Pesti Napló, 1893. január (44. évfolyam, 1-36. szám)

1893-01-20 / 25. szám

Bízvást mondhatjuk, hogy nincs egyetlen hiva­talnok, a ki a nyngdijszázalék készséges fizetésére ne vállalkoznék. Nagy fontosságú továbbá a jogvi­szony szervezése a munkaadó és alkalmazottja közt. A magánk részéről a kereskedelmi törvénynek a se­gédek és a főnökök felmondására vonatkozó pontjait egyáltalán nem tartjuk a magánhivatalnokokra is alkal­­mazhatóknak. De különben is ezek a pontok annyira héza­gosak, viszonylagosak, annyi tért engednek az egyéni felfogásnak, hogy csak az nem játsza ki őket, a ki nem akarja. Ezenfelül pedig minden erejüktől meg­fosztja ezeket az intézkedéseket maga az ipartörvény. Már magában véve az is képtelenség, hogy létrejö­hetnek oly szerződések, a melyek a felmondási időt egyszerűen törlik. A felmondási határidőt semmiféle megegyezés nem törülheti: csak a fegyelmi vétség. Különben ismételjük, hogy egyaránt szívesen fogad­juk a fővárosi és vidéki hivatalnokok és a vállalko­zók felvilágosító nyilatkozatait. Álláspontjuknak, hely­zetüknek és kívánságaiknak ők a legalaposabb is­merőn Már az előbbiekben érintettük, hogy Budapesten van több intézet, a melynél a nyugdíj rendszeresítve van. Kettő küldte be ma hozzánk nyugdíj szabályzatát: a magyar ál­talános hitelbank és a pesti magyar kereskedelmi bank. A hitelbanké 1872-ben keletkezett. A hivatalnokok az első év­ben évi fizetésük 8 °/o-át, azontúl 4°/o-át adják át a nyug­díjintézetnek. Maga a bank évenkint legalább annyival já­rul az alaphoz, mint az alkalmazottak. — A pesti magyar kereskedelmi bank évi nyers nyeresége 1%-át szenteli az alapnak, a melyet esetleg a közgyűlésben megszavazott külön összeg is gyarapithat. — A magyar kereskedelmi részvény-társaság arról értesít benünket, hogy éppen most dolgozik a hivatalnokai számára való nyugdij-alapszabályain. # Egy Budapesten letelepedett olasz biztosító-társaság hivatalnokától a következő levelet kaptuk: „Nagy örömmel láttuk mi magánhivatalnokok, a kiknek se szervezetünk nincs, se oltalmazónk a nyil­­váJiosság előtt nem akadt, hogy a Pesti Napló felismerte és méltányolja bajainkat és meg is jelölte a kibontakozás módját. A jelenben rendezni kell az előmenetelünket és a felmondást; a jövőre nézve magunk és családjaink érdeké­ben nyugdijunkat. Nálunk történt az az eset, hogy tiz hi­vatalnok sok évi szolgálat után, előléptetést és némi fize­tés-emelést kért. Valamennyien másnap megkapták az el­bocsátást azzal az izenettel, hogy „nihilistákat nem tűrünk“. A mi állapotunk azonban még nagyon jő a privátkereske­­dők hivatalnokaiéhoz képest. Azok soha se tudják, mikor küldik el őket. Van ugyan kereskedelmi törvény, de per­lekedni senki sem akar. A könyvvezetők öreg koruk­ban munkás élet után kenyér nélkül maradnak. Ezért a sorsért nem érdemes maturálni.