Pesti Napló, 1891. augusztus (42. évfolyam, 209-237. szám)
1891-08-01 / 209. szám
209. szám. Budapest, 1891. Szombat, augusztus 42. évi folyam. Szerkesztési Iroda: Ferencziek tere, Athenaen mépülét. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendik. Ara 4 kr. vidéken 5 kr . (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek ! A reggeli öt tat) kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 firt 50 kr. — 1 hónapra 4 frt 50 kr. — 1 hónapra 9 firt. Hat esti Vadás postai kitlönkfüdése kívántatik, postabélyegra havonként 35 kr, évnegyedenként 1 forint fekiültetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések aPesti 2STapló kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 7 kr.) Visszautasított ajánlat. A közigazgatási törvényjavaslat további tárgyalása reménytelen. Azt hiszszük, ezt mindenki belátja és a kormány is belátni kénytelen. Mert erre vall Szapáry miniszterelnök indítványa, melyet az ellenzéki pártoknak tett, hogy tárgyalják le sietve az általános részt és azután szeptember közepéig a ház napolja el magát, mely idő alatt a közigazgatási bíróságokról szóló javaslatot a minisztérium elkészíti. Semmi kifogásunk nem lenne az ellen, ha e javaslathoz a függetlenségi és 48-as pártok hozzájárulnának, de ez már ki van zárva. Ezt mi az első perctől beláttuk, midőn hírét vettük a kormány ajánlatának és lehetetlennek tartjuk, hogy maga a miniszterelnök is nem tudta előre, hogy indítványa elfogadásra nem számíthat. Kosarat kért és kosarat kap. Az ilyen kérő nem csodálkozhatik a visszautasításon és nyilván meg van vele elégedve, mert megkapta, amit kívánt. Előttünk rejtélyesebb, hogy mi indíthatta most Szapáryt arra, hogy ilyen magára nézve kilátás nélküli, a szélsőbalra nézve elfogadhatlan indítványnyal lépjen elő. Nem azt mondjuk, hogy az elnapolás elfogadhatlan a függetlenségi pártra, hanem az első 28 §-nak úgyszólván en bloc elfogadását. Ez oly feltétel, mely a törvényjavaslatot ellenző pártok elvi álláspontjába ütközik, azonkívül egész eddigi makacs oppozíciójukat nevetséges színben tüntetné fel, hogyha ők két hónapi leghevesebb küzdelem után hat heti szabadság kényelméért politikai magatartásukat megváltoztatnák. Mert vagy komoly a szándék a törvényjavaslatot lehetetlenné tenni agyonbeszéléssel, és akkor annak legfontosabb részét a tárgyaláson keresztül bocsátani és az obstrukcióról letenni és a miniszternek megígérni, hogy a közigazgatási bíróság beterjesztettén, az obstrukciót őszszel sem fogják folytatni, nem lehet, mert így csakugyan a megyei törvényjavaslatból törvény válnék, vagy a szándék nem volt komoly és akkor a függetlenségi párt két havi erős küzdelme sem volt egyéb komédiánál. Ezen alternatívák mindegyike kompromittálná a szélsőbalt a házban és az ország előtt, feltenni tehát az ellenzékről, hogy ilyen indítványhoz járuljon, vagy félreismerése a helyzetnek és a függetlenségi párt hangulatának teljes félreértése, vagy pedig taktikai manőver csupán, melylyel a miniszterelnök a saját politikáját igazolni iparkodik. Úgy véljük, hogy ezen utóbbi eset áll, mert gróf Szapáry Gyulát a magyar parlamentben sem járatlannak, sem naivnak nem tartja senki. Bár az optimizmusra hajlandó, saját helyzete és törvényjavaslata kilátása felett az utóbbi hetekben eleget ráért gondolkodni és minisztertársaival és másokkal tanácskozni, hogy mittevő legyen, hogy a zsákutczából maga és pártja kijusson. Az ellenzéknek tett ajánlatát tehát nem tekintjük ötletnek, hanem jól megfontolt lépésnek, mely minden irányban át volt gondolva, az esetre is, ha a függetlenségi párt elfogadná, az esetre is, ha nem. Ha a szélsőbal Szapáry elnapolási keresetét indokaival és feltételeivel együtt elfogadja, a kormány győzelmének ez ugyan nem