Pesti Napló, 1894. november (45. évfolyam, 302-331. szám)
1894-11-03 / 304. szám
304. szám. Budapest, szombat PESTI NAPLÓ, 1894. november 3. tól kelet felé. A novemberben tartandó hangversenyek roppant számából mutatóban csak a következő főbb számokat emeljük ki. November 5-én kezdi a sort Nachéz Tivadar hazánkfia, a jeles fiatal hegedűs, aki évek óta Londonban tartózkodik. (Fia Naschitz Saroltának, egy budapesti leánynevelő intézet érdemes tulajdonosnőjének.) Nachéz Tivadar Ben Davies és Ashton angol művészek társaságában lép föl. November 9-én lesz a Hubay-Fopper négyes első estélye. November 12-én Fachmann zongorázik, akinél jelesebb Chopin-magyarázó ma alig van az európai zongorások közt. Tizenharmadikán Pachmannt Eibenschütz Ilona követi, aki tíz évvel ezelőtt csodagyermek volt és most a legjobb zongoraművésznők egyike. Bájosan és mesteri könnyűséggel játsza Bachot, Händelt, Scarlattit s a legnehezebb klasszikus darabokat. Tizennegyedikén lép föl először a Grünfeld-féle vonósnégyes. Tizenötödikén a mi kitűnő gordonkásunk Bürger Zsigmond kvartettezik Grossmann úrral és művésztársaival. (Grossmann Károly, az Opera új karmestere, a zongorarészt képviseli.) Tizenhatodikán Bancevic és Tettffel estélye. Tizenhetedikén a Budai dalárda estélye. Tizenkilencedikén Altmann Leó úr mutatja be magát. Huszonnegyedikén a Filharmonikusok kezdik meg a nagy zenekari hangversenyek sorát Gericke német karnagy vezetése mellett. (A filharmonikusokat az idén egytől egyig vendégek fogják dirigálni, mert a vezetésre se Nikisek, se Erkel Sándor nem vállalkozott.) Huszonkettedikén jön a hatalmas Andrade, akiért az Operában való vendégszereplése óta annyian lelkesednek nálunk. Huszonharmadikán Spielmart-estély. — Huszonhatodikén Niklász Kempner asszonyság, a bécsi énekmesternő (akiről rossz nyelvek azt beszélik, hogy már sok szép magyar hangot tönkretett) mutatja be erősen megviselt orgánumát. — Huszonnyolcadikén D'Albert zongorázik, a nagy D’Albert, és harmincadikán — pour la bonne bouche — Bellincioni Gemma lép a hangverseny-pódiumra, függelékével, az elmaradhatatlan Stagnóval, akit szívesen elengednénk. * Fenyvessy Ferenc kitüntetése. Nagy kitüntetés érte Fenyvessy Ferenc országgyűlési képviselőt, a Nemzeti Színház nyugdíjintézetének tevékeny elnökét. Ez utóbbi minőségében szerzett kiváló érdemei elismeréséül, mint a hivatalos lap tegnapi száma közölte, a király a harmadosztályú vaskoronarenddel tüntette ki. A megérdemlett elismerést őszinte örömmel fogadják művészkörökben. * X müpártolókör Nagy-Surányban. A színészmenedékház megélénkült helyiségében műpártoló kört alakítottak, amelynek céljául a színészek menedékházának anyagi istápolását tűzte ki a környék jótékony intelligenciája. A minap megvolt már az alakuló közgyűlés is, amelyen elnökké Kaffka Lászlót, alelnökökké Turcsányi Ödön főszolgabírót és Dióssy Imre szolgabírót, igazgatóvá Bényey Istvánt választották. A kör már legközelebb megkezdi működését. A Sardou új drámája. A párisi Renaissance-színházban kedden volt Sardou új drámájának, a Gismonddnak a bemutatója. A darabnak előbb Az Athéni hercegnő volt a címe, de mivel Bangabé, az ismeretes görög diplomata és író ugyanolyan című darabot irt, amelyet német színpadokon már elő is adtak, Sardou megváltoztatta a címet s hősnője nevével cserélte föl. Nem érdektelen, hogy Rangabéur már előre is, láttatlanba, plágiummal vádolta Sardout, aki azonban erre, az ő szokott egykedvűségével — nem először érte már ilyen vád — ügyet sem vetett. A darab színhelye az athéni hercegség, 1451-ben. Gismonda, a florenci lovagi nemzetségből