Pesti Napló, 1892. december (43. évfolyam, 332-370. szám)

1892-12-01 / 332. szám

Fertőtlen K­f* 1 332. szám, Budapest, 1892. Csütörtök, deczember 1. Beerkesztéséf­e­l Terencziak-tere, Athenäen ta-é­pulst A lap aseflori részét illető minden közlemény a axerkest&éghe intézendő. Kéziratok nem adatnak h­aza. Eizdé­hivatal: tarencziek-tere, Athenäenm-épfilet A hsgt anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai&napilap» 43. évi folyam: .....­­­......................................................................runningm Elííflaeiessi fe**étekete­s A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buá&paastaSi kétszer házhoz hordva: Havonként 1 írt 50 kr. — S hónapra 4 frt 50 kr. — S hónapra 9 fee Ka aa ecu kiadta postai kultakiUdéM tdlvántatik, postabélyegre havaskánt tó te., Gynefcye.d.911 fánt l­aszint refixifizotenda. Hirdetések mint agy mint endfiastéask a »Festi KSTaplóc kiad­ó­in va tal­átva Budapest, Ferenczisk-tsre, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Magyarország védője. Dr. Kronawetter Bécs belvárosának kép­viselője fogta pártját Magyarország jogának és szabadságának az osztrák reichsrathban herczeg Schwarzenberg ell­e. A h­erczeggel tartottak az ifjú­ csehek és a német antisze­miták s tiszteletére megjelent Taaffe minisz­terelnök s végig hallgatta s nem volt egy szava, sem Magyarország alkotmányának védelmére, midőn az osztrák parlamentben a leghatalmasabb osztrák főur azon kijelen­tést tette, hogy Magyarországgal le kell szá­molni. Tetszett ez ellenséges beszéd az osz­trák kormánynak és képviselőháznak, feuda­­listáknak és ultramontánoknak, abszolutis­táknak és antiszemitáknak, czentralistáknak és föderalistáknak, nemzetünk sok min­denféle ellenségének, kik különböző nyel­veken — szidnak bennünket. Egy férfiú volt, az öreg dr. Kronawetter, a­ki a magya­roknak pártját fogta. Egy régi demokrata, nem tagja semminemű pártnak, hanem a ha­­misitatlan bécsi szabadelvűség kifejezése, élő emléke az 1848-iki márcziusi napoknak. Ezt az igaz lelkű népbarátot gonosz sejtelem szállotta meg, midőn Schwarzenberg hercze­­get igy hallotta beszélni és mellette Massaryk és Lueger szidták Magyarországot s a kon­zervatív uraknak ez nagyon tetszett. Ekkor Kronawetter, kinek eszébe jutottak a régi idők és hogy fiatalságában látott ő már ha­sonló ligát arisztokraták és nemzetiségek kö­zött, — az udvar és a kormány jóváhagyá­sával, hadat üzenni Magyarországnak, hogy leigázhassák a szabadságot Ausztriában. Félt­ve népének csekély jogát és alkotmányát, Kronawetter óvást tenni felállott. Oly ritka dolog ez, hogy csodálkozva örvendünk neki. Az igazságnak nagy ereje van, tudjuk s Kronawetter nem hiába be­szélt. Nagy feltűnést keltettek szavai, sokak­nak szívébe hullottak, sokaknak ellenmon­dását ébresztették. Küzködve fejezhette be beszédét az izzó szenvedélyek miatt, nem mintha szavaira nem figyeltek volna. És ol­vassák beszédét Bécsben és mindenfelé egész Ausztriában, gondolkozván az emberek a mondottakról. Kossuth Lajost Bécsben, az osztrák reichsrathban, Bécs belvárosának képviselője magasztalni merészelte! Nálunk a szabadelvű párt kevesebb bátorsággal bir. Kossuthra hivatkozott az osztrák kép­viselő, hogy ő volt első, ki 1848. márczius elsején követelte Ausztriának az alkotmányt. Tehát az alkotmányos szabadság Ausztriá­ba napkelet