Pesti Napló, 1893. szeptember (44. évfolyam, 246-274. szám)
1893-09-01 / 246. szám
(/ KlöskeiMárai Budapesten: Egész évre— 14 frt — kr. Félévre — — — 7 „ — „ Negyedévre— — 3 „ 50 „ Egy hónapra — 1 „ 20 „ A'fijionkint kétezer kashoz küld?«. Egész évre— — 18 frt — kr. Félévre — —_9 „ — ft Negyedévre — 4 „ 50 „ Egy hónapra — 1 ,, 60 „ Ejryes szám ára: Reggeli kiadás — 4 kr* Esti kiadás ... — — $ „ Kiadóhivatal: lt., Fersncíck'tera, Fircatisk-Siarfm Előfizetési árak vidékre csak reggeli kiadásért: Egész évre . 14 frt — kr. Negyedévre------3 „ 50 „ Reggeli és esti lap együtt Midre: Egész évre_— 18 frt — kr. Negyedévre------ 4 „ 50 „ Naponkint kétszer postán klildre: Egész évre — 20 frt — kr. Negyedévre— —. 5 „ — D Egres szám árat Reggeli kiadás— — — 6 kr. Esti kiadás — — — 4 n Szerkesztőség: f!„ Ferwtkk-tírs 3. «hiaaWB-tyWit 246. sz. Budapest, péntek, szeptember 1. 1893. *z==^===Z=======~r ■■■ ■ ..........................-v. ______________________________________________________. ..... ■ ■ ■■.-■ ----------------------------------------------------- ■ ■ ----------- A kolozsvári ítélet. Budapest, augusztus 31. A törvény ítélt a Replika vádlottjai felett. Az egyik közülök, érezvén a maga nagy igazát, megszökött a büntetés elől. A másikat, Popovics Aurélt, a magyar-oláh határon fogták el, mert szintén szökni akart. A harmadik, Romanulu Miklós, ő tudja, mi okon, nemszökhetett, íme három vezető férfiú, aki ki akarja küzdeni nemzete jogait és miután durva vádakkal és otromba rágalmakkal megdobálta a térdet, amelyből az 55 vére is táplálkozik, úgy akart helyt állni, hogy megugrott, vagy legalább szökni akart. A románokat méltó büszkeséggel töltheti el a vezéreknek ez a dicső szereplése. Mert akár győztes, akár mártír legyen valaki egy eszme szolgálatában, nem a szökés az az út, amelyen meggyőződése mellett hitet tehet. A törvény elítélte a vádlottakat, intésül arra, hogy ez a sorsuk azoknak, akik magyar kenyéren, a magyar nemzetet szidalmazzák, rágalmazzák, sértik. De ahol nagy nemzeti érdekekről van szó, a büntetésnek csak eszköze a megtorlás, a célja az orvoslás. Magyarországnak béke kell, hogy nyugton dolgozhassék. És nincs türelmesebb és toleránsabb nemzet, mint a magyar. Aki nálunk magát itthon nem érzi, annak a számára nem termett haza a földön. Magyarország az egyetlen édesanya, akinek mostoha gyermekei vannak. A nemzetiségek ezek a mostoha gyermekek, akik élvezik a magyar állam oltalmát, a polgároknak biztosított jogokat, használják mindazokat a kedvezéseket, melyeket Magyarország rendre mindenki számára biztosít, kihasználják azokat az anyagi és kulturális eszközöket, melyeket az állam köteles gondoskodása minden ajkú polgárának nyújt és mind a jogokkal, szabadságokkal és előnyökkel élvén, hálátlanság, átkozódás és a haza megrágalmazása érte a dij. Nevetséges, szinte bűnös volna az az állítás, hogy Magyarország akár nemzeti fölényéből, akár állami fensőségéből csak egy hajszálnyit is engedni akarna idegen ajkú polgárai javára. Súlyosabb hazaárulás volna ez még a féktelen gyűlölettől izzó oláh agitátorok magyarellenes üzelmeinél is. Erről tehát nem is lehetszólani. De nagy szerencsétlenség, hogy Magyarországon oda fejlődhettek a közállapotok, hogy a magyar nemzeti egység és államiság abszolút fensőségét és minden kétségen felül állását, itt az országban, ennek az országnak saját lakóival szemben kelljen megvédeni. Egy öntudatos kormány feladata nem az, hogy lázítókat elzárasson, hogy a nemzeti becsület megrágalmazóit és a magyar egység ellenségeit ártalmatlanokká tegye. Ezt elvégzi a büntető törvénykönyv, mely a gonosz tetteket megtorolja. Egy feladata tudatában levő nemzeti kormánynak kötelessége, hogy oly pregnánsan, oly föltétlen erővel szerezzen érvényt a magyar államiságnak, hogy aki itt él, a magyar zászlónak hajoljon meg és már a passzív elégedetlenség is káromkodásszámba menjen. Ezzel szemben látjuk, hogy egy nemzetiség, amelynek a magyar király királya, a magyar kormány kormánya és a magyar törvény törvénye, nyíltan mer lázítani az ország ellen és nem átall külföldi