Pesti Napló, 1893. április (44. évfolyam, 95-123. szám)

1893-04-18 / 111. szám

16- szára. Budapest, kedd I PESTI NAPLÓ. is folyton tapsolta. Az első felvonás után pompás bokrétát nyújtottak fel a művésznőnek. * A hazatért Fréve­st, Précosi jól ismert tagba­szakadt alakja megint föltűnt Budapest utcáin. Azóta, hogy az operaszínháztól megvált, nagy utat tett keresztü­l-fsasul a világon. Járt Dél-Am­erikában, a­hol félesztendeig éne­kelt, azután Spanyolország nagyobb városaiban lépett fel, majd Oroszországba vetődött. Nagy sikerei voltak minde­nütt, de a jeles francia tenor mégis csak haza vágyódott — haza mi hozzánk, mert Magyarország Provost második hazája lett. A sok bolyongás után most besnyei Tusculánu­­mában pihen és olyankor, mikor ügyei vannak a főváros­ban, be-berándul Budapestre. Ismerőseit biztosította, hogy hangja most erősebb és csengőbb, mint bármikor, és sze­retné, ha erről az operaszínház színpadán győzhetné meg a budapesti publikumot. R­eméli, hogy erre meg lesz al­kalma. Külföldön énekelte Turiddu szerepét a Parasztbecsü­­let-ben és most a Rajazzók főszerepét, Caniót tanulja.­­ A­hol házasodnak. A bécsi Burg-színházban most sokat nevetnek egy császári és királyi nyugalmazott főh­ad­­nagy vígjátékon, mely a napokban került ott bemutatóra- A darab címe eredetiben „Das Heiratsnest“ és a szerző neve Dads Gusztáv. Davis a legdivatosabb berlini vígjá­­tékírók, Schönthan és Blumenthal nyomdokain halad, a­mennyiben csupa egyenruhás alakot visz a színpadra és cselekvényét katonáék világából meríti, mely iránt a nagy közönség tagadhatatlanul erősen érdeklődik. Darabja — mint nekünk Bécsből írják — a magasabb vígjáték színvona­lától messze áll, de a napi fogyasztásra szánt vígjátékok sorában tisztességesen megállja helyét. Szerző Galíciának valamelyik unalmas garnizonjába vezet, ahol a katonatisztek egyetlen szó­rakozása a nősü­lés. Egy asszonygyű­lölő ezredes, a­kit ebbe a fészekbe helyeznek át, nem változtathat a dolgok során, sőt ő maga is osztozik a fiatalabb hadnagyok sorsában és a darab végén beleesik egy bájos özvegyasszony hálójába. Bécsben a katonás darabokat rendkívül kedvelik s mint­hogy a szerző a katonaéletnek sok kedves és mulatságos vonását tünteti föl, vígjátéka határozott sikert aratott. Igaz ugyan, hogy ennek a sikernek az irodalomtörténetben nem igen lesz nyoma, de a nyugalmazott főhadnagy úr szép tantiémet fog zsebrevágni. A darabot a Burg tagjai — különösen Krastel, Thimig és Schratt asszony — kitű­nően adják elő.­­ Falusi történet. Ez a címe Bokor József nép­színművének, a­mely e hónap 22-én, szombaton kerül be­mutatóra a Népszínházban. A főbb szerepeket Blaha Lujza, P. Lukács Juliska, Siposné, Vidor, Horváth V., Szirmai, Kiss Mihály, Ujváry és Lubinszky játszszák. * Az előadó művészet­i kiállításon. Az előadó művészet csoportbizottsága szombaton tartotta alakuló ülé­sét gróf Zichy Géza intendáns elnöklete alatt. Az elnöklő Intendáns és Németh Imre kiállítási igazgató üdvözlő sza­vai után, a bizottság megválasztotta elnöknek Harkányi Frigyest és báró Vécsey Sándort, előadóknak Szilágyi La- I­ na A testvérek. — Francia regény. — * 12 V. — Annyit gondolkoztam mindezen, kezdte újra férjem lassan, inkább ahhoz a benső lényhez szólva, mely mindenkinek a lelkében megvan, mint sógorához. — Becstelenség!... Én szeretem önt, önt, a testvérem férjét!... és annyira szeretem, hogy még az akarat­erőmet is elvesztettem ahhoz, hogy ne szeressem... Kárhozatba taszítom magamat... jól érzem!... de mit tegyek?... mit tegyek?... Hirtelen, mintegy fülrezzenve, odafordult Réné­hez, és metsző, parancsoló hangon monda: — íme, mi a mondani­valóm: nem lehet és nem szabad egy födél alatt élnem önnel... Gyalázatos, bűnös dolog ez... Találjon valami kifogást, gondoljon