Pesti Napló esti kiadás, 1892. december (43. évfolyam, 332-371. szám)

1892-12-01 / 332. szám

Budapest, dec­ember 1. A képviselőház pénteki ülése igen rövid lesz, mert egyedüli tárgya az állami tisztviselők nyug­díjazásáról szóló törvényc­ikk módosítását tár­gyazó törvényjavaslatot harmadszori megszava­zása lesz. A következő szombati napon a főrendi­ház az indexny­­i törvényjavaslatot és több kisebb fontosságú ügyet fog tárgyalni, só napon a képvi­­selőház nem tart ülést. De hétfőn ülést tart a kép­viselőház, melyen az országgyűlés első ülésszaka fog berekesztetni s a következő keddi napon meg­nyílik az új ülésszak és az alakulás lesz napi­renden. Báró Kaas Ivor felkért bennünket követ­kező sorainak közlésére: »Tisztelt szerkesztő úr! Kérdés intéztetett hozzám, hogy kitől hallottam elbeszélni az Eötvös Károly és Apponyi Al­bert között történt politikai tanácskozás lefolyását, amint azt polémiámban Eötvös Károly ellen a »Budapesti Hírlap« mai számában előadtam ? Fél­reértések elkerülése végett kijelentem, hogy sem Apponyi Albert gróf, sem Eötvös Károly nem közölték velem, a mi közöttük történt. Mind­azonáltal azokat, miket a függetlenségi párt sarka­latos elveire a 67-iki kiegyezésre és annak revízió­jára, valamint a munic­ipalizmusra vonatkozólag írtam, egész hitelesen tudom. Kaas Ivor: Új jelöltek a Lipótvárosban. A lipótvárosi kép­viselőjelöltek száma újból szaporodott kettővel; a választók egy része dr. K­r­a­u­s­z Izidor nagyipa­rost, egy másik része Keglevich István grófot szándékozik felléptetni. A franczia kormányok sorsa. Huszonkét év múlt el azóta, hogy a második császárság megbu­kott és ez idő alatt huszonhétszer változott a köz­­társasági minisztérium. Egyike volt a legrövidebb életüeknek a Loubet-kormány, melyet csak az imént szavaztak le a kamrában. Ez mindössze ki­­lencz hónapig élt. Megalakult 1892. évi február 28-án és megbukott ugyanezen év november 28-án. Érdekes, hogy a kabinet az előbbi kormány tag­jaiból alakult és csak két új tagja volt: Burdeau és Ricard. Ez utóbbi okozta a kormány bukását. A kérdés most az, hány régi névvel találkozunk a most alakuló minisztériumban. Mert bár 1879 de­czember óta tizennyolcz kabinet váltotta fel egymást s miniszteri kinevezés két­száztizenhat esetben történt, alig tehető a miniszterek száma ötvennél sokkal több­re, mert nagyobbára ugyanazon nevekkel ta­lálkozunk az egymást felváltó kormányokban. Az utóbbi hat év alatt 1885 től 1892-ig ötven minisz­ter százkét tárczát vezetett kilencz minisztérium­ban, egy kabinet tehát átlag alig nyolc.", hónapig élt. Briston, a­ki most az új kormány alakítá­sával megbizatott, már volt miniszterelnök s ka­binetje kevéssel azután bukott meg, hogy Grévy a köztársaság elnökévé választatott. Utána a Freycinet - Boulanger - minisztérium következett, melyet egymás után a Goblet-, Rouvier-, Ti­­rard, Floquet-, Tirard-, Freycinet- és Loubet­­kabinetek követtek. Hogy a köztársaság elnöke a legutóbbi válság előzményei után Brissont hivatta magához és őt bízta meg az új mi­nisztérium megalakításával, az természetes, mert Brisson magatartása volt a Loubet-kormány leszavaztatásának oka. — Más kérdés, vájjon fog-e neki sikerülni a kabinet­alakítás ? Kü­lönösen a mérsékeltebb elemek vonakodnak a tárc­avállalástól s ha az új minisztérium mind­ennek daczára a köztársaság elnöke részéről adott megbízás alapján megalakul, igen valószínű, hogy abban több új név fog szerepelni. Párisban ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése dec­ember 1-én. A ház ma délelőtt 10 órakor B­o­k­r­o­s­s Elek elnöklete alatt rövid ülést tartott, melyen apróbb javaslatok nyertek minden vita nélkül elintézést. Ma tárgyalták a mentelmi bizottság jelentéseit is, melyeknek alapján néhány — a legutóbbi időben előfordult párviadalokban szerepelt — képviselő­nek mentelmi jogát felfüggesztették. Elnök: Bokrosa Elek. J­e­g­y­z­ő­k : Molnár Antal, Josipovich Géza, Lázár Árpád. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Lukács Béla, Szilágyi Dezső, Josipo­vich Imre. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitele­síttetik. Az elnök bemutatja a beérkezett kérvényeket, me­lyek a megfelelő bizottságoknak adatnak ki. Felhatalmazást kér, hogy a Wahrmann Mór ha­lálával megüresedett lipótvárosi kerületben az új vá­lasztást elrendelhesse. A ház a felhatalmazást megadja. Következik A napirend. A Vaskapu-csatorna mélyítéséről szóló tör­vényjavaslat harmadszori felolvasásban is elfo­­gadtatik. A jegyzőkönyvnek erre vonatkozó része hi­telesíttetvén, megküldetik a főrendiháznak Az 1889. évi közösügyi zárszámadásra alapí­tott végleges leszámolás szerint Magyarország terhére mutatkozó tartozás fedezéséről és az 1891. évi közösügyi kiadásokra Magyarország által pót­lólag fizetendő összegről szóló törvényjavaslat általánosságban és részleteiben minden vita nél­kül elfogadtatik. A nagy­károly-somkuti helyi érdekű vasút engedélyezéséről szóló miniszteri jelentés szintén vita nélkül szolgál tudomásul. Az állami tisztviselők nyugdíjazásáról szóló 1889. évi XI. t.­czikk 21. és 64. §§-ainak módosítá­sáról szóló törvényjavaslatot. Krajcsik Ferencz előadó az igazságügyi bi­zottság nevében rövid indokolás kapcsán elfoga­dásra ajánlja. A ház a javaslatot általánosságban és részle­teiben vita nélkül elfogadja. Mindezek a javaslatok harmadszori felolva­sása a legközelebbi ülés napirendjére tűzetik ki. Következnek a mentelmi ügyek. A ház Beöthy László előadó referálása s a mentelmi bizottság jelentései alapján dr. Am­­b­r­ó­z­y Béla, Ábrányi Kornél, M­ü­n­n­i­c­h Aurél, ifj. Dániel Gábor, Vikár István, Sima Ferencz, Komjáthy Béla, Fenyvessy Fe­rencz, Ur­a­y Lajos, Miklós Gyula, L­u­b­y Géza, Csávolszky Lajos, Tisza István, H­e­n­t­a 1- Az ev. református egyház zsinata. A mai ülés napirendjére az ev. ref. egyház részéről alapítandó új fakultások kér­dése volt kitűzve. Tóth Sámuel főjegyző bemu­tatja az e czélból kiküldött 15 tagú bizottság je­lentését és Bethlen Gábor gróf erdélyi fő­gondnoknak ugyane tárgyban beadott memoran­dumát. A tárgyhoz legelső­sorban Bethlen Gábor gróf erdélyi főgondnok szólt. Beadott memorandu­mához képest az ellen szólt, hogy Kolozsvá­rott teologiai fakultást létesítsenek. Ismertetvén az ügy részletes előzményeit, kimu­tatja, hogy a nagy-enyedi teológiát megszün­tetni nem lehet, két teológia pedig Erdély­nek fölösleges. Aki tehát a kolozsvári teológiai akadémia mellett szól, az az enyedi ellen dolgo­zik s ellene dolgozik a nagynevű alapítók inten­­czióinak s a nemzeti ügynek, mert mihelyest Enyedről elviszik a teológiát, Enyed elveszett a magyarságra nézve. Bizonyítja, hogy sem M­i­k­ó Imrének, sem Kun Kocsárdnak, sem a többi ne­mes alapítónak nem volt szándéka, hogy a teológia Kolozsvárra vitessék át, sőt igen sok adattal azt mutatja ki, hogy éppen a magyarság szem­pontjából igyekeztek az alapítók erős várat építeni a nemzeti ügynek. Nem tartja re­álisnak a kimutatott költségfedezetet, mert a sze­gény papok fizetésének javítására szánt összegből, az öz­vegyek és árvák alapjából és az enyedi szemi­nárium alapjából van elvonva, tehát megjelölt czélú alapokból. Kéri a