Pesti Napló esti kiadás, 1892. augusztus (43. évfolyam, 213-240. szám)

1892-08-02 / 213. szám

Budapest, 1892.A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. 213. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Kedd, augusztus 2. Budapest, augusztus 2. Az állami tisztviselők fizetése. A »Nemzet« elég fontosnak tartja és méltán, az állami tisztvi­selők fizetésének kérdését, melyet mi ismételve felvetettünk s lapja mai számában már másod­ízben vezérczikkben válaszol legutóbbi felszólalá­sunkra. Mi utaltunk arra a mostoha gondoskodásra, melyben a kormány a kisebb javadalmazású tiszt­viselőket részesíti s kiemeltük a megélhetés szem­pontjából azt az aránytalanságot, mely ezzel szem­ben a magasabb rangosztályu tisztviselők javadal­mazásának emelésében mutatkozik. Erre vonatko­zólag a »Nemzet« azt mondja, hogy »Nagy kedvteléssel helyezik az ellenzéki la­pok ellentétbe a kisebb és nagyobb javadalmazásu tisztviselőket s azzal izgatnak az előbbeniek kö­rében, hogy a kormány az ő helyzetükön sokkal kevésbbé kíván segíteni, mint azokén, akik máris magasabb fizetést élveznek.« Az ember azt hinné, hogy ezután rögtön a c­áfolat következik, mely kimutatja, hogy az, a­mit mi állítottunk, nem felel meg a tényállásnak. Hanem, bizonyára mindenkinek nagy ámulatára a czikk további része épen azt ismeri be, a­mit mi mondottunk, s mindössze az általunk feltüntetett tényleges helyzet védelmét kísérli meg. »A kor­mány ugyanis — így szól a czikk — igen helye­sen, különbséget tett a fizetésemelésnél a kezelő és a fogalmazó személyzet között. S mindenki csak természetesnek találhatja, hogy a fizetésemelés na­gyobb arányú kell hogy legyen, a fogalma­zói szaknál, mint a kezelő személyzetnél. A kezelő személyzet körében, minthogy csak kö­zépiskolai végzettség szükséges ehhez, arány­lag gyorsabban juthat az ifjú álláshoz, mint a fogalmazói szaknál, a­mely egyetemi végzettsé­get követel , s a magasabb kvalifikáczióhoz kötött és egyszersmind nehezebben elérhető állásokban a fizetésemelésnek is magasabbnak kell lenni, mint a segédhivatalokban, Így tehát igazságosan össze sem lehet hasonlítani azt a fizetési igényt, amelyet pl. egy miniszteri titkár támaszthat az állammal szemben — azzal az igénynyel, a­melyre egy számtiszt vagy irodatiszt jogosítva van.« E védelemnek csak az az egy baja van, hogy az, a­ki e védelmet kifundálta, sejtelemmel sem látszik arról bírni, hogy a tisztviselői pragmatika szempontjából mit kell érteni a fizetések »arány­talansága« alatt. Mert azt, a­miről czikkíró szól, a tisztviselői hierarchia egyes kategóriái szerint megállapított fizetések közti »különbségnek« szo­kás nevezni, mely teljesen indokolt éppen a hier­archikus fokozatok természetéből kifolyólag; de ebből nemcsak nem következik, sőt nem is szabad következnie, hogy a megállapított különbözőség­­ben »aránytalanság« legyen. Vagyis a gyengébbek kedvéért más szavakkal: abból, hogy a fogalmazói szakban alkalmazott tisztviselőknek képzettségük nagyobb fokához mérten nagyobb fizetést kell ad­ni, minden egyebet lehet következtetni, de azt nem szabad következtetni, hogy tehát a keze­lési szakban alkalmazott t­isztviselőket úgy kell dí­jazni, hogy fizetésük még a megélhetés legprimití­vebb szükségeire se legyen elég. Már­p­dig határozottan merjük ismételve ál­lítani, hogy a kezelési szakban alkalmazott állami tisztviselők egész csoportjai oly fizetést kapnak, mely nemcsak a tisztességes megélhetésre, de egy­általában a megélhetésre sem elég ahogy a fizetés­­javítás, melyet a »Nemzet« szerint ezen tisztvise­lőknek is már augusztus első napján tényleg ki­fizettek, a legfelháborítóbb gúny, melyet a tiszt­viselők ezen részével szemben a másfél éven át történt ígérgetés után elkövetni lehetett. Mert ha az