe­zen sikerült a rabot megfékezni. adással és Istenben vetett hittel vedd nehéz vég­letedet ! Ne légy bátortalan, ne légy panaszos és kis­hitű, vesd minden nehéz gondjaidat a Minden­hatóra, és ha tégedet nemes törekvéseidért az em­berek bántalmaznak, félreismernek, keress Isten­nél vigasztalást, várd tőle a szabadítást! Minduntalan e szavakat ismételtem magam­nak : Kinek hite rendithetlen, az bátor ! Légy bá­­t­or és hitteljes! Abból látszik, hogy most jobbra fordult sor­som és szívem megnyugvásra talált, mert jelsza­vam ismét változott. Igenis, jelszavam változott, most egy más erénynek igyekszem birtokába jutni, oly erénynek mely boldogít és mely sok más erényekkel áll kap­csolatban. Törekszem a szó teljes értelmében háládatos lenni ? Légy hálás az emberek iránt, légy hálás Istened iránt, kitől minden jó és örvendetes erede­tét veszi, ez jelenben buzdító jelszavam, mely min­den érzelmeimet, minden gondolataimat, minden cselekedeteimet irányozza! Törekszem minden kis szívességet, minden kis örömet és szolgálatot, melyben engemet kör­nyezetem részesít, hálával venni, törekszem hála­­érzetemnek élénk meleg kifejezést adni. De mindenek felett törekszem a Mindenható hegyeimet, a Mindenhatónak számos jótéteményeit forró hálaérzetemmel és vidám szívvel élvezni. Minden, minden jó, mi bennünket ér, a mi mennyei Atyánktól veszi eredetét! Ő kormányozza sorsunkat, ő vezérli és ösz­tönzi az emberek szivét a cselekedetekre, ekképen az emberek jótéteményeiért is Istennek tartozunk legnagyobb hálával. Pillangó. Ma reggel egy gyönyörű pil­langó repült be szobámba, melynek tündöklő szí­nei és csodás szépsége engemet elbájolt. Kinyitot­tam az ablakot, hogy elszállhasson és a szegény állat szabadságát ismét élvezhesse, hanem körü­löttem sokáig repkedett, nehezen találta meg az utat, mely őt a szabadba, illatos virágaihoz vezette. Most már rég eltűnt szemeim előtt, de még folyton csodálatos szépsége foglalkoztat. Általában véve, velem utolsó időben nagy változás történt. Összekulcsolt kezekkel alszom el és összekulcsolt kezekkel ébredek és mint Etel­kám mondja: Ajkaim még álmomban is imákat lebegnek. Az egész napot emelkedett kedélyhangulat­ban töltöm, szívem csordultig tele van szeretettel, imádattal, csodálattal és hálaérzettel a Minden­ható irányában; órahosszáig mélázva bámulom, csodálom műveit és kétszeres hálával veszem min­den adományait; teljes szívvel élvezem azon java­kat, melyekben engemet jóvolta részesít, szeretet­teljes el­ismeréssel veszem Istennek minden jótéte­­ményest­. Szeretettel, hálával, elismeréssel karolom át az összes természetet, minden élő és életnélküli te­remtmény­ei­vel. Kinyomozott gyilkosság. Somogy-Pogány-Szt- Péteren egy kilencz hónap óta titkolt gyilkosság nyomára jött Nagy Zsigmond surdi csendőrőrs­­vezető. A múlt év szeptember havában Hajnal Józsefné két fia, József és a siketnéma Mihály, egy darab vásznon összevesztek. Mihály jelekkel adta bátyjának tudtára, hogy a vászonból ő is akar egy részt; bátyja erre dühbe jött s egy sodrófával úgy elverte siketnéma öcscsét, hogy pár órai szenvedés után meghalt. — A történtekről csak a kisbiró tudott, a kit a kétségbeesett anya megkért, hogy ne szóljon a dologról senkinek. Sikerült is a szerencsétlen ál­dozatot, mint »szívrepedés következtében el­­hunyt«-at minden feltünés nélkül eltemetni. Hó­napok múltak el, de azalatt Nagy Zsigmond csend­­őrörsvezető titokban nyomozást indított s fárado­zásai nem vesztek kárba, mert e hó 21-ére