Pesti Napló, 1894. április (45. évfolyam, 90-119. szám)

1894-04-21 / 110. szám

Klfu­sd­ád Irak Budapesten Egész évre — .... 14 írt — Sor. Félévre Negyedévre-- ... 3 100 „ Egy hónapra­­ 20 SaponUni kétszer házh­oz kulira. Egész évre------18 írt — kr. Félévre ..._9 „ — „ Negyedévre -- 4 „ 60 „ Egy hónapra -- 1 „ 00 „ Egyes síim ára. Reggeli kiadás .. .. 4 kr. Esti kiadás — S „ KiEfecláratai. 9., (anncibk­tsra. Ferencialt­bum­ Negyvenötödik évfolyam. P­ESTI EAPLO B!«Exet*l «nk vidéki» csak reggeli kiadásért: Egész évre . — 14 frt —kr. Negyedévre------ 3 50 „ Reggeli ég esti lap együtt küldve: Egész évre. — 18frt — kr. Negyedévre. -_4 „ 50 „ Naponkint kétszer postát küldve: Egész évre­­. 20 frt — kr* Negyedévre 5 „ — „ Egyes Kán árt: Reggeli kiadd?­ ___5 kr. Esti kiadás ----------- 4 „ Szerkesztőség?: IV., ferenciek-tan 8. Izbfimi 110. sz. Budapest, szombat, április 21. A katonai levelezések. Budapest, április 20. A kormánynak hallatlan szerencséje van, ezt mondja mindenki és van is valami a dolog­ban. Mert a véletlen úgy akarta, hogy egyszerre összekerüljenek a legnépszerűbb és a legnépsze­­rűtlenebb dolgok s egyházpolitikai győzelmének mámorában a minisztérium mindent elintéz s min­den veszedelmen keresztül gázol. Ami felfelé visszatetszést szül, az lefelé népszerűségét emeli, s ami itt népszerűtlen és állását gyöngíti. Bécs­­ben az udvart a minisztériummal kibékíti s állá­sát megszilárdítja, így a német katonai levelezések kérdése is. Máskor ebbe a kormány belebukhatott volna. De ma nincs komoly ellenzék és az ellen­zéken hangulat, mióta a függetlenségi párt egy része a kormányhoz szegődött, mint önkéntes csapat. Ez bénította meg a szélsőbalt, mely kedvtelenül folytat sikertelen és reménytelen harcot, a­melylyel csak a kormány győzel­meit szaporítja. Előrelátható, hogy a német ka­tonai levelezések tárgyában ismétlődni fog, ami a Kossuth-kérdésekben történt. A minisztérium felhasználja az alkalmat, hogy az udvart megint visszahódítsa s a szabadelvű párt is lojalitásával fog tüntetni felfelé és a kormány mellett. Más körülmények között a magyar közjog és a nemzeti érzés csatlakozva támadtak volna a kormányra s a belügyminiszter alig állhatta volna az ostromot. Mert hiszen ismét miniszteri rendeletről van szó, amelyet maguk a törvény­­hatóságok mondanak törvénytelennek s amely ellen orvoslást Magyarország politikai tisztviselői keresnek a magyar országgyűlésnél. Oly kérdés­ről van szó, amelyben a magyar delegáció, benne maga a szabadelvű párt foglalt állást és hozott határozatot, amelylyel megóvni akarta Magyar­­országnak és a magyar államnyelvnek jogát, el­ismerését és gyakorlatát a közös hadsereggel szemben, de amely delegácionális határozatot sem respektálnak a közös hadsereg német ható­ságai. Régebbi és újabbkori törvényekről van szó, amelyeknek világos szavait a minisztérium jogtörténeti kutatásokkal iparkodik elmagyarázni. De még ha ez neki sikerülne is, ott van maga a belügyminiszteri rendelet, amelyet sérelmesnek talál az ország, de csak nem kifogásolhatja maga a belügyminiszter, és ennek a rendeletnek meg­sértése és mellőzése a katonai hatóságok által Magyarországon és a közös hadügyminisztérium által hogyan magyarázható és hogyan igazolható ? A belügyminisztert nemcsak a magyar ellen­zék támadja, hanem a kör­ös hadügym­iniszter is, de amíg az ellenzék támadását szavazatának többségével visszaverheti, a hadügyminisztérium számára saját rendeletét kell félremagyaráznia s önmagát megcáfolnia, hogy Lobkowitz herceget és Krieghammer minisztert a magyar parlamentben megvédelmezhesse. Nemcsak ezeket, hanem a német nyelvnek Magyarországon törvénytelen használatát is a magyar állam hatóságaival szem­ben. Hamis kibúvót kell keresnie a kormánynak a delegáció határozatai és nyilvános intenciói elől, hogy eleget tehessen a hadsereg követelésének. A miniszterelnök és a belügyminiszter között fel­merült levélváltásról és nézeteltérésekről kell a kormánynak szólnia, mert kérdezni