államnak nincs annyi rendelkezésre álló pénze, hogy tisztviselői mindegyikét kellőleg díjazhassa, vagy fizetésüket a joggal megkövetelhető mérvig felemelje, akkor tessék legalább azt az összeget, melyet e czélra szánhat, ha a különböző kategó­riák szerint különbözőleg is, de mindenesetre úgy felosztani, hogy meg­legyen az az arányosság, melynek legelső követelménye, hogy az alsóbb ran­gú tisztviselők részére a megélhetés biztosít­va legyen. Vagy ismét más szavakkal és ismét a gyengébbek kedvéért: a fogalmazói és a kezelési szakban alkalmazott tisztviselők között nagy kü­lönbség van és kell, hogy nagy különbség legyen, de annak a különbségnek aztán semmiképen nem szabad lennie, hogy amazoknak van joguk a rang­jukhoz mért szerény megélhetésre, ezeknek pedig a megélhetésre sincs az állam apai gondoskodásá­nak kegyelméből joguk. Minthogy a »Nemzet« czikkírója most már kegyeskedik megengedni azt, hogy »a nemzeti párt vezére mindent elkövetett a fizetések törvé­nyes szabályozása érdekében«, vagy legalább azt jelenti ki, hogy ő »ennek ellenkezőjét sohasem ál­lította«, e kérdés ezen részének elintézésével meg vagyunk elégedve. Hanem nem tehetjük, hogy két kormánypárti lapnak nyilatkozatát egymással ne állítsuk szembe egy ténybeli kérdésben, mely­­lyel a »Nemzet« ma is hivalkodólag hozako­dik elő. »Íme — így szól a »Nemzet« —a nemzeti párt orgánuma, a »Pesti Napló«, rossz néven veszi tőlünk s ellenünk támad, amiért az állami tiszt­viselőktől hálát és elismerést mertünk vindikálni Wekerle Sándor pénzügyminiszter és általában a kormány iránt, azért a gondoskodásért, hogy ma, augusztus elsején, az állami tisztvi­selők megkaphatták a fizetési pótlékot.­ Ezzel szemben mellesleg csak azt bátorko­dunk kiemelni, hogy a nemzeti párt vezérének propozíc­iója szerint ez már július elsején meg­történhetett volna, a­mi hogy nem történt meg, azt egyenesen a kormány eljárása idézte elő. Ha­nem olvasva ma a »Pesti Hírlap«-ot, csakugyan kiváncsiak lehetünk, hogy melyiknek van igaza. A »Nemzet«-nek­­, a­melynek czikkírója »hálát és elismerést« szavaztat a kormánynak a tisztviselők részéről azért, mert a tisztviselők az év egyik leg­kritikusabb hónapjának első napján, augusztus 1-én, midőn házbért kell fizetni és pedig nemcsak a fogalmazási szakban, hanem a sors különös játé­kából a kezelési szakban alkalmazott tisztviselők­nek is, tényleg megkapták a fizetési pótlékot; vagy a »Pesti Hírlap«-nak-e, mely ma azt igazol­ja, hogy a fizetési pótlék kifizetése aug. 1-jén nem történt meg, hanem ismét halasztást szenvedett. A »Pesti Hírlap« ugyanis mai számában ezt írja: »Egy kis halasztás. Az augusztus elsejét ed­dig még a legoptimistább szemüvegen át se lehe­tett volna valami kellemes napnak tekinteni. En­nek egyszerű oka pedig az, hogy augusztus elseje a házból fizetés napja. A mostani augusz­tus elseje lett volna hosszú évek múltával az első, mely legalább az álla­mi tisztviselőkre nézve némi­­némi örömnapot jelentett volna. De hát, isten látja a finanszminiszter úr lelkét, a mai nap se lett örömnappá. E napra volt ugyanis ki­tűzve a törvényhozásilag megállapított fizetés­többletnek kiutalványozása, de ez a finan­­cziális művelet egy kis halasztást szenvedett. Az állampénztárnál azzal a szelíd, de komoly biztatással küldték vissza ma a pénzért jövő hivatalszolgákat a többletet váró tisztviselők­höz, hogy várakozásukat egy hét lefor­gása alatt fogják csak kielégíteni.« Kérjük a »Nemzet«-et, szíveskedjék e kér­désben mindenekelőtt a »Pesti Hírlap«-nál infor­­máltatni magát, hogy legalább azt a biztos dátu­mot tudhassuk meg, melyben a tisztviselőknek hálát és elismerést kell szavazniok a velük szem­ben tanúsított gondoskodás pontosságáért a kor­mány iránt. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Babonás napok. (Folytatás.) Ha újévkor tiszta és világos az idő, sok hal, bor és gyümölcs lesz. Szatmárban azt mond­ják, hogy újév napján a tyúkokat egy abroncs­ból kell etetni, hogy együvé járjanak tojni. Újév első napján nem szabad káposztát főzni, mert akkor az egész esztendő savanyu lesz. A már­­marosi oláh leányok újévkor kimennek egy olyan helyre, a­hol karókeritést találnak s aztán bekö­tött szemmel 9-ig és visszafelé 1-ig számlálva érin­tenek meg karókat. Az utolsót szalaggal megkötik. Ha e karó szép egyenes és magas, akkor férjök is szép, derék s hatalmas ember lesz ; de ha a karó kicsi vagy éppen görbe, férjök is alacsony, ille­tőleg púpos ember lesz. (Ethnographia II.) Er­délyben sok helyütt újév reggelén a kocsisok beál­­litnak az udvarokba s közben csattognak ostoraik­kal. Óriás kereplő madárnak öltözve is járnak néhol. Mikor a karácsonyfa még nem volt úgy el­terjedve, (s sok helyütt tán még is igy van) az angyal újév reggelére hozta el a maga ajándékait a gyermekeknek, vagy a székelyeknél az aranyos csikó. Kalotaszegen a lányok virradatkor aranyos vízért mennek. A­ki leghamarabb ér a kúthoz, vízmerítés után polyvát vagy töviset dob belé, hogy a többi ne kapjon aranyos vizet. (Jankó J. Kalotaszeg magyar népe.) Vízkeresztkor a pap beszenteli a házakat. Szomolnokon ez alkalommal a nagy asztalt ab­­roszszal terítik be, közepére égő gyertyát helyez­vén. A mint a pap a beszentelést elvégzi, egy percz­­re leül, aztán a házi­asszony égő gyertyával elkí­séri a szomszédházig. A ki ezalatt a lányok közül leghamarabb magára kapja az abroszt s leül a pap helyére, az abban az esztendőben férjhez megy. Göcsejben nemcsak a pap helyére kell ülni, ha­nem a pitart utána meg is seperni. Az is szokás, hogy valamelyik családtag kivesz a kemenczéből izzó parazsat s azt két markában addig rázza, a mig elalszik. Ekkor a szentelt ajtóra keresztet húz vele s a rossz szellemek be nem jöhetnek rajta. Körmöczbánya vidékén ha valaki e napon szen­telt krétával a templomban maga körül kört von, meglátja a boszorkányokat, a nélkül, hogy azok őt bánthatnák. De nem jó e nap a kályha mellett ülni, mert akkor az reggelre bizonyosan bedül. A G. M. B. betűt foghagymával istállóra, tyúk­ósra, disznóólra is oda írják néhol, hogy a veszedel­met távol tartsák. Este a lányok sok helyütt még nem koppasztott libának a pelyhéből egy kis vánkost varrnak. Aztán egy tüzes üszköt addig csóválnak, mig elalszik. Evvel egyik király ne­vét a kis párnára írják. Ezen a párnán alusz­nak öltözetekben. Álmukban az illető király meg­jelenik s a mit mond, az be fog teljesedni. A már­­marosi oláh lányok vizkereszt előestéjén száraz majoránnából bokrétát kötnek s a folyóvízbe te­szik. A kinek bokrétáján reggelre legtöbb jégcsap lesz, az megy leghamarabb férjhez. (Ethnographia II.) Este gyújtják meg utoljára a karácsonyfa gyertyáit. Ekkor járnak a három királyok. A mi vidékünkön ezeknek mondókái sincsenek még feljegyezve. Ekkor este szoktak járni a kígyóval is, össze­húzható és kibocsátható faalkotmány képezvén a kígyó testét, lámpásszerű fejében meg gyertya van. Ezt összehúzva, kieresztve, énekelnek. Ha Vinczenapkor (jan. 22) szép napos idő van, azt mondják: Fénylik a Vincze, Megtelik a pincsse. Vagy: Ha megcsordul Vincze, Tele lesz a pincze. Pál fordulásakor (jan. 25.) azt mondják: Ha Pál fordul köddel, Ember meghal döggel. E napon a medve kijön barlangjából s ha süt a nap és meglátja az árnyékát, visszamegy s a má­sik oldalára fekszik. Ha tiszta idő van, szép, ter­mékeny esztendő lesz sok borral, gyümölcsöses. Ha valaki e napon földet ásva, meleg földre talál, meg­gazdagszik. Gyertyaszentelő-boldogasszony napján (febr. 2.) néhol este a gazdasszony a teheneket szentelt tömjénnel megfüstöli. Az e napon szentelt gyertya nehéz időben meggyujtva, jó. Ha ez este a gyertya elalszik, egész évben nem ég jól. Ha e nap a juhakolba besüt a nap, tedd el gazda az izéket. (Szitmár.) Balázs napján (febr. 3.) iskolás gyerekek jár­nak házról-házra s a bethlemes játékhoz hasonló misztériumokat adnak elő. Lásd: M. Nyelvőr, VI. 186. XIV. 140. XVI. 472. Mátyás napjából (febr. 24.) azt mondják: Má­tyás, ha talál, tör, ha nem talál, csinál, tudniillik jeget. Gergely napján (márcz. 