Pesti Napló, 1893. január (44. évfolyam, 1-36. szám)

1893-01-01 / 1. szám

A vezér. Kit kény nem ijeszt s hatalom se csábit, Hízelgő néphegy s koronázott pompa Nem tántoritnak, nemzetednek Mondj igazat, vezető erővel. A magyarok története forduló­pontra jutott. Nagy események nélkül, belső fejlődéssel e nép önmagából ért el odáig, hogy állami intézmé­nyeinek és társadalmi életének uj formáit ke­resse. Múltjából kinőtt. Nagyobb' '''lényekkel s nemesebb nagyravágyással törekszi Műveltsége általánosabb, szellemi kép­­ oldalú, munkája európaibb, érzése nem.. Átalakulását államférfiai nem­zet nem voltak nagy emberei az utei­ben. Se költők, se írók, se politikusok­-­­tették dicsőségre, s kik ügyeinek élén állottak, felfogás és hivatás nélkül, tervtelenü­l végezték mindennapi munkájukat. Sőt, a kiknek az első szerep jutott, azok valának az utolsók feladatuk teljesítésében, mert nem értették korukat. Vissza­tartották a haladást, elérték a szellemet, meg­fojtották a lelkesedést, mert féltek és mivel egy elmúlt korszakból kerültek át a jelenbe. A hatal­mat örökölték, nem pedig szerezték s féltékenyen őrizték, de nem használták. Tisza Kálmán volt az a sáfár, ki a reá bízott kincset elásta, hogy a rablók és tolvajok el ne ragadják, de nem tudta kamatoztatni, hogy imának, a nemzetnek gyümölcsözzön. Az idiTwA korszellem azonban és az őserő, mely a magyarokban oly fényes tehetségekkel lakik, hatalmasabb és bölcsebb volt a kormánynál s a milliók törekvése, mint a tenger színe alatt a korallok felépítik a szigetet, azonképpen népünk megalkotta Magyarországot. Ezt most fel kell szerelni, szervezni kell az álla­mot és a nemzetet, mert a természetes állapot még nem modern alkotmány s berendezett jelen­kori civilizáció, nekünk pedig ez kell. A jövendő nagy munkája terv szerint vég­zendő, küzdést és fáradságot kiván, erélyt és kitartást követel s a zseniét nem nélkülözheti. A magyar nemzetnek vezérre van szüksége. Ki legyen e vezér és mit műveljen? Ez ma, 1893 uj év napján a kérdés. S honnét vegye táborát? Kinevezzék, vagy válaszszák? Merész vagy óvatos legyen. Szorosan ragaszkod­jék az előírt formákhoz, vagy maga teremtsen eszméihez illő új formákat? Ezek nagyon aktuá­lis s éppen nem elméleti dolgok. Még áll a régi rend, a szabadelvű kor­mány uralkodik s a szabadelvű párt, mint több­ség, rendelkezik az országgal. A király is úgy akarja s a­ki miniszter akar lenni, e döntő té­nyezőkkel számolni, velük megalkudni, hozzájuk alkalmazkodni kénytelen. De hát miniszterségről beszélek én? Nem hivatalnokot, nemzetemnek vezért keresek! Minisztereink vannak, többségük is van nagy. Gratulálhatnak egymásnak. Tanácskozhatnak, tár­gyalhatnak, egyezkedhetnek, javaslatokat készít­hetnek, kormányozhatnak. Mindez igen fontos, de nem hiányzott soha és még­sem jól mentek a dolgok. Van-e államférfi a miniszterek közt? És ha van, a magyar nemzet lelke lakik-e benne? Érti-e a magyarok gondolkozását, érzi-e a­mit e nép érez, tudja-e megfogalmazni és keresztülvinni mit mi akarunk, velünk tart-e mindenesetre, bízik-e a nemzetben, hogy vele csináljon politikát, s bízhatik-e benne a nemzet, hogy sok" semmi szín alatt tőle el nem pártol ? E nélkül a benső össze­függés nélkül a miniszter csak miniszter s leg­­felebb pártvezér. Szót se szólunk a szabadelvű minisztérium­ról, programoiról, pártról, pártviszonyokról, udvari befolyásról, politikai áramlatokról és kilátásokról. Beszéljenek ők egymást biztatva. A múlt bűneit sem sorolom fel újra, hisz a hagyatéki leltár fel­vétetett. Az általános elégü­letlen­séget s az orszá­nyok már a miniszterek!) — akkor Szitágyi Virgil kelt föl a képviselőházban, s éppen úgy, mint aho­gyan a múltkor Eötvös Károly tette Vajayval, úgy dezavuálta Szitágyi Virgil Irányi Dánielt. Ez volt az utolsó zajos siker Szilágyi Virgil politikai pályafutá­sán, ámbár ez is olyan volt, hogy újra emigrálnia kellett utána. A szélső baloldalon nem maradhatott, a Deák-pártban pedig azonnal nem érvényesülhetett. Eközben áhították fel Magyarországon az első