Pesti Napló, 1894. augusztus (45. évfolyam, 211-240. szám)

1894-08-01 / 211. szám

Harc a közös vámterületen. Budapest, július 31. (b.n.) Fiume és Trieszt, a két testvér­kikötő, szakadatlan harcban van egymással. Ha ez a harc csak egészséges versenyben jelent­keznék, amelylyel mindegyik a maga tengeri for­galmának emelésén fáradozik, ennek hasznát láthatná Magyarország is, Ausztria is. De a küzdelem rég túlment a verseny határain. Trieszt féltékeny Fiuméval szemben, és az osztrák kikö­tőben sűrűn történnek intézkedések, amelyek nem csupán Trieszt érdekeit szolgálják, hanem egye­nesen Fiume ellen irányulnak. Ezzel szemben kö­telesség annak a hangsúlyozása, hogy ez a poli­tika beleütközik a magyar-osztrák váróközösséget megállapító szövetségbe és a törvénybe, amely az egyezséget becikkelyezte. Régibb keletű már a harc. Kezdődött Baross munkájával, Fiume újjászületésekor. De a mér­kőzés eszközei nagyon különbözők. A magyar kereskedelem intenzív vállalkozó munkát vég­zett és a magyar kereskedelmi minisztérium Fiumét kitűnő vasúti politikával támogatta, sok millióra menő beruházással erősítette, intézményekkel gazdagította és a bővítő mun­kák egész sorozatával emelte európai tekin­télyre. Ezzel szemben Triesztben semmivel se szaporították a kikötő győzedelmes versenybeírá­­sának feltételeit, de hadat szentek a gyarapodó Fiuménak és az osztrák kormány rendelkezései megannyian a magyar kikötő haladásának ellen­súlyozására, meggátolására, vagy legalább hát­ráltatására szánják.­­ Ebben a kérdésben is felette fontos az igaz­ságos mérték. Magyarország követeli magának a független rendelkezés jogát tengeri forgalmának intézésében. Gyakorolja is. Ez a jog tehát Ausztriát is feltétlenül megilleti. Ám az osztrák kormány politikája nem marad az autonóm ha­táskör keretein belül, hanem sérti egyrészt a vámegységet, másrészt azt a méltányosságot és erkölcsi kötelességet, amely a gazdasági és poli­tikai együvétartozásnak Magyarországban mindig megbecsült tartozéka volt. Sem Baross, sem Lu­kács Béla k­ereskedelmi miniszter soha ezt szem elől nem tévesztette. Kihívás tehát magyar rész­ről nem történt. Nem is ebben kell keresni az osztrákok féltékenységének és Fiume ellen folytatott hadjáratának okát. Az ok röviden az, hogy a magyar kikötőváros forgalma, amely a hatvanas évek végén százharmincezer tonna volt, ma közel jár a két millió tonnához, és hogy ez az óriás emelkedés nem történhetett a természet szerint Fiumét illető magyar tengeri kereskedés­nek Trieszttől való fokozatos elterelése, elhódí­­tása nélkül. Nem akarunk messze menni annak a kuta­tásában, hogy Trieszt miért vesztett jelentőségé­ből Fiume erősödésének arányában. Csak konsta­táljuk, hogy Fiume fejlődését a leghathatósab­­ban a Magyar Államvasutak mozdítják elő. Ez a hatalmas hálózat díjszabási intézkedésekkel Fiume felé tereli Magyarország áruforgalmának mindama részeit, amelyek a tengerre valók. Az Alföld gabonafeleslege, a fővárosi malmok lisztje, a horvát őserdők dongája, Bosznia szilvája és számos más nyerstermény az Államvasutak útján jut Fiuméba. És ugyancsak az Állam­vasutak tarifa­politikája tette lehetővé, hogy a tengerentúlról érkező gyarmatáruk és egyéb cik­kek, elhagyva a korábban Trieszten átvonult út­irányt, Fiumén át jussanak a magyar kereskedés kezébe. Ellenben Trieszt a belfölddel csak a Déli vasút útján közlekedhetik, amely a saját szükségleteihez, céljaihoz és irányához képest kü­lönböző nagy kitérésekkel, hétszázhatvan kilomé­terrel teszi meg a tulajdonképpen csak három­százötven kilométeres bécs-trieszti útvonalat. Ezért sürgetik Triesztben legélénkebben a vasút kér­désének megoldását. Vitatták is élénken a Kara­vanken-vasut, a Predil-vasut és legkivált a