annyi adatot szerzett be, hogy a gyilkost és bűntársakat elfogatta s a csurgói járásbíróság börtönébe szál­líttatta. Leugrott a vonatról Izgalmas esetnek voltak ma tanúi, azok kik tegnap délelőtt Kassáról Miskolcz felé utaztak. Szerencs és Miskolcz közt ugyanis egy nő kiugrott a vagonból. A vonatot megállí­tották s csak hoszabb keresés után találták meg az életunt asszonyt, vérében fekve. Életveszélyes állapotban szállították a miskolczi kórházba. Az eset húsz percznyi késést okozott. Életunt diák. Mint Nagyváradról jelentik, teg­nap ott egy táblabíró 14 éves fia meglőtte magát. Sérülése igen súlyos. Pályázat tűzoltói szakmunkákra. A budapesti önkéntes tűzoltó testület parancsnoksága pályáza­tot hirdet tűzoltói szakmunkákra, melyek a tűzol­tói ismeretek valamelyik ágát tárgyalják. A pá­lyázati határidő dec­ember 31. Pályadíjak : I-sk dij : 25 darab arany; n-ik dij : 15 darab arany, III-ik dij : 5 darab arany. Egyletek és társulatok. A magyarországi Kárpát-egylet budapesti osz­tálya július hó 5-én Iharosra rándul ki. Indulás a központi pályaudvarból a délután 2 óra 55 perc­kor induló vonattal Bia-Torbágyra; innen gyalog az Iharosra és Szarvashegy­re, s le Török- Bálintra. — Visszatérés az este 9 óra 40 perczkor induló vonaton. — 3 órai gyaloglás, hölgyeknek is ajánlható. Helyi hírek. Mütanrendőri bejárás. A kereskedelmi minisz­ter rendeletéből ma délelőtt tartották meg a Pod­­maniczky-utczai villamos vasúti vonal második vágányának és a Szondy-utczától az osztrák-ma­gyar államvasút pályaházáig vezető második vonal matandrendőri bejárását. Vörös László osztályta­nácsos előadván a bejárás czélját, a bizottság elő­ször is megnézte a Kertész­ utczai telepen felállí­tott új gépeket. Majd a bizottság kétszer bejárta mind a két új vonalat. Végül az osztálytanácsos az engedélyt az üzembe helyezésre megadta. Halálozások. Herczeg Dolgorukov Andrejevics Vladimir, az egykori moszkvai kormányzó s a czár főhadse­géde, mint egy távirat jelenti, Párisban, a­hol né­hány nap óta tartózkodott, meghalt. T­áviratok, Bécs, jul. 3. Az ifjú csehek klubbja commu­­niqueben czáfolja meg a klub szétszakadásáról szóló hírt és hangsúlyozza, hogy jelenleg teljes egyetértés uralkodik. Bad­ Gastein, jul. 3. Ő Felsége — mint Bécsújhelyről távírják — ma reggel 7 órakor meg­érkezett. A helytartó, a honorácziósok és a fürdő­vendégek a legtiszteletteljesebben üdvözölték a királyt, ki a megjelent notabilitásokat megszólítá­sokkal tüntette ki. Gastein gazdagon fel van lobo­gózva és díszítve. Luxemburg, júl. 3. (A Pesti Napló távirata.) Itt biztosra veszik a hírt, hogy a nagyherczeg meg fogja látogatni Carnot franczia köztársasági elnököt. Hirlik, hogy a berlini udvart is meg fogja a nagyherczeg látogatni, mivel a bonni találkozás nem ment udvari látogatás számba. Berlin, jul. 3. (A Pesti Napló távirata.) A »Kreuzzeitung« a szövetségtanács köréből arról értesül, hogy Poroszország elvileg a redemptoris­­ták visszahívása mellett van. Riga, jul. 3. (A Pesti Napló távirata.) A félhivatalos »Rishki Vesztnik« jelenti. Vala­mennyi oroszországi német konzul parancsot kapott a német birodalmi kormánytól, hogy gyűjt­senek azonnal tüzetes értesülést Oroszország ga­bona- és lisztkészleteiről és a küszöbön álló ottani aratások mennyiségéről. Beavatott körökben biz­tosra veszik, hogy a német kormány a lehető leg­rövidebb idő lefolyta alatt kénytelen lesz a gabonavámokat megszüntetni. London, júl. 3. (A Pesti Napló távirata.) A »Jewish Chronicle« hívei