szövetségeseket keresni, a maga áruló törekvéseinek. Sehol a világon ez meg nem történhetnék. Sehol a világon nem merné elkövetni egy nemzetiség azt a perfidiát, hogy már nem is önmagáért, hanem csak az ország ellen küzd, a mellből él. A magyarországi románok nyíltan vallják, hogy inkább akarnak oroszok lenni, semmint magyarok és ugyanakkor magában Romániában a parlament egy tagja panaszolja, hogy Besszarábiában oly mérveket öltött az oroszosítás, hogy ha valaki még tagadni merné, hogy orosz, halálig ütlegelnék a korbácscsal. Vájjon élhetne-e Franciaországban, Angliában, Németországban olyan nemzetiség, amely nem ismeri el a földet biró uralkodó nemzetnek szuverenitását? És vájjon magában Romániában, amelynek érdekében állana, hogy Magyarország jóakaratát biztosítsa ittlakó számos vérrokonának, hogy gondolkoznak az ottani magyarokról ? Éppen a Replika perét tárgyalták akkor, amikor Romániában nyomtatásban a következő magasztos elveket hirdették az ott lakó magyarokról: El kell távolítani a magyarokat az állami hivatalokból, hogy azok jussanak helyükbe, akiknek az állammal szemben jogaik és kötelességeik vannak. Meg kell gátolni a magyarok bevándorlását. A bevándorló magyar cselédektől nagy díjakat kell szedni és biztosítékok követelésével kell megakadályozni, hogy a magyarok üzleteket nyithassanak. A magyarok üzleti viselkedését szigorúan kell ellenőrizni és minden legkisebb szabálytalanságot keményen kell büntetni. Ez a románok programmja a magyarokkal szemben. Nézzük most a magyarok programmját a románokkal szemben. Másutt egy emberöltő elégséges egy nemzetiségnek nyelv dolgában való beolvasztására: a mi románjaink most sem tudnak magyarul, az állam nyelvén. És nem is követeli senki, hogy tudjanak. Ez is magyar erőszak. Mindazonáltal a románoknak helyük van a felső és alsó bíróságoknál és a közigazgatásban. És ez is magyar erőszak. A magyar állam jelentékeny összeggel segíti a román egyházi autonómiát. Felszabadította a görög-keleti román egyházat, amelynek az alkotmányos éra óta több mint 5 milliót adott. Ez is magyar erőszak. Románia öt millió lakosának van 2970 népiskolája . Magyarországon két és fél millió románnak van több, mint 3700. Valamennyi kizárólag román tannyelvű és háromnegyed részüket 1867 óta alapították. Ez is magyar erőszak. A választások dolgában a román ajkúak joga ugyanaz, ami az alföldi magyaroké, és a román sajtó nagy üldözése abból áll, TÁRCA. Utazás. — A Pesti Napló eredeti tárcája.+írta: Bobin. Elismerem, hogy a vasút praktikus találmány, de tagadom, hogy Stephenson úr tökéletessé vált masinája emelné az utazás költőiségét. Szentül meg vagyok győződve róla, hogy Laurence Sterne soha sem írta volna meg Yorik úti naplóját, ha véletlenül egy ólomfedeles kupéba dugják előkelő ágensek, disznókereskedők úri szakácsok és választókerületükbe utazó képviselők közé. Lehet, hogy irt volna valamit (mert ennek az ángliusnak nagyon a vérében volt az írás szenvedélye), de nem halhatatlan Sentimental journeyt, hanem piroskötéses Baedeckert, vagy legjobb esetben ötven krajcáros Vasúti Kalauzt Végtelenbe nyúló sínpár, mely szalad előtted töltésen, hídon, hegyen-völgyön át, vaskerekek egyhangú robaja, harsogó mozdonyszuszogás, gémnyakú kémény, melyből annyi korom tódul kifelé, hogy Argus mind a száz szemére megvakulhatna tőle, időnkint kirohanás a vaggonokból, azután megint berohanás a vaggonokba, fizetőpincér, aki többnyire dupla krétával számol, rothadt gyümölcs, állott sör és savanyu műbőr, melyben öngyilkos legyek hullái úszkálnak, légvonat, fogfájás, lábdermedés, migraine, csűz, nyakmerevedés, hőség, füst, piszok, gyereksirás, kövér aggastyánok nyögése, ideges hölgyek ájuldozása, konduktor, a ki láttamoz és grandezzával lenéz, ha borravalót nem kap, szomszéd, aki öt percenkint tüzet kér és elrontja szivarodat, szeges talpú turista, aki minden állomás előtt az ablakhoz nyargal és „pardon monsieur“ kiáltással a lábadra hág, bőrös láda, mely bámulatos konzekvenciával mindig a te nyakadba zuhan, plaidek és esőköpenyek halmaza, melytől nem bírsz egyenesen ülni, bébé, aki