Pesti Napló esti kiadás, 1892. december (43. évfolyam, 332-371. szám)

1892-12-14 / 345. szám

tekintve végül, hogy a leszámolási munkálat el nem intézése miatt egyesek, de különösen azon községek, melyeknek területe jogérvényes és köz­­igazgatási úton meg nem támadható határozattal lett az ártérből kihasítva, az általuk befizetett, de a kihasítás folytán a szabályozási társulat által visszafizetendő összegekhez nem juthatnak, azon tiszteletteljes kérdést intézem az igen tisztelt föld­­művelési miniszter úrhoz: hajlandó-e az oly rég idő óta függőben levő ezen ügynek végleges elintézését kilátásba he­lyezni, illetve eszközölni és esetleg a fenforgó akadályokról felvilágosítást nyújtani? Gróf Bethlen A­ndrás földmivelésügyi minisz­ter nyomban válaszol. A temes-bégavölgyi társu­lat likvidácziójának törvényessége ellen több ol­dalról kifogásokat emeltek s szóló meggyőződött arról, hogy e kérdést közmegelégedésre csak tör­vényhozási úton lehet megoldani. Ennélfogva az érdekeltek meghallgatásával már legközelebb tör­vényjavaslatot fog előkészíteni. Bessenyey Ferencz a választ köszönettel ve­szi tudomásul. Elnök jelenti, hogy Hock János és Ko­vács József interpellác­ióikat szombaton fogják megtartani. Simó Ferencz a következő interpellác­iót in­tézi a földmivelési miniszterhez: Kérdezem a miniszter úrtól először is, van-e tudomása arról, hogy a földmivelésügyi miniszté­rium tárczája terhére rendes segélylyel gyámolí­tott csongrád megyei gazdasági egyesület összes vagyona az alapító tagsági tőkékkel együtt a ne­vezett egylet titkára által teljesen elsikkasztatott, nemcsak, de a mennyiben az egylet több hazai és külföldi gépgyárnak bizományosa volt, az általa titkára közvetítésével eladott gépek árát beszedte s az igy befolyt ezrekre menő összeg is elsikkasz­tatott, és igy az egylet nemcsak összes vagyonát vesztette el, de ezrekre menő obligáczióban áll a vele üzleti összeköttetésbe lépett gépgyárak tulaj­donosaival. K­­or, van-e tudomása a miniszter úrnak ar­ ,­ról, hogy ezen, az ő gyámsága alatt is álló gazda-­­ sági egyesület pénzei és vagyona kezelése ellenőr­zését az egylet alapszabályai értelmében az egyle­ti elnök köteles gyakorolni ? Miből természetesen az is következik, hogy ha e kötelességmulasztás által az egyletet kár éri, ezért anyagilag és erköl­csileg első­sorban is az egyleti elnök a felelős. M­­or, van-e tudomása a miniszter úrnak ar­ról , hogy ez az eset már hónapokkal ezelőtt kide­rült s az egylet tagjai mindennek daczára mind e mai napig közgyűlésre egybe nem hivattak, hogy s akár a sikkasztó titkár, akár az ennek ellenőrzésé­­­­re kötelezett egyleti elnökkel szemben az egylet , úgy az erkölcsi megtorló, mint a kártérít­ő lépése­ket megtehetné. • 4- szer, tudja-e a miniszter úr azt, hogy ezen anyagilag nemcsak a múltra, de a messze jövőre is tönkre tett gazdasági egyesületnek elnöke nem más, mint Zsilinszky Mihály, Csongrád vármegyé­­nek volt, ez idő szerint pedig Zólyom vármegyének főispánja, ki elbúcsúzott Csongrádvármegyétől a nélkül, hogy egyenesen az ő ellenőrző kötelességé­nek elmulasztása folytán vagyonilag megsemmisí­tett egyesület ügyeinek rendezése érdekéből és sa­ját reputác­iójára való tekintetből is egyetlen lé­pést cselekedett volna. Ha van tudomása a t. miniszter úrnak mind­ezekről tett­e már s ha nincs tudomása, akar-e az elmondottak valóságáról meggyőződést szerezni ? és azonnal intézkedést tenni az iránt, hogy a cson­grádmegyei gazdasági egyesület elnöke, Zsilinszky Mihály Zólyom vármegye főispánja, rendes és el­nöki kötelességeiből folyó tiszteségei után meg­térítse az egyletnek kárait s igy megmentse magát, de a kormányt is attól, hogy a kormánynak egyik bizalmas politikai közege, a­ki nem más, mint Zó­lyom vármegyének főispánja, a törvény rendes út­ján kényszeríttessék egy sikkasztással kapcsolatos, botrányos perrel arra, hogy az alapszabályok ér­telmében az