Pesti Napló, 1894. július (45. évfolyam, 180-210. szám)
1894-07-01 / 180. szám
13 Budapest, vasárnap ______________PESTI NAPLÓ.__________ 1894. julius 1. 180. sza ne, ez az eladónak, a birtokosnak pillanatnyi öröm, de egy országos vagyondevalvációnak a szomorú előkészítője. A bajoknak igen mély gyökereik vannak és nehéz őket kitépni. Amikor negyvenöt millió métermázsa a termés, vagy negyven, vagy csak harmincöt, az ár csak alacsony marad és kisebb az idén, mint volt tavaly, amikor pedig vagy hatvan millió forint árával több termett csak a búzából. Ezért veszett el még a nyoma is az aratási hangulat hagyományos vigságának és nem marad a gazdának, csak egy kétes becsű reménysége, hogy rosszabb az állapota már nem lehet. Du puy. miniszterré, és Franciaország, sőt egész Európa szatirikusainak bő anyagot adott a kinevezése De az államférfiakat gyorsan elhasználó harmadik köztársaság csakhamar azt látta, hogy a minden összeköttetés híjján levő kövér, nehézkes iskolamester nemcsak hogy nem használódik el egyhamar, de sőt ellenkezőleg nap-nap után értékben, fontosságban és politikai súlyban gyarapodik. Emlékezetes még az a komoly elhatározottsága, amelyet első miniszterelnöksége idején tanúsított és szinte legendaszerű lett az a lélekjelenléte, amelylyel a párisi kamara ellen elkövetett bombamerénylet alkalmával a francia parlament méltóságát megőrizte. Ez a két ember, az erélyes arisztokrata és az energikus demokrata, a nagy ősök utóda és a szegény hivatalszolga fia, a Périer név örököse és a Dupuy név megalapítója, szembe állottak egymással mint elnökjelöltek most is, csakúgy, mint ahogy politikai ellenfelek voltak mint parlamenti férfiak. És most Casimir-Périer mégis megbízta Dupuyt a kabinet megalakításával és Dupuy a megbízást elfogadta. A nagy válság közben, amely a lyoni merénylettel Franciaországra szakadt, a kormányzat folytonossága valóságos áldás az országra. Dupuy ma már a hazájukra szükséges államférfiak közé tartozik, akit Franciaország nem, nélkülözhet. Casimir- Périer még amúgy sem, akárhogy gyűlölje is a koncentráció eszméjét Dupuy éppen a legválságosabb pillanatok közepette bizonyította be rátermettségét egy ország vezetésére. Mikor Caserio tőre az államfő életét kioltotta és az elnök környezetében általánossá lett a zavar, Dupuy csakis a megilletődés érzésének engedte meg, hogy úrrá legyen fölötte, de nem a megrémülésnek. Működésbe hozta a távírót, száz és száz rendeletet küldött a közigazgatás tényezőihez, a prefektusoknak, a minisztériumok osztályainak; elrendelte, hogy Saussier tábornokért, Páris helyőrségi parancsnokáért, aki a vidéken időzött, azonnal külön vonatot küldjenek, konszignáltatta mindenütt a helyőrségeket s mire reggel Parisban és egész Franciaországban Carnot halálának fzémhire elterjedt, a hadsereg és a közigazgatás készen állottak, mozgósítva voltak a rendben tartására, a köztársaság megvédésére, a béke megőrzésére. A sokat kigúnyolt potrohos iskolamester körültekintő, előrelátó államférfiúnak bizonyult, energikus vezérnek, olyan embernek, akire a meglepetések és — Nem ez való az én gondolatom — felelte s zavar nélkül Háry Benedek. Nekem olyan védőszentre van szükségem, aki bús a mi húsúnkból és vér a mi vérünkből. Akit ismer és szeret az egyik, ismer és megvet a másik. Akit elvből látogatnak és elvből elkerülnek, mint a pestises beteget. Hogy kiveinek tábora, mint a zászló körül, csoportosuljon és dacból is mellette maradjon, csak azért is, mert ellenségei kigyót-békát kiáltanak rá. Nekem önre van szükségem, mert amint az utolsó választás történetéből tudom, sokan vannak, akik szeretik s kevesebben, akik megvetik. — Kérem, kérem — akart közbeszólani a kerület legnépszerűbb kortese, de Háry Benedek, mint valami párka, elvágta beszéde száját. — Az ellenségekre nagy szükségem van, mert az ő szitkozódásuk összetartásra, hűségre és dacos állhatatosságra fogja sarkalni nevének, az én kávéházam nevének barátait. Tisztelettel kérem tehát a nevét. Fiala úr meglehetősen bután nézett látogatójára, de az utolsó argumentumra, hogy noblesse oblige s ha valaki népszerű, át kell engednie a nevét, végre beadta a derekát. Ám legyen a néhai Ylang-ylangból