Pesti Napló esti kiadás, 1892. március (43. évfolyam, 61-91. szám)

1892-03-01 / 61. szám

Kedd, márczius 1. Budapest, 1892. 61. szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, márczius 1. Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszterről írják, hogy le akarja tenni budai mandátumát. Mi úgy értesülünk, hogy ha a honvédelmi miniszter e szándékát meg is valósítaná, az nem történnék meg előbb, mint mandátumának elintézése után. Báró Fejérváry mandátuma ma a bíráló bizottsá­gok előtt fekszik és elintézése még e hónap lefo­lyása alatt várható. Báró Fejérváry az esetben, ha budai mandátumát letenné, Pécsett lépne föl képviselőjelöltnek. A miniszterelnök és pártja. E czím alatt a »Magyar Újság« mai száma a következőket írja : Ott, ahol nézetnyilvánításnak szabad tér nyittatik, a­hol a párttagok öntudatosan járnak el, mint azt a szabadelvű párt tagjai óhajtják tenni, ott, ha eltérő nézetek keletkeznek, az senkit nem fog sem meglepni, sem pedig senki meg nem ijed ettől. Ilyen eltérő nézetek vannak jelenleg például a párttagok közt a legközelebb megejtett bi­zottsági választások felett. Feloktrojálja magát valami »kandidáló« bizottság és jelöl derűre-bo­­rura, egy és ugyanazon tagokat két­­három bizottságba is és a többi tagokat, különösen az új képviselőket, vagy egészen ki­­hagyja, vagy pedig legnagyobb részét tétlenségre kárhoztatja, daczára ama nagy hangzású toasztoknak, melyek szombaton reáj­uk elmondattak és a­melyek egyenes ellentétben állanak a bizottsági választásokkal. Az ilyen eljárást természetesen tűrni nem lehet és az illetőkben elég fér­fiasságot kell feltételeznünk, hogy az álla­potok megváltoztatására erélyese­n közre fognak működni. Nem szabad a bizottságokat any­­nyira lealacsonyítani, hogy azokba csak azok juthassanak be, a­kik sokat járnak a beválasztatásuk után, hanem kell, hogy azokban oly férfiak foglaljanak helyet, aki­ket a tudás és a tapasztalat arra praedestinál. A képviselőház állandó igazolási bizottsága s bí­ráló bizottságai a házszabályok értelmében ma dél­előtti tíz órára alakuló ülésre voltak összehíva. Az állandó igazolási bizottság megválasztotta elnöké­nek : V­a­d­n­a­y Károlyt, jegyzőjének 87 é 11 Ákost. A bíráló bizottságok következőleg ala­kultak meg: A 2. bír­áló bizottság: elnök Perczel Dezső, jegyző Rudnay Béla; a Sima Fe­­rencz választása elleni kérvény előadójának Bek­­sics Gusztáv, a Pulszky Ágost választása ellené­nek Mikó Árpád. — A 3. bíráló bizott­ság: elnök Latkóczy Imre, jegyző s a báró Atzél Béla választása elleni kérvény előadója Dókus Ernő. A 4. bíráló bizottság: elnök Hegedűs Sándor, jegyző és a Purgly János választása elleni kérvénynek és Molnár József ki­fogásolt megbízó levele ügyének előadója Konkoly Thege Sándor. A 6. bírálóbizottság: elnök Darányi Ignácz, jegyző s az Arany László válasz­tása elleni kérvény előadója Kabos Ferencz. — A többi bírálóbizottság, tagjai nem jelenvén meg az ülésen határozatképes számmal, nem ala­kult meg. Változások a porosz kormányban. A porosz-né­met kormányban tudvalevőleg már régóta tetemes változásokat helyeztek kilátásba. Tulajdonképen alig van miniszter, kinek kilátásban álló lemondá­sáról nem beszéltek s mikor a képviselőház és a kormány közt az új népiskolai törvényjavaslat közt viszály támadt, mint teljesen bizonyosat állí­tották, hogy egyrészt Miguel pénzügyminiszter, a szabadelvű párt régi kipróbált tagja visszalép, másrészt ugyancsak azért, mert Vilmos csá­szár egészen reakc­ionárius belpolitikát akar érvényesíteni, három-négy más miniszter is le fog köszönni. Csakugyan tény, hogy a népiskolai törvényjavaslat ügyében Miquel előter­jesztést tett a császárnak s kilátásba helyezte le­mondását, ha a javaslat gyökeresen nem módosít­­tatik. Minthogy erre nézve még eddig semmi sem történt, Berlinben