elnöki kötelességek botrányos elha­nyagolása folytán az egyletet ért anyagi kár saját vagyonából megtéríttessék. Végül kérdezem a t. miniszter úrtól, hogy a­mennyiben már tudomással bírna, avagy majd tu­domást szerzene arról, hogy az általam elmon­dottak a száraz esemény felderítésénél nem egye­bek, tett-e már, vagy akar-e lépéseket tenni kolle­gája, a belügyminiszter úrnál az iránt, hogy egy oly ember, ki egy egylet vezetésénél a ha­nyagságnak és az ellenőrzés teljesítésére szükséges képesség hiányának ily szomorú bizonyítékát szol­gáltatta, haladéktalanul eltávolíttassék az állami megbizatás azon fontos pozíc­iójáról, a­melyre Zsilinszky Mihály főispánt a csongrád megyei kor­mányzatban az ő főispánsága alatt lejátszódott események után úgyis csak vagy a kormányzati teljes öntudatlanság, vagy a politikai és közigaz­gatási visszaélésekkel való erkölcstelen barátkozás helyezhette. Az interpelláczió közöltetni fog a minisz­terrel. Ülés vége 2 óra 20 perczkor, helytartó és neje Triesztig elkísérték a főhercze­­get. Ferdinánd és Jenő főherczeg a pályaudvaron búcsúztak el tőle. Uj szegedi, közjegyző. A hir­ lap mai száma hozza Széll Ákos orsz. képviselő és budapesti gyakorló ügyvéd kineveztetését Ragod városi kir. közjegyzővé. A Deák-mauzóleum feliratai. A főváros képző­művészeti bizottságának nem­régiben hozott ama határozatot, a­melylyel a Deák-mauzóleum felira­tait véglegesen megállapította, a belügyminiszter jóváhagyta. Szvorényi József temetése. Egerből táviratoz­­zák lapunknak : Rég nem látott Eger olyan impo­záns temetést, mint a­milyen volt az, mely a czisz­­terczi rend büszkeségét, az országos hitű tudóst, a felejthetetlen emberbarátot, Szvorényi Józsefet az örök nyugalom helyére — s­aját kívánsága szerint édes­atyja és anyja mellé — kísérte. A rend fő­nöke, Vajda Ödön apát végezte az első beszen­­telést a rendkívüli ízléssel díszített házi kápolná­ban kiterített boldogult föl­ött, a­hol Szele Gá­bor felszentelt püspök kíséretében a káptalan is megjelent. A növendékpapok itt és délután a te­metőben énekükkel emelték a végtisztességet.— Ugyanaz­nap decz. 13-án délután 3 órakor szen­telte be és kisérte ki a temetőbe a boldogultat a rend valóban szerető atyja, kitűnő apátja. Belát­hatatlan népsokaság kisérte a koszorúkkal borított halottas kocsit. Ott volt a főkáptalan, élén B­á­n­­t­h­y Endre püspökkel, az egész tisztikar, jogaka­démia, reáliskola, főgimnázium, megyei és városi hatóság, a cziszterczi rend képviselői a zirczi kon­­vent részéről, továbbá a pécsi és fehérvári főgim­náziumok részéről, Előszállásról stb. Részvétnyi­latkozatokat küldtek : V­a­s­z­a­r­y Kolos herczeg­­prímás, S­a­m­a­s­s­a József egri érsek, Berze­­viczy Albert államtitkár, Klamarik János mi­niszteri tanácsos, Kállay Zoltán főispán, Szily Kálmán akad. titkár, Szarvas Gábor, az egri reáliskola tanári kara, a bajai főgimn., Négyesy László, Simonyi Zsigmond, Stohl Szilárd a kassai prem. rendház nevében, Szabó Károly soproni tan­felügyelő stb. A rendkívüli részvét csak fokozó­dott a mai napon (14) tartott gyászisteni tisztele­ten. Jelen voltak mindazok, kik a temetésen is részt vettek. A tisztikar Boxicsevics ezredes veze­tése alatt tisztelgett az isteni tisztelet után az apátnál. A koszorúk közül a legszebbeket em­lítjük : Szabó Károly tanfelügyelőét, az aka­démiáét, a régi öreg tanítványokét, Szarvas Gá­borét, az egri konventét és a főgimna­tanári ka­ráét stb. Jäger tanár — pervesztes. Egy pétervári táv­irat szerint a szenátus büntető semmitőszéke Jäger ismert stuttgarti tanárnak egy itteni orvos elleni panasza ügyében azon elvi fontosságú határozatot hozta, hogy Oroszországon kívül lakó külföldiek ugyanazon jogvédelemben részesülnek mint az orosz alattvalók. A pétervári törvényszék ugyanis elutasította Jäger panaszát, mert a külföldön lakik. Emberrablás. Trikalából érkezett távirati je­lentés szerint Chaireddin