Pesti Napló esti kiadás, 1891. december (42. évfolyam, 330-359. szám)

1891-12-01 / 330. szám

Budapest, 1891.Kedd, deczember 1. 330. szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, deczember 1. A német parlament tegnap ismét érdekes vi­ták színhelye volt, melyek azonban leginkább bel­ügyi kérdések körül forogtak. Élénk figyelmet kel­tett, hogy a czentrumpárt ismert vezére, báró Huene tegnap feltétlenül kormánypárti szellemben nyilatkozott, miből azt következtetik, hogy e so­káig ellenzéki párt s a kormány közt végkép meg­köttetett a béke. A lengyel töredék köréből is tör­tént tegnap nyilatkozat, mely szintén nagyon kor­mánypárti szellemű volt, ámbár a szónok kiemel­te, hogy Pozenben még mindig folyik a germani­­záczió. Erre Caprivi azt felelte, hogy a pozeni len­gyelek mindent a porosz királyoknak köszön­hetnek.­­ Ezek valóban emberségesebben bán­tak velük, mint az orosz czárok és azok a lengyelek, kik porosz uralom alá jutottak, bizony nem igen panaszkodhatnak, ha Orosz­országba kebelezett testvéreik sorsával vetik egybe a magukét. Igen hosszas beszédet tartott Richter képviselő s több alkotmányjogi sérelmet hozott fel, így helytelenítette, hogy egyes császári kéziratok miniszteri ellenjegyzés nélkül jelennek meg. Később felhozta azt is, hogy a szabadelvűek nem feltételes követői ugyan Caprivinek, de né­mely törekvésében készségesen támogatják, ám­bár az eddigi vámpolitika megszüntetése nélkül állandó békére nem léphetnek vele. Caprivi erre ismét szót emelt s a többek közt tiltakozott az el­len, mintha múltkori nagy beszédében Bismarckot megtámadta volna. \ '• --------------­ — Távirati tudósítás. — Bécs, decz. 1. A magyar delegáczió ma délelőtt tartotta ötödik nyilvános ülését, a­melyen a hadügyi költ­ségvetést tárgyalta. Elnök: gróf Zichy Ferencz. Jegyző: báró Rudnyánszky Béla. Jelen vannak, a közös minisztérium részéről: gr. Kál­­noky külügy, báró Bauer hadügy és Kállay pénz­ügyminiszterek, Tóth a legfőbb számszék elnöke, Sterneck tengernagy, Barkassy vezérkari ezredes, Ferenczy sor­hajó­hadnagy, Pater szárnysegéd ve­zérőrnagy, Feld­enhauer vezérőrnagy osztályfőnök, Gutenberg vezérőrnagy osztályfőnök, Matt vezér­kari ezredes osztályfőnök, Hr­ber dragonyos ezre­des osztályfőnök, Beckerheim tüzérezredes osztály­főnök, Blazek műszaki­­ezredes alosztályfőnök, Röckenzaun osztályfőnök, Pernhofer főhadbiztos és Dobrudsky hadbiztos, Szentgyörgyi Gyula osz­tályfőnök, Falke b. osztályfőnök és Dóczy udvari tanácsos. A magyar kormány részéről: Szapáry Gyula gr. miniszterelnök, Fejérváry b., Szögyény- Marich László és Wekerle Sándor miniszterek. Gr. Zichy Ferencz elnök az ülést megnyit­ván, bejelenti a súlyos csapást, mely az uralkodó családot Henrik főherczeg elhunytával érte. A bi­zottság részvétét a jegyzőkönyvbe iktatják. A jegyzőkönyv hitelesítése után végleg megszavaz­zák az utóbbi ülésben elfogadott külügyi budgetet. Elnök bemutatja továbbá az osztrák delegá­czió üzenetét, melylyel tudatja, hogy elfogadta a külügyi, pénzügyi, számszéki, tengerészeti budge­­teket és a határvám-jövedéket. Kiadatik a hetes albizottságnak. A hadügyi költségvetés tárgyalása megkez­dettén, szót emel Rakovszky előadó, indokolván a hadi budgetet. Beöthy Ákos általánosságban elfogadja a költ­ségvetést, de a következő határozati javaslatot nyújtja be: »A közös ügyek tárgyalására kikül­dött országos bizottság azon felfogástól vezérel­tetve, hogy míg egyrészt a monarchia biztosságá­nak minden áldozatot meghozni kész, de másrészt, különösen tekintve Magyarország súlyos megter­­heltetését, a­mely minden mellőzhető kiadás meg­takarítását elutasíthatlan kötelességünkké teszi, az eléje terjesztett 1892-iki költségvetést általános­ságban elfogadja ugyan, de a részletes tárgyalás megkezdése előtt azt azon utasítással adja vissza a hadügyi, illetve négyes albizottság­nak, miszerint a közös miniszterekkel egyet­értve a következő tételek