Pesti Napló, 1893. január (44. évfolyam, 1-36. szám)

1893-01-01 / 1. szám

­ Budapest, vasárnap alkotni és előrelátni tud, sokat olvasott és tapasz­talt, ismeri a viszonyokat és személyeket, szor­galmas, kötelességtudó, bátor, önzetlen, becsüle­tes, lelkiismeretes, kitartó, magyar érzelmű, sza­badságszerető, nem aulikus, politikája nemzeti s ezért népszerű, ő maga pedig csak a nemzetért és a nemzettel akar politikát csinálni, mint jó hazafi. Nem opportunista, nem kapható s ezért nem kedves Bécsben. Egy audienciáért nem cserél po­litikát s hazudni a királynak sem fog. Nem bíz­nak benne az udvarnál s nem bízzák rá a kor­mányt, mert nem alkalmatos, hogy osztrák helytartó legyen Budán. Ezért csinálnak egyik minisztériumot a másik után nélküle, de őt nem gátolhatják, hogy a nemzethez szóljon és a nem­zetet nem, hogy Apponyira hallgasson. Messze va­gyunk még attól, hogy az udvar a nemzeti párt politikáját elfogadja s a szabadelvű párt ne az udvari politikát kövesse, de az idő nincs távol, mikor a nemzet erejét oda kölcsönzi Apponyinak s ekkor vele minden döntő tényezőnek számol­nia kell. Nem kutatom, hogyan fog akkor alakulni a parlamenti helyzet s minő lesz a megoldás? Váljon a közjogi követelések megállapodnak-e azon minimumnál, melyet Apponyi magára néz­ve kötelezőnek vall, vagy pedig az esemé­nyek sodra más kombinációt hoz , hanem vita­tom, hogy Magyarország önállósága nem lehet kisebb, csak nagyobb, hogy ez alapon a nemzet államiságát kifejthesse és szabad akarata szerint élhessen és viruljon. A­mi pedig a magyar ki­rályi Habsburg-dinasztiának is vitális érdeke. Ezt az időt várom, addig türelemmel tekin­tem a napi pártpolitika játékát. Akkor fog ki­tűnni : nagy államférfin-e Apponyi és megfelelnek-e egymásnak ő és a magyar nemzet, hogy ennek vezére lehessen? Ezt hiszem és remélem. A közállapotok stádiuma pedig az, hogy a nemzet sohá nem várhat. A szabadelvű kísérle­tek is kimerülnek. Az udvari politika is csalód­­hatik, csak a nemzet nem merülhet ki soha. Ezért erős az, ki a nemzetben gyökerezik. Bizzunk hát Istenben, ki a magyarok gond­viselője, hogy megadja nekünk ez uj esztendőben az uj korszak diadalát. Kaas Ivor: BELFÖLD. A nemzeti párt újévi üdvözlete. A nem­zeti pártnak Budapesten tartózkodó tagjai nevében s megbízásából Horánszky Nándor pártelnök a ko­­ domna, gyűszű, orvosság. — A Pesti Napló eredeti tárcája.— Irta: Kóbor Tamás. — Lelkem, már megint egész szabóműhely az asztalom! Hányszor mondjam még, az asztalomon nem tűrök meg semmiféle holmit! — De édesem, hiszen... — Nagyon jól tudod, hogy ezek a holmik izgatnak. Akkora a lakásunk, hogy tizen is elférünk benne, mégis mindent az én szobámba raksz. Meglásd, egy­szer majd mégis kiköltöztetlek. Egy szőke gyermekarcból két mélységes szem bámult íz élesen, riadtan az írásaira hajló férfira, az­tán csöndesen nyúlt az apró tárgyak után, mik az íróasztalon állottak és nesztelenül lépegetett ki a szobából. Egy gombolyag cérnát, egy ezüst gyászüt és egy kis kék orvosságos üveget vitt magával. Eddig a valóság, a többi már mese.