12.) néhol felöltöz­nek a kisebb iskolás gyermekek, két, vállra átkö­tött szines kendőbe s más czifraságba és mennek Gergelyt járni. Minden háznál énekelnek, a miért pénzt, to­jást stb. kapnak, a min aztán megosztozkodnak. Ily­en énekek vannak: Magyar Nyelvőr V. 189. VII. 284. Nagy vigság szokott lenni a farsang utolsó három napján, legkivált hushagyókedden. E napon Körmöczbányán és környékén a pásztorok duda­szóval végigjárják az egész helységet, beállítanak minden udvarra, a­honnan csak marha, juh vagy disznó jár a csordára s dudaszóra megforgatják a szolgálókat. Régebben e kivételes napon még elő­kelő asszonyok és kisasszonyok is tánczoltak egy keveset a pásztorokkal. De ez már kiment divat­ból. Táncz után a gazdasszony a legöregebb pász­tornak egy pár krajczárt, szalonnát, fánkot ad s a pásztorok tovább mennek egy házzal. Ugyane napokon a gyerekek hegyes fanyárs­sal járnak házról-házra. Sajátságos tipegő lépés­sel, körben forogva, apró dalokat énekelnek. A dal végén az énekelő nagyot ugrik a leve­gőbe, a háziasszony pedig egy darab fánkot vagy szalonnát tűz a nyársra. Magyar vidéken is versel­­getnek néhol, pl. Bácsmegyében. A gömöri tótságon a legények egy fatuskót felcsengeznek s a rá erősített kötélnél fogva házról­­házra húzzák. A magukkal vitt nyársra mindenütt szalonnát tüzögetnek. Nyitrában e tüsköt ham­­vazó szerdán vonszolják körül s a háziasszonyt hozzá kötözik; étellel, itallal kell magát kiváltania. Zólyom környékén pedig a legények egy nagy fa­lovat rónak össze s végig viszik az utczákon. Ha idegen legénynyel találkoznak, rá ültetik, az ar­­czát egy darab jéggel bekenik s fa borotvával meg­borotválják. Kegyetlenebb szokás van Gyöngyö­sön. Hamvazó szerdán a legények elmennek egy vén lányhoz. Kóczmadzagra kötött tökét vagy sző­­lőrózsét visznek magukkal s csufolkodások közben a madzagnál fogva felemeltetik vele a tökét. Ad­dig nem távoznak, mig meg nem teszi s ezzel a tő­keemeléssel vagy tőkehuzással bosszantják aztán egész nyáron. A gyöngyösi zsidók hushagyóked­den egész nap álarczosan járkálnak hosszú falá­bakon ismerőseikhez muzsikaszó mellett. Külön­ben az álarczban járkálás általánosan szokásos az egész farsangban. Sok helyütt pedig húshagyó kedden nagy álarczos meneteket rendeznek. Eger­ben húshagyó kedden éji 12 órakor a bőgőt nagy szertartások közt eltemetik. Néhol szokás (Miskolcz), hogy egy lábas vízbe egy fél dióhéjat tesznek, abba egy darab­ka húst s arra egy hegyes végű háromszögű pa­pirost. A tűzhöz teszik. Mikor forrni kezd, el­ve­­szik s a lányok körbe állják. Aki felé a papír he­gyes vége áll, az leghamarabb férjhez fog menni. Ugyanott a farsangban férjhez ment asszony gólyának öltözik, fehér lepedőt véve magára s csőrnek egy fadarabot tolva ki. Férje meg kecské­nek öltözik, rossz gubát véve fél, tollból vagy más efféléből szarvakat csinálva, hosszú szakádat ra­gasztva. Este elmennek a menyecske szüleihez, a­hol bolondoznak, mulatoznak. Maros-Vásár­hely környékén hamvazó szer­dán a tündér fehérbe öltözik s éjfél óráján szerte jár. Mindenkitől, akivel találkozik, fehér zsebken­dőt kér. Csak adni kell, mert ha az illető utána megy, ott, ahol a tündér a kendőt leejti, ott pénz van. Ha farsang utolsó két napján hó esik, sok gyümölcs lesz, vagy a­mint Felsőtótiban