törlését, vagy le­szállítását eszközölje 1. a rendes költségvetésnél a (pótlovazási felügyelő illetményei) 14861 frt, b) (a tartalékos tisztek behívására) 63,000 frt, 2. a rendkívüli költségvetésnél c) (számfelettiek illet­ményei) 102,000 frt, d) Dalmácziába kirendelt csa­patok) 90,000 frt, e) (26 gyalogezred kiegészítésé­re) 672,200 frt, f) (tartósan elvezényelt tisztek pótlására) 291,000 forint, g) (két galicziai vár építésére) 1 millió forint, h) (galicziai barakok épí­tésére) 20,000 forint, továbbá a fent említett bizottságok utasuttatnak arra is, miszerint a megszállott területen levő csapatok rendkívüli szükségletét, melynek költségei 4435 ezer írttal vannak felvéve, vegyék újból tárgyalás alá azon ezeiből, hogy a Lim területén elhelyezett csapa­tok kivételével e csapatoknak minden olyan kia­dása, mely kétszeres illeték vagy javadalmazás jellegével bír, megszüntettessék, illetőleg a had­sereg rendes kiadásainak színvonalára szállíttas­sák. Beadják Beöthy Ákos, Apponyi Albert gr., ifj. Ábrányi Kornél, Sztáray Antal gr., Bolgár Fe­renczs. Ezután Hel­tán Ernő szólal fel. Holtán általánosságban elfogadja és szaksze­rűen indokolja a budget elfogadását. Gr. Sztáray Beöthy határozati javaslatát támogatja. Hieronymi Beöthyvel polemizál, bizonyítván, hogy militarizmusról nem lehet szó. Münnich Aurél megjegyzi, hogy Beöthy he­lyesebben teszi vala, ha törléseit a részletes vitá­ban az egyes tételeknél terjesztette volna elő. Tüzetesen c­áfolja Beöthy állításait s kijelenti, hogy a budgetet elfogadja. Bolgár Ferencz Hollán beszédére reflektál, megjegyezvén, hogy a hazafias lelkiismeret sugal­latát követik a nemzeti párt tagjai, midőn a had­ügyi kormányzatot bírálják, állitván, hogy nincs határozott politikája. A hadsereg érdekében ugyan sok történt, de határozott programm és irány e po­litikában nincs. E beszéd után öt percznyi szünet következett. 5 percznyi szünet után gróf Apponyi Albert szólalt fel. Nem lát határozott szerves eszmét a hadügyi kormányzatban, mely mindig olyan köve­teléssel lép fel, a­mely csak első lépésnek látszik, de a végezet­ről felvilágosítást nem ad, a parla­menti ellenőrzés­e miatt lehetetlen. Beöthy javas­latát pártolja. A magyar delegáczió ülése. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA A S­T­R­A. Regény egy kötetben. (28) írták: Carmen Sylva és Mite Kremnitz. Fordította: Harmath Lujza. Kártyát akar vetni nekem, de udvariasan megköszöntem, ki tudja, mi mindent mondott volna a vén boszorkány. Tehát nálam nélkül vetette meg és azóta folyton csóválja fejét: »Rossz, nagyon rossz!« Ahhoz nincs szükségem kártyákra, hogy megtudjam, miszerint rosszul vagyok, nagyon rosz­­szul. Bizonyos nemét a megvetésnek és közönynek érzem magam iránt ? Hát mi vagyok én magam­nak ? Itt erősen unalmas, de hát mit kívánok ? Ki akartam térni útjából s megtettem. Legalább még soha sem találtam Sandert otthon és ide soha sem jön. Jól teszi, ha nem bízik önmagában. Én meg­mutattam neki eléggé, hogyan kell­ viselni magun­kat. Mindaddig, míg távol tartja magát, nem érez elég erőt magában! Vagy elfelejtett engem? Ha csak játszott volna velem és én feláldoztam ma­gamat, mialatt ő soha rám se gondolt. Nem, ez őrült gondolat! Margit megbocsátott neki,­­ minő áron ? Nem mondta-e, hogy csak tréfált velem­ s én mint ostoba gyermek, mindjárt tüzet fogtam ? Örül­nöm kellene Margit végett, ha ez így történt volna, de akkor minden szenvedésem oknél­küli ; oknélküli, hogy itt, e pokolban sínylő­döm, oknélküli, hogy egy nemszeretett férfi kar­jaiba vetettem magamat és oknélküli, hogy meg fogok halni, minden, minden, de minden oknél­küli ! Talán már máshoz szegődött és nevet fölöt­tem s annak beszéli el, mily nagy hódítást vitt vég­hez. Mióta férjnél vagyok még többet tudok. Mo­­rosch sok mindent elbeszél s a mit ő elhallgat, azt anyósom egészíti ki s aztán halálra neveti magát naivságom felett. »Te ostoba vagy! szól ilyenkor Nadien s egész mystére de Paris bele veti magát egy karszékbe, lábait egymásra rakja, hogy térdei lát­szanak s aztán igy marad, ha szolga vagy egyike a bérlőknek belép és ha mondom: »Nadién, Na­dine!