­­ Volt egyszer egy szárnyatlan szőke angyal, nem nagyobb, mint egy kis iskolásleány. Itt ült ebben a hintaszékben. Gyermek volt még, midőn már asszonynyá lön és az is maradt, mig szárnyas, angyal nem lett belőle. Volt neki egy kis kék orvosságos üvege, ab­ból naponta húsz csöpp elég volt, hogy a kicsi asz­­szonyt táplálja. Most már arra a húsz csöppre sincs szüksége. És a férje ott ül az ő íróasztala mellett, csönd, mélységes csönd körülötte, olyan félelmes csönd, mintha a levegő kihalt volna. A papiros üres, a toll veszteg marad, a férfi szemei oda tapadtak az íróasztal pár­kányára, a­hol egy félben maradt vászon hímzésen egymás mellett van egy gombolyag cérna, egy kis ezüst gyű­szü és egy kék orvosságos üveg. És az asszonyka is itt van, ott ül a hintaszé­ken, melyen úgy szeretett ülni. Nem látja őt senki, csak az, a­ki odarakta maga elé a cérnát, a gyüszüt és az orvosságos üveget, az a munkás, zaklatott em­ber, a­kit bántott minden, a­ki, ha dolgoznia kellett, nem tűrte meg, hogy még valaki legyen vele a szo­bában s valami kicsinyes tárgy örökkön kizavarja őt a hangulatából. A hintaszéken mennyei fehérségben látja az ő édes kis asszonykáját, aki csöndes, nagyon csöndes s nem hintázik, nehogy az urát zavarja. És az ő kis ura ködbe borult szemekkel, dobogó halántékokkal aléltan ül a székén s lázálomban, dadogva, könyörögve ismételgeti: — Édes kis asszonykám, hintázzál, kacagjál, nevessél . . . Édes kis asszonykám, ülj az ölembe, csó­koljál, öleljél... Édes kis asszonykám, te olyan jó, olyan vidám vagy, eloszlik az éjszaka, ha kacagsz, csevegsz, csókolsz, ölelgetsz. Az édes kis­asszony csöndben ül a hintaszé­ken, mint egy megriasztott gyermek. Az ablakra rá­hullanak a finom hópihék, fehér holdfényből és sű­rűen hulldogáló hópillékből fehér fátyol szövődik az ablak elé s valahol messze a város túlsó határában fehér felhőként borul egy kicsike sírdombra. Ott fék­,­szik a mozgó, a csókoló, csevegő gyermekasszony, odabent ő nála a szárnyas kis angyal ül a hinta­székben és nem mer mozogni. Vagy az is lehet, hogy nem tud. És a férfi, mintha egy örökkévalóságot élt volna már át az ő asszonya nélkül, kezd neki beszélni a múltról . Olyan szép volt ! A lámpa is máskép égett, a tűz is vigabban lobogott. Olyan puha, olyan meleg és olyan hangos volt minden. Tündérálom volt. Midőn te itt ültél velem együtt, én verseket írtam, te var­­rogattál és fehér kezeiddel gombolygattad azt a cér­nát, mely vígan koppant a szőnyegen, ha nagyot rán­gattál rajta. És parányi ujjacskádra húztad azt a pa­rányi ezüst sisakot, és vakmerően, vígan dudorászva röpítetted a kis varrótűt. És míg én rímeket keres­tem, te minduntalan közbeszólónál, kedves, dobó min­­dennapiságokat, és ilyenkor mindig megtaláltam a rímet. Aztán könyörögtél nekem: „Kis uram, hagyd már azt a rímelést. Ülj ide a hintaszékre, én az öledbe ülök, aztán utazzunk. Aztán altass el. Aztán költs fel egy csókkal, sok csókkal. — Édes, kis asszonykám, emlékszel-e? Nem tudtad sehol sem jól érezni magadat, csak az én szo­bámban, úgy szerettél! És megédesítetted a levegőt idebent és minden bútoron, minden apróságon ott maradt a lelked nyoma. És rendetlen voltál, iszonyúan rendetlen, mint egy kis gyerek és nem tudtad a háztartást vezetni és féltél a cselédtől, hogy meg talál haragudni, ha rajtakapod a lopáson. És nekem kellett utánad mindent rakosgatni és letörölni a port a bútorokról, ha te takarítottál. Olyan kedves volt. És mindent az íróasztalomra raktál, a varrásaidat, a cérnádat, a gyüszüdet meg az orvosságot. Még most is ott van, nem is engedem elvitetni. És a fehér angyal hallgatja őt a hintaszékben, szomorúan és nem szól semmit. De a gyü­szü össze­cseng az orvosságos üveggel és a cérnagombolyag is összehú velük és suttognak. — de másként néz most bennünket, mint akkor, úgy bánt velünk, mint a mostohákkal. És a mi sze­gény asszonyunkat is bántotta. Tertjére voltunk mi is, az asszony is. De az emberek mindent csak akkor látnak igazán, amikor már elmúlt. A magános ember nagy félelemmel nézi őket s nem tud tovább beszélni az asszonyának. És a tűz a kályhában hangosan ropog és a szél egyszerre harsog a kéményben és rázogatja az ablaktáblákat. Tényleg, úgy van — nem jól látja most a dolgokat. De lehe­tetlen, hogy ő lett volna az az elvakult zsarnok. Hogy is mondhatta volna ő annak az aranyos gyer­meknek: kérlek, én nem azért élek, hogy folyton rin­gassalak s asszony kell nekem, nem éretlen gyermek! — Hát mi másért élt? — Az a gyermek eltűnt, a házból és ő most nem tudja, hogy minek él ? — Nem is tud dolgozni. Ez a nagy csönd mintha gúnyolná, megf­agyasztaná. Most már nem zavar semmi —mért nem dolgozol? És az özvegy férfi oda áll az ablakhoz, belebá­mul a fehérlő éjszakába és zokogva tárja ki a karjait. . — Édes kis asszonykám, gyere vissza! Eddig mese volt, a többi már valóság­­vetkező távirattal üdvözölte gróf Apponyi Albertet, a ki jelenleg Eberhardon időzik. „Bizalmunkat, melylyel Hozzád ragaszkodunk, szá­mos évek kipróbált küzdelme érlelte meg. És miután meg­győződésünk az, hogy közügyeink mai zilált állapotában a kibontakozáshoz csak azon szilárd álláspont vezethet, me­lyet Magyarország politikájában a Te tisztánlátásod, ön­zetlen hazaszereteted, kockázatot kerülő, de semmit fel nem áldozó akaraterőd és szívós kitartásod képvisel, bizal­munk még inkább fokozódik és bizton számíthatsz odaadó támogatásunkra. Ezen érzelmek kíséretében kívánunk Ne­ked itt levő barátaid, kikhez bizonyára a nemzeti párt minden távol levő tagja is csatlakozik, az új év alkalmá­ból erőt, egészséget és az Ég minden áldását. Horánszky Nándor, pártelnök:“ A kormánypárt új esztendeje. A szabadelvű párt­körben ma este értekezlet volt, melyen megállapították a holnapi újévi üdvözlések program­ját. Eszerint a párt Bu­dapesten időző tagjai délelőtt 10 órakor gyűlnek össze a pártkör helyiségében, ahol Pulszky Ágost fogja a pártel­nököt, báró Podmaniczky Frigyest üdvözölni. Ezután testü­letileg felmennek a miniszterelnöki palotába, ahol Wekerle Sándort üdvözlik. Az üdvözlő beszédet tudvalevőleg Jókai Mór mondja. A miniszterelnöktől báró Bán­ffy Dezső kép­viselőházi elnökhöz mennek a gratulálok. Itt Busbach Pé­ter mond üdvözlő beszédet. A függetlenségi és 48-a­s párt Budapesten levő tagjai Eötvös Károly pártelnököt fogják holnap, újév nap­ján üdvözölni. A párt tagjai délelőtt 10 órakor gróf Ká­rolyi Gábor Andrássy-uti lakásán gyülekeznek s testületileg mennek Eötvös Károlyhoz. A millennium ünnepe. A kormány kebelében végre az utolsó pillanatban megindultak a tanácsko­zások a magyar nemzet ezredéves fennállásának méltó megünneplésére. Mihelyest a minisztertanács végleges megállapodásokra jut, törvényjavaslatot terjeszt a kor­mány a képviselőház elé. A kat éves katonai szolgálat. Bécsi lapok jelentik, hogy a közös hadügyminisztérium második osztálya már jó ideje foglalkozik a két éves katonai szolgálat kérdésével s már munkában is van a két éves szolgálat behozatalát célzó tervezet. A Neue Freie Presse — mint tudósítónk táviratozza — még korainak tartja ezt a sárt és szerinte még messze van a végleges döntés ideje. Az országos kiállítás. A kereskedelmi mi­niszter, — mint félhivatalosan jelentik — legközelebb törvényjavaslatot terjeszt a képviselőház elé, az 1995. évi országos kiállítás költtségeiről. A kormány a költ­ségekre egy millió forint hitelt fog kérni, s ez össze­get az állami bevételekből akarja fedezni A Lipótvárosból. A