beyt, egy előkelő törö­köt, néhány hét előtt egy rablóbanda elfogta s csak 600 török font váltságdíj letétele után eresz­tette szabadon a határon. Mulatság a jégen A nemzeti múzeum udva­rán levő mesterséges jégpályán a napokban ünne­pélyt rendeznek, mely sikerültnek ígérkezik. Va­lószínűleg lesz tombola is, melynek jövedelmét mint minden évben, az idén is jótékony czélra fordítják. A kolera. Deczember hó 12-ikének éjféli 12 órájától deczember hó 13-ikának éjféli 12 órájáig 2 megbetegedés történt; halálozás nem fordult elő; meggyógyult 1 beteg. Megbe­tegedtek: Lajos Katalin napszámosnő, Merklin Mária cseléd. Meggyógyult: Benis János. Gyermekek fölruházása. A III. kerületi ma­gyar asztaltársaság szépen sikerült ünnepélyt ren­dezett, a mennyiben 116 gyermeket ruházott föl és vendégelt meg. KÜLÖNFÉLÉK. — decz. 14. A hir. lapból. Kinevezések. Dr. Jakubovits Jó­zsef­ ar­anyosmaróthi kir. törvényszéki aljegyzőt az ara­­nyosmaróthi kir. törvényszékhez jegyzővé, M­i­h­a­­­i­k János ipolysági kir. járásbirósági bijnokot az ipolysági és Bocskor Antal cs és kir. 25. sorezredbeli számvi­­vő altisztet, a beszterczebányai kir. törvényszékhez ír­nokokká, Makoviczky Czirjék állami elemi iskolai segédtanítót, állami elemi iskolai rendes tanítóvá, ifj. R­e­i­tf­e­r Mihály és Somogyi Béla okleveles tanító­kat, továbbá Körös­i Erzsébet tanítónőt, a felső-vissói állami elemi iskolához rendes tanítókká, illetőleg taní­tónővé, K­a­r­c­z­a­g Mária okleveles kisdedóvónőt, a sztrázsai állami kisdedóvodához kisdedóvónővé, M­a­­raschki Róbert végzett joghallgató szászvárosi lakost, a kolozsvári kir. ítélőtábla kerületében díjtalan joggya­kornokká, T­u­rn­e­r Adolf végzett joghallgatót, a po­zsonyi kir. ítélőtábla kerületébe díjtalan joggyakornok­ká, B­e­n­e Sándor díjtalan vámgyakornok.jelöltet, a brassói m. kir. fővámhivatalhoz díjtalan vámgyakornok­ká, B­a­t­á­r­y Benjamin pénzügyi díjas számgyakorno­kot a nyíregyházai kir. adóhivatalhoz ideiglenes minő­ségű VI. oszt. adótisztté, és Puskás József kisvárdai adóhivatali gyakornokjelöltet a pénzügyigazgatóság szám­vevőségéhez díjas számgyakornokká nevezték ki. Jóváhagyott alapszabályok. A szabadkai pol­gári temetkezési egylet, a magyarláposi iparosok temetkezési egyesülete, a budapesti könyköző, vo­natozó, bőröndös, szíjgyártó, nyerges és rokonszaknak munkásai és munkásnői egyesületének, a biharszent­­j­á­n­o­s­i önkéntes tűzoltó-egylet, az abrudbányai kaszinó-egylet, a budapesti igazi b­ora-egylet, a bu­dapesti szobrászok szakegyletének, a fityeházi önkéntes tűzoltó-egylet, a bottornyai önkéntes tűzoltó-egylet, a liptószentmiklósi polgári ka­szinó és színészeti egyesület, a sümegi iparos ifjúság egyesületének, a v­é­g­e­d­i önkéntes tűzoltó-egylet, az aradi szabó munkások szakegyletének, az »Erdélyré­­szi német dalegylet szövetség« alapszabályait, a bemu­tatási záradékkal ellátták. Ferencz Ferdinánd főherczeg útja a föld körül. Ferencz Ferdinánd főherczeg Bécsből reg­gel 7 óra 20 perc­kor Triesztbe utazott, hogy meg­kezdje a világ körüli útját. Károly Lajos főherczeg és neje, Ottó főherczeg, Mária Jozefa, Annunziata, Erzsébet főherczegnők, Thun gróf csehországi Egyletek és társulatok. A mathematikai és fizikai társulat f. hó 15-én d. u. 6 órakor a tudomány­egyetem fizikai intéze­tében (Esterházy­ utcza 3. szám) rendes ülést tart. Tárgyak: 1. Réthy Mór előadása a végszerűen egyenlő területek elméletéről. 