“ A magyar-francia biztosító-társaság égy hivatalnoka — reflektálva a vállalatnak az első magyarral való fúzió­jára is — másképpen látja a helyzetet. „Mi — úgymond — nem törődünk a munkaidővel. Ellenkezőleg privátszorgalomból még megtoldjuk. Csakis az olyan hivatalnok panaszkodhatik, a ki nem szorgalmas. És ezzel szemben az intézet igazgatósága sohasem lehet előzékeny. Ha az ilyen hivatalnok panaszkodik, az nem is tartja be a rendes hivatalos órákat, hanem folyvást zúgoló­dik és hiányzik nála a munkakedv. Ha a „magyar-francia“ hivatalnokainak egy részét el fogja bocsátani: azok, kik használhatók voltak s ilyenek akarnak maradni, mindig fognak állást találni; a kiket pedig a „magyar-francia“ nem használhatott, tehát használhatatlanok voltak, azokat természetesen nem fogja megtartani. Ehhez senki egy szót sem szólhat, mivel egyik intézet se tarthat olyan embere­ket, a kiket nem használhat. A humanizmust nem gyako­rolhatja ilyen szempontból.“ * „Egy magánhivatalnok“ aláírással a következő so­rokat kapjuk: Az eszme, melynek érdekében a Pesti Napló felszó­lalt és mi a mozgalmat megindítottuk, szép és elemi szük­ségletet pótol. De nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy testté válása nagy nehézségekbe ütközik, a melyek közül a legveszedelmesebbek a bizalmatlanság s a megrögzött kö­zöny. Ez a közöny volt az, mely a néhány év előtt nagyon szép auspiciumok mellett megindult magánhivatalnokok kö­rét zátonyra juttatta. A kör feloszlott. És a depresszió, melyet ez okozott, oly általános volt, hogy 3 év óta senki gondolni se mert hasonló kör alakítására. — Ma iveket köröztek, a melyekkel nehány nap múlva tartandó értekez­letre hivják össze a hivatalnokokat. A kiknek e rövid idő alatt az ivek csak kezébe kerültek: valamennyien aláírták. A gyors cselekvést hátráltatja, hogy az érdekeltek mind ez ideig semmiféle kapcsolatban se állottak egy­mással. És mi se fejezi ki jobban helyzetünk minden különösségét, mint az, hogy a nagy függésben, a melyben élünk, félniik kell, úgy látszik, még a saját érdekeink meg­óvásától is. Pénzintézeti tisztviselők köre, Nem áll ezzel a mozgalommal kapcsolatban, de a magánhivatalnokok egye­sülésének, szervezkedésének szükségét bizonyítja az az el­határozás, a melylyel még december hónaidban előkelő bank­hivatalnokok a budapesti pénzintézeti tisztviselőket klub alakítására hívták fel. A clőlfészitq bizottság terve az, hogy az intézmény ugyanoly alapon keletkezzék, mint az orvosi és ügyvédi kamarák. Ma már a terv messze túljutott a kezdeten. Az előkészítő bizottság ma este is ülést tartott. A pesti hazai első takarékpénztár és a magyar földhitel­­intézet kivételével az összes budapesti pénzintézetek kép­viselői csatlakoztak az eszméhez és az e hő lő-én tartott ülésen az alábbi intézetek következő hivatalnokaiból alakí­tották a nagy bizottságot: Az angol-osztrák bank budapesti fiókja: Dóczi Ig­nác, Both József, Winkler Gáza. A belvárosi takarékpénztár: Reismann Gusztáv. A budapesti bank-egyesület: Idősb Frommer Izidor, Schvarcz D. Ede. Budapesti III. kerületi takarékpénztár: Adler Károly. Budapesti kereskedelmi és iparbank: Teich Pál. Egyesült Budapest-fövárosi takarékpénztár; Glatz János, Iványi Gyula, Hkayll Elemér. Első magyar iparbank: Horovitz József, Ott József. Fővárosi bank-részvénytársaság: Deutsch Mór. Kisbirtokosok országos földhitelintézete: DálnokiBéla, Farkas István, Meherda József. éMagyar általános hitelbank: Armbruster Jakab, Baseli Lajos, Beer Arnold, Neményi Miksa, Róna Zsigmond, Ziepernovszky Ferenc. Magyar általános takarékpénztár: Stein Ármin, Weil Miklós. Magyar ipar- és kereskedelmi bank: Balassa Ferenc, Engel