Pesti Napló, 1891. december (42. évfolyam, 330-359. szám)

1891-12-01 / 330. szám

él, soha senkit azért, mert vele egyező politikai meggyőződései voltak, nem protegált, és soha senkit azért, mert vele ellenkező politikai nézetei vol­tak, nem üldözött. És hogy mindez így volt s így van, erről bi­zonyságot tett Melczer Gyulának egész közpályája, mely olyan, mint egy nyitott könyv. Kérlelhetet­lenül üldözte megyéjében a rendetlenséget és a korrupc­iót, és sohasem ismert e téren sem poli­tikai rokonszenveket, sem politikai ellenszen­veket. De nem elég, hogy így volt, nem elég, hogy így van, hanem i­s ez volt vallomásának legszebb része, kiemelte, hogy ez a jövő­ben is így lesz, kiemelte, hogy bár egész po­litikai meggyőződése a nemzeti párttal érez, de még mint köztisztviselő a megye élén áll, addig csak a törvények őre és végrehajtója lesz. Részéről hivatalos támogatást senki ne reméljen, de hivata­los pressziótól senki ne is féljen. így beszél egy ellenzéki alispán, a ki úgy is cselekszik, a mint beszél. Ha minden alispán igy érzett s igy cseleke­dett volna, akkor most nem kongatnák a halálha­rangot a régi vármegyék felett és nem kivánna az ország egy nagy része kinevezett tisztviselőt a vá­lasztott tisztviselők helyére. Henrik főherczeg és neje.­­ Mély és őszinte a részvét a kettős gyász miatt, mely Henrik főherczeg és neje halálá­val uralkodóházunkat sújtotta. Növeli a gyászt, hogy a szomorú esemény közvetlen vig lakodalmi ünnepély után következett s kevéssel azelőtt a legkomolyabb aggodalmakkal a beteg Margit Zsófia főherczegnő életét féltették. Nemes, tiszta érzelmek sugározzák körül az elhunyt főherczegi pár ravatalát, melynél a legtel­jesebb harmónia lép elénk, az, mely legyőzte a földi törekvések minden ellentéteit. A Habsburg­­ház egy herczege beleszeretett egy egyszerű pol­gárleányba, egy énekesnőbe, s az elébe gördült akadályok daczára feleségül vette. Uralkodóhá­zunk története több ily esetet tud, midőn királyi herczegek hitvestársat választottak maguknak a »nép leányai« közül. Ezt a házasságot is a zavar­talan boldogság sugarai aranyozták be. A főher­czeg a közpályán nem fejtett ki intenzív tevékeny­séget, de azért az uralkodóház legnépszerűbb tagjai közé tartozott, mit nem kevésbbé fokozott regé­nyes házassága is.* 1868. február 4-én esküdött örök hűséget Henrik főherczeg Hoffmann Leopoldina kisasz­­szonynak, Hoffmann kremsi törvényszéki irattár­nok leányának a bozeni főherczegi kastély kápol­nájában. A főherczeg ezzel beváltotta a leánynak két év előtt adott szavát. Hoffmann kisasszony szülei beleegyezésével eredetileg énekesnőnek készült. A bécsi opera­iskola befejezése után Gráczba ment, ahol szer­ződtették. Az épp oly bájos, mint eleven kedélyű leányt csakhamar Grácz legelőkelőbb köreiben megkedvelték, melyek gyakran meghívták esté­lyeikre. Henrik főherczeg akkor hadtestparancs­nok volt a stájer fővárosban s gyakran megfordult a színházban, hol először a művésznőt szerette meg. Később a fiatal színésznő a főherczeg szivét is rezgésbe hozta és a viszony a tiszta önzetlen szerelem magaslatára emelkedett. A véletlen épp úgy hozta magával, hogy Hoffmann kisasszony a főherczeg irodájával szemben bírta lakását, melynek ablakánál gyakran megjelent a színésznő bájos arcza, így változott át a főherczeg érdeklődése tiszta szerelemmé, mely később a legnagyobb aka­dályokkal is daczolni volt képes. Hatalmas szen­vedély ragadta meg a 37 éves férfiú szivét, melyet a fiatal leány viszontszerelmével boldogított. E közben kitört Olaszországban a háború,s a főherczeget altábornagyi rangja a IX. hadtest élére szólította. Beszélték akkor Gráczban, hogy a főherczeg bucsúzása előtt a leány lakására vitette szülei arczképét s az előtt tett fogadalmat, hogy az énekesnőt oltárhoz vezeti. Ez volt az el­jegyzés pillanata. Mielőtt azonban harczba vonult, végrendeletet irt s abban menyasszonyát mély szavakkal ajánlja fivérei jóindulatába, ha netán elesnék valamelyik ütközetben. Mialatt a főherczeg távol volt, a leányra nehéz, gond­teljes napok következtek.