lett volna tekinthető, mert mindenki látta volna, hogy a minisztérium azt az elnapolási kérést, melyet három héttel ezelőtt az ellenzék intézett hozzá, ő pedig visszautasított, most maga intézi az ellenzékhez kétségkívül azért, mert megcsalatkozott azon reményében, hogy kitartással és kifárasztással a függetlenségi pártot legyőzheti. Azonban mégis némi sikert mutathatott volna fel, amennyiben 28 szakaszt, javaslatának tizedrészét, haza viheti és fegyverszünettel a mindennapi csatározásnak véget vethet. E fél sikert és fél sikertelenséget sem érhette el azonban, hanem igenis elérte, amit keresett, propozíciójának viszszautasítását. Erre számított, de hát mit akar ezzel elérni? Némelyek azt tartják, hogy csak igazolni akarta saját pártja előtt a vitának egész augusztusban folytatását. Mert éppen most telik le az első turnus és a szabadelvű pártnak egy másik szakasza hivatik fel a házban ülni és a beszédeket hallgatni rosszkedvű tétlenségben. A kormány hadd mondhassa, hogy ő nem tehet róla, ő megtette a kísérletet a ház elnapolására és az obstrukció megszüntetésére, de hát hiába való volt előzékenysége, mert az oppozíció makacssága jó szándékát meghiúsította. Hadd folyjon tehát a vita tovább, kormány és kormánypárt nem tehetnek egyebet, tűrnek és kitartanak. Ha csak ez volt a czél, úgy ez el volt hibázva, mert ha a kormány komolyan el akarja halasztani a tárgyalást, az obstrukciót megszakíthatja bármikor, ehhez nem kell semmi egyéb, csak hogy a kormányelnök az ülés végén hozza javaslatba a ház elnapolását és a legközelebbi ülésnek szeptember 15-dikére kitűzését. Mi gátolja őt ebben ? Semmi. Általános öröm fogadná ezen elhatározását, sőt ha titkos szavazás alá bocsátanák a kérdést, vájjon folytassa-e a ház a közigazgatási vitát vagy sem, és ha a kormány a folytatás mellett volna is, a háznak 9/16-ed része megszavazná az elnapolást. T. i. ez felelne meg a közhangulatnak és legkivált a szabadelvű párt hangulatának, mert senki sincs, aki belátná és megmagyarázhatná, hogy voltaképpen miért tanácskozik a ház és vitatkozik olyasmi felett, amiből úgy sem lesz semmi. Ez olyan, mintha valaki a cséplőgépet járatná üresen, vagy a malomköveket koptatná a nélkül, hogy forgásukban valamit őrölnének. Csak, ha a kormány tudná módját, hogyan viheti keresztül a közigazgatási törvényjavaslatot, vagy ha neki volna valami terve az obstrukcióval, az esetben lenne értelme a vita folytatásának. Puszta makacsságból azonban ezt a vitát folytatni nem tanácsos, mert ha igaz az, amit Szapáry mond, hogy az obstrukció árt a parlamentarizmusnak, úgy nemcsak az a hibás, aki az obstrukciót csinálja, de az is, aki a tárgyalást forszírozza. Mi ennek semmi czélját nem látjuk és tehát valamint az obstrukciót nem helyeseljük és részt abban nem veszünk, azonképpen elhibázottnak tartjuk a Szapáry taktikáját is, mégpedig kezdettől fogva, hogy többségében elbizakodva a garanczia törvények nélkül nyújtotta be javaslatát. Csakugyan a kormány állása javaslatának kilátásaival a vita megkezdése óta hétről-hétre gyöngült és semmi biztató reményt a helyzetben nem látunk, hogy a közigazgatási javaslat sorsa jobbra fordul. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Tengerre magyar ! Julius harmadikén Porto-Réből a következő, még táviratnak is lakonikus rövidségű sürgönyt kaptam : »Partite lunedi.