« hangosan felnevet: »Hiszen csak szol­gák és nem férfiak!« Közelebbről ingben és alsó szoknyában az ablaknál állott és a zsidó keres-­­­kedővel beszélgetett. Szégyeltem eféle dolgokat leírni, de talán nem sokáig tart. És ha anyó­som elbeszél valamit, rendesen elpirulok és oly kétségbeesett melancholia vesz rajtam erőt, hogy szeretném magamat a legközelebbi pocsolyába bele­vetni. Mit csinál Pál, ha én meghalok? Más feleséget vesz, kit anyja keres számára s ki jobban betalál e környezetbe. Zongorám meg­érkezett, de oly tele van mindennel, hogy nem tu­dok rajta játszani. Énekelni rekedt vagyok, néha még a beszédnél is eltikkadok, főkép este a dohány­füstben, melyet én is czigarettámmal bővítek. Most én is dohányozom és rendkívül kellemetlennek tet­szik. Ha a burdás estékre gondolok, azokkal a szép olvasásokkal, énekekkel, társalgással, tréfákkal, az én anyácskámmal, munkáinkkal és egy-egy szép könyvvel a békés,beárnyékolt lámpa mellett. Oh is­tenem, istenem! mi lett én belőlem. Váljon az egész világ ily alaposan rossz ? Váljon mindazon emberek, kiket eddig tiszteltem, imádtam, most rosszak let­tek ? Most hallottam, hogy Nádién férjnél volt és aztán elvált, mindig részleteket akar elbeszélni, melyek elöl megszaladok s beleülve a hóba, a disz­nók közt osztom ki reggelim. Ezek jobbaknak és tisztábbaknak tetszenek az embereknél. Oh, pihá! Az egész világot szeretnék beköpdösni s összetaposni, a­mi szent volt. Mióta e nőket a templomban látom, a templom is utált lett előt­tem. Nem is tudom, mi tetszett eddig benne? A pópa a parasztokkal iszik, a zsidókkal üzérke­dik s tőlem valahányszor talál, kéreget. Melanie itt volt férjével. Mindjárt Sanderrel kérdezőskö­dött ; én azt feleltem, hogy Margit jobban néz ki, mint annak előtte és se nem pirultam el, sem zavarba nem jöttem. Pál így szólt aztán hozzám: Ha meggondolom, hogy féltékeny voltam San­­derre és oly ostoba módon mutogattam neked azt az utálatos levelet. Én magam sem tudom maga­mat felfogni. Remélem csak megbocsátottad ? Hogy tudott Pál oly jó maradni ebben a csúnya világban ? Ő a jóság maga, valóságos gyer­mekes egyszerűséggel. Talán már nem sok kell, hogy megszeressem, hisz annyival jobb, mint a többiek, tiszta szive van és engem soh’se feled. Oh! mily keserű elfeledtetni! Keserű, nagyon keserű ! És ha meghaltam, akkor-----­* November 30. 1877. Nehány óra és annyi változott és minden oly könnyű, oly tollkönnyü és én talán még élhetek! Ahogy az utolsó tételt írtam, hallom a kutyákat ugatni, aztán gyors lépteket a lépcsőn, nem a Pál lépteit s keresztül jővén az ő szobáján felnyílt aj­tóm s ott áll Sander és rám tekint. Egy kiáltással szaladtam elébe. Szelíden várt karjaiba egész atyai­­lag, teljesen nyugodtan, önuralommal homlokon csókolt. A lelkemben élő, tomboló vihar egyszerre lecsöndesült. Valami a Burdán töltött ifjúkori bé­kéből szállt szivembe s nem tudtam számot adni róla magamnak, hogy miért voltam oly kétségbe esett azelőtt? »Azt hittem, haragszol gyermekes meggon­­dolatlanságomért!« szólt. »És ezért nem mertelek felkeresni. De most már látom megbocsátottál s is­mét a szívesen látott fivér vagyok, ki a kis Astrát szerette mindaddig, mig beleegyezése nélkül elje­gyezte magát és férjhez ment.