Sándor, dr. Hajcsi György, Szepesi Sándor, Sclivarz Ármin. Magyar jelzálog-hitelbank: Friedmann Oszkár, Ober­­sohn Benő, Seidmann Bertalan, dr. Schóber Béla, Schön Lipót, Szántó Aladár. Magyar leszámítoló és pénzváltó bank: Bartos Zsig­mond, Goldberger József, Hegedűs Dezső, IIoll Ottó, Pláner Miksa, Wellisz Alfréd. Magyar országos központi takarékpénztár: Eber. Osztrák-magyar bank: Haneke, Klammer Rezső. Pesti magyar kereskedelmi bank: Bródi Aladár, C'sel­­lár István, dr. Glóss Ferenc, Mack Ferenc, Schvarcz Imre, Stern F. Pál, Sztehlo Róbert, Weisz Emil. BölgárcFszííg kereskedelme. A Balkán-félsziget összes államai között a legna­gyobb fejlődést Bolgárország mutatja, bár korra a legfia­talabb. A bolgár kormány évi költségvetése 12 év óta meg­négyszereződött s az adók ennek dacára pontosan folynál; be. Kereskedelmi összforgalma, bár nem ilyen arányban, de lényegesen emelkedett, kiváltképen Ferdinand fejedelem uralkodása óta. Mig 1887-ben az összforgalom 110 millió frankra rúgott, addig 1890-ben már 155 és fél millióra emelkedett. E számok nagy erőre és nagy munkásságra vallanak. Nem csoda tehát, ha az egész müveit világban ez ország és népe jövőjéhez nagy bizalommal viseltetnek. Azt már annyiszor hangoztatták laikusok és szak­emberek, hogy szinte már közhelylyó vált, hogy a Balkán félsziget országai a mi kereskedelmünk és iparunk termé­szetes és fő lerakodó helyei. — Ezen kijelentéseknél azon­ban tovább nem igen haladtunk és a cselekvés terére olyan módon és eszközökkel léptünk, melyek épenséggel nem al­kalmasak, hogy ezen köztudatba átment thézist tényekkel bebizonyítsuk. Kereskedőink másban keresik a hibát, ha működésűk jó eredményre nem vezet. Ez régi szokás és nagyon ké­nyelmes. Első sorban okolják a konzulátusokat, pedig azok a rendelkezésre álló eszközökkel mindent elkövetnek szük­ség esetén kereskedőink érdekében. Hogy az eszközök, melyek fölött rendelkeznek* ki nem elégítik, az a szervezet hibája. A kormány pedig megteremtette a városligetben a kereskedelmi múzeumot, a mely intézet látványosságnál nem egyéb. Ez a mttzeum a bolgár kereskedésben nem nagy szolgálatot tett nekünk. Pedig, ha a lefolyt esztendők nagy és igaz politikai szimpátiáit nem tudta kiaknázni a mi ja­vunkra, akkor kiváncsi vagyok, mit fognának cselekedni, ha egyszer ez a szimpátia meg fog csappanni? Hogy mekkorát emelkedett az ezelőtt gyűlölt osz­trák-magyar ipar forgalma, elég ha emlitem, hogy mig 1887-ben 23 és fél százalékot tett az összforgalomban, ad­dig 1891-ben már 41 és fél százalékra rúgott. Rövid ne­hány év alatt tehát 30 százalék emelkedést tüntet föl. E fényes eredményt azonban az osztrákok ayitálása idézte elő, kik áruikat fejünk fölött szállították Bolgáror­szágba. Nagyon kis rész jut belőle a magyar kereskedelem és ipar számlájára. Azelőtt Anglia vezetett. Az ő bevitele volt az ösz­­szes külföldi államok között első helyen. Régi jó hírét még az orosz világ alatt is fenn tudta tartani. Most Ausztria- Magyarország jutott első helyre s bízvást hiszszük, hogy a fennálló politikai viszonyok között ezt az eredményt to­vábbra is megtartja. A bolgár kereskedelmi forgalom: bevitel kivitel összforgalom 1387.• . . 64.742,481 45.747,247 110.289,728 franc 1888.9 . , 66.362,431 64.198,634 129.866,505 » 1889.