nagyon valószínűnek tartot­ták, hogy a csak némileg szabadelvű elemek ki fognak lépni a kormányból s hogy első­sorban Mi­guel az, ki már nem sokáig marad miniszter. E föl­tevésnek valószínűséget kölcsönzött Vilmos császár múlt heti beszéde, melyet minden ellenzék és önálló nézetnyilvánítás irányában való hadüzenetnek te­kintettek s úgy fogták föl, hogy éppen a népisko­lai törvényjavaslat tárgyában nem tesz Vilmos császár bármi engedményt, úgy látszik azon­ban, nem így áll a dolog, mert a mai berli­ni jelentések szerint várhatók ugyan változások a kabinetben, de egészen más szellemben, mint eddig gondolták. Nem a szabadelvűek s különösen nem Miguel lemondásáról van szó, ellenkezőleg ez utóbbi lesz Bötticher helyett a minisztertanács al­elnöke. Ő tehát megmarad, ellenben Bötticher és Berlepsch urak fognak visszalépni. Hogy ezt ez urak mért teszik, azt még nem tudni, de lemon­dásuk semmi esetre sem áll összefüggésben az is­kolai törvénynyel, a liberalizmussal vagy az álta­lános politikával. Böttichert már régóta rend­kívüli módon kompromittálták a Bismarck her­­czeg köréből származó azon ismert leleplezések, hogy 250, COO márkát kapott adósságai kifizetésére a Welt-alapból. Bismarck herczeg Bötticherre na­gyon haragszik, mert azt hiszi, hogy ő is azon ud­vari cselszövők közé tartozik, kik megbuktatásá­ban részt vettek. Leleplezte tehát s leleplezése óta Bötticher állása csakugyan nagyon bizonytalan. A­mi Berlepsch urat illeti, őt II. Vilmos csá­szár a weszpháliai bányamunkások zavargásai alkalmával fedezte föl. Azóta azonban csa­latkozott benne, mert ő sem tudott a mun­kásmozgalmak ellensúlyozására hatékony esz­közöket találni. Nem lehetetlen tehát, hogy most ő is, Bötticher is leköszön, mely hírt most egy fél­­hivatalos berlini lap is regisztrálja. De ha Miquel lesz a minisztertanács elnöke, ez kétségkívül azt fogja jelenteni, hogy a porosz belpolitika megtartja eddigi irányát s nem fog szélsőségekbe tévedni. Megyék és városok. Beszterczebánya város képviselőtestületének február hó 27-én tartott közgyűlésében nagy ér­deklődés mellett töltötték be a Drexler Frigyes halálával megürült városi ügyészi állást. Négy pá­lyázó volt ez állásra, kik között a szavazatok any­­nyira megoszlottak, hogy általános szótöbbsége egynek sem volt s a két legtöbb szavazatot nyert pályázó között ij szavazásra került a dolog. En­nek eredménye lett, hogy Ripely Ede 42 szava­zattal választatott meg ügyésznek Chovan János 33 szavazata ellen. Ugyancsak szavazat többség­gel nyerte el Glatz János a városi számvevői ál­lást Lindtner G. ellenében. Fővárosi ügyek. A jegyző-, follnok- és fogalmazó gyakornok sze­mélyzet beosztása. Az általános tisztújítás befeje­zése alkalmából a fönntnevezett személyzet beosz­tása tekintetében, a következőkép rendelkezett Gerlóczy Károly helyettes polgármester. Az elnöki, személyügyi osztályba kerülnek: Radnay Jenő dr. jegyző, Rényi Dezső, Föld­­váry Antal és Baintner Tivadar dr. jogaim, gyakorno­kok ; a közegészségügyi osztályba: Vesz­tróczy István jegyző, Paulovits János dr. tollnok, Go­­reczky Zsigm­ond és Engelmann József joggyakornokok ; az első (jog-, ipar- és rendészeti) ügyosztályba: Vaszilievits János dr. jegyző, Márkus Imre toll­nok és Schneider Lajos fogalmazó-gyakornok ; a m­á­­­sodik (középítési) ügyosztályba: Yosits Ká­roly jegyző, Piperkovich Bátor tollnok, Festetich­ Gé­­a gróf és dr. Raisz Rezső fogalma­zó-gyakornokok; a harmadik (magánépítési, felmérési és szabályo­zási) ügyosztályba: Pohl Ferencz jegyző, Ba­chár István tollnok, Dobry Tivadar, dr. Szalay Sán­dor fogalmazógyakornokok; a negyedik (katonai és illetőségi) ügyosztályba: Jandek János jegyző, Szily József­­, jegyző, Gergelyi Sándor tollnok és Pettykó Antal fogalmazógyakornok; az ötödik (adó- és illetékügyi) osztályba: Némedy Jenő jegyző és ifj. Mérő János fogalmazógyakornok; a hato­dik (pénzügyi és gazdasági) ügyosztályba: Mátray József jegyző és Rózsavölgyi Antal toll­nok ; a hetedik (közoktatásügyi) osztályba: Taller Ferencz jegyző, Bogisich Árpád dr. tollnok, Peskó Lajos és Sacher István fog. gyakornokok ; a nyolcza­­d­i­k (közgazdasági és közélelmezési) ügyosztályba: Herman Béla jegyző, Marich Géza és Melly Béla dr. tollnokok ;a kilenczedik (közjótékonysági) ügy­osztályba: Komlódy Gyula dr. és Ráth Aladár toll­nokok és Csomay Gáspár fog. gyakornok. A kerületi elöl­járóságokhoz: I. ker. C­hauser Pál jegyző és K. Kovách László dr. fog. gyakornok (ez utóbbi ide­iglenesen); II. ker.: Józsa Mihály jegyző és Perger Ignácz tollnok; III. kerület: Belgrády Miklós jegy­ző ; IV. kerület: Prohászka Ferencz jegyző és Szige­­thy Károly tollnok; V. ker.: Kühnel Gyula jegyző és Kozáry László tollnok ; VI. ker.: Toperczer Péter jegyző és Mérő Géza tollnok; VII. ker.: Bencze Benő jegyző és Kállay Jenő tollnok; VIII. ker.: Hanvai Sán­dor jegyző és Komáromy Ignácz tollnok ; IX. kerület: Herein Károly jegyző ; X. ker.: Rakita Dezső jegyző. Amtmann Géza újonnan megválasztott tollnok szolgá­lattételre közvetlenül a h. polgármester mellett marad. E beosztás márczius hó 3-án lép életbe. A h. polgármester egyben utasította mindazokat a tiszt­viselőket és hivatalnokokat, a­kik a jelenlegi he­lyüket fölcserélik, hogy a náluk netalán hátralék­ban levő összes ügyiratokat a hivatalfőnöknek jegyzék mellett adják át. Hadmentesek figyelmébe. A fővárosi tanács a következő hirdetményt teszi közzé: A tanács újólag felhívja mindazon védköteleseket, kik a védkötelezettség alól bármi okból az 1881—1891. években mentettek fel, a folyó évi sorozáshoz fel­hívott korosztályok valamelyikébe nem tartoznak s a hadmentességi dij fizetése alól az 1889. évi XXVII. t.-cz. 3. §-a szerint felmentve nincsenek, hogy az 1892. évi hadmentességi díjak ki­­vethetése czéljából a mondott törvény 13. §­­ában kötelességükké tett bejelentéseket amennyi­ben azokat a folyó évi február hó 29-ikéig ki­tűzve volt határidőben még be nem adták volna, az ezennel 1892. évi márczius hó 8 ikáig (bezá­rólag) meghosszabbított határidőben a fővárosi adószámviteli hivatal hadmentességi dij nyilván­tartási osztályánál (IV. kerület, vámház-körut 2. szám, II. emelet 27. ajtó) saját, esetleg a családfő adókönyvecskéjének, valamint a múlt 1891. évi dijkönyvecske felmutatása mellett, a reggeli Sorá­tól déli 12 óráig terjedő hivatalos órák alatt annál is inkább benyújtsák, mert különben a kivetett hadmentességi dij háromszoros egész hatszoros összegének megfelelő, behajthatlanság esetében elzárássá átváltoztatható pénzbírságban fognak elmarasztaltatok KÜLÖNFÉLÉK.­­ — márcz. 1. A hiv. lapból. Kinevezések. R­a­a­b Ferencz mérnö­köt, az államépitészeti hivatalok s­emélyzeti létszámá­ban ideiglenes minőségű III. oszt. kir. mérnökké, S­z­é­p- l­a­k­i Ödön nagyszebeni kir. törvényszéki aljegyzőt, az erzsébetvárosi kir. törvényszékhez jegyzővé, Fehér An­tal verseczi kir. járásbirósági és Seemayer Béla fe­­hértemplomi kir. törvényszéki, valamint Láni Alfréd székelyudvarhelyi kir. törvényszéki és To­lvay Bene­dek szászrégeni kir. járásbirósági aljegyzőket kölcsönö­­s®n­ —• továbbá Antalfi Gábor Csíkszeredai kir. tör­vényszéki aljegyzőt a gyergyószentmiklósi kir járásbí­rósághoz, Dembinszky György gyergyószentmiklósi kir. járásbírósági aljegyzőt pedig a nagyszebeni kir. tör­vényszékhez. P­a­p­p Ferencz végzett joghallgatót és ko­lozsvári lakost, a kolozsvári Ítélőtábla kerületébe díjas joggyakornokká, Kovács Bélát a nagyszebeni kir. fő­­vámhivatalhoz segélydíjas vámgyakornokká, Demény Gézát, a nagyenyedi kir. adóhivatalnál alkalmazásban álló V. oszt. adótisztet, a kézdivásárhelyi kir. adóhiva­talhoz, Simon