« — Ez a két szó nekem és két útitársamnak egy hosszú levélnél is többet mondott, mert azt jelentette, hogy az első tisztán magyar vitorlás tengerihajó elkészült és csak reánk vár, hogy a szép magyar trikolor alatt elvigyen a regényes Dalmáczia és Görögország partvidékeire. Két évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy útiterveink valósuljanak és hogy ez a kis hajó, mely hosszú időre otthonunk, házunk lett, ilyen hamar elkészüljön. Egyik barátunk, ki nemcsak előnyösen ismert tájképfestő, hanem jó tanár és képzett tengerész is, bebizonyította, hogy kitartással és vasakarattal — no meg egy kis tudománynyal és szakképzettséggel — legyőzhetlennek látszó akadályokkal is sikeresen meg lehet küzdeni. Mikor barátunk az »Adria« partján saját tervei szerint megkezdte hajójának építését, fejcsóválva álltak körül az odavaló vén tengerészek és professzionátus hajóépítők és azt kérdezgették egymástól: »Mit akar itt ez a magyar nyelvmester?« — »Hajót építeni?« — »Nézzétek csak, hogyan lát hozzá a munkához, hogyan rakatja le a hajó bordáit!« — »Milyen vonalak!« — »Milyen alak!« — »Akkor lesz ebből hajó, amikor én belőlem kapitány!« mondá egy kiszolgált öreg matróz, kinek orrát a sok rum élvezete valóságos kis Jamaikává változtatta át. — Eleintén vállalkozó szellemű barátunk még ácsokat is csak nagy nehezen tudott kapni, mert — mint mondták — olyan munkához nem fognak, mely csak felsüléssel végződhet. — Lassanként megváltozott a hangulat. A hajó váza fel volt állítva, már a bordák elhelyezésén meglátszott, milyen szép vonalai lesznek a hajó testének, ha tovább is így készül. Kezdték a nyelvmestert respektálni. — »Talán mégsem olyan kontár ez az ember, amilyennek látszik?«— »Nem úgy csinálja dolgát, mint mi, de azért, meg kell vallani, jól van, nagyon jól van így is.« Nem fért ugyan a fejükbe, hogy hol? kitől? és mikor tanulhatta ez a magyar nyelvmester a hajóépítés mesterségét és tudományát ott a szárazföld belsejében, ahol csak esővízen hajókáznak az emberek, de azért már volt munkás elég, sőt mi több, még járni sem kellett utánuk, mert önként kínálkoztak és örültek, ha felfogadják őket. A munka serényen haladt. A hajótest alakja napról-napra jobban bontakozott ki a gerendák tömkelegéből. Szép 63 jó hajónak ígérkezett és a hozzá fűzött reményeknek derekasan meg is felelt, úgy annyira, hogy az ácsok közül, kik dolgoztak rajta és a kiktől kérdezték, hogy kinek tervei szerint épül a hajó, ketten szerénytelenül, de annál nagyobb büszkeséggel azt vallották, hogy ők a hajó tervezői, pedig az egészben csak annyi érdemük volt, mint a téglát, maltert czipelő tót napszámosnak egy pesti palota építésénél, mert a hajónak minden porczikája a legutolsó eresztékig, barátunk pontosan kiszámított és megrajzolt tervei szerint készült és ők csak a rajzban eléjük tett részek kifaragásán és összeillesztésén serénykedtek. Hetedikén reggel Fiuméba érkeztünk. Miután a gőzhajó csak fél kettőkor indult Porto-Rébe, volt időnk elég a magyar kikötővárost széltében-hosszában bejárni. A vasúton töltött álmatlan éjszaka daczára legkisebb kimerültséget sem éreztünk és mindent megnéztünk, ami csak megtekintésre érdemes és egy délelőtt hozzáférhető volt, a behatóbb szemlét akkorra hagyva, ha majd Porto-Ré-ból saját hajónkkal Fiuméba ismét visszatérünk. A gőzhajó, melylyel Porto-Ré-be készültünk, az Adamich mólóhoz volt kikötve. A nem nagy biztonságot ígérő rozoga alkotmányra legelőször málhánkat vitettük fel, hogy kipróbáljuk, nem merül-e el terhe alatt és csak azután kapaszkodtunk rá mi magunk is. Később hallottam, hogy a hajót potom pénzen a haditengerészettől vette meg mostani tulajdonosa és kapitánya, egy alacsony, igénytelen külsejű emberke, kinek atyja is tengerészkapitány volt és a kinek egy szép reggelen nyoma veszett. Azt beszélik, hogy matrózai éjnek idején a tengerbe dobták, mert rosszul bánt velük. Más verzió szerint észrevétlenül maga esett volna a vízbe. Még ma is titokzatos homály fedi eltűnését, senki sem tudja a valót és mindenki azt hiszi, amit valószínűbbnek tart. Annyi bizonyos, hogy a fiút atyja szomorú esete sem tudta a tengertől elszakítani, mert