származó athéni hercegnő, megfogadja, hogy feleségül megy ahhoz, aki a fenevadak ketrecébe esett gyermekét kiszabadítja. Egy Asmerio nevű szolga megmenti a gyermeket, és Gismonda most azon iparkodik, hogy esküjét ne kelljen beváltania. Asmerio azonban, aki szerelmes a hercegnőbe, követeli a házasságot, de végre rááll arra, hogy egy szerelmi éjszakáért lemondjon férji jogáról. Gismonda, amikor Asmeriónak a kunyhójából kijön, meglesi Zaccaria herceget, aki Asmeriót meg akarja ölni, hogy az ő kezét megnyerhesse. Gismonda Zaccariát agyonüti csatabárdjával és nőül megy Asmeriohoz, akit most már szeret. A darab természetesen tele van a Sarah számára írt hatásos jelenetekkel, amelyeket a közönség frenetikusan megtapsolt. A kiállítás rendkívül pazar, az Akropoliszt, bizánci kolostorokat és templomokat ábrázoló díszletek igen szépek, valamint a pompás kosztümök is. Hogy milyen érdeklődéssel néztek a Sardou- Sarah-premiere elé, mutatja az, hogy a Figaro szerkesztősége a gyógyító szérum beszerzése céljára átvette a jegyek egy részét, amelyeket felülfizetésekkel adott el. Egyes zártszékek 500, 400, 300, 250 és 200 frankon keltek el, igen sokat vettek meg 100 frankjával, s a legolcsóbbak 30 frankon keltek. Laus kisasszony, az Opera tagja, két avant-scéne-ért ezer frankot fizetett. Sardou ezenkívül az első előadás írói tiszteletdíjáról is lemondott az említett jótékony cél javára. F U I M..US. — Justh Zsigmond hátrahagyott regénye. — 17 (E regény lenyomtatása vagy fordítása törvénybe ütközik.) — De azért, szólalt meg, midőn pár pillanat múltán a komornyik jelentette, hogy a levest felhordták — máskor írjátok meg elébb, ha jöttek. Önmagátokat okozzátok máma, ha koplalni fogtok. Szegény házámba nem lehet váratlanul megérkezni, azt a luxust, hogy mindennap tíz vendégre legyen terítve, azt csak egy Niffor engedheti meg magának. Egy szegény Márfay nem. No, majd jól laktok krumplival! . . . Ezzel meghajtotta magát Márfay lázi előtt karját nyújtotta neki és az asztalfőhöz vezette. Ott ismét meghajtotta magát előtte, amelyre Márfay Lizi ugyancsak egy mély udvari bókkal felelt. Utána a többi párok vonultak ki nagy méltósággal, az inasok betették a nagy tölgyfaajtókat s a vendégek feszesen, kimérten leültek a kristálytól, ezüsttől görnyedező asztal mellé, amelynek közepén ezüst-aufsatzon egy óriás feltrancsírozott páva díszelgett. Az említetteken kívül még a Miklós bácsi „udvara“ volt jelen: Sztrehina Aloysius, a falu plébánosa, egy kicsiny, gömbölyű arcú papocska, aki egyúttal az udvari bolond szerepét is elvállalta. Azután Jakub Viktor, a bonorum direktor, meg Hammel, a titkár. Mind ott ült az asztal végén, összedugott fejjel, mint birkák a déli napon, nem merészelve sem szólni, sem feltekinteni, tán még gondolkozni sem, csak enni, de enni annál többet. Márfay Miklós szerény krumplisebédje két óráig tartott, vagy hétféle bort szolgáltak fel s nem volt hosszú vége a drágaságnak, ínyenc ételeknek. Amidőn a tündöklő pávapecsenyét körülhordták, az eddig néma ház ura (kinek egy külön inas folyton külön ételekkel szolgált) felkelt, haját kétszer megsimitotta s azután imigyen szólalt meg: — És emelem poljáromat az itt jelenlevő három ősrégi családunk kitűnő sárjaba, kik épp oly nagy reményekre jogositanák kitűnő tulajdonaik, mint nevelésük által. Bevallom (itt mekegett egy kicsit) böszke vagyok őket itt magam körül látni. Büszke vagyok a szoborokat egy már neves festő személyiben tisztelhetni, böszke vagyok, hogy a legfiatalabb, bár észjárásra legidősebb Niffort (na Niffor Tomi, nesze neked, fogd meg jól, súgta Poldi a Gábor