­­ A szerelmes pár viszonyát ugyan kevesen ismerték, de azok közt is akadtak olyanok, kik cselszövény­­nyel törekedtek arra, hogy szétbontsák a köte­léket, mely a főherczeget menyasszonyához fűzte. Azt tartották ugyanis, hogy az énekesnő úgy kerítette hálójába a föherczeget. A főherczeg­­hez szolgálattételre beosztott egyik főur megláto­gatta a művésznőt s hosszas diplomácziai tárgya­lások után ügyes modorban felvetette a kérdést, hogy ugyan mily összegre becsüli egy főherczeg­­nek meggondolatlanul kiejtett ígéretét. »Tökélete­sen értem önt — volt a válasz — de ön téved. Is­merem ő fenségét, ismerem sokkal jobban, sem­hogy a gyanúnak legkisebb árnyékát ébreszthet­nék bennem szavai. Ön az ő megbízásából jött hozzám. De én e beszélgetésről értesíteni fogom a főherczeget.« A four delikát küldetése tehát meg­hiúsult s a főherczeg még vissza sem tért a had­járatból, midőn a »közvetítőt« elmozdította hiva­talából. Henrik főherczeg Olaszországból visszatérve, Brünnbe helyeztetett át, vele együtt menyasszo­nya is oda hagyta a stájer fővárost. A főherczeg kérte, hogy már most szakítson a színpaddal s tér­jen vissza rokonaihoz, a­honnan nőül fogja venni. Hoffmann kisasszony természetesen haladéktala­nul engedett a főherczeg kérelmének s Hütteldorf­­ba ment, a­hol nővére, Oppanauer orvos neje lakott. Csaknem egy esztendeig éltek távol egy­mástól a főherczeg és jegyese. Csak ritkán talál­koztak egymással, de sűrű levélváltásban értették meg egymással, hogy szerelmük a régi maradt. 1868. január elején írta a főherczeg egyik levelében, hogy csak szorgalmasan dolgozgasson esküvői ru­háján, mert az egyesülés órája hála istennek ke­zéig. Február 2-án sürgős hir érkezett, mely rövi­den igy hangzott: »Azonnal elutazni!« És Hoff­mann kisasszony még az­nap este elhagyta nővéré­vel Hütteldorfot és egész csendben Bozenbe uta­zott, a­hová február 3-án megérkezett. Már más­­nap reggel megtörtént az esküvő és a fiatal pár kül­földi nászútra kelt. Az esküvőről a következő részletek jutottak utólag a nyilvánosságra: Az esküvő napján Mayrhauser kanonokot hívták a főherczegi kastélyba, azt hitte, hogy ebédre hívták meg. A kastélyba érve, egy terembe vezették őt, a­hol a főherczeg menyasszonya és két udvari hivatalnok várakozott. A nélkül, hogy valamely beszélgetés megelőzte volna a szertartást, a főherczeg igy szólt: Ezennel kijelentem a törvény szerint illeté­kes plébános és két tanú előtt, hogy az itt jelenlé­vő kisasszonyt nőül veszem,a mire ugyanezt is­­métlé Hoffmann kisasszony is. Ezzel elég létetett a kánoni törvénynek. E házasságkötésnél egy köz­jegyző is volt jelen, a­ki a jegyzőkönyvet vezette. A házasság, mely Ő felsége tudta és akarata ellenére köttetett, akkor az egész monarchiában nagy feltűnést keltett s élénk polémia fejlett ki a klerikális és liberális lapok közt. Hirlett, hogy Mayrhauser kanonok ellen fegyelmi vizsgálatot indítanak s hogy Riccabona trienti herczegérsek is megfeddésben részesült enyhe eljárása miatt. Erre egyházi részről egy nyilatkozatot adtak ki: »A főherczeg házasságáért senki más nem vonható felelősségre, mint maga ő cs. és kir. fensége, legkevésbbé az eljárt lelkészek.« Az esküvő után a főherczeg javait zárgondnokság alá helyez­ték s fivére Rainer főherczeg javára bérbe adták; Henrik főherczegnek pedig 40,000 frt évi apanaget utalványoztak ki, melyet Svájczban vett fel. Négy esztendeig maradtak külföldön, gróf Waldeck né­ven, mignem megengedte ő Felsége a főherczeg barátainak kérésére, hogy a főherczeg vissza­térhessen. ."7 * Különösen fájdalmas lesz a részvét a főher­czegi pár halála felett Bozenben, hol Henrik fő­herczeget és nejét mindenki bálványozta. Beszé­lik, hogy a főherczeg a lakodalomra utazása előtt így szólt leányához : »Tudod, gyermekem, én és a mama oly boldogok vagyunk, nagyon boldogok. Talán együtt is fogunk meghalni.