Gábor díjtalan adóhivatali gyakornok­jelöltet, az ottani adóhivatallá­­ díjtalan gyakornokká nevezte ki. Érdemkereszt-adományozás. Ő Felsége Szabó Jó­zsefnek, Szent-Katolna község birájának, a község érde­kében teljesített buzgó és sikeres szolgálatai elismeréséül, az arany érdemkeresztet adományozta. A külügyminisztériumból. A király lovag Mät­sche­k­o Ferencz udvari és miniszteri tanácsosi czim­­mel és jelleggel felruházott osztálytanácsost, udvari és miniszteri tanácsossá extra statum kinevezte. a telzdorfi és tzimitzi lovag Schultes Károly­, dr. lenkheymi Mittag Vilmos és dr. Fuchs Adalbert osztálytaná­csosoknak pedig az udvari és miniszteri tanácsosi czí­­met és jelleget díjmentesen adományozta. A konzulság köréből. Levisson Lajos kereskedő Gothenburgban, ugyanoda fizetés nélküli konzullá­l a szabályszerű konzuli illetékek szedésére való feljogosítás­sal — kineveztetett. Alapszabály-megerősítések. A »kemenesaljai gazda­kör«, és a komáromi iparos ifjúság önképző-egyletének alapszabályai a bemutatási záradékkal elláttattak. A király Ő Felsége — mint Bécsből távirják — ma esti 8 óra 30 perczkor tervezett elutazását Budapestre holnap d. u. 5 órára halasztotta el. Báró Bauer hadügyminiszterről tegnap az a hír volt elterjedve Bécsben, hogy megbetegedett. Tény, hogy a hadügyminiszter kissé meghalt s ezért az ágyat őrzi. A láz azonban tegnap alább­hagyott és a miniszter állapota kielégítő. A kassai nők alapítványa. Megírtuk annak ide­jén, hogy a kassai nők milyen impozáns ünnep­séggel fogadták gr. A­p­p­o­n­y­i Albertet és Beöthy Ákost, Kassa képviselőjét. Az ünnepi költségeket kizárólag maguk a nők fedezték, összerakott ado­mányaikból azonban 115 forint megmaradt. Ez összegből — mint a »B. H.« írja — 100 forintos ala­pítványt tettek a Kassán elhelyezett felső magyaror­szági múzeum javára Beöthy megválasztásának em­lékéül, 15 frtot pedig a tíz krajcráros jótékony egye­sületnek adtak. A tavaszi erdészeti államvizsgálat I. évi április hó 20-án és az erre következő napokon, a fennálló szabályzat értelmében, Budapesten — az országos erdészeti egyesület székházában — i. e. 9 órakor fog megkezdetni és folytatólag megtartatni. A vizsgára jelentkezők felhivatnak, hogy a vizsga letehetésére nyert engedélyt a vizsga kezdete előtt a bizottság elnökének mutassák be. A józsefvárosi szabadelvű párt körében, úgy látszik, igen sajátságos fogalmak uralkodnak a törvény és az igazságszolgáltatás iránti köteles tiszteletről. Mint reggeli lapunkban egy kőnyo­­matú tudósító közlése nyomán írtuk, ez a szabad­elvű párt jónak látta egy kis tüntetést rendezni a büntető bíróság által rágalmazás és becsületsértés miatt elítélt Rémi Róbert pártelnök mellett, még­pedig­­ a maga módja szerint. Elhatározta ugyanis, hogy a pénzbüntetést, melyre Rémi Ró­bert úr ítéltetett, »tisztelete és ragaszkodása je­léül« maga a végrehajtó bizottság fogja megfizetni s egyúttal kimondotta, hogy a párt elnökével, már t. i. Rémi Róbert úrral, »ez esetben is szolidaritást vál­lal.« Azzal, úgy látszik, a józsefvárosi szabadelvű párt végrehajtó bizottsága nem igen törődik, hogy mit jelent az, midőn valamely párt vezérlő testü­lete a büntetőbíróság által elítélt vádlottal magát ezen esetre nézve is szolidaritásban levőnek nyil­vánítja, s még kevésbbé van sejtelme arról, hogy minő imputáczió alá esik az ily tüntetés ama viszonynál fogva, mely a józsefvárosi szabadelvű párt végrehajtó bizottsága, tehát e párt hivatalos képviselete között egyrészről, másrészről az e párt által megválasztott képviselő és az ural­kodó kormánypárt között létezik, a­mit ér­dekesen jellemez ez esetben az a körülmény, hogy az e párt által megválasztott képvi­selő egyúttal magas kormányhivatalt visel, sőt ezen minőségében azzal a politikai kiváltsággal is bír, hogy a képviselőházban