felől, Magyarországról jött és ismét — úgymond — Magyarország volt az, mely 1867-ben törvényébe iktatta, hogy al­kotmányos szabadságnak kell Ausztriában uralkodni. Kell, és az osztrák szabadságnak ennél biztosabb garancziája nincs. Ha Ausz­tria szabadsága megdől, Magyarország ma­radhat szabad a perszonális unióban, mert soha lemondani szabadságáról nem fog, me­lyet fegyveresen is sokszor megvédett, de Ausztria szabadságának vége, hogyha a ma­gyarok szabadsága elvétetett. Ez tehát oka a gyűlöletnek, melylyel az osztrák reakczió a magyarok iránt viseltetik s ez a gyülölség beszélt Schwarzenbergből, ki elárulta, hogy terveket szőnek Magyarország alkotmányos önállósága ellen. Azért szövik ezeket, hogy leigázhassák még jobban a népszabadságot Ausztriában. A magas udvari körök töltik ily politi­kai kombinácziókkal idejöket. Magyarország leszorításával az európai politikát csinálják újra, álmodnak az orosz szövetségről s a franczia köztársaság bukásáról s az általá­nos európai reakczióról. Mihelyt meg me­rik támadni Magyarországot, beköszön­tött a nagy bonyodalom veszedelme : Bécs­­ből az államcsíny, Magyarországon az el­lenszegülés, mely forradalomra vezethet. Az öreg Kronawetter csitítva inti az osztrák államférfiakat, hogy Magyarország alkotmá­nyos jogához nyúlni ne merészeljenek. Ennyi a beszéd foglalatja, melynek je­lentőséget kölcsönöz, időszerűsége. A viszo­nyok nagyon kedvezőtlenek Ausztriában is, Magyarországon is. A parlamentek nem mű­ködnek rendesen, nem azért, mert sok, ha­nem mert kevés a szabadság, s mert felül­ről befolyásoltatnak s mert az alkotmá­nyos gépezet rosszul dolgozik, az udvari államférfiak és a reakczionárius pártok és hírlapok szidják a szabadságot s fel­hívják a fejedelmet, hogy csináljon ren­det s népeit boldogítsa felülről az erős és jó­akaró kormánynyal, mely­­ parancsol. Ha megtétetnék a kísérlet, szörnyű idők követ­keznének újra. Magyarország barátjának Kronawetter dr. nak a magyar képviselőház számos tagja pártkülömbség nélkül köszönetet mondott. Vájjon jóvá van-e téve ezzel a szégyen, mely rajta és rajtunk megesett, mikor a pozsonyi főispán belügyminiszteri rendeletre a Taaffe­­kormánynak kedveskedni akarván, dr. Kro­­nawettert és párthiveit Dévénynél eltiltotta a szólástól és zsandárok között kisértette ki a határon? Az öreg bécsi népvezér ezt nekünk nagylelkűen visszafizette. Budapest, nov. 30. A franczia kormányválság. A franczia Parla­mentarismus súlyos válsággal küzd. Egymásután buknak a kormányok, sokszor aránylag csekély jelentőségű kérdésekben, és legtöbbször az esemé­nyek által felkeltett nagymérvű izgalomnak hatá­sa alatt. Nem lehet csodálni, hogy a­hol ily ténye­zők kerekednek felül, ezzel együtt a mérsékelt irá­nyú politika veszti el lábai alól fokozatosan a ta­lajt, Így alakult át a kezdetben konzervatív alapon megindult köztársasági kormányforma mindin­kább radikális jellegűvé. Néhány év előtt még a mérsékelt köztársasági elemek vitték a döntő szót a képviselőházban, de már meglátszott a radikális párt vezéreinek befolyása a kormány politikájá­ban, mert a miniszterek kénytelenek voltak azért, hogy a kormányzatot ők vihessék tovább, engedni a radikálisok követeléseinek.Csakhamar erre, a­mint az az ily irányban megindult fejlődés mellett nem is történhetett másként, már radikális miniszte­rek is bejutottak a kabinetbe s