ki valamit, a­mi Edithnek megmagyarázza... Szóval, nem akarok többé visszatérni Parisba! Érti?... René bólintott a fejével. Oh igen, értette. De nem szólt semmit, hanem elfordította róla a tekintetét s mereven nézett maga elé. Most Mérvemen volt a várakozás sora, és fájda­lom fogta el, a mint Rénét olyan hallgatagnak, olyan mozdulatlannak látta. Szavak tolultak az ajkára, de nem mondta ki őket. Nem mert szólni. A szive hevesen dobogott. Vére forrón tolult az agyába s szinte égető érzést keltett a haja tövében. És René egyre hall­gatott, így teltek lassan és nyomasztóan a percek. Mérjem már szinte rosszul érezte magát. Visszafordí­totta a tekintetét Renére, s egyszerre elfeledte, hogy szólott hozzá, hogy feleletét várja, hogy azért vannak itt, hogy életükről, jövőjükről határozzanak. Mindez elmosódott valami új, erősebb érzés előtt, mely most támadt benne. Kénét most más embernek látta, mint a milyennek elképzelte s a­milyen ellen hősiesen fel volt fegyverkezve, úgy tetszett neki, hogy e döntő perc előtt sohasem látta még­. A téli nap éles világításában,melyet a fénysugarak­nak a hóról való visszaverődése is erősített, az az arc tel­jes nyíltsággal látszott elárulni lelkének titkát. Mérjem látta kétfelől a halánték gyenge bemélyedését, a csüg­­getegségre valló redőt, mely a száj körül mutatkozott, a kemény hajban fehérlő korai ősz szálakat. A lelki elbágyadtságnak összes jelei rá voltak írva arra az arcra, épp oly világosan, mint valamely aggastyánnak az arcára. Mérgem ezt most látta először. Eddigelé Renének csak az ő harmincnyolc évéhez képest igen fiatalon maradt arcát ismerte, melyen nyoma sem volt azoknak az apró ráncoknak, melyekkel a sok vigadás, és élvezet a szem és száj környékét barázdálja. Renének csaknem mindig komoly arckifejezése volt, keveset beszélt, de kissé büszke nyug­odtságában, mely egész valóját jellemezte. Mérgem sohasem vette úgy észre, mint most, azt a szükségletet, hogy fáradt és beteg lelkét elszigetelje másoktól Most megértette, hogy mily szomorú egy meghiúsult élet ez, melyben mindig hiányzott az önmagában való bizalom. És a leány rideg, szigorú valójának mélyéből véghetetlen szánalom szállott föl szivébe. Csaknem könyörgő hangon szólalt meg: — René ... feleljen. — Minek! viszonzá halkan René, vállat vonva. És tovább nézett maga elé. Mérgem kezdett el hát újra beszélni, reszketeg hangon mondva el, hogy nekik többé nem szabad egymást látniok, hogy René vesse ki az emlékezeté­ből ezt az egész siralmas történetet — hiszen ő, Mérgem, bűnösebb, sokkal bűnösebb . .. Nem mondta meg, hogy miért, mert nem bírta kimondani, hogy azért, mert érzi, hogy csak annál jobban szereti. Hangjában nem volt többé harag, méltatlankodás. Vigasztalni akarta Renét, jobb jövővel kecsegtetni. A maga er­kölcsi végromlását csak mellékes gyanánt említette, melynek úgyis mihamarabb vége fog­ szakadni. Vala­mikor majd találkozni fognak, megáldva az Istentől, hogy becsületesen megtették a kötelességüket, és bi­zonyára megbocsátást is nyerve, mert szenvedtek. René a szavába vágott, szelíden kérdezve: — Nőül megy Vanzyhoz? Mérgem úgy elámult, hogy néhány pillanatig nem tudott szólni, úgy érezte, mintha erei megda­gadnának egész testében és meg akarnának pattanni. Azután ez az érzés elmúlt s helyét harag és méltat­lankodás foglalta el René ellen, mint félórával ez­előtt önmaga ellen. Csaknem összeszoritott foggal kérdé, sziszegve: — Persze tanácsolja?