Pesti Napló, 1894. március (45. évfolyam, 60-89. szám)

1894-03-01 / 60. szám

Budapest, csütörtök PESTI NAPT.6 1894. március 1. 60. szám. akarok, azt hiszem, nem követek el szerénytelenséget azzal, hogyha egy pár szóval aggályaimat ecsetelem. (Halljuk! Halljuk!) Tisztelt Ház! A kötelező polgári házasságot , a há­zasságnak bármely formáját kétoldalú szerződésnek tartom, mely a házasulandó felek közt köttetik és amely a két félnek kívánsága szerint kötendő meg. A protestánsoknak eddig is polgári házasságuk volt, amennyiben házassági ügyeik felett ítélt a polgári bíróság és a válást engesztel­­hetlen gyűlölet címén kimondta. Sajnálom, hogy ez teljesen ki van hagyva a tör­vényjavaslatból; igaz, hogy helyébe behozták a hűtlenségi eseteknek bebizonyíthatását. De én ezzel egyet nem értek, miután a házasságról senki sem tudhatja előre, hogyan fog az kiütni, mert oly probléma ez, amelyet előre megol­dani nem lehet, melyben nem lehet előre tudni, hogy jó­ságban és békességben fognak-e élni egymással a házas­felek. Ha pedig véletlenül olyan rosszul üt az ki, hogy pokol és kárhozat a házasélet, nincsen mód, hogy elvá­laszthassák a feleket, kivéve azon esetet, ha hűtlenséget követnek el és ha az bebizonyítható. Megengedem, hogy ez helyes, de hogy a közerkölcsiséget nem igen növeli, az biz­tos , mert a legtisztességesebb nő, akinek esze ágában sem volt soha az, hogy hűtlenséget kövessen el, hogy a kárhozatos élettől szabaduljon, elköveti a hűtlenséget, vagy magára bizonyíttatja, ami nem fog a közerkölcsiségnek javára szolgálni. Ivánka Oszkár: Gorgon-miniszterek csinálták! (De­rültség a baloldalon.) Az elnök: Csendet kérek. (Halljuk! Halljuk!) Szentiványi Árpád: Áttérek már most a polgári anyakönyvekről szóló törvényjavaslatra. Ez a törvényjavas­lat a protestáns egyháznak olyan sérelmeket okoz, anyagi érdekeibe annyira beleütközik, hogy azt kiszámítani sem le­het. Egészen higgadtan és tárgyilagosan kívánom elmondani erre nézve nézetemet. A protestáns lelkészek — nem tudom, hogy a reformátusoknál is úgy van-e­­ a javaslat által, ha az törvényerőre emelkedik, jövedelmüknek egynegyed részét, 25 százalékát el fogják veszteni anélkül, hogy az állam kellő kárpótlásról gondoskodnék. A protestánsok ed­dig is igen sok egyházi adót fizettek. Hogy egy példával éljek, a kis városban lakó protestáns mesterember, aki egy segéddel és egy inassal dolgozik, húsz forint egy­házi adót fizet, míg a négy segéddel dolgozó katolikus mester­ember vagy egy krajcár egyházi adót sem fizet, vagy pedig egy csekély összeget, az úgynevezett párbért fizeti. Ha már most az így elmaradt egyházi adónak ne­gyedrészét a híveknek újabb kivetés után kell megfizetni, ebből nagy bonyodalmak fognak származni. A lelkész és egyház közt kétoldalú szerződés áll fenn. Mikor a lelkész megválasztatott, megkapja az írást, amelyben jövedelme biztosítva van, s ha ezt a jövedelmét elveszíti, még per útján is követelheti az egyháztól és nincsen olyan bíró, amely azt neki meg nem ítélné. S miután az állam nem gondoskodik annak fedezéséről, ki fogják vetni s a kivetés alapján és az eddiginél sokkal nagyobb teher fog a hívekre háram­­lani. Hiába mondja az igazságügyminiszter úr, hogy bízik