momlják, sok gomba. Más helyütt ellenkezőleg, ha e napo­kon havazik, azt jósolják belőle, hogy a gyümölcs­fákat sok hernyó fogja ellepni. Hogy a róka az ud­varba be ne mehessen, húshagyókedden meg ka­rácsony böjtjén a kapufélfát háromszor meg kell ütni sulyokkal. A­meddig az ütés hangja elhall­­szik, annál közelebb a róka nem tud jöni. Hogy a kártékony szárnyasok a csibéket el ne hordják, hushagyókedden egy disznófejet meg kell főz­ni s azon a csontu­kon, a­hol a disznó szeme volt, keresztül kell nézni a csibékre, mikor leg­először kieresztik és azt kell mondani: csóka, ká­nya, varjú, szarka! mind vakok legyetek, csak az én csibéim legyenek szemesek.Húshagyó kedden bal kézzel font fonallal kösd meg a beteg állat derekát s meggyógyul. A ki meg húshagyó kedden a bort eczettel issza, egész évben jókedvű lesz. Ha e na­pon egy czigány­ család telepszik le a helységben, az egész községre szerencsét hoz. Néhol az ez év­ben született gyermeknek húrral kötik meg a lá­bát, hogy meg ne igézzék. Általában pedig, ha a görcsös ember lábát, kezét olyan húrral kötik meg, melyen a templomban muzsikáltak, meggyógyul. Ha böjtben tánczolnak, lehull a gyümölcs. Selmeczbányán pedig azt beszélik, hogy a múlt században a Failhauer-féle vendéglő min­denestől elsülyedt, mert húshagyó kedden 12 óra után is, mikor már benn voltak a böjtben, tán­czoltak. Ha Gyümölcsoltó Boldogasszony (márcz. 25.) éjjele szép tiszta, abban az esztendőben sok tűz lesz. Ha egy meztelen gyerek háromszor lánczot húz a ház körül, nem fog közel jönni a kígyó. A tavaszi babonák legnagyobb része húsvét hetén és Szent-György napja körül csoportosul. Ha valaki virágvasárnap buzaszenteléskor három szem szentelt barkát megeszik, abban az esztendőben nem kap hideglelést. Néked azt mondják : torokfájást. — A szentelt bar­kát fogfájás ellen is használják. Ha pedig a haza vitt szentelt barkából nehéz idő alkalmával pár szemet a tűzbe dobnak, nem csap a menyke a házba. Ha valaki a passzió alatt a szentelt bárká­ból egy keresztet csinál , azt otthon felszegezi a pajta ajtajára, a tehén tejét nem bírják majd el­venni. A szentelt barkát a mestergerenda mellé teszik, mert különben a tehén nem ad jó tejet. Ha sok légy van a szobában, kendővel kihajtják, az­tán a hamuvá égetett szentelt barkát az ablakban és ajtó küszöbén háromszor keresztalakban elszórjuk, többé nem jönnek vissza a legyek. Deésen virág­vásár az este, mikor a lány lefekszik, egy tál tiszta vizet tesz maga elé, háromszor hátul­ról eléfele fésülködik a víz felé. Éjjel meg­álmodja jövendőbelijét. A virág akkor lesz szép, ha virágvasárnap hetében vetik el. Ha virágvasárnap fellobban a tűz, imádságos könyvet vagy valami szent tárgyat dobnak rá s ott marad a kincs. De mikor másnap utána ásnak, nem szabad káromkodni, mert mélyebben esik. A kincsásókra különben is igen fontos e nap. A kör­­möczi Kőtestvérek (Mendlstein) nevű sziklák mel­lett, azt mondják, van egy kincsekkel teli barlang, mely azonban a külvilágtól el van zárva. De virág­vasárnap, mikor a pap a passziót olvasni kezdi, megnyílik, s mikor az olvasást elvégzi, ismét bezá­ródik. Egy asszony éppen akkor ment a szikla felé, mikor az ajtó megnyílott. Bement s belül az ajtó sarkához letette magával vitt csecsemő gyermekét. Kötényét telerakva kincsesei, visszafelé vette út­ját, hogy terhét lerakja s újra visszamenjen. De a mint kilépett, becsukódott mögötte az ajtó s gyer­meke benn maradt. Keservesen sirt-iítt, de mind hiában. A következő esztendőben ez időpontban megint odament. A sziklaajtó kinyílt s — csodák csodája! — gyermekét életben, egészségben ta­lálta ott. Nagy örömmel kihozta, az ajtó be­csukódott utána s azóta nem is látta senki fel­nyílni. Hontmegyében szokás, hogy virágvasárnap­ján, vecsernye előtt a