« Azt hittem, hogy eddig csak álmodtam és most felébredve látom, hogy nem volt igaz semmi s csak agyrémek miatt kínoztam magamat. Nem kérdezett semmit, hanem oly kellemesen és minden­ről beszélt és a­mint Pál belépett, szívélyesen ölel­te meg és oly elfogulatlan volt, hogy egészen meg­könnyebbültem. Aztán felkereste anyósomat, Ná­dién iránt a lovagiasság maga volt, a mi ezt egé­szen elragadta és aztán oly ifjan, üdén lovagolt tova vidáman integetve kezével, hogy egyszer csak Morosch­falvát egészen csinosnak találtam s kétségeimet ostobaságnak. Jó férjem van és Bur­dán feltalálom a szellemi érintkezést, melyre éle­temnek szüksége van. És végül ez elromlott világ­ban lett Sander is oly tökéletes gentlement. És oly komolyan sajnálja a szomorú órákat, melyeket nekem okozott s igaza van, hogy akaratján kívül rohantam bele. A­­ találkozást oly rettentő megrá­­zónak képzeltem. És ime, mily egyszerű és oly tel­jesen nyugodt volt. Nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni nagy felindulásomat s kedve­sen segített legyőznöm. Még minden jóra fordulhat, ha mindenik bátran, önmagát feledve, teszi meg kötelességét. Egy kis önlegyőzéssel megélni is lehet. Ah iste­nem, annyira sóvárgok nyugalom és egyetértés után, csöndes elhangzás és uj harmónia után, a diszharmónia lelkem, testem összetépte. * Burda, deczember 4. 1877. Sajátságos, hogy mily vonzó erőt gyakorol­nak rám a régi levelek, melyeket anyámnak haza írtam. De nem Sanderrel, mint a­hogy álmodtam, lapozzuk át a szinte nyolcz évi házasság történe­tét, hanem egyedül bezárkózva szobámba, melyet előbb anyám és későbben Astra lakott. És ilyen­kor a jelen elv reménytelennek tetszik, az élet oly igaztalannak, míg gyermekeimhez sietek, hogy zo­kogva szorítsam őket keblemre. Hogy mily eszte­­lenség ez, jól tudom minek a csöndes gyermeki életet előttük megfoghatatlan izgalmakkal felza­varni ! Mennyi mindent elfelejtünk! Alakok, álla­potok eltűnnek s bármily kétségbeejtő legyen is ez, ha vissza­tekintünk, akkor látjuk, hogy az évek tüntével nem nyertünk semmit. Milyen élet volt az enyém és mily lassan, naponkint, visszavonhat­­lanul ki lett vonva vezető kezeim alól. Nem, nem az élet, hanem­­ a férj. Mivel oly könnyen feledünk, pontosan fel akarok jegyezni mindent. Évek, napok tűntek el — talán nem oly régen, talán csak a tavaszon kez­dődött, talán valóban, mikor Astra megérkezett, — hogy e szorongó érzést először észleltem, nem tudom meghatározni. Leírni alig lehet, hogy mi­ről vettem először észre ; tekintete szórakozottabb volt, érdeklődése felületes s gyöngédsége nagyobb mint azelőtt. Ez tett oly gyanakvóvá ? Korábban is elhalmozott gyöngédségekkel, de azok nem vol­tak oly erőszakosak. Talán érezte a tavaszon, hogy hidegül el tőlem és erőt akart venni termé­szetén s igyekezett visszatérni hozzám. És igy nem ő oka, hogy roszszul ütött ki ; a legtisztább akarat vezette. De ő már teljesen ismert engem ! Lelkemnek minden redőjét és egész szivemet is­merte s egyöntetűségem visszatetsző volt előtte. És, mégis nagy isten, én sem vagyok élet nélkül! Nem hoz-e minden új nap új szemlélődést szá­momra ? Talán csak nem bírta elviselni, hogy szerelmem változatlanul az maradt, de hát hibáz­tatható vagyok-e én azért? Az ő fajtájú nők változékonyak, szeszélyesek, de hogyan osto­rozta egykor szavaival s mégis azt akarta vol­na, hogy hozzájuk hasonlítsak Most alig mú­lik el egy nap, hogy nemzetiségemet ne gú­nyolná. Unalmasak vagyunk halálosan az ő élénk és geniális szelleme ösztönzéséül. Né­ha ellent mondok. Mit nevez e genialitásnak, ha még mind­eddig nem nyilvánult ki és minő tu­lajdonság lenne az, melyet puszta jelenlétem el­nyomni képes lenne. Sokat hagyom magára, mert ottlétem bénitólag hat reá, de visszagondolok azon évekre, mikor az élet legnagyobb áldásának tekin­tette, ha lehetőleg folyton mellette voltam és ér­zem, hogy oly keserűség szorítja torkomat, hogy szinte elfulladok. És mily tanulmányok voltak egy­kor gyermekei! Costi emberré tevése, mint ahogy nevezte tisztán, körülírva áll előtte s mily gonddal rendezte be a gyermek szobát, hogy a kellő ösztön — nagyobb megerőtetés nélkül meglegyen szá­­mukra. A falszőnyeg színe sok utángondolás és olvasás után lett elhatározva — mindezt anyám leveleiben olvastam. És most, midőn kedves gyer­mekem elérte a két évet és én éjjeleken át nyugta­lan gondok közt törődöm, hogy