a protestánsok századok óta ismert áldozatkészségében. Annak is meg­van a maga határa. Áldozatkész csak az lehet, akinek van miből áldoznia, de nem az, akinek a megélhetés gondjaival kell küzdenie. (ügy van­ balfelől.) Ezek majd azt fogják kérdezni maguktól: miért tartoztam én oly felekezethez, melynél napról-napra nagyobbak a terhek, mely iránt a kormány sem viseltetik jóakarattal, mert terheit egyre növeli? Ha a kormány be tudott ter­jeszteni öt javaslatot, lett volna bátorsága arra is, hogy beterjeszsze a hatodikat s végrehajtotta volna az 1848: XX. törvénycikket. (ügy van­ balfelől.) Ezzel összefügg a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvényjavaslat is, amennyiben ez is sérelmes lesz a pro­testánsokra nézve. Én azt az intézkedést, mely megengedi a felekezetnélküliséget, soha semmi körülmények közt meg nem szavazom. (Helyeslés balfelől.) Madarász József: Nagy lelkiismereti szabadság­­szeretet! (Zaj.) az elnök: Csendet kérek. (Halljuk! Halljuk!) Szentiványi Árpád: Én Madarász József képviselő urat szívesen meg fogom hallgatni s ha tetszik, reflektálni is fogok közbeszólására, de ha aztán rossz néven fogja venni, magának tulajdonítsa. E törvényjavaslat még na­gyobb károkat fog okozni a protestánsoknak, mint — mi­ként kimutattam — a polgári házasságról szóló javaslat. Ha egy mesterember eddig 20 forint adót fizetett s ha ezután, az állami anyakönyvek behozatala folytán elveszíti a lelkész jövedelme egy részét, melyet híveinek kell majd pótolniok, mi fog történni? Ha az áttérés formális nehéz­ségek nélkül lehetséges lesz s valaki minden kellemetlenség nélkül egyszerűen kijelentheti, hogy ő felekezet nélküli, ezt igen sokan meg fogják tenni. Tudom, hogy a bizottságok igyekeztek segíteni e veszélyen, kimondva, hogy az ilyenek azután is kulturális és iskolai célokra ugyannyi adót fognak fizetni, amennyit azelőtt egyházi célokra fizettek. Eltekintve attól, hogy ezt non­sensnek tartom, mert hogy azért, amiért va­laki az állam által megengedett felekezetnélkülinek mondja ma­gát, büntetést rójanak rá, az tiszta lehetetlenség. De talán nem is emeli az állam méltóságát, hogy megengedi ugyan a felekezetnélküliséget, de azért büntetést kell fizetni. (Igaz! ügy van! a baloldalon) ak­kor sokkal jobb a feleke­zetnélküliséget meg nem engedni. (Igaz! ügy van! a bal­oldalon.) Micsoda abszurdumok fognak ebből keletkezni? Egy protestáns ember, aki eddig 20 forint egyházi adót fizetett, ha felekezetnélküli lesz, kulturális és iskolai cé­lokra fog fizetni 20 forintot, ha pedig katolikus az illető, aki felekezetnélkülivé válik, minthogy az előző évben nem fizetett semmit, nem fog fizetni semmit. Ez talán mégis csak abszurdum. De méltóztassanak figyelembe venni, hogy a nemzetiségi kérdésből mi lesz. (Halljuk! Halljuk!) Én jelen voltam egy bizottságban, vannak itt a tisztelt Házban többen, akik szintén jelen voltak, midőn egy nemzetiségi agitátor azt mondta: vigyázzanak az urak, mert a magas kormány mostani valláspolitikai programmja megengedi a felekezet­nélküliséget; vigyázzanak az urak, ha a Dunáninneni ke­rületet így osztják be, nehogy az következzék belőle, hogy a felekezetnélküliek száma legelső­sorban itt szaporod­jék meg. Ez mindenesetre oly figyelmeztetés, amely minden körülmények közt meggondolandó. (Helyeslés a baloldalon.) De meggondolandó az más okból is. Én örömmel ismerem be, hogy Magyarországon a szocialisták, s az úgynevezett anarkisták nem szaporodtak meg és ezt leginkább a val­lásnak lehet tulajdonítani. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Öljék ki a vallást ebből a nemzetből is és meg fogják látni, hogy épp úgy fog a dinamit és a bomba ropogni, mint ahogy ropog Franciaországban. (Igaz! ügy van­ a bal­oldalon.) Áttérek most a legfőbbre, ami bennünket protestán­sokat leginkább sért és ez az 1868. Lili. törvénycikk né­mely szakaszainak módosítása. (Halljuk! Halljuk!) Ezen törvényjavaslat hosszú küzdelem után, azt mondhatom bi­zonyos egyezség alapján a protestánsok liberálisan gondol­kozó egy részével jött létre. Meg voltunk békében húsz esztendeig, mindamellett, hogy annak szankciója nem volt, de az én nézetem szerint arra nem is volt szükség, mert azok, kik az ellen vétettek, vagy véthettek, egy felsőbb fórum alatt állottak. Ha ez a fórum tiszteletben kívánja tartatni az alsóbbakkal, akkor nem kell annak végrehaj­tási szankció, az meg tudja annak adni a szankciót. De sajnos, mindkét oldalról megtörtént a hiba. Szívesen elis­merem, hogy az elkeresztelésekben épp oly részesek a protestáns lelkészek is, bár nem tudom, hogy kik kezdték. (Igaz­ a középen.) Igaz, hogy talán oly nagy mértékben nem kereszteltek el a protestánsok. Hock János: Mert mi többen vagyunk! _ Szentiványi Árpád: Nem csak azért. És ha a ka­tolikusok azon nagy vagyonuk fölöslegéből juttatnak talán erre a célra is valamit, azok a protestánsok, abból a nagy vagyonból azt a valamit talán szükségből szívesen elfo­gadják. Ez az egész valláspolitikai programoi eredetét, gyö­kerét az elkeresztelések kérdéséből vette, amelynek azután az volt a folytatása, hogy az igen tisztelt vallás- és köz­oktatási miniszter úr — elismerem a legjobb intencióval — kiadott egy rendeletet, amely rendelet ellen feltámadtak és az erősebb nem engedte meg, hogy e rendelet érvénye­süljön. És most a szabadelvűség azt hozza magával, mert az erősebb ellen brit állam­, mert ellene ezt a rendeletet keresztülvinni nem lehetett, hogy most azt, amiért a ren­deletet kibocsátottuk, nemcsak eltöröljük, hanem sokkal rosszabbá tegyük a helyzetet. (Élénk helyeslés a középen.) Ha eltöröljük azt, lesz helyette ar, egy lyuk, amelybe gondolhat mindenki azt, amit akar, nem lesz olyan baj, mintha megváltoztatjuk, úgy ahogy az kontemplálva van, az nem jelent mást, mint hogy a reverzálisok szedhetése törvénybe lesz iktatva. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Hát ez tisztelt Ház, olyan retrográd lépés,­­ amivel dicsekedni alig lehet, (úgy van! Igaz! balfelől.) És, tisztelt Ház, ha valaki azt vitatja, hogy azt már fentartani nem lehet, mert az általános vallásszabadsággal a kisebbségnek ily védelmet adni nem lehet, ha az ember elméletek után megy, elismerem, hogy ebben van valami, de akkor tegyék azt a felekezetet oly anyagi helyzetbe, hogy az szegény­ségénél fogva az erősebbnek martalékul ne dobassék. (He­lyeslés a baloldalon.) De tisztelt Ház, ezen felfogásom szerint lehet segí­teni