Pesti Napló, 1895. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1895-01-01 / 1. szám

4 Budapest, kedd _____________FESTI NAPLÓ.____________ 1895. január I. 1. szám. " hitelt adnak annak a verziónak, amely szerint Ho­­ránszky Nándor és tiz-tizenkét elvtársa már most kirajzik a nemzeti pártból, mint kvártélycsinálója gróf Apponyi Albertnek a szabadelvű pártban, sőt tán úgy is, mint vezérének helytartója a Khuen- Héderváry-kabinetben.­ A Budapesti Tudósító a válsággal ma hosszabb közleményben foglalkozik, amelyből közöljük a következőket: Az ő felségéhez meghívottak közül tán egyet­lenegy sem foglalt állást a már kihirdetett egyház­­politikai törvények megváltoztatása, revíziója, vagy életbeléptetésének elhalasztása mellett. Még a két görög-keleti metropolita is, amint tudjuk, abban a nézetben van, hogy a házassági jogról szóló törvény végrehajtása, különösen ami a házasságok kötését illeti, tulajdonképpen semmi nehézséggel sem fog járni, s hogy példának okáért még a görög-keleti lelkészek is az ő kánonjoguk értelmében akadálytalanul meg­köthetik előzőleg házasságukat a polgári házasság előtt. Csak a váló perekre nézve merült fel ez az aggodalom, hogy tán sokan, akik polgárilag el vannak választva, nem fogják magukat azután egyházilag is elválasztatni. Nem kevesebb határozottsággal vallják az irány­adó politikusok majdnem mind azt a nézetet, hogy a még hátralevő két egyházpolitikai javaslatnak a sarkalatos elveket változatlanul fentartó, minél előbbi elintézése egyrészről lehetséges, másrészről pedig éppen a békés munkálkodás és az országgyűlés mun­­kaprogrammjának keresztülvitele érdekében sürgősen szükséges is, annál is inkább, mivel a parlamentnek sietnie kell, hogy hozzá fogjon a közigazgatási reform égető kérdésének megoldásához. A nemzeti párttal való egyesülés eszméje ugyanezt a félhivatalost a következő reflexiókra buzdítja: Gróf Szapáry Gyula a közigazgatási reform­­tárgyalások kezdetén erre nézve igen beható alku­dozásokat folytatott. Még buzgóbban fáradozott e részben köztudomás szerint, nem egészen két évvel ezelőtt Széll Kálmán képviselő, s amint tudjuk, báró Bánff­y Dezső, a képviselőim elnöke egé­szen rövid idővel ezelőtt nem sajnálta a fárad­ságot, hogy a nemzeti párt irányadó politiku­saival a legbehatóbb tanácskozásokat ne foytassa afelett, hogyan volna elérhető az, hogy a nemzeti párt a képviselőház további munkálkodásában a szabadelvű párttal hathatósan közreműködjék. Azt a szemrehá­nyást tehát a szabadelvű pártnak joggal senki sem teheti, hogy forma szerint elzárkózik a nemzeti párt közreműködése elől, és úgy annak az oka, hogy mind a fáradozások meghiúsultak, kizárólag a nemzeti párt, vagy talán helyesebben mondva, gróf Apponyi maga­tartásában keresendő.* A félhivatalos Politische Corresponded budapesti távirata a következőket jelenti: Az ő felségétől meghallgatott személyiségek audienciájának lefolyása természetesen titok, de azért az illető politikusoknak a válság közben nyilvánult nézetei elengedő támpontot nyújtanak arra a meg­győződésre, hogy az audiencián megjelent urak túl­nyomó része szóba se hozta a rendszerváltozást és sem az egyházpolitikai javaslatok módosítását, sem a magyar kormánypolitika szabadelvű irányának meg­változtatását nem ajánlották. Magyarországon álta­lános az a nézet, hogy a legközelebbi kormány is a szabadelvű pártra fog támaszkodni és egyértelmű az a meggyőződés is­, hogy mostanság az 1867-iki köz­jogi alapon álló pártok közt közeledés történhetik ugyan, de fúzió vagy koalíció lehetetlen. Korai még a jövő kabinet tagjai felett minden találgatás, mert hisz a legkülönbözőbb kombinációk támadhatnak, attól függvén a személyek kiválasztása, akit ő fel­sége a kabinetalakítással meg fog bízni. * A Fremdenblatt, megemlékezve