Pesti Napló, 1893. január (44. évfolyam, 1-36. szám)
1893-01-01 / 1. szám
A vezér. Kit kény nem ijeszt s hatalom se csábit, Hízelgő néphegy s koronázott pompa Nem tántoritnak, nemzetednek Mondj igazat, vezető erővel. A magyarok története fordulópontra jutott. Nagy események nélkül, belső fejlődéssel e nép önmagából ért el odáig, hogy állami intézményeinek és társadalmi életének uj formáit keresse. Múltjából kinőtt. Nagyobb' '''lényekkel s nemesebb nagyravágyással törekszi Műveltsége általánosabb, szellemi kép oldalú, munkája európaibb, érzése nem.. Átalakulását államférfiai nemzet nem voltak nagy emberei az uteiben. Se költők, se írók, se politikusok-tették dicsőségre, s kik ügyeinek élén állottak, felfogás és hivatás nélkül, tervtelenül végezték mindennapi munkájukat. Sőt, a kiknek az első szerep jutott, azok valának az utolsók feladatuk teljesítésében, mert nem értették korukat. Visszatartották a haladást, elérték a szellemet, megfojtották a lelkesedést, mert féltek és mivel egy elmúlt korszakból kerültek át a jelenbe. A hatalmat örökölték, nem pedig szerezték s féltékenyen őrizték, de nem használták. Tisza Kálmán volt az a sáfár, ki a reá bízott kincset elásta, hogy a rablók és tolvajok el ne ragadják, de nem tudta kamatoztatni, hogy imának, a nemzetnek gyümölcsözzön. Az idiTwA korszellem azonban és az őserő, mely a magyarokban oly fényes tehetségekkel lakik, hatalmasabb és bölcsebb volt a kormánynál s a milliók törekvése, mint a tenger színe alatt a korallok felépítik a szigetet, azonképpen népünk megalkotta Magyarországot. Ezt most fel kell szerelni, szervezni kell az államot és a nemzetet, mert a természetes állapot még nem modern alkotmány s berendezett jelenkori civilizáció, nekünk pedig ez kell. A jövendő nagy munkája terv szerint végzendő, küzdést és fáradságot kiván, erélyt és kitartást követel s a zseniét nem nélkülözheti. A magyar nemzetnek vezérre van szüksége. Ki legyen e vezér és mit műveljen? Ez ma, 1893 uj év napján a kérdés. S honnét vegye táborát? Kinevezzék, vagy válaszszák? Merész vagy óvatos legyen. Szorosan ragaszkodjék az előírt formákhoz, vagy maga teremtsen eszméihez illő új formákat? Ezek nagyon aktuális s éppen nem elméleti dolgok. Még áll a régi rend, a szabadelvű kormány uralkodik s a szabadelvű párt, mint többség, rendelkezik az országgal. A király is úgy akarja s aki miniszter akar lenni, e döntő tényezőkkel számolni, velük megalkudni, hozzájuk alkalmazkodni kénytelen. De hát miniszterségről beszélek én? Nem hivatalnokot, nemzetemnek vezért keresek! Minisztereink vannak, többségük is van nagy. Gratulálhatnak egymásnak. Tanácskozhatnak, tárgyalhatnak, egyezkedhetnek, javaslatokat készíthetnek, kormányozhatnak. Mindez igen fontos, de nem hiányzott soha és mégsem jól mentek a dolgok. Van-e államférfi a miniszterek közt? És ha van, a magyar nemzet lelke lakik-e benne? Érti-e a magyarok gondolkozását, érzi-e amit e nép érez, tudja-e megfogalmazni és keresztülvinni mit mi akarunk, velünk tart-e mindenesetre, bízik-e a nemzetben, hogy vele csináljon politikát, s bízhatik-e benne a nemzet, hogy sok" semmi szín alatt tőle el nem pártol ? E nélkül a benső összefüggés nélkül a miniszter csak miniszter s legfelebb pártvezér. Szót se szólunk a szabadelvű minisztériumról, programoiról, pártról, pártviszonyokról, udvari befolyásról, politikai áramlatokról és kilátásokról. Beszéljenek ők egymást biztatva. A múlt bűneit sem sorolom fel újra, hisz a hagyatéki leltár felvétetett. Az általános elégületlenséget s az orszányok már a miniszterek!) — akkor Szitágyi Virgil kelt föl a képviselőházban, s éppen úgy, mint ahogyan a múltkor Eötvös Károly tette Vajayval, úgy dezavuálta Szitágyi Virgil Irányi Dánielt. Ez volt az utolsó zajos siker Szilágyi Virgil politikai pályafutásán, ámbár ez is olyan volt, hogy újra emigrálnia kellett utána. A szélső baloldalon nem maradhatott, a Deák-pártban pedig azonnal nem érvényesülhetett. Eközben áhították fel Magyarországon az