helyet foglalhat. A független bíróság ítélete ellen ily körülmények között viszszenh­ozott tüntetés mindenesetre igen épületes látvány, melylyel szemben lehetetlen el­fojtani szerencsekivánatainkat mindazok állam­­polgári és politikai gondolkozása fölött, a kik a tüntetést tervezték és végrehajtották s kik igen érdekes szituácziót teremtettek ez által azon hiva­talos hatalomnak, melylyel a választás ténye, va­lamint az azt megelőző és követő működés által oly erkölcsi nexusba jutottak, melyet megtagadni egyik oldalról sem lehet. Minket azonban nem annyira ez a szituáczió érdekel, melyet egysze­rűen konstatálni kívánunk, de melyet irigylen­dőnek tartani éppen nincs okunk, mint inkább az a tény, hogy midőn a józsefvárosi szabadelvű párt végrehajtóbizottsága elhatározta, hogy a büntető­bíróság által Rémi Róbert úr ellen kiszabott pénz­­büntetést, ha az ítélet jogerőre emelkedik, maga fogja fedezni, a­mi csak ezen összegnek szűkebb, vagy tágabb körben összeadása, tehát gyűjtése utján történhetik s midőn ezt a határozatot nyil­vánosságra hozta, ez által a büntetőtörvényekbe üt­köző cselekményt követett el, mert e cselekményt az 1879: 40 t. sz. hatóság és közcsend elleni bün­tetendő cselekménynek nyilvánítja s a megállapí­tott büntetés mellett a bejött pénz, vagy érték elkobzását rendeli meg. Ez a szituácziót minden­esetre még érdekesebbé teszi s talán szabad a fennálló viszonyok között is azon reményünknek adni kifejezést, hogy a törvény által tiltott ily cselekmény, főleg midőn az valóságos tüntetés alakját ölti fel a nyilvánosság előtt, nem marad megtorlatlanul. Egy becses régiségi lelet története. Még 1888 ban átkaparó czigányok a krasznai erdőben, nem mesz­­sze a bolgár határtól körülbelül 15 aranyrudat ta­láltak, összesen hetedfél kilogramm súlyban. Ezek közül a spanyolviaszhoz hasonló rudacskák közül hatot mindjárt bejelentettek a hatóságnak, melyek felét a nemzeti múzeum vette meg, a másik fele kiskorú Mikes János gróf kétségtelen birtoka volt, mint földtulajdonosé. Más hat rúd­ a brassói ötvösök kezébe került, kik azokat feldarabolták, hármat pedig két bécsi gyűjtő drága pénzen vásárolt meg. A feldarabolt rudacskák eltit­kolását egy brassói polgár fedezte föl, mely­ből hosszú per keletkezett, melynek az lett a vége, hogy az egyik fele a feljelentőnek, má­sik fele pedig gróf Mikes Jánosnak ítéltetett oda. A fel nem darabolt hat rudacska a nemzeti mú­zeumnál volt letéteményezve, míg végre sikerült a természetben való osztály a­ nemzeti múzeum és gróf Mikes Miklós között, mint az árvaszék ál­tal erre felhatalmazott gyám között. A gróf tekin­tettel volt a muzeum érdekeire is s az ügy úgy intéztetett el, hogy a muzeum három oly arany­rudat kapott, melyeken mindazok a bélyegek, me­lyek a különböző rudakon láthatók, képviselve le­gyenek. A rendkívül érdekes lelet abból az időből való, midőn Valentinianus Valens és Gratillianus császár alatt a gótok a hunnok betörései elöl a ró­mai Moesiába kivándoroltak s kincseiket elásták. Tehát ugyanabból az időből, mint a szilágysomlói lelet és a pethiosszai, melyek a bukaresti múzeum­ba kerültek. A rudacskák minden valószínűség szerint ama 300 frtnyi évi adóból származnak, melyet a római császárok újévi ajándék név alatt a barbároknak fizetni szoktak, hogy a provin­­cziákba be ne törjenek. 1350 billió ezüst forint. Egy bőkezűségéről is­mert bécsi bankárhoz beállított a napokban egy szegény diák és 5 frt honorárium fejében oly pénz­forrást ajánlott fel neki, melyet a világ összes had­ügyminiszterei sem bírnának kimeríteni. A ban­kár jól tudta, hogy az ifjú csak tréfál, de azért nem szakította félbe, de annyit mégis mondott, hogy kifizeti neki az öt forintot, ha az előhozott ügy valóságon alapul.