­­ — Igen, viszonzá ugyanazon a szelíd hangon és réveteg tekintettel René. Mérgem összefont kaival, csaknem színpadiasan állott fel. — Nagyon sietett a megítélésemmel! kiáltott föl. — Vannak még, elhiheti, vannak még alávalósá­­gok, a­mikre képtelen vagyok: azok, melyeknek az akaraterő gátat tud vetni ... De ön bizonyosan úgy vélekedik, hogy ez kényelmes mód volna arra, hogy megszabaduljon a jelenlétemtől ... az emlékemtől!... I­e most visszanyerte józan megfontolását s el­hallgatott, a mint megdöbbenve vette észre, hogy mi késztette erre a kitörésre. René szintén felállott volt és szemében tűz gya­­ladt ki. Hiszen a leány önkéntelen szavaiban az az egész véghetetlen szerelem nyilatkozott meg, a vér­nek, az idegeknek, a gondolatnak a szerelme! És Re­nét oly nagy öröm fogta el, melynek mámora elné­mította tétovázó lelkiismeretét: — Miért ez a nagy heveskedés? — monda, nyugodtnak iparkodva maradni. — Semmit, sem te­hetünk az ellen, a­mi megmásíthatatlan ... Szere­tem, a­mint­ sohasem hittem volna, hogy szeretni lehet. És ön is, azt mondja,­hogy szeret?... Kétséget fejezett ki a hangjával, hogy Mérve­met olyan nyilatkozatra bírja, a­mely újra azt a ki­­mondhat­atlan örömöt éreztesse vele, mint az imént, mikor megtudta, hogy mennyire egészen az övé ez a leány. De Mérgem nem felelt. Csak az ajka reszketett. Most már elvesztette a fonalat. Az, a­mit ettől a beszélgetéstől várt, nem következett be. A­helyett, hogy megtartotta volna önuralmát és kényszerítette volna Renét, hogy hódoljon az ő akaratának, letért arról az útról, a­melyet követni akart. Most már nem tudott semmit, csak azt, hogy ez az ember tökélete­sen uralkodik rajta. És rémület fogta el. René elindult. Mérgem mellette lépdelt.. Földre sütött szemmel, gyöngéd felsőbbséggel beszélt most René. Elválniuk lehetetlen. Mi magya­rázatot adnának Edithnek ? Ahhoz nincs joguk, hogy megvallják neki fájdalmas szerelmüket. De különben sem tudnának ők­ egymástól távol élni. Meggondolta ezt Mérvem?... Önvádja nagyon túlzott. Nem tehete-­­ nek ők róla, csak szenvednek... Hol itt a bűn? Íoet és Hálás Gyulát, jegyzőknek Szana Tamást és­­ Bartók Lajost. A részletes működési program® kidolgozá­sára albizottságot küldtek ki, melybe a nevezetteken kívül beválasztották még: Mihalovich Ödönt, Nikisek Arthurt, Paulay Edét és Bercsényi Bélát. Ez az albizottság fogja kidolgozni ennek a csoportnak a működési programmját. .. Verdi római díszpolgár. Hómérból telegraffálják lapunknak, hogy a római községtanács tegnap díszpolgárrá választotta Verdit, Olaszország legnagyobb zeneköltőjét. Az olasz zenevilág Verdinek e kitüntetését nagy örömmel fogadja. Tudomány, irodalom. (*) Katona-ünnep. Az évszázados Aurora-ünnep megünneplését a kecskeméti Katona-kör és a városi tör­vényhatóság kiküldöttjeiből alakult bizottság június hónap 11-ik napjára tűzte ki. Az ünnep három részre oszlik és programmja a következő lesz. 1. Tizenkét órakor délben Katona József szobránál: 1. Himnusz, énekli a dalárda. 2. Megnyitóbeszéd Lestár Péter polgármestertől. 3. Emlékbe­­széd, Horváth Dömétől a „Katona-kör“ elnökétől. 4. Jelen­tés az óda-pályázatról, felolvassa Kovács Antal tanár. 5. Óda Sántha Károlytól, szavalja dr. Kovács Pál jogakadémiai igazgató. 6. A dalárda a Szózatot énekli. II. Nagy disz­­ebéd a kaszinókor helyiségében. III. Este 7 órakor hang­verseny és táncvigalom a város tulajdonában levő mű­kert­­ben. Az esti hangversenyen több fővárosi művésznő és művész is közreműködik. Ugyanakkor a joghallgató fiatal­ság is finnedet rendez. (*) Árpádkor! kir­ályszolidázs című­ mai tárcánk mutatvány dr. Sebestyén Gyula belmunkatársunk egyik ta­nulmányából, melyet a Beöthy Zsolt, által szerkesztett Ma­­gyar irodalomtörténetbe irt. A sajtó alatt levő képes kiad­vány legújabb füzetébe a bemutatott szerzőn kívül még Simányi Zsigmond, Pulszky Ferenc és Hegedűs István fog­nak közleményeket írni a középkori magyar irodalomról. Két szik regkló. — Az Akadémia II. osztályának ülése. — Budapest, április 17. Ma az Akadémiában a visszafelé fordult próféták tartottak felolvasó ülést. (Az