Tauern-vasut tervét. De egyik se jut túl a ter­­vezgetés meddő stádiumán, mert nincs rá pénz. Trieszt pedig minden nappal új területeket ve­szít. Fontos hivatása volt azelőtt Svájc- és Dél- Németország átviteli forgalmának közvetítése, ez teljesen megszűnt. A svájci és dél-németországi kivitel a Szent-Gotthardon át Génuában, vagy az arlbergi alagúton át Velencében érintkezik a tenger­rel. A német birodalom forgalma általában teljesen távol marad Trieszttől, sőt az olcsó Elba-hajózás még kivitelének nagyobb részét is Hamburgba tereli. Az előbb mondottakból is kiderül, hogy a Trieszt elé gördített verseny munkájából Velence is ki­veszi a maga részét. Sőt maga az osztrák kor­mány is hozzájárul ehhez. Hisz emlékezhetünk rá, mert csak tavaly decemberben történt, hogy a Reichsrath elfogadta a Valsugana-vasút kiépí­téséről szóló javaslatot, amely a Svájcból Dél- Tirolon át Velencébe vezető utat huszonkilenc kilométerrel megrövidíti. Mindezekből nyilvánvaló, hogy megvannak Trieszt hanyatlásának a maga természetes okai. Kár tehát őket Fiume uralkodó pozíciójában ke­resni. Fiume, a magyar kereskedés, a magyar kereskedelmi miniszter és az Államvasút nem tesz mást, mint megszerzi és biztosítja a magyar kikötőnek, ami természet szerint megilleti. Ez az akció Fiume érdekében történik, de nem Trieszt ellen. Az osztrák kormány és a trieszti helyha­tóság cselekedetei ellenben Fiume károsítására és megrontására valók, anélkül, hogy Triesztet szolgálhatnák. Ez a magyarellenes politika azóta jutott tetőpontjára, amióta a Windischgraetz-kabinet meg­alakulásával gróf Wurmbrand az osztrák keres­kedelmi miniszter. Alig nevezték ki, minden ere­jével Fiume ellen fordult. És már tavaly, de­cember 24-én közöltük lovag Stalitz, Trieszt T A K . A. Láng, mely korommal ég. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Kazár Emil. Az alkonyati szél jóltevő hűvössége érzett a falusi nyaraló verandájában. Beáradt vele a kertből a viola, a betunia, a tubarózsa illata, a növények lélegzete, a frissen öntözött gyep és föld kesernyés szaga. A falu zaja egyetlen zsongássá alakult. Csak a szekerek zörgése, az ostor pattogása és a hal vált ki belőle. A lak mindjárt a falu szélén emelkedett, s a vadszőlők felfutó lombjai közül kacéran tekintett a vasúti töltésre. Olyan faluban volt, mely közel a fő­városhoz, a városiak nyaralóhelye. Fiatal, szép asszony ült a verandában, hátra­dőlve, lecsukott szemekkel. Köny patakzott végig az arcán, és nem igyekezett fölszántani. A kertben két gyermek játszott és lármázott, két kis­fiú, 4—6 évesek. Egyik vagy másik föl-fölszaladt a verandára. Az asszony végig nézett rajtuk szomorú, fájdalmas teki­n­tettel. — Játszatok tovább! Ő pedig leborult az asztalra és sírt. Azután bejö­ttek megint a gyermekek, előbb az egyik, a na­­gyobbik, akinek egész játszó kedve elmúlt azonnal, ami­nt a mamát ott látta sírni. Behívta a kisöcscsét is, és akkor két oldalról megfogták a mama kezét, csókolgatták, az­ ölébe másztak. Az asszony magához szorította őket, szorosan egymás mellé a két fejet, úgy hajtotta rá harmadiknak a magáét is, és megint pata­szottak a könyei. A két kis gyermek meghúzta mam­it az any­a keblén, csöndesen maradt, mint a fészetek apró fiókái, melyek megérzik a szeretetet és vihart.