Khuen-Héderváry ki­hallgatásáról, azt mondja, hogy a magyar főváros jól érte­sült köreiben úgy tekintik a bán személyiségét, mint aki a válság megoldásával a legszorosabb kapcsolatban van. A bánhoz közel álló személyiségek azt hiszik, hogy Khuen- Héderváry az uralkodó előtt a fúzióra irányuló kísérlet szükségességét hangoztatta. A válság megoldása csak e hét végére várható. A Neue Freie Presse budapesti távirata szerint a bán neve az összes kombinációk közül előtérbe lépett és a lap levelezője emlékeztet arra, hogy két évvel ezelőtt Wekerle Sándort is utoljára hallgatta meg a király, mielőtt a mi­niszterelnöki kinevezés megtörtént. E külső jelenséghez járul még az a momentum is, amely sokkal többet nyom a latban, és ez az összes politikusoknak az a benyomása, hogy Khuen-Héderváry még most is bizalmas embere az uralkodónak és a legtöbb chancea van a ka­­binetalakítással való megbízásra. Ez a benyomás oly mély gyökeret vert, hogy egy átmeneti kormány alakítása esetén is, amelynek feladata volna a közjogi alapon álló párt­g egyesí­tésének akadályait elhárítani, Khun-Héderváryt a jövő emberének tartják. A levelező ezután konstatálja, hogy Khuen-Héderváry érintkezésbe lépett a szabadelvű párt vezéregyéniségeivel s kiemeli, hogy a bán minden alkal­mat megragad, hogy az összes politikai személyiségekkel szemben a legnagyobb nyomatékkal hangsúlyozza, hogy ő teljesen a szabadelvű párt programmjának alap­ján áll, azt minden részében tartózkodás nélkül el­fogadja, tehát úgy az egyházpolitikai kérdésben, mint a közigazgatási reform kérdésében, csak a Wekerle­­kormány programmjával óhajt az akció terére lépni. Gróf Khuen-Héderváry, úgymond a bécsi lap, nyílt szivil gavallér, s teljesen megbíznak szavaiban. Ha meg­bízása esetén ily kijelentésekkel fog a párt elé lépni, a párt nemrég hozott határozatának megfelelőleg, — amely programmjának változatlan fentartását hangsúlyozta, — eleinte talán megfigyelő magatartásban fogja őt követni, amely az események folyamán aztán bensőbb politi­kai közösséggé fejlődhetik. A mostani kormány tagjai, továbbá Tisza Kálmán, gróf Csáki­ Albin, Széll Kál­mán, tehát a szabadelvű párt összes mérvadó sze­mélyiségei hasonló nézeten vannak. Még fontosabb, mint az a kérdés, vájjon kit biznak meg a kabinetalkotással — a pártfúzió kérdése. Tegnap szél­tében beszélték, hogy gróf Szapáry Gyula híveinek leg­nagyobb részével azonnal visszatér a szabadelvű pártba, miután a kötelező polgári házasság kérdése eldőlt és a még elintézetlen egyházpolitikai javaslatok még az ő miniszter­elnöksége idejéből valók. A képviselőházban tett utolsó felszólalását a közeledés előhírnökének tekintik. A szabad­elvű párt nem fog nehézségeket gördíteni a visszatérés elé, ha ettől a túlzó ultramontán személyiségek távol ma­radnak, és ha Szapárynak ama hívei is a párt körén kívül maradnak, akiknek a szabadelvű pártból történt kilépésük után nem volt sietősebb dolguk, mint ezt a pártot sár­ral dobálni. Az ellenkező esetben a szabadelvű párt megerősödése ugyanannyit vesztene homogeneitásában, mint amennyit nyerne számbeli megerősödésével. Latolgatják az Apponyi pártjával való egyesülést is. Nemsokára kitudódik, várjon már most megtörténik-e ez, úgy látszik, hogy gróf Apponyi és barátai hajlandók áldozatokra, hogy lehetővé tegyék oly nagy párt alakulását, amely az 1867-iki közjogi alapot a szélsőbal ellen megvédje és a szabadelvű reform meg­valósításán közreműködjék. De ez áldozatoknak olyanoknak kell lenniük, hogy a nemzeti párt erkölcsi integritása ne szen­vedjen az ország előtt. Ily megegyezés néhány nap alatt alig következhetik be. Azért nagyon valószínű, hogy a legközelebbi minisztérium, akár Khuen-Héderváry, akár báró Bán­y lesz a léte, politikai feladatául fogja