első közös iskolákat, ami ellen a katolikus klérus több helyen indult agitációba. De az akkori levegőben gyorsan elaludt még a felekezeti szikra. Magában a magyar katolikus világi közönségben is oly erős volt a szabadelvű áramlat, hogy a főpapság nem mert ellenszegülni a katolikus kongresszus összehívásának, mely az autonómia tervét és szervezetét, volt kidolgozandó. Sőt magában a katolikus egyházban síkra szállt egy tábor, mely „Szabad egyház“ cím alatt zászlót bontott és tábort alakított. Ennek a tábornak feje volt akkor fiatala Péter s idetartoztak Bodnár Zsigmond, Császár Károly, Bércze Antal, Zoványi Mihály. Mindezek azóta régen kiléptek az egyházi rendből s csak Zoványi volt, aki visszatért, mert visszatérhetett. Ezzel a táborral szövetkezett Sziágyi Virgyt is és mikor az akkori katolikus agitációk megindultak a felekezeti iskola mellett és a közös iskola ellen, Sziágyi Virgy, a kitűnő szónok és publicista vállalkozott reá, hogy a fővárosban a felekezeti népgyűléseket megszervezi és példát mutat a vidéknek, hasonló rezoluciók hozatalára. Akkoriban végezte Budapesten az egyetemet Ugrón Gábor, aki mint tűzokádó fiatal sárkány, elismert néptribun volt az ifjúság körében. És mennyi tűz loboghatott benne akkor, hogy még máig sem tudott meghidegedni! Ugrón Gábornak már ekkor is nagy érzéke volt arra, hogy el ne szalaszsza a hálás alkalmakat, s már akkor ki volt fejlődve benne az agitátor éles szeme, gyors keze és fáradhatatlan energiája. Összebeszélt az ifjúság kolomposaival, hogy a felekezeti iskolák érdekében megindított mozgalmat mos izgalmakat se vetjük szemükre, van gondjuk rá és aggodalmuk bőven. Csak azt kérdezzük, van-e a szabadelvű pártban a magyar nemzetnek vezére és ki az, nevezzék meg! Vállalkozónak, vagy vállalkozók társaságának nem adjuk le Magyarországot, hogy tessék az államot felépíteni. S akit a nemzet birodalommal nem követ, az nem lehet vezére. Az ország Apponyira néz. Azok is, kik pártjához tartoznak, azok is, kik nem oda számítanak. A jászberényi választókon kívül senki sem adott neki semmit, ami politikai értéke van, se királyi kinevezésnek, se kormányprotekciónak, se szerencsének nem köszönheti. Kivívta magának nehéz, kitartó küzdelemmel, tehetségével és tudományával azt az állást, melyet mint első a magyar nemzet közbirodalmában ma elfoglal. De most még ő is csak pártvezér, a nemzet vezére csak lesz. Pártja sokkal nagyobb, mint amennyit a parlamentben számít; az ő pártja a legnagyobb, mert kiterjed minden pártra a házon kívül. A kik elveiben, akik személyében, akik jövőjében bíznak,akik vele rokonszenveznek. Ki tagadhatja, ha igazat mond, hogy Magyarország Apponyihoz csatlakozik ? Nemsokára, még ez évben be fog következni, hogy Apponyit a nemzet élén haladni látjuk. Nem úgy értjük, hogy miniszter lesz, vagy kormányelnöknek hívja meg a király, vagy hogy a parlamentben a többség mellé áll, nem ezek teszik az államférfit a nemzet vezérévé, így minden miniszterelnök az lenne, Deák Ferenc pedig nem lett volna az és Széchényi sem. Magasabb hivatás, nagyobb feladat vár reá: a fenyegető viharokból kivezetni az országot, azután pedig, ha kitavaszodott, az új Magyarországot megteremteni. Ha Apponyi erre nem képes, lo volna képes? Világos az ő látása, erős kombináló ítélete, tisztán fogalmaz, gyorsan felfog, képzelete agyon fogják ütni, szóval, síppal, ha kell, bottal, szónoklatokkal és macskazenével. És elhatározták, hogy bárhol jelenjék meg Szilágyi Virgil, ők nyomában lesznek és nem engedik „a sötét felekezetiség jármába hajtani a szabad polgárok tömegét.