Pesti Napló, 1893. április (44. évfolyam, 95-123. szám)

1893-04-01 / 95. szám

Az új francia válság. Budapest, március 31. A francia köztársaság bomlásnak indult. Hogy mi lesz belőle, azt ugyan senki sem képes meg­mondani, de hogy az állam­szervezet hatalmai szétzüllenek, szemmel látható tény. A miniszter­válság csak egyik­ jelensége a feloszlásnak. Há­nyadik már a miniszterválság a Panama-botrány kitörése óta? Hol egyenként buktak ki a minisz­terek, mint Roche és Freycinet, hol az egész minisztérium bukott meg Loubet elnökkel s a Ri­­bot-kormány nehezen érdekeit, feláldozván leg­jobb embereit egymásután, mig őt is utolérte végzete. A kormányválsággal párhuzamosan válságba került a képviselőház s a lemondott Floquet he­lyett új elnököt kellett választania. A szenátus is válságba került, midőn lemondott elnöke s a kor­mány és Carnot jelöltjével szemben a hirtelen el­hunyt Ferryt választották meg. Carnot állása sem maradhatott érintetlenül, midőn Cavaignac ellene kelt s a franciák elkezdették utódját keresni elnökük­nek. S nemcsak a politikai hatalmak jöttek zavarba, hanem a bíróság is a Panama-per illetéktelen befolyásolása következtében. És a végrehajtó­ ha­talom, melyet a titkos rendőrség kompromittált. Hát a republikánus pártok hogyan állották ki a rázkódást ? Clémenceau, a radikálisok vezére el­­veszté tekintélyét, a többség, az opportunisták, a Panama-per által megviselve összevesztek és szét­szakadoztak ; egyik rész tartotta, míg a másik a minisztereket buktatta, így ment tönkre egyik tekintély a másik után s a miniszté­riumok összeomlottak, a monarkisták és bou­­langisták által üldöztetve s párthiveik által megtagadva. Utoljára a régen ingatag állapot azon tört le, hogy konfliktus támadt a szenátus és a képviselőház között is, melyet a miniszté­rium közvetítése elhárítani képes nem volt. S a nagy Franciaország budget és kormány nélkül áll. A válságot tetézi, hogy a kamarában nincs többség semmi kormány és semminő programoi számára. S hova lett a képviselőháznak befolyása ? A közvélemény szidalmazza a parlamentet s fel­oszlatását kívánja, de még ez sem lehetséges, mert költségvetés nélkül egy kormány sem vállalkoz­hatni feloszlatni a parlamentet. Pedig ez a par­lament már csak rombolni tud, s nem lesz képes ellentállani a viszonyok és a közvélemény nyo­másának. E mellett a Panama-per és a vizsgálat foly tovább. Mindig új adatok fedeztetnek fel, mivel az intéző kezek gondoskodnak, hogy a köztársa­ság megmérgezését folytassák. A párisi gróf már ki is bocsátotta felhívását a királyság helyre­­állítására, ami eléggé mutatja, hogy elérkezett­nek véli az időt, megbuktatni magát a köztársa­ságot. Nem oly könnyen fog ez neki sikerülni, mert nem eléggé kitűnő egyéniség arra, hogy a franciákat megnyerje és rajtuk uralkodjék. Midőn pedig levelében fiára hivatkozik, mint trón­örökösre, a franciák kinevetik Melba operett­énekesnő vándor szeretőjét. Ez a kilátás nem csábítja a franciákat, hogy helyreállítsák az 1848-ban megbukott királyságot. Carnot nem tarthatja magát, meglehet, hogy kis idő múlva követi Ribot urat. De Fülöp párisi gróf nem következik utána, sem elnök­nek, sem királynak. Következik — az isme­retlen. Sokan az anarkiát látják a köztársaság nyo­mában, azt az anarkiát, mely St.