kávéház a Fialához s olvassa hízva minden barát és pukkadozva minden ellenség. Végre is, ez a dolog pénzbe kerül s ha nem rontja a miniszterek, dán királyfik és klimatikus gyógyhelyek nimbuszát, egy Fiala is kiállhatja s a kerület érdekeiért húsz esztendő óta önzetlenül harcoló férfiú bizonyos elismerést is láthat nevének ilyen megaranyozásában, amelyet az idő éppen úgy megbarnít, mint a nagy férfiak tündöklő szobrait. Tehát legyen. A nagy nevek glóriájában sütkérező helyiségek mellé hadd sorakozzék a Kávéház a Fialához. És a népszerű férfiú kegyesen megveregette Háry Benedek vállait: — Magam is el fogok járni a — Fialához... — Boldoggá tesz... hirtelen zavarok hazájában, Franciaországban, a kormányzást a köztársaság bátran bízhatja. Dupuynek az az elhatározása, hogy Casimiro Périer alatt rögtön elsőnek miniszterelnökséget vállal, olyan hazafias önfeláldozásnak, politikai nagyságnak a bizonyítéka, amely ennek az államférfiúnak képét fényesen kiegészíti és a harmadik köztársaságnak azt a megnyugtató tudatot adja, hogy zavarok és veszedelmek, kétes helyzetek és bonyodalmak közepette bizton számíthat egy erős kezű államférfiú szolgálataira. Dupuy elhatározását egész Európa is megnyugvással fogadja, mert a békebiztosítékok gyarapodását látja benne. A Dupuy-kabinet megmaradásáról ma a következő telegrammokat kaptuk: Páris, június 30. Dupuy ma volt minisztertársaival és több politikussal tanácskozott, azután közölte a köztársaság elnökével, hogy elvállalja a kabinetalakítást. Az új minisztérium ugyanazokból fog állani, mint amely most leköszönt. Páris, június 30. Tegnap nagy feltűnést keltett politikai körökben az a hír, hogy a Dupuy-kormány megmarad állásában. Erről a fordulatról a következő érdekes részleteket jelenti lapjának a Neue Freie Fresse párisi levelezője, akinek alkalma volt egy előkelő politikussal beszélni a történtekről. Burdeau párthívei még tegnapelőtt meg voltak arról győződve, hogy Burdeau lesz a miniszterelnök és mint ilyen, ő fogja megvinni az elnöknek a kamara feliratát. Az elnökválasztás után Casimir Périer hosszasan tanácskozott Burdeau-val aki iparkodott rábeszélni az elnököt, hogy Dupuyt és a kormány tagjait erősítse meg állásukban. Kevéssel előbb Burdeau orvosa volt Casimir-Périernél. Az orvos azt mondotta az elnöknek, hogy Burdeau súlyosan beteg és azért miniszterelnökké való kineveztetése halálos ítélet volna neki. Amikor később Burdeau megjelent az elnöknél, Casimir-Périer nem ragaszkodott tovább ahhoz a tervéhez, hogy Burdeau alakítson kabinetet és elhatározta, hogy megerősíti a Dupuy-kormányt. Casimir-Périer erről a fordulatról így nyilatkozott a Burdeau párt hívei előtt: — A kormánynak meg kell maradnia állásában mindaddig, amíg a többség el nem hagyja. A Dupuykabinet bírja a republikánus többség bizalmát s igy, azt hiszem, helyesen cselekszem, ha ettől a kabinettől meg nem válok. A jelenvoltak egyike azt vetette közbe, hogy hiszen Dupuy ellenfele volt Casimier-Périernek az elnökválasztáskor, amire az elnök olyan hangon, amely kizárt minden további vitatkozást, így válaszolt : — Ez tisztán személyes ügy, amely másra nem tartozik. Budapest, június 30. Casimir-Périer első miniszterelnöke Dupuy lesz. Ez a hír mind a kettőnek, Casimirnak és Dupuynek is arról az erős szándékáról tanúskodik, hogy személyes érzéseket félretéve, szolgálják a köztársaság érdekeit. A két államférfi nem valami nagy rokonszenvet érez egymás iránt s a politikájuk is merőben ellentétes. Dupuy a köztársaságiak koncentrációjának híve, és lehetőleg ügyet vet a radikális irányzatra, míg Casimir a koncentrációnak kezdet óta ellensége, a radikalizmusnak segítségét visszautasítja, s inkább a konzervatívok megnyerésére igyekszik. De személyes tulajdonságaiknál fogva is az egymás ellentéteinek mondhatók. Casimir-Périer a családi hagyományok embere, akiről a szolgálatkész legendaköltés már azt költötte, hogy az elnöki állásra való kandidálást azért fogadta el, mert az édesanyja így szólt neki: — Ha a kötelesség hí, sőt már talán a veszély, egy Casimir-Périernek mindig követnie kell a hívó szót. Dupuynek nincsenek hagyományai, nincs örökölt neve, nincsenek családi kötelességei. Az apja