hagyhatom-e még női kezekben, te egész közönyösen nézed e dol­got. »Az keveset számit, főképp hogy ostoba! Ő meg fogja az ő részét tanulni s ez elég'« Amint erre Jószivhez mentem, hogy vele is megbeszéljük e kérdést, a rá következő napon hal­lanom kellett tőled Sander, hogy mily el­vakult vagyok, midőn azt hiszem, hogy Jósziv fel­­lovalni engedi magát ellened, ha nála bepanaszol­lak. Mintha arról lett volna szó! És a türelmetlenség! A kis Mari valóságos tejleves, oly szőke és fehér, a kis Miki, az én drá­ga kedvenczem az ő elzárkózott álmodozó termé­szetével egy valóságos német Michael — és én el­hallgatok mindent s nem mondom ki a szót, hogy: »Te nem érdemled meg gyermekeidet!« daczára, hogy ezt gondolom. A te régi éned még mindig csalogató reám nézve, Sander! Mily gondterhes tél! Astra szemlátomást so­­ványodik. Néha, midőn a gyermekekkel tréfál, ha­sonlít azon Astrához, kit anyám hozzám küldött, oh, a szép, szép idő ! Gyakran azt hiszem, Astra szivében hordja a halált s ha e gondolatnál köny­­nyek gyűlnek is szemeimbe, mégis szinte m­g­­nyugtatólag hat reám. Oly végtelenül fáj üres, el­hagyatott élete, hogy szeretném biztosítva látni. Hasonló aggodalmat érzek az én álmodozó fiam, Miki miatt. Costiért nem tűnődöm, az ő egészséges észjárása hamar készen lesz az élettel, sőt örömét fogja találni benne. Mikin valóságos északi baskomolyság fut vé­gig, kettőzve a nagy szemeiben rejlő pusztasággal. Minden betegségnél mely megtámadta arra gon­doltam, hogy el fogom veszteni s a fájdalom mel­lett az a megnyugvás lépett meg néha, hogy egy oly világot hagy el, melyben anyján kívül nem érti meg senki. S ki tudja? ez is meddig őrködik fölötte, mert ha él is, de neveltetése miatt s csak kimegy szárnyai alól. A­mig boldog és biztos vol­tam Sander szerelmében soha sem gondoltam arra, hogy ifjúságom eltűnhet, de ez az év e gondot is meghozta. Váljon lemondjak-e női jogaimról s mint gyermekeim nevelőnője idegenbe menjek és igyekezzem feledni Sandert ? De Astra, mi lesz ő belőle ? (Folyt. köv.) Megyék és városok. Pest megye közgyűlése ma délelőtt folytatta a tanácskozásokat, Beniczky Ferencz elnök­lete alatt. Fazekas Gusztáv jegyző Újpest község 1891. é­v­i pótlólagos­ és 1892. évi rendes költség­­vetésének ügyét adta elő. Az állandó választmány javaslata szerint Tanos Pál újpesti községi biró ellen a fegyelmi vizsgálat elrendelendő, a követ­kező okokból. Tanos Pál, mint bíró, az 5000 írtról szóló pótlólagos költségvetést, jóllehet, hogy azt a képviselőtestület még február havában meg­szavazta, csak utólagosan, most az év utolsó­­előtti hónapjában mutatta be.­­­ Továbbá azért, mert a rendes költségvetést a törvényben kör­­vonalazott kötelességének megsértésénél túlhág­­ta, a mennyiben a pótlólagos­ költség­vetést vég­rehajtotta. A törvényhatóságot pedig megaka­dályozta ama kötelességének teljesítésében,­­ hogy a pótlólagos költségvetést előzetesen felül­bírálhassa s igy a községet esetleg czélszerűtle­­nü­l, sőt károsan elhasznált nagy összegű pénz el­költésétől, hivatalos kötelességéhez képest megóv­hatta volna. Az állandó választmány javasolta még, hogy a közgyűlés ugyancsak utasítsa vissza Újpest községnek 1892. évi költség­vetését is, mert az ez ellen több lakos és képviselő részéről beadott észrevételek, a községi törvény ellenére tárgyalva nem voltak; de különben is a megtámadott tételek megokolva nincsenek. A tárgyhoz Kemény Gusztáv, váczi felső járási főszolgabíró szólt első­nek. A pótlólagos költségvetés későn történt beér­kezése — úgymond — nem a biró hibája, vagy mu­lasztása, hanem ez egyedül azért történt igy, mert az ügygyel megbízott jegyző betegeskedett s igy ide­jében nem küldötte át a költségvetést a törvény­­hatósághoz. A­mi pedig az 5000 frt fölhasználá­sát illeti, arra nézve megjegyzi, hogy teljesíteni kellett ebből a népösszeírást, a kórház, lelenczház, tébolyház költségeit s ebből végezték a főút