úgy, amint azt vezérem és tisztelt barátom Apponyi Albert gróf bemutatta. És itt kötelességemnek tartom, ha indiskréciót is követek el, hogy nagy hálás köszönetemnek adjak kifejezést vezérem iránt, amiért ezen kérdésnek ily nagy impulzust és lökést adott. Mert ha igaz az, amit több szónok felemlített, hogy a kötelező polgári házasságot az ő nagy beszédjének elmondása nélkül nem merték volna soha a Ház asztalára letenni. (Ellenmondás jobbfelől) engedelmet kérek többen mondták . . . Gróf Apponyi Albert: Folyton leszavazták Iványit! Szentiványi Árpád, akkor talán ennek a felszóla­lásának is meglesz az a következménye, hogy 1848. XX. törvénycikket életbe fogjuk léptetni és ha ezt egyszer életbe léptetjük, ha már azt a törvényt egyszer meghoztuk úgy, hogy annak szellemében az egyházi és iskolai kiadásokat az állam fedezi, vagy legalább azokat fedezni segíti, akkor egészen másképp fogjuk a dolgot felfogni mi is. De addig tisztelt Ház, amíg újabb és újabb teher háramlik a pro­testánsokra, addig, amíg a kormány azoknak segítségére nem megy, addig ezen reformjavaslatokat anélkül, hogy öngyilkosságot követnénk el, elfogadni nem lehet. (Élénk helyeslés a balon és a középen.) Ezek után azt hiszem kijelenthetem tisztelt Ház, hogy nem mentem túl az illemen azzal, hogy felekezetem érde­keit is előadtam (Helyeslés.) Én ezzel csak azt akartam elérni, hogy gondolják meg, miszerint legelső­sorban arra van szükség, hogy a béke és az egyetértés helyreálljon, mert ha ezen lázas állapotok folytattatnak, akkor higgadtan, komolyan nem gondolkodik­ senki, ez pedig az ügy érdeké­ben sohasem kívánatos .Élénk helyeslés a balon és kö­zépen.). Én az igen tisztelt kormány tagjai közt a képviselő­házban csak egyet látok, aki higgadtan ül minden viszo­nyok és minden körülmények közt, és ez az igen tisztelt vallás- és közoktatásügyi miniszter úr. (ügy van! ügy van­ a baloldalon.) És ha afölött gondolkodom, hogy mi ennek az oka, arra a meggyőződésre jutok, hogy ennek más oka nem lehet, csak az, hogy talán szívesen válnék meg attól a széktől, melyet elfoglal. Beöthy Ákos: Szabadulni akar tőle! (ügy van­ bal­felől.) Szentiványi Árpád: Míg annak, hogy a többi oly lázasan, oly izgatottan ül helyén, izgatottan gondolkodnak és cselekszenek, az az oka, mert lázasan ragaszkodnak ahhoz a székhez, melyet mint a kormány tagjai elfoglalnak,­­ügy van! ügy van! Derültség a bal- és szélsőbalon. Egy hang a baloldalon: A kövérek ragaszkodnak, a sovány menekülni akar!­ Tisztelt képviselőház! Minthogy én azt tartom, hogy az a mód, az az ajánlat, melyet az én igen tisztelt vezé­rem, gróf Apponyi Albert tett, legalkalmasabb arra, hogy a béke helyreálljon és minthogy Magyarországon legelső­sorban a békére van szükség; minthogy én a magam ré­széről azt tartom, hogy az oppozíciónak nem az a kötelessége, hogy a kormánynak a maga által csinált sárban akadt szekerét kitolja, (úgy van! ügy van! balfelől) hanem az a kötelessége, hogy opponáljon. Tisztelt Ház! Ha tehát az igen tisztelt barátom által benyújtott határozati javaslat a békét helyre fogja állítani, akkor ha a béke valóban helyre fog állani és azon szük­ségleteknek, melyeket felsoroltam, eleget tesz a tisztelt kormány, én a magam részéről a kötelező polgári házassá­got is el fogom fogadni. Addig azonban, míg ezeknek a kívánságoknak a kormány eleget nem tesz és ha azon fel­hívást, azon határozati javaslatot, melyet igen tisztelt vezérem beterjesztett, el nem fogadják, kijelentem, hogy az általános tárgyalás alapjául sem fogadhatom el a tör­vényjavaslatot. Másképp nem cselekedhetvén.