ecsetelik az orosz­­országi zsidók szomorú helyzetét, kik közül heten­­kint háromszázan mindenből kifosztva Paleszti­nába vándorolnak. Bajaikat szaporítja az is, hogy vörheny és tífusz pusztítja őket. London, jul. 3. A felsőház tegnapi ülésén hét órai vita után lényegtelen módosításokkal részleteiben is elfogadta az ír földvásárlási bilit. Angers, jul. 3. Az itteni czipőgyárak kétezer munkása sztrájkol. Marseille, jul. 3. (A Pesti Napló táv­irata.) A maire a lóvonattársaságtól megvonta a forgalom engedélyét, mivel a társaság és sztráj­koló alkalmazottjai közt nem jött létre meg­egyezés. Brüsszel, jul. 3. A rabszolgaellenes értekezlet képviselői délután tartott ülésükön elhatározták, hogy a szerződés aláírásának határidejét meghosz­­szabbítják, hogy Francziaország csatla­kozását lehetővé tegyék. Capetown, júl. 3. A Reuter-ügynökség je­lenti : Száz fegyveres boér át akart kelni a Lim­­popo-folyón, hogy benyomuljanak Mashova-or­­szágba. Az angol délafrikai társaság rendőrsége meggátolta ezt és elfogta a bvérek vezérét. Washington, jul. 3. A chilei kongresszus-párt követe Iquiqueből táviratot kapott, hogy a kon­gresszus­ hadserege Huascot elfoglalta és Balmaceda hadseregét megfutamí­tották. Hírek Páriából. Páris, jul. 3. A parlamentáris munkásügyi bizottság jegyzékére, a­melyben az a félelem jut kifejezésre, hogy lehetlenség lesz gyümölcsözőleg elhelyezni az állami munkás nyugdíj­pénztár tőké­jét, amely 77 év múlva körülbelül 12 milliárdra fog rúgni, félhivatalos hír szerint Constans minisz­ter ki fogja jelenteni, hogy a nyugdíj­pénztár tőké­jét nemcsak franczia járadékok vásárlására fog­ják fordítani, hanem másfelé is el fogják helyezni. Páris, jul. 3. A szenátus megszavazta az 1.500.000 frank hitelt a sáskák kiirtására Algír­ban. A képviselőház megszavazta a vám­­mentességet a gyapottal kevert gyapjúra és a vá­mokat a tild­atlan gyapotra ; elfogadta továbbá a prémium-rendszert a len-, kender- és a jutta-ter­­melés fejlesztésére; ellenben mellőzte a bizottság által a terményekre javasolt vámokat és megsza­vazta a termények vámmentességét. Vilmos császár utazása, Amsterdam, jul. 3. A német császár teg­nap délután az idevaló németek küldöttségét fogadta, a­mely üdvözlő feliratot nyújtott át a felségnek. Az üdvözletre válaszolva a csá­szár ezeket mondotta: »Örömmel értesültem a régens királynétól, hogy az ország német lakosai hűt alattvalói a németalföldi trónnak. Jelenlétük bizonyítja, hogy egyúttal jó né­metek is maradtak. Köszönöm hódolatuk nyilvánítását.« A császár kijelentette to­vábbá a küldöttségnek, hogy el van ragad­tatva ama fogadtatástól, a­melyben őt a régens - királyné és Amsterdam vá­rosa részesítették. Délután a felségek a polgári árvaházat, a városházát és a templomot tekintették meg, a­melyben Deruyter tengernagy mauzóleuma áll, a­mely fölkeltette a császári pár csodálkozását. Ez­után a városi csatornákon át hajón tettek kirándulást, majd megszemlélték az Amste­­ren rendezett tengeri ünnepélyt. A palotába visszatérve a császár és a császárné megelé­gedésüket fejezték ki a látottak fölött. A felségeket a tolongó sokaság mindenütt lel­kesülten üdvözölte. Esti 7 órakor a palotában 54 terítékes ebéd volt. 1010 órakor a felségek távoztak a palotából, hogy jelen legyenek a tűzi­játéknál, a­melyet a város rendezett a császári pár tiszteletére. A programainak 32 száma volt. Az egyik szám azt a csatát jelképezte, a­melyet 1666-ban Deruyter ten­gernagy vívott az angol hajórajjal. Ez a kép 100 méter szélességű volt. Ez a kép valamint a német császárt ábrázoló 20 méter magas kép zajos tetszésre találtak. A tűzijátéknak pompás idő kedvezett és valóban felséges látványt nyújtott. A jelen volt megszámlál­hatatlan sokaság riadallal üdvözölte a felsé­geket. 