falu leányai mind összegyűl­nek, egy szalmából készült bábot felöltöztetnek menyecskének és aztán a falu egyik végétől a másikig szaladnak vele, ezt énekelvén az utón : Haj ki kisze, kiszöcze, Haj be sódar gömböcze. Mikor a falunak másik végére érnek, levet­kőztetik és le­dobják a vízbe. Azután visszatérnek s az utón éneklik : — Ny­isd meg asszony kapudat, Hogy kerüljem váradat. — Megnyitom én kapunkat, Csak kerüljed váramat. — Hej de soká nyitod ki, Majd megfagyo­k ide ki. (Folyt. köv.) A felvidéki közművelődési egylet működése. A felvidéki közművelődési egylet, mely rö­vid fennállása daczára oly hervadhatlan érdeme­ket szerzett a felvidék megmagyarosítása körül, e hó 6-án tartja meg Lőcsén ez idei nagygyűlését. Ez alkalomból ismertetjük az igazgató választ­mány jelentését, melyet az egylet tavalyi működé­séről a nagygyűlés elé terjeszt. Az egylet már régebb idő óta foglalkozik a közművelődési egyletek országos szervezésének eszméjével, de az eddigi lépések nem vezettek eredményre s az ügyet egészen új alapon kell kez­deményezni. A szövetkezés ügyének előbbre vitele érde­kében az igazgató választmány most azt javasolja, intézzen a közgyűlés átiratot az országos magyar iskolaegyesülethez, hogy hivassa meg a közműve­lődési egyesületek vezértérfiait egy szűkebb körű értekezletre, megbeszélni a szövetkezés feltételeit. Ugyanitt készítsenek javaslatot és ezt azután az egyesületeknek hozzájárulás végett küldjék meg. Az igazgató választmány egyébiránt a múlt évi közgyűlés óta négy ülést tartott, új tagok szer­zése, a jövedelmek szaporítása, az óvodaügy és a fafaragászati tanműhelyek fejlesztése, egyesületünk területének tágítása, a magyar nyelv tanításánál sikert felmutató néptanítók és a magyar nyelvet elsajátító idegen ajkú tanulók jutalmazása, a felvi­déki ínségesek segélyezése érdekében fejtett ki te­vékenységet és a folyó ügyek nagy számát intézte el s egyúttal gondoskodott, hogy a múlt évi köz­gyűlés határozatai pontosan végrehajtassanak. Az egy­let, hogy eszméit é s az országos szö­vetkezés eszméjét — minél könnyebben megvaló­síthassa, múlt évi közgyűlésén elhatározta, hogy működésének Abaúj-Torna-, Bereg-, Gömör-Kis- Hont-, Máramaros-, Sáros-, Zemplén-, Ung- és Ugo­­csa vármegyék területére leendő kiterjesztése czél­­jából mozgalmat indít. A közgyűlés figyelembe vette azt a körülményt, hogy az egyesületnek a nemzeti jellegű művelődés a magyar nyelv és ér­zés terjesztésében rejlő czélja csakis beható, terv­szerű és folytonos működéssel juthat kivitelre, és e­zzel igényli, hogy a felvidék magyar értelmisége a maga egészében vitessék a küzdtérre és az eszme ereje az egész területen szerepeltessék. Ezt — az eddigi tapasztalatok szerint — az elaprózott hason­­czélú egyesületekkel csak korlátoltan lehet valósí­tani, mert az apróbb egyesületek nem képesek sem a szellemi, sem az anyagi erők oly fokozását idézni elő, mely okvetlen szükséges, hogy a működés kellő súlylyal bírjon. Ellenben egy nagy egyesü­letnek alig kerül nehézségbe előidézni azt, hogy az ország oly vidékein is nyíljanak meg az eszkö­zök külforrásai, melyek különben szerencsés nem­zeti viszonyaiknál fogva közvetlenül nem érdekel­­ték. De a terület nagyságára való tekintettel az egylet székhelyét Budapestre kell áthelyezni. Ez­által az alapszabályok módosítása is szükségessé válik. De e módosítás szüksége nemcsak a műkö­dési terület tágítása miatt állott elő, de kívánatos a tagdíjbehajtás biztosítása végett is. Erre nézve oly rendelkezést ajánl a választmány, hogy az egyesület tagdíj- és egyéb követeléseinek perlése ama választmány székhelyén levő bíróságok előtt történik, a­mely választmány pénztárának javára a kérdéses követelés behajtandó; minden tag az egyesületbe való belépésekor a belépési