« Mária Rainerinnek e szavak jutottak eszébe, midőn az elmúlt éjjelen anyja halálát jelentették. Szakadatlanul omlottak a könnyek a szegény leány szemeiből. Egyre ismételgette a főherczeg szavait. Egy előkelő nőalak hajolt a sors sujtotta gyermek fölé, megsimogatta arczát s nyájas szavakkal vi­gasztalta. A jó asszony világos reggelig virrasz­tott a baroneszszel: Alençon herczegnő, király­nénk nővére volt, ki ugyanabban a szállodában lakott. Reggel 8 órakor báró Vaux remegő hangon hívta a szegény leányt atyja — holttestéhez. Sírva borult ez a herczegné keblére: »Nagyon is bol­dogok voltak, nagyon is boldogok, mondá­m zo­kogástól elfojtott hangon.* Saját bécsi tudósítónk a következőkről értesít: Henrik főherczeg és neje, Waldeck bárónő­nek tragikus vége, általános, nagy részvétet kel­tett Bécs lakosságának körében. A kedélyes bécsi nép, a mely oly boldog, ha az uralkodóház vala­mely tagjának beléletébe, szivvilágába nyerhet betekintést, őszintén ragaszkodott a főherczeghez, kiben a családiasság polgári erényét tisz­telte s­őt magát, a mindent feláldozó, hű szerelem erényéért szerette. A gyász tehát nagy és őszinte, ennélfogva né­mileg tapintatosnak tekinthető, hogy Bécs lakossá­ga előtt eltitkolják a főherczegi pár halálának okát, mert igy elkerülték azt, hogy a részvét érzésébe általános pánik vegyüljön, mert Henrik főherczeg és neje influenzában haltak meg. Ebből a tényből magyarázható ki, hogy a főherczeg neje infekczió következtében dőlt kórágyba és ez ok­ból jön súlyos beteggé a meghalt fő­­herczeg leánya, Mária Rajnéria is. Az elárvult főherczegnőt nagybátyja, Rajner főherczeg vette magához s e perczben élet és ha­lál között lebeg.* Ferencz Ferdinánd főherczeg, ki a Pallavicini Sándor őrgróf morvaországi j­a­m­­niczi uradalmában vadászott, tegnap, az ural­kodóházat ért gyász hírére, Bécsbe visszaérkezett. Vele jöttek gróf Wurmbrand főkamarás és báró P­r­ó­n­a­y alezredes. * Bécs, nov. 30. 0 F­elsége ma délután meg­látogatta Rainer főherczeget, hogy testvérének Henrik főherczegnek elhunyta alkalmából rész­vétét kifejezze. Ő Felsége Rainer főherczeg ál­tal mély részvétét fejeztette ki Waldeck báró­nőnek. Hir szerint két napig tartó nagy és hét napig tartó kisebb udvari gyászt fognak elren­delni. Este 11 órakor H­e­n­r­i­k főherczeg holt­testét Rainer főherczeg palotájába viszik át. Bécs, nov. 30. Az elhunyt Waideck báró­né sűrűn érintkezett nőtestvéreivel. Egyik nővére Ottenauer volt währingi községi orvos özve­gye, a másik Pogatzernek, a Länderbank el­halt műszaki tanácsosának özvegye, a harmadik pedig Grädner landstrassei főadófelügyelő­­nek neje. Bécs, nov. 30. Henrik főherczegnek és nejének egyidejűleg történt elhalálozása mindenütt a leg­bensőbb és a legfájdalmasabb részvétet kelti. A bécsi sajtó kivétel nélkül meleg részvéttel emlék­szik meg az elhunyt főherczegről, ismételten is hangsúlyozva, hogy Ausztria népe mindenkor együtt érez az uralkodóházzal. A városi tanács mai ülésén dr. Prix polgármester Bécs város nevé­ben legmélyebb részvétének adott kifejezést az uralkodóházat ért súlyos veszteség fölött. A pol­gármester intézkedett, hogy a deczember 4-ére ki­tűzött Mozart-ünnepély elmaradjon. Megyék és városok. A herczegprimás és az esztergomiak. Vaszary Kolos herczegprimás levelet intézett Helcz Antal polgármesterhez, melyben arra kéri a polgármes­tert, hogy miután a lapokból arról értesült, hogy bevonulásakor nagy ünnepélyeket akarnak ren­dezni, mellőzzenek minden költséges ünnepélyes­séget és az ovácziókra fordítandó ösz­­szeget oszszák szét a szegények kö­zött. Mint lapunknak távírják, a lakosság a kifejezett óhaj daczára is olyan