Pesti Napló esti kiadás, 1892. november (43. évfolyam, 303-331. szám)

1892-11-02 / 303. szám

Fertőtlenítve! Budapest, 1892. Szerda, november 2. 303. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, november 2. Bismarck herczeg és Oroszország. Nagy érde­kű leleplezéseket közölt tegnap egy berlini folyó­irat Bismarck herczegnek 1875. évi politikai ter­veiről. Akkor egyszerre nagy hadi zaj támadt Berlinben; a »Post« czimű félhivatalos lap czik­­ket közölt, melyben azt írta, hogy háború áll ki­látásban. Csakugyan Európaszerte élénk nyugta­lanság nyilvánult, mely eltartott mindaddig, míg II. Sándor czár látogatást nem­ tett a berlini ud­varnál, mire azután hirtelen ismét kiderült a poli­tikai láthatár. Ezt az inczidenst azóta igen sok­szor és sokfélekép kommentálták. Francziák és oroszok úgy adták elő a dolgot, hogy Bismarck herczeg akkor csakugyan meg akarta rohanni a még készületlen Francziaországot, hogy ismét évek hosszú sorára ártalmatlanná tegye. Szándéka kivi­telét egyes-egyedül II. Sándor czár hiúsította meg, ki csak azért jelent meg Berlinben, hogy ott egész határozottan kijelentse, hogy semmikép sem tűr­heti a béke megbontását. Gorcsakov herczeg, az akkori orosz kanczellár szintén erélyesen ellenezte Bismarck terveit, ki kénytelen is volt rólok le­mondani s azóta engesztelhetetlenül gyűlölte Gor­­csakovot, mig viszont a francziák őt, valamint II. Sánd­ort a béke őrangyalakép magasztalták. Ez orosz-franczia előadással szemben, Bismarck her­czeg és a német officziózusok ismételve kijelentet­ték, hogy II. Sándor czár nem lehetett ez európai béke megmentője, mert, a békét akkor senki sem fenyegette, hogy Bismarck herczeg nem akart há­borút s a »Post«-nak említett harczias czikke semmi összefüggésben sem állt a hivatalos világgal. A tegnapi leleplezések azonban, melyek egy névtelen diplomatától származnak, egészen más­képp adják elő az 1875-diki eseményeket. E leleplezések szerint a »Post« czikke tényleg Bismarck herczegre vezethető vissza, ki akkor csakugyan akarta Francziaországgal a háborút s Oroszország semlegességét elsősor­ban Aus­z­tr­i­a-Magy­ar­or­s­z­ág rovására igyekezett megvásárolni. Azt az aján­latot tetette Pétervártt, hogy ha a czári kormány semleges marad egy új német-franczia háborúban, viszont Németország teljesen szabad kezet enged Oroszországnak keleti tervei valósítása körül. Gorcsakov her­czeg azonban ez alkut azzal utasította vissza : »A mi keleti nagy terveink nem léteznek.« II. Sándor czár nyomban értesítette a tényállásról I. Vilmos német császárt, ki azután maga is erélyesen ki­kelt kanczellárjának harczias szándékai ellen Tényleg I. Vilmos császár mentette meg te­hát akkor is a békét, később azonban ezt az érdemet Gorcsakov herczeg magának vindi­kálta, mi miatt Bismarck officziózusai ismételve megtámadták. Pedig ha úgy áll a dolog, mint a­hogy most a névtelen német diplomata előadja, csakugyan első­sorban az oroszok érdeme, hogy egy új nagy háborútól megmenekült Európa, ha­bár végre mégis I. Vilmos császár volt az, a­ki kanc­ellárjának harczias szándékait meghiúsította. E leleplezés egyszersmind megmondja azt is, minő becsük van az egyes megtörtént eseményekről a Bismarck-táborból forgalomba hozott elbeszélések­nek. Mert figyelmet érdemel az is, hogy Bismarck lapjai nem csupán azt mondották, hogy 1875-ben fenn sem forgott a béke megzavarásának veszélye, hanem egyenesen azzal