Pesti Napló, 1894. június (45. évfolyam, 150-179. szám)

1894-06-01 / 150. szám

8 Budapest, péntek 1894. június 1. 150. szám, PESTI WAPLO« tanácsadók javaslataival és magával az alkot­­mánynyal és igy kétséget nem szenved, hogy az alkotmányon kívül álló befolyások érvényesülné­nek az alkotmányos tanácsadók befolyásával szemben. Ilyen helyzettel fog szemközt állani a ma­gyar nemzet, ha csakugyan bekövetkezik az, ami már néhány nap óta nem volt kizártnak te­kinthető és ami immár egyenesen valószínűnek mutatkozik. Nos, ezzel a helyzettel és az őt kí­sérő beláthatatlan veszedelmekkel szemben a nem­zeti akaratnak hathatós ellenállást kell kifejteni. Ez az ügy többé nem egy párt ügye, nem is ügye többé egy kormánynak. Az egész magyar nemzet ügye ez, azé a nemzeté, amelynek alkot­mányos élete meg van támadva és amely, ha e támadásnak megadja magát, ezzel rálép önként arra az áldatlan térre, amelyre a szabadságharc lezajlása után beállott kegyetlen kényuralom sem tudta rászorítani: a jog­feladás terére. Ha bele­­nyugszik a nemzet ebbe a helyzetbe, akkor elfogadta a következő elveket: a képviselőház nem bír döntő súlylyal a nemzet sorsára nézve; a nép­akarat kénytelen visszavonulni a főrendek sze­szélye elől; a megkoronázott király nem tartozik biztosítani a nemzet önrendelkezési jogát és az e jog által megszabott népképviseleti függetlensé­get, de tartozik biztosítani a főrendiháznak oly függetlenséget, melynek semmi törvényes alapja nincs és amely egyenesen törvénybe ütköző, mert hisz erre való a királynak korlátlan joga új fő­rendek kreálására, a­mely jogot csakis a kormány­nak, tehát a képviselőház mindenkori­­többségé­nek tanácsára gyakorolhatja, hogy a nemzet alkotmányosan kifejezett akaratának a főrendek ellenszegülésével szemben is érvényt lehessen sze­rezni. Ha most a korona azzal, hogy e törvény­adta jogával élni vonakodik, a kormányt vissza­lépésre kényszeríti, beáll nem egy kabinetvál­ság, de egy nagy nemzeti krízis. Mi nem féltjük a magyar államot ettől a krízistől, mert az nem lehet, hogy egy nemzet győzedelmesen túlélje egy évezrednek hallatlanul kemény és halhatat­lanul dicső harcait, csak azért, hogy elbukjék, nem világtörténelmi vihar­okban, nem idegen el­lenség nyílt erőszaka által, de elbukjék a saját maga hibájából, mert beletörődik alkotmányos élete és önállósága föltételeinek lerombolásába. Azon a párton, amely szabadelvűnek mondja magát és amelynek most először van alkalma a kegyetlenül szétnyirbálta ollójával s nyomban nád­­paripát és papiroscsákót hozatott és azóta mindennap órákig hajszolta és exercitoztatta a vézna gyermeket. Pajtásnál közül egy sem jutott be hozzá a vén, mo­gorva külsejű, mindig zárt házba, a puszta, üres udvar volt az egyetlen hely, ah­ol a leányka sé­tálhatott. Valami furcsa uniformis­ ruhát is eszelt ki a számára, piros hajtókás katona-blúzt, amilyennek pár­ja még a kínai divatlapokban sem akad, abban járatta folytonosan. Egyszer vett észre a vállán piros rozettás szalagot, amelyet Rózi asszony becéző keze csempé­szett a perkálegyenruhára. Összeráncolt homlokkal tépte le: — A csatár lovakra való! És Margitka a perkáluniformis, a nádparipa, a papírcsákó dacára sem fejlődött gránátossá, hanem bájos, filigrán leánynyá. Átlátszó bőrével, rizsporos kis fejével, tiszta, kék gyermekszemével olyan volt, mint egy régi pasztellkép. Nem is volt egyéb az egész leány, mint két nagy félénk szem. Ez a két nagy félénk szem mégis meglátta bácsija adjutánsát, a kis báró Rapp Lacit. Ek­kor Rohrbach ezredessé lépett elő, vette magához a szőke, csecsebecséd katonácskát, aki rokonságban volt a Rohrbach-okkal. Magához vette, hogy őt is idomítsa. Nagyon megvetette a puha, leányos arcú főhadnagyot ökölnyi sapkájával, élesre vasalt nadrágjával s fényes liszterbluzával együtt. Kidobta a migrainstiftet zsebé­ből s benzinnel öntötte le mindig parfümös uni­formisát. A fiú és a leányka sohasem beszéltek egymás­sal. Ha Rapp jött, Margitot a gyermekszobába inter­nálták. Mégis, valami titkos, soha meg nem beszélt megegyezéssel, úgy tudták rendezni a megérkezést és a visszavonulást, hogy egy szempillantásuk mindig találkozzék, később egy óvatos mosolygásuk is. A tizenhatodik születésnapon történt, hogy Mar­gitnak éppen akkor kellett az előszoba tükrét tiszto­gatnia, amikor az adjutáns úr távozott. És amikor ez mellette elsuhant, lángoló arccal, reszketve súgta, feléje: — Fog-e járni a májusi ájtatosságokra, Margitka ? 