fülébe) nálam láthatni, aki már oly nagy érdemeket szerzett a sport (Poldi egy köhintése) s a földmivelés terén s végül az én családom ifjú sarját, a nagyreményű Márfay Gábor unokaöcsémet, aki oly méltón viseli két elődjének, az előbbi két Márfay Gábornak nevet... no ... igen (belezavarodik az öreg, látom, súgta Poldi Gábornak) ... így... igen ... igen töktem poharamat a három nemzetségre! A toaszt nagy riadalommal lett fogadva. Miklós bácsi nagy büszkén egymás után kocintott a fiukkal, majd udvarának tagjaival, akik nagy bókok között tolongtak méksás urak körül. Az erős tokaji felvillanyozta a társaságot, az előbbi ünnepies hallgatást lárma váltotta fel. Eddig, mintha csak mindenki az alkalmi toasztra várt volna, most már folyton megkönnyebbült arccal nézett a szomszédjára, hogy azt a méksás úr valóban el méltóztatott mondani: — És az ifjú urak mind bejárják az egész környéket? — kérdte Hammel jelentős arccal. — Igen, rokonainkat látogatjuk meg, felelt Lőrinc. — Ellátogatnak persze Újvárra is, a grófhoz? — kérdte Hammel, Nisfor Tomira terelve a társalgást, tudván, hogy ezt a házat szapulni, a méltóságos úr kedvenc foglalkozásai közé tartozik. — Hogyne, valószínűleg a holnapi estét töltjük ott. — He ... he ... Újvárra mentek ? Szép kis hely — szólalt meg Niki bácsi — tetszeni fog a Gábornak, olyan bolond lyuk az. Nem hagyták a kastélyban követ kövön. A fiatal asszony nagyon civilizált teremtés, Bécsbe járt a világba, volt már Metternich hercegnénél is falun. „Nur Wean is a Stadt“... Jacké! Bécs drága városka. Tudja a pénzköltés módját. Most egy lovardát építenek, miután már az idénre nagyobb költekezés módját nem találták fel. — Niki bácsi nem szereti őket, szólalt meg az eddig hallgatag Poldi ártatlan arccal, beleugratva őt. — Én? Nem-e? Egy Niffor és egy Márfáy ne szeretné egymást! Nem rossz. Hisz gyerekkorától ismerem, járt hozzám mióta él a Tomi öcsém, a felesége meg helyre asszony, sokszor átkocsikázik hozzám délutánonkint. Teát iszik nálam, sültkombot eszik hozzá (mással nem él, mert ez az örök ifjú Pauline hercegné kedvenc pecsenyéje!), én is eljárok hozzájuk minden évben kétszer. Négy lóval . . . kettővel nem mernék beállítani hozzájuk, mert kiégne a szemem. És azt mondod, nem szeretem őket. A múltkor még egy kutyakorbácsot is kaptam Micitől, ez nem mutat szeretetre? He . . . he . . . he. Tüstént elkorbácsoltam vele azt a vizslámét, amelyet egyszer a Tomitól vettem kétszáz forintért s nem irte egy fabárkát. — Mici pedig nagyon szereti Niki bácsit a múltkor is annyit beszélt róla, tartotta kötelességének ezt kijelenteni Lőrinc— az örökké udvarias Lőrinc. — Igaz ez, páter? — rikácsolta Niki odafordulva Aloysius atyához, aki eddig némán és sokat evett. — Péter ijedve feleszmélt, letette az óriás combot, amelyet addig majszolt, lenyalta mind az öt ujját, azután az örökös sztereotip mosolytól kikerekedett képpel igy felelt: — A grófné utoljára a múlt év decemberének huszonnegyedik napján méltóztatott nékem gyónni. (Folytatása következik.) Tudomány, irodalom. (*) Magyar Szalon. A Fekete József által kitűnően szerkesztett Magyar Szalon novemberi száma gazdag tartalommal és sok illusztrációval jelent meg. A fiatal szerb király budapesti látogatása aktuálissá tette Szerbiát a Magyar Szalon leleményes szerkesztőire nézve is. Ebből az alkalomból Székely Béla érdekes vezetése mellett bemutatkozik nekünk az egész politizáló, színjátszó, festő és tollforgató szerb értelmiség. A sorozatot maga Sándor király nyitja meg sikerült arcképével, azután az élő szerb írókat ismerteti. Dr. Nedits Lyubomir — Nikolajevics