2. Gruber Nán­dor bemutat egy a Ferraris-féle forgó mágness tér előállítására szolgáló taneszközt. Előadás után közös vacsora. A Mária Dorottya-egyesület tanítónői szakosz­tálya e hó 17-én, szombaton, délután 5 órakor az állami tanítónőképző-intézetben (Andrássy­ út 65.) ülést tart, melyen vendégeket is szívesen látnak. Tárgyak: Földes Béla előad »A növénytan ta­nításáról; Schmidt Gizella »A német nőneve­­lési mozzanatokról«. A zenetanitónők és nevelő­­nők nyugdijügyi bizottságának s elnökének meg­választása. A bíráló bizottságnak s elnökének meg­választása. Poliklinikai egyesület. A József főherczeg védnök­sége és dr. Schlauch Lőrincz nagyvára­di püspök véd­­nök-helyettessége alatt álló budapesti általános polikli­nikai egyesületben 1892. november havában a betegfor­galom következő volt: Uj betegek száma: 2188. Összes havi rendelések száma : 10,004. Uj beteg Rendelés Belső bánt­almak 241 385 Sebészeti » 246 1844 Bőr- és bujakór » 364 1211 I. Nőgyógyászati » 26 186 II. Nőgyógyászati » 26 143 Tüdő és gége » 159 1147 Fülgyógyászati » 173 1765 Gyermekgyógyászati » 221 796 Szemészet » 351 1979 Ideg » 28 141 Fog » 302 314 Has » 61 93 Összesen : 2188 10,004 Színház és művészet. Új hegedűvirtuóz A népszerű hangver­senyen Lewinger M. hegedűművész fog közreműködni. Lewinger Bécsben a Richter vezetése alatt álló filharmonikus hangversenyeken s utóbb önálló hangversenyen oly rendkívüli si­kert aratott, a­milyet a császárvárosban ritkán ér el egy-egy nagyobb művész. A kritika, első­sorban Han síik, a legnagyobb elragadtatással írnak róla s úgy hang, mint előadás dolgában páratlan­A kiadótulajdonos Athenaeum irodalmi­nak mondják s »W i­e n­i­a w s ky egyetlen utódja« czimmel tisztelik meg. Közönségünk előtt telje­­ssn ismeretlen, ennélfogva érdekes lesz a be­mutatkozó. Vendégszereplés, R. Réthy Laura asszony Szatmártt befejezte vendégjátékait. Szombaton Kolozsvártt az egyetemi kör hangversenyén éne­kel, vasárnap este pedig Győrött kezdi meg ven­dégszereplését az »Igmándi kis­pap«-ban. Győrött játszani fog ezenfelül a »Czigánybáró«-ban, »Ki­­rályfogás«-ban és »Szép Helená«-ban. Ezután Debreczenbe megy. A művésznő virágvásár­nap­tól 3 évre Leszkay András aradi színtársulatához szerződött. Szavalati előadás. Biagosch György tanár tegnap este tartotta első szavalati előadását, mely alkalommal G­ötbe »Faust«-jának e­ső részét mutatta be. Biagosch­ kétségkívül egyike a mostani jelesebb Götbe reczitálók­­nak s igy elég szépen megtelt a vigadó egyik étterme, mely különben arról is tanúságot tesz, hogy a képvi­selőválasztáson kivül más után is érdeklődik a Lipót­város közönsége. Az előadó különösen a költemény drá­mai részeiben mutatott jeles alaki­tó képességet s a kö­zönség nem is fukarkodott tapsokkal jutalmazni a tanár urat. Biagosch »Faust« II. részét e hó 17-én szombaton adja elő. Népszerű művészestély. Schläger Antonia b.­a, a bécsi udvari opera első drámai énekesnője karácsony másodnapján délután 5 órakor a vigadó nagytermében művészestélyt rendez. A művésznő teljesen új műsorral fog fellépni. Belépti jegyek 1 forintért és 50 krajczárért kaphatók a »Harmo­nia« zeneműkereskedésben. Táviratok: Szófia, decz. 14. Az angol lapokban közölt hírrel szemben az »Agence Balcanique« kijelenti, hogy a bolgár kormány semmiféle követelést nem támasztott Oroszországgal szemben, bizonyos pénz­összegek megfizetése végett, melyekkel Oroszor­szág Bulgáriának tartozik. Hite jár azonban, hogy a bolgár kormány a legközelebbi 2 milliónyi meg­szállási költség­fizetésnél bizonyos hagyományo­kat fog reklamálni és a bolgár nemzet részére igé­nyelni, melyek a bukaresti orosz követségnél fek­szenek. Épp úgy követelni fogja a bolgár kormány a belgrádi bolgár diplomácziai ügynökség irattá­rának visszaadását, melyet Oroszország a legutóbbi szerb-bolgár háború óta, midőn Szerbiában a bol­gár érdekek védelme a belgrádi orosz követségre volt bízva, visszatart. Baltimore, decz. 14. Az Alexander Brown czég gyapotraktára teljesen leégett. 