-Denis-ben vé­res verekedést provokál a templomban. A vörös szocialista forradalmat. Nem első eset, hogy Pá­­ris ezt megkísérle, csakhogy a forradalom soha­sem lehet kormányforma. Még akkor sem, ha győz. Valószínűleg ellenállhatatlan erővel előtérbe­­ fognak lépni az általános választások, hogy Fran­ciaország és a köztársaság sorsa felett a nép maga döntsön, általános szavazatának akaratával. A rázkódások halomra dönthetik mindazt, a­mi jelenleg Franciaországban uralkodó, de valami­nek történni kell s minél nagyobb a zavar, annál közelebb a döntés az általános szavazatjog alap­ján. Az uj kamara, vagy az uj alkotmány­ozó gyűlés fog formát adni Franciaországnak s irányt jelölni belső és külső politikájának. A jelen köztársaság balesetei közé kell számí­tani azt is, hogy majdnem az egész külfölddel ösz­­szeveszett. Angliával Egyiptom miatt, a hármas­ szö­vetséggel a régi gyűlölségből, Oroszországgal pedig a bizalomhiány rontotta meg a barátságot. A cár nem hisz a francia állapotok szilárdságában s az orosz nagykövetnek kellemetlenségei voltak a francia kormánynyal. S most mind­ennek tetejébe Brandes német hírlapíró kiutasítása képez egy kellemetlen diplomáciai incidenst. Mert azt Németország nem fogja tűrni s ebben igaza van , hogy alattva­lóit, ha kiutasíttatnak, a tömeg inzultálja és meg­dobálja. De melyik francia kormány adhat ezért elégtételt a németnek és minőt ? A párisiak megköveznék az ilyen kormányt. És így a Bran­­eres-ügy, melyet a német félhivatalos sajtó felka­rolt, a felzavart Franciaországra nézve újabb iz­galmakat és veszélyeket rejt. Ha így végig tekintünk a nagy állam egész közállapotán, csak két dolgot látunk, a­mi érin­tetlen: ezek a hadsereg és a tengerészet. Még ide a politikai dinamit robbantásai el nem halot­tak. Lehetséges tehát, hogy a hadsereg fogja eldönteni a válságot. Akadhat ismét egy Boulan­ger. De ha a hadsereg képezi és reorganizálja az államot, ez háborúra visz. Ekként a helyzet Franciaországban Európát nyugtalanítja, ha kitör a forradalom, és fenyegeti, ha kitör a háború. T­ART A. Dulcinea. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — írta: Kóbor Tamás. A szertartásnak vége volt. Vőlegény, menyasz­­szony mint férj és feleség boldogan mosolyogva fo­gadták a gratulációkat. Midőn a hintó megindult ve­lük, a hátam mögött egy pár kedves bakfis nevetett. Éreztem, hogy rajtam nevetnek. És akkor én haza mentem az én rideg, rendetlen cigány-tanyámra és remény­vesztetten, megsemmisülten borultam le. — Nem fogom őt soha viszontlátni. Miért e csü­ggedés? Nem tudom, de babonás vagyok. Hiszek abban, a mi eszembe jut. Nem látom át, hogy azért, mert egy jó barátom megházasodott s egy pár kedves bakfis a hátam mögött nevetett, miért nem láthatnám viszont ő­t, úrnőjét az én életemnek, gyullasztó lángját az én lelkesedésemnek, a kinek nevében és a kinek dicsősé­gére viaskodom óriásokkal és hétfejű sárkányokkal, Dulcineát, a világ legszebb leányát ? De azért tudom, hogy mindennek vége, minden megváltozott. Az én rozoga vértezetemben, rozsdás fringi­ámmal még mindig olyan vagyok, amilyen voltam, s körülöttem a világ is olyan, a­milyen volt! , de egy pár kedves bakfis nevetett a hátam mögött. És én most tudom, hogy hórihorgas alakommal nevet­séges vagyok, hogy hőstetteimen mulatnak az emberek, hogy nem a varázslók csináltak szél­malmokat az óriásokból, hanem az én őrültsé­gem nézte óriásoknak a szélmalmokat. Azok az idők, melyekről annyi hóbortos könyvet olvastam, el­múltak már, vagy tán sohasem voltak. A férfi szíve­­hülgye nem kiván kegyetlen fegyverpróbákat, oda kell állatnunk az oltárhoz és a pap összead minden­kit, a ki elébe áll s a kinek írásai rendben vannak. Nem fogom őt soha viszontlátni. Csodálatosan kijózanodtam. Visszatértem máso­dik lovagi kirándulásomról a falusi dülöngő viskómba s tudom, hogy harmadszorra már nem fogok kivonulni. Nincs miért. Kigyógyultam hóbortomból. Még át kell esnem egy kis emésztő lázon, aztán osztogatha­tom józan tanácsaimat, őrült hóbortom bölcs tanulsá­gait. Fiatal emberek, férfiak, ne kü­zdjetek szélmal­mokkal s ne olvassatok könyvet, csak a Pester Lloyd esti lapját. Minden, a mi van, reális, s a­mit zsebre nem vághattok s a­mit meg nem ehettek, az nem létezik. Ha szerelem kell, szeressetek bele lehetőleg egy szép leányba, ha gazdag annál jobb — s iparkodjatok avance-álni a hivatalban, hogy a leány papája jó partié­nak tartson. Mindenképen azonban csak olyan leánynyal váltsatok gyűrűt, a ki született, tényleg létezik s gon­dos anyja lehessen majdan gyermekeiteknek. És ha azután bölcs beszédem végén meghalok, a borbély meg a baccalaureus szomorúan mondja el fölöttem az epitaphiumot: „Szegény ember, kár hogy annyi szép tulajdonsága mellett életével kell megfizet­nie olyan tanulságot, melyet minden veréb minden ágon csiripel.