Szvetomir, a volt szerb miniszterelnök, a szerb és magyar barátság szükségét fejtegeti meleg jóakarattal. A szerb királyi színházat Glisics Gy. Milován, a belgrádi királyi színház dramaturgja ismerteti és a szerb művészek közül a legjelesebbek arcképeivel találkozunk. Valtrovics Mihály a szerb képzőművészeket mutatja be és a szerb novellaírókat egész sereg kisebb-nagyobb elbeszélés képviseli zamatos magyar fordításban. Jovánovics Páltól, a legzseniálisabb szerb festőtől, egész sor pompás illusztrációt közöl a Magyar Szalon novemberi száma. Szerbiának ez a kedves és elmés bemutatása magában véve is nagyon vonzóvá tenné a most megjelent füzetet, de van még ezenkívül sok egyéb benne, ami érdekelheti a műveit olvasót. Balogh Pál szép cikkelye a királynéról, akit a füzet élén egy lelkes óda ünnepel, egyik dísze a Szalon novemberi számának. Komáromi Mariskát, a Népszínház primadonnáját, sikerült fényképek legjobb szerepeiben tüntetik föl. Látjuk a királyné kezeirását és azokat a bájos hölgyeket, akiket a legutóbbi udvari fogadtatás alkalmával mutattak be a királynénak. Az Ettorettó olasz festő képeiről vett illusztrációik gyönyörűek. A színházi rovatban Silberstein-Ötvös Adolf, ír a Nemzeti Színházról, idősb Ábrányi Kornél az Operáról és számos apróbb, gondosan szerkesztett rovat egészíti ki a füzet gazdag tartalmát. (*) Széchenyi-ünnep az Akadémiában. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében november 4-én délelőtt 10 órakor Széchenyi-ünnep lesz. Az ünnep tárgya Vécsey Tamás rendes tag előadása: Széchenyi és a magyar magánjog. FŐVárOS. * A városligeti tő rendezése. A városligeti tő medrét dunakavicscsal töltik meg s mint már említenk, a Rákos-patak vizét vezetik beléje. A tó fenekét úgy rendezik, hogy a víz mélysége átlag egy méter legyen, s a tónak csak az a része lesz két méter mély, amelyre a kiállítás hajózási osztályát helyezik el. * A fővárosi tanítók fizetése. A fővárosi tanítók fizetésrendezése ügyében kiküldött harmincas bizottságnak szombaton, e hónap 3-án délután 5 órakor a Károlyi utcai elemi iskola épületében ülése lesz. Egyesületek. *** A millennium és az Otthon. A millennium megünneplésének akciójában tudvalevőleg az Otthon, írók és hírlapírók köre is közreműködik. A kör tagjai a legközelebbi választmányi ülés után, amely kedden délután három órakor lesz, értekezletet tartanak az ezredéves ünnep alkalmából emelendő országos emlékművek tárgyában, amelyekre nézve az Otthon-klubban már volt egy konferencia. Ezúttal Pulszky Károly, az országos képtár igazgatója és az ezredéves kiállítás műtörténeti csoportjának előadója, és Zala György tartanak e tárgyban előadást és bemutatják az eddigi tervezeteket a sajtó képviselőinek. *** Az Otthon felolvasó estéje. November hónap 11-én délután hat órakor lesz az Otthon írók és hírlapírók köre új helyiségének felavató-ünnepe. A meghívott vendégek közül eddigelé Wekerle Sándor miniszterelnök és Jókai Mór tiszteletbeli tagok, Lukács Béla kereskedelemügyi és báró Eötvös Lóránt közoktatásügyi miniszter ígérték meg a megjelenéseket. A meghívott vendégeken kívül csakis az Otthon tagjai vehetnek részt a felavató-ünnepen. *** A Nemzeti Egyesület Herediához. Az Országos Nemzeti Egyesület szerdai értekezletén dr. Barthos Andor alelnök indítványára elhatározta, hogy S. de Herediáh, Franciaország volt kereskedelemügyi miniszterét a Pesti Napló október 28-iki számában megjelent cikkéért, amelyben rokonszenvesen írt a magyarokról, a jegyzőkönyvi kivonat elküldésével melegen üdvözli. A szervezőbizottságba beválasztották dr. Neumann Ármint, dr. Máté .