közös iskolákat, ami ellen a katolikus klérus több helyen indult agitációba. De az akkori levegőben gyorsan elaludt még a felekezeti szikra. Magában a magyar katolikus világi közönségben is oly erős volt a szabadelvű áramlat, hogy a főpapság nem mert ellenszegülni a katolikus kongresszus összehívá­sának, mely az autonómia tervét és szerveze­tét, volt kidolgozandó. Sőt magában a katolikus egyházban síkra szállt egy tábor, mely „Szabad egyház“ cím alatt zászlót bontott és tábort alakított. Ennek a tábornak feje volt akkor fiatala Péter s idetartoztak Bodnár Zsigmond, Császár Károly, Bé­rcze Antal, Zoványi Mihály. Mindezek azóta régen kiléptek az egyházi rendből s csak Zoványi volt, aki visszatért, mert visszatérhetett. Ezzel a táborral szö­vetkezett Sziágyi Virgyt is és mikor az akkori katolikus agitációk megindultak a felekezeti iskola mellett és a közös iskola ellen, Sziágyi Virgy, a ki­tűnő szónok és publicista vállalkozott reá, hogy a fő­városban a felekezeti népgyű­léseket megszervezi és példát mutat a vidéknek, hasonló rezoluciók hoza­talára. Akkoriban végezte Budapesten az egyetemet Ugrón Gábor, a­ki mint tűzokádó fiatal sárkány, el­ismert néptribun volt az ifjúság körében. És mennyi tű­z loboghatott benne akkor, hogy még máig sem tudott meghidegedni! Ugrón Gábornak már ekkor is nagy érzéke volt arra, hogy el ne szalaszsza a hálás alkalmakat, s már akkor ki volt fejlődve benne az agitátor éles szeme, gyors keze és fáradhatatlan ener­giája. Összebeszélt az ifjúság kolomposaival, hogy a felekezeti iskolák érdekében megindított mozgalmat mos izgalmakat se vetjük szemükre, van gondjuk rá és aggodalmuk bőven. Csak azt kérdezzük, van-e a szabadelvű pártban a magyar nemzetnek vezére és ki az, nevezzék meg! Vállalkozónak, vagy vállalkozók társaságá­nak nem adjuk le Magyarországot, hogy tessék az államot felépíteni. S a­kit a nemzet biroda­lommal nem követ, az nem lehet vezére. Az ország Apponyira néz. Azok is, kik párt­jához tartoznak, azok is, kik nem oda számíta­nak. A jászberényi választókon kívül senki sem adott neki semmit, a­mi politikai értéke van, se királyi kinevezésnek, se kormányprotekciónak, se szerencsének nem köszönheti. Kivívta magának nehéz, kitartó küzdelemmel, tehetségével és tudo­mányával azt az állást, melyet mint első a ma­gyar nemzet közbirodalmában ma elfoglal. De most még ő is csak pártvezér, a nemzet vezére csak lesz. Pártja sokkal nagyobb, mint a­mennyit a parlamentben számít; az ő pártja a legnagyobb, mert kiterjed minden pártra a házon kívül. A kik elveiben, a­kik személyében, a­kik jövőjében bíznak,akik vele rokonszenveznek. Ki tagadhatja, ha igazat mond, hogy Magyarország Apponyihoz csatlakozik ? Nemsokára, még ez évben be fog következni, hogy Apponyit a nemzet élén haladni látjuk. Nem úgy értjük, hogy miniszter lesz, vagy kor­­mányelnöknek hívja meg a király, vagy hogy a parlamentben a többség mellé áll, nem ezek te­szik az államférfit a nemzet vezérévé, így min­den miniszterelnök az lenne, Deák Ferenc pedig nem lett volna az és Széchényi sem. Magasabb hivatás, nagyobb feladat vár reá: a fenyegető viharokból kivezetni az országot, azután pedig, ha kitavaszodott, az új Magyarországot megte­remteni. Ha Apponyi erre nem képes, lo volna képes? Világos az ő látása, erős kombináló íté­lete, tisztán fogalmaz, gyorsan felfog, képzelete agyon fogják ütni, szóval, síppal, h­a kell, bottal, szó­noklatok­kal és macskazenével. És elhatározták, hogy bárhol jelenjék meg Szilágyi Virgil, ők nyomában lesznek és nem engedik „a sötét felekezetiség jár­mába hajtani a szabad polgárok tömegét.