ezzel karölt­ve mind élesebbekké lettek a szocziális kér­dések, az egyház elleni harcz, sőt, hogy a bajból mi se hiányozzék, felütötte fejét az antiszemitiz­mus is. Az állandóságnak minden tényezői inogni kezdettek s ily körülmények között nem csoda, ha a képviselőtestület és a kormány hatalmukat kezd­ték gyakorolni oly téren is, a melynek úgy az exekutivától, mint a parlament befolyásától ment­nek kellett maradnia. Legutóbb már a birói jog­kör is a parlament befolyása alá került s a leg­utóbbi minisztérium, mely a judikatúrából ki akarta zárni a parlament beleszólását, ezen törek­vése miatt bukott meg. Ma oda fejlődtek a viszo­nyok, hogy a parlament a Panama-ügyben bírói hatalmat arrogál magának, a­mi a legveszedelme­sebb politikai despoéziának nyit tág teret. Hogy ily viszonyok között nehéz találni miniszterelnö­köt Francziaországban, az természetes. Tegnap és ma arról volt szó Parisban, hogy Brissont bízta meg a köztársaság elnöke a kabinet megala­kításával ; egy másik távirat azt jelentette, hogy Brisson nem fogadta el Carnot-tól a megbízást. Van egy harmadik verzió, mely szerint Brisson késznek nyilatkozott ugyan elfogadni a kabinetalakításra vonatkozó megbí­zást, de a­mint megalakította a kabinetet, Bour­­geoist óhajtja az elnökségre ajánlani. Bármiként álljon is a dolog, a helyzet kritikus voltát eléggé mutatja az, hogy Brisson és Bourgeois jönnek szó­ba, mint miniszterelnökök. Mind a kettő radikális politikus s a­mi különösen Brissont illeti, ez azok közé a képviselők közé tartozik, a­kik több ízben kijelentették, hogy nekik a birói függetlenség nem kell, mert a bíró az állampénztárból hozza fizete­­tését, a kormány szolgája s úgy kell ítélnie, a­mint azt a politika érdeke szabja meg. Akármelyik ala­kítsa meg e két férfiú közül a kormányt, annyi bi­zonyos, hogy ily minisztérium Francziaország po­litikai életében az újabb válságok szakadatlan so­rát fogja megteremteni. A főrendiház deczember 3-án d. e. 11 órakor ülést tart.­­ A főrendiház közjogi és törvénykezési bizottsága ma d. e. 11 órakor ülést tartott s a tényleges birtokos tulaj­donjogának a telekjegyzőkönyvbe bejegyzéséről s a telekkönyvi bejegyzések helyesbítéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta s ezt, valamint ugyan­csak a főrendiháznak pénzügyi bizottsága déli 12 órakor tartott ülésében az indemnity tör­vényjavaslatot elfogadta. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt deczember 1-én délután 5 órakor értekezletet tart. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. József főherczeg mint »szakács.« Irta: Thewrewk István. A magyar főherczeg, a­hogy József főher­­czeget odaadó szeretettel nevezzük, állásának ra­gyogó volta mellett oly fényes tulajdonságokkal bir, melyek egymagukban is nagyon elegen­dők arra, hogy a főherczegi előkelőség nélkül is par excellence kiváló férfiúvá tegyék. Ural­­kodóházunk tagjainál különben örömmel észlel­hetjük, hogy a születési előjogok egyáltalán nem látszanak privilegizálni a tisztán egyéni érdemek negligálását, mert hiszen az irodalom, a tudomá­nyok és művészetek iránt nemcsak a nagy érdek­lődést, de ennél sokkal többet, azoknak általuk való lelkes és hivatott művelését is láthatjuk. S első­sorban ez okozója annak, hogy előkelősé­gük fénye nem hideg, de igenis az általános em­beri nemes érzelmek melege hatol ki