“ (Istenem! ha a későbbi konspiráció és a pártalakítás is úgy sikerült volna Ugron Gábornak, mint akkor !) A nemzeti lovardában zajlott le az első meeting. Novemberi estén, ködös félhomályban, az elnöki asztal gyertyákkal világítva. Fent az asztal körül a felekezetiek, a porondon a nép s azok közt a „közösök“. (Fokozatosság nélkül.) Amint az elnök megnyitotta a meet,inget s előadta a gyülekezet célját, átadta a szót Szilágyi Virgilnek, aki ekkor a szónoki emelvényre lépett. De alig kezdte szavait, már a jól szervezett oppozíció közbekiabált s nemsokára éppen úgy állott az emelvényen Szilágyi Virgil, mint később Tisza Kálmán a véderővita alatt a képviselőházban. Csak Dante írhatná le azt a pokolbeli diszharmóniát, amit Ugrón Gábor tábora muzsikált, Szilágyi Virgil elnémítására. A néptömeg eleinte ingadozott, hogy melyik részre álljon, de nem került egy félórába és már mindenki a farkasokkal vonított, sőt az „ultima ratio“ jelenségei mutatkoztak már, ha ugyan az elnök az ülést Bánffy Dezsőéhez hasonló gyorsasággal be nem rekeszti. De a győzők nem azért győztek, hogy a csatatért megtartsák. Ugron Gábor kifejtette, hogy a stratégia első elve, üldözni a futó ellenséget. S a tömeg erre kiömlött az utcára, s macskazene és ablakkeverés jön az utóhang, így bukott meg a felekezeti mozgalom már az első napon 1869-ben. Olyan levegő járt még akkor, hogy fiatal jogászok is elfuthattak. Ez volt Szilágyi Virgilnek utolsó, s Ugron Gábornak első zajos szereplése. S ha az ember azt kérdezné, hogy hátha most akarna felekezeti mozgalmakat indítani Szilágyi Virgil, vajjon sikerülne-e azt Ugron Gábornak ily vidám stratégiával elfojtani ? .. S. T A R C A. Szilágyi Virgil és Ugrón Gábor. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Szilágyi Virgil halála felújítja a régi emlékeket. S ezek némelyike oly különös arccal s oly gúnyos melankóliával mosolyog reánk a jelen tükrében. Van ebben a gúnyos melankóliában valami a Szilágyi név történelmi fátumából is, Szilágyi Mihálytól kezdve a nagy Dezsőig. Nem is lehet érteni, hogyan lehetett ez alól kivétel a szelíd jó Szitágyi Sándor, ha csak azért nem, mivel sem Mihály, sem Virgil, sem Dezső nem voltak soha akadémkusok, Sándor pedig egyenesen annak született; az akadémiában pedig a Szilágyi névnek összes járulékait lefoglalta már jó előre Gyulai Pál s igy leve, hogy Sándor kikopott természetből, Dezső pedig nem juthatott be az akadémiába. De mert Szitágyi Virgil halt meg, hát róla beszéljünk. Zajos és változatos politikai életének utolsó felvonása az, mely érdekesen esett össze az Ugrón Gábor nyilvános életének előjátékával. S éppen felekezeti nyugtalanságok és viharok voltak azok is, s nem is többet, mint csak egy évvel az 1868. 53. t.-cz. meghozatala után. Még különbség az időkben, módokban és a viszonyokban! — Hát még a levegőben. — Sziágyi Virgyt már akkor túl volt az ő Odysseáján. Már járt az alvilágban, az osztrák zsarnokság börtönében. Már otthagyta Berlinben Calipszót, hogy az akkoriszélsőbalnok szirén dalait közelről hallhassa. Haza jött, képviselővé választották s egy ideig a régi Magyar Újságot is szerkesztette. De csakhamar, a mikor Böszörményi László meghalt a fogházban, s Irányi Dániel az akkori igazságügyminisztert Horvát Boldizsárt a képviselőház nyár ülésén nevezte Böszörményi László gyilkosának, mire Horvát Boldizsár könnyekre fakadt, s elhagyta miniszteri székét, hogy vissza se térjen mig elégtételt nem nyer, (bezzeg azóta nem üyen érzéke- Negyvemnnegyedik évfolyam, ElSöntési strafé Budapesten Egész évre .. .. 14 frt —kr. Félévre............... 7 „, negyed évre.. .. 3 „ 50 „ Egy hónapra .. 1 „ 20 „ Naponkint kétszer fiaihoz küldve : Egész évre .. .. 38 frt kr. Félévre............... 9 „ — „ Negyedévre.... 4 „ 50 „ Egy hónapra .. 1 „ 60 , Egyes számára: Reggeli kiadás ........... 4 kr. Esti kiadás................... 3 „ Kiadóhivatal: IV. felsődek tare, Feranciek-határa.HEGELI KIADÁS. Elvzetés Járai vidékre: Egész évre .. .. 14 frt— kr. Félévre.............• ? „ — ,, Negyedévre.. .■ 3 „1o „ Egy hónapra .• 1 20 . Naponkint kétszer postán küldve: Egész évre .. ... 20 frt— kr. Félévre.............• 10 ,7_ tj Negyedévre.. .— Egy hónapra .• 1910 „ Egyes szám ára: Reggeli kiadás .. .. .. 6 kr. Esti kiadás.. ........... 4 „ Szerkesztőség: IV., Firsasie Mera 3., AtoMi-spont 1. SZ. Budapest, vasárnap, január 1. 1893. Mai számunk harminczkét oldal.