ő is a veszélyekkel játszó és viszontagságos tengerészéletre szánta magát. Végre ütött az indulás órája. A kapitány felment a kormánykerékhez és jelt adott az indulásra. A gőzsíp rekedt, gyenge fátyolozott hangon megszólalt. Hangja inkább sóhajtáshoz, mint füttyhöz hasonlított. Bizonyára nem a kapitányon múlt, hogy a hajó nagyobbat nem füttyentett, mert kézzel-lábbal dolgozott a sípon, hogy megszólaltassa. Néhány elkésett utas, egy-egy horvát parasztaszszony, urával, családjával lélekszakadva jött felénk a mólón. Ezeket is felvette a hajó és felvett még sok más utast is, miközben a rekedt fütty még kétszer ismétlődött. Már kezdtem aggódni, hogy a sok fütyölés majd annyira megcsappantja a kazánok gőzét, hogy a gép hajtására semmi sem marad meg belőle és ott rekedünk, de végre is jóval a kitűzött idő után lassan, fáradtan, nyikorogva megmozdult a gép és kimustrált gőzösünk rázósan, lomhán, mint egy pesti omnibusz, megindult a kikötő torkolata felé. Szép verőfényes idő volt. A tenger sima tükrén csak a hajó körül fodrosodott egy-egy kis hullám. A partok közelében haladtunk. Fiume lassanként elmaradt mögöttünk, mólóival, árboczos hajóival és napfényben úszó parti palotáival. A magas Tersattó, romban heverő várával, eltörpült az előtérbe lépő hegyláncz magasabb csúcsai mellett. — Útközben hajónk megállt. Nem tudtuk a dolgot mire magyarázni. Baja nem esett, csak a gép fáradt el és egy pár perczre megpihent, hogy azután ismét rendetlenül zakatolva egy jó órai tüszkölés után továbbra vigye a gőzöst hosszúra nyúlt rövid utunk végczélja felé. A »Mizpah« — ez volt gőzösünk neve — végre kikötött Porto-Ré köpartján. A város szép tágas öbölben fekszik és igen jó kikötő, mert a hajók minden szél ellen biztos menedéket találnak benne. Porto-Ré a hegyoldalon fekszik és elszórt házaival festői benyomást tesz. A kikötő fölött éjszakra egy domb tetején egy négyszögletes sárga vár áll saroktornyokkal, mely egykor szintén a Frangipaniké volt és amely jelenleg jezsuita szeminárium. A mai Porto-Ré, melyet hadi kikötőnek szántak, elhagyatott hely, nagyobb hajó ritkán fordul meg benne és csak néhány brazzera és trabaccolo horgonyzott riváján. A riva partján álló roskadozó épületek még élesebbé teszik azt a szomorú benyomást, amelyet az öböl üressége az érkezőre tesz. Ezeket a nagy fekete roskadozó kőépületeket VI. Károly építtette és arzenálnak szánta, de czéljuknak soha sem szolgáltak és előreláthatólag el fognak végleg pusztulni, anélkül, hogy valaha hasznukat vennék. A nagy vaságyúk, melyek egykor a kikötőt védték, ma nyugalomba helyezve torkukkal lefelé fordítva derékig be vannak a parton ásva és eredeti rendeltetésüktől egészen eltérő, nagyon békés czélnak szolgálnak, kénytelenek azzal beérni, hogy a hajókat lánczva, kötélre erősítve megtartsák. Porto-Ró-tól Fiume ragadta el a fényes jövőt, anélkül, hogy a jobb napoknak még csak halavány reményét is meghagyta volna neki. Lakosai, a szomszédos Buccari népével együtt, mind hajósok, kiss mint matrózok bejárják a világot és Csak fiere-hóba vetődnek haza, hogy azután a nyomorúság megint világgá kergesse őket. Bayer és Weyprecht északsarki expedícziójának körülbelül 100 főnyi legénységéből is több mint ötven ember Porto-Ré és Buccari derék tengerészeiből került ki. Hasonló a sorsa a Quarnero és a dalmát partok lakóinak is, kiket hazájuk, az a kopár, fehér, terméketlen mészszikla, melynek csak szakadékaiban akad egy kevés termőföld, nem képes eltartani. Mindannyian a tengerből élnek, ki halászattal, ki szállítással foglalkozik, vagy elszegődik hosszú járatú kereskedőhajókra és mint matróz, vagy más hajó munkás szerzi meg kenyerét. Málhánkat a parton megvizsgálták a finánczok, pedig az ilyetén való szíves fogadtatásról