170,000 bál gyapot elpusztult. A kárt 750,000 dollárra teszik. London, decz. 14. A »Standard« new-yorki jelentése szerint­ a kereskedelmi kamara a mellett nyilatkozott, hogy általános vesztegzári intézke­dések bocsáttassanak ki, minthogy a helyi hatósá­gok nincsenek abban a helyzetben, hogy hatható­san járhatnának el. Csetinje, decz. 14. Argyropulos orosz minisz­­terrezidens ma Pétervárról visszaérkezett. A Panama-ügy, Páris, decz. 14. Herz Kornél vonakodik a Panama-bizottság előtt megjelenni s elma­radását orvosi bizonyítványokkal igazolja. A bizottság eddigelé megállapította, hogy a Thierre-bankház a lefoglalt 26 check leg­nagyobb részét csak nemrég semmisí­tette meg. A bizottság ma ki fogja hall­gatni Rouviert, Clemenceaut, Con­s­t­a­n­s­t, George D­u­v­a­lt és a »Libre Pa­role« szerkesztőjét.­­ A »Libre Parole« azzal vádolja az előbbi igazságügyi, földmive­lési és kultuszminisztereket,továbbá Deves szenátort, hogy idegen név alatt hat check-et aláírtak. Páris, decz. 14. A helyzetet általában fölöt­tébb komolynak tartják. Képviselői körökben attól tartanak, hogy az árulkodások beláthatatlan érája következik. A leleplezések által lehetetlenné tett minden parlamenti férfiú, vagy miniszter sietni fog másokat kompromittálni. A konzervatív lapok kijelentik, hogy a Panama-ügy az uralkodó párt teljes összeomlását jelenti. A tegnapi eseményekre vonatkozólag azt beszélik, hogy R­o­u­v­i­e­r-n k­í­­vül a kabinet több más tagja is ki­fejezte abbeli szándékát, hogy szintén lemond s csak Carnot köztársa­sági elnök ama kijelentése, hogy akkor ő is visszalép, bírta őket arra, hogy állásukban meg­maradjanak. Rouvier távozását,, bár készséggel el­ismerik szakmájában való ügyességét, kevéssé sajnálják s a lapok azt mondják, hogy Rouvier politikai tekintetben telj­es­e­n ha lőtt Az enquête-bizottság ma Rouviert, Constansot és Clemenceaut, fogja kihallgatni. Páris, decz. 14. A »Libre Parole« azt állítja, hogy D­e­v­é­s volt miniszter és szenátor volt a Castelbon név alatt átvett Panama chegyek valódi átvevője. Páris, decz. 14. Tirard­ot, ki jelenleg Brüsszelben időzik az érmeértekezleten, Car­not elnök egyenes óhajára telefonon meg­kérdezték, v­aj­­­o­n elfogadja-e a pénz­ügyi tárczát. Tirard azonnal be­leegyezett. KÖZGAZDASÁG. Ipar és kereskedelem. A budapesti kereskedelmi és iparkamarai vá­lasztások ügyében ma délelőtt értekezlet volt, Vid­a Imre tanácsos elnöklete alatt. Dr. V­a­s­z­i-­l­­­e­v­i­t­s János tanácsjegyző bejelenti, hogy az előintézkedések foganatosítva vannak. Felolvassa azt a miniszteri leiratot, a­mely szerint nem hagy­ja jóvá a közgyűlés ama határozatát, hogy a vá­lasztások alkalmával azok is szavazhassanak, a­kik nincsenek ugyan felvéve a névjegyzékbe, de a jogo­sultságukat igazolni tudják. Némi vita után, a­melyben L­é­g­r­á­d­y Károly, H . 111 Tivadar, Császár Jenő és mások vettek részt, a miniszteri leiratot B szavazattal 4 ellenében tudomásul vet­ték. Határozatba ment ezután, hogy a válasz­tás 1893. évi február havának hato­dik napján megy végbe; a hely a kereskedőkre nézve a Lloyd tanácsterme, az iparosokra nézve pedig ugyancsak a Lloyd­­épületben levő ipar- és kereskedelmi kamara he­lyisége lesz. Szavazni csak személyesen és szavazó­k nyomdai r. társulat betűivel- Budapest, barátok­ tere, A­thenaeum-épület-lapok átnyújtásával lehet; a választás csak este 6 óráig tart, de, ha választók jelentkeznek, e határ­idő este 8 óráig meghosszabbítható, sőt eset­leg — a­mennyiben a választók tömegesen érkeznének — a szavazás másnap is folytat­ható. Az érdeklettek mindezekről hirdetmé­­nyileg lesznek értesítve. Általános választási elnök L­é­g­r­á­d­y Károly lesz. A küldöttségek tagjai a következők: a kereskedelmi vá­lasztó küldöttség elnöke: Hürtl Tivadar; tagjai: Császár Jenő, Ehrlich G. Gusztáv, Kramer Miksa; póttagjai: Ott Lajos, Szakáll László; az iparosok választ­ó­k­üldöttségének el­nöke : L­é­g­r­á­d­y Károly ; tagjai: Csepreghy Já­­nos, Lederer Sándor, Simon Jakab; póttagok: Tö­rök György, Schiller György. Bizalmi férfiak mindkét részről a következők: Peringer Ferencz, Buczák Ágost, Schäffer József, Zatterbarth Ká­roly, Neuschloss Marczell, Grosz Mór, Beliczay Béla, Seenger Béla, Rock István, Prückler László, Wolf Márton, Weninger Mihály, Molnár József, Schwarcz Lajos, Lietzmann Ignácz, Kreusche An­tal, Kaschnitz Gyula, Braumann Mór, Weisz Man­­fréd, Baumann Antal. A »®«ä»jee(iliä g «<«» o a a» tö íz»«» erő ). Búzában ma mérsékelten kínáltak, a mal­mok tartózkodók voltak, az irányzat lanyhult és 6000 méter mázsa kelt el 5—7’/2 krral alacsonyabb árakon. Elkelt: JBnza: Tiszavidéki: 200 mm. 79 k. 8.17'/» forinton, 100 mm. 77 8 k. 8.0 forinton, 200 mm. 77’4 k. 8.077, forinton, 100 mm. 77 k. 7.75 forinton, 200 mm, 77 k. 7.90 forinton, 100 mm. 76‘5 k. 7.