ren­dezését, a­mely munkálattal mindenki meg van elégedve. Elégnek találná, ha az előzetes vizsgálat történnék meg. G­u­­­n­e­r Gyula épp ellenkező né­zetben van, mert ő úgy látja, hogy az újpesti elöl­járóság sem törvényt, sem felsőbb hatóságot nem respektál s hatáskörét minduntalan túllépi. A tör­vényhatóságra rá sem hederít. Szedi az adót olyan költségvetés alapján, a­mely meg sincs állapítva. Tény az, hogy pótlólagos költségvetést készítettek, azt realizálták, ennek czimére költekeztek s az ösz­­szeg egy részét elköltötték a nélkül, hogy mind­ezekről a törvényhatóságnak tudomása lett volna. Ez a legflagránsabb megsértése a törvénynek s ha ennek útja nem lesz vágva, megszűnik a garanczia a községi elöljáróságok túlkapásai ellen. Ha az ál­landó választmány nem is javasolta volna, ő kí­vánná a fegyelmi vizsgálat elrendelését. A köz­gyűlés ezután elrendelte Tanos Pál új­pesti községi bíró ellen a fegyelmi vizsgálatot. Fazekas Gusztáv jegyző a földmivelésügyi miniszternek a filloxéra terjedése és a szőlők felújítása tárgyában kiadott leiratát­­terjesztette elő. A törvényhatóság szabaddá nyil­vánítja a vármegye területét a tekintetben, hogy ide szabadon lehet a szőlő vesszőt szállítani. Több kevésbbé jelentékeny ügy elintézése után a köz­gyűlés véget ért. "különfélék! “ — deczember 1. A hir. lapból. Áthelyezések. A császári és apostoli királyi Felsége Bikmer Kázmér dunavecsei kir.járás­­birónak hasonminőségben a kalocsai kir. járásbirósághoz saját kérelmére leendő áthelyezését megengedte, továbbá Kari István bánffy-hunyadi kir. járásbirósági aljegyzőt a dévai kir. törvényszékhez helyezte át. Kinevezések: Mihály János brassói kir. járásbi­rósági joggyakornokot a fogarasi, B­ó­d­o­g­h Zsigmond szolnoki kir. törvényszéki joggyakornokot a mezőtúri és dr. Somossy András gödöllői kir. járásbirósági jog­gyakornokot a kisvárdai kir. járásbirósághoz aljegyzőkké, Vl­a­d­y­k­a Dánielt ideiglenes minőségű posta- és táv­­irdagyakornokká, Hoór Lajos budapesti születésű cs. és kir. sorhajózászlóst és Wlassich Frigyes alsó-drá­­gai születésű kereskedelmi tengerész-hadnagyot hosszú­­járatu kereskedelmi tengerészeti kapitányokká, Fekete Pált, a szegedi kir. adóhivatalnál alkalmazott gyakorno­kot a kiskőrösi kir. adóhivatalhoz, Kádas László nagy­bányai kir. adóhivatali vizsgázott napidijast, a szat­mári kir. adóhivatalhoz VI. oszt. adótisztekké, S­i­­pos Pál nagybányai adóhivatali gyakornokjelöltet, díjtalan adóhivatali gyakornokká, Zsigárdy Aladár gyakornok­jelöltet, díjtalan adóhivali gyakornokká, Smilkics Lázár végzett gimnásiumi tanulót, ideigle­nes állami végrehajtóvá, S­i­k­i­c­s István törvényható­sági fogalmazó-gyakornokot, Horvát-Szlavonországok te­rületére ideiglenes minőségű II. oszt. pénzügyi fogal­mazóvá, Zakó Mihály és dr. Engel Móricz pénzügyi fogalmazó-gyakornokokat, Horvát-Szlavónország terüle­tére ideiglenes minőségű II. oszt. pénzügyi fogalma­zókká, Neogrády Kálmán ondrehoi lakost és uradal­mi kasznárt, Nyitra vármegye érsekujvári járására néz­ve állandó gazdasági tudósítóvá nevezték ki. Névmagyarosítások: Frohmann Ödön (Vinga) »F­o­­d­o­r«-ra, Fuchs József (Tápió-Sáp) »F­o­d­o­r«-ra, Schnetzer Imre (Székesfehérvár) »S­z­i­l­á­g­y­i«-ra és Peczek Sán­dor (Hajdu­ Nánás) »Péczeli«-re magyarosították ne­vüket. Személyi hírek: Koburg Fülöp herczeg, Lujza herczegnő és Koburg Ágost herczeg tegnap délután Budapesten keresztül Felső-Magyarországba utaz­tak. — Gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter tegnap délután Bécsbe utazott.­­ A királyné adománya. A királyné a hozzá se­gélyért folyamodott szegények legérdemesebbjei közt leendő szétosztás végett 400 frtot küldött a főkapitányhoz. Stefánia özvegy trónörökösné — mint Abbá­ziából írják — ott pénteken jelen volt Rosegger, a népszerű költő egy felolvasásánál. Az előadás után, melyet nagyszámú előkelő közönség hallga­tott végig, az özvegy trónörökösné bemutattatta magának a költőt s annak leányát s megköszönte az élvezetet, melyet neki az előadás szerzett. Henrik főherczeg, mint Bécsből jelentik, biz­tosította életét egy ottani társulatnál 500,000 fo­rintig. Ez összeget leánya fogja megkapni.