gyanúsították Gorcsako­­vot, hogy a harczias híreket maga hozta forgalom­ba, még pedig oly czélból, hogy az európai béke megmentőjekép ünnepeltesse magát. Mindez csak azért érdekes, mert megtudjuk belőle, hogy ugyanaz a Bismarck, ki 1879-ben megkötötte az osztrák-magyar szövetséget, még négy évvel előbb a monarchia rovására — ezt jelenti az, hogy tel­jesen szabad kezet akart a czárnak a keleten en­gedni — Oroszországgal igyekezett szövetkezni. Csak, mikor Pétervártt kosarat kapott, fordult figyelme Bécs felé, mely iránt ifjú korától kezdve telve volt gyűlölettel. Azóta követett magaviselete legalább is gyanút kelthet az iránt, hogy ezt a szövetséget valóban azzal a szándékkal kötötte meg, hogy alkalom­adtán őszintén meg is tartsa az elvállalt kötelezettségeket. A belga parlament megnyitása. Az alkotmány­­revízió czéljából a tavaszszal megválasztott belga alkotmányozó gyűlés két háza, mely júniusban csak megalakult s megválasztotta a bizottságokat a revizionális javaslatok tárgyalására, nyomban elhalasztotta üléseit nov. 8-áig. Akkor a parlamen­tet minden trónbeszéd s más ünnepélyesség nélkül nyitották meg, a­mit úgy magyaráztak, hogy II. Lipót király és kormánya elégedetlen a választá­sok eredményével, melyek egyik házban sem hoz­ták meg a kormánypártnak a kivánt két­harmad többséget. E feltevés azonban alaptalan. A trónbe­széd akkor azért maradt el, mert a kormánynak még nem volt revizionális programmja, melynek meg­állapítását maga is a két ház bizottságaitól várta. Most, hogy e bizottságok a kormánynyal egyetértőleg elkészítették munkálataikat, Lipót király trónb­eszédet fog tartani s november 8-án a parlament megnyitása általában nagy fény­­nyel fog végbe menni. A király szemlét tart a polgárőrség s a hadsereg felett s azután régi szo­kás szerint lóháton a parlamenti palotába megy s a trónteremben felolvassa a trónbeszédet, mely az ülésszak nagy fontosságának hangsúlyozása mel­lett a tervezett alkotmányrevíziót is körvonalazni fogja. Ellenzék a Vatikánban. Franczia lapoknak azt jelentik Rómából, hogy a szent kollégiumban több főpap nincs megelégedve XIII. Leo szerintük na­gyon is szabadelvű politikájával s különösen nem helyeslik, hogy a pápa Francziaország iránt túl­­nagy előzékenységet tanúsít. E főpapok egy új lap alapítását határozták el, mely a pápa politiká­ja ellen fog állást foglalni. Kezdetben azt hitték, hogy a pápa generális vikáriusa, Parrochi, áll az elégületlenek élén. E feltevés azonban, mint ugyan ama lapoknak írják, teljesen alaptalan. Parrochi legkevésbbé szándékozik ily térre lépni s mint az a bibornok, kinek legtöbb kilátása van arra, hogy XIII. Leo utóda legyen, minden mozgalomtól tá­vol tartja magát Orosz lapok a magyar politikai helyzetről. Az­­orosz sajtó is foglalkozik a kormányválsággal, de czikkeiket természetesen az a rosszakarat jellemzi, mely a dolgok és tények elferdítésében és e ferdí­tésekhez fűzött czélzatos kommentárokban re­mekel. A »Novoszti« többek közt ezeket írja : »Ma­gyarország még mindig az 1848-iki visszaemléke­zések varázsa alatt áll, mikor nemzeti hadserege, a honvédek harczoltak az osztrákokkal jogaik és szabadalmaik védelmére. Daczára a Habsburg­­uralkodóház részéről tett engedményeknek, da­czára a Magyarországra nyereséges 1867. évi ki­egyezésnek, mely az előbbeni egységes Ausz­triát feldarabolta Ausztriára és Magyarországra, a magyarok még mindig nem birnak megnyu­godni