ö5 forinton, 100 mm 76 5 k. 7.877, forinton, 100 mm. 74.5 k. 7.55 fo­rinton került forgalomba. Pest megyei: 100 mm. 79 k. 8127, forinton, 200 mm. 78 k. 8.10 forinton került forgalomba. Fehérmegyei: 200 mm. 80 k. 8.20 forinton került forgalomba. Bánáti: 200 mm. 73 k. 7.65 foton került for­galomba. Bihari: IC0 mm. 78 k. 7.90 forinton került forgalomba. Szlavóniai: 200 mm. 74 k. 6.75 forinton ke­­ült forgalomba. Raktáráru: 2300 mm. 76­6 k. 7.85 forinton került forgalomba. Mind 3 hóra. Rozs: Üzlettelen. fKh.111. : 100 mm. 5.45 forinton, 100 mm. 5.85 forinton, 100 mm. 5­70 forinton, 100 mm. 5.65 forinton, 100 mm. 5.877­ forinton készpénzben került forgalomba. A határidőüzletben a forgalom lanyhább. Búza 1813. márcz. —ápr­ra 7.50 pénz 7.48 áru; szept.—októberre 7.61 pénz 7.60 áru ; tengeri május— júniusra 4.83 pénz, —.— áru; zab márcz.—áprilisra 5.52 pénz, —.— áru; feáposztszepcze aug —szeptem­berre —.— pénz —.— ára. A határidő-üzletben a déli tőzsde zárlatai a következők : Busa 1S1 3 márce. - ápr.-ra 7.48 pénz, 7.49 áru; szept.—októberre 7 59 pénz, 7.60 áru ; tengeri május— júniusra 4.82 pénz, 4.83 áru ; zab márcz. —áprilisra 6.51 pénz 5.52 áru, káposztarepce® augusztus—szeptembere 11.70 pénz, —,— áru. A budapesti terménytőzsdéről. Zsiráru változatlan. Szilva nyugodt. Effektiv szerb áru 100 darabos 23.66 forinttal boszniai 85 darabos deczemberre 26.11 írttal kelt. Szilvasz üzlettelen. — Szesz. Változatlanul csendes. Szesz nyers osztalékok­ 14.-----14 25 forint, élesztő-szesz osztalékolt 16.75—17.25 forint, szesz finomított 51.50—51.75 frt 100 liter száza­lékonként. A budapesti értéktőzsde. A tőzsde hangulata ma az egész üzlet fo­lyamán barátságos volt. A nemzetközi értékek kö­zül az osztrák-magyar államvasuti részvények vol­tak előnyben és emelkedtek. A helyi piac­ vala­mivel nyugodtabb volt. Az aszfalt- és Drasd­a­­részvények emelkedtek. A valuták szilárdabbak. Az Az összforgalom meglehetősen élénk volt. Hivatalos felszámolási árfolyam: osztrák hitelrészvény: 313.80, magyar aranyj­ára­dék­: 113.80. A d­i­j­bi­z­t­o­s­i­t­á­s­o­k­n­á­l: oszt. hitelrész­vény holnapra: 2.——2.50, 8 napra 5.------5­50, egy hónapra 10.—11 —. Az előtőzsdén: osztrák hitelintézet 314—314.30 forinton, magyar hitelbank 2607/8—362 forinton, magyar aranyjáradék 113.65—113.70 forinton, rima­murányi 1785/b frton, osztrák-magyar államvasuti részvények 2945/s— —295 forinton köttetett. A déli tőzsdén: Magyar aranyjáradék decz. 31-re 113.677­—113.80 frton, magyar papirjáradék 100.60 frton, magyar 1889. államvasuti kötes, ezüstb. adómentes 100.90—101 frton, egyesit, államadósság ezüst kamat ápr.—okt. 97.25 frton, Bankegyesül, részv.-társaság, bu­dapesti 139.26 frton, hitelbank részvény­társaság, fiumei 1­8.75 frton, hitelbank, magyar általános 3621.0 frton, osztrák hitelintézet január 4-re 314—314 90 forinton, iparbank, első magyar 203 frton, jelzálogbank horvát­­szlavon országos 120.25 forinton, Jelzálog-hitelbank, ma­gyar II. ki. decz. 31-re 187 forinton, Fonciére, pesti biztosító­intézet 91.50—91.75 forinton, »Adria« magyar tengeri hajózási r­­t. 149.50 frton, budapesti villamos vá­rosi vasút részvény­társ 154.25 —154 75 forinton, osz­trák-magyar államvasuti részvények deczember 31-re 295.50—2965/1 forinton,magyar asphalt részvény­társaság 233—235 forinton, Dräsche köszénb. és téglagyár rész­­vényt­ársas. 