­­Már száz év előtt tette Proust vegyész azt a felfede­zést, hogy a tenger vizében ezüst van. Mala­­guti és mások mennyiségileg is megvizsgálták a tenger vizének tartalmát s úgy találták, hogy egy köbméter 10 milligrammot s igy 100,000 köbmé­ter egy kiló ezüstöt tartalmaz. Egy köbkilométer­ben tehát 10.000 kiló ezüst van, amelyből 900.000 mniiniiniwniinn i ni in ihiiin­m mii mim A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az uj Fortunatus herczeg. — Black Williamtól. — 33 Angolból fordította : Szigeth­yné Szalay Erzsi. Kinos lovaglás volt az a szakadó esőben, mi­kor a szél üvöltése, valamint a mennydörgés is folyton hallatszott a láthatatlan hegységek kö­zül. Roderick vezetőként a pony fejénél ballagott, mert olyan sötét volt, hogy Lionel a lova fejénél nem is látott egyebet. Fogalma se volt, merre és milyen úton haladnak előre. Csak Maggie óvatos lépéseiről tudta meg, ha valamely pocsolyába lép­tek. Egyetlen szót se váltottak a vezetők, mert összes figyelmüket alkalmasint a biztos ösvény ki­­puhatolására fordították ; Lionel pedig annyira fá­zott s oly ros­zul érezte magát nedves ruhájában, hogy nem is gondolt a beszélgetésre. Még ha azt biztosan tudta volna, hogy va­lahol csakugyan ott fekszik az elejtett vad s azt másnap reggel haza szállíthatják, az talán vigasztalta volna egy kissé, de nagyon valószínűnek látszott, hogy minden fá­radságot és nélkülözést hiába szenvedett át. Mikor aztán a Genrng közelébe értek, nem a kellemes pocsogás hangja fogadta őket az isme­­rős tájon , hanem fenyegető, dühöngő moraj . Lio­nel nem láthatott ugyan semmit, csak hallotta a sebes víznek rémes zuhogását. — Nézzen csak oda Roderick, — szólalt meg egyszerre, — és vigyázzon, mert ha belefor­dulunk a meredek partról a folyóba, soha többé még hírünket se fogják hallani. — Oh, mi még messze vagyunk a­­folyóhoz, de jobb is attól távolabb maradni, mert ha ma bele­buknánk a Gerungba, az rögtön úgy elsodorna bennünket, mint a szalmaszálat. Képzelhető, milyen örömet szerzett nekik az a kicsiny pirosas sugár, mely a kicsiny pásztor kunyhóból világított épen a Geinig és Aivron összefolyása alatti helyen. Kellemes volt az a kis pásztor tűz, mert élő emberi lények közellétét je­lezte. Igaz ugyan, hogy még két gázlón s hosszú fáradságos úton kellett átesniök a vadászkas­télyig, de legalább az a tudat nyugtatta meg őket, hogy kiértek valahára a kísérteties vadonból. Valóságos áldásként tűnt fel Lionel szemeiben a magános kis pásztor-kunyhó ablakából ki­sugárzó pirosas világosság, mely eloszlatta a sötét és félelmes benyomását s felmelegíté szi­vét is egy kicsit, mert örömteli biztatásul szolgált, hogy biztos, jó úton vannak haza felé. A kunyhóhoz érkezve megkopogtatták annak ajta­ját, a kunyhó lakói szívélyesen fogadták, sőt ba­rátságosan fel is szólították, nem volna-e a gentle­man hajlandó megmelegedni a tűz mellett s meg­szántam nedves ruháit? — Nem, —mondá Lionel, — mert jobb egy­szer átázni, mint kétszer egymás után, már most csak inkább kiállja a hideget hazáig. Talán hát egy pohár tejjel szolgálhatnának neki ? a szivós pásztor rögtön be is hozott egy köcsöggel; a londoni híres baritonistának soha életében nem ízlett oly nagyszerűen semmiféle finom nyalánkság, mint az édes tej, meg a kenyér, mert félholtnak érezte már magát az éhségtől. De azután megint csak útnak indult a kissé felüdített lovas; csak akkor szorult el szíve némileg, mikor Roderick levezette lovát a víz széléhez, most ott egy hirtelen támadó aggály lepte meg. — Roderick — mondá — ezen a vizen hi­szem, hogy át tudok gázolni, de hogyan fogok el­találni a második gázlóhoz, mikor egy méternyire se látom az utat magam előtt ? — Elkísérem önt, Sir — volt az egyszerű fe­leletet , s ugyanabban a pillanatban megtudta egy óriási locscsanásból, hogy úgy Maggie mint a de­rék, magas termetű vadász bennt voltak már a zu­hogó