nyilatkozat aláírásával magára nézve kikötött bíróságnak is­meri el a választmány székhelyén lévő bírósá­gokat. A jelentésből megtudjuk azt is, hogy a vár­megyei választmány száma az elmúlt évben há­rommal szaporodott. Ezek a nyitrai, honti és sze­pesi választmányok s igy az egyletnek jelenleg is vármegyei illetve városi választmánya van. A múlt évi közgyűlés határozata következtében az egylet a felvidéki népoktatás hiányai ügyében memorandumot intézett a kultuszminiszterhez, kérve a bajok mielőbbi orvoslását. A népiskolákban a magyar nyelvet sikeresen tanító néptanítók között Nyitra- és Zólyom vár­­megyékben a vármegyék által adott 500, illetve 100 forintot, úgy az árvavármegyei jövedelmek­ből 60 frtot osztott ki az egylet jutalomként. Liptóvármegyében a királylehotai népiskola fen­­tartási költségeihez 150 forinttal, Zólyom vár­megyében az erdőközi népiskola fentartási költ­ségeihez 1892. év folyamán 100 forinttal já­rult az egyesület központi pénztára. Ez iskolák közül az erdőközibe 240 tanköteles jár, és a 240 gyermek egy tanteremben egy tanító által lett oktatva; az egylet által nyújtott 100 frtnyi segél­­­­lyel a község segédtanítói állást szervez és a tan­termet két részre választja. Kisdedóvodája az egyesületnek eddig elő harmincz van, a melyekbe 1919 gyermek jár, s a­melyekre a múlt év folyamán 17.897 frtot adott ki az egyesület. Ezenkívül még tizenegy óvóintéze­tet segélyezett 750 frttal. Ez utóbbiakba 528 gyer­­mek jár. Van az egyesületnek két fa­faragászati tanműhelye. A nyitra­nováki tanműhely bevétele az egyesületi pénztárból 8450 frt, eladott készít­ményekből 390 frt 66 kr., kiadása pedig 2713 frt 52 kr. volt. A hegybánya-szólaknai tanműhely bevétele a bányatisztalapból 200 frtot, a közokta­tásügyi minisztertől 800 frtot, az egyesület pénz­tárából 1000 frtot, eladott készítményeiből 260 frt 15 frt, kiadás pedig 1398 frt 58 krt tesz. Javasolja a választmány a közgyűlésnek azt is, hogy vidéki múzeumok létesítésén fáradozzék. Ehhez képest a választmány azt indítványozza, hogy a közgyűlés a múzeumoknak vármegyénként és városonkint való kezdeményezésére, a választ­mányokat szólítsa fel, és egyúttal keresse meg az érdekelt törvényhatóságokat, hogy a választmá­nyok kezdeményezését támogassák és székházaik­­ban helyiséget rendeljenek az összegyűjtendő tár­gyak megőrzésére. Indítványozza továbbá, hogy az országgyűlés képviselőházához felirat intéztes­­sék, melyben a törvényhatósági múzeumok létesí­tésének törvényileg való kimondása kérelmeztet­­vén, egyúttal gondoskodás történjék azok kezelé­séről, és köteleztessenek a nyomdák, hogy e tör­vényhatósági múzeumok részére is egy-egy köte­les­ példányt küldjenek be, valamint kimondassák, hogy az illető törvényhatóságban talált régiségek csak annyiban szereztessenek meg a nemzeti mú­zeum részére, amennyiben a leletnek megfelelő régiség ott még nem volna, egyébként pedig a törvényhatósági múzeumba szolgáltatandók azok szokásos árak mellett ha. A felvidéki intézetek javára az egyesülethez 22.438 frt 22 kr folyt be. Ebből ki lett adva szét­osztás végett az árvamegyei választmánynak 16.487 frt 79 kr, a liptóvármegyei választmánynak 4316 frt 26 kr, a turócz vár­megyei választmánynak 55 frt, a nyitravárm. d­vojniczai Ínségeseknek 300 frt, a dubováni ínségeseknek 14 frt, a bereg­­vármegyei ínségeseknek 400 frt, a zólyomvárme­­gyei ínségeseknek 400 frt, a privigyei járásbeli Ín­ségeseknek 463 frt 32 kr, a zsambokréti járásbeli Ínségeseknek 251 frt 20 kr, 49 frt 76 krt a Hajdú­böszörményben szállított gyermekek útiköltségére fordítottak. Az egyesületnek még 5700 frt 89 kr áll rendelkezésére. Dicséretre méltó buzgalmat fejtett ki az egye­sület 6—15 éves tót ajkú fiú- és leánygyermekek­nek a magyar alföldön való elhelyezése tekinteté­ben. A felvidéken kitört éhség idején ugyanis arra a gondolatra jött, hogy az ínséges családok meg­élhetésén a gyermekeknek mások által való gon­dozása nagyot segíthetne. Átiratot intézett tehát az alföldi törvényhatóságokhoz, hogy hívják fel a lakosokat a gyermekek félfogadására olyformán, hogy az elhelyezettek gondos ápolásban és ellátás­ban, törvényszerű iskoláztatásban részesüljenek, valamely mesterségre vagy tisztességes kereset­módra taníttassanak s hogy ez egyesület a felfoga­dókkal szerződést köt és az ellenőrzési jogot ma­gának fentartja. A felhívás sikerrel járt, a­mennyi­ben a mai napig tót gyermekek félfogadására a következő számban történtek jelentkezések : Bé­­kés vármegyében elhelyezhető 197 gyermek, Bor­­sod vármegyében 169, Csongrád vármegyében 40, Czegléd városban 24, Hajdúvármegyében 110, Heves vármegyében 41, Hajdú-Böszörmény vá­rosban 47, Hódmező-Vásárhely városban 52, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 140, Kecs­kemét városban 43, Makón 11, Nagy-Kőrösön 171, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 235, Sze­ged városában 7, egyes jelentkezőknél 136, össze­sen 1423 gyermek. Egyidejűleg felszólították a felvidéki törvényhatóságokat, hogy írják össze az elhelyezésre bejelentett gyermekeket. Eddig be lett jelentve elhelyezésre: Árva vármegyéből 24, Liptó vármegyéből 30, Nyitravármegyéből 250, Trencsén vármegyéből 200, összesen 484 gyermek. Százötvennyolc­ gyermekre nézve a félfogadási nyilatkozatok már be is érkeztek s a gyermekek elszállítása folyamatban van. Eddig huszonnégy gyermeket helyeztek el. A jelentés végül az egyleti tagokról emlé­kezik meg. Az egyletnek jelenleg 417 alapító, 25 örökös, 4100 rendes, 364 pártoló, összesen 4906 tagja van. Az egyesület törzsvagyona 69,045 frt 56 kr. Bevétele a múlt év folyamán 55,569 frt 80 kr. volt, a­mit ki is adott. A közgyűlés elé az egész felvidék általános érdeklődéssel tekint. KÜLÖNFÉLÉK. — aug. 2. A hiv. lapból. Kinevezések: Lehotzky Vilmos végzett joghallgatót, a budapesti kir. Ítélőtábla kerüle­tébe díjas joggyakornokká, M­é­s­z­­ Gusztáv kassai ág. hitv. ev. tanítót, a kassai állami felsőbb leányiskola ren­des tanárává egyelőre ideigl. minőségben, Kerekes Lajos okf. tanítót, a beregko­­mlósi állami elemi iskolához rendes tanítóvá, Kovács Ignácz oki. tanítót, a zalatnai állami elemi iskolához rendes tanítóvá, Kolacs­­k­o­v­s­z­k­y Elza állami polgári leányiskolái tanítónőt, a kassai állami felsőbb leányiskola rendes tanítónőjévé, Tirpák Julia oki. tanítónőt, a perecsényi állami elemi iskolához rendes tanítónővé, S­z­a­b­a­d­y Laura okleveles tanítónőt, a vakok budapesti országos intézete előkészítő osztályához rendes tanítónővé, R­i­b­i­c­z­e­y László pénz­ügyminiszteri segédhivatali aligazgatót, N­­oszt. pénz­ügyi titkárrá, Nagy Árpád pénzügyi fogalmazót, ideig­lenes minőségben II. oszt. pénzügyi titkárrá, H­u­s­z­t­h­y Gyula nagy­állói és Hickmans Károly temesvári IV. oszt. adótiszteket a gyöngyösi, illetve a gyulai kir. adó­­h­iatalhoz III. oszt. ellenőrökké nevezték ki. Névmagyarosítások: Misik Mihály rimaszombati lakos »Misko­­­czi«-ra, Hudák András eperjesi lakos »Hege­d­ű­si re, Kintner Károly budapesti lakos, va­lamint Károly nevű kiskorú fia »K­a­­­á­r«-ra, Strauss Adolf kunhegyesi lakos »Tolna­i«-ra, Hilf Jenő nagy­­kövesdi lakos »Horváthra és Steinrukker Ágoston tabi lakos »S­ö­r­ö­s«-re változtatták át neveiket. Tanári kinevezések és áthelyezések. V­o­z­á­r­y Gyula rimaszombati egyes. prot. fögimnáziumi rendes tanárt a munkácsi állami főgimnáziumhoz, Félegyházy Béla­­ sá­oraljaujhelyi kath. fögimnáziumi rendes tanárt ugyan­­, azon tani­tézethez rendes tanári minőségben áthelyez­­■ téki. Richter Rezső lévai kath. főgimnáziumi helyet­

Next