67-iki nagy alkotások óta a maga fennen hirde­tett liberalizmusát tettekkel is bebizonyítani, függ most a nemzet szeme. Ha nem akarja elárulni az elveket, amelyek nevében eddig küzdött, ha cé­gérré nem akarja alacsonyítani lobogóját, úgy ott kell hagynia hatalmi állását és igyekeznie kell az ellenzéken kivívni annak az ügynek a győzelmét, amelynek diadalát a hatalom polcán nem volt képes kiküzdeni. De ha cserben hagyja a szabadelvű párt azt a meggyőződést, amelyet eddig vallott, ha a hatalomért feláldozza elveit, úgy nem érdemel meg egyéb sorsot a bukásnál, nem érdemel meg siralmasabb sorsot az ilyen siralmas bukásnál. A döntés előtt. — A politikai helyzet. — Budapest, május 31. Bécsből célzatosan terjesztik azt a hírt, hogy Wekerle Sándor miniszterelnök hajlandóságot mu­tat oly kompromisszum megkötésére, amely a kötelező polgári házasság elvét veszélyeztetné, vagy legalább is kompromittálná. Ezzel kapcso­latosan épp oly tendenciózusan azt is híresztelik, hogy a miniszterelnök e magatartása részleges kabinetválságot fog előidézni. Ezzel szemben jó forrásból arról értesülünk, hogy a kormány semmiféle olyan kompromisszum tárgyalásába nem megy bele, amely a kötelező polgári házasság elvét érintené, valamint hogy ki van zárva a részleges kabinetválságnak lehe­tősége is. A kormány az egyházpolitikai kérdé­sekben teljesen szolidáris és vagy a maga integri­tásában fog győzni, vagy pedig bukik egye­temesen. A politikai helyzetet ismertető információin­kat itt közöljük. A miniszterelnök Bécsben, magyar kormány megbukott. Ez a hír mindenesetre legalább is korai volt, mert a döntés még ma sem következett be s a király még holnap kihallgatja báró Fejérváry Géza honvédelmi minisztert s azután újra, most már harmadszor Wekerle Sándor minisz­terelnököt. A Burgból a miniszterelnök gróf Kálnoky kül­ügyminiszterhez ment, akinél egy félóránál tovább maradt. Később Biener osztrák pénzügyminiszterrel konferált, hazatérve pedig gróf Tisza Lajos minisz­ternél ebédelt, akinek vendégei voltak a többi Bécs­ben időző miniszterek is. A miniszterelnök és báró Fejérvári honvédelmi miniszter, holnap még mindenesetre Bécsben marad­nak, de lehetséges, hogy Wekerle még a szombati napot is ott tölti. A második audiencia. — A Pesti Napló tudósítójának telefonjelentése. — Bécs, május 31. Wekerle Sándor miniszterelnök ma délben egy órahosszat tanácskozott gróf Kálnoky Gusztáv kül­ügyminiszterrel, aki a magyar minisztériumban meg­látogatta a miniszterein..'*'.Bt. Közvetetlenül e látoga­tás után a miniszterelnök a Burgba ment kihallga­tásra a királyhoz. A kihallgatás teljes két óra hosszat tartott. A kihallgatásnak a tartalma természetesen mély titok, de jellemző­, hogy mindjárt a kihallgatás után az egész osztrák főváros tele volt azzal a hírrel, hogy a A tizenhat esztendős gyermek elpirult, de biccen­tett pici fejével .... A májusi ájtatosság azonban csak rövidke egy hónapig tartott. S júniusban megtörtént az a csoda, hogy a kisasszony-főhadnagy (ahogy a garnizonban nevezték,) éppen olyan gyakran megfordult az unalmas, szürke Rohrbach-házban, am­ely óvatosan elkerülte azelőtt. Az ezredes eleinte csak a szemöldökét rán­colta össze s a fejét rázta, de végre hangosan ki­fakadt: — Nem tudom, mi történt a selyem urfival. Azelőtt csak zárai Marasquine-nel, vagy kegyetlen ukázzal tudtam magamhoz csalni s most napról-napra itt ül a nyakamon. Kedves adjutáns úr, ezentúl csak akkor legyen szerencsém, ha hivatom !... A vén szurágott tölgyfakapu irigyen záródott be a szerelmes fiú mögött, de a szerelmesek nem es­tek kétségbe. Margitka az ő ártatlan bambinó-sze­­mével egyszerre csak fölfedezte, hogy az udvar há­­tulsó részén vadsző­vővel és paszulyival befutott kis fafilagória van. Valóságos Robinzon-bódé. A bódén pedig egy alacsony ablak,­amely szűk, elhagyatott utcára nyílik. A homályos sikátorban este nem jár senki sem... De a fölfedezés óta járt... Minden szürkületkor gummitalpú cipőben, behúzott nyakkal, kardját óvato­san hóna alá szorítva megjelent ott a kis adjutáns, a korámás