532—530 forinton, rimamurányi-salgótarjáni vasmű részvénytársaság deczember 15-re 178.75—179.25 Schlick-féle vasöntő és gépgy. 234—235 forinton, tégla- és mészégető, újlaki elöv. jog nélkül 331 frton köttettek. KM hivatalos árfélizm­ek : Államadósság. Magy. aranyj. 4*/6-os 113.70 .Egyes, adósa, ca. kir. papirjáradék 6“/o-os 100.60 jan.-jul. 4*/io% 97.25 Magy. 1875. keleti v. Egyes, adósa. cs. kir. aranyban 6°/o 119 25 ápril-okt. 4*/10°/t 97.25 1889. m. k­adém. iá. Osztr. aranyj. 4°/o 116.— kir. áll. vasúti kölcsön Osztr. papirj. 5»/„ 100.1­0 ar. 47,7,, 121.— Osztr. adóss. 1854. 250 M. nyer. bölcs. 100 frt 143.— frt p. 4°/0 141 — » » » 50 » 143.— Osztr. adóss. 1860.500 47­% adóm. r.­k. kötv. 100.75 frt 5"/ 144 — Tiszai és szeg. köl. 4% 139.— Osztr. adossa, 1860.100 M. kir. 4°/0 adóm. Ma­­írt 51/0 155. — gyarorsz. földt. k. i. j. —.— Osztrák adósság 1864 M. földteherm. k. 5°/„ —.— IO0írt 188 — M. földteherm. k. 1867. Osztrák adósság 1864. zár.­k. 5°/« —50 frt 188. — M. úrbéri válts. kötv. A temes-bégavöl. viz­(100 frtos) 6'/O 99 — szab. társ. 6°/o 103.— Egyes. áll. adósa, máj.­ Budapest főv. kölcsön nov. 4*/io°/o 97,50 1890. 47,°/o k. 99.71 Egyes. áll. adóss. febr. Szerk. nyer. 8% 39 — és aug. 471»a/« 97.50 Béca v. ny. k. 1874. —. — Jit Kis» árfolyama. (látva.) Páris 100 frank 47.75 Ném. pb. 100 kir. m. 69.05 Svájcai piaczok 100 frk 47.70 Amsterdi 100 hol), frt 99.50 London 10 font sterl. 120,15 H3&gfsn*or*|eg?e!í. ! Osztr. hitelintézet 195.— Oszt. vör. kér. sorsj. 17.7­­ Magy. vör. kér. sorsj. 11.40 »Jó­ sziv« sorsj. 2.75­­ Olasz » * 13— Ny. k.bpesti lipótv. buzik 6.10 H. földb. int. 5*/, 101.50 Pesti m. kor. i­, 6*/, 101.~ Ugyanaz 41/, p. 101. » * » »4'/­a/o 100.50 V 4°/n 96.25 Bpesti m. k. b. ki. 4°/« 101.60 » a. v. ez. 5*/, —.— »Albina« t. és b. i. 6°/, 101.60 M. jelzálogb. 6*/«•/• 102.50 » » » 5% 101.— » » 5«/c 101.25 Nagysz. föld. 50­/„ 101.75 » » 4 ’/.V. 100.— » » 5 ’/,'/. 102.— M. orsz. közp. tkp.41/« 99.— » » 6°/0 103.— Kis. o. földh. i. 51/*°/0 102.50 » ált. takp. 6»/« 102.— » » 5“/„ 101.50 M. jelzb. ny. k. k. 4°/« 126.— Osztr.-magy. b. 4»/.'/« 100.— » » nyer. jegy —.— » » 4»/. 99.70 Oszt. f. i. d. k. k. 3»/, 114.— * » 60 év 4•/• 99.70 Osztr. f. int. k. nyj. 4°/. — — Pesti m. ker. b. 5“/, 101.— Pesti hazai e. tp. 5»/. — .— » » 61/a0/ 6­­. —­ » * *» 4*/«'/« 99.60 Pénznemek. Cs. kir. arany (vert) 6.67 20 frankos arany 11.80 » » (körm.) 5.61 20 márka 9.55 O.­Magy. 8 frtos ar. 9.55 Német bírod. bankj. 59.05 Elsőbbségek. Alföldi vasút 6*/. — M. nyug. op. 6*/« b­p. — » » 1874. 5*/. —.— » » 1874. kib. 6»/. 100— Bp. közúti vasút 40«*/« 97.— M. vasút els. köles. bér. Báttasz.-d.-z. v. 5°/o —.— czél ar, 5°/« 120 51 Bpesti lánczhid 6°/0 —.— » » » 4'/«“/« 119— Bpest-pécsi vasút 4'/« 95— r. erdélyi vasút 5%, Bjezakk. vas. t. 5 “/» 100.— Kassa-odb. v.oszt. v.40/« 95.— » » ar. 5“/« 120.50 » -eperj.-tarn. v. m. » » » ar. 6*/» 122.— r. ez. 5°/0 —.— Lloyd épület 5°/« 99.50 Kassa-odb. v. (oszt. v.) Magy. gal. vasút 103— 1889. kib. 40/­ 96 — Vitoria malom e. k. — Színházak, deczember 14-én: A nemzeti színházban: Hamlet, dán királyfi. — A magyar királ­y operaház: Zárva. — A népszínház­ban: Apja lánya. A várszínház: Zárva. Felelős szerkesztő: Ifj. ÁBRÁNYI KORNÉL. || I lustái f‘csl.őki művei megtekinthetők és kaphatók || kókai latos műkeresk­edésében, 6387) H Bulnapestan 17., Károly-méza 2. sz. és Sütö-utcza 5. sz. Tea lef kitűnői)!) minőségek Valódi Jamaica RUM, Bel- és Hifii cepac és lipenröt KW- mérsékelt árak itt. (64251 KOVÁCS és MEZEY tea- és rum nagykereskedők, Kerepesi út 6. (a nemz. színház szemben.) A lipótvárosi ellenzék végrehajtó­ bizottsága ma, szerdán, este 7 órakor Mayer Ferencz ven­déglőjében, Arany János­ utcza Tttköry-palota pártértekezletet tart. _______________________________ (6448) Van szerencsénk a nagyérdemű közönség­nek tudomáséira hozni, hogy szőnyegraktá­­rinnkat az emeleten tetemesen m Legnagyobbi­­tottuk, ebben