11 óra 25 perczkor a felségek vissza­tértek a palotába. London, júl. 3. (A Pesti Napló táv­irata.) Hír szerint Vilmos császár Amster­damban úgy nyilatkozott, hogy a béke biztosítva van. Senki sem fog merészel­ni, — úgymond — minket megtámadni, de mi sem fogunk senkit megtámadni. Páris, jul. 3. (M. É.) A »Figaro« tagadja a »XIX. Siecle« hírét, hogy Napoleon Viktor meg fogja látogatni Vilmos császárt Londonban. Anglia és Olaszország. London, jul. 3. Az a­l­s­ó­h­á­z tegnapi ülésén Fergusson államtitkár egy kér­désre válaszolva kijelentette, hogy nincs tudomása róla, mily stipulác­iókat tar­talmaznak azok a szerződések, melyeket Né­metország, Ausztria-Magyarország és Olasz­ország egymás közt állítólag már aláírtak. Rudini kétségkívül helyesen adta elő az esz­mecserét, mely időről-időre Anglia és Olasz­ország közt folyt. Fergusson még nem is­meri Rudini beszédének szövegét, de ismé­telten kijelenti, hogy szükség esetén a földközi-tengeri status quo fentartására szük­séges intézkedések az esetleges körülmények­hez képest megfontolás tárgyává lesznek teendők. Az angol haderő felhasználása, mint eddig, úgy ezután is attól fog függni, hogy mikép ítéli meg a brit kormány a helyzetet. Az eszmecsere alkalmilag történt, de nem történt semmiféle változtatás a brit kor­mánynak 1888-ban definiált magatartásán. Fergusson ismétli, hogy a meglevő egyetér­tés nem irányul egy hatalmasság ellen sem. Fergusson mit sem tud róla, hogy általános európai konc­ert léteznék a statusquo fön­tartására, azon kívül, mely a ház által ismert szerződésekből levezethető. A kiadó tulajdonos Athenaeum irodalmi s nyomdai t. társulat betűivel. Budapest, barátok­ tere, Athenaeum-épület. ft. KÖZGAZDASÁG, Bécs, jul. 3. Az osztrá­k-m­agya­r­ b­a­n­k állása junius 30-án: Bankjegyforgalom 405.004.000 frt (4­­11.118.000 frt),érczértékkészlet 244.131.000 frt (+ 522.000 frt), tárcza 148.407.000 frt (-1- 8.335,000 frt), lombardüzlet 23.135,000 frt (4­­3.160,000 frt), adómentes bankjegy tartalék 118.359,000 frt (— 10.911,000 frt). Pétervár, jul. 3. Az új vámtarifa, a­melyet tegnap tettek közzé, július 13-án lép életbe, új nap­­tár szerint. Páris, jul. 3. A »Societe des Depots« reconst­­ruálását végrehajtották. A bank czime ezután »Banque des depots et comptes c­o­u­r­a­n­t­s« lesz.A részvénytőke 40­ 000 részvényes húsz milliót képvisel. Mindennemű tőzsdei műve­let, az alapszabály szerint, tilos Az évi jelentés­ben részletesen fel kell sorolni a bank tulajdonát képező czimleteket. Lisszabon, jul. 3. A pénzügyi krízis még tart. Az agró fontonként 300 reis, az ezüstpénzre 2 százalék. A krízis előtt 10,000 contos reis volt a forgalomban. Az ezüstpénz készletét ma elegendő­nek tartják arra, hogy a forgalmat 1800 contossal szaporítsák. Az érerverést folytatják. A pénzügy­­miniszter meghatalmazást akar adni a portugáli banknak 500 és 1000 reis értékű bankjegyek ideiglenes kibocsájtására. A bank ezért hasonló összegű, nagyobb értékű bankjegyeket fog kivonni a forgalomból. A kormány nem hajlandó meghosz­­szabbítani a moratóriumot, de kész még három hónapra meghagyni a portugál bank privilégiu­mát és elállani attól, hogy a bankjegyek készpénz­zel váltassanak be. A kényszer­árfolyamot