­­Hosszantartó élénk helyeslés a bal- és szélső­baloldalon.) Személyes kérdésben. Az elnök, Polónyi Géza képviselő úr személyes kér­désben kér szót, hogy Komjáthy Béla tegnapi beszédére reflektáljon. (Halljuk! Halljuk!) Polónyi Géza: Tisztelt Ház! (Halljuk! Halljuk!) úgy van, amint a mélyen tisztelt elnök úr kijelentette. A tegnapi napon, legnagyobb sajnálatomra, nem lehettem jelen Komjáthy Béla tisztelt képviselőtársam beszédének azon részleténél, amelyben személyemmel és politikai irányza­tommal foglalkozott. A mai napon a napirend előtt szólal­tam volna föl, de nem tehettem ezt azért, mert várnom kellett, hogy talán tisztelt képviselőtársam is meg fog ér­­kezni, hogy meghallhassa nyilatkozatomat. (Halljuk! Halljuk!) Komjáthy Béla tisztelt képviselő úr tegnapi beszédé­ben az ezen törvényjavaslat tárgyalásánál elmondott be­szédemnek legnagyobb részét és mindenekfelett annak poli­tikai irányzatát és célzatát legnagyobb részében félreér­tette, másik részében pedig félremagyarázta. Tisztelt Ház! Az én politikai egyéniségem, melynek súlyát én magam mindig hajlandó vagyok kevesebbre ér­tékelni annál, mint bármely legelkeseredettebb ellenségem is hajlandó volna, komoly küzdelmekben edződött és jege­­cesedett azzá, a­mi. A küzdelmek elől én, tisztelt Ház, kitérni nem szoktam soha. Ha ezen alkalommal sem lépek a küzdelem terére, ez azért történik, mert abba a szerep­körbe sehogy sem vagyok képes magamat beletalálni. (Za­jos helyeslés a szélsőbalról.) hogy a saját pártomhoz tar­tozókkal folytassak polémiát. (Zajos helyeslés a szélsőbal­ról.) Erre a feladatra én vállalkozni nem akarok. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az elvekért vívott küzdelemben engem mindig csak egy cél vezetett, hogy a függetlenségi és 48-as párt és ezáltal közvetve a hazának tegyek hasznos szolgálatot. (Helyeslés a szélsőbalon.) E percben azt vélem, úgy telje­sítem ezen kötelességemet, ha lemondok arról, hogy Kom­játhy Béla tisztelt képviselőtársam beszédének cáfolatával foglalkozzam. Ezt akartam csak röviden kifejezni. (Helyes­lés a szélsőbalon.) Visontai Soma: Mielőtt a dolog érdemére rátérne, figyelmezteti Pon­grác Károlyt és Polónyit, hogy valamint nem volna örven­detes jelenség, hogy amikor a protestánsok és katolikusok viszálykodnak, a zsidók csinálják hozzá a muzsikát, viszont az sincs a közjogrend érdekében, hogy a zsidók hátán üssék a taktust. A felekezeti érzékenykedéssel le kell szá­molni és tagadja, mintha a katolikus felekezet e javaslat elfogadásával többet áldozna fel, mint a protestáns, vagy a zsidó. Hodossy azt mondta tegnap, hogy a forradalom alkotásai mások, de a békés idők alkotásai állandók. Ezt az állítását a magyar történelem is megcáfolja. Amit a márciusi napok 1848-ban 14 nap alatt megcsináltak, azok állandó alkotások, de amit 1848—67-ig a reakció megkísé­relt, hogy