zsinatot, hogy ne foglaljon ál­lást ebben a kérdésben, mely évtizedek óta pár­­toskodásnak, viszálynak oka az erdélyi egyházme­gyében, melynek többsége különben sem pártolja a teológiának Kolozsvártt való felállítását. Mond­ja ki a zsinat, hogy nem foglal állást az egyház­­kerület e belügyében, de mondja ki, hogy gyűjtést folytat mindaddig, míg lesz elég pénz, hogy külön teológiát csináljanak Kolozsvártt. Tisza Kálmán elnök figyelmezteti a zsina­tot arra, hogy itt nem lehet vita tárgya az, hogy az enyedi teológia áthelyeztessék-e vagy nem. Ez belügye az egyházkerületnek ; belügye az is, hogy az alapok mikép kezeltessenek. Báró B­á­n­f­f­y Dezső azt mondja, hogy gróf Bethlen nincs tájékozva az egyházi közügyek fe­lől, mert ő az igazgatótanács működésében részt nem vesz s csak a közgyűlésen szokott megjelenni évenkint egyszer. Ő örömmel üdvözölte a zsinat határozatát, mely szükségesnek látja a magasabb képzés szempontjából, hogy Kolozsvárott teoló­giai fakultást létesítsenek. A költségfedezet ki van mutatva; ezt egy 200 tagból álló közgyűlés he­lyesnek találta, csak gróf Bethlen Gábor és két társa nem. Nagyon szomorúnak tartaná, ha a zsinat fog­lalkoznék az erdélyi kerület torzsalkodásaival. Czá­­folja Bethlen gróf érveit. Ő szomorúnak tartaná, ha 10—60 theologustól függene Nagy-Enyednek és a megyének magyarsága s a magyarságnak való megmentése. Enyed sokkal hatalmasabban fellen­dülne, ha erős gimnáziuma volna, mint most, a­mikor van gyenge teológiája és gyenge gimnáziu­ma. Kéri a zsinatot, hogy a 1B-ös bizottság hatá­rozati javaslatát fogadja el, mint a­melyet elvileg már helyesnek mondott előbbi ülésszakának egyik ülésében. V­i­d­a Károly dr. indítványt nyújt be, hogy a 1B ös bizottság mellőzésével az erdélyi és tiszán­túli egyházkerület jelentései vétessenek tárgya­lás alá. Tisza Kálmán elnök, mint a 1B-ös bizott­ság elnöke, Vidának válaszolva kijelenti, hogy a bizottság egyebet nem tárgyalhatott, mint a mire megbízása volt, ezt pedig lelkiismeretesen teljesí­tette s kéri a zsinatot, hogy a jelentést fogadja el, vagy ne fogadja el, de azt ne mondja senki, hogy­­ a bizottság kötelességét­ nem teljesítette. Degenfeld József gróf hozzájárul a bi­zottsági javaslathoz, mely szerint a két fakultás felállításához még hiányzó évi 14.000 írt közada­kozás útján szereztessék be. Kovács Albert felhívja a zsinat figyelmét arra, hogy az erdélyi kerület egyik főkurátora nem tartja reálisnak az erdélyiek részéről a fakultás fel­állítására kimutatott költség­alapot. Ez olyan do­log, a­mi legalább is a figyelmet és a megfontolást megérdemli. A két fakultás kérdését külön válasz­­tandónak tartja s mint két külön indítvány tár­gyalandó is a zsinatban. Most ő csak a kolozsvári teológiáról akar szólni. A kolozsvári egyetemmel való »kapcsolattal« nincs tisztában s azért nem tudja elképzelni, hogy miben állhat ez a kapcsolat. — Hogy az egyetemre járhat­nak egyes tárgyakat hallgatni, ez Budapes­ten is megvan s igy a kolozsvári alapítandó fakul­tásban sem lehet magasabb a képzés nívója, mint itt. Kijelenti, hogy a teológia nem elsőrangú szükséglete az ev. ref. egyháznak, mert a létező B teológiájában alig van több 150—160 hallgató­nál, vagyis egy osztályban 8—11 hallgató. Ha az B apró intézet helyett egy nagyot lehetne léte­síteni, az méltó volna a buzgólkodásra, de még jobban szétforgácsolni az ügyet kár volna. Méltó volna a fáradozásra egy olyan valóságos protes­táns teológiai fakultás, mint amilyen fakultás Budapesten az egyetemi katholikus teológiai fa­kultás, mely már igazán szerves kapcsolatban van az egyetemmel. Ilyen fakultás kellene, de egy új teológiai akadémia nem kell. A vitát folytatják. 