fénynyel és pom­pával fogja az új prímást fogadni, aminőhöz ha­sonlót a prímási város még egy prímás bevonulá­sánál sem rendezett. Czegléden a függetlenségi és 48-as párt teg­nap délután tartotta alakuló gyűlését a »Népkör« helyiségeiben. A választó­polgárokból álló igen népes gyűlés a párt elnökévé M­a­k­k­a­y Ferencz ügyvédet s a népbank igazgatóját választotta meg. A képviselőjelölést is szóba hozták s egyhangúlag és nagy lelkesedéssel Hegedűs Károly buda­pesti ügyvédet kiáltották ki jelöltül. Temesvárról távírják. Molnár Viktor fő­ispánt ma, kitüntetése alkalmából, a megyei tiszti­kar Deschan alispán és a város képviselőt Telbis­zn■ polgármester vezetése alatt küldöttségileg üdvö­zölték. A megyei tisztikar küldöttsége előzőleg Deschan alispánnál fejezte ki üdvkivonatait ki­tüntetése alkalmából. Ugyancsak meleg ováczió­­ban részesült ez alkalomból Telbisz polgármester a város mai közgyűlésén. Az akadémiának mára kitűzött összes ülése Hunvaldy Pálnak váratlanul közbejött elhalá­lozása miatt elmaradt és e helyett értekezletet tar­tottak az akadémikusok, melyen kizárólag az el­hunyt tudósról emlékeztek meg. Dr. Eötvös Lóránd, az­ akadémia elnöke következő beszéddel emlékezett meg a gyász­­esetről : »T. Akadémia ! Rendes házi gyűléseinkre gyűltünk ma egybe, hogy mint rendesen folytassuk a munkát s ide megilletődve látjuk, hogy a halottas házhoz jöttünk, melyben szünetel a munka s melyben csak egy szó van helyén, a fájdalom szivből eredő csendes szava. H­u­n­­fa­­­vy Pál itt a palotában ravatalán fek­szik! Két napja csak itt állott ez emelvényen, itt fo­gadta az ethnográfiai társaság üdvözlését s a szavak, melyeket akkor mondott, fájdalom az ő búcsúszavai, még el sem némultak, de ne is némuljanak el soha e te­remben. A maga szerény modorában, szivének egész mele­gével elmondotta akkor, mily nagy hálával tartozik ő akadémiánknak, mert a sikert, melyet ö kötelességének teljesítése közben elért, az akadémia buzdításainak és segítségének köszönheti. Mondjunk hálát mi is halottunknak, hiszen ö éle­tének egész munkaerejét akadémiánknak szentelte. — Nagy feladatok egész embert kívánnak. — Ilyen nagy, akadámiánkra nézve minden egyébnél nagyobb feladat: a magyar nyelv­tudomány megalapítása és kiművelése. Hunfalvy egész életében, egész erejével e feladaton dol­gozott, milyen sikerrel, azt tudjuk mi itthon és tudja a külföld. A tudományszakában nálam avatottan fogja azt más alkalommal elmondani. Minden gondolatában tudós, minden érzésében ma­gyar volt­­, tudományáért és magyarságáért munkára mindig kész, kérkedésre soha. Tudományának fitogtatása hazafiságának fenhangú hirdetése által népszerűséget soha sem keresett, de kiállott a síkra és bátran harczolt mindig, a mikor tudományos meggyőződését és haza­­fiságát, melyek szivében egygyé forrtak, komoly veszély fenyegette. Igen Hunfalvy egész ember volt életében, egész még halálában is, mert gondoskodott arról, hogy a mun­kásság, melyet megkezdett ne szakadjon meg az ő élet­fonalával, — iskolát teremtett s ez a Hunfalvy —• iskola folytatni fogja mesterének munkáját. A nagy fájdalom­ban, melyet elhunyta felett érezünk, ez legyen némi vi­gasztalásunk.« A beszéd végeztével bejelentette az elnök, hogy a temetés deczember 2-án dél­után három órakor fog végbe menni. Indítványára elhatározták ezután, hogy G­y­u­l­a­y Pál fog búcsúbeszédet mondani a temetésen; az akadémia koszorút helyez a ravatalra; részvétnyi­latkozatot intéz az elhunyt családjához; megke­resik az akadémia osztályát »emlékbeszéd« tar­tása miatt; végül indítványt terjesztenek a nagy­gyűlés elé a czélból, hogy Hunfalvy arczképe a díszterem számára, megfestessék. Mindez általános helyeslés közepett elhatá­roztatván, az értekezlet véget ért. * A Luther-társaság­ma délután ülést tartott, melyen részvéttel emlékeztek meg elnökük, Hun­falvy Pál haláláról. Egyszersmind elhatározták, hogy az özvegyhez részvétiratot intéznek s a ra­vatalra koszorút tesznek a következő felirattal: »A Luther-társaság szeretett elnökének.