e szerint nem léptetik életbe. Lisszabon, júl. 3. (A Pesti Napló távirata. A pénzügyminiszter törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentben, melyben kéri, hatalmaztassék fel a kormány 7200 contosnyi kölcsön felvételére, hogy e kölcsönből pénzverési czélokra ezüstruda­­kat vásárolhasson. A budapesti gabonatőzsdéről. Effektív búzát ma gyengén kínáltak, a vételkedv jó maradt, szilárd irányzat mellett 14,000 métermázsa kelt el 5 krral nagyobb árakon. Elkelt: Búza, Tiszavidéki: 100 mm. 81 k., 100 mm. 79­5 k. 101.0 frt, 100 mm. 80­3 k. 10.12’/1 frt, 100 mm. 79­8 k. 10.10 frt, 100 mm. 79 k. 10.10 frt, 950 mm. 79 k. 10.15frt, 200 mm. 79 k. 10.10 forinton került for­galomba. Kalocsai: 1900 mm. 77 k. 9.92’/« frt, 500 mm. 77 k. 9.90 frton került forgalomba. F­ehérmegyei: 100 mm. 80 k. 10­05 forinton került forgalomba. Bánáti: 4200 mm. 77. k. 9.87’/« forinton került forgalomba. B­á­c­s­k­a­i : 100 mm. 78 k. 9.90 frt, 2800 mm. 76­5 k. 9.90 forinton került forgalomba. Felsőtiszai: 100 mm. 79 k. 10.05 frt, 100 mm. 79 k. 10.— frt, 100 mm. 78 k. 9.75 forinton került for­galomba. Mind 8 kóra. Rozs: Szilárd: 5—10 krral magasabb, uj­ rozs Debreczenbe 7-10 írton. ír jut: 300 mm. 0.30, 200 mm. 6.10, 100 mm. 5.90 írton készpénz mellett került forgalomba. Zab : 200 mm. 6.10 írton készpénzben. Határidőüzlet a tartós forróság miatt, mely a jelentések szerint a vetésekben kárt okozott, szi­lárd. Később a lanyha bécsi jelentések következté­ben elmúló bágyadtság állott be. Búza őszre 9.33—9.26 pénz, 9.29 áru ; márczius —áprilisra 1892. 9.74—9.71 pénz, 9.73 áru; tengeri julius— augusztusra 5.90-----.— pénz, 5.87 áru ; augusztus— szeptemberre —.----.— pénz, —.— áru ; 1892. május— júniusra 5.49 — pénz, 5.47 áru; zab őszre 5.66-----.— pénz, 5.68— áru; káposztarepere aug.— szeptemberre 16.— pénz, —.— áru. A határidő-üzletben a déli tőzsde zárlatai a következők: Búza őszre 9.28 pénz, 9.29 áru; 1892. márczius— áprilisra 9.72 pénz, 9.74 áru; tengeri julius—augusz­tusra 5.87 pénz, 5.89 áru ; augusztus—szeptemberre —.— pénz, —.— áru; 1892. május—juniusra 5.47 pénz, 5.49 áru ; rab őszre 5.65 pénz, 5.67 áru; káposztarepere 15.95 pénz, 16.— áru. Felmondtak 5000 méter mázsa búzát. Mai hivatalos effektiv árak: A budapesti terménytőzsdéről. Terményekben az irányzat ma is nyugodt volt. Zsiradékáru forgalom nélkül. Szilvából csak 85 drbos boszniai októberre kelt el 12 frton, 56 kilogram­monként. Szilvasz határidőre nyugodt és üzlettelen. A budapesti értéktőzsdéről. A mai tőzsdén a hangulat változatlan volt, az üzlet kedvetlen, a forgalom jelentéktelen. Hivatalos felszámolási ár­folyam: osztrák hitelrészvény: 294.80, magyar aranyjára­dék : 105.20. A díjbiztosításoknál: osztr. hitelrész­vény holnapra: 1.75—2.—, 8 napra: 3.75—4.25, egy hóra: 8.50—9.—. Az előtőzsdén: Osztrák hitelbank 295.60— 295.35 forinton, magyar aranyjáradék 105.15—105.17’/1 forinton, magyar leszám.­bank r. 180.— írton, magyar jelzálogbank r. 291.-----291.50 írton, Lombard 105.—105.75 írton, Temes-Bégavölgyi 162 forinton köttetett. A déli tőzsdén Magyar aranyjáradék 105.15 —105.20 írton, magyar papirjáradék adómentes 101.55 írton, magyar hitelbank 339.50—339.75 forinton, osztrák hitelbank 295.-----295.45 írton, osztrák-magyar állam­vasút 290.----291.— írton, magyar leszámitolóbank r. 115.-----116.20 írton, Rimamurányi 179.75—180.25 forin­ton, déli vasút 103.50—104.75 írton, 4 és félszáz. adóm. regula-kártalanitási kötv. 97.90 írton, a temes-bégavöl­­gyi vizszabályozó társ. 162.15 írton, Hengermalom 560 írton, nemzetközi villamossági társaság részv. 