­­ A főherczeg elhunyt nejéről most írják, hogy az 1863-ban tűnt fel a gráczi színpadon. Hoffmann Leopoldina Suppée egy operettjében lépett szín­padra. Magánélete Grátzban mintaszerű volt, s a színpad szabad világában is megőrizte erkölcsi nemességét. Szemben lakott a hadtestparancsnok­sággal, hol Henrik főherczeg irodája volt. A kö­zönség csakhamar észrevette az érdeklődést, mely­lyel a főherczeg a színésznő iránt viseltetett, s an­nál nagyobb dicséretben részesült a művésznő tar­tózkodásáért, melyet a magasrangu udvarló iránt tanúsított. Elutazása Pozenbe titokban történt s midőn az esküvő híre Gráczba érkezett, alig kel­tett föltünést, mert mindenütt előre látták, hogy a dolognak házasság lesz a vége. Uj magyar gróf. A király a személye körüli miniszter előterjesztése folytán gróf Zedtwitz Kurt kamarás és moraváni földbirtokosnak, vala­mint törvényes utódainak, a magyar grófi méltó­ságot a »moraváni és duppaui« előnevekkel ado­mányozta. Bírósági kinevezések. A király az igazságügyi miniszter előterjesztésére Szal­a­y Imre felsőeőri járásbirósági albirót, valamint dr. Schubert Emil budapesti gyakorló ügyvédet, a szombathe­lyi törvényszékhez birákká; V­o­j­n­i­c­s Guidó nagykikindai járásbirósági albirót pedig az orsovai járásbirósághoz járásbiróvá kinevezte. Egyházi előléptetés. A király a vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter előterjesztésére: B­oth Fe­rencz gyergyókerületi főesperest és gyergyószár­­hegyi plébánost, az erdélyi székesegyház tiszelet­­beli kanonokjává kinevezte. Hunfalvy Pál ravatala. Ma délelőtt állították fel Hunfalvy Pál ravatalát az akadémia oszlop­­csarnokában. Az elhunyt tudós remekdiszn­ércz­­koporsóban nyugszik, fekete bársony attilában. Arczvonásai nyugodtak s a halál alig változtatta meg azokat. A koporsó az oszlopcsarnok közepén, a főbejárattal szemben van felállítva. Körülbelül száz gyertya veszi körül a koporsót, melynek lá­bánál két nagyobb kandeláber lángja világítja meg a csarnokot. Az oszlopok egészen a csarnok tetejéig be vannak vonva gyászlepelni, valamint a főlépcső is, melynek nagy ablakán óriás fehér kereszt van a gyászdísz közepén. A ravatal két oldalán s a koporsó fejénél délszaki növények, pálmák s czip­­rusok állanak. A ravatal felállításával s a csarnok díszítésével a temetkezési intézet emberei csak déltájt készültek el s igy a közönséget csak déli 11 órakor bocsáthatták be a csarnokba. A közön­ség a főkapun juthat be, mely kívül is gyászdisz­­szel van ellátva. A koporsónál az Entreprise házi­tisztjei állanak diszőrséget. Tizenegy óra után már nagy közönség várta a bebocsáttatást s a kapu megnyitása óta folyton nagy számban keresik fel az elhunyt tudós ravatalát. A csarnok­ban a közönségnek nem szabad hoszszabban időz­nie, hanem jobbról-balra megkerülve a ravatalt, távoznia kell. A koporsót holnap délben zárják le; fedelének mindkét oldalán e felirat olvasható: »Hunfalvy Pál élt 81 évet«. Koszorút küldtek eddig a ravatalra: »Szeretett nagybátyjának — Hunfalvy Géza és neje«, »A magyar tudományos akadémia — Hunfalvy Pál igazgató és rendes tag­nak«, »Hunfalvy Pálnak — a Kisfaludy társaság«, »Felejthetetlen volt felügyelőjének — az ág. h. evangélikus főgimnázium tanári kara«, »Szeretett tiszttársának — Szili Kálmán«, »A Luther-társa­ság — szeretett elnökének«, »Az etnográfiai tár­saság elnökének — Hunfalvy Pálnak«. — A hel­­singforsi finn irodalmi társaság nevében, melynek Hunfalvy Pál tagja volt, Yr­­­oe Koskinen, a tár­­­­saság elnöke, táviratot intézett az akadémiához, melyben legigazabb részvétét fejezi ki a nagy tu­dós halála alkalmából.­­ A magyar tud.