« * Az akadémia igazgató­tanácsa holnap, de­czember 1-én déli 12 órakor, Hunfalvy halála al­kalmából, ülést tart.* Hunfalvy Pál ravatalára koszorút helyez­tek ; az akadémia e felírással: »Hunfalvy Pál osz­tályelnök, ig. és rendes tagnak — a Magyar Tudo­mányos Akadémia«; továbbá »Szeretett tiszttár­sának — Szily Kálmán.« * A Hunfalvy-Album dolgozótársait Si­­monyi Zsigmond ezen után értesíti, hogy az album a jövő hét folyamán fog megjelenni. * A magyarországi néprajzi társa­ság nagyérdemű elnökének, Hunfalvy Pál­nak elhunyta alkalmából dec­ember 1-jén 5 óra­kor az akadémia földszinti termében választmányi ülést tart. — Tóth Lőrincz jubileumát a a Kisfaludy-társaság Hunfalvy Pál elhalálozása miatt deczember 9-ére halasztotta. Ugyanez okból az akadémia összes ülését de­czember 7-ére halasztotta. * A család a következő gyászjelentést adta ki: »Hunfalvy Pálné, szül. Rock Karolin, mint hites­társ és Hunfalvy Géza, mint unokaöcs saját és az összes rokonság nevében mély fájdalomtól sújtott szívvel jelen­tik, hogy szeretett felejthetetlen jó férje, illetőleg nagy­bátyja, méltóságos dr. Hunfalvy Pál, királyi tanácsos, a magyar főrendiház tagja, a magyar tudományos akadé­mia igazgató tanácsának tagja, a nyelv és széptudományi osztályának elnöke, a Kisfaludy-társaság rendes és sok külföldi tudós társaság tagja, stb., stb., e hó 30-án hajnali 1 01 órakor, élte 82-ik, boldog házasságának 44-ik évé­ben igen rövid szenvedés után, az urban jobblétre szen­­derült. A boldogult halt tetemei deczember hó 2-án dél­után 3 órakor fognak a magyar tudományos akadémia palotájának oszlopcsarnokában az ágostai evangélikus hitvallás szerint megáldatni és a kerepesi-uti temetőbe, örök nyugalomra kísértetni. Áldás és béke poraira, állásokra csak a régiek adtak be kérvényt. Az ügyészi állásra (Major Kálmán kir. táblai bíróvá történt kineveztetése folytán történt helyüresedés) folyamodtak: Borbás Gáspár, Csengey Gyula, Kállay József, Latzkovits Gyula, Melha Kálmán, Milassin Mihály, Rácz Géza, Sebők Béla, Szilasi Zsigmond és Vladár Tivadar. —­ A tanács jegyzői állásokra, a régieken kívül tizenketten, az árva­széki ülnöki állásra heten és ugyanitt a jegyzői állásokra hatan folyamodtak. — A választások — mint már említettük — deczember hó második felére be lesznek fejezhetők. A pénzügyi és gazdasági bizottság ma délelőtt ülést tartott Márkus József tanácsos elnöklete alatt. A budapesti kir. orvos-egylet arra kéri a fő­várost, hogy az egyleti házának kijelölt telek he­lyett adja inkább a telek 15.000 forintnyi becsér­tékét. A pénzügyi és gazdasági bizottság hozzájá­rult a kérelem teljesítéséhez. A belügyminiszter leiratot intézett a fővároshoz a rendőrség költsé­geire a főváros részéről fizetendő járulékok meg­állapítása ügyében. A miniszter azt kívánja, hogy a­mennyiben a segélyek és járulékok czímén szük­séges összegek a fővárostól átvett segélyalap jö­vedelmeit tetemesen fölülmúlják, a főváros közön­sége e költségekhez 21.000 írttal járuljon hozzá. A pénzügyi és gazdasági bizottság nem járul hozzá a kívánság teljesítéséhez. A népszínház biz­tosítására szolgáló újabb vízvezetéki cső-összeköt­­tetés költségeit a bizottság főleg a közvágóhíd újabbi megbővítésénél megtakarított összegekből jelölte ki. Több csekélyebb ügy elintézése után a bizottság elhatározta még, hogy az orszá­gos méhész-egylet jövő évben tartandó nagygyű­lésének költségeihez 1000 forinttal leendő hozzá­járulást hozza a tanács előtt javaslatba. A községi választások. Az igazoló választmány ma délelőtt ülést tartott, melyen Radnay Jenő dr. jegyző két rendbeli fölszólamló kérvényt ter­jesztett elő. Az egyiket Mihályi József és tár­sai adták be a III. kerületből, kifogásolva a válasz­tás körüli eljárást, mint a­mely szerintük a tör­vénynek meg nem felelt. Kérik a választás meg­semmisítését. A panaszt az igazoló választmány el­utasította.