külön szőnyegosztályt beren­deztünk, melyek megtekintésére felkérjük. Szőnyegek, valódi Smyrna és perzsa négyszög méteren­ként 9 frztel feljebb, a legszebb és legújabb kivitelben, továbbá nyírott és nyíratlan mi­nőségekben kokosiűtő és kokoslábtültők, bútorszövetek, sálon-, ebédlő-, nrl- és háld­­­obá­knak, azon­kívül ügy-, asztal, flanell- és kocsi utazó-ta­­karók, függönyök, portrerek, ottoman-ta­k­­arók és papírkárpitok, mindezt a legjobb kivitelben és legfinomabb minőségben a legolcsóbb gyári Arakon, fins választékban ajánlanak (6224) H­aas Fülöp és Fiai, Budapest, Gizella­ tér 1. szám. Krantz Lajos az V. ker. kereskedő képviselő-jelöltje csütörtökön, f. hó 15-én este fél 7 órakor tartja program­mbeszédét, a vigadó első emeleti nagy termében, melyre a Lipót­város összes választópolgárait ezennel tisztelettel meghívjuk. A programmbeszédet pártvacsora követi, melyre csakis névre szóló résztvételi jegygyel ellátott pártunkhoz tartozó választó­polgárok hivatalosak. A jegyek már előzetesen veendők át a párt iro­dájában (Európa szálloda). — Hazafias üdvözlettel (6449) a KRAUSZ LAJOS párt végrehajtó-bizottsága. Pdf Mai hivatalos effektiv­ának: Bm­.» uj bánsági............. 75-E0 k­g 7.40 7.95 » » tiszavidéki . . . 75—80 » 7.50 8.20 » » pestvidéki.... 75—10 » 7.45 8.15 » » fehérmegyei. . . 75—10 » 7.45 8.15 » » bácskai............... 75—60­­ 7 50 —.— » » északmagyarorsz. 75—80 » ■ — —.— Rozs­uj . .........................70- 72 » 6.25 6.45 Árpa a takarmány.... 60—62 » 5.20 5.35 » » égetni való . . . 62—64 » 5.45 6.— » » serfőzdei............ 64—66 » 6.20 7.20 3E»b » . . . .................... 89-41 » 5.65 5.85 Tengeri » bánsági............... 75 » 4.75 4.80 » » másnemű .... 73 » 4.70 4 75 Káposztarepcze.......­­ —.— —.— * bánsági . . — —— .— Köles­i.............................. — 410 4­25 Részvények. a) Bankok. Magyar gal. v.6/ 199.75 Angol-csatrák bank 149 — M. nyugati v. 6­/ 199.75 Bpesti bankegyes. 139.50 Mária. sóv. r. t. e. r. 95.— Bpesti k. és iparbank 99.50 O.­magy. áll. vasút 5°/o 296.— M. ált. hitelb. 362.— Pécs-barcsi v. 6/ 205.51­ M. ipar- és ker. bank 116.— Tiszavidéki v. 50/0 —.— M. jelz. hitelbank —.— Dunagözh. társ. 5°/o 315.— Ugyanaz II. kib. 186.50 Pesti közúti vp. 385.— M. lesz. és pr. b. 114.75 Pesti k. v. élv. j. ^ 182.— M. orsz. bank r.-t. —.■— e) Tak. pénztárak, Osztr. hitelint. 814.— Bpest III. ker. 128.— Osztr.-magyar bank 980.— Orsz. közp. 735.— I. m. iparbank 120.25 Pesti hazai első t.e. r. 8290.— Pesti m. ker. b. 1033.- Egyes. bp. főv. 1091.— Sziszeki hitelbank —.— M. ált. takarék. 122 50 Union bank —.— 1 Különféle, vállalatot •Alagút 161.­b) Bizt. társaság. : Alt. wagg. k. t. 104 — Bécsi bizt. társ.­­ 171.—­­»Athenaeum« r.­t. 891.— Bécsi életjár. b. int. 295.— »Franklin« t. 283. — Első m. ált. b. t. 3130.— Pesti könyvnyomda 1340.— Fonciére pesti b. i. 91.50 i Has i. ny. r. t, 218.— Magyar-franczia, t. 90. - Fiúm. , m. rizsh. gy. 1190.— Pannónia vb. i. 1080 — Ganz v. ö. és ggy. 1900.— Gschwindt. szgy. 470.— c) Gőzmalmok. Hungária gőztégl­agy. 161.— Concordia m. 480.— Gyapjú-mosó 870.— Első bpesti m. 1375.— Köszénb. (Dräsche) 535.— Erzsébet m. 478 — S.­tarjáni kstb. 614.— Henger m. 565.— Gőztégl. gy. köt. 670.— Lujza-malom 309.— Tégla és mészégető 835.— Molnárok és s. m 448.— Tégla és czementgy 146 50 Pannónia m. 910.— Brassói b. és kohó i. e. 189.— Victoria m. 308.— Magy. fegyvergyár — Nemz. nagy. k. 12­­.60­ d) Köziek, vállalatok. Rimam.-s.-tart. 178.75 »Adria« m. t. h. t. 149.— Schlick vasönt. 234 — Alföld-fiumei v. 5°/0 200.— Serfőződe, I. m. ld . — Bpest-pécsi v. r. t. 60/c 200.— Sertéshizlaló 380 — Bpest-Szt-Lőrinczi v. Spod. s. csontliszt gy 60.— Déli vasút 6°/c 92.— Szálloda r. t. 210.-­Észak-keleti v. 197.- Szeg. szgy. és fin. r. t. ---­Erdélyi vasút 5%, 199.75 Török dohány e. á. t. 171.— Kassa-oderb. v. 5°/, 187.50 Uj-Antal v. üv -gy. tr. — Záloglevelek.

Next