fogják s mind­eme nehézségek között a legnagyobb diplomáciá­val kell eljárnia a minisztériumnak, hogy a Ház­ban vihart fel n­e idézzen, Bécsben pedig bocsá­natot és tetszést arasson. Mennyi ügyesség kell ahhoz, hogy valaki egyszerre kielégítse Földvári­ alispánt és Lob­kowitz hadtestparancsnokot, a magyarságért ra­jongó magyarságot és a németségért lelkesülő tisztikart. Hogyan fog a kormány e tornyosuló jelenségek elől kitérni? Erre a feleletet megadja maga, mi pedig majd hallgatjuk. S nem is annyira a miniszté­rium válaszára vagyunk kíváncsiak, amelyről felteszszük, hogy többet fog elhallgatni, mint megmagyarázni, inkább a képviselőház magatar­tása lesz érdekes, hogy ebben a nemzeti kérdés­ben ellenzék és kormánypárt hogyan viselkednek. Ami pedig a fő dolog, hogy magyar legyen a katonai levelezés , az elmarad. Ettől félünk. Mai számunk tizenhat oldal 1894. Két uralkodóné Bulgáriáról. — A Pesti Napló levelezőjétől. — Velence, április 18. A legitimista táborban, főként pedig annak fő­hadiszállásán — Don Carlos velencei udvarában — természetesen nagy érdeklődéssel vannak Marie Louise, a bolgár fejedelemné sorsa iránt. Nemcsak Don Carlos és hívei, de a különböző uralkodó családok tagjai is, kik Olaszországban meg­fordultak és alkalmuk volt a pármai herceg leányát megismerni, meleg rokonszenvvel emlékeznek róla s mindig készek befolyásukkal hasznára lenni. Tagad­hatatlan, hogy mostanában a bolgár fejedelmi család­nak nagy szüksége van az európai uralkodó családok pártfogására, mert a legújabb események Ferdinán­­dot igen kényes helyzetbe sodorták, amely könnyen katasztrófára vezethet. A német császár kezdeményezésére az orosz cár mindjobban közeledik a hármas szövetséghez, úgy­hogy senkit sem fog meglepni, ha a nyár folyamán arra ébredünk, hogy a hármas szövetség mellett még van egy úgynevezett „entente des trois empereurs.“ Nagyon természetes, hogy ez az újabb fordulat az e­urópai politikában Ferdinánd bolgár fejedelem helyzetére nem kedvező, és a bolgár dinasztia, vala­mint a bolgár alkotmányos viszonyok konszolidálását megnehezíti. A nagyhatalmak diplomatái valódi verseny­­futást rendeznek, hogy melyik hatalom tehet Sándor cárnak valami szívességet, melyiknek a magatartása udvariasabb Oroszország iránt és melyik nyerheti meg nagyobb mértékben a cár tetszését. Ilyen körülmények közt Bulgária és fejedelme az európai diplomaták réme lett; a „Bulgária“ és a „Ferdinánd“ nevet az óvatos urak, tik a Szent- György rendjeiről álmodoznak, csak félhangon ej­tik ki. A Tartarin sur les Alpes című ismert könyv­ben le van írva egy osztrák-magyar diplomata visel­kedése egy svájci table d’hote-on a hegyek közt. A diplomata szomszédjától mustárt akar kérni, de ke­rülni kívánja a vele való ismerkedést, azért oly kifacsart és általános mondatokban fejezi ki kívánságát, hogy senki se érti meg, hogy mustárt kér a szomszédjától TÁK­CA. A műcsarnok pályázatai. ■— A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Kazár Emil. A műcsarnok minden látogatója mély megille­­tődéssel vet egy pillantást Munkácsy képeire, s aztán lesütött szemekkel megy tova. A nagyokat minek is látni pongyolában. Ha Munkácsyt igazán akarjuk látni, menjünk a Múzeumba, ahol a Honfoglalás képe tündöklik. Az ilyen jeles művészeknek is ki kell törülni alkotó ecsetjökből a festéket, mielőtt más szinbe mártják, s az ő genialitásuk hozza magával, hogy a vászon, melyhez terültek, a színfoltok vibrá­lása — bizonytalanul bár — de alakzatokat mutat, melyek elnevezést kapnak; késői műtörténelemnek vitás tárgyaivá változnak, s a legjobb magyarázónak a speciális tanulmányok búvárlatáért akadémikus ko­szorút teremnek. Kubányi Lajos leghálásabb lehet Munkácsy iránt, mert ő föléje került. Munkácsy négy képét terheli Ku­­bányi három eleven életképe, s a festők irigylik tőle, hogy éppen a Munkácsy hírneve világít rá. Kubányi szekereket fest nagy előszeretettel, s ez a három sze­keres képe csakugyan nagyot haladt. Az egyik Tör­vény