6KIÍ11T61 • ^^ ^ ■. ... . . ‘ ■'■ ■ S"' "y* * ’ ."^ "* ^ ^* 332. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Csütörtök, deczember 1. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. New-Yorkból haza, VII. Utolsó kellemetlenség. A brémai ólompinczét még ember nem tudta megfejteni. A szent Pál-dóm hátulsó jobb sarká­ban egy fülke az; építése nyilván sekrestyének szánta. De BBC év óta már »Blei keller« a neve, mert akkor nevezetes dolog történt. Restaurálták a dómot és munka közben egy ácsmester lezuhant, szörnyet halt szegény összezúzva minden csontját. Akkor tájban, úgy látszik, a bíróságok egy balesetből nem csináltak olyan komoly dolgot, mint ma. Bedobták az ácsmestert a dómnak egy fül­kéjébe és szépen megfeledkeztek róla. Másfél év múlva a sekrestyés a lomok között kutatva, meg­lelte az ácsmester holttestét egészen épen. Meg­vizsgálták a dolgot és rájöttek, hogy abban a fül­kében nemcsak az ácsmester teste marad épen, ha­nem bárkié, ha bele temetik. Bele is temettek még másokat is ; nevezetes, nagy emberek holttestei nyugosznak az ácsmesterével egy sorban. Ott van egy angol főtiszt meg a hadsegéde, mel­lettük egy svéd grófné, meg egy porosz generális, a­ki a 30 éves háborúban esett el. Ezek balról vannak egy sorban; a koporsók fedelei fel vannak támogatva, hogy a látogatók szemügyre vehessék a holtakat. A sekrestyésnek ebből a csodából olyan jövedelme van, hogy akármelyik nagy európai hotel főpinczérje megirigyelhetné. A napnak bármely szakában megy az ember az ólompinczébe, mindig talál ott idegeneket, a­kik távozáskor néha fél márkást is adnak a sek­restyésnek. Nemcsak az öreg sekrestyés, hanem az egész famíliája ismeri a Blei Keller minden meg­magyarázható körülményét, mert a nagy forgalom mellett, hol egyik, hol másik, felváltva kalauzolja az idegent. — Hát ebben mi van ? kérdeztem a sekres­­­­tyéstől a terem bejáratával szemben felállított s nagy kő szarkofágra mutatva, mely rendkívül ha-­­­sonlit a Gziprus-szigetén lépten-nyomon található s minden nagyobbszerü múzeumban közszemlére tett persa eredetű őskori kőkoporsóhoz. — Egy német herczegné fekszik benne ; ezt még nem tudjuk, hogy néz ki, mert mióta eltemet­ték, nem bontották fel. — És miért nem ? — Mert a családnak egyes tagjai még ma is életben vannak, sőt Brémában laknak. — Ön azt mondja, nem tudják, hogy néz ki; hát valószínűleg épp úgy, mint ezek itt ii, jegyeztem meg egy pergamentsárgára úszott ha­lottra mutatva. — Persze, hogy úgy, én nem is kételkedem benne, de az orvosok időről időre próbálják, váj­jon nem vesztett-e balzsamozó hatásából, viszo­nozta a sekrestyés az ablak mellett póznákon függő állat­okra mutatva. Kakas, kanári madár és macska lógtak ott jól megszikkadva. — Próbálja csak, szólott, a madárnak a tolla olyan erősen áll, mintha élne. Időközben egészen megszomjaztam. — Ne mondja csak, kérdeztem, mégis mit gondolnak a tudósok, mi ennek a bámulatos dolog­nak az oka ? — Nem érzi, hogy megszikkadt a­ szája? Ezen a helyen a levegő minden párától mentes és állítólag ólmos tartalmú. Szomjúságomról mindjárt más véleményen voltam és igyekeztem kifelé a csodás barlangból, a­hova brémai tartózkodásom alatt még egyszer bementem. — Ha nem, folytatta a sekrestyés, az nem egészen bizonyos, mert látja ott a kőkoporsó tete­jén azt a kis csont­fejet? Meg van úszva a fejbőr és rajta van a haj, azt künn az udvaron, közvetle­nül az ólompincze fala mellett leltük. — Hát a próbák hogy sikerülnek ? — Évről-évre egyaránt jól; valahány állatot itt felfüggesztünk, abból mind sárgán megúszo­tt hulla lesz. — Hát a bőr alatt milyen a test anyaga ? — Azt is észlelheti — felelte — és a kéré­semre meggyújtott gyertyát, hogy a félhomályt el­oszlassuk, oda tartotta az egyik katonatiszt marad- t ványaihoz, a­ki a 30 éves háborúban nehéz sebeket kapva hunyt el. — Lássa, ennek a karján gerelylyel mély se­bet ütöttek, jól meglátszik. Oda hajolva, jól kivehettem a bal­ karon végig a tátongó, mély seb helyét. Az emberi húst az ólompincze olyan forma anyaggá változtatja, mint a kender. Egészen filozófussá válva, mély gondolatok­ba merülve távoztam az ólompinczéből és mentem egyenesen fel a postára, megnézni, hogy van-e vá­lasz — és pénz. Se egyik, se másik. Csak másnap kaptam mind a két j­óból. Rög­tön rendbeszedtem magamat és a legközelebbi vo­nattal elindultam Lipcsébe, a­hova másnap reggel érkeztem meg. Lipcsében a Saalebeli kalandhoz egészen méltó dolog történt velem. A­mint leszállok a vonatról, felfordul velem a világ és az ázsiai kolerának min­den szimptomája jelentkezik rajtam egy pillanat alatt. Feltápászkodva, lehető gyorsan mentem az indóház előtt álló egyik bérkocsihoz és mondom a kocsisnak, hogy azonnal és gyor­san vigyen a legközelebbi orvoshoz. A bamba német elkezdte nekem magyarázni, hogy Lipcsé­ben ilyen korán, (reggel 4 óra volt) nincsenek éb­ren az orvosok és ily időben egyáltalán nem szok­tak fogadni. Egész kis alkuba került, a­míg végre rábírtam venni, hogy bevigyen a kórházba. A sz.­­Jakabról nevezett városi kórházba vitt. Ez a kór­házacska úgy van berendezve, hogy ha valakit tényleg ázsiai kolerával visznek bele, hát az rég meghal, mire az orvos úr megérkezik. Én másfél órát vártam az inspekcziós orvosra és jó fél óráig faggattak, hogy ki meg mi vagyok, különösen arra voltak kiváncsiak, van-e pénzem, volt reggeli 8 óra, mikorára a barak­­kórházban egy ázsiai kolerás mellé ágyba kerül­tem. Elaludtam mélyen és mire felébredtem, már meg is voltam gyógyulva, mert az egész bajom nem volt egyéb véghetetlen kimerültségnél, a­mit azzal az ügyetlenségemmel még fokoztam, hogy Brémából Lipcsébe a nagy árkülönbség miatt IV. osztályú kocsiban jöttem. Két álló napig­­ viaskodtam az orvossal, hogy bocsásson ki, mert a legkézzel foghatóbb bizonyítékaim vannak arra, hogy már nincs semmi bajom. A 3-ik napon végre sikerült a doktor úrral annyira mennem, hogy »a felelősséget magáról elhárítván «­kibocsátottak. A kórház felvételi irodájában vettem észre, hogy miért marasztottak engem oly túlságos előzékeny­séggel. Tudták, hogy van nálam pénz, a­mit egy hivatalnok az irodában egyszerűen elvett tőlem és daczára minden protestánsomnak, kivett belőle 10, mondd tiz márkát. — De már olyan nincs, uram — mondtam én. Hogy két napért s egy olyan hitvány barak­­ágyért, melyben a szomszédság miatt veszélyben volt még az életem is, tiz márkát, az­az 6 o. é. fo­rintnál is többet lehúzzanak ; ezt még akkor sem engedném meg, ha nem állna előttem egy óriási út. De igy még gondolatnak is őrültség, hogy láb­­badozó beteg létemre megakaszszanak az utam­­ban. Kérem adják vissza a pénzemet, mert külön­ben nem érek haza ! Onnan hazulról az illő díjat szívesen megküldöm. — Az nekünk mindegy, mehet a merre lát, felelte a hivatalnok, akinek nyilván nagyon tet­szett az az ötlet, hogy egy betegtől elvette a pénzt és önhatalmúlag kifogta belőle a kórház-díjat. — De bezzeg nem mindegy nekem! riadtam rá. Hol a maga főnöke, mert én a maguk üdvössé­géért sem akadok többé meg az utamban, hanem nyiliványban meg