belőle, ezzel közelebb hozva minket hozzájuk és őket mi­­hozzánk. E czikkely keretében nem szólok József fő­­herczegről mint nyelvtudósról, katonáról, tűzoltó­ról, természetbúvárról, kertészről, gazdászról, de írok egy olyan jelességéről, a­miről csak igen ke­vesen tudnak : József főherczegről mint sza­kácsról. Tudvalevő, hogy József főherczeg évenkint legalább egyszer, rendesen pünkösd táján, néhány napot aradmegyei, kisjenői uradalmán tölt. Tavaly (1891) őszszel is Kisjenöre rándult, ott volt egy Léinél tovább s miután már nehány napot ott idő­zött, Kisjenőre érkezett erdélyi vadászatáról idő­sebbik fia is: József Ágost főherczeg, hogy itt is vadászszék. József Ágost főherczeg szenvedé­lyes és kitűnő vadász. Délben érkezett Kisjenőre. József főherczeg kíséretével és az uradalmi tisztviselők a kastély előtt várták a fiatal fenség érkezését. József főherczeg egy ideig a kastély előtti fasort bekeritő karfán ült tornászi ügyes­séggel s kedélyesen beszélgetett. Később fölállott és több ízben nézte az óráját: itt van-e már az­­ ideje, hogy jöjjön a Józsi?... Már hosszabb­ idő óta nem látta fiát s jóságos szeméből kisugárzik az a tekintet, mely áhitja a viszontlátást. Végre hallatszik robogása a fogatnak, mely József Ágost főherczeget a vasúti állomástól hozza. József főherczeg előre siet, a gyorsan érkező fogat hirtelen megáll s József Ágost főherczeg (közös hadseregbeli hadnagyi egyenruhában, mellén az aranygyapjasrend jelvényével) kiugrik, atyjához siet, kezét csókolja s azután atya és fiú az igaz sze­retet csókját váltják. Ebéd alatt József főherczeg sokat és gyakran tréfásan beszélt fiával. Tudakozódott a fenséges család után, mert József Ágost főherczeg, mielőtt Erdélybe utazott, édes­anyja: Klotild főher­­czegné, nővérei: Mária Dorottya, Erzsé­bet és Klotild főherczegnek és fivére, László főherczeggel Tátrafüreden időzött. S mikor József főherczeg megtudta, hogy családja mikor érkezik Tátrafüredről Alcsuthra s említve, hogy ő és József Ágost főherczeg mikor érkeznek szintén Alcsuthra, igy szólt: — így tehát akkor a tisztelt család megint együtt lesz. És milyen szeretettel mondotta tréfásan: »tisztelt család !«...— Mikor József Ágost főherczeggel a kastélyba ment, igy szólt József főherczeg : — Józsi, ismered-e a közvéleményt? S a fiatal főherczegn­ek bemutatta e sorok íróját. József Ágost főherczeg az ebéd vége felé már láthatólag türelmetlenkedett. Az az igazi va­dászvér mind élénkebben kezdett bizseregni erei­ben, már vágyódott kihajtatni az erdőbe lesre. Az utolsó fo­gás után bocsánatot is kért, hogy távoz­hassák és sietett vadászöltönyt ölteni magára s aztán a főherczegi uradalmak igazgatójával, L­i­­bits Adolffal elhajtatott. Nap napután kora reggeltől estig vadászott a fiatal főherczeg, s József főherczeg atyai szere­­tetének szép jele volt az az elhatározása, nehogy József Ágost főherczegnek ebédre mindig bejön­nie kelljen Kisjenőre, több ízben találkát mon­dott fiának a vadászat helyéhez közelebb levő egyik erdőben, hogy ott fogja várni ebéddel. És az ebédet maga a főherczeg főzte. József főherczeg, mint szakács. Az ifjú főherczeg már reggel négy óra táj­ban indult vadászatra. József főherczeg pedig kí­séretével nyolc­ óra után hajtatott ki a találkozó helyre. Kíséretét képezték: Jekelfalussy La­jos ezredes, a főherczeg első segédtisztje ; Ormós