börtönablakban pedig a hajporos babafej. A kegyetlen kőfaltól elválasztva sírtak, keseregtek egy­másnak, mint a mesebeli gyermekek a gonosz mos­toha miatt. A lamentáció refrainje mindig ugyanaz volt: — Nem bírom tovább... — Cselekednünk kell mielőbb! — Holnap beszélek a bácsival. — Én vagyok a férfi, nekem kell beszélnem. Addig töprengtek, alkudoztak, amíg bekövetke­zett a katasztrófa. Egy este a pásztoróra szerel­mes, fojtott susogását ismerős, mély hang za­varta meg: — Te leány, takarodjál a szobádba. A főhad­nagy úrral holnap végezek. A főhadnagy úr nagyon szórakozott és zavart lehetett másnap, mert a gyakorlaton olyan figyetle­Pécs, május 31. A Neue­ Freie Presse h­olnap reggeli számában a mi­niszterelnök kihallgatásáról a következőket jelenti: A magyarországi politikai helyzetben a várako­zás ellenére ma sem történt meg a döntés. A király Wekerle Nándor miniszterelnököt holnap délután har­madszor fogja kihallgatáson fogadni, hogy most már a korona elhatározását tudtára adja. Ennek követ­keztében az itt időző miniszterek elhalasztották uta­zásukat és maga Wekerle esetleg csak szombaton tér vissza Budapestre. A politikai helyzet épp úgy, mint ennek előtte fölötte komoly és válságos, mert a koronának most már küszöbön álló döntésre egy csapással vagy ked­vező lesz a kormány előterjesztése nézve, vagy pe­dig a mostani kormány lemondásával fog járni. De mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a korona döntésé­nek ismételt elhalasztása még reményt nyújt, hogy még nincs teljesen kizárva, hogy a korona hozzá fog já­rulni a kormány kívánságaihoz. Gróf Kálnoky külügyminiszternek, aki most a delegációk súlyos kérdései, fenyegető és fölötte ké­nyes külpolitikai relációk nehéz problémái előtt áll, ma is volt alkalma, hogy Wekerle miniszterelnökkel tanácskozhassak. Most már kétségtelen, hogy a Wekerle-kormány «» egyházpolitikai kérdések alapehet és a főrendiház má­sodik szavazásának modalitásai tekintetében szigorúan ragaszkodik eredetileg elfoglalt álláspontjához és emel­lett fog maradni, hacsak nem akarja a reformokat, önmagát­ és a szabadelvű pártot teljesen diszkreditálni. Ezt a meggyőződést lehet meríteni a miniszterek és pártjuk magatartásából, mert a bizonytalan helyzet a­­t viselkedett, hogy az ezredes úr a front előtt megdorgálta és harminc napi szobafogságra ítélte. És Margitka ezúttal először mert lázongani. A harminc napi szobafogságot ő is megtartotta, egész hónapon át szobája egyik sarkában guggolt mogorván, mint a beteg cica. Csak sírt és h­alaványodott napról-napra. A nagybácsi az első napokban minden találkozásnál kedveskedett neki egy-egy keserű pilulával. — Látom, ne félj fiam, látom, vörös a szemed és rettenetesen halavány a pofácskád. Úgy látszik, Rézi nem nagyon őrizi a tormát és a krétát... Később már kissé barátságosabb hangon ismé­telgette: — Gyerek, hiszen neked még csak mézeskalács­­huszár való. Tudod, hogy a babákat mindig kihajítot­­tam az ablakon. Nos, hát eleven babát sem tűrök meg a házamban. Ha férj kell, majd én keresek a számodra. Egy napon azonban Kézi asszony bebújt híres százrétű köpenyegébe, nyakába akasztotta bőrcekke­­rét és a narancsszínű parazollal kezében kijelentette urának, hogy elmegy a házból, mert nem tudja nézni kisasszonya pusztulását. Homályosan célzott is a szívre, amelyet az Isten némely emberből kifelejtett. Az ezredes rettenetesen összeszidta, de először életé­ben kapitulált. Vacsora előtt megivott egy kis üveg sherry brandyt és mialatt újra kegyetlenül szakgatta a pufia pecsenyét tányérjában, odamozdult a csöndes, sápadt leányhoz: — Meguntam a komédiát. Holnapra iderende­lem azt a gyámoltalan gyereket. De arról biztosíta­lak, hogy tőlem meg nem szabadultok. Veletek ma­radok. Másnap megtörtént az eljegyzés. A nagybácsi megengedte, hogy a fiatalok kezet csókoljanak neki s megitatott mind a kettővel három pohár seccet, de el nem engedte a kijelentést: — Én sem csináltam még ilyen bolondot éle­temben, ti sem gyermekek. Az eljegyzés után a vőlegény minden este meg­látogathatta jegyesét. Az éles szemű, szigorú garde des dames azonban egy percre sem mozdult a szobá­ból. A Pester Lloyd-ba temetkezett, de felkapta a fejét, ha a két zsöllye közelebb csúszott egymáshoz

Next