tekin­teni az Apponyiékkal való fúzió megvalósítását. A Times a válságról. A külföldi sajtó, amint ismételten utaltunk erre a nem kevéssé nevezetes tényre, mind nagyobb figyelemmel és érdeklődéssel foglalkozik a magyar kormányválsággal, így például a Times, amely eleinte csak a táviratokban számolt be a magyarországi eseményekről, s azután máso­dik cikkében méltatta a válság jelentőségét, most a kor­mány hivatalosan bejelentett leköszönése után első helyen, a tulajdonképeni leader­ben fejtegeti a kormányválság által teremtett helyzetet, abban a cikkében, amely külön­ben a legnevezetesebb angol ügyeknek szokott szentelve enni. Ez a cikk a helyzetet a következőkben foglalja össze: „Lehet, hogy azt az erős és sikeres kormányt, amely elbukott, a gyönge szabadelvű minisztériumoknak egész sora fogja követni, de ha a szabadelvűek összetartanak, ezek nem lesznek átmeneti minisztériumok, amint valószí­nűleg azok a személyiségek tervezik, akik a Wekerle bukására dolgoztak. Ameddig a szabadelvűek megmaradnak mostani hangulatukban, a reakció, sőt még a reakciónak az előkészítése is majdnem lehetetlen. A liberálisok sorsa a saját kezükben van, legalább jelenleg mindenesetre.“ A cikk azután érinti Ferenc József királynak a sze­mélyes felfogását is és oda konkludál, hogy a király a dolgok természetes folyásánál és életkoránál fogva konzer­­vatívebb hajlamú lett, semmint annak előtte volt, és hogy nem lehetetlen, hogy a személye körül levő ambiciózus politikusok észrevették uruk nézeteinek ezt a megváltozá­sát, melyet a saját céljaikra igyekeztek felhasználni. BELFÖLD A Vatikán óvástétele. A Politische Cor­respondents- nek egy római távirata jelenti, hogy a szentszék ezúttal sem tér el attól a régi szokásától, hogy valahányszor amidőn valamely állam területén olyan törvények lépnek életbe, amelyek beleütköznek a katolikus egyház dogmáiba. — a pápa ez ellen diplomáciai után minden egyes esetben tiltakozik. A Vatikán tehát most is jegyzéket szándékozni intézni a közös külügyi kormányhoz, kérve, hogy a nemrégi­ben szentesített magyar egyházpolitikai törvények életbe ne lépjenek. A római tudósítás még azt jegyzi meg, hogy a szentszék e formális óvástétel után semmiesetre sem fog további pártfogást nyújtani a Magyarországon keletkezett egyházpolitika-ellenes agitációknak. Éppen ellenkezőleg, az tapasztalható a vatikáni körökben, hogy egyes budapesti újságoknak a szentesítés alkalmából a korona és a minisztérium ellen intézett heves kifakadásait a pápa határozottan rosszalja. XIII. Leo legutóbb ismételve sajnálkozását fejezte ki, amiért a magyar katolikusoknak nincsen olyan tekintélyes sajtójuk, amelynek polémiája mér­sékelt hangjánál fogva az ellentáborban tiszteletet gerjeszthetne. a——1 'IW ........................... ii TinMTi i ■ m.ff I iiimii imiiiiw i im I ■■ in —«K A közös pénzügyminiszter Károly Lajos fő­hercegnél. Bécsből telegrafálják, hogy Károly Lajos fő­herceg tegnap délelőtt kihallgatáson fogadta Kállay Béni közös pénzügyminisztert. A kihallgatás félóránál tovább tartott. Magyar püspökök pásztorlevele. Egy bécsi táviratunk jelenti: A Vaterland értesülése sze­rint, a legutóbbi budapesti püspöki értekezlet egyik határozata értelmében, a püspökök a magyar egyház­megyékhez közös pásztorlevelet fognak kibocsátani. Január közepére állítólag egy újévi országos értekez­let összehívását tervezik. Újévi üdvözlés. A Nemzeti párt tagjai újév napján délelőtt 11 órakor gyűlnek össze a párth­elyiségben, hogy a párt vezérét az évforduló alkalmából üdvözöljék. Megyék és városok. — (Kitüntetett tisztviselők.) Déváról irja leve­lezőnk: Hunyadmegye tegnapi közgyűlésén báró Szent­­kereszty György főispán átadta Danilla György vajda­­hunyadi polgármesternek a Ferenc-József-rend keresztjét Mauska József irodaigazgatónak pedig a koronás arany érdemkeresztet. Ezután a közigazgatási bizottság tagjaiul megválasztattak: gróf Thoroczkay Miklós, Lázár Árpád, Demian Vazul és báró Bornemissza Tivadar. — (Katolikus néppárt Pozsonyban.) a katolikus néppártnak — mint pozsonyi levelezőnk irja — tegnap volt alakuló gyűlése a primási palota egyik termében. Két óra hosszat folyt a tanácskozás, amelynek eredményét a legszigorúbb titokban tartják. Az ülés elején fölvetették azt a kérdést, várjon nyilvános, vagy zárt jellege legyen-e a gyűlésnek. Havlicsek Vince plébános, mint elnök és Otocska Károly ügyvéd a párt vezére a zárt gyűlés mel­lett foglalt állást. Annyi kiszivárgott a nyilvánosságra, hogy az ülésen gróf Zichy Nándornak a budai királyi palotában való meghivatása s az audiencia után bekövet­kezhető eshetőségek kerültek szóba.­­ (Polgármester választás Nagyszebenben.) Nagyszeben polgármesterévé, mint onnan telegrafálják, nagy szótöbbséggel Drót­­er­ József városi tanácsost, he­lyettes polgármestert választották meg.­­ (A moravicai mandátum.) Temesvárról írják nekünk, hogy báró Baich Milán nem fogadja el a jelölt­séget, és a szabadelvű párt most báró Sztojanovics György germani nagybirtokost léptette föl. KÜLFÖLD. A legújabb párisi botrány. Párisban most az foglalkoztatja a közvéleményt, hogy a kormány Lanessant az indo­kínai kormányzat elmozdította állásától. Az el­mozdítás azért történt, mert a rendőrség a Páris szer­kesztőségében, Canivet főszerkesztő letartóztatása folytán, történt házkutatásnál hivatalos okmányokat és leveleket talált, amelyek Lanessan hivataloskodására vonatkoznak. A levelekben a kormányzó arra kérte Canivet-t, hogy a sajtó útján indítson mozgalmat aziránt, hogy tőkék jus­sanak Tonkingba. Lanessan helyébe a kormány Rousseaut, a gyarmatügyi hivatal volt igazgatóját nevezte ki. Az utolsó klerikális király. — A Pesti Napló levelezőjétől. — Róma, december 29. Tegnap halt meg. Abból a családból származik, amely soha áldást nem hozott a világra. Maga nem volt rossz ember, s ha mégsem akad kilenc millió allattvaló közt egyetlenegy sem, aki könyet hullatna sírjára, ez on­nan van, mert nagyon engedett a klerikális befolyásnak, és ezzel romlásba vitte országát. Mintaképe volt a kleri­kális királyoknak, s reméljük, hogy egyszersmind utolsó példánya is. Élete, jelleme, bukása felette sok tanulságot rejt magában, amelyet megszívlelhetnek minden országok klerikálisai. Az utolsó klerikális királyt, II. Ferencet, akit teg­nap tettek Arco-ban a sírba, jól ismerték a párisi boule­­vardok látogatói. Éveken át egyedül, szerény ruhában ba­rangolt a fény és pompa közt, s a többi, Páris utcáin szaladgáló exkirály szokásától eltérőleg, kerülte a társa­ságokat. Az újságok alig írtak róla valamit: holt em­ber volt már éltében. Csak akkor lehetett a nevét olvasni a hírlapokban, amikor Rómában valami nagyobbszerű ün­nepségre készülődtek a Vatikánban. Akkor II. Ferenc, Nápoly és a két Szicíliák volt koronás uralkodója, elküldte megbízottját, San Martino herceget. Ily , nagy vatikáni ünnepek alkalmával rendesen a pápai trónteremben folyik a ceremónia. A pápának trónja díszes menyezet alatt áll, nem messze tőle foglal helyet a külföldi szuverének szá­mára készített trónpáholy. A trónpáholy rendesen csak két szuverén család megbízottjait látja: a Bourbonokét és a Habsburgokét. Az elhunyt klerikális király élete csak egyetlen egy helyen manifesztálódott: a Vatikánban. Aminthogy is egész világnéz­ete, egész gondolkodása s minden érzése a Vati­kánban futott össze: a Vatikán volt az ő számára az út, igazság és élet. Ultramontán nyelvek felette dicsérik őt ezért a hajlandóságér­t a vallás fölkent lovagjául szere­tik fölt­üntetni. Voltaképpen azonban klerikálizmus nem

Next