Péter királyi tanácsos, nyugalmazott aradmegyei alispán, egy 74 esztendős kedélyes, szellemes öreg úr, ki a fenség nagy rokonszenvével már régtől dicsekedhetik. Ulrich Antal uradalmi tiszttartó és­­ a »közvélemény«. Külön kocsi hozta a főzéshez s ebédhez valót. Erdőövezte tisztáson telepedtünk le. Rögtön tüzet raktunk s maga József főherczeg legjobban látott a tűz élesztéséhez. Napsugaras, meleg idő volt. Ő fensége leveti egyenruhás kabátját és sza­kácskötényt köt maga elé. Ugyanígy kellett csele­kednie szeretetreméltó kényszer folytán a kiséret­nek is. A hatalmasan lángoló tűzre a legények el­helyezték bográcsokat s a főzés megkezdődött. Távolabb ettől az érdekes látványosságtól környékbeli parasztság leste a történendöket. Legtöbbje lefeküdt a fű­e s könyökölve bámult állhatatos kitartással. A főherczeg intéztedett. Ki húst puhított, ki szalonnát vagdalt vagy zöldséget, ki burgo­nyát hámozott és maga József főherczeg mindent csinált. A czigánypecsenyét Jekelfalussy ezredes forgatta a nyárson. József főherczeg leginkább a »czakkumpakk« és a »Gresindiermarsch­«, e két ka­tonai eledel elkészítésére volt elfoglalva. Ormós Pétert kinevezte kuktának A »kukta« . Péter bácsi kedélyesen ült egy széken és csibakozott. A »közvélemény«-ek burgonyát kellett há­moznia és darabokra aprítani. Jószót nevetett a főherczeg, mikor a burgonya- és zöldségtisztítás­­nál segítő parasztmenyeesiék (Ormós titkos intri­­gálása folytán) a »közvélemény«-t egészen nekibá­torodva korholták, hogy förtelmesen vagdalja a burgonyát. Mint mondtam , Josef főherczeg volt a leg­tevékenyebb. Hol a czig­ypecsenyét vizsgálta, hol pedig a »Grenadiernarseh«-ot s a »czakkum­­pakk«-ot készítette. Katona ember ismeri ezeket az ételeket. A czakkumpakk (Sack und Pack) rántás, burgonya, hagyma, nyers paprika,rizs és paszuly keverékéből áll. József főherczeg főzés közben meséli, hogy a königgrätzi csata előtt is czakkumpakk­ot főzött. A G­renadiermarsch: lisztes tészta, krumpli és paprikával. Milyen ízletesen készítette el ezeket az étele­seket József főherczeg! Délfelé az erdőben, fák árnyékában a szol­gák terítettek. Hoztak ők mindent a kastélyból: asztalt, széket, edényeket, ezüst evőeszközt s boros üvegek tarkították az asztalt s nehogy valahogy éhesek maradjunk: volt vegyes felvágott, czukros sütemény, sajt és gyümölcs is. József főherczeg nézi az óráját és újból se­rénykedik, hogy idejekorán készen legyen az ebéd. S mikor már minden rendben volt, mindent meg­­izlelt s mindent jónak lelt, önelégülten hevert pihenésre a tűbe és szívta az elmaradhatatlan szivart. — Most már jöhet a Józsi. Halljuk a fiatal főherczeg fogatának közele­dését, s mire József Ágost ő fensége megérkezett s lelkesedéssel kezdett beszélni vadászszerencséjé­ről , már ott párologtak a tálak az asztalon s meg­kezdődött a szó szoros értelmében József főher­­czegnek ebédje, mely a szabadban kitűnő volta mellett csak annál jobban ízlett. — Délután szarvasra szeretnék lőni, édes atyám ! E sorok írója megkérdezi József Ágost fő­herczeget, föl szokta-e jegyezni vadászatainak eredményeit, s a fenség igenlőleg válaszolt. A társaság egyik tagja tréfásan megjegyzé: — A »közvélemény« már Interwievol. Ebéd után József Ágost főherczeg újra vadá­szatra indult Libits igazgatóval, mig József főher­czeg csak jóval később kocsizott vissza a kíséret­tel