vízben. -- Igaz, hogy vizesebb már nem is lehetne , mint a­milyen — mondá Lionel. -— Az igaz, — felelé Roderick nagy fleg­mával. Az első gázlón elég szerencsésen átjutottak, de a második már igen sok küzdelembe ke­rült. Roderick a pony fejénél lépdelt s egyik kezével a kantárt fogta, de nehéz lett volna meg­határozni ő segített-e Maggienak, vagy az neki. Lionel csak sejthette, milyen borzasztó eviczkélést vittek véghez, de Roderick folyton bátorítólag biztatta négylábú társát s mihelyt valamivel biz­tosabb talajra jutottak, megállttá, hogy a hűséges Maggie kifújhassa magát. Körülbelül a félúton azt tanácsolta Lionel­­nek, hogy vegye ki lábát a kengyelből, mert vala­mi éles kiálló kő van az egyik oldalon, s ha eset­leg megbotlik a pony, könnyen beleütődhetnék, míg ha szükség esetén le kellene is szállnia, leg­feljebb derekáig érne a víz. De Maggie derekasan viselte magát és mint­ha csak érezte volna a helyzet veszélyes voltát, lehetőleg óvatosan gázolt át a Roderick által említett veszedelmes helyen. Lionel már minden pillanatban készen volt arra, hogy leszáll a nye­regből, ha Maggie elbuknék, de a végzetes pil­lanatban egy hirtelen támadó tüzes fény fel­világosította, hogy milyen közel vannak már a száraz­földhöz (Alec gyújtott kanóczot, hogy a világosság útba igazítsa őket), még néhány buk­dácsolás és zökkenés, aztán Maggie kiegyenesedett, dereka és nyaka meggyőzte Lionelt, hogy már biz­tos, szilárd talajon, a parton haladnak felfelé. Soha se örült még meg jobban a száraz földnek. A kicsiny társaság megérkezése a vadász kastélyban nem csekély meglepetést idézett elő, mert meg voltak győződve, hogy az éj és rossz idő meglepvén a kifáradt vadászokat, azok az Airron Bridge-i fogadóba tértek be éjszakára. Sir Hugh­­nak gondja volt rá, hogy vendégét kényelemmel vegyék körül, Lionel tehát, mihelyt átöltözködött s elkölte a hirtelen felmelegített ebédet, át­ment a szalonba, hol az egész társaságot együtt találta; csak Fareborough lord ült félre egy kényelmes karosszékbe, mert alkalmasint bosszan­kodott a sok csacsogás okozta zaj miatt. Vala­mennyien Lionel körül csoportosultak, mihelyt az belépett, hogy hallják a nap eseményeit; mikor aztán elbeszélte szomorú történetét, lady Adela bátyja így szólt a szép hölgyhöz: — íme Adela, a legjobb alkalom, hogy pró­bára tedd borz­ ebedet. Ha csakugyan olyan ügyes és okos állat, a­milyennek mondod, úgy ki kell küldeni reggel a kerülővel s meglátjuk kiszag­­lássza-e azt a szarvast. Minden esetre, felelé azonnal lady Adela... Mr. Moore, én éppen ma este kaptam egy nagy­szerű, okos borz­ebet, hanem azért már régi jó ba­rátok vagyunk, de csak tegnap szentem le érte a völgybe egy pásztorhoz. Dk meg kell önnek mu­tatnom a kutyával érkezett levelet, melyben azzal ajánlják kegyeimbe, hogy még a rókát is szét tud­ja tépni egy maga. Nem nagyszerű kis állat-e az, kérdező lady Adela, ki egészen büszkének látszott lenni új szerzeményére. — És ha az ön szarvasa egyálta­lán feltalálható, ez a kis borzeb bizonyosan ki fogja kutatni. De most talán az urak szívesen át­mennének szivarozni a fegyverszobába, mert tu­dom, hogy szegény Mr. Moore egész nap nem él­vezhette a szivar füstjét; arra pedig, hogy ma sokáig velünk maradhasson, bizonyosan nagyon kifáradt. A gentlemaneknek egyáltalán nem volt elle­nére, hogy szabadságot nyertek a távozásra, mert a kellemes füstgomolyok és a hűsítők élvezete mellett szívesen halogatták Linnértől részletesebb leírását a nap eseményeinek. És különféle vélemé­nyeket hangoztattak a szarvas feltalálását illető­leg. Mesés dolgokat beszéltek némelyek arról, hogy milyen óriási távolságba képes egy megse­besített szarvas elfutni, sőt azt is lehetségesnek mondták, hogy a szarvas beleesett talán valamely sebes vízesésbe, mely rögtön lesodorta a zuhogó folyóba. Lionel