és a legcsekélyebb ürügy alatt is lán­ A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Dr. Jenkins és a kolera. — Amerikai tárcza. — Mikor Hamburgban a kolera kitört, Amerika nagy veszélyben forgott, mert Hamburg és New­ York között oly óriási nagy a közlekedés, hogy némely napon a Sand’­Hock fokán tízszer is eldör­dült az ágyú, jelezve, hogy az óczeán-gőzös már oly közel van a szabadság-szoborhoz, hogy távcső­vel a lobogóról le lehet olvasni a hajó nevét. »Wyo­­ming Sands Hock passed« ez a távirat az ágyu­­dörgés után egy negyed óra múlva nemcsak a new-yorki börzén, hanem az óriási terjedelmű city különböző pontjain minden olyan kávé­házban és sörmérésben olvasható, a­hol vagy még a szokottnál is nagyobb a forgalom, vagy pedig a vendégek zömét üzletemberek teszik, mert a Morse gép oda van állítva üvegszekrényben a terem közepére s a fontosabbnál fontosabb táviratok úgy ömlenek ki a vékony papírszalagon, m­int valami sürgönyhivatalban. A táviratok zöme természetesen Chicagóból van keltezve­ London és San­ Francisco csak har­madik sorban jönnek. Csupa börze árfolyam és hajómegérkezés, mert a yankeekra nézve ezeknél nincs fontosabb dolog. Egyszer csak a Sandi Hock fokán megint el­dördült az ágyú és a kék-nyomatott betűs távirat­­szalagok az egész városban jelezték, hogy a »Normannia« Lloyd-gőzös, melynek érkezése elé egész Éjszak-Amerika aggodalommal néz, e perc­­­ben elérte a long-islandi magaslatot. A­mitől min­denki előre tartott, bekövetkezett: a Hamburgból érkező gyors gőzös főárboczán szomorúan lengeti a szél a gyászlobogót, miután a Normannia fedél­zetén nyolcz nap alatt 700 utas közül 53 ember meghalt kolerában. Húsz percz múlva a tenger partján száz és száz­ezer ember izgatottan beszélt a »Normanniá«-ról. — Vesztegzárba kell tenni! — ordította a tömeg. — Kétséget sem szenved, hogy vesztegzárba kerülnek, — mondogatták az intelligensebb em­berek. — Már itt is van a távirat, hogy dr. Jenkins, New-York város fiatal főorvosa, a köztársaság el­nökének további rendeletéig a Normanniát vesz­tegzárba tette. — Hej fiuk, itt résen kell ám lenni, izgatott a tömegből egy magas skót, mert olvassátok csak el a listát a »Newyork Herald«-ban, a Normannia fedélzetén öt yankee milliomoson kívül ott szűköl maga Ottendorfer úr is,a »Newyorker Staatszeitung« tulajdonosa. Annyi azon a kutya­gőzösön a dollár, hogy az egész vám- és rendőrséget meglehet rajta venni. — Az meglehet, de dr. Jenkinst nem, mert az 30 éves ember létére nemcsak főorvos New- Yorkban, hanem egyúttal reportere a New-York Herald-nak. A közönség aggodalmát óráról-órára növel­ték a vészhí­rek, amint a sajtó másnap kezdte kö­zölni a Normannia első osztályú utasaira vonat­kozó szenzácziós újdonságokat. Az utasok rögtön kezdték próbálgatni a dollárok hatalmát. Azzal a kérelemmel járultak dr. Jenkinshez, engedje meg nekik, hogy egy hajót vásárolhassa­nak, mert ők rettenetesen aggódnak a »Norman­nia« fedélzetén és a vesztegzárat egy másik hajón szeretnék kitölteni. Nagy hiba volt a fiatal főor­vostól, hogy a milliomosoknak ezt a jogos kérel­mét megtagadta. Csak a becsületes és jó szándék mentheti a főorvost, mert nyilván­való, hogy ő ez­zel az eljárásával arról akarta meggyőzni az em­bereket, hogy a dollár ez esetben nem ér semmit és tegyenek le arról egyszer s mindenkorra, hogy pénzzel a vesztegzár alól kimeneküljenek. Nap múlt nap után és a Sandi