Kisjenőre. Este a fiatal főherczeg nagy örömmel újsá­golta : — Lelőttem a szarvast, S vacsora alatt nyugtalankodott: mikor hoz­zák már ?!... Több izben is kérdezte a szolgá­kat: nem hozták-e már el az elejtett nemes vadat?... Végre! Az egyik szolga jelenti, hogy a szarvas meg­érkezett. Mindannyian felugrunk az asztal mellől és gyertyákkal sietünk az udvarra. T­m Szekéren fekszik élettelenül a szarvas. Teste még meleg, s ahol a halálos sebet kapta, párolog. Ragyogó arczczal mutatja József Ágost fő­herczeg : — Itt lőttem meg. Egy lövés és összeros­kadt. Nem is szenvedett. S látszott rajta az igazi vadász büszkesége. Mai számunkhoz fél év melléklet van csat­olva. A kibontakozás. Az egész magyar közvélemény még most is az alatt a rendkívüli hatás alatt áll, melyet Apponyi Albert múltkor beszéde mindenkire ellenállhatatlanul gya­korolt. És ennek a hatásnak mi nem pártszempontból örülünk. Az egyházpo­litikai kérdések minden államban, főleg ott, a­hol több felekezet él együtt, lehetőleg közmegnyugvással történő rendezést igé­nyelnek s a történelem megtanított bennün­ket arra, hogy a legválságosabb bajok akkor keletkeztek e téren, midőn önző hatalmi ér­dek, vagy intranzigens párturalom, mely mindig tehetetlennek bizonyult e bajokkal szemben, arrogálta magának azt, hogy rideg kényszerrel vigye keresztül czéljait. Nem pártszempontból örülünk, ismétel­jük, annak az óriási sikernek, melyet a nem­zeti párt vezére elért. Bár senki nem zárkóz­­hatik el annak felismerése elől, hogy Apponyi Albert beszéde az új kormány egyházpoliti­kai programmjának teljes bukását s egy egé­szen új iránynak diadalra jutását jelenti, előt­tünk még ennél is nagyobb fontossággal és súlylyal bír az, hogy ezen iránynak követése mellett kilátás van arra, hogy az az áldásta­­lan izgalom, mely a felekezetek körében az eddig követett kormánypolitika nyomában megszületett és folyton növekedett, nyugodt mederbe tér, mert az üldözés tudata helyett az igazságos és békés kiegyenlítésnek re­ménye költözik a keblekbe. És éppen ezért nem a hatalomvágy, ha­nem tisztán és kizárólag az ezután követendő valláspolitika sikerének erkölcsi biztosí­tékaira való tekintet az, mely azt mondatja velünk és azt a jogosult aggodalmat kelti fel lelkünkben, hogy az a kormány és tüzeteseb­ben szólva, azok a férfiak, a­kik eddigi poli­tikájuk és annak balsikere után is e politi­kához való makacs ragaszkodásuk által fel­idézték mind a bajokat s kik most a legsze­rencsétlenebb eszközökkel, félrendszabályok­■FTk­kal, vagy elvek helyett meggondolatlanul odadobott puszta jelszavakkal akarnak to­vább dolgozni, nem alkalmasak arra, hogy a velük szemben többé helyre nem állható közmegnyugvással oldják meg e kényes kér­déseket. Ennek a közmegnyugvásnak és az annak alapját képező bizalomnak megterem­tése nélkül pedig lehetetlennek tartjuk a sikert, mert hasztalanul fogjuk hirdetni a parlamentben és hasztalanul hirdetjük, a­mint folyton tettük, e lap hasábjain a nyu­galmat és az izgatástól való hazafias tartóz­kodást, ebben az irányban az igazi jó ered­ményt soha sem fogjuk elérni, ha a kabinet politikájában megmarad az az erjesztő és örökös forrásra tápot nyújtó elem, mely tu­datosan vagy öntudatlanul, de folyton elő­készíti a veszélyeket. A gyógyítás egyik legelső előfeltétele a mi meggyőződésünk szerint az, hogy az az