­­ A másik kérvényt a VI. kerületből Kállai Gyula és Hirschfeld Antal adták be, kérve, hogy Schweger Adolf megválaszta­tása megsemmisíttessék, Rózsavölgyi Manóé pedig igazoltnak tekintessék. Az igazoló választ­mány e kérvényt is elutasította. Ezután kijelentette az elnök, hogy mivel a bizottsági tagok kétharmad része igazolva van, az igazoló választmány átira­­tilag kéri fel a főpolgármestert, hogy az alakuló közgyűlést hívja össze. Az általános Csatornázás egyik legfőbb rész­letét képező munkálatának, a központi szivattyú­telepnek építését már megkezdették. A telep a helyi érdekű vasutak köz vágóhídi állomásával szemben lesz, közvetlenül a Duna partján. Fővárosi ügyek. A fővárosi általános tisztújítás. A polgármes­teri állásokon kívül, — mivel Al­k­e­r Gusztáv tanácsos másod-alpolgármesterré megválasztatása most már kétségtelen, mert más nem jelentkezett, — főleg az üresedésbe jövő tanácsosi állásra pá­lyáztak igen sokan. A régi tanácsosok közül min­denki folyamodott az állásáért, az üresedésben levő helyre pedig a következők pályáznak : Rózsa­völgyi Gyula főjegyző, Bar­tha László, Jandek János, Kövér Kálmán, Kullmann Lajos, Kühner Gyula, Mátray József, Pohl Ferencz, Ohlhauser Pál, Prohászka Ferencz, Szabó Károly, Vaszi­­lievics János, Vesztróczy István, Vasics Károly tanácsjegyzők. A főjegyzői állásra, Prohászka és Vesztróczy kivételével, ugyanezek folyamodtak. A tiszti főügyészi, árvaszéki elnöki és főszámvevői KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, deczember 1. A pénzügyminiszter fogad d. u. 2 órakor. — Nemzeti múzeum: Régiség tára, nyitva dél­előtt 9-től délután 1-ig. — Nyilvános könyvtá­rak: akadémiai nyitva délután 3 órától este 7-ig. Egyetemi nyitva délelőtt 8-tól 12-ig, délután 4-től 8-ig. M­u­z­e­u­m­i nyitva délelőtt 9 órától délután 1-ig. — Állatkert nyitva egész nap. Belépti díj 30 krajczár. — nov. 30. Kihallgatások a királynál. — Felsége ma dél­előtt számos kihallgatást adott. Fogadta L­o­b­k­o­­w­i­t­z Ferdinánd herczeget, Tisza Kálmán volt miniszterelnököt, W­e­k­e­r­­­e Sándor pénzügymi­nisztert, dr. Dulánszky Nándor pécsi püspököt, lovag Jaworskyt, a lengyel klub elnökét és még többeket. A mai udvari ebéd, az uralkodó családot ért gyász következtében elmaradt. A gróf Ká­l­­noky külügyér által decz. 2-ikára kitűzött ebéd azonban meg fog tartatni. Roskoványi püspök jubileuma. Nyitra város ma ünnepelte meg Roskoványi püspök negyvenéves jubileumát. A város már vasárnap gazdagon fel volt lobogózva és este fényesen ki volt világítva. Esti félnyolc­kor fáklyás menet indult a szín­háztérről, melyben résztvett az egész város. A menet a kalmár-­s megyeház utczákon át a várba indult. A tű­zöltózenekar a püspöki kastély előtti három darabot játszott s utána a me­net visszaindult. Ma volt a jubileumi nap. Reggeli kilencz órakor Te deumot tartottak, utána pedig díszmisét, melyen Dusinszky karnagy uj oratóriu­mát mutatta be nagy karral. A vár templom teljesen megtelt közönséggel. Ez után következett a kül­döttségek fogadása. A székeskáptalant és a vidéki papságot Wenczel püspöki helynök, pápai prelátus, nagyprépost vezette; a vármegye küldöttsége ne­vében Thuróczy Vilmos főispán beszélt. Nyitra székvárosa küldöttsége, élén Kostyál Pállal, remek díszpolgári oklevelet nyújtott át, végre a törvény­szék Sándor Géza elnök vezetése alatt tisztelgett. Az ősz püspök az egyes beszédekre röviden felelt. A díszmisét az oratóriumban mutatta be. Az or­szág minden vidékéről sok üdvözlő távirat jött. Busul a lengyel. Lengyelországban szintén évről-évről megülik a nemzet szabadság-küzdel­mének évforduló napjait. Tegnap — a mint ben­nünket táviratilag értesítőnek