­­ A vona­t dübörögve érkezett meg. Ott zakatolt el a falusi­­ak előtt. A városból ilyenkor jönnek meg, akikne­k napközben odabent kell lenni, s csak éjjel szívhatják a friss levegőt. A két kis­fiú hirte­len kiszaladt a nyaraló elé, s onnan látták, hogy az akácfával beültetett utón csakugyan jön az édes atyjuk is. Messziről kiabáltak eléje, s az apa meg­gyorsította lépteit. Elébe futottak, elvették kézitás­káját, és csacsogtak mint a fecskék. — Hol a mama? Máskor a mama is együtt várt a gyerekekkel. Most azt mondta, hogy nagyon elbágyasztotta a forróság. A könyei már felszáradtak. Keze forró volt, arca szomorú. — Beteg vagy, Vilma? Fejét rázta, azután elsietett. A férjet egészen igénybe vették a gyermekek. Ma nagyon beszédesek voltak, tömérdek sokat kérdezősködtek, és pajkos­kodtak. Az asztalt fölterítették a vacsorához. A férj elmondta a városban hallott híreket, beszélt az isme­rősükről. Az asszony hallgatott. — Istenem, beteg vagy, Vilma! — szólt ismét a férj, aki orvos volt. Ekkor az asszony szivéből kitört az elfojtott fájdalom, görcsösen felzokogott. — Hadd menjenek a gyermekek szobájukba,— szólt fuldokolva, s maga támolyogva állt föl az asz­taltól, hogy megcsókolja két kis fiát és elmondassa velük a rövid kis imádságot. A német leány azután elvitte a gyermekeket szobájukba. A férj megdöbbent az asszony viseletén és fáj­dalmán, amelyet az hiába akart leküzdeni. Mindig gyöngédség uralkodott köztük. Házaséletük derült volt. Az asszony a gyermekek után nézett bódult fájdalommal, úgy hogy amint a férj meglátta ezt a tökéletes szenvedést, ezt a sápadt arcot, reszkető szájával, mély ü­regű­ szemeivel, tekintetének lázas fényével, rémülten kiáltott és karjaiba akarta szorí­tani. De az asszony hevesen eltolta karját, vissza­húzódott tőle. — Nem szeretsz többé. Tudom ! Alig volt ereje, hogy elmondja. De ezekben a szavakban benne dúlt egy szív mélységes fájdalma egy lélek boldogtalansága, a marcangoló szenvedés. Két karját föltette a fejére; ez a két fehér kar olyan volt homloka fölött, mint egy koszorú; isten tudja milyen koszorú, tövis vagy liliom a sápadt archoz. Az ég felé fordította képét, oda emelte szemét. — Oh jaj, istenem! A férj hozzá ment, átölelte, lebontotta karját, magához szorította az asszonyt, de az elfordította arcát. — Mit beszélsz, édes feleségem? — Nem szeretsz — tudom. Érc nélküli tompa hang volt ez, mintha nagy mélységből jönne, de komoly, ünnepies, mint a kon­­fesszorok hitvallása. — Álmodtál valamit, mert ez csak rossz álom lehet. — Álmodtam, hogy boldog voltam eddig, hogy szeretsz. A bánatos hang, a feldúlt arc, a megtört test egy rettenetes titkot — nem­ egy szörnyű tudatot látszott rejteni. Ez az asszony csupa szeretet és gyöngédség volt mindig. Most égető szemrehányás és kiáltó vád. — Szeretlek, Vilma! — Nem! Az mondta meg, aki legjobban tud­hatja, hogy nem szeretsz. Maga Gyimesiné, akit szeretsz. — Nem szeretem. — Szeretted, mikor azt hittem, hogy engem szeretsz. Oda nyújtott férjének egy levelet. Ő maga le­ült, csöndesen, omlatagon, összeesve, mint egy üres zsák, mint valami tartalom­nélküliség. — Igi irta ezt a levelet? — Ő! Olvasd. A férj olvasta. . . . „Őrült fájdalomban irok, Asszonyom — egy anya az anyához. Férjem halála után megmaradt kis fiam — éppen három éves most. Haldoklik. Em- Negyvenötödik évfolyam. OéHitléri irtk Egész évre------14 trt — kr. Félévre ... — ««. 7 w — n Negyedévre------8 „ 50 „ Egy hónapra — 1 „ 20 „ laponkint kétszer házhoz küldve. Egész évre-------ld frt — kr. Félévre----------------9 „ — „ Negyedévre_4 „ 50 „ Egy hónapra — a „ és 0 ,, Egyes szán árt. Reggeli kiadás — 4 kr. fisti kiadás .. ... .. 8, Kiadóhivatal: 9, tiftuitk-ten, ffirtncitk-határa BtfflzMéal árak vidék­­enak reggel kiadásért t Rfá­l évre ... 14 frt — kr Negyedévre-------3 „ 50 „ Reggel! és esti lap együtt küldve? Egész évre— 18 frt — „ Negyedévre------4 „ 50 „ Lisponkint késsel psstán küldve: Egész évre__... 20 frt — kr. Negyedévre— —. 5 „ — „ Egyes szám­ára. Reggeli kiadás.­ — — 6 kr. Érti kiadás — — — 4 .f Szerkesztőség: R. K­raosisk­ to.'« 3. At.ia latunaopülit 211. sz. Budapest, szerda, augusztus 1. 1894. Mai számunk tizenkét oldal.

Next