beleforraszsza a magyar nemzetet Ausztriába a békében, az nem sikerült. Elismeri, hogy Apponyi álláspontja is a szabadelvű hala­dást képviseli, de most számolnia kell szólónak a körülmények­kel és mint a függetlenségi párt tagja nem tagadhatja meg hozzájárulását a törvényjavaslattól. Felhozták a javaslat ellenzői, hogy nagyon gyorsan történt az előterjesztése. Leg­­kevésbbé mondhatja ezt a függetlenségi párt, amely az önálló hadsereget, az önálló külügyet is egyszerre kívánja életbe léptetni. Ugyan mit mondanának választói, ha ily érvekkel kifogásolná a javaslatot? Ezt: Ha az urnak tíz év kell a polgári házassághoz, akkor az önálló hadsereghez és a magyar diplomáciához legalább 100 év kellene. (Derültség a szélsőbalon.) Érvet kovácsolnak a javaslat ellen abból is, hogy a magyar elem ez intézményre még nem alkalmas, erre még egész generációt kell nevelni. Ahol a nemzeti harcok idején a legkiválóbb vitézek úgyszólván mint a fa nőttek ki a földből, ahol 14—15 éves fiuk egyszerre szak­­avatottsággal látták el a tüzérségi szolgálatot, amikor a nemzet magára hagyatva helyt tudott állani a legádázabb ellenséggel, a népet erre a kis rázkódtatásra, melyet a javaslat talán előidézni fog, éretlennek mondani nem lehet. A párt álláspontja nem lehet az, ami a nemzeti párté! E párt erőteljes nemzeti politikát írt zászlójára : a független Magyarország megteremtését; — a nemzeti párt más alapon 411, redukált nemzeti követelésekkel most redukált szabadelvű követeléseket egyesít. A függetlenségi párt ez irányban nem haladhat. Kívánnia kell ez intéz­ményt régi elveinél fogva s kivánnia kell más okból is. Mert semmiféle alkotmány nem tünteti fel annyira egy nemzet önállóságát, mint intézményei. Minél önállóbbak azok, annál inkább feltüntetik saját bölcseségét, saját Ha­ladását. Mi, akik az Ausztriától való függetlenséget írtuk zászlónkra, nem perhorreskálh­atunk egy törvényt csak azért, mert eltér az osztrák intézményektől. Midőn a me­gyei autonómia mellett küzdöttünk, egyik fő érvünk az volt, hogy azért nem akarunk állami adminisztrációt, mint azt József császár megkísérelte, mert ez intézményben sem akarunk Ausztriával egységesek lenni. S most megszavaz­zuk a javított osztrák Notkczivileket, melyet gróf Apponyi akar és leszavazunk egy intézményt, amely összefügg a magyar nemzet jogfejlődésével s amely ezen párt részéről, ezen oldalról sürgettetett annyiszor? (Igaz! ügy van! a szélsőbalon). Miután az 1890-iki vitára gyakran történik hivat­kozás, idézi a Pesti Napló több cikkét, azt akarva bebizo­nyítani belőlük, hogy a nemzeti párt akkor szintén a kö­telező polgári házasságot pártolta. Polemizálva Apponyival, utal arra, hogy a kisegítő polgári házasság az állami bí­ráskodással kapcsolatban sem fogja helyreállítani a békét. Téved Szapáry is, amikor azt mondja, hogy az egyházpoli­tikai javaslatokat taktikából vetették fel. A kormányt e Programm előterjesztéséért csak dicséret illeti és azon sem talál kivetnivalót, hogy Wekerle a kabinetkérdést felve­tette, mert éppen az bizonyítja, hogy komolyan akarja annak megvalósítását. A törvényjavaslat alaposan elő van készítve, vannak a részletekre nézve aggályai neki is, így különösen a

Next