jó lélekkel lemondtunk volna. Siettünk magunkat elszállásolni, hogy mielőbb felkereshessük barátunkat, ki néhány ácsot foglalkoztatott hajóján, és közelebbről szemügyre vegyük a kis loggert, mely már messziről barátságosan nézett felénk. A Zágráb városához czímzett vendéglőben vettünk lakást. A ríván lévő egyemeletes csinos háznak mivoltát nagybetűs horvát felirat hirdeti. A podesta tulajdonát képező vendégfogadó földszintjén van a Kavana (kávéház) is. Porto-Ré már Horvátországhoz tartozik és ez meg is látszik rajta, mert daczára annak, hogy lakosai csaknem kivétel nélkül olaszul is beszélnek, szivük Zágráb felé gravitál és álmaik Crescimir birodalma körül forognak, mi nem igen egyeztethető össze holmi magyar szimpathiákkal. A ki itt magyarnak vallja magát, sőt még magyarul beszélni is mer, azt rossz szemmel nézik és ha, inzultusnak nincs is kitéve, mint pl. Zágrábban, megérzi, hogy nem szívesen látott vendég, még ha jó pénzzel fizet is. Bizony furcsa dolog is az, ha a magyar embert a magyar korona területén idegen számba veszik! A vendéglőből egyenesen a kikötő hátulsó öblébe sétáltunk, hol barátunk, a hajó építője és kapitánya fogadott bennünket. Előttünk állt tehát a kis hajó a maga valóságában, már egészen útrakészen és csak holmi kisebb munkák, úgy mint az ablakok, fenékpadló stb., voltak még elkészítendők. A hajó teste és az árboczok tiszta fehérre, a fedélzet és a párkányzat sárgásbarnára van festve. Két árbocza 13 méternyi magasra emelkedik; a hajótest legnagyobb hossza 11 ,2 méter, szélessége a középen 31/2 méter, magassága pedig a víz színe fölött kb. 2 méter. A hajó közepén van egy kis szoba, két oldalt hosszában két-két ágygyal, széltében egy ágygyal. A hajó orrán lévő részen a két matróznak, a hajó farán, ’lenn a kapitány kis fiának fekhelye . A délutánt a kikötő megtekintésére használták fel és a kényelmes uszodában megfürdött az egész utazó társaság. Pár percre azt hittük, hogy valahol a Dunában fürdünk, de a tengervíz jós ize óvatosságra intett és nem igen bátorított a bukdácsolásra. Vacsoránk, ha az odavaló konyha sajátosságaitól eltekintünk, a mi elkényeztetett, magyar ételekhez szokott ízlésünket is kielégíthette. Az olaj íze mindenen megérzett ugyan, de koránt sem olyan nagyon, hogy az elénk tálalt ételeket jó étvágygyal el ne lehetett volna fogyasztani. Napnyugta után még egy sétát tettünk a parton, hogy jobban megbarátkozzunk a tengerrel, melynek kegyelmére bízva leszünk, azután visszavonultunk szép tiszta és tágas első emeleti szobánkba, hogy az elmúlt két nap fáradalmait kipihenjük. A kora hajnal már megint talpon talált bennünket. Napkeltekor már künn jártunk a tengerparton és fürkésző szemekkel vizsgálgattuk a kikötő sekélyebb vizét, melynek fenekén sűrű növényzet közt bizarr alakú állatok mozogtak. Ittott egy-egy szép sárga-piros tengeri csillag, a kövek közt zsemlye alakú tengeri tüskénezek, virághoz hasonló fehér állatok, apró szürkés-zöld tengeri rákok, melyek a kopart repedéseiben csendesen meghúzták magukat és közeledtünkre villámsebességgel otthonos elemükbe vonultak vissza. Mindent tisztán meg lehetett a 4—5 méternyi mély víz alatt különböztetni, de annál nehezebb volt ám a látottakhoz hozzá is férni! Addig mesterkedtünk, míg néhány érdekes állatfajt kihalásztunk. Megvizsgáltuk apróra minden részüket, megfigyeltük minden mozdulatukat, különösen egy nagy ötágú tengeri csillag tartotta figyelmünket lekötve. Az élettelennek látszó állatot a szárazon egy gerendára fektettük. Érdekes volt nézni, hogyan csúszik le helyéről, lassan, ágaival a gerenda hajlását követve és merevnek látszó testével hozzásimulva és hogyan mozog tovább ösztönszerüleg a tenger felé, melyet bizonyára el is ér, ha idejekorán biztosabb helyre