megtartották Lembergben a novemberi felkelés emlékün­nepét, még­pedig rendkívül nagymérvű ünnepé­lyességek között. Az egészet egy a polgárság és tanuló ifjúság kebeléből alakult bizottság rendez­te, a programm pedig felolvasásból, továbbá ze­nei és szavalati részekből állott. Mikor az »Este Polska ne zginula« eléneklése került sorra, az ün­neplő tömeg felemelkedett székéről s szűnni nem akaró tetszészajban tört ki. Az idősebb franczia tábornokoknak erős ellen­felük akadt Reinach képviselőben s a »République Francaise« szerkeztetében. Az utolsó hadgyakor­latok tapasztalataiból kiindulva, azt követeli, hogy az 56 éves kort elért tábornokok, ha csak nem ta­núsítanak valami nagy élénkséget és frisseséget, nyugdíjba helyeztessenek. E helyett az ifjabb ez­redeseknek tábornokokká való promoveálását in­dítványozza. Fellépése erős visszhangra talál a franczia katonai körökben. Az influenzáról azt írja a »Béri. Kiin. Wo­chenschrift«, hogy immár kétségtelenül konstatál­ható a járvány föllépte Berlinben. Azt azonban még nem lehet megállapítani, vájjon egy az egész földön elterjedő új járványról van-e szó, vagy pedig lokális járványról, mely a két év előtti nagy influenza-járvány újból való fellobba­­násának tekinthető. Annyi tény, hogy a Berlinben előfordult esetek teljesen azonos lefolyásúak , mint a két év előttiek. Keresztyén-mészárlás Takauban. Borzasztó vé­rengzésről értesítik a »Dailes chronicle«-t, Tient­­esinből. A takaui keresztény mészárlásokról érke­zett hivatalos jelentések szerint azok borzasztó ke­gyetlenségekkel voltak összekapcsolva. A vérengzést a keresztény vallásra áttért keresztényeken kezd­ték. Sokakat vadállati kegyetlenséggel öltek meg, kis gyermekeket késekkel daraboltak szét s azu­tán máglyán megsütötték. Az apáczákat ne­héz buzogányokkal verték agyon, a papokat szörnyű módon megkinozták; a vérengzés be­fejezése után a mandarinok a gyilkosokat meg­vendégelték. A pekingi európai kolóniában és a diplomácziai karban nagy az elkeseredés. A mon­gol forradalmárok előnyomulóban vannak s szá­mos várost ellentállás nélkül foglaltak el. Szerencsétlen fogadás. Romero Eduárd gróf rettenetesen lakolt a fogadás sportjának mértékte­len szenvedélyéért. A dúsgazdag portugál gaval­lér 20.000 frankban fogadott arra, hogy egy most Lisszabonban működő lovartársulat ün­nepelt lovas­nőjének, W­e­i­s­z Jennynek egyik bra­­vour mutatványát utánozni fogja. E mutatvány abból áll, hogy a lovas, egy bukfenc­czel, akkor veti magát a lóra, még­pedig hátrafelé, mikor a paripa két lábra emelkedve jár. A fogadást tegnap kellett volna megnyernie, de kivitel közben a ló egyen­súlyt veszítve, hányát vágva a grófot, agyon­nyomta, ugyanakkor a nyeregkápájával hasát 15 cm. hosszúságában felszakitotta. A gróf egy napi kínos agónia után kiszenvedett. Rablógyilkosság az aradi postán. Az aradi vas­úti postahivatalban az év elején elkövetett és oly nagy szenzácziót keltett rablógyilkosság tettesei megkerültek. Mikor már mindenütt nyomuk ve­szett, Kovács Ferencz csendőrszázados egyetlen szálon nyomozott tovább állhatatosan, mely nyo­mán végre Kisjenőn hurokra is kerültek a rabló­­gyilkosok. A főbűnös, a­ki a gyilkosságot elkö­vette, egy Kiss Péter nevű volt postaszolga, a rablógyilkosságban állítólag egy bűntársa volt, a­kire vallott, ennek neve azonban a vizsgálat érde­kében még nem közölhető. Kiss a rablógyilkosság elkövetése után egy ideig bolyongott, míg végre Kisjenőn húzódott meg, hol mint csizmadia fog­lalkozott. Feltűnést keltett azonban költekezésé­vel. Földes János aradi kir. törvényszéki vizsgáló­bíró ma ide érkezett és letartóztatta Kiss Pétert, ki be is vallotta tettét. Tüzbe dobott zenemű. Csajkovszky, a hires orosz zeneszerző, legutóbb itt »Vajda« cz. zenemű­vét tüzbe dobta. A szinfonia Mondonán már elő­adásra is került s nagy tetszést aratott. De kevés­sel