sem állok Budapestig. A kórház­igazgatóval is jó sokáig alkudtam, amíg végre visszautalványoztatta a 3-ik nap árát, 2 márkát, mert kisült, hogy a jó urak azt a napot is felszámították, melynek még csak a reggelén voltunk. Négy márka beh­atási díj és két márka naponként olyan betegség gyógykezeléséért, a­mit minden czivilizált államban ingyen szoktak tenni! Féltem az osztrák határtól, hogy majd ott lesz fennakadásom, de bizony ott szép tapasztala­tot tettem. Egernél a vámőrségre van bízva a köz­­egészségügy is, akinek csomagja nincs, az jöhet Ausztriába akár Bakuból is. Nekem nem volt pod­gyászom, nem is szólt nekem a világon senki egy szót sem Bécsig, ahonnan direkt haza­jöttem. Ezek után, mint afféle világlátott ember, csak azt tanácsolom a közönségnek, hogy bármely irányban volna is tengeri útja, semmi esetre se használja a »Norddeutscher Lloyd in Bremen« crí­­mű kompánia hajóit, mert ott nemcsak a munkás­sal, hanem az utassal is nagyon mostohán bán­nak. Az első osztályt, a­hol maguk a tiszt urak is étkeznek, azt még csak beczézik, de a máso­dik és a harmadik osztály olyan élelmet kap, hogy azt még tengeri levegőtől nagy étvágyra ger­jedt gyomor is alig képes bevenni. Igaz, hogy ez a társaság a világ legtöbb kikötője felé indít hajó­kat, de azért korántsem áll egyedül. Csak tudako­zódni kell a kikötőben, ott mindig vannak embe­rek, a­kik tudják, mikor indul a Hamburg-Ameri­kanische Packetfurt Gesellschaft, vagy a Nieder­ländisch Amerikanische társaság hajója, mondjuk például New-Yorkba, nem is említve, hogy tapasztalt utazó mai napság már nem is Bré­mából, sem pedig Hamburgból, hanem Lon­donból vagy Glasgowból megy át New­ York­ba, mert ha ezt teszi, kétszeresen nyer; — meglátja valamelyiket e két világváros közül és jóval olcsóbb jegygyel, a világ legelső tengeré­szeivel, az angol vagy skót tengerészekkel utazik. Az faktum, hogy a ki tudja az útját-módját, az angol gőzössel négy font sterlingért nyolcz nap alatt bemehet Glasgowból New­ Yorkba. Angol hajón olyanféle brutalitások semmi esetre sem fordulhatnak elő, mint a humánus vol­tukkal annyira dicsekvő germánoknál, mert a legelső angol lady protestálna a barbárság ellen és a skót kapitány egy dáma kívánsága előtt térdet­­fejet hajt. Ismételve felszólítom e helyen a Nord­deutscher Lloyd in Bremen czímű kivándorlást előmozdító kompánia igazgatóságát, hogy hala­déktalanul és szigorúan vegye kezébe az ügyet; kedvező feltételek mellett bármely pillanatban hajlandó vagyok Brémába utazni. Becsky László. (Vége.) legmegférhetlenebb emberek egyikének tartják Brissont, ki sokszor nem akarva idézte elő bará­tainak politikai veszedelmeit. Egyébbként Gam­­betta teremtménye, ki őt maga után a képviselő­ház elnöki székébe ültette. A következés az volt, hogy Gambettát mint miniszterelnököt jó részben ő buktatta meg s Gambetta bukását arra használ­ta fel, hogy az ő miniszterelnöki székébe ült. Mint a képviselőház elnökének jelszava az volt, melyet megválasztásakor képviselőtársaihoz in­tézett: Ne csináljatok nekem a házban zava­rokat ! És csakugyan, valahányszor viharos ülése volt a franczia képviselőháznak, Brisson abba belebetegedett. A legzárkózottabb emberek egyike s inkább sötét arc­ú vizsgálóbíróhoz ha­sonlít, kinek fagyos hangja megdöbbenti a hall­gatót. Ez kvalifikálta őt arra, hogy a Panama-ügy­ben kiküldött parlamenti bizottság elnökévé te­gyék. Hogy csakhamar a kabinet-alakítással fog megbizatni, azt akkor alig hitte volna valaki. Az új minisztérium ily viszonyok között, ha ugyan Brissonnak sikerül a kabinet-alakítás, a legkülö­nösebbek egyike lesz, mely Francziaországot kor­mányozta, de bizonyos, hogy nem lesz hosszú életű. 