Krausz Lajos párt küldöttsége a tőzsdetanács nagytermében felkereste ma délelőtt Koch­­meister Frigyest és arra kérte, hogy régi elvéhez Ilnsén, most is a mellett küzdjön, hogy a parlamentben a keves­ 1. szám kedő­elem minél több taggal legyen képviselve. Kochm­eis­­ter megköszönte a küldöttségnek a megtiszteltetést és ki­jelentette, hogy a most lefolyó választásnál egyik jelöltre sem adhatja szavazatát, azonban őszintén örülne, ha a Li­pótváros kereskedő képviselőt küldhetné a parlamentbe és meg is ígérte, hogy ismerősei körében szívesen támogatja a Krausz-pártot. A küldöttség megéljenezte Koch­meister Frigyes bárót. A Krausz-párt holnap délután öt órakor tartja nagy értekezletét az Európában. A síferi­ párt ma este öt órakor ülést tartott U­n­til Tivadar elnöklete alatt, ki bejelentette a pártnak, hogy a kültelki választók közül is sokan csatlakoztak hozzájuk. A végrehajtó­ bizottság elhatározta, hogy a nagy pártértekez­let napját újév után fogja megállapítani. N­üt­ti pártelnök ezután meleg szavakban mondott köszönetet a bizottság tagjainak és boldog új esztendőt kívánt nekik. A párt tag­jai nevében Szerencs János kir. tanácsos viszonozta az el­nök jó kivánatait, és a párt háláját fejezte ki az elnöknek buzgolkodásáért. A kereskedők és iparosok végrehajtó bi­zottságai ma szintén tartottak üléseket a Mezei-pixt ér­dekében. Megyék és városok.­ ­ (A pápai főiskola áthelyezése.) A pápai református főiskolának Komáromba való áthelyezése ügyében, mint komáromi tudósítónk telegrafálja, Papp Gábor püspök, a dunántúli egyházkerület egyházi elnöke, a komáromiak által hozzá benyújtott memo­randumra vonatkozólag kedvezően határozott, ameny­­nyiben a memorandumban kért rendkívüli egyház­­kerületi közgyűlést 1893. április 9-kére összehívta Székesfehérvárra. Érdemleges határozatot azonban ez ügyben nem fog a közgyűlés hozni, hanem végleges eldöntésre átteszik az ügyet az egyházi gyülekeze­tek gyűléseihez.­­ (Pártharc a kaszinóban.) Az újvidéki magyar kaszinóban, mint levelezőnk írja, teljes erővel kitört a po­litikai harc. A tagok egész az utolsó képviselőválasztásig békében éltek egymással, de a választás után két felé oszoltak s a magyarság nagy kárára a két tábor: a kép­viselőválasztásnál bukott kormánypárt és a győztes füg­getlenségi párt tagjai mindegyre torzsalkodnak egymással. Ez a torzsalkodás különösen éles jelleget öltött az utolsó tisztújító közgyűlésen. Erős korteskedés folyt, a­minek az lett a vége, hogy a többségben levő kormánypártiak, mit sem tekintve az ellenzék egyes jelöltjeinek a kaszinó kö­rül szerzett érdemeire, az elnöktől kezdve az összes tiszt­viselőket a saját kebelükből választották meg. A köztiszte­letben álló elnök, Rohonyi Lajos ellen semmi kifogá­suk a függetlenségieknek, de az az inkollegiális el­járás, hogy jelöltjeiket mind megbuktatták, nagyon elke­serítette őket. A közgyűlést megelőző választmányi gyűlé­sen szintén kirítt a kormánypártiak szűkkeblűsége, a­mi nagy megbotránykozást okozott A választmányi ülésen ugyanis három tagot ajánlottak felvételre s a választmány egyet sem vett fel, mert általuk az ellenzék erősbü­lését látta. A visszautasítottak közül kettő megfelebbezte e határoza­tot a közgyűléshez, a­mely végre nagy nehezen elégtételt adott nekik s felvette őket a tagok sorába. A harmadik, Kaszovitz Lipót, lovagias útra terelte az ügyet s provokálta­­ a választmány huszonnégy tagját. A provokáltak közül­­ huszonegy már elégtételt szolgáltatott Kaszovitznak, hár-

Next