semmivel se törődött most már, a hideg és eső egészen közönyössé tették, fáradt, ki­merült és álmos volt nagyon; végtelen örült tehát, mikor lefekhetett az ágyba. A megbabonázott szarvast csakugyan nem találták meg másnap, se máskor, soha. És ha tán valami gonosz varázslat folytán tűnt el a föld szí­néről, Lionel, ki már igen sokat elsajátított a kör­nyék babonáiból, és kinek az első alkalommal olyan szerencsét hozott miss Homnor kicsiny ezüst talismánja, Lionel bizonyosan miss Lastrange Georgie megbabonázott vörös selyem kendőjének tulajdonította kizárólagosan a vadászatnak ilyen különös balszerencséjét. XII. Az aranyhalas tó. Hogyan, olyan titkos varázst gyakorolt hát Lionelre az a csodálatos független s megközelit­­hetlen halász leányka, hogy szinte megbűvölte őt ? miért érzett Lionel oly hő vágyat az ő helyeslése után; miért vágyott folyton körében lehetni..... még akkor is, mikor az a leányka összes figyel­mét a lazacz fogásra fordítva, őt látszólag figye­lembe se veszi ? Hom­ér szép, az kétségtelen, sza­bályos arczát és kecses alakját nézni gyönyörű­ség, kedélyes és nyájas is a saját módja szerint, azonkívül bir az előkelő születésű hölgyek művelt­ségével, finom modorával és tapintatosságá­val; hanem hát sok más olyan tulajdonságok­kal biró előkelő hölgy van, ki Lionellel szívesen foglalkoznék, sőt örömest kényeztetné, kik iránt azonban mégis teljesen közönyös. Szerelmes lenne talán? Erre az egyenes kérdésre Lionel, szokott őszinteségével kénytelen lett volna azzal válaszolni, hogy ő nem az az ember ki a regényes fellengés érzelmekre fogékonysággal s hajlammal bírna. Természetében nem rejlik semmi érzelgős­ség; képzelő tehetségéből hiányzik az a poézis, melylyel egy szép leányról ábrándozni szoktak az érzelgős rajongók ; sőt egész életén át inkább ar­ról álmodozott, hogy nagy művésszé lehessen, mint arról, hogy sorsát egy fényes házasság vagy ragyogó szépséggeli egyesülés által emelje. Azon­kívül soha se hitt azokban az észbontó nagy szen­vedélyekben, melyeket eddig csak a színpadon ta­nult ismerni, s melyekről azt hitte, hogy csak a színpadi hatás kedvéért h­atnak. Ilyen hatásos jelenetet eleget látott. De várjon az életben eskü­dött e valaha egy hozzá hasonló gondolkozású férfi szerelmet és hűséget valamely nőnek vagy letérdelt-e valaha a bálványozott hölgy előtt? Korábbi időkben a középkorban megtehették az ilyesmit, mikor a dagályos beszéd és a regényes­kedés napirenden és szokásban volt, de mai nap­­ság a fellengősség, a heves taglejtések és az ékes, dagályos szerelmi vallomások még csak színpadra valók. Ha azt a tárgyat bizalmas körben megvi­tatják, azt Lionel is megengedte volna, hogy a szerelem mint heves szenvedély valószínűleg léte­zik, mert különben szerelmi kétségbeesés vagy csalódás miatt nem röpítene annyi fiatal ember golyót az agyába, se oly sok fiatal nő nem válnék meg szerelmi lű folytán az élettől, annyit azon­ban alkalmasint hozzá tenne, hogy a hozzá értő bíróság az áldozatot bizonyára mindannyiszor őrültnek nyilvánítaná. Nem; regény nem igen fordult elő Lionel életében, annak az álregénynek kivételével, melyet ő maga is végigjátszott kifestett arc­c­al és szín­padi jelmezben a színpadon, melynek ő maga legjob­ban ismerte valódi értékét. Soha se volt ideje a ko­moly szerelemre, szokta volt mondani Mangan Mó­­ricznak. És ha most itt északon a hosszas semmitte­vés befolyása alatt, a bájos környezetben beismerné, hogy saj­átságos varázs­t érez C­uny­ngham Honnor tár­­saságában, alkalmasint százféle okot is talált volna annak bizonyítására, hogy a poetikus ábrándnak semmi összeköttetése"sincs azzal az érdekeltséggel. Mert első­sorban Miss Cunyngham annyira kü­lönbözött minden más nőtől, hogy már ez is elég ok lehet arra, hogy vonzerőt találjon benne. (Folyt, köv.)

Next