nevében sorspont, melyen zsandár utazik. A gazda felesége, egy csinos menyecske, a hátulsó ülésre jutott, a zsandár mellé, akinek a törvény nevében fá­radó keze a menyecske derekán pihen. A másik kép négy­ ökrös szalmás szekér. Ennek címe Csáki szal­mája. A harmadik pedig úri négyes-fogat, mely a lejtőn hajt alá. Jó kép mind a három. Lovas életkép több is van. A régi huszár-gen­­reből a lovat megtartották festőink, az nagyon illik az alföldi tájakhoz. Pataky László a királyt és kísé­retét festette le (Ő felsége kivonulása hadgyakorlatra) egy nagyobb képen. A mezei országúton legelőt vág­tat a király, mellette Albrecht főherceg. A kék ka­bátos tábornoki környezet arcképi pontossággal ké­szült.. Föl lehet ismerni József főherceget, báró Fe­­jérváry honvédelmi minisztert, Forinyák tábornokot, Zoltán ezredest s egy cilinderes lovasban Gromon államtitkárt stb. A gonddal és figyelemmel dolgozott festmény afféle hódolati művelet, mely a nagyoknak szól. A sáros útról egy paraszt szekér félreállt s a paraszt kalaplevéve várja az elvonulást. A kép elő­tere nagy s ide Pataky az utat olyan kacskaringó­san festette, mintha a fényes katonai társaság egy fekete réten vágtatna körbe. A képek rámájára föl van függesztve, hogy melyik kelt el és ki vette meg. Még eddig a legtöbb a képzőművészeti társulat által sorsolásra történt vásárlás. Oda tették a feliratot azokra a képekre is, melyek díjakért pályáznak. A Ráth-féle 300 forintos díj (életképek, arcképek) és a 300 forintos Esterházy­­díj (vízfestmények) minden kiállított műre szól, ha csak a festők ki nem jelentik, hogy nem akarnak pályázni, így az életképeknél Munkácsy, a vízfest­­ményeknél a termékeny Nadler, az arcképeknél Benczúr Gyula, a tájképeknél Keleti Gusztáv képein olvassuk a nyilatkozatot, hogy nem pályáznak. De a Rökk Szilárd-féle ezer forintos és a műbarátok kö­rének 1500 forintos jutalmára a festőknek a pályá­zati szándékot tudatni kellett. Csak az egyikért, vagy mind a két jutalomért is lehet versenyezni ugyanegy festménynyel. Vegyük sorba a pályázó műveket. A kiállítás egyik jelentékeny részét ismertetjük meg. Mind a két jutalomért öt festő szállt sorom­póba. Kriesch Aladár Pietá­ja e csoport egyik érde­kes darabja, mert fiatal festő műve. A téli kiállítá­son keltett figyelmet egy nagyobb képével, mely Hóra és Kloska idejebeli lázadó oláhok pusztítását mutatta egy nemesi udvarban. A Pietá­ban nyugod­­tabban egyesülnek a felfedező képességek, de keve­sebb az eredetiség. Krisztusnak keresztről levett holt­teste, amint Mária siratja és egy asszony borul le lábaihoz — nagyon sokszor lefestett kegyeletes tárgy. A felfogásban nincs is itt semmi, az előadásban azon­ban ízlés nyilvánul. A kép eléggé diszíthet egy templomot, Tóth László hármas képét: Szépség, pénz, szel­lem, már leírtuk. Az allegóriás vonatkozás nem függ össze, a szimbolikus ábrázolás nem találó; a kidolgo­zás nyers és nagyon fölismerteti a kezdőt. Becsü­lendő benne az akarat, melylyel a festő elszánta ma­gát e nagyobb feladatra. A szépség egy utcai ledér hölgy. Valamikor régen lehetett szép, most ide került az esti gázlámpák elé, mint szárnyaszegett pillangó. Talán a kép középső része, a pénz adja meg élete egész folyásának történetét. Olyan vén, rongyos banya válhatik "belőle, mint az ott, aki ékszerekkel kísért egy fiatal, csinos és szegény lányt, milyen valamikor az utcai szépség is lehetett. A képnek az a része, a fiatal lány érdekes alakjával, arcának zavarával nincs tartalom és hatás nélkül. Fölösleges azonban hozzá a háttér szimbolikus csoportja, melyben a társadalom minden alakja rohan a magasan álló aranyborjú imádására. Ha pedig a festő úgy akarja érteni, hogy e szegény lányt is megejti az arany fénye — ezt nem fejezte ki érthetően a tolongó tö­meggel. A festmény harmadik része, a szellem már sehogysem illik bele a ciklusba. Munkászubbonyban egy fiatal ember, ki a kémiai asztalnál folyadékokat önt össze — ez volna a szellem. Mivel egészíti ki az

Next