öledbe kéredzkedik, mintha te volnál az apja, minden sarokban piros Baedecker, hogy felforr benned a düh, mint a bikában, ha vörös posztót lát, udvarias oldaldöfések, kérdezősködés, faggatás, fölötted ólomfedeles ketrec, alattad izzó ülés, körülötted rohanó házak, rohanó fák, rohanó telegráf-oszlopok, rohanó füvek, rohanó virágok, rohanó hegyek, rohanó mezők — Íme a mi utazásunk! Mennyivel szebb volna, ha szekeren mehetnél, magad, társaság nélkül, mélázó kocsissal, úthoz törődött lovakkal, véges-végig illatos erdőkön, tévelyegve, meg-megállva, ki-kiszállva ott, ahol lágy heverés esik a puha fűben, ahol fecsegő patak friss vize futva kínálja üdítő italát. Tanúja lennél, miképpen játszanak egymással kandi szemű, ijedős őzek százados fák sünijében. Meglesnéd a mókust, amint fürge mozgással ágról-ágra szökken és ártatlan örömmel magasra emeli bozontos farkát, mint egy kis lobogót. Elhallgatnád sokáig a harsány torkú madarat, mely láthatatlan rejtekén énekel és a hallgató rengetegnek órákig panaszolja bánatát, vagy hirdeti üdvét. Eltévednél sötét, kanyargós utakon, és naplemente után bekopogtatnál magányos zárda kapuján, mely mögött imádkozó szerzetesek karéneke hangzik. Vagy szállást kérnél szénégetőtől, pásztortól és egyszerű estebéd után elszenderednél alacsony kunyhó szalmás födele alatt, hamvadó parázs enyésző világa és cirpelő tücsök méla zenéje, mellett. Másnap fölébrednél vig keddvel, duzzadó inakkal, a mint elsőt kondul a távol torony harangja és a reggeli fugalomban borzongó levelek széleit megfesti a hajnal pirkadása. Mennél, vándorolnál, bolyonganál, tovább-tovább, napokig, hetekig, hónapokig, elveszve a világ szeme elől, nem tudva semmit egyházpolitikáról, nem törődve semmit irredentista oláhval, fenyegetett hármas szövetséggel, nem társalogva mással, csak a beszédes természet örök remekeivel. Igazán szép volna. — de attól tartok édes uram, hogy te, aki elméletben így tudod élvezni a poétikus utazást, nagyon megsínylenéd, ha szavadon fognának. Te fejed búbjától a cipőd sarkáig szakasztott olyan finnyás, gőzhöz és villanyhoz szokott modern ember vagy, mint a legutolsó commis voyageur, a ki fahéjban, vagy a legelső gentleman, a ki becsületben utazik. Ne vezessen félre, hogy időnkint romantikus rohamaid vannak és ilyenkor azt képzeled: királyi élvezet volna, ha gebe hátán, vagy csikorgó szekér tetején kirázathatnád a lelket komfort után sóvárgó testedből. Ne neheztelj, ha kimondom: erős hitem, hogy három napig élvezettel kutyagolnál és passzióval unatkoznál ekhós szekereden, de azután nem volna sietősebb dolgod, mint jegyet váltani a legelső gyorsvonatra. * Oh ez a Königsee mégis csak gyönyörű víz. Nem győzöm eleget bámulni, noha csodálatos szépnek tartom a csorbas tavat is, ezt a fényes gyöngyszemet a mi Tátránk homlokán. Csakhogy míg a csorbai tóhoz vezető út izzadásos kapaszkodással jár (nem is beszélek a kocsi-utról, mely ciklopsoknak vagy vértanuknak való), addig a Königseehez vezető ösvény rendkívül kedves és kényelmes. Mintha egy hosszú, árnyékos lugason mennél keresztül. És a locsogó Acie-patak egész utadon melletted szalad, mint egy fürge apród és beszél annyi mulattató semmiséget, mint egy divatos tárcacikkely. Amíg oda hallgatsz, nem is veszed észre, hogy előtted, utánad óriás karavánok tapossák az erdő süppedős szőnyegét. Hollandi családfő, huszonhárom gyerekkel és tizenkét dadával; angol lord, tíz-tizenkét hölgygyel és ugyanannyi agárral; berlini orvostudor, összes életben maradt pácienseivel; osztrák főkamarás, inasaival és rendjeleivel; azután kóborló professzorok, kamasz internisták, vagyonos kereskedők, szabadságolt lelkészek Magdeburgból, Göttingából, Wittenbergából; regényes hajlamú facér guvernantok; unatkozó agglegények, akik már a természetre is lankadt szemekkel pislogatnak; vállalkozó kávénénikék, akik leginkább azért utaznak, hogy összehasonlító kávétanulmányokat tegyenek (azt hiszem, mindnyájan megegyeznek abban, hogy a bajor kávénál aljasabb lötvedék nincs a viágon) és végül a konvenciós kéjutazásban robotoló Mai számunk tizenhat oldal.