“ (Istenem! ha a későbbi konspiráció és a pártalakítás is úgy sikerült volna Ugron Gábornak, mint akkor !) A nemzeti lovardában zajlott le az első mee­ting. Novemberi estén, ködös félhomályban, az elnöki asztal gyertyákkal világítva. Fent az asztal körül a felekezetiek, a porondon a nép s azok közt a „kö­zösök“. (Fokozatosság nélkül.) A­mint az elnök megnyitotta a meet,inget s előadta a gyülekezet célját, átadta a szót Szilágyi Virgilnek, a­ki ekkor a szónoki emelvényre lépett. De alig kezdte szavait, már a jól szervezett oppozí­­ció közbekiabált s nemsokára éppen úgy állott az emelvényen Szilágyi Virgil, mint később Tisza Kál­mán a véderővita alatt a képviselőházban. Csak Dante írhatná le azt a pokolbeli diszhar­móniát, a­mit Ugrón Gábor tábora muzsikált, Szilá­gyi Virgil elnémítására. A néptömeg eleinte ingado­zott, hogy melyik részre álljon, de nem került egy félórába és már mindenki a farkasokkal vonított, sőt az „ultima ratio“ jelenségei mutatkoztak már, ha ugyan az elnök az ülést Bánffy Dezsőéhez hasonló gyorsasággal be nem rekeszti. De a győzők nem azért győztek, hogy a csata­tért megtartsák. Ugron Gábor kifejtette, hogy a stratégia első elve, üldözni a futó ellenséget. S a tö­meg erre kiömlött az utcára, s macskazene és ablak­­­keverés jön az utóhang, így bukott meg a felekezeti mozgalom már az első napon 1869-ben. Olyan levegő járt még akkor, hogy fiatal jogászok is elfuthattak. Ez volt Szilágyi Virgilnek utolsó, s Ugron Gá­bornak első zajos szereplése. S ha az ember azt kér­dezné, hogy hátha most akarna felekezeti mozgalma­kat indítani Szilágyi Virgil, vajjon sikerülne-e azt Ugron Gábornak ily vidám stratégiával elfojtani ? .. S. T A R C A. Szilágyi Virgil és Ugrón Gábor. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Szilágyi Virgil halála felújítja a régi emlékeket. S ezek némelyike oly különös arccal s oly gúnyos melankóliával mosolyog reánk a jelen tükrében. Van ebben a gúnyos melankóliában valami a Szilágyi név történelmi fátumából is, Szilágyi Mihálytól kezdve a nagy Dezsőig. Nem is lehet érteni, hogyan lehetett ez alól kivétel a szelíd jó Szitágyi Sándor, ha csak azért nem­, mivel sem Mihály, sem Virgil, sem Dezső nem voltak soha akadém­kusok, Sándor pedig egye­nesen annak született; az akadémiában pedig a Szi­lágyi névnek összes járulékait lefoglalta már jó előre Gyulai Pál s igy leve, hogy Sándor kikopott termé­szetből, Dezső pedig nem juthatott be az akadémiába. De mert Szitágyi Virgil halt meg, hát róla be­széljünk. Zajos és változatos politikai életének utolsó felvonása az, mely érdekesen esett össze az Ugrón Gábor nyilvános életének­­ előjátékával. S éppen felekezeti nyugtalanságok és viharok voltak azok is, s nem is többet, mint csak egy évvel az 1868. 53. t.-cz. meghozatala után. Még különbség az időkben, módokban és a vi­szonyokban! — Hát még a levegőben. — Sziágyi Virgyt már akkor túl volt az ő Odysseáján. Már járt az alvilágban, az osztrák zsarnokság börtönében. Már otthagyta Berlinben Calipszót, hogy az akkori­­szélsőbalnok szirén dalait közelről hallhassa. Haza jött, képviselővé választották s egy ideig a régi Magyar Újság­ot is szerkesztette. De csakha­mar, a mikor Böszörményi László meghalt a fogházban, s Irányi Dániel az akkori igazság­ügyminisztert Horvát Boldizsárt a képviselőház nyár ülésén nevezte Böszörményi László gyilkosának, mire Horvát Boldizsár könnyekre fakadt, s elhagyta miniszteri székét, hogy vissza se térjen mig elégté­telt nem nyer, (bezzeg azóta nem üyen érzéke- Negyvemnnegyedik évfolyam, ElSöntési strafé Budapesten Egész évre .. .. 14 frt —­kr. Félévre............... 7 „­­, negyed évre.. .. 3 „ 50 „ Egy hónapra .. 1 „ 20 „ Naponkint kétszer fiaihoz küldve : Egész évre .. .. 38 frt kr. Félévre............... 9 „ — „ Negyedévre.... 4 „ 50 „ Egy hónapra .. 1 „ 60 ,­ Egyes szám­ára: Reggeli kiadás ........... 4 kr. Esti kiadás................... 3 „ Kiadóhivatal: IV. felsőd­ek­ tare, Feranciek-határa.H­EGELI KIADÁS. Elv­zetés J­árai vidékre: Egész évre .. .. 14 frt— kr. Félévre.............• ? „ — ,, Negyedévre.. .■ 3 „1­o „ Egy hónapra .• 1 20 . Naponkint kétszer postán küldve: Egész évre .. ... 20 frt— kr. Félévre.............• 10 ,7_ tj Negyedévre.. .— Egy hónapra .• 1­9­10 „ Egyes szám ára: Reggeli kiadás .. .. .. 6 kr. Esti kiadás.. ........... 4 „ Szerkesztőség: IV., Firsasie Mera 3., AtoMi-spon­t 1. SZ. Budapest, vasárnap, január 1. 1893. Mai számunk h­arminczkét oldal.

Next