2.50 írton köttetett. Mai hivatalos árfolyam : Államadósság. Magy. aranyj. 4°/a­oe 105.20 Egyes, adóss. cs. kir. papirjáradék 50/0-os 101.50 ápril-okt. 47,07, 92.25 Magy. 1876. keleti v. Szőlődézsmav. k. (180 aranyban 57 o 113.— frt) 576 —•— 1889. m. k. adóm. m. Osztr. aranyj. 4°/o 110 75 kir. áll. vasúti kölcsön Osztr. papirj. 5°/o 102.25 ar. 4’/57o 116.50 Osztr. adósság 1854.250 M. nyer. köles. 100 frt. 137.— frt p. 47« —.— » » » 50 » 137.— Osztr. adóss. 1860. 500 4’/«7o adóm. r.­k. kötv. 96.75 frt 57o 139.— Tiszai és szeg. köl. 4°/» 129.50 Osztr. adóss. 1860. 100 M. kir. 4°/o adóm. Ma- frt 5°/« 149.U­gyarorsz. földt. k. i. j. 92. Osztrák adósság 1864. M. földteherm. k. 57o 104.50 100 frt 179.— M. földteherm. k. 1867. Osztrák adósság 1864. zár.­k. 57. —•— ■ 50 frt 179.— M. úrbéri válts. kötv. A temes-bégavöl. viz­(100 frtos) 57o 100.— szab. társ. 57o 101.50 Egyes. áll. adóss. febr. Budapest főv. kölcsön és aug. 47,67o 92.25 1890. 4’/«7„ k. 98.— Egyes. adóss. 47,0 92.25 Szerk. nyer. 3°/o 39.— Egyes, adóss. cs. kir. Bécs v. ny. k. 1874. —.— jan.-jul. 47,«7o 92.25 Záloglevelek. M. földh. int. 57« 100.75 Pesti m. kér. b. 5°/0 —.— Ugyanaz 4’/« p. 100.50 » » » » 4'/,7« 99.75 » 4’/»7o 95.25 Bpesti m. k. b. kk. 4’/« 101.— » a. v. ez. 57o 116.— »Albina« t. s. h. i. 67o 101.— M. jelzálogh. 5’/«7o 102.— » » » » » 57o 99.50 » » 57o 101.25 Nagysz. föld. 5°/o 101.— » » 4’/«7o 99.75 » » 5’/«7o 102.— M. orsz. közp. tkp. 4'/« 98.75 » » 67o 103.— Kis. p. földh. i. 5‘/«7o 103.— » ált. takp. 57o 102.— » » 5°/o 101.25 M. jelzb. ny. k. k. 47o 112.50 Osztr.-magy. k. 4'/,7o 101.— » » nyer. jegy. 21.— » » 47« 99.70 Oszt. f. i. d. k. k. 37o 109.— » » 50 év 47« 99.70 Osztr. f. int. k. nyj. 3°/0 25.50 Pesti m. ker. k. 57« 101.— Pesti hazai e. tp. 5°/0 —.— » » » » 6’/»7o —.— » » » » 47o 99.75 Elsőbbségek. Alföldi vasút 5°/o —.— M. nyug. op. 57o 101.50 » » 1874. 57o —» » 1874. kib. 57« 101.50 Bp. közúti vasút 4’/«7o 96.50 M. vasút els. köles. bor. Báttasz.-d.-z. v. 57o —•— czél. ar. 57o 116.50 Bpesti lánczhid 6°/0 103.50 » » » 4’/«7o 114.75 Bpest-pécsi vasút 4°/, 91.25 I. erdélyi vasút 57o —,— Éjszakk. vas. t. 57« 100.75 Kassa-odb. v. ez. 4°/o 92.50 » » ar. 57o 117.50 » -eperj.-tarn. v. m. » » ar. 67« 121.— r. ez. 57o 100.— Lloyd-épület 56 99.50 Kassa-odb. v. (oszt. v.) Magy. gal. vasút 101.50 1889. kik. 47« 95.— Victoria malom e. k. —.— Magánsorsjegyek. Osztr. hitelintézet 187.— Osztr. vör. kér. sorsjegy. 19.25 Magy. vör. kér. sorsj. 10.75 »Jó-sziv« sorsjegy 3.— Olasz » » 12.25 Ny. k. bpesti lipótv. baxil. 6.— Erdélyi vasút 576 201.— Török dohány e. á. t. 163.— Kassa-oderb. v. 570 178.50 Uj-Antal v. nv.-gy. r. t. 2.— Magyar-gal. v. 76 199.50 Váltók árfolyama. (látra.) Páris 100 frank 46.50 Ném. pb. 100 kir. m. 57.55 Svájczi piaczok 100 frk 46.35 Amsterd. 100 holl. frt 97.— London 10 fnt szerl. 117.35 Pénznemek. Cs. kir. arany (vert) 5.54120 frankos arany 9.28 » » (körm.) 5.45120 márka 11.51 O'Magy. 8 frtos ar. 9.28(Német kir. b. 100 m. 57.55 A bécsi értéktőzsdéről. — Julius 3. — A külföldi tőzsdék Newyork, jul. 3. Pénz kincstári utalványra 2.50. Váltó Londonra 4.85’/,. Petroleum 6.45. Liszt 4.45. Ten­geri 70. Búza: júliusra 103, augusztusra 100’/«, szep­temberre 99'/,. Tavaszi búza 108’/,. Szállitási díj Liver­poolba 2, Londonba 2'/«. Odessza, jul. 3. Váltó Londonra 87.95. Odessza, jul. 3. A rozsot padonként rubelével fizetik, mivel a raktárak ki vannak merítve. Kivonat a Budapesti Közlönyből. — Julius 3. — Árverések a fővárosban. Nagymező-utcza 17. jul. 6. Juranek József ingós. 