1­er Lajos, Szederkényi Nándor és dr. A­czé­l Béla mentelmi jogait f) felfüggeszti, ellenben Hor­váth Gyula mentelmi jogát nem függeszti fel. A képviselők Miklós Gyula, Sima Ferencz és Vikár István kivételével párviadal vétségével vagy párviadalnál való segédkezéssel vannak vádolva. A legközelebbi ülés holnap d. e. 10 órakor lesz s azon a ma elfogadott javaslatok fognak har­madszor felolvastatni. Ülés vége 11 órakor. KÜLÖNFÉLÉK. — decz. 1. A hiv. lapból. Uj kamarás, a­ király Koós Miklós kassai 5. sz. m. kir. honvéd huszár-ezredbeli főhadnagy­nak a kamarási méltóságot adományozta. Kinevezés és véglegesítés. A földmivelésügyi minisz­ter Z­e­l1 i­n Ignácz kir. segédmérnököt, a m. kir. fo­­lyammérnöki hivatalok személyzeti létszámába kir. mér­nökké kinevezte, és Quasinszky Károly ideiglenes minőségben alkalmazott gödöllői uradalmi állatorvost ezen állásába­n véglegesítette. Vásárengedélyezés. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területéhez tartozó Zsámbék községben a­z. évi október hó 27-ére és 28-ára esett, de elmaradt országos vásár helyett deczember hó 1-én és 2-án pótvásár tartassák. Alapszabály jóváhagy­ás. A belügyminiszter a zsá­­k a­i temetkezési társaság alapszabályait a bemutatási záradékkal ellátta. Tisztelgés a kultuszminiszternél. A fővárosi tankerület középiskoláinak igazgatói és tanárai gróf C­s­á­k­y Albin közoktatásügyi miniszternél tegnap délben tisztelegtek dr. E­r­ő­d­i Béla fő­igazgató vezetése alatt, ki szép beszéd kíséretében az összes fővárosi tanárság aláírásával ellátott dísz­­albumot nyújtott át. A miniszter válaszában kije­lentette, hogy a középiskolai tanárság érzelmei­nek ez impozáns nyilatkozata nemcsak megerősíti abban, hogy eddig helyes úton haladt, hanem erőt is ad a további küzdelmekhez. A­ki nagy czélokért teljes öntudattal küzd — úgymond a miniszter — az csak erőt meríthet abból, ha­ alárendeltjei és munkatársai készek támogatni. Ő a tanárság köz­reműködésére mindig számított és számit most is s a jelen tisztelgést is úgy veszi, mint törekvé­seinek támogatását. A magyar nemzeti múzeum és orsz. képtár­­ ügyében kiküldött bizottság f. évi november hó 30-án dr. Berzeviczy Albert államtitkár el­nöklete alatt ülést tartott, melyen jelen voltak: gr. T­e­l­e­k­y Sándor, T­h­a­l­y Kálmán, Feny­­­­v­e­s­s­y Ferencz, T­o­s­z­t Gyula, S­z­a­l­a­y­­ Imre s Pulszky Ferencz. Az ülés tárgya a­­ nemzeti múzeum szolgálati szabályzatának kiegé-­­­szítése volt, s a tanácskozás alapján a szabályzat 1­8., 8., 14., 19., 21., 22., 40., 46., 37., 39., 61. §-ait az­­ időközben szerzett tapasztalatokhoz képest módo-­­­sították és kiegészítették. A levéltárra s hírlap-könyvtárra vonatkozó új intézkedéseket fölvettek a szabályzatok közé, végre a fegyelmi eljárást T­i­s­z­t Gyula miniszteri tanácsos s közalapítvá­­nyi ügyigazgató javaslata szerint szabályozták. A bizottság esti 8 órától 81/8 óráig tartott tanácsko­zásában folytonosan arra törekedett, hogy az el­lenőrzési eljárás a lehető legszigorubbá tétessék . Szalay Imre min. tanácsos előterjesztéseit a tagok a legélénkebb támogatásban részesítették. A ta­nácskozás megállapodásait legközelebb a vallás- és közokt. miniszter elé terjesztik. A román királyné állapota. Erzsébet román királynéról azt jelentik Bukarestből, hogy állapota nem igen javult. A királyné még mindig nem ké­pes járni s a napot részint az ágyban,, részint egy számára különösen konstruált karszékben tölti. A királyné, a mennyire