egyházpolitikai programra, mely az új kabi­net programmjában foglaltatik, egyik részé­ben a gyakorlati kivitel terén is egészen új tartalmat nyerjen, másik részében pedig a politika halva született konc­epczióinak sír­jába vándoroljon. A­mi az elsőt illeti, mi a magunk ré­széről is egységesen és az ország minden polgárára nézve felekezeti különbség nélkül egyformán kötelezőleg kívánjuk a törvény­hozás által megállapíttatni a házassági jogot. De a leghatározottabban repudeáljuk az igazságügyminiszter által ismételt felszó­lalásaiban fejtegetett azt a theóriát, mely egy abstrakt házassági jognak fogalmát ál­lítja fel, még­pedig úgy, mintha az tisztán magánjogi intézmény volna és semmi egyéb. Ez a német természetjogi iskolának régi, de Magyarországon nagyon elterjedt és még ma is nagyon használt kézikönyvekben olvas­ható theoriája, körülbelül ugyanaz, mely Francziaországban a Code Civil behozatala előtt 1792-től 1804 ig volt érvényben. Ez a theória abból indult ki, hogy a házassági kö­tés semmi egyéb, mint a felek dispozíc­iójá­­tól függő szerződés, melyben a felek aka­ratát tisztán állami uralmi tekin­tetekből, az észjog parancsai szerint, kell korlátozni. De ez a tan rég elavult. A mai állam­jog azt tanítja, hogy az egyes ember a ha­talom által is elismerendő méltósággal van felruházva és ezt a méltóságot az é­s­z és az erkölcs együtt alkotja meg. Épen azért a házasság több, mint magánjogi kö­tés; több, mint az észjog birodalmába bezárt társadalmi tényező, mert az erkölcsi világ­rendnek is egyik intézménye s lényeges, sőt legbecsesebb tartalmát a kizárólagosan ál­­ l é­­ v­é­r. — Regény. — 15 Irta: Prém József. — Nagyon szép. — Közelebb is lépett és egyre mosolygott. Legyezőjével szemeit a fény el­len óva, elragadtatással szólt: — Valóban gyö­nyörű ! Most éljenzésbe törtek ki az összes vendégek. Adél a rettentőn megzavarodott művészhez sietett, ki a szobor hátterébe vonult. Kezét nyújta neki. — Hát a hosszú is adhat ihletet? S engem választott a megtorlás eszközéül. Jaj de örülök. — Vegye, mintha e szobor az ön eszköze volna, hogy Péteryt bosszantsa. — Oh,ha bosszantani bírnám! Most már le kellett ülnie Czeczilnek. A te­rem túlsó felére húzódott vissza, hol némi árnyék volt. Hantos melléje ült a dívánon. Oly arczot vá­gott, mintha teljes részvéttel volna a csalódott asz­­szony iránt. A bárónőnek nem kellett több, mint hogy ebbe a gonoszkodó arczba nézzen, hogy azon­nal elnevesse magát. — Hát még mindig a művészi bosszú ? Iga­zán mulatságos! Ez a lázas munka csak az én megtréfálásomra... Aztán fagyos közöny és resz­kető hang, és ez a tettetett boldogság, álmos sze­mekkel, sápadt arczc­al... Szegény György, drága tréfa ez számára! — Tréfa? — Jeles tanítványa lett önnek. György és közönyös!.. György és csapodár... György és hűtlen!... Hát hihetek-e ennek ? És lássa mégis fáj. Sért ez a játék! Szégyenlem Adél előtt, mert lássa, megszégyenít. Ugy­e bár barátom? Elvégre is Adél nénje vagyok. S ha már György elkészí­tette az ő szobrát is, mert nem állította melléje az enyémet, hisz jóformán készen volt... Hol van ? —­ Amott áll. — De hisz az Adélé! — Ugyanaz. — Nem értem. — Hát nem hallotta, bárónő ? György az ön estélyéről elszökve, leküszdhetlen fölindulással ron­tott ide, a műterembe. Kétségbe volt esve. Az ön kaczérsága és szívtelensége felbőszítette és első

Next