üveg Pidszky Ferenc állítása szerint, a szellemes Schlegel Frigyes nevezte el így a tör­ténetírókat). Hallgatóság nem volt. Valószínűleg Falk Ru­dolf, az előre fordult próféta riasztotta el őket. Mert a magyar ember máig javíthatlan abban, hogy szívesen hisz meg egy német hasbeszélőnek is, ha ellenőrizheti. Ezért hitt a múltkor, midőn Falk az Akadémiában drága belépti díj mellett deklamált arról, a­mi lesz, és nem lett meg, ezért nem látogatja viszont most azokat és nem hisz azok­nak, a­kik ugyanott ingyért olyasmiről értekeznek, a­mi megtörtént ugyan, de rendszerint olyan régen volt, hogy a példabeszéd is azt mondja rá,­­ talán nem is igaz. Pedig ha eljöttek volna azok, a­kik valóban csalódtak, igen kel­lemesen csalódtak volna az Akadémiában is,­mert a ren­des tagsági széket foglaló Láng Lajos Magyarország adó­statisztikájáról értekezett. Ez tárgyánál fogva elég kriti­kus és adózó polgár által elég könnyen ellenőrizhető. Bevezetéssg­ ismertette az adórendszerek vizsgálatá­nak nehézségeit és a vizsgálatnál szem előtt tart celfzon­­­­ti mese­elveket. A különböző országok adórendszereinek vi­szonyított kutatását nem tartja gyümölcsözőnek; szerinte legtanácsosabb az egyes államok vidékek szerinti tanulmá­nyozása, például Magyarországon az 57 pénzügyi kerület adalékainak feldolgozása. A magyar adózásnak ma már a nem egyenes adó adja meg jellegét, mert ez 60 százalék. A műveltebb államok természetesen ebben is fölöznek ben­nünket, a­mennyiben náluk az adó e­leme 70—80 száza­lékra rúg. Összes adószolgáltatásunk átlaga az egész or­szágra nézve 14 frt 75 hrt tesz ki fejenkint. Ebből Buda­pesten 82, Fiuméban 34, Pozsonyban 23, Kassán 21, Zomborban, Nagy-Szebenben, Debrecenben 19, Temesvárott Sopronban, Székesfehérvárit, Szegeden és Győrött 18 fo­rintot fizetnek fejenkint. Legkevesebb adót fizet Mármaros­­sziget 7 írttal, Torda, Beregszász, Deés és Trencsén 8 fittel, továbbá Székely-Udvarhely, Alsó-Kubin, Segesvár, Lugos és Nagy-Károly 9 írttal. Az egyenes adó átlaga fejenként 8 forint 89 krajcár. Ennek mértékét nálunk földmivelő országban a földadó szabja meg. A legnagyobb átlag itt ismét a fővárosi lako­sokra esik 25 forint átlaggal, a legkevésbé megterhelt 10 pénzügyi kerület átlaga pedig 2 forint 75 krajcár. A házadóban még nagyobb differenciát észlelünk: Budapes­ten 7 forint 23 krajcár esik egy személyre, a legkeveseb­bet fizető Tordán csak 11 krajcár. Az adó­reform legelső feladata tehát az igazságtalanul megoszló házadó rende­zése lesz. Az 5—60 % közt ingadozó adóhátralék statisztikai elemzése azt mutatja, hogy a hátralék aránya semmi ösz­szefü­ggésben sincs a megterhelés nagyságával A bélyeg­­elárusítás a fogyasztási adó méreteivel van viszonyban, az illeték­adóé pedig az egyenes adóéval, mert ez a föld­birtokot terheli. Igen érdekesek voltak a dohányjövedék beszélő szá­mai is. Ezekből tudniillik az tűnik ki, hogy a­mely vidékér, dohányt termesztenek, ott a trafik egyáltalán nem virág­zik. Ez az oka aztán, hogy a termelést lehetőleg kisebb területekre szorítják. A fogyasztás átlaga nálunk 2 frt 40 kr. fejenként. Legtöbb Budapesten 15 írttal, utána Fiume következik 12 írttal, Kassa 7 frttal; legkisebb a dohánytermelő vidékeken 46 kr . 1 frt 26 krnyi ösz­­szeggel. A lottó-jövedék-atztisztika­ számai azzal lepnek meg, hogy itt Fiume 2 frt 85 krral fölötte áll Budapestnek, hol csak 2 forint 16 krt raknak meg évenkint. Lutrizás dolgában leghiggadtabb a szász, mert Nagyszeben vidékén például csak 53 kr. kiadás esik évente egy fejre. A fogyasztási és italmérési adóknál sorba ment a hús, bor, sör, cukor . . . számain. Az ötödik adóalany nem jutott a felolvasó eszébe. — Kolozsvári káposzta! — kiáltott Jakab Elek a kincses város monográfusa. 1893. április 16.­­

Next