“ És Dulcinea! Te szép, te jó, te fényes istenremekje, a ki el­raboltad éjszakáim álmát és álommá változtattad a világos nappal valóságát, te serkentője minden ne­mes törekvéseimnek, végcélja fáradságos bolyongá­­­­saimnak, te sem létezel! Az a lélek, a mely imád, az­­ teremtett meg téged, nem létezel másutt, csak abban­­ a hagymázos agyban, mely folyton reád gondol. Át­­­­bolyongtam a világot, hogy reád leljek s íme kitűnik, hogy sehol a világon nem vagy, csak én bennem. A te sugaras, emberfeletti szépséged nem az istenek re­mekje, hanem egy őrült, nevetséges ember képzelet­beli szüleménye. Nem fogom soha viszontlátni, mert sohasem láttam. Pedig egészen mostanig azt hittem, hogy láttam. Egy késő novemberi este az Andrássy­ úton járt előttem, egészen egyedül. Karcsú, magas alakja volt, fekete, elegáns toilette-ben. A fekete toilette-en kívül nem láttam rajta egyebet, csak a nyaka csigáját, me­lyen egy világító, szőke hajfodor lebegett. De ehhez a kis világos részlethez hozzáképzeltem az egész ragyogó ensemble-t. A szemembe fújó szél egyes parfüme-foszlá­­nyokat hozott felém: mi­le flowers volt. Illatozik, mint a virág! Láttam egy hamvas ovális madonna­arcot, finom metszésű orral, üde, piros ajkakkal. A homloka márványból való, ives, fekete szemöldökök­kel, melyek alól fekete, mély szemek, félig szenve­dően, félig szenvedélyesen tekintenek elő. Még egy pa­rányi barna foltot is láttam a kerek, kicsi áll tövé­ben s hallottam a csengő szoprán hangot is, melyen beszélni szokott. Ilyen ő, ilyennek kell lennie, ehhez a nyakcsigához csak egy ilyen arc illik, mely körül valami titokzatos színes köd lebeg, az ember­feletti szépség párolgása. Valami hajtott előre, hogy ott nyomban borul­jak térdre előtte s kérjem, ékesítsen túl színeivel, hadd szerezzek nekik dicsőséget, de a józanság­, mely most visszatért hozzám, akkor végsőt lobbant és visz­­sza­tartott: ne tégy bolondokat. Ki tudja, milyen az arca valóságban ? Talán pisze orrú, vizes szemű, ferde szájú? Talán rekedt, talán ki van pirosítva, talán elég ha tárcádat ajánlod föl, hiszen éjszaka egyedül bolyong az Andrássy­ úton és egészen otthonosnak érzi magát. Lehet, hogy ő az, de sokkal valószínűbb, hogy­ nem ő az. Ne légy bolond. Akkor lettem bolonddá, a­mikor a józan észre hallgattam. Az én éjjeli jelenésem befordult a Café Metropole-ba. Tényleg ki volt festve, tényleg rikító a hangja, hiszen ha a Metropole-ba megy, akkor az or­­feumból jön. A csúf varázslók! Negyvennegyedik évfolyam. 1'őflzHésl trsi BachpíStt» F£gész évre .. •• 14 írt — Félévre............... 7 » «— 1 Negyedévre.... 8 „ 50 „ Egy hónapra .. 1 „ 20 „ Hipenkint kötszerházh­oz küldve Egész évre .. ..18 írt — kr Félévre............... 9 „ n Negyedévre..** 4 „ 60 „ Egy hónapra .. 1 „ 60 „ Egyes szám ára: reggel kiadás .»M •• 4 kr Esti ki dán.. .... .... 3 n Kiadóhivatal: IV. Fimesek-tere, szrinciek-bsiin. ElSözetest firak vidékre csak reggeli kiadásért: Egész évre .... 14 fr kr. Negyedévre.... 3 „ 50 „ Reggeli és esti lap együtt küldve: Egész évre.... 18 „ — ,­ Negyedévre.... 4 „ 50 „ Naponkint kétszerpostán küldve: Egész évre .. .. 20 frt —■ Negyedévre.. .. 5 „ — Esties szám­ ára: Reggeli kiadás........ 5 ki Esti kiadás................ 4 „ Szerkesztőség, K­., Feren­csik-tare 3., Xe mm frtik­ 95. sz. Budapest, szombat, április 1. 1893. Mai számunk tizenhat oldal.

Next