nem tesszük. Hevenyészett korai ebéd után minden holminkat hajónkra szállítottuk és attól kezdve utazásunk végéig ezen a kis vitorláson éltünk, ettünk, főztünk és aludtunk és olyan hamar hozzá szoktunk a hajó ringatózásához és a hullámok csendes morajához, hogy észre sem vettük a hirtelen változást, melyet lakásunk és eddig’ ° 3árazföldi életmódunk szenvedett. Nyolczadika^A^^l^^^adnyajan együtt XSlUffeg "délelőtt kivette az Áeé La, revluvatallevelet (fede Jj sanita), mely VéilT^1 • “yUt nak nem indulhat és más kikötök 1h-aj° ut' ^°ben ki nem, I Pártértekezletek. Az országgyűlési szabadelvű párt ma délután 7 órakor dr. Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt tartott értekezletén elsősorban gr. Szapáry Gyula kormányelnök terjesztette elő azon válaszok tartalmát, melyeket Kaas Ivárnak a fővárosi negyedik színház és a német színházra, valamint Ugron Gábornak szintén ez utóbbit tárgyazó interpellációikra adni szándékozik. Az elsőre nézve kijelenti a kormányelnök, hogy a negyedik színház kezdeményezésére a lépéseket megtenni nem tekintheti állami feladatnak, de létrejövetele esetén hajlandó azt a lehető jóindulatú támogatásban részesíteni. A fővárosnak a német színház engedélyezésére vonatkozó hatáskörét illetőleg megjegyzi a kormányelnök, hogy az engedélyeZéS a főváros autonóm hatáskörébe tartozván, a törvény szerint ebben az ügyben kormányi beavatkozásnak helye nincs. Baross Gábor kereskedelmi miniszter Kaas Ivárnak ugyancsak a német színház ügyében tett egyik kérdésére szintén megadván a választ, az értekezlet az adott válaszokat helyeslő tudomásul vette. Nem különben tudomásul vette az értekezlet azon választ is, melyet Szilágyi Dezső igazságügyminiszter szándékozik adni Szalay Károlynak egy interpellácziójára, mely a szegedi királyi tábla területén egy járásbíró által állítólag elkövetett bűncselekményre vonatkozik. Végül dr. Szapáry Gyula kormányelnök jelentette be, hogy a pártok vezéreivel értekezett az iránt, hogy a közigazgatási törvényjavaslat egy bizonyos része most letárgyaltatván, a ház tanácskozásaiban szünetet tarthatna. Miután az illetők úgy nyilatkoztak, hogy e kérdésben elvtársaikkal értekezni szándékoznak, bevárandónak tartja, hogy mily határozatot fognak hozni és ehhez képest a párt legközelebbi értekezletén közölni fogja a párttal a kormány álláspontját. Ez előterjesztés tudomásul vétetvén, az elnök előadja, hogy Singer Zsigmond hozzá intézett levélben a pártközből kilépését jelentette be. Ezzel az értekezlet véget ért. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt ma este 6 órakor Iványi Dániel elnöklete alatt tartotta értekezletét, amelyben a közigazgatási törvényjavaslat feletti vita további folyamában követendő magatartás fölött tanácskozott. Elnök jelenti, hogy a miniszterelnök tegnap a képviselőházi pártok elnökeit, illetőleg a mérsékelt ellenzék vezérét bizalmas tanácskozásra a miniszteri szobába meghíván, rövid indokolás után, melyben az obstrukciónak esetleg káros következményeire utal, a kormány nevében azt az ajánlatot tette, mely szerint az ellenzék lehetővé teszi azt, hogy a közigazgatási törvényjavaslat első fejezetének, mely harminc szakaszból áll, letárgyalása után több heti szünet következnék. A tanácskozmány egyik tagjának azon kérdésére, hogy a szünet után a szóban forgó törvényjavaslattal mi fog történni, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy az azután tovább fog tárgyaltatni, mire a jelentő elnök a saját egyéni véleményének nyilvánítása után a miniszterelnök kívánságával is egyezőleg kijelentette, hogy az ajánlatot a pártnak, melynek elnöke, előterjeszteni és annak megállapodását a miniszterelnökkel haladéktalanul közölni fogja, miután hasonló nyilatkozatot a 48-as