« . . 72.869,245 80.581.076 153.450,321 » 1890.• . . 84.529,497 71.051,100 155.580,597 » 1891.9 . . 81.348,150 71.055,085 152.403,235 s> E forgalomban a külállamok a következőképen vet­tok részt: osztrák-magyar Anglia török 1887.9 9*99 23.61% 28.45% 17.45% 1888.9 9 9 9 9 27.41°/0 29.41% 14.88°/» 1889.• 9 9 9 9 30.87% 29.09% 13.42°/° 1890.• 9 9 9 9 39.05% 28.63% 12.30°/° 1891. 41.78% 19.66% 12.29°/0 Csupán a főbb államokat említettem; de ebből a táb­lázatból is kitűnik, hogy mi angol és török áruk ellenében folyton folyvást több tért hódítunk. Nemcsak Búr ián Ist­ván derék követünk Szófiában, hanem az angol diplomáciai képviselő is megerősíti azt a ránk nézve örvendetes ered­ményt, hogy mi, azaz Ausztria-Magyarország, 1890-től 1891-ig az előző évhez mérten még 4.200.000 forinttal nagyobb forgalmat csináltunk bolgár földön. Említettük, hogy a magyar kereskedelmi forgalom emelésére a magyar kereskedelmi muzenm lenne hivatva. Mennyire tölti bo e feladatát ez intézmény, idézünk néhány sort ottani képviselőnk hivatalos jelentéséből, melyet 1890- ben küldött a külügyminiszterhez: „Az osztrák-magyar export-verein (Becsben) fiókja Szófiában 1890-ben 900,000 frank forgalmat mutat fel. A magyar kereskedelmi museum mintaraktára, melynek álla­milag dijazott utazó ügynökei és Bolgárország külön­böző vidékein fiókintézményei vannak 1890-ben 140,000 frank forgalmat mutat fel. Az első intézet forgal­mát annál is inkább illeti elismerés, mert minta raktára semmiféle állami, vagy társulati szubvencióba nem részesül és igy az export-verein képviselője tisztán a saját egyéni képességeire van utalva.“ E jelentéshez csupán azt kell még megjegyezni, hogy ugyancsak a bécsi Export-Verein szófiai képviselője 1891- ben már 1.267,000 frank forgalmat mutat fel. Az elősorolt adatokból az világlik ki, hogy a bolgárok földje igen alkalmas lenne a mi érdekeink, anyagi előnyeink ki­aknázására. Hogy ezt nálunk nem fogják fel kellőleg, azt legjobban bizonyították be a bolgár kiállítás alkalmával. Ez alkalommal annyi és oly alapos hibák történtek, hogy jővátevésükre aligha fog egyhamar kedvező alkalom kí­nálkozni. Sivár,sz Adolf. Ipar és kereskedelem. Fiume és a magyar kereskedés. Az első nyilvá­nos aukció óta, a melyet a magyar kereskedelmi részvény­­társaság Budapesten rendezett, ismételten foglalkoztunk azzal a hivatással, a mely a fiumei kikötőre a sikerült kísérlet következtében vár és először volt alkalmunk figyel­meztetni a magyar közönséget és a kereskedő-világot azokra az intézkedésekre, a melyekre Triesztben készülnek, hogy Fiume előrenyomulását megakadályozzák, illetőleg ellen­­súlyozzák. A trieszti kamara és a községtanács nagy teve. kenységet fejtenek ki és a bécsi sajtó buzgón szekundál törekvéseiknek. Hogy a budapesti déligyümölcs-árveré. sek kedvező eredménye milyen hatást tett Triesztben: azt legjobban bizonyitják a nekünk bemutatott levelek» a melyek szerint trieszti kiviteli cégek Budapestre akarnak költözködni, hogy üzleteiket, ha a feltételek kedveznek, itt folytassák. A legjobb helyről értesü­lünk, hogy a kormány, illetőleg a nevében eljáró kereske­delmi társaság a déli gyümölcscsel megkezdett, direkt be­hozatalon alapuló üzletet ki akarja terjeszteni a