Hockon, egy­másután immár hétszer dördült el az ágyú, jelezve, hogy a Jersey folyó torkolatába megint bekormá­nyozott egy gyászlobogós óczeán-gőzös. Fire Is­land, Staten Island és Sandi Hock körül egész­­ hajóraj vesztegelt már az ázsiai kolera miatt. A fedélzeteken a kolera nagyobb arányokban dühön­gött, mint Hamburgban. Hét nyolczszáz utas kö­zül naponként 12—14, sőt húsz ember betegedett meg ázsiai kolerában. Minden ember remegve várta,mikor lesz benne az újságban, hogy a kínai vagy a zsidó negyedben fellépett a kolera. A pestises hajók körül Winchesterekkel fegy­verzett legénység czirkált gőzösökön és vitorláso­kon. Ennek daczára az amerikai reporterek min­den nap vagy egyik, vagy másik hajóhoz oly kö­­­­zel merészkedtek a lélekvesztükön, hogy az uta­­s sokkal társalgást folytatva, másnap rőfös riporto­kat írtak a »Wyoming« vagy »Normannia« fedél­zetén uralkodó mizériákról. A riporter urak­nak , ha egyszer a hajó közelir­e jutottak, könnyű volt a helyzetük, mert a szoronga­tott utasok keresve keresték az alkalmat, hogy a nyilvánosság előtt panaszt emeljenek. Való­ban a nagy Amerikáról fel nem tenné az em­ber, hogy az erőszakkal vesztegzárban tartott em­bereket oly helyzetbe hozza, mint a­milyenbe tényleg jutottak: a szegény Ill­ad osztályú uta­sok egy részének elfogyott a pénze, a­min már há­rom nap múlva sem volt mit csodálkozni, tekintet­tel arra, hogy az adagokat megszorították és a­ki azon felül akart étkezni, a­mit a »Norddeutscher Lloyd« kénytelen kelletlen az út lejárta után is kiutalványozott, annak a méreg­drága hajó­kantinból kellett vásárolni az ételt. A reporter csolnakokba iszonyú tartalmú leveleket dobáltak be, s e levelek másnap, bárhogy voltak is írva, rit­kított garmond betűvel láttak napvilágot. A poli­tikai napilapok illusztrálva jelentek meg, pillanat­nyi fényképeket közölve a vesztegzárban álló gő­zösökről. Ezek alatt az aggodalmas napok­­ alatt egy szép reggelen három nagy fontosságú, de egészen különböző tartalmú közlemény jelent meg. A »New-yorker Staatszeitung« »Extra«-ban kürtölte, hogy a newyorki rendőrfőnöknek a múlt­­ este mesébe való találkája volt az óriási Garden Theaterben. Amint a rendőrfőnök úr (aki még két év előtt közrendőr volt) menni akart kifelé, bele­­s botlik egy tengerész­kapitányba ; rá néz, hát fel­ismeri benne kenyerespajtását, a »Normannia« nevű Lloyd-gőzös kapitányát. — Pajtás! álljunk meg egy szóra! Hallod, hogy megállj, mert most nem a czimbora, hanem a new-yorki rendőrfőnök beszél. Hisz te nemcsak a cityt, hanem egész Amerikát halálos veszede­lemmel fenyegeted. A kapitány már akkor pár ugrással a Broad­­way-n termett és bele­vegyült az emberáradatba, melyből maga a city rendőrfőnöke sem volt képes újra kihalászni. A kapitány úr bizonyosan több dollárt ígért a bérkocsisnak és a csolnakosnak, mert nyilván­­,­való, hogy pár perc­c­el előbb érte el a Normannia fedélzetét, mint a newyorki rendőrfőnök és becsü­letes ember létére kénytelen volt letagadni a ta­lálkát, mert valószínű, hogy a tengerészkaland ál­lásába került volna. De a newyorki rendőrfőnök csülökre állította az egész detektív hadat és már éjfél után egy órára kisütötte, hogy mióta a gyász­lobogós »Normannia« vesztegzárban áll,a kapitány úr mindennap elvégezte szokásos lumpolását a city orfeumaiban, sőt már ott tartott, hogy a színháza­kat kezdje látogatni. Ugyanaz­nap reggelén közölte a »New­ York Times«, hogy a 14-ik utczában éjfél után két óra­kor egy ember meghalt ázsiai kolerában. — A 14-ik utcza! kiáltott a rendőrfőnök, ide csak azt a nyomozó lisztát, — természetesen ennek két orfeumában lumpolt a kapitány úr. — Ha lehet, azt az embert gyorsan ki kell hallgatni, hogy milyen nyilvános helyeken járt az utóbbi napok alatt. — Nem lehet, mert meghalt! viszonozta a detektivfőnök. — Akkor nyomh­rrv.: i-~u • ‘ — Azt lehet. Néhány óra múlva már jelentették, hogy az illető mind a két infirziált Orfeumban megfordult és számos dollárt költött. A harmadik újság meg arról tudott, hogy a múlt éjjel az egész new-yorki rendőrség talpon volt és oly mozgalmat fejtett ki, mint a­mikor Lincoln Abrahám elnököt meggyilkolták. Másnap és harmadnap már tíz utc­ával odébb ütötte fel fejét a rém, egymásután négy ember halt meg ázsiai kolerában. Ekkor azután hozzáláttak a mentéshez. Oroszországban sem csinálnak radiká­lisabb óvintézkedéseket, mint a­minőket dr. Jen­kins foganatosított New-Yorkban és később Brooklynban is, mikor a rém itt is felütötte fejét. New-Yorkban éppen egy 17 emeletes palotát vert meg az isten egy szál ázsiai kolerással; fél óra múlva az egész ház lakóira ki volt mondva a 40 napi vesztegzár. Rendőrség és detektívek zaja őrizte a palotát, onnan egy lélek sem jött ki, de még úgy se kívánkozott senki. A methodisták a szószékről dörögtek dr. Jenkins ellen, de a fiatal­ember nem tágított, meg­írta a »New­ York Herald«-ba, hogy ő szavát adta az elnöknek, hogy Észak-Amerikában a kolera nem fog dühöngeni, csak azt követeli, hogy neki megfelelő hatalmat biztosítsanak.­­ Ezt adtak neki bőven és dr. Jenkinshez ké­pest egy török pasa freiter számba mehet, olyan szokatlanul erélyes, sőt vad intézkedéseket foga­natosított a szabad Amerikában, a­hol még az is meg van engedve, hogy tíz éles lángnyelveket produkáló tüzeket rakjanak a népes boulevardon, holott ez a játék minden nap egy két new-yorki palotába kerül. Szabad abban az országban a világon min­den, de bezzeg, mikor a rém felütötte a fejét, oly dolgokat műveltek, mintha a rendeleteket nem is New-Yorkból, hanem Varsóból keltezték volna. Az eredmény abban kulminált, hogy N­e­w-Y­o­r­k­­ból kiirtották­ a vészt és egész Észak-Amerika mentes maradt. ___ Becsky László, i­got vet nemzeti büszkeségük. Még nem rég történt, hogy Magyarország szerfölött ünnepé­lyesen és egyetértéssel ünnepelte meg a száműzött forradalmár, Kossuth, jubileumát, ámbátor ez ün­neplés Bécsben igen nyomott hangulatot terem­tett. E napokban új kényes kérdés merült fel a honvéd-szobor leleplezése alkalmával. A Szapáry­­minisztérium felhasználta az alkalmat az osztrák­magyar hadsereggel való kibékülésre. Példát adott erre Ferencz József császár, a­ki a koronázási ajándékot az elesett honvédek családjának adta. E békítő terv nemcsak nem tetszett a magyar or­szággyűlési ellenzéknek, de sőt határozott ellenál­lásra is talált nála. A magyar képviselőházban az ellenzék­ okozta jelenetek annyira zajosak, dühö­sek voltak, hogy a különben t­artózkodó bécsi la­pok is méltatlankodva írtak azokról. Ha csak az ellenzék magatartásáról lenne szó, ez még nem lenne nagy baj. Csakhogy a Szapáry-minisztérium nyilván észrevette, hogy a nemzeti előítélettel megküzdeni képtelen s ezért azt találta, hogy leg­jobb letűnnie a színtérről. Ehhez járult még a ko­moly viszály a Vatikánnal a vegyes házasságok miatt, és a minisztérium kebelében is elsimíthatat­­lan egyenetlenségek törtek ki.Így hát a Szapáry-mi­nisztérium elvirult, még mielőtt kellően kinyílt vol­na. A magyarországi miniszterválság kétségte­len következménye a kölcsönös gyűlölségen ala­puló komoly nemzeti viszálynak. Bármennyire iparkodik is Ausztria simulni Magyarország szeszélyeihez, ez sehogy se sikerül neki. Természetes, hogy az ilyen események leverőleg hatnak a berlini felsőbb körökre, a­hol Ausztria- Magyarországra mint olyan hatalomra számítanak, mely át van hatva az egyetértés szellemétől és nincs két táborra szakadva A magyar minisztervál­ság alapja mindenesetre arra vall, hogy Magyar­­ország és Ausztria közt igen gyenge a kapocs. A duális Habsburg-monarchiát jelenleg két oldalról ássák alá : Ausztriában a németek, Magyarországon a magyarok egyenlő hévvel mérnek csapást a Habs­­burg-dinasztiára; az előbbiek a Hohenzollernek egységes Németországa, az utóbbiak pedig a magyar szabadság és függetlenség nevében. Ez a szünetet nem ismerő belső harcz aláásta Ausztria-Magyaror­­szág nemzetköz­i jelentőségét és nyílt kárára van a hármas­ szövetségnek. Könnyen érthető, hogy nem nekünk kell sajnálkozni ezen. — A »Novoje Vremja« ezeket írja : »Az egész magyar kabinet le akar mondani. Szapáry gróf helyzete valóban le­hetetlen. Az úgynevezett »Koszoru-ügyben« gróf Szapáry elárulta, hogy képtelen sikeres harczot vívni az országgyűlési, ultra-magyar ellenzékkel. De mi lesz tovább ? Kihez fog fordulni Ferencz József »király« gróf Szapáry és társainak helyet­tesítése ügyében ? A magyar képviselőház mai ál­lapota mellett Tisza Kálmán visszatérésére gon­dolni sem lehet, a­ki nem találna a parlamentben többséget. Éppen ennyire hihetetlen az ultra-ma­gyar ellenzéki tagokból összeállított minisztérium is. Ha a »király« e párthoz fordulna, ez nyílt el­­lenmondás volna a »dualizmus« alapelvének, mert az ultra-magyarok a »personal unió« alapján áll­­ván, Magyarország teljes politikai elkülönítésére törekszenek, vagyis olyan állapotra, mikor a mo­narchia két felének politikai érdekei egy szép na­pon egészen ellentétesekké válhatnak s a bécsi kormány teljesen erőtlenné lenne a nemzet­közi politika talaján. Ferencz József császár ilyesmire el nem szánja magát. Legvalószí­nűbb, hogy a császár a jelenlegi kabinet vala­melyik kevéssé kompromittált tag­ját fogja megbízni a minisztérum alakításával, és a minisztérium politikai tekintetben színtelen lesz. Ily minisztériummal az ellenzék még egy ideig megférhet, míg szeparatisztikus törekvéseire újabb kedvező alkalmat nem fog találni. közoktatási tárcza függőben hagyott illető tételét megszavazandónak határozta. Ezután folytatta a bizottság a kereskedelmi tárcza költségvetésének tárgyalását (előadó Bok­ros Elek.) Az államvasutak ál Pulszky azt javasol­ja, hogy a tétellel együttesen tárgyaltassanak az államvasutakra vonatkozó beruházások is. A bi­zottság hozzájárul az indítványhoz. Lukács miniszter hangsúlyozván az ál­lamvasutak kiváló fontosságát az államháztartás szempontjából, kiemeli, hogy kötelességének te­kinti e vasutak ügyét folyvást a legéberebb figye­lemmel kisérni s a czélszerű fejlesztés érdekében minden lehetőt megtenni. Konstatálva a bevételek emelkedő tendencziáját, kimutatja, hogy úgy a múlt, mint a folyó évben elért rendkívüli kedvező eredmények teljesen indokolják a jelen előirány­zatot. Nem tagadja szóló, hogy a kolera-veszély folytán történt