ezt állapota megengedi, ol­vasással, írással és festéssel tölti idejét. Nem rég fejezett be egy »Hó« csimó új regényt, melynek tárgyát a román népéletből merítette; ezenkívül egy kötetre való eddig meg nem jelent népdalt fordított németre. Több barátnője számára legye­zőket festett, melyek a pelesi és szinajai kastélyok parkjainak szebb részleteit a híres cartea d’argesi kathedrálét ábrázolják. A beteg királyné bátyjá­val legközelebb Pallanzába utazik, ahol­­ a tavalyi telet töltötte. Ferencz Ferdinánd főherczeg vadászatai. Fe­rencz Ferdinánd főherczeg a föld körül való uta­zása alkalmával vadászni is fog. E­re nézve is megtették a megfelelő előkészületeket, így a fő­herczeg és vadászkísérete számára nem keveseb­bet, mint 25,000 töltényt szereztek be. Az első ele­fánt­vadászatot Ceylon sziget­én tartják meg; a Bombay és Calcutta közt eső területeken tigris­vadászatot rendeznek, ami az úti programm egyik főpontja. A Himalayán kőszáli kecskékre vadász­nak, Indiában orrszarvúra és antilopokra. Gróf Kinski Károly már el is utazott egyenesen Colom­­bóba, hogy ott a főherczeg fogadtatására szüksé­ges előintézkedéseket megtegye. Hazafias nyilatkozat. Lapunkat Szabadkáról a következő nyilatkozat közlésére kérik. A szabad­kai esperesi kerület papsága tapasztalván, hogy hol a helyi, hol az országos lapokban hazafiatlan­­sággal, pánszlávizmussal gyanusíttatik, teljes öntu­datában lévén hazafias érzetének és e tekintetben lelkiismerete tisztaságának, és támaszkodva ama beható ismeretre, mely a hasonló pályán való együttműködésből a kartársakra nézve megsze­rezhető gyanúsítást, mint valótlant visszautasítja, és részvétteljes sajnálatát fejezi ki a gyanúsítok tévedése felett. Szabadkán, 1892. évi november 30-án. A kerület megbízásából közli: M a 11 e k­o­­v­i­c­h Bertalan plébános, kir. jegyző. A diadém-ügy vége. Mint Bukarestből jelentik, a sok port fölvert diadém-ügy egyelőre befejező­dött. A főrangú társaság hölgyei, számszerint va­lami ötvenen, szombaton este összegyűltek Catar­­giana asszony, a miniszterelnök neje szalonjában, hogy tudomást vegyenek a trónörökös menyasszo­nya, Mária, edinburgi herczegnő leveléről, mely­ben lemond a neki szánt nászajándékról. A höl­gyek elhatározták, hogy az összegyűlt pénzt a herczegnőnek esküvője után rendelkezésére bo­csátják, hogy az maga fordítsa valamely alapítan­dó jótékony intézményre. Az aláírt értéket a her­­czegnőnek Párisban megrendelt és az angol és ro­mán czimerrel ellátott díszes dobozban nyújtják át. Lukács hívei. Lukács László debreczeni híveit, három oláh jogászt, a­kik a Lukács debreczeni saj­tótárgyalása alkalmával feltűnő módon tüntettek a »vezér« mellett, a debreczeni joghallgatók se­gítő egyesülete kizárta a kebeléből. A segí­tő egyesület gyűlése nem a törvényes formák mellett folyt le és a jogakadémia tanárkara értesülvén a szabálytalanságról, maga vette kezébe az ügyet. A tanári kar Debreczen­­ben tegnap délután hirdette ki ítéletét ebben az ügyben, a­mely szerint a segítő egyesületnek a ro­mán jogászokra vonatkozó minden határozatát megsemmisítette. A tanári kar elrendelte, hogy eb­ben az ügyben a jogakadémiai becsületszék hozzon ítéletet és megengedte, hogy a segítőegyesület egy tagja, a becsületszók tárgyalásain, mint vádló lép­hessen fel. A debreczeni jogakadémia ifjúsága megnyugvással vette tudomásul a tanári kar íté­letét. A difteritisz. Pápáról írják, hogy a difteritisz ott is föllépett. A járvány szerencsére enyhe ugyan, de azért a város tanácsa mégis bezáratta az elemi iskolákat. — Tolna megyében még min­

Next