1203 forint. — Andrássy-ut 35. julius 4. Offenheimer Ágost ingós. 1454 frt. — Külső- Kerepesi-ut 3. jul. 4. Cservinka Károlyné ingós. 715 forint. Árverések a vidéken. Barcs jul. 13. Schwarcz Ig­­nácz ingós. 8845 frt. — R.-Szombat jul. 27. Rakottyai Krisztina ingatl. 2150 frt. — Rúzs jul. 18. Stirling Mi­hály ingós. 3377 frt. — Vecsés jul. 27. Hucskai József­­ ingatl. 423 frt. — Kassa jul. 6. Kleimann Mihály ingós. 4000 frt. — Kassa okt. 1. Szabó Teréz ingatl. 11,537 frt. — Győr jul. 31. Pauer Jánosné ingatl. 3432 forint. — Seprős jul. 16. Czárán János ingós. 12,992 frt. Pályázatok: Sím­-szentmiklósi, szerencsi és zilahi járásbirós. albirói áll. 2 hét alatt. — Szepsi járásbirósági végrehajtói áll. 2 hét alatt. — Szászvárosi lbirós. al­jegyzői áll. 2 hét alatt. — Nagyváradi ügyészségnél al­­ügyészi áll. 2 hét alatt. — Dunaszerdahelyi és kőhalmi lbirós. lbirói áll. 2 hét alatt. Vízállás, julius 3. Sziszek 0.19 — áradó Véga Mitrovica 1.59 — apadó Temesvár — 0.03 apadó SBmaaBmmcBBmamsssasa aaaesaa '.tv. atsbssSbbussx ottacsa—ansa—— Színházak, ma, julius 3-án: A budai színkörben: Színházi képtelenségek. — A város­ligeti színkörben: A szalonbetyár. Felelős szerkesztő: Ifj. ÁBRÁNYI KORNÉL. Magyar lett*, államvasutak. HIRDETHInÍT. Legolcsóbb és leggyorsabb utázás Buda­­pestről Olaszországba. 60633. A Fiume és Ancona közt életbeléptetett gőz­­hajózási összeköttetés folytán a leggyorsabb és legolcsóbb út Budapestről Olaszországba, főleg pedig Rómába, Ná­­polyba stb. a magyar kir. államvasutak budapest­­fiumei vonalán át vezet. Fiuméból a minden kényelemmel berendezett gőzhajó, a nyári idény tartama alatt, azaz bezárólag október hó 14-éig hetenként kétszer közlekedik, a következő me­netrend szerint: Indulás Fiuméből minden vasárnapon és csü­törtökön 7 óra 30 perczkor reggel, érkezés Anconába ugyan­azon napon este 7 órakor. Indulás Anconából minden kedden és pénte­ken 8 óra 30 perczkor este, érkezés Fiuméba másnap 8 órakor reggel. Ezen útirányon közvetlen menetjegyek adatnak ki Budapestről Anconába és viszont a következő árakon : gyors­vonatnál: I. osztály 14 frt 60 kr. II. osztály 12 frt —kr. személyvonatnál : I. osztály 13 frt. — kr. II. osztály 10 frt 80 kr­.III. osztály 7 frt — kr. Az L és II. oszt. jegyek hajón az I., a III. osztá­lyúak pedig hajón is a III. helyen érvényesek. A hajón 50 kgr. podgyász szabadsuly engedélyeztetik és az esetleges többsúlyért minden megkezdett 10 kgr. után 50 kr szá­­mittatik. A közvetlen menetjegyek úgy a magyar kir. állami vasutak budapesti pályaudvarán és nagyobb állomásain, va­lamint annak Budapesten, Bécsben, Belgrádban és a vidéken létező menetjegy-irodáiban, nemkülönben a Cook-féle bu­dapesti utazási irodában válthatók, hol a kívánt egyéb fel­­világosítások is készséggel megadatnak. Az Olaszországba utazó közönség még figyelmeztetik, hogy az említett útirányon át Budapestről Rómába gyors­vonattal : I. osztály 29 frt 60 kr ; II. osztály 22 frt 50 kr; személyvonattal: I. osztály 28 frt­­ kr; II. osztály 21 frt 30 kr; III. osztály 13 frt 80 kr; Nápolyba pedig gyorsvonattal: I. osztály 42 frt 80 kr; II. osztály 31 frt 80 kr; személyvonattal: I. osztály 41 frt 20 kr; II. osztály 30 frt 60 kr; III. osztály 19 frt 70 krért lehet utazni. Budapest, 1891. junius hó 10 én. 2932 Az Igazgatóság, Részvények. Búza a bánsági........... 