korlátozó intézkedések bizonyos tekintetben kihatnak a forgalomra is, de a rendel­kezés alatt álló adatok alapján állíthatja, hogy a b­e­­vételek jelentékenyebb csökkenése nem fog bekövetkezni. Ha csökkent is né­mileg a személyforgalom Budapest felé, a vidéken semmiféle csökkenés nem állott be, sőt a teherfor­galom még nagyobb, mint az előző év megfelelő szakában, s az államvasutak kocsiparkja a múlt évhez képest történt jelentékeny szapo­rítás dac­ára teljesen igénybe van véve. A­mi a személyzeti kiadásokat illeti, meglehetős többletet kér szóló, a­melynek szüksége a forgalom követ­kezetes emelkedése folytán most állott elő. A pá­­lyafentartási kiadások tekintetében hangsúlyozza szóló, hogy az államvasutak állagának fentar­­tása tekintetében megtörténik minden, a­mi­nek okszerűen történnie kell. A járműfentartási kiadásokra 500.000 forinttal több van prelimi­­nálva, mint az előző évben s ezen összeg tel­jesen elegendő a vasutak kocsiparkjának jó kar­ban tartására. Szóló az államvasutakat oly intézménynek tekinti, amely első­sorban az or­szág közgazdasági érdekeinek szolgálatában kell hogy álljon, természetesen nem hagyva figyelmen kívül a pénzügyi szempontot sem. Kiemelvén végül, hogy a forgalom emelkedésében teljes in­dokolásukat találják a kért új beszerzések s azok legalább egy ideig ki fogják elégíteni a mutatkozó szükségletet, az előirányzatot elfogadásra ajánlja. A bizottság még folytatja tanácskozását. A kereskedelmi tárcza. — A pénzügyi bizottságból. — A képviselőház pénzügyi bizottságának "Wahrmann Mór elnöklete alatt tartott mai ülé­sén Hegedűs Sándor az iparművészeti iskola és múzeum épülete ügyében kiküldött albizottság ré­széről jelentést tevén, annak alapján a bizottság a 11 I'HIIIIMÉII Hl Hll— MWl'lIdill IIM IIIMIIIIII I IMHlilldlIllllTlWU/inBTnp,,''|T|tT~T ~rr~T~ T " KÜLÖNFÉLÉK. — nov. 2. Rudolf trónörökös emléke. Bécsből távirják la­punknak . Ő Felsége ma reggel Meierlingbe ment, a hol részt vett a zárdakápolnában tartott misén. A királyné ma reggel 7 órakor a kapuczinusok zár­dája elé hajtatott s bement a sírboltba, hol néhai Rudolf trónörökös sírjánál hosszabb ideig csende­sen imádkozott, miután előbb koszorút tett a ko­porsóra. Fél nyolc­z órakor a kapuczinusok tem­plomában a császári ház halottaiért misét szolgál­tattak. Az új magyar Gastein. Egy aradi lapban ol­vassuk a következő hírt: Gr. Wenckheim Fri­gyes nagy áldozatokat hoz a monyászai fürdő vi­lághírűvé tétele érdekében. Zsigmondy mérnök hetek óta dolgozik a monyászai fürdőben. Uj fú­rást eszközölt ott 22 méter mélységre s meleg for­rásra talált, melyből csak úgy zuhog fel a kristály­­tisztaságú viz. Gr. Wenckheim a tavasz beálltával a monyászai fürdő szomszédságában svájczi styl szerinti villákat készül építtetni. A tervek már el­készültek. Borossebesen időzik jelenleg a bochumi vasgyár egyik mérnöke Schulczer Lajos, a­kit abból a czélból hívtak oda, hogy a borossebesi erdőségben egy 100 méter hosszúságú g­ő­z­s­i­k­­lót építtessen a borossebesi ércz- és erdei szállítmány értékesítése czéljából. Ciotta fiumei polgármestert József főherczeg sajátkezűleg irt levéllel üdvözölte e hó 3­iki jubi­leuma alkalmából. Salisbury marquis mint publiczista. Az angol államférfiak legnagyobb része publiczisztikai téren is kiváló szerepet játszik. Nemcsak a parlament­ben állják meg mint szónokok helyüket, hanem tolluk is hatalmat képvisel, így Salisbury