kávéra, fűszerekre, szárított gyümölcsökre, kénre és olajra is. Alig van állam, a melyben — egyrészt a mezőgazdaság, más­részt a gépipar fejlettsége következtében — annyi olajat használnának, el, mint Magyarországban. És ezzel szemben szinte liiiietet,lennek tetszik az, hogy Fiúmén át egyetlen kilo­gramm olaj se kerül hozzánk, hanem az egész mennyiség Triesz­ten át jut ide. A bevált kísérlet következtében a szándék most az, hogy a Fiúmén át behozott gyarmatáru-cikkek üzlete Magyarországon kívül kiterjesztessék, mindazokra a pia­cokra, a melyekre nézve természetesebb és olcsóbb a fiúmé­­budapesti államvasuti, mint akár a trieszt-budapesti, akár a trieszt-bécsi ű’ány felhasználása. Egy tekintet Közép- Európa vasúti térképére meggyőz arról, hogy ez Galíciára, Csehországra és Morvaországra feltétlenül áll. A magyal államvasutak viteldijai nem alacsonyabbak e forgalomban, mert tudvalevőleg ki van mondva a tarifa-viszonosság Ma­gyarország és Ausztria közt. De természetesebb, könnyebb, egységesebb az ut. Másrészt pedig a magyar állam­­vasút nem számit fel költséget az árunak a kikö. tőtől a vasúthoz való juttatásáért és külön vaggono* kát ad. Mindez nagy előnyt biztosit. A terv kitünően van kigondolva és ha Magyarország már annyit ál­dozott a fiumei kikötő érdekében, most van helyén, hogy a kormány kereskedelmi befektetésekkel, vagy csak kamat­mentes kölcsön nyújtásával adja meg a társaságnak a le­hetőséget a Trieszttel való verseny nagyarányú megindí­tására. Az egész kérdés a legnagyobb mértékben megérdemli úgy a kormány, mint a törvényhozás figyelmét. A mi kü­lönösen az aukciókat illeti, mint értesülünk, Lukács Béla kereskedelmi miniszternek az az intenciója, hogy azok ne legyenek egyetlen intézményhez kötve, hanem mihelyt meg­erősödnek, menjenek át a magántevékenység kezébe. A magyar kereskedelmi csarnok február 5-én, délután 3 órakor, az egylet helyiségeiben tartja rendes évi közgyűlését. A napirend tárgyai: a) A választmány jelen­tése az egylet múlt évi tevékenységéről, b) A zárszámadás előterjesztése, c) Az 1893. évre vonatkozó költségvetés megállapítása és a tagok évi járulékainak meghatározása, d) A lefolyt évre vonatkozó fólmentós megadása, e) A vá­lasztmány javaslatai és a tagok oly indítványai, melyeket legalább 14 nappal a közgyűlés előtt a választmány elé terjesztettek, f) A választmány részben való njjáválasztása. g) A 3 tagú számvizsgáló-bizottság megválasztása. A fővárosi kereskedelmi hitelintézet mint szö­vetkezet, Kramer M. elnöklete alatt ma délután fél három órakor közgyűlést tartott. A szövetkezet évi tiszta nyere­ménye 11,045 forint 53 krajcár, melyből a tartalékok, ju­talékok és dijak levonása után részvényenkint 5 százalé­kos osztalékot fizettek ki. Fontos találmányok. A budapesti kereskedelmi és iparkamara fölhívja az érdekelt körök figyelmét a követ­­kező három amerikai találmányra, a melyek az ipar és me­zőgazdaság szempontjából nagy jelentőséggel bírnak: 1. Olyan készülék, a melynek segélyével a megsüritett vizet a gőzcsövekből szivattyúk, injektorok vagy hasonló moto­­rok alkalmazása nélkül vissza lehet vezetni a gőzkazánba. J 2. A kén- és foszformeutes acél készítésének egy újabb

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék