Pesti Napló, 1894. július (45. évfolyam, 180-210. szám)

1894-07-01 / 180. szám

13 Budapest, vasárnap ______________PESTI NAPLÓ.__________ 1894. julius 1. 180. sza n­e, ez az eladónak, a birtokosnak pillanatnyi öröm, de egy országos vagyondevalvációnak a szomorú előkészítője. A bajoknak igen mély gyökereik vannak és nehéz őket kitépni. Amikor negyvenöt millió mé­termázsa a termés, vagy negyven, vagy csak harmincöt, az ár csak alacsony marad és kisebb az idén, mint volt tavaly, amikor pedig vagy hatvan millió forint árával több termett csak a búzából. Ezért veszett el még a nyoma is az aratási hangulat hagyományos vigságának és nem marad a gazdának, csak egy kétes becsű reménysége, hogy rosszabb az állapota már nem lehet. D­u p­u­y. miniszterré, és Franciaország, sőt egész Európa szati­rikusainak bő anyagot adott a kinevezése De az államférfiakat gyorsan elhasználó har­madik köztársaság csakhamar azt látta, hogy a min­den összeköttetés híjján levő kövér, nehézkes iskola­­mester nemcsak hogy nem használódik el egyhamar, de sőt ellenkezőleg nap-nap után értékben, fontos­ságban és politikai súlyban gyarapodik. Emlékezetes még az a komoly elhatározott­sága, amelyet első minisz­terelnöksége idején tanúsított és szinte legendaszerű lett az a lélekjelenléte, amelylyel a párisi kamara ellen elkövetett bombamerénylet alkalmával a fran­cia parlament méltóságát megőrizte. Ez a két ember, az erélyes arisztokrata és az energikus demokrata, a nagy ősök utóda és a szegény hivatalszolga fia, a Périer név örököse és a Dupuy név megalapí­tója, szembe állottak egymással mint elnökjelöltek most is, csakúgy, mint ahogy politikai ellenfelek vol­tak mint parlamenti férfiak. És most Casimir-Périer mégis megbízta Dupuyt a kabinet megalakításával és Dupuy a megbízást el­fogadta. A nagy válság közben, amely a lyoni me­rénylettel Franciaországra szakadt, a kormányzat folytonossága valóságos áldás az országra. Dupuy ma már a hazájukra szükséges államférfiak közé tarto­zik, akit Franciaország nem, nélkülözhet. Casimir- Périer még amúgy sem, akárhogy gyűlölje is a kon­centráció eszméjét Dupuy éppen a legválságosabb pillanatok köze­pette bizonyította be rátermettségét egy ország ve­zetésére. Mikor Caserio tőre az államfő életét kiol­totta és az elnök környezetében általánossá lett a zavar, Dupuy csakis a megilletődés érzésének en­gedte meg, hogy úrrá legyen fölötte, de nem a meg­­rémülésnek. Működésbe hozta a távírót, száz és száz ren­deletet küldött a közigazgatás tényezőihez, a prefek­tusoknak, a minisztériumok osztályainak; elrendelte, hogy Saussier tábornokért, Páris helyőrségi parancs­nokáért, aki a vidéken időzött, azonnal külön vona­tot küldjenek, konszignáltatta mindenütt a helyőrsé­geket s mire reggel Parisban és egész Franciaor­szágban Carnot halálának fzémhire elterjedt, a had­sereg és a közigazgatás készen állottak, mozgósítva voltak a rend­ben tartására, a köztársaság megvédé­sére, a béke megőrzésére. A sokat kigúnyolt potrohos iskolamester körül­tekintő, előrelátó államférfiúnak bizonyult, energikus vezérnek, olyan embernek, akire a meglepetések és — Nem ez való az én gondolatom — felelte s zavar nélkül Háry Benedek. Nekem olyan védőszentre­­ van szükségem, aki bús a mi húsúnkból és vér a mi vérünkből. Akit ismer és szeret az egyik, ismer és megvet a másik. Akit elvből látogatnak és elvből el­kerülnek, mint a pestises beteget. Hogy k­iveinek tá­bora, mint a zászló körül, csoportosuljon és dacból is mellette maradjon, csak azért is, mert ellenségei ki­­gyót-békát kiáltanak rá. Nekem önre van szüksé­gem, mert amint az utolsó választás történetéből tudom, sokan vannak, akik szeretik s kevesebben, akik megvetik. — Kérem, kérem — akart közbeszólani a ke­rület legnépszerűbb kortese, de Háry Benedek, mint valami párka, elvágta beszéde száját. — Az ellenségekre nagy szükségem van, mert az ő szitkozódásuk összetartásra, hűségre és dacos állhatatosságra fogja sarkalni nevének, az én kávé­házam nevének barátait. Tisztelettel kérem tehát a nevét. Fiala úr meglehetősen bután nézett látogató­jára, de az utolsó argumentumra, hogy noblesse oblige s ha valaki népszerű, át kell engednie a nevét, végre beadta a derekát. Ám legyen a néhai Ylang-ylangból kávéház a Fialához s olvassa hízva minden barát és pukkadozva minden ellenség. Végre is, ez a dolog pénzbe kerül s ha nem rontja a miniszterek, dán királyfik és klimatikus gyógyhelyek nimbuszát, egy Fiala is kiállhatja s a kerület érdekeiért húsz esz­tendő óta önzetlenül harcoló férfiú bizonyos elisme­rést is láthat nevének ilyen megaranyozásában, amelyet az idő éppen úgy megbarnít, mint a nagy férfiak tündöklő szobrait. Tehát legyen. A nagy nevek glóriájában sütkérező helyiségek mellé hadd sorakoz­zék a Kávéház a Fialához. És a népszerű férfiú kegyesen megveregette Háry Benedek vállait: — Magam is el fogok járni a — Fialához... — Boldoggá tesz... hirtelen zavarok hazájában, Franciaországban, a kor­mányzást a köztársaság bátran bízhatja. Dupuynek az az elhatározása, hogy Casimiro Périer alatt rögtön elsőnek miniszterelnökséget vál­lal, olyan hazafias önfeláldozásnak, politikai nagyság­nak a bizonyítéka, amely ennek az államférfiúnak képét fényesen kiegészíti és a harmadik köztársaság­nak azt a megnyugtató tudatot adja, hogy zavarok és veszedelmek, kétes helyzetek és bonyodalmak kö­zepette bizton számíthat egy erős kezű államférfiú szolgálataira. Dupuy elhatározását egész Európa is megnyug­vással fogadja, mert a békebiztosítékok gyarapodá­sát látja benne. A Dupuy-kabinet megmaradásáról ma a követ­kező telegramm­okat kaptuk: Páris, június 30. Dupuy ma volt minisztertársaival és több politikussal tanácskozott, azután közölte a köztársa­ság elnökével, hogy elvállalja a kabinetalakítást. Az új minisztérium ugyanazokból fog állani, mint amely most leköszönt. Páris, június 30. Tegnap nagy feltűnést keltett politikai körökben az a hír, hogy a Dupuy-kormány megmarad állásában. Erről a fordulatról a következő érdekes részleteket jelenti lapjá­nak a Neue Freie Fresse párisi levelezője, akinek alkalma volt egy előkelő politikussal beszélni a történtekről. Burdeau párthívei még tegnapelőtt meg voltak arról győződve, hogy Burdeau lesz a miniszterelnök és mint ilyen, ő fogja megvinni az elnöknek a ka­mara feliratát. Az elnökválasztás után Casimir­ Périer hosszasan tanácskozott Burdeau-val aki ipar­kodott rábeszélni az elnököt, hogy Dupuyt és a kor­mány tagjait erősítse meg állásukban. Kevéssel előbb Burdeau orvosa volt Casimir-Périernél. Az orvos azt mondotta az elnöknek, hogy Burdeau súlyosan beteg és azért miniszterelnökké való kineveztetése halálos ítélet volna neki. Amikor később Burdeau megjelent az elnöknél, Casimir-Périer nem ragaszkodott tovább ahhoz a tervéhez, hogy Burdeau alakítson kabinetet és elhatározta, hogy megerősíti a Dupuy-kormányt. Casimir-Périer erről a fordulatról így nyilatko­zott a Burdeau párt hívei előtt: — A kormánynak meg kell maradnia állásában mindaddig, amíg a többség el nem hagyja. A Dupuy­­kabinet bírja a republikánus többség bizalmát s igy, azt hiszem, helyesen cselekszem, ha ettől a kabinet­től meg nem válok. A jelenvoltak egyike azt vetette közbe, hogy hiszen Dupuy ellenfele volt Casimier-Périernek az elnökválasztáskor, amire az elnök olyan hangon, a­mely kizárt minden további vitatkozást, így vá­laszolt : — Ez tisztán személyes ügy, amely másra nem tartozik. Budapest, június 30. Casimir-Périer első miniszterelnöke Dupuy lesz. Ez a h­ír mind a kettőnek, Casimirnak és Dupuynek is arról az erős szándékáról tanúskodik, hogy személyes érzéseket félretéve, szolgálják a köz­társaság érdekeit. A két államférfi nem valami nagy rokonszenvet érez egymás­ iránt s a politikájuk is me­rőben ellentétes. Dupuy a köztársaságiak koncentrá­ciójának híve, és lehetőleg ügyet vet a radikális irányzatra, míg Casimir a koncentrációnak kezdet óta ellensége, a radikalizmusnak segítségét vissza­utasítja, s inkább a konzervatívok megnyerésére igyekszik. De személyes tulajdonságaiknál fogva is az egymás ellentéteinek mondhatók. Casimir-Périer a családi hagyományok embere, akiről a szolgálatkész legendaköltés már azt költötte, hogy az elnöki állásra való kandidálást azért fogadta el, mert az édes­anyja így szólt neki: — Ha a kötelesség hí, sőt már talán a veszély, egy Casimir-Périernek mindig követnie kell a hívó szót. Dupuynek nincsenek hagyományai, nincs örökölt neve, nincsenek családi kötelességei. Az apja hivatal­szolga volt, ő maga iskolamester volt ifjú korában. Nincs benne semmi arisztokrata vonás, még az ener­giáját is demokrata elhatározottságának köszönheti, míg Casimir erélye jórészt az arisztokrata autokrá­ciájának folyománya. Casimir-Périer sógorságban, rokonságban van a francia arisztokráciával, a vagyona rengeteg, míg Dupuynek a maga elszántságán, tehetségén és sze­rencséjén kívül semmije sincs. Még múltja sincs. A kényszerűség tette volt első ízben faut de mieux Sietett pedig egyenesen a kerület leghíresebb korteséhez, aki leplezetlen csodálkozással fogadta ismeretlen vendégét, mert új választás nem volt kü­szöbön, a régiből pedig semmiféle elintézetlen ügyére nem emlékezett. De nem törte sokáig a fejét s egy­szerűen várt, amíg Hary Benedek megszólal. Ami nem is késett sokáig. — Kávéházat nyitok. A kortes azt hitte, hogy kötelessége sok sze­rencsét kivárni s amennyiben ezt anyagi megerőltetés nélkül tehette, meg is tette. — Köszönöm, — felelte Hóry Benedek és leült.— Nagyra becsülöm ezt a kívánságot és ismerve az ön nagy befolyását, meg vagyok győződve, hogy illeté­kes helyen kívánságát parancsnak fogják tekinteni. De nem ezért jöttem. — Hanem ? — A nevét kérem. — Fiala Menyhért vagyok. — Örvendek. De ezt tudtam. Hanem arra ké­rem, hogy adja ide a nevét. — Bocsánat, de ha polgártársaim iránt való szeretetből le is mondanék róla, leendő özvegyem és gyermekeim ragaszkodnak ehhez a névhez. — Természetesnek találom és ragaszkodásukat szivemből méltányolom. — Köszönöm. — De a kávéház számára kérem a nevét. — Nem értem. — Azt akarom, hogy kávéházam fölött nagy, aranyos betűk hirdessék: Kávéház a Fiolához. — Ez a megtiszteltetés — — Üzleti szempont. Tisztelt kollegáim abban találják büszkeségüket, hogy helyiségeik fölé mentül nagyobb neveket írhassanak. Az egyik Hamlet dán királyfit, a másik a tengerparti klimatikus gyógy­helyek valamelyikét, a harmadik a legnépszerűbb mi­nisztert, a negyedik, a fonográf fölfedezőjét, az ötö­dik már nagyrabecsült védőszentet választ, akikhez — engedelmet kérek — nekem, önnek vagy kedves polgártársainknak semmi közünk sincsen. Lomtárba való szokás, amelyet reformálni kívánok. Nekem olyan védőszent kell.... — Ha beteg is, keljen fel — folytatta, a ha­sonló szövegű nótára gondolva Fiala ur­ a. Két héttel később a kávéház fölött aranyos betűk hirdették, hogy ez a helyiség ezentúl a Fialá­hoz címeztetik. Háry Benedek szerződtette Fiala Menyhért valamelyik­­szegény rokonának leányát, aki korán reggel beült a kasszába és még kissé ügyet­lenül, de nagy igyekezettel rakosgatta a cukorkocká­­kat. Négy-öt pincér frissen vasalt frakkban várta a vendégeket s maga Hóry Benedek inkognitóban, mintha csak vendég volna a kávéházban, egy sarok­asztal mellől bámult ki az utcára. A tükörablakokon keresztül jól láthatta, hogy sokan megállnak az új kávéház előtt és hangos nevetéssel olvassák az ara­nyos címet. Háry Benedek azt gondolta magában, hogy az nevet legjobban, aki utoljára nevet s tüntető­ szándékkal megrendelte az első kávét. Barnán és sok habbal. Garmadába rakatta maga előtt az újságokat és olvasott. Az egyik pincér titkon odalopódzott hozzá és becsukott ajakkal, mint valami hasbeszélő, fuvolázta: — Vendég érkezett. Háry Benedek felugrott és a vendéghez sietett. Udvariasan köszöntötte és mialatt a vendég az ablak mellett elhelyezkedett, meghajolva állott előtte. — Kávét — dikciózott spártai rövidséggel a vendég. De mielőtt még a pincérek elfuthattak volna, hogy az első vendéget kiszolgálják, Hóry Benedek leült a vendég mellé és megszólalt: — Uraságod fényesnek tartja azt az ideát, hogy kávéházamat Fialához, Fiala Menyhérthez címez­­tetem ? •— Azt hiszem, hogy önnek köszönheti a ha­nyatló század a legnagyobb ostobaságot — felelte a vendég. — Uraságod tehát nem tartja Fiala urat nagy férfiúnak ? — Nem merném állítani. Háry Benedek mélyen meghajolt. — Akkor sajnálatomra, az én kávéházamban nincsen számára hely. — Nincs-e? — Nincs. A vendég merész elhatározással kijelentette önmagának, hogy nem vesz tudomást annak a kelle­metlen férfiúnak létezéséről s egyenesen a pincérek hadához fordult kávéjáért. Háry Benedek csöndesen rászólott a pincérekre: — Ennek az urnák nem adtak kávét. "

Next