marquis mióta elhagyta a miniszterelnöki palotát, megint a tollat vette kezébe s legutóbbi czikke, melyet Gladstone home-rule politikája ellen a »National Review«-ban közzétett, méltó feltűnést keltett az angol közvéleményben. Lord Salisbury álnév alatt ír, de czikkeit épp úgy rögtön megismerik, mint mikor Gladstone valami görög nevet ír értekezé­sei alá. Egyébként lord Salisbury korábban, szinte azt lehet mondani, hivatásának tekin­tette a zsurnalisztikát, sőt egy időben azon a téren kereste kenyerét. Ma a Cecilek büszke házá­nak feje s egyike Anglia leggazdagabb arisztokra­táinak. De mig bátyja élt, ki őt a vagyonból és a rangból mint legidősebb fiú kizárta, szegény em­ber volt s maga kereste kenyerét. Ehhez járult, hogy magára vonta atyjának haragját, mert egy londoni főbíró leányával szerelmi házasságot kötött. Elment aranyat keresni a bandigói bányákba, majd visszatérve Angliába a »Saturday Review«-ban és később a tekintélyes és komoly »Quarterly Review«­­ban a rendes czikkirók sorában foglalt helyet. Ekkor még csak Cecil Róbertnak hívták s udvari­asságból adták meg neki a lord czimet, mint az an­gol arisztokrata családok ama férfitagjainak, kik elől az öregebb fiú elviszi a grófi, vagy herczegi czi­met, mely kizárólag azt illeti meg. Mikor beteges és korlátolt eszű bátyja meghalt, megkapta a lord Cranborne czímet, majd később atyja halála után lett Salisbury marquisvá. Maró gúny és heves táma­dás jellemezte minden czikkét ebben az időben. So­kan azt is mondták róla, hogy nem egyszer tapintat­lan volt. De hogy mily nagy tapintattal rendelke­­z­ett, azt megmutatta a berlini kongresszuson, a­hol Anglia egyik meghatalmazottja volt s később mint miniszterelnök, mely állásában Talleyrand is megirigyelhette volna sikereiért. Most megint publiczista lett, ő, a nagy ur, kinek egyik őse Er­zsébet királynő alat, a legkiválóbb államférfiu volt s ki ma Anglia főúri családjai között a törté­nelmileg legjelentékenyebbek és leggazdagabbak egyikének feje. Legutóbbi czikke heves hadüzenet Gladstone ellen s bevezetése azoknak a heves csa­táknak, melyek színhelye lesz legközelebb az an­gol parlament. A difteritisz. A vidéken egyre terjednek a járványok. A rettenetes, pusztító betegségek nem kímélik meg a legtisztább, egészséges levegővel bíró vidékeket sem a difteritisz már Gömör me­­gyében is uralkodik. Rozsnyóról írják, hogy ottan a difteritisz nagyban pusztít. A járvány főfészke Rimaszombat, ahol a difteritisz és sarlaci rövid idő alatt 33 kis gyermeket ölt meg. Z­á­d­o­r­­házán, Iványiban, Mártonfalván 100 gyermek halt el a járvány fellépése óta. A járvány Dobsinát és Putnokot is meglátogatta.— Nagyváradon a diszsteritisz-járvány már olyan elterjedést nyert, hogy a közigazgatási bizottság mai ülésén elhatározták a főgimnázium négy alsó osztályának és az összes népiskoláknak bezárását. — Aradról írják, hogy ott október hónapban nyolczvanegy gyermek betegedett meg difteritiszben. — Temesvárott még mindig nagyban pusztít a difteritisz. Kirándulás. Kassáról írják lapunknak : A­z eperjesi magyar társaság mintegy 40 tagja D. Serédy Lajos elnök és Szigety La­jos tanár kíséretében meglátogatta a kassai felső magyarországi múzeumot, mely alkalommal — a társulat felkérése folytán — M­i­s­­kovszky Viktor tanár s akadémiai tag kalau­zolta a társaságot és magyarázatokkal szolgált a gyűjtemény nevezetesebb darabjainak történetére

Next