76—81 klg —.— —.— » új tiszavidéki . . . 76—81 » 9.60 10.05 » » pestvidéki. . . . 76—81 » 9.55 10.— » » fehérmegyei . . 76—81 » 9.60 10.05 » » bácskai........... 76—81 » 9.60 10.05 » » északmagyarorsz. 76—81 » —.— —.— Rozs­a ........................... 70—72 » 7.55 7.70 Árpa. » takarmány. . . . 60—92 » 6.— 6.40 » » égetni való . . . 62—64 » —.— —.— » » serfőzdéi .... 64—66 » —.— —.— Zab »............................. 39—41 » 6.10 6.40 Tengeri » bánsági.............. 75 » 5.90 5.95 » » másnemű........... 73 » 5.80 6.85 Köles »............................ 7.40 7.70 Káposztarepere a ... . —.— —.— a) Bankok, M. nyugati v. 5°/o 200.— Angol-osztrák bank —.— Márm. jóv. r. t. e. r. —.— Bpesti bankegyes. 137.— O.­magy. áll. vasút 57o 290. Bpesti k. és iparbank 96.— Pécs-barcsi v. 57o 201.50 M. ált. hitelb. 339.75 Tiszavidéki v. 57. —­­— M. jelz. hitelbank —.— Dunagőzb. társ. 57o 303.— Ugyanaz I­. kib. 173.— Pesti közúti vp. 328.— M. lesz. és pr. h. 116.- festi k. v. élv. j. 155.— M. orsz. bank r.-t. —.— , m . , Oszt. hitelint. 295.- e) Tak. pa n,tárak. Osztr.-magyar bank K.25.— Bpest III. kér. 118.— I. m. iparbank 189.— Orsz. közp. 603.— Pesti m. kér. b. 1033.— Pesti hazai első t. e. r. 8150.— Sziszeki hitelbank —.— Egyes. bp. főv. 961.— Union bank —.— uf. ált. takarékp. 113.— b) Bizt. társaságok. fi Különféle vállalatok. Bécsi bizt. társ. 150.— Alagút 164.— Bécsi életjár. b. int. 285.— Alt. wagg. k. t. 88. Első m. ált. b. t. 2780.— »Athenaeum« t. 415.— Fonciére pesti b. t. 63.50 »Franklin« t. 250.— Magyar-franczia b. t. 80.— Pesti könyvnyomda 1180.— Pannónia vb. i. 985.— Pallas i. ny. r. t. 220. Fiúm. I.m. rizsh. gy. t. 1000.— c) Gőzmalmok. Ganz v. v. és ggy. 1775.— Concordia m. 500.— Gschwind szgy. 400.— Első bpesti m. nov.— Gyapju-mosó 340.—­­ Erzsébet m. 395.— Keresk. épület • ^ Henger m. 558.— Kőszénb. (Dräsche) 469. Lujza-malom 290.— S­­tarjáni kstb. 570.— Molnárok és s. m. 435.— Gőztégl. gy- köb. 567. Pannónia m. 950.— Tégla- és mészégető 218.­— Victoria m. 247.— Magy. fegyvergyár —.— ^ V- 7 l. i . i. Nera!!- waSg- k- 103-50 d) Köziek, vállalatok. Rimam.-s.-tart. 179.75 »Adria« m. t. h. t. 137.— Schlick vasönt. 245.— Alföld-fiumei v. 57o 202.— Serfőzöde, I. m. 940.— Bpest-pécsi v. r. t. 57o 201.— Sertéshizlaló 316.— Bpest-Szt-Lőrincz v. 2.— Spod. s csontliszt gy. 124.— Déli vasút 57o 103.50 Szálloda t. t. 180.— Észak-keleti v. 197.— Szeg. szgy. és fin. r. t. —.—. Megnyitás. Előtőzsde. Osztr. hitel-részv. 295 37 Osztr. hitelint. részv. 295.37 Unio-bank-részvény —.­­ Unio-bank-részvény 237.— 20 frankos arany 9.30 20 frankos arany 9.30 Magy. jelz. hitelb.-r. —.— Magyar hitelrészvény 339.25 Magy. orsz. bank.-r. —.— 576 magyar papir-jár. 101.60 Magyar hitelb.-részv. —.— Angol osztr.­bank-r. 157.50 476 magy aranyjár. 105.20 Déli vasúti részvény 105.25 M. leszám. és váltób.-r —.— Osztr. államvasuti r. 291.— — 476 magy. aranyjár. 105.25 Méter Méter O Változik NAT­­O Változik szerint________________szerint_____ | fölött | alatt fölött | alatt Duna Tisza Pozsony 2.77 — apadó M.-Sziget 0.56 — apadó Komárom 3.18 — apadó V.Namény 1.31 — apadó Budapest 3.01 — apadó Tokaj 2.62 — apadó Mohács 4.03 — áradó Szolnok 3.88 — apadó Vuk­o­vár — — — Szeged 4.36 — apadó Újvidék 3.38 — áradó Bodrog Pancsova 2.35 — — S.-Patak 1.79 — apadó Orsova 2.79 — apadó Szamos­i . .. Szatmár 1.04 — apadó Mrstva Kőrös Barcs 1.41 — áradó Gyoma 4.15 — apadó Eszék 2­54 — áradó Maros Száva Arad — 0.10 apadó

Next