kör elnöke is tett. Ezek után a párt hosszabb vita után a következő határozatban állapodott meg: A függetlenségi és 48-as párt sarkalatos elvi kérdésben semmi egyezménybe nem bocsátkozik; a törvényhozási kérdések megvitatásának mérvére nézve a képviselők szabad elhatározására befolyást gyakorolni a párt hivatásának s ezt a parlamentarizmussal megegyeztethetőnek nem tartja. Ami a nyári szünet kérdését illeti, ezt a párt elvi kérdésekkel kapcsolatba hozni nem en-' gedyeti. A szünetre nézve a kezdeményezést a kormány és a többség feladatának tekinti. Az értekezlet lefolyásáról megszerkesztett jegyzőkönyv egy példányát, mely a párt határozatát is magában foglalja, Horváth Ádám, az értekezlet jegyzője gróf Szapáry Gyulának még ma este elküldte. Az országgyűlési 48-as pártkör mai értekezletén a miniszterelnöknek ismeretes ajánlata ügyében egyhangúlag a következő határozatot hozta : »A vármegyei közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat Magyarország alkotmányát elvében és szerveiben átalakítja, a nemzeti társadalomtól a politikai hatalmat kizárólag a kormány részére foglalja le, az önkormányzatot, ennek intézményeit megsemmisíti és elértékteleníti, miáltal nem javítást, hanem rombolást eredményez ; ezzel szemben a nemzet és nép jogát előbb egészében, azután, bár egyes részleteiben, megvédelmezni, megmenteni kötelességünk és a védelmi harcz folyamán a tárgyalást sem mesterségesen megnyújtani, sem mesterségesen megrövidíteni nem áll a helyes törvényhozás, a lelkiismeretes népképviselet érdekében, még kevésbbé áll körünk hatalmában és jogában; e szerint a törvényjavaslat első 80 szakaszának gyors, meghatározott időhöz kötött letárgyalását tisztán egyéni, még kevésbbé kényelmi indokból a 48-as pártkör megígérhetőnek nem tartja. Két nyilatkozat. Negyvennyolc óra alatt kétféle megvilágításban volt alkalma látni Európának a saját politikai helyzetét. Két előkelő miniszter, két különböző állam kormányának tagja adta elő nézeteit s valóban ritkán lépett oly rikító színekben, oly rideg élességgel előtérbe az az ellentét, mely az európai államokat két különböző táborra osztja, mint abban a beszédben, melyet szerdán Salisbury lord, csütörtökön pedig Bourgeois franczia miniszter tartott. Két különböző világnézetről, két olyan elvről van itt szó, melyek közt békés kiegyenlítés nem képzelhető, melyek egy ideig megférnek ugyan valahogy egymás mellett, de végre sem kerülhetik ki a legzordonabb összeütközést. Salisbury lord Európa mai szerződéses viszonyainak változatlan fentartásában keresi az üdvösséget s egyedül ily módon véli lehetőnek a béke fentartását, a franczia miniszter viszont kereken kimondja, hogy Európa jelen államjogi helyzete ellenkezik Francziaország érdekeivel, melynek tehát csak az lehet egyedüli feladata, hogy a viszonyokat megváltoztassa. Azt lehetne ugyan mondani, hogy Salisbury lorddal szemben Bourgeois ur még igen kis ember, noha miniszteri tárczát kezel; hogy a külpolitika nem az ő kenyere s talán elvetette a sulykot, midőn olyan dolgokról beszélt, melyekkel eddig legfölebb dilettánsképpen foglalkozhatott. Mindez igaz, de azért Bourgeois ur nyilatkozata mégis eseményszámba mehet, mert nem csupán a saját, hanem az egész franczia közvélemény nyíltan bevallott vagy titokban táplált, de mély meggyőződését fejezte ki. Nincs számbavehető politikus Francziaországban itz, aki nem annak a politikai hitvallásnak rendületlen hive lenne, melyet minden franczia miniszter vallott és vall ugyan, de hivatalosan, egy állami ünnepélyen Bourgeois úz mert először proklamálni. Pár héttel ezelőtt történt, hogy egy előkelő franczia diplomata figyelmeztette honfitársait, törődjenek bele a megváltozhatatlanba s ahelyett, hogy az orosz szövetség része-