hivatalszolga volt, ő maga iskolamester volt ifjú korában. Nincs benne semmi arisztokrata vonás, még az energiáját is demokrata elhatározottságának köszönheti, míg Casimir erélye jórészt az arisztokrata autokráciájának folyománya. Casimir-Périer sógorságban, rokonságban van a francia arisztokráciával, a vagyona rengeteg, míg Dupuynek a maga elszántságán, tehetségén és szerencséjén kívül semmije sincs. Még múltja sincs. A kényszerűség tette volt első ízben faut de mieux Sietett pedig egyenesen a kerület leghíresebb korteséhez, aki leplezetlen csodálkozással fogadta ismeretlen vendégét, mert új választás nem volt küszöbön, a régiből pedig semmiféle elintézetlen ügyére nem emlékezett. De nem törte sokáig a fejét s egyszerűen várt, amíg Hary Benedek megszólal. Ami nem is késett sokáig. — Kávéházat nyitok. A kortes azt hitte, hogy kötelessége sok szerencsét kivárni s amennyiben ezt anyagi megerőltetés nélkül tehette, meg is tette. — Köszönöm, — felelte Hóry Benedek és leült.— Nagyra becsülöm ezt a kívánságot és ismerve az ön nagy befolyását, meg vagyok győződve, hogy illetékes helyen kívánságát parancsnak fogják tekinteni. De nem ezért jöttem. — Hanem ? — A nevét kérem. — Fiala Menyhért vagyok. — Örvendek. De ezt tudtam. Hanem arra kérem, hogy adja ide a nevét. — Bocsánat, de ha polgártársaim iránt való szeretetből le is mondanék róla, leendő özvegyem és gyermekeim ragaszkodnak ehhez a névhez. — Természetesnek találom és ragaszkodásukat szivemből méltányolom. — Köszönöm. — De a kávéház számára kérem a nevét. — Nem értem. — Azt akarom, hogy kávéházam fölött nagy, aranyos betűk hirdessék: Kávéház a Fiolához. — Ez a megtiszteltetés — — Üzleti szempont. Tisztelt kollegáim abban találják büszkeségüket, hogy helyiségeik fölé mentül nagyobb neveket írhassanak. Az egyik Hamlet dán királyfit, a másik a tengerparti klimatikus gyógyhelyek valamelyikét, a harmadik a legnépszerűbb minisztert, a negyedik, a fonográf fölfedezőjét, az ötödik már nagyrabecsült védőszentet választ, akikhez — engedelmet kérek — nekem, önnek vagy kedves polgártársainknak semmi közünk sincsen. Lomtárba való szokás, amelyet reformálni kívánok. Nekem olyan védőszent kell.... — Ha beteg is, keljen fel — folytatta, a hasonló szövegű nótára gondolva Fiala ur a. Két héttel később a kávéház fölött aranyos betűk hirdették, hogy ez a helyiség ezentúl a Fialához címeztetik. Háry Benedek szerződtette Fiala Menyhért valamelyikszegény rokonának leányát, aki korán reggel beült a kasszába és még kissé ügyetlenül, de nagy igyekezettel rakosgatta a cukorkockákat. Négy-öt pincér frissen vasalt frakkban várta a vendégeket s maga Hóry Benedek inkognitóban, mintha csak vendég volna a kávéházban, egy sarokasztal mellől bámult ki az utcára. A tükörablakokon keresztül jól láthatta, hogy sokan megállnak az új kávéház előtt és hangos nevetéssel olvassák az aranyos címet. Háry Benedek azt gondolta magában, hogy az nevet legjobban, aki utoljára nevet s tüntető szándékkal megrendelte az első kávét. Barnán és sok habbal. Garmadába rakatta maga előtt az újságokat és olvasott. Az egyik pincér titkon odalopódzott hozzá és becsukott ajakkal, mint valami hasbeszélő, fuvolázta: — Vendég érkezett. Háry Benedek felugrott és a vendéghez sietett. Udvariasan köszöntötte és mialatt a vendég az ablak mellett elhelyezkedett, meghajolva állott előtte. — Kávét — dikciózott spártai rövidséggel a vendég. De mielőtt még a pincérek elfuthattak volna, hogy az első vendéget kiszolgálják, Hóry Benedek leült a vendég mellé és megszólalt: — Uraságod fényesnek tartja azt az ideát, hogy kávéházamat Fialához, Fiala Menyhérthez címeztetem ? •— Azt hiszem, hogy önnek köszönheti a hanyatló század a legnagyobb ostobaságot — felelte a vendég. — Uraságod tehát nem tartja Fiala urat nagy férfiúnak ? — Nem merném állítani. Háry Benedek mélyen meghajolt. — Akkor sajnálatomra, az én kávéházamban nincsen számára hely. — Nincs-e? — Nincs. A vendég merész elhatározással kijelentette önmagának, hogy nem vesz tudomást annak a kellemetlen férfiúnak létezéséről s egyenesen a pincérek hadához fordult kávéjáért. Háry Benedek csöndesen rászólott a pincérekre: — Ennek az urnák nem adtak kávét. "