a hangverseny után a művész valami felett indulatba jött s a szerzeményt a terem nagy kály­hájába dobta. Később ezt annyira szivére vette, hogy búskomorságba esett s ideggyógyintézetbe vétette fel magát. A nyitányt s egy uj ballet egyes részleteit, melyeket szintén tüzbe akart dobni, si­került töl elragadni. Illatos társasjáték. Crestowban furcsa kis társas­játék kezd divatba jönni. »Hagyma-parthie« a neve az uj társasjátéknak, amelyet egy ottani elmés fiatal em­ber talált ki s amely rendkivül gyorsan terjed. Hat hölgy egy mellékterembe megy s egy közülök beleharap egy hagymába. A hölgyek azután ismét bejönnek s a játék ismétlődik. A soros fiatal ember sorba csókolja a hölgyeket s azután meg kell jelölnie azt a hölgyet, a kinek szép ajka a hagymát megérintette. Ha nem ta­lálja el, a csókolódzás újra kezdődik s addig tart, mig az illető fiatal ember el nem­ találja, ki harapott a hagymába. Különben, mint a rossz nyelvek beszélik eddig még nem akadt fiatal ember, aki megjelölte volna azt a hölgyet, aki a hagymába harapott. Öngyilkos kereskedők. Berlinből jelentik : Paarmann és Kohn idevaló óra-nagykeres­kedők üzleti helyiségükben agyonlőtték ma­gu­k­a­t. A tett okául azt mondják, hogy az illetők 100.000 márkát vesztettek a Friedländer és Som­­mer-féle bankháznál. Apróságok. Vasúti balesetek. »A statisz­tika adatai szerint — szól valaki — vasúti balesetek alkalmával mindig az első s az utolsó vagyonokat éri a legnagyobb baleset. — Úgy hagyjuk el ezeket— jegyzi meg­találóan Calinó. — A beszélgetés további folyamán Calinó megjegyzi, hogy tekintettel a sok katasztrófára, már csak bicziklin fog utazni. »De — szól egy ur — vasparipán is fordulnak elő szerencsétlenségek.« »Lehet, lehet — felel Calina — de a biczykli-balesetek ke­vésbbé végzetesek. Semmi esetben sincs egy áldozat­nál több.«* A kopaszság eredete. Taupin úrnak egész kopasz a feje. Kopaszságának eredetét a következőkép magyarázza : Igen egyszerű a dolog. Midőn fiatal voltam s feleségem megcsalt, én téptem ki elkeseredésemben ha­jamat, é­s midőn én kezdtem megcsalni a feleségemet, ő tépte ki a hajamat.* A »Hanauer Anzeiger« hirdetési rovatában a kö­vetkező hirdetés olvasható : »Káposzta maradék és krum­plihéj előnyös áron megvétetik Fő­ut 34. szám alatt; ugyanott egy az olcsó pénzen lakást és teljes ellá­tást kap.«* A boulevardon. Ah kedves barátom, hogy nézesz ki! Hogy viselheted azt az almazöld kabátot. Már harmincz éve divatját múlta.« »A dolog úgy áll, hogy feleségem megesküdött, hogy nem jön velem többé sétálni, ha ezt a kabátot ve­szem fel.* Vendéglős: Ki fogom önt tenni a levegőre. Vendég: Ugyan kérem ne h­etvenkedjék azzal a ke­vés levegővel — a háza előtt.* A f­ü­t­ö Egyik bagatell-biróság biróját általánosan arról ismerték kerületében, hogy a feleket mindenáron kibékíteni szokta. E czélra felhasználta a szűk iroda kemenczéjét is. A feleknek ott kellett helyet foglalniok a kemencze közvetlen közelében levő padon s a pokoli hőségben rendesen mihamar kedvük támadt kibékülni. Egyszer azonban az egyik fél a legnagyobb lelki nyu­galommal tartott ki helyén és semmi kedvet sem muta­tott az engedékenységre. Sőt jól látszott magát érezni, derült kedvvel felelt a válaszokra s végre jóizü mosoly­­lyal szólt a biróhoz: »Biró úr, rajtam nem fog ki a ke­­menczével — én a Ganz gyárnak — fűtője vagyok.« (x) A legjobb egyenruhákat katonák és hiva­talnokok részére szállít Tiller Mór és társa cs. és kir. udv. szállító, Budapest, Károly-kaszárnya. (x) A »Központi antiquárium« mai lapunkban mellékelt könyvjegyzékét ajánljuk t. olvasóink szives figyelmébe. Ezen nagy figyelemmel össze­állított jegyzékben irodalmunk remekei, olcsó és diszkiadásokban, ifjúsági iratok, regények, valamint minden egyéb hasznos és mulattató olvasmá­nyok, nemkülönben tudományos szak­munkák dús választékát találja az olvasó

Next