­akadémia igazgató tanácsa ma délben ülést tartott, hogy Hunfalvy Pálnak ravatalánál lerovandó ke­gyelet módozatait megbeszélje. Jelen voltak: báró Eötvös Loránd, S­z­i­­­y Kálmán, Gyulai Pál, Than Károly, Szabó József. Az ülés el­határozta, hogy a ravatalra az akadémia nevében koszorút helyez, a temetésen testületileg vesz részt és az akadémia oszlopcsarnokát a ravatal felállítására átengedi, Horvát-Szlavonországból. Mint a hir­­lap mai száma közli, a király a személye körüli miniszter előterjesztése folytán megengedte, hogy dr. R­a­­divojevics Liviusnak, a horvát-szlavón hét­személyes tábla elnökének, saját kérelmére tör­tént nyugalmaztatása alkalmából, sok évi hű és kitűnő szolgálataiért elismerése nyilvánittassék; továbbá dr. S­p­e­v­e­c Istvánt, a horvát-szlavon országos kormány vallás- és közoktatásügyi osz­tályfőnökét, a horvát-szlavon hétszemélyes tábla elnökévé nevezte ki, végül dr. Krsnj­avi Izidor egyetemi tanárt és horvát-szlavón, valamint ma­gyar országgyűlési képviselőt, a horvát-szlavón országos kormány vallás- és közoktatásügyi osz­tályfőnökévé nevezte ki. Kossuth Lajos orvosa, dr. Basso, levelet inté­zett Lukács Gyula országgyűlési képviselőhöz, melyben Kossuth Lajos egészségi állapota felől ér­tesíti. Kossuth egészsége a levél szerint kielégítő s orvosa reméli, hogy Kossuth, ha megtartja mos­tani életmódját, megéri a jövő századot. Kossuth — írja a »M. H.« — nagy szorgalommal dolgozik Iratain. Nyolc­ órakor kel fel, aztán újságot olvas, reggelizik, majd leül a munka mellé. Délután nagy sétákat szokott tenni a városban, vagy — ha rossz az idő — billiárdot játszik otthon, a lakásán. Az­tán ismét dolgozik éjfélig. Néha-néha gyomorbaj, vagy légzési nehézségek bántják ugyan, de most igen jól érzi magát. Az orvos levelében végül ígé­ri, hogy mihelyt ideje lesz, megírja Kossuth egész­ségi állapotának történetét attól az időtől kezdve, a­mikor ő megismerte. A miskolczi bankor egyik kimagasló mozza­natát képezte — a­mint már jeleztük — a Sze­mere Attila toasztja, ki Miskolcz városát köszön­tötte fel. A pohárköszöntő méltó volt a Szemere Bertalan fiához s az nem csupán költői röptével, hanem kárteljes szónoki előadásával is nagy ha­tást keltett. Átalános nagy lelkesedéssel fogadták. A toaszt szó szerint igy hangzik : T. uraim! Szót kérek, hogy Miskolczról, Mis­­kolczért, Miskolcznak beszélhessek. Honnan veszem eh­hez a jogot én, kit a külső vagy anyagi kötelékek kö­zül egyetlenegy sem fűz ehhez a városhoz, megmondom. A jogalap, a­melyre támaszkodva szót igénylek, egy sír, melynek gyepes hantja ott domborul az Avas oldalán, az ősi templom mellett s az, a ki benne nyugszik, nagy és nehéz időkben önfeláldozó polgára, hűséges gyámola, lelkesült fejlesztője volt Miskolcz városának, nekem pe­dig atyám volt. Távol áll tőlem, hogy részt igényeljek magam­nak az ő dicsőségéből; még távolabb, hogy lefoglal­jak magamnak bár egy csekély darabkát is abból a há­lás kegyeletből, melylyel emlékét ápolja itt a hálás iva­dék. Hiszen, ha így cselekedném, azt kellene hinniük, hogy a szolgálatok, melyeket az én kedves halottam önöknek s a közügynek tett, nem ajándékba, csak köl­csönbe mentek s az utód ime bekopogtat a kölcsön ka­matos megfizetéséért. Korántsem. Az egész örökségből nem kivánok, nem kérek egybet, mint azt, hogy engedjék meg nekem mindenkor, minden időben és minden körülmények közt hogy úgy szólhassak önökhöz, mint tisztavérű miskolczi polgár, habár szomorú körülmények folytán, bölcsemet nem a Szinva, de a Szajna partján ringatták. Élve kegyes engedelmükkel, képzelmem elkalan­dozik azokba a homályos, meseszerű időkbe, mikor fel­­porzott az alföldi síkság Árpád hadainak patkója alatt, mikor aztán megjelentek az első magyar települők, akik kelevézüket a szekerczével cserélve föl, döntögetni kezd­ték az Avast boritó rengeteget s házakat emelve a­­ Szinva-partján, megszállt e házakban Bors vezér fiának, Miskucznak nemzetsége, házi és harczi népe.

Next